Határvidék

//Ez a jutsu nagyon nem feküdt nekem... -_-" //

- Vooaaa! – lehullott rólam a drót és én a sikertől megrészegülve pislogtam körbe. Shiruki értékelte a teljesítményem, a nyanya csak a formáját hozta.
Mindezek után kajáltunk valamit, nem tudom mit, mert még mindig valamiféle extázisban voltam. A nyanyát ezt teljesen hidegen hagyta és a kezembe nyomott egy senbont, azzal az utasítással, hogy vegyem a… számba? És lőjem ki? Mi?
- Harc közben nekem akadna időm arra, hogy megtöltsem a számat túlméretezett tűkkel, hogy aztán kilövöldözzem őket? – mondtam inkább csak félig neki, félig csak magamnak… - Itt inkább azzal van a baj, hogy idő mire a számba kerül… Talán hatásosabb lenne csak úgy eldobni nem?
Talán ezt a kérdést nem kellett volna feltennem, de már késő. Ha ennek a dolognak valaha is hasznát látom a jövőmben, felkeresem a nyanyát és hálát adok érte. De hát nincs mit tenni, örülhetek, hogy még mindig megtűr. Elfordultam tőlük, ne lássák a próbálkozásaim. Próbáltam chakrával töltögetni a senbont, végül is idegen tárgyak chakrával feltöltögetése mostanság elég jól megy. Sokáig csak játszadoztam a senbonnal, majd visszafordultam a nyanyához.
- Amúgy, hogy hívják? Vagy ki maga azon kívül, hogy egy ezüst színű rókával mászkáló, valószínűleg leszerelt ninja? Nem szimpatizálni akarok, még mielőtt azt hinné, egyszerűen kíváncsi vagyok.
Újra ráharaptam a fegyverre és a feltöltésével szórakoztam. Egyenlőre nem tudtam teljesen rákoncentrálni, kell hogy pihenjen kicsit a szellemem az előző gyakorlat után, ezért is próbálom a nyanyát beszéltetni.

//A francba… Pedig már ki voltak dolgozva az elképzeléseim… Megijedt biztos… T.T De ha visszajön még lehet ugyeee? //

Ez volt az egyik leghosszabb monológja. Eszméletlen. Shia, ezt meg kell jegyeznem, bár ha nem szereti, hogy ezen a nevén szólítsák akkor tán hanyagolnom kéne… Meglátjuk. Miután lefeküdt vártam pár percet aztán úgy döntöttem sétálni megyek. Valami mozgó vagy állóvíz megtalálását vettem célba, jó lenne mosakodni meg ilyesmi. Közben a senbonnal játszadoztam és megint idegen srác jutott az eszembe. Idegesít. Ha eszembe jutott mindig úgy éreztem ő a kavargó, sötét köd körülöttem, vagy legalábbis csak mögöttem, jelen utam még nem borítja be. Még? Én úgy gondoltam, hogy miután megszerezte a gyöngyöt már nem kíván velem foglalkozni, hiszen le is lépett. Öregasszony meg adott egy pofont, amitől végre a hátam mögé néztem.
Hirtelen bevertem a fejem valamibe, amitől megtántorodtam és ráléptem valamire, amitől meg seggre estem.
- Mi a… jó élet… - fölnézve egy fatörzs, lenézve meg egy vastagabb gally került szemem elé. Csodás kombináció. Annyira belemerültem magamba megint, hogy se láttam, se hallottam. Hangos káromkodás közepette föltápászkodtam és tovább keresgéltem, gondolatok nélkül inkább…

//Sai//
Nem volt rövid az út, s Chika amúgy se nagyon van oda az utazásért de hát a munka az munka. Miután leszálltam a hajóról nem sokat időztem a kikötőknél, rögtön útnak indultam a kijelölt határ felé. Mire megérkeztem igencsak fáradt voltam már, így le is pihentem az egyetlen közeli falu közelében ahol volt ismerősöm. Az erdőben dőltem le egy fa tövében, iszogattam kicsit majd aludtam pár órát.
Nem tudtam mennyit aludhattam de már lemenőben volt a nap mire felébredtem, bár még nem szürkült. Bementem hát a faluba, és elmentem abba a bordéjba ahol az ismerősöm dolgozott. Természetesen nem a hölgykoszorú tagja inkább, kijelölt vezetője volt a helynek.

//Sai//
Érdeklődve figyelem a hölgyeket, elhaladva mellettük és isten a tanúm rá nagyon tetszik amit látok. Régen jártam itt, és sosem időzhettem sokáig hiszen folyamatos küldetésem volt. Ám mindig is terveztem hogy egyszer hosszabb időt töltök el itt élvezve a vendégszeretetet. Ám a madam üdvözlése kizökkent az ábrándozásomból.
~Úgy tűnik ma sem jön el ez a nap! Miért mindíg első a munka?~
-Örülök hogy látlak. Sajnos újfent csak a munka hozott ide, így nem is időzhetek sokat. Kíváncsi lennék egy személy hollétére.
A neve Kuro Yuugure, valahol itt van egy határbéli faluban. Fiatal lány hosszú fekete hajjal. De ha őt nem az útitársát talán ismered.
Egy vén kunoichi egy ezüstszőrű rókával. Nagyon nagy segítségemre lenne ha el tudnád mondani merre találom őket.
Miközben ezeket mondom gondolataim vissza-vissza kalandoznak a hölgyeményekkel tölthető csodálatos esték lehetőségére.
~De ezt most abba kell hagynom, a madam minden szava fontos lehet, már ha tud valamit.~
Gondolataimat összeszedve várom a madam válaszát.

Nagyon örülök hogy tud valamit, és ez talán nem is érdektelen információ. Csak a szerencsén múlik, de abból nekem valamivel több jutott mint a legtöbb embernek.
-Örülök hogy hallottál róla, esetleg meg tudod mondani hol lakik a fent említett 3. személy? Nagy segítség lenne.
~Jajj, mennyit fogok én ott várniiiii?~
Miközben várom válaszát kivételesen nem a lányok körül kavarognak gondolataim. Mivel ilyen közel a cél minden gondolatom az esetleges harcra irányul.

Teljesen jogos hogy fizetséget kér, de mégis hogy gondolhatja hogy embereket rángathatnék magammal az én életvitelem mellett? Na mindegy megfizetem amennyire módomban áll.
-Nos 2 dolgot tudnék felajánlani. Vagy igényt tartasz egy nagyobb összegre miután véghezvittem a munkát, vagy most kérsz egy kisebbet de az tényleg kicsi hisz nem hordok magamnál sok pénzt.
Ha megbízik bennem, biztos a nagyobb zsét választja ami nem lenne rossz hiszen nem hiszem hogy van nálam annyi ami őt kielégítené.
-Természetesen ha az előbbit választod rögtön vissza térek, amint végrehajtottam a küldetést.

Meglepődtem kissé, hogy effajta jutalomra vágyik, bár ellenemre egyáltalán nem volt. Ugyan nem maradhattam annyit amennyit a madam belépésemkor remélt az ajkaim elidőztek az övéin, nem tudom ugyan mennyi ideig tarthatott de a lányok egyre izgatottabb sustorgása segítségével kiszámítottam mennyire lehetett hosszú. Mikor végeztünk elbúcsúztam tőle és a lányoktól, megígérve hogy minél hamarabb megpróbálok visszatérni és nyomban elindultam a megadott házat keresve, amit tizenöt perc keresés után meg is találtam hiszen nem volt nagy a falu. Mikor távolról már láttam a házat, távolságot tartva menve felmértem a terepet. Egy elég rossz állapotban lévő házat láttam nem messze tőle egy fát. A küszöbön ott volt a régebben említett róka, szóval tudtam jó helyen járok.
Mikor tovább fordítottam a fejem, hatalmas szerencse ért. A személyleírásnak megfelelő lány ott állt nemmesze tőlem ugyanolyan távolságból figyelve a házat mint eddig én.
~Próbáljak trükközni vagy csak kapjam fel? Végülis csak egy kislány, fogom és viszem!~
Kicsit megkerülve több éves tapasztalatomat latba vetve úgy mentem közel hozzá hogy ne nagyon vegyen észre majd mikor másfél méterrel a háta mögött voltam odaszóltam neki:
-Most velem jön kisasszony!
~Vajon megpróbál ellenkezni? Remélem simán megy minden, és a végén még kellemes is lesz ez a küldetés. Bár többet tudnék arról kinek és miért kell ez a lány!~

Természetesen nem lepődök meg a reakción. Ennyi ellenkezést minimum elvártam.
-A nevem Chika, a szándékom pedig hogy elvigyelek a sziklák országába. Megkérném hogy ne ellenkezzen.
Tényleg semmi kedvem a kötelezőnél több energiát belefektetni ebbe a feladatba.
Tettem felé két határozott lépést, hogy behozzam azt a távolságot amit hátrált tőlem, és kinyújtott kezemmel jeleztem hogy jöjjön ide. Elfutni nem tud, gyorsaságban valószínűleg messze fölülmúlom, a kérdés hogy milyen jutsukat használhat.
~Semmi értelme rögtön fegyverrel hadonászni, jobb a békesség. De ha ő megtámad az más.~
-Nos szerintem induljunk is, kisasszony. Útközben elmesélheti kinek lenne fontos hogy most máshol tartózkodjon.
Mindeközben nagyon figyelek környezetemre, hiszen a rókát és a lányt már megtaláltam, de hol lehet a vénasszony?

//Kagemare Kuzomi és Hatake Kakashi//

- Nyugogyon meg sensei ez csak egy véletlen kérdés volt . - mondta és már ő is észre vette , hogy közelednek a határ felé . " Hm még sosem voltam a határnál vajon , vajon mi lessz . " Eiko valamiért el kezdett kicsit reszketni , de csak pár másodpercig . Kicsit meg volt rémülve , de talán csak vágyott egy kisebb harcra . Fel nézett az égre és elgondolkozott . Tudta , hogy a sensei nagyon félre érthette a kérdést nem foglya hagyni hogy bárki is megölje , de ok nélkül nem is fog rá támadni senkire . Egyik pillanatban rá nézett Kuzomira . " Be kell vallanom magamnak , hogy ez a Kuzomi gyerek nem is néz ki annyira rosszul . Főleg nálam nagy szó ez , mert én senkivel sem törődök hát furcsa egy ember vagyok . " - gondolta miközben halatak az úton .

[Chika]

Pofátlan… A magánszférámba hatolt. Elcsaptam a kezét és ismét megtoldottam a kettőnk közötti távolságot, majd dühösen törökülésbe vágta magam.
- Minek lennék én fontos bárkinek is? Sose csináltam semmit… Semmi törvénybe ütközőt. Szóval neked jobban kéne tudnod, hogy ki érdeklődik ennyire utánam.
Érdeklődve vártam a válaszára, de már dübörgött a mellkasom. Ugye nem?... Nem ártana imádkozni is a hátam mögé. Ha Shiruki megmozdulna vagy az öregasszony kijönne minden bizonnyal észrevenném, mert Chiki… vagy mit is mondott… szóval rájuk figyelne hirtelen. Azt a pillanatot pedig kihasználhatnám… Szívesen megtörném azt az egyenes tartását egy férfiasságon rúgással… És még a senbont se vette észre remélhetőleg. Majd felhívom rá a figyelmét mikor nem figyel és belemélyesztem… Ha tényleg Ő van a dolog mögött akkor…