Határvidék

(Eiko, Kakashi)
Lassan megérkeztünk a határvidékhez...
- Akkor itt le is táborozunk nem? - kérdeztem és reménykedtem, hogy igen, de Kuromaru azt mondta megyünk még egy kicsit.
Egy idő után Kuromaru jelt adott arra, hogy megállunk. Én megcélóztam egy jobb oldalt álló fát és a fa alá letettem a táskámat és leültem. A többieket néztem akik hasonlóan cselekedtek.
- Sensei azt mondtad fogsz minket edzeni is egy kicsit - mondtam halkan - Az lenne a kérdésem, hogy mikor? Csak azért mert most még a tűz országán belül vagyunk és itt még talán nincs annyi kém. Bár most jut eszembe lehet, hogy a tűz országától távolabb kellene mert akkor ha valaki ésszrevesz beadhatjuk magunkat vándor ninjának... - elmélkedtem még egy darabig amíg eszembe jutott, hogy feltettem egy kérdést és nem hagytam a senseit, hogy válaszóljon - elnézést sensei csak belemelegedtem az elmélkedésbe...
Kiváncsian vártam Kuromaru válaszát és közben a vidéket szemléltem...

Reakcióját látva nemigazán vett komolyan, amit nem nézek jó szemmel.
~Pukkancs kisgyerek! Komolyan gondolja hogy elhiszem, senkinek se hiányzik, 15.000.000-ért?~
-Jólvan, tagaggya csak ha szeretné de akkor is velem jön. A helyében nem agresszívoskodnék mert akkor talán bennem is felmegy a pumpa. Ja és ha nem jön magától bizisten felkapom és viszem!
~Jó lenne sietni mielőtt visszatér a nyanya, ha még nincs itt.~
Türelmetlenül várom elindul-e végre bár biztos vagyok benne hogy a vége az erőszak lesz.
~Miért nem tud együtt működni? Én odaviszem aztán ott már futhat, szökhet, csinálhat bármit csak a pénz legyen már nálam!~

[Chika]

- Nem vagyok agresszív. – jelentettem ki – Te nem tudod, hogy meddig lehet elmenni. Kissé érzékeny vagyok arra, ha közel merészkednek hozzám.
Ennyire hülyének néz? Mondjuk addig a jó. Nem is értem, hogy feltételezi, hogy majd én önként és dalolva fogom magam és elsétálok vele a fene tudja, hogy hova. Biztos ahhoz volt hozzászokva, hogy csak csettint egyet és az van amit ő akar. Vajon érzékelte már, hogy nagyon rossz emberrel kezdett?
Megeresztettem egy hátra bukfencet és abból kitolva magam talpra érkezvén ismét távolabb kerültem tőle. Már vártam, hogy hanyatt essek véletlen Shirukiban.
- Talán mesélj nekem a megbízódról kedves Chiki és komolyan mondom megfontolom az ajánlatod, de figyelmeztetlek, hogy rossz fogoly vagyok.
Ha Ranról van szó… azt majd még kitalálom…

-A nevem Chika! Kérem jegyezze meg! A megbízóról annyit tudok hogy hogy néz ki és hogy sokat fizet.
Nem tudom milyen tapasztalatai lehetnek ha így tudja milyen fogoly válik önből, de én megvallom őszintén ez az első ilyen melóm. Azonkívül ha tudná mit akarnak öntől, és főleg ki, lehet nem is fogoly lennee hanem útitárs de ez majd elválik most kérem induljunk.
Igazából nincs időkorlátozás, de minek itt ácsorogni, ha beszélgetni akar az útközben is megy viszont jó hogy kicsit visszavett. Annak viszont nem örülök hogy egyre közelebb megy a rókához.
-Bocsánat hogy beleszólok de ha tovább hátrál átesik a rókán, akitől nyilván védelmet várna. Nem vagyok állatkínzó de ha ráveszi hogy megtámadjon kilapítom.

Kezdett zavarni hogy eggyáltalán nem vesz komolyan de annyira azért mégse hogy erőszakosan lépjek fel, mégiscsak egy kislány.
-Figyelj, a megbízómról annyit tudok hogy állítólag gazdag szeret kocsmázni és azt akarja hogy te máshol legyél. Azt már neked kell tudnod miért. Mindazonáltal szeretném ha nem mennél be abba a házba és egy kicsit komolyan vennél akármilyen nehéz is.
Komolyan nem tudom mire föl intett óva az a fickó a rókától nem tűnik nagy számnak, a gondolatolvasásával meg kitörölheti.
-Szóval idejönnél végre ha kielégítettem kíváncsiságod?
~Na jó ezt már az elején elrontottam, a legközelebbi emberrablásomon agresszívan lépek fel!~

-Hát talán valakinél kihúzta a gyufát nem gondolja?-Mondtam miközben elindult felém. Kész terv volt a fejemben bár csak átmeneti megoldásnak látszik, de megpróbálom.
Ahogy közeledett felém hirtelenén is közelebb léptem megragadtam és átvetettem a vállamon majd így indultam el hátatfordítva a háznak.
-Sajnálom de a kérését nem teljesíthetem, most szépen elindulunk további kérdéseit út közben tegye fel kérem.
~Na most aztán behatoltam a privát szvérájába, meglátjuk hogy reagál.~

Kuromaru bólintott, arra a kérdésre, hogy itt fog e a kis csapat letáborozni-e. Kerestek is egy ideális terepet, ahol nyugodtan elővehették a hálózsákjaikat és elkezdhettek tüzet rakni. A Jounin szerencsére hozott magával elég élelmet így mára jutsott mindenkinek a bőséges lakomából, ami különleges húsos szendvicsekből, gyümölcsökből és persze friss vízből állt. Az egész napos menet után nagyon örültetek az ételnek. -Azt hiszem a legjobb az lesz, ha a Gőz országában edzelek titeket majd. Az egy semleges terület és a Víz shinobik nem mernek odamerészkedni, mert Kumogakure és Namigakure is a közelben van. Igaz Otogakurei ninjákkal összefuthatunk, a korai szakaszon de ennek az esélyes is minimális.-Elemezte gyorsan a helyzetet a szőke hajú shinobi. -A legjobb az hogyha időben lepihenünk, ez nem parancs csak tanács. Felváltva őrködünk, három óránként váltjuk egymást. Kuzomi kezdi majd, aztán én leváltom, végül pedig a hölgy zárja a kört, ha megfelel.

Miután a tűz elkezdett patogni Kuromaru ételt vett elő a hátizsákjából és megkinált vele amit elfogadtam és megköszöntem. Evés közben válaszolt a kérdésemre és mivel kielégitő választ kaptam egy kisebb mosoly végigfutott az arcomon. Kuromaru beosztotta az örködést és nekem kell kezdenem.
- Végülis jól járok mert nem ébresztenek fel majd egy darabig és így nem sok szakaszonként alszok majd - futott át az agyamon miközben elövettem a hátizsákomból a hálózsákom és ráborítottam a táskámra egy fa mellé.
Én elmegyek szedek fát, hogy a tűz kitartson még egy darabig. Tíz perc és itt vagyok - mondtam és látótávolságnál messzebb nem is mentem.
Amikor visszaértem egy nagyobb adag száraz fát hoztam magammal és nem messze a tűztől leraktam. Már sötét volt és a tűz fényében láttam, hogy még nem alszanak, de nem zavartam meg őket. Neki dőltem a fának támasztot táskámnak és vártam, hogy teljen az idő... Néha-néha pakoltam fát a tűzre, hogy ne aludjon ki és közben halgattam a bogarak és állatok hangját. Némelyik kicsit rémisztő volt és sokat nem is ismertem fel. Egyre hidegebb lett ezért betakaróztam a hálózsákkal... Eiko megfordult álmában és nem messze egy faág szétroppant és a hálózsák alatt benyúltam a ruhám alá egy kunai tőrért... de nem sokkal később megláttam a zaj okozóját egy nyúlat... Rám nézett és ha nem lettem volna ilyen fáradt talán oda is megyek hozzá... Már jó ideje nézett rám amikor majdnem leragadt a szemem ezért úgy döntöttem mégis csak felállok, de még előtte a kunait becsúsztattam a ruhám újjáb biztos ami biztos alapon. Dobtam egy kisebb ágat a tűzre és nyújtózkodtam egyet... közelebb sétáltam a nyúlhoz, de a közeledtemre elszaladt.
- Hát akkor nem tudok senkivel se komunikálni - gondoltam magamban viccesen, de nem voltam olyan hangulatban, hogy elmosolyodjak saját hülyeségemen.
Egyzser-kétszer halkan körbesétáltam a táborhelyünket amitől kicsit felfrissültem de nem akartam messzebre menni mert hát mégis csak őrködöm. A táskámból előkaptam a kulacom és egy kicsi vízet az arcomra öntöttem és szétdörzsöltem az arcomon, hogy újra éber legyek. Az ötletem bevált, de nem volt kedvem visszaülni ezért csak a kulacsomat vittem a táskámhoz én nem maradtam ott... Néhány méterre távolodtam a tábortól és körbe sétáltam aztán megáltam halgattam az éjszaka hangjait majd egy újabb kőr és így tovább. Körübelül egy órán át körözgettem utána visszamentem a holmimhoz. A tűz már majdnem kialudt ezért raktam rá újabb adag fát. Nem volt kedvem leülni ezért neki döltam annak a fának amelynek gyökereinél a holmim található... Kezdett újra leragadni a szemem amikor Kuromaru megmozdult, nyújtozott egyet és felült.
- Pihenj le! Most én jövök. - mondta.
Én örültem neki és furcsáltam is mert ezt hittem, hogy majd nekem kell felkeltenem, de azek szerint a jouninok tényleg nagyon profik minden szempontból.
- Oké - mondtam álmosan és már megfogtam a hálózsákom amikor ránéztem Kuromarura és újból megszólaltam - amúgy nem láttam semmi különöset.
Betakaróztam és a fejem ráhajtottam a párnámra és olyan gyorsan elaludtam, hogy a kunait elfelejtettem visszarejteni a ruhám újából a pólóm alá... Az álmom nem volt mély a küldetés miatti izgalomtól...

Nos nem várt fordulat állt be az eddig majdnem zökkenőmentes emberrablásba. Egy másfél méter magas, erőssen agresszív fellépésű róka formájában. Úgy tűnik két választásom van. Vagy leteszem a lányt, és a róka talán békénhagy, ergó bukom a küldetést.
Vaaagy......futok!
A dinamikus akció jutsut használva a rókát megkerülöm, sőt jóval mögé érkezem, majd loholni kezdek. Közben fejben felmérem a távolságot a mostani helyzetünk és a sziklák országa között, már amennyire ezt ismereteim engedik. Rögtön arra szándékszom menni felesleges megállók nélkül.
-Ez aztán ijesztő volt kisasszony! Remélem ha nagy legalább lassabb nálam.
Miközben ezeket mondom hirtelen fájdalom nyilal az oldalamba, ami nem is csoda hisz rohanás közben próbáltam csevegni a kisasszonnyal.
~Na, semmi duma amíg a róka fel nem adja.........vagy el nem kap.~

Az éjszaka nyugalmasan telt, elsőnek Kazumi ment őrségbe, akit nem zavart meg semmi, nyugodtan boklászta végig a három óráját de azért figyelt, minden részletre. Ideje lejártával, felkeltette Kuromarut, aki leváltotta. A Jounin már figyelmesebben végezte a munkáját és miden egyes neszt kiszűrt, esélyt sem adva egy esetleges meglepetés támadásra. Azonban az ő szolgálati idejét sem zavarta meg semmi rendkívüli. A csapat utolsó tagja, Eiko órái is zavartalanok voltak. Reggel a csapat összeszedte a cuccait, eltüntették gondosan maguk után Kuromaru felügyeletével, majd elindultak a Gőz országa felé. -Tegnap zavartalan éjszakánk volt szerencsére. Ügyesek voltatok, de azért legközelebb ne mászkáljatok el, inkább előre készüljetek fel a vízzel.-Közölte a shinobi, aki mint kiderült végig ébren volt. -Mint említettem tegnap, itt hang shinobik rejtőzhetnek. Mit tudtok Otogakuréról?-Kérdezte, hogyha nem tudnátok válaszolni, tájékoztasson titeket.

Eiko felkeltett és Kuromaru szólt, hogy indulunk. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat és útra készen vártam az indulást. Szinte teljesen kipihentem magam. A ruhám újába rejtett kunait vissza tettem a helyére és nyújtózkodtam még egyet.
Elindultunk a gőz országa felé.
Kuromaru megkérdezte tudunk-e valamit Otogakuréröl.
- Én nem tudok szinte semmit Otogakureröl - mondtam Kuromarunak.
Kuromarura néztem és vártam, felvilágosít-e vagy csak fel akarta térképezni a tudásunkat.
- Vajon most mi lehet a frontokon? - futott át az agyamon a kérdés - és hol lehetnek a frontok?
Kicsit haboztam de Kuromaru válasza után rögtön feltettem a kérdést:
- A frontok most hol húzódnak? Remélem nem kerülünk egy csata közepébe!

Mikor megérzem a fájdalmat a vállamban, tudatosul bennem nem lehet viccre venni ezt az egészet. Majd miután annak a vénasszonynak a drótja megállított, lélekben már felkészültem a harcra. A lányt, immár kicsit sem finomkodva levágtam magam elé a földre, majd szabad lábammal mellkasánál a földhöz préseltem.
-Ez nem volt szép kisasszony! Pedig azt hittem a végén még jól is szórakozunk majd.-Mondom, miközben lassan leveszem vállamról a kalapácsot.
-És ön mit szeretne tőlem?-Vetem hátra miközben szabad kezemmel kitépem a senbont a vállamból és elhajítom, majd megpróbálom kiszabadítani lábam a fogságból.

Na most leszek ideges...
- Mérhetetlen barom vagy! - fuldokoltam, hiszen két térdével, teljes súlyával rám nehezedett //...ez kicsit érdekes volt ám...// - Még hogy... Jól szórakozunk? Te azt hitted... Azt merted hinni, hogy... hagyom... hagyom, hogy elvigyél egy... pszichopatához? ?
Hosszabb szünetet tartván, megpróbáltam kiküzdeni magam alóla. Pechére nem feküdt teljesen rám így simán fejbe tudom rúgni, akkor pedig remélhetőleg elterül.
- Laposra verlek, élve kibelezlek. Utóbbiból még a s**rt is kipréselem és beletömöm a szádba. Aztán kikötözlek egy fához a lógó beleiddel és otthagylak, hogy egy veszett ró... medve felzabáljon!
Előrántom a kardom, amiről mindig megfeledkezem és próbálok visszaemlékezni a mozdulatokra amiket még apám tanított. Emlékek... Apa... Aka... De most nincs időm velük foglalkozni.

//Bocs, felhúztam magam. //

-Otogakurét Orochimaru alapította, aki egykoron a Sandaime Hokage tanítványa volt. Halála után a jelenlegi vezető, a jobbkeze Kabuto lett, aki legalább olyan veszedelmes, mint az elődje. Hang alapú technikákat alkalmaznak, előszeretettel idéznek kígyókat, valamint egyes harcosaikat átokpecséttel látnak el. Ez a pecsét megnövelő az erőt és a chakrát, ám de nagyon veszélyes, akár halálos is lehet. Magsabb szinten külső elváltozásokat is okoz. Magán az országon nem haladunk át, de mint mondtam összefuthatunk pár felderítővel.-Magyarázta Kuromaru.- A háború most nem a ti dolgotok. Ki kell zárnotok a kíváncsiságot, a félelmet és az egyéb érzéseket a küldetés alatt. Különben csökken az esélye a sikernek. -Fejezte be Kuromaru.-Na kapcsoljunk rá, hogy délben elérjük a Gőz országának hegységeit.-Adta ki a parancsot, majd shinobi módjára elkezdtetek suhanni egyenesen bele az ismeretlen és talán veszélyes vidékbe.

// Gőz országa, Hegységek //

//Ayami//

Kobushi nem örült a feladatnak... Elküldték őt a Tűz országabeli szervezethez, hogy adjon át nekik egy fontos csomagot, ezért kénytelen volt utazni, és elhagyni a jól megszokott környezetét. Nem mintha még nem járt volna Konohában, de a környezetváltozás mindig rossz hatással volt rá, nem szerette, ha kizökkentik az életét megszokott kerékvágásából. Ráadásul tudta, hogy a Tűz országában sokkal több a ninja, mint náluk és velük pedig végképp nem akart találkozni. Bár igaz, nem lett volna ellenére, hogy elkapjon egyet-kettőt közülük, hadd fogyjanak csak... Erre viszont kicsi volt az esély, mármint hogy találkozik ninja-val, hiszen a falu, ahol a Yakuzák itteni központja volt, Konohától, a ninjafalutól eléggé távol volt, szinte a határ mellett, arrafele meg nem igen járkáltak ilyenfajta népek. De ki tudja, hátha szerencséje lesz... Kobushinak még égett a tenyere, hogy végre kipróbálhassa magát, és egyben apját is meg akarta bosszulni. Nem zavarta, hogy nem tudja pontosan melyik shinobi végzett a férfival, sőt, talán pont ezért is fogadott bosszút az egész ninja világ ellen.
Kobushi ezen gondolatokkal eltelve haladt a Tűz országa felé, hátán keresztbe a kardjával, övén pedig a kis csomaggal, amit nem nézhetett meg, hogy micsoda. Igazából nem is érdekelte annyira, csak minél hamarabb le akarta tudni a feladatát.
A határon könnyen átjutott, egyenesen a faluba vezető útra fordult, majd kényelmes sétába kezdett. Úgy látszott, hogy semmi probléma nem lesz útközben, amit kicsit talán sajnált is, de hát... a sorsunkat nem mi alakítjuk.

//Kobushi//

Csak edzés. Igazából kirándulni vágytam. Lábamon a súlyok halkan koppantak hátamon a táska édes súlya nehezedet vállaimra.
Szép idő volt talán túlságosan is. Mivel civilként voltam most jelen fejpántom táskámban volt. Hajam pedig egy szalaggal össze fogva.
Egy fekete sok zsebes nadrág egy fehér felső ami rajtam volt.
Elő vettem egy üveg vizet majd nagyot kortyoltam és sétáltam tovább. Hosszú percek múlva zajt halottam. Viszont nem törődtem vele. Én csak egy utazó vagyok. Egy férfival találkoztam egy az utat amin épp haladok egy másik keresztezte, majd haladtak tovább egy irányba.
Észre vettem és fekete szemeimmel végig mértem. Majd lesütöttem szemeim és kissé lemaradtam, hogy háta mögött legyek.

Amint ráfordult a falu felé vezető útra, Kobushi észrevette a lányt. Olyan 15 év körülinek tűnt, fekete-fehérbe volt öltözve, a felszereléséből ítélve elég hosszú ideje úton lehetett már. Amint a lány is megpillantotta, hirtelen mintha megijedt volna, szemét lesütötte, majd lassabban kezdett el lépkedni. Ugyanazon az úton haladt, mint Kobushi, ő pedig nem szerette, hogy ha van valaki a háta mögött, így ő is kisebbeket kezdett el lépkedni, de mikor látta, hogy a lánynak nincs szándékában megelőzni, teljesen megállt. Lement az útról, és leült a fűbe, mintha csak pihenni akarna. Nem fordult a lány felé, de szeme sarkából figyelte, hogy megmozdul-e végre, kissé már kezdte zavarni a dolog. Nehogy már egy kislány miatt ne haladhasson tovább...

Megálltam én is nagyot kortyoltam a vízből ami a kezemben volt. A férfira néztem és közelebb léptem miközben lábaimon a sulyok halkan koppantak.
- Őőőő izé szia. nem vagy szomjas?
Mondom és mutatom az üveget amiből az előbb ittam. Az üveget a földre teszem és táskám leveszem.
- Bocsánat, hogy én is idejövök az árnyékba.
Felesleges lenne bocsánatot kérni. Csoda, hogy meg mertem szólalni, nem hogy még oda is menni hozzá. Egy pár lépés távolságra álltam tőle. Ki nyitottam a táskám és elővettem egy telli üveget. Közben kipottyant egy kunai és shuriken tartom a táskából, amin konoha jelképe volt.
- Ügyetlen vagyok..... de itt a friss víz. Ígérem nem ittam még bele.