Határvidék

A Fű országa határőreinek igencsak sok dolguk van, ugyanis az országnak sok szomszéda van. Északról a Vízesés, keletről Tűz, délről az Eső, nyugatról a Föld országa határolja.

Shizune

~Szóval eljött ez a nap is. Végre itt hagyom ezt a fertőt. Habár vissza kell majd egy pár hónapon belül térnem ide, akkor is furcsán kellemes érzés, hogy egy kis időre elszakadhatok. Életemben most hagyom el először a falút... legalább is amióta az eszemet tudom.~ Ezek és még ehhez hasonló gondolatok játszódtak le a lány fejében míg közeledett az ország határa felé. Egyedül haladt. Egy ideig elkísérte egy barátja kivel az árvaházban barátkozott össze. Genin lévén minden fegyverét vitte magával, plusz még egy váltóruhát amit az egyik pecsétben helyezett el. Egy kis oldal táska is volt nála miben friss víz és néhány rizsgolyó kapott helyet. Bár volt egy kevés pénze, de ki tudja mikor érkezik el a következő faluba. Nem csak a falú rövid idejű elhagyása okozott neki örömet. Tudni illik nem volt olyan egyszerű kibuliznia, hogy geninként megengedjék neki, hogy vándor ninja lehessen. Azt mondták még túl tapasztalatlan, hogy egyedül utazgasson. S habár kétség nélkül ebben igazuk volt még is sikerült megértetnie velük utazásának fontosságát. Elvégre nem csak a séta kedvéért indult el. A kíváncsiság hajtotta előre... mégpedig az érdekelte ki is ő valójában. Vajon kik lehetnek a szülei és élnek e még? Mit lehet még megtudni a klánjáról? Első útja klánja régi hazájához fog vezetni a Víz országába. Már csak egy kis apróságot kell elintéznie indulás előtt.
-Transzformáció- Ejti ki a jutsu nevét majd egy kis füst kíséretében egészen más alakkal jelenik meg. Félhosszú ősz haja van, háta enyhén görbe, arcán megannyi ránc fedezhető fel. Nagyjából egy ötvenes éveiben járó öreg anyó alakját vette fel. Piros csipkés dresszt hord. ~Na most már indulhatunk. Nem tűnök se vonzónak se gazdagnak, ki kötne bele egy ronda szegény öregasszonyba?~ Majd lassan elindul. tervei szerint, végig a tűz országának határán igyekszik halad az agyar országáig, ahol is a kikötővárosban hajóra szál, hogy elérje a Víz országát. /Az útvonalat a Gundan térképről néztem le./ Bár gyorsabb lenne, ha egyenest átvágna Konohán, de ilyen háborús időkben inkább a biztonságosabb utat választja.

A fiatal lány nagyanyó alakjában még csak alig kezdett el elindulni, mikor a távolból mozgást hallót. Nagy tulajdonságot nem tulajdonított neki ezért folytatta a tovább haladást, ám a hangok egyre közelebbről érkeztek. Pár másodperc múlva a zaj forrása is láthatóvá vált. Egy viszonylag fiatal, érdekes ruhát viselő férfi jelent meg és egyenesen felé futott. Mikor elérte, megállt és egy kis időt hagyott magának, hogy kipihenje előbbi kimerítő futását. Látszólag teljesen bevette a jutsu-t. Ám amikor egy kérdés közepette hozzáért, az furcsa módon megszűnt. ~Ezt meg mégis, hogy csinálta? Minimum egy erősebb ütést kellet volna leadnia, hogy kizökkentsen a jutsumból.~ Úgy döntött végül, hogy először nem a harcosabb oldalát, hanem a bájait próbálja bevetni. Pár lépést hátrált, szégyenlősséget szimulált, majd szem remegtetve tette fel a következő kérdést.
-Ezt még is, hogy csináltad? Hogy tudtad egy érintéssel hatástalanítani a transzformáció jutsu-mat. Bár nem vagyok a mestere, de egy erős ütésig attól még képes vagyok fent tartani.- Mondta őszinte érdeklődéssel, majd még hozzáfűzte. -Kérdésedet megelőzve sajnos egy jó ideje már senkit sem láttam, de ha elmondod kit keresel és netán összefutok vele, akkor majd szólok neki.- Fejezte be a monológját, majd csápos mosollyal várta a választ.

~Ez nem lehet igaz. Nem elé neki, hogy feloldj a jutsu-mat, majd még csak a kérdéseimre sem hajlandó válaszolni, de még követelőzik is. Mi van ezzel azt hiszi, hogy az ő dolga a legfontosabb? Mellesleg még csak meg se nézet rendesebben. Felettébb zavaró.~ Morcosan szemlélte az idegent, amíg gondolkozott.
-Bocsásd meg, de nem megyek vissza a falúba. Sajnos fontos ügyben keltem útra, ami már így is túl sokat váratott magára. Bár segíteni nem tudok, neked, de azért egy kis támaszt adhatok neked. Menj el a városfalhoz, és beszélj az ott álló őrökkel. Mindjárt írok nekik egy levelet, és ők majd szólnak egy barátomnak ki minden bizonnyal ha az ideje engedi segít neked. Sajnos többet most nem tehetek. Szóval kell a levél?- Kérdezi, majd ha az idegen igent válaszol, elővesz egy tekercset, majd az egyik kunai késsel megvágja az úját és az alábbi szöveget írja a tekercsbe. Unuzaki Nikomi. Kérlek szóljatok Sorikovu-nak ő majd elintézi a többit. Sorikovu volt az illető ki régebben megmentette, nevelő apja erőszakos fellépésétől, és azóta is baráti szál köti össze a két személyt. Tudta jól, ha az idegen beszámol róla, hogy ő küldte akkor segítőkész lesz. A lány még gyorsan bemutatkozik, csak hogy az idegen tudjon kire hivatkozni, majd tovább áll. Amennyiben nem kéri, a levelet a szerzetes akkor csak megpróbálja minél finomabban lerázni.

~Mit feleljek? Elég elszántnak tűnik és egy társ el kéne az útra. Elvégre, ha már ennyi ideig nem tudtam semmit a családomról, még egy pár óra halasztást túl tudok érni.~ Gondolkodik majd válaszol.
-Rendben, de feltételekhez kötöm a segítséget, ha akármelyik feltételt nem vagy hajlandó elfogadni, akkor se szó se beszéd tovább állók. 1. amíg az nem mondom, hogy elmehetsz, addig velem tartasz, és egy olyan testőrfunkciót töltesz be az életembe. 2. ez, a te bizonyos dolgot, nem lophat el tőlünk 4 óránál többet. Azaz, ha végeztél ha nem, indulunk. 3. és egyben az utolsó. Ha nem is sikerül megcsinálnom amit kérsz, akkor is aláveted magad az első szabálynak, lévén, hogy időt áldoztam rád, mikor nekem is alig van időm. Nos te döntesz, megér ennyit a segítségem?- Ha az illető igent mond akkor igyekszik a kérésének eleget tenni és megkeresni azt a bizonyos személyt. Ha nem-et mond, vagy már most a kiskapukat keresi, akkor se szó se beszéd ott hagyja, és meg se hallgatja a mondanivalóját.

A lány csak egy szóra áll meg, de szándékáról, hogy tovább halad nem tesz le.
-Bacsás meg, de ki már az elején kibúvót keres, a megállapodás alól abban nem bízok és nem tárgyalok. Mindenesetre remélem sikerül megtalálnod az illetőt, bár én a helyedben kicsit közelebb keresnék a faluhoz segítséget merre errefelé csak ritkán szoktak járni az emberek. Örvendtem a találkozásnak viszlát.- Mondja majd továbbhalad. Csak egy pillanatra áll meg ismét, és ismételten használja a transzformáció jutsu-t, elvégre egy kudarc még nem zökkentheti ki. ~Emberek... milyen érdekes, hogy mindenki azt hiszi, hogy az ő dolga a legsürgősebb. Jómagam is úgy gondolom, hogy az enyém és ő is... tehát valaki téved. Milyen rossz tulajdonsága ez a fajomnak, hogy ilyen szűk látókörrel rendelkezik, és csak a saját dolgait képes fontosnak látni. S én is ilyen vagyok... milyen szánalmas.~ Bár magát is elítélte, hogy nem segített mégsem fordult vissza, hisz most a kíváncsisága hajtotta előre és semmi nem állhatott az útjába.

Takuma kicsit megkönnyebbült, mikor hallota Kanmiru véleményét a helyzetről, ezek szerint nem lesz akadálya annak, hogy elmondja, amit szeretne, és megértette, hogy a bagoly is egy madár. A chunnin csak egy mosollyal válaszolt a férfinak, aztán egy ideig csendben folytatták útjukat. Kanmiru valószínűleg meg akarta várni, míg Shabuka nem lesz a közelben és csak akkor szólalt meg újra. Megnyugtatta afelől, hogy nem baj, hogy tudomást szereztek a képességéről, hiszen egy ilyet nem lehet túl sokáig titokban tartani sőt, még azt sem tartotta problémának, hogy figyelni fogják őket. Takuma-nak ez már egy kicsit túlságosan is optimista hozzáállásnak tűnt, de úgy volt vele, hogy ha őt nem zavarja a dolog, és ha a férfi is így van vele, akkor nem szükséges ezzel foglalkoznia. Azzal viszont teljes mértékben egyetértett, hogy a klán története példaértékű. Felfedték képességeiket és azonnal meg is próbálták őket más nemzetek kihasználni. Ezt a hibát ők, a jelenlegi tagok ezt nem követhetik el, titokban kell tartaniuk származásukat. Mikor Kanmiru befejezte, Takuma csak biccentett egyet. A férfi nem kérdezte, ő sem mondott semmit. A másik így is rájöhet, hogy megértette amit mondott.
Kiértek egy rétre, ahol Kanmiru váratlanul megállt és egy furcsa mozdulatsort kezdett el ismételgetni. Ahogy elnézte Takuma, egyre inkább valamiféle táncnak tűnt. Furcsán ismerős volt, de nem tudta megfogni, nem jutott eszébe, hogy honnan. Ahogy a férfi táncolt, elkezdte magyarázni a Taira Doukou mozdulatainak lényegét. Takuma ámulva nézte, ugyanis nagy erő áradt minden mozdulatból, mégis mikor megvizsgálta, nem érzett benne chakra-t. Hanem... valami mást. A tánc Shabuka érdeklődését is felkelthette, ugyanis megjelent a réten és vizsgálni kezdte, mint egy olyan technikát, amit még nem ismer, de érdekesnek tart.
Takuma, amint figyelte a férfi mozgását és magyarázatát, ellenállhatatlan vágyat érzett rá, hogy megpróbálja utánozni, de leállította magát. Inkább feltett egy kérdést.
- Miért mutatod ezt nekem?

- Hogy nekem? Megtanulni? - Takuma meglepődött egy kicsit, de nem volt ellenére a dolog, tetszett neki a "tánc". Valamiért volt egy olyan érzése, hogy nem is lenne nehéz megtanulnia, de nem értette, hogy miért, hiszen még sosem látta. Vagy igen...?
Kanmiru végül befejezte a táncot és készült volna leülni, mikor az eddig csendben figyelő Shabuka szólalt meg. Szavaiból kiviláglott, hogy megpróbál diplomatikusabb hangnemet megütni, de ez nem a jelleméből fakadt, így furcsán torzra sikeredett. De Takuma értékelte a próbálkozását és mivel időközben leült ő is, fejét felemelve figyelt rá. Kanmirura pillantott, mikor a férfi befejezte. Ő ki volt pihenve, nem volt ellenére, hogy folytassák az utat, de a szerzetes esetleg kimerülhetett a tánc alatt, így hát tőle tette függővé az indulást. Alaposabban megnézve azonban a férfi még csak nem is lihegett, nem tűnt túlságosan fáradtnak. Így hát Takuma felállt és Kanmiru nevében is szólt.
- Mi készen állunk az útra, és ha valóban messze a cél, akkor felvehetnénk egy gyorsabb tempót is. - javasolta a chunnin.

//Csipetcsapat//

Órákon át meneteltünk, lassított tempóban, mivel a súlyok miatt nem tudtam nagyon haladni. De haladtam. Mentem előre, megmutattam Hana-nak, nem egy hisztis kis hülye gyerek vagyok. Hana látta rajtam az akarás vágyat, ezért mondta, hogy levehetem a súlyokat. Hatalmas megkönnyebbülés volt. A súlyokat újra lepecsételte, majd úgy haladtunk tovább. A nap végére egy régi, elhagyatott táborba értünk. Egy tűzrakóhely, egy-két bokor volt csak ott. Lepakoltuk a táskáinkat. Hana felállt, majd a felszereléseivel elment. Egy kis idő múlva 3 darab nyúllal tért vissza. De nem szólt egy szót se, ledobta a földre és elment a felszerelésével együtt. *Másnap az lesz a feladatunk, hogy elkapjuk, és elvegyük tőle az a tekercset. Biztos már megy és elbújik valahova.* A nyulakat megsütöttük, megettük, majd kerestem magamnak egy helyet, ahol aludhatok. Találtam is, egy a célra megfelelő helyet, egy fa tövében. A táskámat a fejem alá tettem, majd elaludtam. Próbáltam pihenni, tudtam, milyen kemény napoknak nézünk elébe. A többiek is lefeküdtek. Másnap a nap sugarai alig világították be a tábort, mikor kinyitottam a szemem. A többiek is lassan felkeltek. *Hát, kezdjük meg a napot.* Kipihent voltam. Nem aludtam sokat, de nem éreztem magam fáradtnak.

Ez egy jó kis fordulat a kalandunkban. Nekünk kel Hanára vadászni, hát ez érdekes lesz. Amikor odaértünk a megkopott táborhelyre és Hana elment először körbe jártam a helyet. Valóban megfelelt, de nekünk sokkal korábban elindulnunk mint ahogy Hana számít rá. Amikor visszahozta a nyulakat, tudtam, hogy egy darabig ezek lesznek az utolsó falatok amiket enni fogok, úgyhogy jól belakmároztam amennyire azt a zsákmányból lehetett. Sendo elvonult és lefeküdt aludni. Én még egy kicsit ébren voltam utána és figyeltem a környezetet. Ideális hely a bújócskára ennél jobbat Hana keresve sem találhatott volna. Én is behunytam a szemem pár órára ám annak ellenére, hogy az előző éjszaka sem aludtam túl jól most sem sikerült teljesen elszenderednem. Hajnal haladtával fel is keltem. Raktam egy kisebb tüzet had higgye csak Hana, hogy még itt vagyunk. Direkt raktam rá jó vizes ágakat az egyik bokorból had füstöljön. Majd odamentem Sendohoz és a másik djukához és felkeltettem őket.
- Héj srácok kelés van. Ma mi vagyunk a vadászok. Direkt raktam egy kisebb tüzet had higgye csak Hana, hogy még itt vagyunk. Hahó hétalvók kelés van!
Azzal megráztam a csapatomat.
- Figyelj Sendo ne haragudj, de muszáj volt ezt eljátszani, mert így Hana azt hiheti, hogy te meg én nem dolgozunk össze. Had higgye csak. Nálunk annál több ütő kártya van.