Re: Határvidék

**Aokaze Atsushi** Vas. Május 21 2017, 22:25

// Hakkyou Katsumi: Veszélyben a szállítmány? //

Hiroto végig hallgatja ötletedet. majd még utána is egy darabig csak csöndben elmélkedik. Még állát is simogatja morfondírozása közben hüvelyk és mutató ujjaival. Amint döntésre jut jobb kezét visszaengedi teste mellé.
- Nem rossz ötlet. De mivel időre kell leszállítanunk a rakományt. Így most nincs rá időnk, hogy megvárjuk, amíg lemásolod az iratot. De ha a kocsin utazva is meg tudod csinálni, akkor semmi akadálya.
A férfi megvárja válaszodat és annak megfelelően folytatja.
Ha elvállalod, akkor Hiroto jobb kezével odanyúl taktikai mellénye egyik tekercstartó zsebéhez. Majd egy kisebb pattanó hangot hallasz, ahogy a zsebet záró patentot szétszedi ujjaival. A mellény tárolójából előhalászik két kis méretű tekercset és feléd nyújtja.
- Ezek megfelelnek a célra, vagy adjak nagyobbakat?
Ha kell, akkor ad másik kettőt közepes méretben. Még nagyobból csak egyet tud adni.
Ha nem vállalod el, akkor nem történik semmi. És nem fog szemmel sem gyilkolni.
Azonban még mielőtt szétszélednétek, pakolni az induláshoz elmondja kinek mi lesz a dolga.
- A feladatkörök a következők lesznek. Katsumi és Hitomi lesz az első szekéren. Mivel Katsuminál vannak az okmányok. De azért a kocsisnak is segítsetek navigációval, ha szükséges. Fiúk ti hátul lesztek. Én pedig, majd középen. De azért majd időközben szétnézek, nehogy gond adódjon. - Ekkor tekintete teljesen a fiúkat célozta meg. Mintha csak tudná, hogy a fiúk képesek borsot törni az orra alá cselekedeteikkel. Már csak az kérdéses, hogy ezt vajon, hogy miként oldják meg. Egy veszekedéssel vagy valami közös csínnyel. A két fiú nem szólt semmit csak némán hallgattak.

Összeszedelőzködtek és a karaván már indul is Torishima irányába. Az útkereszteződési tábla szerint, ami a következő megállótok helyszíne is. Ahogy Hiroto mondta az első szekéren utaztok, Hitomival. Aki ki is használja a helyzetet, hogy jobban megismerkedjen veled.
- Mond csak te mióta vagy a Hakurei szentély mikója. Már ha szabad érdeklődni. Mert te nem vettél részt a bemutatóban, mint a többiek. Vagy csak szimplán nem szeretsz szerepelni?
A zötykölődős úton, haladva a melletted ülő lány néha-néha hosszú barna haját hátra fésülgeti ujjaival. Amikor már lég sok szála előre libbent a pattogástól.
- Mit szólnál hozzá, ha amíg itt utazunk kitalálnánk néhány formációt, esetleges támadás esetére? Nekem a távolsági harc az erősségem. A taijutsuba nem is nagyon jeleskedem. Az chakrám eleme pedig a szél. Kitalálsz ezek alapján valami formációt, vagy esetleg mondasz magadról te pár dolgot és találjak ki én valamit?
A karaván útja lassan elhagyja a mezőt és betér egy erdőbe. Ahol már kisebb a látótávolság és sok a holttér. Hála a jól megnőtt vaskos törzsű fáknak. Valamint a sűrűn növő aljnövényzetnek. Ezért ajánlott a fokozott óvatosság.

Következő poszt mehet ide: Erdősségek

Hatake Kakashi Vas. Júl. 23 2017, 12:51

// Naka //

Okami szavai után reccsen egyet egy kósza faág a hátatok mögül, melyre szinkronban fordultok meg. Barátságos egység látszatra, súgja ezt a konohai fejpánt a kapucnis férfi karján. Szótlanul átnyújt egy tenyérnyi méretű tekercset az egyetlen férfinak a csapatban, majd el is tűnik a szemetek elől. A férfi elhúzza a száját, szinte tudja mi szerepelhet a piros szalagos papirosban.
Szétnyitja, majd gyorsan átfutja szemeivel. Túl sok érzelmet nem mutat arcán, lehet már hozzászokott az ilyenekhez. Sóhajt egy lágyat, majd feléd fordul.
- Ez már a sokadik alkalom. - Vonja meg kissé vállát enyhe elfogadás jelét mutatva. - Úgy néz ki itt végeztünk is, másnak adják a feladatot, révén "sürgősen" vissza kell térnünk a faluba. Remélem ez alkalommal jó okkal... - A sürgős szócskánál idézőjelet mutat a férfi, bizonyára okkal gúnyolódik a döntésen. Noha nem tetszését kinyilvánítja, érdekes mód egy csepp ellenkezés sem mutatkozik meg a parancs iránt. Női társad pedig szokatlanul némán néz és engedelmeskedik. Feltápászkodtok, majd egy kis néma állás után a nő töri meg a csendet.
- Úgyis kiküldenek egy másik csapatot helyettünk.
- Remélem. Akkor... Indulhatunk?

// Ide ( http://narutohun.niceboard.org/t600p325-konoha-kapuja ) jöhet a következő poszt, ha jövőhéten átvesznek, ha nem. No persze, ha más instrukciókat kapsz az új mesélőtől, akkor aszerint cselekedj. //

**Kawajiri Satoshi** Hétf. Okt. 02 2017, 20:20

//Hatake Kakashi - Kezdőposzt//

Az Erdő Országából végre a Tűz Országába értem. Útközben meg is álltam egy fogadóban enni. Szótlanul ültem, és csak néztem magam elé. Csak annyit beszéltem, amennyit kellett. Nagyjából közöltem a rendelésemet, és odaböktem egy "köszönöm"-öt a tulajdonos irányába, és... ennyi. Aludni is megpróbáltam, de egy szemernyit sem sikerült. Fogalmam sincs, hogy érezzek. Fogalmam sincs, mit gondoljak. Ilyen könnyen, csak így a semmiből, véget ért a háború? Furcsa ezt mondani, de olyan, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem. Annyira a részemmé vált... a részemmé. Igen. Valóban. Ezt is furcsa kimondani. Ezt sem tudom hova tenni. Erről sem tudom mit gondoljak. Egy újabb dolog, amin csak töprengeni tudok, de megoldást nem tudok rá találni. És ez... dühít.
Egyre kevésbé tudom visszafogni a feltörni vágyó érzelmeket. Legszívesebben ordítanék. Úgy érzem, túl gyorsan halad a világ, és minden csak úgy elszalad mellettem. Észre sem veszem, és meghalok, anélkül, hogy elértem volna bármit is. Észre sem veszem, és a mennyekben találom magam, anélkül, hogy bármit is letehettem volna az asztalra, mellyel megtisztelhetem a szeretteim emlékét. Hogy nézzek így szembe velük? Bár... lenne bátorságom szembe nézni, azok után, amiket tettem?
- Végre egyszer... - szólalok meg, ahogy a határvidékeken bóklászom, ahol még a madár sem jár.
Végre egyszer, majdnem elértem valamit, önös erőből. Azt hittem, én hozhatom el a békét, vagy legalább segédkezhetek benne. Még is hogy lehettem ennyire naiv? Hát még mindig nem tanultam meg a leckét? Az élet nem ilyen. Az istenek nem ennyire kegyesek. Sőt, kezdem azt hinni, hogy csak azért sült el ennyire balul a dolog, mert ott voltam. Vagy én hozok kárhozatot, vagy követ engem. Tényleg olyan, mintha az istenek büntetnének engem. De... meglepődöm egyáltalán ezen? Nem érdemlem ezt meg?
Felsóhajtok. Azt hittem, már túl vagyok ezen. Azt hittem, már sosem fogom így érezni magam többé. Ezért mentem Konohába, és ezért tisztelegtem még egyszer utoljára, a szeretteim előtt. Nem akarom, hogy megint minden visszatérjen a kerékvágásba... de nem is térhet. Hiszen, most nem épp ezzel van bajom? Mi másért zavarna az, hogy véget ért a háború? Vagy inkább a közreműködésem hiánya zavar? "Értelmetlen" - mondták az odaérkezők. Értelmetlenné vált a béketárgyalás. Az ottani eseményeket tekintve, mindvégig az is volt.
Szép lassan, ökölbe szorul a kezem. Csikorgatom a fogaim. Legszívesebben üvöltenék... de nem akarok. Nem akarom átadni magamat az érzelmeimnek. Nem akarom, hogy megint ugyanaz legyen, mint oly sokszor. Tudom, hogy a kómába esésem előtti időket már nem kaphatom vissza. De akkor, amikor Goto-val tanultam meg a Kaze no Yaibát, jól éreztem magam. Úgy éreztem, én is tehetek valamit. Én is képes lehetek valamire. Én is elérhetek valamit.
Madárcsicsergés hangja üti meg a fülemet. Ismét csak belezavar a gondolataimba. Ismét csak zavar. Pontosan ugyanúgy, mint régen. Akkor sem hagyhatom ezt... nem hagyhatom. Nem veszíthetem el megint az irányítást, nem hagyhatom, hogy ismét szörnyeteggé váljak, mégha az is vagyok. A fenébe is, megint ezek az ostoba gondolatok! Nem hiszem, hogy sokáig magamban tudom ezeket tartani, de kivel beszélhetném meg? Bizonyára mindenhova eljutott már a hír. Mindenki tudja, hogy a háborúnak már vége van. Bár két nap alatt kétlem, de lehetséges, hiszen ezek... ezek kétségkívül sorsdöntő hírek. Sorsdöntőek, mi...?
Felhorkantok.

***

Goto szentélye felé vettem az irányt. Tudom, hogy a határvidékek közelében van, bár elbóklásztam a véset irányába, amit a Mizuki Kahndo nevű öregúr kérésére csináltam, még hónapokkal ezelőtt, a vándorutam elején, de nagyjából tudom az utat. Most legalább van hova mennem. Igen, valami változott. Tanulnom kell valamit. Ismét a chakraelméletbe akarok temetkezni... lehet, hogy csak húzom az időt, de legalább fejlődöm. És talán, ha eleget fejlődöm, akkor elvonhatom a figyelmemet arról, hogy ismét mennyire mihasznának gondolom magam, még ha csak egy kis időre is. Lehet, hogy csak idő kérdése, míg ismét robban a bomba. Olyan ez, mint egy visszaszámlálás. Mint az az érzés, amikor megformázod a kézjeleket, majd várod, hogy a technikád formát öltsön. A kettő közötti, köztes állapot. A vihar előtti csend.
Nem. Nem gondolkozhatok így. Ki kell zárnom ezeket magamból, vagy valahogy túl kell tennem magam rajta. De ugyanakkor, az is eszembe jut, hogy miért nem nézek szembe a problémával? Miért söpröm így véka alá? Ennyire félnék attól, mit látok, ha mélyen magamba nézek? Vagy attól félek, hogy ismét, tényleg, minden visszatérne a régi kerékvágásba, és az elejétől kezdődne az öngyűlöletem? Hogy pont olyan lennék, mint akkor, amikor felkeltem a kómából?
Talán... de ezen sem akarok töprengeni. Egyre csak Keiko szavai járnak a fejemben. "Túl sokat töprengsz, Satoshi". Igen. Éppen azt teszem. Mindig is így volt. Furcsa volt egy olyan világban felébredni, ahol minden más volt. Most pedig... olyan, mintha ismét egy olyan világban járnék, ahol minden más. Nem olyan... mint ahogy megszoktam. Megszoktam volna a káoszt? Megszoktam volna az igazságtalanságot?
- Miért, miért gondolkozom ezen?! - szidom le magamat gondolatban.
Végül kijövök az erdők takarásából, és a még mindig romokban levő szentélyhez érek. A falusiak még mindig javában munkálkodnak. Körbenézek, és megpróbálom megtalálni Goto-t. Ha nincs itt, akkor az erdőségekben bóklászom, hogy a nyomára akadhassak, mert vélhetőleg gyakorol. Ha ott sincs, akkor kénytelen leszek elindulni a háromnegyed órányi távra levő faluba, melynek fogadójában szokott megszállni, de általában csak éjszakára. Tudtommal nincs vasárnap, bár már azt sem tudom, milyen nap van.
Amennyiben megtalálom Goto-t, és amennyiben szóvá teszi, hová tűntem el öt napra, válaszolok.
- Az erdőségekbe mentem, megtalálni egy... számomra kedves emléket. Útközben találkoztam egy konohai ninjával, aki közölte velem, hogy egy béketárgyalásra indul. Vele tartottam. És... visszatértem. A háborúnak, mint már gondolom hallhattad, vége. - mondanám egy keserédes félmosollyal.
Szerintem ezzel mindent elmondok, ha nyílik rá lehetőségem. Goto-ból mindig is áradt a bölcsesség, és a megértés... hiába nem volt a szavak embere, általában az arckifejezése is sokat mondó volt. Na meg, olvasta a naplómat. Tudja, min mentem keresztül. És botorság lenne állítani, hogy nem ismer. Amennyiben sikerült megtalálnom, és szavaim meghallgatásra találtak, ismét megszólalok.
- Szeretnék... tanulni valamit. Bármit. - mondom ki végül.
Bár a szavak úgy hangzanak, mint egy segélykiáltás. Valószínűleg láthatja is, hogy hasonlóan érzem magamat, mint mikor a Karyuudan-t tanultam Nobuyuki halála után, de nem adok neki hangot. Legalábbis, próbálom nem kimutatni, és tőlem nem megszokott pókerarccal palástolni az érzelmeimet. Még önmagam számára is. Eddig még sosem kérdezett rá... nem hiszem, hogy most megtenné. Ha pedig mégis, hát nem tudom, mit fogok válaszolni.

Hatake Kakashi Csüt. Okt. 05 2017, 23:37

// Villámtanulás (Kakashi tempóhoz képest) //

A romokban heverő szentélynél történő keresésed sikertelennek bizonyult, így hát az erdőség irányába indultál, ahol meg is találtad a keresett férfit. Becsléseid, miszerint Goto bizonyára gyakorol igaznak bizonyultak. Mikor meglátott bólintott feléd,mit köszönésnek szánt. Megvárta míg odaérsz, majd kérdőre vont téged.
- Öt nap. Hova tűntél? - Felelte a szokásos, kimért stílusában. Miután tájékoztatásod és tanulni vágyásod elhagyta szádat ő is szóra nyitotta száját, de szinte csak résnyire, amit azonnal be is csukott. Gotonak nem kellenek felesleges szavak, melyekből táplálkozhat, vagy építkezhet, ő ahhoz túl jól ismer téged. Talán, csak ő az egyetlen, aki igazán. Hátat fordított, majd tisztes távolságra sétált tőled.
- Talán mindig is lesz háború, míg emberek járják a földet. - Kis szünet. - Oldd fel a szél elemű chakrádat, szükség lesz rá. - Ezután kiegyenesedett és egyből kézjelekbe is kezdett. Név szerint: tigris - ökör - kutya - nyúl - kígyó. Természetesen már azon a szinten vagy, hogy bizonyos technikákat kézpecsétek nélkül használj, de te is jól tudod, hogy új jutsuk esetén a pecsétek elengedhetetlenek. Miután befejezte a sorozatot várt, talán csak arra, hogy felfogd a rövid sorozatot, esetleg próbáld kitalálni a pecsétekből az elkövetkezendő technika jellegét... Vagy csak megesett a szíve rajtad és kevésbé akar terhelni azon a szép erdős területen, amin elhelyezkedtek. Ennek a feltételezésnek a talapzata hamar szertefoszlott, amikor is mentorod egyenesen a te irányodba küldött egy abnormálisan gyors és nagy mennyiségű széllöketet.
- Fuuton: Daitoppa! - Ha próbálkozol védekezni, ha nem, a hirtelen jött lendületnek hála a földnek többször nekicsapódva bukfencezel egyenesen egy fa törzsébe, mely fájdalmasat reccsen. Vagy az a hátad? Nem, bizonyára a fa - jelzik a fejedre hulló aprócska levéltömegek. Goto közelebb jön, körülbelül 20 méterre tőled, majd megszólít.
- A fiú, akinél még egy akadémistának is jobb volt a chakrakontrollja. Te jössz. - Szavaiból egyértelműen az jön le, hogy ebből a távolságból kell gyakorolnod azt a jutsut, amit nem rég láttál, méghozzá egyenesen ellene.

// Mivel C rangú technikát tanulsz A rangot súrolva ezért, ha jól játszod kártyáidat két poszt alatt elsajátíthatod. Amit kérnék a következő posztodban: Próbálkozások Goto elfújására, chakraelmélet érintése, Goto visszatámadása és Goto irányítása. Mivel saját NJK-ról beszélünk ezért nem vitás, hogy a te kezedben jobb helyen van és produktívabban fogsz írni, ha szabad kezet kapsz fölötte. Addig írd, hogy estig gyakoroltok és már 80%-ban elsajátítottad a lényeget, csak még kéne egy kis plusz. Természetesen szüneteket is beleírhatsz, egy jó beszélgetés is elfér benne, ha jól van tálalva. A továbbiakban is próbálom minél kevesebbet beszéltetni Gotot, nehogy rossz irányba vigyem a személyiségét. Minimum poszt limit nincs. Jó írást! //

**Kawajiri Satoshi** Vas. Okt. 15 2017, 10:59

Goto szólásra emeli a száját, de mégis úgy dönt, hogy nem szólal meg. Volt valami a tekintetében, mielőtt meggondolta volna magát, valami, amit nem igazán tudok hova tenni. Időm sincs rajta nagyon töprengeni, hiszen hátat fordít nekem, és elsétál. Egy pillanatra már azt hiszem, hogy itt hagy, mire végül csak megszólal. Mindig is lesz háború, mi? Ezzel azt akarja mondani, hogy ez nem az utolsó volt, vagy inkább azt, hogy ez is csak egy volt a sok közül? A fejemet rázom. Nincs már ember, akit elveszíthetnék az eljövendő háborúkban. Csak ennek az egynek volt jelentősége számomra. De lehet, hogy valami egészen mást akart mondani. Goto-tól még az is kitelne, hogy ha a háború fogalmát az élet körforgásának természetes, szükséges részeként ítélné meg. Fogalmam sincs, mennyire idős lehet, de a fiatalos kinézete ellenére már egy unokával is büszkélkedhet, aki legalább annyi idős, mint én. Ha élete számottevő részében ninjaként tevékenykedett, bizonyára a harmadik, vagy esetleg a második ninjaháborúban is részt vehetett. Kétségtelen, hogy több vérontásnak lehetett szemtanúja, mint én, ebből kifolyólag, lehet, hogy már megszokta. De én még nem tudom ennyire természetesnek venni. Időm sem volt megbékélni a ténnyel, sőt, maga a háború létezésével sem.
Nagyjából ennyi töprengésre van időm, mire Goto megfordul, és kijelenti, hogy oldjam fel a szél chakrámat. Szóval egy szél technika. Helyes, abban nem vagyok még annyira képzett. Mielőtt elmentem volna a béketárgyalásra, a férfi akit köpenye színe végett Blue-san névvel illettem, megtanította nekem az Ayatsuito no Jutsu-t, melyet alacsony szintje miatt könnyen elsajátítottam, és a Housenka no Jutsu-t, mellyel pedig a tűz elemmel való természetes affinitásom miatt, nem akadtak nehézségeim. A szelet azonban, szó szerint kierőszakoltam magamból, és csak egy szél technikát tudok, de arra sem mondanám, hogy tökéletesen. Mielőtt azonban egyáltalán alkalmam adódna feloldani, szokás szerint töprengéssel töltötem az időt, így csak arra eszmélek, hogy Goto kézjeleket formál, majd egy elképesztően gyors és nagy mennyiségű széllöketet küld felém, aztán a technika nevét is kimondja. Mielőtt alkalmam lenne kideríteni, mi is lehetett pontosan az a jutsu, a széllöket ledönt a lábamról és a földre esem, majd hátrabukfencezek egészen egy fa törzséig, melynek nekicsapódom.
Felszisszenek, és előre dőlve a hátamat fájlalom, míg a falevelek a földre hullanak körülöttem. A hátam sajog, és úgy érzem magam, mintha egy szekér hajtott volna át rajtam. De ez legalább felébresztett. Azért mert alig aludtam az elmúlt két napban, majdhogynem félálomban jöttem ide, de most már teljes egészében éber vagyok. Egy fájdalommal teli arckifejezéssel tápászkodom fel, ami lesöpri a fejemen kényelmesen pihenő faleveleket, majd Goto-ra nézek, aki eddigre már közelebb sétált hozzám. Egy ismerős mondatot hallok a szájából. "A fiú, akinél még egy akadémistának is jobb volt a chakrakontrollja". Volt. Hangsúly a múltidőn.
Egy félmosolyt ejtek meg felé, majd elemezni kezdem a helyzetet. Goto-nak szokása egy szót sem szólni a technikáról, amit tanít, és feltett szándéka, hogy a tanonca magától jöjjön rá a nyitjára. De most, annak ellenére, hogy engem korábban megszidott érte, kimondta a technika nevét. Ez azt jelenti, hogy a technika neve egy támpont. A hatását is megmutatta, hogy megnézzem, mielőtt használni próbálnám. Úgy gondolja, hogy ennyi elég. Tehát, feltételezhető, hogy a Kaze no Yaibát és a szél tulajdonságait alapul véve, nem lesz gondom a technikával. Azonban, Goto legalább két lovasszekérnyi távolságra áll tőlem. Bizonyára ez a kihívás része. Csak áll ott, mint egy szobor, de az újdonsült harci tapasztalataimnak köszönhetően látom, hogy a védelme tele van résekkel. Szinte csalogat... rajta kell használnom a technikát. Túl hiú lennék, vagy tényleg azt akarná, hogy szabadjára eresszem a dühömet? Nem. Ezen nem elmélkedhetek. Inkább... nem akarok. A chakra-elméletbe kell temetkeznem. Igen. Ezt akarom.
Goto csak szótlanul áll, és látszólag a semmibe meredő arckifejezéssel kémlel. Akkor, először is... feloldom a szél chakrámat. Egy lenge szellőt érzek körülöttem. Már nem kell becsuknom hozzá a szemeim, vagy koncentrálnom. Sokkal erősebb lettem, mint voltam, és ezt javarészt Goto-nak köszönhetem. Bár gondolataim sokrétűek ugyan, de nem adnak otthont hiú ábrándoknak, így biztos vagyok benne, hogy nem fogom tudni úgy elsöpörni, mint ő tette velem, de nyilvánvalóan célja van azzal, hogy rásarkall. Akkor elemezzünk. A technika neve Fuuton: Daitoppa. Azaz Szél Elem: Áttörés. Bizonyára egy védelem áttörésére utal, legalábbis ebben az esetben. Ezt már értem. Goto először kézjeleket formált, majd összecsapta a tenyerét. Talán szükséges hozzá, vagy így könnyebb...? Feltételezzük, hogy szükséges. Tehát, amikor Goto egy tapshoz hasonló mozdulatot végzett, egy hatalmas széllökést generált vele, mely eltaszított. De ha a tenyere nem volt szabad, akkor a technikának nincs epicentruma. Ismét csak nem olyan, mint egy katon jutsu, mert abban szinte mindegyiknek van központja, most pedig, pont mint a Kaze no Yaiba esetében, a kiindulópont maga a felhasználó, és a fegyver, melyet használ, maga a szél. Kíváncsiságból, kézjelek nélkül összecsapom a tenyerem. Semmi. Egy kicsivel erősebb szellő keletkezett, de a különbség elenyészően parányi volt.
Mik is voltak a kézjelek? Tigris, ökör, kutya, nyúl, kígyó... megformálom őket, majd az áramlatot egyenesen előre koncentrálom, és összecsapom a tenyerem. Egy kisebb áramlatot küld előre, de semmi. Még csak el sem jut Goto-hoz. Nem, korai volt ez a próbálkozás. Miközben gondolkozom, elmosolyodom. Pont úgy történt, ahogy gondoltam. A gyakorlatozás tényleg segít másra koncentrálni, és erre most szükségem van. Tapsolni kezdek, először finom mozdulatokkal, majd erősebben, és vizsgálom az áramlatot. A tenyerem körül inkább megszakad, mintsem keletkezne, egyedül a tenyereim összecsapásának ereje generál egy kisebb áramlatot. De Gotonál olyan volt mint egy... robbanás. Tehát... pont, mint a hanghullámok. A hanghullámok utat törnek maguknak. Áttörés. Ez esetben áthatolást jelent, és már nem csak egy személy védelmén. Pont, mint amikor egy óceán közepéről üvöltesz, és a tőled rendkívül messze levő szigeten is meghallják a hangod, mert a hang a vízben így terjed. Ugyanígy, az áramlatnak is terjednie, növekednie kell. Tehát a hatást, melyet a tenyerek összecsapásával érsz el, fokozni kell, azaz ki kell terjesztened a chakrád, vagy... egy nagyobb áramlatot generálni.
Próbáljuk először a kiterjesztést. Elmutogatom a kézjeleket, majd összecsapom a tenyerem, és utána kiterjesztem a chakrámat. Így az áramlat csak szétterjed. Akkor... helytelen volt a feltételezésem, és egy előzőleg keletkezett áramlatot kell egy helyre koncentrálni, majd kirobbantani. De ezt talán tudtam is... csak a technika minden aspektusát meg akarom vizsgálni. Goto ennek hangot is ad.
- Rendkívül elővigyázatos vagy. - jegyzi meg.
- Csak nem akarok hibákat véteni. - bököm oda.
- A hibáidból tanulsz. - vágja rá Goto szinte azonnal. - Ha óvatoskodsz, akkor túlbonyolítasz. Ez már meg is történt.
Pislogok egy párat, majd villámcsapásként hasít belém a felismerés. Egy idióta vagyok. Azt mondta, oldjam fel a szél elemű chakrámat, nem azt, hogy használjam is. A szél elemmel áramlatokat vagy képes generálni, és irányítani. Ha összecsapod a tenyered, áramlat keletkezik, melyet felerősíthetsz. Pont, mint amikor a Kaze no Yaibánál meglendítettem a tenyerem, és a keletkezett áramlat hatását tudtam felerősíteni. Most azonban a szélpengék helyett az áramlatot kell egészben tartani, de a fuuton chakrát nem lehet csak úgy összefogni. Pont, mint a szélnek, szabadon kell szállnia. El kell engedned magad, és hagyni, hogy az áramlat magának törjön utat. A sebesség és az erő pedig befolyásolható. Tenyerembe temetem az arcom, majd a halántékomat kezdem masszírozni, ezután kifújom magam, és ismét kézjelekbe kezdek.
- Fuuton: Daitoppa! - kiáltok fel, majd a tenyerem összecsapásával egy áramlatot generálok.
De mivel nagyon gyorsan próbáltam ismét összefogni az egészet, a széláramlat csak a hajamat lobogtatja meg, és a hozzám közvetlen közelségben álló fák levelét fújja meg, Goto-hoz el sem ér. Elgondolkozom. Tényleg túlbonyolítottam. Goto kimondta a Kaze no Yaiba nevét, mikor demonstrálta az ő verzióját egy éppen kidőlő fán. Szerintem ezzel... nem csak azt akarta mondani, hogy a technikát fogom ilyen állapotban túlbonyolítani, hanem a háború kérdésével is így teszek. Tehát, Goto azt akarta megmutatni nekem, hogy nem kell valaminek minden aspektusát megvizsgálni ahhoz, hogy megértsd. Elég csak sajátos értelmet találni neki. Valamit, amiben... te magad lelsz rá önmagad igazságára. Amiről érzed, hogy helyes. Mivel ismét kezdenek egy olyan mederbe terelődni a gondolataim, melybe nem kívánok belemártózni, így inkább a technika gyakorlására konecntrálok. Próbálkozás követ próbálkozást, de mindig vagy túlbonyolítom, vagy szimplán csak elrontom. A fáradtság végül utolér, és a szemeimet dörzsölve fújom ki magam.
- Elég volt, Satoshi? - kérdezi Goto összefont karokkal.
- Nem. - szólalok meg szinte azonnal. - Még bírom.
- Bírod? - emeli fel a szemöldökét Goto.
Ez... rendkívül baljósan hangzott. Görnyedten, lehajtott fellel támasztom karjaim a combomon, így felemelem a fejem, hogy Goto szemeibe nézzek. Nem látok benne semmit... vagy inkább, nem tudok olvasni benne. Nem tudom mit értett ez alatt. Bizonyára megint valamiféle leckét talált ki, melyből először csak több hátrányom fog származni, mint előnyöm. Miután sikeresen kifújtam magam, kiegyenesedem, majd kinyújtóztatom megfáradt tagjaim, aztán ismét felszabadítom a szél chakrámat. Ismét lenge szellőt érzek magam körül. Hagyom, hogy az áramlat keringjen körülöttem, hagyom, hogy a maga útját járja. Becsukom a szemeim. Hébe-hóba megszabom az útját, de nem erővel, hanem érzéssel, finoman. Mintha a szél maga akarna abba az irányba menni, amerre terelem. Nem irányítom... terelem. Ezen van a hangsúly. A katon kirobbanó erejével ellentétben, mely inkább olyan, mint a lelkünkben égő harci szenvedély tüzének megtestesülése, a fuuton olyan, mint egy tiszteletteljes paktum magával a szél elemmel. A szél szeszélyes, ragaszkodik a szabadságához. A tűz dühös, és pusztítani akar. Talán Goto-nak tényleg igaza van, és mindkét elem tulajdonságainak spirituális vonatkoztatása illik rám. Bár... ezek csak az én gondolataim. Ismét elmosolyodom. Igen, ezek az én gondolataim. Saját, önös igazságomra találtam, sajátos értelmet adtam a bennem dúló energiáknak. Nem harcolnak egymással, hanem segítik egymást... okkal léteznek. Nem hiába találhatóak meg bennem. Okkal tudom használni a szél elemet. Rosszul álltam hozzá... a szél ez esetben a szabadságvágyamat jelképezi, azt, hogy ki akarok törni a béklyóimból. A tűz pedig a bennem rejlő szenvedélyt és akaratosságot. Nem lepne meg, ha Goto mindebbe belegondolt volna, és ezért döntött volna a Daitoppa mellett. Ez megmagyarázná azt is, Goto miért akart először megszólalni, aztán meggondolta magát. Úgy gondolta, jobban fogom érteni, ha magam jövök rá, és... igaza volt. A Doktor kétségkívül jól választott, mikor hozzá vezetett. Tényleg ő az a mester, akire szükségem van. Ettől a gondolattól akaratom ellenére is egy mosoly tör utat magának a próbálkozásoktól, és a fáradtságtól megviselt ábrázatomon.
Kézjelekbe kezdek, majd a tenyerem összecsapásával egy áramlatot generálok, melynek ereje bár csökken, mire eléri Goto-t, a ruháit azért meglibbenti. Erre legnagyobb meglepetésemre, ő is kézjelekbe kezd. Szóval ezért voltak annyira ominózusak a szavai... időm sincs védekezni, Goto azonnal visszatámad, és a saját, rendkívül erős áramlatával sodor el, majd taszít ismét a fának. Ezúttal még csak nem is bukfenceztem, a szél csak felkapott, és utamnak eresztett, beletaszított ugyanabba a fába, mint előzőleg. Ismét felszisszenek, és négykézlábra esve szorítom össze a fogaim.
- Most már vissza fogsz támadni..? - kérdezem megrökönyödve, miközben feltápászkodom.
- Te támadtál először, nem? - mondja Goto egy félmosollyal.
Erőt veszek magamon, és próbálok figyelmen kívül hagyni a sajgó hátamat. Goto először jóval távolabb állt tőlem, mikor használta a technikát, most már csak körülbelül 20 méter a köztünk levő távolság, ezért tudott így eltarolni. De nem tudom, mit akar ezzel... talán azt akarja elérni, hogy lássam be, elég volt, és ne gyakoroljak ennyire fáradtan? De inkább kibírom a fájdalmat, mintsem most abbahagyjam, mert akkor túlságosan a gondolataimba temetkeznék. Nem vagyok hajlandó alább adni, és elhatározom magam egy újabb kísérlet mellett Goto elsodrására. Becsukom a szemeim. Érzem a körülöttem keringő áramlatot. Kinyitom a szemeim, kézjelek, majd összecsapom a tenyerem. Egy áramlat keletkezik. Elengedem magam, és inkább terelem a szelet, mintsem kényszeríteném. Az áramlat fokozatosan, de gyorsan erősödik, a chakrahatás erősödésével egyben. Azonban, ismét túl gyenge lesz, mire eléri Goto-t.
- Nem elég jó! - jegyzi meg, majd rákontrázik.
Megint a fának repülök. Ezúttal még vártam is, de legalább ugyanannyira, sőt, jobban fájt, mint előzőleg. Most már nem is tudtam négykézláb megtartani magam, szimplán csak eldőltem. Ismét feltápászkodom. A tekintetem dacos. Láthatja rajtam, hogy nem vagyok hajlandó alább adni, és csak azért is próbálkozni fogok. Nem hagyom abba. Nem vagyok hajlandó. Egy félmosolyt, vagy legalább egy bólintást várok Goto-tól, de ő csak összefont karokkal áll, és vár, tökéletesen rezzenéstelen arccal. Hát... ez nem volt valami bátorító.
Goto megemlítette korábban a chakra-kontrollomat. Semmit sem mond ok nélkül. Ismét az lesz a kulcs. Terelem a szelet... igen, de én generálom az áramlatot. Az áramlat a részem, az én saját chakrahatásom. Tehát nem a létező áramlatot erősítem fel, hanem szimplán egy nagyobb chakrahatásra van szükség. Szinte... kirobbanóra. Áttörés. Utat törés. Szeszélyesség, szabadságvágy... ez lesz az. Ugyanolyan érzésem van, mint amikor a Kaze no Yaiba nyitjára jöttem rá. Minden eddigi, kuszának, vagy helytelennek tűnő gondolatom egy egésszé áll össze. Ismét látom, ahogy lelki szemeimmel, lótuszülésbe helyezkedve lebegek az óceán fölött, melynek felszíne gondolataimtól fodrozódik. Csak úgy, mint ahogy a technika neve is sugallja, a megoldás kulcsa szökőárként tör utat magának, felkavarva az állóvizet. Belső önmagam kinyitja szemeit. Érzi, hogy rájött. Én is vele együtt érzem.
- Megvan. A keletkező szélrobbanással utat törsz magadnak. Mindent elsöpörsz. Nem egy helyre kell koncentrálni, nem kell kiterjeszteni, hanem hagynod kell, hogy a technika, az érzéseidet szimbolizálva, utat törjön magának. - mondom büszkén.
Goto erre már bólint, de nem tűnik elégedettnek. Én azonban az vagyok. Nem várok csodát, de azért koncentrálok. Hamarosan beesteledik. Már nem sok időm van, mielőtt annyira úrrá lenne rajtam a fáradtság, hogy ne tudjak koncentrálni. Nem túl előnyös egy chakrahasználónak napokig ébren maradni, de szeretem feszegetni a határaimat. Sőt... ettől érzem, hogy élek. És most, szükségem van arra, hogy megmutassam önmagamnak is, hogy még mindig itt vagyok, és még mindig dacolok. Még mindig küzdök. Igen, ez lesz az. Érzem magamban az erőt, érzem a magamban felszabaduló energiákat. Az elmémben levő kép leomló festményként tör utat magának a valóságba, és eggyé válik vele. Utat tört magának.
Eljött az igazság pillanata, így hát feloldom a szél chakrámat. Kéz jelekbe kezdek, majd utat török magamnak.
- Fuuton: Daitoppa! - kiáltok fel, mint egy annak szimbólumaként, hogy érvényesítettem az akaratom.
Egy hatalmas, minden eddigi próbálkozásomnál erősebb szélrobbanás keletkezik. Nem akarom irányítani, nem akarom befolyásolni, hagyom, hogy utat törjön magának. Hogy ne csak feszegesse, hanem áttörje a határaimat. A szél a szabadság szimbóluma... és megtöri a béklyókat. A nekicsapódásaimtól lehulló falevelek a magasba szállnak, a mögöttem levő fa törzse már-már megtörik, a szél robbanás pedig elér Goto-hoz, és felkapja a ruháit. A rövid haja is meglibben, és még pislog is egyet, azonban ő maga, csak úgy, mint én, nem hajlandó alább adni, így nem mozdul. A földdel tette egyenlővé lábait, és nem hajlandó mozdulni. A szélrobbanás áthalad rajta, és még a mögötte levő faleveleket is eltaszítja, aztán egyre gyengül, majd eltűnik. Én magam nem éreztem az áramlatot, hiszen én voltam az epicentrum.
- Sikerült... - kezd bele Goto, majd megropogtatja a nyakát. - ... éppen hogy.
Éppenhogy. Már ismerem annyira, hogy tudjam ezzel nem sértegetni akart, hanem a lehető legnyíltabban kimondani (már amennyire tőle kitelik), hogy ez a maximum, amit ilyen állapotban képes vagyok véghezvinni. De én büszke vagyok rá. Ez a technika jóval egyszerűbb, mint gondoltam, nagyjából egy szinten lehet a Housenkával. A Kaze no Yaiba keményebb dió volt... itt inkább a fáradtságom, és a koncentrációhiány volt az, ami akadályt jelentett. De mindezek ellenére, büszke vagyok magamra. Ezzel már két széltechnikát sikerült magamévá tennem.
- Amint kipihentem magam, már teljes egészében sikerül. Vannak benne hibák, ezt még én is látom... de a lényeg megvan. - mondom büszkén, egy mosollyal az arcomon.
Kifújom magam, majd büszkén tekintek a körülöttem levő, jobb szó híján, ürességre. Majdnem minden kisebb tárgy, növény, és egyéb helyet változtatott, vagy arrébb repült, még a mögöttem levő fa kérge is megrepedt (bár arra rásegítettem a folyamatos nekicsapódásommal). Utat törtem magamnak, és elértem Goto-t is, pedig húsz méterre volt tőlem. Utólag belegondolva lehet túl sok chakrát adtam bele, de a chakrakontrollal mindig is bajom volt. Hm... olyan, mintha vigasztalni próbálnám magam. Talán kezdek kevésbé szigorú lenni magamhoz? Vagy inkább kezdek magam is rájönni, hogy nem vagyok olyan tehetségtelen, mint gondoltam?
A természetes, tehát nem általam okozott, késő délutáni, vagyis inkább esti szellő egy falevelet ereszt útjának. Kitartom a tenyerem, és egyenesen beleszáll. Ismét felszabadítom a szél chakrámat, és feldarabolom, aztán a levél darabjait útnak eresztem. Tényleg... tényleg magaménak érzem a szelet. Tényleg megvolt bennem az affinitás. Goto nagyszerű mester. Elismerően nézek rá, ő azonban nem viszonozza azt. A tekintete továbbra is semmit mondó, vagy csak így akarja.
- Szóval... - töröm meg a kínossá vált csendet.
Megköszörülöm a torkom, bár már tényleg nagyon nehéz ébren maradnom, azért próbálok erőt venni magamon, de jelenleg még arra sem vagyok képes, hogy továbbra is a háborún izgassam magam.
- És most? - kérdezem meg végül.

Hatake Kakashi Pént. Okt. 20 2017, 23:56

// A posztod kissé overkill lett eme alacsony rangú technikához, de ennek köszönhetően a jutalmad a jutsu egy kör alatti elsajátítása (noha majd nem árt gyakorolni a jövőben) és +5 ch. //

- Most? Most próbálj meg nem összeesni. - Ahogy ezt kimondja Goto, a kelleténél is jobban megérzed a fáradtságot, és akár kidőlsz teljesen a megmérettetésektől, akár nem, még pont látod, ahogy mentorod a semmivé lesz. Füstnek jele nincs és shunshin keltette apró légáramlatot sem tapasztalsz. Teleportál? Csak nem. Mindenesetre nem ez az első alkalom, hogy csak úgy az egyik pillanatról a másikra eltűnik ki tudja mit csinálni, ki tudja hol.
Hogy mivel töltöd maradék idődet azt természetesen csak te tudhatod, de legyen az egy fogadóban való megszállás, vagy éppen az ájulási pontnál való természet adta ágyon való alvás, másnap mentorod kelt fel.
- Idő van. - Ezután el is vezet az előző napi helyre, a szokásos szótlan stílusában (ha ott aludtál másnapig, akkor természetesen nem, csak felkeltett téged). Odasétált egy közepesen vastag farönkhöz, majd belehajított egy kunait. A fa reccsent, de jól tartotta magát és alig-alig repedt meg. Ezután kivette a fegyvert feléd nyújtotta, majd saját szemeiddel jól látható chakrát vezetett a fegyverbe. Lendített vele egyet a fa irányába és könnyűszerrel kettévágta. A mozdulatából teljes mértékben kivehető volt, hogy lendületet alig vitt a vágásba, hát még erőt. A chakrája lehet a ludas, attól lehet ilyen éles egy átlagos fegyver. Ezután megállt két másodpercre és rád nézett, talán, hogy láthassa kellően figyelsz-e. Mondjuk ez furcsa lenne tőle, ennyire nem szokta érdekelni... Bár az is tény, hogy förmedt rád már azért, hogyha nem vagy kíváncsi a mondandójára, sem arra, amit tanítani akar neked, akkor minek hívjon tanítványának. Érthető, elvégre ki akar a falnak beszélni? Mellesleg lehet a tekintete csak egy jelzés volt, hogy te is lehetnél a farönk helyében. Mindenesetre ezután még jó pár darabra vágja a fát és egy kupacba gyűjti, majd egy kis tűz elem feloldásával begyújtja azt.
- Ez a természet útja. - Hajítja feléd a tőrt, bizonyára azzal a céllal, hogy elkapd.

// Tudni szeretnék arról, hogy mivel töltötted a maradék napodat, és persze arról, hogy hol. A tanulás két részből fog állni, az első része a kunaival fog történni, majd ha elég jól haladsz, akkor Goto odaad egy átlagos katanat, hogy azzal folytasd. A tőrt teljes mértékben elsajátítod, a katanara is ráérzel, de nem tökéletesen. Az egész technika 85%-át sajátítod el biztosan, a maradékot feltételes módú próbálkozásban írd meg. A használt elemet te választod, de a katont ajánlom, azzal sokkal egyszerűbb dolgod lesz. Jó írást! //

**Hirota Yukionna** Kedd Nov. 07 2017, 20:47

// Kaibutsu Hiroto - Amikor a szó már nem elég...//

Egy jó meleg nyári nap ez is... bár, Konohában ne is várjon dermesztő hideget az ember. Hiroto sem élvezhette már a kellemes téli szellőket. Dög meleg volt.. és neki épp küldetésre kellett mennie, ahelyett, hogy egy jó hideg ital keretében megpróbálná felforrt agyvíz nélkül túlélni a napokat. S így is, talpig shinobi egyenruhába öltözve, haját kiengedve indult neki kirendelt feladatának. Egy egyszerű rutin- melónak tűnhetett ez már számára. Konoha falain kívül, de még a tűz országának területén, egy ellenálló banda szervezkedik. Nem tudni kik ők, s honnan valósiak. Sőt, azt se, hogy egyáltalán shinobik e. Amit összesen tud róluk a falu, az az, hogy veszélyesek. Nem egy kereskedő, s beszállító vesztette el áruját, vagy rosszabb esetben az életét is. Ezt pedig a tűz országának vezetője se hagyhatta már szó nélkül. Azonnal mozgósította is, egy épp a faluban lézengő emberét. Név szerint Kaibutsu Hiroto- t. Aki akármennyire is akart, nem ellenkezhetett a vezető szavával. meg persze.. fizetést is kap érte.. ami meg kell hagyni, nem is olyan rossz dolog...
Shinobi tempóban, olyan fél napi járásra volt a terület, ahová kirendelték. Itt látták leges legtöbbször a nevezetes bandát. Azonban, amint a ninja odaér... a terület.. üres. A füves puszta, melyet körülölel egy erdő, s a távolban még egy domb is csodás látképet nyújthat.. egyszerűen nem zargatja senki. Mindössze az apró buckáról lefolyó csordogáló patakból éppen ivó állatok. Ezen felül, tényleg csal madarak, s kisebb rágcsálók helyezkednek el, s menekülnek mindenfelé. Virágok nyílnak, körbe a területen. Enyhe nyári szellők ringatják növények sokaságát. Táncra perdítik fűszálak sokaságát, s megrezgetik az erdő fáinak lombkoronáját. Ez nem jó.. valami nincs rendben.. az egész... túl gyanús.. Nem, de bár?
Későre jár már. a nap utolsó narancssárgás sugarai táncolnak a Konohai shinobi arcán. Lassan tűnik el a horizonton az éltető égitest, s helyét átadja az éjszakának. A hold méltóságteljesen foglalja el, fénylőbb társa helyét az éget, s megannyi csillaggal együtt, boldogít mindenkit, ki maga felé tekint. Gyönyörű éjszaka volt. Csillagok sokasága, sőt, még pár hullócsillag is fellelhető volt. Nyugodt volt.. s biztonságérzetet adó.
Ekkor, érdekes zajra lehetsz figyelmes. Olyanra mely megzavarta a tájon nyugvó csendet. Eme kellemes érzést. Susogások.. léptek hangjai.. s a fémes hang, amint két kés éle, egymáson csúszik. Majd egy alak kezd el kirajzolódni a távolban. Körvonalai, már tökéletesen látszódtak, s ahogy egyre közelebb ért, teljes lénye kirajzolódott. Bár, a félhomályban nehéz látni bármit is... mégis, a az alak márványos bőrét, nem tudtad volna összekeverni egy fával. Ahogy már látótávolságon belülre ér, tökéletesen láthatod rajta, hogy egy férfi. A húszas, harmincas éveiben járhat. Rövid, felül kicsit hosszabbra hagyott, fekete, hátra simított haja van. Szeme, akár az óceán, olyan kék volt. Ruhája, egyáltalán nem hasonlított egy shinobiéra... sokkal inkább, egy egyszerű járókelőére. Kezében megpörgetett valamit, majd a szájához emelte. Cigaretta. Egy szempillantás alatt rá is gyújtott. Még az öngyújtó fényében, láthattad a férfi kezén, tetoválását. alakját már nem bírtad kivenni, csak azt, hogy van. Eztán, az ember nagy mosolyra húzta száját. Szinte füléig felkúszott. Majd elégedetten sóhajtott egyet.
- Na hello... – kezdte sejtelmesen. – Te leszel a következő kajaellátónk? – köhögte, majd kimutatta foga fehérjét... s elvicsorodott.

**Kaibutsu Hiroto** Hétf. Nov. 13 2017, 21:39

Újabb küldetésen vagyok, ezúttal egyedül. Úgy tűnik, valami nagyon alap dologról lehet szó, ha már nem kaptam társakat. Nem sok információm van, csupán annyi, hogy egy banda fosztogat az országunkban. Konkrét számokat nem tudtak mondani, így kérdéses, hogy mennyien lehetnek. Eddig többnyire csak fosztogattak, de elvétve előfordult az is, hogy megöltek valakit. Nem túl jó... Eddig egyszer volt szerencsém rablóbandához, de akkor csapatban. Könnyedén végeztünk velük, remélem ez most is így lesz.
Amikor megérkezek a kijelölt helyre, nem találok semmit. Nincs itt semmi, csak a természet lágy öle. Sejtettem, hogy ez lesz, hisz eléggé nagy hülyeség lenne ott letáborozniuk, ahol fosztogatnak Viszont ez a hely tökéletes arra, hogy átnézzem a környéket és találjak valamilyen nyomot, amin elindulhatok. Így hát alaposan megnézem a növényzetet. Próbálok lábnyomokat keresni, letört ágakat, gallyakat, bármit ami arra utalhat, hogy valakik jártak erre gyalogosan, vagy bármilyen más módon.
Majd lassan beesteledik. Egy fa tövében verek tanyát, de nem ütök komolyabb tábort. Nem gyújtok tüzet, szimplán csak leülök és várok. Figyelem a környezetet, hallgatózok és elmélkedek. Hamarosan zajra leszek figyelmes. Pont olyanra, mint amikor valaki sétál. Azonban mellette valamilyen fémes zajt is hallok. Olyan, mintha két kést húznának el egymáson. Majd végre meglátok valakit. Nem igazán tudom kivenni, ki lehet az. Próbálok fülelni, hátha újabb mozgást hallok meg, ráadásul most már fel is állok a helyemről és előre lépek párat.
Az illető rágyújt egy cigire, majd nemsokára megszólal. Közömbösen figyelem, várok pár pillanatot, mielőtt megszólalnék.
- Kaja ellátó? Meglehet - biccentek egyet. - Csak nehogy megfeküdjem a gyomrotokat!
Ekkor alaposan körbenézek, hátha észreveszek néhány mozgó árnyat vagy valamit, amiből kiderülhet vannak-e társai.
- Mit akarsz tőlem és kik azok akikről beszéltél? - kérdezem tőle.
Ha rám támadna, akkor elugranék előle, majd gyorsan kézpecséteket hoznék létre. Ezt követően aktiválok egy Gōkakyū-t. Direkt a fickó mellé célzok, nem akarom megölni őt. Inkább csak arra használom a támadást, hogy megvilágítsam a környéket. Ha más is van itt, akkor biztos felfedem a kilétét.
Ha nem támad rám, akkor megvárom mit lép a fickó.

**Hirota Yukionna** Csüt. Nov. 16 2017, 19:50

// Kaibutsu Hiroto - Amikor a szó már nem elég...//

A fekete hajú shinobi, nem kicsit frappánsan válaszolt vissza, az ismeretlen alak kérdésére. Eztán megpróbált körbenézni. alaposan, mégis gyorsan. De az egyetlen, amit észrevehetett, az a látási viszonyok folyamatos romlása. Sűrű köd emelkedett a tájra. Szürke.. s átláthatatlan. így, még a közelben cigarettázó férfi alakjának kivevése is egyre nehézkesebbé vált. S a tájra nehezedő köd.. csak egyre sűrűbbé vált.. olyanná, akár egy fal. Egy vastag.. s rések nélküli fal... Idegesítő.
Ekkor a Konohai még egy kérdést szegezett a furcsa alak irányába. Ki egyszerűen csak elnevette magát.. majd sokat sejtetően, lassú hátrálásba kezdett.
- Életet... – nevetett... Még mindig.. Furcsán.. harsányan.. Diadalittasan.. Őrülten.
De a férfi nem támadt.. Semmi ilyesmi mozdulatot nem tett.. mintha.. nem is akarna bántani. Egyszerűen csak.. lassan... mégis folyamatosan hátrált. Talán el akart tűnni előled? El akar bújni? Visszahúzódni? Vagy.. Menekülne? Bármit is teszel.. bármit is mondasz.. az alak már nem reagál.. csupán nevet. Lehetetlen őt ebből kizökkenteni. Lassan már nem is látsz mást, csak cigiének parázsló végét. Hogyha közelítenél felé, nem érnéd utol. Akármilyen gyorsan is futnál.. sose érhetnéd el... sose érinthetnéd meg.
- Tudod fiam.. nem akarunk mi rosszat.. csupán visszakapni azt, amit elvettek tőlünk.. – mondta nyájasan.
Szinte, már nem is érted, hol vagy. Nem is érted mi történik körülötted. A köd oly vastag, hogy már saját magad is alig látod. S a férfi.. vele mi lesz? Őt ki kapja el? Egyáltalán ő az, akit el kell kapni?
Bármit is teszel.. szinte azonnal egy nagy súlyt érzel hátadon. Mely rád nehézkedik, majd a földre küld. Olyan, akár egy a bordáidra dobott üllő. Ami nem akar mozdulni. Mégis.. olyan meleg.. s megnyugtató.
Akaratlanul is pislogsz egyet, s mikor szemeidet újfent kinyitod, már nem találod magad körül a ködöt.. se a férfit. Nem hallod se az ő, se a fémek egymáson csikorgásának hangját. A tájra újra némaság ült.. rád pedig egy ember.
Ahogy a testedre nehezedő súlyra tekintesz, egy hosszú hajú, lányt pillanthatsz meg. Hófehér hajkoronáját a Konohai fejpánt ékesíti. Arcát nem láthatod egyelőre, mivel az a föld felé néz. Elesett volna? Úgy pár másodperc múlva kezdett el csupán feltápászkodni. Kezeit a fűvel borított talajra helyezte, majd feltolta magát. Arcát felemelte, egyenesen rád. Ekkor láthattad márványos bőrét, még a félhomályban is.. s a sötétségben is ragyogó ciklámen színű szemeit. A leányzó, amint észreveszi arcod, saját orcájára idegesség ül ki. De nem is kevés. Úgy látszik, nem számított jelenlétedre. arca elvörösödik, s a másodperc töredéke alatt ugrik álló helyzetbe. teste remeg.. teljesen bepánikolt.. úgy tűnik, mindenre számított, csak erre nem. Kezeit egymásba fonja, majd amint szembe kerül veled, testét megdönti.. s meghajol.
- Annyira.. annyira sajnálom.. é... én nem láttalak. O.. olyan sötét volt.. s én nem láttam.. csak mentem.. és elestem.. Bocsánat! Nem számítottam rá, hogy azonnal, s így talállak meg! – rebegte lehajtott fejjel. Hangja kedves volt.. vékony, s halk. Aranyos. A leányzó körülbelül 19 évesnek tűnhetett.. s még mindig remegve emelte fel tekintetét. – Úgy sajnálom. – vett egy mély levegőt – U.. ugye te vagy Kaibutsu Hiroto- san? - várta válaszod.. amennyiben helyeselsz rá, folytatja – A nevem Hosokaya Sumi... engem rendeltek ki melléd, hogy segítsem a küldetésed.. hogy segítsek a furcsa banda kiderítésében. – sóhajtott – Gondolom.. most felmerült benned a kérdés.. hogy eddig nem erről volt szó, igaz? Az igazság az, hogy mi se hittük volna, hogy ez a banda számít is valamit.. Eddig csupán egy porszemnek tűntek Konoha orcáján.. de mint a felderítőink kiderítették.. Rosszabbak, mint gondoltuk.. veszélyesek... shinobik. Céljaikat, s tagjaikat nem ismerjük.. csak azt, hogy egy ninja.. akármilyen erős is.. egyedül nem biztos, hogy túlélne egy csapat vele egyrangút.. ezért jöttem én... kérlek fogadd el a segítségem.. – döntötte meg megint fejét a lány.

**Kaibutsu Hiroto** Kedd Dec. 05 2017, 22:08

Az idegen nem nyújt különösebb választ. Viszont lassacskán kezd eltűnni a ködben, ami számomra kissé nyugtalanító. Nem igazán tudom, hogy mivel állok szemben, de mintha nem fenyegetne különösebb veszély. Azért megmaradok gyanakvónak, ha valami furcsaságot vennék észre, akkor csinálok magamon egy genjutsu tesztet. Majd a köd annyira sűrű lesz, hogy teljesen szem elől veszítem a fickót.
Mivel a pasas nem támadt meg és nem is igazán utalt arra, hogy a banda tagja lenne így megvonom a vállam. Ekkor viszont valami rám esik. Nem tudom, hogy mi az, de próbálok minél gyorsabban újra talpra állni. Viszont így arra leszek figyelmes, hogy a köd teljesen nyomtalanul eltűnt. Majd rájövök, hogy egy lány zuhant rám.
- Miffene? - kérdezem, bár inkább csak magamnak teszem fel a kérdést.
Miután a lány leszáll rólam, leporolom magam. Közben persze alaposan megnézem, hogy kivel van dolgom. A fejpántja alapján konohai, tehát ha minden igaz, akkor nem ártó szándékkal van itt. Azt viszont nem mondták hogy kapok egy társat is. A kunoichi persze azonnal magyarázkodni kezd, így hamar kiderül hogy mi a helyzet. Miután végre befogja a száját, pár pillanatig kiélvezem a csendet.
- Igen, én vagyok Hiroto - bólintok egyet. - Amikor jöttél... láttál ködöt?
Ha kérdezné, akkor nem mondom el a részleteket, legfeljebb arra fogom, hogy kipróbáltam valamit. Nem igazán közlöm vele, de nem bízok benne.
- Azt esetleg nem mondták, hogy milyen ellenállásra számíthatunk? - kérdezem, miközben körbe pásztázom a környéket, hátha újra észre veszem a dohányzó pasast.

//Hát ez nagyon gyenge lett, sorry//

**Hirota Yukionna** Szer. Dec. 13 2017, 13:40

A kunoichi kérdésedre csupán felemelte fejét, s elkerekedet szemmel pislantott párat. Majd a maga remegő hangján kezdett bele mondatába.
- Ködöt? Az orrom hegyéig se láttam ebben a sötétben hallatott egy keserédes nevetést – Egy nagyobb chakra halmot éreztem.. azt követtem idáig... lehet bármi köze is egymáshoz a két dolognak? Azt hittem a tiéd, azért jöttem erre... révedtem volna? – morfondírozott.
Ezután figyelt válaszodra. De mivel nagyobb részleteket nem osztottál meg vele, így következő kérdésedre koncentrált inkább.
- Elméletben shinobik. Nem is pár.. Hanem körülbelül egy tucatnyi.. ha jól emlékszem... a nagy részük villám és vagy víz elemre specializálódott. Páran azért rendelkeznek katon, doton és fuuton chakrával is, de ez jóval ritkább. Egy egész magas genjutsu és egy pecséthasználó is van közöttük. A vezetőjük külleme azonban nem ismert. Az egyetlen jellemzőjük, amivel könnyedén felismerhetőek, az a küllemük. A többi bandával ellentétben, híresek a világos színekről. Hajuk, mindegyiknek egyaránt fehér, és öltözetük is inkább porszínű. Többet azonban nekem se árultak el. Nem vagyok elég magas rangon.. hisz én is csak egy mezei szenzor ninja vagyok – villantott egy mosolyt. – Van.. bármiféle ötleted, hogy hogyan tovább? – nézett feléd.
A lány boldogan hallgatja mindennemű terved, s szívesen segédkezik is benne. Amennyiben körbetekintesz, a dohányzó férfit már nem látod. Csupán egy két fénylő pontot az erdő sötétjéből... csupán a hold fényének visszatükröződésének tűnik.. azonban.. erre felé bármi lehet... hogyan tovább?

**Kaibutsu Hiroto** Hétf. Dec. 18 2017, 21:48

Nem igazán örülök neki, amikor elmondja, hogy nem látott semmilyen ködöt. Utána viszont megnyugtat azzal, hogy nagyobb mennyiségű chakrát érzékelt. Ez azt jelentheti, hogy a fickó Genjutsu-t vagy Suiton-t használt. Ha viszont az egy illúzió volt, akkor akár ez a jelenet is lehet az.
- Nem rég járt itt egy fickó - mondom. - Azt kérdezte, hogy én vagyok-e a következő kajaellátójuk. Eléggé fura volt a helyzet... azt mondta hogy életet akar, meg hogy vissza akarja kapni azt, ami az övé. Utána köd vett körbe és eltűnt. Lehet, hogy a ködöt érzékelted.
Ezt követően a kunoichi felvázolja a helyzetet ami előtt állunk. Az alapján amit neki elárultak, eléggé nehéz helyzetben vagyunk. Amikor felteszi a kérdését, nem válaszolok neki azonnal, inkább megpróbálom átgondolni a hallottakat. Végül összeszedem magam és előállok az ötletemmel.
- Nos, ami azt illeti, nem sok ötletem van. Ha tényleg ilyen ellenfelekkel állunk szemben, akkor ketten kevesek leszünk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem tudjuk teljesíteni a feladatot. Szerintem valahogy csapdába kellene csalnunk őket és egyszerre végezni velük. Ennek viszont az a veszélye, hogy ha nem járunk sikerrel, akkor esélyes, hogy a nyakunkra másznak. Ha elárulod, hogy miben vagy jó, akkor közösen megpróbálhatunk összehozni valamilyen csapdát. Szóval, milyen technikákat ismersz, mivel tudnál kisegíteni engem?

**Hirota Yukionna** Szomb. Dec. 30 2017, 18:41

//Bocsánat a késésért... elraboltak az ünnepek ><" //

A lány érdeklődve figyelt, s hallgatta amit neki mondtál. Szemei elkerekedtek, mintha nem is igazán értené miről beszélsz. De mégis mindezek mellett, hisz neked. Mikor is befejezted, kissé határozottabb arckifejezéssel bólint egyet, s továbbra is figyeli minden szavadat. Ötletedet hallván, megint csak pislant párat. Szinte látod rajta, amint agyában forog a milliónyi fogaskerék, s gondolkodik, gőzerővel.
- Én nem tudom... Az igazat megvallva.. lehet, hogy..izé... kicsit túl aggódtam a helyzetet... de tényleg erősek.. tehát én se tudom mit gondol a vezetősség...de felesleges is ezen agyalni... ha úgy esik, ne izgulj.. tudok erősítést hívni - mosolyog, majd ujjait úgy formázza, mintha éppen egy szálló madár lenne. Talán viccesnek gondolja magát.. ki tudja. - De válaszolva a kérdésedre, - kezd bele - Villám elemre specializálódtam. Ezen felül a pecsét technikákra... ja, és ha még nem mondta volna, ugye szenzor ninja vagyok... és... így.. körülbelül ennyi... de.. csak szólj, és mindennel amivel tudok, rendelkezésedre fogok állni - mondta és megdöntötte előre fejét, akár egy jól nevelt szolga. Alázatos, az egyszer biztos.
Nem sokkal ez után, az erdő zaja mintha erősödne. Természet ellenes módon kezd el zengeni, szinte minden irányból. Állatok kapirgálása, madarak éneke.. baglyok vérfagyasztó huhogása, fák s bokrok susogása. Egyszerre zengi be az apró tisztást. Majd nevetés sínylik fel... több irányból is... egy.. s ugyanazon hangszínen. Furcsa. Rekedtes. Hasonlít a ködben rejtőző férfiéhoz.. de mégis más. Ezeknek a hangjában még nem hallani az évek megkeserítő munkáját.
- Hárman vannak... - suttogta a melletted álló lány..
A nevetések eztán halkan, de mégis mondatokká formálódtak. A kacajok közül kivehettél pár szót..de mégse értetted tisztán. Azonban, mielőtt még túlzottan el is gondolkodhattál volna, ideiglenes társad megint szóra nyitotta száját.
- Átok reád hold fénye, s levelek megannyi zuhataga. Ködbe burkolózz majdan, mikor a sötétséget felváltja a hajnal....- ismételte el neked. Majd kikerekedett szemeivel feléd pillantott. Pupillája kitágult, szája remegett.. - Most.. mégis.. mi legyen? - kérdezte halkan.

**Kaibutsu Hiroto** Csüt. Jan. 04 2018, 22:37

//Semmi gáz, van mit csinálni.//

Csendben hallgatom a lányt és próbálok kitalálni valamit. A jelenlegi információk alapján viszont nem túl rózsás a helyzetünk. Elég sok a megválaszolatlan kérdés... Kik ezek, akiket le kell vadásznunk? Mennyire lehetnek erősek és képzettek? A vezetőség vajon miért csak két emberre bízta a feladatot?
Nem tudom, hogy mire számítanak, de ha két emberre rábíznak egy tucat ellenfelet, akkor annyira komoly ellenállásra nem számíthatunk. Ezután próbálom megjegyezni, hogy nagyjából mihez ért a kunoichi. Az elmondottak alapján nem igazán tudjuk kombinálni az erőinket, de a szenzor képességeit fel tudom használni. Így kezd körvonalazódni egy terv a fejemben, ami a szenzorra épül. Az ötletemet viszont nem tudom megosztani a társammal, ugyanis nevetésre leszek figyelmes. Több irányból lehet hallani, ami eléggé nyugtalanító, hisz ez akár azt is jelentheti, hogy sok ellenféllel van dolgunk. Viszont azt is jelentheti, hogy baromira visszhangzik a környék...
- Hogy mi? - nézek kérdőn a kunoichira amikor megszólal.
Úgy tűnik a lány kissé pánikol, szóval kicsit bátorítanom kellene... még jó hogy nem értek az ilyesmihez.
- Figyelj rám - mondom. - Nem igazán vagyok tisztában a szenzori képességgel, de meg tudnád nekem mondani, hogy a háromból melyik a leggyengébb? Esetleg tudnál egy rangsort csinálni? A háromból kettőt megölünk, az utolsót pedig elfogjuk és vallatjuk a többiekről. Mit szólsz hozzá?
Csak remélem hogy a lány meg tudja mondani, ki a leggyengébb és gyorsan le tudjuk rendezni ezt a triót.

**Hirota Yukionna** Vas. Jan. 14 2018, 17:33

A lány teste egy pillanatra megremegett. A szöveg, melyet harsogtak, megfagyasztotta benne a vért is. Egyszerűen nem hitt füleinek.. s próbálta önmagával is elhitetni, hogy ezt csupán képzeli. A pillanatnyi sokkos állapotból te billentetted ki. Egy enyhét rázott magán, mikor szavaiddal megtörted a monotod mormolást. Tágra nyílt szemekkel tekintett feléd, s figyelte mit mondasz.
- Nem tudom mi ez..de..de olyan ismerős.. -rebegi.
Miután felhozod ötleted, egy keserédes mosolyt erőltetett arcára, majd bólintott. Szemét becsukta, s láthatóan koncentrált. Teste még mindig -ha bár már jóval enyhébben- remegett. Nem tűnik egy igazán bátor shinobinak. De furcsa mód, minden egyes másodperccel, egyre nyugodtabbnak tűnt. Kis idő után, kinyitotta lilaszín lélektükreit, s azokkal feléd pislogott.
- A középső. Benne érzem a legkisebb chakratömeget. Mind le vannak fáradva.. nincsenek teljes erejükben.. valahonnan jöhettek.. tán harcoltak. A legerősebb pedig a bal oldali... s talán ő a legkipihentebb is. - mondta -nos..akkor.. mi legyen?

**Kaibutsu Hiroto** Hétf. Jan. 22 2018, 20:19

Csendben várom a lány válaszát, közben őt figyelem. Nincs túl sok ötletem arra hogyan bánjunk el ezekkel. Elsősorban a lerohanást mondanám, de ha tényleg sokkal erősebbek, akkor azzal lehet nem érünk el túl sok mindent. Így hát meg kell lepnünk őket.
- Azt mondom, ne essünk nekik túl gyorsan - szólalok meg. - El tudod rejteni a jelenlétedet? Ha igen, akkor felállítunk egy csapdát. Hátba támadjuk őket, úgy talán elsőre elbánunk kettővel. Mutasd merre mennek, mi pedig eléjük kerülünk. Én majd a föld alá megyek és úgy fogok lecsapni az egyikre. Jobb ötletem nincs, szóval ha neked van valami jobb megoldás, akkor ki vele.
Ezután megvárom, hogy mit mond a kunoichi. Ha az én tervemet visszük, akkor elindulok vele, hogy a csapat elé kerüljünk. Utána pedig várok, amíg elég közel jönnek. Ezt követően pedig belebújok a földbe és mögéjük úszom.

//A Doton: Shinjou Zanshu no Jutsu-val megyek a föld alá//

**Hirota Yukionna** Kedd Jan. 30 2018, 11:46

A melletted álló lány, mint mindig most is érdeklődve figyelte minden szavad. Nem vágott közbe, csupán hallgatott, s már látszatra is megmondható, hogy valamin nagyon gondolkodott. Kattogott az agya. Mikor azonban feltetted felé a kérdést, zavartan vakarta meg tarkóját. Homlokán apró, fenylő izzadtságcseppek jelentek meg, s idegesen nézelődött. Sose rád, mindig másfelé tekintett. Mikor azonban befejezted mondandódat, kicsit lenyugodott. Enyhe remegése -mely eddig jelen volt - most abbamaradt. Szemeit lehunyta, s mély konfentrációba kezdett.
- Az igazat megvalva Hiroto-san... ők nem mennek semerre.. legalábbis..el nem. Mind.. nagyon lassan.. de erre felé jön. Bezárólagosan a kört.. úgy közelítenek. Mintha tervük lenne.. furcsa. - jegyezte meg - A kérdésedre válaszolva pedig, igen el tudom.. de.. nem a legprofibb szinten. Az egyetlen elrejtő technika amit ismerek, mozgás közben nem a legjobb...de szerintem azért megteszi.. - habogta.
Eztán lassan mind a ketten elindultatok a három igen lassan mozgó mögé, legalábbis legpontosabban a középső vagyis a leggyengébb felé. A lány maga elé feltartotta kezét, majd erős koncentráció közepette egy chakraburkot hozott létre magakörül, s eltűnt.
- Meisai Gakure no Jutsu- suttogta még maga elé.
Eztán te eltűntél a földben s az ellenfelek háta mögé úsztál.
Amennyiben kijössz a felszínre, egy férfit láhatsz, háttal neked..lassan vánszorog előre, arcán hatalmas mosollyal.. furcsán éles fogai közül - mely hatalmas fogas mosolyának köszönhetően száodra is látszik- halk kuncogás sínylik ki. Rövid fehér haja van, ruházata pedig egész világos.. mondhatni porszínű, bár ebben a sötétségben nehezen kivehető. Egyenlőre nem vesz észre téged.. csak meredten bámul előre, s vánszorog.. figyelmen kívül hagy..talán, direkt?

**Akihiro Jaken** Kedd Júl. 17 2018, 22:53

//Tobi - I'm back in business afro

//

Alig kellett várnom, társaim máris megérkeztek. Amiko és… igen, AZ a Hyuuga lány…
- Én is elképesztően örülök a viszontlátásnak… Kimiko – húzom össze szűkre szemeimet, amely tökéletes keretbe foglalja gúnyos mosolyomat.
Miután Amiko beszámolt az igen érdekesnek tűnő esetről, bólintottam hogy indulhatunk, így tétlenkedés nélkül útra keltünk. Út közben elgondolkodtam, hogy vajon miért engem osztottak be a lányokhoz erre a küldetésre. Kimikonak annyiban igaza volt, hogy – kőfejű nem vagyok, azt kikérem magamnak! – leginkább a harcban jeleskedem, a nyomozás nem az én terepem. Hát felmerül a kérdés, miért én?
Viszonylag hamar el is értünk küldetésünk kiinduló helyszínére, ahol érdekes látvány fogadott minket. Egy szekér, aminek a kerekéből szép nagy darab hiányzott, a hozzá kötött ló, szétcincált ponyva és keréknyomok. Ezeket jó magam is felmértem volna, de Kimiko sokkal eredményesebbnek bizonyult. Byakugan… Cöhh, úgy könnyű! De azért be kell vallani, hogy hasznos segítség.
- Leellenőrzöm a rejtektárolót, ha nem látsz bele rendesen akkor még az is benne van a pakliban, hogy valamilyen pecsét védi. Azzal pedig remélhetőleg magam is elboldogulok – választottam ki a magam részét a teendők listájából, majd oda is léptem a szekérhez. Közelebb hajoltam a hajtóüléshez, s elkezdtem jobban szemügyre venni megvizsgálni. Valamilyen kapcsolót, lenyomható dolgot keresek szemeimmel, ha úgy nem jutok eredményre kezeimet végigsimítva a felületen próbálom megtalálni a kinyitásának kulcsát.
Ha pedig semmilyen finom megoldás nem jut már az eszembe, s pecsét nyomát sem találom, akkor egy az övtáskámból előhúzott kunaival próbálom összezúzni a rejtektároló falát, vigyázva, hogy az iratok semmiképpen se sérüljenek.
- Ti hogy álltok, találtatok bármi használható információt? – emelem fel a hangomat, hogy hallják mindketten, s kérdezem így a lányokat, miközben én a rejtektárolóval ügyeskedek.

**Senju Tobirama** Kedd Júl. 24 2018, 03:31

/Jaken/

Az események érdekes fordulatot vettek, ahogy a szekérre találtatok, s kiderült, tán nagyobb szükség van rátok, mint azt gondoltátok. Egy gyors átvizsgálás után felosztottátok a feladatokat, s munkához fogtatok. A rejtektároló, melyet te választottál ugyan jól el volt rejtve, ám a Hyuuga felderítésének köszönhetően könnyedén bukkanhattál rá. Tüzetesen átvizsgáltad valamiféle nyitómechanikát vagy pecsétet keresve rajta. S találtál is egy zsineget, melyet megrántva, az ülés egy része felnyílt, benne pedig egy vászonba tekert, ismeretlen csomagot találtál. Az anyagnak úgy tűnt, mintha nem lenne végződése, amennyiben pedig úgy döntöttél felvágod az anyagot, újabb meglepetés ért. Próbálkoztál bármilyen eszközzel, pengéd nem fogott rajta, olyan volt akár egy kőszikla, s vagdosásod hatására fekete jelek, pecsétszimbólumok jelentek meg az egész felületén körbe-körbe az egész anyagot behálózva. Ez több kérdést is felvethetett, s jó alappal. Mindenesetre nem tudtál túl sokat bámészkodni, hamar társaságotok akadt.

Egy küldönc rohant felétek levegőért kapkodva, s mihelyst odaért szinte dadogva, izgatottságtól túlfűtve kezdett habogni.
-Tokijo falu...! Arra.. újabb támadás.. túlélő.. gyorsan!-Rogyott térdre kimerültségében levegőért kapkodva, miközben Amiko felé állt zavart arc kifejezéssel.
-Tokijo falu? Az úgy öt kilóméterre van... oda kellene sietnünk. Te megleszel itt?- Bökte oda a futárnak, aki csak némán nyugtázta egy legyintéssel.
Amennyiben nem volt ellenvetésed, úgy azonnal megindultatok, magatokkal hordozva addig is a talált csomagot. Nem tiszta, hogy a ti ügyetekhez kapcsolódik-e a történés, de mindenképpen megéri kivizsgálni. A kérdés, hogy te hogy látod ezt?

**Akihiro Jaken** Csüt. Júl. 26 2018, 21:13

//Tobi//

A szekér ülésének környékét átvizsgálva hamar ráakadok a rejtektároló nyitásához szükséges zsinórra, amelyet meg is húzok. Egy kattanást követően felemelem a rejtektároló fedelét, s meg is találom alatta a zsákot, amely az első komoly nyom lehet. Óvatosan alácsúsztatom az ujjaimat, majd kiemelem, s szemem elé emelve jobban megvizsgálom azt. Semmi szokatlant nem lehet találni rajta, azonban nem volt rajta semmilyen összezárt nyílás ahol kinyithattam volna. Megpróbáltam a kezemmel széttépni, majd egy kunaival folytattam a kísérletezést, de az anyag sokkal ellenállóbbnak bizonyult, mint azt elsőre gondoltam. Ekkor azonban elkezdtek kirajzolódni a pecsétnek a jelei – a sejtésem beigazolódott, hogy egy pecsét állja utját Kimiko byakuganjának.
Letettem az ülésre a zsákot, majd épp elkezdtem volna chakrát koncentrálni a pecsétbe, hogy megtörjem azt, amikor is hirtelen egy küldönc rohant be hozzánk.
Miközben levegőért kapkodott szakadozva megosztotta velünk ittléte miértjét, s én tudtam hogy azonnal cselekednünk kell.
- Azonnal induljunk, nincs vesztegetni való időnk – kapom fel magam mellől a talált csomagot, s csúsztatom a hátizsákomba – Ha elég gyorsak vagyunk talán még el is foghatjuk a támadókat, és kihallgathatjuk őket.
A csapatunk hát azonnal útnak indul Tokijo falu irányába. Amikor a közelébe érünk Inazumát előhúzom a hátamra helyezett tokjából, majd érzékeimet kiélesítve közelítem meg a falvat.
- Látod a közelben a lehetséges támadókat a byakuganoddal, Kimiko? – fordulok a Hyuuga lányhoz kérdésemmel.

**Senju Tobirama** Csüt. Aug. 09 2018, 09:55

/Jaken/

A falu határához közeledve emlékeztetni sem kellett a lányt, már húzódtak szemei körül az erek. Jól ismerted már a technikát, ahogy minden konohai. Kérdésedre pedig gyorsan felelt.
-Sehol egy felfegyverzett lélek a városőrökön kívül, vagy shinobi... a túlélő arra van...- Mutatott a falu főútjától jobbra.
Ahogy odaértetek, egy sokkos állapotban lévő középkorú férfi képe tárult elétek.
-Szörny.. szörnyeteg... elvitte... el.. elvitte...- Nézett rátok kikerekedett szemekkel, ám többet nem tudott mondani.
Néhány hiábavaló kérdezősködés után, Kimiko kicsit durvábbra vette a dolgot, s megragadta ruhája nyakánál.
-Ember, bökd már ki... Ki vitte el? Mit vitt el? Mi történt?!- Förmedt rá indulatosan, mire a férfi felemelte kezét, s mögétek mutatott.
Ahogy hátra fordultatok, egy különös jelenséget láttatok. A kövezett úton egy négyzet alakú terület sértetlen volt, ám a körülötte lévő talaj kormos volt. Mintha máglyát raktak volna rajta, de valahogy az a négyzet sértetlen volt. Amiko közelebb lépett, s egy rövid vizsgálat után egy gyors határozott mozdulattal megragadta szélét a kősornak, s felrántotta. Egy járat fedele volt. Akár egy csatornafedél... Valaki vagy valami jól láthatóan onnan jött fel, s talán oda is menekült vissza.

Amennyiben a pecsétet próbáltad feltörni, mely a csomagon volt, nem jártál sikerrel. Valószínűsíthetően a pecsét fajtája ismeretlennek bizonyult, vagy csak szimplán hiányzott valami a kirakósból. Akárhogy is.. két logikus opció maradt.. lementek a járatba, vagy visszamentek a szekérhez. Egy-egy szavazat érkezett mindkettőre, s a döntőszó ismét a tiéd volt.

**Akihiro Jaken** Hétf. Aug. 13 2018, 21:50

//Tobi//

Amint a faluhoz értünk Kimiko azonnal aktiválta varázslatos szemeit, s felmérte a környéket. A támadok már nem voltak a közelben, csak egy rémült túlélő. Odaléptem hozzá, s megnyugtatva őt próbáltam információt kicsikarni belőle, de nem jutottam ezzel semmire. Erre Kimiko lépett a helyemre, és a fickó gallérját megragadva a képébe ordtott, aki remegő kezeivel azonnal irányt adott nekünk. ~ Nos, ez is egy hatékonys megoldás ~ nyugtáztam magamban, majd azonnal odasiettem, hogy felmérjem a furcsa négyzetet a kövezett úton. Miután Amiko felnyitotta a járat fedelét, ismét válaszút elé érkeztünk. Vagy visszatérünk a kocsikhoz, vagy pedig feldertjük a járatot. - Úgy hiszem ennél forróbb nyomot nehezen fogunk most találni – pillantok a járat bejárata körülötti koromra – Így amondó vagyok, dertsük fel, mi van a mélyben – fejezem be, majd Inazumával a kezemben leugrok a járatba.

(Loading screen, majd szuperhős landolás, vííííííííí #nemvagyokámfáradt)

**Senju Tobirama** Pént. Aug. 24 2018, 11:38

/Jaken/

Választásod a járatra esett, s ezzel az addig kiegyenlített megbeszélést is eldöntötted. Kimiko kissé rossz szájízzel, de beletörődött javaslatának elvetésébe, s csupán szó nélkül követte a csapatot. Ám mivel végső soron te döntötted el a helyzetet, nemes egyszerűséggel küldtek előre a sötét járatba, egyenesen ahová - nagy eséllyel- a támadó is menekült.

Mikor rászántad magad, s leugrottál a nyíláson, az első dolog, ami megragadta figyelmed az a hőség... Mintha egy kemencébe vetetted magad. A maximum két méternyi köztes helyet adó, koromfekete falak, melyekből sugárzott a melegség, akár egy pokolbéli folyosó indította meg tested ösztönös reakcióját a láthatólag mesterségesen kialakított helység. A sós cseppek se perc alatt váltak patakokká, a levegő szinte lélegezhetetlen volt, végét pedig látni sem lehetett a sötétben. Noha nem volt ez oly meglepő, hisz fényforrásnak nyomát sem láttad, a lejáratból beszűrődő fénysugarak pedig viszonylagosan elég csekély látásteret engedtek. Amennyiben közelebb léptél az egyik falhoz, nagyjából tíz centire tudtad maximum megközelíteni kezeddel, tűzforrónak bizonyult, s jól tudtad, ha hozzáérsz, akár sérüléseket is okozhat. Szerencsédre lábbelid talpa volt olyan vastag, hogy ellenálljon, s ne adja át a hőt, így ugyan érezted talpaddal azt, kárt nem tett benned. Rövidesen érkezésed után zajok csapták meg füled. Furcsa, erőtlen nyögések, kaparászó hangok, valami súrlódás.. mintha valamit a földön húztak volna. A hangok előled érkeztek, egészen távolinak hatottak, minimum száz méterre lehetett forrásuk, mélyen bent a sötétben. Ezt már csapattársaid is érzékelték, kik tágra nyílt szemekkel néztek le rád, meglepett, már-már sokkos arckifejezéssel kimondatlanul is kérdezve helyzetetekről. Nagyot nyelve, háttérbe szorítva esetleges rémültségüket, ők is leugrottak, ezzel szembesítve maguk az általad már ismert helyzettel. A folyosó végét nem láttátok, hosszáról fogalmatok sincs, az esetleges csapdák és hasonlók pedig felfedezetlenül heverhetnek helyükön... Kimiko ugyan aktiválta byakuganját, mikor a hang forrása felé nézett, csupán dermedt tekintettel állt szótlanul. A lány, aki eddig tán a legrettenthetetlenebb shinobik egyikének vallotta magát, aki az eddigi összes küldetésén elsőként vetette bele magát az akcióba, jól láthatóan megrémült...
-Ez... ez mégis.. micsoda?- Eresztette volna el a kérdést, mikor egy fél lépést tett hátra. -Ez... lát minket?! Elmegy... ott viszont.. hagyott valamit. Megzavartuk...-Mutatott előre...
-Siessünk, talán még utolérjük... - Indult meg a másik.
-Várj... eltűnt.. köddé vált.-
-MI!?-
-Ahogy mondom, eltűnt.., de valamit hátrahagyott...-
-Gyerünk... akkor nézzük meg mi az...- Kezdett ballagni előre, majd hátratekintett, hogy követitek-e.
Amint megindultatok, a hangok ismét nekikezdtek... nyögések, kaparás, ám a súrlódó hangot felváltotta valami zörgés.. mintha egy zsákot mozgattak volna...

Ahogy közelebb értetek, bizony egy zsák kezdett kirajzolódni, a menet közben gyújtott fáklyátok fényében, a zsák pedig mozgott. Ahogy odaléptetek, nemes egyszerűséggel utat engedtek neked, had nyisd ki te... Majd feszült figyelemmel próbálták maguk felkészíteni, akármi is legyen benne... Egy cipzárral összefogott, hosszú nyílás volt a fekete zsákon.. akár egy hullazsák, úgy nézett ki, ha nem pont az volt... Ahogy elhúztad a zárat nyitó kocsit, förtelmes bűzt árasztott. Égett hús szaga, vegyítve erős, erjedt dögszaggal. Majd a hang immár közvetlen közelről, előled, a zsákból jött. Ugyanaz a nyögdösés... A fáklyát közelebb emelve egy halálán lévő férfi arcát pillantottátok meg, teste teljes mértékben összeégve, végtagjai hiányoztak, mellette pedig egy macska és egy nyúl teteme, valamint méretükből és kinézetükből ítélve emberi belsőségek. Gyomor, szív, belek, mind egy zsákban... a zsák belső részén szabálytalan karcolások, feltehetőleg a fogával okozhatta, megpróbált kiszabadulni. Kérdezni hiába kérdeztetek tőle, választ nem kaptatok, csak ugyanazt a nyögést hallatta... Egész hamar, mihelyst kinyitotta kicsit száját, láthattátok, nyelve is eltávolításra került, nem csupán végtagjai. Sokáig azonban nem volt időtök vizsgálni az esetet... lépések hangja riasztott benneteket egy közelgő személyre... Kimiko ismét aktiválta szemeit...
-Ez.. nem ugyanaz az alak.. de... nem láttam még ennyi chakrát egyszerre egy emberben...- Sápadt el...
Egy hangos kacaj, csupán ennyi hallatszott a lány mondatának lezárása után, s szinte egyből egy apró fény kezdett kirajzolódni a távolban, mely egyenesen felétek tartott... majd ahogy közelebb ért úgy nőtt, nőtt és nőtt. Egy tűzcsóva száguldott felétek, beterítve a járat méreteit. Egyértelmű volt, hogy egy nagy erejű katon technikával van dolgotok, azonban a lejárat már túl messze volt a meneküléshez...

**Akihiro Jaken** Pént. Aug. 24 2018, 12:49

//Tobi//

Nem tiltakoztak a lányok a döntésem ellen, így hát előre indultam a járatba. Amint leugrottam, szinte megcsapott a hőség, amely a falakból áradt. A hőt árasztó falak koromfeketék voltak, így még inkább nehezítve a látási viszonyokat. A bal oldali falhoz közelebb léptem, hogy megvizsgálhassam, de olyannyira meleg volt, hogy egy bizonyos pontnál már nem tudtam közelebb hajolni hozzá, megérinteni pedig pláne nem.
A bejárat alá állva felpillantottam a lányokra, akik a fentről beeső fény tükröződését láthatták a homlokomon gyöngyöző – majd inkább folyó – izzadságon.
- Jöhettek szaunázni ha gondoljátok – hívtam le vigyorogva a lányokat, majd a sötétség irányába fordultam - Most pedig lássuk csak, mi vár ránk ott elöl – láttam hozzá egy fáklya meggyújtásához, mialatt Kimiko aktiválta a byakuganját, s eközben különféle baljós hangok ütötték meg a fülemet. Amit pedig Kimiko felvázolt, nem hangzott kifejezetten bíztatóan… A Hyuuga teljesen rémültnek látszott, ez pedig további aggályokat ébresztett bennem is a hangok után. Mi lehet az, ami így megrémíti őt?
- Hogy érted, hogy megzavartuk? Mégis mi közben? Mivel van dolgunk? – kérdeztem.
Amikor azonban előre indultam volna, hogy elkapjuk ezt a valamit, addigra Kimiko szerint már köddé is vált.
- Mégis hogyan lehetséges ez? – gondolkodtam hangosan – Minden esetre azonnal nézzük meg, mi az, amit ott hagyott! – indultam határozottan előre. Ideges léptekkel közelítettem a hangok forrásához, végül pedig egy mozgolódó zsák rajzolódott ki a sötétségből.
Óvatosan lépdeltem közelebb a zsákhoz, miközben a lányok mögém húzódtak. Jobb kezemben a fáklyát tartottam, balommal pedig előre nyúltam, hogy felnyissam a zsákot. ~ Kérlek ne egy megcsonkított ember legyen… Kérlek ne egy megcsonkított ember legyen… Baszki ~ nyitottam fel a zsákot, majd grimaszolva félrefordítottam a fejemet.
- Szent isten – sziszegtem fogaim közt – Ki, vagy inkább mi képes ilyesmire? – pillantottam a megcsonkított, haldokló férfira, majd a további belsőségekre és az állati tetemekre – Szörnyeteg…

Nem volt sok időm a zsákkal foglalkozni, ugyanis lépések hangja ütötte meg a fülemet. Felálltam és a hangok irányába fordultam, a fáklyát előrébb tartva, hátha kiveszek valamit a sötétségből. Nos, minden amit kaptam az egy baljós figyelmeztetés Kimikotól - Sosem látott még ennyi chakrát senkiben? Akkor őt nem az ellenségemnek szeretném betudni… -, illetve egy felénk közelítő, egyre csak növekvő fényforrás egy meglehetősen gonoszan hangzó kacaj kíséretében. Ez bizony Katon!
Egy szempillantás alatt a földre hajítottam a fáklyát, majd a lányok és a közeledő tűz közé állva kézjelek alkotásába kezdtem. A Doryuu Hekit használnám, hogy egy vastag kőfalat emeljek elénk, azonban a kézjelek után nem csapok a földre, inkább a lábammal dobbantok, és úgy juttatom a talajba a szükséges chakrát, hogy elkerüljem az égési sérüléseket.
Ha sikerült kivédeni a támadást, Kimikotól folyamatos informálást kérek, őt használva a saját szememnek, s ha a támadónk még mindig ott van, akkor azonnal cselekedni kezdek.
Amennyiben újabb támadás érkezik, a Chidokakut használva az előbb emelt falat elkezdem a támadó irányába mozgatni, így rohamozva felé. Ha azonban nem támad újból, akkor lebontom a falat és úgy igyekszem csökkenteni a távolságot a lehető leggyorsabban, hogy utolérve közelharcot folytathassak vele.

**Senju Tobirama** Szomb. Szept. 08 2018, 15:20

/Jaken/

Az események sötétebb hangvételűre váltottak, s ha valaha szükséged volt bátorságra, akkor az talán pont a mostani alkalom... A felétek sebesen érkező tűztömeget egy földfallal védted ki, melyre a biztonság kedvéért korábbi tanítód ráerősített még egyel, biztos, ami biztos alapon. A csomag, melyet felnyitni nem tudtál ekkor felfénylett, ismét kirajzolódtak a pecsét jelei, ám úgy tűnt, mintha feloldották volna, visszakúsztak egy adott pontba, majd eltűnt ismét. Úgy tűnt a jutsunak sikeresen útját álltátok, majd következhetett volna az ellentámadás, ám ekkor a Hyuuga ismét felszólalt.
-Ez... Eltünt?- Kerekedtek ki ismét szemei, s azzal hátrakapta fejét. -Arra van!- Kiáltott fel, melyet még egy hangos kacagás követett az ismeretlen fickótól.
A barlang falai remegni kezdtek, s egy-két kisebb darab lebomlott a fejetek felett.
-Be fog omlani! Kifelé!- Omlasztotta le azzal a falakat Kamiko, s indult meg a lejárat felé.
Őt követte másik csapattársad, s talán okosan tehetted, hogyha te is. Amennyiben követted "tanácsát", s kiindultatok, hátratekintve láthattátok ahogy szorosan nyomotokban folyamatosan le-le omlik a földréteg, maga alá temetve mindent. Nem múlott sokon, ám kiértetek, s végre kicsit kifújhattátok magatok. Hirtelen a természetes hőmérséklet oly hűvösnek hatott, mintha csak egy hófödte hegytetőre másztatok volna fel, a levegő frissnek hatott, mint amilyet soha addig nem lélegeztetek.
-Ez... mégis mi volt?!- Bukott ki Kamiko.
-N..nem tudom... árnyék klón talán. Legalábbis emiatt nem tudtam valószínűleg megmondani mi volt... ha a testében kerestem volna a másságot, nem a chakra rendszerében... talán meg tudtam volna mondani...-
-Nem arra értem... EZ mi a franc volt?! Ez az egész... Sose láttál ennyi chakrát?-
-Jó az talán egy kissé túlzás volt, de egyedül a konohai Ji... szóval benne láttam hasonló mennyiséget... Viszont nem tudta tökéletesen használni. Sok chakrát emésztett minden mozdulata, a kontrollja nagyon rossz volt.-
-Vagy úgy... akkor végül is nem olyan félelmetes, nem?- Szólalt fel, mire Kimiko csak egy félmosolyt eresztett.
-Nagyjából kétszer annyit fogyaszt egy technikája, mint Jaken esetében lenne... a tartalékai viszont úgy... háromszor akkorák. Ha csak egyenlő is a tudásunk és erőnk vele, nem feltétlen vagyunk ellenfelek számára egy jó terv nélkül...- Fejtette ki aggodalma forrását.
-Ez viszont a küldetés besorolásának módosulása.. akár S besorolást is kaphat... Vissza kell térnünk.-
-Ahogy mondod...-
Társaidon látszott, nem viccelnek, így mindenképpen visszarángattak téged a faluba jelentést tenni. Egyenesen Shikakunak tettétek meg jelentésetek, ki megdicsérte a csapat éleslátását, s átvette a dolgot. Mindenki haza térhetett, ám megtiltották, hogy az eset teljes feltárása előtt bárki bárkinek beszéljen a történtekről.

Ugyan ez a mozzanat elkerülhetetlennek bizonyult, egy valami fölött, talán szándékosan, talán véletlenül, ám elsiklott figyelmetek. Otthon a táskádba nyúlva észrevetted, hogy a csomag bizony még mindig nálad van...

// A kaland még közel sem ért a végéhez, a következő posztodat Konoha utcáira kérném. https://narutohun.all-up.com/t23-utcak-es-terek <=tehát ide. Azonban természetesen Jaken otthonában játszódjon a vége, s úgy végződjön, hogy megpróbálja ismét kinyitni a csomagot. Egy kisebb vita erejéig, amennyiben igény van rá, megkapod az irányítást az NJK-k felett, azonban mindenképp vissza kell menjetek. Legszélsőségesebb esetben egy fejre mért juken ütéssel kábítana el a Hyuuga, majd vissza cipelnének, s csupán Konoha kapuja előtt térnél magadhoz. //

Ajánlott tartalom