Kira

Egy idegölő küldetés

NJK: Marko- sensei, Sayumi, 4 ellenfél
Küldetés célja: Egy C szintű küldetés, célja növény szerzés
Küldetésért járó jutalom: 2000 ryo




A szoba ablakán besütött a napfény, ami a fiú csukott szemeire világított, majd beragyogta az egész szobát. Kirát a mély alvásból halk kopácsolás ébresztette fel, ami az ablak felől érkezett. Lassan kinyitotta szemeit, körbenézett, aztán az ágy szélére ült, szemeit dörzsölve, végezetül egy nagyot ásított.
- Reggel van? Máris? Mégis ki a franc zavar, pont a pihenőnapomon. Tegnap eléggé durva edzésem volt, erre meg felkeltettek. Nagyon jó! - lassan felállt és felhúzta a redőnyt, akkor egy újabb kis kavics esett neki az ablaknak, így a fiú lepillantott és az utcán egy 7 éves körüli kislány dobálózott fel hozzá.  
- Ez meg ki? Mit akarhat ilyen korán egy töpszli... - lassan a faliórára nézett, délelőtt fél 11 volt, majd megvakarta tarkóját, ekkor egy újabb kavics ütődött neki az ablaknak. Ridegen visszapillantott a lányra, majd kinyitotta az ablakot és leszólt neki.
- Mit akarsz?!
- Beszélnünk kell Törpe! - felelte a kislány majd körülnézett, végül a fiúra nézett újból és elmosolyodott.
- Három perc múlva találkozzunk a Kapunál, fontos beszélni valóm van veled! Hozd a felszerelésed, kérni szeretnék valamit. - ezzel elfutott, Kira hökkenve állt az ablaknál, majd visszazárta azt és egy sóhaj kíséretében lemosakodott és felöltözött, bepakolta táskájába fegyvereit, a kabátját és a maszkját. Felkapta  táskáját a hátára, majd a 2 övtáskát is felcsatolta és elhagyta a szobát, elindult a Kapuhoz.
- Törpe, mi? - majd lassan elmosolyodott, hiszen a kislánynak igaza volt, hisz ő volt a legkisebb ninja a faluban, de ezt őt nem is zavarta, nem ő tehetett róla. Megérkezett a Kapuhoz, ahol a kislány mosolyogva szaladt oda hozzá. Kira szokásához híven zsebre vágott kézzel állt meg, majd előhúzta bal kezét és béke jelet mutatott, amit a sensei- től tanult el, illetve megrögzött szokássá vált.
- Yo. Milyen sürgős dolog miatt hívtál ide?!  Ha lehet, akkor röviden és tömören regéld el, mert nem érek rá. - hazudott, hiszen nem ügyelt a kis "bajkeverőre" senki se. Hirtelen megjelent a kislány mellett egy férfi, aki abban a pillanatban megsimogatta a fiú fejét, aki rögtön elcsapta a kezet, de a jounin csak elmosolyodott. 
- Üdv. A nevem Karoshi  Marko, 23 éves Jounin és ő a tanítványaim egyike, Sayumi, ne tévesszen meg a kinézete 12 éves és egy kicsit nehéz eset, a másik 2 genin-em épp másik küldetésen van, én pedig jelenleg elfoglalt vagyok. A te sensei-ed is épp máshol tartózkodik, nem de? - mosolygott, amire a fiú még ridegebb szemeket vetett. A Sensei  alázatra tanította nem régiben, de ezt cseppet sem érdekelte őt, hiszen a szőke jounin nem volt a közelben.
- Térj a lényegre!
A férfi meghökkent, majd felegyenesedett és megköszörülte torkát , folytatta.
- Nos, mivel Raikage-sama egy fontos megbízatást adott Sayumi-nak, meg külön nekem is és te egy belevaló kölyök vagy, a kinézeted és a korod nem egyezik, ugye tudod? - próbált a jounin vicces lenni, félig igaza is volt félig nem, de hamar kizökkent a küldetés lényegéből, ezért Kira még dühösebb lett.
- Ezt nem hiszem el! Ez egy pancser! Most szórakozol velem?! - amint feltette a kérdést emeltebb hangon, a jounin egy térképet és egy fényképet nyomott az apró termetű fiú arcába, aki hamar kikapta azokat a férfi kezéből, majd a jounin-ra pillantott, aki egy pukkanás kíséretében eltűnt. Kira egy chh-t szűrt ki fogai közül, majd a térképet nézte, Villám ország térképe volt, határaival megjelölve, meg különböző helyek voltak rajta X-el  jelölve, majd a fényképre vetett egy pillantást, amin egy különös növény is volt.
- A küldetésünk, hogy legalább két ilyen növényt találjunk és hazahozzuk!   - felelte a kislány, Kira lepillantott rá, igaz annyira nem is kellett, hiszen pár cm különbség volt kettejük közt.
- Amúgy Marko-sensei bepörgött rád és az illetlen viselkedésedre. Jelenteni fogja a Raikage-samának. - jelentette ki mérgesen a lány, Kira megvonta vállát.
- Most mit vagy úgy oda!? Amúgy mért engem választott a sensei-ed?!
- Nem vagy sokkal nagyobb nálam, de bátrabb vagy a legtöbb Jounin-nál is! Gondolkodás nélkül rontasz rá bárkire, de igazából azért kértünk meg téged, mert láttalak valamelyik nap, miközben edzettél. Lenyűgöztél és ez minden! Marko-sensei pedig ezt látta rajtam!
- Hát ez megnyugtató! És tudod, hogy hogyan kell térképet olvasni?
A kislány meglepődött és nevetni kezdett, a fiatal fiú elfordította a fejét.
- Te nem tudod? - kérdezte még mindig nevetve a fiatal kislány, Kira lenézően pillantott rá, tekintetéből és hangjából eltűnt a maradék kedvesség is.
- Ha tovább nevetsz, KINYÍRLAK!!!
Erre a kislány minden zokszó nélkül abbahagyta a nevetést és hátrébb lépett ijedten, Kira pedig megindult a Kapu felé, a kislány pedig utána szaladt.
- És mi a jutalom, amiért hozzunk ilyen gazt? - kérdezte a fiú, a kislány felmutatta 2 ujját.
- 2000 ryo.
Lassú, kényelmes tempóban elindultak a kijelölt helyekre, mindegyik helyet megjelölték a térképen, "A", "B"..."J"pontig, hiszen elég sok helyet kell átvizsgálniuk.
- Hosszú egy napom lesz! - sóhajtotta Kira, miközben útitársát figyelte, aki hát még eléggé gyerek volt és így hallgathatta a lány gyerekes dolgait, ugrándozásait, visítozásait és ez eléggé kikészítő volt számára. Tudta, hogy nem ölhet, sensei-e alapos kioktatásban részesítette legutóbb, hisz csak úgy tud megváltozni, ha tesz is érte valamit, hiszen azzal szabályokat szeg meg, ha csak úgy heccből vagy szórakozásból kinyír valakit, de hát most éli ki mindazt amit 16 éven át nem tehetett meg, kiéli a gyerek korát és most érett abba a korba, amit lázadó kamaszkornak hívunk. Mikor tehetné meg, ha nem most? Hiszen, "Azért vannak a szabályok, hogy azokat megszegjük!" Igen. Ezért egy alapos fejmosás járni is fog, akár a Raikagé-tól, akár a jounin-tól. Ha megtudják, hogy mire is készül. Bár, semmi olyat nem tenne a távollétében, amivel elárulhatná a Falut és a sensei-ét. Megindultak a kijelölt első helyre, egy hatalmas tisztásra, a lány szaladgálva nézelődött, Kira pedig megállt és figyelt, őt aztán nem érdekelte ez a virág szitu, akarata ellenére "rabolta el" a kislány. Felpillantott az égre, a felhők lassan "közlekedtek", majd visszapillantott a lányra aki épp akkor guggolt le és intett a fiúnak, aki így odament hozzá.
- Megtaláltad? - érdeklődött, majd leguggolt a lány mellé, kezei zsebben voltak, az első virágot sikeresen megtalálták, a lány kiásta, hogy gyökerével együtt távolíthassa el a földből, de az elég mélyen volt, de sikeresen kiszedte egy kis föld kaparászás után. Majd betették a fiú táskájába és tovább indultak a "B" pontra, ami kb 5 km-re lehetett ettől a tisztástól. Kira sietősre vette a tempót, hamar vissza akart érni a faluba, de a lány eljátszadozott.
- Nem igyekeznél egy kicsit?! - kérdezte a fiú, Sayumi a fiú mellé szaladt és felvette azt a tempót, amit a fiú diktált.
- Ráérünk! Hova sietsz? - kérdezte morcosan a kislány, Kira higgadtan válaszolt neki.
- Nekem az ilyenekhez nincs türelmem! Egy harchoz már több kedvem lenne, de ehhez nincs. Utálom a növényeket! Az embereket meg annál is jobban!
- Ijesztő vagy! - fejezte be a társalgást a kislány és futni kezdtek. Chakra összpontosult talpuk tenketsu pontjaiba, így gyorsabbak lettek és hamarabb értek a "B" ponthoz, ami egy hatalmas, mély tó volt. Sayumi a víz felszínére rohant, de egy béka ugrott ki a vízből, amire a lány felsikoltott és a fiú mögé rohant ijedten, megragadta a fiú karját. Kira keze ökölbe szorult, majd lenéző pillantást vetett jelenlegi társára, aki belepillantott a rideg vörös szemekbe és elmosolyodott.
- Tudod, én félek a békáktól. - jelentette ki, Kira egy ívet irt le szemével, jelezve nem tetszését, ellökte egy kicsit a lányt magától és megindult a víz felszínén és figyelte az alját, hátha megtalálja a keresett növényt. De az helyett csak vízi állatokat látott, semmi mást,így megtorpant és nézelődött.
- Persze, hogy megint elfelejtettem. - morgolódott, hiszen elfelejtette a már megrögzült reggeli imádkozását, nem szerette, de már megszokásból is megcsinálta. Hirtelen a lány sikolya törte meg a csendet, a fiú odapillantott, azt hitte baj van, de amit látott, azon még ő is esett egyet, persze nem történt meg, de... a lány azért sikoltott, mert egy nyúl ugrált a közelébe füvet enni, ő meg csak csillogó szemekkel guggolt le és figyelte.
- Szükségem van egy kis szórakozásra. Most! - a fiú ideges volt, bár ez nem látszott rajta, visszasétált a füves sziklás területre és kinyújtóztatta feje fölött karjait.
- Csak nem unatkozol? Nem tettszik ez a C szintű küldetés? - érdeklődött a lány, félig a fiút, félig az állatot figyelve.
- Telibe! Ez a te küldetésed kis csótány! Én egy S szintűnek jobban örülnék! - felelte kissé nagy képűen a fiú, bár nem volt az, egyszerűen szerette az akciókat, még ha bajba is kerül érte. Aztán hirtelen észrevett egy újabb növényt, pont olyan volt, amit kerestek,így a lányra pillantott, aki még mindig őt figyelte, majd a növény felé bökött fejével, a lány odapillantott és odaszaladt.
- Mért érzem úgy, hogy bébiszitternek vagyok csupán csak itt? - miközben a lányt figyelte, egy sóhaj hagyta el a száját majd a nyúlra pillantott, aki még mindig eszegetett, majd felkapta a fejét és elszaladt, vagy elmenekült. Majd a lány szaladt vissza a pöttöm shinobi elé és felmutatta egy vigyor kíséretében a növényt.
- Megvan! Megvan!
A növény bekerült a táskába és tovább indultak a C ponthoz, ami egy sziklásabb helyhez vezette őket. Egy szakadék választotta el őket a növénytől. A hely elég mély volt, halálosan veszélyes a lejutás szempontjából, nem volt jó megkapaszkodásra alkalmas felület se. A lány leguggolt és szomorúan figyelte a növényt,  fiú pedig a lányra nézett, végezetül a küldetésére, majd ledobta táskáját a lány mellé, aki meglepetten nézett fel rá.
- Azonnal visszajövök. Megszerzem azt a gazt neki! Bármi áron, hiszen... jó fiú vagyok. Hős! - ezzel az apró, 10 évesnek kinéző, 16 éves fiúcska nagy lendülettel a mélybe vetette magát, a lány pedig a fiú nevét kiabálta jó hosszasan és ijedten. A kölyök ahogy zuhant szemei nem a félelmet sugallták, sokkal inkább lett ettől bátrabb, sőt élvezte ezt a zuhanó repülésnek eltitulált halál ugrást. A talajtól 5 méterre felgyorsultak az események, számára pedig mintha megállt volna az idő, hátát a talaj felé fordította és a drótot egy kiálló szikla részhez akasztotta be és az Ayatsuito no Jutsu segítségével megállt a levegőben és lassabban közelített a föld felé.
- Kira! Te egy zseni vagy! - dicsérte meg magát a kölyök, lassan talajt ért, felegyenesedett, összetekerte a drótját és a növény felé indult lassú, lágy és óvatos léptekkel. Tekintete jobbra és balra keringett, túl nagy volt a csend, ami túlzottan is zavarta "Őfelségét", mármint a törpét, Kirát. Mint a halál előtti csend, így érezte. A zsebében rámarkolt a kunaira, támadásra, illetve védekezésre készen állt, bármi eshetőségre fel volt készülve.
- Milyen szerencsés vagyok!
Elérte a növényt és oda guggolt hozzá, hogy kiszedje helyéről, ám a kislány felnevetett jóízűen, így Kira felpillantott rá.
- A Nagy Törpe lealacsonyodik odáig, hogy kihúzzon egy növényt a földből! Ilyet is ritkán látni! - kiabált le boldog nagy szemekkel a kislány, a fiú ridegen figyelte, végül felállt és megszólította őt, amolyan Kira stílusban.
- Ezért még csúnyán megfizetsz, kis csótány!
A lány meghökkent, majd egy óriási boldog mosoly ült le arcára, fülig ért a mosolya.
- Elfogadsz egy szívből jövő bocsánatkérést?
- Szívből jövő bocsánatkérés? Na persze.
- Olyan vaskalapos vagy! - mérgelődött a kislány, Kira lehajolt a virágért és kihúzta, majd visszatért a lány mellé és táskájába helyezte a következő adagot.
Elindultak a következő helyszínre, a lány újból bolondozni kezdett, hátra felé kezdett sétálni, Kira előtt sétálva, aki csak zsebre vágott kézzel haladt előre.
- Figyelj csak Kira. Hallottál már az 5 éve raboskodó férfiről, aki a wc- ben maradt?
A fiú behunyta szemét, majd sóhajtott és a lányra nézett vissza, jéghideg szemekkel.
- Ne tegyél fel nekem ilyen ostoba kérdéseket. Nem hiszem, hogy egy férfi, aki 5 éve nem tért vissza a klotyóról, nevezhetsz-e "élőnek". Ki tudja, talán meghalt, talán lehúzták a wc-n, vagy talán őrületesen sokáig szarik. Bár abba tuti beledöglött, ha ekkorát kellet kiszarnia. Nincs az a budipapír, amivel annyi szart ki lehetne törölni. - válaszolta komoran a fiú, a lány hirtelen megállt az útitársa előtt, akinek így meg kellett állnia, majd a lány megpördült tengelye körül és szaladni kezdett előre, Kira ridegen figyelte, majd utána indult.
- Mért nekem kellett egy ilyen idegesítő küldetésre jönnöm?
A lány összevissza szaladgált, mintha nem is küldetésen lennének, hanem mintha valami pizsama partira igyekezne. Aztán kissé levegő után kapkodva sétált vissza a fiú elé.
- Pisilnem kell! Éhes vagyok és elfáradtam!
- Mondta az a jounin, hogy nehéz eset vagy, csak én nem hittem neki! - mérgelődött a fiú, bár arcán semmi érzelem nem mutatkozott, a kislány bevágta a durcát.
- Olyan furcsa vagy, enyhén szólva, egy IZÉ!
- Ha továbbra is úgy fogsz nyafogni, mint egy kislány, akkor megöllek! - jelentette ki a fiú, Sayumi hátrálni kezdett, kicsit megijedt tőle, hisz hallott róla dolgokat, hogy bárkit képes megölni, ha kegyetlen mód felhúzzák.
Kira tovább ment, majd elértek egy barlangot, Sayu megragadta a fiú ruháját, ijedt volt, majd a fiú szemeit figyelte, a pöttöm fiú a térképre nézett és vissza a barlang bejáratára.
- Ha nem hamis ez a térkép, akkor a következő gazunk, az odabent lesz! - majd beindultak a sötétbe, annyira azért mégsem volt odabenn sötét, hisz látták a dolgokat odabent. A barlang falon repedések húzódtak végig, szinte minden felé látni lehetett őket, nem voltak mélyek, de aggodalmat ültettek a fiú szemeire. A kislány elengedte a fiút és berohant a tágasabb helyre, amelynek közepén ott volt a virág is, de Kira megtorpant, zord tekintettel nézte a falak repedéseit, végül felpillantott. A barlang mennyezetén apróbb, de éles sötét zöldes-barnásabb tüskék meredeztek, beazonosítani már nem volt ideje, mert valami robbant a barlang szájánál, így hamar vissza nézett a lányra.
- Hagyd azt a gazt, igyekezz! Ki kell jutnunk!
A lány ijedten cibálta a növényt, Kira utasítása ellenére, így a fiú odarohant hozzá, felpillantott, majd felkapta a kicsit és rohanni kezdett vele a kijárat felé. A barlang mennyezete omlani kezdett, mögöttük pedig kezdett beszakadni a hely, a fiú ismét felnézett, előttük is omladozni kezdett, ezért chakrát összpontosított talpába, ezáltal gyorsabb lett és kiszáguldott a barlangból, mielőtt még rájuk omlott volna az az egész. Mikor kiértek, a fiú letette a lányt, aki megkönnyebbülten sóhajtott és felnézett a megmentőjére, aki hát eléggé ridegen figyelte.
- Ezért utálom a kölyköket! Sose hallgatnak a másikra! - A lány rohangált újból, majd nagy levegőt véve figyelt maga elé, úgy 5 méterre előttük egy újabb növény díszelgett, odaszaladt és megpróbálta kihúzni. De hiába is kínlódott, az a gaz csak nem jött ki, így Kira megragadta a lány vállát és odébb tessékelte, majd megragadta a gazt és nagy erőt véve kihúzta gyökerestől. Majd a lányra pillantott aki épp guggoló pózt vett fel és WC-ni kezdett, a fiútól alig 1 méterre.
- Tényleg kezdem úgy érezni magam, mintha egy bébicsősz lennék! - lassan elfordult a lánytól és közben a táskába ejtette a növényt, majd azt a lánynak adta, aki már ott állt mellette, majd felvette magára. Újra a térképet bámulta, amit hirtelen kitépett egy hirtelen jövő légáramlat a kezéből és eltűnt az égbe tovaszállva.
- Hát ez, marha jó! Még 2 növény kellene, habár kető is elég lett volna, de hogy jutunk...haza? - figyelte a fiú az eget, majd egy gúnyos férfi hangra kapta fel a fejé és a hang irányába nézett. 
- Oh, kár. Túléltétek? És most adjátok át azokat a szaros gazokat! Jó kis zsé üti érte a markunkat! - felelte a tag, olyan 190 cm magas volt,  nem viselt semmiféle jelzőt hova tartozása felől.
- Sayumi! - ejtette ki ridegen a lány nevét Kira, aki gyors a fiú háta mögé sietett és kissé ijedten figyelte a tagot, majd még hárman megjelentek.
- Most mi legyen? - kérdezte megszeppenve a lány, Kira egy chh-t szűrt ki fogai közt.
- Passz, el vagyok tiltva a harcoktól, bár amit a sensei nem lát az nem is fáj neki, nem igaz? Az a furcsa, hogy ő bárhonnan bármit megtudhat. Ha csatába állok ezek ellen és megtudja, hallgathatom újra és újra amit már ezerszer hallottam már. - panaszkodott kicsit a fiatal shinobi, kis társa meglepetten figyelte, majd megragadta a ruháját.
- Nem ez a megfelelő alkalom, hogy lelkifröccsöt tarts. Magadnak!
- Fogd be! Ez nem az volt, csak nem akarok puklival a fejemen mászkálni a faluban! vili? - emelte fel hangját a fiú, a lány pedig elmosolyodott.
- Mint a Nap!
A férfi aki megszólította őket, hangosan felkacagott a kettejük veszekedésén, ami épp nem jókor csapott be, a Törpe srác rápillantott ridegen.
- Ti aztán vicces kölykök vagytok. Nagy szarban vagytok és még fel sem tűnt! - felelte élesen a fiúra nézve, aki még ridegebben nézett rá ezért, de a lány szólalt fel végül.
- Kyuseishu majd ellátja a bajod!!
- Hogy ki? - lepődött meg Kira, miközben a pöttömre nézett, a lány a fiúra pillantott és suttogva, alig halhatóan válaszolt.
- Hát te. Láttam a maszkod.
A fiú egy ideig nézte a lányt, majd visszanézett a fickóra, aki gúnyosan mosolygott.
- Na adjátok át azokat a gazokat és semmi bajotok sem esik, erre bűnözői szavamat adom gyerekek!
A kislány szorosan ölelte a táskát, Kira ördögi vigyort ejtett, amin a fickó meghökkent.
- Nem vagyok gyerek! A gazokat meg felejtsd el! - ezzel támadó pózt vett fel, zsebéből előhúzta a kunait, másik kezével jelzett a lánynak, hogy kezdjen el hátrálni, furcsa mód a lány megértette azt és engedelmeskedett a parancsnak.
- Nem támadhatok felelőtlenül, nem csak magamra kell figyelnem!
A férfi lassan közelített feléjük miközben azok csak hátráltak, majd a törpe shinobi megtorpant és rárontott a tagra, a kunaial próbálta megsebezni, de az ellenfele elhajolt előle, majd a kölyök egy rúgással folytatta, de elkapták a lábát és felemelték a levegőbe, így fejjel lefelé lógott kunaial a kezében, ezután elhajították a lánytól távolabbra, ahol kezelésbe vette egy újabb férfi. A Kumogakurei fiú felpillantott a lányra, aki elszaladt, de ketten üldözőbe vették, felakart kelni, de a hátára tapostak nagy erővel, ezért a földön maradt. Ridegen meredt a lány menekülési útvonalára, majd behunyta szemét, ezután olyan dolog történt, amit a fiú nem akart hallani, a lány sikolya. Szemei kipattantak és mintha senki se taposta volna a hátát, felkelt, lelökve magáról a férfit, majd egy gyors fordulattal egy rúgással indított, amint a rúgás betalált folytatta az ütéseket. Ököl, könyök és térd ismételték egymást, amint a fickó kifeküdt, a másikra is sort kerített, de ő nem volt nagy szám, hiszen egy ütéstől kiterült, Kira hogy biztosra menjen, ráugrott a mellkasára páros lábbal, majd a lány felé vette az irányt. Tekintete rideg volt és halott, nem érzett semmit, érzelmeit kiirtotta magából egy másodperc alatt a lány sikolya végett, hisz a világ Hősévé akar válni, mégis egy lányt sodort bajba azzal, hogy parancsot adott neki.
Kicsivel odébb megtorpant, egy szikla mellett közvetlen, alig láthatóan a barna kabátja és a rókamaszkja hevert,a lány kiszedhette neki őket, majd abba a irányba nézett, amerről a lány sikolyát is hallotta, döntött, felöltözött és felvette a maszkot.
- Kyuseishu megmenti az ártatlanokat. - jelentette ki és tovább szaladt, egy sziklás erdős rész felé vette az irányt, felugrott egy faágra és chakra segítségével hajtotta magát előre, majd megtoppant, észrevette a 2 tagot és a lányt, aki még mindig a táskát ölelte, ám az egyik férfi elkezdte ütni, hogy eleressze azt, de a lány makacs volt, de észrevette Kirát, illetve Kyuseishu-t, így felcsillantak szemei. Bár a Főnök így elszedte tőle a táskát és a hátára vette, majd intett a társának, aki meglódult a kis srác felé, a levegőbe ugrott és kézjeleket mutatott, Tora- Mi- Hitsuji- Saru.
- Katon! Dai Endan! - egy tűz elemű jutsu, szájon keresztül távozott a férfiből egyenesen Kira felé, Kira megpördült az ágon, chakrát vezetett a talpába, hogy a támadás idejéig fejjel lefelé lóghasson azon, mivel a tag a támadás miatt védtelen, ezáltal esélye nyílt a támadásra. Pillanatok alatt a férfi mögött termett, úgy 2 méterre, gyors kézjeleket formált, Tora- I- Inu- Tora, / Ayatori / ezután kezeit kinyújtotta ellenfele felé, tenyereit felé mutatta, majd drótok tekeredtek a férfi köré és gúzsba kötözte, jó szorosan. Fészkelődött és szabadulni próbált, de a drótok a húsáig mélyedtek, de nem hagyta abba, így a halálába ment.
Kira a lány és az utolsó tag felé fordult, a férfi ledobta a lányt és harci pózt vett fel, gyors a zsebébe nyúlt és shurikeneket hajított a maszkos fiú felé, de az könnyedén kikerülte azokat. Hirtelen feltűnt előtte az illető és ruhájánál fogva a levegőbe emelte, mivel nem egy nehézsúlyú bajnok, könnyedén felkapta a levegőbe. Kira szíve gyorsabban vert a szokottnál, egy kissé már elfáradt, de nem adta fel, vagyis nem adhatta fel. Egy nagy lendülettel a férfi arcába taposott, aki azzal a fájdalommal el is engedte a fiút, majd menekülésre fogta, a fiatal kölyök pedig utána eredt, nem hagyta meglógni, egyedül hagyta a kislányt, az ösztönei vezették ismét. Egy sziklás helyen álltak meg ők ketten, ami egy szakadékban végződött, ami nagyon mély volt, ha bárki belezuhan, hát az szörnyet hal, úgy 30 méter mély lehetett. A 2 fiú között 3 méter távolság volt, hirtelen az ellenség feltűnt közvetlen kira előtt és gyomorszájba rúgta egy pörgőrúgás kíséretében, a kiskölyök 2 métert repült ettől a levegőben, majd földet érve még csúszott is. Gyorsan felült, majd elpördült a következő támadás elől, ami ugyanúgy lábbal történt. Amint felegyenesedett, még levegőt se vett, de ellenfele már ott volt előtte és egy kunaial akarta leszúrni, gyorsan kellett cselekednie, a másodpercek alatt történt a dolog, gondolom reflexszerűen védekezett. Csuklójával leütötte a csapódó kezet, majd ugyanazzal a lendülettel a férfi állába csapta azt. Mivel közelharcot tanult az öreg szerzetesektől, az ilyenfajta csapások könnyűek voltak számára, egy saját stílus lehetett, igaz ő ezeket tovább akarja fejleszteni majd. Letépte ellenfele hátáról a táskát és elhajította távolabbra, a sziklaszirttől messzebb, egy biztos helyre. Az idő eközben egyre mocskosabb volt, sötét felhők gyülekeztek és az eső is egyre jobban ráeredt, dörgött az ég, de egyetlen egy villám sem volt. Kira jobb keze ökölben, ami oldala mellett pihent felemelve, másik keze tenyérrel ellenfele felé kinyújtva, ujjai felfelé állva, ez volt az ő alapállása.
Néhány másodperc eltelt, míg mindkét fél mozdulatlanul állt és figyelték egymást, hirtelen a Kumogakure-i fiú előtt feltűnt ez az ismeretlen alak és a torkánál fogva a levegőbe emelte, majd a szakadékhoz sétált vele, Kira megragadta a férfi kezét és szabadulni próbált, levegőért kapkodott.
- Nem vagy jobb egy járkáló hullánál. Hogy is nevezett a lány? Kyuseishu? Milyen idétlen egy név. - felelte gúnyosan a férfi, majd felnevetett, Kira tekintete remegett, igaz az ellenfele azt nem láthatta, hisz az arcot maszk takarta. Majd a férfi közel húzta magához a fiút, hogy a fülébe súgjon valamit, de egy félelmetes dolog következett. Az Istenek haragosak lehettek, nem tudni, legalábbis ha Kira fejével gondolkodunk, aki Isten hívő, ő ezt gondolhatta abban a pillanatban. Jó néhány villámlás zavarta fel kettejük békés pihenőjét, fickó elengedte a kölyköt, aki a földre esett, majd gyors felállt és elakart menni, de az ellenfele megragadta a haját, ezzel maradásra késztetve. A fiatal ninja tudta mit jelent az, ha sok villámlás van egy helyen, ők meg egy szabad területen voltak, úgy tűnt ezt a férfi nem tudta, így nem is Villám országbeli lehet. 
- Menekülni próbálsz kölyök? - amint ezt a férfi kimondta, az égen 6 villámlás tört fel, az ijedtségtől elengedte a fickó a törpe shinobit, még egy villámlás létre jött ,ami belecsapott ebbe az  emberbe, aki felordított  fájdalmában,  szemei fennakadtak, a szikla ahol álltak azon a részen megrepedezett jó mélyen, leomlott, illetve leszakadt és lezuhantak, illetve csak az ellenfele Kirának, mert a fiatal srác ahogy zuhant, valaki elkapta a karját és nem eresztette el, így felpillantott. A kislányt látta, majd elsötétült körülötte minden a másodpercek alatt.
Órák telhettek el, a fiú lassan kinyitotta a szemét, a talajt látta, ahogy az mozog. Mozog? Lassan felpillantott, a kislány segítette, fogta és úgy vitte, a fiú nem volt nehéz, nem volt 50 kg se, de inkább megvetette lábait és leült, a kislány meglepetten figyelte, majd követte a példáját.
- A fickó lezuhant, a többiek pedig azt hiszem meghaltak. Szép kis mészárlást csináltál, Kyuseishu. - felelte boldog mosollyal a kislány és átnyújtotta a maszkot neki, aki elvette azt és a táskát is, visszahelyezte azt helyére, majd kivetkőzött magából, vagyis levette kabátját, belegyűrve azt a hátizsákba.
- Kösz a mentést.
- Én köszönöm Kóci Móci! - visította a kislány, majd folytatták az utat vissza a faluba. Néhány óra eltelhetett, mire beértek a Kapun, Kira észre vette Marko- sensei-t, ezért odament hozzá, Sayumi pedig követte.
- Oh! Jó gyorsak voltatok! - mosolygott a sensei, Kira belemarkolt a növényekbe és a jounin elé dobta azokat, összesen négyet, Marko meglepetten konstatálta a kölyök viselkedését vele szemben, majd kicsit ridegre vette a stílust.
- Szép munka kölykök. Fejenként 2000 ryo ütötte a markotokat. Könnyű egy küldetés volt, mi?
- Az volt, de meg tá.... - kezdte a lány, de Kira hideg tekintete miatt abbahagyta a beszédet és hagyta a fiút szóhoz jutni.
- Nem történt semmi említésre méltó. - ezzel Kira be is fejezte a beszélgetést, elvette a pénzét és elindult haza.


/// Ha kérdeznétek, hogy honnan vettem az Ayatori kézjeleit, akkor nem fejből, hanem Naruto 211.rész 18:30- tól ///

Küldetés célja: A levél tartalmából kiderül
NJK: Yuuto Sakuma, ellenfelek, Marko sensei
Mivel Hikuro NJK lett így irányíthatom elvileg...

Kira az utcán haladt, délelőtt 11 volt, egy tekercset és egy 
fényképet tartott kezében.


"Kira. Íme ismét egy küldetés, mivel tudom, hogy úgyis 
megcsinálod és remekül helyt állsz majd. Bár ez nem S szintű, amit már oly rég akarsz, de ennyivel be kell tudni érned. Egy kovácsot, Yuuto Sakuma, kell megvédened és ha kell akor
segíteni neki. Egy hétről lenne szó, a falutól északra találod a viskóját, 600 méterre.
Számítok rád. 
Mabui "
- Marha jó. - lassan eltette a tekercset és a képet táskájába, kiment a faluból, majd elindult északra Yuuto Sakuma kovács otthonához. Szerencsére könnyű volt az oda találás, a környék is nyugodt volt, néhány fa és szikla társaságában állt a kunyhó. Megállt a háztól úgy 6 méterre, szemével feltérképezte a helyet, majd egy kisebb sóhaj után megindult felé. Az ajtó előtt megállt és bekopogott rajta, de az csak kinyilott, visszahelyezte zsebébe kezeit, a lábával finoman teljesen kinyitotta az ajtót és belépett.
- Hello. Sakuma!? - és igen, elővette bunkó stílusát, körbe tekintett a házban, rámarkolt a kunaira a zsebében, majd egy neszre lett figyelmes és arra összpontosult figyelme. Egy sárga szempárt vett észre a sötétben, majd valami éles és törött dolog érintkezett a nyakával.
- Ki vagy!?
- A táskában megtalálod a választ. Nem hinném hogy elhinnéd, ha a számból hallanád. - felelte a fiú, majd az ismeretlen elkezdett kutakodni félkézzel a táskában, amire a fiatal genin egy chh- t szűrt ki fogai közül, majd a férfi elolvasta a tekercset, nevetni kezdett és elvette "fegyverét" a fiútól.
- Hát ez vicces. Egy 10 éves taknyost kűldenek a nyakamra. Nem vagyok bébicsősz!
- Én meg nem vagyok 10 éves. 16 vagyok és a feladatomat jöttem elvégezni. - felelte Kira kissé nyugodtabb hangnemben, az öregúr a fiú felé nézett, aki őt figyelte.
- Nem gondoltam volna, hogy egy genint fognak rám küldeni. De ha már itt vagy, segíts nekem egy kicsit. Gyere velem. - a férfi elindult, Kira elindult utánna, betértek a kovács műhelybe, ahol Sakuma egy hatalmas vasrúdra mutatott.
- Egyedül nem tudom feltenni az asztalra. 
Kira felhúzta szemöldökét, majd a férfi segítségével felemelték a 140 kg- os vasat.
- Van erő benned kölyök. - felelte a mogorva öregember, amire a fiatal srác zsebre tette a kezét és elfordult.
- Nem vagyok kölyök, a nevem Kira.
- Rendben, Kira. - felelte az öreg, majd a fiú fejére tette kezét és dolgozni kezdett. A fiatal shinobi körülnézett, majd kisétállt a műhelyből és a házból is, átszemlélte a helyet, majd visszament a műhelybe. 
- Kira. Tartsd meg nekem ezt egy kicsit. - szólt az úr, Kira odament és megfogta a vaslapot, amire a férfi begyújtotta a kovácstűzhelyet némi szénnel, ez beletellt 3 percbe, majd mutatta a fiúnak, hogy most már odateheti, adott neki egy fogót és egy kalapácsot.
- Ezzel megfogod, itt az üllő és szépen megkalapálod.
- Én!?
- Hát ki más? - mosolyodott el a férfi, majd figyelte, ahogy a fiatalabb neki áll a munkának, Kira elkezdte kalapálni.
- Képzeld el oda az ellenséged fejét, akit megakarsz ölni és úgy üss oda. Ne sajnáld. - adta ki a parancsot Sakuma, Kira gúnyosan elmosolyodott.
- Abban nem lesz gond! - azzal erősebben rávágott a forró vasra, beleremegett az egész teste, Sakuma pedig kinevette, amire a kölyök megsértődött és eldobott mindent, kiment a helyről.
- És kiröhög. Ezt el se hiszem.  - a ház előtt 2 méterre állt meg és terepszemlét tartott, hirtelen egy nyávogás törte meg a csendjét, így hátra nézett. 


Egy fekete macska ült az ajtóban, sárga szempár vetült a fiú vörös tekintetére.
- Ő itt Haaru, a fiam macskája. - felelte a kovács, miközben ő is megállt az ajtóban.
- És ő most hol van? - érdeklődött a mini shinobi, Yuuto rágyújtott egy szivarra.
- Megölték. A feleségem és a fiamat is. Egyedül maradtam Haaru- val, már vagy 4 éve. 
Kira a macskát figyelte és annak csillogó szemeit, majd a füstöt nézte, amit az öreg fújt ki, majd lassan elindult, hogy befejezze a munkáját. Újra kalapacsot és fogót ragadott és újra tűz fölé helyezte a vaslapot, majd rá az üllőre és kalapálni kezdte. De az ütések félre mentek néha, amin ismét mérges lett, de nem hagyta abba, erősebbeket csapott oda. 
- Ha azt megkalapáltad, segíts szedni tűzifát. - jött az újabb utasítás, ami a fiúcska csak bólintott, majd még párszor ráütött, aztán abbahagyta és kiment.
- A táskát nem akarod levenni? Azóta rajtad van, hogy megjöttél. - szólt utánna az úr, de a fiú csak elment fát gyűjteni. Letört néhány száraz gallyat, fel vett a földről vastagabb ágakat, majd visszament. Letette a házba a hozományát, majd a macskára nézett, aki őt figyelte szúrós szemekkel.
- Mit bámulsz?! - érdeklődött Kira, de a macska csak morgott egyet és megcsóválta farkát, majd annak gazdája lépett be.
- Kölyök. Bemegyek a faluba, néhány dolgot kell vennem. Vigyázz a házra, rendben?
Kira csak bólintott, az úr pedig távozott, a kölyök egyedül maradt egy macskával. De ő körülnézett a házban, a macska nesztelenül követte. Újra kiment fát gyűjteni, amint összegyűjtötte azt elvitte a helyére. Végül bement a műhelybe újabb vaslapot ki kalapálni, a macska pedig leült a fiú lábához és figyelte.
- Sakuma! Told ki a képed!!  - jött egy igen csak ideges hang a bejárat felől, amire Kira abbahagyta a dolgát és megnézte az illetéktelent. Ajtót nyitott és egy fiatal 30 év körüli tag állt ott.


- Ki vagy és mit akarsz, Sakumától?! - kérdezte Kira ridegen.
- Mi ez a hangnem kicsi ninja?! Lecsapnám a fejed, ha a földtől kicsit magasabban lennél! - felelte a fickó és a ruhájánál fogva megragadta és közel húzta magához.
- Előbb ölek meg. Lúzer. - felelte a fiú egy gúnyos mosoly kíséretében, amire a fickó elengedte  és távozott. Kira egy ideig figyelte, majd felfigyelt a cicára, aki hozzá bújt és figyelte a nagy kerek szemeivel.
- Adjak kaját, mi? - mosolyodott el szelíden a Kumoi fiú, majd letérdelt mellé és hagyta, hogy az közelítse meg. A cica dorombolva bújt a fiúhoz, aki lassan hozzáért és megsimogatta.
Aztán bementek a házba és keresett az állatnak valami kaját, talált is halat, amit oda adott neki, az pedig eszegetni kezdte. 
A fiú ismét a műhelybe ment és  megint körül nézett. Kalapács, satu, fogó és még sok sok minden más eszköz.
- Megjöttem. - sétállt be az öreg kovács és rengeteg szeget rakott le egy dobozba.
- Volt valaki?
- Senki. - válaszolt Kira, miközben megfigyelte az apró dolgokat a dobozban.  
- Gyere együnk. - simogatta meg Kira fejét a férfi, aki elcsapta azt, majd követte a konyhába.
- Miso leves,  extra csípős curry. Ez a mai menü. Jó lesz? 
- Ha van hozzá Szaké, akkor tuti. - jelentette ki a fiú, az öreg meglepetten figyelte, majd nevetni kezdett és újból negsimogatta a fejét, Kira egy ívet írt le szemével, majd segített a kaja készítésben. Bő 1,5 óra múlva kész lett és kajálhattak. Leültek az asztalhoz és elkezdtek falatozni.
- Vannak csapattársaid? - érdeklődött Yuuto, Kira kissé mérgesen meredt a levesére, majd a férfire nézett.
- Nincs. A szövetség a gyengék menedéke. Magányos farkas vagyok, elérem az álmom, ami nem az egyenes úton vár majd.
- Mi a célod?
- A falú Hőse leszek, majd az egész Világ Élő Legendájává válok. - felelte őszíntén a fiú, majd folytatta az evést, a férfi elmosolyodott majd ő is evett tovább.
- Szép cél.
Kicsivel később már besötétedett és az eső is esett, Kira mégis kinnt állt és a csillagokat figyelte.
-  A falu befogadott, de ... nem állok senki oldalán, mert az én oldalamon se áll senki. 
- Jó odakinnt állni? Gyere, segits még egy kicsit, aztán mára békén hagylak. - felelte Yuuto az ajtóban, Kira lehunyt szemmel megfordult és bement. Csak a padlásról kellett lehoznia egy két dolgot, majd a vendég szobában kapott helyet, ahová a macska is követte.
- Haaru megkedvelt téged. - simogatta meg az öreg az állata fejét, miközben a fiút figyelte, ahogy leteszi a táskáját, de nem válaszolt, csak leült az ágyra, a macska pedig felugrott mellé.
- Jó éjt, fiú. - sétállt el a férfi a másik szobába, a fiú pedig kinézett az ablakon, megsimogatta az állat fejét, aki csak dorombolt és bújt.
Kira nem aludt, hanem ôrködött az ablakban ülve, figyelte az esti tájat, a csillagokat és a messzeséget, de nem történt semmi izgalom, hamar reggel lett.
Kira kiment a konyhába, az öreg már ott tevékenykedett.
- Reggelt öreg. 
- Áh, jó korai vagy! Szép reggelt. - mosolygott a férfi, amire a fiú is elmosolyodott, majd elvette a felé nyújtott egy csésze szakét. Kira meglepetten figyelte, majd az öregre nézett, végül elvette tőle és koccintottak és egyszerre lehúzták azt,
- Nem érdekel, hogy csak 16 vagy, elismerem az erődet. - jelentette ki az öreg úr, Kira egy kis mosolyt ejtett, majd a kitálalt Onigirit kezdte enni.
- Kösz. 
- Csak az igazat mondtam. - nevetett a férfi, majd ő is enni kezdett. 
- Sakuma!!! Told ki a képed!!! - jött ismét az az idegesítő ordítás, amire Kira egy chh- t nyögött ki, Sakuma pedig kiment, Kira pedig a szobába sietett és felkapta a táskáját, amiben a fegyvereit tárolta. Majd Yuuto után szaladt és megállt az ajtóban, Sakuma és az idegen kinnt álltak. A fickó ugyan az volt, csak másik ruhában jelent meg. Hirtelen a kovácsot a földre teremtette ez a fiatalos kinézetű férfi.
- Nem teljesítetted a követeléseinket Sakuma!
-Hagyd őt békén! - sétállt közelebb Kira, az idegen ránézett, majd elmosolyodott.
- És ha nem?! Mit tudsz tenni?! Halálra nevetettsz? Kis taknyos.
- Hogy van képed ilyet mondani?! Hogy merészeled!? - forrt a dühtől a fiatal Kumoi shinobi, Yuuto szemeiben aggódást vélt kivenni. Bár ez az idegen a lábát az öreg hátára tette és füttyentett egyet. Még hat ember előjött a fák közül, Kira gúnyosan elmosolyodott.
- Engem akartok leszedni!? Ehhez kevesen lesztek ennyien.
- Nézz körül te bolond, hatalmas túl erőben vagyunk!!! - ordította az ismeretlen, Kira pedig rámutatott, így amaz meghökkent kissé.
- Nézem a fiúkat és úgy látom tetszene nekik, ha móresre tanítanám a vezérüket!!! Provokálj csak és kinyirlak. Csináld csak,  de én leszek az,  aki utoljára nevet majd!
A férfi remegő szemekkel figyelte a Kumoi fiút, majd intett a társainak és az egyik rárontott Kumo törpéjére, de az egy rúgással odébb teremtette, majd a hátára ugrott és a földre teremtette azt a súlyával, amint a fickó földet ért nagy puffanásal, Kira felállt a hátán és a másikakra nézett. Hirtelen valaki megragadta hátul a ruháját és magához húzta, kunait szegezve torkához, Kira az illetőre pillantott, aki ridegen bámulta a "kisfiút". 
- Mik az utolsó szavaid?! - érdeklődött fogva tartója, hirtelen a macska ugrott a vállára és a fickó nyakába harapott, így elengedve a fiút, aki hátrébb ugrott onnan, de az ellensége a macskát elcsapta a fiú elé, aki mozdulatlanul terült ki. Yuuto remegő szemekkel figyelte az állatát, Kira lenéző szemekkel figyelte az előtte fekvő állatot, majd átlépte és a tettes felé indult, előhúzva zsebéből a kunait.
- Itt az út vége!
- Kapjátok el és öljétek meg!!! - ordította a vezérük, Yuuto szabadulni próbált, majd Kirának ordított.
- Menekülj!!! Ez a világ egy kegyetlen hely, kitetted a lábad a ninják világába, de azelőtt agyonvernek, hogy tudnád mi talált el!! 
- Ha ez a helyzet, akkor mit szólnál, ha itt és most megölnélek?! - nevetett a vezér, Kira az felé fordult és ő szólt, szavai kegyetlenül hangoztak.
- Kegyetlenség. Kapzsiság. Mészárlás. Romlottság. Veszteség. Csalótottság. Ha ezt mind egy személybe pakolod, mit kapsz?!
A fickó megcsóválta fejét, nem tudta, Kira démoniasan elmosolyodott és válaszolt.
- Egy démont! 
Hirtelen 2 alak tűnt fel Kira előtt, az egyik egy barna kabátot viselt és szőke haja volt, a másik Marko - sensei volt.


- Hikuro? Nem egy másik küldetésen kell, hogy legyél? - érdeklődött Kira, a szőke jounin rápillantott egy nagy mosoly kíséretében.
- Már végeztem vele. Hallottam a hírt a küldetésedről és figyeltelek. 
Ezzel a 2 jounin megindult a fickók felé, Kirának maradt a vezér, aki addigra már leszállt Yuutoról és a fiú felé közelített.
- Nem számít mennyire tűnök tisztességtelennek vagy őrültnek, amit teszek, a tetteimnek megvan a sajátos értelme. - a fiú előhúzott egy kunait, Yuuto a macskájához szaladt, akit felkapott és az ajtóba szaladt, onnan figyelte a történéseket.
Hikuro végzett az emberekkel, majd Kirának indult segíteni, de a fiú ismét ridegre váltott.
- Ő az enyém! 
Azzal az ellenség is előkapta a kunait és egymásnak estek, kunaiok egymásnak csapódási hangja szelte át a tájat. A fickó a fiú hasába rúgott, aki így hátra csúszott, de azzal elő is vette a hosszú drótját, kezére tekerte, majd megrohamozta az idegent. Előtte 2 méterre csúszni kezdett, majd a térdébe rúgott, majd egy gyors fordulással könyökkel ütötte meg egyszer, így a kunai kirepült a csávó kezéből, Kira folytatta, ökölel való ütésekkel és rúgásokkal. Övtáskájából elővett egy robbanó cetlit és a fickó ruhájára tette, de az kivetkőzött belőle, a robbanás a ruhát szedte szét, de Kira aktivált egy jutsut. Tora- I- Inu- Tora, / Ayatori / ezután kezeit kinyújtotta ellenfele felé, tenyereit felé mutatta, majd drótok tekeredtek a férfi köré és gúzsba kötözte, jó szorosan. A fickó eldőlt, Kira pedig rávetette magát, kunait szegezett a torkához.
- A viselkedésed egyszerűen lenyűgöző! - motyogta a férfi, Kira pedig rideg lett, de Hikuro szavai lenyugtatták.
- Csillapodj. Szép munka. Büszke vagyok rád! - guggolt le Hikuro Kira mellé és a fejére helyezte kezét, az ő kezét a kölyök nem csapta el, csak szelíden elmosolyodott.
- Kösz. 
Néhány perccel később az ellenségeket Marko - sensei elvitte, Hikuro a távolban állva figyelte tanítványát, aki Yuuto előtt állt.
- Köszönöm, hogy megmentetted az életem Kira.
Kira a macskára pillantott, aki még mindig a férfi karjaiban volt és a fiút figyelte, aki megsimogatta ismét.
- Ebben a világban a győzelem számít. A győzteseket elismerik, míg a veszteseket elutasítják.  Soha semmiben nem fogok veszíteni. Nem mutatok könyörületet azoknak, akik ellenszegülnek nekem. - ezzel a Kumoi fiú befejezte a beszélgetést és Hikuro felé indult, majd visszapillantott a macskára, majd elmentek.
- A küldetésem az volt, hogy megvédjem az ürgét, egy teljes hétig. De mivel már nincs mitől, a küldetésemnek vége, megyek jelenteni. Kösz, a segítséget sensei. 
Néhány pillanat múlva Kira végzett a küldetés jelentésével és újra az utcát járta.

//A visszatérés örömére//
2014
Jiraiya által mesélt kaland


Murashi Gato. Rosszcsont kölykök elkapása és elszállítása. Mese habbal. Mabui nem sok mindent közölt a fiúval, a tényekre tértek hamar. És mint minden alkalommal, a fiatal srácnak ennél nagyobb tervei voltak, nagyobb küldetésre számított. Nem holmi pisisek elkapása. Nagy harcra számított, káoszra, de ez kissé lelombozta, de neki látott. És így Mabui hamar útjára is engedte a srácot. Egyedül, a sensei nélkül. De büszkévé akarta tenni, szóval belement, elfogadta. A küldetése nem hangzott túl bonyolultnak, ám az öreg Gato azzá tette. Ő volt a küldetés kérvényezője, ő volt az áldozat. A pia szaga nem segítette előrébb az ügyet. Ám szavaiból kihallatszott minden más… furcsa volt ez az igazság körítésének. A kölykök pedig mindig máskor érkeztek, más időpontban. A férfi káposztát, krumplit és kukoricát termeszt nagy mennyiségben. És az ellenfelei mindezt fel is akarták gyújtani… na ez itt valamilyen mód eltér a megszokott lopási kisérletektől. Miért gyújtogatna valaki, ha az épp élelem a számára, amit előző nap még megfújt pár adagot belőle?
Ám az a családi raktár eléggé furcsa volt. De ez csak megérzés lehetett a fiú számára, ahogy az öreg furcsa viselkedése is. A falu meg… szokatlan. Gato háza körül volt csak erdős terület, Északon és Nyugaton sűrűbbek voltak a fák. A falu lakói pedig kissé távolabb laktak az idős úrtól. Megnézte magának az ilyen apróbb részleteket, mert lehet számítani fog a későbbiekben. A terület bemutatása után az öregember bealudt, a sok pia tehette és még horkolt is mellé. Szóval ez a kölykök nagy titka. Gato piálása és szunyálása mellett könnyedén jönnek és mennek a birtokon. Ez kissé arcon csapta a kis srácot, nem számított pont erre, pont itt. Mondjuk hasonlított 1%-ban a sensei-re… mondjuk ő lusta, semmi köze a piáláshoz, de az ürge azt sem veti meg. Ha visszatér, majd ad neki egy kis fejmosást és felidézi neki Gato alakját a piálása közben. No de zajok érkeztek a telek határáról, szóval aktiválta a technikáját, a Shikyaku no jutsu egyes képességeit. Azonban a hang forrása nem kintről érkezett, hanem pont bentről, Gato ágya alól… csörgött egy lánc, vagy kettő, esetleg több. Kénytelen volt várakozni, hiszen lehet ez csak egy elterelés, előfordulhatnak alagútrendszerek az egész faluban, amit a vakarcsok ki is használhatnak. Bár ez csak egy feltételezés volt, jobb előre gondolni ilyesmire, mint meglepetésként érjen valami hasonló. Szóval a megfigyelő pont a tető lett, onnan kémlelte az erdőt és a benti lánchangot. De Gato bepiált állapota nem segített túl sokat, az ő nyögdécselései és illata, hát nem épp jóval kecsegtető dolgok egy felerősített szaglású és hallásúnak. Végül elérkezett az erdő lakóinak ideje is, mozgolódni kezdtek, 5 árny a kukoricásban. Emberi külsejük volt, de az illatuk más volt, eggyé olvadt az erdő illatával. A házból már nem szűrődött ki fény, már Gato leoltotta azokat időközben és visszafeküdt aludni…talán el is felejtette, hogy van egy küldetésben lévő vendége. És még ki is fosztják ez mellett.
Azonban a terve kudarcba fulladt. Azt hitte, hogy a robbanócetlis kunai-ok majd megfékezi az idegeneket. A fákra helyezte őket, miközben dróton lógatott fel 7 kunai-t. Ám már rég megelőzték, egy körrel előtte jártak. Mert a robbantásuk csak 2 helyen ért célba, a Nyugati és Keleti területen…
A lókötők pedig megléptek, a házból pedig zajok érkeztek… szóval egy kis terepszemle után visszatért a házba, hogy megfigyelje, mi is történt oda bent. Ám Gato sehol, az ágy elhúzva, a családi raktár ajtaja felnyitva. Lentről hangok érkeztek, fények és szagok, szóval a srác leugrott a mélybe. A látványra azonban nem számított. Ketrecek és kínzóeszközök. Orvosi eszközök. Bezárva tartott gyermekek, mint az állatok. De rajtuk legalább volt egy szál hosszú pólószerűség. Néhányan véresek voltak. Kicsit odébb egy asztalon volt kifeszítve egy fiatal lány, mezítelen testét Gato „kóstolgatta” késével. Olyannyira, hogy a lány elájult, a férfi pedig lenyalta a késén lefolyó nyál és vér keverékét. De aztán észre vette a fiút… Kira először nem is értette meg, hogy mi folyik körülötte, de aztáb valamennyire realizálódottak benne a dolgok. A kölykök soványak voltak, tele sebekkel és félelem ült a tekintetükben, Gato okozta mindezt. Aki elmebeteg mód beszélt és kacagott. Egy őrült volt az ember, csak odafönt jól titkolta. A gyerekek hátrébb húzódtak… tudták jól, hogy Gato őrültebb annál, mint ami látszik. A konyhakéssel együtt a ninja irányába indult, vagyis inkább vánszorgott, amolyan öregemberes stílusan. Hiába ejtette ki a fiatalabb a szavakat, hogy ninját megtámadni bűn… a férfi fel sem fogta, vagy felfogta, de nem foglalkoztatta. Bár Kirát rengeteg kérdés foglalkoztatta, még sem kapott egyikre sem választ. A gyerekeket sem értette, Gato-t sem… Épp ez miatt nem szívlelte az embereket. Inkább azokat csípte, akik felnevelték, de azok már nem voltak az élők sorában. Ezért is kerüli messziről a bizalmat…
A férfi izgalmi állapota nőttön nőtt, száját nyalva érkezett egyre közelebb a fiú felé… A keze a fiú nyaka felé nyúlt, de az kivédte, szóval idegesen lendítette felé a kését, ez már jóval gyorsabb mozdulat volt, de kivédhető. A férfi idegesebb lett, elvágta a kését az egyik ketrecnek, melytől a gyerekek összerezzentek. Őket imádta, hiszen el tudott velük játszadozni, fiatalok és hiszékenyek…de a fiú más, mint ezek a gyerekek. Nem dőlt be oly könnyedén pár kedves szónak, bár ez a küldetés már kudarcba fulladt. Főleg ott akkor, mikor leérkezett ide. Eleget látott. Nem akart tovább egy levegőt szívni egy ilyen elmebeteg csőcselékkel. Undorító bolond. Perverz állat. Az emberi lét legalacsonyabb formája az, amitől Ő meg fog szabadulni.
Az öreg ismét piálni kezdett az asztalnál, Kira hamar mögötte termett és tarkón vágta, ne okozzon már több felesleges gondot neki. Az öreg a földön taknyolt el, Kira átkutatta annak ruháját, minden zsebébe bele túrt, hátha talál benne valami apró nyomot. Egy papírdarab képében ezt meg is találta, egy névsor volt a gyerekekről. Adatok. Ám a hátulján egy érdekesebb üzenet állt.
"Egy Hét múlva Éjfélkor eljövök a szállítmányért és úgy tűnik, hogy egy Kumogakurei Genin is meglátogat majd téged aznap. Őt is hozd el nekem, ha nem végzel vele mire jövök, akkor téged is megöllek". 
Szóval éjfélkor érkezik majd egy alak, de mégis még mennyi ideje van hátra, hogy lelépjen? Amint elindult, hát lépni se tudott tovább. A vénség elkapta a bokáját és nem eresztette, teste rángatózott, a keze furcsa mód kígyózott, ő eközben üvöltött. A helyzet kényelmetlen volt, frusztráló, Kira elrúgta magától a vén kezét, aki felsértette a bokájánál lévő ruhadarabot. Odébb ugrott és végig mérte a helyzetet. A férfi külső változásokon ment átt, mindene feldagadt, izmosabb lett, fogai agyarakká nyúltak, körmei karmokká fejlődtek, nyála a földre folyt. Kétszer akkora lett, mint volt. Csak egy öregember, mi baj történhet, mi? Na, ez az, amit most kirepített a gondolatai közül a fiú, hiszen ez nem ember, de nem is állat, hanem valami torzszülött. Kell az a B terv, amit nem készített, szóval szarban van. Ami hamar elkezd ringatózni, ha nem talál ki valamit hamar. Nem merte megtámadni, hátha valami trükkel bombázná a fiút és akkor vége a küldetésnek. De miért genint küldtek… mert nem tudták mindezt. Sem a pincelejárót, sem Gato torzszülött énjéről nem tudhattak. Szóval a törpe az egyik ketrecig hátrált. Kicsit el volt havazva ezzel a dologgal, szóval nem figyelte a gyerekeket és hogy melyik mekkora félelemmel néz szembe az őrülttel.
Akadt egy terve, de a ketrec mögötte zárva volt, kulcs meg kitudja merre, szóval ahogy a szörny megtámadta a kölyköt, sebesebben mint korábban, Kirának odébb kellett vetődnie, hogy ne szenvedjen károkat. Szóval a szörny a ketrecnek csapódott, amely megrázkódott ettől az esettől. A gyerekeknek nagyobb bajuk nem esett, az ájulás az csak eszméletvesztés, de elég sok problémát okozhat. Ha ezt bárki megtudja, elég nagy bajban lesz a srác… veszélynek tette ki a gyerekeket. Aztán miért is ment eredetileg? Hogy elkapja őket. Szóval az egész küldetés tényleg megbukott. De ki a levél írója? Ki tudott a srácról? És mennyi idő lehet? Ezen sokáig gondolkodni sem lehetett, a lény támadásba lendült, szemmel sem követhető mozgása volt, a srácnak még nem volt ideje ehhez is hozzászoknia, szóval, ahogy a Gato nevezetű elé érkezett, egy tenyeres maflással jutalmazta a srácot. Arcon csapta. Amitől az asztalig repült, ahol a meztelen kislány volt kikötve. Mint áldozati bárány.
A lény az egyetlen kiút alatt állt, szóval gondolkodhatott a dolgon. Kilóg valahogy, magára hagyva a csemetéket, vagy pedig marad és elpusztítja a szörnyet, megmentve a gyerekeket. Két út állt előtte, az egyikben pedig tutira nagy lecseszés is járhat. A bizalom lehet egyszer a veszte. Egyszer Fumei ezt tanította neki. De létezik olyan dolog, hogy helyes cselekedet? Bár hogy is dönt, előfordul, hogy vesztesként távozik. Benne van a dologban. Számolni kell vele. Kira a fickónak dumált, de amaz nem reagált rá, csak folyt a nyála. Vannak határok, amiket nem lehet feszegetni, most Gato mégis ezt tette. Főleg az újabb támadásával. Ahogy az újabb csapást mérte a kölyökre, a fiú előkapta a Fumma shurikent, hogy szétnyitásával akadályozza azt a támadásában. A fegyver csontig hatolt, mintha egy levegővel töltött lufiba vágta volna bele a fegyvert. Gato felordított, majd egy újabb csapást mért a srácra, ez már nem volt erőteljesebb, nem adott bele sok erőt, de elég volt arra, hogy a fiú távolabb kerüljön tőle. Igen ám, de a Fuuma Shuriken-t a szörny kitépte magából, majd az hajította a ninja felé. A fegyver gyorsan közelített a fiú felé, a hangja pedig veszedelmes volt, nem olyan, mint mikor ő maga dobta el… ez annál sokkal másabb. Megrezegtette a lelkét. Ám volt terve, bár nem épp a saját fegyverének kivédésére, de ki kellett innen kerülnie, itt esélye sincs.
De hol van a másik idegen, a levelet író? 
A létrára ugrott és onnan mászott felfelé, hogy a szobába érkezzen, onnan pedig hogy kijusson onnan, azonban először körülnézett, felhasználható dolgokat keresett a szörny ellen, ha feljutna ő is. Azonban a maradék pia…. azzal elrejtheti a szagát, ha a nyomába akarna szegődni, így aztán az italos flaskákat öntözte szét a házban, aztán kiugrott az ablakon, a maradékot ott öntözte szét, már nem sok volt, szóval a flaskát visszadobta az épületbe. Majd a tetőre ugorva várakozott csendben. Nagy lélegzet. Mély és hosszú. Tiszta fej, nyugodt idegek. Keze nem remegett, egy izma sem rezdült. 
Saját levegővételét sem hallotta, olyan mély és halálos csendben várt. Mozdulatlanul.
Pedig a testében lévő összes izom pattanásig feszült, mint egy kibiztosított pisztoly, ami csak az alkalomra vár, hogy kitörjön. A figyelme egy pillanatra se lankadhatott, mert az valakinek az életébe került volna. Talán épp az övébe.
Valami megmozdult.
Pulzusa az egekbe emelkedett, teste - mi végre ellazult - ismét befeszült, elővette kunai-át, sarka fölemelkedett, hogy bármelyik percben el tudjon ugrani, chakrát összekoncentrálta, már a terve is készen volt, izgatottan pásztázta a sötétséget…
Megint csak a szél zörgette a bokrokat.
Pár ilyen hasonló eset után, eljutott arra a pontra, hogy elege van. Nem érdekli ez az egész, leszarja mi lesz, csak mehessen már haza! Történjen már valami!
A tehetetlenségtől a düh egyre csak fokozódott benne. Törni, zúzni, üvölteni, ordítani akart. Átkozott mindenkit, aki eszébe jutott, végig szidta a rokonait.
A várakozás sokkal jobban megviselte, sokkal jobban kikészítette, mint eddig bármi.
Mennyire naiv volt!
Akkor azt hitte, nincs rosszabb: egy háztetőn kuporogni és izgulni az elkövetkezők miatt.
Ám a lentről jövő robaj megtörte ezt az izgalmi állapotot, Gato lehetett, a hörgések erre következtették a srácot. Bármit is csinál semmi sem volt jó, bármit is tett, minden hatástalan volt ellene. Az első terv lett volna a jobb, a tolvajok után eredni.
Ám nem volt sok ideje erre, egy hang ütötte meg a fülét. A kunait magához szorította.
- Én a helyedben nem támadnék. - jegyezte meg egy rekedt hang a háta mögül. Bár nem Gato hangja volt, az övét felismeri.
Megfagyott körülötte a levegő.
Kirázta a hideg, tarkóján égnek álltak a pihék, teste még jobban befeszült - pedig nem hitte, hogy lehet még fokozni. Hogy kerülhetett oda, hisz végig figyelte a bejáratot?! Hihetetlen sebességgel fordult meg.
Az alak magas volt, vagy jó 25–30 centit is rá vert, izomkolosszus, de az arcából nem sokat látott.
Habár nem vett föl fenyegető testtartást, Kira mégis biztos volt benne, hogy már esélye sincs többet pihenni a mai nap folyamán. Mély levegő. Ha ezt elszúrja… Nem. Nem akart belegondolni mi lesz, ha nem sikerül. Lehunyta a szemét. Beszívta, kifújta, beszívta, kifújta.
És ő irtózott tőle. Nem csinált semmit, de neki az egész testében remegtek az izmok a túlfeszítéstől, miközben próbálta elfojtani gyávaságát. Nem volt gyáva, inkább tartott az újabb haddelhaddtól. Libabőrös lett, halántékán izzadságcseppek folytak, a szíve őrült tempóban dörömbölt. Sajnos a fantáziájára is igaz volt ez az aktivitás. Pedig még mindig nem tett semmi olyasmit az idegen, ami indokolná érzelmei felfokozottságát… a képzelgések a fejében jobban megkínozták, mintha az ellenfele tette volna. Eltérő rémképek váltogatták egymást a szemei előtt, az égés fájdalma... az ütés sajgása, a kés vágása, a döfés nyilallása, a hideg kacaja, ahogy húsába mártja pengéjét…Aztán már csak egy erős szorítást érzett a bokájánál, majd egy mozdulattal fejel lefelé kezdett lógni Gato karja alatt. Aztán már repült is be az erdőbe. Métereket repült, hátával szilánkosra törte a mögötte lévő fasorokat. Oldalára esett, és még hosszan csúszott a földön mély árkot hagyva maga után. Hihetetlen erő dobta hátra, és préselte ki belőle a nemrég visszaszerzett levegőt. Gato utána ugrott és szó szerint a földbe döngölte. Még sem volt olyan lassú, mint az eddig képzelte, lent kellett volna tartani.
Már meg sem próbált mozdulni, ott feküdt magatehetetlenül és figyelte a körülötte lévő mozgást. Végül az épületre pillantott, amit épp akkor gyújtott fel az idegen, Gato már belülről intézkedhetett. A gyerekek rémült arca vetült Kira tekintete elé, végül egy füstbomba repült elé, ami megakadályozta, hogy Gato újból megtámadja. Feltápászkodott a földről és elhátrált, ám valami megragadta a karját, magához húzta és eltűnt vele. Ösztönösen kitépte magát az ismeretlen kezei közül, ellökte magától, és gyűjtötte a levegőt, hogy rákiáltson. Az idegen a fiú szájára helyezte tenyerét, és mutatóujját a saját ajkához érintette… volna, ha nem lett volna rajta maszk.
Mekkora mázlista! Egy ANBU mentette meg. Zaklatott idegei lenyugodtak, szívverése csillapodott, teste ellazult. Tudta, hogy révbe ért. Ám hamar elsötétül körülötte minden, majd egy puffanás és másra nem is emlékezett.
A bukott küldetése után egy hét telt el.
 
Iszonyatos fejfájásra ébredt. Úgy hasogatott a koponyája, mintha valaki csákánnyal esett volna neki belülről.
Ez jutott el a tudatáig először, majd az, hogy egy idegen helyen fekszik, tökéletes sötétben - és fogalma sincs róla, hogy került oda.
Egyik hűvös tenyerét a homlokára szorította, hátha segít a migrénen, míg a másikkal óvatosan körbe tapogatózott. Kemény ágyon feküdt, lepedőn, és az egyik oldalt a keze hideg, tömör falba ütközött. Közben a fejfájása továbbra is kínozta, lassan már a gondolkodást is lehetetlenné téve, így óvatosan ülőhelyzetbe tornázta magát és néhány mély lélegzetet követően, kitapogatta egy akupresszúrás pontot a bal keze hüvelyk- és mutatóujja között, amit megnyomva sikeresen enyhített a kínjain. Aztán percekig csak bambult maga elé, azon töprengve, hol is lehet és hogy került ide.
Puha léptek halk neszeire riadt a mélázásból, és feszülten fülelni kezdett, miközben különös, baljós előérzet környékezte. Lassan meleg narancsszínű fény szűrődött be egy padlóhoz közeli résen. Az ajtó alól.
A léptek megtorpantak és az ajtó hangtalanul kinyílt. Az eddigi vaksötét után a beömlő tompa fény is elég volt ahhoz, hogy néhány szívdobbanásnyi időre elvakítsa Kirát. Hevesen pislogva próbálta meg kivenni az ajtónyílásban álló sziluettet. Mire végre tisztán látott, az alak már ott állt tőle kétlépésnyire és szótlanul figyelt. Felismerte. Marko-sensei volt az, Hikuro-sensei is ott állt kissé távolabb a férfitől.
- Mi történt? - kérdezte az ifjú, miközben magára nézett, csak egy alsógatya volt rajta, a ruhái egy széken voltak összehajtogatva. A táskája pedig az ágy mellett.
- A gyerekek meghaltak. - csak ennyit mondott Marko-sensei, majd hátra pillantott a szőke Jounin-ra, aki bólintott egyet, majd vissza pillantott a kölyökre.
- Az a pár tolvaj gyerek nem került elő, akik miatt a küldetést kaptad… - Kirának fogalma sem volt róla, hogy mi is az igazság, vagy mi volt hazugság ebből az egész történésből. De elbukott. A férfi szavai is ezt bizonyították, még ha nem is így volt. A srác felállt, a ruháihoz ment és felöltözött, majd a táskáját is felkapta és elsétált a jouninok mellett. Hikuro-ra rá sem mert nézni, kerülte a tekintetét, pedig a mestere nem hibáztatta. Nagy falat volt ez a küldetés még a számára.
- Bízzál magadban. Többet tudsz, mint hinnéd. - szólalt meg Hikuro, amire a törpe megtorpant és vissza pillantott rá meglepett arccal. A sensei a hüvelykujját mutatta és mosolygott jókedvűen és ez csalt a tanítványa arcára is egy elégedett mosolyt.
 
kb 6 Hónappal később
Küldetés rangja: C
NJK: Marko sensei, Sayumi és a "túrista"
 
A srác ez idő alatt nem csinált semmit. Edzett a pályán, chakrát koncentrált a talpába és egyik helyről a másikra siklott, hogy gyorsabb legyen. Vagy ugyanezt végezte a vízen is. Siklott, próbált gyorsabb lenni, jobba kart lenni. Órák hosszat gyakorolta ugyanazt. Chakrát koncentrált a talpába, fára mászott, fejjel lefelé lógott onnan és közben onnan dobálta a kunaiokat a céltáblákra. Közben pedig minden elvétett alkalommal felüléseket(?) végzett tarkóra kulcsolt kézzel. Majd újra összeszedte a fegyvereit, hogy újabb támadásnak vesse alá a táblákat.
Így visszaemlékezett Marko szavaira. „Az, hogy senki sem számít rá, hogy megteszed, még nem jelenti azt, hogy képtelen vagy rá.” 
És ő mindezt beakarta tartani, olyat akart véghez vinni, amit más már véghez vitt, csak ő jobban akarta tenni.
Miközben így gyakorolt fejjel lefelé, céltáblákat lövöldözve, miközben egy ifjú lány ült fel arra az ágra, ahonnan ő lógott. És onnan figyelte a műveleteket. Pontosak voltak, igaz nem a céltábla közepébe hatoltak a fegyverek, de a körök közepébe.
- Egész jól csinálod. - biztató volt Sayumi hangja és a mosolya is megbújt.
- Bármire képes vagy. Ezt ne felejtsd el. Mindenki tud valamit, amit ő tud a világon a legjobban. Azért született meg.- pillantott Kira a lányra, aki csak kiöltötte rá a nyelvét és figyelte az edzést. De aztán a srác a lány mellé mászott és leült mellé, onnan figyelte a pályát.
Másodpercekkel később Marko-sensei is feltűnt a fa mellett, és feldobott Kirának egy tekercset, mit a srác el is kapott és egyből elolvasta. Küldetés.
- Ez most komoly? Egy turistát kell megtalálnunk… Kanasabi-ban? - pillantott le rá kérdőn az ifjú genin, mire a férfi intett és már hűlt helye volt. A srác sóhajtott, majd leugrott a földre, a kislány követte minden mozdulatát. Táska fel, majd a tekercset átolvasta újra.
- Te tudtad, hogy ez lesz, igaz?- tette fel a nagy kérdést a srác, a kislány csak somolygott az orra alatt.
- Mindegy. Menjünk, aztán kitaláljuk a hogyan tovább dolgokat.- azzal a fiú megindult a falu irányába, hogy onnan a Kapunál lévő örökkel ledumálja a küldetést, ott találkozott a sensei-el is, aki egy bólintással indította útjára a 2 genint. Az ifjak pedig megindultak ki. Sayumi megérintette ezt követően a fiú hátát és gyorsan elszaladt előre.
- Te vagy a fogó! – kiabált hátra boldogan, Kira megtorpanva figyelte, tekintete bosszús volt. De nem ment bele a lány játékába, csak gyorsabbra vette a tempót, hogy hamarabb érjenek a kereskedő városba. Ám még így is leszállt az éjszaka, mire oda értek, jó az nem gáz, hogy eltévedtek egyszer, hiszen egyik sem valami kiemelkedően nagy térképolvasó.
De gyönyörű, holdvilágos éjszaka volt. A csillagok, mint tengernyi pontokként ragyogták be a sötét eget. Mintha ezernyi szempár lett volna, akik esténként előbújnak, hogy az ég messzeségéből kémlelhessék a földi életet. Talán ez is közbe játszott, hogy majd 3 órás kerülőúttal értek be a városba. És egyből egy szálláshely felé vették az irányt, hogy holnap majd újult erővel folytathassák az útjukat. Bejelentkeztek, de csak egy éjszakára, egy szoba, két ággyal. Sayumi egyből lefoglalta a nagyobbat, Kira ledobta a táskáját az egyik fotelba, majd az ablakon bámult kifelé. Figyelte a járókelőket, a várost.
~Élni szeretnék! Ugyanúgy, mint a többi ember. Tudom, hogy egyszer jobb lesz, de hogy mikor, arról fogalmam sincs. Nem akarok meghalni...
Végül az rántotta ki a gondolataiból, hogy Sayumi nem szólt hozzá, így hátra pillantott, de a kis társa már mélyen aludt. Egy apró mosoly tűnt fel a szája sarkában, majd vissza pillantott a városra. A tekercsben nem említették a jutalmat… ez kicsit furcsa volt számára, de majd ha sikeresen visszatérnek, akkor majd biztos el lesz intézve.
Reggel korán neki láttak a feladatnak, megmutatták pár embernek a keresett emberük képét, de senki sem látta. Aki meg látta, az meg nem tudta megmondani, hogy merre lehet.
Szóval kutattak tovább, betértek az élelmiszerüzletekbe, fegyver boltokba, mindenfelé körbe kérdezősködtek. Aztán az egyik kocsis útba igazította őket, ő nem régen látta az illetőt, szóval a két ifjú a megadott irányba igyekezett. Ott meg is találták, a leírt személyazonosággal egyezett az illető. Sayumi megállt az illető előtt, aki kissé ijedten figyelte a fejpántját.
- Uram. Velünk kell jönnie a Raikage-hez… - kezdte Sayu, de a férfi hátat fordított neki és ment volna el, de a fiú mögötte tartózkodott, szóval nem jutott sehova. Amaz útját állta.
- Velünk kell jönnie. Megértette?- kérdezte a törpe hideg hangnemben, a férfi kissé hátrébb lépett, végül bólintott.
- Nyugodjon meg. Nem vagyunk bérgyilkosok. – nevette el magát Sayu az illető ijedt arckifejezése végett, majd a társa folytatta.
- Sem kémek. Nem vadászunk le pénzért embereket, és nincs rossz hírünk. – az idegen szeme ide oda cikázott kettejük között, majd sóhajtott.
- Rendben, mi történt, amiért a Raikage színe elé kell járulnom? - érdeklődött, hátha ki tudja húzni alóla magát, a két genin össze nézett, majd a fiú kibökte.
- Nem kötjük az orrára, csak küldetést végzünk… szóval, ha megbocsát. - Kira elkapta a férfi karját és visszarántotta alapállásba, onnan amerről jöttek, hogy induljon meg szépen arra. Szóval nem volt mit tennie, tett pár lépést, a zsebébe nyúlva kettő füstbombát hajított érkezői elé, majd ő szépen elszaladt. A két gyerek köhécselve hessegette a füstöt, miközben igyekeztek kikeveredni a köhögést okozó füstből. Kira ridegen nézte a „turista” hűlt helyét, majd a járókelőkre nézett, akik mind hátráltak az eseményektől. Sayumi előre szaladt egy gyere már vezényszóval. A kölyök pedig rohant utána, hogy hamarabb elkaphassák az idegent. Nem tudni róla, hogy csak egy civil-e, vagy ninja, így óvatosabbnak kell lenniük. De a srác úgy döntött, hogy az épületek tetején hamarabb észreveszi őt, mint lent a tömegben. Szóval fent folytatta tovább az üldözést. Szerencsére a férfi nem járt messze, nem volt gyors, szóval a menekülése itt végett is ért, hiszen a fiatalabb fiú egy lendülettel előtte termett és hasba könyökölte, csak úgy finoman, Kira stílusban. A férfi köhögve rogyott össze, miközben a fájdalma pontjához kapott. A fiatal srác szusszanva egyenesedett fel, majd Sayu is megérkezett mellé, aki ezt látva vállba bokszolta az ellenkező neműt.
- Te teljesen hülye vagy. – felelte halkan, majd felsegítette a férfit a földről, de már nem eresztette.
- Bevált, nem? – vont vállat egykedvűen Kumogakure törpéje, majd megindultak hazafelé, hogy leadják a turistát. Ám útközben, talán eltelt 45 perc, mire Sayu a hosszas csend után érdeklődni kezdett Kirától.
- Szerinted mi van a halál után? - kérdezte a leggyengédebb gyerekhangon. Váratlanul jutott eszébe, talán túlságosan messzire jutott a képzelgésben.
- Vagy egy nagyon szép hely vagy egy nagyon sötét és csúnya. - pillantott rá Kira, ám a másik fiúnak más véleménye volt erről.
- A halálunk után ugyanoda kerülünk, ahova minden éjszaka álmunkban. - felelte, erre pedig a geninek összenéztek, végül a „foglyukra” csekkolták íriszeiket, de az a némaságba burkolózott a továbbiakban.
Aztán ismét órák teltek el, mire a Falu Kapujába értek, igen, így hármasban is sikerült eltévedniük, szóval idő kérdése volt, hogy jó utat válasszanak.  
Az útjuk a Raikage irodájáig vezetett, ahol aztán két Jounin át is vette a turistát, majd bekísérték a Kage irodájába. Egy pillanatig csak álltak ott, majd Kira szusszanva fordított hátat az egésznek, hogy visszatérjen az edzéséhez, de a kislány megállította, megragadta annak könyökét. "Társa" megtorpanva pillantott rá.
- Nincs igaza, a halál után szép helyre kerülünk. - puffogott a gyermek, Kira összeszűkült szemekkel nézett rá, majd egy pillanatra megenyhült és az ablakok felé fordította íriszeit.
- Sayu…menjünk edzeni. - mondott csak ennyit erre az egész halál utáni dologról, zárva az egészet, a lány fülig érő mosollyal bólintott és egy ühümöt nyögött ki mellé. Majd ismét megérintette a hátát.
- Te vagy a fogó.
Kira nem ment bele a továbbiakban sem a játékba, csak szemet forgatott és a lány után sétállt, hogy leginkább visszatérjen az edzéstervéhez.