Hangawara-Birtok
2 posters
1 / 1 oldal
Hangawara-Birtok
Shimura Danzou Hétf. Május 19 2014, 15:04
Nagy kiterjedésű földbirtok. Területén egy kastély helyezkedik el, attól nem messze pedig egy kisváros. Ezen kivül három falu található meg a területén. Ősi család birtokában van. A földek műveltek, a közbiztonság a környéken jó, mert a nemesi vérből származó mindenkori nagyúr, ki a Hangawara család sarja becsületére hivatkozva gyakorta pénzel írtó hadjáratokat a birtokára tévedt bűnözők igaz bánatára.
A kastély egy magas dombra épült, falak veszik körül. Egyetlen út vezet az épület felé, annak két oldalán sűrűn nőt bambusz erdő található. Ám az utazó nemlehet nyugodt, hiszen sötét árnyak kószálnak benne, akiknek inkább csak a kisugárzását lehet érzékelni, mint látni őket. A falon is egyetlen, rozsdás acélkapu van. A poros úton haladva, az utazó egy nagyon mély lyukat találhat, mely pontosan féltávnál van a kastély és a fal vaskapuja között. Eme lyuknak az alja nem látható,viszont sziklából vájták ki, szélei - ameddig a szem ellát - megmunkáltak. A kastély maga szintén ódon épület: több emelet magas, három tornya az égbe szökik, valóságos monstrum. De megüli a múlt pora, s az elmúlás szaga lengi be, mely olyan helyek sajátja hol a múlt dicsősége nagyobb mint a jelené. Ezen kastély már csak azért is érdekes, mert nem fából épült mint a legtöbb nemesi kúria, hanem kőszikla alkotja falait. A gyávák szívébe rettegést, a bátrakéba áhítatot csempészhet a látvány. S van, akit hidegen hagy...
"sőt mesél a birtokról. Elmondja, hogy a kisvárosban nagy a fegyelem, s mivel a földművelők és parasztok a falvakban élnek - amiből három van Hangawara Kotetsu birtokán -, ezért a lakosság nagyrésze polgári, s az előkelőbb negyedben szamurájok élnek. A kis városban egész pontosan három negyed található - mint azt Izumi állítja - illetve egy negyedik, de az a falakon kivül, melyek körbeveszik a települést. A szamurájok, illetve nemes vérvonallal rendelkezők negyede, a kereskedők, kézművesek, katonák körzete, valamint a szegényebb emberek a szolgálók és írnokok kerülete. A falakon kivül mulatozók és erkölcstelen lebujok találhatóak. Miközben ezekről beszél, szemében megvetést vélsz felfedezni. "
" Ezután elmeséli, hogy a falvak a földművelők közösségei, s ott igen tisztességes emberek élnek, nagyrészt. S jó szolgához méltóan azt is elmeséli, hogy a Hangawara birtok nem véletlenül ekkora. A család távoli rokonságban áll a Villám Országának Daiymio-jával... "
A Város Három kerülete és a külső lakott rész elnevezése és leírása:
Jōryū kaikyū no enshū - Felsőosztály Kerülete
Chūsan kaikyū no chiku - Középosztály Kerülete
"Itt útközben látsz egy nagy piacot, de több cégért is, amik különböző mesterségeket hírdetnek. Illetve nem kerüli el a figyelmedet az a három laktanya sem, amely mellett elhaladtok. "
Gedan-bu no chiku - Alsóosztály Kerülete
Fumeiyona teikoku - Szégyenletes Birodalom ( A város falain kivüli rész )
További részletek és információk az itt lezajló kaland közben, illetve után.
A kastély egy magas dombra épült, falak veszik körül. Egyetlen út vezet az épület felé, annak két oldalán sűrűn nőt bambusz erdő található. Ám az utazó nemlehet nyugodt, hiszen sötét árnyak kószálnak benne, akiknek inkább csak a kisugárzását lehet érzékelni, mint látni őket. A falon is egyetlen, rozsdás acélkapu van. A poros úton haladva, az utazó egy nagyon mély lyukat találhat, mely pontosan féltávnál van a kastély és a fal vaskapuja között. Eme lyuknak az alja nem látható,viszont sziklából vájták ki, szélei - ameddig a szem ellát - megmunkáltak. A kastély maga szintén ódon épület: több emelet magas, három tornya az égbe szökik, valóságos monstrum. De megüli a múlt pora, s az elmúlás szaga lengi be, mely olyan helyek sajátja hol a múlt dicsősége nagyobb mint a jelené. Ezen kastély már csak azért is érdekes, mert nem fából épült mint a legtöbb nemesi kúria, hanem kőszikla alkotja falait. A gyávák szívébe rettegést, a bátrakéba áhítatot csempészhet a látvány. S van, akit hidegen hagy...
"sőt mesél a birtokról. Elmondja, hogy a kisvárosban nagy a fegyelem, s mivel a földművelők és parasztok a falvakban élnek - amiből három van Hangawara Kotetsu birtokán -, ezért a lakosság nagyrésze polgári, s az előkelőbb negyedben szamurájok élnek. A kis városban egész pontosan három negyed található - mint azt Izumi állítja - illetve egy negyedik, de az a falakon kivül, melyek körbeveszik a települést. A szamurájok, illetve nemes vérvonallal rendelkezők negyede, a kereskedők, kézművesek, katonák körzete, valamint a szegényebb emberek a szolgálók és írnokok kerülete. A falakon kivül mulatozók és erkölcstelen lebujok találhatóak. Miközben ezekről beszél, szemében megvetést vélsz felfedezni. "
" Ezután elmeséli, hogy a falvak a földművelők közösségei, s ott igen tisztességes emberek élnek, nagyrészt. S jó szolgához méltóan azt is elmeséli, hogy a Hangawara birtok nem véletlenül ekkora. A család távoli rokonságban áll a Villám Országának Daiymio-jával... "
A Város Három kerülete és a külső lakott rész elnevezése és leírása:
Jōryū kaikyū no enshū - Felsőosztály Kerülete
Chūsan kaikyū no chiku - Középosztály Kerülete
"Itt útközben látsz egy nagy piacot, de több cégért is, amik különböző mesterségeket hírdetnek. Illetve nem kerüli el a figyelmedet az a három laktanya sem, amely mellett elhaladtok. "
Gedan-bu no chiku - Alsóosztály Kerülete
Fumeiyona teikoku - Szégyenletes Birodalom ( A város falain kivüli rész )
További részletek és információk az itt lezajló kaland közben, illetve után.
A hozzászólást Shimura Danzou összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Május 31 2014, 12:45-kor.
Shimura Danzou- Inaktív
- Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!
Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.
Re: Hangawara-Birtok
Shimura Danzou Hétf. Május 19 2014, 16:00
// Sasaki Haru//
- Mint azt már említettem Kotetsu-sama fog önnek további felvilágosítást adni. Igaz, én is elárulhatnék felületesebb információkat, melyek birtokomban vannak, de nem szeretném összezavarni, ezért kérem legyen türelemmel. - Így válaszol Izumi a kérdésedre.
Utatok hosszú. Mindenféle tréfa nélkül állítható ez a tény, hiszen két apig tart. Kisebb szünetektől eltekintve, valamint egy fogadóban éjszakázástól, folyamatosan úton vagytok. Ez alatt szívesen beszélget veled, sőt mesél a birtokról. Elmondja, hogy a kisvárosban nagy a fegyelem, s mivel a földművelők és parasztok a falvakban élnek - amiből három van Hangawara Kotetsu birtokán -, ezért a lakosság nagyrésze polgári, s az előkelőbb negyedben szamurájok élnek. A kis városban egész pontosan három negyed található - mint azt Izumi állítja - illetve egy negyedik, de az a falakon kivül, melyek körbeveszik a települést. A szamurájok, illetve nemes vérvonallal rendelkezők negyede, a kereskedők, kézművesek, katonák körzete, valamint a szegényebb emberek a szolgálók és írnokok kerülete. A falakon kivül mulatozók és erkölcstelen lebujok találhatóak. Miközben ezekről beszél, szemében megvetést vélsz felfedezni. S ekkor megjegyzi, hogy valószínűleg nem egyszer be kell majd menned oda, majd megbánván az elszólását néhány óráig egy szót sem tudsz kihúzni belőle. Ezután elmeséli, hogy a falvak a földművelők közösségei, s ott igen tisztességes emberek élnek, nagyrészt. S jó szolgához méltóan azt is elmeséli, hogy a Hangawara birtok nem véletlenül ekkora. A család távoli rokonságban áll a Villám Országának Daiymio-jával...
Utatokat a város felé veszitek. Kissé kimerült vagy az utazástól. Egy szerény kis házikóhoz értek Chūsan kaikyū no chiku-ban, vagyis a középosztály kerületében. Itt útközben látsz egy nagy piacot, de több cégért is, amik különböző mesterségeket hírdetnek. Illetve nem kerüli el a figyelmedet az a három laktanya sem, amely mellett elhaladtok. A házikó, mint kiderül, a Te szálláshelyed lesz. Díszes, de egyszerű középkori japán ház. Mellé szépen megmunkált kiskerttel. Minden van benne, ami csak kellhet egy ilyen épületbe. Izumi elmondja, hogy hamarosan ideküldi a testőrödet. Ezenkivül átad egy nyakláncot, amelyen furcsa és apró kis zsákocskák vannak, s ezek kellemes, de erős illatot árasztanak. Estére várnak téged a Hangawara kastélyban, tudod meg, és mielőtt belépsz ezt mindenképpen vedd a nyakadba, de legalábbis legyen nálad. Azt is megtudod, hogy a szamuráj, aki kisérni fog téged a Munisai névre hallgat. Izumi elköszön és elmegy. Nincs sok időd nézelődni újdonsült otthonodban, mert egy fiatal, jó képű férfi jelenik meg. Fekete kimonót visel, melyet kék csíkok díszítenek, oldalán Katana.
- Shinmen Munisai vagyok, s ha nem tévedek Ön volna Sasaki Haru?
// Nyugodtan beszélgethetsz az ifjúval, de rád bízom, hogy leírod-e elindultok a kastély felé. Ha igen, akkor csak addig írj, hogy egy régi, rozsdás, kétszárnyú kapuig juttok. //
- Mint azt már említettem Kotetsu-sama fog önnek további felvilágosítást adni. Igaz, én is elárulhatnék felületesebb információkat, melyek birtokomban vannak, de nem szeretném összezavarni, ezért kérem legyen türelemmel. - Így válaszol Izumi a kérdésedre.
Utatok hosszú. Mindenféle tréfa nélkül állítható ez a tény, hiszen két apig tart. Kisebb szünetektől eltekintve, valamint egy fogadóban éjszakázástól, folyamatosan úton vagytok. Ez alatt szívesen beszélget veled, sőt mesél a birtokról. Elmondja, hogy a kisvárosban nagy a fegyelem, s mivel a földművelők és parasztok a falvakban élnek - amiből három van Hangawara Kotetsu birtokán -, ezért a lakosság nagyrésze polgári, s az előkelőbb negyedben szamurájok élnek. A kis városban egész pontosan három negyed található - mint azt Izumi állítja - illetve egy negyedik, de az a falakon kivül, melyek körbeveszik a települést. A szamurájok, illetve nemes vérvonallal rendelkezők negyede, a kereskedők, kézművesek, katonák körzete, valamint a szegényebb emberek a szolgálók és írnokok kerülete. A falakon kivül mulatozók és erkölcstelen lebujok találhatóak. Miközben ezekről beszél, szemében megvetést vélsz felfedezni. S ekkor megjegyzi, hogy valószínűleg nem egyszer be kell majd menned oda, majd megbánván az elszólását néhány óráig egy szót sem tudsz kihúzni belőle. Ezután elmeséli, hogy a falvak a földművelők közösségei, s ott igen tisztességes emberek élnek, nagyrészt. S jó szolgához méltóan azt is elmeséli, hogy a Hangawara birtok nem véletlenül ekkora. A család távoli rokonságban áll a Villám Országának Daiymio-jával...
Utatokat a város felé veszitek. Kissé kimerült vagy az utazástól. Egy szerény kis házikóhoz értek Chūsan kaikyū no chiku-ban, vagyis a középosztály kerületében. Itt útközben látsz egy nagy piacot, de több cégért is, amik különböző mesterségeket hírdetnek. Illetve nem kerüli el a figyelmedet az a három laktanya sem, amely mellett elhaladtok. A házikó, mint kiderül, a Te szálláshelyed lesz. Díszes, de egyszerű középkori japán ház. Mellé szépen megmunkált kiskerttel. Minden van benne, ami csak kellhet egy ilyen épületbe. Izumi elmondja, hogy hamarosan ideküldi a testőrödet. Ezenkivül átad egy nyakláncot, amelyen furcsa és apró kis zsákocskák vannak, s ezek kellemes, de erős illatot árasztanak. Estére várnak téged a Hangawara kastélyban, tudod meg, és mielőtt belépsz ezt mindenképpen vedd a nyakadba, de legalábbis legyen nálad. Azt is megtudod, hogy a szamuráj, aki kisérni fog téged a Munisai névre hallgat. Izumi elköszön és elmegy. Nincs sok időd nézelődni újdonsült otthonodban, mert egy fiatal, jó képű férfi jelenik meg. Fekete kimonót visel, melyet kék csíkok díszítenek, oldalán Katana.
- Shinmen Munisai vagyok, s ha nem tévedek Ön volna Sasaki Haru?
// Nyugodtan beszélgethetsz az ifjúval, de rád bízom, hogy leírod-e elindultok a kastély felé. Ha igen, akkor csak addig írj, hogy egy régi, rozsdás, kétszárnyú kapuig juttok. //
Shimura Danzou- Inaktív
- Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!
Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.
Re: Hangawara-Birtok
Sasaki Haru Szer. Május 28 2014, 21:58
//Bocsánat, hogy megkésve.//
A hosszú út egyáltalán nem görnyesztett meg, egyébként is szeretek utazni, világot látni, olykor még egy fa láttán is gyönyörködni tudok, hiszen annyi minden van a világban, aminek örülni kellene, és sokan erre nem képesek. A fogadóban töltött éjszakák időponjait betartottam, időben feküdtem és időben ébredtem, hogy ne tartsam fel kísérőmet. A mesét hallgatva a helyről eléggé megfelelő a magamfajtának, ugyanis szeretek segíteni a szegényebb rétegeknek. Emlékeim közt bevillan Hige, akivel nemrég még azon dolgoztunk, hogy a szegény gyerekeknek hogyan tudnánk egy kis pénzt összekuporgatni, valami kis fényt vinni az életükbe úgy, hogy nem dolgoztatjuk meg őket, vagy legalábbis nem a földeken, hanem egy színdarabot adunk elő, amivel mindenki jól jár. Napokig dolgoztam azon, hogy összehozzam a nagyszüleimmel a munkálatokat, és heteket azon, hogy egy normális színdarabot állítsunk össze, aminek a befejezése nem szomorú, viszont nagy hatással legyen a közönségre, és éreztesse, hogy miért is van szükségük a pénzre. Igazság szerint nem kellett volna a végén megtörténnie annak a nagy robajnak, ami következtében Hige azt hitte, hogy el fog veszíteni, vagy én őt, és ennek következményeképpen mondhatom, hogy ő volt életem első szerelme... ha mondhatom.
Visszatérve, pont megfelelő alkalom, hogy körülnézzek, és segítsek egy-két rászorulónak, már ha lesz rá időm, ugyanis szívem ahhoz nem lenne, hogy csak úgy hagyjak valakit éhezni. Inkább odaadom a fél karom, bedarálom, vagy valami... de biztos nem kannibálok.
Megérkezünk rövidesen a kijelölt célunkhoz, ahol kapok egy saját kis házikót, szépen megmunkált kerttel. Legelső gondolatom, hogyha unatkoznék, akkor lesz mit tennem, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogok unatkozni, mert még álmomban is azon kell majd gondolkodnom, hogy mit merre keressek, vagy éppen kit merre. Kapok egy nyakláncot, amit nem értek, hogy mi funkciója lehet, mindenesetre jól beleszippantok, amitől azonnal tüsszentenem kell. Biztos az erős illat teszi.
Elköszönök Izumitól, és már éppen körbenéznék, amikor megjelenik a szállásomon minden bizonnyal az a férfi, aki a testőrömmé lett nyilvánítva. Pillanatig csak állok és pislogok felé.
- Igen, úgy hívnak - válaszolok, bár lehet, kissé rossz hangnemben válaszoltam, de hogy ezt korrigáljam, szépen pislogok. Jó. Mai napig nem értem, hogy miért kell magázni engem, holott egészen fiatal vagyok. Tudom, hogy az illem megköveteli, de én nem. Lehet, hogy idővel majd szóvá teszem, de addig még van bőven időm, hogy megismerjem újonnan érkezett kísérőmet, nem akarom, hogy azt higgye itt az elején, hogy mélyebb kéréseim vannak felé. Valaki képes erre, hogy feltételezzen ilyeneket. Nem tudom hirtelen, mit mondjak, majd ránézek a nyakamban lógó zsákocskára.
- Ez mire jó? Csak annyit tudok, hogy nálam kell lennie, amikor belépek a kastélyba. És teljesen mindegy, hogy hogyan megyek oda? - nézek nagy szemekkel, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit keresek majd ott. Remélem, hogy megtalálom a válaszokat, amit keresek.
A hosszú út egyáltalán nem görnyesztett meg, egyébként is szeretek utazni, világot látni, olykor még egy fa láttán is gyönyörködni tudok, hiszen annyi minden van a világban, aminek örülni kellene, és sokan erre nem képesek. A fogadóban töltött éjszakák időponjait betartottam, időben feküdtem és időben ébredtem, hogy ne tartsam fel kísérőmet. A mesét hallgatva a helyről eléggé megfelelő a magamfajtának, ugyanis szeretek segíteni a szegényebb rétegeknek. Emlékeim közt bevillan Hige, akivel nemrég még azon dolgoztunk, hogy a szegény gyerekeknek hogyan tudnánk egy kis pénzt összekuporgatni, valami kis fényt vinni az életükbe úgy, hogy nem dolgoztatjuk meg őket, vagy legalábbis nem a földeken, hanem egy színdarabot adunk elő, amivel mindenki jól jár. Napokig dolgoztam azon, hogy összehozzam a nagyszüleimmel a munkálatokat, és heteket azon, hogy egy normális színdarabot állítsunk össze, aminek a befejezése nem szomorú, viszont nagy hatással legyen a közönségre, és éreztesse, hogy miért is van szükségük a pénzre. Igazság szerint nem kellett volna a végén megtörténnie annak a nagy robajnak, ami következtében Hige azt hitte, hogy el fog veszíteni, vagy én őt, és ennek következményeképpen mondhatom, hogy ő volt életem első szerelme... ha mondhatom.
Visszatérve, pont megfelelő alkalom, hogy körülnézzek, és segítsek egy-két rászorulónak, már ha lesz rá időm, ugyanis szívem ahhoz nem lenne, hogy csak úgy hagyjak valakit éhezni. Inkább odaadom a fél karom, bedarálom, vagy valami... de biztos nem kannibálok.
Megérkezünk rövidesen a kijelölt célunkhoz, ahol kapok egy saját kis házikót, szépen megmunkált kerttel. Legelső gondolatom, hogyha unatkoznék, akkor lesz mit tennem, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogok unatkozni, mert még álmomban is azon kell majd gondolkodnom, hogy mit merre keressek, vagy éppen kit merre. Kapok egy nyakláncot, amit nem értek, hogy mi funkciója lehet, mindenesetre jól beleszippantok, amitől azonnal tüsszentenem kell. Biztos az erős illat teszi.
Elköszönök Izumitól, és már éppen körbenéznék, amikor megjelenik a szállásomon minden bizonnyal az a férfi, aki a testőrömmé lett nyilvánítva. Pillanatig csak állok és pislogok felé.
- Igen, úgy hívnak - válaszolok, bár lehet, kissé rossz hangnemben válaszoltam, de hogy ezt korrigáljam, szépen pislogok. Jó. Mai napig nem értem, hogy miért kell magázni engem, holott egészen fiatal vagyok. Tudom, hogy az illem megköveteli, de én nem. Lehet, hogy idővel majd szóvá teszem, de addig még van bőven időm, hogy megismerjem újonnan érkezett kísérőmet, nem akarom, hogy azt higgye itt az elején, hogy mélyebb kéréseim vannak felé. Valaki képes erre, hogy feltételezzen ilyeneket. Nem tudom hirtelen, mit mondjak, majd ránézek a nyakamban lógó zsákocskára.
- Ez mire jó? Csak annyit tudok, hogy nálam kell lennie, amikor belépek a kastélyba. És teljesen mindegy, hogy hogyan megyek oda? - nézek nagy szemekkel, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit keresek majd ott. Remélem, hogy megtalálom a válaszokat, amit keresek.
Sasaki Haru- Halott Karakter
- Elosztható Taijutsu Pontok : 21
Tartózkodási hely : Kumogakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 254
Re: Hangawara-Birtok
Shimura Danzou Szomb. Május 31 2014, 13:30
// Sasaki Haru - Semmi baj, előfordul ^^ Illetve lehet már észrevetted, de folyamatosan frissítem a terület leírását azon ismeretekkel melyeket megszerzel. Ami ott van azt tudod. ( A kastélyra vonatkozó részt leszámítva, de azt is megismered hamarosan ) //
Miután kiderítette, hogy az a személy vagy, akit keres, rád mosolyog. Nyílván elégedettség tölti el, hogy nem kell kutakodnia utánnad, vagy lehet más oka van ennek a vigyornak, gondolataidból ítélve sok mindenre következtethetsz. Kérdésedre a zsebéből egy kis tarisznyát vesz elő, amiből a tiéddel megegyező nyakláncot húz ki. Miután megmutatta neked, hogy Ő is kapott ilyet elrakja és elkezd beszélni:
- Nos, én ugyan nem vagyok bennfentes és mindössze három hónapja élek a városban, de annyit tudok, hogy ezek nélkül a fura illatot árasztó nyakláncok nélkül nehéz bejutni a kastélyba. Ugyanis a kastély és az ahhoz tartozó külső fal között bambuszerdők húzodnak, amikben mindenféle vad élőlények élnek. Ezek úgy lettek idomítva - legalábbis a szóbeszéd ezt mondja - hogy aki felől nem érzik ezt az illatot, azt tépjék szét. Ezért úgy gondolom okos dolog hordani, ha be akarunk jutni, főleg akkor ha majd kijutni is akarunk... - újabb mosolyt enged meg magának, közben keresztbe teszi maga előtt a kezeit - Természetesen mindegy hogyan megyünk a kastélyba. De ha úgy gondolja bérelhetünk önnek egy palankint, az a külső kapuig elviszi. Viszont addig még van néhány óránk, hogy sűrgős legyen elindulnunk. Körbevezethetem esetleg a negyedben?
Ha nemet mondasz, akkor leül a kertben és azt mondja, ha bármi baj van, csak kiálts érte.
Ha beleegyezel, akkor elindultok a piac felé. Ennek nem csak a kiterjedése szemkápráztató, de a sokszínűsége is. A kofák mindenféle terméket árulnak, s ezen felül a kézművességgel létrehozott tárgyak nem csak szépek, de valóságos hegyeket alktonak, annyi van belőlük. Nem véletlen, hiszen sokan ebből élnek. Megtudod, hogy a kerületeket vékony, de magas téglafal választja el egymástól. Sok műhelyt látsz utatok során, lakóházat már kevesebbet. Mint megtudod, errefelé ugyan jobban élnek mint a szegényebb térségben, de sokaknak a műhelyük egyben az otthonuk is. Felhágsz a falakra, elmentek egy kapu fölött. A katonák tartózkodóan, de nem ellenségesen viselkednek veletek. Noha kezük mindig ott van számszeríjjukon. Bár a kard és a lándzsa is igencsak gyakori. Összesen tizenkét kaszárnyát számolsz, amint a falakon sétálsz. A főkapuról belátsz a másik két negyedbe is, de túl messze vannak ahhoz, hogy pontosabb megállapításokat tegyél. A körzet négy fogadója közül betértek az egyikbe, ahol Munisai meghív egy kései uzsonnára. Takaros kis hely, a fogadósné kedves. Zöldseprű névre hallgat a hely. Az emberek illedelmesek, de valamiért nyomottnak tűnnek, hiányzik belölük a túláradó életkedv. Vajon miért?
Történjék bármi, elérkezett az indulás ideje. Találkoznod kell a megbízóddal, hogy pontosabb információkat kapj. Megkérdezi segítőd, hogy hozasson-e neked egy palankint. A válaszodtól függetlenül sürgeti az indulást. A Főkapun át távoztok, ha körbenéztél a városban, akkor az őrök felismernek és köszönnek neked. Az út fél órás. Ha palankinnal mész, akkor a kapu előtt megvárnak a hordozóid. Munisai előveszi a nyakláncot és a nyakába akasztja. Jelez, hogy tegyél Te is így. Az ódon kőfalon rozsdás kétszárnyú kapu terpeszkedik. - Sosincs zárva - súgja társad. Amint belépsz feltűnik, hogy a föld porzik a lábad alatt. Két oldaladon elhanyagolt bambuszrengeteg. Mindkétfelől érzed a fenyegetést, amint a sötét árnyak figyelnek és méregetnek. Mintha szaglászást hallanál, még akár a hideg is végigfuthat a hátadon erre a hangra. De nem támad rátok senki, hiszen ott van a nyaklánc a nyakadban és árasztja magából a védelmező illatot. Ahogy mentek előre az erdő még gondozatlanabbnak tűnik, de egyetlenegy bambusz sem hajlik az útra. Egy dombra hágtok. Olyat látsz, amit nem tekinthetsz meg minden nap. Szekér szélességű, de kör alakú feneketlen lyuk tátong a talajban. Vajon mi lehet ez? Társad sem tud róla sokat mondani. Annyit tesz hozzá a látványhoz, hogy legendás a mélység. Vállat von és int, hogy menjetek tovább. A távolban már körvonalazódik a kastély, az út lejt felé. Téged még másodpercekig vonz a szakadék, de legyőzöd magadban a késztetést és indulsz előre. A kastély hatalmas, kőből épült monstrum. Kétszárnyú fakapuja csukva van, s biztos vagy benne, hogy nehéz lenne betörni. Egy fiatal lány áll előtte, íjat tart a kezében. Céltáblára lövöldözött, de amint meglát titeket felétek fordítja a fegyvert. Látod, amint Munisai keze a Katanája markolatára csúszik. Azért hívtak volna ide, hogy megöljenek? Nos, nincs kizárva, de nem valószínű. Mit teszel?
Miután kiderítette, hogy az a személy vagy, akit keres, rád mosolyog. Nyílván elégedettség tölti el, hogy nem kell kutakodnia utánnad, vagy lehet más oka van ennek a vigyornak, gondolataidból ítélve sok mindenre következtethetsz. Kérdésedre a zsebéből egy kis tarisznyát vesz elő, amiből a tiéddel megegyező nyakláncot húz ki. Miután megmutatta neked, hogy Ő is kapott ilyet elrakja és elkezd beszélni:
- Nos, én ugyan nem vagyok bennfentes és mindössze három hónapja élek a városban, de annyit tudok, hogy ezek nélkül a fura illatot árasztó nyakláncok nélkül nehéz bejutni a kastélyba. Ugyanis a kastély és az ahhoz tartozó külső fal között bambuszerdők húzodnak, amikben mindenféle vad élőlények élnek. Ezek úgy lettek idomítva - legalábbis a szóbeszéd ezt mondja - hogy aki felől nem érzik ezt az illatot, azt tépjék szét. Ezért úgy gondolom okos dolog hordani, ha be akarunk jutni, főleg akkor ha majd kijutni is akarunk... - újabb mosolyt enged meg magának, közben keresztbe teszi maga előtt a kezeit - Természetesen mindegy hogyan megyünk a kastélyba. De ha úgy gondolja bérelhetünk önnek egy palankint, az a külső kapuig elviszi. Viszont addig még van néhány óránk, hogy sűrgős legyen elindulnunk. Körbevezethetem esetleg a negyedben?
Ha nemet mondasz, akkor leül a kertben és azt mondja, ha bármi baj van, csak kiálts érte.
Ha beleegyezel, akkor elindultok a piac felé. Ennek nem csak a kiterjedése szemkápráztató, de a sokszínűsége is. A kofák mindenféle terméket árulnak, s ezen felül a kézművességgel létrehozott tárgyak nem csak szépek, de valóságos hegyeket alktonak, annyi van belőlük. Nem véletlen, hiszen sokan ebből élnek. Megtudod, hogy a kerületeket vékony, de magas téglafal választja el egymástól. Sok műhelyt látsz utatok során, lakóházat már kevesebbet. Mint megtudod, errefelé ugyan jobban élnek mint a szegényebb térségben, de sokaknak a műhelyük egyben az otthonuk is. Felhágsz a falakra, elmentek egy kapu fölött. A katonák tartózkodóan, de nem ellenségesen viselkednek veletek. Noha kezük mindig ott van számszeríjjukon. Bár a kard és a lándzsa is igencsak gyakori. Összesen tizenkét kaszárnyát számolsz, amint a falakon sétálsz. A főkapuról belátsz a másik két negyedbe is, de túl messze vannak ahhoz, hogy pontosabb megállapításokat tegyél. A körzet négy fogadója közül betértek az egyikbe, ahol Munisai meghív egy kései uzsonnára. Takaros kis hely, a fogadósné kedves. Zöldseprű névre hallgat a hely. Az emberek illedelmesek, de valamiért nyomottnak tűnnek, hiányzik belölük a túláradó életkedv. Vajon miért?
Történjék bármi, elérkezett az indulás ideje. Találkoznod kell a megbízóddal, hogy pontosabb információkat kapj. Megkérdezi segítőd, hogy hozasson-e neked egy palankint. A válaszodtól függetlenül sürgeti az indulást. A Főkapun át távoztok, ha körbenéztél a városban, akkor az őrök felismernek és köszönnek neked. Az út fél órás. Ha palankinnal mész, akkor a kapu előtt megvárnak a hordozóid. Munisai előveszi a nyakláncot és a nyakába akasztja. Jelez, hogy tegyél Te is így. Az ódon kőfalon rozsdás kétszárnyú kapu terpeszkedik. - Sosincs zárva - súgja társad. Amint belépsz feltűnik, hogy a föld porzik a lábad alatt. Két oldaladon elhanyagolt bambuszrengeteg. Mindkétfelől érzed a fenyegetést, amint a sötét árnyak figyelnek és méregetnek. Mintha szaglászást hallanál, még akár a hideg is végigfuthat a hátadon erre a hangra. De nem támad rátok senki, hiszen ott van a nyaklánc a nyakadban és árasztja magából a védelmező illatot. Ahogy mentek előre az erdő még gondozatlanabbnak tűnik, de egyetlenegy bambusz sem hajlik az útra. Egy dombra hágtok. Olyat látsz, amit nem tekinthetsz meg minden nap. Szekér szélességű, de kör alakú feneketlen lyuk tátong a talajban. Vajon mi lehet ez? Társad sem tud róla sokat mondani. Annyit tesz hozzá a látványhoz, hogy legendás a mélység. Vállat von és int, hogy menjetek tovább. A távolban már körvonalazódik a kastély, az út lejt felé. Téged még másodpercekig vonz a szakadék, de legyőzöd magadban a késztetést és indulsz előre. A kastély hatalmas, kőből épült monstrum. Kétszárnyú fakapuja csukva van, s biztos vagy benne, hogy nehéz lenne betörni. Egy fiatal lány áll előtte, íjat tart a kezében. Céltáblára lövöldözött, de amint meglát titeket felétek fordítja a fegyvert. Látod, amint Munisai keze a Katanája markolatára csúszik. Azért hívtak volna ide, hogy megöljenek? Nos, nincs kizárva, de nem valószínű. Mit teszel?
Shimura Danzou- Inaktív
- Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!
Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.
Re: Hangawara-Birtok
Sasaki Haru Kedd Jún. 03 2014, 12:00
//Észrevettem. 
A későbbiekben szükséges magázódni? Ugyanis tervezem, hogy idővel hagyom a formaiságokat, nem vagyok hozzászokva... legalábbis karakter. 
//
Ez egy vigyor volt. Eléggé széles. De legalább nem kell arra gondolnom, hogy egy olyan komoly embert küldtek a védelmemre, akinek semmi humorérzéke nincs, mert attól be is fásulnék és unalmas lenne az itt töltött életem.
Bestiák az erdőben. Jó védelmi rendszernek bizonyul, csak éppen azoknak, akik nem tudják, hogy hogyan kell a kastélyba bejutni és véletlenül arra tévednek... hát nem szerencsés dolog. De minden bizonnyal csak azok vetik útjukat arra, akik valamilyen kapcsolatban állnak az ott élőkkel, esetleg nemesek, az arisztokrácia krémjei, mert ezeknek mindig van abból, ami másoknak nincs. Gondolom, így a szegényebb réteg még csak meg sem közelítheti a kastélyt, csak azok, akik valamilyen oknál fogva ott kaptak munkát, mint például egy kukta, vagy takarítók. Rossz nekik, hogy ennyire meg kell szenvedniük a napi betevőért.
- Nem, köszönöm, nincs szükségem palankinra. Jobb szeretek a lábammal közlekedni - válaszolom. Nem vagyok úrihölgy, hogy cipeljenek, másrészről meg sem engedném, hogy miattam fáradozzanak. Valószínűbb, hogy otthagynám az egész kócerájt... még ha fizetnek is érte. Az már más lenne, ha mondjuk hercegnő lennék, de biztosra veszem, hogy akkor sem viselném el körülöttem a sürgölődők tömegét, meg hogy állandóan lessék a kívánságaimat.
- Persze, szívesen körülnézek - megengedek magamnak egy mosolyt, ugyanis nem tűnik vészesnek ez a Munisai. Legalábbis remélem, hogy a továbbiakban nem változik tűzokádó sárkánnyá, mert általában az ilyen helyeken ha felbérelnek melléd valakit, abból könnyen áruló lehet és csapdába vezethet. Nem ítélek előre, míg nem ismerem. Ez az én parancsolatom.
A piacon szinte mindent megbámulok magamnak, főleg a kézműves termékeket és a fűszereket, ugyanis a fűszerek illatát imádom. A nagyi mindig jó fűszeresen főz, tőle aztán van mit tanulni. Szinte minden egyes fűszert megszagolok, akad, amelytől rámjön a tüsszögés is... ezek a rinocéroszhapcik, melyek persze nem nagyobbak egy macska tüsszentésénél, már ha valaki hallott macskát tüsszenteni.
Felmászunk a falakon, ahol jobban szemügyre vehetem a dolgozók sokaságát. Észreveszem, hogy élvezik, ha azt csinálhatják, amit szeretnek, pláne ha egy-két vásárló a horgukon akad és sikerül befűzni őket, hogy vegyenek ezt-azt. A szegényebb negyedre pillantva elszomorodom kissé, s arra gondolok, hogyha most lenne egy aranyhegyem, nem kellene. Mindent a kezükbe adnék, fejtsék ki az aranyat, minden az övék. Persze így vagyok odahaza is: ha van nálam egy kis étel, egy kis pénz, mindig odaadom egy rászorulónak, biztos nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Vajon van itt feketepiac is? Ha van is, biztos egy elrejtett, sötét helyen, egy sikátorban, ahová nehezen juthat be az ember.
Munisai meghív egy kis uzsonnára, amit szívesen fogadok és hálásan megköszönöm, éhesen ugyanis nem vághatok neki az útnak, ezt bizonyára ő is tudja, máskülönben nem hívott volna meg. Észreveszem, hogy annak ellenére, hogy kedvesek az emberek, a légkör eléggé nyomottnak tűnik. Hiába mutatják kívül, hogy boldogok, ha észrevenni rajtuk, hogy belül ez teljesen másképp van. Rá kell jönnöm, miért van ez így. Köze van a rejtélyes férfi eltűnéséhez? Csak merengek.
Végül elindulunk, közben ahogy Munisai jelez, a nyakamba akasztom a zsákocskát. Nincs kedvem ebek martalékává válni. Mindent jól megfigyelek, hiszen ha egy rejtélyre kell bukkannom, akkor minden egyes apró részletre úgy kell figyelnem, mintha minden kis centiméteren egy csapda lapulna meg. Érzem a fenyegetést, nyelek egyet, majd elhessegetem a félelmem, látva, hogy Munisai talán már hozzászokott. Ideje nekem is így tennem. Egy dombra érve egy tátongó lyukat látok meg a földben. Megjegyzem magamnak, lehet, hogy még utána kell majd néznem. Lesz itt tudomány! Tovább haladva egy lányt pillantok meg, aki nem tűnik fenyegetőnek, de amint hátrafordul és felénk tartja az íjat, hitem kissé megrendül. De nem lehet, hogy bezárjanak, vagy ilyesmi, hiszen mindenki úgy jut ide, hogy ez a zsákocska a nyakában van. Ránézek védelmezőmre, majd a lányra, s feltartom egyik kezem nyitott ujjakkal, jelezve, hogy semmi rossz szándékunk nincs, békével jöttünk. Majd óvatosan felmutatom a zsákocskát.
- Békés szándékkal vagyunk itt. Egy küldetés miatt jöttem, hogy beszéljek a megbízómmal - többet nem árulok el, mert lehet, hogy titkos, és inkább maradjon titok, minthogy kifecsegjem. Remélem, hogy továbbenged. Az erőszak nem megoldás.
A későbbiekben szükséges magázódni? Ugyanis tervezem, hogy idővel hagyom a formaiságokat, nem vagyok hozzászokva... legalábbis karakter. //Ez egy vigyor volt. Eléggé széles. De legalább nem kell arra gondolnom, hogy egy olyan komoly embert küldtek a védelmemre, akinek semmi humorérzéke nincs, mert attól be is fásulnék és unalmas lenne az itt töltött életem.
Bestiák az erdőben. Jó védelmi rendszernek bizonyul, csak éppen azoknak, akik nem tudják, hogy hogyan kell a kastélyba bejutni és véletlenül arra tévednek... hát nem szerencsés dolog. De minden bizonnyal csak azok vetik útjukat arra, akik valamilyen kapcsolatban állnak az ott élőkkel, esetleg nemesek, az arisztokrácia krémjei, mert ezeknek mindig van abból, ami másoknak nincs. Gondolom, így a szegényebb réteg még csak meg sem közelítheti a kastélyt, csak azok, akik valamilyen oknál fogva ott kaptak munkát, mint például egy kukta, vagy takarítók. Rossz nekik, hogy ennyire meg kell szenvedniük a napi betevőért.
- Nem, köszönöm, nincs szükségem palankinra. Jobb szeretek a lábammal közlekedni - válaszolom. Nem vagyok úrihölgy, hogy cipeljenek, másrészről meg sem engedném, hogy miattam fáradozzanak. Valószínűbb, hogy otthagynám az egész kócerájt... még ha fizetnek is érte. Az már más lenne, ha mondjuk hercegnő lennék, de biztosra veszem, hogy akkor sem viselném el körülöttem a sürgölődők tömegét, meg hogy állandóan lessék a kívánságaimat.
- Persze, szívesen körülnézek - megengedek magamnak egy mosolyt, ugyanis nem tűnik vészesnek ez a Munisai. Legalábbis remélem, hogy a továbbiakban nem változik tűzokádó sárkánnyá, mert általában az ilyen helyeken ha felbérelnek melléd valakit, abból könnyen áruló lehet és csapdába vezethet. Nem ítélek előre, míg nem ismerem. Ez az én parancsolatom.
A piacon szinte mindent megbámulok magamnak, főleg a kézműves termékeket és a fűszereket, ugyanis a fűszerek illatát imádom. A nagyi mindig jó fűszeresen főz, tőle aztán van mit tanulni. Szinte minden egyes fűszert megszagolok, akad, amelytől rámjön a tüsszögés is... ezek a rinocéroszhapcik, melyek persze nem nagyobbak egy macska tüsszentésénél, már ha valaki hallott macskát tüsszenteni.
Felmászunk a falakon, ahol jobban szemügyre vehetem a dolgozók sokaságát. Észreveszem, hogy élvezik, ha azt csinálhatják, amit szeretnek, pláne ha egy-két vásárló a horgukon akad és sikerül befűzni őket, hogy vegyenek ezt-azt. A szegényebb negyedre pillantva elszomorodom kissé, s arra gondolok, hogyha most lenne egy aranyhegyem, nem kellene. Mindent a kezükbe adnék, fejtsék ki az aranyat, minden az övék. Persze így vagyok odahaza is: ha van nálam egy kis étel, egy kis pénz, mindig odaadom egy rászorulónak, biztos nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Vajon van itt feketepiac is? Ha van is, biztos egy elrejtett, sötét helyen, egy sikátorban, ahová nehezen juthat be az ember.
Munisai meghív egy kis uzsonnára, amit szívesen fogadok és hálásan megköszönöm, éhesen ugyanis nem vághatok neki az útnak, ezt bizonyára ő is tudja, máskülönben nem hívott volna meg. Észreveszem, hogy annak ellenére, hogy kedvesek az emberek, a légkör eléggé nyomottnak tűnik. Hiába mutatják kívül, hogy boldogok, ha észrevenni rajtuk, hogy belül ez teljesen másképp van. Rá kell jönnöm, miért van ez így. Köze van a rejtélyes férfi eltűnéséhez? Csak merengek.
Végül elindulunk, közben ahogy Munisai jelez, a nyakamba akasztom a zsákocskát. Nincs kedvem ebek martalékává válni. Mindent jól megfigyelek, hiszen ha egy rejtélyre kell bukkannom, akkor minden egyes apró részletre úgy kell figyelnem, mintha minden kis centiméteren egy csapda lapulna meg. Érzem a fenyegetést, nyelek egyet, majd elhessegetem a félelmem, látva, hogy Munisai talán már hozzászokott. Ideje nekem is így tennem. Egy dombra érve egy tátongó lyukat látok meg a földben. Megjegyzem magamnak, lehet, hogy még utána kell majd néznem. Lesz itt tudomány! Tovább haladva egy lányt pillantok meg, aki nem tűnik fenyegetőnek, de amint hátrafordul és felénk tartja az íjat, hitem kissé megrendül. De nem lehet, hogy bezárjanak, vagy ilyesmi, hiszen mindenki úgy jut ide, hogy ez a zsákocska a nyakában van. Ránézek védelmezőmre, majd a lányra, s feltartom egyik kezem nyitott ujjakkal, jelezve, hogy semmi rossz szándékunk nincs, békével jöttünk. Majd óvatosan felmutatom a zsákocskát.
- Békés szándékkal vagyunk itt. Egy küldetés miatt jöttem, hogy beszéljek a megbízómmal - többet nem árulok el, mert lehet, hogy titkos, és inkább maradjon titok, minthogy kifecsegjem. Remélem, hogy továbbenged. Az erőszak nem megoldás.
Sasaki Haru- Halott Karakter
- Elosztható Taijutsu Pontok : 21
Tartózkodási hely : Kumogakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 254
Re: Hangawara-Birtok
Shimura Danzou Vas. Jún. 08 2014, 13:57
// Természetesen nem szükséges, rajtad áll hogyan kommunikálsz. Hivatalosan a japán nyelvben nincs is magázódás, vagy tegeződés, csak egyenes és udvarias beszédmód. Ám hiába japán alapokon nyugszik az oldal, mégiscsak magyarok vagyunk ezért ilyen formában tudom előadni a nemesség hanghordozását és beszédstílusát. De persze számodra ez egyáltalán nem kötelező, abszolút rajtad múlik hogyan és milyen módon kommunikálsz //
A lány keze megfeszül az íjjon, válláig húzza a húrt. Szavaid látszólag nem voltak rá hatással. A következő pillanatban, noha csekély időegység, mégis számtalan dolog történik benne. A kétszárnyú ajtó kicsapódik és Izumi körvonalazódik ki, ugyanabban a ruházatban, mint amiben elvált tőled, ugyanazzal a karddal az oldalán. Most még ugyan nem, de később felfedezheted, hogy homlokán izzadtságcseppek gyöngyöződnek. Valószínűleg rohanvást érkezett. Ám a leány elengedi a nyílvesszőt mely egyenesen feléd tart, már érzed is a rád vetülő árnyékát, amikor szisszenést hallasz. Sebeset mint a villám. Munisai rántotta ki a kardját és arcod előtt vágta ketté a nyílvesszőt, mielőtt az eltalálhatott volna. Talán Te sem gondoltad, hogy ilyen hamar el kell kezdenie életed tényleges védelmezését. A lány, aki rád lőtt felkacag, noha ez olyan mintha csalódott mégis gúnyos, fülsértően hangzatos "ének" volna.
- Elnézést kérek Haru-san, Munisai-san. A hölgy itt Momo-sama, Kotetsu-sama fiatalabbik lánya. Az én hibám az egész, elfelejtettem tájékoztatni az önök érkezéséről, biztosan azt hitte, hogy betolakodók...- Izumi hangja bocsánatkérő, mégis valami nem stimmel ezzel az egésszel. Az a lány, Momo, nagyon furcsa.
Momo kicsit sem kecsesen, sokkal inkább szertelenül közelebb megy hozzátok. Amikor már megfelelő távolságba ért észreveheted, hogy nagyon fiatal. Talán tizennégy-tizenöt éves lehet, esetleg tizenhat. Hosszú haja van, vonásai szépek, de tekintetében fenyegetést fedezel fel. S ha már a tekintetéről van szó... Egyik szeme kék, a másik szeme zöld. Talán tudod, de olyan családoknál alakul ki az ilyen betegség, melyek már évszázadok óta egymás közt, tehát belülről házasodnak. S mivel nemességről van szó, ezért ha más nemesi családból hoznak házastársat, valószínűleg az is rokon, hiszen ugye a nemesség sok helyen egy nagy család mára már...
Miután szemügyre vett titeket, a lány megenged magának egy gonosz kis mosolyt, megfordul és visszamegy a céltáblájához. Munisai is elrakja kardját és sokat mondó pillantásával mintha azt üzenné: " vigyázz, ez a lány őrült". Izumi újabb elnézéskérés mellett betessékel titeket, de egészen addig amíg el nem tűnsz a szeme elől, Momo szúrós tekintettel méreget téged és ezt érzed is. Egyelőre nem valami barátságos egy hely ez. A kapun belül hatalmas csarnokba értek. Számtalan ajtóval és lépcsővel, melyek elvezetnek szinte bárhová ebben a szerteágazó kastélyban. Három rövidebb folyosón mentek keresztül, szótlanul, amikor is egy terembe értek. De még milyen terembe. A levegő rendkivül meleg és párás, mindenhol növények vannak. Talán azok árasztják magukból ezt a ködöt. Két üvegajtót látsz jobbra. Egy faajtót egyenesen. Ám nem sok lehetőséged van nézelődni ebben a fojtogató közegben, mert Izumi egy öregemberhez vezet, aki a terem közepén, két alacsony fa pártfogásában vaskos széken ül, mely alatt kerekek vannak, mintha valamiféle szekér lenne. Az öregembert vastag takarók borítják - csoda hogy nem sül meg alattuk - szemöldöke két dús bozont. Haja már alig van, de ami van az is fehérebb mint a frissen hullott hó. Szemei olyanok mint Momoé. Arca egy aggastyáné.
- Kotetsu-sama! A hölgy a shinobi, akit kérettél... - Izumi hangja halk, tisztelettudó.
Kotetsu szemei valamelyest élettel telnek meg és mint magához tért volna valamiféle kábulatból.
- Kumogakure no satou shinobija... Remek, örülök, hogy itt vagy. - Tekintetét rád emeli, hosszan méreget - Milyen fiatal vagy... De igazi szépség! Nagyon fontos, hogy megtaláld azt az embert, akit már régóta keresek. Vagy legalábbis tudd meg, mi lett vele. Három hónapja tűnt el, több nyomozó csapat is csődöt mondott. - újabb szünetet tart, nagyokat sóhajtozik, talán a múlton mereng? - Gonnosukénak hívták és egy senki volt. Ám boldogságot hozott az én és Otsu életébe. Otsu a családunk reménysége, az idősebbik lányom. Most is a család dolgait intézi, Ő igazán jó lány... Hamarosan megérkezik, majd együtt vacsorázunk és akkor kérdezhetnek tőle is. Mielőtt idejött, azt mondják Gonnosuke kalóz volt, de ez badarság. Tényleg kalóz volt, de csak azért hogy ki tudjon menteni rabszolgákat bizonyos szervezetek fogságából. Ide, a városomba menekítette őket. Akkor találkozott Otsuval...
Csend támad, Kotetsu feje lehanyatlik. Meghalt? Nem. Békésen hortyog. Izumi pár perc türelmet kér és közben eltolja Kotetsut az egyik üvegajtó felé, majd kimennek. Itt álltok ketten Munisaiial. Bármit tehettek. Vajon mi van a faajtó mögött, vagy a két üvegajtó mögött. És mi az amit még tudnod kell, egyáltalán mi az amit már tudsz?
// Hamarosan frissitem az első posztban a helyszínleírásokat, ám van még egy két posztelmaradásom, azokat előbb még megírom. //
//A lány keze megfeszül az íjjon, válláig húzza a húrt. Szavaid látszólag nem voltak rá hatással. A következő pillanatban, noha csekély időegység, mégis számtalan dolog történik benne. A kétszárnyú ajtó kicsapódik és Izumi körvonalazódik ki, ugyanabban a ruházatban, mint amiben elvált tőled, ugyanazzal a karddal az oldalán. Most még ugyan nem, de később felfedezheted, hogy homlokán izzadtságcseppek gyöngyöződnek. Valószínűleg rohanvást érkezett. Ám a leány elengedi a nyílvesszőt mely egyenesen feléd tart, már érzed is a rád vetülő árnyékát, amikor szisszenést hallasz. Sebeset mint a villám. Munisai rántotta ki a kardját és arcod előtt vágta ketté a nyílvesszőt, mielőtt az eltalálhatott volna. Talán Te sem gondoltad, hogy ilyen hamar el kell kezdenie életed tényleges védelmezését. A lány, aki rád lőtt felkacag, noha ez olyan mintha csalódott mégis gúnyos, fülsértően hangzatos "ének" volna.
- Elnézést kérek Haru-san, Munisai-san. A hölgy itt Momo-sama, Kotetsu-sama fiatalabbik lánya. Az én hibám az egész, elfelejtettem tájékoztatni az önök érkezéséről, biztosan azt hitte, hogy betolakodók...- Izumi hangja bocsánatkérő, mégis valami nem stimmel ezzel az egésszel. Az a lány, Momo, nagyon furcsa.
Momo kicsit sem kecsesen, sokkal inkább szertelenül közelebb megy hozzátok. Amikor már megfelelő távolságba ért észreveheted, hogy nagyon fiatal. Talán tizennégy-tizenöt éves lehet, esetleg tizenhat. Hosszú haja van, vonásai szépek, de tekintetében fenyegetést fedezel fel. S ha már a tekintetéről van szó... Egyik szeme kék, a másik szeme zöld. Talán tudod, de olyan családoknál alakul ki az ilyen betegség, melyek már évszázadok óta egymás közt, tehát belülről házasodnak. S mivel nemességről van szó, ezért ha más nemesi családból hoznak házastársat, valószínűleg az is rokon, hiszen ugye a nemesség sok helyen egy nagy család mára már...
Miután szemügyre vett titeket, a lány megenged magának egy gonosz kis mosolyt, megfordul és visszamegy a céltáblájához. Munisai is elrakja kardját és sokat mondó pillantásával mintha azt üzenné: " vigyázz, ez a lány őrült". Izumi újabb elnézéskérés mellett betessékel titeket, de egészen addig amíg el nem tűnsz a szeme elől, Momo szúrós tekintettel méreget téged és ezt érzed is. Egyelőre nem valami barátságos egy hely ez. A kapun belül hatalmas csarnokba értek. Számtalan ajtóval és lépcsővel, melyek elvezetnek szinte bárhová ebben a szerteágazó kastélyban. Három rövidebb folyosón mentek keresztül, szótlanul, amikor is egy terembe értek. De még milyen terembe. A levegő rendkivül meleg és párás, mindenhol növények vannak. Talán azok árasztják magukból ezt a ködöt. Két üvegajtót látsz jobbra. Egy faajtót egyenesen. Ám nem sok lehetőséged van nézelődni ebben a fojtogató közegben, mert Izumi egy öregemberhez vezet, aki a terem közepén, két alacsony fa pártfogásában vaskos széken ül, mely alatt kerekek vannak, mintha valamiféle szekér lenne. Az öregembert vastag takarók borítják - csoda hogy nem sül meg alattuk - szemöldöke két dús bozont. Haja már alig van, de ami van az is fehérebb mint a frissen hullott hó. Szemei olyanok mint Momoé. Arca egy aggastyáné.
- Kotetsu-sama! A hölgy a shinobi, akit kérettél... - Izumi hangja halk, tisztelettudó.
Kotetsu szemei valamelyest élettel telnek meg és mint magához tért volna valamiféle kábulatból.
- Kumogakure no satou shinobija... Remek, örülök, hogy itt vagy. - Tekintetét rád emeli, hosszan méreget - Milyen fiatal vagy... De igazi szépség! Nagyon fontos, hogy megtaláld azt az embert, akit már régóta keresek. Vagy legalábbis tudd meg, mi lett vele. Három hónapja tűnt el, több nyomozó csapat is csődöt mondott. - újabb szünetet tart, nagyokat sóhajtozik, talán a múlton mereng? - Gonnosukénak hívták és egy senki volt. Ám boldogságot hozott az én és Otsu életébe. Otsu a családunk reménysége, az idősebbik lányom. Most is a család dolgait intézi, Ő igazán jó lány... Hamarosan megérkezik, majd együtt vacsorázunk és akkor kérdezhetnek tőle is. Mielőtt idejött, azt mondják Gonnosuke kalóz volt, de ez badarság. Tényleg kalóz volt, de csak azért hogy ki tudjon menteni rabszolgákat bizonyos szervezetek fogságából. Ide, a városomba menekítette őket. Akkor találkozott Otsuval...
Csend támad, Kotetsu feje lehanyatlik. Meghalt? Nem. Békésen hortyog. Izumi pár perc türelmet kér és közben eltolja Kotetsut az egyik üvegajtó felé, majd kimennek. Itt álltok ketten Munisaiial. Bármit tehettek. Vajon mi van a faajtó mögött, vagy a két üvegajtó mögött. És mi az amit még tudnod kell, egyáltalán mi az amit már tudsz?
// Hamarosan frissitem az első posztban a helyszínleírásokat, ám van még egy két posztelmaradásom, azokat előbb még megírom. //
Shimura Danzou- Inaktív
- Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!
Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.
Re: Hangawara-Birtok
Sasaki Haru Pént. Jún. 13 2014, 15:55
Úgy tűnik, hogy beletrafáltunk egy ellenségünkbe. Az nem magyaráz meg semmit sem, hogy nem értesítették az érkezésünkről, ugyanis nem úgy nézünk ki, mint akik meg akarnák ölni. Nem tetszik nekem ez a lány, s ahogy Munisai tekintete sem... mármint abban az esetben, hogy jelez nekem, hogy a lány nem normális. Idővel erre én magam is rájöttem; általában ha családon belüli házasságról van szó és nem úgy születik rendellenességgel valaki, hogy az természetes lenne, akkor minden bizonnyal egy olyan gyerek születik, akinek elméletben is gondjai vannak. Úgy tűnik, Momonak ebben az esetben nem kevés gondja akadt. Jobb lesz, ha szemmel tartom, tehát ezt a kis incidenst meg is jegyzem magamnak, elefánt vagyok, aki nem felejt.
Momo tőlem egy évvel fiatalabb lehet, ahogy szemügyre veszem... és igen magabiztos a járását tekintve, ami méginkább azt sugallja, hogy mélyebben bele kell majd tekintenem az életébe. Idővel minden ki fog derülni.
Ahogy bentebb terel minket Izumi, aki eleinte még a kísérőm volt, mindent megnézek magamnak, olykor még a legkisebb réseket is, nehogy valahonnan veszély leselkedjen rám, bár eddigi tapasztalataim alapján az egyetlen veszélyforrás Momo, akinek még most is érzem szúrós tekintetét a hátam közepén. Púpnak sem kívánnám. Nem vagyok előítéletes általában, de ebben az esetben, mivel sikerült Momo-t megismernem, és eléggé csúnyán mutatkozott be, állíthatom, hogy nem egy kedves teremtés, és az első benyomás a mérvadó. Mindeközben rátekintek Munisai-ra, hiszen még nem volt alkalmam megköszönni, ezúttal hálásan tekintek rá, még ha az is a feladata, hogy megvédjen, illő köszönetet mondanom, még ha azt nem is szavakkal teszem. Eléggé jó emberismerő lehet szerintem ahhoz, hogy az arcomról és a szememről leolvassa ezt a köszönetet, no meg a "vettem az adást" jelet Momóval kapcsolatban.
Egy ajtón át térünk be egy terembe, ahol két fa alatt pillantom meg "vendéglátómat", és elkerekednek szemeim a takarók láttán, ugyanis nekem már törölnöm is kell a homlokom egy kissé. Szeretem az öregeket, pláne, hogy mindegyik az én nagyszüleimhez hasonlít, és a legtöbben kedvesek. Ahogy Kotetsu-sama beszédéből is ítélkezem, ő is az lehet. Közelebb megyek hozzá, és tisztelettudóan meghajtom a fejem egy kicsit, hisz biztosan náluk is vannak etikett szabályok. Mivel nem ismerem őket az itteni szokások szerint, ezért ennyi telik tőlem. Ránézek, s várom minden mondandóját. Melegen elmosolyodok, amikor személyemet jelzőkkel illeti előtérbe hozva fiatalságom és szépségem. Ne túlozzunk!
Elmeséli, hogy három hónapja tűnt el az a férfi, aki boldogságot hozott a családja életébe. Itt most merengés következik az én szemszögemből, ugyanis amikor kapcsolatba hozza Otsuval, idősebbik leányával, elgondolkodom, hogy milyen kapcsolatban is állhattak, s vajon mi az, amit tudnom kell az eltűnt férfiról még. Eltűnésének körülményeit, annak napszakát, bizonyos ellenségeit, ha vannak, esetleg kinek az útjában lehetett. Most sok kérdés merült fel bennem.
Kotetsu-sama közben békésen elszendereng, én pedig újra biccentek a fejemmel, bár ezt nem láthatja, de az illem még mindig megköveteli tőlem. Elvonulnak és ketten vagyunk kísérőmmel.
- Vannak kételyeim. Még nem tudom, mivel kapcsolatban, de vannak. Sok kérdés merült fel bennem, többek között, hogy milyen kapcsolatban állt Kotetsu-sama idősebbik lánya az eltűnt személlyel. Ha kérdésekre kerül sor, nem akarom, hogy Momo bent legyen - ránézek Munisai-ra, aki biztosan érti, hogy azért nem akarom, hogy ott legyen, mert a kérdéssorom valószínűleg leginkább rá fog vonatkozni, vagy legalábbis benne fog szerepelni.
Momo tőlem egy évvel fiatalabb lehet, ahogy szemügyre veszem... és igen magabiztos a járását tekintve, ami méginkább azt sugallja, hogy mélyebben bele kell majd tekintenem az életébe. Idővel minden ki fog derülni.
Ahogy bentebb terel minket Izumi, aki eleinte még a kísérőm volt, mindent megnézek magamnak, olykor még a legkisebb réseket is, nehogy valahonnan veszély leselkedjen rám, bár eddigi tapasztalataim alapján az egyetlen veszélyforrás Momo, akinek még most is érzem szúrós tekintetét a hátam közepén. Púpnak sem kívánnám. Nem vagyok előítéletes általában, de ebben az esetben, mivel sikerült Momo-t megismernem, és eléggé csúnyán mutatkozott be, állíthatom, hogy nem egy kedves teremtés, és az első benyomás a mérvadó. Mindeközben rátekintek Munisai-ra, hiszen még nem volt alkalmam megköszönni, ezúttal hálásan tekintek rá, még ha az is a feladata, hogy megvédjen, illő köszönetet mondanom, még ha azt nem is szavakkal teszem. Eléggé jó emberismerő lehet szerintem ahhoz, hogy az arcomról és a szememről leolvassa ezt a köszönetet, no meg a "vettem az adást" jelet Momóval kapcsolatban.
Egy ajtón át térünk be egy terembe, ahol két fa alatt pillantom meg "vendéglátómat", és elkerekednek szemeim a takarók láttán, ugyanis nekem már törölnöm is kell a homlokom egy kissé. Szeretem az öregeket, pláne, hogy mindegyik az én nagyszüleimhez hasonlít, és a legtöbben kedvesek. Ahogy Kotetsu-sama beszédéből is ítélkezem, ő is az lehet. Közelebb megyek hozzá, és tisztelettudóan meghajtom a fejem egy kicsit, hisz biztosan náluk is vannak etikett szabályok. Mivel nem ismerem őket az itteni szokások szerint, ezért ennyi telik tőlem. Ránézek, s várom minden mondandóját. Melegen elmosolyodok, amikor személyemet jelzőkkel illeti előtérbe hozva fiatalságom és szépségem. Ne túlozzunk!
Elmeséli, hogy három hónapja tűnt el az a férfi, aki boldogságot hozott a családja életébe. Itt most merengés következik az én szemszögemből, ugyanis amikor kapcsolatba hozza Otsuval, idősebbik leányával, elgondolkodom, hogy milyen kapcsolatban is állhattak, s vajon mi az, amit tudnom kell az eltűnt férfiról még. Eltűnésének körülményeit, annak napszakát, bizonyos ellenségeit, ha vannak, esetleg kinek az útjában lehetett. Most sok kérdés merült fel bennem.
Kotetsu-sama közben békésen elszendereng, én pedig újra biccentek a fejemmel, bár ezt nem láthatja, de az illem még mindig megköveteli tőlem. Elvonulnak és ketten vagyunk kísérőmmel.
- Vannak kételyeim. Még nem tudom, mivel kapcsolatban, de vannak. Sok kérdés merült fel bennem, többek között, hogy milyen kapcsolatban állt Kotetsu-sama idősebbik lánya az eltűnt személlyel. Ha kérdésekre kerül sor, nem akarom, hogy Momo bent legyen - ránézek Munisai-ra, aki biztosan érti, hogy azért nem akarom, hogy ott legyen, mert a kérdéssorom valószínűleg leginkább rá fog vonatkozni, vagy legalábbis benne fog szerepelni.
Sasaki Haru- Halott Karakter
- Elosztható Taijutsu Pontok : 21
Tartózkodási hely : Kumogakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 254
Re: Hangawara-Birtok
Shimura Danzou Vas. Jún. 15 2014, 15:20
Munisai figyelmét nem kerüli el hálás és sokatmondó pillantásod. Ő erre egy kedves mosollyal válaszol, amivel nagyjából leszűrhető, hogy mit akar közölni. Jó szamurájként nagyjából annyit üzenhetett azzal a mosollyal: Ugyan, nem tesz semmit. Vagy ez már lehet, hogy a mosoly értelmezésének túlbonyolítása? Nincs kizárva. Hiszen azt sem lehet kizárni, hogy pillantásodból megértve szándékodat, egyszerűen csak elmosolyodott és kész.
Izumi és Kotetsu kimentek. Munisaiial ott álltok a meleg párában. Ő kicsit hátrébb áll, mint Te, jelezve ezzel, hogy ugyebár Ő csak mint testőröd van itt, nem pedig mint vendég. Mondandód után még inkább feléd fordul, ahogyan az két beszélgető embernél elvárható, hogy egymás felé nézzenek.
- Haru-san! Valószínűleg lesznek még kételyeid bőven, mert a Hangawara csalág igencsak rejtélyes. A Legfőbb nemességhez tartoznak, közeli kapcsolatban állnak a Daimyou-val. Ilyen emberekkel és környezetükkel kapcsolatban mindig számos kétely merülhet fel. Nehéz lesz úgy kérdezni, hogy Momo nincs ott. Mindig együtt vacsorázik az apjával. Legalábbis így tudom. Úgy vélem, Otsu-sannal tudnak majd négyszemközt beszélni és hamarosan Kotetsu-samával is. Mivel intéztem már néhány dolgot a Hangawaráknak, ezért tudom, hogy Kotetsu-sama hamarosan felébred. A Gőz mindig elaltatja, de ez az orvosság a betegségére. Sanyarú sors. Mindenesetre Momo-ban nem igazán lehet bízni, veszélyes lány. De Kotetsu-samának apai érzelmei vannak Momo felé, ezért óvatosan kell majd kérdezned róla, Haru-san. Otsu-san úgy tudom majdnem összeházasodott ezzel az idegennel, mielőtt eltűnt. Én így hallottam.
Látod rajta, hogy elmondta amit tudott. Arcán ott van az a kedves mosoly, amit gyakran felfedezni rajta. Sok újdonsággal ha nem is szolgált, azért néhány elgondolkodtató dolgot mindenképpen mondott. Ha tényleg együtt kell vaccsoráznod a családdal, akkor egy darabig nem sok lehetőséged lesz kettesben beszélgetni Munisaiial. Azt már biztosan észrevetted, hogy itt egyedül Ő az, akit nem nyom valamiféle rejtett teher. Izumin, Kotetsun és az egész városon valamiféle szomorúság uralkodik. Nem is szomorúság, egyszerűen csak nyomott a hangulat mindenütt. Míg Munisai életvidám ember, olyan szamuráj, aki nem sokat törődik a gondokkal. Felszabadult jellem. Bár az érdekes összefüggés, hogy - mint azt még a városban mondta - három hónapja érkezett ide. Gonnosuke is három hónapja tűnt el. Könnyen lehet azonban, hogy merő véletlen az egész. De mi van ha nem? Illetve, eszedbe jut Momo. Ő sem volt túlzottan nyomott. Sőt. Nem nagyon törődött semmivel, mintha nem számolna következményekkel... Egy ilyen magas rangú apa mellett nem is nagyon kell. Sok érdekességet hallottál eddig és nem kevés információt kaptál. Ezekből már kialakíthattál egy nagyobb képet, de az még biztosan homályos. Nagyon homályos. Sok minden hiányzik még, főleg olyan dolgok, amiket neked kell megtalálnod, hogy beilleszdhesd őket a képbe.
Izumi és Kotetsu kimentek. Munisaiial ott álltok a meleg párában. Ő kicsit hátrébb áll, mint Te, jelezve ezzel, hogy ugyebár Ő csak mint testőröd van itt, nem pedig mint vendég. Mondandód után még inkább feléd fordul, ahogyan az két beszélgető embernél elvárható, hogy egymás felé nézzenek.
- Haru-san! Valószínűleg lesznek még kételyeid bőven, mert a Hangawara csalág igencsak rejtélyes. A Legfőbb nemességhez tartoznak, közeli kapcsolatban állnak a Daimyou-val. Ilyen emberekkel és környezetükkel kapcsolatban mindig számos kétely merülhet fel. Nehéz lesz úgy kérdezni, hogy Momo nincs ott. Mindig együtt vacsorázik az apjával. Legalábbis így tudom. Úgy vélem, Otsu-sannal tudnak majd négyszemközt beszélni és hamarosan Kotetsu-samával is. Mivel intéztem már néhány dolgot a Hangawaráknak, ezért tudom, hogy Kotetsu-sama hamarosan felébred. A Gőz mindig elaltatja, de ez az orvosság a betegségére. Sanyarú sors. Mindenesetre Momo-ban nem igazán lehet bízni, veszélyes lány. De Kotetsu-samának apai érzelmei vannak Momo felé, ezért óvatosan kell majd kérdezned róla, Haru-san. Otsu-san úgy tudom majdnem összeházasodott ezzel az idegennel, mielőtt eltűnt. Én így hallottam.
Látod rajta, hogy elmondta amit tudott. Arcán ott van az a kedves mosoly, amit gyakran felfedezni rajta. Sok újdonsággal ha nem is szolgált, azért néhány elgondolkodtató dolgot mindenképpen mondott. Ha tényleg együtt kell vaccsoráznod a családdal, akkor egy darabig nem sok lehetőséged lesz kettesben beszélgetni Munisaiial. Azt már biztosan észrevetted, hogy itt egyedül Ő az, akit nem nyom valamiféle rejtett teher. Izumin, Kotetsun és az egész városon valamiféle szomorúság uralkodik. Nem is szomorúság, egyszerűen csak nyomott a hangulat mindenütt. Míg Munisai életvidám ember, olyan szamuráj, aki nem sokat törődik a gondokkal. Felszabadult jellem. Bár az érdekes összefüggés, hogy - mint azt még a városban mondta - három hónapja érkezett ide. Gonnosuke is három hónapja tűnt el. Könnyen lehet azonban, hogy merő véletlen az egész. De mi van ha nem? Illetve, eszedbe jut Momo. Ő sem volt túlzottan nyomott. Sőt. Nem nagyon törődött semmivel, mintha nem számolna következményekkel... Egy ilyen magas rangú apa mellett nem is nagyon kell. Sok érdekességet hallottál eddig és nem kevés információt kaptál. Ezekből már kialakíthattál egy nagyobb képet, de az még biztosan homályos. Nagyon homályos. Sok minden hiányzik még, főleg olyan dolgok, amiket neked kell megtalálnod, hogy beilleszdhesd őket a képbe.
Shimura Danzou- Inaktív
- Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!
Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.
Re: Hangawara-Birtok
Sasaki Haru Kedd Júl. 01 2014, 14:14
//Sry, hogy késve. >.< Írtam is a hiányzásokba, hogy távol leszek és ritkábban tudok írni, mert kaptam munkát. 
//
Munisai kicsit hátrébblép, amikor beszélek hozzá és ez érthető is, ugyanis az embereknek van egy bizonyos szférája, amit senki se szeret, ha azt a küszöböt átlépik, így megszabva az ismerősöknek, rokonoknak, barátoknak is a távolságot csak nevezett személyek léphetnek beljebb. Már kellemetlenül érezném azzal egy kicsit magam, ha Munisai húsz centin belül lépne, persze nem rettent el mások közeledése, feltéve, ha tudom, hogy bízhatok e a személyben vagy sem. Igazából még most sem tudom igazán, hogy kikben bízzak és kikben nem. Munisai megvédett, ugyanakkor nem tudom beleáldozni minden bizalmam, kissé még tartok tőle: itt bárki az életemre törhet, még egy testőr is, legyen az az enyém akár.
Megrémültem, amikor arról beszélt, hogy valószínű, hogy Momo is ott lesz a vacsoránál, ezért már lélekben felkészültem, ugyanakkor megkönnyebbültem annak hallatán, hogy beszélhetek majd azokkal négyszemközt, akikkel valójában szeretnék is. Munisai meséje alatt sok kérdés merült fel bennem, amit mind Kotetsu-samának, mind Otsu-sannak fel kell tennem, az biztos, hogy Momoval nem beszélnék négyszemközt, mert ha ki is húznék belőle valamit, ahhoz elég megfontoltnak kell lennem, bár az a verzió elképzelhetőbb, hogy beszélgetni se lehetne vele. Az egyetlen, ami vigasztal, hogy az elmondások alapján Otsu-san közvetlenebb lehet, és talán több mindent tudhatok meg tőle, ugyanis közelebbről ismerte az idegent. Egy ideig még csak az sem fordul meg a fejemben, hogy kik lehetnek az elkövetők, és hogy összefügg a személy eltűnése Munisai fellépésével, de kezdem kapizsgálni, s tarsolyomban eddig egy lehetséges elkövető van jelen, a kérdés viszont, amit majd fel kell tennem, hogy kik lehettek az ellenségei itt a falun belül, és kik lehettek a falun kívül. Ha Otsu-san jobban ismeri az idegent, minden bizonnyal tud majd arra is válaszolni, hogy mit tehetett kedvese, amiért el akarták tenni láb alól. Esetleg befolyása lett volna?
Most tűnik fel hirtelen, hogy se Momo, se Munisai nem olyan nyomott, mint itt mindenki. Valami mindenki lelkét terheli, és nem boldogítja a mesterségük sem, vagy ha igen, akkor kevésbé annyira, mintha minden rendben lenne. De semmi nincs rendben. Retteghetnek valamitől, esetleg a soruk lett rosszabb valami hatására. De mi az a "valami"? Munisai minden beszéde után, amit nekem mesél, legyen az akár szomorú, akár vidám történet, mindenen mosolyog. Momo kissé vérszomjasnak tűnik, mintha a harcok éltetnék, vagy az, hogy másokkal kiszúrhat; egy védtelen embert, akit erre sodor a szél és békével érkezik, simán levágna, mint egy malacot, amennyiben nem jelenik meg Izumi. Egy a biztos még: ha elég idős leszek hozzá, nem fogok csak azért rokonsággal házasodni, hogy a családban maradjon a vagyon. Inkább leszek szegény és boldog, mint öntelt és degenerált.
Közben felmerült még, hogy Munisai csak azért nem olyan nyomott, mint az itt élők, mert ha tényleg három hónapja érkezett, akkor az kevés idő ahhoz, hogy valaki az őrületbe kergesse magát. Lehet koffeinhiány. Jó, nem poénkodok, komoly dolgokról van szó. Ha a Daimyou-ról van szó, akkor elég nagy hatalomban állhatnak a Hangawarák, hiszek ők már csak egy szervnek vannak alárendelve (szépen magyarosan).
- Elnézve a helyzetet, lesz itt elég dolgom - jegyzem meg inkább magamnak, mintsem Munisai-nak, de azért mégiscsak úgy, hogy tudassam vele, neki is lesz bőven tennivalója, pláne, ha reggeltől estig nem fogok megállni.
- Mit intéztél a Hangawaráknak? - itt esett le, hogy elhagytam a magázós formát, de valószínűleg azért, mert egyáltalán nem voltam hozzászokva, hogy saját testőröm legyen, akit mellesleg úgy kell szólítanom, mint egy idegen idegent.
- Öhm... lehetne szó arról, Munisai, hogy elhagyjuk a formaiságokat? Nem vagyok hercegnő, de még rangom sincs, valószínűbb, hogy még társadalmilag is felettem állsz - próbálom oldani a helyzetet, és remélem, hogy menni fog.
//Munisai kicsit hátrébblép, amikor beszélek hozzá és ez érthető is, ugyanis az embereknek van egy bizonyos szférája, amit senki se szeret, ha azt a küszöböt átlépik, így megszabva az ismerősöknek, rokonoknak, barátoknak is a távolságot csak nevezett személyek léphetnek beljebb. Már kellemetlenül érezném azzal egy kicsit magam, ha Munisai húsz centin belül lépne, persze nem rettent el mások közeledése, feltéve, ha tudom, hogy bízhatok e a személyben vagy sem. Igazából még most sem tudom igazán, hogy kikben bízzak és kikben nem. Munisai megvédett, ugyanakkor nem tudom beleáldozni minden bizalmam, kissé még tartok tőle: itt bárki az életemre törhet, még egy testőr is, legyen az az enyém akár.
Megrémültem, amikor arról beszélt, hogy valószínű, hogy Momo is ott lesz a vacsoránál, ezért már lélekben felkészültem, ugyanakkor megkönnyebbültem annak hallatán, hogy beszélhetek majd azokkal négyszemközt, akikkel valójában szeretnék is. Munisai meséje alatt sok kérdés merült fel bennem, amit mind Kotetsu-samának, mind Otsu-sannak fel kell tennem, az biztos, hogy Momoval nem beszélnék négyszemközt, mert ha ki is húznék belőle valamit, ahhoz elég megfontoltnak kell lennem, bár az a verzió elképzelhetőbb, hogy beszélgetni se lehetne vele. Az egyetlen, ami vigasztal, hogy az elmondások alapján Otsu-san közvetlenebb lehet, és talán több mindent tudhatok meg tőle, ugyanis közelebbről ismerte az idegent. Egy ideig még csak az sem fordul meg a fejemben, hogy kik lehetnek az elkövetők, és hogy összefügg a személy eltűnése Munisai fellépésével, de kezdem kapizsgálni, s tarsolyomban eddig egy lehetséges elkövető van jelen, a kérdés viszont, amit majd fel kell tennem, hogy kik lehettek az ellenségei itt a falun belül, és kik lehettek a falun kívül. Ha Otsu-san jobban ismeri az idegent, minden bizonnyal tud majd arra is válaszolni, hogy mit tehetett kedvese, amiért el akarták tenni láb alól. Esetleg befolyása lett volna?
Most tűnik fel hirtelen, hogy se Momo, se Munisai nem olyan nyomott, mint itt mindenki. Valami mindenki lelkét terheli, és nem boldogítja a mesterségük sem, vagy ha igen, akkor kevésbé annyira, mintha minden rendben lenne. De semmi nincs rendben. Retteghetnek valamitől, esetleg a soruk lett rosszabb valami hatására. De mi az a "valami"? Munisai minden beszéde után, amit nekem mesél, legyen az akár szomorú, akár vidám történet, mindenen mosolyog. Momo kissé vérszomjasnak tűnik, mintha a harcok éltetnék, vagy az, hogy másokkal kiszúrhat; egy védtelen embert, akit erre sodor a szél és békével érkezik, simán levágna, mint egy malacot, amennyiben nem jelenik meg Izumi. Egy a biztos még: ha elég idős leszek hozzá, nem fogok csak azért rokonsággal házasodni, hogy a családban maradjon a vagyon. Inkább leszek szegény és boldog, mint öntelt és degenerált.
Közben felmerült még, hogy Munisai csak azért nem olyan nyomott, mint az itt élők, mert ha tényleg három hónapja érkezett, akkor az kevés idő ahhoz, hogy valaki az őrületbe kergesse magát. Lehet koffeinhiány. Jó, nem poénkodok, komoly dolgokról van szó. Ha a Daimyou-ról van szó, akkor elég nagy hatalomban állhatnak a Hangawarák, hiszek ők már csak egy szervnek vannak alárendelve (szépen magyarosan).
- Elnézve a helyzetet, lesz itt elég dolgom - jegyzem meg inkább magamnak, mintsem Munisai-nak, de azért mégiscsak úgy, hogy tudassam vele, neki is lesz bőven tennivalója, pláne, ha reggeltől estig nem fogok megállni.
- Mit intéztél a Hangawaráknak? - itt esett le, hogy elhagytam a magázós formát, de valószínűleg azért, mert egyáltalán nem voltam hozzászokva, hogy saját testőröm legyen, akit mellesleg úgy kell szólítanom, mint egy idegen idegent.
- Öhm... lehetne szó arról, Munisai, hogy elhagyjuk a formaiságokat? Nem vagyok hercegnő, de még rangom sincs, valószínűbb, hogy még társadalmilag is felettem állsz - próbálom oldani a helyzetet, és remélem, hogy menni fog.
Sasaki Haru- Halott Karakter
- Elosztható Taijutsu Pontok : 21
Tartózkodási hely : Kumogakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 254
Re: Hangawara-Birtok
Shimura Danzou Szer. Júl. 09 2014, 15:46
// Haru-san. Elnézést a Kés(el)ésért Bocsi, de nem hagyhattam ki onnan azt az "el"-t. ^^ //
Munisai szinte nem is reagál arra, hogy sok dolgod lesz. Magától értetődik, hogy tudja, számára ez szintén fel-alá kutyagolást fog jelenteni, akár konkrétan, akár átvitt értelemben. Ám, hogy ez zavarja, vagy sem azt nem tudod leolvasni az arcáról. Nem ma kezdhette a testőr szakmát. Ha elégedetlen is, nem mutatja ki, nehogy csalódást okozzon, inkább csak mosolyog. Persze könnyen lehet, hogy egyáltalán nem zavarja a sok munka lehetősége, végül is egy csinos lányt kell védelmeznie, ez azért kedvelt dolog a férfiak körében, pláne, hogy még fizetnek is érte. A kérdésedre kissé komorabban, de még mindig mosolyogva felel:
- Nos, többnyire a városi őrségben segítettem kiképezni a frissen jelentkező fiatalokat. Akárhogy is, egyikük sem szamuráj, sajnos ez meg is látszik. Az itteni szamurájok különösen büszkék a tudományukra és mindig lenézően bánnak a katonákkal. Azért engem alkalmaztak, mert ugyan kimondom a véleményemet ha kérdezik, de nem pöffeszkedem mint a többi magamfajta harcos. Vagy lehet ezt csak én gondolom magamról és Te Haru-san máris nagyzolónak gondolsz - kuncog egy kicsit a gondolatra - Igazából meglepett a feladat, hogy egyetlen személy védelmére rendeltek ki, mert többnyire én nyugtattam le a kedélyeket a városi őrségen belül. Ezzel együtt, örülök ennek az új feladatnak. Nemes dolog másokat oktatni, de sajnos sokan kardot kapnak és már harcosnak képzelik magukat. Így a Helyi Szamurájok kérkedése némileg jogos, a közkatonákkal szemben.
Tekintete végigsiklik a növények egy során, van egy pont, amit hosszabb ideig néz, majd mintha meggyőződött volna róla, hogy nincs ott semmi visszafordul hozzád. Te éppen ekkor jegyzed meg, hogy lehet még társadalmilag is fölötted áll, ami a rangját illeti. Halkan kacagni kezd és megjegyzi, hogy könnyen lehet. Hozzáteszi, hogy emiatt ne izgasd magad, úgy szólsz hozzá, ahogy akarsz. Ő jelenleg a testőröd, így mindenképpen Te vagy a fölérendeltje, legalábbis, az itt tartózkodásod végéig.
Izumi és Kotetsu hamarosan visszatérnek, és az öreg úr is ébren van. Szól, hogy ideje asztalhoz ülni. El is indultok az ebédlőterem felé.
// Itt Még beszélgethettek, rajtad áll //
Az ebédlő egy központi terem, az első emeleten. akkora asztal húzódik benne, ahol száz ember is elférne, vaskos és idős székek ácsorognak mellette, tudomást sem véve az időről. Hamarosan megérkezik Momo és egy Tündöklő szépségű, ezüstruhába öltözött hölgy, Otsu. Az ő szeme nem felemás, égszinkék mindkettő. Tekintete parancsoló, de kedves. Az elvárt illedelmességi formulák után mind asztalhoz ültök - Munisai mögötted pár méterre áll, a falnál, Izumi felszolgál, valamint két testőr követte Otsut, ők nem messze Munisaitól várakoznak - Kotetsu bemutat téged, mint Kumogakure reménységét és elmondja gyermekeinek, hogy bánjanak veled illő módon - itt Momo-ra villan a szeme. Hamarosan behozzák az ételt.
Bocsi, de nem hagyhattam ki onnan azt az "el"-t. ^^ //Munisai szinte nem is reagál arra, hogy sok dolgod lesz. Magától értetődik, hogy tudja, számára ez szintén fel-alá kutyagolást fog jelenteni, akár konkrétan, akár átvitt értelemben. Ám, hogy ez zavarja, vagy sem azt nem tudod leolvasni az arcáról. Nem ma kezdhette a testőr szakmát. Ha elégedetlen is, nem mutatja ki, nehogy csalódást okozzon, inkább csak mosolyog. Persze könnyen lehet, hogy egyáltalán nem zavarja a sok munka lehetősége, végül is egy csinos lányt kell védelmeznie, ez azért kedvelt dolog a férfiak körében, pláne, hogy még fizetnek is érte. A kérdésedre kissé komorabban, de még mindig mosolyogva felel:
- Nos, többnyire a városi őrségben segítettem kiképezni a frissen jelentkező fiatalokat. Akárhogy is, egyikük sem szamuráj, sajnos ez meg is látszik. Az itteni szamurájok különösen büszkék a tudományukra és mindig lenézően bánnak a katonákkal. Azért engem alkalmaztak, mert ugyan kimondom a véleményemet ha kérdezik, de nem pöffeszkedem mint a többi magamfajta harcos. Vagy lehet ezt csak én gondolom magamról és Te Haru-san máris nagyzolónak gondolsz - kuncog egy kicsit a gondolatra - Igazából meglepett a feladat, hogy egyetlen személy védelmére rendeltek ki, mert többnyire én nyugtattam le a kedélyeket a városi őrségen belül. Ezzel együtt, örülök ennek az új feladatnak. Nemes dolog másokat oktatni, de sajnos sokan kardot kapnak és már harcosnak képzelik magukat. Így a Helyi Szamurájok kérkedése némileg jogos, a közkatonákkal szemben.
Tekintete végigsiklik a növények egy során, van egy pont, amit hosszabb ideig néz, majd mintha meggyőződött volna róla, hogy nincs ott semmi visszafordul hozzád. Te éppen ekkor jegyzed meg, hogy lehet még társadalmilag is fölötted áll, ami a rangját illeti. Halkan kacagni kezd és megjegyzi, hogy könnyen lehet. Hozzáteszi, hogy emiatt ne izgasd magad, úgy szólsz hozzá, ahogy akarsz. Ő jelenleg a testőröd, így mindenképpen Te vagy a fölérendeltje, legalábbis, az itt tartózkodásod végéig.
Izumi és Kotetsu hamarosan visszatérnek, és az öreg úr is ébren van. Szól, hogy ideje asztalhoz ülni. El is indultok az ebédlőterem felé.
// Itt Még beszélgethettek, rajtad áll //
Az ebédlő egy központi terem, az első emeleten. akkora asztal húzódik benne, ahol száz ember is elférne, vaskos és idős székek ácsorognak mellette, tudomást sem véve az időről. Hamarosan megérkezik Momo és egy Tündöklő szépségű, ezüstruhába öltözött hölgy, Otsu. Az ő szeme nem felemás, égszinkék mindkettő. Tekintete parancsoló, de kedves. Az elvárt illedelmességi formulák után mind asztalhoz ültök - Munisai mögötted pár méterre áll, a falnál, Izumi felszolgál, valamint két testőr követte Otsut, ők nem messze Munisaitól várakoznak - Kotetsu bemutat téged, mint Kumogakure reménységét és elmondja gyermekeinek, hogy bánjanak veled illő módon - itt Momo-ra villan a szeme. Hamarosan behozzák az ételt.
Shimura Danzou- Inaktív
- Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!
Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.
Re: Hangawara-Birtok
Sasaki Haru Csüt. Júl. 24 2014, 14:40
Míg Munisai beszél, közben az agyamban a csavarok úgy dolgoznak, hogy lassan elvesztem a józan eszem a helyéről. Mindezt azért, mert szinte minden egyszerre megindul bennem, olyan ez, mint a szószátyároknál a szófosás, csak ez éppen nálam gondolatfosás. Negatívan bólogatok, amikor testőröm megjegyzi, hogy nagyzolónak gondolhatom, de nem áll módomban. Egyébként sem vagyok az a fajta, aki azon kezd el gondolkodni hamarabb, hogy a gazdag ember miért gazdag, inkább azon, hogy a szegény ember miért szegény. Sosem érdekelt, ha valakinek több dolga van annál, mint amennyire szüksége lenne, és az sem, hogy ki milyen rangot ért el élete során. Ezek előtt tiszteletet mutattam, hogy legalább nekik sikerült azt elérni az életben, amire hivatottak voltak. De kérdés az, hogy tényleg arra hivatottak egyesek, amit elértek, vagy teljesen más cél vezérelte őket az elérésük előtt?
Nem tudok hozzászólni Munisai meséjéhez, nyílván igaza van abban, hogy sokan harcosnak képzelik magukat attól, hogy kardot kapnak. Véleményem szerint a saját szemszögemből még magamat sem mondanám "harcosnak" csak azért, mert kiképzést kaptam, és fegyverek vannak nálam. A felnőtt emberek sem mondják magukat felnőttnek csak azért, mert betöltötték azt a bizonyos kort, amikor egy ember felnőttnek számít, ez inkább nézet kérdése. Valaki érezheti magát már fiatalon annak a hozzáállásával, de van, aki később érik meg rá. Na, nem a témába vágó, megint elkalandoztak a gondolataim.
Már nem beszélek Munisaihoz, inkább reménykedem abban, hogy nem fog balul elsülni a vacsora, és megtudok néhány dolgot, ami előrébb visz a nyomozásban.
Hamarosan elérkezik a pillanat is, amikor találkoznom kell a család többi tagjával. Illedelmesen köszöntök mindenkit, amikor megjelennek. Először furcsának találom, hogy a családon belül mindenki felemás szemű, kivéve Otsut, és emiatt egy darabig bámulom is, na persze megpróbálom nem észrevehetően, és ha mégis az lenne, akkor csak kedvesen rámosolygok, jelezve, hogy semmi rossz szándék nincs bennem. Egyszerűen csak sajnálom azt, hogy pont vele történt meg az az eset, ami neki annyira fáj. Mindig a jó emberekkel történnek a legrosszabb dolgok. Momo-ra pillantok, amikor atyja megemlíti, hogy bánjanak velem méltón, mert észreveszem, hogy nem csak én figyelek rá, hanem Kotetsu-sama is. Annyira nem tartok tőle, mint a legelején azt gondoltam, talán ezt az enyhítette, hogy többen is vagyunk a teremben és bíztam a saját és Munisai reflexeiben. Nem tudom, hogy egyelőre mit mondjak, úgyhogy a beszélgetés kezdeményezését a családra bízom, közben lopva rátekintek Munisai-ra.
Nem tudok hozzászólni Munisai meséjéhez, nyílván igaza van abban, hogy sokan harcosnak képzelik magukat attól, hogy kardot kapnak. Véleményem szerint a saját szemszögemből még magamat sem mondanám "harcosnak" csak azért, mert kiképzést kaptam, és fegyverek vannak nálam. A felnőtt emberek sem mondják magukat felnőttnek csak azért, mert betöltötték azt a bizonyos kort, amikor egy ember felnőttnek számít, ez inkább nézet kérdése. Valaki érezheti magát már fiatalon annak a hozzáállásával, de van, aki később érik meg rá. Na, nem a témába vágó, megint elkalandoztak a gondolataim.
Már nem beszélek Munisaihoz, inkább reménykedem abban, hogy nem fog balul elsülni a vacsora, és megtudok néhány dolgot, ami előrébb visz a nyomozásban.
Hamarosan elérkezik a pillanat is, amikor találkoznom kell a család többi tagjával. Illedelmesen köszöntök mindenkit, amikor megjelennek. Először furcsának találom, hogy a családon belül mindenki felemás szemű, kivéve Otsut, és emiatt egy darabig bámulom is, na persze megpróbálom nem észrevehetően, és ha mégis az lenne, akkor csak kedvesen rámosolygok, jelezve, hogy semmi rossz szándék nincs bennem. Egyszerűen csak sajnálom azt, hogy pont vele történt meg az az eset, ami neki annyira fáj. Mindig a jó emberekkel történnek a legrosszabb dolgok. Momo-ra pillantok, amikor atyja megemlíti, hogy bánjanak velem méltón, mert észreveszem, hogy nem csak én figyelek rá, hanem Kotetsu-sama is. Annyira nem tartok tőle, mint a legelején azt gondoltam, talán ezt az enyhítette, hogy többen is vagyunk a teremben és bíztam a saját és Munisai reflexeiben. Nem tudom, hogy egyelőre mit mondjak, úgyhogy a beszélgetés kezdeményezését a családra bízom, közben lopva rátekintek Munisai-ra.
Sasaki Haru- Halott Karakter
- Elosztható Taijutsu Pontok : 21
Tartózkodási hely : Kumogakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 254
Re: Hangawara-Birtok
Shimura Danzou Vas. Aug. 10 2014, 17:27
// Megint csak elnézést kell kérnem a késésért, remélhetőleg mégegyszer nem fordul elő ^^ //
A három felszolgáló fess, jól öltözött. Kimonójuk díszes, de mégis jelzi státuszukat. Arcuk mosolygós, nehéz megállapítani, hogy azért mert elvárják tőlük, vagy azért, mert jó a kedvük. Előételként Misou levest szolgálnak fel. Az íze kellemes, noha kissé talán erőteljes. Evés közben egyedül Otsu beszél, méghozzá az apjához. Egészségéről, napjai folyásáról érdeklődik, gyermeki aggodalommal. Kedvesen rádmosolyog néha, de mintha ott sem lennél. A Leves után friss teát szolgálnak fel. Nagyon friss lehet... A Zöld, sóska-szerű folyadék halvány keserűségével megnyugtatja az idegeket és felfrissíti a gyomrot, valamint a szellemet. Érezhetően felélénkül a hangulat. Kotetsu-sama elmesél egy mulatságos történetet, ami régen, még az Ő ifjúkorában esett meg. Arról szól hogyan leckéztetett meg egy kapzsi szamurájt, aki úgy gondolta, hogy a falvak fosztogatásával felhívja magára a Nagyúr figyelmét, aki majd látva képességeit elhalmozza minden földi jóval. Végül büntetésképpen a kifosztott falvaknak kellett segédkeznie ennek a szamurájnak. Természetesen Kotetsu elbeszélése mulatságos fordulatokat és kiszínezett részleteket tartalmaz, de tömören az előbbi történet az. Kotetsu fáradt hangját nevetés váltja fel a nagy csattanónál, amikor a fosztogató szamuráj rájött, hogy földet kell művelnie, miközben aranyra számított.
A Sushi friss, ízletes. Otsu bársonyos kacaja még kellemesebbé teszi a hangulatot. Ám egyszerre csak beáll a csönd, rágás halk hangjai járják végig a termet, noha alig halható, hiszen nem illendő csámcsogni. Otsu egyszer csak megszólal, szavait hozzád intézi:
- Örülök, hogy itt vagy Haru-san! Noha apám nem mondta, hogy milyen feladattal bízott meg, azért sejtem... - a hangulata elkomorodik egy fél percre, de hamar összeszedi magát és újra vidám lelkülettel folytatja - Mesélj magadról, kíváncsi volnék milyen is egy shinobi élete! Valamint ha volna kedved bemutatni a tudományodat, hálás lennék érte.
Otsu szemében látszódik, hogy nem csak a megszokott és elvárt illedelmesség miatt kérdezősködik, igazi kíváncsiság rejtőzik lelkének tükreiben... Vagy zseniálisak a színészi képességei...
Történjék bármi, meséd után Kotetsu-sama hamarosan elköszön, Izumi is veletart. Momo gonoszul rádvillantja fogait, majd elviharzik. A Terem kong az ürességtől, már csak Muniszai, Te és Otsu vagytok ott. És az a két hallgatag testőr...
A három felszolgáló fess, jól öltözött. Kimonójuk díszes, de mégis jelzi státuszukat. Arcuk mosolygós, nehéz megállapítani, hogy azért mert elvárják tőlük, vagy azért, mert jó a kedvük. Előételként Misou levest szolgálnak fel. Az íze kellemes, noha kissé talán erőteljes. Evés közben egyedül Otsu beszél, méghozzá az apjához. Egészségéről, napjai folyásáról érdeklődik, gyermeki aggodalommal. Kedvesen rádmosolyog néha, de mintha ott sem lennél. A Leves után friss teát szolgálnak fel. Nagyon friss lehet... A Zöld, sóska-szerű folyadék halvány keserűségével megnyugtatja az idegeket és felfrissíti a gyomrot, valamint a szellemet. Érezhetően felélénkül a hangulat. Kotetsu-sama elmesél egy mulatságos történetet, ami régen, még az Ő ifjúkorában esett meg. Arról szól hogyan leckéztetett meg egy kapzsi szamurájt, aki úgy gondolta, hogy a falvak fosztogatásával felhívja magára a Nagyúr figyelmét, aki majd látva képességeit elhalmozza minden földi jóval. Végül büntetésképpen a kifosztott falvaknak kellett segédkeznie ennek a szamurájnak. Természetesen Kotetsu elbeszélése mulatságos fordulatokat és kiszínezett részleteket tartalmaz, de tömören az előbbi történet az. Kotetsu fáradt hangját nevetés váltja fel a nagy csattanónál, amikor a fosztogató szamuráj rájött, hogy földet kell művelnie, miközben aranyra számított.
A Sushi friss, ízletes. Otsu bársonyos kacaja még kellemesebbé teszi a hangulatot. Ám egyszerre csak beáll a csönd, rágás halk hangjai járják végig a termet, noha alig halható, hiszen nem illendő csámcsogni. Otsu egyszer csak megszólal, szavait hozzád intézi:
- Örülök, hogy itt vagy Haru-san! Noha apám nem mondta, hogy milyen feladattal bízott meg, azért sejtem... - a hangulata elkomorodik egy fél percre, de hamar összeszedi magát és újra vidám lelkülettel folytatja - Mesélj magadról, kíváncsi volnék milyen is egy shinobi élete! Valamint ha volna kedved bemutatni a tudományodat, hálás lennék érte.
Otsu szemében látszódik, hogy nem csak a megszokott és elvárt illedelmesség miatt kérdezősködik, igazi kíváncsiság rejtőzik lelkének tükreiben... Vagy zseniálisak a színészi képességei...
Történjék bármi, meséd után Kotetsu-sama hamarosan elköszön, Izumi is veletart. Momo gonoszul rádvillantja fogait, majd elviharzik. A Terem kong az ürességtől, már csak Muniszai, Te és Otsu vagytok ott. És az a két hallgatag testőr...
Shimura Danzou- Inaktív
- Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!
Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.
Re: Hangawara-Birtok
Sasaki Haru Szomb. Aug. 16 2014, 17:53
//Ha nem gond, kicsit lehetne majd gyorsítani? Nyár végére, vagy legalábbis szeptember első hetéig jó lenne befejezni. //
Körbenézek a vendéglátóimon, s az őket védő embereken, akiknek vidámsága megnyugtat, de nem tudom elképzelni, hogy most tényleg vidámak, vagy csak tettetik. Biztos fordított pszichológiát alkalmaztak náluk is.
Az ételekhez hozzászoktam, felőlem lehet gyenge vagy erős, a Miso leves általában nem elég erős ahhoz, hogy köhögni kelljen tőle, másrészről ha az is lenne, ide a csípőssel!
Nem zavartatom magam, amikor beszélgetnek, hiszen én itt még egy senki vagyok, egyszerűen csak egy genin Konohából, akinek az a feladata, hogy kitalálja, hogyan tűnt el ez az alak, így beleszólásom sincs a család tevékenységeibe. Egyébként sem zavar, ha nem foglalkoznak úgy velem, már hozzászoktam, hogy odahaza is én törődöm mindenkivel, és nem fordítva. Előbb vagy utóbb úgyis oda kerül mindenki, hogy a fiatalabb nemzedék őrzi majd az öregebbek álmait, feltéve, ha egyesek nem tahók, hiszen vannak önző emberek, akik csak a saját testi-lelki állapotukkal törődnek, a másik mit sem számít, ha orra esik.
Amikor Kotetsu-sama mesélésbe kezd, figyelmesen hallgatom, addig hozzá sem nyúlok nagyon az ételhez, amit kitettek elém. Szeretem az öregek meséit, olyan hatékonysággal tudják előadni, hogy én magam is átélem. Nem hiába ők a legjobb mesélők, és nevezik őket bölcseknek.
Megjelenik előttem a kép, ahogyan meséli, mi történt a szamurájjal, és persze én magam is nevetek, mert egyrészt illő nevetni, ha vicces, másrészről meg nem akarom meghazudtolni magam, hogy komoly maradok, amikor nem szükséges.
Imádom a Sushit! Az egyetlen dolog, amiért élek... mármint ha ételről van szó, nem félreértendő. Beáll a csend, én magam sem tudom, mit szóljak, hiszen nem akarok beszélgetést kezdeményezni úgy, hogy mindenki itt van. Ha már ilyen jó hangulatot sikerült teremteni, eszem ágában sincs azzal elrontani, hogy elkezdek kérdezősködni az eltűnt személyről. Biztos még nagyobb csend és szomorúság telepedne az asztal köré. Bár lehet, ez alól kivételt képezne egy-két személy. Gondolatmenetem közben Momora pislantok éppen egy röpke pillanatra, majd vissza az ételre.
Amikor meghallom a nevem, feltekintek az engem megszólító lányra. Bólintok, amikor a "sejtés" szót emlegeti, biztosra veszem, hogy száz százalékban tisztában van azzal, hogy miért vagyok itt. Nem csak egy hangulatos vacsorára jöttem. Észreveszem rajta, hogy elkomorodik, de nem szólok semmit, tudom, milyen érzés lehet elveszíteni valakit, aztán pedig egy tőle jóval fiatalabbra bízni annak megtalálását, vagy legalábbis rájönni a rejtélyre.
- Nos... - szedem össze a szavaimat, de igazából nem is tudom, mit mondjak. Nekem a shinobi élet egyszerűnek tűnik, olyannak, mint mások átlagos élete tele veszélyekkel és kalandokkal, de mégis nehéz elmagyarázni.
- Tele kalandokkal és veszéllyel. Mindig résen kell lenni akkor is, ha meg vagyunk győződve arról, hogy a terep biztonságos. Sose tudni, ki leselkedik ránk. Lehet, hogy az ellenségünk pont családon belül, vagy a barátaink között van. Figyelni kell, milyen barátokat választunk magunk mellé és kikben bízunk meg - bár itt eltértem a tárgytól, s lehet, hogy pszichológiailag rátapintottam a lényegre, s megfogtam a bensőjüket. Hiszen nem tudhatom, s nem tudhatják, hogy éppen nem a sajátjaik közül követte el valaki a bűntettet. A kissé komoly tekintetem átcsap mosolygóssá, nehogy azt higyjék, hogy ilyen lelombozó vagyok.
- Persze szeretek shinobi lenni, mert sok barátot szerezhetek, ahogyan ellenségeket is, de pont ez a jó benne, minden olyan hirtelen jön. A küldetések már csak hab a tortán, és minden shinobi élvezi, ha túltenghet benne az adrenalin egy vészhelyzetben - azt nem mesélem, hogy minden ninja arra vágyik, hogy kage legyen, és a saját utamról sem mesélek, ami voltaképpen az, hogy minél több ember életét megszépítsem, ott segítsek, ahol baj van, és egy embert se lássak szenvedni. (Tulajdonképpen lehetnék női Robin Hood.)
Nem állok fel, hogy megmutassam a tudományom, inkább ülve maradok, hiszen innen nézve is meg lehet állapítani, hogy nem szemfényvesztés. Felveszem Izumi alakját a transzformációs technikával, mivel hirtelen pont rá néztem, és nem tűnik annyira sértőnek.
Megvárom, míg mindenki elmegy, csak Otsuval maradok a családból.
- Nyilván tudja, Otsu-san, hogy miért vagyok itt - magázom, mert azért a társadalmi réteg feje, én meg nem. Nem tudom, hogy mennyire tudok így beszélni, hogy itt van Munisai, és a másik család testőrsége, de biztosan itt kell maradniuk, mert Otsu bennem sem bízhat meg teljesen akkor sem, ha ártatlannak tűnök és az is vagyok. Én annak mondom magam.
- A feladatom, hogy kiderítsem, hogyan tűnt el Gonnosuke, vagy legalábbis, hogy ki által. Erre próbálok rájönni és biztosan több rá utaló jel is van, de jobb biztosra menni. Otsu-san, tud arról, hogy lett volna Gonnosuke-samának ellensége? Ki akarhatta eltenni láb alól? - most utálom magam, hogy ilyen gyorsan a tárgyra kellett térnem, de nem tehetek mást.
Nyár végére, vagy legalábbis szeptember első hetéig jó lenne befejezni. //Körbenézek a vendéglátóimon, s az őket védő embereken, akiknek vidámsága megnyugtat, de nem tudom elképzelni, hogy most tényleg vidámak, vagy csak tettetik. Biztos fordított pszichológiát alkalmaztak náluk is.
Az ételekhez hozzászoktam, felőlem lehet gyenge vagy erős, a Miso leves általában nem elég erős ahhoz, hogy köhögni kelljen tőle, másrészről ha az is lenne, ide a csípőssel!
Nem zavartatom magam, amikor beszélgetnek, hiszen én itt még egy senki vagyok, egyszerűen csak egy genin Konohából, akinek az a feladata, hogy kitalálja, hogyan tűnt el ez az alak, így beleszólásom sincs a család tevékenységeibe. Egyébként sem zavar, ha nem foglalkoznak úgy velem, már hozzászoktam, hogy odahaza is én törődöm mindenkivel, és nem fordítva. Előbb vagy utóbb úgyis oda kerül mindenki, hogy a fiatalabb nemzedék őrzi majd az öregebbek álmait, feltéve, ha egyesek nem tahók, hiszen vannak önző emberek, akik csak a saját testi-lelki állapotukkal törődnek, a másik mit sem számít, ha orra esik.
Amikor Kotetsu-sama mesélésbe kezd, figyelmesen hallgatom, addig hozzá sem nyúlok nagyon az ételhez, amit kitettek elém. Szeretem az öregek meséit, olyan hatékonysággal tudják előadni, hogy én magam is átélem. Nem hiába ők a legjobb mesélők, és nevezik őket bölcseknek.
Megjelenik előttem a kép, ahogyan meséli, mi történt a szamurájjal, és persze én magam is nevetek, mert egyrészt illő nevetni, ha vicces, másrészről meg nem akarom meghazudtolni magam, hogy komoly maradok, amikor nem szükséges.
Imádom a Sushit! Az egyetlen dolog, amiért élek... mármint ha ételről van szó, nem félreértendő. Beáll a csend, én magam sem tudom, mit szóljak, hiszen nem akarok beszélgetést kezdeményezni úgy, hogy mindenki itt van. Ha már ilyen jó hangulatot sikerült teremteni, eszem ágában sincs azzal elrontani, hogy elkezdek kérdezősködni az eltűnt személyről. Biztos még nagyobb csend és szomorúság telepedne az asztal köré. Bár lehet, ez alól kivételt képezne egy-két személy. Gondolatmenetem közben Momora pislantok éppen egy röpke pillanatra, majd vissza az ételre.
Amikor meghallom a nevem, feltekintek az engem megszólító lányra. Bólintok, amikor a "sejtés" szót emlegeti, biztosra veszem, hogy száz százalékban tisztában van azzal, hogy miért vagyok itt. Nem csak egy hangulatos vacsorára jöttem. Észreveszem rajta, hogy elkomorodik, de nem szólok semmit, tudom, milyen érzés lehet elveszíteni valakit, aztán pedig egy tőle jóval fiatalabbra bízni annak megtalálását, vagy legalábbis rájönni a rejtélyre.
- Nos... - szedem össze a szavaimat, de igazából nem is tudom, mit mondjak. Nekem a shinobi élet egyszerűnek tűnik, olyannak, mint mások átlagos élete tele veszélyekkel és kalandokkal, de mégis nehéz elmagyarázni.
- Tele kalandokkal és veszéllyel. Mindig résen kell lenni akkor is, ha meg vagyunk győződve arról, hogy a terep biztonságos. Sose tudni, ki leselkedik ránk. Lehet, hogy az ellenségünk pont családon belül, vagy a barátaink között van. Figyelni kell, milyen barátokat választunk magunk mellé és kikben bízunk meg - bár itt eltértem a tárgytól, s lehet, hogy pszichológiailag rátapintottam a lényegre, s megfogtam a bensőjüket. Hiszen nem tudhatom, s nem tudhatják, hogy éppen nem a sajátjaik közül követte el valaki a bűntettet. A kissé komoly tekintetem átcsap mosolygóssá, nehogy azt higyjék, hogy ilyen lelombozó vagyok.
- Persze szeretek shinobi lenni, mert sok barátot szerezhetek, ahogyan ellenségeket is, de pont ez a jó benne, minden olyan hirtelen jön. A küldetések már csak hab a tortán, és minden shinobi élvezi, ha túltenghet benne az adrenalin egy vészhelyzetben - azt nem mesélem, hogy minden ninja arra vágyik, hogy kage legyen, és a saját utamról sem mesélek, ami voltaképpen az, hogy minél több ember életét megszépítsem, ott segítsek, ahol baj van, és egy embert se lássak szenvedni. (Tulajdonképpen lehetnék női Robin Hood.)
Nem állok fel, hogy megmutassam a tudományom, inkább ülve maradok, hiszen innen nézve is meg lehet állapítani, hogy nem szemfényvesztés. Felveszem Izumi alakját a transzformációs technikával, mivel hirtelen pont rá néztem, és nem tűnik annyira sértőnek.
Megvárom, míg mindenki elmegy, csak Otsuval maradok a családból.
- Nyilván tudja, Otsu-san, hogy miért vagyok itt - magázom, mert azért a társadalmi réteg feje, én meg nem. Nem tudom, hogy mennyire tudok így beszélni, hogy itt van Munisai, és a másik család testőrsége, de biztosan itt kell maradniuk, mert Otsu bennem sem bízhat meg teljesen akkor sem, ha ártatlannak tűnök és az is vagyok. Én annak mondom magam.
- A feladatom, hogy kiderítsem, hogyan tűnt el Gonnosuke, vagy legalábbis, hogy ki által. Erre próbálok rájönni és biztosan több rá utaló jel is van, de jobb biztosra menni. Otsu-san, tud arról, hogy lett volna Gonnosuke-samának ellensége? Ki akarhatta eltenni láb alól? - most utálom magam, hogy ilyen gyorsan a tárgyra kellett térnem, de nem tehetek mást.
Sasaki Haru- Halott Karakter
- Elosztható Taijutsu Pontok : 21
Tartózkodási hely : Kumogakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 254
Re: Hangawara-Birtok
Shimura Danzou Szomb. Aug. 30 2014, 18:05
( Igen, egy kicsit tényleg elhúzódott a dolog, de akkor előveszem a szupergyors C Verziót. )
Trükköd, vagyis a Henge no Jutsu, tapsos sikert arat és begyűjtesz vele néhány dicséretet, noha könnyen lehet, hogy számtalanszor láttak már ilyet. A Nemességnél sosem lehet tudni. Mindenesetre Te elég jól érezheted magad azon örömödben, hogy meg vannak elégedve a mutatvánnyal. Miután mindenki elment beszélni kezdesz. Első szavaidra Otsu bólint, Igen, tudja miért vagy itt. Mélyet sóhajt a veled szemben ülő nő, tartása kissé lazábbá válik, tekintete elhomályosul, bár könnycsepp nem jelenik meg az arcán. Szemének sugarai a Te arcod felé néznek.
- Gonnosukénak voltak ellenségei, de csak kevesen elég bátrak ahhoz, hogy merényletet intézzenek ellene, hiszen már a családom védelme alatt állt. Egy fogadósra gyanakodtam sokáig, aki a városon kívül él, de kiderült hogy ártatlan. Ő meg tudta volna öletni, hiszen gazdag és elismert, mint alvilági ember. Az is lehet, hogy egyszerűen csak elszökött, mert elfogta a kalandvágy.
Itt Otsu válla megroppan, elnézést kér és távozik. Ejnye, megint nem tudtál meg sok mindent. Na de hogyan lehet így nyomozni? Kellemetlen helyzet. Hamarosan egy szolgáló jelenik meg és közli, hogy a ház ura úgy kívánja maradj itt éjszakára, hiszen veszélyes lenne este hazaindulnod. Bármit is csinálsz, érezheted, hogy ez nem egy könnyen visszautasítható ajánlat. Az éjjel még van időd kutakodni, kérdezősködni, de egyszer neked is le kell feküdnöd aludni. S amikor így teszel, rövid időn belül furcsa dolog történik. Álmodban egy hangot hallasz – hogy a valóságból, vagy a fejedből jön, azt nem tudod – elkínzott, kellemetlen hang. Egy fekete, mély lyuk felé zuhansz. Odafent egy nő áll, gonosz, sőt elmeháborodott kacajt megeresztve. Haja az égnek áll, ruházata olyan, akár egy fenevadé. Piszok szennyezi az arcát és egész testét. Te mégis felismered: Momo az!
Fura egy álom volt, talán a közeli események stressze miatt álmodtál most ilyet. De valami felriaszt. Szobád ajtajának kilincse megrezzen. Shinobi érzékeid elég élesek ahhoz, hogy észleld az ilyesmit. Benyitnak, pedig bezártad az ajtót. Szíved zakatolhat lelkedben, a szobába egy sötét árny lép be, majd egy újabb. Talán nem vették még észre, hogy ébren vagy. Köpenyük ujjában a holdfény ezüstösen csillogó, hosszú pengéket világít meg. Jogosan teheted fel a kérdést: ez meg mi? De talán most nem a kérdések ideje van.
Trükköd, vagyis a Henge no Jutsu, tapsos sikert arat és begyűjtesz vele néhány dicséretet, noha könnyen lehet, hogy számtalanszor láttak már ilyet. A Nemességnél sosem lehet tudni. Mindenesetre Te elég jól érezheted magad azon örömödben, hogy meg vannak elégedve a mutatvánnyal. Miután mindenki elment beszélni kezdesz. Első szavaidra Otsu bólint, Igen, tudja miért vagy itt. Mélyet sóhajt a veled szemben ülő nő, tartása kissé lazábbá válik, tekintete elhomályosul, bár könnycsepp nem jelenik meg az arcán. Szemének sugarai a Te arcod felé néznek.
- Gonnosukénak voltak ellenségei, de csak kevesen elég bátrak ahhoz, hogy merényletet intézzenek ellene, hiszen már a családom védelme alatt állt. Egy fogadósra gyanakodtam sokáig, aki a városon kívül él, de kiderült hogy ártatlan. Ő meg tudta volna öletni, hiszen gazdag és elismert, mint alvilági ember. Az is lehet, hogy egyszerűen csak elszökött, mert elfogta a kalandvágy.
Itt Otsu válla megroppan, elnézést kér és távozik. Ejnye, megint nem tudtál meg sok mindent. Na de hogyan lehet így nyomozni? Kellemetlen helyzet. Hamarosan egy szolgáló jelenik meg és közli, hogy a ház ura úgy kívánja maradj itt éjszakára, hiszen veszélyes lenne este hazaindulnod. Bármit is csinálsz, érezheted, hogy ez nem egy könnyen visszautasítható ajánlat. Az éjjel még van időd kutakodni, kérdezősködni, de egyszer neked is le kell feküdnöd aludni. S amikor így teszel, rövid időn belül furcsa dolog történik. Álmodban egy hangot hallasz – hogy a valóságból, vagy a fejedből jön, azt nem tudod – elkínzott, kellemetlen hang. Egy fekete, mély lyuk felé zuhansz. Odafent egy nő áll, gonosz, sőt elmeháborodott kacajt megeresztve. Haja az égnek áll, ruházata olyan, akár egy fenevadé. Piszok szennyezi az arcát és egész testét. Te mégis felismered: Momo az!
Fura egy álom volt, talán a közeli események stressze miatt álmodtál most ilyet. De valami felriaszt. Szobád ajtajának kilincse megrezzen. Shinobi érzékeid elég élesek ahhoz, hogy észleld az ilyesmit. Benyitnak, pedig bezártad az ajtót. Szíved zakatolhat lelkedben, a szobába egy sötét árny lép be, majd egy újabb. Talán nem vették még észre, hogy ébren vagy. Köpenyük ujjában a holdfény ezüstösen csillogó, hosszú pengéket világít meg. Jogosan teheted fel a kérdést: ez meg mi? De talán most nem a kérdések ideje van.
Shimura Danzou- Inaktív
- Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!
Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.
Re: Hangawara-Birtok
Sasaki Haru Szer. Szept. 03 2014, 12:46
//Szerintem már nem fogunk végezni, de az se baj, igyekszem majd írni rá. //
Biztos voltam benne, hogy nap mint nap látnak ilyen jutsut, pláne, ha ennyiszer bajba kerülnek, hogy a szomszédos országokból kell hívni shinobikat, hogy megoldják a problémát. Nem akartam nagyzolni azzal, hogy mást mutatok, elég volt csak a legapróbb tudást felfedni. Ha minden kártyámat kiteríteném, akkor tudnák, hogy mivel állnak szemben, én magam pedig nem tudhatom, hogy a család között van e az, akit valójában keresek. Van egy enyhe érzésem, hogy itt van, akit keresek, de női megérzéseim csalhatnak.
Amikor kettesben maradok Otsuval, észreveszem rajta, hogy letört, hiszen a szem mindent elárul attól, hogy az arca semmilyen érzelmet nem tükröz azzal kapcsolatban, hogy kedvese eltűnt. Biztosan rossz érzés, én elvesztettem a szüleimet, és mai napig nem tudom feldolgozni, de igyekszem távol tartani magamtól a negatív gondolatokat.
Nem hiszem, hogy szó nélkül elment volna a szerelmétől csak a kalandvágy miatt. Akkor hátrahagyott volna valami nyomot, egy levelet, vagy hasonlót, amiben arról ír, hogy nem akarja többé látni, vagy majd visszatér idővel, amint megtalálta, amit keres.
Kissé tartok az ittmaradástól, nagyobb biztonságban érzem magam abban a házban, amit kaptam, számomra egy ilyen hatalmas palota ugyanekkora veszélyeket hoz magával. Lehet, hogy védelem alatt állok, de ezt a védelmet bármikor ki lehet használni. Figyelnem kell, nem alhatok.
Amikor mindennel végeztem, beültem a kapott szobába és gondolkodóba estem. Ki lehet az, aki elrabolhatja Gonnosukét, és ha igen, miért? Voltak valami titkos információi, tudott valamiről, amiről más nem, és az a valami nem tudódhat ki? Ki az, aki el akarja szakítani őt Otsutól? Ha ez volt a cél. Rokon?
A nagy merengésben elálmosodok, és ágynak dőlök, igyekszem nem elaludni, vagy legalább fél szemmel őrködni saját testem felett, de sajnos annyira elnyom az álom, hogy nem tudok magamról. Álmomban megjelenik Momo, s bizony istenre mondom, hogy életemben nem volt még rémálmom, de ez mindent felülmúlt. Mintha a diliházban lennék, és ösztöneim azt súgják, hogy valami baj van vele. Miért álmodnék ilyesmit? Az első benyomás fontos, és a Momóról alkotott véleményem nem éppen a pozitív irányba terelődik. Úgy hittem, hogy majd meglágyul a vacsora közben, de továbbra is hideg, hűvös maradt.
Figyelek. Kínosan nagy a csend. Észreveszem, hogy valakik botorkálnak a szoba ajtaja előtt. Most kell lépnem, nem akarom életem az ágyban végezni úgy, hogy nem is otthon vagyok, bár érdekes teória. Elvégzek gyorsan egy testhelyettesítő technikát, kiszemelve egy tárgyat, ami megegyezik a súlyommal, ez nem nehéz, mert nem vagyok egy mázsás nőszemély. Abban reménykedem, hogy így majd azt célozzák meg, jómagam pedig elrejtőzök egy komód mellé. Megvárom, míg beérnek, s látom megvillanni a pengéket. Miért akarnának megölni? Talán van valami féltenivalójuk?
Felkészülök minden lehetségesre, amint támadnak, én is támadok, bár első dolog, hogy le kell őket fegyvereznem.
//Biztos voltam benne, hogy nap mint nap látnak ilyen jutsut, pláne, ha ennyiszer bajba kerülnek, hogy a szomszédos országokból kell hívni shinobikat, hogy megoldják a problémát. Nem akartam nagyzolni azzal, hogy mást mutatok, elég volt csak a legapróbb tudást felfedni. Ha minden kártyámat kiteríteném, akkor tudnák, hogy mivel állnak szemben, én magam pedig nem tudhatom, hogy a család között van e az, akit valójában keresek. Van egy enyhe érzésem, hogy itt van, akit keresek, de női megérzéseim csalhatnak.
Amikor kettesben maradok Otsuval, észreveszem rajta, hogy letört, hiszen a szem mindent elárul attól, hogy az arca semmilyen érzelmet nem tükröz azzal kapcsolatban, hogy kedvese eltűnt. Biztosan rossz érzés, én elvesztettem a szüleimet, és mai napig nem tudom feldolgozni, de igyekszem távol tartani magamtól a negatív gondolatokat.
Nem hiszem, hogy szó nélkül elment volna a szerelmétől csak a kalandvágy miatt. Akkor hátrahagyott volna valami nyomot, egy levelet, vagy hasonlót, amiben arról ír, hogy nem akarja többé látni, vagy majd visszatér idővel, amint megtalálta, amit keres.
Kissé tartok az ittmaradástól, nagyobb biztonságban érzem magam abban a házban, amit kaptam, számomra egy ilyen hatalmas palota ugyanekkora veszélyeket hoz magával. Lehet, hogy védelem alatt állok, de ezt a védelmet bármikor ki lehet használni. Figyelnem kell, nem alhatok.
Amikor mindennel végeztem, beültem a kapott szobába és gondolkodóba estem. Ki lehet az, aki elrabolhatja Gonnosukét, és ha igen, miért? Voltak valami titkos információi, tudott valamiről, amiről más nem, és az a valami nem tudódhat ki? Ki az, aki el akarja szakítani őt Otsutól? Ha ez volt a cél. Rokon?
A nagy merengésben elálmosodok, és ágynak dőlök, igyekszem nem elaludni, vagy legalább fél szemmel őrködni saját testem felett, de sajnos annyira elnyom az álom, hogy nem tudok magamról. Álmomban megjelenik Momo, s bizony istenre mondom, hogy életemben nem volt még rémálmom, de ez mindent felülmúlt. Mintha a diliházban lennék, és ösztöneim azt súgják, hogy valami baj van vele. Miért álmodnék ilyesmit? Az első benyomás fontos, és a Momóról alkotott véleményem nem éppen a pozitív irányba terelődik. Úgy hittem, hogy majd meglágyul a vacsora közben, de továbbra is hideg, hűvös maradt.
Figyelek. Kínosan nagy a csend. Észreveszem, hogy valakik botorkálnak a szoba ajtaja előtt. Most kell lépnem, nem akarom életem az ágyban végezni úgy, hogy nem is otthon vagyok, bár érdekes teória. Elvégzek gyorsan egy testhelyettesítő technikát, kiszemelve egy tárgyat, ami megegyezik a súlyommal, ez nem nehéz, mert nem vagyok egy mázsás nőszemély. Abban reménykedem, hogy így majd azt célozzák meg, jómagam pedig elrejtőzök egy komód mellé. Megvárom, míg beérnek, s látom megvillanni a pengéket. Miért akarnának megölni? Talán van valami féltenivalójuk?
Felkészülök minden lehetségesre, amint támadnak, én is támadok, bár első dolog, hogy le kell őket fegyvereznem.
Sasaki Haru- Halott Karakter
- Elosztható Taijutsu Pontok : 21
Tartózkodási hely : Kumogakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 254
Re: Hangawara-Birtok
Shimura Danzou Csüt. Szept. 18 2014, 13:38
// Nos, szeretnék elnézést kérni, amiért elhúzódott és, hogy nem igazán sikerült kibontakoznia a fejleményeknek. Ez az én felelősségem volt, túlzottan át akartam adni a hely hangulatát, csak ugye közben nem haladt a történet... Hontou ni Sumimasen! //
A Terved beválik. A Kawarimid ott fekszik az ágyon, alvást mímelve, míg Te egy olyan helyen lapulsz, ahol jó rálátásod van az eseményekre. Nem hinném, hogy meglepődsz, amikor a kést tartó karról, kiderül, hogy Momóé. Úgy látszik a flúgos és pszihopata lány eljött, hogy bosszút álljon a... Nos miért is? Rejtély, de valamiért biztosan. Ám az események új fordulatokat vesznek. Már éppen ugranál, hogy lefegyverezd az ellenfeled, amikor is az megfordítja a kést, megnyom rajta egy gombot. A Markolatból egy darab papír esik ki. Hogy ezen lepődsz meg, vagy máson, az kérdéses, mindenesetre leblokkolsz és nézed, amint Momo szabályos Seppukut végez el. Később rájősz, hogy valami bénító Genjutsu alatt állhattál, azért nem tudtál mozdulni. Miközben a lány fájdalomtól összeszorított fogakkal hanyatlik hátra, addig Te megszabadulva az illúzió bilincséből meglepődve, bár óvatosan odarohansz és a szemébe nézel. Valami dicső fény csilloghat ott, olyan emberé, aki úgy érzi átesett a végső próbán, vagy valami hasonló. Elolvasod mi van a papírra írva: " Nem bánom, hogy megöltem, győzelmem magasabbra emelt és már csak egyetlen akadály van előttem, hogy legyőzhetetlenné váljak. Hulláját a mélységben találjátok".
Nem tudod miért, vagy honnan, de hirtelen egyértelműen megállapítod, hol lehet Gonnosuke. Zaklatott szívvel rohansz végig az udvaron, még az sem érdekel, hogy körülötted a bestiák rohangálnak. Nincs nálad a nyaklánc? Nem számít. Jó shinobihoz méltón lefutsz a falakon és megtalálod az oszló holtestet. Gonnosuke rejtélyének vége. Ennyi volna. Tényleg ennyire egyszerű. Komótosan, zsongó fejjel visszamászol a szabad ég alá. Szörnyű bestiák vesznek körül, de valamiért nincs benned félelem. Vicsorognak. S ekkor egy hang szólal meg a sötétből. " Egyet se félj Haru-san. Ezek a bestiák az erős lelkűeknek nem tudnak ártani."
Munisai hangja volt. Úgy látszik, ha valaki, akkor a testőröd kiszámítható maradt. A Közeledben volt, hogy megvédjen.
Az ágyadban ébredsz, zsebedben húszezer ryouval és a Hangawarák köszönőlevelével, melyben felajánlják, hogy ha segítségre van szükséged, bármikor szívesen látnak. De hiszen, alig csináltál valamit, nem igaz? Mire ez a nagy hála. Nos, Momo nélküled sosem határozza el magát. Valamiért rád várt. Talán egy életeken át húzódó tartozás miatt, vagy csak a karizmatikusságodnak köszönető az események ilyetén fordulása. Túl sok kérdés ez ahhoz, hogy én egyszerű halandó megválaszoljam. De te. Nos, talán Te tudhatod a válaszokat.
// A Kalandért jutalmad a már említett pénzösszeg, a Hangawarák hálája, illetve 15 chakra. Valamint, a továbbiakban számtalan lehetőség bontakozhat ki előtted az események következtében. Ezzel próbálom kompenzálni a kaland hiányosságait ^^ Kérnék még egy záróposztot, utána szabad vagy //
A Terved beválik. A Kawarimid ott fekszik az ágyon, alvást mímelve, míg Te egy olyan helyen lapulsz, ahol jó rálátásod van az eseményekre. Nem hinném, hogy meglepődsz, amikor a kést tartó karról, kiderül, hogy Momóé. Úgy látszik a flúgos és pszihopata lány eljött, hogy bosszút álljon a... Nos miért is? Rejtély, de valamiért biztosan. Ám az események új fordulatokat vesznek. Már éppen ugranál, hogy lefegyverezd az ellenfeled, amikor is az megfordítja a kést, megnyom rajta egy gombot. A Markolatból egy darab papír esik ki. Hogy ezen lepődsz meg, vagy máson, az kérdéses, mindenesetre leblokkolsz és nézed, amint Momo szabályos Seppukut végez el. Később rájősz, hogy valami bénító Genjutsu alatt állhattál, azért nem tudtál mozdulni. Miközben a lány fájdalomtól összeszorított fogakkal hanyatlik hátra, addig Te megszabadulva az illúzió bilincséből meglepődve, bár óvatosan odarohansz és a szemébe nézel. Valami dicső fény csilloghat ott, olyan emberé, aki úgy érzi átesett a végső próbán, vagy valami hasonló. Elolvasod mi van a papírra írva: " Nem bánom, hogy megöltem, győzelmem magasabbra emelt és már csak egyetlen akadály van előttem, hogy legyőzhetetlenné váljak. Hulláját a mélységben találjátok".
Nem tudod miért, vagy honnan, de hirtelen egyértelműen megállapítod, hol lehet Gonnosuke. Zaklatott szívvel rohansz végig az udvaron, még az sem érdekel, hogy körülötted a bestiák rohangálnak. Nincs nálad a nyaklánc? Nem számít. Jó shinobihoz méltón lefutsz a falakon és megtalálod az oszló holtestet. Gonnosuke rejtélyének vége. Ennyi volna. Tényleg ennyire egyszerű. Komótosan, zsongó fejjel visszamászol a szabad ég alá. Szörnyű bestiák vesznek körül, de valamiért nincs benned félelem. Vicsorognak. S ekkor egy hang szólal meg a sötétből. " Egyet se félj Haru-san. Ezek a bestiák az erős lelkűeknek nem tudnak ártani."
Munisai hangja volt. Úgy látszik, ha valaki, akkor a testőröd kiszámítható maradt. A Közeledben volt, hogy megvédjen.
Az ágyadban ébredsz, zsebedben húszezer ryouval és a Hangawarák köszönőlevelével, melyben felajánlják, hogy ha segítségre van szükséged, bármikor szívesen látnak. De hiszen, alig csináltál valamit, nem igaz? Mire ez a nagy hála. Nos, Momo nélküled sosem határozza el magát. Valamiért rád várt. Talán egy életeken át húzódó tartozás miatt, vagy csak a karizmatikusságodnak köszönető az események ilyetén fordulása. Túl sok kérdés ez ahhoz, hogy én egyszerű halandó megválaszoljam. De te. Nos, talán Te tudhatod a válaszokat.
// A Kalandért jutalmad a már említett pénzösszeg, a Hangawarák hálája, illetve 15 chakra. Valamint, a továbbiakban számtalan lehetőség bontakozhat ki előtted az események következtében. Ezzel próbálom kompenzálni a kaland hiányosságait ^^ Kérnék még egy záróposztot, utána szabad vagy
//
Shimura Danzou- Inaktív
- Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!
Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.
Re: Hangawara-Birtok
Sasaki Haru Pént. Szept. 19 2014, 12:38
//Ugyan, semmi baj nem történt. Emberek vagyunk, késhetünk. :3//
Érzékeim nem csaltak. Elsődleges számú alanyom, akiről úgy gondoltam, ő tüntette el Gonnosukét, bevált. Nem tévedtem. Valahogy észrevettem a lelkében azt a sötétséget, amit a családja nem vett észre. A hirtelen ijedelemben nem tudtam, mitévő legyek. Nem a pengéktől ijedtem meg, vagy attól, amit Momóban látok, hanem inkább attól, hogy mit szól majd ehhez öreg atyja, mit szól ehhez Otsu-san, és attól, hogy ilyen könnyedén átadja magát azoknak az erőknek, amit még ő maga sem ismer. Az ismeretlennek.
Nem tudom, egyáltalán miért vont genjutsu hatása alá, biztosan azt akarta, hogy ne állítsam meg a harakiriben, hogy halála okozója ő maga legyen. De miért? Amilyen kérdések voltak ezelőtt bennem, mind megválaszolatlan maradt, s nem jutottam előrébb, még több kérdés kavargott bennem, egy kulcsra zárt ládában, amelyek nem találtak válaszra. Mindegyik keresi azt a kis darabot, amely eljuthat a tudás gyökeréig, de még csak egy vakfolt sincs, amiben megkapaszkodhatnék.
Momo halála pillanatában is olyan maradt, mint ahogy megismertem. Félelmet nem ismert, vagy ha mégis, leginkább a kudarctól félt. Nem fogom megtudni, hogy számára mi jelentett kudarcot, vagy egyáltalán miért tette. A papírról ugyanis megtudtam, hogy ő tette el láb alól Gonnosukét. Ahogy szabadultam a béklyóból, rögtön rohantam, hogy megtaláljam a testet. Mikor beléptem a kapun, valahogy éreztem, mit fogok abban a mély gödörben találni. De miért nem nézte meg senki? Itt mindenki félne attól, hogy bemocskolják a kezüket? Ha megtennék, amit mástól kérnek szívességként, nyugodtabb lenne az életük, és nem kellene napokat pazarolni arra, hogy megtalálják az elveszett "kincseket". Ezért vagyunk. Ezért vagyok. Hogy segítsek másokon, mert ha én nem teszem, ha mi nem tesszük, akkor ki más?
Megtalálom a bomló tetemet, s a bűz ellenére is egy perc néma csenddel adózom, hiszen nem szentségtelenítek meg egy holttestet sem. Ösztönösen is a nyakláncomhoz nyúlok, legalábbis nyúlnék, annak hűlt helyét találom. Nem tudom, hol hagyhattam. Egy hangot hallok, ami egyértelműen jelzi, hogy Munisai mindvégig mellettem volt. Lehet, hogy álmomat is őrizte? Hagyta volna, hogy magam oldjam meg. És én még kételkedtem benne. Bocsáss meg, Munisai.
Reggel húszezer ryouval a zsebemben ébredtem. Kissé szégyenérzetem volt, hiszen semmit sem tettem. Csak erőt csaltam valahogy Momo szívébe, hogy fejezze be, amit elkezdett. Fedje fel igazi kilétét. Olykor kedvesnek kell lenni a pszichopatákkal, hogy tudják, előttünk bármikor megnyilatkozhatnak. Hatni kell az elméjükre, a szívükre, de leginkább a lélekre, mert a lélek az, ami átlépheti a küszöböt a sötétség és a fény világa között. Momo is ebben volt: két világban, s nem tudta, melyiket válassza.
A válasz nem bennem van. Elveszett a mély gödörben, valahol Gonnosuke foszló elméjében.
Emberek vagyunk, késhetünk. :3//Érzékeim nem csaltak. Elsődleges számú alanyom, akiről úgy gondoltam, ő tüntette el Gonnosukét, bevált. Nem tévedtem. Valahogy észrevettem a lelkében azt a sötétséget, amit a családja nem vett észre. A hirtelen ijedelemben nem tudtam, mitévő legyek. Nem a pengéktől ijedtem meg, vagy attól, amit Momóban látok, hanem inkább attól, hogy mit szól majd ehhez öreg atyja, mit szól ehhez Otsu-san, és attól, hogy ilyen könnyedén átadja magát azoknak az erőknek, amit még ő maga sem ismer. Az ismeretlennek.
Nem tudom, egyáltalán miért vont genjutsu hatása alá, biztosan azt akarta, hogy ne állítsam meg a harakiriben, hogy halála okozója ő maga legyen. De miért? Amilyen kérdések voltak ezelőtt bennem, mind megválaszolatlan maradt, s nem jutottam előrébb, még több kérdés kavargott bennem, egy kulcsra zárt ládában, amelyek nem találtak válaszra. Mindegyik keresi azt a kis darabot, amely eljuthat a tudás gyökeréig, de még csak egy vakfolt sincs, amiben megkapaszkodhatnék.
Momo halála pillanatában is olyan maradt, mint ahogy megismertem. Félelmet nem ismert, vagy ha mégis, leginkább a kudarctól félt. Nem fogom megtudni, hogy számára mi jelentett kudarcot, vagy egyáltalán miért tette. A papírról ugyanis megtudtam, hogy ő tette el láb alól Gonnosukét. Ahogy szabadultam a béklyóból, rögtön rohantam, hogy megtaláljam a testet. Mikor beléptem a kapun, valahogy éreztem, mit fogok abban a mély gödörben találni. De miért nem nézte meg senki? Itt mindenki félne attól, hogy bemocskolják a kezüket? Ha megtennék, amit mástól kérnek szívességként, nyugodtabb lenne az életük, és nem kellene napokat pazarolni arra, hogy megtalálják az elveszett "kincseket". Ezért vagyunk. Ezért vagyok. Hogy segítsek másokon, mert ha én nem teszem, ha mi nem tesszük, akkor ki más?
Megtalálom a bomló tetemet, s a bűz ellenére is egy perc néma csenddel adózom, hiszen nem szentségtelenítek meg egy holttestet sem. Ösztönösen is a nyakláncomhoz nyúlok, legalábbis nyúlnék, annak hűlt helyét találom. Nem tudom, hol hagyhattam. Egy hangot hallok, ami egyértelműen jelzi, hogy Munisai mindvégig mellettem volt. Lehet, hogy álmomat is őrizte? Hagyta volna, hogy magam oldjam meg. És én még kételkedtem benne. Bocsáss meg, Munisai.
Reggel húszezer ryouval a zsebemben ébredtem. Kissé szégyenérzetem volt, hiszen semmit sem tettem. Csak erőt csaltam valahogy Momo szívébe, hogy fejezze be, amit elkezdett. Fedje fel igazi kilétét. Olykor kedvesnek kell lenni a pszichopatákkal, hogy tudják, előttünk bármikor megnyilatkozhatnak. Hatni kell az elméjükre, a szívükre, de leginkább a lélekre, mert a lélek az, ami átlépheti a küszöböt a sötétség és a fény világa között. Momo is ebben volt: két világban, s nem tudta, melyiket válassza.
A válasz nem bennem van. Elveszett a mély gödörben, valahol Gonnosuke foszló elméjében.
Sasaki Haru- Halott Karakter
- Elosztható Taijutsu Pontok : 21
Tartózkodási hely : Kumogakure
Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 254
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.