Határvidék

// Jiraiya - Éledő Természet //

Egyre közeledett a kétfős csapat a Folyók Országához, ott azonban váratlan meglepetés érte őket az őrség képében. Persze ilyen vészterhes időkben gondolhatta volna az ANBU hogy nem juthat csak űt úgy egyik nemzetből a másikba, főleg hogy kilétét rejtegetnie kellett, a küldetés érdekében. Ashi szimata nem hagyta cserben, valóban három shinobi állt őrséget egymástól 20-20 méterre, míg a két konohai 50 méterre bújt meg tőlük egyelőre észrevétlenül. Az eb mancsával kétszer megkocogtatta Hisao vállát, jelezvén várja a parancsokat.
~A harc túl kockázatos, csak úgy mint a békés átkelés lehetősége, nem hiszem hogy bárki gyászolna engem ha levágnak ezek a marhák, de mire végeznék hárommal ki tudja még mennyi verődne ide. Ha jól rémlik a küldetésem most nem egy ország haderejének leszerelése.. Ide elterelés kell és egy kis trükk.~
Gondolkozott magában majd mikor elhatározásra jutott elővett övtáskájából egy robbanó jegyzetet. Kézjelekkel mutatta Ashinak hogy vigye húsz méterrel előrébb és rendezzen egy kis ricsajt vele. Azt tudta hogy a Ninjuu tudja használni az eszközt.
~Utána lépj le, majd újra megidézlek ha kellesz.~
Reményei szerint a Robbanás zaja alatt elég közel tud férkőzni a három ellenfélhez hangatalanul és úgy már könnyebb dolga lesz igaz lehetőségei végtelenek. 


1. A zajra a középső őr reagál csak, őt megpróbálja lesből berántani az egyik bokorba és egy Kunai segítségével elvágni a torkát. Majd gyorsan átsuhan a szabad 40 méteren ami a másik két őr közt van.

2. Ha valamelyik szélső őr reagál a zajra őt könnyen megkerülve biztonságosan tud továbbhaladni.

3. Ha egyik őr sem reagál, a zajban megpróbál ez egyik szélső őrhöz közel kerülni, majd lehetőség szerint alkalmazni rajta a Doton: Shinjou Zanshu no Jutsut, utána még egy álmosító rúgással a fejére hogy ne keltsen feltűnést.

4. Ha több őr Reagál az Jackpot, szabad az út, könnyű szerrel sihanhat át hősünk.

Persze ezek csak elméletek, itt az ideje a gyakorlatnak is.

//Jiraiya, Arata: Éledő Természet//


Miután társam reagált a tanácsomra, hirtelen egy Föld elemű technikára leszek figyelmes. Legalábbis annak erejére, mert a lesüllyedő föld valamennyi remegést is kelt a talpunk alatt. Szerencsére nem más használta ezt, mint az előljárónk. Nagy valószínűséggel az őrség beosztása jobban elterelte a figyelmemet, mint a jounin mondandója. Feltételeztem azt, hogy már az alkohol beszél belőle, de úgy látszott tévedtem. Már a Doton jutsu is lenyűgöző volt számomra, láttam benne potenciált és el is kezdtem gondolkodni miként lehetne megfelelően a harcban használnom.
* Nem egy támadó elem, mint a Katon vagy a Suiton. De remek védelmet tudna nyújtani és egy csapdához is fel tudnám használni. Kár, hogy nem rendelkezem vele. El tudnék bíbelődni a segítségével*
Sóvárgó gondolataimat azonban a lángok megtörik. A masszív tűztömeg egyenesen az elmélyült földréteg felé tart. Az előzőhöz képest ez egyáltalán nem volt szimpatikus érzés számomra. Viszont ami ezután következett, az annál inkább kedvemre való volt. Egy kirobbanó és gyors víz technika csapódott rá a lángokra, nem kioltva hanem jelentősen legyengítve azokat. Látszott a két Jutsu közti erőkülönbség. Az kezdett körvonalazódni a fejemben, hogy ha utóbbi magasabb szinten lett volna, a sistergés és gőz mellett ki is oltaná a lángokat.
Mindezen események után a jounin először a társam felé fordul, elmagyarázza a technikája lényegét, majd felém. Szinte már gyermeki öröm járt át amikor meghallottam a technikám nevét. A további utasítások teljesen világosak voltak. Ezután a mesterünk odaült a lángokhoz és elaludt. Ahogy társam, én sem néztem túl jó szemmel, hogy ő az őrködésből kimaradna. Arata kérdésére azonban próbáltam reális választ adni.
- Te javasoltad az őrséget. Azonban ő egy szóval sem mondta hogy benne lenne. De nem tudunk mit tenni. Örüljünk, hogy gazdagíthatjuk a „fegyvertárunkat”. Viszont most ha megbocsájtasz, Jó éjt!-
Majd sarkon fordultam és a tábortűz felé vettem az irányt. Ott leültem, a lábaimat a mellkasomhoz húztam, a karjaimat a térdemre tettem, majd arra a fejem. Aludni szinte képtelen lettem volna akkor. A fizikai fáradtság hatását éreztem magamon, azonban mentálisan még nagyon is éber voltam. Az utóbbi két nap eseményei illetve mondatai jártak a fejemben, de ezek is kezdtek túlburjánzani.
* Nem értem hogy miért engem bámult az a szőke kishölgy, amikor elindultunk. Elvégre Tenzou oldalán volt. Gondolom, hogy nem csak ennyi történt előtte. És még hogy megpróbálnám-e a Hotaru helyett vele? Röhej, azt sem tudom mit kezdjek az érzelmeimmel, ez nekem túl sok. Egy ideje Hotaru-t sem láttam, azt sem tudom mi lehet vele. Szinte semmi stabilitást nem érzek az életemben, mintha anya halála óta nem is lenne. Nem értem meg ezt az egészet, miért kellett ennek az egésznek így történnie? Mi lenne, ha ma is egy olyan családban élnék, amely teljes? Mi lett volna, ha azon a napon nem támadnak ránk? Nem bírom, azt hiszem kiakadtam.*
Jobb is volt, hogy alváshoz készülődtem, nem lett volna kellemes ha az esetlegesen egy csata közepén történik meg. Lehet, hogy egyáltalán nem volt férfias, de elalvás előtt a könnyeim elkezdtek hullani. Szerencsére ezt nem láthatta senki a karjaim takarásától. Végül így sikerült elaludni egy bő fél óra után. A gondolatok,érzelmek hatással voltak az álmomra is. Amiben egy hatalmas víztömegben lebegtem, amely átláthatatlan volt. Először az édesanyám arca jelent meg, majd édesapámé. Sorra tűntek elő a barátaim, szeretteim, mindegyikük egy irányban. Próbáltam feléjük mozogni, de először nem találtam meg a módját. A közeg nem volt súlyos és a Suiton elemem miatt jól ismertem. Ezután már úszni próbáltam az álombéli „térben” és ahogy előre haladtam, egyre több arc jelent meg a falumból. Mindegyikük arcán szomorúság, lelombozódottság. Úgy éreztem, meg kell óvnom mindenkit ettől.
Majd hirtelen felkeltem. A szemeim véreresek voltak, valószínűleg a sírástól. A furcsa álmot egy válaszként kezeltem, hogy miért akarom megvédeni a falvam és a lakóit. Miután Arata végzett a gyakorlással , fel is pattantam és nekifogtam az új technikának.
Először a kézjeleket próbáltam felidézni, melyeket Tenzou mutatott még a jutsu használata előtt.
* Hogy is volt? Ha jól emlékszem akkor Kos, Madár,Vadkan, Majom és Kossal zárt ismét. Igen ez lesz az!*
Gondolataimmal egyszerre mutogatom a kézpecséteket is, az utolsó után pedig nem fogok neki a technikának, hanem csak bólintok egyet. Először megpróbáltam leginkább érzelmek nélkül teljesíteni a feladatot. Összegyűjtöttem a chakrámat, vettem egy mély lélegzetet és az előzőleg felidézett kézjeleket elmutogattam. Vizualizáltam, ahogy a chakrám áramlik, és a számnál koncentrálódik. Ekkor a felgyülemlett chakrát kifújtam és amint távozott a tenketsu pontjaim segítségével vízzé alakítom. Ennek hatására egy kisebb víztömeg jött létre már meg is szüntettem az áramlást amikor megláttam. A semleges végrehajtás  és helytelen chakra áramoltatás eredménye nem igazán lett több  egy gyenge Mizurappánál, aminek se ereje se lendülete nincs. Így a víz alig egy méter után a földön folyt szét. Úgy döntöttem, hogy inkább elgondolkodom azon, mit is magyarázott pár órával ezelőtt a Jounin. Nem volt könnyű felidézni a szavait, főleg alvás után nem. Pár perc töprengés után eszembe is jutott mit mondott.
A speciálisan kialakított „edzőterep” előtt becsukott szemmel állva, a Kos kézjelet formáztam meg. A fejemben elkezdtek pörögni a gondolatok minden irányba. Mondhatni úgy is, hogy szinte folytak. Anyám emléke és az a bizonyos este. Szenvedő konohai társaim arca.  Mindezeket felhasználva ismét nekifogtam a jutsunak. Ahogy előzőleg is, vettem egy hatalmas levegőt, összegyűjtöttem egy nagyobb chakramennyiséget. Ahogy áramlott a chakrám felfelé a tenketsu-k segítségével vízzé alakítottam, azonban itt jelent meg az első hibám. Az energiát nem egyszerre hanem folyamatosan alakítottam vízzé és ugyanígy fújtam is ki. A végkifejlett ezúttal sem járt sikerrel. Egy nagy méretű és gyors Mizurappa szállt a megmaradt hamumennyiségre.
*Ennek is van ereje, de nem az igazi technika. Tudom, hogy nem folyamatosan kellene ki áramoltatnom a chakrámat, hanem egyszerre. Ilyennel még nem volt dolgom. Végtére nem is nagy gond. Nem mehet minden elsőre. *
Ez a néhány nyugtató gondolat jól jött a technikához használt érzelmi felkavartságból. A gyakorlásra szánt időből elcsaltam egy kicsit és tettem egy pár perc sétát a környéken , hogy teljesen kitisztuljon az elmém. Mintha ösztönösen kerestem volna valamilyen vizes területet. Az olyanoknál mindig is könnyebben ment a gyakorlás. Sajnos semmit sem találtam így visszatértem a Doton technika álltal kialakított helyhez és nekifogtam ismét a jutsu-hoz.
A nyugodt gondolataimat ismét szerte foszlattam, ugyanis az előzőek tértek vissza vegyes érzelmekkel körítve. Ahogy eddig is tettem becsuktam a szemeim, a kezemmel a Kos kézpecsétet tartottam és vettem egy hatalmas levegőt. Ahogy az érzelmeim szinte „folytak” úgy a chakrám is egyre erősebben gyülemlett fel. Ezután kinyitottam a szemeim hogy tanúja legyek az eredménynek. A kifelé vezető úton vízzé alakítottam és egyszerre fújtam ki a chakrám. A víztömeg nagy sebességgel zuhant a lenti földterületen lévő fa törzsére. A már-már vízlövedéknek nevezhető technika a növény kérgét nagy darabokban törte le és törzsből is feltűntek hiányzó darabok.
A technikám sikerességét a szokásos félmosolyommal tudtam nyugtázni. Ezután az átmeneti táborhelyünk felé tartottam. Odaérve csak annyit tudtam már tenni a nagy mennyiségű chakra felhasználás miatt , hogy lefeküdtem a földre, ezután nagyon gyorsan el is aludtam.
 

Órák múlva, mikor már ránk köszöntött a reggeli napfény, mindannyian összeszedtük magunkat és tovább folytattuk megkezdett utunkat. Közben elkezdtünk egymással társalogni és mint kiderült, újdonsült mesterünk ugyancsak a felelőtlenség mintaképe lehetne. Ennek ellenére azonban nem lankadt a figyelmem és tovább kémleltem a környezetünket. Mikor már a tűz országának határához értünk, egy hangra lettünk figyelmesek. Arata és én a jounint követtük, amikor viszont hallottuk a minket megszólító zajt, szinte reflex szerűen rántottuk elő a kunait. Mesterünk a feltételezhető konfliktus ügyével kapcsolatban minket kérdezett meg. Azonban mielőtt válaszolhattunk volna egy robbanás hangja és az azzal járó természetes zajok szakítanak félbe minket. A fák közül egy elsuhanó árnyat láttam a robbanás iránya felé haladva. Ekkor a létszámfölényük előnye körvonalazódott a fejemben. De ez ugyancsak egy tézis a rejtőzködő emberre/emberekre vonatkoztatva. Halka a következőket javasoltam:
- Amíg rejtőzködnek, addig náluk van a területi előny, nem biztos hogy jó ötlet velük felvenni a harcot, sőt… Információt kell róluk gyűjteni még mielőtt bármit is tennénk. Ezen kívül azt sem tudjuk, hogy rejtettek-e valamilyen csapdát el a területen. Szerintem fedezzük egymást és várjuk meg míg ők kezdeményeznek. -

// Jiraiya - Éledő Természet //

Ashi szerencsére sikeresen végrehajtotta az elterelni az őrök figyelmét egy marha nagy robbanással című feladatát, így azok reakciója nem is maradt el. Hősünk bár nem túl nemesen ezúttal de annál célratörőbben, türelmesen várt rejtekhelyén míg az egyik őr arra nem tévedt, aztán az egyik alap ANBU fogást alkalmazva rántotta magához és vágta volna el a torkát egy Kunai-al. Szerencsétlenség a szerencsében azonban hogy a férfi nem volt hajlandó csak úgy meghalni és majdnem sikerült is kiszabadulnia, azonban Hisao tapasztalt harcos volt, egy hirtelen mozdulattal közelebb rántotta és gyorsan a másvilágra küldte az őrt.
~Végre megdöglött... Bocs haver de vagy te vagy én és nekem még dolgom van.~
Gondolta magában bár igazából nem volt bűntudata ,miközben behúzta a testet a bokorba, már hozzászokott a gyilkoláshoz és a vérhez, a munkájával járt amiben pedig nagyon jó volt. Sok ideje nem volt kitalálni a további útvonalat, hogy kihasználja előnyét egyből továbbsuhant a határvonalon és csak jó pár perc megfeszített tempó után lassított és vette elő táskájából a térképét.
~Szóval a Szél Országának határához közel kell mennem. Ahogy közelebb érek Egyre forróbb lehet majd a talaj, figyelnem kell a célpontjaimra, a szövetségesekre, a csapdákra, vadállatokra és persze a meglepetésre. Mindig van meglepetés ezt megtanultam már...~
Itt beugrott egy régi csata emléke egy Cápaemberrel a hóban és egy másik is amikor a Papírok alkotta lepkék hada próbálja felnyársalni a testét. Végül egy biztonságos útvonalat kinézve, elrakta a térképét és fokozatosan figyelve a terepet lassan haladt előre nyomokat keresve a célpontok után.
~ Most én vagyok a vadász, de nem az állatokra hanem az ellenségre fáj a fogam. Ez a küldetésem...~

// Jiraya, Shori: Éledő természet //
 
Az éjszakai őrködés hasznosnak bizonyult főleg, hogy közben még egy jutsut is sikerült elsajátítanom pár óra alatt. Szinte rögvest azután, hogy magaménak tudtam a technikát, át is adtam a stafétabotot Shorinak. Aki hozzám hasonlóan töltötte el az őrködési idejét. Én pedig nyugodtam aludtam, abban a hitben, hogy társam majd, ha végez felkölti a vezetőnket, hogy ő is részt vállaljon a csapat által megszavazott három szakaszra osztott őrködésből. Sajnos ez nem történt meg, amit akkor még nem tudtam. Csak mikor, reggel a fák lombjain átsütő napfényre ébredtünk.  Ahogy álmomból fölkelve egy nagy ásítás közben látom, hogy Tenzou is csak most kelt fel.
* Ez most komoly? Mégis melyikük nem tett eleget a kötelességeinek? Még jó, hogy nem ellenséges területen vagyunk! Mivel senkinek nem lett baja így, azt hiszem nem teszem szóvá… vagy inkább mégis. Egy kis fejmosás nem árthat senkinek, és így talán legközelebb jobban oda figyel az illető.
Mivel nem tudtam, ki is követett el vétséget régi jó barátom, vagy a vezetőnk így gyorsan utána próbáltam járni a dolgoknak.
- Mégis ki nem tett eleget a feladatainak?
Vonom kérdőre társaimat, erélyesebb hangon, hogy az illető átérezze a tettének súlyát. Mint később kiderült, Shori mulasztott azzal, hogy nem ébresztette fel Tenzout. Így most a vétkesnek teszek szemrehányást.
- Mégis, hogy lehettél ilyen felelőtlen? Mi lenne, ha ellenséges területen lettünk volna, és ránk talál egy ellenséges csapat, amíg mindannyian alszunk? ÉS ezek után mégis, hogy bízhatnánk benned a harcmezőn?
Miután ezeket elmondtam neki, az a kevés haragom is elillant, ami volt most, hogy kiadhattam magamból, amit érzek. És elnézést is kérek tőle.
- Ne haragudj, az előbbiért. De te is megértheted, hogy nem csak a saját életedet teszed most kockára, hanem a miénket is. Az előbbi felindulásom fő célja az volt, hogy ezt megértsd.
Remélhetőleg barátom megértette mondanivalómat és a jövőben oda fog figyelni az ilyenekre. ÉS persze neheztelni sem fog rám érte, vagy ha igen akkor sem sokáig. Végül elindulunk táborhelyünkről, hogy folytassuk az utazásunkat a küldetésünk helyszíne felé. Láthatólag Shori nem neheztel nagyon, mert az úton továbbra is beszélgettünk. És így jobban megismerhettük Tenzout és ő is minket. Sajnos egyre inkább csak a rossz oldala tárul elénk. Vagyis tényleg csak egy kocsmapultot támasztó alak.
* A sors néha tényleg kegyetlen. Az olyan ember, aki lusta és csak a piára valóért melózik, annak három eleme is van és még a taijutsuban is jeleskedik. Vajon miért lett ilyen?
Beszélgetés közben Tenzou egyszer csak kezével jelez, hogy álljunk meg. Majd ismeretlenekre hívja fel figyelmünket, aztán előránt egy kunait. Természetesen, mi is elővesszük saját tőreinket. Miközben már meg is szólítanak minket a fák közül. Akivel Tenzou egy rövid párbeszédbe elegyedett, aminek végén tőlünk kér tanácsot, mert az ország állítólag nem kér a segítségünkből. Mielőtt egy röpke gondolat is fejünkbe szökhetett volna egy robbanás hangja hallatszik a távolból. De hozzánk már csak a hangja jutott el. Illetve a levegőben a hely felől menekülő madarak látványa, amit mi inkább nem kísérünk figyelemmel. Viszont végre az ellenségmozgásba kezdett, még akkor is, ha ez csak annyit tesz, hogy egyikük a robbanás irányába siet.
* Na, most már talán emberfölényben vagyunk. De az erdő nekik még mindig rejtekhelyet nyújt, ezért nem tudhatjuk biztosra.
Most Shori volt a gyorsabb és halkan javaslatot tesz, amivel teljesen egyetértek.
- Igaza van! Most a várakozás a legjobb, amit tehetünk. Mindössze egy kiegészítésem lenne, álljunk körbe, hogy minden irányból, készek legyünk azonnal lépni ellenük.

// Jiraya, Shori: Éledő természet //
 
Amint elértük az ország határt, már el is kezdődtek a küldetés körüli bonyodalmak, amikor az ország egyik rejtett falujának ninjái megálljt parancsoltak nekünk. Vezetőnk gyors szóváltásba kezdett velük, aminek haszna nem volt. Továbbra sem szándékoztak átengedni minket. Így Tenzou kikérte véleményünket a helyzetről. Nem is várattuk sokáig vezetőnket, Shori egyből elmondta véleményét, amit az enyém követett. És mivel nem vagyok papagáj így nem ismételtem meg barátom szavait csak helyeseltem és kiegészítettem egy nyúlfarknyit.
Tenzou elfogadta, döntésünket. Hogy pontosan miért is azt nem kötötte az orrunkra, de egy ilyen helyzetben ez amúgy sem szükséges. A következő pillanatban már hátat fordítottunk egymásnak, hogy ne legyen a csapatnak vakfoltja.
* Ha nem lépnek semmit talán rájuk kéne gyújtanom az erdőt. Bár az nem tenne túl jót egyik országnak sem, ha elindítanék véletlen egy erdőtüzet. Hogy kéne támadni ellenük?
Miközben én a kitörésen tanakodok, vezetőnk újfent párbeszédbe kezd velük. Aminek a vége egy újabb elutasítás a határ átlépésére nézve. Válaszul Tenzou egy fuuton technikával elnyeste az utunkat álló shinobikat rejtő fákat.  Sajnos nem volt időm arra, hogy meglepődjek azon, hogy egy iszákos, már minden ambícióját elvesztő férfinak négy eleme is van. Mivel a kidőlt fák közül két maszkos ninja indult meg felénk. Fejpántjuk arról árulkodott, hogy most már számbeli fölényben vagyunk, mivel egyikük egy robbanást ment el kivizsgálni. Mivel már az ellenség nem volt rejtve, Tenzou felbontotta a védekező alakzatot, és az egyik Kagerougakurei felé vette az irányt.
*Kettő egy ellen ez jó, de most nem csak egy igen képzett shinobival kell felvennünk a versenyt hanem, az idővel is.
Végül az első olyan terv mellett döntök, ami először jut eszembe és időtakarékos is. Gyorsan Shori elé sietek, majd a jobb kezemet a kunaival magam elé emelem. Majd hátra szólok társamnak:
- Tudod, hogy szeretem a palacsintát!
Csak remélni tudom, hogy társam venni fogja a lapot. És úgy is fog tenni, ahogy azt én gondolom. A tervem az, hogy feltartom az ellenséget, Shori pedig majd beveti a Mizuame Nabarát.
Ha barátom, hajlandó az én tervemet követni akkor, majd a jelére kiugrok kettejük közül jobb oldalra, vagy ahogy ő kéri. Elvégre ő tudja, neki hogy a jobb. A cél pedig úgyis az, hogy beterítse ragacsos sziruppal a területet és remélhetőleg még az ellenfelet is tetőtől talpig.
De ha nem akkor rövid ideig várok arra, hogy mi az ő terve. Ha pedig nem mond semmit, akkor erőt veszek magamon, és a lehető legmagasabban próbálok hátrafelé elugrani. A levegőből pedig megpróbálom eltalálni egy nagyobb bokor méretű Endannal. Már ha nem ront neki közben valaki az ellenfélnek, vagy nekem nem dob egy kunait. Mert inkább akkor, azt védem ki.

// Jiraiya - Éledő Természet //

Hisao tehát miután áttanulmányozta a térképet, fel tudta venni a megfelelő tempót és irányt így elég gyorsan tudott haladni egyre távolodva az erdőtől, megérkezve egy sokkal kopárba vidékre. Az ANBU-nak itt alaposan át kellett gondolnia a következő lépését, hiszen könnyen bajba kerülhet, akár a küldetését is félbe kell majd hagynia hogy mentse az életét. Bár lehet Danzou így is úgyis kivégeztetné ha nem engedelmeskedne a parancsnak, de ennek a tesztelése egy másik napra marad.
~Délnek kell mennem ha találkozni akarok a célpontjaimmal, és követni őket. Mivel egyedül vagyok meg kell próbálnom csapdába csalni őket és lesből támadnom. Nem hiszem hogy probléma lenne ezzel. Haladok tovább a a folyó mentén, meghúzom magam ha érzékelek idegen chakrát aztán...~
A Jounin megtorpant egy pillanatra, bizonytalan lett, hiszen ismeretlen hangok ütik meg a fülét ráadásul idegen chakrát is érzékel, ami egyet jelent azzal hogy valaki követi. Az mindenesetre bizalomgerjesztő hogy ki tudta szúrni titkos üldözőit, az hogy a másik fél is őt az már kevésbé az. Pedig szegény öreg Hisao próbálta nem magára hívni a figyelmet, leszámítva az erdős jelenetet.
~A fenébe! A Határőrök? Eddig merészkednének utánam? Nem hiszem... A terven nem változtatok, megyek délnek és meghúzom magam. Ha szerencsém van még egymásnak is ugraszthatom a két bandát.~
Határozta el magát, a tempóján nem változtatott mikor megindult újra, hiszen nem akarta hogy meg tudják azt hogy kiszúrta a követőit. Közben  jó rejtekhelyeket keres szemeivel hogy el tudjon majd rejtőzni a megfelelő pillanatban. Az pedig az lenne h a érzékelne egy csapatot ami a Földesúr földje felől érkezik majd.

// Jiraya, Shori: Éledő természet //
 
A határhoz érve, a máik oldal kirendelt határőrei, nem éppen vendégszeretően fogadták, átkelési szándékunkat. De mivel mi sem szeretnénk itt megállni. Így adott, hogy összecsapásba fog átmenni a kezdetleges szópárbaj, amit a vezetőnk a szóvivőjükkel váltott. Az állóháborút mi, vagyis Tenzou szüntette meg, azzal hogy egy Futon technikával elnyesett néhány fát a hangok irányában. Ami végül nem csak a fákat kapta telibe, hanem az egyik határvédőt is. Ezzel pedig számbeli fölénybe kerültünk, miután egyikük a nem sokkal ezelőtti robbanás felé vette az irányt. A kidőlt fák közül a hulla mellől, nekünk rontott az ellenfeleink maradéka. És mivel csak az egyikükkel kellett foglalkoznunk Shorinak és nekem, egy gyors meglepetés taktika mellett döntöttem a pillanat hevében. Melyben, felvállaltam az elterelés figyelmét. Tervem kezdetben jónak is bizonyult, és barátom is vette a lapot. És én is az övét, amikor már ő jelzett nekem, hogy az előkészületek megtörténtek. A parancsszó, amit ugyan úgy nem gyakoroltunk be, mint az általam kiválasztott palacsintát meghallván kiugrottam kettejük közül jobb oldalra. Ahogy a levegőben egyre csak távolodok tőlük, továbbra is figyelemmel kísérem, hogy mi történik.
A Shori szájából előtörő ragacsos sziruppal szinkronban az ellenfelünk is megteszi a maga újabb lépéseit, hogy győztesként jöjjön ki az összecsapásból. És egy olyan jutsu nevét mondja ki, ami úgy cseng, mint a rejtett falujuk neve. Egyből belém is nyilall a következő gondolat:
*Nincsenek kézjelek?!
Mivel a technika nagyon úgy hangzik, hogy ezt csak a Kagerougakurei shinobik tanulhatják. Így sajnos azt is jelenti, nem tudom, mit hoz létre. A tudatlanság viszont a következő pillanatban már szerte is foszlik, amikor megpillantom a mellette megjelenő két kópiát. Sajnos Shori Mizuame Nabarája csak az egyiket tudta csapdába ejteni. A másik kettő pedig különválva próbált elkapni minket. Ez pedig azt jelentette, hogy a számbeli fölényünk már el is illant. Viszont ezt helyre lehet hozni, ha megöljük az eredetit, akkor a kópiái is semmivé válnak.
* Melyik a valódi? * Teszem fel magamnak a kérdést * Látjuk egyáltalán a valódit és nem egy Genjutsuval állunk szemben?
Azonban mielőtt még ezekre választ keresnék meg kell védenem magam a tőrtől, amivel le akarnak sújtani rám. És bár sebességem korlátozva van a súlyok miatt amiket, magamon viselek. De a szemem még mindig a toppon van, így könnyedén le tudom követni a mozgását mindenféle dojutsu használata nélkül. Így pedig még a korlátozott sebességemmel is képes vagyok lépéseket tenni a támadás kivédésére. Jelenleg ez annyit tesz, hogy a bal kezem a magasba emelem, alkaromat pedig keresztben tartom magam előtt. Hogy az azon elhelyezkedő vassúlyokkal védjem ki az ellenfél támadását. Ha ez megtörténik, a jobb kezemmel lévő kunaiial ellentámadásba lendülök és megpróbálom oldalba szúrni. Ha valahogy sikerül kivédenie ezt a támadásomat, akkor még egy rúgással is megpróbálkozok, vagy hátraugrok a helyzettől függően. Végezetül pedig, ha sikerül is bevinni a támadást, vagy csak ideiglenesen meghátrálni, megpróbálkozok az esetleges Genjutsu feloldásával.

// Jiraiya - Éledő Természet //

A Jounin üldözői tartották a lépést de egyben a tisztes távolságot is míg Hisao rendületlenül haladt Délnek. A főutat továbbra is kerülte és a mellette lévő erdőségek fái nyújtotta árnyékok és rejtett zúgok segítségével tudott minél gyorsabban haladni célja felé. Közben lassan a Nap elhagyta az eget és a helyét elfoglalták a csillagok és a nagy kövér Hold. Hisao ugyan edzett volt és kitartása és példaértékűnek mondható, majdnem egynapi menetelést még az ő lábai is megéreztek. Pont kapóra jött egy útszéli fogadó, ami amúgy a főnyereménynek tűnhetett volna, ha az üldözői nem találnának rá ott és persze ha nem egy küldetés közepén tartózkodna éppen.
~Ezek nem adják fel, nekem meg nem ártana kicsit pihennem. A fogadó pont jól jönne de persze fogalmam sincs kik várnak ott rám és kik üldöznek. Kockázatos terv. Pont az ilyet szeretem!~
Gondolta magában mosolyogva, miközben levette maszkját és  kabátja belső zsebébe tette. Azt ugyan nem akarta megkockáztatni hogy valaki felismerje a két társaság közül az arcát ezért  alkalmazta a Henge no Jutsut magán. Ha nővé, gyermekké vagy idős emberré változik át az túl feltűnő lett volna, ezért egy korabeli férfi alakját vette fel, akit még az ANBU adatbázisában tartottak számon erre a célra. Barna haja szürkévé, szemei zöldé alakultak, vágások jelentek meg az arcán, és hízott is valamennyit a transzformáció következtében.
~A fogadóban is tudom majd érzékelni a követőimet és tudni fogom kik azok ha betérnek majd utánam. Ha pedig én elvegyülök egy társaságban, ők nem tudnak kiszúrni. Így még ehetek is valamit és pihenhetek egy kicsit. Talán még végezhetek is velük ha szükséges..~
Foglalta össze magában a tervét, miközben lassan elérte a fogadót és egy határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót, majd belépett.

// Jiraya: Éledő természet //
 
A Kagerougakurei shinobikkal való összetűzés során csapatunk kénytelen volt kettéválni. Bár ez még korántsem végzetes hiszen, vezetőnk elég képzett. Shorival pedig amúgy is az akadémia óta egy csapatot alkotunk. Így nem is ijedünk meg a helyzettől, hanem megpróbáljuk legyőzni az ellent. Nyugodtságomat jól tükrözi, hogy a pillanat hevében is képes vagyok előállni egy tervel. S miközben én már meg is lépem a rám váró feladatot, mindössze egy mondattal tudatom Shorival, mit is várok tőle. Az én szerepem igen egyszerű. Feltartom az ellenséges ninját, miközben társam elvégzi a szükséges előkészületeket, hogy egy jutsutval megállítsuk. Legalábbis abban, hogy kénye kedve szerint mozogjon.  A jelre kitérek Shori célkeresztjéből, hogy beboríthassa a ragacsos sziruppal a Kagerougakurei shinobi, aki szintén tervezgette saját támadását. Így miközben őt eltalálta a ragacsos massza két, hasonmása kezdett nekünk rontani. A helyzet korántsem volt rózsás, de még így is józan paraszti ninja ésszel gondolkozok. Mire az ellenfél odaér hozzám, már több lépéssel előre megtervezem az ellentámadást. Kezdésként kivédem a kezeimen lévő súlyokkal kivédem pengéjének csapását. Majd rögvest ezután az én kunaimal próbáltam válaszcsapást mérni rá. A férfi nem tudott mit kezdeni a felé érkező fegyverrel. De amikor a hegye, már majdnem beleszúródott volna az ellenfél rám támadó képmása szertefoszlott.
* Akkor az igazit mégis sikerült elkapnunk Shori jutsujával!
Megnyugtató számomra a tudat, hogy egy harcban jártas shinobit, két ifjú elbírja kapni egy pár pillanat alatt kitalált tervvel. De ahogy társamra pillantok, már nem is érzem annyira a fölényünket. Sajnos ő nem volt olyan szerencsés, mint én és nem volt képes teljesen kikerülni az ellenfél támadását, és megsebezték a vállán, miközben próbált mellém kerülni.
* Mi történhetett vele, egy ilyen csapást könnyedén ki kellett volna kerülnie!
Közben a kópia és a Shori vállában lévő penge is eltűnnek. Az lenne a legjobb gyorsan ellátni társam sebét. De az ellenfél még, ha egy ponthoz is van kötve, képes lehet meglepetést okozni nekünk. Így ezzel még várnom kell. Ekkor pedig egy hatalmas lökéshullám söpör végig a harcmezőn, a csapdába esett Kagerougakurei shinobi háta mögül. Miközben vörös ködszerűség fedte le a levegőt. Benne pedig két alakot látunk az egyik a szalmasapkás Tenzou, a másik pedig egy fej nélküli ember. Kizárásos alapon csak a másik Kagerougakurei shinobi lehet. Körülöttük pedig kisebb húscafatok szóródtak szét a földön. Közben visszapillantok a csapdában lévő utolsó ellenséges shinobira látom, ahogy a tudatlanság félelmétől szemének pillantását folyton váltogatja Shorin és rajtam.
* Mit kéne tenni, életben hagyni vagy megölni? Ma már elég emberi életet vettünk el! És különben is azért küldött minket a Hokage, hogy a segítséggel, amit nekik nyújtunk, majd javítson a két ország kapcsolatán. De ha most megölünk mindenkit, és rájönnek, hogy mi voltunk az nem tesz, majd jót ennek. Ha pedig életben hagyjuk is fennáll a veszélye, hogy ez történik. Én nem szívesen veszem el mások életét inkább megóvni próbálom, de most nem is enyém a döntés elég lesz az is, ha csak egyenlőre kivonom a forgalomból az ellenfelet és majd utána döntünk. Addig is viszont ki lehetne használni, az ellenfél tudatlanságát!
- Megnézem, mi van Tenzou-val! A rossz karoddal, nem küldhetlek téged, egy helyhez kötött ellenfelet pedig neked is fel kell tudni tartani. De ha meg látod, hogy sietve jövök visszafelé tudod, mit kell tenned.
Mondom a mellettem álló sebesült társamnak remélve, hogy rájön arra, hogy egy elterelés támadásra gondoltam, hiszen az ellenfél már halott. Futva megindulok, Tenzou felé, kikerülve a sziruptengert. Ezzel megpróbálva lóvá tenni az ellent, hogy ott elkel a segítség. Majd a massza megkerülése után lábamba koncentrálom a chakrámat, hogy majd ne ragadjak bele én is a jutsuba. Ezután a Shushin no jutsut használva a Kagerougakurei shinobihoz sietek és egy tarkóra mért erős ütéssel megpróbálom  rövid álomba szenderíteni. Ha a megközelítése közben rájönnék, hogy átlátott a turpisságon akkor, felhagyok a leütéses tervvel és kijövök a masszából. De persze társamnak is jelzem, hogy az akció sztornózva van.

// Shimura Danzou //

Amikor Itaria-sensei átadja a drótot megköszönöm neki, majd zsebre vágom az eszközt. A karavánhoz érkezve azonban jól megnézem a csapatot, és amint kiadták a parancsot helyet foglalok az egyik szekéren. Lassú a tempó, és ez csak ront a honvágyamon. Olyan, mintha egyre nőne a távolság köztem és az otthonom közt. Az ereimben is gyorsabb a vér folyása, mint ahogy a szekerek vánszorognak... Így nem fogom kibírni a Szél országáig, gondoltam. Ezért inkább lekászálódom a járműről és gyalog folytatom az utat, feladatomat továbbra is ellátva. Jaj, mikor látom már meg dicső hazám területét? Azt a földet, ahol felcseperedtem? Sajnos érzem, hogy nem látom még egy ideig. De ahelyett, hogy otthonomról való gondolataim miatt szenvedjek, úgy hiszem jobb lenne, ha a Hozoin és én közöttem levő ügyet rendezném le. Odamegyek hozzá és megszólítom.
- Hozoin. Én szerintem az, hogy egyszer győztem, nem jelenti azt hogy ez mindig így lesz. Az egyik pihenőnél tarthatunk egy visszavágót. Már ha van hozzá kedved. Sikerült győzelmet hoznom, de erre te is ugyanúgy képes vagy. Gondolom a sensei téged hosszabb ideje tanít. Ez csak egy párbaj volt, és rosszul érezném magamat, ha emiatt lehetetlenítődne el annak a lehetősége hogy barátok legyünk. Nincs sok ismerősöm, talán nem véletlenül... de szeretném ha ez másképp lenne. - a jobb kezemet nyújtom felé - Mit szólsz? Megbékélsz egy visszavágó meccs keretében? - és egy baráti mosollyal díszítem a beszédemet.

// Jiraya: Éledő természet //
 
Tenzou hamar végzett a maga ellenfelével, ami engem is arra ösztökélt, hogy vessek véget a harcnak. Viszont ha lehet, én inkább próbálom elkerülni a felesleges vérontást. Még ha harcról is van szó. Főleg, ha az ellenfél már harcolni sem tud. Így inkább az ellen leütésével fejezem, be a harcot. Akit még, így csapdába ejtve is csak csellel közelítek meg. Pusztán óvatosságból, elvégre az előbb sem számítottam volna hasonló ellentámadásra és mégis megtörtént. Miután a ragacsos helyzetű shinobit is kivontuk ideiglenesen a forgalomból, Tenzou is odasétál hozzánk. Majd egy gyors dicséret után jött volna az észrevételezés rész, hogy hol is volt hiba. De ezt félbeszakította Shori, aki úgy csuklik össze ájultan, mint akit kicsontoztak. S mikor én utána nyúlnék, vezetőnk már meg is ragadja testét, hogy ne zuhanjon a földre. De végül mégis a földön fekve végzi. Bár korántsem mindegy, hogy oda zuhan, vagy oda fektetik. Egy kunaiial gyorsan újraszabja a ruhát a seb környékén, hogy szemügyre vehessük azt. Egyből észre is vesszük a lilás elszíneződést társunk bal vállán.
- Csak nem…
De vezetőnk már szavamba is vág, a tény kijelentésével, hogy barátom mérgezés áldozata lett. Közben pedig, letépte Shori felsőruházatának egy részét, amivel el is kötötte a sebet. Még csak arra sem volt időm, hogy szóljak van a táskámban kötszer az alap elsősegélykészletben.
* Fenébe, ez az én hibám! Miért nem láttam ezt előre? * Teszem fel magamnak a kérdést, persze tudom, hogy senki sem tudta volna, hogy a pengén méreg van. De az, hogy semmit sem tudok tenni a barátomért, az én nyugodtságomat is képes idegességre váltani. Eközben Tenzou elmondja, amit a vizsgálat alatt megtudott és mik a lehetőségeink. Majd az eszméletlen Kagerougakurei shinobi, felszerelését szabadítja ki a ragacsból, hogy ellenszert keressen. Ekkor már az én higgadtságom is kezd visszatérni, mert most végre én is tehetek valamit barátomért. Így folyamatosan józanodva el is kezdek gondolkozni mit is tehetnék.
* Nem tudok sokat a mérgekről, de annyit még én is tudok, hogy vannak mérgek, amiknek a tünetei közé tartozik a testhőmérséklet csökkenése!
Amíg vezetőnk ellenszert keres az ellenfélnél, én a hátizsákomból előveszem a tartalék ruházatomból a vékony dzsekiszerű fölsőmet, amit aztán föladok az eszméletlen barátomra a saját szakadt ruhái helyett. Eközben Tenzou is befejezi a kutatást, sajnos sikertelenül. Mindössze a mérget találta meg, ami egy barna lötty egy kis üvegcsében. Végezetül pedig elvágta, a férfi torkát. A vére spriccelt a sebből és a szájból egyaránt. Normál ember talán rosszul is lenne a látványtól. De én nem érzek semmi hasonlót. És nem csak azért mert túl dühös vagyok, hanem mert fél órán belül ez a harmadik gyomorforgató emberölés, amit látok. Közben pedig, leveszem az összesen 40 kilónyi súlyt(Azért írok 40-et az adatlapon lévő 80 helyett, mert a kaland kezdetekor még a kevesebb volt meg.)a kezeimről és lábaimról. Majd lepecsételem, őket egy tekercsbe a hátizsákomból. Mert normál esetben, ha vinnem kéne valakit az nem zavarna. De ilyenkor gyorsan kell haladni, azok pedig igencsak lelassítanak. És nincs elég idő, ha egy ember élete a tét. A tekercs elpakolása után, kezeimmel benyúlok eszméletlenül fekvő társam teste alá a hátánál és a lábainál. Miután fölemeltem elindultam Tenzou után a megfelelő irányba.
- Akár gyorsabb tempóban is haladhatunk. A súlyok nélkül, nem jelent nagy gondot!
Mondom vezetőnknek határozottan, mert tudom sietnünk kell barátom érdekében. De hangomon hallani lehet a még teljesen el nem múló idegességet, amit főképp a pár perccel ezelőtti tehetetlenségem okozott. Valamint a félelmet is.

// Jiraiya: Éledő természet //
 
Shori összeesése után Tenzou nem éppen óvatosan, de legalább gyorsan megvizsgálta. A mérgezésre hamar rájöttünk a testének lilás elszíneződéséből is. Gyors ellátás után és rögtönzött kötszer használat után, csapatunk vezetője ellenszert kezdett keresni az ellenfél. Eközben pedig én is megpróbáltam megtenni minden tőlem telhetőt, ami jelen esetben még csak az volt, hogy föladtam, rá egy ruhadarabot a táskámban tartott tartalékok közül. Az ellenszer hiányában és a korántsem szakszerű ellátás után elindultunk a Damiyou falujába. Tőle remélve ellenszert haldokló társunk bajára.  Ideiglenesen megváltam béklyóimtól majd fölvettem Shorit és Tenzou után indultam.
Késő délelőtt volt még mikor elindultunk. Kezdésnek pedig még erőltetett tempót diktáltunk. A fárasztó futást, tovább nehezítette az, hogy eszméletlen társamat is cipelnem kellett. De legalább a súlyok a gravitációnak köszönhetően nem húzták végtagjaimat lefelé.
 
A gyors tempónknak köszönhetően a mellékösvényről hamar ráléphettünk a főútra, mely az ország központjába tartott. S bár a tempónk lassulni kezdett, de korántsem önszántunkból, hanem fáradtságunktól. Amivel még rosszabb volt harcolni, amikor fogadók, kocsmák vagy csak egyszerű pihenőhelyek mellett haladtunk el. Folyamatos futásunk még az éjszaka eljövetelével sem maradt, abba. Az éjszaka leple alatt is folytattuk az utunkat. Szerencsére nem volt túl felhős az ég. Így a Hold fénye képes volt valamennyire megvilágítani az utat. Az este és a pirkadat átutazása a délelőtti órákban, már nagyon meglátszott rajtunk a fáradtság. Így Tenzou egy pár perces pihenőre megállt. Olyan fáradtak voltunk már ekkor, hogy mindenfajta beszéd is csak tovább fárasztott volna minket, ezért az út nagy részét is némán tettük meg. Mély levegőket véve leteszem Shorit, egy fa tövébe. Teste egészét kiverte a víz, arcán pedig látszott hogy küszködik a testében, terjengő méreggel. Kezemet homlokára teszem, lázmérőnek használva. Olyan forró volt, hogy még a parasztlázmérő is könnyedén megmondta magas lázzal küszködik. Ennek viszont furcsa mód örültem, hiszen ez jó jel, a teste harcol a méreggel. Letöröltem arcáról a verejtéket kabátom ujjával. Majd előveszem a táskámból a kulacsomat. Megrázom azt, hogy megtudjam mennyi van még benne.
* Huh, szerencsére jut még egy kicsi nekem is!
A kicsit kevesebb, mint félig teli kulacsot számhoz emelem, majd iszok pár kortyot ügyelve arra, hogy még egy csepp se menjen félre. Majd miután saját szomjamat sikerült valamennyire, kielégítenem Shori, következett. Kinyitom kicsit a száját, majd lassan beleöntöm, a vizet. De sajnos még, így is túl sok, megy félre. Mire a kulacs kiürül és valamennyire ellátom Shorit, már lassan le is telik a pihenő. Miközben egy lovas és egy hintó is elhalad mellettünk. Majd az utolsó percben járva egy másik szekér is közeledik felénk. Aminek kocsisa már messziről kiabálva hirdeti magát, vagyis portékáját. Mellénk érve megáll, majd ajánlatot is tesz. Aminek második tételének árát meghallva kicsit el is mosolyodok.
* Nem is tudom mi a nagyobb pofátlanság, 5000 ryoért árulni egy üveg vizet vagy, hogy 2000-ret érne a Kusanagi no Tsurugi. Egy egyszerű katana is a többszöröse. Ez egy jó vicc már szükségem is volt egy kis vidámságra. Meg kérdezném van-e nála gyógyszer. De ha csak annyira igaziak, mint a Kusanagi akkor az annyit ér Shorinak, mint halottnak a csók. Akkor pedig már inkább megállok a következő gyógynövényesnél és ott veszek valamit, ami enyhíti a lázat.
Anyám boltjának köszönhetően tudom, hogy az eladó olykor hajlandó azt mondani a vevőnek amit az hallani akar. Így szerencsére ezzel nem olyan könnyű átejteni.
- Sajnálom, de nem! Maga is tudja, hogy ninják vagyunk, így azt is tudnia kéne, hogy tisztában vagyunk a legtöbb fegyver árával. Tudja az egy egyszerű katana is többet ér, mint a vize és a híres Kusanagija!
Kijelentésem, talán kicsit sértő a férfinak, de csak az igazat mondtam. Ha van egy kis esze a következő delikvensnek már reálisabb árat mond és sikerül palira vennie. Közben pedig nagyjából el is telt az öt perc. Így felvettem Shorit jelezvén, hogy kész vagyok tovább haladni.

// Jiraiya: Éledő természet //
 
Egy rövid harc után Tenzou és én kénytelenek voltunk futással tölteni egy egész napot, hogy megmérgezett társunknak sikerüljön ellenszert találnunk. S bár nem spórolunk az energiánkkal az életének megmentése közben, de mégis megállunk egy rövid pihenőre. Hogy pár korttyal felfrissítsük magunkat, és valamennyire helyrerázódjunk. Közben mivel a főútról van szó természetesen halad a forgalom. Még egy vándorkereskedőt is utunkba sodort a sors. Sajnos csak később derült ki, hogy ez inkább balszerencse. Agresszívnak nem mondhatóan, de annál inkább rámenősen próbálja ránk tukmálni portékáját. A különleges erejű hősök vizét. Melyhez olyan akciót is képes lenne hozzá csapni, hogy pár ezerért megkaphatnánk mellé a legendás Kusanagi no Tsurugit is. Természetesen egy ilyen egyszerű trükknek sem én sem, Tenzou nem dőlünk be. Így ezek után már meg sem merném kérdezni, hogy lenne-e ellenmérge Shorinak. Mert biztos, hogy akadna nála. Sőt talán még jutányos áron felkínálna mellé még egy olyan cérnát is, ami ha egy Bijuuhoz ér rátekeredve egy eltéphetetlen kötéllé változna egy szempillantás alatt.  Hangulatomhoz mérten, illedelmesen vissza is utasítom az ajánlatot. Újra fölveszem Shorit, de éppen hogy csak kezembe kerül a földről már Tenzou rám is parancsol, hogy hagyjam, majd ő viszi tovább.
*Ebbe meg mi ütött? Talán kivételesen nem alkoholt lefetyelt a kulacsából? És nem csak hogy Shoriért, de még az én állóképességem miatt is aggódik. Bár a jelenlegi borús helyzetünkben ez érthető. Főleg hogy, mint a csapat vezetője még felelősség is az övé.
A parancs értelmében, átadom magatehetetlen társunkat Tenzounak. Ami több szempontból is jól esik. Végre látszódik, hogy törődik velünk. Valamint tényleg javítja a haladási sebességet, ha cserélgetjük a holtsúlyt. Bár nem illik így hivatkozni egy éppen haldokló bajtársra. Mivel jó magam eléggé kifáradtam, így most nem veszem vissza a súlyokat, hanem azok nélkül haladnék tovább. Már ha nem állná az utam az árus. Egy újabb hihetetlen árucikkel, ami most nem más, mint egy régi kulacs, ami állítása szerint egy ninja eszköz.
*Úgy tűnik nem ért a szép szóból! Vagy olyan udvarias lettem volna, hogy azt hiszi, újra próbálkozhat?
Az ajánlat hallatán vezetőnk erélyesebb hangon, ejti ki nevem mellé pedig a parancsot, a továbbhaladásra. Persze ez inkább egy célzás volt az árusnak, hogy hagyjon fel az eladási kísérletekkel. Elvégre vezetőnk is látja, hogy én már indulnék. De a férfi továbbra is az utamat állja. Ami természetesen nekem is idegesítő. Így fel sem tűnik, hogy végre tényleg az én nevemet használja, és nem egy hasonlót. Ez is csak a férfi józanságát bizonyítja. Mivel a férfi nem szeretne átengedni vásárlás nélkül, így kénytelen vagyok engedni higgadtságomon és drasztikusabb lépéseket felé venni az irányt.  
 - Látom az előbb nem voltam érthető! - förmedek rá az árusra - Ha most nem enged, át tényleg használni fogom azt a kulacsot, de arra hogy teszteljem nem-e törik el a fején!
Majd gyors, erőszakos léptekkel elmegyek mellette Tenzou mellé. Remélve hogy az előbbi üzenetemet már tényleg megértette, ez az idegesítő ember.

______
Edit: Ide kérném a posztot: http://narutohun.niceboard.org/t2406-a-daimyou-birtoka

// Genkou - A megbeszéltek szerint folytatjuk. + 15 ch-val jutalmazom a türelmedet! //

Sok minden, ami lezajlik az ifjú ninja szívében, ismeretlen marad a külvilág számára. Noha Genkou sosem volt az a fegyelmezett, érzelmeit, gondolatait elrejtő harcos, ám megtanulta, hogy nem szabad mindent kimutatnia. Amikor odalép Hozoinhoz, hogy megbeszélje vele a dolgokat, az valóban bölcs lépés, hiszen amennyiben a továbbiak folyamán össze kell dolgozniuk, úgy nem szabad viszálynak, vagy kételynek lennie közöttük. Talán ha fellengzősen, vagy nagyzolva kezdi, akkor hozoin másképpen reagál. Így azonban, hogy látja, Genkou szándéka őszinte és szavai igazak, erőt vesz magán, még ha ez részben csak színjáték is, meglehet, hogy a megbocsátás kezdete.
- Nem akarom, hogy emiatt hibázzunk a küldetésen. Én csak... nem szeretek veszíteni.
Hozoin, ez a Genkou fölé tornyosuló fiú, most a kezét nyújtja, bár szemében nem csillan őszinteség, vagy legalábbis a szándéka nem teljesen őszinte, ez érződik.
- Amint hazaérünk... mármint, amint visszajutunk Konohába, újra párbajozhatunk, addig a küldetés az első!
Ezt úgy tűnik, teljesen komolyan gondolja.
Időközben az egyik őrházból egy katona lép ki. Az épület fából van, nem kifejezetten nagy, alig néhány fekvőhely férhet el benne, esetleg egy kisebb konyha és raktár. A katona éppen úgy néz ki, amint akik a szekereket kisérik, a Tűz Daimiyojának hadseregébe tartozhat. A Katona után egy pelyhedző állú fiú is kilép, lerí róla, hogy Ninja, s ezt bizonyítja a fejpánt, melyen Konohagakure no Satou jele büszkén terpeszkedik. A Shinobi peckes léptekkel sétál végig a karaván mellett, egyenesen az utolsó szekérhez, amely egy valóságos hintó. Ott beszélget Itaria-senseiiel, majd pedig azzal, aki a hintóban ül. Papírok cserélnek gazdát. Miután mindent elrendeztek, az őrök visszasétálnak a helyükre és a karaván továbbindul. Itaria hamarosan két geninje közelébe férkőzik, mintegy véletlenül.
- Figyelmetek ne lankadjon! A Folyó Országán kell átkelnünk, amely semleges terület, így nem vesz részt a háborúban. Engedélyünk is van rá, egyenesen a Folyó Országának feldesurától... azonban ezek a népek igencsak megbízhatatlanok, nem bízom bennük és Ti se bízzatok a Folyó Országának egyetlen lakójában sem. Félnek tőlünk, joggal és az is lehet, hogy - itt még halkabbra fogja a beszédet - hogy nem annyira semlegesek. Ezen felül különös híreket kaptunk innen. Olyan sivatagi lényekről, amelyek a háború kiatt hagyták el otthonaikat és nem túl barátságosak. Legyetek résen. A Folyó Országának határőreivel csak Én beszélhetek, senki más!
Röpke húsz perc múlva, kisebb facsoport mögül elő is jönnek a Folyó Országának őrei. Nagyjából tíz fős csapat lehet, többnyire szamurájok. Itaria-sensei valóban beszél velük, megmutat néhány iratot és a karavánt beengedik az országba.
Ahhoz képest, hogy a küldetés a C és a B szint között mozog, Itaria meglepően óvatoskodónak tünt. Persze az is lehet, hogy csak így próbál ráijeszteni a Geninekre, nehogy lankadjon a figyelmük.




Eljön a Folyó országában töltött első este. A kocsisok éppen a tevéket, vagy lovakat etetik. Ez már a nyolcadik nap az utazás kezdete óta, mégis, a hintóban ülő férfit eddig alig látták. Magas, mindig díszes, értékes ruhát visel, ápolt és méretes bajusza van, arcvonásai jómódról árulkodnak, ám nem nagyon közösködik a karaván tagjaival. Azt beszélik, Ő pénzeli az utat, így próbál meg jó pontot szerezni a nép szemében. Különös.
Több tábortüzet is gyújtottak. A szekereket kör alakban helyezték el a tábor körül. Nem is olyan messze, egy patak csordogál, békésen, kellemesen. Hozoin az alváshoz készülődik, mások az őrszolgálathoz. Genkou éppen szerény vacsoráját fogyasztja, amikor borzalmas üvöltés rázza meg a vidéket. Azután pedig egy furcsa zaj. Néhány sikoltás. Mi a fene lehet ez? A táborban mindenki fegyver után nyúl és felriad. Ám nagy az összevisszaság. Senki nem tudja igazán, hogy mit tegyen. Hangara kapitány és Itaria-sensei nem is olyan régen elmentek, körbenézni, így nincs, aki parancsoljon.

//Danzou//

Tudom hogy ez a megoldás Hozoinnal nem vezetett tökéletes békéhez, és még csak nem is lettünk jó barátok, azonban ez egy lépés efelé. Viszonylag elégedetten rázok kezet vele, legallább ennyi sikerült. Nehéz eset, én nem durcáskodnék így, pedig kettőnk közül én vagyok a puhányabb, egyenlőre. Igyekszem megfelelni shinobinak hogy édesanyám büszke legyen rám, és ebben a háborús korszakban az országomnak is elkél a haderő, amiből csak egy vagyok, és még csak nem is katona. A főváros elesett ugyan de a Szél országa korántsem! Igen, az nem is fog. Ezért örültem annyira a párbaj eredménynek, az a meccs - és ezzel nem Hozoint akarom lekicsinyíteni - megmutatta hogy van aki a közelembe sem ér, már amikor... Már sokkal erősebb vagyok mint mikor a tűz országába jöttem. Rengeteget tanultam ez idő alatt, megismerkedtem néhány ninjával, barátot továbbra sem listázhatok... Azért úton vagyok Hozoin felé. De legfőképpen a Folyó országa felé. Bizonytalan terep ez nekem, társaimat nem is ismerem eléggé. A folyó országa nagy problémákkal küzd, és a határátkelő állatok között akár ámokfutó ninjuu is lehet! Nagy "bulit" tudna az csinálni. Ennél a küldetésnél csak a frontvonal lehet veszélyesebb... Egy karavánt kísérünk egy instabil állapotú területen át, valamint egy ugyancsak veszélyessé vált országban van uticélunk. Ha lélekben megőrzöm az épségemet, nem eshet bajom. Bízom a társakban, még ha nem is tudok sokat róluk.  A katonai állomásnál leellenőrzik az iratokat, és úgy tűnik hogy minden rendben halad. Megfogadom Itaria-sensei diszkréten hozzánk intézett intelmeit, melyek arra késztetnek hogy harcra készüljek. Minden esély megvan rá hogy ilyesmi fog történni. Óvatosnak kell lennem. Várom már hogy hazám területére léphessek, csak meg ne haljak előtte, mert a hullám nem köszön haza! Mikor a nap lemenőben van már, eszembe jut Hamizaki. Édesanyám gondolom ezer meg ezer kérdéssel árasztana el, de Hamizaki, nem tudom hogyan fogadna. Tán megölel? Esetleg rámpirít hogy milyen veszélyt vállaltam azzal, hogy egyedül hagytam el az országot? Eddig barátok voltunk és megértettük egymást, most azonban... kezdem... más szemszögből nézni a dolgokat. Ha ez így pontos. Egyszerűen már nem csak barátként gondolok Hamizakira, van valami ami mindig is közel húzott engem ő hozzá. Egy különös érzés amit soha nem éreztem korábban. És zavarba hoz... Inkább a küldetésre koncentrálok, veszélyes hely ez ahhoz hogy elkalandozzak. Le is száll az éjjel leple, majd a sensei elmegy, azt hiszem körülnézni. Én letelepedek egy kisebb csoport mellé vacsorázni. Hamizaki megint lelki szemeim előtt van.  Nem elegyedek beszélgetésbe a többiekkel, mikor valaki megpróbál velem beszélni, udvariasan hárítom a lehetőséget. Furán érzem magamat. Nem ma kellett volna rá gondolnom. A béke itt valószínűleg most pattant el a hangokból ítélve. Én először körülnézek, ki hogy reagált rá, majd leteszem a kaját és az egyik shinobihoz fordulok a kérdésemmel - Mi folyik itt? - Most látom hogy a sensei nem jött vissza - Itaria-sensei még nem jött vissza?! - Ezt inkább csak magamnak tettem fel. Megvan az esélye hogy éppen ő van most bajban. A fene egye meg! Előveszem kettő kunaiomat és rájuk erősítek egy-egy robbanó jegyzetet, majd elkülönítve őket a többitől elrakom őket. Kéz6be veszem a drótjaimat és készülök az esetleges harcokra. Amikor kell aktiválom a Harigane saku no jutsut, kezdetben biztonsági okokból dróttal küzdök. Nem tudom pontosan hogy mi folyik itt, de szerintem mindjárt vér!