Re: Határvidék

**Kenshiro Karu** Kedd Nov. 24 2015, 00:17

Az üvöltés melynek hangjától egyszerűen nem tudok szabadulni, olyan mintha befészkelte magát a dobhártyámba és nem múlna el. Bármennyire is próbálok a külvilágra koncentrálni és egyszerűen nem figyelni a belső szenvedésre ez a hang mégis áthatol a technikám védelmén és olyan helyen talál el ahol semmilyen védelem nincs. Ez bizony a veszteség hangja volt. Egy olyan személy hangja aki most vesztett el valaki nagyon fontosat az életéből. Elmémet olyan emlékek rohanták meg melyek majd hogy nem sírásra kényszerítettek, most azonban nincs itt az ideje sem a sírásnak sem a gyászolásnak. Egy harcot kell még megnyerni és egy nőt megmenteni. Féltérdre emelkedtem majd lassan elkezdtem érezni valamit... Valami olyan furcsát amit azelőtt sosem. A veszteség és az üresség hangját valami más váltotta fel. Először nem is egy hang hanem egy érzés, egy furcsa bizsergés valahol a tudatom legmélyéről, olyan mélységekből ahová a veszteség nem juthat el. Én pedig azt hittem védtelen vagyok minden ellen, de ez nem így volt. Ő ismét csak megvédett már csak a puszta létezésével... Egy fél pillanatra ismét ott álltam a Nibi ketrece előtt de a macskát most nem láttam csupán éreztem a jelenlétét.
Azt hiszem ismét tartozom neked egyel. Tudod azért ha ezt a csatát túl élem talán még az is lehet, hogy mi ketten normálisan el fogunk tudni beszélgetni. Bár sejtem, hogy a bijuu magasról tesz a csatározásomra de egy dologban biztos vagyok. Ismét csak megvédett saját magamtól. Kezdem őt annyira megszokni, hogy nem is tudom mi lenne nélküle...
A hang teljesen elmúlt én pedig maximális sebesség mellett egy pillanat alatt ott termettem ahol Chizune éppen egy gyíkkal próbált elbánni. Annyit vettem csak észre, hogy a fehér hajú lány egyik karja vérzik és mintha használni is alig tudná, de még így is rettentően gyors és nagyon jól tartja magát, valóban nem kell félteni. Engem viszont annál inkább kéne. Egy gyík ront rám a nádasból és teljes erejéből ráharap a karomra. Ostoba hát nem érted, hogy most nem árthatsz nekem... Azonban a hüllő túl jár az eszemen és a földre vet majd egyik lábával rám lép. Aztán pedig csak annyit látok, hogy kézpecséteket formál. Mi a fene? Képesek ilyen mértékben chakrát használni akkor én most nagy bajban vagyok. A hamuszín hajú lányra pillantok akivel egy másodpercre összekapcsolódik a tekintetünk én pedig érzem ahogy szinte könyörög, hogy ne hagyjam itt a fogam. Ő azonban most mással van elfoglalva, mert ha egy pillanattal is tovább figyel rám a gyík lyukat üt a védelmén és akkor mindennek vége. A pillantás amit váltottunk azonban most megmozgatott bennem valamit. Nem fogok itt meghalni és ő sem fog. Sok minden meglehet, de azt nem hagyom, hogy baja essen mert nekünk még sok mindent kell együtt elérnünk ezt tudom, valahogy érzem magamban.
Na most aztán nagy bajban vagyok. Hogy végezzem ki ezeket a gyíkokat? Ez csupán költői kérdés volt. Látod amit látok és érzed amit érzek vagy ennyire nem vagyunk összekapcsolva?
Nem várom meg a Nibi válaszát a cselekvés előtt. Amint a gyík kézjeleket formál én is egy villámgyors kézpecsét sorozatot mutatok. Voltám már hasonló helyzetben egyszer amikor azzal a föld elemű nővel küzdöttem és rám akarta omlasztani azt a gödröt. Ez a trükk akkor is bejött így most megint eljátszom. Mivel annyiszor láttam már Itanashitól hogy használja a földben rejtőző technikáját és már magam is annyiszor másoltam le, hogy ezúttal sem fog gondot okozni. Azonban nem maradhatok sokáig a föld alatt mert vele ellentétben nekem ez rengeteg chakrába kerül. Így amikor a gyík lenyom a föld alá akkor ismét azt a rövid kézpecsét sorozatot mutogatom el majd a testem gyakorlatilag egyé válik a földel.
A gyíkember mögött materializálódok újra és még fel sem bukkantam teljesen amikor már koncnetrálom a chakrámat és gyors egy pillanat alatt csak a másodperc tört része alatt hozzáérek a gyíkhoz. "Sennou Jutsu // Agymosó technika". Ennek a technikának a segítségével egy chakra jelet küldök az agyába ami blokkolja az összes eddigi emlékét amelyet az utóbbi rövid csatában élt át. Ha minden jól megy teljesen összezavarodik. Ha nem tudom tökéletesen eltüntetni, vagyis blokkolni a csata emlékeit akkor az elméjében egy totális zűrzavar lesz amely szintén blokkoló képpen hat. Én pedig nem teketóriázok. Újabb kézpecsét sorozatot mutatok el majd egy Zessenzannal megszabadítom a fejétől a hüllőt. Eközben természetesen végig aktív a Vándor technika, hogy megsebezni ne tudjon senki. Ezúttal azonban földből vagyok és ha valaki megüt egyszerűen csak szétesem és újra összeállok.
ha sikerült végezni a gyíkkal, akkor Chizune felé fordulok majd rávetem magam a gyíkra és puszta kézzel töröm el a nyakát ha tudom!

Inuzuka Tsume Szer. Dec. 09 2015, 22:15

//Vérvörös fű III. szakasz - Kenshiro Karu kalandja//

~Ők azt követik, és azt védik, akit szeretnek. Ahogy te akarod megvédeni AZT a lányt. Itt minden ázott.. nedves. A kezedre játszik. Ne hagyd el magad, koncentrálj!~ Mint már korábban is, sokkal többet érzékelt és látott, mint te az emberi képességeiddel képes lehettél. És talán a nyugalma is, mellyel szemlélte az eseményeket, nyugalmat hozhatott neked. Már ha képes voltál erre gondolni, miközben a mélység egyre alább húzott.
~Látom. Érzem. Egy részét. Kizársz. Ezzel a pecséttel az erőm java része semmit nem ér. ~ Mintha szimatolt volna, a rács mellett ült, s lángjai lágyan, visszafogottan örvénylettek csupán. Másra figyelt. Túl... odakintre, már amennyire engedte a pecsét, mely fogva tartotta.
~Ezek itt veszedelmesek. Elszántak. A tűz ellenségük. A Föld szövetséges. A víz is, de az téged is támogat.~ Ezúttal új arcát mutatta meg. E pillanatban nem volt más, mint az az elemző, taktikus tábornok, mely lényének nemes harcos jellegében gyökerezett. Szeme résnyire szűkült, s figyelt tovább, tova. Bizonyára élvezte, hogy végre történik valami.
~Nyers erővel küzdenek, kevés alkalommal használtak technikákat. Ráadásul csak ketten maradtak... Ezt itt, a társa elveszítése nagyon megrázta. Nem szeretik az emberi nyelvet, de miatta, miattad mégis megszólalt. Valószínűleg több technikát fog alkalmazni. Nem fogja a véletlenre bízni az eltüntetésed.~ A nibi mintha felkuncogott volna.
~Ha most eltemetne, egy darabig nyugtom lenne... de neked azt hiszem nem tenne jót. Gyerünk. Mássz ki innen!~ Bizonyos szempontból édesmindegy volt neki, a dolgok kimenetele, bár mégis úgy érezhetted, hogy nem vágyik arra, hogy eltemessenek.
~Akiért küzdenek, nagyon messze van az embertől. Minden értelemben. Óvatosnak kell lenned vele.~ Mintha a hangjába aggodalom vegyült volna.
Míg diskuráltok, a gyík újabb technikába kezd. Egyre kevesebbet látsz belőle, annyit azonban igen, hogy nagyméretű földgöröngyök repülnek a magasba, és kezdenek összeállni hengerekké, és föléd úsznak. Csak pillanatok kérdése, hogy rád is zuhanjanak, meggátolva, hogy kiemelkedj..
Eközben tested eggyé válik a földdel. És így fogadod az első alázuhanó hengert. A föld is beleremeg, ahogy becsapódik, majd még kettő követi. Körülötted, érzed a nedves föld maga is itt-ott elválik a becsapódás erejétől és a keltett rázkódástól. De a technika a nedves földdel korántsem olyan hatásos, mint kemény sziklákkal lenne. S te pár pillanattal később kibukkansz a földből, hogy technikáddal összezavard őt. S valóban van hatása is. Érintésedre meglepetten, és látható zavarral fordul feléd, ám úgy tűnik emlékei, s céljai mélyebben gyökereznek, mint amit te törölni vagy képes, vagy más forrás táplálja. Agyaras száját vicsorra húzza, s meglendíti farkát, mellyel feléd vág, mielőtt karmos-fogas részeivel is támadni próbálna, de még ha a zavar ül is részben elméjén, s meg is feledkezett testvére haláláról, a kézpecséteidet felismeri, és sebességét használja ellened: farkával a torkodat ragadja meg, és miközben megszorítja elemel a földtől, hogy megrázzon, mielőtt messzire hajítana.
Zavara még ott ül elméjén, mert nem utánad megy, hanem körülnéz, s tekintete Chizune és a másik gyík kettősére reppen. Egy pillanatig úgy áll ott, majd üvöltve rohamra indul, hogy eltiporja a lányt.
Egy kiáltást hallasz. A nád lengedez a szélben, mely vér illatát hozza...
Ahogy feltápászkodsz, tán megakadsz egy pillanatra mozdulataidban: melletted az arctalan alak guggol. Csendben, némán figyel téged félrebillentett fejjel, majd egyik kezét lassan előre nyújtja, hogy egyik ujjával megérintse a homlokod. Ujja véres nyomot hagy.

**Kenshiro Karu** Pént. Dec. 11 2015, 00:18

Ahogy a nádasban ülök még mindig azon gondolkozom ami az utóbbi másodpercekben játszódott le. A technikám sikeresnek mondható, legalábbis abból a szempontból, hogy a gyík figyelme elterelődött rólam. Viszont, hogy pontosan kire is terelődött az már kevésbé nyugtat meg hiszen Chizune felé indult meg. Meg kell állítanom őket egyszer s mindenkorra. Amit a Nibi felől éreztem az azonban teljesen megdöbbentett és egy pillanatra el is terelte a figyelmem a harcról. Tehát valahol a lelke mélyén ő jó. Tudtam, hogy így van és ha nem is fogom talán sosem megismerni ezt az oldalát akkor is most tisztán érzem, hogy a hangjában némi aggodalom van. A Nibi aggódik de vajon miért vagy inkább kiért. Tiszta sor, hogy nem Chizuneért akkor talán értem?
Köszönöm a segítséget. Örülök neki, hogy ezúttal segítesz nekem... Nélküled azt hiszem most nagyon egyedül lennék.
Miközben még a vándor technika aktív feltűnik mellettem arctalan alak és ahogy guggol mellettem megpróbálja megérinteni a homlokomat. "NEM!" Talán csak egy pillanatra de mégis sikerül megérintenie, de úja véres nyomot hagy rajtam. Vajon kinek lehet ez a vére amikor az én testem gyakorlatilag még mindig a jutsu védelme alatt áll és eddig sosem véreztem miközben a technika aktív volt. Mi ez az arc nélküli alak. Nagyon gyorsan vetem magam arrébb. Nem tudom mi ez vagy ki ez de az biztos, hogy elképesztően veszélyes. A Nibinek igaza van összpontosítanom kell... Gyerünk már, valamit ki kell találnom hát persze a víz. Kézjeleket formálok és létrehozok két vízklónt akik azonnal rohannak Chizune segítségére. Mivel képesek víz technikákat használni és a környék tele van vízzel ezért nem lesz nehéz dolguk segíteni Chizunénak. A klónok megvédik a lányt azokat a víztechnikákat használva amiket én is ismerek és minden támadásában is segítik ha szükséges. Mivel a környék tele van vízzel ezért ha jutsut használnak a környéken fellelhető vizet használják fel, hogy minél kevesebb chakrába kerüljön egy-egy esetleges technika létrehozása. Vigyáznak a lányra amennyire csak tőlük telik.
- Vártam már az alkalmat, hogy törlesszek a legutóbbi találkozásunk óta... - Szépen lassan fordulok vissza az arctalan lény felé.
Mi a franc ez? Láttál már ilyen lényt valaha? Lehet, hogy nem ember, de azt elfelejted, hogy már én sem vagyok közönséges ember. Itt vagy velem te! A mondat végén erősen megnyomom a szót, hogy a Nibi érezze a nyomatékot. Tudod amikor kifejlesztettem az új technikámat akkor egy nagyon picit sikerült használnom a chakrádat. Szégyellem és röstellem is amit most mondani fogok, de elképzelhető, hogy szükségem lesz a segítségedre ebben a harcban. Legutóbb nagyon csúnyán elbuktam amikor egyedül támadtam rá. Ezúttal azonban szeretnék pontot tenni az ügy végére. Amikor a faluba mentem azt mondtad, hogy együtt elintézhetnénk. Remélem ezt akkor komolyan gondoltad és nem csak a bolondját járattad velem. Tudom, hogy megígértem nem fogok ilyet tenni azonban meg kell védenem azt a lányt... Érzem, hogy nektek van valami közös múltatok, abból ahogy beszélsz róla de próbáljuk ezt most egy kicsit figyelmen kívül hagyni és koncentrálni a jelenre. Mit gondolsz megmutassuk neki mire is vagyunk képesek?
Bár erre a kérdésre még magam sem tudtam a választ de éreztem ott bent és a nyugodtságából erőt merítettem magamnak. Mivel nem tudják még lehetőleg a titkomat így ebből akár nagy előnyt is kovácsolhatok. Bár abban biztos vagyok, hogy az az érintés egy pecsét technika lehetett... Legelső körben annyi chakrát szabadítok fel magamban amennyit csak tudok. Szinte minden tartalékomat mozgosítom most mert ha jól sejtem ez lesz az egyik legnehezebb küzdelmem az utóbbi időben. A chakra felszabadítással remélem, hogy sikerül a pecsétet eltüntetni, amivel esetleg ez a valami megpecsételhetett. Miközben a vándor technika felszívódik és a bőröm ismét teljesen materializálódik érzem magamban a pezsgést, a puszta energiát amely széttépné a testem ha nem lenne elzárva. Amint koncentrálom és visszaforgatom magamba a chakrámat és így keringtetem teljesen átjár a csata izgalma.
Akkor lássuk csak mit sikerült megtudnunk erről a valamiről. Azt tudjuk, hogy nem ember és nagyon messze áll az embertől. Tudod, hogy mi ez pontosan? Nem hiszem, hogy chakra lény lenne inkább valami féle démon lehet. Én elsőre exlawnak gondoltam. Mit gondolsz erről Nibi? Oké amit még tudunk róla az az, hogy képes elszívni a chakrát és kenjutsut használ. A kenjutsu hagyományos chakra alapú támadás tehát egyetlen egy általam ismert védelmi technika nem jó ellene. Ebben az esetben nem szabad hagyni, hogy használja a kardját. Tudjuk még továbbá azt is, hogy ennek a lénynek szintén gyengéje valamiért a tűz elem. A víz technikáim közül talán csak a zessenzan használható ellene ha egyáltalán le lehet vágni a végtagjait. Mivel a hagyományos chakra nem nagyon működik ellene ezért maradnak az elemi technikák. A chakra láncokat valószínűleg elnyelné. Megpróbálhatnám túltölteni, de talán tovább bírja mint én ezért ez sem egy jó megoldás. Ebben az esetben maradnak a pecsét és az elemi technikák.
Eközben a háttérben a klónok felveszik a harcot a két gyíkkal és bevetnek minden tőlük telhetőt, hogy megvédjék és segítség Chizunét.
Azt hiszem igazad lesz Nibi valóban ki kell használnom a természeti adottságokat, legalább amíg valami jobbat ki nem találok.
Villámgyors kézpecséteket formálok és hátrébb ugrok, hogy a 44 kézjelet be tudjam fejezni mielőtt a lény rám támad. Ha megtámadna akkor az acél védelem technikát használva mozdulok ki ellene. Miután a befejeztem a kézpecséteket mögöttem a magasba emelkedik a vízsárkány amit a környék vízéből hoztam létre. "Suiton Suriyoudan no Jutsu". A sárkány hatalmasabb mint valaha. Az egyik legrégebbi víz elemű technikám amely puszta méretével is elrettenti az ellenfelet remélhetőleg most is sikerrel sodorja el és ha nem is véglegesen de lelassítja ellenfelemet.
Amennyiben a Nibi chakráját megcsapolnom olyan mennyiségben ahogy a pecsét engedi abban az esetben pedig az ő segítségével egy tűz technikával kontrázok rá a víz sárkány által okozott pusztításra. "Katon Karyou Endan". Lássuk mit lép erre ellenfelem!

Inuzuka Tsume Kedd Dec. 22 2015, 20:53

//Vérvörös fű III. szakasz - Kenshiro Karu kalandja//

Arrébb veted magad, az alak azonban nem mozdul. Ugyanott van, ahol egy pillanattal azelőtt még te magad is voltál, majd lassan utánad fordítja a fejét, aztán hasonló lassúsággal áll fel. Nem siet, talán nincs is miért sietnie. Ujja maszatos a sötét vértől, ahogy feléd emeli. Chizue küzdelmének a zaja folyamatosan kísérti a találkozásod a szellemmel, aki semmit nem tesz a klónjaid ellen. AZ erődet aprózod velük, és a prédája úgy tűnik, te vagy. Van egy olyan hátborzongató érzésed, hogy nagyon is jól emlékszik rád és a legutóbbi harcotokra. Nem siet, hagy időt a hősies monológokra.
~Sok dolgot láttam már, amihez képet te még mindig ember vagy. Te még.. nem veszítetted el a lényeged.~ A Nibi mintha kissé ideges lenne, de úgy tűnik nem hajlandó kifejteni az okát. Az ellenfeled kilétében, embertelenségében, esetleg képességeiben lehet valami, amit nem hagyja nyugodni. Ismét bebizonyosodott, mennyire másként látja a világot, mint te.
~Tudom, hogy az én erőm kellett, hogy olyan állapotban még azt is megtanuld. Nem ajándék, efelől ne legyenek kétségeid.~ Zárta röviden, hiszen sokkal fontosabb dolgokról kellett tárgyalnotok, s valószínűleg igencsak szorított titeket az idő.
~Amit mondtam, komolyan gondoltam. Ennek itt nem szabad léteznie. A halál tragikus, de egy olyan élet, ami túl van a halálon... nem való erre a világra. ~ kellemetlenül borzolta fel a lángoló szőrét.
~Ha meghalsz, mielőtt véget érne, én fejezem be. Nincs miért aggódnod. ~ tett hozzá zord elszántsággal. Egészen a rácshoz lépett, mintha egy fél lépéssel már át is léphetne rajta. Katonás jelleme szinte sütött róla most, hogy a valódi harcra koncentrálhatott. Más arc volt ez, mint az ellenséges, elégedetlen, magánytól tartó szörnyeteg, akit magadba zártál. Talán figyelmeztetett volna rá, hogy a tested képtelen megbirkózni az erejével, ha szabadon engeded?
Kérdéseidre szemei fellángolnak, s füleit is mintha hegyezné.
~Egyértelmű a befolyás, de nem exclaw. Nincs benne nagyobb szörnyeteg annál, mint ami egy emberből megszülethetett. Ez egy élő rémálom, ami nem akarja elhinni, hogy meghalt. Köti a föld.. húzza a mélység, de annyira levezstette azt aki volt, hogy észre sem veszi, hogy a világ küzd a létezése ellen. Ti.. emberek nem sokat láthattok ebből.. Nem látványos... de pusztulás követi. ~ A Nibi tekintete jóval többet fog be a környezet ingereiből, mint amit a tiéd képes látni. Az hogy maga is energia, érzékenyebbé teszi arra, hogy másféle energiákat észleljen.
Az alak lassan mozogni kezd, miközben elemzed: a feléd nyújtott kezével lusta félkört ír le, majd egészen a szívéig húzza vissza azt. Ahogy mozdulsz a 44 vízjel létrehozása miatt, ő is megmozdul. Keze a szíve fölül ismét előre csap, s vele ő is meglep gyorsasággal lendül előre. Kitérsz előle. Melletted, szinte a közvetlen közeledben torpan meg. A lába által felvert víz rád fröccsen, de ez abban a pillanatban lényegtelennek tűnik. A keze feléd száguld, hogy elérjen, s ha ki is térsz előle, újabb és újabb ütésekkel próbálkozik, melyek gyengének tűnnek ahhoz, hogy kárt okozzanak, de rettentően gyorsak. Mozdulataitok nyomán szinte lebegő vízörvény jön létre körülöttetek, s úgy tűnik, ebben a rémálomban még mindig süllyedhettek lejjebb, az egyik kitérésednél a ruhái elől kis fémtüskéket vesz elő, melyeket arcod felé hajít. Egyetlen pillanat műve, s csak a harci tapasztalataidnak hálta veszed észre. A tüskéket hasonlóan szennyezi a sötét vér, mint amivel korábban megjelölt, s ezúttal nincs más lehetőséged, mint az arcod elé kapni a kezed. A legtöbb tüske ártalmatlanul akar el az öltözékedben, van azonban egy, ami felsérti a kezed.
A világ kibillen az egyensúlyából.
Zuhansz a semmibe.
Bosszúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú - üvölt a semmi a képedbe.
Furcsa, poros helyen kezd tisztulni a fejed. Ez nem a mocsár. Sötétség ölel, mégis valami belső fény izzik mindenütt, tompán, nyomasztóan. Kettőslátásod is kezd oszlani. Egy barlangnak tűnik. Előtted út kanyarog. Talán egy nagyobb járat felé vezet. Voltál már hasonló helyen. Ez egy kicsit mégis más. Kicsit megfoghatatlanabb. Mintha csak nagy ecsetvonásokkal festett képe lenne a valóságnak, mégis elég valóságos ahhoz, hogy érezd, hogy ott vagy, s talán többmillió tonna kő van a fejed felett.

Hogy tisztán lássunk: állapotod nem változott, a vízsárkány nem jött létre így a chakrád sem változott lényegesen.

**Kenshiro Karu** Csüt. Dec. 24 2015, 02:50

Éreztem ahogy a ez a fura lény meglódul és támadásba lendül ellenem miközben megpróbáltam létrehozni a vízsárkányt. Az acél védelemmel mozdultam ki ellene ám ennek az lett az ára, hogy nem tudtam létrehozni a technikát. Remek tehát máris átvette a kezdeményezést. Legutóbb is így volt. Folyamatosan támad ám ütései nem tűnnek erősnek inkább csak lendületesnek mintha csak hozzám akarna érni. Tartanom kell a távolságot, mert ennek biztosan köze lesz ahhoz amiért az előbb hozzám ért. Ha akkor valamilyen pecsétet helyezett volna el rajtam az már biztosan megéreztem volna. Nem itt valami teljesen másról van szó. Talán valami genjutsuba próbál behúzni vagy esetleg más célja lehet. Későn jött a felismerés, mert mire kivédtem a senbonokat amiket felém dobott az egyik megsebzett én pedig azonnal zuhanni kezdtem. A sötét mélység teljesen magába szívott. Jaj ne már megint és nincs talaj csak egyedül zuhanok a végtelenbe. A legnagyobb félelmem ismét kezdett valóra válni. Ahogy belepillantottam a mélységbe ahol semmi sincs, kezdte teljesen átjárni lelkemet is a magány. Ám ekkor valami hirtelen megtörte a rémületet és kétségbe esést amely teljesen kezdett úrrá lenni elmémen. Megéreztem őt amint feltölti a belsőmet és teljesen kizárja az ürességet, a magányt. A bennem szunnyadó bijuu kivel összekötötték az életemet örökre ismét vissza rántott a "valóság" talajára...
Nagy levegőt véve nyitottam ki a szemem és érdekes módon egy különösen ismerős helyen ébredtem. Eközben még mindig ott hallottam ennek a valaminek az üvöltését ám szerencsére a Nibi lángjainak lobogására koncentráltam. Furcsa egy állapot de abszolult megvan az előnye. A kék lángok szinte teljesen elűzték a halucinációt, vagyis a zuhanás részétől megóvtak ám most egy pillanat alatt mintha a föld alá kerültünk volna. Kettős látással ébredtem ám a látásom hamar elkezd tisztulni. Azonnal oda kapok ahol megsebzett a senbonjával az az átkozott.
Itt vagy Nibi? Mond, hogy itt vagy kérlek! Mi a jó fene történt? Mi ez valami genjutsu vagy...
Ekkor hasított belém az érzés. Jó eséllyel megmérgeztek és most valami halucinációban lehetek, az is lehet, hogy ez egy genjutsu része. Ezek szerint nincs más esélyem mint belemenni ennek a lénynek a játékába... A hely emlékeztetett arra a helyre ahol elvesztettem a savat. Ez azonban sokkal művibb volt annál a sziklák is valahogy mintha egy jól megkomponált képben állnék. Egyre biztosabb voltam benne, hogy ez csak az elmém játéka és valódi testem nem a föld alatt hanem, hanem még mindig a mocsárban van. CHIZUNE!? A franc nagyon gyorsan meg kell törnöm ezt a genjutsut különben nagy bajban leszek és velem együtt Chizune is. Elkezdek rohanni az úton ami előttem van és közben próbálom megtalálni a chakrámat de most valahogy mintha minden teljesen eltompulna. Érzem, hogy ott van de nehezen tudok fókuszálni mintha valami meggátolna benne. Így biztosan nem fogok tudni komolyabb technikákat létrehozni. Nyilván a genjutsu utóhatása de ez így akkor sem lesz jó. Már éppen kezdem védtelennek érezni magam amikor valami eszembe jut. Futás közben amikor a járat végére érek egy másodpercre ismét kapcsolatba lépek a Nibivel.
Tudom már mi volt a baj. Egész idő alatt rosszul álltam a dolgokhoz. Eközben egyre közelebb sétálok a rácshoz amely elválasztja tőlem a Nibit. Úgy próbáltam elintézni ezt az ellenfelet, hogy grandiózus technikákat vonultattam fel ellene és a terveim is elbuktak segítői miatt. Most azonban egy olyan helyzetbe kerültem amiből nem fogok tudni egyedül kimászni. Ki tudja, hogy a lány halott-e és az én testemmel mi történik közben. Odaértem a rácshoz és közben érzem a lángok melegét melyek ezúttal nem égetnek annyira de talán csak azért mert a Nibi nem akar nekem fájdalmat okozni vagy csak nem figyelek rá?! Teljesen nyugodt vagyok a félelemnek nyomát sem érezheti bennem a Nibi. Eközben a megoldás egész végig itt volt előttem. Nincs olyan technikám amivel igazán meg tudnám sebezni ezt a valamit. Elszívja a chakrámat és eközben megmérgez, fizikai teste is valamiféle chakra pajzzsal van körül véve, hogy még a Zessenzannal sem tudom megsebezni. A technikáimat már látja tehát pontosan tudja milyen elemekkel rendelkezem még védekezni is tud ellene ahogy az előbb láttuk. Egyszerűen esélytelen vagyok ellene... Megfogom az egyik rácsot amely elválasztja tőlem a kilenc bijuu egyikét. ...így azt mondom, hogy az ő játékában írjuk mi a szabályokat. Azzal a jobb karomat benyújtom a rácson belülre.
Nem szándékozom feltörni a pecsétet hiszen kazuya elmondta, hogy ennek a pecsétnek pontosan az a lényege, hogy lehetővé tegye számomra a bijuu erejének felhasználását. Legutóbb egy technika elsütéséhez elegendő chakrám volt. Ezúttal azonban ha a Nibi önmagától adja át kismértékben az erejét akkor a segítségével elérhetem, hogy számomra felhasználható mennyiséget kapjak és így a terheléstől nem omlik össze a chakra rendszerem. Ez az egyetlen igazi fegyverem amivel ki tudok törni ebből a genjutsuból, vagy halucinációból. Ez az egyetlen olyan képességem amelyet ellenfelem nem ismer ez pedig bármennyire is tud nálam többet a Nibi, neki is egyértelmű kell legyen. A következő lépés a bijuun múlik!

Inuzuka Tsume Szer. Jan. 06 2016, 22:04

//Vérvörös fű III. szakasz - Kenshiro Karu kalandja//

Érezted őt. A macskát magadban. Ott volt, figyelt. Bármit is tett az ellenfeled, a köztetek lévő kapcsolat élő s meleg volt, s látszólag szemernyit sem csorbult.
A senbon helyén vörös, lüktető sebet láttál, mely ugyan nem fájt, mégis érezted, hogy ott van. A táj pedig körülötted a hátborzongató ismerőssége mellett is megőrizte a mosott, festményszerű hatását akkor is, mikor elindultál benne. Az ellenfeled valamilyen okból rendkívül részletesen vissza tudta adni a helyet, ahol elveszítetted a savat és ez be is bizonyosodott, mikor a járat kiszélesedett, s abba az ismerős barlangba torkollt. Ennél azonban sokkal többet is mutatott, lemásolt, vagy átemelt.. az épületek között emberi formák elmosott árnyai mozogtak. Úgy, mint akkor, mikor megtámadott titeket a víz.
Mozogtak ott fehérek, egy kicsiny csoport, agresszív vörösek, melyek egyre gyorsabban és egyre közelebb értek hozzájuk, kikezdhetetlen körben zárva össze körülöttük, és volt ott még egy forma, aki bár épp oly elmosódott volt, mint a többiek, ebben az örvénylésben mégis emlékeztetett valakire. Magadra. Aztán, mielőtt a vörös emberek lecsaptak volna a fehérekre, a tiéd menekülésbe kezdett....
E helyen azonban teljesen másként történt a dolog, mint a valóságban, mielőtt a másik te elillanhatott volna, egy felismerhetetlen forma a fehér csapatból ráborított egy épületet.
A barlang szájából többet nem láthattál.
A Nibi a rács mögött várakozott. Lángjai ugrásra készen, de visszafogott hővel lobogtak, vagy épp te nem érezted most a hevüket.. Ő téged figyelt, s azt, hogy a rács előtt, ilyen szokatlanul mit teszel. Talán remélte, hogy feltörik a pecsét, noha már egyszer kimondta, hogy ezt a lényt segít megállítani. Tekintete nem rezdült, s mintha a lélegzetét is visszafogta volna. Egy ragadozó figyelt a rács mögül. Mégsem érzett félelmet benned.
~ Gyere hát.. vajon el mersz merülni a lángokban?~ mintha élvezte volna a pillanatot, mégsem tűnt úgy hogy önként adná magát. Nem nyerted meg magadnak a támogatását, de értékelte a pillanat humorát.
~Gyere gyere... ~ vicsorgó vigyorba húzódott a szája, s fejét a rácsnak nyomta. Valahol feletted lebegett a feje, s sárga szeme onnan nézett le rád, miközben a lángok a rácsot nyaldosták.
Aztán merészen átnyúltál a rácson, s mintha a macska tűzzé roskadt volna, a kezed egyszerre forró lángok közé merült, s ahogy újra kivehetővé vált az alakja, tekintete már a tiéddel függött egy szintben.
~Ritka alkalom ez ember. Ne hidd, hogy ilyen könnyen kaphatod meg az erőm. Ez a szövetség csak erre a csatára szól, hogy ezt a természetellenes szörnyeteget elpusztíthassuk.~ jóval komolyabb volt, mint előzőleg, s tekintetében kíméletlen megingathatatlanság ült. Aztán szabadon engedte a tüzét. Égetőn és forrón futott a bőröd alá, majd alább s alább, s eltöltött az erejének egy apró szikrája, mely megült benne.
~Ezzel.. kitörhetsz ha akarsz.~ s ha így kívánod, vissza tudsz térni a valóságba.
Ha még maradsz,a romok között az áttetsző másod összetörve fekszik, de még mintha mozogna... Jóval élőbb és részletesebb, mint a többi forma, ám mikor közéjük lépsz, mindahány, legyen az vörös vagy fehér, rád támad, hogy ha kell puszta kézzel tépjen szét, s valamivel távolabb egy áttetsző fehér alak csak figyel...
A Nibi erejével végül legyőzheted őket, az alak pedig elszáll, akár a füst, gyorsan menekül.
Végül kiléphetsz ebből a világból, a macska erejével.
Hirtelen zuhansz vissza a testedbe, s ezzel lényegében el is enyészik az erő. Aggasztóbb azonban az ellenfeled, kinek súlya a tested nyomja, hiszen rajtad ül, s arcod hideg, hosszúkás ujjaival fonja körbe, úgy emeli tehetetlen tested maga felé, hogy közvetlen közelről nézzen az arcodba, s talán ez az amivel fenntartotta a téged emésztő bűbájt.

**Kenshiro Karu** Szomb. Jan. 09 2016, 13:17

Bármilyen mély genjutsuba is kerültem, a Nibivel nagyon élénk kapcsolatom maradt fent. Ebből a kapcsolatból merítettem erőt, hogy legyőzzem a genjutsu sötétsége által okozott gyilkos magányt. Ahogy feleszméltem és elindultam ebben a festmény szerű világban, mintha egy hatodik érzékem folyamatosan jelzett volna, hogy csapdában vagyok és ébredjek fel. Igen leginkább egy rémálomhoz tudnám hasonlítani ezt az egészet, de egy olyan rémálomhoz amiből nem tudok felkelni és amiben az egyetlen valóságos a bijuu és jómagam...
A jelent és a helyszín nagyon is ismerősek voltak. Ez volt az a barlang ahol elvesztettem a sav kekkei genkai képességemet és ahol elvesztettem egy kicsit talán saját magamból is egy részt. Nehéz szívvel sétáltam fel a barlang szájához ahonnan nagyon jól beláttam az egész területet és most egy teljesen más szemszögből néztem végig az egész jelenetet. Én nem így emlékszem erre a harcra... Valamiért az én fejemben teljesen másképp szerepel ez az egész eseménysorozat. Amikor az épület zuhanni kezdett az alternatív énem felé egy pillanatra bevillant egy emlékkép.. de már rég kézpecséteket kellene mutogatnom.
Eközben elmémben egy teljesen másik "csatatéren" éppen minden félelmemet leküzdve az ismeretlennel szemben benyúltam a Nibit zárva tartó ketrec rácsain és hősiesen néztem szembe a macskával. Valamiért éreztem, hogy most nem fogunk sem harcolni sem szópárbajt vívni. Mindketten tudjuk, hogy ennek a valaminek távoznia kell az élők sorából és sajnos egyedül nem vagyok képes ezt véghez vinni, legalábbis ilyen állapotban biztosan nem...
Nem hiszem, hogy ilyen könnyen odaadnád bárkinek is az erődet erre azonban most szükség van mert mindketten tudjuk, hogy ennek a valaminek nem szabad ezen a földön járnia. Megértettem, hogy erre a csatára kölcsönzöl nekem az erődből és köszönöm neked.
"Aztán szabadon engedte a tüzét. Égetőn és forrón futott a bőröd alá, majd alább s alább, s eltöltött az erejének egy apró szikrája, mely megült benne."
Amint a bijuu chakrája elért engem először csak egy kis bizsergést éreztem amint a chakrája feltöltötte az én chakra hálózatomat, aztán a bizsergés egyre forróbb lett és végül már úgy éreztem mindjárt fel is gyulladok belülről. Tudtam, hogy a Nibinek elképesztő erejű chakrája van, de azt nem tudtam, hogy ez az erő ilyen hatással lesz rám. Éreztem valami furcsát a szememnél is. Mintha egy pillanatra másként láttam volna a világot.. sokkal részletesebben és valahogy másként. Aztán visszatért ismét a látásom és már tudtam is mit kell cselekednem. Több mint egy évvel ezelőtt ebben a barlangban elvesztettem valamit, valamit ami szerves része volt az életemnek és lényemnek. Megfosztottak a vérvonal képességemtől, az örökségemtől amely igazán kenshirová tett... Ez azonban a múlt és nem élhetek örökké a múltban. Valmi sokkal nagyobbat és sokkal többet kaptam helyette az élettől. Bár nem véletlen de valahol belül mosolygok és örülök, hogy őt választottam.
A Nibi erejének csupán egy apró szikráját kaptam meg, viszont ez bőven elég volt ahhoz, hogy az én tartalékaimat és chakrámart maximálisan feltöltse és elég lökést adjon, hogy kilépjek a genjutsuból. Magam mögött hagytam az egész jelentet és jelképesen a múlt lezárásával együtt visszatértem a jelenbe. Csukva volt a szemem és csak annyit éreztem, hogy valaki a levegőben tartja elernyedt testemet amelybe egy pillanat alatt tért vissza az élet. Ahogy kinyitom a szemem ellenfelem valami olyan dologgal találhatja szembe magát amivel eddig még talán soha. Pupilláim teljesen megváltoztak és egy pillanatra sárgás fényben ragyogó macska szemeknek hatnak ahogy a Nibi ereje elpárolog belőlem.
Teljes erőmből mellkason rúgom az engem tartó testet és mondhatni így rugaszkodom el róla. Egy elegáns hátra szaltóval érek földet és azonnal kézpecséteket formálnak kezeim. A már jól megszokott sárkány állásban fejezem be a rövidke sorozatot majd egy mély levegőt veszek. "Katon Karyuu Endan" Elméletileg fehéren kéne izzania ennek a technikának, ám amint a tűz egyre forrósodva közeledik ellenfelem felé a fehér helyett inkább kékessé kezd válni. Ez a Nibi bennem maradt chakrájának lehet a hatása, annak a kis maradéknak ami az én chakr ahálózatomban maradt. Kihasználva, hogy a visszanyertem a teljes chakra készletemet, ha a katon technikám nem végzett ellenfelemmel a következő technikámat kikerülni biztosan nem fogja tudni. gyorsan ráfűzök egy robbanójegyzetet egy kunaira majd azt a zombi felé dobom és még a levegőben megsokszorozom. Most azonban több száz másolat száguld ellenfelem felé. (Nagyjából így képzeld el.) Aztán egyszerűen csak egy elnyújtott ugrással hátra ugrok hármat majd egyszerűen csak élesítem a robbanójegyzeteket. Ennek elégnek kell lennie. A lökéshullám minden bizonnyal ledönt a lábamról. Azonban nem szabad sokat várnom. Ismét kézpecsétek sorozatába kezdek.. "Kekkai: Tengai Houjin" Az érzékelőtér végig szalad az egész tájon én pedig azonnal tudom, hogy ki merre van a mocsárban, a legkisebb hangyától kezdve egész Chizunéig akit keresek. A lány segítségére sietek a shusin no jutsuval. Remélem nem késtem el és a szemeim még tükrözik, hogy kinek az erejével küzdök, talán ez elijesztheti a gyíkokat.

/Azért gondoltam, hogy karu szeme megváltozik mert a festményi tájban nem használt fel semmit a chakrából így az hátha kitart legalább látványeffektnek a következő körben. Elrettentésként talán jó lehet illetve talán hősöm látása is kiélesedik arra a pár körre. A cselekedeteim akkor si ezek ha nem sikerül amit most próbálok a végén!/

Inuzuka Tsume Vas. Jan. 24 2016, 20:09

//Vérvörös fű III. szakasz - Kenshiro Karu kalandja//

A mellkasrúgást tartod ideális reflextámadásnak, de kivitelezés közben rá kell jönnöd, hogy hiába vagy hajlékony mint Kandúr Bandi, a rajtad ülő ellenfél, aki a szemed változására egy kicsit még közelebb is húzódott, hogy az arcodba bámuljon, talán épp ezt a változást fejtegetve, igencsak akadályoz ebben a manőverben, és a Nibi is a kitörést segítette csupán. Nem tetemes, de nem is lebecsülendő a súlya ebben a helyzetben, és arra semmilyen módod nincs, hogy mellkason rúgd.
Fickándozásod arra jó csupán, hogy erősebben kezdjen kapaszkodni, így körmei már bele is vájnak az arcod finom bőrébe, kicsi vörös félhold formákat hagyva, s lábai is neked feszülnek, hogy még jobban a földnek szegezzen. Reflex ez tőle is, és épp ezért a kezeiddel nincs ideje törődni. Talán eszébe sem jut.
-Ne... akard.. nehezebbé tenni.... - mélyről jövő levegős- hörgő suttogással szólít meg. Nem olyan a hangja, mintha túl sokat beszélne. Arcát még ilyen közelről sem látod, s szemének is csak a lázas csillogása utal életre. És így, ebben a helyzetben a szagot is megérzed, amit áraszt: azt az émelyítő, romlott szagot, mely a csatákat is, általad már túl jól ismerten kísérti: a vér kiszáradt bűzét, a halál szagát. Ruhája is erről árulkodik: koszvadt köpenyén, s kötésein át is megszáradt, porló barnás-fekete foltokban ült meg a vér.
- Ken.. shi... ro. - tekintetében a halálod látod tükröződni
-Ez... a föld.. a halálod.. kívánja... - susogja fenyegetőn, de ami ennél is különösebb hogy bár látszólag nem tesz semmit, mégis valami szörnyű veszi kezdetét. Miközben továbbra is hanyatt fekszel vele magadon, ott, ahol kezei az arcod érintik, olyan fájdalmat kezdesz érezni, mintha az arcod próbálná letépni; chakrahálózatodból erőszakkal kezdi a chakrát kiszipolyozni, mely ellen a tested természetszerűen tiltakozik, s ez rendkívüli fájdalomban koncentrálódik. S eközben egy árnyékot is fel vélsz fedezni magatok felett, mely a friss vég szagával tölti el a levegőt. Egy gyík tért vissza.

**Kenshiro Karu** Pént. Jan. 29 2016, 00:44

Ahogy próbálom magamról lerúgni ezt az ocsmányságot egyre csak belém gabalyodik aminek nem lesz jó vége. Aztán megtörténik az ami teljesen váratlanul ér. Úgy érzem mintha valami bennem változott volna meg. Vagy lehet, hogy csak a genjutsu zavart össze? Egy pillanatra mintha teljesen másképp láttam volna a világot, a színek kiélesedtek. Tudtam, hogy valami történt és közben éreztem ahogy ez a két lábon járó zombi közelebb hajol hozzám és közben a körmeivel megsebzi az arcomat, ahogy kapaszkodik belém. Hagyom inkább a szabadulásnak ezt a módját, de akkor valami olyat készül tenni amit még sosem tapasztaltam. Gyakorlatilag ahol megsebzett, mintha csak le akarná tépni az arcomat, de nem a húsom marja, hanem a chakrámat. Mérhetetlen fájdalom hasít belém ahogy elkezdi elszívni a chakrámat. A kezeim közben szabadon vannak és ki is tudnám használni ezt az előnyt ám akkor történik meg az amire mév kevésbé szàmítok.
Egy gyík tér vissza és itt a lehetőségem, hogy megpróbáljak kiszabadulni. Nagyon gyorsan elmutogatom a szükséges kézpecséteket és miközben a gyík megérkezik hagyom, hogy a testem teljesen átvegye a föld állagát amin fekszem. A fájdalom erős, de én már rég hozzászoktam az ilyesmihez így ezzel nem fognak tudni megfogni azonban a chakrám megcsapolása és a vándor technika újboli használata miatt érzem, hogy rövidre kell zárnom ezt a küzdelmet különben nagy bajban vagyok, ha már a Nibire nem számíthatok többet.
Köszönöm neked a segítséget, de hát úgy néz ki, hogy idekint sem éppen rózsás a helyzet. Minden esetre hálás vagyok neked és köszönöm a segítséged.
Ahogy a testem elsüllyed a mocsárban ellenfelem bizonyára észleli ám ez ellen nem nagyon tud mit tenni. Újra materializálom magam a gyík és a zombitól egy kicsit távolabb és ekkor esik le, ha a gyík itt van akkor mi lehet Chizuneval...?
Mérhetetlen gyűlölet rohanja meg a lelkemet és elmémet egyszerre. Egyszerűen nem bírom bent tartani, felperzsel és elemészt minden gondolatot. Most találtam meg őt és elvették tőlem? Nem, az nem lehet...
- Hol a lány? HOL VAN?
Érzem, ahogy kezdem egyre jobban elveszteni a kontrolt. Kazuya figyelmeztett, hogy uraljam az érzelmeimet mert ezen keresztül a bijuu utat törhet magának. Bár maga pecsét még viszonylag friss azonban az érzelmeimet meglovagolva a démon könnyen átveheti felettem az irányítást.
- MIT CSINÁLTATOK VELE?
Nem érdekel ha akarja vegye csak át és küldje a pokolra ezeket a férgeket...
Hol van? Mi történt vele? Megölték? MEGÖLTÉK? NEM! AZ NEM LEHET...
A gyűlölet teljesen elborítja az elmémet és mint egy vörös fátyolként borul a tájra. Talán már a bijuu irányít?
"Katon Gouka Messitsu"!!!

Inuzuka Tsume Hétf. Feb. 08 2016, 21:28

//Vérvörös fű III. szakasz - Kenshiro Karu kalandja//

Lassan mintha az egész arcod lehántaná, mintha a szövetek is megindulnának a chakrával... és a fájdalom egyre erősebben hasít az agyadba, mégis elmutogatod a kézjeleidet, az energiák pedig az iszonyatos szívás ellenében is megmozdulnak, hogy létrehozzák a technikát. A tested átveszi a föld állagát, s ezzel kezei még mélyebben süllyednek a nedves, iszapos-homokos új testedben. Nincs olyan szerv, amit elérhetne, de a chakra ugyanúgy áramlik belőled kifelé. Az ellenség veled együtt kezd alámerülni. Úgy tűnik nem zavarja a változás, vagy csak nem érdekli. Csimpaszkodik beléd, hogy elszívhasson mindent, amit csak elér.
Aztán a gyík egyszer csak lerántja rólad. Talán ez a te szerencséd..
Valamivel távolabb bukkansz elő, hogy összeszedd magad.
~Most foglalkozz az ellenfeleddel. Odabenn talán máshol támadhattad volna meg. De idekinn sem legyőzhetetlen. Sok erődet elvette. Légy észnél.~ A Nibi figyelt, és talán próbálta megfejteni a szörnyeteg gyenge pontjait.
~Magába gyűjti az energiákat. De ki kell adnia magából. Vigyázz.~ És valamivel távolabb a gyík aggódó pofával két karmos mancsában tartja a törékenynek látszó alakot. Nem tiltakozott akkor sem, mikor leválasztotta rólad, s úgy tűnt most sem tiltakozik. Fehér karja a föld felé lóg, körmeiről a te véred csepeg a földre. Ő pedig remeg. Az ellopott energia szinte mozog a bőre alatt. Korábban talán könnyen tudott élni ezzel a többlet energiával, most azonban, hogy egész lénye elborult, valószínűleg kiszámíthatatlan volt az egész folyamat. De ebben nem lehettél biztos, és talán a düh, mely kezdett teljesen elborítani, ki is zárta ezeket a gondolatokat. A Nibi pedig várt. Már nem rájuk figyelt. Lángoló alakja a kapunál állt, és azt figyelte, átbillensz-e az egyensúly utolsó biztos pontján, és alábukva elveszel-e örökre. Azt figyelte, a szabadság kapuja kitárul-e előtte.
Válaszok nem érkeznek a kérdésedre, s az őrült tűz előtör ajkaidról, pusztító orkánként törve előre. A gyíknak nem maradt több ideje, mint a magasba dobni az ellenséged, s már be is borította a tűztenger...
Ellenfeled szinte éllettelen volt ahogy emelkedett, majd megmozdult, s átbillentve magát a nullponton szinte a gravitációt is meghazudtolva függött odafenn, s tudtad, hogy téged néz.
Aztán vérmaszatos kezeit felemelte.
Köpenye szinte szárnyszerűen lebegett körülötte. A halál angyala, a pusztulás véghírnöke lebegett todafenn.
Már hallottad is, ahogy hisztérikus kacaj fut ki a száján. Hátborzongató, hiszen ezúttal pont ugyanazt a hangnemet ütötte meg, amit az első találkozásotokkor, s ez a hangnem más volt, mint az előbbi.
- Ezt.. ideje lezárni! Már nem csak a föld, de én is a véredet akarom. Túl sokat ontottál már ki, ideje megfizetni az árát. Add a halálod!
S mondatát egy mély levegővétellel koronázza meg, hogy aztán számtalan pengeéles széllövedék induljon meg irányodba. Fuuton: Shinkū Renpa. S ha ez nem lenne elég, a széllel még a saját tüzed egy részét is visszfordítja feléd.

--------------------------------------------------
Chakraszint: 55%
Önkontroll: 60% - ha tovább csökkented, a Nibi kitörését kockáztatod.

**Kenshiro Karu** Kedd Feb. 09 2016, 23:46

~ Hogy mit is gyűlölök úgy igazán szívből? Kirigakurét gyűlölöm talán mindennél jobban. Minden fájdalmam forrását rájuk vetítem ki. Gyűlölöm még azokat akik elárulták a klánomat és mégis a saját véremnek állították magukat. Azokat is akik megfosztottak a valódi szüleimtől, majd akik miatt el kellett menekülnöm és szinte gyerekként nyakamba vennem a fél világot. Gyűlölöm ezt az egész rendszert amiért üldöz és világ életemben üldözött. Annyi gyűlölet van már bennem, hogy nem nagyon tudok vele mit kezdeni és rá kell szabadítanom a világra... Mi is az a gyűlölet? Ha definiálni kéne akkor én az egyik legerősebb és legnegatívabb emberi érzésnek mondanám, de hát ez tesz minket emberré, az érzések kovácsolnak minket egésszé és ahol gyűlölet van ott van szeretet is. Azért gyűlölöm ezt a valamit mert megölte az öreget, aztán most úgy néz ki végezhetett Chizuéval... Chizue de hiszen őt szeretem, de nem is akárhogy. Kazuya, és Kanko akik apám helyett apáim! Talán van miért nem bedobni a törülközőt? ~
A fájdalom az arcomon még itt a Nibi ketrece előtt is érzem. Mint egy alva járó, vagy inkább egy Zombi közeledtem a rács felé és ki tudja mit művelek, ha nem térek magamhoz. A Nibi ott állt egyenesen előttem és a szabadság szikrája lobbant a szemében. Nem szólok egyetlen szót sem csak kézjeleket mutogatok és kinyújtom a jobb karom. A chakrámból megformált láncok úgy törnek elő a kezemből mintha előre elpróbált táncot járnának. Két vastag és szöges lánc csapódik a ketrecnek.
Nem Nibi ezt sajnos nem engedhetem. Vannak dolgok amikért mindig is én leszek a hibás és ezért nem győzök tőled bocsánatért esedezni most és a jövőben amíg élek. A mi sorsunk mostantól össze van kötve. Tudom, hogy nem ezt szeretnéd hallani, de nincs más választásom kérlek ezt értsd meg!
Mire befejezem a mondatot a Kongo Fuusa által létrehozott láncok olyan sűrűn szőtték át a ketrec rácsát, hogy esélyem se legyen kinyitni. Ezzel mind jelképesen mind technikailag ellehetetlenítem magam attól, hogy a bijuu szabad utat nyerjen és elemésszen engem.
A gyík feldobta ezt az exlawot vagy legyen akármilyen szörnyeteg és legnagyobb megdöbbenésemre a gyík halálát lelte a lángok között de ellenfelem ahelyett, hogy visszazuhant volna saját poklába, a tőlem elszívott és instabillá vált chakrát egy pusztító szál technikával küldte vissza rám. A vákuum élek olyan sebességgel csapódtak a földbe, hogy tudtam, a védelmem nélkül esélyem sem lenne. Amint a saját tüzem is kezdett ellenem fordulni úgy döntöttem most érdemes visszavonulót fújni. Az Itanashitól ellesett technikával és a vándor technika segítségével villám gyorsan beveszem magam a földbe. A helyzeti előny az enyém mivel ő a levegőben van és remélhetőleg nem tud úgy repülni mint egy madár.
Mivel a chakrámra vigyáznom kell a folyamatos védelem miatt ezért a legegyszerűbb trükkhöz folyamodok. Ellenfelem tud repülni chakrából van a teste és tud chakrát elszívni, hátha ezt most megeszi. Kijövök a földből és röhtön létrehozok egy bunshint aztán elbújok ismét a föld alá az egész nem vehet igénybe pár másodpercnél többet. Muszáj a föld alatt maradnom, mert a technikája kegyetlen és ha célba talál akkor bizonyosan végem van. Közel maradok a felszínhez és amikor hallom, hogy esetleg megtámadja a klónt feljövök a másik oldalon. 1 lövésem van és nem szabad elhibáznom. Mivel a tüzet eddig valamiért mindig kikerülte ezért most egy másik technikát választok amivel még nem próbáltam megsebezni.
- Suiton Zessenzan!
Mivel nem lehet nálam métereknél messzebb ezért feltételezhetően telibe találja a technika. Ha nem sikerül marad a bujkálás!

Inuzuka Tsume Vas. Feb. 21 2016, 21:50

//Vérvörös fű III. szakasz - Kenshiro Karu kalandja//

A rácshoz léptél, s a koncentrációd akaratod szerint mozgatta a chakrád. A láncok körbe ölelték a ketrecet, s úgy tűnt erősen tartják. A macska tekintetében dac lobbant fel, ahogy meglátta mit teszel, mintha türelme egyszeriben elforrt volna.
~ Ha azt hiszed, ilyen könnyű engem visszatartani... ~ lépett a rácshoz. Hirtelen hatalmasnak tűnt, s ahhoz hogy jobban rád nézhessen még le is kellett hajolnia. Érezted azt a forróságot, mely lélegzetével csapott az arcodba. Aztán hirtelen megmozdult, s olyan erővel vágódott a rácsnak, hogy a puszta ereje levert a lábadról. A láncok viszont kitartottak. Ő pedig ismét nekiugrott, nekifeszült. A láncok, s a rácsok is bár recsegve-ropogva állták még az erőt, nem tudhattad mennyi támadást is bírnak ki. De most nem tette próbára újra. Még nem. Égő tekintete rád szegeződött.
~Az, ami itt fogva tart engem, messze nem elég erős, hogy sokáig itt maradjak. Abban a pillanatban, mikor lemondasz az élni akarásodról, én kérdés nélkül át fogom lépni ezt a silány akadályt.~ Végtelen nyugalommal, megrengethetetlen bizonyossággal mondta, mit sem törődve a korábbi bocsánatkérő szavaiddal. Te pedig épp időben figyeltél ismét ahhoz a külvilágra, hogy elkerüld a lefejezést. Hihetetlen szerencséd volt, s egyúttal ez a helyzet talán arra is figyelmeztetett, hogy csata közben elmerülni saját benső világodban, nem életbiztosítás. A tűz elől menedéket találtál a földben. Ha szerencséd van, még akár meg is lepheted az ellenfeled... És ő rámozdul a csalira, egy újabb széllökéssel küldi utána a felszított tüzet, s míg a klónod semmivé foszlik, neked is van pár pillanatod egy újabb cselekedetre, s ezúttal élsz is vele!
Ahogy ismét előbukkansz a földből, látod magad előtt az alakját odafenn. Köpenyét őrült szék tépázza, s egyre kevésbé tűnik emberinek odafenn. Mintha megérezte volna, hogy előbújtál, feléd fordul. És ekkor, épp mikor elindítod a zessenzant, a semmiből ezüstös láncok törnek elő, és megragadják őt, épp csak annyira fogva tartva, hogy már ne legyen esélye elmenekülni a technikád elől. A szörnyeteg odafenn még megpróbálja így is félrerántani magát, de nem tud kitérni. A technikád végigvág a testén. Aztán a lánc az ellenfeleddel együtt lehanyatlik. Tompa, kemény, undorítóan nedves puffanással ér földet... Vajon elpusztult?
Ha közelebb lépsz hozzá, a teste mozdulatlan. Lába lehetetlen szögben meredezik, s jól látható a roncsolás, ahol a zessenzan átvágott rajta... feje immár fedetlen. Haja csapzottan keretezi az arcát. Egy sokat szenvedett, megkínzott nő arcát, mely ismerős... de kilétéről teljes bizonyságot akkor nyersz, mikor gallérja alól panaszos sivítással egy kis aranytaréjú gyík kacsázik elő, és fut az arcához, hogy azt csipkedve próbálja életre kelteni... hiába.
A nő, aki valaha szépségével dolgozott a Fűért, és a megmentésetekért tért vissza ide, hogy megszabaduljatok Kirigakure fojtogató szorításából, most végérvényesen holtan hevert a sárban, s a csendben, melyet csak a tűz ropogása tört meg. Vajon az akkori csapatból hányan haltak még meg?
Valamivel távolabb, akárcsak valami halovány káprázat, Chizue állt. Viharvert volt, láthatóan kemény csatát vívott, s úgy tűnt az egyik válla meg is sérült, de élt... Zöld tekintetével csak meredt rád, de egy szót sem szólt. Aztán biccentett egyet. Végeztetek.

//És ezzel ez a kaland is véget ért. Még egy zárást várnék a részedről, ahogy szoktuk Smile

egyébként ez megint szép játék volt, bár mintha a végére kicsit rövidültek volna a reagjaid, de nem kötözködök, ideje hogy szabad legyél! Laughing

Tekintve hogy a korábbi kalandrészekre már kaptál ch-t, így csak ezt az utóbbit jutalmazom: a megbeszéltek szerint 0 chakrát kapsz, illetve egy kis jutalmat is megállapítok: időre, eseményekre, szép reagokra és körökre tekintettel kapsz 32 chakrát.//

**Kenshiro Karu** Hétf. Feb. 22 2016, 23:02

A pillanat egy örökkévalóságnak tűnt ahogy a láncok felkúsztak a rácsokra és megerősítették a Nibit elzáró rácsot. Közben a démon megmutatta, hogy rászolgált a démon macska elnevezésre és olyan erővel rontott a rácsnak, hogy azt hittem az azonnal megadja magát. Egy kétségbe esett második próbálkozás után a pecsét még mindig ép volt és bár nem mertem volna megkockáztatni még egyet feltehetőleg a másodlagos pecsét működésbe lépett mert a Nibi visszavonult. Amint a környezetem materializálódott és ismét a mocsárban voltam és csak a másodperc tört részén múlott, hogy megőriztem a fejemet az egyik szélpenge majdnem betalált, de végül sikerült lebuknom a föld alá és miközben ellenfelem bevette a csapdát és arrafelé figyelt megláttam az esélyt arra, hogy befejezzem ezt a harcot. Kibukkantam mögüle a föld alól majd egy gyors kézpecsét sorozat után telibe találtam a Zessenzannal. Azonban óriási szerencsém volt ugyanis miközben rálőttem valaki elkapta pár lánccal. Nagyot dobbant a szívem hiszen tudtam ez biztosan ő volt.
Hála istennek életben van. Nem tudom mitévő lettem volna ha nem sikerül neki...
Ellenfelem élettelen teste lehanyatlott a földre és miközben kegyetlen szél tépázta a tájat én odasétáltam hozzá és egy ismerős arcot véltem felfedezni a csuklya alatt. Ő volt az a nő aki kísérteties szépségével tűnt fel legelőször még amikor elvesztettem a kekkei genkaiomat. A test most meggyötörten feküdt előttem a sárban. Tudtam, hogy nem hagyhatom így. A hátára fordítottam az élettelen testet, majd elkaptam az aranygyíkocskát és egy gyors mozdulattal kitörtem a nyakát. A gyík holttestét a nő mellkasára tettem majd kézjeleket formáltam és óvatosan meggyújtottam alattuk az avart egy szárazabb részen.
Mikor már meggyulladt ellenfelem teste akkor vettem észre a távolban Chizunét akinek az egyik válla úgy lógott mintha kicsavarodott volna. Eddig azért nem kerestem meg, mert a láncokból leesett, hogy életben azonban gondoltam hagyok neki egy kis időt, hogy összeszedje magát és magamnak is kellett hagynom egy kicsit, hogy sikerüljön feldolgoznom az utóbbi hónapok történéseit. Bólintottam a lánynak és közben odasétáltam hozzá. Gyengéden megöleltem és megcsókoltam őt. Nem törődtem a helyszínnel a körülményekkel semmivel, csak az ajkát akartam érezni...
Kicsivel később már kiértünk a mocsárból és leültünk egy rögtönzött táborban, úgy döntöttem gyorsan bekötöm a lány karját.
- Képzeld el most talán egy kicsit jobban ment a kooperáció a Nibivel. Sőt amikor beleestem annak a valaminek a genjutsujába akkor az ő erejével szabadultam ki. Ettől függetlenül az utolsó beszélgetésünkkor majdnem nekem esett de a pecsét még kitart. Nem tudom pontosan meddig de még kitart. Meg kell tanulnom ezt a technikát, hogy újra tudjam alkotni magamon ha szükséges... Ezen kívül úgy érzem, hogy most sikerült fellépni egy olyan szintre amiről eddig csak álmodtam...
Vettem egy nagy levegőt és hagytam, hogy a lány élménybeszámolót tartson, aztán elmeséltem, hogy pontosan velem mi történt. Azt az éjszakát még együtt töltöttük összeforrva a csillagok alatt. Másnap elbúcsúztam Chizunétól és megbeszéltem vele, hogy egy hónap múlva találkozzunk egy előre megbeszélt helyen. Én ott leszek és várni fogom azonban most el kell mennem és le kell törlesztenem az adósságomat egy nagyon régi ismerősömnek. Itanashi feltehetőleg még vagy már a kontinensen van. Honnan tudom, egyszerűen érzem. Változik a széljárás és valami új irányba terel minket. Miután Chizunénak búcsút intettem tudtam, hogy még valamit el kell intéznem mielőtt elindulok a tűz országába ezért tettem egy kitérőt és egy nagyon titkos helyen találkoztam egy nagyon titkos kapcsolatommal...
Nagyjából négy hét telt el... folytatás itt.

/ Nagyon szépen köszönöm a lezárást és a jutalmat. Nagyon jó játék volt! Smile

/

**Kenshiro Yori** Csüt. Márc. 10 2016, 16:39

A mai nap napsütéssel kezdődött és azzal is folytatódott egészen idáig. Baljós felhők gyűlnek felettem mély morajlásaikkal. Muszáj lesz, behúzódnom valahová még mielőtt mindenem szétázik, már csak az hiányozna. Körülbelül egy félórányi járásra találtam rá a határ menti vendéglőre még mielőtt rám szakadt volna az „istenek haragja”. Betértem, majd egy asztalhoz ülve gyertyát gyújtottam. Egy fedett pergament terítettem az asztalra, olyan naplónak mondható irományos félét majd elkezdtem írni:

~ Már lassan két hete bolyongok az ország határvidékén. Egyik nap sátorban alszom, másnap, ha a feltételek is úgy engedik, össze tudok gyűjteni egy meleg fedél alatt eltölthető éjszakára. Mindenfelé menekültek és katonák masíroznak, tekintettel az elhúzódó háborúra. Érthetetlen számomra, hogy még mindig tart és nem tudnak pontot tenni az i végére a nagyhatalmak, látszólag mindennek megvan a maga oka. Mindenki szemében pánik és ijedtség lappang, rengetegen gyászolnak és sírnak. Lehet, hogy én is így végzem? Egy felíratlan zacskóban? Talán ha megsajnálnak, egy tisztes temetéssel köszönök el a világtól. Nem, ezt nem engedhetem, elvégre még a klánom béliekkel sem találkoztam. Túl sok megválaszolatlan kérdésem, de úgy tartják, mindennek eljön a maga ideje. Nap, mint nap visszatérek a Kenshiro birtok közelébe várva, hogy majd valaki esetleg valami felbukkanna, de semmi.

Gyakran álmodom fekete alakokkal, nem csinálnak semmit mi említésre érdemes lenne, de mindig dörömbölő szívvel és verejtékezve ébredek. A furcsa belső hangot sem hallottam már jó ideje, valami történik körülöttem, hogy mi is micsoda remélem, nemsokára kiderül.

**Kenshiro Karu** Csüt. Márc. 10 2016, 21:30

A kenshiróknál nem találtad meg akit kerestél vagy legalábbis nem akart neked megmutatkozni. Azonban a vér kötelezett és ezt tudtad pontosan jól ezért nem adtad fel. Ott voltál mindig valahogy a Kenshiro villa közelében és nem adtad fel, hogy egyszer majd találsz valakit aki esetleg tud neked segíteni.Bár Karuról nem tudtál meg semmit csupán annyit, hogy elhagyta az országot is és a nyakába vette a világot, azonban az öreg aki most a klánt vezette még csak nem is Kenshiro. Mi lett ennek a klánnak a tartásával hiszen nem ezt hallottad róluk annak idején. Most inkább viseled szégyennel ezt a nevet mint büszkeséggel. Azonban ahogy az eső mindent elmos így ezt a szégyenérzetet is el fogja.
Amint a kis fogadóban ülsz az egyik asztalnál hirtelen leül valaki veled szembe. A többiek mintha észre sem vették volna, hogy történt valami. Ez a furcsa valaki csuklyát viselt ami teljesen az arcába volt húzva így nem igazán láthattad, hogy ki az de valahogy mintha ismerős lenne...
- Kenshiro Yori. Hallottam már rólad és figyeltelek is amint nap mint nap visszatérsz a klán birtoka köré.
Miközben beszélt ez a valaki annyi kiderült róla, hogy férfi és a levegő mintha sistergett volna körülötte az erőtől. Olyan kisugárzása és aurája volt ennek a férfinek mint egy igazi vezetőnek. Valahogy így képzelted el régen a klánod tagjait és nem is lőttél nagyon mellé.
- Fiam úgy döntöttem, hogy mostantól én foglak képezni. A nevem Kenshiro Kazuya. Holnap hajnalban gyere vissza a birtokra és ha kíváncsi vagy a klánod illetve a saját múltadra akkor ne késs el, pontban napkeltekor legyél ott...
Miután befejezte a mondanivalóját egy pillanat alatt eltűnt. Ma éjjel bár az eső esik de a te szerencse csillagod talán mégis rád ragyogott?!

Inuzuka Tsume Hétf. Júl. 03 2017, 21:31

Ébredés- Kenshiro Dai

-Dai!- könnyed nevetés harsant. Egy fiatal lány. Talán elmosolyodtál. Kényelmesen pihentél a forróságban, bár hideg fuvallat borzongatta meg a tested.
-Dai! - egy másik hang vegyült az előző nevetésbe. Ketten voltak tehát. Már láttad is őket. Frissek, fiatalok, illatosak. Szokatlan szűk ruhában.
-Ugye tudod Dai, hogy szurkolunk neked? – kérdezte az alacsonyabb, barna hajú lány és kacéran rád kacsintott.
A hideg élesebbé vált. Érezted, ahogy tested ösztönös reakciója, a reszketés végigszalad benned. Ekkor hunytad le a szemed. Arcodon még e hideg ellenére is érzed a forróságot. Vagy talán nem is az arcodon, hanem a fejedben? Valami hideg cseppent a szemhéjadra, s csakhamar egy újabb csepp követte. Ritmusos koppanásukból, s a földből feltörő erőteljes, nedves fűillatból könnyen rájöhettél mi ez: eső. Eső, mely elmosta az előző érzeteket, kíméletlenül vezetve vissza a valóságba.
Talán ideje lett volna mozdulni. De nem ment. Érezted, a testedbe nyilalló fájdalmat. Csukló. Boka. Derék. Mellkas. Durva kötélnek feszültek. És tucatnyi apró, kisebb és gonoszabb seblüktetését érezted. Egy sem halálos, ám egynémely igenis aggasztó lehet: bal vádlidon szinte keresztbe futott egy vágás. Nem elég mély, hogy képtelenné tegyen a járásra, de elég mély ahhoz, hogy talán hátrányodra váljék.
-Hé.. Hahó!- csendes hang. Ugyan kié?
Akkor, mikor hajlandó vagy megadni magad a valóság nyomásának, s kinyitod a szemed, rádöbbensz helyzeted végtelen nyomorúságára: fejjel lefelé, megkötözve lógsz egy sebtében összetákolt póznáról. Hajad egy része megalvadt vérrel tapad az arcodra.
Az utolsó emlékeid a kapott, de meg nem kezdett küldetésedre vezetnek vissza… aztán csak kásás, széthulló képek. De talán nem is a hogyan számít. Fogoly vagy.
Előtted, néhány méternyire egy kisebb tábortűz ég, vakító az éjszakában, és veszedelmes e nyílt pusztán. Négy köpenyes alak kucorog körülötte. Annak a heve jut el hozzád még az esőben is. És valami különös véletlen folytán szürke-fekete pernyét is feléd sodor a szél…
Aztán, ahogy a pernye arcodnál kezd cikázni, rájössz, hogy valójában valakiféle lepke lehet. Egy pillanatra megül az orrodon, majd ismét felemelkedik, s tesz egypár billegő karikát, mintha azt várná, kövesd a tekinteteddel. S ha így teszel, egy rácsos szekeret látsz, valamivel távolabb, s a rácsoknak feszülve egy kék pillantást. Egy barna hajú leánygyermek. Egyenesen téged néz. S ha végre pillantásotok találkozik, a lepke billegve indul hozzá.
- Segítened kell.. – szinte csak formálja a szavakat ajkaival, és int egy másik, szekéren kuporgó lányra, aki szinte mozdulatlan. Csak mellkasa emelkedik szaporán. Túl szaporán?

// Fogoly vagy, Kettő darab eszközöd van. Ezeket te határozod meg a szokásos felszereléseidből Smile

Hajrá! //

**Kenshiro Dai** Hétf. Júl. 03 2017, 22:52

Valaki a nevemet mondta. Egy női hang. Nem tudom ki lehetett, de nyugodtnak éreztem magam. Ritkák voltak az ilyen pillanatok Hátradőlve pihentem a tűző napon. Újabb hang, ami engem szólított. Szememet kinyitva láttam a két lányt. Arcomon halovány mosoly jelent meg, ahogy végigmértem őket. Gyönyörű lányok voltak, ruhájuk szűk, testhez simuló volt, ami igazán jól kihangsúlyozta az alakjukat. Bár pár pillanattal ezelőtt még forró volt a levegő, kezdtem érezni, ahogy egyre hidegebbé vált. Testem nemsokára reszketni kezdett annak ellenére, hogy semmi nem magyarázta a hirtelen jött hideget. Szememet lehunytam. Valami az arcomra cseppent. Újra és újra éreztem a hideg, nedves dolgokat az arcomnak ütközni. Tudtam, hogy mi az, eső. Mikor újra kinyitottam a szememet. Már nem a tűző napon feküdtem a két bombanővel. Ehelyett fejjel lefele lógtam megkötözve. Elsőre nem értettem a helyzetet és hirtelen pánik kezdett úrrá lenni rajtam. Ekkor fájdalom nyílalt belém. A testem több helyen sérüléseket szenvedett, azonban ezek egyikére sem emlékszek. Az utolsó emlékem az volt, hogy a kocsmárossal beszélgetek, aki egy küldetést akart volna rám bízni. Jó pénznek tűnt, így belementem. Azonban utána semmi másra nem emlékszek? Csapda lett volna? A rohadék! Csak találjam meg! Miután sikerült kicsit magamhoz térni és a hirtelen jött pánikot, illetve az utána lévő következtetésekből generálódott haragot legyűrni, kicsit jobban szét néztem. Pontosan előttem vakító tűz égett. A látóhatáron belül ez volt az egyetlen fényforrás, még a csillagok fényére se számíthattam, köszönhetően az eső felhőknek. Négy csuklyás alak kuporgott a tűz körül. Négy nemsokára KURVÁRA halott ember. Mindezek után látom, hogy valamit felém sodor a szél. Elsőre nem tudtam megmondani, hogy mi lehetett az, de ahogy közelebb ért láttam, hogy valamiféle lepke lehetett. Idegesítő módon körözött az arcom körül, majd az orromra szállt. Idegesen rántottam meg az arcomat, hogy az állat elszálljon rólam. Ahogy távolodott rácsos szekereket láttam. Az egyikbe pontosan engem figyelve egy barna hajú lány. Elsőre azt gondoltam volna, hogy fejvadászok, de azok aligha mennek olyan fiatal lányok után mint ő. Talán rabszolga kereskedők? A háború kezdete óta jelentősen megnőtt a bűnözés ilyen fajtája. Az országoknak sokkal kevesebb lehetőségük és tőkéjük van arra, hogy ezzel foglalkozzanak. Ráadásul sokkal több ember van, akiknek nincs otthonuk és menekülnek a csaták elől. Az ilyenekkel még annyira se foglalkozik senki. A lány szája mozogni kezdett és szinte hangtalanul szavakat kezdett formálni. Segítenem? Nekem? Óóóó, nagyon rossz ajtón kopogtatsz kicsi ember. Nem tudom miért gondolta, hogy én bármivel jobb helyzetbe vagyok mint ő. Engem kötelek tartanak foglyul. Kezével egy másik szekérre mutatott. Egy másik lány feküdt rajta. Szinte mozdulatlan, mégis mintha túl szaporán lélegezne. Talán beteg? Nem csodálkoznék. Szememet hamar levettem róla és inkább a négy élőhalottat kezdtem el figyelni. Eközben a óvatosan elkezdtem a kötél alatt a kezemet mozgatni. Nem tudom, hogy mennyire néztek át, de reméltem, hogy találok valamit, ami segíthet a szabadulásban.
- Ó, ti barmok! Ez szopás!
Hang nem hagyta el a számat, mindössze csak a szavaknak megfelelően mozgott. Arcomon egy kis vigyor jelent meg. Valahogy ezek az idióták nálam hagytak egy kunait, illetve még valami papírt éreztem, ami nagy valószínűséggel egy robbanójegyzet lehet. Kezemmel megpróbáltam a kést elővenni, majd az engem fogva tartó köteleket elvágni vele. Amennyiben ez sikerül egy másik problémával kell megküzdenem. A gravitációval. Ugyanis ha a kötél már nem tart meg, akkor nagy sebességgel fogok a föld felé zuhanni. Igyekszek megfelelően érkezni és a hátamon végiggurulva tompítani az esést, majd felállni. Ha ez nem sikerül, akkor nagy valószínűséggel az arcommal tompítom majd, aminek annyira nem örülnék. Így vagy úgy, de remélhetőleg talpra tudok vergődni és ha még bármi kötél van rajtam akkor azt gyorsan levágni. Sajnos a négy férfi jó eséllyel észre fogja venni a szökésemet. Ha sejtéseim beigazolódnak, akkor nem shinobik és nem lesz túl bonyolult dolog elbánni velük. Ha nem, akkor szívás, mert a fegyverem nincs nálam és anélkül kicsit problémásabb a helyzetem

Inuzuka Tsume Hétf. Júl. 10 2017, 21:39

Ébredés- Kenshiro Dai

Kemény ütemet koppan az eső, nem szűnő hevességgel. Szerencse lenne? A négy nemsokára kurvára halott ember nem figyel fel a feszengésedre. Kezed lassan mozdul. A nedves kötél utálatos, rostos szálaival a kelleténél jobban belevág a bőrödbe. De azért ujjaid mégis ráakadnak egy kunaira, s elég teret csinálsz ahhoz, hogy még hasznát is vedd. Nem volt egyszerű a feladat, hiszen megkötött kezed rossz szögben állt, de hamarosan az első kötelet átvágtad, kezed kiszabadult, mielőtt teljesen véresre dörzsölted volna a kötélen.
Némi kényelmetlen izommunkába kerül, hogy a többi kötelet is átvágd, és lélekben már felkészültél az esésre. Mégsem sikerül olyan szépen és látványosan, mint szeretted volna, a lapockád tompa puffanással ütődik a nedves földnek, s vele kiszalad a levegő a tüdődből. Szerencse hogy ezt senki nem látta... igaz?
A barna hajú lány aggodalmasan figyeli a tűz körül ülőket, majd tekintete visszavándorol rád. Ahogy kezded magad összeszedni, látod tán, hogy szája megremeg. Mielőtt azonban hang jönne ki a torkán, kemény rúgást érzel a bordáid között.
- Nocsak nocsak... - szűrődik a tompa hang az eső függönyéből kibontakozó alak szájából. Formája nehezen kivehető. Sötétszürke öltözéke szinte beleolvad a sötétségbe, s arcát is hasonló színű maszk takarja. Dísztelen. Csak a mélyén megcsillanó döhös szemek törik meg tökéletes jellegtelenségét.
-A kis pondró azt hiszi meglóghat... De tudod aranyom... -lépett közelebb, újabb rúgásre lendítve a lábát, hogy azzal adjon nyomatékot a szavaidnak. A tüdődből kiszökő levegő vérrel fröcskölte be a füvet.
- addig egy lépést nem tehetsz, míg én azt nem mondom: MEHETSZ!- a hangjában megbújó fenyegető él szinte kiáltássá erősödött, s a tűz körüli alakok is összerezzentek rá, majd felugrottak, s kérés nélkül indultak el hozzátok. Az mostmár egyértelműnek tűnt, ki viseli a hullajelöltek között a nadrágot.
- Dobjátok fel a szekérre.- fordult el tőled, és a négy fickóra hagyott, miközben a tűzhöz indult. Ketten lehajoltak, hogy megragadjanak...

**Kenshiro Dai** Kedd Júl. 11 2017, 02:18

Szerencsémre a szabadulási próbálkozásomat nem vették észre. Talán az eső miatt, ami elnyomott bármiféle hangot, illetve a látási viszonyokat is meglehetősen rontotta. Kissé nehéz volta a kunait megragadni, majd azzal a köteleket elvágni, azonban valahogy sikerült megoldani. Szép lassan éreztem a kötél engedni kezdett, majd az utolsó elvágásával rögtön zuhanni kezdtem. Bár a landolási tervem igazán jónak tűnt fejbe, sajnos ezt a valóságba nem igazán sikerült kivitelezni. Éreztem ahogy a hátam a földnek csapódik. Alapvetően még mindig jobb volt mint ha a fejemre estem volna. Szerencsémre a nedves, sáros talaj kissé tompított az esésemet, így komolyabb sérülésem nem lett. Láttam szemem újra találkozott a lányéval, aki a rácsok mögül aggódva nézett rám. A következő pillanatba egy erős rúgást éreztem a bordámon. Természetesen felfigyeltek a szökési kísérletemre. Felnéztem a körülöttem álló alakokra. Közülük azonban csak az egyik szólalt meg. Közel sem tetszettek a sértegető szavai. Azonban nem szólaltam meg csak némán bámultam rájuk. Nem túl profik, ha képesek voltak fegyvert hagyni nálam. Azonban ez sok lehetőséget adott a számomra. A kunai még mindig a kezembe volta, azonban próbáltam óvatosan eltakarni azt. A sötétnek és az esőnek következtében valószínűleg nem is veszik észre. Következő pillanatban láttam, ahogy a fickó a lábát lendíti. Elgondolkoztam, hogy elkapjam-e, de inkább hagyom hadd élvezze egy kicsit élete utolsó pillanatait. A rúgása telibe talált. Vér fröcskölt a számból, azonban én újra rá néztem és csak mosolyogtam. ki is adta a parancsot az embereinek, hogy tegyenek fel a szekérre. Ez volt a tökéletes alkalom, amire vártam. Ahogy lehajoltak, hogy felvegyenek én lendítettem a jobb kezemet, amibe a kunai is volt. Egyenest a tőlem balra érkező férfi nyakába próbáltam vágni. Amint ez megvolt rögtön ki is rántottam és azzal a lendülettel a jobbra lévő torkát célozva suhintok. Ha minden jól megy, akkor mindössze egy pillanat leforgása alatt két saját vérébe fuldokló férfi fog fetrengeni mellettem.
- Áh, imádom ezt hangot!
Azonban még közel sem fejeztem be. Megpróbálok rögtön talpra állni, majd sunshin-t használva a nekem hátat fordító fickó mögé érkezni. Zsebemből gyorsan kiveszem a robbanó jegyzetet és a hátára tapasztom, majd egy erőset rúgok bele, aminek köszönhetően valószínűleg előre esik. Én igyekszek egy pár méterrel hátrébb ugrani, ezzel biztos távba kerülni mielőtt aktiválom a pecsétet és a férfi apró cafatokra robban.
- Szeretem a tűzijátékot - jelentem ki boldogan. - A régi szép időkre emlékeztet. Ugh, akkor igazából mégse szeretem annyira. -
Jól tudtam, hogy még egy fickó életbe kell, hogy legyen. Szememmel rögtön keresni kezdtem. Amint megtalálom, ördögi vigyorral nézek rá, miközben a kunait az ujjamon pörgetem.
- Mi lesz? Mit fogsz csinálni? Esetleg válaszolhatsz néhány kérdésemre és akkor talán nem jutsz az ő sorsukra. Mit szólsz?

Inuzuka Tsume Kedd Júl. 18 2017, 21:53

Ébredés- Kenshiro Dai

Mi munkál benned oly édesen, miközben tested megtörten hever? Oh, az akarat. Vérmaszatos vad mosolyodban már ott ordított az ígért halál, de a Szürke mit sem törődött vele. Olyan biztos volt benne, hogy a hatalmában vagy. S lám, mégsem győzött le.
Bölcsen vártad ki a megfelelő pillanatot, mely szinte idegesítően lassan jött el. De talán így is jó.. hiszen kiélvezhetted minden szédült másodpercét, ahogy a két hullajelölt közeledett. Volt náluk fegyver, de nem vették elő. Köpenyük alatt izmuk meg-megrezdült, ahogy léptek egyet, s még egyet a haláluk felé, s már ott voltak. Lehajoltak. Ó, lásd! Két fehér, védtelen nyak húzódik közelb, s már mozdulsz. A kunai még csak meg sem villan a zuhogó esőben, s már láthatod tetted vörös mosolyát, mely az egyik áldozat nyakán nyílik. Jól találtad el. Vágásod tiszta. Nem érte el a csigolyákat, de egy pillanatra megakadni látszott, ahogy a nyelőcsövet átvágta. De ez mit sem számít. Hallod már az édes-édes buborékozó haláldalt, mely a férfi hasztalan kiáltása a semmibe. Szörcsögő hanggal igyekszik még levegőért kapni. Mindhiába.
Vére vörösen-melegen terít be, keze görcsösen kap még a nyakához, mielőtt lehanyatlik. Könnyen legördítheted magadról.
A másik azonban meglepő gyorsasággal vetül hátra, s botlik meg. Csuklyája hátrahanyatlik, és egy egyszerű közember arca néz rád iszonyattal. Társa véréből, úgy tűnik, legalább rémálmai legszörnyűbb szörnyetege kél. Te.
Kiáltva igyekszik összekapni magát, de félelmétől szinte bűzlik a levegő... Őt halál nélkül győzted le. De ez vajon elég? Már talpon vagy. A zuhogó eső vörösre festett démona prédáját keresi. Naiv gondolat volt azt hinni, hogy a Szürke nem hallja meg a gyilkolás hangját, mire talpon vagy, már félig megfordul... De mit kezd vajon a sebességgel?
A technikád ösztönös egyszerűséggel jön létre. A terved egyszerű és hatékony. Kezed kinyúl, hogy elérd a jegyzettel.
És csak a levegőbe kalimpálsz.
Meglehetősen gyorsan mozdult, és néhány lépésnyire nyugodtan áll. Más, mint a két szerencsétlen, aki már nemigen árthat neked. Majd kezét lassan felemeli.
Taps, taps.
A hang élesen hasít az éjszakába, és a még nyöszörgő szerencsétlen utolsó neszeibe.
- Szép volt. Váratlan. Ezek szerint nem vagy olyan ostoba, elveszett kölyök, mint gondoltam. - két fickó sorakozik mellé. A hátad mögöttitől nem kell tartanod, neki már elég volt a társa halála.
-Mit szolnál hozzá, ha a helyébe lépnél?- biccent fejével a hulla irányába.
-Kell a jó ember és az átkozott háború miatt nehéz találni. - a Szürke figyel. Már nem becsül alá.
-Tisztességes részt ajánlok a zsákmányból.- Egyik keze könnyedén nyugszik a kardján. Ha jelét látná annak, hogy nem igen kívánsz együttműködni, még hozzá teszi.
- Vagy gyors halált. Kiérdemelted.

**Hyuuga Shakaku** Vas. Aug. 05 2018, 19:30

[Elemi képzés I.: Tűz elem]

Sátortábor – talán ez a kifejezés jellemezheti leginkább a jelenlegi helyszínt. A távolban magasra nyúló erdősáv szinte árnyékot vet az egyértelműen katonai szempontból lepusztított, akár kies pusztaságnak is csúfolható mezőnek. Jelenleg ez a körülmény tökéletesen megfelelő ahhoz, hogy egymáshoz közel, mégis szisztematikusan elrendezett sátrakat lehessen felállítani.

A katonai textúra terepszínével könnyen beleolvad a környezetébe, mégis a képzett szem már távolról kiszúrhatja. A sátrak kisebb szigeteket alkotnak, köztük keskeny ösvényekkel – közelebbi inspekciójuk lehetővé teszi azon ténynek felismerését is, hogy a különböző nemzetek csoportosultak ekként. Elvégre hiába van béke, ebben a világban semmi sem biztos, illetve tartós.

Azok az arctalan és névtelen alakok, akik a sátrakat kellemetlenül körülményes munkájuk árán emelték fel, később pultszerű képződményeket, ahova tintát, íróeszközöket és papirosokat készítenek, valamint valamiféle bőrkötésű naplókat. Ezt követően ugyancsak ezen ismeretlen személyek kötelekkel elszigetelt tereket hoznak létre, székeket állítanak fel, valamint teli vizes hordókat.

Mindeközben a nemzeteknél az adminisztrációért felelős személyek utasítást kapnak, hogy a megfelelő elemmel rendelkező, és egyben aktív shinobi állományban lévő, határon kívülre küldhető beosztottakat írják össze, és az összeállított listákat terjesszék fel az illetékesekhez. Mindezen összeírás az éj leple alatt történik, méghozzá úgy, hogy valójában senki nem tud róla – legalábbis egészen addig, míg másnap reggel a behívónak is mondható írásbeli utasításokat ki nem küldik kézbesítés szándékával a listán szereplő, illetve az onnan kiválasztott személyeknek.

A levél maga kifejezetten egyszerű, rövid utasítást tartalmaz: kézhezvételtől számítottan 5 napon belül meg kell jelennie a címzettnek a megadott helyszínen. Az utazás mikéntjét is nevesíti levél, mely szerint legfeljebb 10 fős csoportokban kell megtenniük az utat a kiválasztott shinobiknak. Természetesen az is nevesítésre került a rövid sorokban, hogy mi a célja: tűz elemű képzés tartásában állapodtak meg a nemzetek, méghozzá békés keretek között, vagy talán inkább pont a béke nyomatékosítása végett.

Az út maga természetesen feszültséggel telhet, elvégre maga háború igencsak a közelmúltban égette fel az országok területeit, így az óvatosság és az elővigyázatosság az első, talán még a saját országhatárokon belül is. A több napos túra azonban eseménytelenül zajlik, az egyedüli ellenfele hőseinknek nem más, mint a monotonitás, így hát nem is csoda, amikor egy pillanatra fellélegeznének a sátortábor megpillantásakor.

Még mielőtt azonban túlságosan el tudnának veszni a sátorkavalkádban, a felállított pultok mögött álló személyzet magához inti az érkezők táborát:

– Név, ország, rang. – Az unott hangú beosztott nyilván látott már akciódúsabb napokat is, vagy csupán maga a jelenlegi munka az, ami roppant unalmas. – Nemzeteknek megfelelő elszállásolás van, a sátrak oldalában találhatóak a jelek, amik az útbaigazításban segítenek majd. Holnap napfelkeltekor kezdődik az edzés, ma este vacsora közben eligazításra kerül sor. A vacsora a hálókörletszerű sátortábor kellős közepén található legnagyobb sátorban kerül megejtésre.

A hálósátrak egyszerű felszereléssel rendelkeznek: csak hat ágy található bennük, ezzel szemben az étkező pavilon hosszú asztalokkal és padokkal van megpakolva. Mikor ez utóbbiba belépnek szereplőink, és maga a névsorfelolvasás is megtörténik, a pavilon végében egy szakállas, sebhelyes, magas és széles vállú alak köszönti az összegyűlteket:

– Üdvözlöm a nemzetek gyermekeit! Először természetesen köszönettel tartozom a Fű nemzetének, hogy határain belül tudtunk összegyűlni, másfelől viszont kifejezett nyomatékkal hívom fel minden jelenlévő figyelmét arra, hogy vendéglátóinkat semmilyen módon sem fenyegethetjük, veszélyeztetjük. Az efféle magatartás börtönbüntetést von maga után, ami itt kerül foganatosításra. Ehhez hasonlóan tilos a konfliktuskeresés, mások agresszív szándékú zavarása. Tilos a párbajozás, illetve bármilyen konfrontáció. Amennyiben bárkinek baja vagy problémája van, az elöljárójával egyeztessen először. Minden bizonnyal értesültek bejelentkezéskor, hogy a képzés maga holnap reggel kezdődik; addig jó pihenést kívánok, szükségük lesz rá!

//0,5-1 (word/openoffice) oldalban kérném a levél kézhezvételét, felszerelést, utazást, érkezést lereagálni. Mivel több konohai jk-nk is van, így ők akár egyeztethetnek és párbeszéddel is tarkíthatják a posztot, Kinshu és Takashi viszont (a szokott szabályok szerint) beszélgethetnek, irányíthatnak Njk-t. Határidő (a táborra való tekintettel): augusztus 16. 23:59.

**Ayanokoji Takashi** Csüt. Aug. 09 2018, 18:22

Képzés: Tűz elem

A fű országa. Nem hittem volna, hogy egyszer ide is ki fogok kötni, de a lehetőségek sose kopogtatnak meghívólevéllel. Kivéve ma, mivel Madara kapcsolatainak hála hamis levelet és igazolványokat tudhattam magaménak. Plusz, mellé mindent, ami ahhoz kell, hogy bejuthassak a béke jegyében hirdetett tűz elemű képzésre. Az összes alkalmat megragadom a tanulásra, de ritka az, hogy ezt Madara maga vezényeli le számomra, sokkalta gyakoribbak az ilyen és ehhez hasonló esetek.
Megérkezve a helyszínre egy különös érzés kerített hatalmába. A kialakított sátrak és azoknak területei, felszerelései, környezetei egy ismerős sugallatot toltak irányomba kisebb képek, hangok formájában. A frontharcok. Végig pásztázva a kialakított telepedési rendszert, könnyen rájöttem, hogy valamilyen csoportosítás szerint van elhelyezve minden, nagy valószínűséggel a nemzetek szerint. Ekkor egy határozott szorítást éreztem a vállamon.
- Ne bámészkodj, céllal vagyunk itt. – A hang tulajdonosa Katashi volt, az egyik utazótársam. Rajta kívül még öt emberrel zötykölődtem egészen idáig, kik természetesen mindannyian Madara, vagy Zetsu által beszervezett ember.
Semlegesen bólintottam, elrejtve nem tetszésemet jelenlegi „társaim” iránt. Nem véletlen, sose voltam jó csapatjátékos, talán soha nem is leszek. Bár, ha még lennék is, akkor se ilyen emberekkel. Természetesen a feltételezéseim születésükkör értelmet vesztettek, hisz fontosabb dolgom is lenne. Erre válaszul egyből jön is az egyik unott képű beosztott intése, mely, mint idővel kiderül, a regisztrálásra hív. Áh, ki is vagyok ma?
- Taiki Shin. Hang országa. Chuunin. – Igazítottam meg Otogakurei ruházatomat. Megviselt kapucnim alól egy pont annyira megviselt (ha nem jobban) arc tekint a ninjára, kire egy szemmel tekintek. Szinte hallom a gondolatait. „Már a félvakokat is fejleszteni kell? Éljen a béke…” Ki tudja, lehet csak az idő során felgyülemlett emberundor és paranoia szivárog belőlem. Az útbaigazítást követve helyezkednék el. Egy pillanatra meglepően kellemesen érezném magam. Nem fagyok meg és még ételt is adnak. Hm. Rég volt az már, hogy bármilyen módon kiszolgáltak, akármivel is. Ekkor persze sok emlék eszembe jut, de azzal a lendülettel el is hessegetem őket. Az egyszerű hálósátorba való lepakolás után, kicsit reflektálok a napomra, ezzel is kizárva környezetem. Nem tudom kik vannak körülöttem és hogy őszinte legyek, amíg ez így is marad, addig a legjobb mindenkinek.
Mikor elérkezett a vacsoraidő természetesen az első érkezők között voltam. Egy kis hús, rizs, gyömbér és víz. Nem panaszkodom. Evés közben talán még egy félmosoly is kikerekedik az arcomra. A vacsora közben megtörténik a névolvasás, melyre szerencsére nem teli szájjal válaszolok vissza. Idővel a sátor végében egy marcona, szakállas fickó ecsetelte a képzés részleteit. Ez a férfi ismerős. De honnan? Bizonyára csak az emlékeim játszadoznak velem. Mint várható volt mindenféle konfliktus megtorlással fog járni, mely csak a csapatom és jómagam előnyére válik. Letettem evőeszközöm és magam elé bambultam. Egy lépéssel előrébb a célunk felé.
- Akkor holnap reggel.

// Bármi nemű balgaságot írok, kérlek, jelezzétek, még igen csak vastag a por az amúgy is rozsdás íráskészségemen. //

**Tsuuzoku Tomoe** Kedd Aug. 14 2018, 15:56

///Tomoe jelenlegi kalandja miatt szeretném ha a képzés Tomoe utolsó Akadémiai évében játszódna. Sajnos az Akadémia után és a jelenleg futó kaland közé lehetetlenség beilleszteni, előre meg nem akarok menni az időben, így ezt tartom a legreálisabbnak. Remélem nem okoz problémát.\\\

Sietős léptek lefelé a lépcsőn, kapkodás, fejetlenség. Igen, újabb hétfő, így ismét elaludtam reggel. Felkapom a cuccom, elköszönök édesanyámtól, majd kirontok az ajtón. Már készülnék arra, hogy felugorjak a szomszéd háztetőre és beszáguldjak az Akadémiára, amikor egy mély férfi hang csapja meg a fülem.
-Tomoe ne siess.
Az ismerős hang a bal oldalam felől jön, majd még mielött oda nézhetnék ismerős szag fészkeli be magát az orromba.
-Shugaku sense… Elém jött, hogy ne lógjak vagy mi történt?
-Csupán annyi, hogy fölösleges sietned. Nem kell ma bemenned az akadémiára. Pár Konohaival együtt te is egy képzésre mész melyet a Fű országának határvidékén tartanak meg. Kifejezetten tűz eleműekről van szó.
-És nem lesz probléma abból, hogy a vizsga előtt én ilyenekre mászkálok el?
-Téged ismerve nem. Továbbá ez ellen nem tehetünk mit. Mivel többször is bizonyítottad már, hogy a te Katonod igencsak élénk és erős, többen úgy gondolták érdemes vele foglalkozni. A kíséret a főkapunál gyülekezik. Mellesleg onnan is késésben vagy szóval igyekezz. Itt a behívód, amit már tegnap oda kellett volna adnom.
-Chh… cseberből vederbe…
Kikapom a papirost a Sensei kezéből, majd megindulok a már emlegetett főbejárat felé. Szemem sarkából még látom, hogy Shugaku az újfent szabad kezével, mellyel eddig a papírt tartotta, ismételten rágyújt.
~Valami sosem változik.

Oda érve a célhoz meg is látom azokat, akikkel feltehetőleg mennem kell. Egy nagyobbacskának mondható embercsoport gyülekezik láthatólag izgatottan, így nem nehéz kitalálni, hogy Ők az én embereim.
-Biztos te vagy Tomoe. -köszönt az egyik ismeretlen shinobi mikor oda sétálok.
-Igen én.
-Tessék ez a tiéd. -nyújt át nekem egy táskát.
-Ez miez?
-Fogalmam sincs. A pöfékelő Nara hagyta itt neked.
Kinyitom a táskát, hogy megnézzem mi a tartalma. Élelem és víz legfőképp. A sensei gondolt rám hisz mivel nem szólt időben, így az alap felszerelésem nem épp egy pár napos úthoz igazodott. Azonban nincs időm sokáig turkálni benne, hisz indulóra fogjuk a dolgokat. Felveszem a táskát a hátamra, majd valahol az emberek közepe-vége felé beilleszkedem a tömegbe és némán követem az előttem haladókat. A legutóbbi ilyenből kiindulva páran csak kísérik azt a pár embert aki ténylegesen részt vesz a képzésen. De vajon kik lesznek azok? Megannyi ismeretlen arc, mondhatni egyet sem ismerek közülük. Mindenkin Konoha fejpántja díszeleg… csak rajtam nem. Egyeseken már a taktikai mellény is megtalálható, valamint fogadni mernék, hogy olyan is van itt aki már elérte a rangot csupán nem hordja annak jelzését. Néha-néha látok kíváncsiskodó, lenéző tekinteteket akik engem méregetnek. Talán páraknak böki a csőrét, hogy én is itt vagyok? Ez ellen sajnos nem tudok mit tenni, hiába néznek így visszafordulni nem fogok. Erősebb akarok lenni és ez egy remek alkalom erre, ezen oknál fogva figyelmen kívül hagyom az engem pásztázókat és csak az útra koncentrálok.

Három nap laza út után végre elérünk a Fű országának határvidikére. Tény, hogy hamarabb is itt lehettünk volna ha jobban erőltetjük a tempót, de így is körülbelül akkor érkezünk mint mások. Jó volt az indulás időzítése bár remélem, hogy nem miatta indultunk hamarabb és jöttünk ilyen tempóba. A helyről azonnal lerí, hogy milyen célt is szolgál. Egy újabb eltökélt próbálkozás a béke fenntartására, azonban annyira mégsem voltak bátrak, hogy mindenkit egybesűrítsenek. A különböző nemzetek elszállásolására szolgáló sátrak szépen el vannak szeparálva egymástól, ezzel minimalizálva az esetleges konfliktusokat. Maga a tábor rendezett és az egésznek a kiindulópontja a központi nagy sátor melynek szerepe egyenlőre ismeretlen. Mondjuk alapjáraton elég bátrak voltak, hogy egy Katon elemű képzéshez a szállást sátorokkal oldják meg. Persze megoldás az ha távol tartják a tényleges képzést a tábortól, de bármikor elsülhet valami rosszul. Mondjuk én nevetnék egy jót ha kigyulladna valami. A bámoszkodás ideje lejárt, hisz egy kissé mogorvának és unottnak tűnő emberke, aki mellesleg egy pódium mögül magyarázz, oda int mindenkit, majd felteszi a maga kis sablon kérdéseit. Mikor rám kerül a sor határozottan adok választ a feltett kérdésekre.
-Tsuuzoku Tomoe, Konohagakure no Sato és… -itt kissé meginog az önbizalmam és megcsuklik a hangom -Akadémiai tanuló…
A reakciók teljes figyelmen kívül hagyása mellet indulok el a kijelölt helyemre, ahol a cuccaimtől megszabadulva hátradőlök egy kicsit. Eseménytelenül telik a nap hátralévő része, néha talán hallani egy két beszólást. A rutinosabb, magasabb rangú ninják próbálják méregetni egymást, persze ha egy szikrányit is elszabadulnak az indulatok a felügyelők egyből ugranak a dologra. A vacsora viszonylag nyugodtan telik, mondjuk ez nem csoda hisz mindenki két pofára tömi magába a kaját. A majdhogynem szívszorító beszéd és a kellemes vacsora után mindenki visszatér a szállására, várva a holnapi megpróbáltatásokat.

A posztban nevesített NJK:

**Yamanaka Inako** Kedd Aug. 14 2018, 22:34

Halk kopogás hallatszott Inako szobájának ajtaján, mire az említett szőkeség szép lassan kinyitotta. Arca csak félig látszott ki, tekintetében némi bosszúság tükröződött.
- Ezen a szombaton teljes pihenőnapot szerettem volna tartani... - motyogta maga elé, miközben automatikusan szélesebbre tárta a bejáratot és kilépett a folyosóra.
- Hichiyo-sensei van itt, valami fontos dolog miatt keres.
Az ifjú Yamanaka kék lélektükrei szinte varázsütésre pattantak ki, visszarántotta az ajtót és némi zaj közepette elkezdett bocsánatot kérni édesanyjától. Nagyjából 5 perc alatt készült el, normálisan felöltözött, bár csak halványzöld térd alá érő nadrágot és fekete felsőt kapott magára. Esze ágában sem volt a pizsamájában megjelenni tanítója előtt.
Kiszaladt az udvarra, ahol már várta a Jounin, széles mosollyal az arcán.
- Jó reggelt Nao-chan! Habár említetted a mai pihenőnapodat, ez mégsem várhat - ezzel egy időben meglebegtetett maga előtt egy levelet. A genin kezébe nyomta, aki eléggé meglepődött.
- Mi ez? - kérdezett vissza kissé bátortalanul. - Szeretem a meglepetéseket, de ettől valahogy furcsa érzésem támadt.
- Aggodalomra semmi ok, nyugodtan nyisd ki! - bátorította tanítványát a férfi.
Inako hallgatott a szóra, egyből feltépte a borítékot. Látszott, ahogy tekintetével falja a sorokat. Először nagyon koncentrált, majd egyre derültebb lett az arca, míg végül hatalmas vigyorral fejezte be az olvasást.
- Tényleg? Ez igaz? Mehetek? - zúdította rá kérdéseit Hichiyo-senseire, pedig a levélben minden le volt írva, töviről-hegyire.
A háború lezárult, és bár még a feszültség érezhetően ott keringett a levegőben, mégis elkezdtek nyitni egymás felé az országok. A Geninnek adódott egy jó lehetőség, hogy végre kilépjen a Tűz országából, vagy úgy egyáltalán Konohából.
- Igen, igaz. Most menj és készülődj, a többiek nem fognak rád várni!
- Rendben!
Ezzel el is váltak útjaik, a fiatal kunoichi visszarohant a házba, hogy elkezdjen összepakolni az útra.

A kis csapat két nappal később indult el a Fű országába. A főkapunál gyülekeztek, főként fiatal geninek, akik arra vártak, hogy ismét kilépjenek a nagyvilágba és csiszolhassák képességeiket. Inako viszonylag nagy hátizsákkal készült, benne élelemmel, vízzel, kis hálózsákkal és váltás ruhákkal. A szokásos felszerelését a jobb combján és a derekén viselt fegyvertartóiba rakta el. Kunaiok, shurikenek, dróthuzal, ezek nélkül nem indult volna útnak.
Gyorsított shinobi menetban akár 2 nap alatt elérték volna a helyszínt, azonban sokkal kényelmesebb utazási módot választottak, így 3 nap múlva érkeztek csak meg. Inako nem bánta, mert így legalább volt ideje megnézni a Tűz országának ezen részét. Korábban már járt a Fű országában, az első komolyabb küldetése alkalmával, viszont az már régen volt. Kíváncsi volt, vajon mi minden változott legutóbbi látogatása óta. A háború nyilván mindenre rányomta a bélyegét.
Maga az út eseménytelenül telt, habár néhányan feszültnek látszottak, soha nem lankadt a figyelmük, pedig a Tűz országán belül haladtak. A 10 fős csoport a megadott időn belül megérkezett a Fű országának határához.

A sátrak sokaságán kicsit meglepődött, nem ilyesmire számított a levél alapján. Kétség kívül volt valami szerepe ennek a helynek a háborúban. A kunoichinek azonnal feltűnt a sátrak elrendezése. Csoportokban állították fel, közöttük jól járható ösvényeket alakítottak ki. Mintha az lett volna a cél, hogy mindenkit elkerítsenek, vagy legalább is elválasszanak a másik nemzetből érkezettektől. Az ifjú Yamanaka vett egy mély levegőt, majd elindult valamelyik irányba. Útja nem tartott túl sokáig, mivel hamarosan megállította őt az egyik pult mögött álló shinobi.
- Yamanaka Inako, Tűz országa, genin - sorolta fel szinte egy szuszra az információkat, amiket kértek tőle.
Gyorsan útba igazították, ami persze nem volt túl nehéz, mivel hatalmas jelek tarkították a sátrak oldalait. Inako odatrappolt az egyikhez és bekukkantott. Az összes ágy foglalt volt már, ezt a sátrat lekéste. A következőnél viszont szerencsével járt, még két hely akadt benne. A bejárattól nézve a jobb hátsó sarokba felállított ágyat még senki sem foglalta el, tehát azt választotta ki magának. Hátizsákját végre letehette, aminek a cipeléséhez ugyan hozzászokott, mégis jobban esett szabadabban mozogni. Levetette magát az ágyra, ami a kinézetéhez képest kényelmes volt. Még a Konohából érkezettek közül sem ismert senkit, ezért kicsit bizonytalanul gondolt az elkövetkezendő napokra. A képzést tartotta szem előtt, ami viszont erőt adott neki.

Az esti eligazítás a szokásosnak bizonyult, felsorolták a szabályokat, figyelmeztették a jelenlévőket és a képzés részleteivel kapcsolatban is elárultak pár dolgot. Inako sose tudott este sokat enni, most mégis úgy érezte, szüksége lesz a plusz erőre. Túl sokat sem akart vacsorázni, mert félt, hogy elalszik és el fog késni a képzésről.
*Jó-jó, most már elég lesz a szövegből! Mindenki tud mindent, meg amúgy sem túl érdekes az általános blabla. Inkább a holnapi napra koncentrálnék, úgy érzem valami hasznos Katon technikát fogok tanulni.* Halványan elmosolyodott a gondolatra.
A fiatal Yamanaka hamar nyugovóra tért - tőle teljesen szokatlanul -, jó helyet választott, a hátsó sarokban senki sem zavarta. Izgatott volt a képzés miatt, főleg mert ennyi ember előtt kell majd gyakorolnia.

**Hyuuga Shakaku** Szer. Aug. 15 2018, 21:18

//Bocsi az offért, de fontos: !!!HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTVA!!! A hozzászólások beküldésének új határideje 2018. év augusztus hónap 24. napja, 23 óra 59 perc.//

Ajánlott tartalom