Határvidék

A terv majdnem sikerült, annyival nem számoltam, hogy ellenfelem ennyire képzett a fegyveres közelharcban és igazából semmi kedve egy bábbal harcolni, csak egyszerűen hárítja a támadásokat és ha lehetősége van, akkor hátrább rúgja, hogy közelebb kerüljön hozzám, így nem sokra megyek ellene. Nem vagyok olyan ügyes bábos, hogy úgy harcoljak Ocúval, mintha én tenném azt, így nincs nehéz dolga, úgyhogy lassan ki kell találnom valamit. Közben társaim is kezdikj magukat összeszedni és mellettem készülnek a támadásra. Remélhetőleg a tervem miatt nem fog kelleni, de még egy kicsit közelebb engedem ellenfelemet, aki közben csak tovább rugdossa a bábomat és egykori testvéremet. Nagyon dühös vagyok, hogy meri bántani a lányt, akit egykor szerettem, de sikerül megőriznem a nyugalmamamt, már ami a harchoz kell, annyira fel vagyok spannolva. Amikor elég közel ér, hogy a tervemet a társaim befejezzék, de annyira nem, hogy bajt okozzon, ha túléli a dolgot, kinyítom a báb hasát és megindítom a senbon lövőt, amit ilyen közelről szinte lehetetlen kikerülni, ha pedig mégis sikerül neki, akkor remélem Ayane és az öreg befejezi a harcot, bár én is megtehetem azzal, hogy a füstöt kiengedem a báb szájából, bár ez lenne az utolsó dolog, amit szeretnék, hiszen nehéz pótolni a füstöt, míg a senbonokat valamivel egyszerűbb.

Az ötlet, hogy közelebb engedtem nem volt jó ötlet, de ezt egyelőre nem tudhattam, de legalább végeztem, vagyis hát elég közel került hozzá. Támadásomra nem számított, hiszen eddig csak fegyverrel és közelharcban próbáltam legyőzni, senki nem számítana egy ilyen cselre, de ahogy én sem számítottam rá, amit ő művelt, miután érezte, hogy itt a vég. Láttam, hogy valamit motyog, de csak éppen értettem a szavakat, bár inkább betűket, amiből kitalálhattam, hogy mit is mond.
- Jib.k. .u.da...
Kitaláltam, hogy mi fog következni, hiszen a technikát én is használtam már. Érzésemet a fickó mozdulata tette egyértelművé, hiszen feltépte ruháját és megmutatta alatta a robbanó cetliket. ~Idióta! Viszont mit tegyek?~
- Ka.e.i!
Érzékeimet erős hang s fény hatás törölte el, ahogy a tudatomat is. Szédültem, repültem, majd belecsapódtam a földbe. Fejem kóválygott, éreztem, hogy valami ég, talán még el is hánytam volna magam, ha lett volna valami a hasamba, de szerencsére elég régen volt az ebéd. Összeszedtem magam és láttam, hogy valami ég és még az én ruhám széle is megpörkölődött. Magam mellett egy ismeretlen báb is volt, ami azt jelentette, hogy az életemet ismét az öregnek köszönhetem, bár a báb rá fog szorulni a javításra. Miután én összeszedtem magam egyből a társaim keresésére indultam, hogy ők is túlélték-e a támadást. Remélem senkinek nem esett annál komolyabb baja, mint nekem.

Lassan a robbanás füstje eloszlott és valami kék derengést vettem észre az öreg és Ayane előtt. Mikor jobban megnéztem rá kellett jönnöm, hogy az egy ugyanolyan pajzs, amit korábban a senbon eső ellen használt, majd még jobban körül néztem és észrevettem a bábot, ami megmentette az életemet. Aztán az öreg elrakta aa bábját, majd megvizsgáltuk a bábokat, amik csak éppen sérültek meg, de javíthatók. Az öreg olyan alapossággal tüntette el a hullátt, mint egy ANBU. Érdekes látvány volt, hogy a hulla eltűnt, mintha nem is létezett volna. Már csak a szekér volt hátra, ugyanis a szamarunk volt az első áldozata ennek a rajtaütésnek. Mivel jobb ötletünk nem volt saját magunk huztuk félre a szekeret, hogy ne tudjanak kiszúrni minket. Mivel még sokig kell haladnunk, így az elveszett állatot pótolni kell, amit az öreg felajánlott, hogy szerez és elmegy a nem messze lévő faluba és egy fél nap múlva visszatér. Nem volt okom nem bízni benne, így beleegyeztünk, mi meg majd addig tesszük a dolgunkat itt. Amint az öreg eltűnt, mi meg is kezdtük a dolgokat. Kerestem egy leveles ágat, amivel elsöpörtem a nyomainkat, majd nekiálltunk a tábor felállítására és az őrség beosztására. Ugyan nem túl udvarias, de én a harcban elfáradtam és amikor megtámadtak én éppen ébren voltam, így Ayane vállalta az első őrséget, én pedig a szekér hátsó részébe feküdtem aludni. Talán 4 óra alvás után felkeltem, hogy váltsam Ayanét, aki most tért aludni. Így váltottuk egymást, amíg nem történik semmi.

Végre megérkeztünk a faluba, így az öreg megköszönte a segítséget és a baj megoldását, majd lelépett. Mivel nincs jobb dolgom, először a falu határán átestem az ellenőrzésen, majd egyből a kazekage irodájába rohantam, hogy jelezzem egy rövid időre hazatérek, de mivel dolgom van, így nem is maradok sokat. Aztán a nagypapámhoz mentem, aki alig várta a beszámolómat az elmúlt idők történéseéiről. Elmeséltem neki, hogy először egy kereskedőnek segítettem, ahonnan aztán valahoyg a tűz országába keveredtem, onnan a Fűbe, ahol részt vettem a falu védelmében, amit sikeresnek mondhatok, végül pedig egy újabb kereskedővel megtanultam a két báb használatát és most itt vagyok, de a történetem nem ért véget, ugyanis egy terv kezdett el a fejemben körvonalazódni, így azt is elmondtam az öregnek.

//köszönöm a játékot, élveztem//

// Atsushi //

Búcsút mondtál megbízóidnak. Azután unokaöcsédnek is, akit a tekerccsel és fontos információkkal felszerelve egy másik genin kisér vissza a faluba. Te küzdöttél és mégis övé a dicsőség, hogy ilyen fontos híreket szállítson. Talán kissé igazságtalan a sors, de végülis Te abban a megtiszteltetésben részesülsz, hogy Hyuuga Neji oldalán teljesíthetsz egy küldetést. Ráadásul nem is Te vagy az, akit azért küldtek vissza, mert nem elég érett még a fontosabb feladatokhoz. Miután ettetek és pihentetek Neji odajön hozzád és közli veled a következőket:
- Újabb híreket kaptam azzal a bizonyos másik küldetésünkkel kapcsolatban. Egy Konohai shinobi árulóvá vált és elszökött a faluból. Egy innen nem túl távoleső faluban van, legalábbis ha információink nem tévesek. Mint kiderült az a két geninből álló csapat, akiket felderíteni küldtek a térségre, eltünt. Utóbb kiderült, hogy kihalgattak egy beszélgetést, amiből megtudhatták, hogy van ott egy szökött shinobi. Attól félek hősködni kezdtek... Ha élnek még meg kell mentenünk őket és el kell fognunk a szökött ninját. Élve, vagy halva. Az ellenfelünk Chunnin szintű. Induljunk.
Három-négy órán keresztül erőltetett tempóban mentek egy erdőn át, majd annak szélén megpihentek. Nem esik köztetek sok szó, talán csak annyi, hogy Neji reméli Shin hamar továbbítja az üzenetet. A pihenés után egy nagyobb mezőn vágtok át, órákon keresztül mentek. Majd egy kisebb földhányás mögött Neji leránt a földre.
- Egy régi falu romjai vannak odaát. Tele van szobrokkal, ám nem tudom, hogyan kerültek oda. Biztos legendás hely, de ez most nem fontos. Ha megnézed néhány épület még ég, füst száll fell és friss romok vannak. - beszéd közben szemei körül erek jelennek meg, tekintete elszürkül - Egy alagútrendszer húzódik a falu alatt. Látok a közelben egy bejáratot. Én lemegyek, Te nézz körül a faluban. Vigyázz lehetnek csapdák és legyél óvatos. Ha bármi baj van, inkább vonulj vissza. Emlékszel, hogy fél órája elmentünk egy kisebb tó mellett? Volt ott egy viskó. Ha megsebesülsz, vagy visszavonulsz, akkor ott várj rám. Ha estig nem érek oda, akkor hozz erősítést...
Ekkor Neji egy fűfoltot tol arrébb, ami alatt egy fekete üreg van. Könnyedén leugrik és megindul befelé. Rejtély hogyan fedezte fel, de nem véletlenül Jounin. Viszont most nem foglalkozhatsz ezzel. Körül kell kémlelned a falut, ezt hogyan teszed? Kora délután van.

// Írd le mit tervezel, hogyan mész oda, illetve mire figyelsz. A következő poszt menjen a Merev Romokhoz. //

// Uchiha Madara, Aono Takefumi - Úgy tűnik mégis én írok elsőnek  És Talán Hiroto. //

Akárhogy is, de végül sikeresen bejutottam az Új Hokage Irodájába. Talán elkönyvelhetem személyes sikernek. Elvégre Danzou-san biztosan elfoglalt, mégis vette a fáradtságot hogy engem fogadjon - akárcsak Takefumi barátomat. Mondjuk az érdekes, hogy Mirubinak egy ideje már szinét sem láttam... Mióta is? Lássuk csak.. Ő igen! A Chuunin vizsga óta. Talán nagyon a lelkére vette, hogy tovább jutottam mint Ő? Nos, azt azért nem hinném. Nem tudom mi lehet vele. Még az is lehet, hogy valami szupertitkos küldetést kapott. Na nem, az lehetetlen, hogy hamarabb váljon Hőssé, mint Én - vagy Take. Bele kell húznunk! 
Danzou-sama elég titokzatos ember és a külseje is erre enged következtetni. Nem lesz egyszerű kifürkészni az arcát mégis erőteljesen próbálkozok vele egy darabig, azután inkább az ANBU-kat vizslatom, hiszen eszembe jut, hogy nem okos dolog felbosszantani egy ilyen rangos személyt. Még számomra Konoha Hős Chuuninja számára is rosszul sülhet el a dolog. Amikor meghallom, hogy egy speciális küldetést fogok kapni - Takéval, meg egy rejtélyes harmadik taggal együtt - akkor nagyon felvillanyozódom, itt az esély, hogy bebizonyítsam: nem véletlenül váltam Chuuninná. Nos, ugyabár katasztrófális volt az előző küldetésünk és eléggé leszerepeltünk, de éppen ezért itt az idő bizonyítani.
A Hokage mellett három akta van, Take-chané a legfelső. Talán a rangsort jelzi? Feladatunk, hogy a határon észlelt Otogakurei táborba bejussunk és felmérjük, amit fel lehet mérni. Ez így még önmagában nem is hagzik rosszul, DE: már megint az Otogakureiek!!! Most nem maradhatunk alul velük szemben, igaz, most nem is a velük való harc a feladatunk. Csapatszámunk a 16. Vezetőnk egy ANBU Jounin. Jól hangzik. Bár az önbecsülésemet sérti, hogy ez a felállás geninek esetén a népszerű, de most félredobom az ilyen és ehhez hasonló elitista érveimet. Danzou hangjában az elbocsájtás félreérthetetlen volt. Meghajolok, hátraarc és kimasírozok. Remélem jó véleménnyel van rólam a Hokage. 
Az út hosszú és felettesemet, valamint a harmadik tagot nem is ismerem. Ráér még, inkább Takéhoz fordulva diskurálni kezdek:
- Take-chan! Katashi-san védelmezése közben, nos, feltűnt, hogy van mit gyakorolnunk, mint ahogy azt menyétpajtás már mondta... Emlékszel, amikor azt kellett megterveznünk, hogy támadjuk meg Niyo-t?
Eltart egy darabig, amíg a határra érünk, hiszen az út hosszú, még ha sietünk is. Azon a napon, amikor megérkezünk, már éppen esteledik. Nagyjából egy tucat Hang falusi lehet, hat sátorban.
- Hane-san! Egészen pontosan hogyan is kellene információt szereznünk róluk? Megtámadjuk őket, vagy besurranunk?


// Hiyayakát választottam mint menyéttárs, a szint miatt. A Tetsu ikrek idézését majd a későbbiekben szeretném megtanulni, bár addig még nem árt fejlődni egy kicsit ^^ Ó igen, Hiyayaka nem ismer jutsukat elméletileg, vagy csak eltűntek? // 

/ A 16-os csapat részére /

Amint belépek az irodába, igen nagy meglepetésben van részem. Danzou és két másik emberke van bent, ráadásul az egyik az Hane Sensei. Szerencsére Danzou sama azonnal a lényegre tér és elárulja miről van szó, miért is hívattak minket. Egy új csapatot fogunk alkotni és már egy feladatunk is van! Egy otogakurei tábort kell kinyomoznunk és minden lehetséges információt megszereznünk. A feladat hallatán már támad is egy ötletem.
Az eligazítást követően mindannyian elmegyünk összeszedni a felszerelésünket, majd a megadott időben elindulunk, hogy megkeressük azt a tábort. Mivel nem igazán ismerem a társaimat, most is begubózok és csendben figyelek mindenre. Ha kérdeznek valamit, arra természetesen válaszolok, de amíg nem zargatnak, addig csendben megyek az oldalukon. Az út első szakaszában az már kiderül, hogy a két társam ismerik egymást, elvégre nagyon jól elbeszélgetnek, meg még valami közös küldetésről is beszélnek. Azonban amikor Musato a Sensei-t kérdezi, felkapom a fejem. Engem is érdekelne a dolog.
- Némi információt én is tudok szerezni. Egy patkányom például oda osonhatna felmérni hogy mi a helyzet a tábor körül - javaslom. - Ha támadunk, akkor legalább tudnánk hogy mire számítsunk nagyjából - ezután valószínűleg az út jelentős részén csendben leszek, csak akkor szólalok meg, ha nagyon fontos.
Miután megérkezünk a tábor közelébe, kérdőn nézek a társakra és Hane Sensei-re. Kíváncsi vagyok, hogy most mit szeretnének majd csinálni. Ha a patkányos dologban benne vannak, akkor azonnal megidézek egy alacsonyabb szintű "közpatkányt", aki alkalmas egy ilyen felderítésre. A feladata egyszerűen csak annyi lenne, hogy közelebb lopózik és nagyjából átnézi a tábort és környékét. Számomra legalábbis az lenne a legésszerűbb, hogy külföldön bebiztosítom a tábort éjszakára.

Amikor valaki azt mondja, hogy minden simán ment, egyesekbe meghozza a megkönnyebbülés érzését és mosolyt csal az arcukra, míg mások összekuszálódó, feszült gondolatokkal és kényelmetlen érzéssel kell hogy szembenézzenek. Takefumi így érezte magát, ahogy nesztelenül, négy társával elérte az erdő még biztonságot nyújtó rejtekének határát. Szokatlan volt tőle ez a nyugtalanság, szöges ellentéte volt annak a személynek, akit ismertek. Ám a körülmények, és az idő múlása szép lassan változásra késztette. Mindig van egy nagyobb erő, aki a gyengébbet a legkisebb erőlködés nélkül, mintha csak játék lenne, földre kényszerítheti áldozatát. A húszas éveit taposó ifjú már elégszer megtapasztalta a vereség ízét ahhoz, hogy tisztában legyen ezzel, noha életét talán kétszer kockáztatta idáig.
Tekintetét a nem is olyan távoli falura emelte, míg Ő maga próbálta összeszedni erejét. Szerencséjükre nem ütöttek rajtuk, ami jelenthette az országba benyomuló és éppen az orruk előtt táborozó ellenség felkészületlenségét vagy éppen ellenkezőleg, szépen belesétálnak egy csapdába. Szép lassan lepergett szemei előtt minden opció, azonban végül kénytelen volt arra jutni, hogy hiába agyal a dolgokon, semmi se fog változni. Küldetésük van, melyet akkor is teljesíteniük kell, ha az életükbe kerül. Noha csak információszerzésről volt szó, bármi megtörténhetett.
~ Heh, valami hihetetlen, hogy ilyesmin jár az eszem. Sokkal keményebb fából faragtak, mint ahogy én azt gondolom magamról és nem azért mentem át több pokoli edzésen, hogy ilyen könnyen fűbe haraphassak. ~
Ostobának érezte magát, így inkább figyelmét társaira és a vezetőjükre fordította, aki a küldetést ecsetelte, majd mintha nem is létezett volna, eltűnt az éjszakában.
Néma csend borult hármójukra, tudták, hogy hamarosan meg kell kezdeniük a küldetést, szét kell válniuk és mindegyiküknek a maga útját járva a legjobbat kihozni képességeikből.
Már csak egy terv kellett, aminek gondolatára a hajak királyának, az afro uralkodónak keserű lett a szájíze. Utoljára, amikor tervet ötölt ki, belőle tűpárna lett, társait pedig alaposan eltángálták. Most viszont nem egy szadista oktató ellen indulnak harcba, hanem egy ellenséges ország shinobijai ellen. Persze ez nem teljesen igaz, hiszen a fő cél az, hogy elkerüljék a konfrontációkat.
- Nos, emberek, valami ötlet? – kérdezte halkan, bajtársait fikszírozva.

- Egy óránk van, szóval nincs különösebben időnk tervezni, azonban mint elviekben a legtapasztaltabb shinobi hármunk közül, nem szívesen vinnélek titeket a halálba. Nem vagyok a világ legnagyobb stratégiai zsenije, ezt Musato is aláírhatja. Megmondom nektek őszintén, nem is értem mi alapján lettünk kiválasztva felderítésre, amikor személy szerint a rombolásban jobb vagyok.
Egy pillanatra ugyan elhallgatott, de egy nagyobb levegővételt követően ismét belefogott a beszédbe. Nem óhajtott sok időt vesztegetni a traccspartira, ötlete se volt arra, hogy mit kéne tenni.
- Eltelt némi idő mióta összehozott a sors Musatoval, a legutóbbi küldetésen pedig nem igazán ismertem ki képességeit. Kedves Ismeretlen-kun, mi azt hiszem még nem találkoztunk, de nem is ez a megfelelő idő a bemutatkozásra. Figyeljetek, csapatba raktak minket, de nem vagyunk azok. Nem ismerjük egymást, nem szoktunk össze, képtelenség hogy egyik pillanatról a másikra össze tudjunk dolgozni.
Őszinte és nyers volt, de már így is többet beszélt, mint amennyit akart, nem is volt hozzá szokva ahhoz, hogy szónokoljon, de valakinek lépnie kellett és Ő mindig készen állt a tettek mezejére lépni vagy berobbanni.
- Gondoljátok végig miben vagytok jók és az alapján ki tudjuk találni, hogy miként is juthatnánk be észrevétlenül a faluba. A többi sajnos már mindenki egyéni problémája. Annyiban segíthetek, hogy a faluhoz érve felderíthetem, hogy a fal közelében hány ember tartózkodik éppen és ahol a legkevesebben vannak vagy a legjobb esetben senki, észrevétlenül átsurranhatunk, már ha szimpla falról van szó.
Take-chan nem óhajtotta tovább tépni a száját, helyette kíváncsi volt, hogy a másik két ifjú mit felel az általa megnyitott casting beszélgetésre.
Aki a legjobb a felderítésben, osonásban, az nyert, őt fogja követni, ő ezt eldöntötte, noha nem adta a többiek tudtára.

A Shinobi létnek nem a legdicsőségesebb része az osonás egy ellenséges tábor felé, ez igaz, de annál hasznosabb is lehet. Mondjuk én, ha már amúgy is a mi földünkre tették a lábukat, több embert hoztam volna és egyszerűen lerohantam volna őket. Igaz, akkor talán kevesebb információt szerzűnk, és embereket is veszítünk, na de mégis: háború van. Jó, jó tudom, legyek bármennyire is zseniális shinobi - bevallom, kissé talán önmagasztaló is, de csak éppenhogy - nem látok bele a vezetők fejébe, lehetőségeibe, így az a legjobb mindenkinek, ha megbízok bennünk. Amennyiben ez kell ahhoz, hogy megvédjem a falumat és a társaimat, akkor legyen, én bíz' nem bánom. Különben is: Konohagakure no Satou Nagyszerű Chunninja vagyok, példát kell mutatnom. Ráadásul lehetőség és tehetség szerint jó példát, ami azt illeti, hogy előző küldetésemről, ha zengeni is fogok dicshimnuszokat, akkor a kellemetlenebb részeket nem rakom bele. Elvégre jó történet az, ami hősként ábrázol engem. A rossz történetek meg néha igazat mondanak, haha, nem vicces.

A feladatom, pontosítva feladatunk az, hogy egy ellenséges falut - minierődöt - kémleljünk ki. Persze, hogy hogyan az már ránk van bízva, mint ahogy az is hogy életben maradunk-e. Viszont azt nem közölték, hogy mit is fogunk kezdeni az általunk szerzett információval, nem mintha előre meg lehetne mondani. Ám ha tanácstalan vagyok, jobb szeretek másokat kritizálni, mint szembenézni a helyzettel, ezért éppen megfelelő érvnek tűnik a dolog, noha könnyen lehet, valójában semmi értelme.
Egyet kell értenem Takéval, egyikünk sem az a behatoló zseni. Könnyen lehet, hogy a vezetésnek kapóra jött ez a kis ellenséges tábor - ami azért túl jelentős nem lehet - hogy tesztelje a képességeinket.
- Meglehet a menyétek tudnának segíteni, nemdebár vénember? - kérdem Takétól, miközben arcomon széles mosoly terül el - Vagy akár a föld alatt is behatolhatnánk, legalábbis ami engem illett ezt a lehetőséget választom, met úgy vélem sokkalta egyszerűbb, mint összevissza mászkálni, osonni és bujkálni. Igaz, talán fárasztóbb is, de ez már mellékes a mostani helyzetben.
Nézem egy kicsit a társaimat, miközben mélyen gondolkozom.
- Ti melyik részét választjátok a falunak? Jó volna tudni, hogy ne dolgozzunk fölöslegesen...

// Fura, de a gyermeteg karakterem egyre inkább rosszmájúnak tűnik xD //

//Mivel egyszer már megérkeztünk, nem írom le megint...//

Minden probléma nélkül utazunk, így elég hamar megérkezünk a célhelyre. A tisztáson egy fallal körülvett falu van. Hane szerint éppen ezért választottak minket, mi tudunk a legkönnyebben bejutni és felderíteni a terepet. Az eligazítás után Takefumi veszi át a vezetést, legalábbis nagyon úgy néz ki, mint aki főnököt játszik. Kiderül, hogy ő és Musato már ismerik egymást, nem először vannak együtt. Viszont úgy néz ki, hogy éppen miattam nem tart minket egy csapatnak. Miután befejezi a szent beszédet, a fiatal srác folytatja. Leginkább Takefumi-t veszi ember számba, elsősorban őt kérdezi. Ez azért megint csak dob egyet a hangulatomon.
- A nevem Hiroto - jegyzem meg. - Ha be kell jutni, akkor a föld alól be tudok menni, van erre megfelelő technikám. A felderítést illetően... - ekkor elindulok a falu irányába. - Majd valamelyik patkányom elintézi a részemet!
Ezután pár szökkenéssel közelebb osonok a faluhoz. Nem megyek ki a tisztásra, egyszerűen csak a közelébe megyek, majd amikor már nincs olyan nagy táv, megalkotom a szükséges kézpecséteket, megharapom az ujjam és megidézek egy felderítőt.


//4. szektor//

Hamarosan sokkal jobban letisztult a kép, mint ahogy az eddig sejthető volt. Meghalgattam Hane magyarázatát, illetve utasításait. A Dolog egyszerűen hangzik és nem is bonyolult. Egyedül a kivitelezés lesz nehéz, de meg kell oldanom. Végre itt van a várva várt bizonyítási lehetőség, nem szalaszthatom el. Kaptam négy, speciális Robbanó jegyzetet. Ezeket fel kell raknom az épületekre, ráadásul úgy, hogy azt ne nagyon vegyék észre. Ráadásul úgy kell elhelyeznem őket, hogy az egész szektor raktárépületei sérüljenek. Ehhez nem ártana tudnom, hogy pontosan mekkorát is robbannak - bár gondolom nagyot -, valamint némi mértani ismeret is jól jönne. Bár azt a lehetőséget sem zárom ki, hogy nem robbannak, hanem valami mást csinálnak, elvégre ha sikerülne ellponi az ellenség felszerelését, akkor az végülis komoly fegyvertény volna.
Eddigi információim szerint két őr, illetve hat munkás van a szektoromban. A munkások elméletileg rabok, így nem kell aggódnom, hogy elárulják jelenlétemet. Tehát maradnak az őrök, mint veszélyforrások. Igazából szerencsém van, hiszen az én területemen van messze a legkevesebb ellenség, így azért az esélyeim elég jók. A Probléma, hogy nem tudom milyen szintűek. Mivel kevés az őr a faluban, ezért szerintem minimum Chuuninok lehetnek. Legutóbb nem jártam jól, amikor Otogakureiekkel harcoltam, nem szándékozom még egyszer felsülni, viszont az igaz, hogy nem igazán van megfelelő támadótechnika a birtokomban. Ebből következik, hogy lehetőség szerint kerülnöm kell a harcot. Pedig szívesen bosszút állnék Otogakurén a múltkori pofonokért.
Létrehozok három földklónt ( egy földklónba nagyjából tizenöt - 15 - százalék chakrát préselnék, így azért néhányszor újra tudnak majd épülni, illetve elég strapabírok lesznek ) és mindegyiknek kiosztok egy-egy pecsétpapírt. Kiadom nekik a parancsokat, hogy melyik épületet kell megcélozniuk. Terveim szerint az Iwagakure no Jutsuval jutunk el mind a négyen a kijelölt épületekbe. ( Madara: a klónjaim írányítását innentől rád bíznám. Azt a parancsot adtam nekik, hogy helyezzék el a Pecsétpapírokat majd amint ezzel megvannak, várják be egymást és likvidálják az őröket ). Hogy a három klónom a továbbiakban mit csinál, azt nem igazán tudom. Ellenben én magam sikeresen bejutok az egyik raktárépület belsejébe. Katanák, Shurikenek, Kunaiok találhatók odabent szép számmal. A Papírt arra a falrészre ragasztom, amelyikhez legközelebb van a két másik raktár, amelyekbe nem helyez el senki Robbanócetliket.
S ha már itt vagyok, miért ne használnám ki a lehetőséget, hogy egy-két fegyverrel növeljem a készletemet. Ha találok könnyű, shinobiláncinget, akkor azt belepecsételem egy tekercsembe, illetve ha van akkor két-három Katanát, meg pár darab kunai tőrt. Sosem lehet tudni, hogy mikor jön jól. További terveim a következőek: Ha az eddigiek feltűnés nélkül összejöttek, akkor megvárom, amíg klónjaim jeleznek egymásnak és megpróbálják leorgyilkolni az őröket. Ez idő alatt én az Iwagakure no jutsut használva tervezek megszökni innen. Persze, lehet hogy nem megy minden simán és talán még egy szenzor is akad ellenségeim között. Nos, akkor elméletileg négy chakraforrás  behatolására lett figyelmes, ami azt jelenti, hogy a továbbiak a szerencsémen és a szenzor reakcióján múlnak.
Amennyiben viszont gond nélkül sikerül véghez vinnem a tervemet, egyrészt vidáman behúzódom egy rejtekhelyre a falun kivül és onnan figyelem az eseményeket. Természetesen az is lehet, hogy tervem semelyik része nem válik be és hogy egyik feltételezésem sem helyes. Abban az esetben viszont rögtönöznöm kell majd!

// Kicsit más taktikát választottam, ezért nem írtam le a második jegyzet elhelyezését. De ez a fentiekből könnyedén leszűrhető. Illetve próbáltam minél több lehetőséget leírni, hogy mire készül fel Musato, de ha valami más történik, mint amire számít, nos akkor, ugye, mint fentebb írtam, majd rögtönzök  //

Háromnegyed órát vesz időbe, míg a patkányom feltérképezi a terepet, de szerencsére elég sokat megtud, így nyugodt szívvel térhetek vissza a csapathoz. A megbeszélt időben újra összeverődünk, majd jelentést teszünk a látottakról, az információinkról.  Ezután a Sensei összegzi az elhangzottakat, majd kiadja az utasításait. A feladatunk nem egyszerű, észrevétlenül bejutni, elintézni az őröket, majd elhelyezni a robbanócetliket. A lényeg, hogy időt nyerjünk a Sensei-nek. Nem lesz egyszerű, de a siker érdekében mindent meg kell tenni!

A korábban megjárt úton megyek vissza az ellenséges táborhoz, majd amikor már elég közel vagyok, egyszerűen csak lemegyek a föld alá és "úszok" a cél felé. Amint a falon túl vagyok, felmegyek a felszínre. Óvatosan lopakodok az épületek között, mindvégig úgy, hogy az árnyékok takarjanak. Végül egy sikátorban állapodok meg, ahonnan szemmel tudom tartani az őröket. Négyen vannak és mindig a közelben futnak össze. Először az ugrik be, hogy szimplán közéjük ugrok, amikor együtt vannak és egyszerre végzek velük Viszont van annyi gógyim, hogy ezt ne tegyem. Ki tudja mennyire kemény ellenfelek... Négy az egy ellen pedig nem a legjobb arány. Éppen ezért megvárom míg az őrjárat elmegy, majd kis idő múlva az egyik páros után eredek.
Ezúttal is az árnyékokban lopózva haladok, egészen addig, amíg meg nem látom az áldozataimat. Gyorsan előveszek 2 kunait, majd feléjük hajítom az egyiket. Ezt követően nagyon gyorsan megindulok és egy erőteljes rúgást(Dinamikus Belépő) mérek arra, akit eltalál a fegyverem. Ezután pedig már lendül is a kezem és a másik dobótőrt közelről vágom bele a megmaradt ellenfelembe. Ha szerencsém van, akkor ezzel el is intéztem őket és már húzhatom be a tetemeket valamelyik sikátorba. Ha nem sikerül végezni velük, akkor a közelharci tudásomat bevetve próbálom őket minél hamarabb lehengerelni. Gyors és kiszámíthatatlan ütésekkel próbálom szétverni a fejüket. Viszont, amint végzek velük és a sikátorban vannak, alaposan átkutatom őket és ami olyan, azt elveszem tőlük. A fegyvereimet természetesen vissza veszem!
Ezután pedig megindulok a másik csapat kivégzésére. Ezúttal más módszert használok. Arra a helyre lopózok, ahol az őrség mindig összetalálkozik. Amint ott vagyok, egyszerűen csak bevárom őket egy sikátorból. Miután megjelennek, villám gyorsan mögéjük ugrok, majd shurikenekkel tűzdelem tele őket. Ha ez nem jönne össze, akkor elővennék a saját robbanócetlijeimből egyet egyet és azokat próbálnám rányomni a hátukra. Mondjuk ebben az esetben valószínűleg már tudni fogják hogy támadás érte a tábort, de akkor már úgysem számít! Ha nem sikerül csendesen elintézni őket, magamra vonom az ellenség figyelmét, hogy a többieknek legyen ideje cselekedni.
Ha mégis sikerül csendben elintézni az ellenfeleket, akkor sietve olyan helyekre dugom a robbanójegyzeteket, ahol nem valószínű, hogy keresnék. Bele egy kukába, háztetőre, a városfalra stb. Amint itt végeztem, megyek, hogy segítsek a Sensei-nek a közelgő osztag kiiktatásában.

// Madara, Takefumi, Hiroto //

Felhelyeztem a robbanójegyzeteket, majd lepecsételtem néhány fegyvert a tekercseimbe. Immáron, mondhatni én magam meg is voltam a meló rám eső részével. Igyekeztem elhagyni a területet, azonban klónjaim sokkalta könnyebben kiiktatták az őröket, mint ahogy azt vártam. Ezért nem az eredeti tervem szerint cselekedtem, hanem némileg modosítottam a dolgon. Klónjaim társaságában próbáltam kijuttatni a civileket.
Egyrészt, mert Chuunin vagyok és ez kötelességem, másrészt pedig, mert Konoha Nagyszerű és Lenyűgöző Shinobija vagyok, meg a többi önfényezéses duma, melyeket fellengzősen végig is gondolok. Azonban némi hiba csúszott a terveimbe. A területet robbanás rázza meg, erre gyorsan eszmélek és én magam is próbálok robbantani, azonban ez valamiért nem jön össze. Márpedig, ez több mint baj. Így a következőeket cselekszem: egy klónomat utasítom, hogy kísérje tovább a civileket egészen az erdőig. Mivel valószínűleg a Tűz Országának elrabolt lakosairól van szó, ezért az a klónom tovább kiséri őket Konoha felé ( mivel ez földklón, így nem semmisül meg ha eltávolodik). Az itt maradt klónjaim közül egyet arra utasítok, hogy ellenőrizze a jegyzeteket és robbantsa fel őket, vagy iktassa ki az akadályt, amiért nem robbantak föl. Én és a harmadik klónom viszont elindulunk felderíteni. Hamarosan valami villódzó fényt veszek észre, ezért óvatosan abba az írányba osonunk. Nem tudom, hogy Hiroto és Takefumi hogy állhatnak, mindenesetre ha még élnek, akkor az valószínűleg azt jelenti, hogy elintézték az őreiket. És ebben az esetben van rá némi sansz, hogy Ők maguk is elindulnak felderíteni, vajon mi is az a fényforrás. 
Igen ám, de a dolog nem volt több villanásnál. Mindenesetre rejtőzködve közeledek a hely felé, s amint elég közel érek, egy épület takarásában kikémlelem a helyzetet. Az a ház, ami eddig le volt pecsételve, most már nincs lezárva. Három, eléggé aberrált módon kinéző alak áll a kapu előtt, nyílván azzal a szándékkal, hogy senkit nem fognak beengedni. Tehát van bent valami, ami nagyon fontos Otogakurénak. Nem nehéz kitalálni, hogy azt a valamit minimum meg kell szereznünk, de ha elpusztítjuk az sem gáz. Viszont a három "biztonsági őr" legalább chuunin szinten lehet, a taktikai mellényekből ítélve. Nos, Musato, gondolkozz Chuuninként, gyerünk, valamit tenni kell! Ajjaj, akkor, mondjuk...
Na jó, gyerünk már, valami ötletet, Musato! Akkor vegyük sorra a dolgokat: egy klónom elkiséri a civileket, egy másik klónom ellenőrzi a pecséteket és megpróbálja felrobbantani azokat, én és a harmadik klónom itt kukkolok három debil taktikai mellényes fazont, az ANBU Taichou elméletileg csapdákat állít, Takefumi valahol van, Hiroto valahol van. Na remek, ettől nem lettem okosabb! Tehát, akkor azt kellene csinálnunk, hogy, Ő... egyedül nem szívesen mennék neki a három tagnak, de nem várhatok sokáig. Remélhetőleg Hiroto és Take még élnek, illetve errefelé jönnek... remélhetőleg! Az a három pacák veszélyesnek tűnik, ellenben engem szorít az idő. Meg kell akadályoznom, hogy Otogakure serege megerősödjön és, hogy utánpótláshoz jusson.
Az épület rejtekében létrehozok egy Kawarimit valamiből, amit alkalmasnak találok a feladatra. Arra a tárgyra amiből létrehoztam, előtte három robbanójegyzetet ragasztottam. Előidézek kettő Katanát és a Hármas szűmú földklónomnak adom. Meg kell tudnom mi az, ami olyan fontos Otogakurénak, ehhez pedig át kell vágnom magam a három suttyó között. A Robbanójegyzetes Kawarimi balra megy és onnan nekiront az ellenségnek, amint elég közel ér hozzájuk, aktiválom a jegyzeteket. Mindeközben a Hármas számú Tsuchi Bunshin a föld alatt a közelükbe férkőzik és a fejét, valamint Katanákkal felfegyverzett kezeit kidugva próbálja lábatlanítani az ellenséget. Én mindeközben rejtőzködöm és várom, hogy mi sül ki a támadásból. Ha nem lenne elég hatásos és megindulnának felém, akkor megidézem Hiyayakát. Viszont ha sikerrel járok, az azt jelenti, hogy bizony alaposan meggyengültek és ebben az esetben zsebemből előrántok két Robbanócetlis kunait és feléjük hajítom. A Megfelelő pillanatban robbantok, miközban karddal a kezemben rohanok, hogy kivégezzem a meglepett és sérült ellenséget. Persze a sikeres verzió a valószínűtlenebb, elvégre ezek mégiscsak ninjának tűnnek.
Ha a Kawarimi és a klónom támadása nem elég hatásos - tehát nem szenvednek komolyabb károkat - és nem indulnak meg felém - ergo: nem vettek észre - akkor maradok a helyemen, rejtőzködve.

Spoiler:

// Így képzeltem el a helyzetet. Takefumit és Hirotot nem kalkuláltam bele a tervembe, mert fogalmam sincs, hogy hol vannak és mit csinálnak. Pontosabban Musatonak nincs róla fogalma ^^  Nyílván van több mellékes épület, de azokat figyelmen kivül hagytam, csak azt rajzoltam le, hogy milyennek képzelem el a támadási terep azon részét, amelyet használatba veszek.//

Próbáltam a lehető legjobb tervet összehozni. A jelenlegi ismereteimmel még nem vagyok egy teljesen néma gyilkos, de még így is sikerrel járok. Az első csapatot könnyedén levágom, nem okoznak nehézséget. Az utolsó párossal viszont nincs túl könnyű dolgom. Gyorsan levágom az egyiket, azonban a másikat tele kell tűzdelnem a fegyvereimmel. Miután az is elterül a földön, összeszedem az eszközeimet és elrejtem a robbanócetliket. Mivel elláttam a feladatomat, nincs más dolgom, mint fedezékbe húzódni és robbantani. A cetlik hatalmas lármát csapnak, még akár a halottakat is felkeltenék örökké tartó álmukból. Azonban nincs időm bámészkodni, a rombolás hatásos volt, mehetek tovább.
Az utam az érintetlen körzetbe vezet. Egy épület árnyékából figyelem a három mellényes alakot. Nem sejtek túl sok jót, a felállás nem éppen nekem kedvez. Ekkor viszont hirtelen Musato rájuk támad. Nagyon remélem hogy nem ő az igazi és ez csak egy csel, éppen ezért megpróbálok neki segíteni. Mivel megtévesztésről van szó, nem áldozok fel sok chakrát. Létrehozok három közönséges Bunshin-t, akik a társam alakját veszik fel, majd elindítom őket, hogy támadjanak. Természetesen semmilyen kárt nem képesek okozni, de jelenleg csak zavart akarok kelteni és egy kis időt nyerni. Amint a másolatok elindultak, kerülök egyet és abba az irányba megyek, ahonnan láttam Musato-t támadni. Jó lenne a közelében lenni és nem egyedül szembenézni az ellenséggel. Miután úgy érzem, hogy elég közel vagyok egy sikátor mélyén megalkotok néhány kézpecsétet.
- Doton: Tsuchi Bakemono no Jutsu! - hozok létre két kutya nagyságú földpatkányt. 
A bestiákra egy-egy robbanócetlit helyezek el, majd megindítom őket az ellenfél irányába. Az egyiket gyorsabban küldöm előre, ő balra lódul meg, míg a másikat jobbra "kormányzom". Amikor már két oldalt helyezkednek el, egyszerűen csak felrobbantom a robbanócetliket. Ha szerencsénk van, akkor ezzel komolyabb kárt is tudtam okozni nekik. Ezután pedig várom a fejleményeket a rejtekemen.
Ha a patkányokat idő előtt elpusztítanák, akkor hagyom őket megsemmisülni, a robbanócetliket pedig hagyom a földön. Elvégre jól jöhetnek még a későbbiekben, hátha egy kelepcének jó lesznek.