Re: Határvidék

**Akihiro Jaken** Kedd Okt. 23 2018, 01:06

//A konvoj nyomában (mini küldetés) - Hasegawa Zauki//

Kora reggel ébredtem. A Nap egyre magasabbra tört az égen a Falu felett. A korábbi napok edzéseit kipihenendő órákon keresztüli lustálkodást terveztem az ágyamban, de az élet bizony közbeszólt. Nagybátyám berobogott a szobámba, elkiáltotta magát, hogy "Küldetés", majd miután hozzám vágott egy tekercset ment tovább intézni a maga dolgait. Felbontottam a tekercset, amiben minden fontos információt megtaláltam a Folyó Országába tartó kereskedelmi konvojról.
A feladat tiszta és világos. Egyáltalán nem nevezném nehéznek, csak kisebb felkészültséget igényel, s a lehető leggyorsabban kell végrehajtani. Egy kereskedelmi konvoj nyomába kellett erednem, amelyet támadás fenyegetett. Ehhez kaptam egy társat Zauki személyében, akivel elméletben könnyen rendeznünk kellett a helyzetet. A küldetés részleteit tartalmazó tekercs kézhezvétele után gyorsan összekészítettem a felszerelésemet, s egy órával később Konoha kapujában találkoztunk Zaukival.
- Gondolom már te is tudod a feladatunkat - köszöntöttem mosolyogva Zaukit - Úgyhogy ne is húzzuk az időt - csatoltam le magamról a súlyaimat, s pecsételtem el őket - Csak tudd tartani a tempót - vigyorogtam egyet, majd szinte kilőve indultam el a Folyó Országába tartó útvonalon.

**Hasegawa Zauki** Kedd Okt. 23 2018, 01:42

/Jaken - A konvoj nyomában/

Új reggel, új nap, új lehetőségek, új csalódások vagy épp meglepetések... Akárhogy is, épp úgy éreztem, rég kaptam már küldetést... legalábbis felmérve pénztárcának használt erszényem súlyát konstatáltam, hogy bizony nem lesz ez sokáig elég. Furcsa érzés volt... mármint saját vagyonnal rendelkezni valamilyen szinten... Kumoban minden pénzem lefoglalva volt, amit összekapartam maszekolásból, "szabadidőben" abból éltem meg igazán. A kaja amit adtak... hát mondjuk úgy, hogy nem hiába estem ki a formámból annak ellenére, hogy folyamatosan harcoltam. Minden esetre itt Konohában a küldetésért járó pénzt meg is kaptam, így elkezdhettem visszaépíteni fizikumom, de... pénz nélkül nehézkes étkezni. Ám ekkor kerestek fel, hogy pont akad munka. Egy másik genin, a küldetésére igyekezve juttatott el nekem egy tekercset, melyben a Folyó országába tartó konvojról van szó, melyet támadás fenyeget. A társam pedig Akihiro Jaken lesz, akivel a múltban már volt közös feladatunk... Visszamentem bérelt szobámba, összekészítettem a felszerelést, majd megindultam a kapuhoz. Kicsit tán hamar is érkeztem, ám nem vártam sokat társamra, ki érdekes mód állt a dologhoz, teli energiával. Mondandójára csupán biccentettem egyet, s egyből megindultam szorosan a nyomában.

**Akihiro Jaken** Kedd Okt. 23 2018, 02:02

//Zau - A konvoj nyomában//

Kifejezetten jó tempót diktálva haladtunk a Folyó Országába tartó úton. Erre szükség is volt, ha még a támadás előtt utol akartuk érni a konvojt, biztostva az útvonalat a számukra. Az út elég monoton hangulatú volt, így beszélgetéssel igyekeztem feldobni azt, s ezzel egyetemben jobban megismerni társamat. Már korábban sem tűnt annak a kifejezetten nyitott, barátkozós típusnak, de gondoltam előbb-utóbb sikerül megtörnöm a jeget, s kicsit talán szóra bírom. Őszintén szólva, már mindenkiben barátokat kerestem. Évek óta Konohában éltem, de minden időmet szinte az edzéssel töltöttem, így sosem volt igazán időm szocializálódni.
Nagyjából egy napnyi erőltetett menet után megváltozott környezetünk. Az erdőt felváltotta egy sziklásabb terület, majd egy szakadék, s egy nagyobb sziklafal által szegélyezett úthoz értünk. A szakadék egy valamikori sebes folyású folyó kiszáradt medre lehetett. Az utat követve nem sokkal később hangokat, kiáltásokat hallottunk. Zaukira pillantottam, s lépteim sebességét megszaporázva a kiáltások, s fegyverek csattanásának irányába indultam. Hamar szemünk elé tárult az úton, a szekerek körül kibontakozott csata. A konvoj őrei fegyvereikkel vették fel a harcot a banditák ellen. Nyolc bandita támadta a szekereket az úton, és további öt használt íjakat, s záporozott nyilakat a sziklafalról.
- Intézd el azokat ott fönt! - szóltam Zaukinak, majd Inazumát előhúzva bevetettem magamat a csata forgatagába.

**Hasegawa Zauki** Kedd Okt. 23 2018, 17:09

/Jaken/

Utunk közben társam megpróbálta törni a csendet, némi beszélgetéssel, vagy épp annak próbálásával, ám túlzottan nem folytam bele a "játékba", sosem voltam egy társasági alkat, ennek ellenére az utóbbi időben nyitottabb voltam az ismerkedésre... Ez pedig megrémített. Féltem hogy az aki voltam elveszik, hogy elgyengülök szellemileg, ha kötelékeket alakítok ki, így jobbnak láttam ügyelni a dologra, ne kelljen még egyszer átélni mindazt, amit a fronton. Hidegvérem teljességgel elveszítve, dühből, indulatból vért ontva. Noha az érzelmek ezen halmazát nem vetettem teljesen meg, főként egy bizonyos személy felé irányulva...

Akárhogy is, lassan közeledtünk a védeni kívánt konvojhoz, ezt a környezet változása is előrejelezte számunkra, majd később pár hang, mely megcsapta fülünk. Egyáltalán nem voltak biztatóak, ami kuncsaftjainkat illette, így szaporábbra vettük a tempót. Megérkezve túlerő fogadott, szám szerint öt íjjász volt, kikre rá utasított a küldetést vezető Jaken, melyet nem feltétlen fogadtam túl jól.
-Chö...- Indultam meg a távolsági harcosok irányába. ~Már parancsolgat... mintha bármivel jobb lenne nálam...~ Szorítottam össze fogaim a kényes területet érintő cselekedet után, majd kunaiokat ragadtam, melyekkel -valamint később kardom segítségével- megpróbáltam gyorsan és lehetőleg halál mentesen elintézni a helyzetet. Dobófegyvereimmel végtagokra célzok, ahogy vágásaimmal is, hogy az életben maradt emberek esetleges információt szolgáltathassanak. Miért ki(k) és hányan tervezték ezt, vannak-e még rajtuk kívül és hol?

**Akihiro Jaken** Kedd Okt. 23 2018, 19:00

//Tobi//

Zauki könnyű szerrel vette célba, s semlegesítette a fenti íjászokat gyorsan cikázva közöttük, míg én lent táncoltam ellenségeim gyűrűjében. Az első velem szembe kerülő ellenfél csapása elől oldalra pördültem, majd egy vágást ejtettem combján, amitől összeesett. A következő csapását hárítottam, majd Inazuma nyelével képen vágva ütöttem ki. A harmadik fickó eközben megpróbált hátba támadni, de fegyveremet felemelve hárítottam a felülről érkező csapást, majd egy pördüléssel egybekötött vágással sikerült sebet ejtenem a hasán. Egy nagyot szökkenve rátámadtam egy negyedik fickóra, aki katanájával felém suhintott. Egy szempillantás alatt szemügyre vettem fegyverét, amely elég gyatra minőségű volt, így egyszerűen csak belevezettem a chakrámat Inazumába, majd az izzó chakrapengével átvágtam az ő fegyverét, így már könnyedén ártalmatlaníthattam őt.
- A gyengék tehát elhulltak – vicsorgott rám az egyik, a négy velem szembe álló ellenfél közül. Eközben már Zauki is csatlakozhatott hozzám – Kezdődjék az igazi küzdelem! – kezdett kézjeleket alkotni a fickó. ~ Ezek már shinobik! ~ gondoltam, s még mielőtt támadásba kezdhettem volna egy hatalmas széllökés ért el bennünket. Épphogy csak meg tudtam állni a lábamon chakrát a földbe vezetve, a kereskedők és őreik is megúszták egy szikla mögé rejtőzve, azonban a keskeny úton álló egyik szekér nem volt ilyen szerencsés, s az nagy robajjal fordult le a szakadékba. Kihajoltam, hogy megnézzem mi a helyzet vele. Nem volt túl jó állapotban, de még volt rajta megmenthető áru.
- Huhúú haver, ezt nagyon nem kellett volna – mondtam lángoló tekintettel. Szorosan megmarkoltam Inazumát, s szinte lekövethetetlen sebességgel támadásba lendültem. Célpontom pedig nem volt más, mint az az idióta, aki elkövette azt a hibát, hogy felhúzott.

**Hasegawa Zauki** Pént. Okt. 26 2018, 18:09

/Jaken/

Miután ki-ki szívéhez kedvesebb módon, de elrendezte saját ellenfeleit, egy újabb fazon jelent meg előttünk. Három társával furcsa mondatokat hallattak, majd kézpecsétekbe kezdett, ezzel egy nagyobb erejű fuuton technikát elszabadítva, melynek köszönhetően pár méterre hátrébb csúsztam, s épp a szakadék szélénél voltam képes csupán megállni. Mire biztos talajt fogtam, társam már úgy tűnt rohamozni készül, s érzelmeitől fűtve támadja meg a főkolompost. Újabb s újabb cöcögés kíséretében vontam le a következtetést, miszerint nekem is be kell szállnom.
~Ha ez rá ront a középsőre... négy az egy ellen nem a legjobb, ha csak nem tud teleportálni, de a mokutont nem használhatom... egy lövésem maradt...~ Suhintottam jobb karommal, megidézve ezzel három -közel fejnyi- chakralabdát, majd előre küldtem őket.
Itt nem állt meg az akció, kézpecsétekbe kezdtem, mely hatására a gömbök felülete acélkeménységűre változik, ha úgy tetszik "bekérgesednek", ezáltal egyfajta bontógolyóként alkalmazva, jóval gyorsabban folytatták útjuk ellenfeleink irányába. Elsődleges célom társam fedezése lenne, ám amennyiben rám figyel inkább a másik három, egy shunshinnal megiramodva rohamoznék velük szembe, kardom elrakva, egy jó, előre bekészített gouwannal találva el az elsőt, amelyikhez odaférek, s nem engedve el gömbjeim, a másik kettőt azokkal támadnám vakfoltjuk irányából. Persze, amennyiben első akcióm sikeres, s egy akkora sebességgel száguldó chakra golyó akár gyomron is, de eltalálja őket, valószínűleg azonnal harcképtelenné válnak. Robbantani semmiképp nem fogom a sokidant, ugyanis első verziómban társamat veszélyeztetném vele, másodikban pedig magamat.

**Akihiro Jaken** Hétf. Okt. 29 2018, 13:57

//Zau//

A velünk szemben felálló shinobik közel sem voltak jó képességűnek nevezhetők. Akire én először rárohamoztam mindössze a Rai Kougeki első vágását tudta csak kivédeni, a többi számára lekövethetetlen gyorsaságú vágást viszont esélye sem volt hárítani, így azok számos mély vágást ejtettek rajta, ezzel kiütve őt a küzdelemből. A maradék három fickó erre felém fordult, az első pedig már lendítette is felém fegyverét mögülem. Hátrafordultam, hogy hárítsam a támadást, de erre végül nem volt szükség, mivel Zauki Sokidanja oldalba találta. Hát ő sem állt fel többet. A maradék két ellenfelünkből az egyikük a távolsági harcot folytató Zauki felé indult, míg a másik velem szemben kézpecsétekbe kezdett.
A Zaukit támadó arra számíthatott, hogy ő hátrálni fog, mert kissé kikerekedett a szeme amikor Zauki ökle az arca felé közelített. Viszonylag gyorsan reagálva arcai elé helyezte a kezét, így Zauki ellenfele arcán kis megnyugvást fedezhetett fel, de ez elég hamar eltűnt róla, amikor a Gouwan telibe találta. Szerencsétlen fickó métereket repült hátra. Minden bizonnyal mindkét keze ripityára tört, az arca pedig… Talán még az anyja sem ismerné föl többé.
Eközben az én ellenfelem Katon Endanja elindult felé, amire én egy Goukakyuuval reagáltam. Nem is volt kérdés, hogy a két technika összecsapásából melyik kerül ki győztesen, így pedig kiütöttük utolsó ellenfelünket is.
Miután megkötöztük összes sérült ellenfelünket, s kihallgattuk őket kiderült, hogy egy apró bűnbandával volt dolgunk, amit a csapat négy shinobija állított össze, hogy egy-egy ilyen akcióval megélhetést, „kis bónuszt” biztosítsanak maguknak. Sajnálatukra az egyik volt társuk, aki az első gyilkosságnál kiszállt jelentette Konohának a szállítmány megtámadására irányuló tervet, így kerültünk mi ide.
A bandát tehát könnyűszerrel felszámoltuk, már csak egy dolog volt hátra. A szekér. A szakadék széléhez léptem, s letekintettem a leborult szekérre.

- Zauki! - intettem magamhoz társamat - Jól emlékszem, hogy van Doton beállítottságú chakrád? És ismered a Chidokaku nevezetű technikát? Nem? Akkor hadd mutassam meg! – kezdtem bele a kézjelekbe, majd tenyereimet magam elé helyezve belevezettem chakrámat a földbe, átjárattam vele a szekér alatti részt, majd egy viszonylag nagyobb területű blokkot a szintünkre emelve felhoztam a szekeret a szakadékból. - A technikával lényegében kiemelhetsz, lesüllyeszthetsz, egyszóval mozgathatsz egy adott földdarabot. Ehhez a terület alakításának nagyságával arányosan kell befektetned a chakrádat, azt a földbe juttatnod, majd annak segítségével mozgásra tudod bírni a földet. Nem hangzik bonyolultnak igaz? Nem is igazán a technikai rész nehéz, hanem a felhasználandó energia nagy mennyisége, és annak kezelése. Ha gondolod megpróbálkozhatsz vele, én addig megpróbálok segíteni a szekér helyreállításában. Hajrá! – biccentettem Zaunak, majd odamentem a szekérhez segíteni az azon dolgozóknak.

**Hasegawa Zauki** Hétf. Okt. 29 2018, 15:56

/Jaken/

Mondhatni játszi könnyedséggel intéztük el a felénk forduló urakat, melynek hatása egy enyhe kiábrándulás, csalódás volt, mint olyan.
~Ennyi? Ez volt a nagy támadás?~ Jelentek meg fejemben a kérdőjelek.
Akárhogy is, úgy éreztem vége, még ha furcsa is volt az ellenállás mértéke, így kardom elrakva szökkentem fel a korábban megjárt magaslatra, kötözve meg néhány dróttal az eszméletlenül fekvő banditákat. Ugyan mint máskor sem, most se volt nálam túl sok, de 10-15 méter csak elégnek bizonyult a helyzet megoldására. Ezt követően társamhoz indultam, kifejezni aggodalmam.
-Ezek harmatgyengék voltak... legyünk résen, hátha jön erősítés. A fentiek életben vannak, szóval ha magukhoz térnek esetleg kikérdezhetjük majd őket.- Mutattam azzal a frissen ejtett foglyok irányába.
Ezt követően Jaken egy érdekes ötlettel állt elő, melyet részben díjaztam... Részben viszont azt éreztem, hogy igazándiból csak át akarja valamivel lökni a munka ezen részét, még ha idő is, mire megtanulom a jutsut. Ennek ellenére hamar pozitívan csalódtam, mikor a bemutató során egyből fel is hozta a szekeret.

Így, hogy láttam is a technikát illetve nagyjából értettem is, hogy mi zajlik le, egyszerűnek hatott a kivitelezés. Egy adott területet fel kell emelni, aztán lesüllyeszteni. ~Mi ezen a nehéz?~ Gondoltam..
Igazság szerint egészen az első próbám végéig nem jöttem rá a dologra, illetve annak buktatóira. Csupán csináltam, amit mondtak. Azaz próbáltam. Mikor megkezdtem a műveletet, ugyan megmozdult a föld, ám a maximum tíz centis magasság változás valószínűleg nem tekinthető sikeres technikának. Túl kicsi volt hát a hatás, több chakrát kellett és hatékonyabban felhasználnom. Ezzel el is ment egy jó pár próba, s legalább a mélyítés már egészen jól ment. Fél, egy, öt, majd nagyjából tíz méterre is lemélyítettem már a kijelölt terepet. Itt eszembe jutottak a régebbi idők. Mikor a Mizuame Nabara vagy a Ja no Kuchi volt, amely feladta a leckét. Mára mindkettő olyan technika lett, melyet rutinból használok, együtt a vízklónnal és a suikotoppával. Első technikám, melyet ténylegesen tanultam, a mizurappa pedig már játékszernek tűnik ennyi idő és tapasztalat távlatából. Érdekes, ahogy telik az idő, ahogy erősödnek az emberek, új szinteket érnek el és a korábbiak egyszerűen valótlannak festenek már. Furcsává válik a gondolata is, hogy ennyire megerősödött, s azon kapja magát, hogy még mindig idegesen száll szembe egy friss geninnel, holott jóval több tapasztalat, tudás, erő és technika áll mögötte, melyre harc közben rá is jön. Ekkor sokan megrészegülnek, s az első ilyen jelnél elszállnak maguktól. Ők azok, akik megrekednek, akik nem is fognak feljebb lépni. Vajon az visz előre jobban valakit, hogy szimplán fejlődni akar, vagy pedig az, ha sose elégedett magával? Persze kéz a kézben jár a kettő, mégis van különbség. Aki pedig átérzi, az érti is, hogy mi... Ezután jött még csak a neheze... először újra ismételtem az eddigieket, majd jöhetett a jutsu második része. Egy adott földterületet jó mélyen átjárattam a chakrámmal, majd először mélyíteni próbáltam a terepet, mely még egészen jól is ment, ám amikor emelni próbáltam, bekövetkezett a káosz. A fejemben legalábbis mindenképpen. Ahogy emelésre szántam magam, s a földrész a földszint felé bukott, nagyjából úgy hullott szét, mint egy szatyorba helyezett kőrakás, amiről szépen lehúzzák tárolója oldalát, szabad utat engedve így "szabad akaratának", hogy had guruljon mindenfelé. Nagyjából ez zajlott le, csupán kavicsok helyett földdarabokkal. Persze nem emeltem ki túl sokat és lassan csináltam, így gond nem származott belőle, nem gurult el messzire nagyobb darab. Azonban mindenképpen el kellett gondolkodnom, mit is csinálok rosszul. Mindeközben tovább folytattam a gyakorlást, hogy legalább az eddigiek ismerősebbek legyenek a későbbiekben. Percekig tartó gondolkodás és földhúzgálás után kezdtem csak kapiskálni, mi is a hiba abban a bizonyos gépezetben.
~Talán úgy működik, mint a suitonnál... Ha csak a hatásra adsz bele chakrát, akkor nem lesz semmi... Egy vízsárkány is összerogy, mert csak egy adag kiemelt víz lesz, nem pedig egy összetartó vízoszlop, ami az ellenfélre zúdul. Magyarán a föld kiemelésére koncentráltam, az volt, amit szem előtt tartottam, pedig a föld nem marad magától egyben, valamivel arra kell késztetni, hogy egyben maradjon, aztán már megáll magától. Ha mondjuk, mikor átjáratom a chakrámmal a talajt, nem csak belevezetem, előkészítve a következő lépéshez, hanem egy -úgymond- másfeledik lépést beiktatok, mely során összetapasztom a földet, amennyire lehet? Meglátjuk...~
Felkapaszkodtam az új remény szárnyain, habár fogalmam sem volt róla, hogy ez a madár magasba juttat, vagy súlyom mindkettőnket leránt a porba. Nem volt sok vesztenivalóm, hisz csak egy jutsut tanultam, így bátran vágtam bele újdonsült tervembe. Megragadtam hát "kezeimmel" a földdarabot, s elsőként mintha gyurmát tapasztottam volna össze, majd elmélyítettem, s megpróbáltam kiemelni. Lassan zajlott a folyamat második része, óvatosan emeltem fel centiről-centire, s gondolatmenetem jónak hatott, úgy tűnt, hogy előbb utóbb, ezen a vonalon sikernek könyvelhetem el a dolgot. A föld nem bomlott szét, egyben maradtak a darabok... egy darabig. Nagyjából fél méternyire tudtam kiemelni így. Viszont éreztem, hogy jó nyomon járok, éreztem, hogy ez már csupán kitartás és gyakorlás kérdése, így újult erővel vetettem neki a próbálkozásoknak. Egymás után hoztam létre a technikát, egyre nagyobbra, egyre mélyebbre és magasabbra tolva a földet, jelentősen felgyorsultan haladva a sikerig. Fogalmam sincs, időben mennyit verhettem el erre, túlzottan magával ragadott az új megismerésének izgalma, s megfeledkeztem az órákról, ám végül sikerült. Olyan méretben hajtottam végre a technikát, mellyel gond nélkül kiemelhettem volna én is a szekeret, ha társam nem teszi meg hamarabb, s ezt látva, közelebb léptem hozzá. Chakrát gyűjtöttem kezembe, s összekoncentrált energiáimmal, a kiemelt földrészbe ütöttem egy gouwannal. Természetesen az teljesen összeomlott, ám nem vitte át teljesen.
~Úgy látszik védekezésre használható lesz...~ Vontam le a következtetést, és cimkéztem fel egyből a jutsut, melyet újonnan tanultam.

**Akihiro Jaken** Hétf. Okt. 29 2018, 17:06

//Zau//

A szekeret kifejezetten hamar sikerült helyre állítanunk. Zauki felé fordultam, hogy jelezzem, a karaván mehet tovább, de nagyban el volt foglalva a technika tanulásával, így inkább nem zavartam. Ehelyett intettem a karavánnak, hogy mehetnek tovább, mert több veszély már nem leselkedhet rájuk, majd leültem a sziklafal tövébe. Kinyújtottam lábaimat, táskámban kotorásztam egy darabig, majd előhúztam egy almát, s azt falatozva figyeltem a gyakorló Zaukit. Meglehetősen hamar elnyomott az álom, így nem tudom pontosan, mennyi idő telhetett el Zau gyakorlásával. Arra ébredtem föl, hogy egy nagy csattanás után repedések hasítanak fel egy sziklát, majd nagyobb darabok hangos robajjal hullanak le, s zuhannak a földre. Feltápászkodtam, szemügyre vettem Zau Gouwannal meggyengített, de még mindig álló, a Chidokakuval kiemelt földtömbjére, majd elismerően bólintottam egyet: - Szép munka! És milyen rövid időn belül! Sok gyakorlással meglepően gyorsan lehet mozgatni hatalmas területeket, ezzel saját igényid szerint alakítva a harcteret, s mint láthatod védekezéshez is jól használható - mutattam a Gouwan csapásának helyére - Ahogy nézem hamar rájöttél a nyitjára. Hamar... Mennyi idő is telt el pontosan? Na mindegy... Ideje visszatérni a faluba és jelentést tenni - mondom Zaunak, majd ha készen áll visszaindulunk Konohába.
Ezúttal nem volt szükség olyan erőltetett tempóra, mint idefele úton, így kényelmesen haladtunk visszafele. Amikor megérkeztünk a kapuba Zauhoz fordultam: - Búcsúzom Zauki, a jelentést sajnos rád kell sóznom, mert nekem sürgős dolgom van - nyújtottam felé a kezemet - Örültem, hogy megint együtt, dolgozhattunk. Minden bizonnyal még látjuk egymást - biccentettem rá félmosollyal, majd elsiettem az egyik utcában, magára hagyva őt.

**Hasegawa Zauki** Hétf. Okt. 29 2018, 20:19

/Jaken/

Sikeresnek volt mondható a technika elsajátítása, s csak odaigyekvő társam arcából vettem észre, hogy közben ő bealudt, a karaván pedig már rég elment.
~Ez... hogyan...mégis mikor... Mi van?~ Értetlenkedtem magamban, miközben próbáltam megfejteni, hogy a francba nem vettem észre a történteket.
Társam elismerő szavaira pedig igazándiból csak felvont orral, enyhén sértetten válaszoltam.
-Na nem mintha neked köszönhetném... ha mondjuk elárultad volna a pontos menetét a technikának, gyorsabban is meg lett volna.- Próbáltam megőrizni büszkeségem. -De... azért kösz, hogy megmutattad.- Böktem oda kis hangerővel, ám annál nagyobb őszinteséggel a végére.

Hamarosan megindultunk vissza konohába és bár utunk nyugodtan telt, mégis enyhén frusztráltan éreztem magam a történtek miatt. Ennyire nem szokásom bele feledkezni dolgokba, mint ezúttal. Mindenesetre mikor visszaértünk egy gyors búcsút követően társam rám tukmálta a jelentéstétel kötelezettségét.
-De...- Próbáltam szabadkozni, ám addigra már rég köddé vált.
Így hát rám maradt a küldetés részletes jelentése, amellyel elég nagy problémában találtam magam, tekintve, hogy a harc utáni jelenetek teljes mértékben kiestek, így az információ foszlányokból kikövetkeztetve kellett olyan magabiztossággal előadnom, mintha lélekben is ott lettem volna. Viszont egy valamit megfogadtam... Ezt még visszakapja Jaken...

// És akkor itt a vége, ha jól értelmezem. Köszönöm a játékot, nagyon jó volt, remélem sort kerítünk még egyre, esetleg hosszabbra is, mint a mostani volt. ^^ //

Uchiha Madara Kedd Okt. 30 2018, 00:23

Szép estét!

A rövidke kalandot lezárom, szép volt, a két karakter között megvan egyfajta kapocs. A jutalmak:
Jaken, a tanításért 10 chakrat írok fel, Zauki, te felírhatod a technikát, illetve 5 chakrat, ugyan rövid volt a tanulás, de szép játékot olvashattam.
A megbízótok 5-5000 ryot adott még a feladat megkezdése előtt, így Jaken is megkapja.

Madara

**Misaki Kiyoko** Pént. Nov. 09 2018, 22:58

//Már olyan nemes lettem, hogy y-nal írják a nevem? Yory Very Happy

//

Akármennyire is mondta azt Raion, hogy nem szorul a törődésre, igenis láttam rajta, hogy ez nem így van. Igyekeztem olvasni a kifejezésekből, melyet az arca rejtett, ez persze azt eredményezte, hogy néha túl feltűnően bámulom, s ha elkapja a tekintetem, akkor sem érzem magam kellemetlenül. Amikor magára hagyom, akkor viszont szorít valami a mellkasomban, elvégre úgy látom, ahogy senkit sem szeretnék látni: arcát a kezeibe temeti, mintha… sírna? Bárcsak tudnám, hogy mire gondol, hogy mi történt a múltjában, ami miatt ennyire nem bízik meg senkiben sem, s ami miatt mindenkit egy féregnek tart, nem méltónak az életre. Persze öröm volt látni, hogy a családdal töltött idő alatt minden megváltozott… még ha csak egy röpke pillanatra is, átmenetileg. Nem akartam persze, hogy azt az arcát mutassa, ami nem ő, mert tudom, hogy milyen dolog eljátszani valakit, ami és aki nem te vagy. Tudván, hogy most ki is vagyok valójában, az eddigi életem hazugság volt, mondhatni mindig egy szerepet játszottam el, nem csak most, vagy akkor, amikor szegényeknek segítettem pénzt gyűjteni csalással, hanem akkor is, amikor az állítólagos nagyapám elvitt Iwából. Most itt az ideje pontot tenni minden végére, s megtudni, hogy mégis mi történt, amiért olyan sürgősen el kellett tűnnünk, és kitörölni minden emlékem. Mintha attól félt volna, hogyha egyszer rájövök, akkor olyat fogok tenni, amit én is megbánnék. Ezt persze nem tudhatjuk mindaddig, amíg meg nem próbáljuk, nemde?

A Yukinoval eltöltött pillanatok arra emlékeztettek, amikor gyerek voltam. Legalábbis a boldog percekre, és úgy éreztem, újra gyerek lehetek mellette. Meg sem tudnám mondani, hogy egyáltalán volt e szabad percem, amit nem rájuk fordítottam. Játszottunk vakosat is, rengeteget táncoltunk és énekeltünk, amit gondolom Raion annyira már nem élvezett. valahogy érezhettem, hogy neki ezek teljesen kimaradtak az életéből, de próbáltuk bevonni őt is. Yukino valami olyat adott, amit már régóta senki. Eddig mintha nem is tudtam volna arról, hogy egy betöltetlen űr keletkezett bennem, de mellette ráébredtem arra, hogy ez így volt. Nem a saját hülyeségeimen kellett nevetnem, amit csak azért találtam ki, hogy jobban érezzem magam tőle és ne kerüljek hülye helyzetbe, hanem azon nevettem, mert boldog voltam és jól éreztem magam. Persze a hülyeségeimtől ettől még nem tudok eltekinteni, vagy alábbhagyni velük, sajnos amikor olyan téma vetődik fel a fejemben, amit ki kell mondanom azonnal, akkor nem tudom megállni, hogy ne mondjam ki, még ha hülyét is csinálok magamból. De mivel a beszélőkém már legalább százas szintű, így sohasem féltem bolondot csinálni magamtól, elvégre az valahogy mindig jól jött ki, és ettől is csak jól éreztem magam.

Már a készülődés közepén jártunk, és Raion megint lecsapta azt a magas labdát.

- Drága Raion… azt hittem, már felnőttél – vigyorgok. Jól esik szívni a vérét, és valahogy van egy olyan érzésem, hogy most már vevő is rá, elvégre ebbe is belement, pedig biztosan volt egy olyan sejtése, hogy valamivel visszaszólok és mindez csapda lesz.

Hagytam, hogy előbb Raion búcsúzzon el a családtól, elvégre tudtam, hogy neki rövidebb időbe fog telni, mint nekem. A búcsúzás nekem sem az erősségem. Talán minden könnyebb lenne egy integetéssel, és mehetnék az utamra, de… sajnos túl hamar és túlságosan hozzám is nőnek az emberek, főleg ha ilyen segítőkészek, hogy már szinte családtagok vagyunk.

Átölelem Den bácsit, akitől meglep a puszi, elvégre nem voltam hozzászokva… na jó, de, viszont azt fiatalabb férfiaktól kaptam és valószínűleg valamilyen hátsó szándékkal. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy jó lenne egy igazi testvér, egy nővér, akinek ugyanúgy a vérét szívhatom, mint Raionnak. A húgnak nem örülnék annyira, mint egy nővérnek, mert akkor végre én lehetnék a kisebbik családtag, mindenki szeme fénye, aki mindent megkap és nekem minden meg van engedve – a macska meg fel van mászva a fára -, s a nővérem vérét ott tudnám szívni, ahol csak érem. Cukkolhatnám a pasijaival… azzal, hogy hogy öltözködik, már megint milyen borzalmas parfümöt fújt magára, és hogy milyen szénakazal a haja, meg persze az én melleim nagyobbak, és egy napon biztosan híresebb és sikeresebb leszek, mint ő, s hogy többet is értem el, mint ő. Mert akkor lenne kit túlszárnyalnom. És persze… minden nap elmondanám neki, hogy mennyire szeretem, az utolsó darab cukorkámat is nekiadnám, az utolsó fillérem is rákölteném, és ott segíteném, ahol tudnám. Mindezt azok ellenére, hogy gyerekkorunkban sokszor elnáspángolta a fenekem, csakmert azt mondtam neki, hogy csúnya banya. De persze már soha nem lesz nővérem… vér szerint soha. Maximum húgom lehetne, de a szüleim sem élnek. No mindegy, attól még jó eljátszadozni a gondolattal.

- Vigyázz a családra, Den bácsi. Családfőként legyen egy kis tekintélyed, ne hagyd magad a földbe tiporni, de sajátjaiddal mindig légy elnéző. És mindig légy ilyen vidám és bolondos, valakinek meg kell nevettetnie a többieket – csipkedem meg az arcát. Irina orvosi holmikat és energiasüteményeket ad át, aminek láttán összefojt a nyál a számban. Ő még nem tudja, hogy milyen édesszájú vagyok, és hogy egyedül is fel tudnám falni mindezt, de akkor rájövök, hogy nagyon bepörögnék tőle és valószínű, hogy még bele is halnék. Nem a cukortúladagolásban, hanem a túlzott energiától. Átölelem, s neki is elmondom jótanácsaimat közben.

- Mindig légy ilyen magabiztos, Irina, állj ki a családodért és a becsületetekért. Lehet, hogy csak kisemberek vagytok a világban, de ha te, ti nem lettetek volna, velünk is kevesebb lenne a világ. Több ilyen jó ember kellene a világra, mint amilyenek ti vagytok. Add át minden tudásod azoknak, akik megérdemlik. Nem csak jó mestere lennél a tanoncoknak, hanem jó anyjuk is. Akárcsak Raionnak – mosolyodok el utolsó mondatomnál, majd elengedem. Végülis neki köszönhetem, hogy talán a továbbiakban Raion kétszer is meggondolja, hogy mit mondjon másoknak. Ettől függetlenül lehetnek kételyeink, tudnunk kell, kiben bízunk meg és kiben nem, de a segítő szándékú embereket nem ócsároljuk.

- Yukino… - félredöntöm kicsit a fejem, majd ahogy közelebb jön hozzám, nem csak megölelem, hanem fel is kapom az ölembe.

- Mindenki tudja, hogy te vagy ennek a háznak a bajnoka. Vigyázz a szüleidre és magadra, oké? Fogadj szót nekik mindenben, edd meg a brokkolit, mert attól nősz nagyra. És ne felejtsd el, amit együtt tanultunk. Egy nap híres shinobi lesz belőled. És ígérem, hogy hamarosan látjuk egymást – úgy ölelem magamhoz, mintha soha nem is akarnék elválni, s azt hiszem, az arcomon a nedves cseppek nem csak Yukino könnyei, hanem az enyémek is, melyek az övéivel keveredtek. Mielőtt leraknám, egy hatalmas puszit adok az arcára, és megszabadulok a könnyeimtől, mert akárhogy is, de nem szeretném, hogy úgy lássanak. Nem titkolom persze, hogy nagyon nehéz elválnom tőlük, s ha nem lenne küldetésem, szívesen maradnék és élnék itt velük tovább. A könnyeim kimutatásától nem leszek gyenge, sőt… ahhoz sokkal több erő kell, mint visszatartani őket. Mégsem akarom szabadon engedni őket, mert tudom, ha így teszek, akkor nehezebb lesz elindulnom.

Átveszem a cetlit Yukinotól, majd átolvasom gyermeteg írását. Az elsőn szimplán elmosolyodom, s eszembe jut, hogyha ennyi fejpánt lenne a birtokában, még nagyon jó kém is lehetne belőle, de nem szeretném, ha erre a pályára jutna, hiszen ez a szakma mindennél veszélyesebb. A második kérésén felnevetek, s egy könnycsepp is szökik ki a szememből. Nem tudom, mennyire tudom rávenni majd Raion-t a mosolygásra, de ezek szerint nagyon sok dolgom lesz azzal, hogy széles mosolyra bírjam. De elhatároztam magam ebben a percben, hogy minden pillanatot meg fogok örökíteni, ami arra érdemes. Raion lesz a modellem. A kagyló talán a legegyszerűbb kérés… testvér karkötő. Ha magamtól szeretnék csinálni, akkor annak különlegesnek kell lennie.

- Rendicsek! Legközelebbi alkalommal mindezt el is hozom neked. Mielőtt elindulnék azonban… - Irinához fordultam, s arra kértem, hogyha van elvétve egy családi fotója, akkor azt adja nekem, hogy minden nap tudjak rájuk emlékezni, s láthassam őket akkor is, ha távol vagyok. Ha ezt megkapom, akkor biztos helyre teszem.

Végül nagy nehezen elindulok, miközben mosollyal az arcomon integetek…

A kis túránk már tart egy ideje, mindezt szó nélkül, amikor Raion végül megszólal. Furcsának találom, hogy mindezt pont most, mintha arra várt volna, hogy távol legyünk a többiektől, vagy pedig ilyen sokáig gondolkodott azon, hogy mit is mondjon. Nem tudtam az egészet mire vélni, de csak elmosolyodtam.

- Több gyenge pillanatod is lehetne, amit megosztasz velem – na, hát ez kicsit elég perverznek hangzott, de érti attól, legalábbis remélem. Ha meg félreérti… hát üsse kő, legalább tudom, hogy neki is van fantáziája. Piszkos. Fantáziája. De ha ezt a labdát is lecsapja, kiégek.

- Addig nincs baj, amíg Konohába nem merészkedünk be, de a kisebb falvak mentén átszállingózhatunk, talán észrevétlenül – teszem hozzá, amikor reccsenést hallunk. Rögtön a hang irányába figyelek, s közelebbről is megnézzük, hogy mivel van dolgunk. Hintó, lovak, sérült kocsis, istentelenül jól kinéző férfi, csicseregnek a levelek… Mi? Ácsi, menjünk vissza oda, amikor azt gondoltam, hogy istentelenül jól kinéző férfi. Áh, igen… hosszú, fényes haj, igéző kék szemek, feszes fenék… mármint díszes egyenruha, gyengéd kezek, már persze amit abból látok, ahogyan az állítólagos „alattvalójával” bánik. És meg is szólított minket, de én csak ott álltam a lélegzetem visszafojtva, amikor megjelent a kövér pasas és elrontotta az egész látképet. Persze addigra már leesett, hogy a férfi egy nemes lehet… na hááát, a lovakból és a díszes hintóból biztos nem jöttem volna rá! És aztán az is feltűnik, ahogy Raion engem néz, és csodára vár, mert biztos az én számból szebb szavak repülnek ki, mint az övéből. Ami azt illeti, éppen szopogattam egy mentolos cukorkát. Lövésem sincs, honnan van.

- Persze! – indultam meg az említett herceg felé, vagyis a kocsishoz, hogy megnézzem, mi lehet a konkrét baj. Most biztosan Raion azt gondolhatja, hogy milyen naiv vagyok, hogy idegeneknek segítek, de nem látok semmi problémát. Ugyan, mit árthat nekem egy herceg? Előtte még jelzek Raionnak egy büszke mosollyal, hogy nem lesz semmi baj, elintézem, és talán olyat is teszek, amivel a továbbiakban nem kell pánikolnunk attól, hogy bárki megkérdezné, kik vagyunk.

- Hát ez eltört… csak úgy, mint a kocsi kereke – nézek a hintóra. Neeem mondod, Kiyoko? Ha neked nem tűnik fel, ezek megvesznének éhen. Sajnos nem értek az orvosi jutsukhoz, de azt már Irinától kellőképpen eltanultam, hogy hogyan tegyem sínbe a sérült kart. Az útról egy ruganyos, de kemény ágat veszek magamhoz, majd a táskámba nyúlok, hogy kötszert vegyek elő. A férfi kezéhez helyezem az ágat, azt pedig e mellkasához húzom, majd átkötöm az ágat és a vállán át áthúzom a kötszert, hogy a kart sínben, azaz egyenesen tartsa.

- Én a helyében egy ideig nem erőltetném, amíg nem kap normális orvosi ellátást. Egy kézzel milyen nehéz lovakat vezetni? Biztosan az… főleg törött kerékkel – vakarom meg az állam. Már megint egy olyan megállapítást tettem, hogy a Vének tanácsában lenne a helyem, olyan bölcs vagyok.

- Na lássuk… a tengely nem tört el, tehát menthető, egy kerék meg nem olyan gáz, mint ahogy az kinéz – hol a tengelyre nézek, hol a nemesre, hol pedig Raionra. Szegényeknek fingjuk nincs, hogy mi zajlik most a fejemben. De tényleg csak azért segítek, mert abban reménykedem, hogy visszakapom a segítséget.

- Viszont fogalmam sincs, hogy kell kereket csinálni… de egy fát kivághatok érte – vonom meg a vállam teljesen tanácstalanul, de azért mégis mókás arccal. Érdekes, hogy bemutatkozni még nem mutatkoztunk be, de tök jól elbeszélgetek… lehet, hogy magammal.

**Kenshiro Yori** Vas. Nov. 11 2018, 16:31

// Myszaky Kyyoko - Kyokyokyo //

Raion mozdulatlan marad ahogy elindulsz a kocsi felé. Lehet, igazad van azzal kapcsolatban, hogy naivnak tart, de csak egyedül érkezel a szekérhez. A kis ösvényt amin haladtok a fák lombkoronája takarja árnyékával, s a levelek között átszűrődő napfény különös hullámzásba kezd a mozdulatlan kocsi felszínén.
- Üdv idegen. – hajol meg előtted az istentelenül jól kinéző férfi, majd jobbodat a kezébe veszi, s egy lágy csókot hint rá. Valószínűleg a protokoll írja elő, de a kövér pacák szemforgatása után lehet csak a férfi vonzerejét akarja tetőzni e lovagi tett.
- A nevem…
- Khmmm. Idegen, bemutatom a Erdő országának hercegét, a Shigenori klán utolsó leszármazottját, Mori Shigenori herceget, első ezen a néven. – fejezi be a túlságosan is magasztos és fennhéjázó monológot, mely olyan rutinnal szólt már itt az erdő közepén, mintha csak egy bál megnyitóján hangzottak volna el e szavak.
- Részemről a szerencse, kedves… - várja meg a neved, majd tisztességes meghajlását követően elengedi a kezed, s visszaguggol a kocsishoz. – Merre tartanak, mondja? – kérdi széles, meleg mosollyal az arcán, s alaposan figyeli, ahogy alattvalója karját ápolod. A hasznos tanácsokra csak bólogat, s hagyja a kocsist válaszolni a felé irányuló kérdésekre.
- Fél karral lovat vezetni olyan mintha csak két lába lenne szegény páráknak. – néz végig keservesen a lovakon, kik az egész napos kalandoktól eléggé megfáradtnak tűnnek. A te elméd e közben nem igazán a szegény állatokon kering, inkább az istentelenül jól kinéző férfit vizualizálod a kétlábú lovak hátán, ahogy kardját lóbálja, s felszabadítja a shinobi nemzetet. Elképesztő.
- Bármi is történjék, lassan tovább kellene állnunk. A háború lecsengését nem minden ország környéke tűri meg olyan hangnemben ezt az egészet, mint a mi falvaink. - tanácsolja a köpcös férfi kinek neve még mindig rejtély számodra. Ahogy hátra pillantasz Raion után kutatva nem igazán találod, s már nem földbe gyökerezett lábakkal figyeli a szekérnél történteket. Eltűnt.
- A kerékkel gondunk lesz. – vakarja tarkóját Mori, s elnyújtott sóhajtással tápászkodik fel a földről, s leporolja bal oldalát rejtő köntösét. – Dozuro, kínáld meg a hölgyet némi itallal, egy ideig elleszünk ezzel a gonddal. – kacsint feléd a Mori majd segítőjére pillant.
- I do not associate with nigürz. – feleli majd eltünteti puhos testét a hintó belsejében egy kis időre.
- Hagyd csak rá, messze földről érkezett, néha én sem értem mit beszél. – legyint majd a törött kerék darabjait próbálja kitúrni a méretes lyukból melybe belehajtottak. – Mindazon által tényleg érdekelne, hogy merre indultatok. Nem olyan gyakori ezeken a kietlen utcákon, hogy ilyen csodákkal fusson össze az ember, mint te. – hangja lágy, nem nyomulósan adja elő bókjait, s szavaiból azt sem tudnád kivenni, hogy ez e nála a szokás. Kicsit maradinak tűnik a dolog, de valahogy még is vonzó ez az egész. Ki tudja, mit tudna még elmondani, mit tudna még mutatni ez az istentelenül jól kinéző férfi?
Jónéhány perc telik el, s a hűs italodat szürcsölöd, koszosan, egy herceggel, két lóval, egy pockos komornyikkal és egy törött kezű kocsissal mire reccsenést hallotok a szemközti bokorból. A reccsenést villámgyors nyílvessző követi mely egy hüvelyknyire áll meg a szemed előtt. A nyílvesszőt a herceg fogja, s szúrós szemekkel vizslatja az előttetek elterülő erdő bejáratát. Újabb roppanás, s az égbe kapod a tekinteted. Egy férfi zuhan feléd, nyelvét lógatja, s horgos pengéjű késével száguld, hogy bevigye a végső döfést. A támadó már csak egy fél méterre volt tőled mire egy fekete árny repül el előtted. Az ismeretlen ökle a férfi bordáiba fúródik, s az istentelen ropogást követően a férfi több méterre száll el az erdő belsejében.
- Csak wc-re megyek el és már megint bajba keveredsz Kiyoko? – kérdezi az ismerős hang, majd gyors kézjelek után egy kőfalat emel közétek és az erdő közé.
- Még is mi történik? – kérdezi a segítő.
- Ezek a nigürzök én úgy érzem. – húzza elő katanáját, majd felkészül a harcra.

//A fal mögött körülbelül 5-6 fegyveres bandita vár rátok. A harcban szabadon dolgozhatsz együtt Raionnal, s irányíthatod cselekedeteit. //

**Misaki Kiyoko** Vas. Nov. 11 2018, 21:21

// Kyokyokyoooo //

Érzem, ahogy az iménti meleg csók még mindig ég a kezemen, de inkább nem törődök vele, egyszerűen csak ellátom a sérült kocsis karját. Pedig minden férfi vehetne példát róla és viselkedhetne így… Hmmm, nagyon sok eltérés nincs közte és Raion közt. Ha azt nézzük, mind a ketten nemesek, csak míg Raion mindig magáról hablatyol, meg szerelmes magába, addig vele ellenben vannak olyanok, mint ez az illető, aki hamarabb törődik az „alattvalója” jólétével, mint magával. Az persze már nevettető tény, hogy amíg Raionnak nincs, aki bemutassa őt, addig a hercegnek van. Herceg? Mori Shigenori? Nem tudom, az ki, és még életemben nem is hallottam róla, viszont jól csengő a neve… nyelvemre venném minden percben… mármint a nevét, úgy értem! Jó módja annak, hogy megkérdezze a nevem, hogy valójában meg sem kérdezi, hanem illendően felveti.

- Kiyoko, biztosan nem első ezen a néven, de valamiben bizonyosan – mondjuk első, aki felajánlotta, hogy szívesen kivág egy fát, ha kocsikereket akarnak belőle készíteni, és első, akinek beindult a fantáziája egy jól csengő név hallatán. Fogalmam sincs, hogy válaszoljak e a kérdésére, mert bár tudom, hogy Raion azt hiszi, hogy naiv vagyok, és talán baj is származhat abból, ha bárkinek bármilyen információt kiadok hollétemről, hogylétemről, kilétemről és hova tartásomról, de azért mégis… Mori nem tűnik olyan embernek, akit pont az érdekelne, hogy hol szúrjon hátba. Mondjuk a svéd húsgolyóról már hamarabb elmondanám ezt. Az arckifejezése, a tartása és a hozzáállása mindent elárul magáról, a szeme se áll jól. Ha valami összeesküvés történne itt, rá gyanakodnék először.

- Takigakuréba a családomhoz – felelem végül. Végülis igaz, másrészt sok mindent nem árultam el vele, a családomnak meg csak egy tagja van, mert valami idióták megölték a szüleimet. Iwagakure… oooottbasszameg.

Nagyokat pislogva nézek a kocsisra, majd elmosolyodok, és örülök neki, hogy lényegében mindezek ellenére elég jó kedve van és érdekes humorral áldotta meg a sors.

- Hát… adja az ég, hogy soha ne kelljen kétlábú lovakon lovagolnunk – jegyzem meg, miközben fogalmam sincs, hogy miért a hercegre nézek. Úh, jesszus, nyíltan flörtölök vele! Oké, szerintem elvonási tüneteim vannak öööhm, a szaké iránt! Igen! Habár mégsem a szakéra gondolok, hanem azokra a kétlábú lovakra, amint a herceg az egyiken ül, és mesébe illő tartással diadalittasan áll egy legyőzött sárkány teteme felett, és ujjong az egész világ, hogy megmentette őket a sárkány szörnyű tüzes leheletétől.

A kétajtós hússzekrény monológjára nem mondok semmit, elvégre ha valakik, akkor Raion és én is megszenvedtük a háború viszontagságait. Még ha nem is a nagyot, akkor az utórengéseket. Máig nem fogom megérteni, hogy Batyuszáj hogy ismert fel, vagy egyáltalán honnan tudja a nevem… hiszen hat éves korom óta nem látott senki és még csak a nevem sem az, ami valójában. Bárcsak tudnám, hogy mi az igazi nevem. Persze biztosan nem használnám, mert ha nem is emlékszem a szüleimre, kinézem belőlük, hogy valami nagyon kislányos nevem van. Mondjuk Ayame, vagy Maki, mindegy. Amikor Mori megjegyzi, hogy a kerékkel több gondunk lesz, csak sűrűn bólogatok. Minek is segítek, vagy minek maradtam itt egyáltalán? Majd itallal kínál.

- Oh, annak biztosan örülne a… - mutatok hátra és oda is nézek, amikor hűlt helyét találom Raionnak. Csak vállat vonok. Biztosan nem hagyna itt, nem vall rá. Főleg azok után, hogy megmentettem, kibírtam vele két hónapot, és vele is aludtam! Azt persze csak azért, mert vigyáztam rá. Ha ezeket nem értékeli, akkor valami baj van a fejével. Szegény így is retardált.

- Vagy nem – mondom még gyorsan hozzá. Dozuro valami fura nyelven kezd el beszélni, amire csak felvonom egyik szemöldököm, de el is engedem, elvégre már az első pillanatban, amikor megszólalt, már akkor tudtam, hogy feljebbvalónak hiszi itt magát mindenki másnál. Ajj, bárcsak megmutathatnám, miket tudok! Na sebaj, lesz még alkalmam elhitetni vele, hogy amúgy egy tizenhét hengeres csatamalac.

- Hm, lehet megette az embereket, abból tanult meg ennyi nyelvet – ja, biztosan így ragadt rá. Megevett minden szolgát, aki más nyelvet beszélt, mint ő, most azok beszélnek belőle, aztán joggal hihetik, hogy hasbeszélő. Persze remélem, hogy Morit nem sértettem meg ezzel. Úgy tűnik, hogy nem, elvégre olyat mond, amit már régóta nem hallottam. Bókot. Eddig csak magamnak bókoltam, hogy szimplán jól érezzem magam, de már régóta nem volt arra példa, hogy valaki nyíltan… öhm, akkor most flörtöl velem? Normális esetben most csak elpirulnék, és hagynám, hogy tovább bókolgasson, mert jól esik hallani és érezni, amikor valaki a tenyerén hordoz – főleg ha az jól is néz ki -, de ne hívjanak Kiyokonak, ha erre nem tudok visszamondani valamit!

- Hm, te sem panaszkodhatsz, ha az ajkaidból ilyen szép szavak bújnak elő, biztosan édes… - damn, Kiyo. Ugye ezt nem mondtam ki? De ha mégis, nagyokat pislogok magam előtt, és próbálom visszafojtani, hogy ne fújjak ki magamból egyszerre ezer köb levegőt. Ez flörtháború!

Inkább azonnal beleiszok az italomba, mielőtt bármi rosszat mondanék. Persze ő herceg, biztosan minden nővel ezt teszi, bókol nekik, elcsábítja őket, aztán mehetnek a dolgukra. Azonban nem sokáig tudok ezen gondolkodni, hogy mit és hol szúrtam el, vagy mi legyen a következő lépésem, merthogy az ilyen beszédekben mindig én vezettem és nem fordítva – tuti berozsdásodtam Raion mellett -, reccsenést hallottam, ami nem tudta elkerülni a figyelmem. A nyílvessző alig pár centire állt meg az arcom előtt, ha nem lett volna Mori, aki megállítsa azt.

- És biztosan ezek a kezek is csodákra képesek – fejezd már be, Kiyo! Belecsöppentünk egy harc kellős közepébe, és nem tudok leállni. A következő támadást viszont Raion hárítja, aki elmondása szerint a természet lágy ölén élvezte pár perces ürítését. Neki is ilyenkor jut eszébe szarni? Legalább szólhatott volna, hogy ki kell csavarni a gyíkot… már ha a kisebb dolgot végezte. De tuti, hogy nem, mert azt hamarabb elvégzi. Vagy hazudik.

- Mit mondjak? Szeretek veszélyesen élni és elvileg eléggé feltűnő jelenség vagyok – nade miért pont engem vettek célba? Itt volt ez a szegény kocsis sérült karral, nem könnyebb azt levenni először, akinek már nem száz, hanem kilencven életpontja van? Sóhajtok egyet, majd előre lépek. Úgy látom, Morinak is van pár trükk a tarsolyában, ami arra enged következtetni, hogy nem csak egy egyszerű herceg. Plusz pont.

- Üljön csak be nyugodtan a kocsiba, pufilángos, majd a felnőttek elintézik – tényleg nem megsérteni akarom, de olyan jó nevekkel illetni az embereket. Raionnak köszönhetően egy fal takar el minket a banditáktól, ez persze nem menti meg őket attól, hogy ne használjam a jutsuimat. Mert nem kell látnom őket ahhoz, hogy egy nagy területre ható technikát alkalmazzak. A kézjelek elmutogatása után a Doton: Doryuusou / Szálló kő dárdák technikát alkalmazva a falon túlra megpróbálnám elérni, hogy a banditák vagy előjöjjenek, vagy mit sem sejtve felnyársaljam őket. Persze én hagynék egy túlélőt a végére, hogy mégis megkérdezzem, mit akartak, de ez az én módszerem, amit már Raionról biztosan nem mondanék el. A banditák nem tudnak sokat ártani, elvégre Raion erős, ami pedig történt Battousai-jal, az csak azért történt, mert éppen eltereltem a figyelmét. De most előnyben vagyunk. Ha bármi olyan történne, hogy ezek a marhák kiugrálnak, akkor magunk köré pedig a Keményített szirup elfogó mezőt alkalmaznám, hogy beleragadjanak, onnantól meg igazából Raion egy villám technikával már el tudja intézni, amennyiben szükséges.

**Kenshiro Yori** Pént. Jan. 11 2019, 16:29

/ KyOwnage /

Zavarba esett, szinte már kislányos viselkedéseden a férfi kellemeset kacag. Valószínűleg minden szavad, minden elharapott mondatod befejezését tudja, de úgy tűnik nem igazán van meglepve. Nem tudhatod, hogy túlságosan is hozzá szokott-e a rajongók dicséreteihez, s ámuldozásaiknak, vagy csak egyszerűen neki is jólesik végre leszállni a magas lóról. Nem lehet könnyű ez az egész irányítás. Nem nagyon tudod, hogy maga Raion is milyen dolgokon ment keresztül az „uralkodást” és vezetést illetően, s ez a szinte még ismeretlen férfi sem nyitotta fel a fennmaradó kérdéseid előtt a kapukat. A képzelgésből és a Mori, nők viszonyának elmefuttatásából visszatérve a valóságba a nyílvessző nem tévesztett volna célt, ha nem lenne a csáb hercege.
- Nem volt még rájuk panasz. – enged meg egy kacsintást magának, majd egy gyors pördülést követően a lombok közé hajítja a nyílvesszőt. Találatát csak a fáról lezuhanó férfi, zajos landolása igazolja. Raion belibbenő akciója is épp időben érkezik, s ha úgy hozná a sors, ellenfeleitek gyanút foghatnának, hogy mit is tudhatsz TE. Két férfi az életét kockáztatva próbál megóvni, mint a legritkább és legértékesebb kincseket. A határt szegő fal gyorsan szökik ki a földből, s egy pár másodpercet követően több kődárda vetül ki belőle akárcsak egy felbőszített tarajos sül. Két újdonsült társad fellángolva gyors reakciódon, megvárva a kődárdazápor végét, egyikük balról, másik pedig jobbról veti ki magát a fal rejtekéből. Pár repedésen keresztül kíséred nyomon a két férfi mozgását. Raion akár mint forró kés a vajban kaszabolja végig magát, puszta kézzel a támadókon. Erőteljes támadásaik, céltalanul vetődnek el a fantom férfi mellett. Szemeiben ismerős fények táncolnak, s valahol tudod, hogy Raion bőven mindannyi jelenlévő felett áll. A balra kifutó Mori katanájára támaszkodva suhint a levegőben. Higany mozgását szinte lehetetlen követni, s a Raion sebességével vetekszik mozdulatainak sorozata. Most láthattál, talán életedben először a szavakra megfelelő példát: Egyé vált a fegyverével.
Neked sem marad több időd mozizni, míg a többiek a munkájukat végzik. A még nem teljesen ellátott kocsis kiáltására leszel figyelmes. Ahogy, oda kapod a fejed, feltűnik, hogy nem igazán próbálják támadni, inkább egy jól megerősített, második szekeret kötnek a kocsi mögé, s azonnal vontatni kezdik. A lángosképű férfi üvöltése, még egy pár percig visszahangzik, s mint a kámfor tűnik el a hintóval együtt az úton. Abban a pillanatban lobban fel előtted a világ úgy, ahogy még eddig nem láttad. A kocsist valamiféle kék aura lengi körbe, míg az egész környezet teljesen megelevenedve hullámzik a szemeidben. Az eltűnt kocsi irányába fordítod a tekinteted, s homályos, lilás köd gomolyog azon a területen. Szemeid megtörölgeted, s minden kitisztul, s az előbb tapasztalt dolgoknak, már nyomát sem találod.
Mori katanája a következő zaj melyre felfigyelsz. A mintázott penge nyugadalmasan, vérmentesen szánkózik be a hüvelyébe, s Raion nyakát ropogtatva vánszorog vissza a magas bokrok takarásából.
- Itt meg mégis mi … ? – teszi fel kérdését Mori amint szemei elkerekednek, s a szekér helyéhez siet. A kocsis még mindig nem jutott szóhoz, s törött karját szorongatva próbált bebújni némi fedezék mögé, hogy semmi bántódása ne essék.
- Hová lett a pufi? Na meg a kocsi? – kérdezi unottan Raion majd leül a kőfal aljába.
- Némi tiszteletet, ha kérhetem idegen. Ha nem kaszaboltuk volna le mindannyiukat lehet többre juthatnánk. – kéri ki magának a kellő hangnemet a nemes, mire Raion csak horkant egyet, majd vérző bütykeire óvatosan egy fáslit kezd tekerni. Mori alaposan szemügyre veszi a nyomokat, melyek pár méteren belül eltűnnek. – Mégis mi a fene történt itt? Kik ezek az emberek és mit akarhattak?
- Nyilvánvaló. A pufit. Te magad mondtad, hogy messzi földről érkezett, ki tudja milyen trófeákat tűztek még a külhoni országokban a fejére? – veti oda szavait Raion.
- Te még is honnan hallotta... mind egy is. Dozuro túl sok ideje szolgál már a családomban, s nagy becsben tartott tanácsadóm kisgyermek korom óta. Semmi oka nincs arra, hogy bármit, s bármilyen ilyesmit rejtegessen. Főleg előttem. – feleli Mori, s visszatérve helyet foglal mellettetek. – Most mihez kezdünk? Ötletek?

**Misaki Kiyoko** Szomb. Feb. 02 2019, 00:33

/ Yorporal /

Valamiért erre a jelzésre most azt kellene mondanom, hogy el vagyok szállva tőle, nem? De egyáltalán nem így van. Hiába kezdeményeztem a flörtölést, és hiába akart lenyűgözni ezzel, valahogy az ellenkezőjét érte el. Mintha csak azt sugallta volna, hogy rengeteg nő került már a kezei közé, de mind csak egy éjszakát maradt nála. Persze, gondolhattam volna már a legelején, hogy egy ilyen kaliberű férfi akárkit megkaphat akármennyi időre, aztán pedig úgy mehet tovább, mintha mi sem történt volna mindenféle kötődés nélkül. Habár volt szerencsém az ilyenekhez, elvégre majdnem egy évig voltam egy nemes uralkodó háremének főasszonya és kedvence – ami persze nem azt jelentette, hogy az uralkodó felesége lennék, hiszen a megállapodás nem erre szólt, valamint soha nem tartoztam azon nők közé, akik éjjelente olyan kiváltságban részesültek, hogy az uralkodó ágyában köthessenek ki. Egyszerűen csak neveltem és felügyeltem őket. A nemes magányos volt, és ezt a magányát nem tudta kielégíteni holmi egyéjszakás kaland, ami egy egész életre szól. Megértésre és törődésre volt szüksége, amit pedig tőlem kapott meg, aki tanácsokkal látta el és segítette. Ha jól tudom, azóta feloszlatta a háremet és végre feleségül vett valakit, a többi lányt pedig beházasította… már akik elfogadták azt, hogy nem voltak többé tiszták. De hát ilyen világot élünk mi, hogy már azt se lehet tudni, hogy egy férfi az valójában férfi. Szóval… most így az első képem Moriról szertefoszlott, s tudtam, hogy meg kell nehezítenem a helyzetét. Sajnos ahhoz túlságosan érdekelt, hogy csak úgy annyiban hagyjam az egészet. A barom, jóképű seggfej. Mondjuk féltékennyé teszem. Eh, oké, soha nem fogok változni, még a harc hevében is ilyenekre gondolok. Nem mintha nagyon sok mindent kellene tennem, hiszen amint a dárdák szállnak, unottan állok és bámulok a két férfira, akik úgy harcolnak az egyszerű banditákkal, mintha az életük múlna rajta. Most megsértve kéne éreznem magam, pedig meg vagyok róla bizonyosodva, hogy ezt azért is teszik, hogy valamilyen szinten nekem tetszelegjenek. Máskülönben miért akarnák minél hamarabb elintézni őket anélkül, hogy legalább egyet hagynának nekem? Valami haspólót és miniszoknyát kell vennem legközelebb, hogy én a távolból szurkoljak nekik pom-pommal a kezemben. Addigra kitalálok valami csapatindulót is. Mondjuk: Éljen a Mori! Nagy… keze van neki! Éljen a Raion, belép és rajON!

Valójában sikerült elérni, hogy egy kicsit elámuljak. Tudtam, hogy Raion is sok mindenre képes, de eddig valamiért egyáltalán nem figyeltem meg a mozdulatait… a szeme fényéből szinte kiolvastam, hogy mi mindent tud, hogy harcedzett, és valójában nem az a szarhal, amivel mindig illetem. Mármint szarhal, de nem olyan értelemben, hogy ne tudna semmit. A mozdulata bár kecses, ugyanolyan erőteljes, s Mori bármennyire is vetekszik a gyorsaságával, tudom nagyon jól, hogy soha nem tudná legyőzni… már csak a tensei’gan miatt sem. Egy fer küzdelemben talán lenne esélye. Morin is sokáig tartottam a szemem, ugyanis nem sűrűn látok két dögös férfit közel egy szinten. Mi? Most beismertem, hogy valójában Raion is jól néz ki? Habár ahogy visszaemlékszem, már a fodrásznál való kiruccanásunkkor is megjegyeztem neki, hogy most már sokkal jobban néz ki, persze akkor még nem láttam ilyen fényben. Ez nem jelent semmit. Attól még egy szarhal!

Talán a bámészkodásomnak köszönhetem azt is, hogy sikerült elterelni a figyelmem a fontos dolgokról, amit ebben a formában épp a szekér képviselt. A szekér irányába nézek, s már időm sincs utánuk rohanni, mert az hirtelen eltűnik a szemeim elől. A kocsist furcsa, megmagyarázhatatlan kék aurában látom, a szekér hűlt helyét pedig egy lila ködfátyol borítja. Nem tudtam mire vélni az egészet, azt hittem, hogy csak annyira összezavart Mori és Raion harci tánca és a hirtelen szikrák a jutsuk és katanáik közt, hogy képzelgek. Vagy talán még mindig a tensei’gan útmutató nélküli használatának mellékhatása.

A következő pillanatban Mori kifordulására leszek figyelmes. Hát, tényleg azt hittem, hogy laza lesz a srác, és hogy nem tudja semmi sem kihozni a sodrából, az ilyen, legváratlanabb pillanatokban is képes lesz megtartani a nyugalmát, de ebben is tévedtem. Ajj, Kiyo… miért nincs belőled egy férfi is? Tuti jól meglennénk!

Mori megjegyzésére nem igazán reagálok, mert még magam sem tudom, hogy mi történt, egyelőre próbáltam összerakni magamban a képet, s csakis Raion megnyilvánulásától jött rám a röhögés.

- Úgy tűnik, valakinek megártott a társaságom – ez persze nem panasz volt, hanem inkább dicséret. Egyszerűen csak örülök neki, hogy ez a szarhal ilyen gyorsan tanul. Kár, hogy mindezt teljesen fapofával mondja, mert egyelőre így még egyáltalán nem volt alkalmam arra, hogy bármilyen fotót is készítsek róla Yukinonak, miközben mosolyog. Nem mintha lenne nálam fényképezőgép. Időközben a kocsisra pillantok, mert nem akarom, hogy ugyanarra a sorsra jusson, mint a kövér társa, s ha rámnéz, akkor csak egy bólintással és egy kedves mosollyal nyugtatom, hogy nem lesz semmi baj, nyugodtan jöjjön vissza a közelünkbe.

Raion a kezét fáslizza. Tökéletes alkalom arra, hogy Morit féltékennyé tegyem! No meg persze valahogy el kell mondanom neki, hogy mit láttam. Így amíg ők diskurálnak, s Mori kezdi elveszíteni a türelmét, addig Raionhoz lépek, egy szó nélkül veszem el tőle a fáslit, s gyengéden körbetekerem vele azokat a vérző bütyköket.

- Láttam valamit. Egy lilás aurát ott, ahol eltűnt a szekér – veszem lentebb a hangerőt, s mindezt csak Raionnak mondom, hátha tud minderre valami magyarázatot. Egyelőre nem akarom Morit belevonni a furcsa „látomásaimba”, még a végén azt hinné, hogy hülye vagyok. No meg most, hogy tudatosult bennem, hogy rendelkezem egy dojutsuval, azt jól el kell rejtenem, hiszen ki tudja, ki fenheti rá a fogát.

- Azzal egyetértek, hogy legalább egy embert életben kellett volna hagyni, hogy kihallgassuk. De sajnos Raion drágám nem arról híres, hogy életben hagyjon bárkit is, aki az életünkre tör – nem mondtam komolyan a „drágámat”, ez megint csak egy jó jelző arra, hogy lássam Mori reakcióját. Persze ezt úgy mondtam, hogy még én sem gondoltam bele teljesen abba, hogy mit mondok. Talán nem is szándékos volt.

- Mi volt azon a kocsin? – teszem fel elsőnek a kérdésem, amint Mori máris ötleteket próbál kicsikarni belőlünk.

- Nem hiszem, hogy mindez teljesen véletlen. Egyet kell értenem Raionnal. Mi van, ha tényleg a pufitepertőt akarták? Nem azért, mert külhoni, vagy bármilyen trófea lenne a fején… hanem azért, mert mindezt ő tervelte ki. Egybeesés, hogy hirtelen kitörik a szekér kereke, és a banditák itt támadnak ránk a határhoz közel? Kissé merészek. Mindez egy jól kitervelt rablásnak tűnik számomra – főleg, ha hozzátesszük azt a tényt, hogy mit láttam, de ezt már csak Raion tudja.

- Ha csak a gömböcke kellett volna nekik, akkor nem viszik el a kocsit is, valamint nem hagyják itt a kocsist, aki ugyanúgy a kocsin tartózkodott. Ha pedig nem szánt szándékkal történt volna a pufidömper elrablása, akkor valószínű, hogy jobban igyekezne annak érdekében, hogy megállítsam a rablást, mielőtt az még bekövetkezett volna – ha nagy leszek, nyomozó leszek! Nem tudom, hogy sületlenségeket hordok e össze, de nekem ez a meglátásom. Túlságosan megjátszottnak tűnik ahhoz, hogy véletlen legyen.

- És ha bárki más is tud arról, hogy egy nemes úr vagy, akkor még jobban bebizonyosodik, hogy valaki bele akar szarni a levesedbe – egyelőre még csak összeesküvéselméletek jutottak az eszembe, ezekbe magam is nagyon jó vagyok… legalábbis voltam, mielőtt még rájöttem volna, hogy nem jó mindig azt nézni, hogy mikor szúrhatok hátba valakit, s inkább szeretnék végre egy valakihez tartozni. Úgy tűnik, hogy eddig Raion még nem halt bele a társaságomba és nem is szándékozik magamra hagyni… még ha csak a tensei’gan miatt is.

- Ötlet? Nem ücsöröghetünk itt egész nap ölbe tett kézzel, s mivel az úticélom számomra tiszta, ha megengeded, szépfiú, én tovább ballagnék a társammal. Hova is indultatok egyébként? – teszem fel még a kérdést, mielőtt ténylegesen elindulnék Takigakuréba nagyapámhoz. Ajj basszus, azért mégsem hagyhatjuk itt őket… az hogy nézne ki. Mori, meg egy töröttkarú kocsis, akinek jelenlegi helyzetben semmi hasznát sem veszi.

- Ha bírjátok az iramot, akkor gyertek velünk… - nem hiszem el, hogy ezt mondom! Majd Raion, vagy Mori hozza a hátán a kocsist. Én is hozhatom, de nem akarok egész út alatt egy faszt érezni a hátamban… úgy szó szerint. Takigakuréig meg sem állunk… na jó, talán egyszer, ha ránk sötétedik, akkor muszáj megállnunk és lepihennünk. Utána kigondolhatjuk, hogy hova tűnt a szekér egy szempillantás alatt. Hátha a nagyapó többet tud ilyenekről mondani, hiszen elég sokáig volt az alvilágban, és elég széles skálán mozognak a kapcsolatai.

**Kenshiro Yori** Pént. Ápr. 12 2019, 05:37

//A bombanő, a lángos és a szarhal meséi. Very Happy

//

Tepertő, lángos, dömper. Talán a szájját nyaldosó kocsis eme becenevek hatására, vagy bájos mosolyodnak köszönhetően mellétek biceg. Vagy még a végén akadt nálatok valami elemózsia, amit titkon kiszagolt. Mori szemügyre veszi ismét a sebesült karját, majd téged és Raiont néz, ahogy bandázsolni kezded társad kezeit. Raion tekintetéből leszűrve, egyáltalán nem érti mire fel ez a nagy segítőkészség, de kis biccentéssel köszöni meg cselekedeted, miközben szóra nyitja száját.
- Sok mindent megmagyaráz, ha a szemed kezd felébredni. – fordítja el a fejét a szekér irányába, s csak te látod, hogy egy pár másodpercre aktiválja a dojutsuját. – A chakra, általában alkalmazkodik gazdája lelki állapotához, beállítottságához, ezzel magyarázható a színbéli eltérés. – ezzel valószínűleg arra akart kitérni, bár túlfilozofálja újra az egyszerű dolgokat is, hogy kék, amit láthattál, átlagos. Lila? Romlott, talán? De minden bizonnyal nem hétköznapi chakra felleg az, amiben eltűnt a kocsi. Ettől többet sajnos társadnak sem sikerül kitalálnia, hiszen a nyomoknak is vége szakadt, így teljesen bizonytalan bármit is mondani, jósolni, tippelni mi történhetett.
- Korábbi tárgyalásaink jegyzetei. Némi hivatalos iratok, pénz és Dazuro. – a kalamajka kavarodásából hátrahagyott, szétpergett iratokat veszi szemügyre mindeközben Mori. A papírok széleit díszes keret tartja közre, nem túl flaccos a nemességre való tekintettel, de be kell ismerni rendkívül szép munkát végeztek a díszítők.
- Pár irat legalább megmaradt, de kétlem, hogy ezt maga Dazuro tervelte volna ki, s a pénz, ami a kocsin maradt sem valószínű, hogy elegendőnek bizonyuljon az ilyen haramiák számára. – úgy tűnt végre sikerült megemberelnie magát Morinak is. Hangja, tettei sokkal nagyobb nyugalomról árulkodnak, vagy talán csak a Raionnal való susmorgásotok ösztökélte arra, hogy nem kellene pánikba esnie. Az nem.. férfias. Vonásai, s most már elmeállapota visszaállt arra, mint amikor találkoztatok. Talán, csak a népéért való aggodalma, bajtárasai elvesztése hozta elő ezt az énjét. Vagy valamiről tud, amit nem árul el? Erre a kérdésedre leginkább csak egy kiadós beszélgetés adhatna választ, melyre az elkövetkező időszakban lehet lesz, jócskán alkalmatok.

- Jelen helyzetben, mind egy kit miért vittek el. – dobol Raion keresztbe vetett karjain. – Szarhalakkal van dolgunk, kik lehet még a mi dolgunkat is megnehezítik Kiyoko. – nem várt komolykodás a vezér kantól, kinek a gyanakvó gondolkodásában nem igazán lehetett még sosem hibát találni. Kivéve egyszer. Na jó többször mint kétszer. Legfeljebb hétszer.
- A nemesség nem mindannyiunkra van ráírva, s a háborúnak köszönhetően ez az ’álca’ csak vékonyabb lett. – Mori szavai súlyosnak hangzanak, s nem tudhatjátok, hogy a népe, vagy akár az ország mely élén áll milyen veszteségeket élhetett át a shniobi háború idején. Amíg titeket ápoltak, vajon hány ember vesztette az életét? Hány szövetségbe húztak karót, és hány embert húztak karóba a sajátjai? Abban biztos lehettél, hogy a háború a legvadabb fenevad, s nem válogat a prédákból. Ez alól nem kivételek sem a flancos hercegek, sem az egyszerű civilek.
- A vízesés országában lenne a következő megállónk, az északi országok kongresszusán. – feleli, majd annyi iratot szed össze a földről amennyit tud, s az ép papírokat zsákjába tuszkolja. Eközben Raion közelebb merészkedik a kocsishoz, s szúrós szemmel méregeti.
- Mi is oda megyünk! Tudja, hogy a vadonban a sebesült, gyenge állatokat kapják el a leghamarabb a ragadozók? – kérdi, mire a kocsis megszeppenve kezd neki verejtékezni.
- Maga, valami állat ismerő? – kérdezi hebegve. Tisztán látszik rajta, hogy lassan becsúszik a sportszelet.
- Megvárják, amíg a tehetetlen jószág lemarad. Kivárnak, s a kétségbeesettségét kihasználva lelkileg is szétcincálják. – a cincálás szót ettől elvetemültebbül senki sem mondhatta volna, mely hatására a kocsist végig rázta a hideg. – Úgyhogy jön! Lelkes lesz és tartja a tempót, vagy marad vacsinak Kocsis Úr? – kérdi Raion, majd választ nem várva int feléd és útnak is indul a poros úton, s rá pár pillanatra nyomában iszkol a kocsis is. Talán némi biztonságot remélve, de nem tudja, hogy a legrosszabb ember után kajtat, ha ilyen dolgokról van szó.
- A társa, mindig ilyen? – kérdezi Mori akivel már most jócskán lemaradtatok az alfától és ujjonnan szerzett petjétől.

Jónéhány órát ballagtok a kacskaringós, határmenti csapáson. Egyetlen egyszer sikerült összefutnotok Konoha járőreivel, kik a határon történő, a háborúnak köszönhető illegális átkelések elkerüléséért voltak felelősek. Hála Mori viszonylagos hírnevének és rendkívüli karizmájának egy kisebb útbaigazítással tovább is bocsájtottak benneteket. Valami különös volt ebben a férfiban. Különösebb mint a nagy ’Isten’ szerzet Raion Tensei. Mióta magatok mögött hagytátok a kocsi eltűnésének helyszínét, nem igazán szólt, csak tettei vezérelték amikor szükségét lelte. Átsegített akadályokon, melyeket könnyedén áttörhettél volna, erős, tökös nőként, de a gesztus még is rengeteget számít. Raion mint egy vaddisznó túrta magát egyre előrébb, s szorosan a nyomában a kocsis. Nem egyszer megálltatok borogatást cserélni a sebesült karján, s nem egyszer Raion ismét kicsalogatta a barna macit a málnásból, hogy egy nyugodt perce se maradhasson ártatlan kocsisotoknak.
A Nap lenyugvó, narancsos nyalábjai festették körbe a tisztást melyen végül végleg megpihentetek az éjszakára. Felszereléseitekből gyors, rögtönzött sátrakat húztatok, éppen elég fedéllel, hogy egyszerre mindannyiótokat megvédhessen egy kósza záportól. Raion tűzifát gyűtjött, míg a kocsis félkézzel építette meg a tűzrakóhely alapzatát. Mori a sátrak elkészítésében és a rögtönzött ágyak bevetésében segítkezett, míg te szinte mind a három feladatba kisegítetted az éppen rászorulót. Maradék készleteiteket elkészítettétek, majd egy pár órányi beszélgetés után Raion eltűnt. Kocsis urunk kábultan kucorgott fedele alatt, s karját fájlalva ölelte magához. Mori egyedül maradt a tűznél, de még is érezte a még éber jelenlétedet.
- Volna kedved, mesélni magadról? – teszi fel az egész diszkrét kérdést, miközben egy hegyezett bottal forgatja a parazsat. Ha vissza kérdeznél, hogy még is mire kíváncsi, Mori egyszerűen csak vállat ránt, teljes szabadkezet adva a beszélgetéshez. Ekkora már teljesen hétköznapi ruhában ült a férfi a magaslángú tűz közelében. Az égen a magasra kúszó füstoszlopon túl a vidáman vibráló csillagok meglehetősen harmonikus érzettel töltötték be az éjszakát. Az e tájt aktív állatok messze hallatták hangjaikat, s Takigakure távoli kikötőiből halkan visszhangzottak a kihajózó ladikok harangjai.

//Az éjszaka alatt van lehetőséged Morival elbeszélgetni. Kocsisotok néha fel-fel horkant, de nem igazán zavarja a beszélgetéseteket, ha arra sor kerül. Reggel Raion érkezésére ébredtek, majd a távolban már jól látható, Takigakuréba vezető csapást követve eléritek uticélotokat. //

**Kitsune Haruka** Szomb. Jún. 15 2019, 18:59

/ Uchiha Itachi /

Mikor is indultam el? Pár napja...nem igazán számoltam. Esténként letáboroztam, s a tűz halovány fényénél lassan ismét megvírrad, újra, s újra, majd egyszer csak ott kötök ki, ahol sosem gondoltam volna. Furcsán izgatott vagyok, pedig nem szokásom, mégis oda közeledek, ahonnan egykoron elvezetett utam, s most , mintha valami, furcsa kötelék visszarántana...bár nem saját akaratomból jöttem ide, mégis olyan érzés, mintha minden porcikám tiltakozna ellene. De, hogyan kerültem ide? Nos, ez egy nagyon jó kérdés. Alig pár napja, egésszen pontosan indulásom előtt, megkeresett egy, a villám országának szolgálata alatt álló nő, ki egy parancsot hozott számomra. Mióta ott vagyok, szerény létemmel nem történt sok dolog, nem változtam, s nem lettem igazán más, mint aki eddig is voltam. Nem kaptam sok tennivalót, sok küldetést, most mégis egy jounin jött el hozzám ezen nő személyében, kit életemben elősször látok. Vajon miért nem jöhetett az, kinél tanultam, vagy a társam, ki bár annak nevezek ki nem álhattam. Ők merre voltak? Ennek a kérdésnek kellett volna foglalkoztatni, de őszintén, nem érdekeltek, ahogyan sosem érdekelt semmi, és senki. Legalább is az ő személyük különösen hidegen hagyott. De ez a történet jelen szempontjából lényegtelen is...szóval, hogyan kerültem Konohába? Hát, így. Küldetésbe kaptam, hogy segítkezzek a helyreállításokban, s az itt rekedt villám országbeli lakosoknak. Ez lenne a nagy feladatom, hazavinni pár nyámnyila, tehetetlen embert? Unalmas... legalább is az lenne, de egésszen máshogyan festi meg a dolgokat ez a hely, hogy ismét itt vagyok. Ez valahogym, nem kedvez elmém halovány stabilitásának, Nemrég, csupán alig pár lépés választott el attól, hogy eltűnjek a villámból, s ismét a magam ura legyek...láp apró lépés, melyek a világot jelentették volna, s most, itt vagyok, ismét feladatot teljesítve, Konoha határán, a határon az őrületem, és a gyengesém között. Önmagam és a lelkem kapuját készülök átlépni, melyeket nem is tudom mi válaszhatná szét újra, s mitől lehetnék újra az, ki akkor, gyermekként, ki elvesztve családját bolyongott itt az erdőben egykoron. Bár az talán valamicskét odébb volt, egésszen Konoha mellett, az erdőségek közepén, melyeket akkoron még jobban szemmel tartottak, mégis megeshetett a tragédia, mely azzá tett, ami vagyok, s eltűntette azt, mi sosem leszek már többé.
Az út melyen haladtam könnyű volt egészen ezidáig. S, hogy egyedül voltam -e? Nos, nagyrészt igen, ritka volt, hogy társaságul megidéztem magamnak egy apróbb szőrös vakarcsot. Nem nagyon vágyom a társaságra, de ha nem beszélek velük, azt hihetik, hogy már nem számítok a segítségükre, pedig megeshet, hogy kölcsön kell még vennem az erejüket.
Határvidék - Page 24 Tumblr_mzmlcv5Ut01qfxxzto1_500

Határvidék - Page 24 Tumblr_mzmlcv5Ut01qfxxzto1_500

A nap lassan felemelkedik, s összeszedtem minden holmim, mit az éjszaka folyamán szétdobáltam, s körülöttem tengődtek a sötét este folyamán. Eltoltottam a tüzet, mely mint a felkelő nap sugarai világították meg az éjsötét talajt. Elpusztítottam vacsorám maradékát, melyet betudtam valamicske reggelinek, pont elég, hisz tele gyomorral nem lehet megfelelő sebeséggel haladni tovább. Felvéve táskám, s kissé rendbeszedve magam tovább készülök indulni...tovább az ismert világba...vagy talán tovább egy olyanba...hol már semmit, s senkit nem ismerhetek többé, s mely világ...már engem sem ismer fel, soha...soha többé.

Uchiha Itachi Pént. Aug. 16 2019, 22:55

Az őrület... vagy a gyengeség. Jelenleg így határoznád meg lelked részeit... Ez talán helytálló lenne, azonban mi lenne, ha egy másik szemszögből néznéd? Mi történne, ha hirtelen fordulna a kocka és a gyenge lányből egy erős nővé válnál? Bár láttál már dolgokat ebben az életben, de egy dolgot úgy látszik még mindig nem tanultál. Hogy mennyire vagyunk gyengék, és mennyire vagyunk erősek, azt csak is magunk döntjük el. Te őrületnek látod, mások kiszámíthatatlan akaratnak, te gyengeségnek érzed, mások határtalan erőt sejthetnek, mikor szemedbe néznek. Hiszen annyi mindenen átmentél és mégis itt vagy nem igaz? Így hát talán be is láthatnád, talán minden csak nézőpont kérdése, hogy hány pofont vagy képes elviselni az élettől és tovább menni? Ez mind csak rajtad áll. Te vagy az akin ez az egész múlik. Amíg gyengének látod magad, addig az is leszel lelkedben s testeben is. Amíg őrultnek hiszed magad, addig az is leszel elmédben. Mégis, most is elvállaltad a küldetést és elindultál Konohába az egykori rémségek földjére, hol életed talán legszörnyűbb élményeit élted át. Most mégis itt állsz a határon és belépni készülsz.
Ahogy pirkad, te összeszedelődszködsz és útnak indulsz a tűz országának végtelen erdősségén. A villámban kaptál egy hivatalos iratot, melynek felmutatásával a határőröknek tovább kell engedniük és ha odaértél a Kumoi menekült tábornál is be kell mutatnod. Ezzel igazolod magad, hogy a villám országának küldetésében jársz el és nem szökött shinobi vagy... Azonban határőr sehol. Olyan simán jutottál be az országba, hogy az már szinte idegesítőnek is tűnhet, de legalább megúsztad a fölösleges kérdezősködést vagy részedről magyarázkodást.
Ahogy egyre sűrűbb lesz az erdősség és a határmenti cserjéseket felváltja az erdő, lassan már tudsz a fákon ugrálva is haladni, így talán némi időt spórolhatsz és a tempódon is növelhetsz. Hirtelen azonban egy kisebb zürzavarra leszel figyelmes egy vadcsapás mellett...
- Hagyjanak békén... Hallják maguk kíméletlen szörnyetegek... - Hallasz egy öregebb hangot, majd ha megközelíted a hang forrását éles csattanásokat is hallhatsz, mintha fa a fának ütődne, vagy inkább deszka a deszkának.
Amint megközelíted a helyszínt egy sarasabb részbe beakadt szekeret veszel észre és két toprongyos figura éppen foszt ki egy tehetetlen tajtékzó öreget ki egyre hangosabban próbálja elzavarni támadóit, de azok ügyet sem vetnek rá, csak dobálják szét annak utazó ládáit, látszik valami értéket kereshetnek.
Mit kereshet ilyen messze az úttól ezen a vadcsapáson ez az öreg? Ezek a banditák, meg talán csapdát állíthattak neki, vagy csak egyszerűen erre vetődtek? Az öregen a ruházatán látod, hogy nem környékbeli lehet. A cselekvés rajtad áll. Beavatkozol, vagy végignézed?

// A késésemért elnézést kérek. + 10 cht írok jóvá! //

**Kitsune Haruka** Hétf. Aug. 26 2019, 15:18

/ Uchiha Itachi /

A nap éppen felemelkedett holtából, s táskám már hátamon figyegett. Ruháim testem borították, s hajam kissé kócosan éppen lesimítottam kezeimmel, miközben első lépéseim teszem meg , tovább, s tovább azon a terepen, mely számomra már oly ismerős, s egyben idegen volt. Otthon volt...mégis valami egésszen más is. Lassú lépteim egyre sűrűsörnek, míg végül szinte rohamvást vetettem bele magam Konoha végeláthatatlan erdőségeibe, melyek mintha lassan valami nyugalommal árasztottak volna el, mely felettébb szokatlan, mi lehet ez ? Ha behunyom szemeim... hallom a madarak csiripelését...hallom a szél halk susogását, ahogyan végig cikázik a zörgő faleveleg között... hallom a tücskök ciripelését, ahogyan szinte szürcsölik a leveleken végig gördülő harmatcseppeket.
Határvidék - Page 24 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f68436f7673784b755231663537513d3d2d3638373736373938322e3135376465363432623135396432666235323936323536363132312e676966?s=fit&w=720&h=720

Határvidék - Page 24 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f68436f7673784b755231663537513d3d2d3638373736373938322e3135376465363432623135396432666235323936323536363132312e676966?s=fit&w=720&h=720

Az elmém egésszen elmerengett utazás közben, s mintha eggyé vált volna az erdővel...furcsán békés volt, s nyugodt...utaztam, s mintha nem ismertem volna azt az embert ki így lettem. Furcsa volt...s ahogyan tovább haladtam, egy hírtelen lépésnél az ág, melyre szökkentem hírtelen megreccsent, s hírtelen kellett elkapnom a következőt, hogy ne hulljak egyetlen pillantás alatt a földre, s valljuk be, elég ciki lett volna így leesni, nem ? ~ Huh... ~ Szusszantam fel, s hírtelen szemeim tágabbra nyíltak. A béke, melyben utaztam egyszerre megszűnt létezni... s az égre tekintve, miközben egyik karommal még a fába kapaszkodtam, a nap sugarai erőssen a szemembe sütöttek, s a hang vissza tért. ~ Haru... ~ Visszhangzott a fejemben. ~ Ne zárkózz el! ~ Jelentette ki, miközben én mintha csak menekültem volna, ugrottam fel, majd indultam tovább. - Nem, nem lehet...- Motyogtam orrom alatt miközben jól tudtam, igaza van. Ő ... Én. Ő az igazi én. Ez az igazság... minden szép, s jó volt a villámban, de ez nem én vagyok. Nem vagyok a jó kis genin, ki éli világát a falu bisztonságában. Egésszen pontosan attól a naptól kezdve sosem voltam az, nem voltam többé az a genin, kit kedvesnek, s jónak neveltek... de ha bele gondolok voltam valaha is az a genin? Tekintek a fák közé, s egyszerre fejemben egy új, mégis régi hang szólal meg... nem, ez nem a fejemben volt, a fák közzül jött volna? ~ Haru-chan. ~ Néztem szinte rémülten körbe... - Ez a hang? Valós? Ez...anya? - A környezetem játszana velem? Igen...a fejemben létezik minden... ez az az erdő...igen, egésszen biztos, itt volt. Szinte még éreztem a szélben anyám kicsorduló vérét, s láttam szemeim előtt a férfit, ahogyan véget vet az életemnek, mely éppen csak elkezdődött, s olyan emberré változtatott, ki soha nem nyugodva, az árnyakat keresi, de várj... ha az árnyakat keresem, miért bújok most meg, a bennem rejlő árny elől? ~ Talán... talán... együtt lennénk az igazi én? ~ Miközben egészen bevetettem magam elmém méllyébe, s szinte megérinteni akartam a bennem rejlő ében fekete elmét, egyszer csak egy Konohai shinobinak tűnő egyén teremt előttem, majd egy Kumoi, s még egy... nincsenek túl jó bőrben. ~ Ez lenne a tábor? ~ Néztem körbe, miközben a shinobik a papírjaimat kérték, s felmutatva azt, mit még a villámban láttam szó nélkül engedtek tovább, s amúgy sem volt kedvem itt időzni, hamar indultam tovább, s a fák lombjai között ugrállva haladtam, kissé zavarodottan, mégis nem volt túl sok időm tovább elmélkedni. Furcsa, fának tűnő, csattogó hangot hallok az egyik vadcsapás mellől nem messze előttem, s közelebb érve hangokra is figyelmes leszek. Egy öregember viszakozik valakikkel, kik éppen a holmijait dobálják szét a mocsaras környéken. - Rossz lóra tettél öreg, mi? - Susmorgom magamban, miközben kissé végig mérem az öreg ruházatát, mely nem arra utal, hogy környékbeli lenne. - Ahj... most komolyan? Semmi kedvem ehez, de amilyan rég vetődtem már bármilyen harcba, talán rejthet valami kis izgalmat a dolog. - S ezzel a ki mondattal zárva, leugrottam az ágról, mely eddig rejtekem volt, s nem sokkal a szekér mellett értem földet. - Hahó... - Tekintettem a banditákra, kik valahogy nem tűntek nagy falatnak. - Beszállhatok? - Néztem a szemükbe, miközben arcom még a föld felé fordult. Majd furcsa bódultság öntött el, igen...harcolhatok...~ Igeeen...Ha...Ru...Ka... Harcoljunk! ~ Hangzott fejemben, majd arcom furcsa mosolyal telt meg, s lábaim szinte megfeszültek a földnek...
- Nos fiúk... Jövőőőők...
Határvidék - Page 24 Original

Sai Szer. Szept. 25 2019, 02:18

[Shiren]

//Elméletileg a következő kör után meséllek majd egybe a többiekkel, kitartást az addigi felvezetéshez - és bocsi a rövidségért, nem ismerem annyira a karaktert, hogy jobban lefessem a helyzetet, ez rád marad. ˇˇ'//

Céltalanul vándoroltál. Talán csak annyival voltál tisztában, merre jársz, talán még annyival sem. Akárhogy is, épp Tűz és Eső Országának határairól értél át Tűz és Folyó Országának határaira. A terep nem változott, az továbbra is erdőkkel tarkított, zöld terület volt, olykor kisebb-nagyobb zöld mezőkkel, tisztásokkal tarkítva. Még települések mellett is elhaladtál - ha épp nem volt kedved keresztülcaplatni rajtuk. Vitt a lábad, amerre gondolta, ahogy az elméd is vitt, amerre gondolt, néha talán a kettő egybe is esett, de gyakran nem különösebben.
Hogy mi mozgatott, azt csak te tudhatod, de vándorlásod egy kisebb dombocska tetejére érve megtorpant. Épp egy erdőktőlmentes, csupán füves-cserjés területen haladtál - s az is folytatódik előtted -, amikor a talán hirtelen 50 m-es szintkülönbséget jelentő dombocska tetejére érve füst szaga csapja meg az orrod, s a forrását, a távolban felszálló füstgomolyagot is kiszúrod - nem nehéz, elég terepélyesen terpeszkedik, s még mindig hízik a felszálló füstcsíkokból táplálkozva.
Jó eséllyel volt már hasonló látvánnyal dolgod, így nem nehéz kisakkoznod, hogy bizony ott ég valami. S a füstcsíkok kiterjedése és egymáshoz viszonyított helyzete arra enged következteni, hogy bizony nem valami cserjés ég. Sőt, ha különösen jó a szemed, még a település magasabb épületeit is kiszúrhatod, de ehhez valóban jó szemmel kell rendelkezned. Hogy megnézed-e, mi történt, csak rajtad múlik.

//Neked is idebiggyesztem, amit a többiek kaptak, te majd értelemszerűen az eltolt határidőknél be leszel sorolva, törekszem figyelembe venni a szabadidőd ennek során, de nem ígérhetek semmit a logikai rend miatt ˇˇ'
HATÁRIDŐ: október 8.
az első posztokkal kialakul a sorrend, ami majd a következő posztnál az eltolt határidők kiosztásának alapjául szolgál majd.
A jelentkezők közül karakterfejlődési összeegyeztethetetlenség miatt Hyuuga Shakaku visszalépett, Nara Akane pedig jelezte, hogy gép problémái adódtak.
Posztjaitokban a döntési helyzeteknél alaposan vázoljatok fel mindent, mert döntéseitek befolyásolják majd a kaland alakulását és sikerét, illetve a kalandon túl mutató részinformációk megszerzésének lehetőségét. Természetesen mindig a többségi döntés fog "nyerni". Illetve: a mesélői posztig van lehetőségetek szerkeszteni a posztotok végét, de csak annyiban, hogy ha valamelyik utánatok posztoló karakter javaslata megtetszett, és támogatnátok, ezt jelezhetitek a posztotok legvégén kiemelve "Szerkesztett:" odabiggyesztéssel. //

**Shiren** Szer. Szept. 25 2019, 12:05

// A Főszálkalandomban E/3-ban írok, viszont itt kipróbálnám az E/1-et megint, kíváncsi vagyok, hogy mennyire jön be. Előző mellékszálkaland: itt olvasható. 2 kört mentünk. Itt olvasható az is, hogy Shiren hogyan tett szert erre a külsőre. //

Sai - Feldúlt Végeken [Fórumkaland-mellékszál]

A Vas Országa barátságtalan hidegsége után, az ismerős, esős erdők párás levegője üdítően hatott érzékeim számára.

Nem mondanám, hogy szokatlan volt a test. Nem mondanám, hogy egyáltalán hatással volt rám az, hogy nem egy felnőtt férfi testében kellett közlekednem. Mást talán frusztrált volna az érzés, hogy elveszítette régi önmagát, de mivel nem éreztem magaménak a saját életemet, így ezzel nem kellett megbirkóznom. Mirubi, Mezameru, Hishimon: ők már mind a múlté, s bár a logika úgy diktálja, a józan ész, mi bír mindhármójuk tudatával, emlékeivel, érzéseivel és akaratával azt mondja, hogy Shirennek* lenni egyet jelent azzal, hogy az ő múltjuk az enyém is, én ezt megtagadom. Az emlékeik akár az enyéim is lehetnének, olyan tisztán emlékszek mindhármójuk tetteire és gondolataira. A tudásuk az enyém, de a múltjukat én magam nem ismerem el sajátoménak.

Ami nekik fontos volt, ami számukra az életet jelentette, az nekem nem mond semmit.

Múltam így tehát nincs, elveszett, s talán soha nem is volt. Kötelékeim nincsenek, az övéik nem a sajátjaim... S mivel nincs múltam, így céltalanná vált a jelenem. Ezért is vetődtem a Vas Országába, ilyen messzire az Óceántól. Most viszont vissza tartok! Kár volt eljönnöm a Hold Országából, hisz nem leltem meg az utam. A Vas Országában semmi érdekes dolgot nem tudtak számomra mutatni, s az idáig eltelt öt nap alatt sem okozott senki meglepetést.

A határokon úgy csusszantam át, mint kígyó az ajtórés alatt.

A jelenlétemet mesterien tudtam már elrejteni, s a felvett külsőm a gyámoltalanság, a teljes ártatlanság hamis látszatát keltette. Az erőmre szükségem sem volt, bár szándékomban sem állt harcolni. Pár héttel ez előtt úgy véltem, tesztelnem kell a hatalmamat. Miután a kocsmában hagytam magam összeverni, nem éreztem úgy, hogy bármiért is harcolnom kellene az életben. Ennek ellenére tisztában akartam lenni saját erőmmel, úgy, ahogyan annak idején is tette azt Mirubi. Amikor az akkori "Énem" Dangai Takumi no Sato kietlen szakadékaiban mérte fel erejét, ahol hegyekkel harcolt és próbálta meg őket Sötét gyűlöletével szétporlasztani.

Ez azonban elmaradt.

Ahogyan egyre inkább haladtam el a különbnél különb emberek mellett, késztetésérzetem arra, hogy felmérjem erőmet, elveszett. Már nem volt fontos számomra ez a tudás sem. Minden érdektelenné és értéktelenné vált. Mezítelen kisfiútestem szemérmetlensége hűen tükrözte lelkem sivárságát az anyagi javak terén, s érzéseim érdektelenségét az "ego" kérdésében. Nem voltam az, aki régen, nem vágytam az erőre, a tudásra, az elismerésre! Most már nem azért akartam kézlenyomatot hagyni a világ mocskában, mert azt akartam, hogy világszerte féljék a nevem... Nem, most már pusztán szórakozásból, a káosz mulattató élvezete miatt akartam felbolygatni a világ rendjét.

Csupán csak ennyire éreztem késztetést, de fogalmam sem volt róla, hogy hol kellene kezdenem.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat. Egy hely, ahol célt adhatnak számomra. Ahol lehetőségem nyílhat arra, hogy megtaláljam létezésem értelmét és ne csak egy halott bábként járjam ezt a világot. Tudtam, hogy vissza kell térnem a Hold Országába, az ottani szigetre a Nekomatákhoz! Úgy éreztem, hogy az utam ott vár rám!

[...]

A Vas Országában ugyan kedvesen megkaptam az egyik fiú pulóverét, nem éreztem kényelmesnek, így levetettem magamról.

A hideg téli időjárás ellen meztelenségem okán Katon chakrámmal védekeztem. Képzettnek mondhattam magam a chakrakontroll terén, úgy ahogyan a különféle chakrairányítási műveletekben is kiválóra remekeltem. Nem okozott gondot az ilyesmi, ahogyan az sem, hogy a még Vas Országában lekorlátozott chakrám maradékát használhattam csak. Egy kisebb chakraforrás kevésbé feltűnő, mint az a feldúlt, zavaros, Sötét Chakra, mi a testemben kering.

Megfordult a fejemben, hogy koncentrációval talán egy láthatatlan Butteki no Chakra // Gyógyító Chakra burkot vonhatok a testem köré, mi így lefedi a Sötét Chakrám kisugárzását, de ez túl sok energiámba kerülne és ez mellett nem tudnék száz százalékosan a környezetemre koncentrálni. Így tehát, ezt hanyagolva haladtam tovább és csak bíztam abban, hogy egy szenzor ninja sem szúr ki.

A Folyó Országa felé tartottam, mihez keserédes emlékek kötöttek.

Keserűek voltak, mert menekülni kényszerült akkori énem, s édesek, mert elmúlt személyem egyik legemlékezetesebb harca fűződik az Árnyékfogadó környékéhez. Most azonban a határ mentén egy jellegzetes, ismerős szagra lettem figyelmes. Nem kellett, hogy használjam a Shikiyaku no Jutsuból tanult érzékszervi felerősítést ahhoz, hogy kiszúrjam a füstszagot. Egy dombocska tetején állva jól látható volt a kiterjedt pusztítás, mi az égbe szökve igyekezett tudtára adni a világnak, hogy itt bizony tisztogatás folyik.

Az emlékeimben akaratlanul is felvillantak a Füst Országa Atarashi Mizujában történtek.

Ott én okoztam ezt a pusztítást. A kaszárnyákkal együtt földi pokolba taszítottam a környező erdőségeket is, míg végül kivégezve a falu elöljáróját, megzsaroltam a népet azzal, hogy csak akkor veszem elejét a lángoknak, mielőtt azok elérnék a falut, ha engedelmeskednek nekem. Ez lett a vesztem... Vagyis, pontosítva: Mirubi, Mezameru és Hishimon veszte.

Most viszont, a helyzet teljesen más.

Minden fellelhető erőmet összeszedve ugrottam egy hatalmasat a dombocska tetejéről. Magasan az erdő fölé, a fák takarásából kifelé, ahol is egy kézmozdulattal oldottam fel a magamon elhelyezett Átokpecsétem, s ezzel újfent a chakrám 100%-ához hozzáfértem. Eztán a Kasseifurappu // Feltámadó Szárny nevezetű technikámat használva hoznám létre talpam alatt az általam már jól ismert Sötét Chakra alapot, mire ráállva a levegőben megállapodnék rajta. A Kos kézpecsétjét formálva feljebb emelkednék, olyan magasra, hogy odalentről már csak egy árva madárnak látszódjak, s úgy néznék körbe. Természetesen a már sokat használt Shikiyaku no Jutsu érzékszerv felerősítő metódusát is használnám, mégpedig szememen, fülemen és szaglásomon!

Igyekeztem kiszűrni minden számomra érdekes dolgot, elvégre a tűz felkeltette a figyelmemet.

Érdekeltek a neszek, az állatok, az erdő hangjai. A levegőből esetlegesen érződő, füstön túli szagok, a magasból felerősített látással kiszűrhető mozgások, alakok. Mindeközben további kézpecsét koncentráció használva a feltörő hamu felé venném az irányt, de természetesen nem rohannék bele a füstbe.

Úgy tűnt, egy kicsit még elidőzök itt, még mielőtt a Nekomaták felé venném az irányt.

______________________

*Shiren Jelentése = Istenítélet/Próbatétel/Vizsga

Egy játéktechnika logikai hibát javítottam. Az aláhúzott szöveg van be editelve. (nem számítottam rá, hogy bárki is használná a kapott lehetőséget, miszerint körváltásig szerkeszthető a saját poszt, és lám, én estem elsőként egy szerkeszteni való hibába --> Szerkesztés oka az, hogy korlátozott chakrával maximum C szintű technikákat tudott használni a karakter, így nem lett volna képes a Kasseifurappura. A pecsét feloldásával oldottam meg a jutsut.

Használt Technikák

Spoiler:

Sai Csüt. Okt. 10 2019, 11:12

[Shiren]

A füst felkelti az érdeklődésed, emlékek vékony hártyáját kapargatva meg. S ha már felkeltette valami az érdeklődésed bolyongásod, útkeresésed közepette, elterelve kicsit a gondolatait a kitaláld úticélodról, úgy döntöttél, utána nézel annak, mi okozza. Technikakombinációdnak köszönhetően biztonságos magasságból nézhettél alá, felfedezve a falu maradványait.
A falu maga közepes méretű, nagyjából durva becsléssel 4-5000 ember lakhelye lehetett méretei alapján. Szerkezete ugyan szabálytalan, mégis nagyjából centrális, a házak igyekeztek egyfajta szabálytalan kört alkotni egy központnak nevezhető terület körül, ahol egy nagyobb szabad terület foglalt helyet. Talán valami tér lehetett. Emlékhely? Vásártér? Szimplán csak szabadon maradt, mert a falu fiatal korában valami vagyonosabb vezető házhoz tartozó telkének számított - vagy még mindig az? Nem volt lényeges.
Az sokkal fontosabb volt, hogy a falu ezen részét még nem érték el a lángok, amelyek, úgy tűnt, déli és nyugati irányból falta fel a gondos otthonokat, parányi házacskákat és pazar lakóépületeket egyaránt.
Mozgás mégis alig volt tapasztalható. Kiterjesztett szaglásodat ugyan zavarta a füst, mégis halványan keresztülszüremlett csípősségén a jól ismert szag: vér. Temérdek vér.
A sikolyok, harc vagy bármi menekülés és pánik, illetve az erdő állatainak menekülő állatai hangjának hiánya egyértelműen árulkodott arról is, hogy egy olyan mészárlás helyszínéhez érkeztél közel, amely nem most zajlik/zajlott. A tömeges gyilkosság, a kegyetlen pusztítás nem olyan rég történhetett, de már nem érzékelted az elkövetők nyomát. Aki el tudott menekülni, az is bevethette magát az erdőbe. Mivel nem találkoztál eddig senkivel, talán nem észak felé indultak a feltételezett menekülő falusiak - sem pedig az elkövető(k) -, a tűz irányából inkább a nyugati irány tűnt logikusabbnak, de ha a tüzet később gyújtották, más irányok is szóba jöhettek.
A füsttől, ami már kiterjedt "felhővé" duzzadt a légben, távolabbra nem láttál, maximum magad mögött pillanthattál a távolba, közeli települést keresve tekinteteddel, de mivel arra jöttél, nagyjából tisztában voltál vele, hogy civil léptékkel nagyjából másfél napi útra volt a legutóbbi falu, ami mellett elhaladtál.
Ezen információk mentén jobban megfigyelve a falut, elkezdtek kirajzolódni a törmelékből, az utak mentén, vagy a házak környékén fellelhető holtestek. Egyre több és több, ahogy immár a helyzettel tisztába kerülve értőn néztél.
Az viszont nem derült ki ilyen magasságokból, hogy a tűz, s az egyéb pusztítás jutsuktól vagy valami robbanásból, gyújtogatásból származott, s ezért a támadók számát is nehéz lett volna megbecsülni, ugyanúgy képes ekkora pusztításra egy képzettebb ninja, mint egy csapat fegyveres "civil".
Az már csak rajtad múlik, beéred-e ennyivel, s mész tovább az utadra, dél felé tartva, vagy jobban szemügye veszed a falut, tudván, hogy a támadó(k) vagy bevették maguk valamelyik tűzveszélyen kívül eső házba - kicsi az esélye, nem lenne logikus -, vagy már nincsenek a meggyötört településen.

//A jövőben jobban figyelj arra, hogy írjuk a technikák nevét, mert most cuki voltam, nem vettem figyelembe az elírást, de később, ha komolyabb harcra kerülne sor, a karaktered csúnyán benézhet egy ilyen elírást Very Happy

Határidő: október 23. //

**Shiren** Kedd Okt. 15 2019, 23:57

Ahogyan egyre közelebb kerültem a füst forrásához, úgy tűnt egyre érdekesebbnek a kialakult helyzet.

A sebesség amivel átszáguldottam a kilométereket az ínyemre volt, ahogyan a madártávlat is, ami furcsamód a hatalom érzetét keltette bennem. Persze, nem mintha ez érdekelt volna. Elmúlt önmagam maradványa volt csupán, mit már régen megvetettem. A magasság, s a nézőpont amit magaménak tudhattam, sokkalta volt egy "nézelődő" szerep betöltésére alkalmas. Érdekelt az itt lezajló dolog, így lelki szemeim előtt a megszerzett információk tudatában máris összeállítottam azt, amit a mészáros vagy mészárosok tehettek.

- Káosz... - Suttogtam magam elé, miközben elmosolyodtam. - Valaki unatkozott. - Jegyeztem meg, miközben lejjebb ereszkedtem az üres területre, ahol nem volt sok éghető dolog és elég nagy ahhoz, hogy a falu centrumának hívhassam. Átszálltam hát a füstön és igyekeztem úgy manőverezni, hogy néhány méterrel a föld felett feloldva a technikát, biztos pontra érkezzek.

Ide még nem jutott el a tűz, de a pusztítás látványa magával ragadta a figyelmemet.

Holttestek, miket felerősített szaglásommal, látásommal, hallásommal és egyéb érzékeimmel igyekeztem felmérni, ahogyan ugyanezekkel, próbáltam lefedni a környezetemet is, hogy ne érjen egy esetleges meglepetéstámadás. Főleg a túlélőkre igyekeztem odafigyelni, így komótosan végigsétálva a falun, - kerülve a lángoló területeket, barátomnak és szövetségesemnek tekintve a mindent felfaló poklot - igyekeztem mindenfajta holttestet felmérni. Apró lábnyomaim megmaradtak a hamuval borított úton.

Furcsa volt visszanézni rájuk.

Úgy gondolom, hogy itt a mészárlást követte a gyújtogatás, vagy azzal párhuzamosan követték el. Igyekeztem arra is figyelni, - ha kell közelebb menve egy-egy hullához, teljesen átnézni őket és minden orvosi ismeretemet latba véve megállapítani a haláluk okát - hogy megszámoljam a vélhető okait az egyes emberek halálának. Abból megállapítható lehet, hogy hányna követték el a mészárlást. A tűz, penge, puszta kézzel elkövetett gyilkosságokra gondoltam... A pengék sebei lehetnek szélesebbek, hosszabbak, esetleg szétzúzó sebzések. A puszta kézzel való gyilkosság Taijutsura utalhat, ahogyan az egyes Elemi technikák használata is árulkodó lehet.

- Katon... - Néztem körbe, hiszen nosztalgikus volt a látvány. A múltam emlékeiben én magam gyújtottam fel egy hasonló helyet, ahol földi poklot hánytam a katonákra. Ez történt itt is, ebben biztos voltam, ahogyan abban is, hogy céljuk egy jelzés. A határon terült el a falu, a mészárlásnak semmi oka nincs, csak a káosz, s az attól való félelem gerjesztése. Ahogyan a lángok nyomokat mosnak el, erőt demonstrálnak, s még nagyobb félelmet generálnak.

Hogyha csak baszogatni akarnám valaki figyelmét, akkor én is ezt tenném, mert ennek itt semmi más értelmét nem láttam.

Tovább kutattam nyomok, magyarázatok, túlélők, jelek után, s egyenlőre nem használom a saját rejtőzésem érdekében létrehozott pecséttechnikámat, amivel elnyomhatom chakrámat, de ezzel egyúttal csökkentem is az erőmet.

// Az a fránya "i" :") Figyelni fogok! Smile

//

Sai Pént. Okt. 25 2019, 23:45

[Shiren]

A madártávlati megfigyelés nem elégítette ki teljesen a kíváncsiságod, ezért leereszkedtél a falu főterének mondható területre, amelyet még nem csókoltak a szenvedélyesen tomboló tűz lángjai. Ellenben a füst és a bűz a felerősített szaglásod kissé kiölte, mert így még töményebben ért ez az inger. Emellett a hallásod is olybá tűnt, "elveszett", de igazából csak a tűz pusztításának hangjai töltötték be, minden más némaságba burkolózott a halottá vált településen.

Mivel életnek továbbra sem volt jele, a holtakat "faggattad" ki, megvizsgálva sérüléseik, minden apró jelet, amiből valamilyen információt leszűrhetsz.

Amiket láthattál, mint halált okozó jelek:

- Éles, hosszanti vágások, amelyek katanától vagy hasonló pengétől származhattak.

- Nagy fokú égési sérülések

- Sok apró vágás okozta "felkaszabolódás", a sebek kicsik (azaz kisebbek, mint a katana jellegűeké), bevágások vékonyak, de mélyek, a vágások alakja sarlóhoz hasonló, középen mélyebbek, a széleken kevésbé mélyek.

- Egyes holttesteket mintha összepasszíroztak volna, csontjaik eltörtek, belső szerveik egy része is megrepedt.

Ami még érdekes lehet a sérüléseken kívül: a halottak "kupacokban" helyezkedtek el, mintha összetömörültek volna egy helyre, pedig a házak között, az utcákon is volt "hely", "tér" szétfutni, mégis olyan hatást keltenek a holttestek, mintha összehajtották volna őket egy helyre, vagy valamiért nem tudtak volna jobban szétszéledni. A lényeg a lényeg, egy helyen tobzódva vesztették életüket az áldozatok.

Csupán akkor tapasztalsz mást, ha elég részletesen van időd és kedved felmérni az egész települést, mert a tűzzel átellenes oldalon, amely még az épületek szempontjából mondhatni ép, találhatsz csak olyan halottakat, akik mintha normálisan, menekülés közben vesztették volna életüket egyszerűen összeesve, minden külsérelmi nyom vagy belső sérülés nélkül, illetve akadtak, akik ágyaikban, házaikban feküdtek élettelenül. Mintha itt teljesen más végzett volna velük, mint a túloldalon.

Ez a kontraszt a házak állapotában is megvolt - talán nem véletlen az az rész égett -, itt minden egyben volt, amott meg a tűz martaléka lassan minden.

//HATÁRIDŐ: nov. 1. (kicsit szűkre szabott, de immáron majd megjelennek a többiek, akikkel egyeztethetsz esetlegesen a találkozás mikéntjéről: Yoshitaro, Yamato, Hiroto, Akane. Úgy hozta a tervezgetésük, hogy ők fognak veled összetalálkozni. Úgy gondoltam, mivel te már a helyszínen vagy, ők pedig most fognak érkezni, te kezdd, hogyan fogadod a nem várt "vendégeket", ismerve a karaktered képességeit és lehetőségeit. Érdemes konzultálnod a többiekkel, hogy ők hogy képzelik megközelíteni a helyet, s te abból reálisan mit érzékelhetsz, hogyan reagálsz. Ha nagyon nem juttok dűlőre, mi lenne jó, akkor vonjatok be a beszélgetésbe, s döntök a kényesebb részeknél. //

Ajánlott tartalom