Határvidék

// Kaibutsu Hiroto  //


Kora este volt mikor megfáradtan a sötétedő eget kezdted bámulni. Fejedben megannyi gondolat váltotta egymást, nem tudtál konkrétan kiragadni egyet olyan impulzus szerűen villantak át benned. Az ismerős táj nyugalmat árasztó békessége igyekezett segíteni a lelkedben dúló vihar enyhítésében. Egy nagyon nehéz küldetést tudhatsz a hátad mögött, amiről a későbbiekben akár még az akadémián is tanulhatnak a gyerekek. Nagyon nagy tettet hajtottatok végre ám ezen küldetés utóhatása most kezd eluralkodni a testeden. Kezedbe veszed újdonsült fegyvered és ahogy a lenyugvó nap sugara megcsillan az azúrkék pengén az előző küldetésed, mint egy film úgy pereg le a szemed előtt. Túlélted, megtetted, amit lehetett, szóval miért is ne lephetnéd meg magad egy kis kikapcsolódással? Ez a nap már amúgy is a vége felé közelít így úgy döntesz, hogy hazafelé elfogyasztasz valami finom vacsorát és iszol valamit, hogy egy kicsit kikapcsoljon az agyad. Igaz a falu még nem lett teljesen helyreállítva a legutóbbi pusztítás óta, ám Ichiraku mindig is egy biztos pont volt a falusiak életében, így egy ételstanddal újra nyitotta a ramenezőjét. Nem éppen egy több csillagos étterem, de neked most teljesen megfelelt. Beültél és rendeltél. Mire elkészült az ételed addig az italos üveg aljára néztél, többször is. Mire eléd került a tányér hegyekbe halmozott üres üvegek vettek körbe téged. – Nézd meg az iszákost! – Lehetett hallani egy másik asztaltól. – Ezért tartunk ott, ahol. – Folytatódik az elégedetlen beszélgetés. Úgy néz ki a dajdajozók nem tudják mennyi mindent tettél már a faluért ők most csak azt látják, amit akarnak. – Maradjatok már, barmok! – lépett mögéjük egy jobb kiállású férfi. – Neki biztos meg van az oka arra, hogy alkoholba fojtsa az érzéseit, és nektek barmok? Ti csak szimplán léhűtők vagytok. – Magyarázott a két férfinak, majd közelebb lépett hozzád. – Ne is foglalkozz velük! Ezek csak iszákos barmok. A nevem Hamura. A következő kört én állom, ezzel kiengesztelve a barmok sértő szavait. – Mondta, majd rendelte is az italokat. Jobban végig nézed a férfit. Biztos, hogy nem sima civil, teste hegekkel tarkított izmos felépítésű. Mikor kezet nyújtott feléd érezted, hogy nem hétköznapi a markolása. Egyelőre nem tituláltál ennek fontos szerepet, élvezted az ingyen italokat.
 
Az esti tivornyád után fáradtan ért a hajnal. Fejed zúgott, úgy érezted magad, mint akin átment egy csorda. A tested szinte könyörögve ordított neked:Vizet!!! A szörnyű másnaposság leküzdése után furcsa dolgokra lettél figyelmes. Valami nem volt rendben. Jobban körbe néztél és ekkor tűnt fel, hogy egy teljesen idegen helyen vagy. Azonnal felpattansz az ágyból és indulnál kifelé a szobából, amikor észreveszed, hogy lényegében kis gatyában egy lánccal vagy kikötözve az ágyhoz. Minden felszerelésed elvették tőled. Nem lesz úrrá rajtad a pánik, mert az ajtó másik oldaláról beszéd szűrődik be a szobába. – Szerinted meddig fogja bírni? – Kérdezte az egyik ismeretlen hang tulajdonosa a másiktól. – Szerintem a második körben kivégzik. Hahaha!! – Hallatszott a válasz.
Mit teszel most? A másnaposság gyötri a tested, valószínűleg ellenséges helyen vagy és nem éppen rózsás a helyzeted. Megvárod míg a fogva tartóid bemennek hozzád, vagy megpróbálsz megszökni?
- A pecsétet ráraktad? – Lehetett hallani a folyosóról. – Nem, hallod hülye vagyok! Hogyne tettem volna rá a pecsétet ez is egy ficsúr ninja. – Válaszolt idegesen a másik férfi. – Akkor jó, nehogy itt az arcunkba robbantson valami idióta jutsut. – Mondta az őr, majd jót nevetett. Ezt a beszélgetést hallva azonnal kézjelekbe kezdtél, de abban a pillanatban, hogy koncentrálni kezdtél volna a chakra áramlásodra a kézfejeden megjelent egy pecsét, majd egy kisebb áramütés ért téged.
 
//Kedves Hiroto a közös kalandunk ezzel megkezdődött. Abban az esetben, ha bármilyen észrevételed van, vagy nem világos valami keress bátran PMben vagy minden egyéb ismert platformon. A küldetésed neve pedig: Ne fogadj a patkány ellen… //

// Kaibutsu Hiroto – Ne fogadj a patkány ellen… //
 
Rutinos shinobi ként jár az eszed. Hiába vették el a legnagyobb fegyveredet, a chakrahasználatot, mégis uralod a helyzetet, és nem esel kétségbe. Ahogy körbe tekintesz a szobában, ahol „fogva” tartanak azt kell észre venned, hogy nincsenek ablakok, és ahogy közelebb lépsz a falakhoz érzed a nyirkos hideget. Olyan érzés lesz úrra rajtad, mintha a föld alatt lennél. Amint erre ráébredsz egy kicsit meginog a hited magadban. Felmerülnek benned olyan kérdések, hogy miért vagy a föld alatt, pontosan mit is keresel itt és hogyan jutsz majd ki. Nincs sok időd ezen agyalni mert hirtelen a zár nyitódásának a hangjára leszel figyelmes. A zár kattan, a zárnyelv a kilincs lenyomásával az ajtóba húzódik, majd halk ropogással nyílik az ajtó. – Na te söpredék! Gyere megyünk a főnökhöz. – mondta a férfi, majd egy jól irányzott ütést mért a fejedre. Kiszolgáltatott helyzetben voltál, így nem tudtál mit csinálni, hogy elkerült az ütést. Nem ájultál el, csak annyira szédültél meg, hogy könnyen irányítható legyél. – Zsákot a fejére! – majd ezzel elsötétült elöted a világ. Ketten felkaroltak téged, és elindultatok. A szobából kifelé menet egyből balra fordultatok, majd 16 lépést tetettek meg. Ezután 20 lépcsőfokot haladtatok felfelé, majd a lépcsősor tetején jobbra fordultatok és újabb 5 lépés után lerántották a fejedről a zsákot. Elöted egy díszes fa ajtó volt. – Meg jöttünk! – majd kinyílt elöted az ajtó és belöktek rajta. Bent a teremben egy marcona férfi ült egy márvány asztal mögött. – Kaibutsu Hiroto! Micsoda öröm számomra, hogy találkozunk. – szólított meg és hirtelen nem tudtad, hogy honnan is ismerhet téged. Kicsit gondolkodva aztán eszedbe jutott, hogy a közel múltban elég sok fontos küldetésen vettél részt és nem kizárt, hogy ezzel a hírneved is megnőtt. Leültettek egy székre és a vezető folytatta. – Szeretném, ha jóban lennénk, szóval, ha te segítesz nekem, én segítek neked. Jelen helyzetben téged egy intéző vadászott le, és ha nem tudunk megegyezni akkor az arénánkban kell megküzdened az életedért. Viszont, mivel én egy jóságos ember vagyok megkímélek a biztos haláltól az arénákban, abban az esetben, ha elmondasz nekem mindent a legutóbbi küldetéseidről. – mondta a férfi feldobva neked a labdát.      

Nem esem ugyan kétségbe, viszont ahogy körbenézek a cellámban, rá kell jönnöm, hogy a föld alatt vagyok. Ez nem túl jó jel... de csak azért, mert nem tudom használni a chakrámat. Pár perc múlva pedig nyílik az ajtó, majd kapok egy taslit. Legszívesebben visszaütnék, de tudom, hogy most nyugodtnak kell lennem. Éppen ezért mindent úgy csinálok, ahogy mondják. Hagyom, hogy zsákot tegyenek a fejemre, utána pedig a főnök elé vigyenek.
Egy díszes faajtó előtt veszik le rólam a zsákot. Ezután persze betessékelnek a szobába, ahol egy férfi köszönt.
- Üdvözlöm! - köszönök én is. - Mondanám, hogy én is örülök a találkozásnak, de ez a fogadtatás nem túl barátságos.
Engedelmesen leülök a székemre, majd hallgatom a Főnököt. Úgy néz ki, ha nem engedelmeskedem, akkor megyek valamilyen arénába, ahol a biztos halál vár rám. Nagyon bíztató... Most viszont csak annyit kér, hogy meséljek neki az utolsó küldetéseimről.
- Már elnézést Uram, de ehhez nem kellett volna elraboltatnia - jegyzem meg. - Ott voltam Konoha pusztulásánál. Ott egy különös szerzettel harcoltunk, akinek a teste mintha gépiesítve lett volna. Miután legyőztük, valahol a távolban történt a mindent elsöprő támadás. Sokan ott vesztek... Illetve legutóbb a Gőz Országában jártam. Ott pedig egy ásatáson kellett volna segíteni. Viszont az is eléggé káoszba fulladt. Találtak valamilyen szobrot, amit meg akartak vizsgálni. A vizsgálatról nem tudok semmit sem mondani. Volt egy nagyon erős lény, ami majdnem ránk omlasztotta a kócerájt. Illetve egy sárkány is elszabadult ott... Végül eljöttünk onnan is. Ha esetleg segítene, hogy miről szeretne hallani, akkor talán többet is tudnék mondani.
Ezután, míg válaszra várok, körbenézek a szobában, hátha látok valamilyen fontos információt. Jelenleg nem gondolom úgy, hogy támadnom kellene. Inkább jól viselkedek, ki tudja, hogy mi fog még történni.

// Kaibutsu Hiroto - Ne fogadj a patkány ellen... //




A férfi érdeklődéssel a szemében hallgatta a mondandódat, néha néha hümmögött egyet. Amikor a sárkányról beszéltél felhúzta a szemöldökét és mélyen elgondolkodva az asztalára könyökölt. - Szóval sárkány... hmm... érdekes. Tudtam én, hogy nem egy hétköznapi férfi vagy. - dörzsölte össze büszkén a tenyerét. Felállt az asztalától és elindult feléd. Ahogy haladt az irányodba jelzett a szobában lévőknek, hogy hagyjanak kettesben titeket. Ahogy az utolsó ember is elhagyta a szobát a férfi mögött lépett, lehajolt és a füledbe súgta. - Mesélj el nekem mindent erről a sárkányról és azokról akik ott voltak veled, és ígérem nem leszek szűkmarkú. - mondta, majd ellépett mögüled. Drámaian lassan sétált vissza a helyére és közben igyekezett tartani veled a szemkontaktust. Nagyon figyelt téged, ám azt nem vette észre, hogy miközben neked beszél, de a szobát kezdet elemezni. Mivel ebbe a szobába úgy hoztak, hogy egy zsák volt a fejeden csak a megfigyelő képességedre hagyatkozhatsz. Mivel lépcsőn jöttetek ide ezért át szalad a fejeden a gondolat, hogy talán már nem a föld alatt vagytok ám, ahogy körbe néztél csak  ablaknak látszó tárgyakat láttál a falon. Megvolt a rendes ablakkeret csak egy sima kékes kép volt amivel próbálták otthonosabbá tenni a helyet. Rájöttél, hogy bizony még mindig mélyen a föld alatt lehetsz. A szoba berendezése minimál stílusú volt semmi személyes tárgyat nem tartalmazott. A szék amin ültél, egy asztal és a férfi székén kívül még egy szekrény volt a szobában ami csukva volt, de zárva nem. - Jut eszembe, milyen illetlen vagyok. Be sem mutatkoztam még neked. A nevem Arisu Yuben, de hívhatsz Arisunak is, hiszen barátok között ez teljesen normális. Ez a minimum jele, a kölcsönös bizalomnak. - mondta, majd az asztala alá nyúlt. Kihúzta az egyik fiókot és kivett belőle egy poharat és egy üveg italt. Töltött magának és közben az orra alatt mormogott: ...  konoha pusztítása is izgalmasan hangzik Hiroto  ...  Ivott egyet majd várta, hogy milyen történeteket osztasz meg vele. - Jaj, már megint milyen egy paraszt voltam. Töltsek neked is?      


// Türelmedet köszönöm, végelszámolásnál kompenzálok. //

A férfi nem szól közbe, miközben beszélek. Néha hümmög ugyan, de végig csendben figyel. Végül a sárkány hallatán megváltozik a helyzet. Kiküldi az embereit, majd hozzám sétál és a fülembe suttog. Úgy tűnik, hallani akarja ezt a történetet... Miközben vissza megy a helyére, addig én megnézem magamnak, hogy hol vagyok. Próbálok mindent memorizálni, hátha később szükségem lesz ezekre az információkra.
- Khm - köszörülöm meg a torkom. - Nem tudok túl sokat mondani. Nem mondom, hogy buta vagyok, de nem éppen az eszemért voltam azon a küldetésen. Egy professzort kellett elkísérnünk egy kutatásra. Nem tudom megmondani pontosan hogy hol voltunk. Valahol a Gőz Országában hajóztunk, majd valami miatt süllyedni kezdtük. Azt hiszem valakinek a technikájával éltük túl, majd kerültünk arra a helyre, ahol az ásatás volt. Itt leginkább azzal foglalkoztam, hogy a táborunk biztonságos legyen. Szóval itt megint csak részleteket tudok mondani. Miután felállítottuk a tábort, elindultunk feltérképezni a helyet. Így jutottunk el egy szentélyhez. A professzor szerint a Hat Út Bölcsét ábrázolták a falfestmények. Ja meg volt rajtuk valami nő is, aki később mintha életre kelt volna. A prof nevére nem emlékszem... A lányát Chie-nek hívják. Szóval a szentélynél tovább vizsgálódtunk, a prof talált ezt-azt, de hirtelen az a nő, aki az ábrákon volt, életre kelt és ránk támadt. Nem tudom, hogy mi volt, de nem igazán tudtunk benne kárt tenni. Szóval menekültünk. Szerencsére az a nő, vagy jelenés, vagy nem is tudom minek nevezzem, nem követett minket végig. Így visszatértünk a táborba. Ott lepihentünk, de ekkor valami ránk támadt. Erre nem igazán emlékszek, de amikor nyomozni indultunk, láttunk egy hatalmas sárkányt. Nem igazán tudok erről mit mondani... Az egyik pillanatban még egy vulkán belsejében voltunk, majd megjelent ez a sárkány és bumm. Nem tudom, hogy jutottam ki onnan, vagy hogy kerültem a mentőcsapathoz. Egyszerűen olyan, mintha pár nap kiesett volna...
Miközben mesélek, a fickó az egyik fiókból elővesz valami innivalót. Beszéd közben azért jelentőségteljesen figyelem a poharat, így hamarosan észhez tér és engem is megkínál.
- Öhm, igen, kérek... Arisu!
Ezután megvárom míg nekem is tölt, majd egy gyors korty után folytatom a beszédet.
- Nos, az sokkal rövidebb történet - kezdek bele. - Éppen hazafelé tartottam, amikor robbanások rázták meg a falut. Elindultam, hogy megnézzem mi történik, de ekkor egy ismeretlen fickó az utamat állta. Pár társammal együtt szembe szálltam vele, majd nagy nehezen le is győztük. Ekkor viszont a támadónk egyik társa egy pusztító technikával hatalmas pusztítást okozott és lényegében így romokban hever Konoha. Persze nem halt meg mindenki, bőven vannak túlélőink. Sokan azt hiszik, hogy meggyengültünk, de szerintem ha kell, keményen oda tudnánk vágni bárkinek. Ami azt illeti, többször is megfordult a fejemben, hogy magánakcióba kezdek és keményen lecsapok a bűnözőkre. Így legalább rájönnének hogy Konoha még él és a történtek után nem fog kesztyűs kézzel bánni a gonosztevőkkel - mondom, majd témát váltok. - És te, barátom, mivel foglalkozol? Mi ez a hely?

Miközben iszogatunk, az ivócimborám arcán látszik, hogy nem igazán tetszik neki, amit mondok. Természetesen ezt hamarosan közli is velem, majd kioktat, hogyan adjam elő a történteket. Csendben hallgatom a kis beszédét, majd amikor a végére ér lehúzom a maradék italomat, a poharat pedig leteszem az asztalra. Pár pillanatig csendben ülök, végül előre dőlök, rákönyököl az asztalra, majd egy böffentést követően megszólalok:
- Nem vagyok előadóművész, szóval komolyabb beszámolót nem fogok adni a történtekről. A társaim tudásáról nem tudok mit mondani, akkor voltam velük először és azóta sem futottam beléjük. Mi, shinobik, nem mindent a különböző technikákkal próbálunk megoldani. Mivel a körülmények nem indokolták, nem repkedtek villámok és tűzgolyók összevissza. Egyszer úgy hozta a helyzet, hogy menekülnünk kellett, a civilek pedig csak lassítottak minket. Éppen ezért a földből szikla gyíkokat hoztam létre, ők azon utaztak.
Ekkor elég látványosan körbe nézek, mint aki felméri a helyzetét. Alaposan megnézek magamnak mindent, hátha látok valamilyen menekülő útvonalat, vagy esetleg észre veszem mennyi őr lehet a közelben. Ezután újra rádőlök az asztalra, megfogom a poharat és kopogtatni kezdek vele.
- Mi garantálja a testi épségedet, barátom? - kérdezem tőle. - Mint láthatod, eddig nem ficánkoltam, csak türelmesen vártam. Sőt, az iszogatás helyett akár már meg is támadhattalak volna. Nem fenyegetőztem, nem kiabáltam még akkor sem, amikor észre vettem, hogy meg vagyok láncolva. Ha nem tetszik az előadásmódom, akkor ne fenyegess, barátom. Küldj, ahova akarsz, nem érdekel. Az arénában meg nem biztos hogy fogok harcolni. Legalább valaki véget vet a rémálmaimnak. Tudod te, mennyire szeretnék megszabadulni a halottak arcaitól? Öljetek hát meg és legyen vége mindennek...
Ezután szimplán hátra dőlök és várom mit reagál az ivótársam. Ha esetleg abba a hírhedt arénába akarna küldeni, akkor rátámadok. Egy erőteljes rúgással konkrétan rárúgom az asztalt, majd rávetem magam és a fejét megragadva elkezdem őt a földhöz csapkodni, hátha beszakad a feje. Ha még beszélgetni akar, akkor meglátom mit fogok csinálni.

 
 








 

A helyzetem nem túl rózsás. A pecsét miatt egyáltalán nem használhatok chakrát, ha mégis megteszem, akkor borzasztó fájdalmakat kell kibírnom. Ami viszont pozitív az egészben, hogy sikerül megfélemlítenem Gumát. Ezzel meglepem a közönséget, de az igazán nagy meglepetés csak ezután érkezik. Egy nagy darab behemót áttöri az aréna falát, majd fenyegetőzni kezd. A méreteiből ítélve, illetve abból, hogy nem tudok chakrát használni, elhiszem neki, hogy a szart is kiverné belőlem. Ezt viszont nem hagyhatom.
Mielőtt támadásba lendülne, felveszek egy téglát és egy cserép darabot. Mindkettőt azonnal a pasi irányába hajítom, majd újabb cserép darabokat veszek a kezembe. Ekkor veszem észre, hogy Guma is csatlakozik a harchoz, de sajnos nem az én oldalamon. Mint már említettem, a helyzetem nem túl rózsás... Felém tart egy baromi nagy behemót, kicsit lemaradva egy bestia is, ráadásul nincs túl sok időm és terem a védekezésre. Így kénytelen vagyok kockáztatni...
Amilyen gyorsan csak tudom, Csonkoló felé hajítom a cserepeket, egyet leszámítva. Azt eltöröm és késként használva rohanok a fickó felé. Ha szerencsém van, akkor én vagyok a gyorsabb. Megfigyelem, honnan indítja a halálos ütését, abból már sejthetem, hogy hol találna el. Elhajolok a csapás elől, majd az egyik cserépdarabot megpróbálom a könyökhajlatába döfni. Nem várom meg, hogy sikerül-e átdöfni a vastag karját, pördülök tovább és megpróbálom megkerülni őt. Közben a másik kezemben tartott cserepet a hasába döföm és a mozdulattal végig húzom a rögtönzött fegyveremet és megpróbálom kibelezni. Ezúttal sem várom meg, hogy mi történik, ha sikerül a hátába kerülni, akkor megpróbálom a lapockái közzé szúrni a cserepet.

Ha sikerül ezzel az ellentámadással elintézni a fickót, akkor elveszem a bárdját és azzal a kezemben várom Guma támadását.

Ha már az első csapása után nem járok sikerrel és közelharcot kell vívnom vele, akkor próbálom a cserépdarabokkal megölni, miközben próbálok kitérni a támadásai elől. Ha Guma is megérkezne, akkor próbálok úgy helyezkedni, hogy Csonkolót találja el, ne engem.

Csonkoló érkezésével alaposan felfordul minden. Az egész kóceráj elkezd összeomlani, a behemót viszont jön felém. Amint lerohan, megkezdem az ellentámadásomat, de az nem jár sikerrel. A cserepek egyszerűen összetörnek, nem sikerül kárt okoznom neki. Éppen ezért már pördülök is tovább, hogy elkerüljem az újabb csapását. Ez azonban nem jár sikerrel. Egy fura égető érzés nyilall belém, ami annyira megzavar, hogy esélyem sincs védekezni. A nagy darab harcos úgy eltalál, hogy a falnak csapódom...
Kómásan érek földet, de még hallom, ahogy Csonkoló szól a kis kedvencének, hogy vacsora idő van. Mivel igazi harcos vagyok, nem adom magam ennyire könnyen. Feltápászkodom a földről, közben észre veszem, hogy nincs a kezemen a pecsét. Egy erőtlen mosollyal az arcomon, hirtelen beleolvadok a talajba(*). Eljött az én időm! Nem foglalkozom velük, meglehetősen távol kijövök a földből és már kezdem is a kézpecséteket. Az egész testem fáj, de ahogy elkezdem megalkotni a kézjeleket, a jobb tenyerembe is pluszba belehasít...
- Doton: Dosekiryū! 
Ahogy kimondom a technika nevét, dobbantok egyet és a földsárkány elindul a páros felé. Nem érdekel, hogy mi fog történni velük, ezt leginkább csak elterelésnek szánom. Csonkoló talán még túl is éli... Ez viszont most nem számít, rendeznem kell egy számlát. Újra elmerülök a talajban, már megyek is a főnök után.(*)
Ha sikerül utolérni Arisu-t, akkor pár méterre a hátuk mögött bukkanok ki a földből. Nem is keltem fel a figyelmét, helyette megalkotok néhány kézpecsétet, majd egy fájdalmas levegővétel után szintén fájdalmas kilégzés következik. Eközben pedig izzó lávalövedékek hagyják el az ajkamat és mindegyiket egy-egy testőrre lövöm(**).
- Itt egy kis bemutató a képességeimből! - szólalok meg. - Maradj még, játsszunk egy kicsit!
Ezután létrehozok két földklónt, akik a hátamat védik. Nem szeretném, ha Csonkoló és Guma meglepne hirtelen...

//Nekem így is jó, nem fontos százalékolni  //

A használt technikák:
(*)
Doton: Fusha no jutsu // Föld elem: Blokád

Chakraszint: 400
Besorolás: B 
Megkötés: Iwagakure/Moguregakure no jutsu ismerete


Doton: Dosekiryū // Föld elem: Földsárkány

Chakraszint: 300
Besorolás: B 

(**)
Yōton: Shakugaryūgan no Jutsu // Láva elem: Izzószikla Technika


A használó több lávagömböt lehel ki a száján, amelyek nagyon gyorsan megszilárdulnak és lényegében izzó szikladarabokként folytatják tovább az útjukat. Ha valamivel érintkeznek, azt képesek megolvasztani.

Besorolás: B
Típus: Támadó
Chakra: 350
Használó: Rōshi

Nincs túl nagy szerencsém... Sikerül ugyan lelassítani Csonkolót, illetve az őrökkel is végzek, azonban most két tűz közé kerültem. Egyik oldalról Arisu technikája, a másikról a nagy darab harcos fenyeget. Csonkoló könnyedén elintézi a másolataimat még mielőtt azok létre jönnének. Nem tudom visszatartani... Közben az a pecsét is közeledik. Ha jobb állapotban lennék, könnyedén megoldanám a helyzetet, de most nem vagyok erre képes.
Egy kisebbet szökkenek, majd eltűnök a talajban. Ezúttal minél távolabb megyek tőlük. Keresek egy biztonságos helyet, ahol pihenhetek egy keveset. Leginkább valamilyen odút keresek, ha lehet, ahol kényelmesen elférek, de nem találnak meg olyan könnyen. Ha sikerül bármilyen helyet találni, akkor először a ruhámból letépett darabokkal megpróbálom ellátni a sebeimet. Ezt követően pihenek egy keveset, maximum egy órát. Ha nem talál rám senki, akkor megpróbálom kideríteni, hogy hol vagyok, majd Konohát próbálom behatárolni. Ha sikerrel járok, akkor elindulok a falu irányába. Ha nem sikerül, akkor csak elindulok egy irányba és addig megyek, míg nem találok egy települést. Közben persze állandóan a környezetemet figyelem, nehogy valaki rám törjön.