Határvidék

HATÁRIDŐ: január 23.//

//Feldúlt végeken – Sai – 1-es csapat//

Nyugtalanító volt a helyzet. Hiába gondolkodtam, semmi olyan megoldás nem jutott az eszembe, ami előre lendíthette volna az ügyünket. Még szerencse, hogy a vezetőnk tapasztaltabb volt. Abban helyeslően bólogattam, hogy az erőmegbontás gyengít mindenkit az ilyen helyzetekben, de akkor is lépnünk kellett valami. Zauki-sensei klónokat hozott létre és közben elmagyarázta azok előnyeit és hátrányait is. ~ Ezt nekem is meg kell tanulnom ~gondoltam magamban, ahogyan elraktároztam az információt és a látottakat is. Kérdésére, egyértelműen nemlegesen válaszoltam, miszerint nem ismertem a technikát, de most már van némi képem róla. Közben Mitsuko is befutott az információval, mely csak megerősítette azt, amit eddig megtudtunk. Végül egy klón tartott a katonákkal, mi pedig maradtunk a helyünkön.
– Én csupán néhány alap medikus technikát ismerek, és szó szerint nagyon alapokat. Sajnos semmi használhatóm nincs még. –Felesleges lett volna bármi valótlant mondanom, mert az később visszaütött volna. Ez van, majd nekiállok feltölteni a repertoáromat, ha túlélem ezt az egészet.

Rengeteg dolog kavargott a fejemben. A többiekről se volt sok hír, csupán az egyik csapatról tudtuk, hogyan haladtak. Továbbá ott volt még a támadók helyzete, ami ismeretlen volt, ahogyan következő célpontjuk is. Jelenleg a tehetetlenség volt, amit leginkább tehettem a pihenés mellett. Vissza kellett nyernem az elvesztegetett chakrámat, amivel segítettem a kórházban… Vajon sikerrel jártak? Visszamenni nem szeretnék, mert ki tudja, mikor kerül akcióra a sor. Így inkább csak ültem a földön és próbáltam pihenni. E tevékenység közben pedig előbb Inako szavai, majd valami rajzás szerű dolog zavart meg. Társamra nem is nagyon tudtam reagálni, mert arra figyeltem, mi közeledett felénk. Denevérekre nem igazán számítottam, de szerencsére nem támadó jelleggel jöttek. Egy üzenetet kaptunk. Akana-sensei várt ránk. Ez viszont újabb nehéz választás elé tett minket…
– Ez felvet egy újabb nehéz döntést… Akane-sensei az akció vezetője, neki nem mondhatunk ellent, igaz? –Pillantottam a többiekre okfejtésem elkezdése előtt. Habár benne volt a pakliban, hogy az én szavam keveset nyom a lantba, de még mindig többet érek annál, ha csak csendben sodródnék az árral. – Azonban itt sem hagyhatjuk őket felügyelet nélkül, tekintve a fenyegető üzenetet és azt sem, hogy nem tudjuk a lépésüket biztosra. Abban én is egyetértek, hogy maradjunk együtt, csak hogyan? –Kellemetlen kérdés és erre nem is vártam választ, csupán valahol le kellett zárnom az okfejtés szakaszát. – Zauki-sensei, egy kérdés. Mekkora a hatótáv, amiben belefér még az, hogy a klónók információja és chakrája visszaáramoljon hozzád? –Nem ismertem a technikát és bár tudom, hogy nem lehet ezt méterre pontosan megmondani, de ha a két falu elég közel van egymáshoz, akkor még lehet beválhat a tervem. – Mert lenne egy ötletem, hogyan lehetnénk itt is, meg mehetnénk a találkozó helyre is. Csupán ehhez a Sensei klónjai kellenének, aminek a chakra az ára és nem akarom, hogy később baj legyen. –Pillantottam a csapatunk vezetőjére, majd hagytam kis időt, hogyha a lányok akartak, mondhattak valamit. Ha nem, folytattam. –A klónok maradhatnának esetleg itt, mi pedig elmehetnénk a találkozóra. Mivel sajnos nem tudunk üzenni, akár az is lehetne, hogy folyamatosan próbáljuk őket elérni a rádióval és ha ez sikerült, azon keresztül beszámolni neki. Így még út közben vissza tudnánk fordulni ide is… ha meg baj van, van nálam energiatabletta vész esetére. –Ez fejben valahogy jobban hangzott, de már kimondtam, nem szívhatom vissza. Azt sem akartam, hogy feleslegesen pazarolja a Sensei a chakráját, de valamit tennünk kellett… a döntés az övé volt, én csupán javaslatot tettem és vártam rá a reakciókat.

Szerk.:
Zauki-Sensei szavai kissé elbizonytalanítottak a további tervek kiötlésében. Noha nem tudtam pontosan, hogy mik az erősségei, de legalább agyaltam valamin. Mindegy, végül is volt egy köztes megoldás, mégpedig egy olyan mag, amit mi is kaptunk korábban. Szóval ilyenre is képes… érdekes. Nem mintha az megsemmisülne, akkor időben vissza tudnánk érni ide, de ki vagyok én, hogy mondjak bármit is? Zauki így döntött, az ő szava ebben szent jelen felállás szerint. A parancs kiadása után, mentem is egyenesen a határhoz a találkozópontra. Ott, ameddig mindenki meg nem érkezett, átnéztem a felszerelésemet és kész voltam az indulásra, amikor kellett.

//Zöld 8; a szerkesztés azért történt, hogy ne kelljen a következő posztban visszamenőlegesen reagálni és haladni tudjunk//

-Van egy rejtett képességem. Egy...hogy is mondják...Power-Up képesség, de a brutális fajtából. Érzékszerveim, fizikumom és Chakra-m is felerősödik, a gyorsaságomról pedig nem is beszélve. Nem mehetek itt bele a részletekbe, mert hát...- itt Akane feje mögött elpillantana a csapat felé.- Itt már a fának is füle lehet. A lényeg, hogy ezt csak neked árulom el, mert benned bízom és mert nem akarom, hogy a csapat többi tagjának baja essen, mert nem közöltem a vezetőnkkel egy fontos információt. -mosolyodik el egy pillanatra.- Ám van pár dolog, ha tudsz: ha tényleg használni akarjuk, vagy egyedül kell mennem vagy veled, nem akarom hogy mások tudomást szerezzenek róla. Használhatod ezt az információt ütőkártyának, ha valami balul sülne el és hirtelen segítség kell.- majd hatásszünetet tartva folytatja.- Vagy bemegyek előre csalinak. A képesség nagy hátránya, hogy még egy jól képzett Chuunin is képes kiszúrni a megnövekedett Chakra-mat mindenféle szenzor képesség nélkül, persze ha egy adott távon belül vagyok. - zsebre csapja mindkét kezét és elveszik egy pillanatra azokba a smaragdzöld szemekbe.- Igazából rajta áll, hogy mikor akarod bevetni ezt az aduászt.- teszi még hozzá és várj csapatkapitánya reakcióját.

//Feldúlt végeken//

Csendben haladtam a csapatommal a célunk felé. A négyesünk legvégén voltam, s igyekeztem tartani a diktált tempót. Ha valaki mondott valamit, arra próbáltam legjobb tudásom szerint reagálni. Ellenkező esetben, kicsit leszegett fejjel szeltem a távolságot. A fejemben átpörgettem a kórházban szerzett, a kivizsgálások által begyűjtött információkat. Szerettem volna átadni ezeket Akane-nak is, hátha tud valamit kezdeni velük. Noha jelen pillanatban nem az volt az elsődleges feladat, hogy gyógyítson, de talán a későbbiekben ez is bekövetkezhet. Akkor pedig ott akarok lenni, és látni minden olyan mozdulatot, amit később magam is hasznosíthatok majd.

Az csapategyesülést követően, egy kisebb kő esett le szívemről. Jó volt látni, hogy mindenki egyben van, és maximum csak a fáradtság jelei mutatkoztak meg társaimon. Bár az Eső falusi igazán elpatkolhatott volna, de tegye meg nekünk azt a szívességet, hogy csatában hullik el. Akkor mondhatjuk azt, hogy volt haszna, mert talán visz magával ellenséget is. Igen, imádom a szomszédjainkat… jah, nem. Hallottam a viszályról a két falu között, nem is kell részleteznem azt, hogy miért is szerettem volna, ha ő kimarad a további mókából. Ami, illetve jobban fogalmazva: aki szembe tűnt, az egy kisgyerek volt.
~ Túlélő? De hogyan? Neki nem a többiekkel kellene lennie? Vagy talán az újonnan megtámadott faluból szökött el? Érdekes… ~Nem tulajdonítottam különösebb figyelmet arra, hogy ott van, de azért ne okozzon itt nekünk galibát.

Az eligazítás kezdetét vette. Ezt megelőzte némi esőfelhőzés a szellemváros körül, amit csodálattal néztem. Hisz két Jounin hozta létre a falumból. Mint kiderült, sok információt megtudtak, amiket át is adtak nekünk. Jobban mondva Akane-sensei, mint a küldetés vezetője tette ezt meg. Nem túl feltűnően nyeltem egyet, és azon agyaltam, hogy számomra melyik ellenfél lenne a legideálisabb, kit el tudnék intézni. Jobban belegondolva mindegyikkel meggyűlne a bajom, de itt nem húzhattam ki magam a harcból. Muszáj volt fegyvert ragadnom és cselekednem. Nem csak azért, mert ez volt a küldetésem: hanem mert a szemeim előtt vannak a menekültek arcai. A meggyötőrt tekintetek… a kórházban ragadtak, akik között vannak eszméletlenek és ki tudja mennyi idejük van még. Miattuk kell elégtételt vennem, de vajon képes lennék rá, ha eljön az ideje? Mielőtt azonban a csapatbeosztás végleges lett volna, a narancssárga hajú férfi megint félrehívta a küldetés vezetőjét, mint ahogyan azt korábban tette. Kezdett gyanús lenni ez a kis eszmecsere, de nem voltam abban a helyzetben, hogy ezt szóvá tegyem. Inkább türelmesen várakoztam, s mikor lehetett, gyorsan odaléptem Akane-hoz.
– Akane-sensei, egy szóra kérlek –pillantottam rá egy fáradt mosoly kíséretében. Tekintetemen némi aggodalom is látszódott, ahogyan újra és újra a szemeim előtt vannak a tapasztalt dolgok. Ügyeltem arra, hogy lehetőség szerint csak a rangidős hallhassa az információkat, elvégre ő rendelkezett még gyógyítói képzettségekkel, ha jól emlékeztem. – A falú kórházában megvizsgáltam a sérülteket. Szemmel láthatók közül volt égési sérülés; hosszabb és mélyebb vágás; sarló szerű vékony, de mély vágások, amik a közepénél voltak inkább mélyebbek, a végénél vékonyabbak. Azonban voltak eszméletlen áldozatok is, kiken nem látszódott semmi olyan sérülés, ami szemmel látható volt. Viszont sikerült némi információt megtudnom a chakrám segítségével: gyengék voltak az életjelek, aritmikus szívverést és kritikus tüdőállapotot fedeztem fel. Ezeket az információkat megosztottam az ottani gyógyítókkal, reménykedve abban, hogy tudnak valamit kezdeni velük… Én sajnos… sajnos… az elhanyagolható tudásommal többet nem tehettem… –sütöttem le tekintetemet, és bámultam a földet a talpam előtt. Fájt a szívem… torkomban gombóc keletkezett, éreztem azt is, hogy arcom kezd egyre forróbb lenni. Nem engedhettem meg azt, hogy könnyeim utat törjenek maguknak, de a tudat, hogy semmit nem tehettem az eszméletlen túlélőkért… Már önmagában elég volt, hogy zokogjak. Azonban vettem egy mély levegőt, és erőt vettem magamon. Akane-senseinek tett jelentésem után, visszamentem a többiekhez és a csapaton belül is inkább a négyesünk mellett kerestem meg a helyem. Mellettük picit biztonságosabbnak éreztem, és ott vártam meg a végszó a tervnek. Mert én csak sodródtam most az árral és úgy éreztem, hogy harcolnom kell. Így nem is jelentkeztem a kölyök pesztrálására.

Ahogy leszállt az este, én is sokkal elevenebbnek éreztem magam mentálisan, mivel a testem már valamilyen szinten fáradt. Igaz, közel sem vettem igénybe erőtartalékaimat annyira, mint a többiek, chakrafelhasználás szintjén én állhattam a legjobban a mi csapatunkból, mégis inkább a pihenőkkel maradtam, így jobban el tudtam mélyedni gondolataimban, ahol különböző harci helyzeteket vettem át, hogy nagyjából mindenre fel lehessek készülve. Az éjszakát sokkal jobban szerettem mint a nappalt - ilyenkor minden tisztább, így könnyebb volt ezeket átlátni. Persze, nem tudtam pontosan mire is számíthatok, de szerettem így merengeni, akkor is, ha nem küldetésen voltam. Magamhoz vettem némi, az erdőben található ételt -amit leginkább Akanétól lestem el, hogy tudjam mi ehető- és fel-feldobáltam egy energiatablettát, ám úgy döntöttem, mégsem veszem be - talán majd ha a harc úgy kívánja.

Ha megérkezik hozzánk az felhőszakadás, elmélázva feltekintek a sötét égre és hagyom, hogy néhány csepp rám hulljon, mielőtt fedezékbe vonulnék. Ha nem küldetésen lennénk, valószínűleg követtem volna Hanae példáját, hogy az esőcseppek mossák el minden gondomat, ám nem hagyhattam átázni a ruhámat, amiben harcolni készültem.

Akane felvezeti a tervet és az ellenfelek választását ránk bízza. A stratégia részletezésébe nem szólok beke, még akkor sem, mikor az amegakurei előadja saját elképzelését a túszejtésről. Habár ezzel nem értettem egyet, mert szerintem legalább az egyiket a gyengébbek közül életben kellett volna hagyni, hogy megtudjuk, mi vezette rá őket erre és áll-e mögöttük valaki, akinek hatalmában áll újabb támadásokat egy másik csapattal levezényelni, nem szólok közbe, mert ez már nem az én hatáskörömbe tartozik, mint az előzetes tervezés, ahol mindenki megoszthatta ötleteit. Remélem, Akane is gondol erre. Lehet, hogy Aratának nem szívügye a végére járni ennek az ügynek, nekünk az.

- Akkor én harcolnék az elem nélkülivel, habár nem hiszem, hogy élesben ez ilyen könnyen összehozható lenne - sorakozok fel az ellenfelet választók közé, a Jouninok után. Szerettem a kihívásokat, ő pedig annak tűnt. Ha nem használt elemet, nyilván másra volt specializálódva. Érdekes harcnak ígérkezett.