Határvidék

Hana elkezdte az üldözést kora reggel, de nem annyira korán, mint amennyire mi kezdtük a csapdák felépítését. rengeteg csapdát rejtettünk el, különböző célokkal. Vannak olyanok, melyeket direkt hagytunk láthatóan, ezeket találta meg egyből Hana. És vannak olyanok, melyek szinte mi magunk se tudunk, hova rejtettük. Hana sorra kerülte ki a csapdákat, ám számítottunk rá. Ekkor láttam, hogy Sendo, esetleg egy klónja óvatlanul Hana előtt termett, és futásnak iramodott. Miko-val figyeltük, vajon mi fog történni. Mi lehet Sendo szándéka ezzel? Mikommi is készült valamire mellettem. Reméltem, hogy el tudjuk kapni ezt a nőt, bár most nekünk kellene menekülnünk előle.

Hirtelen annyit vettem észre, hogy Hana megfordul, és hirtelen több száz kígyó jelent meg a területen. Az össze ránk tekeredett. Majd mikor Hana-hoz vonzottak minket, Hana egy erőteljes ütést alkalmazva elrepített. Repülhettem vagy 8, de lehet, hogy 10 métert. Egy sziklának csapódtam. Két társamat nem láttam, mit művelhetett velük Hana, de egy hatalmas reccsenés, és csobbanást hallva tudtam, ők is megszenvedték a végét. Fájt a bal karom, de szerencsére nem tört el. A fél lábam felhorzsolódott, vérzett. Próbáltam felállni, de a lábam hihetetlenül fájt, alig tudtam ráállni. Egy mellettem levő vastag ágba kapaszkodtam, amivel valahogy támasztva bal lábam visszasétáltam Hana-hoz. A többiek sehol se voltak, csak Hana volt ott. Egy sziklára ültem le, botomat magam mellé támasztva, és vártam, hogy két rokonom is visszatérjen. A fejemben csupán az a gondoltam járt, hogy vesztettünk.

Hát ez nagyon fájt. Hana bedarált minket minden probléma nélkül. Nekünk pedig esélyünk sem volt védekezni. Először a kigyók aztán ez a hatalmas ütés. Most aztán megtudtam mi az az igazi fájdalom. Sajnos nem volt túl sok időnk ezért a csapdák mit sem értek a jounin ellen. Hiába próbáltunk meg olyan taktika szerint támadni ami esetleg ért volna valamit. Hana gyorsan véget vetett az üldözésnek. Amint magamhoz tértem viszonylag a számban éreztem a vér ízét. Igyekeztem felállni ám nem nagyon sikerült elsőre. Második próbálkozásra már jobban mentek a dolgok. Oda vánszorogtam a többiekhez és közben egy ilyen gondolat formálódott meg a fejemben: Hiszen mit is vártunk mi geninek ez ellen az pszichopata ellen!

- Na, márt csak ez hiányzott-jelentettem ki mikor megjelent Hana azzal a rengeteg kígyóval. Kíváncsi vagyok, hogy ennek mi is lesz a vége, persze semmi jót nem gondoltam. Ahogy végigmásztak a testemen szorító és maró érzést éreztem, de úgy mond ez még kellemes volt, mint ami utána következett. Hana miután visszahívta a kígyóit utána ő következett.
Csak ott feküdtünk a földön, mint egy darab rongy, de neki ez nem volt elég, ő még egyet belénk rugót, persze senki sem értette, hogy miért, de ő láthatóan élvezte. Végül egy kis patakban landoltam, a többieket nem láttam, de nem is nagyon érdekeltek. Nem nagyon tudtam mit csinálni, több sebből véreztem. Fájt mindenem a karom, a lábaim és egy kicsit szédültem is. Nagy nehezen felálltam, majd a többiekhez sétáltam. Mind a hárman ki voltunk merülve. Én nem tudom, hogy ez milyen tanítás Hana részéről, de értelmét nem találtam, de ezt a társaim is így vélték. Elég volt csak a szemükbe néznem és mindent ki tudtam olvasni. Megalázva és összetörve éreztük magunkat.

- A jutalom mert alábecsültek és rosszul értelmeztétek a második próbát. Egy sima klón nem képes meg téveszteni egy képzet Jounint de még egy képzet genint sem. Nem igaz, hogy nem jöttetek rá eddig egy bunshinnak nincs nyoma, árnyéka és amint hozzá ér valaki vagy valami eltűnik.
Ki osztottam a genineket, de ne érezzék teljesen letörve magukat elővettem három cetlit a zsebemből. Három chakra papír amit a kezükbe is nyomtam.
- Legközelebb figyeljetek erre oda, hogy maximum elterelésre lehet használni egy sima klónt. Összetettebb csapdáknál vagy tapasztaltabb ellenfél ellen teljesen hasztalan.
A papir cetlikre bököm amit kezetekbe nyomtam.
- Chakra érzékeny papír. Ha belevezetitek chakrátokat akkor kiderül, hogy mi az elsődleges elemetek. Talán még van annyi tartalék bennetek, hogy ennyit ki csikarjatok.

/// Feladat válaszolni a postomra. MINÉL RÉSZLETESEBBEN ÉS HOSSZABBAN KIFEJTENI A CHAKRA PAPIR HASZNÁLATÁT!
Akinek elég jó lesz annak ki van derítve a chakra eleme és felihatja az adatlapra. Nektek egyet kell posztolni ide és majd én lezárom a kalandot amiben benne lesz a ch jutalom és az elemetek, hogy ha elég jól megírtátok. Ha posztoltatok ide mehetek vissza a faluba nem szükséges részletes haza utat írni, csak pár rövid sor szerepeljen és kész.

Mikor visszaértünk, összeszedtük magunkat, összekapartuk a maradék önbecsülésünket. Ekkor viszont egy váratlan fordulat történt, ugyanis Hana, annak ellenére, hogy a második szakaszt elbuktuk, megjutalmazott minket. Hana kezünkbe adott egy-egy tekercset, melyről megtudtuk, chakra érzékeny. Most végre eljött az idő, már régóta vártam a pillanatra, mikor végre megtudhatom, milyen elemi beállítottsággal rendelkezem. Én kezdtem a megvizsgálását. Kezembe vettem a papírt, minden erőmet összeszedtem, támasztó botomat ellökve magamtól, felálltam, kihúztam magam. Majd a papírba vezettem a chakra-mat. Kíváncsi voltam. Ekkor következett be a papíron látható változás. A tekercs apróbb darabokra tört szét, majd szinte morzsányi darabokban a tenyerembe hullott. Öröm volt látni, hogy az elemem az erő eleme, a FÖLD. Ott álltam, kezemben egy marék, morzsolt tekerccsel, melyet egy nagyobb szélfújás repített ki darabonként ujjaim közül. Valahogy úgy éreztem belülről, újra van erőm, ám éreztem, fáj mindenem. A tekercs utolsó szeme is kiszállt a kezemből, ekkor már szinte teljesen frissnek, és újra erősnek éreztem magam. Majd kezeimet öklömbe szorítottam, Hana felé fordultam, majd meghajoltam. Megadtam neki a tiszteletet, melyet megérdemelt az edzés után.

Amíg a többiek azon stresszeltek, hogy mi lesz az elemük én teljesen közvetve vettem át a lapot! Örülni fogok bármilyen elemnek annyival erősebb leszek. Remélem nem fogok csalódást okozni sem a hazaiaknak, sem magamnak. Valahol reménykedtem, hogy esetleg valami támadó elemem lesz az nem ártana...
Amikor Hana átnyújtotta a tekercset én inkább nem néztem a szemébe, mert ennyi gyűlölettel amennyi az enyémben volt a megaláztatás miatt nem hiszem, hogy jó kapcsolatot lehetne ápolni. Nekem meg nincs szükségem újabb verésre. Megkaptuk az utasításokat aztán már csak hagytam had menjenek a dolgok. Először Sendon volt a sor. Figyeltem a csapat társamat aki egy kicsit sem tűnt csalódottnak amikor a chakra papír engedelmeskedett neki.
Én következtem. Ránéztem hát a kis fecnire ami számomra igazából értéktelen, de mégis az egész jövőmet is befolyásolhatja adott esetben. Koncentráltam mindent úgy csináltam ahogy Hana mondott bele áramoltattam a chakrámat a papírba. Semmi sem történt. Kicsit szégyelltem magam ezért egy pillanatra alább hagyott a lelkesedés apró lángocskája a szememben. Eszembe is jutott milyen jó lenne ha tűz lennék, hiszen apám is tűz elemű volt. Meg amúgy is azt hallottam a tűz eleműek könnyebben tanulnak elemi jutsukat. Bár ebben a pillanatban nem adtam túl sok hitelt ennek a mesének. Ki tudja talán a shinobik nagy százaléka tűz elemű de jó is lenne.
Ismét próbálkoztam. Ezúttal mindent beleadtam amit csak tudtam. Talán a vésztartalékokból is mert be kell vallanom kicsit megszédültem és a papír hirtelen reagálni kezdett. Éreztem ahogy elhagyja a kezemet a chakra és átszivárog a kis lapocskába. Hirtelen kis apró por kristályok ezreivé vállt amit a szél fújt el a kezemből. Nem tudtam mire vélni a dolgot egy pillanatig, aztán hirtelen rájöttem.
Hiszen az én elemem a Szél!
Ilyen megdöbbenést soha életemben nem éreztem. Erre számítottam a legkevésbé, és ezt az elemet szinte nem is ismertem. Hallottam már legendás víz, tűz és föld jutsukról is de szélről még soha életemben. Egész hazafele úton azon fogok töprengeni hogyan fogom ezt hasznosítani a jövőm érdekében. Illetve megpróbálok a társaimból kiszedni egy kis infót hátha ők tudnak valamit.

/csipetcsapat/

Szerencsére a fárasztó vereség után megkapta mindenki a kis jutalmat. Végre kiderül, hogy milyen is a chakránk. Számomra viszont ez nem olyan nagy meglepetés, mint a többiek számára, mivel én tudom, hogy víz. Az akadémián ezt márt megvizsgálták nekünk. Mivel nem akartam megsérteni Hana ajándékát ezért elvettem tőle én is ezt a papírdarabot pont úgy mit a többiek. Majd leültem egy közeli kidőlt fa törzsére és belevezettem a chakrámat abba a papírba. A papír egyből nekem sem reagált, viszont pár próbálkozás után nekem is sikerült méghozzá úgy, hogy a papír teljesen átázott. Hana csak a csodálkozást vehette le az arcomtól. Ezek után a többiekre nézem. Sendo-é valószínű
föld lesz mivel darabokra tört, Mikommi-é pedig szél, mivel a papírja apró darabként szállt el a kezei közül. Kíváncsian várom, hogy a többiek valójában örültek e neki, és hogy mi lesz a kalandunk folytatása.

//Azt hiszem ilyenkor szoktak elnézést kérni. :///

- Mutasd

A szó ereje szinte felrobbantotta kettejük között a levegőt. Sőt, talán nem is szinte, hiszen a Kanmiruból feltörő energia tényleg perzselő volt, Takuma ösztönösen is lépett egyet hátra, ahogy mestere belekezdett a Taira Doukou lépéseibe.
Ez most más volt, mint eddig. Edzéseik során szinte mindig a mozdulatok bemutatásán volt a lényeg, az érzések megélésében és mélységében. Most azonban ez megváltozott. A tűz most perzselni akart, a chakra támadó töltettel volt tele. Nem volt gonosz, egyáltalán nem. De megmutatta a chunninnak, hogy ha Kanmiru nem fogná vissza, akkor ez az erő most rászabadulna és elpusztítaná egy pillanat alatt. És ezzel kell most felvennie a harcot, ami nem lesz egyszerű, ezt érezte ő is. Lehunyta a szemeit...

Alapállásba állt. Üres volt, semmi sem érzett belül. Az egyetlen energia, ami jelen volt, az Kanmiru lángoló valója, ami szinte megvakította még így is, hogy szemei csukva voltak. Oldalra kitartott kezei hirtelen megrezdültek, ahogy ott állt mozdulatlanul. Kicsit belekavartak a levegőbe, érezni akarta a simogatást, a levegő, a szél simogatását. És akkor lassan megmozdult benne valami. Nagyon mélyre nyúlt le, amennyire csak tudott, érzékei végigszáguldottak a chakrahálozatán, tenketsuról tenketsura, kereste a benne levő erőt, az energiát, amit nemrég már megtalált, tehát tudta, hogy létezik, hogy ott benne van. És egyszer csak ráakadt...

Nem tartott sokáig, alig pár másodpercet vett igénybe ez az egész, mégis milliónyi esemény történt ez idő alatt. Az elemi chakra, mint víz, mely gátat szakít át, tört fel benne elárasztva mindent, szinte feszegetve a tenketsukat, hogy kitörhessen és szabadon pusztíthasson, mert igen, a szél is képes lett volna pusztítani, erre rá kellett jönnie a fiatal férfinak. Hirtelen szemei felpattantak, kezei belehasítottak a levegőbe, elkezdve végeláthatatlan útjukat, és teste is követte a példát, egységes egészet alkotva azzal, amit Takuma önmagának hívott. Belülről kezdte el táncát járni, a chakra fűtötte és irányította, teljesen átadta neki a gyeplőt, hagyta, hadd élvezze ki a szabadságot. Az aurája kezdett szép lassan megváltozni. Nem védekező volt, mint eddig, nem is perzselő, mint Kanmirué, hanem éles. Igen, szinte vágott, már érzésre is, és ha valaki közel merészkedett volna, akkor láthatta volna, hogy fizikálisan is képes lenne erre, a szél, mint milliónyi apró penge, körüllengte a chunnint, irányíthatatlanul és szabálytalanul. Sajnos Takuma nem volt képes irányítani még ezt az erőt, teljesen ösztönös volt, ő csak a lépéseit járta, melyeket jól begyakorolt és az vezetést az érzékeire hagyta. Tudta, hogy ez nem lesz elég ahhoz, hogy legyőzze Kanmirut. Emlékezett múltkori harcukra, emlékezett a hibákra, és tudta azt is, hogy most már jóval előrébb jár, amint akkor, de az is világos volt, hogy jó volt már akkor is a gondolatmenete, csak nem tudta kivitelezni. Most ismét esélyt kapott rá, hogy megpróbálja, és nem is habozott. Támadásba lendült...

Óvatosan közelítette meg ellenfelét, hiszen tisztában volt vele, hogy egy rossz lépés és súlyos sebeket szerezhet. Kanmiru eddig végig passzív volt, figyelte ahogy tanítványa megtalálja magában az erőt, most viszont, hogy ez sikerült, ő is támadásba lendült, így tulajdonképpen egyszerre léptek egymás felé, ezzel mindketten arra kényszerülve, hogy azonnal megkezdjék a küzdelmet. Tűz és szél, egymás táplálói, szövetségesei, de ez esetben egymás ellen kényszerültek harcolni. Első érintkezésüket követően a levegő, mintha izzani és egyben kavarogni is kezdett volna körülöttük, ami nem is nagyon akart alábbhagyni, egész küzdelmüket végigkísérte a jelenség. Ők ketten azonban ebből szinte semmit sem vettek észre, belefelé koncentrálva vívták párharcokat, ütés ütést hárítás, majd visszaütés követett, ahogy járták táncukat egymás körül forogva, néha eltávolodva majd ismét összecsapva. Az egész egy monumentális kompozíció volt, mint két titán kik a természet erejét segítségül hívva vívják harcukat a pusztában miközben körülöttük izzó levegő és tiszta chakra kavarog nagy intenzitással. A felek egyenlőek voltak...

Takuma magához vette az irányítást, amikor nekikezdtek, hiszen teste megjegyezte az iménti érzést, és képes volt fenntartani a hatást. Bár azt nem tudta, hogy ez igazi harcban hogyan működne, mindenesetre ez most az edzés helye volt, így nem kellett ezzel foglalkoznia. Ahogy küzdöttek, eleinte csak felmérte, hogy mennyire erős ellenfele. Természetesen már harcolt vele, de nem tudta, hogy mennyit fejlődött azóta, ezt le akarta tesztelni. Egészen meglepődött, hogy tudta tartani a lépést Kanmiruval, egyikük sem tudott felülkerekedni, koncentrációjuk töretlen volt, nem tudtak áttörni a másik védelmén. Ekkor kezdte Takuma megpróbálni kihasználni azt, amit már előző harcuknál is észrevett. Ez egészen pontosan két dolog volt. Egyrészt, hogy az ő mozdulatai lendületesebbek, mint Kanmirué. Azaz, egy ideig kezei járják útjaikat, majd hirtelen irányt váltanak, vagy csak szimplán felgyorsítanak egy pillanatra. És mindez teljesen tudattalanul alakult ki így benne, érzékei irányították, ők tanították meg, hogy a táncnak ezen formáját járja. A másik, amit észrevett, az a mestere stílusa. Ő sokkal lágyabban és szelídebben mozgott. Ezt a chunnin eleinte annak tudta be, hogy jóval tapasztaltabb volt nála, így arra számított, hogy idővel majd ő is képes lesz így mozogni, de a tanulás során rájött, hogy minden használó stílusa teljesen egyéni, azaz neki ez, a kicsit durvább, illetve lendületesebb tánc a sajátja. Kanmirunál azt vette észre, hogy azon kívül, hogy lágyak a mozdulatai, sokkal szélesebbek is, mint az övéi. Néha egy-egy mozdulattal széthúzza a mozgását és kicsit nagyobb területet próbál lefedni karjaival, ezt akár nevezhettük csapongásnak is. Takuma, amint látta, hogy nem tudnak így egyszerűen felülkerekedni a másikon, ezt a két észrevételt próbálta egyesíteni egy támadásban. Kivárt, míg Kanmiru ismét tett egy szélesebb mozdulatot, és ő akkor, hirtelen megszakítva kezei addigi útját, erőteljesen kilépve előre próbált meg két ütést bevinni mesterének. Nem tudta, hogy mi lesz a vége, nem tudta, hogy jól gondolta-e, igazából semmiben sem volt biztos, de le akarta győzni Kanmirut. Ezért megpróbálta...

// Aburame Shino //

Miután sikerült elintéznünk a banditàkat végül a sensei is befutott aki tőle szokatlan módon engem megdícsért de szegény Okami megkapta a fejmosást a hibái miatt! Tiszta sor ennėl a embernél nincs lehetőség hibâz és ezt Okami is megtaulta szerintem! Mielőtt elindultunk odasétáltam a fiúhoz és ha nem állt fel felsegítem...
- Ez volt az első alkalom? - Majd választ nem várva hozzá teszem. - Nem kell aggódni majd belejösz!
A következő pár órában nem szóltam semmit csak követtem a parancsot. A következő pihenőnél újratöltöm tűket. Abból leszűrve amit az a vézna mondott következő alkalommal nem lesz ilyen könnyű dolgunk, ha lesz következő alkalom!! Ezt az információt megosztom a senseiel is az első adandó alkalommal!

-Ezt jól elrontottam- gondoltam magamban, a sensei is mérges volt rám, én is mérges voltam magamra. Szemlesütve mentem tovább, nem gondoltam, hogy ennyire elrontom. Egy új fogpiszkálót vettem a számba, lövésre készen. Katana-mat is helyzetbe helyeztem, nehogy megint elszúrjak valamit. A gondolataimat most nem hagytam elkalandozni. Remélem legközelebb sikerül.

// Mivel Urufu most nem kezdett hiába vártam ezért írok én! //

Miután csapat társam felkeltett az éjszaka kellős közepén nem volt sok hangulatom hozzá, hogy órákon keresztül a semmibe bámuljak, és azt várjam, hogy esetleg valaki belefut a csapdákba. El kellett szórakoztatnom magam valamivel ezért nekiálltam újra behelyezni a tűket a torkomba. Nem egy egyszerű feladat főleg így álmosan, de azért megbirkózom vele. Teltek a percek aztán lassacskán elszaladt egy óra is amikor valami neszezésre lettem figyelmes!
Talán csak a gondolataim játszanak velem és csak képzelem az egészet?
Minden esetre a hang irányába fordultam és elővettem egy kunai kést majd megközelítettem a csapdák első vonalát. Tudtam hova helyeztem a robbanó cetliket ezért nem volt nagy probléma átjutni az első gyűrűn. Viszont a másodikon nem akartam már túl menni mert akkor szembe kerülnék az erdővel szinte egyedül! Így ott maradtam a két csapda vonal között olyan 4 méterre a tűztől és csak füleltem!

/Urufura vártunk jó sokat de nem igazán írt, úgyhogy mostantól nem tekintjük a küldetésen résztvevőnek/
A fiú a zajra felébredve körülnézett, majd miután megbizonyosodott arról ,hogy csak egy eltévedt kis nyúl a nesz okozója visszatért őrhelyére. Makensi őrsége lassan végéhez közeledett mikor mestere felkelt, a mogorva férfi a tanítványa mellé ült és megszólította. -Még van negyed óra az őrségéből menjen aludjon holnap korán kelnek, de nem ébreszti magukat senki, és a csapdákat is maguknak kell hatástalanítani.- Majd az őrséget váltó férfi felállt és eltűnt az erdőben, hogy ellenőrizze a csapdákat.

Másnap korán reggel a fiatal és rátermett genin Makensi már útra készen állt mestere előtt, amíg társa Urufu szinte totál eszméletlenül feküdt és aludt tovább. Az öreg shinobi Makensihez intézte további mondanivalóját. -Állítson csapdát a társa köré 1 és 3 méterre majd egyet 7 méterre. ne legyenek halálosak! mi az úton várjuk magát ha végzett.- Majd a zsebébe nyúlt tollat és papírt vett elő és írni kezdett. -Urufu mivel nem méltóztatott felébredni mi folytatjuk a küldetést. Takarodjon haza aludja ki magát és legközelebb ne hátráltassa senki küldetését.-
majd a szerzetesekkel együtt eltűntek és várták Makenshit a főúton.

Ahogy felkeltem és realizáltam, hogy mi történt meg is döbbentem egy kicsit. Mert valóban egy kicsit még ügyetlen volt a csapat társam, de azért azt gondoltam, hogy ennyire nem nézi be az első küldetését! Tudtam, hogy nincs vesztegetni való időm miután a sensei kiadta az utasítások. Felállítottam a csapdákat a kijelölt helyekre, majd elindultam az út felé amilyen gyorsan csak tudtam. Út közben csak azon tudtam gondolkozni, vajon milyen banditák jöhetnek még? Viszont így egyedül sokkal nehezebb lesz a hátvéd, vagy a felderítő szerepét teljesíteni.
Valahogy olyan sejtésem volt, hogy nem úsztuk meg ennyivel még ezt az egészet. Az öreg is sokkal figyelmesebbnek tűnik most mint a tűz országában. Talán ő is sejt valamit amit én nem! Minden esetre amikor visszaértem szelíden közöltem:
- Feladat teljesítve sensei! Most, hogy fogunk haladni? Így hogy...
És ebben a pillanatban esett le, hogy mekkora hülyeséget csinálok! Be is fogtam a szám. Hiszen abból még előnyt is kovácsolhatok, ha azt hiszik a banditák, hogy egyikünk eltűnt! Ezzel a tudattal fordultam vissza a sensei felé egy fél pillanatra bocsánatkérő arckifejezéssel!

Mivel a banditák, nem kaptak hírt társaiktól a ninják támadásra számíthattak, bár egyik társuk kiesett a praxisból azért még mindig, túl erőbe voltak egy 3-4 fős képzetten bandita csapat ellen. A mester az erdőből előkerülő Makenshit eligazította a tervvel. -Rendben továbbra is rejtőzködve haladunk. Mivel a terep mostantól fáktól mentes ezért a rejtőzködés és a haladás egyszerre sokkal nehezebb lesz. Magáé a jobb oldal és az előttünk álló szakasz. Én a bal és a mögöttünk lévő oldalt fedem le. Előre figyelmeztetem az ön fejlődése a küldetés fontos, úgyhogy amennyiben nincs életveszélyben nm avatkozok be a maga csatájába. Azt már maga is tudja, hogy a következő támadási hullám légyszámban magasabb technikában képzettebb lesz. Számítok magára. Sok sikert!- Majd a szerzetesekhez fordult és bólintott, ezután egy szempillantás alatt eltűnt. A menet pedig megindult a réten, több óra gyalogút után hirtelen 5 állig felfegyverzett alak várt a csapatra. A csapat közelebb érte előtt az 5 fickó mögül 3 nyílvessző repült fel egyenesen a papok felé, majd pár másodperccel később ismét és így továbbismételve a lövéseket.

Nem volt időm a gondolkodásra... Egy robbanó jegyzettel ellátott kunait hajítottam az első nyílzápor felé! Amikor odaért fel is robbantottam! Így nyertem a papoknak pár másodpercet. A shusin no jutsut alkalmazva kerülök be a banditák és a papok közé. Amikor odaértem ráüvöltök a papokra, hogy rohanjanak visszafelé! Remélem értenek a nyelvemen, mert eddig nem nagyon tudtam beszélni velük egy szót sem! Létrehozok 4 bushint, hogy a nyilasok figyelmét eltereljem!
Ezek után ráfordulok a banditákra, és gúnyos félmosollyal az arcomon csak ennyit mondok nekik:
- Titeket majd én kezelésbe veszlek! - Miközben beszélek előveszek egy viszonylag hosszabb drótot és igyekszem tartani a szemkontaktust.
A tervem a következő! Ha minden jól meg akkor a nyilasok a klónokat és engem kezdenek el lövöldözni, így megmentettem a papokat akik remélhetőleg sietősre véve a figurát visszaindulnak az öreghez aki meg is tudja védeni őket ezek elől a nyilasok elől, mivel nekem semmi védekező technikám sincs ellenük. Én pedig rohamozok az öt bandita felé miután kivettem a drótot a kezemből, és a reakciójukhoz mérten fogok támadni!

Lehet ez volt az a húzás amit nem kellett volna megtennem a saját életem védelmének érdekében! Amint rohamozva farkasszemet néztem az öt nyílvesszővel amik lángoltak, hamar lepergett előttem az életem. Majd egy hang vagy talán csak egy apró sejtelem az agyamban azt súgta, hogy azonnal bukjak le a földre! Ahogy a nyilak közeledtek már éreztem is az arcomon a melegséget! Talán csak az utolsó utáni pillanatban buktam le a földre, de hála istennek akadémiai tanáraim szerint is egy atléta ügyességével bírtam már akkor, így nem okozott gondot, hogy úgy kuporodjak le, hogy szinte gurultam egy a nyílvesszők alatt, így nem vesztettem sokat a lendületemből.
Egy új terv kezdett körvonalazódni a fejemben, de már nem volt időm, mert olyan közel értem a banditákhoz! Amint odaérek az első ellenfélhez igyekszem a lendületemet kihasználni, majd az ayatsu no jutsu segítségével a dróttal csapdába ejteni úgy, hogy a feje fölött ugrok át, és így a testsúlyomat használva megfojtom. Így mivel a háta mögé kerülök úgy manőverezek, hogy szembe kerüljön a nyilasokkal és társaival, így a teste fedezéket nyújt az esetleges nyilak ellen!
Lesz egy fél másodpercem visszanézni, hogy a szerzeteseket megmentette-e a kis kamikaze akcióm. Majd ha már úgyérzem, hogy a bandita kilehelte a lelkét még a teste fedezékében előveszek négy robbanójegyzetet, majd igyekszem úgy felhelyezni társaik testére, hogy elmegyek mellettük és kikerülöm a csapásaikat így manőverezve talán a nyílvesszők is célt tévesztenek! Egymást csak nem lövik le! és reménykedem benne, hogy sikerül elhelyeznem a négy darab robbanó jegyzetet észrevétlenül!

Spórolnom kell a robbanójegyzetekkel, mert így is elhasználtam már öt darabot és talán még egyszer ennyi ha akadt nálam. Most az íjászokra figyeltem mert ők voltak a következő potenciális veszélyforrás! Igyekeztem kerülgetni a nyilaikat és azt hiszem ez eddig sikeresen meg is volt! Azonban most egy olyan problémával álltam szemben amit távolságnak hívnak, de ezt egy gyors shusin no jutsuval meg is oldottam így lecsökkentve az íjászok és a köztem lévő métereket. Létrehoztam egy bushint elterelés gyanánt, hogy azt lövöldözzék aztán a bushin mögül egy S kanyart leírva elindultam feléjük.
Igyekszem kihasználni azt a kis időt amit a bushinnal szerezhetek és megpróbálok hozzájuk vágni két robbanó kunait ami ha célba talál aktiválom is, majd a megmaradt katonákra rárontok közelről és úgy próbálom meg kivégezni őket ebből a távolságból a szálló tű köd hatásos tehát hatókörön belül érve rájuk szabadítom a poklot ha sikerül!

Miután sikerült ki iktatnom a banditákat utána jött a neheze! Ugyanis nem tudtam, hogy került a föld kupola a szerzetesek közé és, hogy miként szabadíthatom ki őket ennek a csapdának a fogságából!
Az első fogós kérdés, vajon ki idézte meg ezt a föld elemű jutsut? Mivel én azt gondoltam esetleg az egyik nyilas bandita volt, de már halott volt mind, úgyhogy a technikának meg kellett volna szűnnie!
Kizárhatom tehát a banditákat! Viszont szükség lesz a sensei segítségére ha egy elem használóval kerülök szembe! Mert szerény véleményem szerint arra még nem vagyok felkészülve. Minden esetre egy kicsit kifújva magamat odasétálok a kupolához mert eszembe jut mi van ha a sensei idézte meg segítségül nekem! Mivel más shinobit nem észlelek a közelben ezért megpróbálom, hogy beletúrok a kupolába hátha úgy sikerül kiásnom a szerzeteseket!