Re: Határvidék

**Togan Hiroshi** Szer. Jan. 20 2016, 23:11

/Fujikage Kizashi és Misaki Kiyoko/

Ki ez a srác, hogy így becsmérli a Hokaget? Nem tudom, mi baja van, de nem százas az tuti. Ez a kölyök egy halom motiválatlan sejthalmaz. Azon is csodálkozom, hogy képes mozogni, nem, hogy eljutott a Genin rangig. Remélem nem fog hátráltatni és, ami még fontosabb, hogy ne ölese meg magát. Az biztos, hogy, ha megteszi, majd idővel utána megyek és belegyalulom a túlvilági seggét a felhő párnájába. Aztán majd mondhatja, hogy „szevasz”…
Az eligazítás némileg barátságosabb és közvetlenebb hangszínbe ment át. Hm.. Szóval Saki. Örülök, hogy nem kell folyton uramoznom őt. Az etikett ezt követelte meg, de szerencsére nem tarja magát hozzá olyan szorosan. - Hm… Szóval egy kémet kell elkapnunk. Hát igen sok szövetséges shinobi állomásozik most a faluban. Ilyen körülmények mellett nehezen lehet szemmel tartani az esetleges idegen elemeket, amikor nagyobb gondunk is van… - Töprengtem a senseire meredve.
- A kérdés az, hogy a tekercset meg kell semmisíteni, vissza kell szerezni? A tolvajt pedig le kell tartóztatni vagy esetleg meg kell ölni? – Kérdeztem a lehető legnagyobb komolysággal, majd végig gondoltam újra minden egyes szavát.
- Tehát a közelben van. Saki, ha megengeded, felvázolnék egy lehetséges hipotézist. Ha a fejével gondolkodnék én is minél közelebb tűnnék el addig, amíg lecsillapodnak a kedélyek. Ráadásul nem is abba az irányba mennék, ahol a szövetségeseim közelebb vannak hozzám, mert a legtöbb ember erre gondolna először. Én úgy vélem, hogy kerülő úton ment. Talán megállt valami kisebb városkában is, de ez kevésbé logikus, hiszen egy nyugodtan kószáló shinobi felhívná magára a figyelmet. Még akkor is, ha alakot változtatott és úgy flangál a városban. Hiszen háború idején mindenki feszülten figyeli az eseményeket és a környezetét. Úgyhogy szerintem ezt az opciót is kizárhatjuk. – Fejtegettem az elméletemet, majd ránéztem Kasira, aki mereven figyel a kapu irányba. – Úgy vélem a szövetségeseink határvidéke felé vette, az irányt, hogy annak vonalán, majd ellavírozhasson a hazájába. – Fejeztem be az okfejtésemet. – Ön mit szól Sensei? – Kérdeztem remélve, hogy jól gondolkodtam, közben még fejben átvizsgáltam a felszerelésem tartalmát az elegendő élelem ügyében.

**Fujikage Kizashi** Csüt. Jan. 21 2016, 16:44

Ez igen. Alig szóltam pár szót de szinte érzem a levegőben hogy mindketten legszívesebben nekem ugranának. Ezt utálom a legjobban. Most komolyan, ha valaki nem képes az együttműködésre, a csapat előrejutásának elősegítésére, akkor egyszerűen ki kell dobni a csapatból. Legalábbis én így gondolkodnék. Jelenleg minden okot megadtam nekik hogy elküldjenek a francba, de úgy tűnik még egy kicsit húznom kell majd az idegeiket. Mondjuk ezen felesleges agyalnom, előbb-utóbb úgyis el fogom érni azt amit akarok. Mindig elérem.
Fogalmam sincs mi alapján gondolja a sensei hogy a közelben maradt egyébként. Nem tudom megfordult-e a fejében hogy lehet a tolvaj is arra gondolt hogy azt fogjuk hinni hogy a közelben maradt. Amit ez a férfi "tervnek" gondolt ki, nem több mint egy játék. Egy egyszerű játék, melynek az a neve hogy kő-papír-olló. Nem közölt eddig semmilyen részletet az elkövetőről magáról, tehát ha ebből indulok ki nem is tudnak többet. Így viszont hogy nem tudjuk körülbelül kivel állhatunk szembe véleményem szerint csökkent a küldetés sikerének az esélye. Mi van ha valamilyen különlegesen intelligens fazon? Elvégre beépült hozzánk, és gondolom a tekercset magát sem volt valami egyszerű dolog ellopni, mást nem tudhatott meg rólunk? Háborúban vagyunk, kevés a szabad ember, ha hozzáfért egyéb adatokhoz, esetleg a szabad emberek névsorára, akár ki is következtethette hogy kiket fognak utána küldeni. Most komolyan, adnak egy utasítást, meg egy nagyjából megérzésre alapuló irányt, hogy merre lehet, és kapjuk el? Eddig is gyanítottam már, de most már biztos vagyok benne, hogy a Hokage nem egy normális ember. Ez most majdnem olyan, mintha egy félig lejátszott sakkjátszmát kellene folytatnunk úgy, hogy fogalmunk sincs az ellenfél bábuijainak helyzetéről, csak mondjuk öt mezős pontosságra meg tudják mondani merre állhat a király. Gratulálok.
Mindenesetre semmi kedvem vitába bonyolódni ezekkel. Annyit legalább tudunk hogy egy nap alatt nem biztos hogy megtaláljuk. Illetve a társam is mondogatja a jó dolgokat de zavar hogy abból indult ki, hogy amit a sensei mondott száz százalékban biztos. De hát ő tudja, igazából ha én lennék a tolvaj egyből ott máshogy csinálnám a dolgokat, hogy kérnék magam mellé egy társat, aki távol a falutól állomásozik az erdőkben bujdokolva. Mikor elloptam a tekercset, menekülés közben elrejteném, hogy a társam, aki később fog arra járni megtalálja, és átmásolja a benne lévő dolgokat amíg én elterelem a figyelmüket. Így a második ember fel sem tűnne senkinek, ráadásul miután meglenne az eredeti tekercs, meg is nyugodnának hogy nem jutott az ellenség kezére. Nem mégsem így csináltam volna. Inkább én lennék a másolós emberke, annak úgysincs sok dolga.
Mindenesetre persze ha tényleg a sensei által teória szerint menekül, akkor sajnálom a tűz szövetségének ellenségeit, hogy ennyire nem szorult kreativitás a fejükbe. Nem is értem hogy nem nyertünk még ellenük. Mondjuk most hogy belegondolok, amilyen Hokage irányít minket... Istenem, ennek a háborúnak sosem lesz vége...
- Bla Bla Bla. - Szólalok meg. Igyekszek minél jobban egy retardál seggfejnek tűnni, hátha kitesznek ebből a csapatból, és mehetek vissza az Akadémiára - Nem szeretek kő-papír-ollót játszani. - mondom a magában elég értelmetlennek tűnő mondatot, majd a sensei felé szegezem tekintetemet, hátha mond még valami amiből kiindulhatunk. Bár nem hiszem hogy ez túlságosan megváltoztatná a hozzáállásomat a dologhoz. Semmi kedvem ehhez az egészhez.

Terumi Mei Pént. Jan. 22 2016, 22:43

//Kizashi és Hiroshi//

A sensei végighallgatta Hiroshi feltevését, s elégedetten bólogatott.
- A lehetségesebb módja az, hogy igyekezett távol kerülni az ellenségeitől, s közelebb kerülni a szövetségeseihez, hogy vész esetén meghúzhassa magát, a segítségére siessenek. Viszont abban a véleményben nem osztozunk, hogy egy nyugodtan kószáló shinobi olyan könnyen felhívja magára a figyelmet, elvégre egy zavarban lévő, aki menekül valami elől, sokkal nagyobb figyelemfelkeltés a szemek számára, mint egy olyan, aki semmit sem tesz. Szóval számításba jöhet, hogy megállt egy városban. Azt persze nem tudjuk megkérdezni, hogy látták e, nincs különösebb ismertetőjele, hacsak nem szivárványszínű a haja - a sensei megpróbált poénkodni, lehetséges, hogy kevés sikerrel. Az viszont egyáltalán nem tetszett neki, ahogy Kizashi áll magához a küldetéshez, valamint a senseihez. Ezért megjegyzésére, amivel azt próbálta kifejezni, hogy a társalgás kettejük között teljesen értelmetlen, csúnyán nézett a fiúra. Ezzel a tekintettel legszívesebben pofángyűrné, de az nem lenne hozzá méltó viselkedés, elvégre ő megadja a tiszteletet akkor is, ha ő nem kapja meg ezt a fiútól, másrészről állatkínzás lenne.
- Én pedig nem foglak visszaküldeni a bölcsődébe, kisfiam - hangneme csípős volt, nem akarta tovább szítani a tüzet kettőtök közt, de már eldöntötte magában, hogy meg fog nevelni, kerüljön bármibe. El fogja érni azt, hogy ne légy ilyen kis hangya a nagyok között, ha mással nem, akkor kemény feladatokkal.
- Viszont szeretném hallani erről a te véleményed - összeszűkült szemekkel nézett Kizashira, hogy kifaggassa a gondolatmenetéről. - Ugyanis addig nem megyünk tovább, míg nem hallom a te részedről - nem, semmiképp sem fog visszamenni ez a fiú oda, ahova úgy gondolja, hogy mennie kell, legfeljebb a sensei és Hiroshi agyára.

**Togan Hiroshi** Szomb. Jan. 23 2016, 11:50

/Mei és Kizashi/

Bla,bla,bla?! Kő –papír- olló?! Na ebből a gyerekből már nagyon, de nagyon kezd elegem lenni. Már nem tudom, mit gondoljak, de az tuti, hogy vagy fejére ejtették őt kiskorában vagy így született. De ennyire érdektelennek lenni mindennel szemben én ezt nem értem.
- Figyelj! Nem tudom, hogy csak megjátszod-e vagy tényleg ennyire motiválatlan vagy, de az biztos, hogy ígyis úgyis teljesíteni fogjuk a küldetést. Méghozzá veled! – Mondtam neki határozottan, hogy erősítsem a sensei szavait, majd a mellére böktem, hogy nyomást adjak a mondandómnak. Ez a kis mitugrász nem fog keresztbe tenni a shinobi utamnak. Meg fogjuk csinálni a küldetést és kész!
Na, jól van. A sensei nem éppen azt gondolta, amit én. Nem is baj csak kimondtam, amit először gondoltam. De inkább hallgatok az ő szavaira, hiszen ő a tapasztaltabb. Viszont legalább jó úton indultam el…
Na szép és még egy rossz poénnal is kioktat. Ami meg a szivárvány hajat illeti az előbbi ölelkezésükből belőle jobban kinéztem volna ezt a hajszínt… De ami tény az tény. Nem tudunk semmit az elkövetőről. Belegondolva ez tényleg nem sok. Amit viszont tudunk, hogy nincs itt. Legalább tudjuk, hol nem kell keresnünk...
- Értem sensei. – Feleltem.
Na, erre kíváncsi vagyok, hogy mit fog kigondolni. Már, ha képes rá energiát fordítani egyáltalán. De aztán kitudja hátha a végén még egy zseni lapul a párnák és a takarók alatt. Áh nem hinném… De hát mit tudhatom én. A francba ez a kis görcs már teljesen elbizonytalanított.
- Ez még elfog tartani egy darabig. Repülj egyet. – Mondtam Kasinak, majd elengedtem. Nem habozott sokat, ahogy elengedtem rögtön felszállt a magasba. Úgy néz ki neki is elege van ebből a fazonból.

**Fujikage Kizashi** Szomb. Jan. 23 2016, 16:37

Ahj de utálom ezeket a folyton tenni akaró embereket. Mindegyik folyamatosan ugrál pattog vergődik mint valami szerencsétlen, sokszor nem belegondolva a tettük súlyára. Miért van olyan érzésem hogy a háborúk fele ilyen emberek miatt tört ki?
Mindenesetre kicsit meglepett mennyire tisztában van a sensei a célommal, főleg hogy így a szememre is hányta, bár nem bölcsődéhez hasonlítanám az Akadémiát, inkább a mennyországhoz, hisz nem kell csinálni semmit. Ettől függetlenül szépen lassan, de biztosan haladok vissza az Akadémia felé, még ha ez a senseinek fel sem tűnik. Most komolyan, remélem legalább az megfordult a fejében, hogy bizony rengeteg időm volt gondolkodni azon, miért is engedtek át végül a vizsgán. Az utóbbi időben nem adtam jelét annak hogy különösebben erős lennék, sem a technikák, sem pedig a taijutsum szempontjából. Sőt, különösen ügyeltem az elmúlt években rá, hogy úgy tűnjön, képességeim nem haladják meg egy átlagos Akadémiai tanuló szintjét. Vagyis csak egy dologra gondolhatok, amiért úgy gondolták geninné kell válnom; az intelligenciám. Bár fogalmam sincs miből következtethettek erre, jómagam sem vagyok teljesen tisztában az értelmi képességeim szintével, de sosem gondoltam magam ilyen szempontból különlegesnek. Viszont egyáltalán nem tetszik a gondolat hogy hozzá akarom magam szoktatni ahhoz hogy intelligensebbnek gondol valaki egy magasabb rangon, igazából ettől elég nagyképűnek érzem magam. Bár lehet nem is tévedek nagyot ha erre következtetek. Mindenesetre egy próbát megér. Ha a sensei nem kérdezte volna ennyire feltűnően a véleményemet, lehet nem mentem volna bele a játékba, de a lustaság, és nagyképűség mellett van még egy igen jelentős tulajdonságom: a makacsság.
" Nincs semmilyen véleményem" mondanám, azonban ez a kis töpszli megbök, miközben ő is belekezd valami unalmas szövegbe amit már háromszázszor hallottam innen-onnan. Komolyan, ha hatni akar rám valamivel, legalább ne egy újabb klisés dumát mondjon mert ezzel csak azt éri el hogy még jobban le fogom nézni. De hát ő tudja, úgysem leszek sokáig a csapattársa... Bár hogy teljesen őszinte legyek, ugyan sokadjára hallom ezt a szöveget, most kivételesen tud idegesíteni. "teljesíteni fogjuk a küldetést"... pff...
- Ahj... Hát legyen. - kezdek bele - Véleményem szerint akármilyen tapasztalt lehet az elkövető ahogy a sensei mondta, mindent meg fog tenni annak érdekében hogy ne tűnjön ki a tömegből. Ez viszont akár azt is eredményezheti, hogy a személy, akit keresünk, már-már túlontúl normális. Lehet hogy ez egy kicsit furán hangozhat, de pont azzal tűnik ki, hogy nem tűnik ki egyáltalán. - Fogalmam sincs mennyi értelme van annak amit mondok, de valamilyen oknál fogva túlságosan magamra ismertem. Nem tartom lehetetlennek egyébként egy teljesen átlagos ember kiszúrását, ha abból indulok ki hogy egy ember sem átlagos - Illetve azt is feltételezhetjük, hogy nem mindegy mikor találjuk meg. Van egy olyan elméletem, hogy az elkövetőnek az az első dolga, hogy másolatokat készítsen a tekercs tartalmáról. Ha esetleg van egy társa, akkor hiába kapjuk el, és szerezzük vissza az eredeti tekercset, a szöveget magát a társa el fogja tudni juttatni az ellenséghez mindenféle akadály nélkül. Persze ez csak feltevés. Ötletem sincs hol rejtőzhet, bár én a helyében valami nagyvárosba térnék be, ahol elvegyülhetek a többi ember között. - Fejeztem be. Szégyellem magam, hogy én is felállítottam egy ilyen teóriát mint a többiek, mert ez is csak azt bizonyítja hogy sikeresen lehúztak a saját szintjükre. Annak az esélye hogy pont ilyen, vagy legalább hasonló módon járt el a tolvaj igen csekély, bár még így is nagyobb mint a többi felmerülő lehetőség. Meg mi lesz ha hülyeséget mondok? Bebizonyosodik hogy azon kívül hogy gyenge vagyok, még hülye is, és visszaküldenek az Akadémiára. Ezzel az elmélettel csak nyerni tudok.

Terumi Mei Pént. Jan. 29 2016, 23:03

/Kizashi, Hiroshi/

A sensei a tenyerének felmutatásával csitítja le Hiroshit, hogy hallgassák meg a másik félt is. Végül ahogy Kizashi enged a csábításnak - igen, mindvégig ez volt a célja a sensei-nek, hogy puhítsa a fiút, azonban az semmiképp nem érzékeli ennek a próbálkozását, mert mivel is tenné, ha nem fordított pszichológiával? -, megosztja a csapattal a véleményét. A sensei elismerően bólogat, lusta üdvöskénkben tényleg egy zseni elme veszett el, figyelmesen hallgatja végig. Szóval ebből a kevés megnyilvánulásból leszögezte, hogy Kizashi lesz a csapat esze, a stratéga, míg valószerűbb, hogy Hiroshi a csapat ereje és a sólyma segítségével akár egy jó megfigyelő is válhat belőle.
- Tehát a célszemély egy normális ember, mint ahogy mi mindannyian, szimplán elrejti erejét. Ez eddig stimmel - közben hallgatja a további mondandódat, s rájön arra, hogy teljesen helytálló az állításod, miszerint az alak leadhatja az eredeti tekercset egy társának, aki azt lemásolhatja, így már semmi szüksége nem lesz arra, hogy védje az eredeti tekercset, amit ez idő alatt sikerülne átmásolniuk, így könnyedén át is adná az eredetit.
- Azt csak egy módon tudhatjuk meg, hogy sikerült e lemásolniuk. Ha könnyen adja át, szinte harc nélkül, akkor valószínű, hogy lemásolták. Ellenkező esetben az életével védené, ha annyira fontos a tekercs tartalma - feltételezi a sensei. Amíg itt álltok, addig persze sok víz lefolyik a folyón, az is lehet, már rég megvalósult, amit Kizashi megneszelt.
- Remek! Akkor ez azt jelenti, mivel a saját városunkban nincs, ezért a következő nagyvárosban állomásozhat legközelebb. Az előnye pedig maximum egy nap, hacsak valami csoda folytán nem tud szárnyakat növeszteni. Ideje lesz belehúznunk - a sensei máris hátat fordít, persze megvár titeket, mert Kizashiban még nem bízik igazán abból a szempontból, hogy magától meginduljon. Belőle az is kinézhető, hogy hagyja a senseit és Hiroshit elindulni, megvárja, hogy hátramaradjon és visszamenne aludni.
Ez persze semmiképp sem történhet meg.
- Hiroshi, utasítsd a madarad, hogy a távolból kémleljen. Remélhetőleg nem futunk ellenséges csapatba.

**Fujikage Kizashi** Szomb. Feb. 06 2016, 17:33

Belesétáltam a csapdába. Végül is pont ez volt eltervezve. Abból a helyzetből lehet hogy nem ez volt a legkedvezőbb döntés a számomra, viszont most rengeteg opcióm van, amik közül választhatok. Mindig is úgy gondoltam, hogy nem mindig a helyes döntés a legjobb, hanem az, ami a legtöbb szabadságot engedi az embernek. Elvégre, egy jó döntésnél nem áll meg az élet, gondolni kell a jövőre. A taktika sosem vezet el a feltétlen győzelemhez. Azt mindig a stratégia teszi meg.
Úgy tűnik a sensei egyetért velem. Mondanám hogy meglepett, de igazából fel voltam készülve mindkét esetre, arra is ha esetleg teljesen hülyeségként könyveli el a véleményem. Mindenesetre itt az ideje meglépni a következő lépést.
A sensei elindul, azonban gondosan ügyel rá hogy nehogy lemaradjunk. Ez igazából várható volt, mármint hogy nem bízik meg bennem.
- Most hogy elegendőképpen segítettem a csapat előrejutását, visszamegyek aludni. - szólok utána a senseinek. Egy egyszerű ajánlat, bár formailag lehet nem elég meggyőző, úgyhogy folytatom az indoklást, hátha összejön a dolog. - Mivel nem vagyok jó harcokban, illetve valószínűleg lassabb is vagyok mint kedved társam - bököm oldalba a könyökömmel a mellettem álló srácot - sokkal nagyobb előnyhöz juttatná a csapatot ha úgy adna feladatokat az alárendeltjeinek, hogy a feladatok a legjobban passzoljanak a képességeikhez. Például nem gondolom hogy előnyhöz juttatná a senseit az, ha a jobb lábára húzná fel a bal cipőjét egy futóversenyen. - Fejezem be az okoskodást. Így visszagondolva kicsit nagyképűnek hangzott a megszólalásom megint. Ha ezt így folytatom hiába az ésszerű érvelés, a sensei csak azért is nemet fog mondani, mert nem bírja az arcomat és meg akar szívatni. Túl egyszerűek ezek az emberek. Jobban kell törekednem a formalitásokra, ha azt akarom hogy a kezemben maradjon az irányítás.

Szinte biztos vagyok benne, hogy az iménti megszólalásom, és rossz benyomásom együttvéve azt fogja eredményezni, hogy a sensei figyelmen kívül hagyja a tanácsomat. De akkor mit kellene tennem? Van nálam egy pár füstbomba, talán el tudnék menekülni... Biztos vagyok benne hogy a sensei nem indulna a keresésemre, hisz így is szorítja az idő a tekercs megtalálásában... Ez lenne most a legjobb döntés de mégis... Ha most ezt megteszem, azzal csak időlegesen nyerek előnyt. Ha visszajönnek a küldetésről, a következőben már semmilyen súlya nem lesz a szavamnak, sőt, végig gyanakodni fognak rá hogy el akarok slisszolni. Ha így gondolkodok, akkor lehet az lenne a legjobb választás, ha ténylegesen besegítenék a tekercs keresésébe, hogy minél hamarabb hazajussak. De az egyenlő lenne a vereségemmel a senseiel szemben. Veszíteni pedig nem szeretek ilyen formában. Mit kellene tennem? Van egy pár lehetőségem, de mind komoly, és számomra hátrányos befolyást tennének a jövőre, amit nem szeretnék. Lehet, ezzel a kis kölyökkel el tudnám érni amit akarok... Talán a megfelelő ingerléssel, mondana egy olyan mondatot, hogy "Jó akkor maradj itthon ha ennyire akarod, csak szállj le rólunk, és ne hátráltasd a küldetésünket!" Vagy valami hasonlót. De mégis mennyi időt kellene elpazarolnom azért hogy ezt a hatást elérjem? Mennyit kellene szenvednem ezzel egy ilyen tökéletesen energiapazarló vitában? És mi van akkor ha a sensei nem fog rá sem hallgatni? Túl kockázatos, vagyis inkább úgy mondom hogy nem garantált a sikere. Ahj... Úgy érzem nem működik rendesen az agyam, egyszerűen nem jutnak eszembe dolgok... Biztos a kialvatlanság... Jah...

Terumi Mei Szer. Feb. 10 2016, 17:53

/ Szóval, mivel úgy tudjuk, Hiroshi magánéleti problémák miatt lehet nem tér vissza, ezért addig NJK-ként vezetem /

Nos, akárhogy is legyen, a sensei nem nézi jó szemmel a kicsapongásaidat, és ez azt is jelenti egyben, hogy nem fogsz tőle megszabadulni egyhamar. Már csak a tekintetéből is láthatod, hogy szemmel ölni tudna, de nem teszi, mert rá vagy bízva - ez már csak előny lehet a számodra, amit akár ki is használhatsz, hogy akármit teszel, a sensei nem öl meg érte, de annak káros következményei vannak, ami rosszabb a halálnál is.
- Na, ne bökdöss! - persze, nyilván ő gyorsabb, mert kipihentebb is, ahogy az látszik.
- Nyilván, mert nem vagyok olyan bolond, hogy felemás cipőt húzzak a lábamra, még kómásan se - emberfüggő. Ha valaki elég hülye hozzá, akkor megteszi, de még az se lenne olyan tökkelütött, hogy csak úgy direkt húzzon a lábára felemás cipőt, hacsak nem alkohol befolyása alatt áll szegény pára és már a világáról sem tud.
A sensei elindul, miközben Hiroshi sólyma is odafent köröz, jelezve, ha valami furcsát látna.
- Valamint Kizashi, nem gondolom, hogy gyenge kölyök lennél... csak lusta - a lustaság nem szokott hátrány lenni, bár helyzettől függ, mert aki lusta, általában több ideje van a gondolkodásra, és nagyszerű stratégiákat tud kieszelni. De ha mellé még akarata sincs hozzá, akkor veszett ügy.
Saki sensei akkor is figyel téged, amikor nem gondolnád ezt a fákon ugrálva, tehát mindenképpen magával rángat, még ha nem is a grabancodnál fogva.

A következő nagyváros nincs olyan messze, és hamar oda is értek, tehát a tolvajnak elegendő ideje volt ahhoz, hogy megpihenjen itt valahol. A kérdés már csak az, hogy hol vegyült el.
- A legjobb taktika, ha nem keressük, hanem ő talál meg minket - ha nem elég okos a tolvaj, akkor belesétál magától is a csapdába, de ha mégis van egy kis sütnivalója, akkor is az előnyötökre fordíthatjátok a helyzetet.
- Itt szállunk meg - mutat a sensei egy kocsmára, a legjobb hely arra, hogy pletykákat hallgassanak az emberek, ha éppen arra van szükségük. Belép tehát a csapattal az oldalán, s először is az a dolga, hogy meleg ételt tegyen elétek, mert biztos már kifáradtatok. Beül a sarokba, ahol a legjobban lehet hallani, miről diskurálnak a részeg emberek. Néhány elfojtott szót lehet alig hallhatóan érzékelni, de azt már sikerült belőle megtudni, hogy az a titokzatos emberünk valahol itt rejtőzködik, ebben a városban.

**Fujikage Kizashi** Csüt. Feb. 11 2016, 17:05

Miért történik ez velem? Sosem tettem semmi rosszat senkivel, nem követtem el semmilyen bűnt, és mégis büntet a sors. Egyetlen dolgot kértem a világtól, ez az egy dolog pedig a nyugalom. De úgy tűnik most mindent kapok csak nyugalmat nem, mintha direkt tenne keresztbe nekem minden. Nagyon sokat fog fájni a fejem az elkövetkezendő időkben úgy érzem... De mint már mondtam, el fogom érni amit akarok, mert csak egy valamit akarok. Nincsenek elképesztő ambícióim, kívánságaim, nem vágyok gazdagságra, hatalomra, befolyásra. Csupán arra hogy az emberek végre békén hagyjanak.
Persze hogy nem vagyok gyenge, legalábbis nem vagyok annyira gyenge, de nem fogom az "erőmet" más szolgálata alá rendelni. Most komolyan azt várják el, hogy egy olyan ember parancsait kövessem, akit életemben kétszer ha láttam, nem tudok róla semmit, és még ráadásul egy országot sem képes irányítani? Ennyi erővel én is lehetnék Hokage. Sőt, egyébként mi ez az egész rendszer, hogy mindent egy ember irányít? Ez a legrosszabb ami csak lehet. Senki sem fogja figyelmeztetni, vagy megállítani a vezért ha éppen valami hülyeséget készül csinálni. Hát csesszék meg a rohadt tekercsüket.
Egyelőre viszont nem tudok mit csinálni. Ha túlságosan kicsapongó a viselkedésem, vagy túlságosan elhatárolódok az utasításoktól, komolyabb büntetésre is számíthatok, mint például száműzés. Persze ez csak egy nagyon szélsőséges esetben. Viszont persze nem fogom azt a benyomást kelteni hogy ebbe a csapatba való vagyok. El fogom játszani hogy képzetlen vagyok, és néhány rossz ötlettel azt is hihetik majd hogy az előző felszólalásom csak egy véletlennek volt köszönhető. Igen, még nem késő elhitetni velük hogy hülye vagyok. Szóval miközben retardáltat játszok, magamtól előkerítem a tekercset hogy ne kelljen napokig keresni. Mert ha erre a kettőre bízom lehet kétszer annyi idő lesz megtalálni. Igen... Mindent el tudok még intézni. Mindent a kezembe tartok még. Minden szálat én irányítok.

Minden úgy lesz ahogy én akarom.

Az idő alatt amíg odaértünk a következő városhoz teljesen kezelhetően viselkedtem, viszont ha nem volt muszáj egy szót sem szóltam. Igazából pont azon gondolkoztam, hogy a tettesnek nincsen társa, akkor is lemásolná-e a tekercset. Nyilvánvalóan, hiszen ha nem állna a szándékába nem rejtőzködne, hanem menekülne ki az országból. Vagy esetleg az erdőben bujkálna? Nem, az erdőben nincs megfelelő környezet hogy pontosan lemásoljon egy tekercset. Viszont elég hülye ötlet lenne egy városba elbújni, hisz ott figyelik az új érkezőket, illetve nincs elég ideje beilleszkedni a közösségbe. Tehát a következőket kell figyelnem: A tettes nem biztos hogy el tud igazodni tökéletesen a városban. Elképzelhető hogy egy-egy utat nem a legrövidebb módon tesz meg, hanem eltéved vagy hasonlók. Nem beszél más emberekkel körülötte, a ruházata eltérő lehet az itt lakókkal szemben. A közösségekben kialakulhatnak olyan nyelvi elemek, melyeket csak az adott közösség tagjai értenek meg, amolyan szlengek. Mondjuk egyes középületeket, tereket máshogy hívnak, valami rövidebb néven. A tettes ezt biztosan nem fogja tudni megérteni, esetleg ha szerencséje van pont arra fog gondolni.
Annyi helyen hibázhat... Ez gyerekjáték lesz.
A sensei egy kocsmát választ. Nem rossz ötlet. Beülünk és a sensei már rendeli is a gyomorba valót. Gondolom hallgatózni akar, de erre nincs sok türelmem. Mármint inkább úgy mondanám hogy kedvem. miután gyors megettem a kaját és megköszöntem, lehajtom a fejem az asztalra és alszok egyet amíg a sensei megtalálja a megfelelő elejtett mondatot. Addig gondolom úgy sem fog elmenni innen mert bízik benne hogy valaki elszólja magát...

Terumi Mei Szomb. Feb. 20 2016, 18:52

A csönd és a nyugalom nem fejleszti a jellemet. Csakis akkor leszel valaki, ha a megpróbáltatások során erősödik a lelked, akkor jön majd el a siker. Így az sem csoda, ha a sensei nem enged el, mert ő tudja nagyon jól, hogy mi kell a fiatal szívnek. Ha gyenge vagy és még nincs elég erőd, akkor pihenhetsz, vagy akkor, mikor már öreg leszel. De fiatal vagy, ilyenkor a legerősebb és akaratosabb, itt a tenni akarás ideje. Mivel tudod ezt nagyon jól, a sensei igazából nem is erőlteti rád, csak megpróbálja előidézni benned ezt az akarást. Az előbb is pont ugyanezt tette, sikerült csapdába csalnia, pedig valójában nem is akarta, egyáltalán nem gondolkodott ilyenekben, ez magától jött, amikor meg volt rá a lehetősége.
Hiroshi és te követitek őt a kiszemelt kocsmába, ha lenne ellenvetésetek, azt már rég megtettétek volna, közben Hiroshi sólyma is leszáll, a sensei pedig súg valamit a fülébe, mégpedig azt, hogy igyekezzen nem feltűnő lenni vele, mert kiszemelhetnek.
Leültetek szépen egy sarokba, s a sensei még csak nem is zaklatta magát amiatt, hogy bealudtál, mondván, hogy most megérdemled a pihenőt, legszívesebben ő is így tenne, de nem teheti, mert figyelnie kell.
Közben persze egy jót lakmározik a társaságotokban, úgy téve, mintha csak vándorok lennétek, akik a hosszú út alatt kifáradtak, s ezért élelemre és italra van szükségük, így szinte fel sem tűnik másoknak, hogy shinobik is lehettek, hacsak nem néznek meg titeket közelebbről. Nem mintha nagyon félnetek kellene attól, hogy bárki is kiszúr itt titeket.
- Azt hallottam, hogy elloptak Konohából egy fontos tekercset, de senki sem tudja, hogy mi lehet benne - kezdi a beszélgetést a távolból egy férfi. Nem olyan hangosan beszélgetnek, de a sensei tökéletesen és tisztán hallja őket.
- Nem az a kérdés, hogy mi van benne, hanem ki lehet az, aki elvitte. Elvégre ha olyan erősen őrzik az ilyen holmikat, akkor nem lenne szabad, hogy megkaparintsák - beszáll egy másik férfi is a diskurzusba.
- Arra még nem gondoltál, hogy az őrizettel semmi baj nincs? Egyszerűen csak egy csapda. Tudhatják, hogy a célszemélyt vonzzák a titkos pecsétek, pontosabban egy bizonyos adat és azt mindenáron meg akarja szerezni. Ezzel pedig egy csapdát állítanak elé, hogy behálózzák - nem tudni, hogy miféle gondolatmenet ez, de a sensei felkapta rá a tekintetét.
- Hülyeséget beszélsz. Akkor már ott elkapták volna - teszi hozzá a másik.
- Lehet igazad van. Elvégre könnyű a fickót elkapni, szimplán jól rejtőzködik - ohó, még egy érdekesebb információ! De hogy lehet, hogy ilyen helyeken beszélgetnek ezek, és pont ilyenről?
- Este ki kell hallgatnunk azt a fickót - susmogja a sensei felétek, miközben visszahajol a tálja felé.

**Fujikage Kizashi** Hétf. Feb. 22 2016, 17:01

Elaludnom sosem volt nehéz. Talán ez volt az egyetlen dolog amiben mindig én voltam a legjobb. Mivel általában ha csak az alvásra gondolok is egyből elálmosodok, így ha hosszabb ideig tartom lecsukva a szemem szinte egyből el is szenderedek, legyen akármilyen hangos a környezetem. Így is volt most is, körülbelül 10 másodpercbe tellett míg elaludtam, és elcsöndesült körülöttem a világ.
Hamar azonban arra ébredtem hogy a sensei valamit susmotyog itt mellettünk. Kérdőn ránéztem csapattársamra, hátha ő értette mit mondott, mert én még félig aludtam mikor mondta, és nemigen maradt meg akármi is a szavaiból. Bár gondolom azért szólt mert meghallott valamit ami alapján elindulhatunk. Igaz is, még néhány órája a faluban azon gondolkoztam hogy egyedül hamar elkapom a tettest, és minél hamarabb hazaérek. Milyen céltudatos is voltam akkor! Már majdnem arra vetemedtem hogy feleslegesen pocsékolok energiát. Szerencsére a jó öreg barátom, a szundi, figyelmeztetett rá hogy nehogy véletlenül ostobaságot csináljak. Mit is érdekel engem hogy meg lesz-e a tekercs vagy sem. Előbb-utóbb ha használhatatlannak vélnek úgyis ki fognak tenni a csapatból. Igen, nem kell csinálnom semmit, csak lazítanom, és úszni az árral...
Ez is annyira rám vall. Fejembe veszek valamit, hogy azt majd én véghezviszem, aztán két percre rá megunom az egészet. Emlékszem mikor még kicsi voltam és egy kis furulyát kértem a szüleimtől, hogy majd megtanulok rajta játszani. Aztán két napra rá már fél centis por volt rajta valahol a polcomon. Régi szép emlékek.
Biztos vagyok benne hogy ez káros. Mármint ez a hozzáállás ami nekem van. De valamilyen oknál fogva semmi kedvem elhagyni ezt a hozzáállást. Kicsit irigylem azokat akik képesek hosszan koncentrálni egy adott cselekvésre hogy abban kiemelkedjenek. Sajnos nekem semmi ilyen cselekvés nem adatott, amiben kiemelkedhetek, de sebaj, beletörődtem már. Jó ez így... Igen...

- Sensei, ideadná kérem a szobánk kulcsát? Szeretnék menni lefeküdni! - mondom miközben fej az asztalt nyomja. Fogalmam sincs mit fog a kérésemre reagálni de igazából most semmi kedvem megpróbálni megjósolni.

Terumi Mei Kedd Márc. 08 2016, 20:28

/A késésért +3 ch jutalom! Nem nekem, neked Very Happy

Közben igyekszem felgyorsítani az eseményeket, hogy ne kelljen ilyen sokat várni/

A sensei megeszi a maradék ételt, megtörölgeti a száját, aztán meghallva a kérdést elmosolyodik. Előveszi a zsebéből a szobakulcsot, s azt meglengeti a szemed előtt, de mielőtt még érte nyúlnál, visszahúzza azt, s berakja a zsebébe.
- Nem állt szándékomban odaadni, ugyanis most jött el az ideje, hogy kikérdezzük ezt az alakot - sandít felé. Az említett személy pedig már éppen a szobája felé vonul, amikor a sensei is feláll, s int, hogy kövessétek. Úgy tűnik, hogy nem kell messzire mennetek, az idegen szobája éppen a tiétek mellett foglal helyet. A sensei egyszerűen elsétál a férfi háta mögött, s kinyitja a szobátok ajtaját, majd bemegy rajta.
- Megvárjuk a megfelelő időpontot, amikor minden elcsendesül - jegyzi meg, majd leül az egyik ágy szélére. Abban már most teljesen biztos, hogy te el fogsz aludni, de semmiképp sem hagyja ezt.

Ahogy az éj leszáll, a sensei felébreszt mindkettőtöket, hogy eljött az idő a férfi kihallgatására. Szinte olyan csendességgel közlekedtek, mint egy vadász leselkedne a prédájára, ezzel nem is tévednénk olyan nagyot.
A sensei megáll a férfi felett, a horkolása így is elnyomja a halk lépteket. Lehajol fölé, s elővesz egy kunai kést, amit a torkához emel, de éppen csak úgy, hogy az meg tudjon mozdulni.
- Jobb, ha most azonnal felkelsz - elég hallható és érdes volt a hangja ahhoz, hogy felriassza az idegent álmából. Ahogy azt sejtette, csak kipattintotta a szemét, de nem emelte fel a fejét, gondolva arra, hogy biztosan egy fegyvert szegeznek rá.
- Az imént hallottam, ahogy egy konohából ellopott tekercsről beszélsz. Ki lopta el? S hol van? - kezdi rögtön a tárggyal. Az idegen hol a sensei-re pillant, hol pedig rátok.
- Nem tudok semmit - a sensei erre a válaszra erősebben szorítja a torkához a kést. - Aki ellopta, az Eiji Kawaguchi, de többet nem tudok róla.
- Akkor mégis mit jelent az, hogy könnyű elkapni? - említettek valami ilyesmit is, hogy szimplán csak jól tud rejtőzni.
- A rejtőzködés és megtévesztés a szakértelme, de harcolni nem igazán tud - feleli. Mielőtt további kérdéseket tettek volna fel, a sensei elvette a kést, s intett, hogy távozzatok. Az ajtótól azonban nem ment távolabb.
- Kizashi... van valami sejtelmed arról, hogy mit rejtegethet ez a férfi?

**Fujikage Kizashi** Szer. Márc. 16 2016, 17:08

Kicsit zavarban éreztem magam. Úgy lengette előttem a kulcsot mintha valami kutya lennék. Gondolom azt várta a kis huncut hogy utánanyúljak, de azért én sem most jöttem le a falvédőről. Egy ideig szemeztem a senseiel, majd végül eltette a kulcsot és mondott egy kis blablát amit igazából én el is engedtem a fülem mellett. Kikérdezni... Remek, azt hiszem ma nem igen lesz alvás. Nem igazán értem minek vagyok én itt, hisz semmi hasznomat nem érzem, de oké. Nem értem a sensei miért gondolja hogy pont egy kihallgatásnál leszek hasznos. Sőt, most hogy belegondolok, a sensei viselkedését sem értem. Mondjuk még nem kell tudnom megjósolni a cselekedeteit, adok magamnak egy hetet, amíg nagyjából megértem mi alapján gondolkodik, és utána menni fog. Elvégre az emberek piszok egyszerűen cselekszenek. Később végül csak bejutottunk a szobánkba végre, ahol aztán a sensei megint úgy gondolta hogy eljött a beszéd ideje.
- Hogyne hogyne... - válaszoltam a sensei tervére, majd lehajtottam a fejem, de most már nem próbáltam meg visszaaludni. Ránéztem a csapattársamra, aki eddig egész csöndben volt, pedig tőle igazán nem vártam volna hogy ilyen hallgatag lesz. Mondjuk nem zavara csend csak kicsit fura hogy egy árva szót sem szól.

Az este várakozással tölt el, beszélgetés nélkül, néha be-bealudtam egy-két percre, de nem igazán volt kedvem a mély alvásra mert egy dolgot utálok jobban annál, mint mikor nem aludhatok. Azt amikor a kellemes álmomból felébresztenek.
Már elég későre járhatott mikor a sensei úgy határoz hogy indulunk. Nagy nehezen feltápászkodok az ágyról, ásítok illetve nyújtózkodok egyet, és elindulok én is a célpont szobája felé, komótosan ballagva. Mivel már távolról hallottam hogy az emberke horkol, inkább nem fecséreltem arra energiát hogy csendben legyek.
Végül egy igencsak agresszív módszer választ a sensei a kihallgatására. Nem igazán ellenkezett, szépen öntötte az infókat, bár nem sok olyat mondott amin el tudnánk indulni. Végül mielőtt több kérdés hangozhatott volna el, a sensei úgy döntött hogy tart egy kis szünetet hogy mindenki fel tudjon ébredni teljesen mert félálomba a fene sem fog normálisan viselkedni illetve reagálni dolgokra. Kijjebb megyünk ahol aztán a sensei felteszi a költői kérdést. Én ránézek, mélyen a szemébe, keresem az értelmet a szempárban, majd a jobb oldali szemöldökömet felhúzva megszólalok.
- Talán úgy nézek ki mint egy pszichológus? - kérdeztem, majd ránéztem a ruhámra, nem-e van ráakasztva egy ilyen kis névtábla mint amilyen az orvosoknak szokott lenni, de mivel nem találtam, nem tudtam megítélni miből gondoltam azt a sensei hogy tudhatok ilyen dolgokat. Pedig már tényleg azt hittem hogy van egy ilyen kis névjegy a ruhámon hogy " Kizashi - Pszichológus és hazugságvizsgáló". De végül is nem.
- Vagy miből vonta le azt a következtetést hogy én gondolatot tudok olvasni? - kérdeztem újra, majd visszanéztem páciensünkre az ágyon
- Elnézést uram, esetleg nem maga véletlenül az említett Eiji Kawaguchi? - Persze erre a kérdésre azt a választ várom hogy nem, és egyből fordulok is a sensei felé - Hoppsz, hát az egyetlen tippem is hibás lett, azt hiszem nem tudok többet segíteni.

Terumi Mei Szomb. Márc. 26 2016, 14:23

/Akkor megpróbálunk hamar túlesni ezen. Very Happy

/

Nem, korántsem nézel ki pszichológusnak, mérlegel a sensei, de azért mégiscsak szeretné tudni, hogy mit gondolsz, azért lettél részese a csapatnak. Nyilván ezt a kage is látja, különben valószínű, hogy nem lettél volna shinobi, még akkor sem, ha így akartad.
- Azok, akik a legnagyobb csendben vannak és mindig álmodoznak, jobban értenek a másik nyelvén, talán még a gondolataikat is meglátják - nyilván ez azért van így, mert a sensei állandóan pofázik. De ha csendes lenne és álmodozó, akkor mindig csak álmodott volna és nem jutna előrébb a ranglétrán, nem lett volna jounin, nem lettek volna tanítványai és nem szerzett volna háborús sebeket. A mai napig csak otthon ülne és könyveket olvasna egy alternatív világról, amiben nincs háború, csak nők, meg alkohol.
- Én n-nem - válaszolja megrettenve a férfi, ami megintcsak gyanúra ad okot.
- Árulja el akkor, milyen kapcsolatban áll ezzel a férfival? Bizonyára ismeri, ha a nevét tudta, s ennyire félve válaszol a kölyök kérdésére - a sensei szinte belemászik a férfi képébe, s a pupillája összeszűkül, amire a férfi hátrahőköl az ágyában.
- Mondtam már, hogy nem tudok semmit! - a válaszát a sensei egy kicsit se hitte el, de most tényleg belátta, hogy téged nem küldhet az ember vallatására, neked annyit sem mondana el talán, mint most neki. A sensei varacskos képpel nézett rá.
- Az öcsém! - nyögte ki végül, mire a sensei is megenyhült.
- De a saját öccsét minek árulja el az ember? - a legalapvetőbb dolog egy ninja életében, hogy legalább a bajtársát nem árulja el.
- A családban kettőnk közül mindig is ő volt az okosabb, egy fogadásból lopta el a tekercset, mondván, hogy meg tudja tenni, s ha megteszi, minden vagyon rá száll - remek. Szóval egy pénzéhes ürge, aki bemártja a saját testvérét annak a fejében, hogyha lebukik, akkor az idősebb testvéré lesz minden családi vagyon.
- És most merre van? - kérdezi a sensei már megenyhültebben.
- A falu végén van egy tanya, ott a legnagyobb ház - szorítja ki a fogai közül, a sensei pedig int és már távozik is a társaságotokban. Mivel tudjátok a hely pontos hollétét, ezért nem dönt úgy, hogy siettek, inkább lassan elsétálgattok a házak között.
- Mond csak, Kizashi, miért lettél shinobi? Mi az életcélod? - még nem igazán volt ideje, hogy megismerjen, most szeretne egy kicsit kommunikálni is.

/Hiroshit már inkább nem vezetném, nincs rá erőm xD/

**Fujikage Kizashi** Kedd Márc. 29 2016, 21:31

// nem kell hamar túlesni, én igazán élvezem Very Happy

//
// egyébként eszembe jutott egy ötlet, így utólagos engedélyt kérek (tudom ez eléggé nagyképű dolog) hogy a csapattársam kariját irányítsam, illetve a sensei egy fél mondatát... Ha probléma lenne, persze átírom, csak gondoltam így talán könnyebb lenne//

Igazán érdekes a sensei gondolkodásmódja. Tehát valóban azt feltételezi hogy az emberek gondolatában olvasok. Igazán felnőttes megközelítés, szinte árad ebből az állításból az intelligencia.
- Félek, hogy ön összekeveri az álmodozást a lustulással az esetemben. - Mondtam unottan a senseinek válaszul. Ezután egy igen érdekes párbeszéd vette kezdetét az ismeretlen és a sensei között. Akaratlanul is feltűnt, hogy mennyire könnyen jutunk információhoz tőle. Elkapott egy pillanatra a gondolat, hogy az előbbi felvetésem, miszerint ő a keresett ember, akár igaz is lehet. Tény hogy nagyon könnyen adta ki az öccsét, ami akár egy rossz családi kapcsolat eredménye is lehet, ugyanakkor az is tény, hogy feltűnően akkor kezdett el a kocsmában beszélni a tekercsről, amikor pont ott voltunk. Egyáltalán hogy a fenébe jön fel egy ilyen téma egy kocsmai beszélgetésen? Rejtély. Mindenesetre egyre gyanúsabb nekem ez az alak. Nem tudom a sensei hogy van vele, de én inkább maradnék itt, és kutatnám át az emberünk holmiját, mintsem mennék el egy tanyára.
- Sensei, ha nem lenne probléma, én inkább itt maradnék és vigyáznék a kedves kis informátorunkra. - Szóltam közbe. Persze már egyből láttam a senseien hogy ez nem fog megtörténni, pedig most ténylegesen hasznos akartam lenni egy picikét. Azonban nem az lett amit vártam. Sőt a sensei egy igencsak idegesítő ötlettel állt elő.
- Inkább Hiroshira bíznám ezt a feladatot. - mondta ki a bűvös szavakat, miközben én magamban ezeregy átkot szórtam a senseire és családjára. Semmi sem úgy történik ahogy azt elterveztem. Ez van mikor a feladat javára akarok ténykedni. Én szívom meg.

A sensei nem vette sietősre a tempót, komótosan sétáltunk végig a csendes utcákon, amikor is egy váratlan kérdéssel lepetett meg. Egy ideig nem tudtam mire vélni a kérdést, de igazából hamar leesett hogy próbálja megérteni inkompetenciám okait.
- Soha nem akartam Shinobi lenni. A szüleim akarták. A célom pedig hogy valami nyugis őrposzton éljem le hátralevő életemet a falu falain belül.

Terumi Mei Pént. Ápr. 15 2016, 21:55

/Elnézést kérek, hogy már megint rám kellett várni >.> Engedélyt megadom./

A sensei grimaszolt, amiben körülbelül azt fejezhette ki a megemelt állával egyetemben, hogy "mondj még egy ilyet, kölyök, és kutyák vacsorája lesz ma belőled". Persze nem tenné, mert még a sensei is belátja, hogy kezd megkedvelni téged, annak ellenére, hogy milyen kis önfejű vagy... és persze lusta.
- A lustulást és álmodozást csak egy lépcsőfok választja el egymástól - feleli végül. Nyilván azok álmodoznak a legtöbbet, akik megengedhetik maguknak, hogy a nap legnagyobb részét átlustálkodják.
A sensei-en is látszik, hogy kételkedik abban, amit a férfi mondott neki, ezért már gondolt arra, amit te hamarabb felvetettél neki.
- Inkább Hiroshira bíznám ezt a feladatot - tudja jól, hogy csak azért vállalnád el, hogy megint távol tudj maradni a feladat oroszlánrészétől, úgyhogy semmiképp sem bízná rád ezt.

A sensei figyel rád, majd elmosolyodik.
- Hát, akkor a falut gyorsan lerohanná az ellenség - nevet fel, de csak poénnak szánja az egészet. Nem tudja, mennyire bízhatnák rád az emberek az őr szerepét.
- És egyébként is, őrnek lenni unalmas. A shinobi világban is vannak választásai egy embernek. Ha nem akartál az lenni, miért nem mentél inkább vándor ninjának? Lehet, nem kellene ennyi küldetést elvégezned. Vagy a családod annyira büszke a felmenőire? Mindenki shinobi? Történt olyan, hogy valaki nem az lett? - talán túl sok kérdést tesz fel egyszerre, de amíg haladtok a tanya felé, úgy tűnik, addig fog kérdezősködni és ismerkedni, míg el nem mondod, amit tudni akar rólad.

**Fujikage Kizashi** Szomb. Ápr. 16 2016, 21:42

// Semmi gond Very Happy

//

- Jelen esetemben ez az egy lépcsőfok nem lett meglépve, és nem is tervezem meglépni. - Mondtam nyugodtan, figyelmen kívül hagyva a sensei furcsa grimaszát, és abban a pillanatban el is döntöttem hogy a nap folyamán nem fogok többet hosszas, vagy mély gondolkodásokba, vagy komolyabb statrégia kiötlésébe kezdeni, hisz minden jel arra mutat, hogy nem szükségesek a küldetés elvégzésére. Nem igazán tudom hogy a sensei mennyire pikkel rám, de őszintén szólva nem is érdekel. Megölni, vagy bántani úgy sem tud mert egy oldalon állunk, ha meg valami plusz munkát sóz rám, egyszerűen hárítom valamivel. A felelősség kerülésében eddig úgyis jó voltam, nem hiszem hogy pont most fog ez a képességem csődöt mondani.

Ahogy haladtunk a végtelen házak rengetegében, immár mindössze ketten, úgy tűnt, hogy a senseire valami kínos betegség jött rá, melynek erős mellékhatása a folytonos beszélés. Sosem értettem, miért szeretnek ennyire hangzavart kelteni az emberek, miért nem állnak meg a nagy rohanás közepette és élvezik a csendet, az egyetlen olyan muzsikát, melyet bátran nevezhetünk a "semmi" himnuszának. Nem, helyette minden ember rohan, egyik eseményről a másikra, betáblázott naptárral, nem figyelve az apró dolgokra.

Az egymás után feltett kérdésekre nem válaszoltam egyből, előtte ránéztem a senseire, és megemelve jobb szemöldökömet jeleztem vele, hogy hülyének nézem, vagy legalábbis valamilyen rendellenes valaminek. Ki az, aki ennyi kérdést tesz fel egyszerre valakinek? A kérdéseket normális emberek egyesével teszik fel, de ha többet is egyszerre, akkor sem vagy húszat egymás után, mert mire végére ér, addigra a hallgató elfelejti az első párat. Persze annyira nem volt rossz a memóriám, bár erősen koncentrálnom kellett, nehogy az agyam reflexből szelektálja a hallottakat "Nem lényeges hallott információnak" és egyből elfelejtse. Sóhajtottam egyet, s már éppen válaszoltam volna a kérdésekre amikor eszembe jutott, hogy hibát készülök elkövetni. Már majdnem elégettem egy halom energiát felesleges beszédre, amivel csak még fáradtabb lennék, és szellemi képességeim megint jelentősen csökkentek volna. Meg egyébként sem kedvelem a beszélgetős ismerkedést, mert idő- és energiapazarlás, így egy rövid mondattal elintéztem a kérdéseket.
- Mindent elolvashat a rólam szóló tájékoztató füzetben, amit már valószínűleg meg is tett. A memóriájának kihagyásáról pedig nem én tehetek. - intéztem el a dolgokat, majd ásítottam még egyet, jelezve, hogy akármikor le tudnék dőlni a kemény kőjárdán, és aludni egy pár órát. Így visszagondolva, azt hiszem tényleg kapnak ilyen füzetecskét az osztagvezető emberek. Vágom, hogy azért akarta tőlem hallani, mert ez így személyesebb és meg akar ismerni, efelől semmi kétségem, de így, hogy tudom, hogy minden fontosabb információnak a birtokában van rólam, egyszerűen felesleges lenne belemenni ehhez hasonló játékokba. Amit meg meg kell rólam tudni, azt meg valószínűleg már meg is tudta, nem vagyok olyan komplex egyéniség, nem olyan nehéz kiismerni.

Terumi Mei Csüt. Ápr. 28 2016, 20:37

/ Nem vagyok szavaszegő, írok, ahogy jön. Very Happy

Kicsit megindulunk előre. Razz

/

A küldetés valóban nem egy agymozgató feladat, ezt már maga a sensei is észrevehette, de úgy gondolta, hogy jobb mindenben biztosnak lenni. Mert biztos, ami fix! Talán ezért is küldtek téged, gondolva arra, hogyha már a küldetés nem egy nagy teher, akkor minden bizonnyal egy hozzád hasonlóan kis teljesítményű ember is elvégezheti. Csakhogy legyen már valami, amit felírhatsz mindenki elméjére; Fujikage Kizashi küldetésen vett részt és nem bukta el, ezt is megéltük, gratulálok!
A sensei kíváncsi volt, azért jött most a sok kérdés a semmiből, talán nem akarta húzni az időt, s ezért inkább egymás után feltette mindet, amire kíváncsi volt.
- Szó sincs ilyenről. Az elmém nagyon is a helyén van, viszont azokat az iratokat nem olvasom el, jobban szeretem megismerni a tanítványaimat szemtől szemben, és úgy felmérni a képességeiket - felel, majd nem is tesz fel több kérést, amiből leszűrheted, hogy valószínűleg már nincsenek, vagy csak nem tudja, hogyan tegye fel őket. Az igazság az, hogy már megtudta, amit akart, és itt lezárta az ügyet.

Az épületek már egy ideje elfogytak, s egy ritkásabb erdő mentén sétáltatok át, onnan kiérve már észre is lehetett venni az említett tanyát; noha úgy írta le a kis fogoly, hogy a falu szélén... nyilván az erdő a falu széle. Pár ház álldogált ott, szinte mind egytől egyig magányosan, mivel egyáltalán nem voltak közel egymáshoz. Úgy tűnt, a tanyát úgy rendezték el, hogy a legnagyobb házat fogják körbe a kisebbek. Nem láttatok semmi gyanúsat, nemhogy őrök, de még egy lélek sem volt a láthatáron. A tanyaházak egyikében sem égett fény, csakis a nagy kúriából szűrődött ki a gyertyák lángjának sugarai.
- Valószínű, hogy harcba bocsátkozunk, készülj fel - a sensei nem mutatta meg eddig tehetségét, de tudhatod róla, hogy egy igazi veteránról van szó, még mindig nem tűnt el a szemén át húzódó vékonyka heg, s a ruhái alatt megbúvó csapások sem.
- Mindent vagy semmit! - jelenti ki harcra készen, majd elindul a bejárat irányába. Közben mindvégig szemmel tart téged, hogy ne veszítsen el, nem csak azért, mert kinézi belőled, hogy nem mész utána - szégyen lenne cserbenhagyni a sensei-t -, de azért is, mert számít rád. Egy hosszú folyosóra értek, ahol két méterenként a falakon egymással szemben ég egy-egy gyertya. Nem spórolták ki a tanyaház míveit, a mennyezetre nézve fagerendák sorakoztak, és a nagyterembe érve egy gyertyákat tartó lámpa függött fentről, körkörösen elrendezve, amely éppen csak egy másfél méterre volt a padlózattól. Két oldalt lépcső vezetett fel, onnan szűrődött ki a fény, és zajok forrása.
- Többen lehetnek - fülel a sensei, majd megindul az egyik lépcsőn. Megáll az ajtó előtt, hogy hallgatózzon.

- Azt hitted, Shinkei, hogy minden olyan könnyű? Elárulod a saját testvéred? Miből gondoltad, hogy nem jövök rá? Ráadásul ott volt ez a kölyök is! Tényleg csak egy szégyen vagy a családnak, nem is nevezhetlek testvéremnek. Tudod mit?! - egy kölyök? A sensei aggódva néz rád, mert tudja, kiről is van szó, ezért egy pillantásnyit sem habozva betöri az ajtót.
- Hoztad a kutyáidat is? - a szemben álló férfi valószínűleg Eiji Kawaguchi lehet, aki ellopta a tekercset. Rajta kívül a szobában még három férfi állt, akik azonnal harcra készen álltak, amikor beléptetek az ajtón. Hiroshi, a társad megkötözve ült egy széken, a szájába egy rongyot tömtek, hogy ne tudjon beszélni.
- Ebből nem esztek már - mosolyodik el a férfi, majd egy kardot lerántva a falról elvágja saját testvérének torkát. A vér a padlóra fröccsen és beterít mindent, majd az élettelen test a fldre hullik. - Áruló volt, szerencsétlen. Így az örökség is az enyém - gonoszan felnevet, majd ugyanazzal a tekintettel néz a sensei és a te irányodba. Mi a következő lépés?

**Fujikage Kizashi** Hétf. Május 02 2016, 00:08

"Felmérni a képességeiket". Ez aranyos. Remélem ugyanarra a következtetésre jutott mint én, hogy eléggé híján vagyok a képességeknek. Nem igazán emelkedek ki semmiben, sem technikák terén, sem chakrakontroll terén, igazából a fizikumom is átlagosan erősnek tekinthető. Mindenesetre ez a beszélgetés is egy zsákutcába vezetett, nem úgy tűnik hogy akár ő vagy én szívesen folytatnánk ezen eszmecserét. Őszintén szólva, ez igencsak a kedvemre való, egy ideje már nem tudtam gyönyörködni a csendben, a tökéletesség zenéjében. S most, hogy ki is értünk a városból, még inkább kellemesebb érzéssel tölt el, ez a bizonyos hallgatagság.

Persze ez sem tart sokáig. Balszerencsémre igen hamar elértük azt a bizonyos tanyát, s valami igencsak fájdalmas dolgot éreztem. Egy pillanat alatt, szinte elviselhetetlenül megfájdult a fülem, pár pillanatra azt hittem hogy a dobhártyám is elszakadt. Hogy mi okozta ezt a fájdalmat? Semmi kétség, a sensei hangja volt az, megfűszerezve egy kis "Valószínű hogy harcba bocsátkozunk" mondattal, ami közismerten az energiatakarékosság legfőbb ellensége. Az a mérőszámmal ki sem fejezhető stressz, melyet ezen két dolog kombinációja váltott ki belőlem, oly hatalmas volt, hogy még én magam sem tudtam magamban tartani, s egy rövid, halk, ám annál érzelem dúsabb szavacska hagyta el a számat.
- Bakker... - Néztem a senseit, hátha meggondolja magát. persze erre nem sok esély van, de hát a remény hal meg utoljára, nemde?
"Mindent vagy semmit!" És ezzel a mondattal meghalt a remény is. Ezen szavak ilyen sorba rendezésével kellene riogatni a kisgyerekeket. Hogy lehet így harcba bocsátkozni? Mi a franc? Nem is az, hogy megbeszélnék a stratégiát, nem, helyette "Mindent vagy semmit". Gratulálok.

Persze nem maradok le a senseitől, nem! Mit ér az már? A reménynek úgyis vége, ráadásul már a kíváncsiság is hajt, milyen ehhez hasonló mondatokkal tud még az őrületbe kergetni. Ha másért nem is, én már ezért Jounin rangot adnék valakinek, ha így ki tud valakit készíteni mentálisan.
Végül odaérünk egy ajtóhoz, és elkezdünk fülelni. A hangok többé kevésbé érthetőek voltak, és mondhatni igencsak ismerős volt az egyik emberke orgánuma. Erre igazából csak sóhajtottam egy nagyot, és elkönyveltem magamnak hogy Hiroshira nem szabad ilyen dolgokat bízni. Végül persze a sensei hatalmas szakértelmével, egyszerűen berúgja az ajtót, amit valószínűleg ki is lehetett volna nyitni, mert nem gondolom hogy magukra zárták volna a bent lévők, és ahogy bekukkantok a sensei után, meglátom Hiroshit.
- Hiroshi, te szemét... - Motyogom magamban, alig érthetően. - Tudtam hogy nekem kellett volna ottmaradnom. - Gondolok arra hogy Hiroshi helyett most én ülhetnék kényelmesen abban a székben, és a rongy még gondoskodna is róla hogy véletlenül se keveredjek bele olyan idegesítő beszélgetésekbe, mint előbb a senseiel folytatottak. Ám ekkor valami hihetetlen dolog történik. Az egyik butus emberke levágja a másik butus emberkét. Bár sokkoló volt a látvány, egyúttal túl nagy lehetőség is, amit nem akartam kihasználatlanul hagyni. Feltűnően megbámulom a vértócsát, s szédülést játszva kihátrálok a szobából, és kint a folyosón összeesek, mintha elájultam volna a vér látványától. Így végre fekszek is, a szemem is csukva van, a háttérzajok elhanyagolhatóak, tehát igazából minden adott, hogy végre kipihenjem magam. A sensei pedig elég képzett ahhoz hogy ezt egyedül lerendezze. Ha jól emlékszem a kis informátorunk azt említette hogy nem tud harcolni ez az Eiji alak. Igaz, van még itt néhány emberke, de egy Jounin szintű ninjának ezek nem jelenthetnek gondot. És most nem arról van szó hogy cserbenhagyom a senseit. Egyszerűen tudom hogy elég képzett ahhoz, hogy egyedül is elbánhasson velük, feleslegesen pedig nem fogok energiát pocsékolni.

Terumi Mei Vas. Május 22 2016, 18:21

/Késésért +5 ch!/

A sensei nem direkt ijesztget. Vagy... lehet. Esedékesebb, hogy most direkt ki akar csinálni, persze tudod jól, hogy nem hagyna cserben, mert mégis a tanítványa vagy. Nem?
Azért nem gyártott stratégiát, mert most nincs itt az idő ilyenekre, amikor egy társatok bajban van. Nem tudja gyorsan megformálni a szavakat, amiben elmondhatná, hogy mi a teendő, itt most azonnal cselekedni kell. Amikor Hiroshit meglátod a székben, nem is tudni, hogy mi forgott le a fejedben, de a sensei már akkor szidta az égieket, hogy biztos már megint csak arra tudsz gondolni, hogy mikor aludhatnál, amikor a társad pedig a szarban csücsül. Jöhetnél a magyarázattal, hogy adjon hálát, hogy nem hullámzik, nemde?
Amikor meglátod a vértócsát, kihátrálsz és összeesel, de a sensei tudja jól, hogy nem ájulsz el a vér látványától, egyszerűen csak szimulálod a betegséget. Ezt ő árulásnak vette, és csalódottan tekintett az irányodba, de nem volt ideje arra, hogy jól megdorgáljon érte, mivel két alak azonnal rátámadt. Nem is azzal volt a probléma, hogy ne tudna elbánni ezekkel az alakokkal, de számított rád és a segítségedre, hiszen itt alapvetően a csapatmunkáról van szó, nem arról, hogy ki milyen erőviszonyokkal rendelkezik.
Ahogy odakint fekszel, hallhatod odabent a csörömpölést, ami arra enged következtetni, hogy nagyban folyik a harc. A sensei csatakiáltását hallhatod, ami talán már nagyon sokszor elhagyhatta száját egy-egy küldetés és harcok alkalmával, azért mégiscsak egy sokat megélt emberről beszélünk. Azt hihetnéd, hogy odabent minden lerendeződik, amíg te kint fetrengsz és várod a harc végét, de itt nem ér véget a mai nap.
Hatalmasat puffan melletted az egyik alak, majd mellkasodnál fogva megragadja a ruhád és háttal magához húz, hogy a torkodhoz szoríthassa kését. A kés hideg féme szinte a nyakadba ékelődik, de nem ejt rajtad vágást annak ellenére sem, hogy olyan éles, valószínűleg egy suhintással kettészelné egy disznó nyakát.
- Ha most elmentek és soha vissza nem tértek, akkor hagyom a kölyök szaros életét! De ha trükközni mersz, akkor kinyírom és kivéreztetem! - a sensei előbújt a már romosnak mondható szobából, amit a harc alatt dúltak fel, és semleges arccal mérte fel ellenfelét, majd téged.
- Öld meg nyugodtan - tárta ki két kezét. - Úgyis aludni akart, most megteheti... örökre - ezt te sem tudod elhinni, hogy a sensei a halálodat akarná, és szemében sem látsz semmilyen jelzést arra, hogy ezt eltervezte volna. Tényleg azt akarja, hogy itt véged legyen, hogy senki se emlékezzen rád? De az nem vet rá rossz fényt, hogy egy kölyköt hagyott megpusztulni a kezei alatt?
A kést tartó fél megdöbbent, s bár úgy tervezte, megöl, elrántotta a kést a torkodtól. Azt gondolhatod, ezektől a beszédektől megenyhülnek és már csak azért sem ölnek meg, de mielőtt fellélegezhettél volna, egy erős szúrást érzel az oldaladon. A kés élét félig beléd mártották. Hideget érzel és valami forrót is egyszerre, ami elönti a tested és az oldaladból szivárog. Ha odanyúlsz és megnézed a kezed, láthatod, ahogy vörös véred szinte a padlóra csorog. Mint egy várandós anyuka, aki elvetél... de az bizonyos szempontból sokkal rosszabb.
Nem tudod, hogy eljött e a vég, vagy ez csak a kezdet. Látásod elhomályosul, de te döntöd el, hogy élni akarsz e vagy sem... küzdeni még így is, vagy inkább feladod és hagyod, hogy a hátad mögött majd gyávának és semmirekellőnek csúfoljanak.
Döntésedtől függetlenül a sensei arcán láthatsz némi elkeseredést, és egy bólintást, hogy minden rendben van, de nem tudod beazonosítani, hogy ez egy búcsú volt tőle, vagy valóban annak a jele, hogy nem történt semmi baj, csak egy "karcolás". Eltűnik a ködben, amit a benti por kavart, hogy újra harcba elegyedjen az ellenséggel és kiszabadítsa Hiroshit a kötelek rabságából.

**Hisao** Szer. Jún. 15 2016, 13:09

// Jiraiya -Ébredő Természet //

-Jaj Ashi, ha így viselkedsz küldhetlek vissza Pakkunhoz és a kiképzőbrigádhoz.- Mondta Hisao az ebnek egy gonosz mosollyal az arcán miközben az felmászott a vállára és elhelyezkedett. Nyilván nem fog megijedni ez a rettentetlen fiatal Shinobi eb ettől az üres fenyegetéstől de az ANBU amúgy is csak tréfának szánta. Az út ezután egy ideig eseménytelen volt, a két szokatlan bajtárs hamar elért a határvidékhez, mikor az első napsugarak kíséretében beköszöntött a hajnal. Ám ekkor valami váratlan dolgot jelzett Ashi, ami az egész küldetés kimenetelére hatással lehet. - Még nem érkeztünk meg a Folyó országába, ezek vagy Konohai shinobik, akiket békén kell hagynunk vagy a Tűz országából érkező szökött Ninják, alvilági személyek. A többi nemzetbeli valószínűleg más útvonalon megy, nem lenne értelmük behatolni az országunkba.- Elmélkedett hangosan Hisao miközben bal kezével állát vakargatta. -Szeretném megnézni őket de biztos távolságból csak hogy azonosítsuk őket. Ha túlerővel vagy szövetségesekkel találkozunk visszavonulunk. - Adta ki az utasítást a kutyának hősünk majd az említett íránybe kezdett el suhanni a lehető legnagyobb csendben.
- Ja és mostantól kézjelekkel kommunikálunk Ashi, nem akarom hogy meghalljanak és oda kelljen dobnom téged eléjük. - Ugratta társát a szokásos gonosz mosoly kíséretében.

**Aihara Arata** Hétf. Jún. 20 2016, 19:58

// Jiraya, Shori: Éledő természet //

Ahogy találunk egy táborozásnak megfelelő helyet az erdő közepén ki is használjuk a hely adta lehetőséget. Leveszem a hátizsákomat, majd Shorival tűzifagyűjtésre megyünk. Hamar összeszedtem egy nyaláb fát, amivel visszatérek a táborhelyhez. Tűz affinitásom miatt könnyedén lángra gyújtom, a tábortüzet. Közben pedig barátom fordult még egy et az erdőben. A ropogó tüzet körbeülve, Tenzou beszélgetésbe kezd, egy igen egyszerű kérdéssel. Nem esik nehezemre válaszolni, hisz ezt a kérdést már sokszor feltették nekem. Utánam Shori is megválaszolja a kérdést, és bár mind a ketten jól ismertük egymás válaszát. De tisztelettudóan végig hallgattuk a másikat. Utána pedig megkértem Tenzout, hogy ő is meséljen magáról nekünk. Kérésemnek eleget is tett. Bár lehet, ha egy kicsit vártam volna, talán magától is elkezd mesélni. Életének, vagyis inkább pályájának rövidre vett történetét közönyösséggel mesélte. A táncot járó lángok mögött, az alkoholtól kipirult arca még vörösebbnek látszik, mikor kulacsát szájához emeli. De hamar elemeli szájától, majd lefordítja és kirázza belőle az utolsó cseppet. Ekkor hozom fel a váltott őrség ötletét. Úgy tűnik az ötletemet Tenzou hasznosnak gondolja sőt, még edzéssé is alakítja. Felkel majd pár métert halad a táborunktól. Közben Shori odahajol hozzám, hogy ő is elmondja véleményét az őrségről és annak beosztásáról.
- Nem azért akarok első lenni, mert hősködni akarok. Hanem azért, mert én hoztam fel az őrséget és megadom nektek a lehetőséget a pihenésre. És még amúgy sem vagyok annyira fáradt. Valami, ha ős is kezdi az őrséget reggel, még akkor is fel kellene költ…
Ekkor félbehagyom a mondatom. Mert meglátom, ahogy vezetőnk tőlünk egy olyan 10 méterre egy
doton technikával egy jó nagy területet megsüllyeszt. Látszik, hogy mesterséges a talajmozgatás, mert nincs az a szokásos földrengés, mint amikor a tektonikus lemezek természetes mozgása okozza a földcsuszamlásokat és hasonlókat. Ismét elképedtem attól, mire képes az ember, ha van elég chakrája és használni is tudja. De ez még nem minden. Rögtön az után, hogy a megfelelő mélységbe süllyesztette az erdő egy kis részét, egy katon jutsut alkalmazott. A kézjelek elmutogatása után egy Endan méretű lánggolyót fúj ki, ami egyszer csak egy pókra hasonlító formát vesz fel. És úgy halad tovább a mélybe a fák közé. Ahogy a lángpók elérte a fákat és meggyújtotta őket újabb kézjelek formálásába kezdett. Majd egy vízlövedéket köp a lángokba. Bár a víz nem képes kioltani a lángokat, de eléggé legyengíti őket, így hamar kialudnak. Ezután vezetőnk elmagyarázza mindkét jutsu működését, illetve egy keveset mondott még arról is mivel lehet megkönnyíteni a tanulást miközben a tűz mellé visszaült. A szóbeli segítségnyújtás után pedig lefeküdt aludni.
- Akkor mégis én kezdem az őrködést. Bár nem mondta, de szerintem Tenzout is fel kellene költeni, majd egy szakaszra az őrködéshez. Elvégre egy csapat vagyunk. Bár ő a vezetőnk, de neki is ki kell vennie a részért a dolgokból! Mit gondolsz?
Meghallgatom társam véleményét is erről az egészről majd, ahogy aludni tér én az edzéshez kijelölt hely felé indulok.
- Jó éjt!
Szólok még vissza neki menet közben. A megsüllyesztett földdarab pereménél megállok. Majd átgondolom mit is láttam és összekapcsolom a hallottakkal.
* A kézjelek elmutogatása után, kifújt egy kb. Endan méretű tűzgolyót, aminek az oldalán 4-4 lábszerű lángnyelv nőtt ki. A chakrát pedig el kell keverni levegővel a tüdőben. Eddig nem olyan nagydolog. Mivel ugyan azon az alapon működik, mint a legtöbb katon jutsu. Az egyedüli nehézség az egészben, a nyolc láb létrehozása. De ezzel is meg kell birkóznom, ha már sikerült geninként is megformáznom lángból egy shurikent, amikor a Hinoshurikent tanultam.
Nem is várok tovább az első próbálkozással és agyalás helyett inkább a gyakorlati résszel próbálkozok. Kezdésnek veszek egy mély lélegzetet, hogy meglegyen a kellő levegő mennyiségem a jutsuhoz. A tüdőmbe koncentrálom a chakrám, amit aztán összekeverek a levegővel. Elmutogatom a kézjeleket, majd a jobb kezemet a számhoz emelem. Majdhogynem ökölbe van szorítva a kezem egyedül annyi a különbség, hogy a mutató ujjamat nem szorítom be mint a többit. Így közte és a középső ujjam közt marad egy kis rés, amin majd, átmegy a kifújt levegő. De ez már csak a begyújtáshoz kell. Az így keletkezett nagyobb bokor méretű lángcsóva egyenesen halad lefelé a fák lombkoronájához. De sajnos semmilyen pókra emlékeztető vonása nincs. Elsőre nem is vártam, hogy sikerrel járjak, mert az majdhogynem egy csodával lenne egyenértékű. Így megpróbálom még egyszer a dolgot. Második alkalommal sem változott a dolog. Továbbra is csak egy sima tűzgolyóval gyújtogatom az erdőt.
* Na, azért ennyire tényleg nem lehetek szerencsétlen, hogy második alkalommal sincs semmi pozitív változás! Nem mondom, hogy Katon szakértő vagyok. De ha már egy jutsunál képes voltam manipulálni a lángok alakját, akkor nyolc darab hurkapálca lábat is tudnom kéne formázni. Itt az ideje, hogy vizualizáljunk, ahogy Tenzou is mondta.
Újra bele kezdek a folyamatba. Mély levegőt veszek, miközben elkezdem felhalmozni a chakrám, majd ezt a két összetevőt elkeverem a tüdőmben. Ezután elkezdem elmutogatni a kézjeleket. Közben pedig a tüdőmből végigvezetem a chakra levegő elegyet a légcsövemen át a számba. Amit fejben elképzelve végig is követek. Ugyan úgy, mint ahogy azt is elképzelem, miként fog a kifújás közben a lángcsóva oldalán lassan kinőni négy-négy láb a két oldalára. Közben a kézjelek megformálását már megcsináltam. És miközben a számban lévő tenketsukkal az utolsó simításokat végzem. Jobb kezemet a szokásos kéztartásomban a szám elé helyezem. Kifújom és meggyújtom a keveréket. Az egyre nagyobbodó lánggömb oldalán néhány egyenes láng jelenik meg, amiktől már kezd egy kicsit hasonlítani egy pókra. Bár a hasonlóság fel lelehető, de ez még mesze van a késztől. Így tovább gyakorlok, hiszen ismétlés a tudás anyja. Még kétszer létrehozom a technikát, de nem sokat javul a kinézete. De annál több fa lombkoronája lett már, odalent elégetve. Némelyik már ki is aludt, csak vékony izzó vörös csíkok mutatják, hogy az a terület már nem szűz. A levegőben pedig egyre jobban kezd terjedni, a füst.
* Azt hiszem itt az ideje, hogy ténylegesen belevigyem az érzelmeimet is a jutsuba! Az érzelmek mindig segítenek a jutsuk létrehozásában, legalább is akkor, ha a jó érzelmet használjuk!
Számomra a tüzet nem a düh vagy a gyűlölet erősíti, hanem a szeretet. Jobban mondva inkább a szerelem. Így nem nehéz kitalálni, hogy Asamit képzelem magam elé. Lehunyom a szememet, majd elkezdem végigpörgetni fejemben a vele töltött időről az emlékeimet, hogy kiválasszak egyet, ami képes elhozni számomra a megfelelő érzelmet. Sok olyan emlék van, ami megfelelő a célnak és nehéz közülük választani. De végül döntésre jutok, melyik legyen az. A megragadott emlékem az, amikor másodszor találkoztunk Asamival és elvittem a hokagék arcmásának hegyére. Közösen néztük a falu mögött lassan lenyugvó nap utolsó fénylő sugarait. A levegőt átjárta a jázmin virágok enyhe illata. Asami csillogó szemekkel nézte, a konohai naplementét, egy boldogságot sugárzó mosollyal az arcán. Ahogy néztem egy különös melegség fogott el belül, szívem pedig zakatolni kezdett úgy, mint addig még talán soha. Attól a pillanattól tudom ő számomra az igazi. A rövid, de annál kellemesebb visszaemlékezéstől egyből új erőre kaptam. Ezt pedig nem lenne jó, hagyni kárba veszni. Így újfent belekezdek a kutsuba. Ahogy a legtöbb tűz technikáknál szokás, most is azzal kezdem, hogy számon át mély levegőt veszek. Miközben folyamatosan koncentrálom a chakrámat a tüdőmbe, ahol amint a megfelelő mennyiségben megtalálható lesz, elkeverem a frissen szippantott oxigénnel. Szinte úgy érzem, mintha a tüdőm szét akarna robbanni a kitörni vágyó elegytől, miközben megformálom a kézjeleket. Közben átvezetem a tüdőmből, a számba az elegyet, és vizualizálom a folyamatot. Kifújás előtt viszont még a számban lévő tenketsukkal átalakítom a sima chakrát katonná. Végül már csak az volt hátra, hogy kifújjam a számból a két ujjam közti résen át, amin ahogy áthaladt be is gyulladt…

Jiraiya Szomb. Jún. 25 2016, 14:36

// Hisao - Nem gondoltam volna, hogy tényleg írsz Very Happy

A Ninja Kódexeknél bekerült a Folyó Országának leírása //

A Ninjuu csak egy nemtörődöm fintorral reagált Hisao szavaira, majd meneteltek tovább. Később pedig elkezdődött a már ismert jelenet.

- Áh Yoh-san, egy hangot se fogsz hallani.

Mondta a kutya kissé ijedten, bár arcára erőltetett mosolyt aggatott. Nem hitte, hogy a vezető tényleg megtenné, de olyan meggyőzően mondta, hogy nem árt vele óvatosnak lenni... Ahogy közelebb értek, a Ninjuu jelzett: Hárman elindultak a Folyó Országa felé, hárman pedig ott maradtak. Ezt a szaguk gyengüléséből állapította meg.

Ahogy a kis caspat közelebb ér a fák takarásában maradva, Hisao ANBU szemei és érzékei nem hagyták cserben, jóval előbb észrevette a megfigyelteket, mint azt ők sejtették volna. A fák között elnézve, és Ashi orra szerint, hárman maradtak itt és nagyjából 20 méteres távolságra szóródtak szét egymástól, míg Yoh-tól 50 méterre vannak.

A fák takarásából természetesen nem látni zavartalanul őket, ráadásul csak egyet szúrt ki, mivel errefelé az erdő elég sűrű, de annak az egynek el-el kapta a fejpántját: Kagerougakure no Sato. Valószínűleg határőrökről van szó és most volt a nappali váltás. Hisao a rangjához méltón rendelkezik némi információval róluk: Mind erős ninják és a mennyiség helyett a minőségre mennek, így előfordulhat, hogy akár egy négyfős csapatjuk is több másik ellenséges csapattal végezhet. Legalábbis ezek a legrosszabb rémhírek, amik terjengenek róluk... Ezen kívül semleges Rejtett Falunak számítanak, ami a háborút illeti.

1. Lehetőség --> Ha Hisao úgy dönt, hogy megkerüli őket jobb vagy bal irányba, akkor rövidesen Ashi jelezni fogja, hogy a három Shinobi közül, kettő megindult az irányába és egyre közelednek.

2.) Lehetőség --> Ha Hisao úgy dönt, hogy visszavonul és majd később, nagyobb kerülőt tesz, akkor sikeresen tűnik el a területről mindenféle további hátráltatás nélkül, majd jobbra vagy balra kerülhet, viszont jelentős időt veszíthet. Nem beszélve arról, hogy lehetséges, hogy máshol is ugyanilyen határőrök vannak.

3.) Lehetőség --> Békésen, vagy éppen barátságtalanul megközelíti őket.

4.) Lehetőség --> Kitalál valami okosabb dolgot.

**Fujikage Kizashi** Szomb. Jún. 25 2016, 18:25

//Bocsesz a késésért, őszintén szólva kicsit nehezen akartam hozzákezdeni egy olyan poszthoz, mely után egyenesen következik a karim halála xDDD... Már ha az következik ugye...//

"Bár alvási képességeim igencsak kifejlődtek az idők alatt, mégis úgy döntök ébren maradok a földön, nemsokára úgy is vége lesz ennek a mocsoknak, nem érdemes addig aludni.. Az a pár perc semmi..."

Legalábbis így gondolkodtam addig, amíg az egyik ember mellém nem esett és el nem kezdett fenyegetőzni. Bár nehéz elismernem, elvégre bennem van a férfias büszkeségem, de kicsikét meglepődtem és megrémültem, hisz erre egyáltalán nem számítottam. Miért itt esett ki? A sensei direkt felém dobta ki az ajtón?...
A kés éle hamar a nyakam felé keveredett, és szinte éreztem ahogy vágja a bőröm.. Persze ez nem történt meg, de úgy éreztem hogy ha megmozdulok, az a kés könnyen belém állhat. Ekkor már a szememet is kinyitottam, kicsit önteltségnek gondoltam már, hogy ilyenkor is eszméletvesztést tettessek, de úgy tűnik már késő volt. Nem tudom hogy azon lepődtem meg jobban, hogy nem a torkomat vágta el, vagy azon hogy a sensei hátrahagyott... Bár jobban belegondolva inkább az első. Éles fájdalmat éreztem az oldalamban, olyat amit még soha ez előtt... Teljesen belerándult a testem, éreztem ahogy a kés által elvágott izmokat nem tudom irányítani.
- Ó.. Hogy Rohadnál meg... - csúszott ki a számon, épp csak annyira hogy hallja a késes alak. Bár ez egy könnyen félreérthető kijelentés, ugyanis nem azért mondtam mert megszúrt, hanem azért, ahol szúrt meg. Mindig is azon álmodoztam, hogy ha egyszer meghalok, valami gyors, és fájdalom mentes halálban fogok részesülni, ez az idióta meg megszúrta az oldalamat, ráadásul még csak teljesen belém sem nyomta hogy a létfontosságú szerveket jobban felsebezze. Na jó, az már biztos hogy ez még sokáig fog fájni ha túlélem.. És az is hogy kórházba kell majd feküdnöm.. De ha most feladnám és meghalnék.. Talán soha többet nem éreznék fájdalmat... Talán végre nyugodt lehetne az "életem". Végre elérnék arra a helyre, amiről mindig is álmodoztam. De hogy őszinte legyek annyira rohadtul idegesít, hogy nem a torkomat vágta el, hogy leszarom az egészet. Bár már érzem hogy erőm jelentés részét elvesztettem, és nem is vagyok teljesen a magam ura, de ha képes vagyok rá, előrántok egy kunait, amivel lehetőségem szerint átdöföm az illető torkát, mielőtt elájulok a fájdalomtól... Az istenit neki... Ha a torkomat vágta volna el, talán már rég megfulladtam volna a saját véremben, és nyugodtan feküdhetnék egy fényes, csöndes, kellemes pusztán valahol máshol.. Retardáltak ezek itt mind...

Terumi Mei Csüt. Jún. 30 2016, 19:09

//Nem, ez még nem az, mert akkor szólnom kellene előtte, hogy fennáll a veszélye Razz

//

A férfi, amint megejti rajtad a szúrást, otthagy egyedül az oldaladból csöpögő vérben, és még az a kis akciód sem jön be, hogy nyakon szúrd a késsel, mielőtt eltávolodna tőled. A sensei szintén otthagy, látod őt távolodni, s újra harcba bocsátkozni. Meglepetésedre vagy éppen balszerencsédre még csak annyi vért sem tudsz veszíteni, hogy rögtön elájulj, így azzal kell küszködnöd, hogy a forróság ellenére a furcsa hideget érzed, s valami ahhoz hasonló érzetet, mint amikor azonnal ki kell menned a mosdóba üríteni.
Nem sokat érzékelsz a külvilágból, mivel annyi vért vesztettél már, hogy mozdulni nem igazán bírnál, de szerencsédre az ellenfeleid nem foglalkoznak veled, s a szövetségesekből is aligha – bár csak a sensei és Hiroshi van itt, aki hirtelen melletted terem.
- Elviszlek egy biztos helyre, itt nem maradhatunk, az épület omladozik – a nyakába kap, majd kisiet veled az épületből, ahonnan ahogy távolodtok, úgy látod a lángokat egyre magasabbra csapni. A sensei még odabent van, de ezzel nem is törődsz, elvégre ő volt az, aki hátrahagyott téged, most gondolhatod azt, hogy ez a bosszú, most maradjon ő hátra – már ha talán így vélekedsz.
De a sensei egyedül vívja meg a csatáját a maradék férfival, akiket ő égetett el, ennek volt köszönhető az égbe emelkedő füstköd és lángtorony.

Nem emlékszel az utána következő dolgokra, hiszen elájultál. Ha felébredsz, egy kórházi ágyban találhatod magad, a legelső, amit látsz, az a fehér mennyezet, majd ha oldalra tekintesz, akkor Hiroshi és a sensei.
- Végre felébredtél – szólal fel először a sensei. – Tudtam, hogy az az ostoba nem fog megölni és nem mer halálos sebet ejteni rajtad, ezért hagytam. Ha csak ott drámáztam volna, az rontott volna a helyzeten – magyarázza az eseményeket. Esze ágában sem volt megöletni téged, már sok mindenen túlesett ahhoz, hogy tudja, az ilyen gyávák nem ölnek meg senkit, mert egyszerűen félnek a fegyverüktől.
- Nem kérek bocsánatot, mert hátráltattad és veszélyeztetted a küldetést, ahogy Hiroshi is azzal, hogy hagyta magát elfogatni – jelentette be, mire Hiroshi lehorgasztotta a fejét szégyenlősen. A sensei elmosolyodott.
- De nem hagynék két ilyen shinobit a halál martalékává válni, ezért képezni foglak titeket. Amint persze Kizashi felépül – felmutatja hüvelykujját, egyfajta jelképeként annak, hogy most már minden békés, ha még a ti szívetekben nem is.
- Oh, jut eszembe… a tanyaház leégett, benne a tekercs is. De nem baj, a kagénak van másolata! – és ezt csak most jelenti be?!

//Nos, élveztem a kis mesét, még egy záróval dobj meg. Very Happy

A kis kellemetlenségekért és késésekért, valamint a jó játékért és a karakterhűségért is +13 Ch a jutalmad. Amennyiben van kérés, kérdés, óhaj, sóhaj, pü-ben várom.//

Ajánlott tartalom