Kira

Az érzelmek küszöbén avagy az Érzelmek vegyes váltója


A ninják világában már rég lement a Nap, köztük Kumogakurében is. Kisebb nyűzsgés uralkodott még a faluban, csak páran járták az utcákat, meg egy két őr.  Az egyik ház tetejéről Kira kémlelte a falut és a járőröket. Furcsa szokása, hogy széditő magasságokban áll és onnan figyeli a különböző eseményeket, mintha tűnődne valamin, mint általában mindig. Tekintete magabiztos volt, érzelemmentes és nagyfokú önuralommal rendelkezett. Gondolkodott. Még mielött bárki is megkérdezné, ki is ő, arra is sort keritek. Szerzetesek nevelték, egy küldetésre inditották, amit aztán képtelen megtenni, hisz végre, szabad. Rátalált a céljára, amit mindig is keresett és nem akar vakon parancsoknak engedelmeskedni. És ezt beis bizonyitja, hisz végre úgy érzi, van elég vér a pucájában, hogy ezt elmondja annak, akit a legjobban tisztel. A tetőről leugrott és a Főkapu felé vette az irányt, közben azt figyelte, van e a közelben valaki, akár őr, akár civil. Az őrbódé mellé érve kifigyelte az őröket, majd egy óvatlan pillanatukban kirohant a Kapun.
- Hatalmas fejmosást fogok kapni az ör...Hikurotol, de ezt mindenképp elkell intéznem! - lassan visszapillantott, majd  mérgesen meredt maga elé és mint aki az életét féltené valami hatalmas katasztrófától, gyors iramban elviharzott a helyszinről. A percek viszont csak teltek és teltek, végül megtoppant és körülnézett. Zsebében a fejpántját szorongatta, amit a mai napig nem tette fel sehová magára.
- De addig is, odáig gyakorolni fogom, amiket idáig megtanitottál. Addig se fogok unatkozni. - felrohant az egyik fára a talpába összpontositott chakra segitségével, majd gyorsitott tempóban, fáról fára ugrálva haladt előre, már koncentráció nélkül sikerült neki, sőt, már megsem csúszott a lába, egyenletesen haladt és egyre gyorsabban. Lábain és karjain súlyok voltak, amiket még Hikuro adott neki, edzés képpen, összesen 40 kg, amit már szinte megsem érzett. Majd ahogy elrugaszkodott az ágról, próbált szaltózni is, ez sikerült is és éppségben megérkezett a másik fa ágára. Abban a pillanatban tovább is szökkent és előre haladt, hisz hosszú az út odáig.
- Ez belefog telni akár 2 napba is, bár ilyen iramban talán már reggelre ott leszek! Vagy nem. De, hogy magyarázzam el neki a dolgokat? Ő nem az a fajta megértő ember, aki csak hagyja a dolgokat, úgy ahogy vannak. Bárki aki megszegte a parancsait, annak nagy büntetésben volt része. Ez amit én követek el ellene, ez egy főbűn! Repülni fog a fejem! De valahogy majd csak megoldom! Ezt is.
Az erdős rész véget ért, a fiú a sziklás talajon rohant tovább. Világos volt, mintha nappal lenne, a kölyök felpillantott az égre, a Hold "világitott" fényesen. Teljesen nyugodt volt a környezet, csak a fiú lépteit lehetett hallani, de azt is csak egész közelről. Hasa megkorrant, lassan és körültekintően nézelődött a környezetében élelem után kutatva, végül lefékezve megtoppant és megvakarta fejét. 
- Francba! Pont most?! Nem érek rá ilyen apróságokkal foglakozni. - tekintetét forgatva észrevett tőle nem messze egy magányos nyulat, elővett egy kunait és egy hirtelen gyors dobásal keresztül szúrta az állatot vele. Az állat sikitott, majd kimúlt egy rövidke rángatózás után, a fiú kiszedte belőle a fegyvert, lenyalta a vért és felvette a nyulat.
- Nincs időm megsütni! Igyekeznem kell. - motyogta, majd megnyúzta a kis bolyhost, a szőrét és az ehetettlen részeket a földre ejtette, a kunait visszahelyezte a zsebébe végezetül tovább rohant, miközben a húst ette. Miután megette, lenyalta véres kezét, majd a szája szélét is, a maradékot pedig letörölte karjával. 
- Most fog következni egy lejtő. 
Alighogy kimondta, a talaj elfogyott a lába alól, majd a lejtőn csúszott lefelé, úgy 17 métert. Leérve az aljára ismét egy erdős rész volt ahová beszaladt, elég sűrű volt és kerülgettve az akadályokat rohant egyenest. Végül felrohant az egyik fára, hisz a talajon már a fák gyökerei akadályozták a futásban, igy odafennt közlekedett, 100 méteren keresztül, végül kiugrott a lombkoronából, kezei a magasban "kapálodzott", majd görnyedten meredt maga elé, miközben lehúzta kezeit a magasból, majd egy ivet leirva zuhanni kezdett, végül földet érve port kavart fel a kirohanásával. A Nap sugarai közben előtüntek a hegyek mögül és egyre világosabb lett.
- Hogy telik az idő! És még semmit sem csináltam! Bakker! Naplopó lettem! Ilyen a mesében nincs! Mese habbal köritve! 
De igazából, összefolytak nála a napok, mintha időzavarban lett volna. Nem tudni mennyi ideig rohant Hang Országáig. De az biztos, ő nem arra figyelt, furcsa gondolatok kuszálták össze a már amugy is zavaros elméjét. Felnézett kissé mérgesen a napfelkeltére, tekintete lehiggadt és csillogó szemekkel figyelte. 
- Még mindig bámulatba ejt! Tényleg ellehettem zárva, ha még mindig csodálom ezt a jelenséget.
Végül egy sziklaoszlopra szaladt fel 10 méter magasságba, majd felérve a tetejére körültekintett. A távolban észrevette a kutya fej formájú hegyet, távolabb meg még hatalmasabb hegyeket. Leugrott az oszlopról és annak az irányába rohant. Szemeit jobbra és balra forgatta, keresgélt valamit, de az csak odébb lesz még. Úgy 8 km-t rohant, majd egy bokros területet ért el, aminek a kezdése egy kis fa volt, vékonyka törzsel és alig 1 méteres magasságú. Szaporán levegőért kapkodott, miközben görnyedten állt, majd gyors felegyenesedett.
- Oké. Hogy is volt? A 3 bagoly fától 3 lépésre  a mérges szömörce bokorig. Juss átt rajta és a többi növényzeten és találd meg a bejáratot, attól a ponttól 20 cm-rel. Oké!
Megtett 3 oldalozó lépést a kis fától a nagyobbacska bokorig, majd keresztűljutott rajta és kicsit beljebb rohant, ismét bokrok és fák, lassan és tapogatózva keresgélt.Végül benyúlt teljessen az egyik helyen és beszaladt, arcába csapódtak az ágacskák, de csak szaladt, mig végül egy barlang száját nem látott. Gúnyosan elmosolyodott és beszaladt. Sötét volt, de csak egyenesen kell szaladni,úgy 15 méter majd egy fordulat balra, de hoppá, nekiszaladt a barlang falának és leült a csapódástól.
- Elfelejtettem, hogy most gyorsabban haladok, mint mikor kijöttem innen! - lassan felállt és elfordult balra és tovább szaladt még úgy 6 métert, majd fényt látott, végül kiszaladt. Nem látott semmit, a hirtelen kirohanás miatt, csak vakitó fényt és semmi mást. Lassan kitisztult minden, gyors körülnézett, de nem  kellett volna. Megdöbbent a látványtól, ami elé tárult. A templom leégett, minden romokban volt, orrfacsaró bűz volt a levegőben, rothadó és szénné égett hús és egyéb szagok. Nem mozdult meg, egy ideig csak állt, mintha várna valami aprócska jelet, vagy akár egy aprócska lökést.
- Rajta! Menj már! Nyűzűge szöcske! - biztatta magát, végül ridegen zsebre vágta kezét és másodpercekkel később bement.
- Hé! Valaki! Mi a franc történt itt? - miközben lépett, valamiben elakadt a lába és hasra esett. Rémülten nézett az alig 10 cm-re lévő szénné égett testre, szemei és teste is remegett, most elöször érzett ilyet. Félelem tőrt elő belőle, lassan a felszinre kúszott és kisértette. Szive gyorsan vert, izmai megfeszültek, a harcolj-vagy-menekülj fizikai válaszra felkészülve, izzadt és kitágult a pupillája.  Lassan feltérdelt, közelebb csusszant a testhez és hozzá akart nyúlni, de keze alig 2 cm-rel állt meg tőle, habozva, de mégis megérintette a testet.
- Öreg! - kiáltotta és gyors az ölébe húzta a maradványt, a test pedig lassan szétesett, felorditott a látványtól, hangja elnémúlt, olyan "néma kacsát" utánozhatott, hangja rekedt lett, gyors a testre borult. 
- Mért?! Mért kellett ennek igy történnie!? Mi történt?! Mért?! Ez, ez az egész az én hibám! Ha nem engedelmeskedem aznap és maradtam volna, ez nem történik meg! Mégis ki csinálta!? Kinek voltatok útban? Kinek volt útban pár vén kecske? - motyogta alig hallhatóan, hangjában keserűség és egyben harag volt, majd felemelkedett és végig nézett a testen, észrevette, hogy a halott a kezében markolt valamit. Tekintete remegett a félelemtől, majd egy nagyot nyelve lassan lenyugodott.
- Most már elengedheted! - szétfeszitette az ujjait, de azok szétfoszlottak és igy egy kulcsot szedett ki onnan.
- De hisz ez a szobám kulcsa.
Lassan felkellt és körbe nézett, mindenki meghalt, mind a hét szerzetes halott volt, szétszórtan hevertek a templom körül. 
Néhány perccel később kis földbuckák voltak egymás mellett, mindegyiken fakereszt és egy - egy szál virág. A főpap sirja elött térdelve, lassan a szerzetesi botot helyezte a sirra, majd lehunyta szemét, kezeit imádkozásra bújtatta.
- Töröld el elhunyt szeretteim minden bűnét és vétkét. Add meg nekik is a bűneik bocsánatát. Szent Lelked ereje által, vezesd Őket az igazak útján. Nyugodjatok Békében. - lassan felállt, keresztett vetett és a kulcsra pillantott, ezután a romok felé indult. Elrugdalta és odébb emelte a roncsokat, törmelékeket, keresett valamit a talajon. Végül néhány órás pakolgatás után megtalálta a földön a hatalmas vasajtót és fogantyújánál megfogta és húzni kezdte a több mint 30 kg-os ajtót, hogy kinyiljon. Végül nehézkessen de sikerült kinyitni és elengedte, és az nagy hanggal csapódott a földnek. Lassan sétálni kezdett le a lépcsőn, sötét volt, de kicsivel odébb már fáklyák világitottak a hosszú lépcsősor menti falon, Kirának jobb oldalt.
- 15 évig ez volt az otthonom. Itt születtem, noha anyámat nem ismerem. - lassan sétált, végül leért a lépcső aljára, ott ált egy kis ideig mozdulatlanul, végül a hosszú, keskeny folyóson sétált végig. Pár méter után kiért egy szélesebb folyósóra, ami balra vezetett csak tovább és azon sétált 3 métert és megállt egy ajtó mellett, ugyan olyan vasajtó volt, mint amin bejutott. Behelyezte a kulcsot a lyukba és elforditotta, kis rövid szünet után pedig kinyitotta, mármint teljes testsúllyával tolni kezdte, hogy kinyiljon. Végül sikerült bejutnia és lassan körülnézett. Egy asztal, egy ágy és egy szekrény volt csak abban a nagynak mondható szobának és egerek is rohangáltak, de beiszkoltak az egérlyukba. Pókháló is volt bőven, mint ahol már évszázadokon keresztül nem élt volna senki, pedig Kira alig 1 hete ment el onnan. A fiú lassan besétált és körülnézett, nem változott semmi, csak egy papir hevert az asztalon, kis ideig mozdulatlanul állt, majd az asztalhoz sétált és felvette a levelet, majd az ágyhoz hátrálva leült. A levél hosszú volt, az öreg szerzetes irása volt.
- Kedves fiam, Kira! Ha ezt a levelet olvasod, én már nem vagyok az élők sorában! Az, hogy itt vagy, csak egyet jelenthet. Nem akarod teljesiteni a parancsot, mert találtál valakit, akitől hatalmas fejmosást kaptál. És találtál magad mellé, olyasvalakit, aki megmutatja az élet rejtelmeit. Igy talán most már célod is van az életben. Igazam van? Ha azt kérdezed, hogy mi történt itt, arra csak azt a szót tudom mondani, hogy az Élet! Jöttek páran és porig romboltak mindent, de ezzel neked nem kell törődnöd, nem a te hibád. Előre tudtuk, hogy ez lesz! Ez volt a sorsunk. Felejsd is el. Ne add fel az álmaid és ne hajts fejet a világ bajai elött. De a túlélésért tedd azt, amit tenned kell!
Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen, a jó harcos nagyon is sebezhető, ez teszi őt igazán bátorrá! Ha úgy érzed, hogy sírnod kell ne tartsd vissza a könnyeidet. Csak hagyd őket kijönni amíg tudod, mert ha idősebb leszel, néha akkor sem tudsz majd sírni, amikor valami miatt sírnod kellene.
Kira összeszoritotta kezében a papirt, könnyei pedig a padlóra folytak. Majd lehajtotta fejét.
- Apa...
Pár óra eltelhetett, mig teljesen összeszedte magát és folytatta az olvasást.
- Minden dolognak véget kell érnie, de neked nem kell szomorkodnod, egy másik életben újra találkozunk majd. A végsőkig melletted akartam maradni, bár én megirtam a sorsod, de az utat azt te magad választod meg! Mondd, Kira, olvastad valaha a Kedves Ninja cimű könyvet? A ninja nagyon kedves volt benne. Mindenkinek segitett és pénzt is adott. Mig el nem fogyott mindene. Semmie se maradt. Mindenki haragudott rá. De én, nagyon tiszteltem őt. Azt hiszem ő volt az első példaképem. Nagyon hasonlitasz rá, Kira, ahogy a "kedvességed" miatt vagy mindig gondban. Tudod mit? Szerintem remek ninja lesz belőled. ugyhogy légy erős és sose nézz vissza. A fiókban van egy kis pénz és néhány Szél elemű jutsu, amiket apám hagyott rám, de sose tanultam meg, mert nem érdekellt. Rád hagyom őket, ha erősebb leszel, majd tanuld meg őket, rendben? Shukketsut pedig neked adom, remélem eltudod vinni! Apám hagyta rám, de sose vettem hasznát, most már a tiéd. Büszke vagyok rád! A hellyel pedig tudod, hogy mit kell tenned, ugye? 
A levél végén az öreg aláirása hevert : Fumei / ismeretlent jelent /
Kira egy ideig még szorongatta a levelet, mig összeszedte gondolatait, letörölte könnyeit, összehajtotta a papirt és zsebre tette és felállt. Az asztalhoz sétált és kihúzta a fiókot, a Kedves ninja cimű könyv hevert benne és egy kis tarisznya pénz és egy papir.
- Tanuld meg és büszkébb leszek, mint eddig valaha!- majd lejebb tévedt a szeme és elmosolyodott, kissé szomorúan.
- Fuuton : Kazekiri, Fuuton : Shinküha
Néma csendben végig olvasta a technikák leirását, majd összehajtotta és zsebre rakta, a könyvet és a kis szütyőt pedig táskájába helyezte. Újra körülnézett a szobában, majd lassan kisétált és a szemben lévő ajtóhoz ment, azt is nagy nehézségek árán kinyitotta. Sok sok fegyver hevert a polcokon, köztük egy Fuuma Shuriken is, amit gyorsan el is tett a táskába és tovább nézelődött. Észrevett egy hatalmas összecsukott, feketére festett vaslegyezőt, ami olyan 1 méter hosszú lehetett. Felakarta emelni, de nem tudta a hatalmas súllya miatt.
- Ez lenne Shukketsu?
Rengeteg robbanó jegyzet volt egy dobozkában, egy ideig figyelte őket, majd felvette és elkezdte feltenni őket végig a falakra, a szobájába és a folyósora is. Végül az udvarra is kitévedt és a sziklákra is feltett jó néhányat, köztük a bejáratra is, ami a  barlangon keresztül vezetett. Ismét besétált a raktárba, majd tovább nézelődött, de már semmi hasznos dolgot nem talált, kiráncigálta a vaslegyezőt a barlang elé, majd elhúzta egy távolabbi rejtekhelyre, ami kb 15 méterre egy hatalmas szikla elött volt, hatalmas fű közé rejtve.
- Hány kg lehet? 35- 45kg? És ezt hogy kéne használnom? Ha elsem birom, akkor hogyan? Már értem, mért nem vetted hasznát, öreg.
Miútán elrejtette, visszasietett a fegyverekhez, ismét körülnézett egy sohajjal elhagyta azt a szobát és megállt a folyósón.
- Rengeteg emlék kötött ide, de már mindennek vége. Most mihez kellene kezdenem?
Zsebre vágta kezét, ahol még mindig a fejpántot szorongatta, majd előhúzott egy kunait és rátekert egy robbanó jegyzetet, majd még egyre. Végül felért a lépcsőn és lepillantott, egy hirtelen dobással lehajitotta az egyik kunait, a másikat pedig a sziklára. Végignézett a helyen, majd lehunyta a szemét és a kijárat felé rohant.
- Aktiválás! 
Visszapillantott, pont akkor robbant fel sorozatosan és egyszerre a földalatti helység, majd a sziklák is robbani kezdtek, végül beszaladt a barlangba és a kijárat felé vette az irányt, miközben mögötte minden nagy zajjal vol a robbanások végett. Végül kiért a sötét helyről és tovább szaladt, miközben az egész helyet hatalmas robbanás rázta fel, végül megállt és visszafordult. Levegőért kapkodva, meglepett tekintettel figyelte a sötét füstöt. Egy utolsó gondolat futott átt az agyán, még az utolsó szavak, az öreg szavaiból, mielött elment volna a küldetésre.
- " Az emberek nevetni fognak az álmaidon, aztán meg utálni, amikor megvalósitod őket. Sokszor megkell válnunk a múlttól, hogy jövőnk lehessen." Ezt te tanitottad, öreg! Köszönöm, hogy felneveltél. - felpillantott az égre, szemei remegtek, de már nem a félelemtől. Egy újabb ismeretlen érzés keritette hatalmába. Ez volt a Magány.
- A kudarc az, amivel Isten a tudtunkra adja: Ne haragudj, de most rossz irányba mész! - felelte, miközben az eget kémlelte, majd lassan elfordult a helytől és távolodni kezdett onnan. A legyezőt a kantárnál fogva felhelyezte a hátára a táskája mögé, majdnem összeszarta magát a súllytól, majd elindult nagy nehezen.
- Mégis mi a jó életet kellene kezdenem, most, hogy meghaltak és a küldetésemnek is lőttek? Mennyek vissza Hikurohoz? Kapom majd tőle is rendesen a fejmosást a kisuranásom miatt, de, élek és most más nem is számit igazán. Mi az én Ninja utam?
Miközben a tisztáson sétált szép lassan, még mindig az Életen gondolkodott, meg minden keresztül száguldott a fejében, de a választ nem kapta meg. Miközben haladt vissza Kumogakure-ba , már a határt is átlépte, de még eléggé messze volt a falutól, néhány bandita figyelt fel a törpe ninjára. Szép lassan körbevette az a 3 bandita, a fiú pedig megállt, jeges szemekkel meredt "ellenfeleire".
- Mi van kölyök? Eltévedtél? Segitsünk haza vinni anyucihoz? Nehogy betámadjon néhány rosz ember? - nevette el az egyik magát, talán a fiatal ninja kinézete miatt? Nem tudni, de nem tudják, hogy ezt még nagyon meg fogják emlegetni. A kölyök nem válaszolt, csak meredt arra, aki leszólta őt. Végül megszólalt, hangja rideg de magabiztos volt, de mégse kérkedő.
- Útban vagy! Tünj el az utamból! Kotródj! - jelentette ki egyszerűen a férfinek, akit kissé meglepett ez a viselkedés, nem erre számithatott, a másik 2 ugyanigy reagált. Majd egyszerre felnevettek és ujjal mutattak Kirára.
- Mekkora szája van! Esélyed sincs ellenünk, Mini Muskétás! - felelte a jobb oldalon lévő alak, majd a bal oldali is megszólalt, lenézően.
- Ideje bocsánatot kérni az illetlen viselkedésedért, kölyök!
Erre Kira kezdett el halkan kuncogni, ami nevetésben tört fel, végül abbahagyta és élesen figyelte az idegeneket.
- Undorodom tőletek! - miután ezt kimondta, az egyik férfi megragadta a fiú hátán lévő táskát, amire Kira jegesen hátra nézett.
- Ha nem takarodsz el onnan, lebombázzlak!
- Milyen bomba? - lepődött meg a táskarabló, majd Kira hirtelen hátrafordult és hatalmas erővel ökölel állcsúcson pattintotta.
- Ez itt, egy bomba!!! - felelte a kissrác, miközben a földön kiterült csávót figyelte, az egyik férfi a társához sietett, mig a másik megkövülten állt a helyén. Kira a földre helyezte a legyezőt, majd ismét zsebre vágta kezeit.
- Ez meghalt! - felelte a faszi a társának, miközben felállt a földön fekvőtől és mindketten a mini ninjára néztek.
- Azon, hogy a madarak a fejed fölött repkedjenek, nem tudsz változtatni, de azt megakadályozhatod, hogy fészket rakjanak a hajadban, vagy hogy leszarjanak! - felelte kissé gúnyos hangnemben Kira, a két férfi összenézett, majd mint akiket az ideg rángat, úgy pillantottak vissza a fiúcskára.
- Te szemét kis ... Kinyirunk! Utáljuk a búrád kölyök! 
- Nem ismersz, de utálsz? Milyen aranyos. - felelte provokálóan a fiatal fiú, kihivó tekintettel meredt az egyik szemébe.
- Te csak egy nyamvadt kis kölyök vagy!! - orditotta az egyik, Kira tekintete kissé lehiggadt, zsebében megmarkolta a fejpántját.
- Imádom a kora reggeli izgalmakat! - lassan előhúzta a fejpántját, amin Kumogakure jelképe diszelgett és bal vállára kötötte jó szorossan, majd lassan lehunyta szemét és élessen a 2 illetőre pillantott.
- Mindaddig amíg a múltban élsz nem találod meg a jövődet. 
Az egyik tag a társa füléhez hajolt és a fülébe súgott.
- Hé! Tűnjünk innen. Nézzd! Nincs benne egy csepp félelem se. Nekem pedig nem tettszik, ahogy rám néz!
- Ja! - motyogta a másik, miközben lassan bolintott és elfordult.
- Kölyök! Ezt a csatát megúsztad! Ha következőre találkozunk, halott ember vagy!
- Mindig a gyáva kutya ugat a leghangosabban! - felelte Kira, miközben a 2 távolodót figyelte, egyikük lenézően pillantott vissza rá.
A fiatal shinobi a halott mellé sétállt, legugolt hozzá, kutakodott a zsebjeiben, majd talált egy kis szűtyő pénzt és eltette a táskájába. Bal kezét a férfire helyezte, a másikat saját szivéhez emelte.
- Uram. Juttasd őt el a Mennyek Országába és sújts le rá haragoddal a tettei miatt! Nyugodj békében. - majd lassan feltápászkodott, kinyújtóztatta karjait a feje felett, majd nagy nehezen visszatette a vaslegyezőt a hátára és lassan, nehézkessen a súly végett, visszaindult Kumogakuréba.
- Kiszöktem. Engedély nélkül jöttem el. Áttmentem Hang országba. Megöltem egy embert. Ki tudja, hány napja tüntem el. Ezért nagy büntetést fogok kapni! Vállalom minden tettem. Csak érjek vissza és megbánom minden egyes bűnöm!




Ezt a kis story-t azért irtam, hogy végül de megtudja ugyan, hogy akik felnevelték eltüntek az élők sorából. Az első C osztályú kaland utáni izgalmak!

Veszedelmes viszonyok 

 Ez a kis szösszenet azért íródott, hogy Kira megtudja kik is a szülei és végre komolyabb döntést tudjon hozni, hogy Hős legyen, egyszer.


- Mi az a nindzsa? Volt amikor én is megkérdeztem. A nindzsa az, aki shinobiként képes tűrni. A mesterem ezt mondta. Nindzsa létemre, egyáltalán nem tudom magam türtőztetni. A nevem Kira, Törpe, 16 éves Genin. A mesterem, hát ő egy 19 éves Jounin, Hikuro. Óriási különbség van köztünk, tisztelem őt, még ha néha nem is mutatom ki. Nem magamban hiszek, benne hiszek, aki bennem hisz! Ez tart még életben. Ő mutatta meg ki vagyok! Még mindig utálom az embereket, de már nem ölök feleslegesen ember életeket, hisz nem az ő hibájuk, hogy én ilyen vagyok!
A faluban ismét éjszaka volt, egy unalmasnak tűnő nap után a fiatal Shinobi az eget kémlelte, kedvenc időtöltéseként könyvelte el a dolgot. Mikor a falut túl hangosnak találta, kiszökik és általában csak reggel vagy délután megy csak vissza, egy alapos fejmosás kíséretében.
Semmittevéséből egy gyerekhang zökkentette ki, miközben felvette táskáját hátára.
- Bocsi, de haza kell már mennem! Apám mérges lesz.
Egy ideig figyelte a 2 távolodó fiatalt, majd leugrott a magaslatáról az utcára, végül megindult a Főkapu felé, ezután egy laza mozdulattal kirohant a faluból. Mivel ilyenkor edzeni szokott, de túl hangosra sikeredik általában a dolog, ezért a falun kívül, távolabb gyakorolt, hogy senkit se zavarjon meg. Vagy hogy őt ne zavarják. És senki se nevesse ki, ahogyan bénázik és ahogy kiakad. Mivel eldöntötte, hogy nem ont feleslegesen ember életet, ezért a dühét már máson tölti ki. Fa vagy szikla se állhatja útját ilyenkor. Ő már elszántan védelmezi a falut és az odatartozókat, eszébe se jutna, hogy bántana bárkit is onnan. Már jó sok ideje annak, mármint lassan 2 vagy 3 hete, hogy elhagyta Hang falut, azt a helyet amit otthonának nevezett, elpusztult, de még nem tette magát túl az őrült tanítási kényszernek, ha túl veszélyes helyzetbe kerül, vagy olyan az idegi állapota, olykor ez még visszatér, csak hogy megvédje magát.
Miután már elhagyta jóval Kumogakuré-t, ahol már senki se zavarhatja meg, belefogott jól megérdemelt edzésébe. Fekvőtámaszhoz készülődött, egy fa alatt, amolyan bemelegítésképp elkezdte, de alighogy elért a 10- hez a fáról egy kislány esett a fiúra. Kira a talajra hasalt a súly miatt, a kislány gyorsan felpattant róla, de elakadtak a lábai és pofára esett a fiú mellé, a fiú feltérdelt és figyelte. Egy Konoha-i fejpánttal a nyakában és egy hátizsákkal hátán,de 5 éves kinézete volt csak. A lány ijedten emelte fel a fejét, majd gyorsan felállt és hátrálni kezdett, Kira pedig higgadt maradt és talpra állt, felmutatta a " béke" jelét, amit Hikurotól tanult és amolyan megrögzött köszönésük volt, legalábbis Hikuro-nak, neki meg automatikusan felemelkedett keze, hogy mutassa.
- Yo! Mit keres itt, egy kis ...Konohai ninja? - érdeklődött miközben jobban megnézte a lány fejpántját.
- Tabu. - válaszolta a lány, miközben a Kumogakure-i fiatal Shinobi vörös szemeit nézte.
- Eltévedtél?
- Tabu.
- Hogy hívnak?
- Tabu.
- Mért vagy itt?
- Ha válaszolok a kérdésedre, abbahagyod?
- Már legelsőre válaszolnod kellett volna rá!!! - felelte idegesen a fiú, miközben a ruhájánál fogva felemelte a Ninja lányt, aki kissé ijedten viselte a helyzetét, majd a fiú is észbe kapott és letette. Amikor haragos, gyakran jár el a keze de legfőképp szája.
- Nos!?
- Küldetésen voltam, de eltévedtem hazafelé menet. A nevem Díva! 12 éves vagyok! És amint látod, Ninja! - mutatott hüvelyk ujjával a fejpántjára, majd kérlelő szemekkel meredt a nála alig magasabb fiúra.
- Vigyél vissza a sensei-hez. Kérlek! Te tudod az utat a határhoz, nem?
- Van más dolgom is. Erősebbé kell válnom. Meg nem hagyhatom el Kumogakure határát, ha átlépem a határt, hatalmas büntetésben részesülök majd. Ezt az előző határsértésnél megtapasztaltam. Nem kérek még egyszer belőle, köszi. - jelentette ki a srác miközben elsétált a lány mellett, de az csak utána fordult és bevágta a durcit.
- Szóval ti Kumogakure-i ninják ennyire szemetek lennétek, hogy nem segítetek a szövetségeiteken?
Kira megállt és visszapillantott a leánykára, végül visszafordult felé.
- Konoha a szövetségesünk?
- Nem tudtad? Hol nőttél fel? Barlangban? - nevette a kislány Kira pedig figyelte a nagy kerek szemeket.
- A sensei elfelejtette elmondani ezt az apró kis tényezőt. Jó tudni róla. 
A lány előkapart a hátizsákból egy plüssmackót és maga elé emelte.

- Ha elviszel a határhoz, vagy Konohába ezt megkapod, ingyen és bérmentve, csak 1000 ryo-t kell fizetned.
- Nem azt mondtad, hogy ingyenes? - érdeklődött a fiatal Shinobi, amire a kislány édesen felkacagott, Kira megvakarta tarkóját és az ég felé nézett.
- Megint egy nagy adag büntetésben fogok részesülni. De a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, nem igaz?  Remélem nem fogok lebukni és idő előtt visszaérek, még mielőtt bárki is rájönne, főleg Ő. - majd a kislányra nézett, aki csillogó szemekkel várta a választ.
- Rendben. Menjünk!
Lassú sétával elindultak, a Hold fényesen ragyogta be útjukat, nem kellett sötétben botorkálniuk. Az idő néma csendben telt, a kislány dúdolni kezdett, Kira egy ívet irt le szemével, jelezve nem tetszését. Majd újabb unalmas percek követték a többit, hirtelen a fiú arra eszmélt fel, hogy a lány rángatja a kezét, így lepillantott rá.
- Valami baj van? Már régóta nem is figyelsz, pedig rólad dúdoltam.
- Valahogy most nem érdekel, bocsi.
- Amúgy téged hogy hívnak? - érdeklődött a kislány, Kira a lányra nézett majd vissza maga elé és válaszolt.
- Kira.
- Milyen szép neved van. És uralkodni fogsz? - a kérdés komoly volt a lány részéről, csak a fiú nem értette, ez látszott is rajta, így az útitárs folytatta.
- A neved uralkodót jelent, biztos nem véletlen kaptad. Az enyém jelentése Istennő. - magyarázta a kislány, végül elértek egy szakadékhoz, ami 3 méteres távolságra volt a túlsó oldala és kitudja milyen mély. Kira könnyedén átszökkent a talpába összpontosított chakra segítségével, majd a lányt figyelte, hogy igazat mondott e, mert ha igen akkor segítség nélkül is áttudja ugrani. Díva is ugrott, Kira mellett ért talajt, de lába megcsúszott és visszaakart zuhanni, de a fiú visszarántotta egyenesbe és tovább haladtak, csak a lány kissé elpirultan. 
Reggelre, vagyis mikor a Nap már jóval felettük volt, elérték Kumogakure határát, a lány már rohanni kezdett egy hatalmas fa felé, ami egy nagy hegyen volt és közben hátrakiabált a fiúnak. 
- Siess. Bemutatok valakit neked!
Kira kicsit gyorsított tempóján és hamar utol érte a kis társát, kicsivel később elérték a helyet, ahol az a  fa több 10- 20 méteres volt és elég vaskos.
- Szép mi? - kérdezte kissé lihegve a kislány, Kira szemei csillogtak a látványtól, majd a kislány felmutatott a fa tetejére, ahol egy alak formálódott ki.
- Menjünk fel oda, ott van a mesterem! - majd felrohant, ezt Kira higgadtan kezelte, de előtte még körbenézett a helyen. Lepillantott egy hatalmas tóra, ami a fától több 10 méterre volt, de jól látszódott, visszatükrözte az eget, majd lassan észak felé pillantott, ezután megindult a lány felé, aki még mindig rohant fel a fára a talpába összpontosított chakra segítségével. Mikor ő is felakart indulni, hirtelen egy maszkos nagydarab ninjával találta szemben magát, hóna alatt pedig Díva lógott mosolyogva.
- Ő hozott el, de a küldetés alanya elveszett. Sajnálom!
A férfi csak mozdulatlanul állt és szemmel láthatóan végigmérte az apró fiút, aki ezt rideg pillantással jutalmazta, nem szerette, ha ennyire lenéznek rá. De ami következett az a lányból és a kis srácból is meglepő reakciót váltott ki, hisz a maszkos, egy öklössel leküldte a fiút a messzebb lévő tóra. A fiú a talpába gyűjtött chakra miatt nem merült le a mélybe, hanem a víz felszínét taposta csúszott rajta több métert, majd a férfi feltűnt előtte közvetlen megállásakor és gyomorszájba térdelte, amire Kira elvesztette chakrája felett az irányítást és süllyedni kezdett, de a férfi megragadta a haját és maga elé emelte, figyelte a vörös szemeket, amik elhidegültek a kedvesség szótól, majd 3 szót nyögött ki a maszkosnak.
- Ki vagy te?!
A férfi nevetni kezdett és elengedte a fiút és hátrébb lépett, a törpe ninja lassan felegyenesedett és hátrált ő is pár lépést, a férfi elengedte a kislányt, aki a nadrágjába kapaszkodott bele hátul és figyelte az eseményeket.
- Lényegtelen, hogy én ki vagyok. Az már lényegesebb, hogy tudom te ki vagy. Csak ebbe a vörös szempárba kellett belepillantanom és rögtön tudtam, hogy te vagy az. Ismerem a szüleidet! Köztük azokat a véneket is akik felneveltek és családodnak vélted őket. - kérdezte a maszk mögül a férfi, hangja visszatükrözte azt a rettenetet, amit a fiú átérzett akkor rég.
- Honnan tudjam, hogy az igazat mondod?! 
- Anyád neve Sarah volt. - felelte a férfi, a fiú döbbenten állt, mint aki lefagyott és egy újabb kérdést tett fel.
- Tényleg ismered a családi hátteremet?
- Ha kíváncsi vagy és hiszel nekem akkor higgadj le. Elmesélek mindent, de közben érdekel, hogy mennyire is vagy jó! Látom, ninja vagy! - felelte kissé undorral, miközben a fiú fejpántjára nézett.
- Küzdj meg ezzel a kis pukkanccsal, közben elecsetelek mindent. Érthetően. - mutatott Dívára, aki büszkén lépett elő a mestere mögül csípőre tett kézzel, Kira mérgesen figyelte a férfit, majd bólintott és a lányra nézett.
- Mindegy hogy ki az ellenfelem, a lényeg, hogy ne unatkozzak. - a kislány előhúzott a tartóból egy kunai-t és megrohamozta a fiút, aki elhajolt a támadások elől, amik elég gyorsak voltak, szemeit ide-oda kellett forgatnia, hogy követni tudja a támadások útjait. Aztán előtűnt egy másik kunai és gyorsabb támadásokat intézett vele a kis csaj, Kira hátrébb ugrott és hallgatta a férfit.
- Előbb édesanyádról mesélek, Sarahról. Ő egy Kumogakurei ninja volt, kiváló Raiton kezelő volt és kissé hűvös természettel rendelkezett, majd egy küldetés miatt Köd faluba, Kirigakure- be kellett mennie, 16 éves volt akkor, de ott is maradt. Mikor 18 éves lett, eljött egy küldetés miatt Konohába, akkor találkozott vele az apád. Elragadó teremtés volt, a maga hűvös természetével. Faterod 25 volt akkor, mikor, megtörtént vele az aminek meg kellett.

- ekkor egy halk nevetés tört fel a férfiből, de hamar visszazökkent a jelenbe és folytatta, miközben a 2 gyermek küzdelmét figyelte, pillanatnyilag az ácsorgásukat és a rá vetülő haragos vörös szemeket.
Kira ismét kikerülte a lány két támadását, egy hatalmas lendülettel való rúgást, majd egy ököllel indított támadást, amit a fiú fél kézzel védett ki. Majd elugrott a lánytól, 2 méter távolságra, de a lány már ott volt előtte és ott ütötte ahol érte, így Kira összekulcsolt kézzel tarkón ütötte, így a kis csaj a vízbe csapódott. Majd lassan talpra állt és könyökkel a fiú hasába ütött. Majd a levegőbe ugrott és dupla rúgással indított támadást, de Kira megragadta a lány lábát és elhajította. Díva talpra érkezett meg, a fiútól 3 méterre, majd felvett egy féloldalas pózt, jobb kezét ökölbe szorította, felemelte maga elé és hátra húzta, Kira ridegen figyelte, a kislány az öklébe összpontosította Fuuton elemű chakráját. Egy kisebb örvényt hozott létre ökle körül és a fiúra zúdította.
- Fuuton: Senpuuken!
Az erő Kira felé csapódott, a fiú a Shunshin no jutsu-t alkalmazta, hogy elkerülhesse, az erős lökéshullám miatt a lányt eltaszította a víz felszínről és Akusha felé zúgott, de a férfi elkapta. Majd a férfi letette a lányt, aki ismét megrohamozta a fiút, de az kitért előle, egy gyors mozdulattal mögötte termett és tarkón vágta a lányt összekulcsolt kezekkel, amire a lány a vízbe esett ájultan, de Kira megragadta a ruhájánál fogva és a férfinek dobta, aki elkapta.
- Bocs, de meguntam. Érdekessé tetted a mesélésed. Folytasd! - jelentette ki a fiatal shinobi, miközben felegyenesedett és az illetőre pillantott, aki szép lassan megindult a szikla felé és letette a leánykát és visszasétált a fiú elé, aki már teljesen türelmetlen volt.
- Áruld már el, ki vagy te. - felelte már idegesen a Kumogakure-i, de mivel 2 percig nem kapott semmi választ a maszk mögül, így a levegőbe ugorva megragadta a férfi maszkját és letépte róla, de ami elé került na az eléggé meglepte, gyors hátrébb ugrott és remegő szemekkel figyelte az arcot.

- A nevem Kyuuzaki Akusha, az apád vagyok, Kira! - felelte a férfi, arcát friss sebhelyek borították, ami nemrégiben lett össze varrva.
Nézett kissé zavarodottan a kis srác, miközben a férfi vörös tekintetére lett figyelmes, aki folytatta a beszédet.
- Hallottam elhagytad Hang Országát, ahol nevelkedtél, Fumei-nél. Én öltem meg őket, de előtte még elbeszélgettem az öreggel szépen. Teletömte isten teoríával a kis buksid? Gáz. Hagytam, hogy megírja a búcsúlevelet számodra. Nem hittem volna, hogy pont Kumogakurével paktálsz le. - aztán lehúzta a kesztyűjét és csuklóját mutatta Kira felé, olyan jelek voltak rajta, mint ami Kira arcát is borította 2 oldalt.
- Így talán hiszel nekem. Tán megrettentél tőlem? Nem számítottál erre, ugye? Bár nem is vártam többet tőled, egy gyilkostól, akit démonnak neveltek. De ha hallani akarod a történéseket, akkor egy edzést leejtenék veled, mit szólsz? Kíváncsi vagyok, mennyire vagy jó ninja, genin létedre.
Kira lehunyta szemét és táskájába tette a maszkot, majd a férfire nézett.
- Jó,ejtsünk egy tréninget. Ezt nem hiszem el, már meg se lepődöm, de már megint mibe keveredtem? Ezért egy újabb büntetés fog járni, ha bárki észrevesz. Francba már. Igyekezzünk, nem érek rá!
A férfi démoníasan elmosolyodott, mint ahogy Kira is szokott, majd kibökte végül.
- Helyesbítek. Csak te fogsz támadni. Mert ha én is támadnék, te halott lennél 2 perc után. 
Kira egy Chh-t szűrt ki fogai közül, majd előhúzta a kunait zsebéből és harci pózt vett fel, 10 másodperc után pedig támadást inditott, megrohamozta a fazont és a közelébe kerülve, lecsapott a kunaial, de az csak egy lépéssel elkerülte a támadást és a fiú mögé került, aki hirtelen megfordult és újból lecsapott. De Akusha megragadta a fiú karját és a levegőbe emelte a kölyköt aki hiába rúgta apját, az sehogy se engedte el, inkább csak jobban szorította csuklóját, Kira elengedte a kunait egy szisszenés kíséretében, amit a férfi kapott el és kölyke torkához szegezte.
- Túl sok a vakfoltod!
Akusha elhajította a fiút, aki csúszva állt meg a vízen, majd a kunait is elkapta amit a férfi hajított felé.
A Shunshin no jutsu-t alkalmazta, hogy közvetlen a férfi mellett jelenjen meg, hogy ki tudja gáncsolni, de a férfi fürgébb volt nála, mert hátra pördült a fiú mögé és ruhájánál fogva a levegőbe emelte.
- Elég béna vagy még, mit ne mondjak! Több edzésre lenne szükséged! De ami boldoggá tesz, én is így kezdtem, de 16 évesen már Jounin voltam, te meg egy kis senki vagy még! Ahogy Sarah, 15 évesen lett Jounin, te egy bukott vagy! De beavatlak még valamibe, nyisd ki füled!
- Csupa fül vagyok!- morogta a genin, miközben a sebhelyes szemet figyelte, ami szúrósan rámeredt, amolyan a számomra te egy senki, illetve már halott vagy érzelmek mutatkoztak rajta. A férfi letette a fiút, aki azzal a lendülettel hátrébb ugrott és apja megkezdte a furcsa beszédet. Miszerint az egyik ősük egy démonnal keveredett, bár ezt még ő se igazán értette és így lettek ők, akik képesek a Pokol 2 szörnyét megidézni. Akusha vért áldozott, kézpecséteket csinált és a földre helyezte tenyerét egy pukkanás és sok sok füst kíséretében morgások zaja törte meg a csendet, de semmit se látott a Kumogakure-i fiú, szinte őt is pillanatok alatt lepte be ez az egész. Valami egész közelről belelihegett a képébe, záptojásszag csapta meg az orrát, 2 oldalról jöttek a morgás zajai, majd hirtelen felszállt a füst, Akusha mellett egy nagy kutyaféle ült, méltóság teljesen, ezután egy nyáltömeg csöppent Kira fejére, amire lassan megtapogatta fejét, ázott a trutyitól, majd felpillantott. Egy igen érdekes kinézetű sárkány nézett vele farkasszemet de ez jóval kisebb volt, mint a sensei sárkánya, nyála pedig ismét elcsöppent, végigfolyt a fiú arcán, amit gyors le is törölt, majd leguggolva lemosta magáról és felállt, majd eltolta az állat pofiját ami épp akkor tolta azt közel hozzá, hogy megszaglássza.
- Ő itt Crucio. 

- biccentett a kutyusra Akusha, majd a sárkányra nézett, aki játékra hívta Kirát, mint egy kölyökkutya ugrált össze vissza.
- Ő pedig Moloch. 

- majd a kutyusra nézett és ennyit mondott neki. - Add át neki.
Az állat felállt a férfi mellől és Kira elé sétált, öklendezni kezdett, majd egy tekercset hányt fel ami Kira kitartott kezébe pottyant bele, pluszba egy kis vacsora maradvánnyal. Kira meglepetten figyelte a dolgokat, majd a tekercset megfogta a végénél és lerázta róla az oda nem illő dolgokat és érdeklődően hallgatta a beszédet.
- Holnap egy küldetésre megyek és lehet hogy nem élve jövök vissza onnan, azért jöttem, hogy láthassam azokat az ocsmány érzéseidet legalább egyszer és ez igazán boldoggá tett. Ja és ha készen állsz, köss velük szerződést mindenféleképpen és mutassd meg nekik, hogy te vagy a mesterük! - közel sétált a fiú elé és tenyerét a fejére helyezte és közel hajolt hozzá, végül elmosolyodott, elvette a tekercset és egy másik tekercsbe pecsételte azt és beledobta a fiú táskájába, a 2 állat füst kíséretében tűnt el, majd Akusha egy kis csomagot adott még a fiúnak és egy kérdést tett fel neki.
- Mi a célod az életben?
- Hős leszek! - egyszerű volt a válasz a Törpe számára, tudta hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár, azt akarta hogy felnézzenek rá egy nap és ne csak egy 10 év körüli fiút lássanak, ha ránéznek. Akusha behunyt szemmel elmosolyodott, majd felegyenesedett ekkor tűnt el és Díva mellett tűnt fel és felkapta a lányt, majd minden köszönés nélkül elindult vissza Konoha felé. Kira meghökkent és elkezdett a táskájában kotorászni és kivette a maszkot és felemelte, de a férfinek már hűlt helye volt, így leeresztette kezét.
- Nem akarok Kyuuzaki lenni, csak simán Kira, Kumogakure törpéje. - kibontotta a csomagot és egy barna kabát lapult benne, összehajtva betette a táskába a maszkot pedig ráhelyezte és hátára vette a táskát.
- A maszk egy kis átalakításra szorul és az éjszakai kimenőimen jó szolgálatot fog tenni. - ezzel vissza sétált a faluba, 4 óra hosszas gyaloglás után visszaért, visszaslisszolt a házába, hiszen mindenféle engedély nélkül hagyta el a falut, igaz most nem sértett határt, letette a motyóját és visszasietett egy helyre. Üdvözölte a boltost és vásárolni kezdett. Kis méretű tekercs 2 db, dróthúzal 10 m, robbanójegyzet 3 db, széles övtáska 1 db, shuriken tartó 2 db, kunai 4 db, shuriken 4 db láncing ami épp nagyobb volt mint a mérete alapból 1 db, 1 pár fekete bőrből készült ninja kesztyű. Fizetés után távozott és visszaosont a házba és egy kicsit alkotott. Levette a pólóját és fejpántját válláról. Felkutatta az egész házat egy tűért, cérnáért, ollóért, amint megtalálta ezeket, előszedte a kabátot és zsebeket csinált rá, mint ami a taktikai mellényeken is szokott lenni, 5 órán keresztül csinálta kínkeservesen de végül kész lett. A maszk 2 oldalára 1-1 lyukat mélyített, egy vékony fekete kötelet kötött rá, a kabátra lecsatolható Kumogakure jelképet tett fel. Lábaira feltette a shuriken tartókat, jobba behelyezte a 4 shurikent, a balba 2 kunait helyezett el. A széles övtáskát felcsatolta hátra, az övtáskája mellé közvetlen. Ebbe  pakolta bele a 10 m dróthúzalt, 3 robbanó jegyzetet, 2 üres tekercset. A maradék 2 kunait a nadrág zsebébe tette, amibe a Szerződéses tekercs lett pecsételve tekercs, azt a kabátja zsebébe tette, amit viszont a táskába tett, a maszkkal együtt. Bár az utóbbit egy, a táska egyik rejtettebb zúgába tette. Felvette a láncinget, ez jóval nagyobb méret volt, mint ami rápasszolna, felvette az izompólóját, visszakötötte a fejpántot bal vállára és felhúzta a kesztyűket is.
- Végre akciózhatok úgy éjszaka, hogy nem én leszek büntetve, hanem a maszkos névtelen. Csak nem fog rájönni senki sem, hogy én vagyok az, habár ilyen apró mérete a faluban csak nekem van. Meg a 10 éves aprónépnek! - majd a gondolatmenetét egy hatalmas ásítás követte, végül fogta magát és útnak indult, hiszen már eleve késésben volt, a mestere már várta őt egy kiadós edzés végett. 
  A maszk és a kabát:   Illetve kabát nélkül 

A vásárlás értéke : 2800 ryo  / Levonom, amint egy Admin elolvassa és "engedélyezi"/
Szerzett: Maszk, kabát és egy Démonokkal való Vér Szerződés tekercse, /ami tanulásra illetve kijátszásra vár, ezt majd később XD meg ha megkapom az engedélyt a szimpla tárolására addig is/

Behelyezés: Ugye, megtudta, hogy meghaltak a szerzetesek,1-3 nap után visszatért a Kumogakure-be, ez kb.: pár nappal, héttel azután történhetett.

NJK: Yuuto Sakuma, Sayumi, Marko sensei,  Hikuro,  2 ellenfél ninja
A pecsét eltávolítása után 

Kira a szobájában volt, reggel fél 8 és ő már edzett, egy alsónadrág volt rajta, épp fekvőtámaszokat nyomott.
- ... 69, 70... 80. - számolta, hol hangosan, hol magában, majd felállt, elment lemosakodni, ezután felöltözött, felvette izompólóját, majd a kabátját, aztán a nadrágját. Megragadta a táskáját és a bejáratához sétált, ahol felvette a hosszú szárú lábbelijét, kisétálva a házból egy ásítás hagyta el száját. 
Megállt a rámenesnél, ahol betolt 2 tál ráment, fizetett és kisétált a faluból, ez már szokásává vált. 
Ahogy haladt, szemben vele egy csapat genin közeledett, ahogy észrevették a fiút, összesúgtak, ezután vigyorogtak, mint a tejbe tök, majd ahogy elhaladtak a törpe mellett, ránéztek, de csak mentek tovább, ahogy a fiú is, nem zavarta őt pillanatnyilag semmi se. És nem is akarta, hogy megzavarják a mai napját. 
- A mai napot edzéssel töltöm, mint ahogy az eddigieket.
Ujjai közt megforgatta kedvenc kunaiat, majd a fejét kezdte el vakarni hegyével, tekintete az ég felé terelődött, sok sötét felhő gomolygott. Erre csak egy chh-t szűrt ki majd maga elé nézett és úgy haladt tovább. Elérte a sziklaszirtet, majd lerohant chakrahasználattal a mélybe, pont, ahogy azt Hikurotól tanulta.
Leérve pedig rohant egyenesen előre, néhány alacsonyabb sziklát és kidőlt fákat átugorva, néhol még szaltózott is. Semmi sem állíthatta meg pillanatnyi hevében. Újabb hegy állította meg, lefékezett előtte és felnézett, majd felrohant a magasba, ismét chakra segítségével, majd felért és az egyenes úton szaladt tovább gyors kényelmes tempóban.  
Kicsivel később megállt, ismerős arcokat látott néhány méterre. Egy kislány és egy öregúr, a lány észrevette a fiút és szaladni kezdett felé.
- Kira!! Úgy örülök, hogy látlak. - kiabálta Sayumi, majd lefékezett a kölyök előtt, nagy kerek szemekkel meredt kedvenc hősére. Aztán Sakuma is oda sétált.
- Mit kerestek ti erre felé? - nézett Sakumára a fiú, Sayumi lelkesen válaszolt is.
- A küldetésemet végzem, de attól tartok... - szomorodott el a lány, abbahagyta a választ és elfordította tekintetét.
- Eltévedtél. - fejezte be helyette Kira, kitalálta a helyzetet, a lány egy Ühüm - mel helyeselt. A fiú rátette kezét a lány fejére, aki elpirulva pillantott a fiú semmitmondó vörös tekintetébe, majd ismét boldogan elmosolyodott.
- Így máris jobb. - felelte a törpe, miközben figyelte, majd zsebébe helyezte kezét.
- És te mit csinálsz erre felé? - kérdezte Sakuma, majd rágyújtott egy szivarra, de amint meglátta a jeges tekintetet, ami egyenesen a szemébe meredtek, eldobta azt és eltaposta, a fiú máris válaszolt.
- Edzeni jöttem ki. 
- Segítesz nekem Kira? - fogta meg Sayumi két kézzel a fiú két vállát, Kira ettől a reakciótól meglepődött, hirtelen nem is tudott válaszolni, majd lenyugodott és bólintott.
- Egy barlangot keresünk, ahol ércek meg ilyesmik vannak. Sakuma bának egy kardot kell készítenie. - hadarta el Sayu egy szuszra majd kifújta a maradék levegőt is, Kira levette vállairól a kicsike kezeket, majd egy fára ugrott és a magasba szökkent. Körül nézett és úgy 70 méterre, észak nyugatra meg is találta a keresett barlangot, majd leugrott a mélybe a többiekhez és Sayumi füléhez hajolva súgta bele a helyzetet.
A lány bólintott, majd az öreghez ment megragadta a kezét és elvezette. Az apró shinobi megcsóválta a fejét és észak nyugat felé haladt tovább, hogy végre edzhessen kicsit a maradék 15 órában.
Ahogy szaladt az erdőben egy apró madár repült el mellette, ami aztán lefékezett és megtámadta a ninja fiút, csak a fészkét védte, ami a közelben lehetett. Vinnyogott, csipogott és csípett, Kira egy erősebb kézmozdulattal csapta a fának, a kis madár a földre csúszott. Kira tátott szájjal figyelte a mozdulatlan állatot.
- Hoppá. - majd keresztet akart vetni, eszébe jutott, hogy most már nem teheti meg, Istenei elárulták őt, így neki se kell többé az ő eszméiket hordoznia. 
- Sajnálom. - motyogta, majd indult tovább, a madár pedig elrepült mellette, amire elmosolyodott.
Kicsivel később megállt, leszedte táskáját és letette a talajra, majd sóhajtott. Átnézett a fákon, kicsivel odébb kissé sűrűbb volt és sötétebb, hirtelen egy robbanás rázta fel a környéket, északnyugat felől, amerre az a kettő is volt. A fiú ridegen mered abba az irányba, felkapta táskáját és gyors tempót diktálva haladt a barlang felé. Ahogy közelített felé, sötét füst ömlött ki a barlang szájából, lefékezett a barlang előtt 4 méterre, a lehetséges bejutási módokat, helyeket kereste.
- Remek. - azzal meglódult a bejárat felé amilyen gyorsan csak tudott. Nem szívott be egy csepp füstöt se, hamar túljutott rajta, elért egy olyan helyre ahol a levegő tisztább volt. Körbe nézett, sehol senki és néma csend uralkodott.
Aztán Sayumi sikolya törte meg ezt a kellemes kis csendet, a kölyök pedig a hang irányába szaladt. Sikolyok szelték át a barlangot, majd a fiú elért egy nagy körszerű létesítményhez, ahol 6 járat is volt. Felegyenesedve nézte őket, tekintetében apró aggodalmat lehetett látni. Hiába erősítette fel szaglását és hallását, nem érezte a 2 Kumoi lakost, erre pedig egy Chht nyögött ki. Hirtelen egy denevér repült el feje felett és jobbról a harmadik járat előtt keringőzött és kiadta azt a furcsa visítozós hangot, majd berepült, Kira arcára harag ült ki, követni kezdte az állatot, ami bevezette egy nagyobb térbe, jó 11 métert szaladt odáig, amint beért, a denevér visszarepült.
Meglettek a Kumoi lakosok, csakhogy 2 idegen is volt ott, kardokkal fenyegették őket. Sayumi szemei felcsillantak amint meglátta a fiút.
- Áh, megjött még egy kis taknyos. - fordul szembe Kirával az egyik ismeretlen, megforgatta kardját.
- Kik vagytok!? - kérdezte Kira, miközben zsebre vágta kezét, amazok gúnyosan elmosolyodtak, Sayu pedig odakiabálta.
- A kovácsért jöttek!
Kira kissé jegesen figyelte az ellenséget, majd közelebb sétált.
- Sayumi. - adta ki ezt az egy szavas parancsot, amiből a kislány máris tudta a dolgát és Sakuma elé állt be védekező állásba.
- Értettem!
Egyszer voltak közösen egy küldetésen, a lány kiismerte a fiú egyszavas mondandóit, Kira pedig megszokta annak gyerekességét, hiszen csak egy 12 éves kislányról volt szó. 
Az egyik férfi nekitámadt Kirának, az ő kezében nem volt fegyver, csak a másikéban, ő ököllel támadta a shinobi fiút. Kira a két karját keresztbe tette feje és mellkasa elé, hogy azokat védje, kapott 6 erős ütést, majd egy hatalmasabbat és nekirepült a barlang falának és leült, ridegen meredt ellenfelére, aki hirtelen nevetni kezdett.
- Mindjárt eldől, ki is nyeri a játszmát barátom. - felelte a másik betolakodó. A fiatal srác lassan felállt, majd meglódult ellenfele felé, közben pedig hallotta Sayumi hangját.
- Kira nem tudod őket legyőzni! Menekülj!
Nem reagált rá, nekirontott ellenfelének, aki hirtelen át is ment védekezésbe, a srác ütötte és rúgta őt. Chakrát áramoltatott talpába és hátra ugrott, úgy 2,5 méterre az ürgétől, előkapott 2 kunait a zsebéből és erőteljesen nekidobta, az egyik el is találta a célpont vállát, aki visszaugrott társához.
- A kis rohadék. Egész ügyes! De miénk lesz a kovács. - jelentette ki a kardos, majd nekirontott a kölyöknek,/aki még ridegebben figyelt, majd kikerülte a csapásokat, hátrált, majd nekiütközött a falnak. Hátra pillantott, majd ellenfelére, aki épp lesújtott a fegyverrel, a shinobi fiú lecsúszott a földre és kiugrott az ellenfél lába mellett egy halvány mosoly kíséretében. Ezután gyors a kardos felé fordult, aki akkor fordult meg, majd Sayu sikolya törte meg a csatazajt, Kira gyorsan hátra nézett, a kislány a másik oldalon csapódott a falnak, ájultan esett a földnek, vér folyt el teste alatt. Sakuma pedig fogságba került, kötél volt kezein, annak végét, meg Yuuto vállát pedig az ellenfél fogta.
- Add fel, ahogy a lány is mondta, esélyed sincs ellenünk. 
- Sokan mondták már ezt nekem, de EZ, sosem volt ok arra, hogy megálljak.
Kira jobb kezét ökölbe szorította és teste mellé húzta, ellenfele közelített felé. Kira az öklébe Fuuton chakrát sűrített, aztán várt. A Senpuuken támadással passzírozta neki a falnak az ellenfelet, aki ájultan dőlt ki. A kölyök megfordult a másik tag felé, aki rögtön egy kunait szegezett Yuuto nyakának. Kira felvette a földről a kardot, amit a férfi akkor ejtett el, mikor telibe kapta Kira technikája. Egyelőre a markolatnál fogta teste mellett, a pengéje a földet karistolta, farkas szemet nézett az ellenségével. Lassan komótosan megindult egyenesen, de ami történt, az meglepett mindenkit. Földrengés, a barlang mennyezete pedig omladozni kezdett, a fickó elengedte Yuutot, majd a kijárat felé menekült, hátrahagyva társát. Kira Sakumához sietett, a karddal elvágta a kötelet, Sakuma pedig felkarolta a kislányt és menekültek kifelé. Kira egy utolsó rideg lenéző pillantást vettet az ájult fickóra, majd a többiek után szaladt, mögötte pedig leomlott minden. Sayumi és Sakuma kiértek, nem sokkal utánuk a fiatal shinobi is. De addigra az ellenfél egy tagja már elmenekült. Kira beleszúrta a kard pengéjét a talajba, majd a lányhoz sétált, aki a férfi kezei közt volt. Eltűrte arcából a haját és figyelte.
Két órával később a lány már ébredezni kezdett, a kórházban voltak, el volt látva a sérülése. Sakuma az ágy szélén ült, Kira pedig távozni készült.
- Hova mész? - érdeklődött a kislány miközben felült, a fiú megállt az ajtóban.
- Vissza a vágóhídra. - ezzel elsétált ki a kórházból, majd a kiképző terepekre sétált, ahol levette táskáját és ütéseit gyakorolta a fán, levezette a dühét rajta, ami nem látszódott a fiún. Később az öklébe vezette a chakráját, amit Fuuton elemmé változtatott és azt vágta teljes erejéből neki a fának.
- Mit csinálsz? - érdeklődött Sayumi a fiú mögül, aki hirtelen megfordult és egy rúgást intézett a megszeppent lány felé, de szerencsére ellépett és nem érte el.
- Már semmit, de te... Mit művelsz ide kint?
- Sakuma bá elment, én meg szétuntam odabent a burám. - felelte egy kis mosoly keretében a lány, Kira mérgesen figyelte őt, majd lehunyta szemét és elfordult.
- Haragszol rám? 
Erre a kérdésre a fiú meglepetten nézett a lány felé, akinek könnyei patakzani kezdtek és a földre csepegtek, majd sírni kezdett és leguggolt, eltakarva a látványt kezeivel. 
Kira megsajnálta a lányt és leguggolt mellé, a hátát kezdte simogatni, Sayu meglepetten nézett fel rá, de a fiú nem őt nézte. 
- Köszönöm. - nyögte ki a lány, a vörös szemek a zöldeskék csillogó tekintetbe vándorolt, majd a lány elmosolyodott.
Aztán feltűnt Marko sensei is aki hallotta a történteket és aggódott a kislányért. 
- Sensei? - állt fel meglepetten Sayu, a jounin magához húzva megölelte, majd valamit motyogott neki, miközben sírt. / Hasonlóan sírt mint Gai sensei szokott Leevel/
Kira felkelt és indulni készült, de ekkor a kabátja nyakát Marko megragadta és magához húzta, őt is ölelte, miközben bömbölt a lánnyal.
- Ez most komoly?! Eressz el!! Csupa nyál lettem! Na, ne már... - morogta kissé mérgesen a törpe, miközben szabadulni próbált a sensei ölelésétől, ez sikertelen volt. Lassan a kislányra pillantott, aki sírt is, meg mosolygott is, így egy kis mosolyt ejtett, miközben figyelte.
- Lám - lám. Jól szórakozol öcsi? - kérdezte egy hang, Kira meglepetten kereste a tulajdonost, meg is lett hamar, Gawakatsu Hikuro személyében, aki az egyik közeli fán ücsörgött és könyvét olvasta.
- Sensei... - motyogta a fiú, majd rátaposott erőteljesen az őt fogva tartó jounin lábára, aki abban a pillanatban el is engedte a gyerekeket és egy lábon ugrálni kezdett, fájlalva azt. Sayumi pedig kinevette, Kira pedig Hikuro felé fordult és az ugráló jounint figyelte szeme sarkából, majd lehunyta szemét és egy alig látható sóhajt ejtett.
- Ez a nap valahogy nem az én napom.

Kaland beépítése: Pecsét eltávolítása előtt

NJK:    Kai és Yui   az ikrek,             Luna,                              Gawakatsu Hikuro,   banditák
                                                          




A fiatal shinobi ismét korán kelt, na jó azért annyira mégsem. Fél 7 volt, lemosakodott és felöltözött. 2 kunai ismét zsebében landolt, majd a táskáját is magára kapta, amiben a következők voltak: 2 maszk, 10 m dróthuzal. A többi felszerelést, shurikentartók, pedig nem tette el, nem tartotta szükségesnek, mivel nem tervezett semmi egyebet, az elemi edzésen kívül. Felhúzta hosszú szárú lábbelijét és elment legelső úti céljához, a rámenes standhoz, ahol most csak egy adag ráment kért és tüntetett el. Majd indult a kiképzőterepre, hogy gyakoroljon, de feltűnt előtte közvetlen Hikuro sensei és beleütközött.
- Héé! - morgolódott az ifjú, majd felpillantott az illetőre, mikor meglátta az arcát, kicsit meglepődött és hátra lépett, de szemmel tartotta a jounint, aki hirtelen vigyorgásban tört ki.
- Ugye nem azt akarod mondani...- kezdte el a genin, de befejezni se tudta, mert a jounin megkapta a ruhájánál és táskájánál fogva és sétált vele a Főkapu felé.
- Hé! Mégis... Mit...eressz el... - morgolódott a fiú, miközben a jounin karját fogta, amivel amaz pont megragadta kabátját, de az csak mosolygott és nem figyelt a tanítványára. A jounin 19 éves, Kira pedig 16...nem kis különbség van köztük, mint ég és föld, tűz és víz. Kira hamar megunta a dolgot, kivetközött kabátjából és ezzel földet is ért, majd kicsit távolabb ugrott a jounintól, de akkor jött rá, hogy a táskája is nála maradt, a jounin megtorpant és figyelt.
- Mégis mi a fenét művelsz? - kérdezte a kölyök nyugodtabb stílusban, de Hikuro csak nézte, majd folytatta az utat kifelé, még mindig nála voltak Kira dolgai és még mindig vigyor volt arcára ülve.
- Figyelsz te rám?! - kiabálta utána Kira, majd felfigyelt a lakosságra is, na meg pár figyelő ninjára, hiszen őt figyelték, meg a lerendezett jelenetet. Egy chh kinyögése után a sensei után sétált, aki semmi pénzért nem állt meg, de nem mondott semmit sem. 
A három méter távolságot megtartotta a férfitől, pillanatnyilag csak mérlegelt, miért csinálja? Hova megy? 
Végül a jounin megállt, a fiú felé fordult és nyújtotta neki a dolgokat. Arca komoly volt és határozott.
- Itt fogunk edzeni!
 Kira meghökkent és körülnézett, egy sziklás helyre értek, néhány méterre pedig szakadék volt, aminek az alját bemérni sem lehetett. A túl oldal 10 - 15 méterre volt. A fiú a jouninhoz lépett és elvette dolgait, de nem vette magára őket, csak kezében tartotta azokat.
- Mi a feladat?
A jounin ismét elmosolyodott, már eleve rosszul kezdődik a dolog, Kira is tisztában volt ezzel, ezért kissé ridegebbre váltott, ne "sokkolja" azért annyira a dolog majd, ha Hikuro kiböki végre azt. Néma csend ült közéjük, másodperceken át semmi, egyik se szólt a másikhoz.
- El fogod venni tőlem, ezt a piros szalaggal megjelölt kunait. - jelentette ki a jounin végül, miközben felmutatta azt, hozzákötötte az övéhez, a szalag 20 cm-es volt, bőven lelógott a jounin lába mellett, majd levette a kabátját is. 
Kira megvakarta tarkóját, miközben Hikuro tekintetét figyelte, majd leeresztette karját. 
- Gondolom nem lesz könnyű dolgom! 
- Volt már ellenem könnyű dolgod? - érdeklődött vissza a jounin, amire a kölyök már nem is válaszolt, csak figyelte a senseit, tudta a választ. Kira hirtelen mozdult támadásba, megrohamozta a jounint. 
Általában ilyenkor előre szólnak egy "Indulok. Megyek. Kezdek." vezényszó alatt, ám Kira nem ilyen, ő anélkül támadta meg őt, hogy figyelmeztetné. Hikuro pedig várta a támadást, majd kikerülte ütéseit, aztán eltűnt, feltűnése méterekkel odébb esett, a szikla túloldalán. Majd onnan igyekezett el, hogy a genin majd rátaláljon. 
Kirának pedig ez nem tetszett. 
- Chh. Még én rohangáljak utánad? - odasétált a sziklaperem széléhez és lepillantott a mélybe, a sötétségbe, majd át a túloldalra, végül keresni kezdte tekintetével, hogy tudna átkelni rajta és hol. Visszavette kabátját és táskáját, majd az erdő felé nézett, ahol végignézett a fákon és észrevett egy hatalmasat, így arra vette az irányt. Beszaladt az erdőbe a hatalmas fát véve célba, majd chakrát összpontosított talpába és felrohant a fa törzsén, egészen a legtetejére. Onnan pedig kémlelte a tájat, hátha talál valami használható segítségforrást az átkeléshez. Beletelt pár percbe, míg összerakta a fejébe a helyet és az eddig történteket, örült neki, hogy a jounin kitalált neki egy ilyen feladatot, még ha az elsőre fura is, így legalább nem unja szét magát az elkövetkezendő pár órában. 
Az átkelési pont viszont még igen messze volt jelenlegi tartózkodási helyéhez mérten, egy híd szelte át a 2 helyet. De nagyon messze volt, így lépnie kellett, hogy mihamarabb befejezze a "munkát". Leugrott a fa aljára, néhol megkapaszkodott ágaiba, hogy azért mégse legyen fájdalmas az a bizonyos földet érés. Leérkezése után, útnak indult, illetve rohant az erdő északi pontja felé. Nem volt valami sűrű hely, könnyedén szaladhatott, csak néha a kiálló gyökerek állták utját, amiket csak átugrált, meg persze a bokrok. 
- Ha a szikla szírt szélét rohamoznám meg, bajok történhetnek, szóval maradok itt. Egyelőre. 
Ahogy szaladt, furcsa hangokra lett figyelmes, ez miatt pedig még lassított is, majd észrevett az egyik fa tetején valakit, aki egy botot hajított le Kira elé, ridegen kérdezte a shinobit.
- Ki vagy?!
- Ezt...én is kérdezhetném. - felelte Kira nyugodtabb stílusban, miközben az elé lehajított botról az illetőre nézett, majd tekintete jéghideg lett. 
- Ne nézz rám azokkal a jeges szemekkel, úgy érzem...mintha kristályok nyársalnának fel. - felelte az idegen, ki egy sötét kapucnis köpenyt viselt, majd leugrott a fáról és abban a pillanatban fel is tűnt a fiúhoz közel. 
- Mit csinál egy kisfiú idekint? - kérdezte az ismeretlen, végül lehúzta a kapucnit is. Egy lány volt. 1,5 fejjel volt magasabb, mint Kira. 
A fiú meglepődött a megnevezésen, de aztán eszébe jutott, hogy nem viselt semmi fegyverzetet, így aztán könnyűszerrel nézhetik civil kis srácnak. A lány hirtelen közel hajolt hozzá, a fiú pedig még ridegebben nézett rá.
- Nem érek rá ilyenekkel foglalkozni. - felelte , majd gyors kikerülte az illetőt, folytatni akarta az útját, de a csaj elkapta karját, amire megállt és ridegen visszanézett rá.
- Találkoztál néhány banditával arrafelé? 
- Nem. Kellett volna? - érdeklődött a shinobi fiú, de a lány csak elengedte karját, majd elfordult. Kira pedig haladt tovább, de visszanézett a lány felé, de amaz már nem volt ott. Így lefékezett és arra felé nézett, amerre a lány is volt. De döntött és haladt tovább az útján, majd ahogy épp átugorni készült egy bokrot, valaki kidugta onnan a fejét, majd a shinobi fiúra nézve felsikított és lebukott. Kira átugrotta a bokrot, majd az illetőre nézett, aki egy kisgyerek volt. - Húzatott kapott az agyad!? Meg is sérülhettél volna!- harsant fel Kira dühös hangja, a gyerek pedig felállt és szembe fordult a ninja fiúval, egy fejjel volt csak kisebb Kiránál, majd elkezdett bömbölni. Kira egy ívet irt le szemével, majd a fiút figyelte, de nem tett semmit, csak hallgatta az ordítást. 
- Felveri nekem itt az erdő nyugalmát. Az kellene még ide, hogy Hikuro megjelenjen, ez a kis pöcök meg hazudna, hogy bántottam.Befejeznéd ezt az undorító ordítást? Férfi vagy! Viselkedj is úgy! - ripakodott rá a pöttöm shinobi a fiatál fiúcskára. A gyerek abbahagyta a bőgést és a ninja fiúra nézett, nagy kerek boci szemekkel. Kira sóhajtott és ujjait beletúrta hajába, egy ideig ott tartotta, aztán leeresztette teste mellé kezét. - Mi a neved? 
A fiú megszeppent és kissé összerezzent ettől a jeges hangtól, de aztán kissé nyögve, de ki ejtette a nevét. - Kai. 
A távolból nem messze hangok törték meg ezt a kis beszélgetést, a kis Kai felkapta a fejét és szaladni kezdett, annak ellentétes irányába, Kira pedig ridegen figyelte, majd követte, végül utolérte. 
- Banditák. El kell tűnünk innen. Náluk van a hugom. - felelte szaporán a kisfiú, miközben az utat figyelte, Kira ridegen figyelte. Néhány pár száz méterrel odébb egy barlangba szaladt be, ami el volt takarva néhány indával és bokorral, Kira pedig követte, nem tudta, miért, de ment utána. A barlang lefelé vezetett, jó mélyre, itt még nem volt fáklya, csak kicsit beljebb, ott már jóval világosabb volt. - Erre. - felelte a fiú, miközben haladt előre, Kira azt figyelte mennyi járat lehet, de csak egy volt, az amin mentek. 
- Mégis mi ez a hely? 
- Az otthonunk! - felelte a kis srác, Kira megtorpant és kissé meglepett fejet vágott, majd túlesett rajta és tovább követte útitársát. Majd elkanyarodtak balra, arra folytatták a hosszúnak tűnő utat. Kira mindenre figyelt, hátha hátba támadja valaki, de semmi ilyesmi nem történt. Betértek egy nagyobb helyre, ahol több fáklya volt, asztal, székek, rengeteg szemét. A földön, közvetlen a barlang fala mellett egy férfi feküdt, teste bekötözve fáslival. Majd egy női hang jött egy másik járatból. - Kai visszatértél... - amint belépett a lány és ránézett Kirára, mérgesen reagált és a ninjára mutatott, aki kissé mérgesen kezelte a helyzetet, vagyis csak a rámutatást. - Te! Mégis mit keresel te itt!? - folytatni nem tudta, mert a férfi a földön köhögni kezdett, így a lány odaszaladt hozzá aggódva, Kira pedig szemével követte. 
- Ő az apánk, meg akart védeni minket, de helyben hagyták, Yuit pedig elvitték. - magyarázta a kissrác, miközben a ninja mellett állt és figyelte a másik kettőt. A fiatal ninjának nem állt módjában segíteni nekik, de mégis úgy érezte, tennie kell azért, hogy nagyobb elismerést kapjon. Senseiétől, az egész falutól, a Raikagétől. 
- Azt hiszem, az edzésem félre tehetem...sajnálom sensei, közbe jött egy apróság. - hunyta le a szemét a fiú, majd lassan körbenézett a helyen, végül a férfire pillantott, közelebb sétált hozzá. A lány aki előtte guggolt, felé fordult és védekező pózt vett fel, természetesen ugyanúgy guggolva. Kira lenézően figyelte, végül tekintete enyhült, szelíd szemekkel figyelte a férfit és a lányt. 
- Segítek. - jelentette ki, majd megfordult és indulni készült ki. 
-  Mégis miért segítenél!? - kérdezte a lány, miközben felállt, a fiú pedig megállt és hátrapillantott. 
- Kumogakure nem fordít hátat az elesetteknek, ahogy én sem fogok. - felelte és elsétált, Kai pedig mellészaladt. 
- Megtudod csinálni? Segíthetek?
- Te csak maradj nyugton. - felelte Kira, igazi shinobi módjára. 
- Tudok harcolni. Egy kicsikét. - motyogja a kölyök, Kira egy ideig figyelte, majd elmosolyodott. - Vigyázz a többiekre. Majd jövünk. - ezzel pedig el is szaladt, nem nézve hátra, csak előre meredt. Aktiválta a Shikyaku no Jutsu egyik fázisát, a szaglást erősítette fel, ment az idegen, alkohol szag felé, hiszen pillanatnyilag az terjengett a levegőben, alig érezhetően, de így már erősebb volt. Követte a szagokat, 15 km -re meg is találta a keresetteket. Elbújt a fák mögé és megnézte ellenfeleit. Aztán összeszámolta őket. 16 bandita volt összesen és a háttérben egy megkötözött megvert gyerek. Hasonlított Kaira, amin Kira meg is döbbent. - Váó! - adott hangot is neki, majd újra számolta őket és hátrébb húzódott tervet kovácsolni, ami nem szokása, de most több ellenfele is van. Ő pedig egymaga. Leült az egyik fa tövébe, majd maga elé bámult.
- Hogy oldhatnám meg, hogy senkinek se essen baja? - rövid néhány másodperces gondolkozás után pedig kibökte. 
- Sehogy. Az nem az én műfajom. - terv ismételten nincs, csak a rögtönzés, ami oly megszokott már nála. Nem szokott fejjel neki menni a falnak, gondolkodik, csak épp a tervekkel van gondja. Időpazarlás, meg hasonló kis nyalánkságok. 
Felkelt és leporolta hátsóját, majd ismét megközelítette a banditákat, szemügyre vette őket, kinek hol találhatóak a fegyvereik.
 Kardok. Fejszék, amit a favágók használnak. Láncok. Neki pedig...2 maszk, 2 kunai és 10 m drót. Kira egy fintort vágott, mikor belenézett a táskájába, hogy átnézze a fegyverarzenálját, de hát elég gyér volt, az ellenfeléhez képest. De ő nem az a fajta, aki ez miatt már fel is adná harc nélkül ezt a dolgot. Cselekednie kell, most vagy, soha nem lesz rá alkalma. 
Táskájából előkerült a fekete, vörös csíkos maszk, a Kyuuzaki-k által ráhagyott örökség, ez az első alkalom, hogy magára veszi ezt a bűzös dolgot, bár hamar hozzá lehet szokni. - Egyszer élünk. - felvette és hátul becsatolta, majd a kabátjáról levette a Kumogakurei jelzést, majd kicsit lehúzta bal válláról azt és leszedte a fejpántot is, azt pedig a táskába helyezte. Majd eligazított magán mindent, a táskát pedig elhelyezte a fa tövébe, ahol nagyobb volt a fű és kisebb bokor is elhelyezkedett. Szinte láthatatlan volt ott. 
Aztán felugrott a fákra, közelebb helyezkedett és várt. Nem volt egyik sem ninja, mivel akkor már rég kiszúrták volna. De aztán 2 tag elsétált a bandából, Kira pedig követte őket, hogy távolabb elintézhesse őket, külön- külön egyszerűbb és nem kell egyszerre lecsapnia  mindet. Három perc telt csak el, míg az a 2 bandita elég távolra érkezett a táboruktól. 
Kira csendben a földre érkezett, majd futásnak eredt feléjük és közben elővonta a kunait zsebéből, majd egy gyors hirtelen mozdulattal, meg metszette vele a közelebb lévő gyanútlan fickót, majd tovább szaladt. A csávó összerogyott, nem halt meg, de olyan helyen találta el, ahol elvérezhet idővel, ha felesleges mozdulatot tesz. A másik fickó elővonta kardját és figyelt, honnan bukkan fel a maszkos, de nem jött, csak a fülsiketítő csendet halott, semmi mást. Majd a háta mögül érkező füttyre lett figyelmes, így hátra nézett, de senki nem volt ott, de mire visszafordult, a vörös szempárt látta, a maszkot és végül vért, majd a földre került. 
A fiatal fiú pedig visszatért a többi féreghez, akikre ugyanígy sort kerít. Majd. Pár perc telt el, de váratlan fordulat következett, a előbbi legyőzött tag lépkedett oda hozzájuk, motyogott valamit, majd eldőlt. Kira egy Chh-t szűrt ki fogai közül, mikor a mozgásba lendült kis társaságot figyelte. Nem akart közéjük ugrani, hiszen ennyivel még ő sem tud elbánni, egyszerre nem, hiába szimpla banditák csak. Az egyik tag a gyerekhez igyekezett, felkapta maga elé, kardot szegezett a nyakához. 
- Érte jöttél. Ugye!? Tegyél csak még egy felesleges mozdulatot és megölöm. Értetted!? - kiabálta, amire Kira egy ismételt chh-t ejtett ki. Majd leguggolt a faágon és csendben figyelt, csak ő látta őket, ők csak a fák lombjait látták.
- Nem könnyítik meg a dolgom. Akkor már csak egy dolgot tehetek. - azzal pedig visszavonulót fújt, a levelek lepotyogtak a fákról, egyedül nem akart visszatérni a barlanghoz, mindenképp megszerzi Őt. Az idő telt, de tervet nem szőtt, unalmasan telt el a várakozásra szánt idő, de beesteledett, az a hely sötétebb lett, majd visszatért, még mindig ott voltak. Néhányuk már aludt, egy kettő pedig őrködött. Kira a gyerek felé igyekezett, némán. A gyerek mögött megállt, leguggolt, amaz megrémült a maszktól, ficánkolni, ellenkezni kezdett. A törpe magához húzta és a leragasztott szájára tette kezét és a fülébe súgott. 
- Már várnak odahaza.
A gyerek meglepetten figyelte, közben abbahagyta az ellenkezést, a fiú pedig felkapta a fejét. - Készülsz valahová? - kérdezte a mögötte álló férfi, a shinobi csak maga elé figyelt, ahol megjelent, illetve felkeltek a tagok. Kira közben már kioldozta a gyerek köteleit, majd felállt, a lány pedig közvetlen mögé beállt és belekapaszkodott megmentője ruhájába. Még arcát is a kabátba nyomta félelmében. Kira mindezt érezte, nem akarta tovább itt hagyni őt. Menni akart. De a helyzet, nem volt épp egyszerű. - A legtöbb, amit jelenleg tehetek értetek, az az, hogy megkérdem, mik az utolsó szavaitok!? - kérdezte a mögöttük álló tag, aki a lány felé kezdett nyúlni és közben fegyverét is előhúzta tokjából. 
- Ne érj hozzá! - adta ki Kira az utasítást, ez a hang félelmetes volt, ördögi, utálattal telt, a fickó keze meg is állt a lánytól, alig 5 cm-re és megremegett. - Hé! Mire vársz még, szedd el onnan! - adta ki a parancsot egy másik tag, de az csak nem mozdult. Kira arcát nem látták ugyan, de ő teljesen higgadt volt, max a tekintete veszett el valamelyest. 
Kira egy hirtelen mozdulattal megragadta a gyerek vállát és odébb tessékelte, közben egy erőteljes rúgást mért a mögötte állóra, aki ugyan azt kivédte, de a fiú még ráadásnak ki is gáncsolta, így a földre kerülve egy fejre mért rúgástól gurult vagy repült odébb. Csak 15 másodperc telt el, hamar megragadta a gyereket és a fák közé szaladt, természetesen mindenki utána. De nem vihette még a barlangba, oda csalogatná őket, pont egy sziklás- fás- tisztás szerűségnél állt meg, majd felugrott egy kopasz fa ágára, letette maga mellé a lányt, aki egyből belekapaszkodott. Kira lenézően pillantott az ellenfeleire, akiktől láthatóan alig lehetett szabadulni és mindnél fegyver volt. Itt még világosabb volt, jól látható helyen akadtak meg. 
Az egyik egy hosszú lánccal támadta a fiút, az egyik csapódása elől el tudott hajolni, de a másik telibe kapta, kissé megingott, de nem estek le, a lány még erősebben kapaszkodott. Egy újabb csapás érkezett a lány felé, de Kira egy hirtelen mozdulattal kapta el azt és rántott rajta egyet, bár nem sokat ért vele, így elengedte, lecsapta azt. A fickó megpörgette a feje fölött a láncot, majd újra a fiú felé hajította. Közvetlen a fiú arcát kapta volna telibe vele, de egy süvítő kunai megakadályozta ebben, a láncszemen beakadt kunai a fába csapódott bele, amin Kiráék is álltak. Kira a kunait figyelte, egy piros szalaggal megjelölt kunai volt az, amire megkönnyebbülten elmosolyodott. Ez egy jelzés volt számára, hogy mehet. Ezt ki is használta és már ugrott is le a fáról, míg az ideges tömeg el volt foglalva. Kiráék már messze jártak ugyan, de tisztán halotta az emberek, vagyis a banditák hangját a távolból. Mivel a veszély elmúlt, megállt és letette a hölgyeményt, aki nagy kerek szemekkel figyelte a fiatal fiút, aki levette maszkját, így megcsodálhatta az arcát is. 
- Köszönöm, hogy megmentettél. - motyogta a kislány. Pár perccel később megérkeztek, bementek a barlangba, ahol sírva ölelte át egymást a család. Kira higgadt állapotban volt, most már. Az idősebb lány közel sétált a ninja fiúhoz és átölelte őt jó szorosan. Kira közben meglepődött, hiszen a lány keblei nyomódtak hozzá. 
- Köszönöm. - a lány elengedte, majd kutatni kezdett valami után. 
- Hálánk jeléül...- amint felemelte fejét, a fiú már nem volt ott. Ott hagyta őket, a többi már a család dolga, mihez kezdenek ezután. Kira lassan visszatért arra a helyre, ahol a segítséget is megkapta, a piros színnel jelölt kunait zsebre tette, körülnézett, senki nem volt már ott, csak néhány vérfolt hevert a földön. Ezért haza indult. 
Pár órával később megérkezett Kumogakure kapuja elé, ahol Hikuro is már ott volt, támasztva a kaput hátával és ölbe tett kézzel. Lábánál pedig tanítványa táskája, Kira odadobta neki a kunait, ami a jounin el is kapott, majd eltette és mosolyogva figyelte tanítványát. - Ügyes vagy. - felelte, majd közel sétált hozzá és a fejét kezdte simogatni, összekócolva a haját ezzel. 
- Hé, abbahagynád ezt? Ez olyan... - morogta a fiú, de a jounin magához húzva karolta át a gyerek nyakát, majd öklével nyomorgatta meg a fejét. 
- Nem megmondtam már párszor, hogy kerüld a bajt??! - majd nevetni kezdett, abba hagyta öklével a dolgokat. Kira szelíden figyelte, majd sóhajtott. Vége van. Jót tett, így jár egy pont neki. 
- Mintha én tehetnék arról, hogy ez a világ teljesen őrült.           
- Akkor gondolom készen állsz egy valódi edzésre, de most már ellenem, itt és most. - jelentette ki a jounin, ami eleinte kérdésnek indulhatott, de aztán más sikeredett ki belőle, Kirát ez kissé meglepte, majd bólintott.
- Mindig készen állok egy őrült elleni harcra.  
A jounin nevetni kezdett, Kira pedig hátat fordított neki, hiszen nem szereti ha bárki is kineveti, így aztán vissza indult be a faluba egy kisebb mosoly kíséretében.
- Jó éjt!