Határvidék

A tűz országának határai.
Közvetlen-szomszédos ninja nemzetek: északon a Hang, nyugaton pedig a Folyó, a Fű és az Eső Országai.

A lány már jó ideje úton volt, és már a Tűz országának a határánál tartott. ~Már csak pár nap.~ Biztatta magát. Ha a transzformáció jutsu nem egy öreg hölgynek álcázta volna akkor, most éget volna a feje, hisz amúgy csinos teste igen megviseltnek tűnt. Nem szokott még hozzá ő az ilyen hosszú úthoz, sem ahhoz, hogy a chakrája folytonos emésztés alatt áll. Útja eddig viszonylag eseménytelenül telt, olykor még unatkozott is. Gyakrabban kellet megállnia pihenni mint hitte és lassacskán már az élelmét is felélte. Egy kellemetlenebb élmény is érte, mikor egy idősebb úr, előbb kedves bókokkal látta el, majd hívogatta, hogy menjen át hozzá vacsorázni. Akkor fordult meg először a fejében, hogy lehet, hogy a kor nem számít.... lehet akárhány éves egy nő, zaklatókat mindig találhat. Mikor nemet felelt a váratlan idegen hívogató szavaira, az teljesen megtört, és azon rövid darabon ahol elkisérte őt végig panaszkodott a magányáról. S most már egy jó ideje embert se látott... nem maradt más neki csak a gondolatai. Olyan kérdések miket fölösleges volt feltenni válaszolni úgysem tudott még rájuk, mégsem tudott másra gondolni. Mindig ugyanazok a nyamvadt kérdések vetették fel a fejüket. ~Vajon a szüleim azért hagytak el mert egy véletlen hiba voltam? Vagy csak nem volt elég pénzük? Netán nem érezték, azt hogy szeretnek ezért inkább elhagytak? Egyáltalán élnek e még? Lehet, hogy azt sem tudják, hogy élek, az is lehet, hogy rég külön élnek. Na és ez-az Unuzaki klán? Miért küldték el őket a Víz országából. S vajon hány tagja van, vagy én vagyok az utolsó sarj? Remélem ha megtudják, hogy közülük való vagyok, szeretettel befogadnak, és akkor talán lehet, egy normális családom is. nem olyan mint amilyen anno volt, habár... ebben nem lehetek olyan biztos, az is előfordulhat, hogy még rosszabbak lesznek... nem tudhatom és nem szabad beleélnem magam semmi jóba, mert aztán túl nagy lesz a csalódottság által keletkezett fájdalom. Agyalt szüntelen. Jelen pillanatban egy fa árnyékában pihent. Csak tíz percet adott magának, azután ismét útra kelt. Meglepő volt az út elején még számára, hogy nem érzett változást a falú elhagyásakor. A fák itt is ugyan olyanok mint odahaza voltak... a levegő sem különbed, csak kevesebb ember volt, ennyit vont csak le. De most nem lassíthatott, fáradságát legyűrve megszaporázta lépteit.

A ifjú hölgy utolsó rizsgolyóját majszolja, ám az csak nem csillapítja étvágyát. Korgó gyomra jelzi, hogy kevésnek találta a napi bevitelt. ~Honnan szerezhetnék ételt? vadászathoz nincs kedvem, az olyan primitív dolog... ezt hagynám utolsó lehetőségnek. Pénzem van egy kevés, elegendő ahhoz, hogy még pár napra előre is tudjak vásárolni, ám bolt csak a Tűz határain belül van. Lehet, hogy megérné egy próbát? Hátha megengedik, hogy vásároljak náluk és átkeljek a földjeiken... elvégre jelenleg egy gyenge elveszett ninja vagyok, nem okozhatok nagy problémát nekik.~ Mivel jobb ötlet nem jutott az eszébe, elindult. Egy határt jelző falat és kaput keresett. Ha sikeresen megtalálja az átkelő helyet, akkor mikor már látótávolságon belül lesz feloldja a jutsuját. Rendes alakjában közelíti meg a pontot, egyenesen az őröket keresve. Amennyiben megtalálja őket, előveszi kislányos báját, majd setesután vázolja a kérését.
-Jó napot! Lenne egy kérdésem önökhöz. A fű országából származom, és jelenleg vándor ninja vagyok. A Víz országába szeretnék eljutni, amihez a legrövidebb út az önök országán át vezet. Van rá bármilyen mód, hogy átkelhessek, netán vásárolhassak valamilyen ételt? Ígérem nem lenne velem gond.- Próbál a szívükre hatni, hisz egy elesett kislánynak olyan nehéz nemet mondani.

//Kérlek majd jelezd, hogy mennyi pénz költöttem el. Köszi.//

~Na ez megalázó volt! Még, hogy én hazudok, majd meglátják kivel szórakoztak. Ám előtte a biztonság kedvéért bevásárolok.~ Mérgelődött magában, miközben nézelődött. Már most látta, hogy ez-az ország mennyivel nagyobb és mennyivel több lakossal rendelkezik mint az övé. Náluk is voltak páran, na de itt... még sose látott ennyi embert egy rakáson. Hirtelenjében azt se tudta hova menjen, mit nézzen meg először. Sokat nem kellet tanakodnia, hiszen a hasa egy morgással jelezte, mit is kell először tennie. Megkereste kedvenc étele standját és tartott egy szusi sziesztát. Lakomának nem nevezhette hisz csak két adagnyit evet rizs körítéssel, de az éhségét elmulasztotta. Ezt követően, vásárolt pár konzerv kaját, és pár flakon vizet. Egy két napig elegendő ételt sikerült megvennie. Miután kényszer feladatait letudta nekiláthatott a bosszúnak. A városban járőröző ninják között elkezdte keresni a szemével a vezetőjüket, majd mikor megtalálta, felugrált a háztetőkre és célba vette. Úgy közelítette meg, hogy véletlenül se vehesse támadásnak. Mikor elég közel ért hozzá megszólította.
-Elnézést egy perce rabolnám az idejét. Csak azt szeretném jelezni, hogy mikor átléptem az ön országának a határát az őreik nem végezték rendesen a dolgukat.- Elővette az igazoló iratait amit minden ninjának magánál kellet hordania.- A Fű országából származom és jelenleg vándor ninja vagyok, amit az irataim is alátámasztanak. Tudom, hogy országaink között szövetség van, de mikor a határon átkeltem, az átkelést engedélyező iratokat akartam szerezni, nehogy félreértés történjen. Mikor közöltem az őrökkel a kilétemet kinevettek és beküldtek a falúba. Zavar, hogy a korom miatt így lenéztek, és a munkájukat se végezték el kötelesség tudóan. Netán ön tudna segíteni, a megfelelő íratok megszerzésében?- Kérdezte határozottan, némi sértettséggel a hangjában.

A lány tiltakozás nélkül tűri, hogy a Konohai ninják végezzék a dolgukat. részben számított erre is, mikor a tervébe kezdet. Olykor egy-egy beszólás elhagyta a száját, de különösebb cselekedet nem csinált.
-Azért ha kérhetem ne szorítsa ennyire a karomat, tudom magamtól is követni önt. Mellesleg egy szövetségessel nem kéne így báni, főleg ha az a szakszerű eljárásért fordult a hatósághoz, nem pedig elsumákolta a kilétét.- Engedte, hogy bevezessék, az egyik szobába, majd később egy másikba, úri hölgyi méltósággal tűrte a dolgot, amíg tűrhette. Ám egy idő után neki is elfogyott az önuralma. Mikor tökéletesen hallotta, hogy az ő képzetlenségét, és hazáját cikizik ki, felment benne a pumpa. ~Mégis mit képzelnek magukról ezek a Konohai nyomorultak. Azt még elnézem, hogy nem adják meg a tiszteletet ami egy nőnek kijár, de hogy még ok nélkül ócsárolnak, na az már több a soknál. Nem érdekel ha beverik a képemet, de ezt nem hagyhatom szó nélkül.~ Mérgelődőt magában, majd csakhamar hangot adott a gondolatainak.
-Hé ti töketlen tuskók. Mondjátok csak mégis mit képzeltek, hogy elítélitek az országomat, főleg úgy, hogy elvileg egy oldalon állunk. Mellesleg egy olyan ország csak ne cikizzen másokat, kinek csak olyan béna őrökre telik, hogy bárki kedve szerint ki és be jut. Ha nem adom fel magam, azt se tudtátok volna, hogy itt jártam. Arról nem is beszélve, hogy túlerőben nagyon nagy a szátok. Ha valakinek valami baja van velem az nyugodtan hívjon ki harcolni, állok elébe. Még akkor is, ha tényleg erősebbek vagytok mint, én akkor se futamodok meg ilyen nagypofájúak elől, inkább veretem be a képem. De amíg csak üres szavakat mertek köpködni addig nekem be ne szóljatok, mert csak mondani, hogy mit tudtok megcselekedni, teljesen más mint meg is tenni azt.- Ordította, dühösen remélvén, hogy kicsit magukba szálnak.

//Shizune, remélem így megfelel. //

Miután Gruczi kilépett a mélyen tisztelt Hokage-sama irodájából, hazafelé vette az utat. Kell némi felkészülés. Ellenőrizni a fegyvereket, feltölteni a készleteket hasonlók. Haladt végig a körben haladó lépcsősoron lefelé az épület kijáratához. Nem sietett, akkor még csak séta tempóban haladt. Nem akart fölösleges energiát pazarolni a sietségre, mivel magas az esély arra, hogy a küldetés során harcolnia kell. Tökéletes feladat, szinte Gruczinak lett kitalálva. Elég megfontolt ahhoz, hogy ne ölje meg az idegen országból származó shinobikat, ezzel esetlegesen megsemmisíteni a békét a népek között, ráadásul a keresés eléggé neki való munka. Gondolatok jártak az agyában, nem akart elfelejteni semmit sem illetve nem akart otthon hagyni semmit sem. Közben kiért az épületből és hazafelé vette az irányt végig Konohagakure no sato utcáin. Az árusok és vásárlok most is olyanná tették a várost, amilyennek Gruczi imádta. Zajosnak és pörgősnek, mozgott az élet és hangzavarral mutatta meg magát. Nagyon békés látvány volt. Néha az égen egy-két madár, szóval száz százalékig a szokásos. Néhány perc elteltével hazaért, de nem volt otthon se nagymamája, se nagypapája. Nem volt meglepő, attól hogy nem fiatalok nem kellett mindig otthon ülniük. Bement szobájába kinyitotta méretes, ámbár nem túl fiatal ütött kopott szekrényét, ami körülbelül a plafonig ért. Teli volt hasznos dolgokkal. Kunai-ok, shurikenek, robbanó cédulák egyéb nyalánkságok. Ez volt az otthoni raktárja. Feltöltötte készleteit, ezután kiment konyhájukba és rakott el friss vizet és élelmet a küldetésre. Eközben gondolkozni kezdett, hogy kik azok az informátorok, akik arrafelé laknak. Csak egy név jutott eszébe a közvetlen környékben.
Kembun Annaijo, aki egy régen leszerelt shinobi, a küldetés során felmerült két shinobi népéből. A napokban feleségével és kisfiával él egy határvidéki kis fogadóban. Nem valami nagy üzlet, de megélnek belőle szóval számukra elég. Attól függetlenül, hogy leszerelt szeret mindig az információkban úszni, nehogy bármi váratlanul érje. Ő egy ilyen ember. Miközben kigondolta elpakolta az élelmet és a vizet visszament a szobájába. Átgondolta, hogy mindent elrakott-e és úgy vélte, hogy igen. Felkapott magára mindent, eztán írt egy levelet a nagyszüleinek, hogy ne lepődjenek meg csak küldetésre ment.
„Kedves mama, papa
Küldetésre küldtek, majd jövök!
Puszi:
Gruczi”
Rajzolt mellé még egy mosolygós fejet, és lerakta arra a kis asztalkára, ahol nagypapája dohányozni szokott, így ha hazamennek, bizonyára észreveszik az üzenetét, majd kilépett az utcára és elindult a kapu felé. Amikor átért szülőfalujának óriási kapuin, akkor szokásához hűen megállt egy pillanatra, becsukta szemét szívott egy mélyet a szülőföld adta levegőből, érezte a szelet ránézett a kapura, benézett a városra. Minden küldetésen megvan a rizikó, hogy az ember nem tér vissza, vagy nem tud visszatérni. Ezek a szép otthon töltötte utolsó pillanatok ösztönző jellegűek lehetnek a shinobi számára.
Úgy gondolta nem fog gyalogolni az túl lassú lenne, tehát kitervelte, hogy megidéz egy kicsi, de gyors sárkányt, aki ugyan elbírja és elviszi őt arra a környékre. Amikor már néhány száz méteres körzetben van, akkor leszállna, nem akar túl nagy feltűnést kelteni. Tekintve a körülményeket a feltűnő tettek elkerülése elég nagy pozitívumnak tűnt. Kézjelekbe kezdett majd kezét a földre csapta, majd megszólalt.
- // (Állat) Idéző Jutsu (Sárkány) / / Kuchiyose no Jutsu
Várva, hogy megjelenjen „utazó” sárkánya, akivel elég gyorsan el tudja érni az informátort. Amint meglátja a sárkányt, felszáll rá és elindul a kis fogadó felé.
Amint felszállnak még egyszer utoljára hátra tekint, majd ezt követően többet nem fordul hátra. Repül és gondolkozik, hogy mi tévő legyen.
*A lányt még nem tudom hogyan kezeljem. Bizonyára kifogom kérdezni, de olyan nagyon agresszív dolgot csak nem kéne elkövetni egy fiatal geninnel szemben. Észnél kell legyek, viszont nem hagyhatom, hogy egy kislány külső megtévesszen résen kell lennem és odakell figyelnem.*
Gondolkozott az ifjú kapitány aki eközben figyelte a csodás tájat és beszélt a sárkányhoz aki csak enyhe bólintássokkal fejezte ki véleményét. Ő nem az a már beszélni tudó sárkány lehetett. Fiatal, de azért jó volt megosztani vele egy két mondatot, hogy az út gyorsabban teljen, de még így is soknak tűnt. Azonban útközben Gruczinak eszébe jutott egy két fontosabb gondolat.
*Túl gyanús… egy olyan shinobi, aki szinte képes teljesen elrejteni a chakráját, mellesleg ilyen tempó mellett… az miért egy genint küldene? Akárhogy is, akármilyen genin ha tehetséges, ügyes, ha nem… akkor is egy genin akit körülbelül bármelyik határőr könnyedén elkapna. Nem árt óvatosnak lenni a lánnyal, biztos több rejlik benne, mint amit sejtet. Remélem Annaidzso jó barátom, tud majd segíteni egy- két érdekesebb információval…*
Eközben nézelődött és repült tovább, körülbelül egy órába tellett neki, mire odaért. Egy erdőben landolt. Leszállt a sárkányról és megköszönte neki a segítséget. Ezután a sárkány eltűnt mire Gruczi gyalogosan indult a régen látott fogadó felé. Az erdőből kifelé menet szépen lassan az út mentén meglátta a kis házikót. Nagy tábla a bejárati ajtóval szemben a fogadó nevével. A ház előtt játszott az ex katona a néhány éves fiával. Ahogy közelebb ért finom étel szagot érzett ami azt jelentette, hogy felesége is otthon van és főz. Gruczi már a távolból intett, aztán amikor oda ért meghajolt és megszólalt.
- Üdvözletem. Rég találkoztunk nem?
Mondta, mint mindig mosollyal az arcán, aztán egy pillanat alatt megszüntette a mosolyt az arcán és összehúzta a szemöldökét.
- Beszélnünk kellene. Fontos lenne és bizalmas!
Súgta a fülébe mire a férfi, a gyermeket beküldte az annyjához, hogy nézze meg hogy áll az ebéddel. Ez Gruczinak bőven elég volt, elkezdte mondandóját és elmondta neki a tömör lényeget.
- Néhány nappal ezelőtt, egy gyorsan haladó és a chakráját szinte teljesen elrejtő shinobi járt a környéken. Feltehetőleg a te hazádból származik, de nem biztos mivel amikor a felderítők utol érték akkor vissza kellett fordulniuk mivel elérték a határ. Ám visszafelé egy genin érte utol őket, aki elég feltűnően viselkedett. Nem hallottál valamit mostanában, ami ezzel kapcsolatos lehet?

// Várom reakciód //

Gruczit a barátságos kapitány, aki mellesleg nagyon segítőkész, bekísérte egy házikóba, ami többnyire nem is cella vagy hasonló, egyszerűen egy házikó, amit valószínűleg csak azért ürítettek ki, hogy legyen valami, ami a fogda szerepét nyújthatja az őrség számára, de előtte a titkolózás kedvéért előkapott egy sötét szemüveget, hogy nehogy meglássák szemeit használat közben, főleg a lány. Ahogy az ifjú harcos, Gruczi, belépett egy szobában találta magát. Egy asztalka volt bent, amin némi rágcsálni való és inni való volt. Nem sok, de azért volt. Ezután bentebb tekintett és meglátott egy lányt. Bizonyára a genint, de elég érdekes, nem mindennapi látványt nyújtott. Fekete öltözetet viselt, de abból is a legfeltűnőbb fajtát. Egy rá, majdnem néhány számmal kisebbnek mondható ruhát viselt, de ez még nem elég haja is cicomázva volt, ráadásul szoknyáján még egy fehér masni is található volt. Majdnem mókásnak mondható volt, de az összhang nem volt rossz. De a nézése, az a nézés eléggé durva volt, akár egy fúria. Ahogy beléptek nem nagyon történt semmi, de amikor a kapitány is belépett akkor a bent lévő három shinobi kihúzta magát, és egyenes tekintettel néztek kapitányukra, aki „pihenj”-t parancsolt, mire a katonák kicsit ellazultak, ezután a kapitány egyből ki is küldte őket, de még hozzá teszi:
„- Remélem szerencséje lesz vele.”
Mondta, mire az ifjú harcos bólintott bár nem értett egyet vele. A szerencse csak egy tényező, a másik tényező mélyen az emberben van, és rajta múlik, bár igaz hogy a szerencse se árt néha. Miközben ezen gondolkozott, a kapitány kollega is kisétált az ajtón. Gruczi aktiválta Ondogan képességét, de minden szó nélkül. A kép, mint mindig most is megváltozott. Látta a lány hőmérsékletét, átlagos volt megfigyelte szív verését, hogyan változott. Néhány másodpercig figyelt, ezután hirtelen kést rántott és a lány felé ugrott. Szándéka nem az volt, hogy meg sebesítse, vagy hasonló. Csak a reakcióra várt. Az elkövetkezendő néhány másodpercben több fogalma lehet arról, hogy a lány mennyire képzett, mint eddig bármelyik őrnek. A mozdulatból, amit erre reagálni fog, lehet látni, hogy képzett vagy inkább megijed és összehúzza magát, akkor nem valami sokat tapasztalt leányzó. Úgy tervezte, hogy bőven előtte megáll, hogy véletlen se sebesítse meg. Remélte hogy a kinti shinobik talán még szörnyülködnek is, hogy mit tesz így még jobban bíztatva a lányt arra, hogy tényleg támadják, és ha nem vigyáz tényleg megölik, ami persze nem igaz.

A szerencsétlen kíváncsiskodó lányt már majdnem megölte az unalom. Az időérzéke teljesen megbolondult, és már vitatkozni se volt benne. A távolból léptek zajai hallatszottak, majd egy eddig ismeretlen figura jelent meg a látókörében. ~Na de jó. Megjött a vallató bácsi. Szinte már meg sem lepődök Konohán. Elcsesznek valamit és aztán még az én véremet szívják. Ennyit a diplomáciai fő városról.~ Könyvelte el magában az országot. A fiú kit valószínűleg a kihallgatására küldtek, nem volt olyan idős. Szinte egykorúnak tűnt vele. Hát a szokásos csábítási trükkbe kezdet, viszont most már komolyabban vette a beszélgetés. Ő legalábbis nem provokálta még, így neki sem volt oka kekeckedni. Ám ekkor a fiú kést rántott, és felé ugrott. A lány a támadás pillanatában oldalra vetődőt, hogy kikerülje azt, ám azt kellet tapasztalnia, hogy a fiú szándékai nem voltak komolyak. Próbálta magát visszarántani a rendes kerékvágásba, visszaült a székbe elővette legjobb modorát és elkezdte járatni a száját.
-Jó reggelt, napot estét, vagy amelyik napszak éppen van.- Pislogót bájosan, és kihívóan. Próbált a kamasz fiú hormonjaira hatni, amiben a kiszolgáltatott állapota is nagy segítség volt. -Feltételezem téged küldtek a kihallgatásomra, mivel az még kimaradt az életemből. Vagy tévedek.- Ha a fiú igazolja elképzelését így folytatja.- Nem is kell kérdezned mondom én magamtól... és ha kérdésed van kérlek a végén tedd fel.- Vett egy nagy levegőt majd belekezdet a mondanivalójába. -A nevem Unuzaki Nikomi, és a fű ország geninje vagyok, ahogy ez az elkobzott papírjaimon is áll. Jelenleg vándorninja vagyok. Most jön a bökkenő, úgyhogy jól figyelj... most mondom el mit keresek ebben a barátságtalan cellában. A Víz országába tartott felkutatni a családomat, az Unuzaki klánt kikről csak nemrégiben szereztem tudomást. Az élelmem elfogyott útközbe ezért gondoltam bejövök a szövetségesünkhöz, hogy bevásároljak és netán átkeljek. Mikor a határhoz értem az őrök körberöhögtek, és minden igazoló papír nélkül átküldtek a határon. Mivel nem akartam, hogy betörés gyanújába kerüljek, közölni akartam azt a tényt a járőröző ninjákkal, hogy nem kaptam meg az átkelést engedélyező iratokat, erre bezártak ide. Szóval, normális eljárást kértem ezért végeztem itt... szerintem ez elég gáz. Aztán nem elég, hogy bezártak, és nem adták meg azt a tiszteletet ami egy hölgyet megillet, de még az őrök a fülem hallatára sértegettek engem és az országomat is... hát még szép, hogy az ő stílusukban reagáltam én is. Gondolom te se örülnél ha a falvadat ócsárolnák és te nem tehetnél semmit. Van kérdés?- Kérdezte melleit kidüllesztve, hogy az idomai teljesen láthatóak legyenek.

//Sai//
Ogawa megérkezett Konoha határvidékére, Koikével az oldalán. Nem telt sok időbe, mire a Hokage irodáját elhagyták: Ogawa és Koike sebessége legalább a duplájára nőtt, amióta a két hónapos remete edzésen részt vettek. Miközben haladtak hősünknek csakis egy dolog járt a fejében, mégpedig Tsunade-sama felé indított kérése. Elhatározta, hogy megbosszulja családját, illetve mesterét, ezért döntött úgy, hogy az Akatsuki két jelenlegi tagjával is végez. Nevüket sikerült kiderítenie különböző forrásokból: Deidara, aki megölte bátyját, és Hidan az, aki mesterét ölte meg. Deidarával korábban már küzdött, ám menekülésre kényszerítette, mert mestere segített a harc során.
Fő terve Hidan kiiktatása volt.
Miközben ezen járt az agya észre sem vette, hogy elérkeztek a célhelyszínre. Ogawa megállt egy kisebb település előtt nem messze, majd következett a már jól megszokott felderítési stratégia különös jutsujával a KAgura no Shingannal. Mivel képes profi szitnen remete chakrát is érzékelni, már profi szintre fejlődött ez a képessége, így képes megtalálni a célszemélyt, szinte korlátlan távolságból, annak chakrájának mozgását, tulajdonságait is képes közepes szinten meghatározni. Tigris kézjel elmutatása közben keresi azt, akit ki kell iktatnia. Közben Koike nagyban figyel arra, hogy kik vannak a közelükben, szaglása segítségével próbálja ő keresni a cészemélyt. Persze figyelmük egy másodpercre sem lankad, a közvetlen környezetüket is figyelik közben...

// Sajnálom, hogy ennyit kellett rám várni és esetleges hibákat is vannak némi magánéleti problémáim...//

Gruczi ahogyan megindult a tőrrel, a lány egyből próbált kitérni előle, ami meg mutatta a fiatal, ámbár sokat látott és tapasztalt ANBU katonának, hogy a lány nem bolond, hozzá van szokva az ilyen reakciókhoz a hozzá állása igen csak átlagos volt. Körülbelül Gruczi is ugyanezt tette volna egy hasonló helyzetben. Ezután rájött még egy apróságra. A lány igen csak sokat tud beszélni, de hát ez van. Hallgatta és figyelte minden apró mozdulatát, törekedett arra, hogy feltűnjön neki ha hazudik, de ekkor egy mókás és emlék dús nevet halott.
*Unazaki?! Mókás emlékek, de jobb lesz ha ezzel a lánnyal is vigyázok képes lehet a Hyoton használatára, bár lehet ő benne ez a ritka képesség nem jelent meg. Tudomásom szerint összesen csak néhány ember képes erre köztük Kibusha…*
Gondolta, majd továbbra is leste a lányt. Feltűnt neki, hogy a lány próbálkozik, egy bizonyos stílussal, ami a fiatal harcosnak tetszett. Nem is igazán tetszett, de mókásnak tartotta, mivel őt nem igazán lehetett ilyen dolgokkal megtéveszteni, de a lány bizonyára úgy vélte, hogy egy próbát megér egy ilyen szorult helyzetben. Mire ezek a gondolatok végig futottak az agyán a lány befejezte a mondani valóját. Nem tudta teljesen leszűrni, hogy igazat mond, vagy hazudik, de mivel nem voltak konkrétabb módszerei, ezért gondolkozásba süllyedt.
*Éppenséggel nem hallatszódik butaságnak amit mond, de lehet hogy egy jól kitalált alibi az esetleges találkozójukra, de nem lehet tudni. Eddig minden a várnál ellenkezően történt. Nem húzza az ember idegeit, nem kötekedik és még nagyon segítőkész is lett egyik pillanatról a másikra. Bizonyára ráérzett, hogy én már nem vagyok olyan, mint a határőrök és megérezte, hogy komolyabbá is válhatnak a dolgok.*
Eközben próbált egy kérdést feltenni, amit jól megfogalmaz és nem sérti vele a leány személyiségét és hazáját.
- Többnyire ez hihető…
Mondta persze nem teljesen tartotta igaznak a lány mindenegyes szavát, de ezt nem igazán akarta reklámozni.
-… nem is lett volna konkrétabb probléma, ha nem lenne egy sejtésünk, hogy találkoztál valakivel, akivel nagyobb problémánk is előfordulhat.
Mondta figyelve a lány minden apró rezdülését, csak nem képes úgy hazudni, hogy nem látszódik a testi reakcióin. Ezután levette a szemüveget és ránézett a lányra. Szemei, mint mindig most is sárgák voltak mivel aktív volt vérvonal képessége. Gondolta ezzel ráijeszt a lányra, ha nem ismeri annyira konohai családokat, hiheti azt, hogy Sharingan esetleg Byakugan vagy valami mást gondolatolvasó képesség.
- Szóval biztosan elmondtál mindent?

A lány nagy szerencséjére a Konohai ninja csöndben végig hallgatta és úgy ahogy hiti s neki. Legalább is az Unazaki ezt olvasta le a viselkedéséből. Azért már kezdte egy kicsit aggasztani az a tény, hogy a csábításai sehol sem járnak sikerrel. Felmerült benne az a gyanú is, hogy a tűz ország lakói nem hiába e forró elemről kapták a nevüket. Mondandója végén a fiú mélyen a szemébe nézet és kijelentette, hogy ezzel nem is lenne baj, csak attól tartanak, hogy találkozott valakivel a lány. majd rákérdezett még egyszer, hogy nem e akar még valamit mondani.
-Természetesen utam során találkoztam pár emberrel, de mélyebb beszélgetésbe egyikkel sem eredtem. Ha adsz egy kis időt átgondolom, kik voltak kivel összehozott a sors és akkor adok róluk egy leírást.- Mondta és így is próbált tenni, de egy dolog szöget ütött a fejében. ~Ennek a fickónak sárga a szeme... biztos sokat dohányzik. Ha jól tudom a cigiseknek, egy idő után besárgulhat a szemük a nikotintól vagy mitől... mindegy, most nem erre kell gondolnom, vegyük át szépen sorban kikkel is találkoztam a falumból való távozás óta.~ Sora vette magában az összes illetőt majd szóra emelete száját.
-Rendben azt hiszem mindenki megvan. Most visszafele sorolom fel őket. ha nem baj Konoha ninjáit és civiljeit most kihagyom feltételezem rájuk nem vagy kíváncsi. Viszont titeket leszámítva összesen két emberrel találkoztam. Az egyikkel nagyjából egy napja a határaitoktól nem messze. Civilnek tűnt és már az ötven évet biztos megélte. Sok csevegni valónk nem akadt... jómagam öregasszony álcájában sétáltam és hát bepróbálkozót nálam a fickó, de hamar elhajtottam. A másik illetővel már igen rég találkoztam, még amikor elindultam. Saját falvam határvidékén futottunk össze. nevet itt sem tudok. Kopasz férfiről van szó ki érdekes öltözéket viselt... nem ismertem fel. Egész biztos, hogy nem falum tagja. Én húsz év körülinek saccolnám. Ő viszont érdekes volt, egy érintéssel hatástalanított a transzformáció jutsumat. Segítséget kért tőlem miszerint valakit kereset a falumban, ám mikor felsoroltam neki, hogyan tudnék segíteni inkább nem élt vele és elváltak útjaink. Ennyi.- Mondta majd még hozzá fűzött egy kérdést. -Mond mitől ilyen sárga a szemed? Sokat dohányzol, vagy valami egyéb oka van?- Érdeklődött.