Határvidék

Az ellenfeled hárítja az első támadásodat, majd a többit is kivédi, viszont hátrálni kezd, mint ahogy szeretnéd. Azonban nem sikerül felkergetned a fára. Úgy néz ki, nem ismeri a fára mászó technikát, ráadásul akkorát ugrani sem tud, hogy gyorsan felszökkenjen egy ágra. Így aztán előveszed a drótot, majd könnyedén csapdába ejted. Végül lángra gyújtod a srácot, aki egy halál sikolyt hallat, majd szénné ég. Ezután Amano is előkerül, a hóna alatt két másik banditával.
- Szép munka! Ezeket itt Konohába visszük majd, körözött bűnözők. Nem is reméltem volna, hogy itt össze futunk velük. Jól vagy? - kérdezi végül.

Nagyon gyorsan vissza értek a táborba. Amano azonnal elindul, hogy átadja a kunoichinek a rabokat.
- Amatsuki, vidd őket Konohába. Szép pénz jár értük, vidd a lányokat is. Eléggé veszélyessé vált a hely. Egy újabb támadás lehet végzetes lenne a számára!
- Oké! Gyertek lányok, pakoljatok össze és indulunk! - mondja
Miután összepakoltatok elindultok hazafelé. Az úton minden rendben volt, nem támadtak meg titeket. Ráadásul az utánpótlással is összefutottatok. Konohában mindketten megkapjátok jutalmatakat.

//Mindketten kaptok 3000 Ryo-t, Jori +5 chakrát(mivel nem fejezte be a küldetést, nem írt), Eiko-nak pedig jár +15 chakra.//

Bekerítették. Öt megtermett, mindenre kész alak állt felette. Hátát a fának vetve, riadtan nézett fel rájuk. Banditák. Árgh, a franc essen bele, sejthette volna, hogy ez lesz! Ekkora útra indul, ráadásul szép kis summával az egész országon át. Na miért ne találnák meg pont őt a banditák. Ilyen az ő szerencséje. Ahogy végignézett az öt alakon, egyik szeméből sem nézett kis semmi jót. A tekintetek... jópárszor látta már ezt. Gyilkolásra kész szempárok, kétségtelenül. Mondjuk, amikor eddig találkozott ezekkel a szemekkel, legalább kísérettel utazott... most viszont ez nem így volt.
- Kérem... kérem... odaadok mindent, csak... hagyjanak elmenni.
Vihogni kezdtek erre a banditák.
- Óóóó, igen, hagyunk elmenni... amint kiadósan megkínoztunk téged... sőőőt... meg is gyilkolunk, szép kínok közepette.
Arcára kiült a döbbenet a hallottakról. Nem... ezek nem egyszerű banditák, tévedett... ezek rablógyilkosok!
- Ne, kérem ne...
- Kussolj! - rúgta arcba az egyik bandita amitől eleredt az orra vére. - Ennél sokkal kegyetlenebb dolgok várnak rád. Tekintsd ezt előjátéknak! Nade, fogjátok meg fiúk!
Ketten már hajoltak is érte, de mielőtt még elérhették volna őt, hirtelen irány változtattak, miután lehetett hallani egy halk, süvítő hangot. A két bandita elterült mellette a földön... hátukból egy-egy késszerű fegyver állt ki, a sebből pedig vékony csíkban szivárgott a vér.

A megmaradt három bandita erre megpördült, így pedig ő is átlátott köztük. A távolban egy meglehetősen alacsony, fekete köpenybe burkolózott, fonott vándorkalapot viselő ember állt. Egy darabig csak nézte őket, majd lassan elindult a banditák felé.
- Ki vagy te?!
Nem érkezett válasz, az idegen csak közeledett.
- Állj meg!
Nem hallgatott rájuk.
- Nyírjátok ki!
Két bandita megindult az újonnan érkezett alak felé, ahogy kihúzták kardjaika a hüvelyeikből. Az idegen ellenben csak két késsel indult harcba. Pár másodperc múlva már össze is csaptak... ő pedig ámuldozva nézett. Az idegen eltörpült a két alak mellett... de mégis, látszott azonnal, ki a képzettebb... az alacsony fickó úgy mozgolódott a két nagydarab bandita között, mint ha csak egy helyben álló szikladarabok lennének. Akárhogy próbálták levágni, egyszerűen nem tudták. Az utolsó pillanatban mindig megtalálta a megfelelő védekezést, vagy egyszerűen csak kimozdult a pengék elől. Nem is látta igazából, hogy mi történik... olyan gyorsan történtek az események, hogy elmosódott képeket látott csak... és a vég is ugyanilyen gyorsan jött. A két kés lendült, és mind a kettő egyszerre, ugyanabban a pillanatban metszették el a banditák torkát. Holtan rogytak a földre, majd miután az idegen kiegyenesedett, tovább indult. Már kezdett megkönnyebbülni... de ekkor megragadta az utolsó bandita, maga elé rángatta és a torkához egy tőrt tartott.
- Egy lépést se tovább!
Az idegen erre megtorpant.
- Takarodj innen, hallod?! Ő az én prédám.
A fickó viszont meg se mozdult... csak feljebb tolta a kalapját. Érezte, ahogyan a torkában dobog a szíve. Amikor meglátta, hogy segítséget érkezett, feltámadt a remény benne, hogy élve távozhat... de most... túlságosan elbambult. Lemaradt arról, hogy lendül az idegen keze... már csak arra eszmélt, hogy megjelenik a feje mellett egy markolat... majd enyhül rajta a szorítás és valami puffan. Lassan hátra nézett. Mögötte ott feküdt az utolsó bandatag... a fejéből kiállt az idegen egyik tőre.

Remegtek a lábai, majd meg is adták magukat, térde hullott. Zaklatottan vette a levegőt, támaszkodott a földön. Szembesült vele, milyen közel volt már megint a halálhoz.
,,Öreg vagyok én már ehhez" - gondolta.
Szakadó hús hangját hallotta... majd megint... és megint. Nyelt egyet, ahogyan nagyon lassan felnézett. Az idegen éppen akkor egyenesedett fel, kezében a véres késeivel. Egy rongyot vett elő köpenye takarásából, mellyel tisztítani kezdte a fegyvereket. Nem szólt hozzá, csak nézett maga elé, a gyilkolásra készített fegyverekre.
- Megmentette az életemet.
Az idegen nem szólt, még csak rá se nézett. Csak tisztogatta a késeit, melyeket utána elrakott valahová a köpenye alá.
- Kérem, hagy fizessem meg a segítségét - nyújt az erszényéhez.
- Fölösleges. Nem pénzért tettem.
A hang... ah, biztos csak a sokk miatt van. Úgy hallotta, hogy egy meglehetősen fiatal hang érkezett a kalap és a köpeny takarásából... gyermekien fiatal hang.
- Habár... talán lenne valami, amivel viszonozhatja.
- Mi lenne az?
Az idegen most teljes testtel felé fordult, lenézve rá.
- Tudja az utat Konohába?
Fülig ért a szája.
- Még szép, hogy tudom! Oda tartok!
- Akkor vigyen el engem oda.
Bólintott. Ha csak ennyi a kérése, hát ennyit igazán megtehet névtelen segítőjének. Hm, névtelen? Lassan talpra állt, majd fejet hajtott.
- Örömmel leszek az útmutatója. A nevem Atura Ling, a kereskedők céhének tagja vagyok. Kit tisztelhetek önben?
Az alak nem reagál azonnal. Jó ideig csak nézte őt, számára pedig ez kezdett kínos lenni. A szempár, mely rá szegeződött a takarásból, ugyan nem volt baljóslatú, de megnyugtató sem. Aztán végül az idegen levette a kalapját... neki pedig tátva maradt a szája. Most már tudta, hogy biztosan nem halucinált. Egy megdöbbentően fiatal arc nézett vissza rá. A fiú alig lehetett több 14-nél. Rozsdabarna haja az álláig ért, pár tincs még a szemébe is belelógott. Az arca természetellenesen sápadt volt. Nem, ez nem olyan, mint amikor valaki pár hétre bezárkózik a házba a nap elől. Olyan, mint amikor valaki egész életét az árnyak között tölti. A szemei pedig... korát meghazudtoló érettség csillogott benne. Mint ha egy sokkal idősebb ember lakozott volna a fiatal testben... mely ráadásul már megmutatta, nem fél az erőszaktól.

- A nevem Seimitsu Kazuya - mutatkoztam be a kereskedőnek, miközben viszonoztam a főhajtást.
Mondhattam volna, hogy szökött ninja, de ez nem felelt volna meg az igazságnak. Sokkal inkább a vándorló állt közel. Sajnos, hivatalosan nemigen kaphattam volna meg ezt a státuszt. Mindenesetre, már itt voltam. Követve Somoko sensei útmutatását, eljutottam a határra, és egy városban sikerült pár dolgot beszereznem. Még jó, hogy annak idején elhoztam magammal az erszényemet, amikor Hikarival és Hanával mentünk arra a kisiklott diplomáciai küldetésre. Most pedig itt voltam... a Tűz országának határán, egyre közelebb az elsődleges uticélomhoz. Igazság szerint, most történt velem az első említésre méltó eset az út során... leszámítva persze azt a menekülést a medvék elől, de hát az igazából nem volt veszélyes, miután feljutottam a fára. Na de lényeg a lényeg. Intettem a fejemmel Ling úrnak, hogy induljunk. Miután az amúgy ötvenes éveiben járó férfi magához vette elejtett zsákját, elindultunk az ország belseje felé...

//Folytatás: A Tűz Országa - Erdősségek //

// Dzsimen itt a reag, remélem megfelel //

Gruczi a tekercs tartalmát tekintve nem lett sokkal okosabb, de annyit meg tudott, hogy fontos politikai ügy, ráadásul kíváncsiságát még sunyiban sem képes kielégíteni, legalábbis a Hokage-sama állítása alapján.
*Néhány éve az egyik chunnin vizsgán tekercset voltak… ha jól hallottam a kinyitásuk esetén az illető elég sok időre kiütötte magát… nyílván ez is fel van szerelve valami hasonló védelemmel… *
Logikusnak tűnt és hasznosnak is. Ha probléma van egy hasonló védelemmel Gruczinak is időt nyerhet, de ezek persze csak találgatások, a fontosabbak a tények, miszerint Gruczinak nem a főkapun kell távoznia, hanem egy rejtettebb, eldugottabb ösvényen kell majd elhagynia a falut, minél kisebb feltűnést keltve. Ehhez az útvonalhoz kapott egy térképet. Átnézvén látta, hogy a terep kicsit bonyolultabb, mint a rendes, DE ez egy ilyen szintű shinobinak persze nem jelenthet problémát.
Miután tisztességgel elrakta a tekercset mellénye egyik rekeszébe, fejével bólintott egyet elköszönés végett, de a nő megállította még egy néhány mondat erejéig, amikben közölte, hogy csak és kizárólag két embernek adhatja oda a tekercset. A Namikage-nak vagy Kameko Yamato-nak és rajtuk kívül nem is tudhat róla más csak Tsunade és az ANBU harcos jómaga. Ez is mutatta a feladat fontosságát, és hogy mennyire fontos megőrizni a tekercset, na és persze a diszkréció se elhanyagolható tényező.
Ezt követően sietősen egy bólintással jelezte, hogy megértette és egyben el is köszönt. Kiviharzott a Hokage irodájából. Még az épületben ellenőrizte felszerelését, de minden megvolt, hiszen tudta, hogy küldetésre fogják küldeni, így már előtte minden fontosat elpakolt.
Mikor kiért az épületből szokásához hűen szippantott egy mélyet szülővárosának friss és édes levegőjéből. Körbenézett, ahogy szokott, hiszen minden küldetés lehet, hogy az utolsó és lehet többet nem lesz rá lehetősége, majd előkapta a térképet vetve rá még egy pillantást, hogy bememorizálja az útvonalat, majd ezzel a lendülettel neki is indult a küldetésének. Ahogy kiért a városból, úgy döntött, hogy biztos ami biztos aktivizálja vérvonal képességét és előre pásztázza a területet, így biztos nem éri majd meglepetés.
-Ondogan!
Ahogy kimondta aktivizálódott a technika, aminek hatására a színes táj átváltozott a már jól ismert hő jelekké. A röntgenlátásnak köszönhetően pedig minden zegzugot át tudott pásztázni, jóval azelőtt hogy odaért volna. Hála istennek a táj nehézségein és a domborzati viszonyok adta nehézségeken kívül egyéb problémába még nem ütközött, de nem is a városhoz közeli részektől tartott, hanem a határvidéken lévő banditáktól és az akár ott várakozó ellenfelektől.
*Csak remélni tudom, hogy el tudom kerülni a konfliktusokat, de sose tudni mi vár rám… muszáj ébernek maradnom és az utolsó embert is meg fogom próbálni elkerülni.*
Ahogy utazott néhány madár vaddisznó és egyéb vadállat kivételével mást nem látott, így volt ideje gondolkozni, de persze ez mellett figyelme egy pillanatra se lankadt és egy jó idő elteltével észrevette, hogy a határvidékek területén jár már és még mindig probléma mentes az utazása.

Meghallgatja életcélod, amitől rögtön mosolyogni kezd. Úgy tűnik tetszett neki a kis történet, akár a bátyád megtalálása, akár a háborúellenes fellépés. De, aztán meglepődik a kérdésedtől, persze számíthatott volna rá, hogy ha egyszer feldob egy témát, akkor neki is bele kell szólnia.
- Én? Az én életcélom talán kicsit egyszerűbb, mint a tiéd, de számomra annál fontosabb. Nos, mondhatnám, nekem nincsenek ilyen világot megváltó ösztöneim, ötleteim, én inkább a saját életemben állítottam fel magamnak egy célt. Ez nem más, mint a világ megismerése. Szeretnék elutazni az összes országba, faluba, megismerni a kultúrájukat, a szokásokat, a hagyományokat, a ruházatot, és legfőképpen a fegyvereiket. Szeretném az összes létező fegyver típust, legalább egyszer a kezemben tartani, kipróbálni, és szeretnék újakat kreálni. És, ha ezt a nagyszerű álmomat elértem, vagy akár közben is, kívánom, hogy találkozzak az igazival, álmaim istennőjével, és életet adjon a mi egészséges gyermekünknek. Ezek az én álmaim Tenki. - mondta, és látszott a szemében a lelkesedés, amíg a szavak elhagyták a száját. De, tényleg ennyire önző lenne, nem törődik másokkal, csak a saját boldogságával. De más szemszögből nézve, nem is akar ártani senkinek, csak békében élni, és így talán van valami köze a te álmodhoz is, de természetesen a te dolgod megítélni ezt az illetőt, és ezt a helyzetet. Miközben sétáltatok, a Nap egyre jobban a horizont alá bukott, és a helyét felvette az örök éjszakai szolgálatos, a Hold. Ha nem akartok utazni a sötétben, ami tanácsos, akkor táborhelyet kell előállítanotok, keresnetek.
- Tenki, keress egy remek helyet, az éjszakához, és csinálj tüzet. Én mindjárt jövök, egy kis étellel. - mondta mosolyogva, majd elindult az egyik irányba, és rád hagyta a tábor előkészítését. Ha körülnézel, láthatsz egy barlangot, amiben lehet, hogy él egy állat, egy tisztást, ami nehezen védhető, és az eső sem tenne jót nektek, de biztosan nem tartózkodik most ott semmi, és a fák árnyékában egy kis kunyhó is feltűnik, de ki tudja milyen ember az, aki itt képes élni, és nem a faluban. Talán, egy elveszett ninja, aki csak a fejekre, és az öldöklésre tud gondolni. Minden helyen fellelhető a rossz és a jó tulajdonság, de neked kell döntened, hogy melyiket is választod.

Végül találsz egy helyet, ami a viskó volt, és a hátuljában el is kezdted az előkészületeket egy finom vacsorához. A sensei is visszaérkezett, két nyuszit hozva két karjában. Megvizsgálta a helyet, amit választottál, hogy nincs-e benne valaki, vagy ültök egy csapda közelében, de úgy tűnt, hogy minden rendben. Ezután megtisztította az állat tetemét, és elkészítette a vacsorát egy leves formájában. Ki gondolta volna, hogy a viskóban lehet üstöt találni? Mikor elfogyasztottátok a vacsorát a mentorod szelíden szólt hozzád.
- Holnap edzeni is fogunk, az út közben, mivel sajnos még nagyon nem értük el a célodat. Az edzés a chakramanipuláció rögös útjának első lépcsőfoka lesz, de majd elmagyarázom neked később. Most inkább aludj, mert hosszú nap elé nézünk. - mondta. Úgy tűnik nem vetette fel az őrködés kérdését, de, hiszen minek is az éjjeli szolgálat, ilyen közel Konohához? Biztosan nem fogja őket senki megtámadni. A nap fényesen ragyogott, amikor felkeltetek, és újra elindultatok. Három óra sétálás után a sensei megállt, hogy pihenőt tartsatok, és megkezdődjön az edzésed. Egy kunait dobott a fa törzsének, nagyjából öt méter magasba.
- Mielőtt elmagyaráznám, mi is lesz a feladatod, kérlek, mondd el, mennyit tudsz a chakráról. Fontos lenne az alapokkal kezdenünk. - mondta, és mosolygott rád.

//A senjutsuról nem tud egy átlagos genin, ezt majd kérlek vedd ki.//

Miután meghallgatja a beszámolódat, mosolyogva válaszol.
- Látom sokat tanultál az akadémián, és most, így hirtelen is fel tudta köhögni ezeket az ismereteket, de azért egy kis javításra szorul még a beszámolód. A pontokat a hálózatban tenketsu pontoknak nevezzük, és ezekbe áramoltatva a chakrát tudunk technikákat alkalmazni. Jó, persze vannak jutsuk, amikhez nincs rájuk szükség, de hosszú lenne ezt elmagyaráznom. Viszont, amit most te fogsz megtanulni, az az első lépcsőfok. A chakrádat, ami természetesen szabd szemmel nem látható, a talpadba fogod összpontosítani, és így próbálsz meg felmenni azért a kunaiért, a fára. - most, hogy így mondta, rögtön értelmet nyert az iménti cselekedete. - De figyelj oda, mivel nem egyszerű feladat, különösen nem elsőre. Először is megformálod a tigris kézjelet, így. Aztán a chakrád a talpadon áramoltatod, fokozatosan, és egyenletesen. - ekkor azt vélted felfedezni, hogy a mentorod lába előtt a szél egy vonalban fellökte a levegőbe a port. - Majd, ez után elindulsz a fa felé, és felsétálsz. - mondta, és bármilyen furcsa is volt, így tett. A gravitációt meghazudtolva, vízszintes állapotban haladt fel lassan a fára, majd egy ágon megállt, megpihent, és leült.
- Most te jössz, ifjú Tenki. De neked csak a kunai késig kell menned. És jól figyelj arra, hogy ha túl sok chakrát összpontosítasz a lábadba, akkor a fatörzs megreped, és megszűnik a kölcsönhatás, de ha túl keveset, akkor egyszerűen leesel. Egy kunai-jal jelöld, hogy meddig tudtál felmenni a fára. - mondta a sensei, és figyelte a próbálkozásaidat.

//Minimum 15 sor csak a próbálkozásról, és NEM sikerülhet még. Vagy leesel, vagy el sem indulsz, az a te döntésed, csak írd le szépen, hogy hogyan próbálkozol.//

Próbálkozol, de nem érsz túl magasra, és a kunai és föld, távolságnak még a közelében sem vagy, viszont, hogy lásson a sensei még valami pozitívumot is, látható a fejlődés, hogy a vágások egyre följebb vannak. Ez még nem elég.
- Nem rossz, Tenki! - bátorított a férfi. - Rá kell érezned a pontos chakraértékre, amit a technikába ölsz, és ha ráéreztél, akkor mindenféle módosítás nélkül, azt a mennyiséged folyamatosan áramoltatnod kell a talpadba. De nem csak, hogy folyamatosan, egyenletesen is, hiszen magad tapasztaltad, hogyha kicsit sokat ölsz bele hirtelen, akkor a fa nem fog téged elbírni. Meg kell találnod a középutat, az egyensúlyt. Bízom benne, hogy sikerülni fog neked, nem vagy te lüke gyerek. - kacsintott feléd. A tanács hasznos lehet, így újból nekifutsz, és feljebb is érsz, de még mindig nincs meg a kunai. Rá kell jönnöd, rá kell érezned, és jó irányba kerülsz a chakramanipuláció terén.

//A mennyiség ugyanaz, csak a végén hagyd nyitva a lehetőséget, a postod minőségéből fogom eldönteni, hogy sikerül-e a kunait megkaparintani. Sok próba, hajrá.//

Kezdesz ráérezni, ez nem vitás, de még nem biztos, hogy elég az, amit most tapasztalatként magadénak tudhatsz. De, ez most nem számított, nagy lendületet vettél, és neki rohantál a törzsnek, majd amint odaértél, függőlegesbe vetted a figurát, és felfelé kezdtél rohanni. 1...2...3...4 méter is meg volt már, ami nagyjából 4-5 hosszú lépésnek felelt meg, majd mikor pont elérted volna a kunait, még az ujjad hegyével is "megkarcoltad", visszaestél.
- Bravó! Ilyen rövid idő alatt, ilyen okáig eljutottál. Gratulálok, de most nincs időnk erre tovább. Még nem megy tökéletesen, de már meg tudsz tenni 6-7 lépést felfelé, visszaesés nélkül. Mikor legközelebb megállunk majd gyakoroljuk a "tapadást", és mire elérünk a határ menti kis faluba, az ujjadból fogod kirázni ezt a technikát. Ne add fel, menni fog. - bátorított Gikuzo, a senseied. Aztán leugrott az ágról, úgy hogy melléd érkezett, és mutatta az utat, hogy merre menjetek tovább. El is indult a nagy séta, és mikor megkérdezed, megtudod, hogy két órája álltok itt. De, ez most nem számított, újra úton vagytok, és hamarosan el is éritek, talán, a falut, ahová menni kell.
- Összegzés gyanánt, mik voltak a tapasztalataid, és mit tartottál fontosnak ebben a gyakorlatban? Mit gondolsz, miért hasznos ezt tudni? - kérdezte a férfi.

Csak sikerült a technika, és már vagy két percig teljesen odatapadtál a fához, aztán, mivel te szüntetted meg, mindenféle nehézség nélkül, egy szaltóval landolsz a földön.
- Igen, sikerült, de lehet, hogy csak egy véletlen volt. Persze lehet, tényleg ráéreztél a feladatra, nézzük meg, hogy most is fenn tudod-e tartani a technikát. - mondta, és visszavitt az ágra. Te újra nekilendültél, és mint aki már rutinból csinálta, a fa árán tapadtál, miközben a hívogató földdel szemeztél. Nagyon tetszett neked, hogy a technika ilyen könnyen sikerült, és már vagy 3 perce folyamatosan ebben a pozícióban voltál, amikor arra leszel figyelmes, hogy a sensei eltűnt mellőled, és egy shuriken tart a fejed felé. Ez a hirtelenség kizökkentett a koncentrációból, és így a chakra áramoltatása megszűnt, és te újra pofára estél. De ki támadott? Gikuzo.
- Jogosan lehetsz felháborodva, mivel nem szóltam előre, hogy ez lesz, de meg kell tanulnod ilyen helyzetekben is fenntartani a jutsut. Akkor folytatjuk az edzést, ha képes vagy vissza menni a fa ágára, kézhasználat nélkül, és akkor foglyuk ezt a lépcsőfokot is átlépni. - mesélte el az újabb feladatot, és aztán várta, hogy mennyi ideig tart a visszajutás.

//Visszajuthatsz 'X' próba után. 3<X<6//

Na, újból neki futhatsz annak, ami teggnap ne sikerült. Először most is kénytelen vagy az ág helyett a földet választani landolási pontnak, de többszöri próbálkozás után, és az előző napi tapasztalatok után megjött az önbizalmad is, és felértél a fára.
- Ugye, megmondtam, hogy sikerülni fog, már csak két lépcső, és tökéletesen megy neked ez a technika. El sem hiszem, hogy a tanítványom ilyen gyorsan fejlődik. Szép volt Gikuzo-sama, jó sensei vagy. Mi az, hogy jó, a legjobb. - a monológ eleje biztosan neked szólt még, de a végével már lehet vitatkozni. De, ezzel a kis hóborttal neked nem kell foglalkoznod, ugyanis az utolsó előtti edzés veszi kezdetét. A tapadás megtartása, miközben támadnak rád. Nagyon nehéz feladat, de ha tudod kivitelezni, akkor egyenes utad van az utolsó rész felé. Meg is formálod a kézjelet, és már lógsz is a fán, az előző próbálkozást leutánozva, és várod is a shurikent.
- Nos, mindig egy shuriken fog érkezni, ugyanis most még csak gyakorlunk. Vegyél elő egy kunai kést, és azzal hárítsd, miközben a fán maradsz lógva. A képességeid megvannak a támadás kivédésére, viszont a koncentráció fönntartására még nincsenek. Ne félj, nem fogsz belehalni, ha le is esel, akkor a shuriken nem talál el. - milyen bíztató szavak. Vagy kivéded, vagy leesel, vagy eltalál, a három opció közül egyetlen egy az, ami jól jönne neked. - Ha ötöt kivédtél, akkor továbbmehetünk. - mondta Gikuzo, és várt még egy kicsit, hogy tökéletes legyen a koncentrációd.

//Egyszer leesel, de aztán sikerülhet.//