Yamanaka birtok

A Yamanaka klán híres virág- és gyógynövényföldjei, erdős területekkel szegélyezve.

// Hidan //
 
Nem sokkal az ajtó eltorlaszolása után, a kívülről furcsa és erős ricsaj hallatszik, na meg egy kis szitkozódás. A jó hír hogy egy kutya ugatása is hallható, majd egy nem túl hangos, de annál kétségbeesettebb kiáltás Takeshi hangjával.
­* Végre megjöttek!
Ahogy felkelek az ágyban fekvő Nanamira tekintek, aki nem mozdul, csak fekszik, úgy tűnik hamar elnyomta a fáradság és már mélyen alszik.
* Huh, úgy tűnk csak a fáradságom űzött velem tréfát.
Társam és Toya karmolászó léptei hallható, ahogy haladnak fel a korhadó, nyikorgó lépcsőn az emeletre. Gyorsan félrehúzom az ajtót eltorlaszoló szekrényt, hogy bejöhessenek a többiekkel együtt. De az ajtó előtt csak Takieshi áll mellette pedig a hosszú rohanásból visszatérő Toya ül, miközben fáradtan liheg. Egyből levonható, hogy nem akadtak a többiek nyomára, ahogy bejönnek a szobába Takeshi beszámol az elmúlt időszakról, majd egyből a következő lépést fontolgatja. Ekkor ránézek az ágyon szunnyadó lányra, amire társam is odakapja a fejét, majd lejjebb vesz a hangerőn, és ha már úgyis alszik a lány felhozza, hogy mi is aludjunk és egyből fel is ajánlja hogy kezdi az őrködést.
- Biztos vagy benne, hogy nem akarsz te aludni előbb elvégre te vagy az, aki az utóbbi időt az erdőben rohangálva töltötte a többieket keresve?
Bár felajánlottam a kezdést, de társam úgy tűnik mégsem akar élni vele.
- Rendben akkor kezd te az őrséget, ha már ennyire hajthatatlan vagy. Viszont 3-4 óra múlva költs fel, hogy leváltsalak!
Behúzódok a sarokba ahol az előbb is pihengettem, a falnak nekidőlve oldalra biccentem a fejem, hogy a másik fallal megtámasszam azt. Nem telik el sok idő és én is állomba szenderülök. Végre élvezhettem az alvás pihentető érzését meg, ha csak pár röpke órára is. A kellemes alvás után, ahogy a szememet kinyitom a fény egy kissé zavarja így még nem látok rendesen. Csak azt, hogy társam a szemközti falnak támaszkodva olvas valamit.
* Valami itt nincs rendben túl kipihent vagyok ahhoz képest hogy csaknéháyny órát aludhattam elvégre Takeshi biztos fel költött vol…
A szemem végre hozzászokott a fényhez, amiről kiderült, hogy egy része kintről jön mivel már hajnalodik. Közben társam észreveszi, hogy felébredtem, nekem pedig végre sikerül elolvasnom a kezében lévő könyv címét.
- Miért nem költöttél, ahogy mondtam?
Kérem tőle számon, halkan nehogy felköltsem az alvó leányt. Ahogy jobban megnézem az arckifejezését, látszik rajta nem csak az álmatlanság miatt van hanem valami meg is rémíthette. Kicsit kétségbeesett hangnemben beszél a könyvről, majd kéri hogy amit lehet mennyünk mert nem akar itt több időt eltölteni. * Talán a könyvben találhatók rémítették meg annyira, hogy itt már le sem meri hunyni a szemét, és szeretne minél messzebb kerülni innen.
- Szerintem a többieket időpocsékolás lenne keresni, ha tegnap este Toya szimata sem találta őket, akkor mostanra a nyomok már teljesen kihűltek. Inkább menjünk egyenesen a Yamanakákhoz. Nanamit ne is ébresszük fel majd, viszem a hátamon és úgy gyorsabban is haladhatunk.
Fel is veszem a hátamra az alvó lánykát és egyből indulunk is a faluba.

// Hidan //
 
Takeshi kérdésemre csak a vállát vonogatja, majd egy várható választ ad, tudván hogy mégis milyen könyvet olvasott. Pontosabban a nevéből adódóan, mert én még legnagyobb unalmamban sem esnék neki hasonló nevezetű könyvnek, pláne nem egy romházban. Miután megbeszéltük az alvás nem alvást kérdését elindultunk a faluba, hogy végre találkozzunk a Yamanakákkal. Nem sokkal a indulás után úgy egy negyed-félórával később, egy lágy, vékony sikoly zavarja meg az erdő csendjét, amit apró kezek ütlegelése követ a hátamon. A hirtelen ébredt lány félreérthette a helyzete, legalábbis kétségbe esett hangú kérése erre enged következtetni. Persze egyből próbáljuk nyugtatgatni.
 - Ne aggódj nincs semmi baj! Mi vagyunk azok Takeshi és Atsushi!
Közben már fél térdre is ereszkedem, hogy ezzel is lássa, hogy nem akarunk semmi rosszat. Amint elengedem oda is fordulok hozzá, majd átölelem, hogy még jobban érezze, hogy itt nincs mitől félnie.
- Látod, nem bántunk és nem is vissza, hanem inkább elviszünk onnan.
Szépen lassan megnyugszik a lány, majd ahogy elengedem az ölelésből és ránézek ő csak, lesütött szemekkel kéri a bocsánatunk. Válaszképp apró vállaira helyezem a kezem. – Ugyan semmi baj ez egy természetes reakció volt. Inkább nekünk kéne a te elnézésedet kérnünk, amiért nem költöttünk fel csak felvettünk és hoztunk. De nem akartunk a hosszú idő óta valószínűleg első nyugodt pihenésed megzavarni.
Az utazás további részében Nanami inkább kerülte a társaságom, és Takeshi és Toya közt utazott, bár inkább csak az ebbel foglalkozott. Az hogy egy kutyával jobban elvan mint velünk annyira nem zavart végül is megint az a mosolygós kislánnyá vált akit megszokhatunk és látszólag a kutya is örül a társaságának. Az út közben néhány furcsa jelenség , elgondolkodtató dolgok történtek a lány és  a kutya között. Olyanok, mint például, hogy a kutya megáll és míg mi tanakodunk a társammal a lány elővette a kulacsát és megitatta. Vagy, hogy mi hiába is figyeltünk oda a gyönge leányra mégsem vettük észre, hogy neki pihenőre van szüksége csak a négylábú játszópajtásának.
* Talán ezek ketten a hosszú fogságban összebarátkoztak. Bár a lány nem emlékezhet rá inkább csak a tudatalattija okozza, a kutya viszont biztos emlékszik mindenre.
Az idő csak megy, a távolság viszont alig csökken, de késő délutánra végre a falu határaihoz érünk pontosabban a Yamanakák virágos réteinél haladunk, mikor a meganyi színű és fajtájú virágok közt mikor a messziből egy korunkbeli oldalt felnyírt halvány szőke frizurájú shinobi halad felénk, hamar megálljt parancsol, majd személyünk felől kérdez és hogy mi célból is jöttünk, normál hangnemben mégis kissé gyanakvóan.
- Tudom, hogy nem értesítettek titeket az érkezésünkről, de egy fontos ügyben jöttünk. Az én nevem Aokaze Atsushi, ő pedig itt a társam Komuro Takeshi mint láthatod mi Konohai ninják vagyunk. Az ifjú hölgy pedig Shinda Nanami és ő az oka, amiért itt vagyunk. Eddig fogságban volt, és szerintünk egy pecsét segítségével elzárták az emlékeit, és ebben kéne a ti segítségetek. Tudnátok nekünk segíteni?
Próbálok barátságos hangon válaszolna a gyanakvó shinobinak.

// Hidan //
 
Ahogy az ifjú shinobi tovább halad felénk és jobban végigméri megtépázott csapatunk, modora is javul, bár nem túl nagymértékben. Konoha szimbólumával ellátott fejpántunk látva gyanakvása enyhül, és magára erőltet egy apró félmosolyt. Majd az illemről magyaráz, amit megértek, de mégis hogy értesíthettük volna őket jöttünkről, szerencsére azért beinvitál minket és be is mutatkozik. Végre nyugodtan haladhatunk tovább, bár utazótársaim kissé tartózkodva lépik át a birtok faragott sziklakapuját. Nem is csoda hát, hogy a Yamanaka jobban inkább velem foglalkozott és hitt a csapat vezetőjének, éppen ezért lehet, hogy csak engem értesít a fejleményekről, hogy már előkészítettek Nanaminak vizsgálatára egy termet.  Miközben az előző virágmezőknél százszor szebb virágok és gondosan kialakított sziklakertek között haladunk, bár én most gondolatban inkább máshol jártam.
* Milyen jó kis képessége van azért a Yamanakáknak, hogy bizonyos távolságokon belül akármikor, akármit közölhetnek a többiekkel. De elég most már a csodálkozásból mégis hogyan kéne tudatnom a fiúval az észrevételeim Nanam…
Majd gondolatmenetem megzavarja a fiú előzőnél halkabb magyarázkodása, hogy mögöttünk a többiek, vagyis inkább a lány meg ne hallja.
- Hát igen voltaképpen ezért is hoztuk ide, hogyha valami hasonló dologról lenne szó idejében észrevegyük és felléphessünk ellene.
A belső kerten végighaladva, beléphetünk a klán épületbe ahol egy rövid folyosónk keresztül egy üvegkupolás terembe kísér minket Nazuki. A terem közepén egy hatalmas sziklából faragott szökőkút díszeleg. Itt három újabb Yamanka jelenik meg, akik köszöntésképp csak fejüket biccentik, mi is hasonlóképp teszünk, majd megkérik a lányt, hogy tartson velük. Nanami bólint egyet, hogy készen áll és kissé félve a három férfival továbbmegy. Ahogy eltűnnek szemünk elől egy másik terembe, Nazuki könnyedén ledobja magát egy faragott padra, majd szemüvege mögül méregeti társaságunk. Lassan pedig megossza velünk mire is lenne szükségük hogy a munkájukat megkönnyítsük.
– Úgy is szerettem volna veled erről beszéli! Már maga a találkozásunk is furcsa volt, éppen visszafelé tartottunk a senseiel és még két társunkkal valamint egy fogollyal mikor, furcsa zajokra lettünk figyelmesek. Jelenlétét könnyen képes volt elrejteni, és ha nem jön elő talán meg sem találtuk volna. Elmondta, hogy ő is fogoly volt, ott ahol szétvertük a földalatti labort. Elmondása szerint a nagymamájához akar hazajutni, de nem tudja az utat így, a sensei parancsba adta nekünk, hogy segítsünk neki. Így, azért hogy információt szerezzünk róla visszatértünk a laborba, ahol egy könyvben az állt hogy már 5 éve van fogságban, de szerinte csak néhány napja. Valamint megtudtunk még azt is, hogy a chakra kontrolja kimagasló. Az is furcsa volt, hogy ismerte a ház alaprajzát és a kapcsolatomat az egyik lánnyal, ja és egyszer mikor emlékezni próbált fájdalmai lettek tőle. Viszont lenne egy kérésem persze csak ha lehetséges. Megígértem a lánynak, ha itt végzünk akkor hazavisszük, tehát ha valami olyat találtok nem lehet átírni az emlékeit vagy valami. Nem tudok sokat az elme manipulálásáról és annak bonyolultságáról, de megoldható lenne, ez?

// Hidan //
 
Mikor a mondandóm végére jutok a lánnyal kapcsolatos információkról, a yamanaka srác arcvonási aggodalmat mutatnak a külvilág felé. Ha én is most hallanám ezeket, valószínűleg hasonló lenne az arckifejezésem. Az ismertetőmhöz Takeshi még hozzáfűz egy igen fontos információt amit elfelejtettem megemlíteni, bár az is igaz, hogy arról inkább ő tudna mesélni és nem én. A fiú csak bámul tovább a semmibe szemüvegén keresztül, valószínűleg a halottakat közvetíti az előbbi három shinobinak. Végül aztán felkel és int, hogy kövessük, a hatalmas belső kertből egy folyosón vezet minket át, ahol megoszt velünk hogy hallott már a földalatti létesítményről pletykákat és hogy  a kérésem nehezen, de megvalósítható. A folyosó végén egy kis megfigyelőszobában találtuk magunkat, ahol valószínűleg egy tükrös üvegen keresztül a beavatkozást kísérhetjük figyelemmel. A másik szobában már minden elő volt készítve a specialisták már készen álltak a beavatkozásra, Nanami pedig a terem közepén lévő, műtőasztalon mélyen aludt, a látvány előhozza bennem a tegnapi emlékeket mikor Ayamét láttam hasonló helyzetben. Legszívesebben azonnal elhagytam volna a megfigyelőt, de tartozom annyival a kislánynak, hogy végignézem, ha már én vettem rá erre az egészre. Egyszer csak recsegő hang zavarja meg a terem csendjét, a zajforrás egy hangszóró a terem egyik sarkában. Minden úgy zajlott, mint egy igazi kórházban, feljegyeztek mindent majd Inochitori elkezdte a beavatkozást. Takeshi döbbenten figyelte milyen profi módon jár el a Yamanaka klán az ilyen operációknál. Tenyerét a szunnyadó lány homlokára helyezi, de ekkor az altatószerek ellenére is tágra nyílnak szemei, a testén lévő szimbólum izzani kezd, majd Inochitori és Nanami egyszerre csak sikoltozni kezdenek, mind s ketten nagy fájdalmakat élhetnek át éppen.
* Ez valószínűleg nem tartozik a beavatkozás részéhez!
Aggodalmasan, tehetetlenül figyelem, az üvegen át az eseményeket, elvégre az a Yamanakák területe, még ha falubeli is vagyok akkor sem cselekedhetek kedvem szerint. Nanami fájdalmas nyögései közepette néhány alig érthető szó hagyja el az ajkait, olyan mint egy felülíró parancs, mert utána gyönge teste egyetlen ütéssel a falba vágja a felette álló orvost. Majd a másik két yamanaka következik, akik ugyan megpróbáltak ellentámadást indítani, de lassúak voltak. Most valamit halkan suttog és utána kecses nyaka akkorára nyúlik, hogy az orvost is sikerül vele elérnie, és megharapja a nyakát. Bal karja pedig, kígyószerű csápokká változik melyekkel a meglógni kívánó ápolót hátulról elkapják és az üvegnek passzírozza velük, a férfi hamar eszméletét i veszti.
Én az üveg másik oldalán állva, remegek, ökölbeszorított kezekkel a dühtől, ami Hirotora és saját magamra irányul. Hirotora azért mert ő az, aki ilyenné változtatott egy végtelenül kedves kislányt, magamra pedig mert, bár szándékaim jók voltak mégis több embert veszélybe sodortam. Míg én tehetetlenül állok, Takeshi pedig az ájulással küszköd, Nazuki mozgásba lendül, és egy a klánja által használt jutsut alkalmaz, amitől a teste összecsuklik, de kígyószerű lény megáll, egalábis pár pillanatra majd a fiú is magához tér a fájdalomtól üvöltve. Toya eszét vesztve ugat, miközben Takeshi is kiabál, miközben a tükör túloldalnál lévő élőlényre mutogat, kinek sárgás, hüllőre hadonlító szemei próbálnak bepillantást nyerni ebbe a terembe. Nyelvével ütögetve a keresi a törhetetlen üveg gyönge pontját, egyszer csak hajszálrepedések jelennek meg az üvegen.
* Talán itt nem én vagyok az illetékes, de valakinek muszáj gyorsan cselekednie! Hárman plusz Toya túl könnyű célpont, leszünk ebben a teremben először is ki kell jutnunk innen.
- Takeshi, fogd Nazukit és mennyetek az, az üvegkupolás terembe, a folyosó felétől szórj el annyi papírbombát, amennyit csak tudsz, ha jelt adok, robbantsd fel őket! Toya te is menny, én próbálok egy kis időt nyerni nektek!
Előkapok egy tekercset, ráhelyezem a tenyerem és megidézem belőle a Hono no Hayaset. Majd a termet elhagyók után indulok, a folyosón pár lépés után visszafordulok, és várom, hogy a lény áttörjön, akkor aztán alágyújtok a Goukakyuuval.

// Hidan //
 
Amint az üveg repedezni kezd, a túloldalon Nanami abba hagyja az ütlegelését majd mosolyogni, kezd ami egyrészt kissé gusztustalan mivel a pikkelyeit épen levedlené csüngnek róla kisebb nagyobb cafatokban. Másrészről pedig félelmetes, mint amikor a vadász tudja, hogy a prédája már nem menekülhet előle, ezért elszórakozik vele még egy kicsit. Ezt követően újra hallani lehet a hangját majd, ahogy mondta el is tűnt. Ekkor már a kard nálam volt.
* Még a kígyószerű alakjával talán eltudnék bánni, a folyosón ahol nem tud kitérni a tűzgolyó elöl, de egy láthatatlan ellenféllel harcolni már más, mivel nem vagyok egy szenzor ninja.
Takeshitől közben még kapok egy fejmosást miközben ő Nazukit emeli a földről, majd az üveg végleg megadja magát a láthatatlan öklök csapásainak.
Ekkor társam hátulról megragadja a karom és maga után húz.
– Ismerhetnél már! Nem megyek neki fejjel a falnak, a kígyós alakja ellen már volt egy tervem ami, talán még így is működhet, ha jól időzítek. Szóval minden marad a régiben!
Ekkor társam elenged, és az ellenfél felé fordulok, bár látni nem láthatom, de mezítelen lábainak léptének hangjának a segítségével be tudom saccolni hol is van. Közben mögöttem Takeshi tovább hala, de ahogy kértem sietve elszór néhány robbanó cetlit, amit a zsebében tarot bár a sietségben még néhány fém fegyver is kieshetett mert fémes koppanás halható a hátam mögött. Mikor úgy érzem elég mélyre jött, a folyosón hogy ne tudjon visszafordulni, hogy elkerülhesse, majd belekezdek a jutsu előkészületeibe. Miközben a szükséges kézpecséteket formálom (Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Ló, Tigris) felhalmoztam a kellő chakra mennyiséget, amit el is kevertem némi levegővel mire az utolsó kézpjehez értem és az a számhoz emeltem. Most már csak annyit kellett tennem, hogy kifújom a chakrát a kézpecséten keresztül és begyújtsam azt, é egy akkora Goukakyuu-t hoztam létre, ami megtöltötte a folyosót. A tűzgolyó nem ölte meg mivel, nem tudtam előhozni ilyen szűk térben a teljes nagyságát és erejét, de legalább valamennyire megsebezte, legalább felületi égési sérüléseket szerzett. Ahogy Takeshi után rohanok a lány néhány lépés után elér a robbanó cetlikhez, amiket társam aktivál is. A folyosón most már teljesen elterjedt a rostonsült emberhús szag, ami eléggé gyomorforgató, majd a füst kezd elenyészni, bár a lény még láthatatlan testét kirajzolja a rajta lévő korom, valahol pedig a többszörös égési sérülések láthatók, végre kicsit fellélegezhetünk, mert ilyen sérülésekkel már nem könnyű végrehajtani a korábbi mutatványt, de ekkor újra megszólal. Sebei gyorsan gyógyulnak, még egy orvosi ninja sem lenne képes ilyen gyorsan eltüntetni apróbb felületi sebeket, ez az izé pedig megcsinálja az egész testén ezt a folyamatot. Mikor teljesen regenerálja magát újból emberi alakba lesz látható, de rögtön újra alakváltási beszámolót tesz.
* Mégis még hány formája lehet, van olyan sebezhető pont rajta, amit nem tud gyógyítani, vagy csak a fejlevágás és a szíven szúrás lehet a megoldás? Na várjunk Takeshi olvashatott róla is a könyvben.
- A könyvben olvastál erről a lényről, ha igen van gyenge pontja, és még hány formája van?
Közben a lány testét már teljesen ellepi a leopárdmintás szőrzet, fogai és körmei megnőnek és élesednek. Négykézlábra ereszkedik és elrugaszkodik felém.
* Mit kéne tennem, ha félreugrok Takeshiék könnyű célpont á válnak, ha pedig csak itt állok és őket védem azzal az erővel, amivel elrugaszkodott simán hátrarepít. Bár szerencsére az egy aduászt még tartogatok a kezemben. A tűz már egyszer használt talán újra működne. Talán, ha egy kis időre olyan gyors lehetnék, mint ő lenne némi esélyem, hogy újra megsebesítsem, aztán kifuthatnék a tágabb térségbe. De az lene a legjobb ha Takeshi feltudna húzni közénk egy falat és inkább kintre hagynánk a csatát.
- Takeshi, gyorsan húzz fel egy falat, ha tudsz!
Ha már nem lenne rá ideje és ez elégé sanszos, mivel még a Nazukit is le kéne tennie a mási kezéből, hogy mind a kettő szabadon legyen. Előveszem, az egyedi kialakítású tőrömet, a Subarsahi Ayamét, mindkét kezemben lévő fegyverbe chakrát koncentrálok, bár a kardba elemi chakrát mivel chakra fegyverről van szó. Aztán a jól bevált módszerem a shushin no jutsu segítségével begyorsítok hozzá, hátha sikerül meglepnem ezzel a lépésemmel. 

// Hidan //
 
Takeshi kérésemnek eleget téve gyorsan visszafordul, az alig eszméleténél lévő sráccal a vállán, homlokáról a fáradság izzadság cseppjei, végigfutnak az arcán, majd állához érve lecsepegnek a padlóra, ahol aztán végleg eltűnnek. Nazuki leseik a társam hátáról miközben, ő leguggol, hogy tenyereit a földre csaphassa, és a Doton: Doroku Gaeshit használva egy nem túl vékony falat emeljen, közénk és Nanami közé. Miután a földből kiemelkedett a fal a túloldalról hallani lehetett, a becsapódást, amit dühtől hangos macskaszerű kiáltás hangzik.
- Huh, köszi hogy megmentettél! Egyébként nem tudom, hogy vissza tudtam volna-e verni ezt a csapást.
Pechünkre, úgy tűnik több Yamanaka nincs a birokon, mert nem jönnek a segítségünkre, de legalább Takeshi falának köszönhetően, van némi időnk, hogy kiagyaljunk valamit remélhetőleg. Mielőtt még átbeszélnénk a dolgokat Toya a magában halkan sutymorgó srácot, társam parancsára elkezdi kihúzni a folyosóról. Utána végre mond valamit attól mit is olvasott a könyvben, csakhogy azok közt, erről a lényről nincs leírás. De felvet egy lehetőséget, amit érdemes lenne megfontolni.
- Talán nem tudunk eleget a múltjáról, de…
Mondandómat félbeszakítja, a betört fal zaja, majd a lyukon átlép a lány, a leopárdmintás szőrzet helyett most viszont elszarusodott, szürke árnyalatú bőrréteg borítja. Orrából pedig egy szarvszerű kinövés lett.
* Egy újabb forma, a fal teljesen elszigetelte tőlünk így nem halhattuk, amikor az átváltozás előtti szöveget nyomta és nem tudtunk felkészülni sem.
Nanami új célpontja Takeshi lett, hirtelen megiramodik fél nagy lendülettel, és bár köztük helyezkedem el, elemi chakrám gyorsan a kardba vezetem és próbálom megsebezni, de a bőre túl kemény. Közben Takeshi a Doton: Ganchuusou jutsut használva a földből vékony kődárdákat hoz létre maga elé, hogy megfékezze vagy legalább lassítsa a támadást. Sajnos csak az utóbbi jött össze, így kénytelen volt kezeivel védekezni, melyeket egy x-et formálva keresztbetéve tartott maga előtt. A roham ereje a lassítás ellenére is olyan erős volt, hogy társam annyira hátrarepült, hogy csak a mögötte lévő fal állította meg. Szerencsére megúszta pár zúzódással, de lehetett volna rosszabb is, viszont most már újra rám koncentrált, és felém is hasonló rohammal közelít.
* Mit kéne tennem, annyi formája van, hogy mire az egyiknek találnánk egy gyengepontot egy újra vált. Megpróbálkozok az érzelmi ráhatással, amit Takeshi mondott, ha sikerül kitérni előle. És bár igaz a van abban hogy nem tudunk róla eleget, de a meglévő talán elég ahhoz, hogy legalább azt lássuk hogy hat-e rá valamennyire.
Most egy merész dologgal próbálkozok, mert ha nem jön össze én biztos nem olyan könnyű sérülésekkel úszom meg ezt az egészet, mint Takeshi. Tervem ismét a shushin no jutsura építem, várok addig, amíg csak néhány méter lesz köztünk, és a technikát használva, felugrok a plafonra, és a talpamba koncentrálva a chakrát ott is maradnék egy rövid időre. A lendület miatt ő remélhetőleg már nem bírná megtenni ugyan ezt, utána pedig megpróbálnék ezekkel a szavakkal hatni rá:
- Nanami te nem ez vagy! Te nem egy szörny vagy, amit Hiroto teremtett, hanem egy kedves lány! Emlékezz, én vagyok az Atsushi megígértem, hogy visszaviszlek a nagymamádhoz, emlékezz! Nem akarod látni a nagyid? Mit szólna most a mamád vagy a szomszéd fiú aki, tanított, ha látnák mi lett veled?!
Reménykedem benne, hogy szavaim eljutnak hozzá.

// Hidan //
 
Már csak én és a Nanami testét használó lény vagyunk talpon, miután Takeshit is földre kényszerítette engem is megpróbál egy ugyan olyan ökleléssel elintézni, mint a társamat. Annak érdekében, hogy elkerüljem ezt a támadást talpamba koncentrálom a chakrám és a shushin no jutsu segítségével, nagy sebességgel a talajtól elrugaszkodom a mennyezetet megcélozva. Majd mikor elérem a célt a chakrám segítségével fent is maradok, majd fejel lefelé csüngve, mint a denevérek figyelem ellenfelem, aki nem képes megállni, mert túl nagy a lendülete. Mozgása bukdácsolásba megy át, mikor megbotlik a korábban áttört földelemű jutsu maradványaiban és elveszti miatta az egyensúlyát. Megállásban csak a folyosó fala segít neki, mely aztán orrából kinőtt szarvát csapdába is ejti. Dühödten a falnak csapja tenyereit, és próbálja eltolni magát a faltól miközben fejét is húzza, hogy kiszabadítsa tülkét. Egyre csak húzza és húzza de még semmi nem történik, közben én hangosan beszélek hozzá hátha eljut a lény legmélyén elnyomásban tartott Nanamihoz. Mondandóm a lény halja az látszik mert kis tölcsér alakú fülei megremegnek, de hogy eljutott-e ahhoz akihez igazából akartam azt nem tudom.
* Remélem ezt Nanami is hallotta.
Közben a rinocérosz szerű lény szarvától néhány centire repedések jelennek meg, majd dühödt ordítással karöltve, egy kisebb faldarabbal együtt sikerül kirántania beragadt testrészét. Lassú, nyugodt léptekkel közelít felém, fekete szemeivel engem figyel, de nem a korábbi gyilkos nézésével. Fejét csóválja és még több vakolatdarab potyog le a faldarabról, ami még mindig a feje fölött van. A nagydarab faltörő lény ijedten nyújtja felém kezeit, épp olyan mintha egy magas falról lógva nyújtaná, hogy segítsek rajta. Nagy virsli ujjai soványodni kezdenek, miközben szürke páncélszerű bőre is a lány hamvas bőréve változik, orrából kinőtt szarva pedig visszahúzódik, a faldarab pedig a földre zuhan. Továbbra is közeledik felém, apró ajkait mozgatva próbál hangot kipréselni magából, de még a nyelve nem változott vissza, így nem sikerül neki. A sokadik próbálkozásra végül sikerül értelmes mondatot kicsikarnia magából, melyet belső fájdalmai miatt is csak tagoltan bír közölni.
-­­ Hogy megölni, most hogy tudom, még ott vagy valahol mélyen legbelül, az kizárt!
De az én mondandóm már valószínűleg nem hallja, mivel újra emberire nem hasonlító sikoly tör elő ajkai közül, a fájdalmaktól véres szemeiben ismét az ölés vágya figyelhető meg. A törékeny leány teste visszaalakul az előző rinocéroszformába. Csak figyelem, a lényt, mely még mindig magában rejti a kedves lányt. Újabb dühödt üvöltés után, engem is sikeresen felöklel, vagyis inkább leöklel a mennyezetről. Az ütközés olyan mintha egy faltörő kos szaladt volna át rajtam, fegyvereim csak szorítom, hála istennek nem ejtem el őket. A földbe csapódva levegő után kapkodok, mert az előző becsapódás mindent kipréselt a tüdőmből, mikor végre eláll légszomjam a lényre tudok koncentrálni. Fájdalmam még nincs valószínűleg némi adrenalinnak köszönhetően, de azt érzem, hogy nincs minden rendben néhány bordámmal. Ellenfelem nem vár míg, feltápászkodok a mocskos padlóról, idegesen kapargatja lábával a talajt, mint a bika, akit éppen hergel a matador.
* Muszáj vagyok olyat tenni amit nem szívesen teszek, de muszáj elhúznom ezt a harcot, hátha néhány Yamanaka visszatér végre a birtokra és lenne még valami a tarsolyukban, amivel tudnánk segíteni a lányon. Muszáj leszek egy olyan helyre menni ahol több a szabad tér, és ez az őrülten erős forma, már nem annyira hatásos.
Hamar meg is indul felém, nem nagyon tudok mit csinálni egy ilyen szűkös helyen, így inkább felhúzom a nyúlcipőt és a nagy üvegkupolás terembe rohanok előle, ahol könnyebben kibírok térni előle. Valószínűleg valami magaslati pontra menekülök majd először, ahol ez a forma nem jelent rám veszélyt, ha sikerülne biztos helyre mennem ismét megpróbálnám, előhozni a lányt, hogy küzdjön a benne lévő szörny ellen, mert nem szeretném megölni.
– Nem, nem adhatod fel Nanami, küzdj ellene! Én nem szeretnélek megölni téged! Megígértem, hogy elviszlek a mama mádhoz ne kényszeríts arra, hogy megszegjem ezt az ígéretem. De ne is miattam akarj még élni hanem magad miatt, még annyi dolog van ebben a világban ami miatt érdemes, küzdeni. Elérni az álmaid, megtalálni a szerelmed, és az oldalán lenni jóban és rosszban, megosztani vele minden emléked. Élj Nanami, élj!

// Hidan //
 
Hiába próbálom ismét elérni a lányt a lényben, most már nem is reagál, szavaimra, legalább is úgy, ahogy én szeretném. A támadóállásából megindul felém, s mivelhogy teste majdnem akkora hogy, ő beszorulna a folyosó falai közé, oldalról elkerülni lehetetlen lenne, és az előző trükk sem válna be valószínűleg. Így ahogy hirtelen felpattanok a mocskos padlóról hátraarcot veszek és a belső kert felé rohanok, ahol reményeim szerint elbírom kerülni a támadásait. Ahogy, rohanok a felöklelni kívánó ellenfelem elől, egy pillanatra hátra tekintek.
* Ez nem lehet igaz, erős és még ilyen gyors is. Nem biztos, hogy kijutok mielőtt utolérne!
A kettőnk közötti távolság, rohamosan csökken, majd végre jön a kanyar amit, az én kisebb testem könnyebben képes bevenni mint, a lényé akinek páncélszerű válla könnyedén letöri a falnak egy részét. De legalább ettől a sebessége drasztikusan csökkent, így én kijuthattam a szúk folyosóról mielőtt még, hátulról is felöklel. Ahogy az üvegkupolás belső kertbe érek, elrugaszkodok a talajtól, egyenesen a kert közepén lévő sziklafaragványnak, amit ahogy megérintek a jobb lábam talpával erőteljesen hátrarúgom magam, az ajtó fölötti falnak majdnem a tetejére, ami csempével borított. Ahogy, megtapadok a függőleges falfelületen, a szörny is átlépte, vagyis inkább szaladt a terem küszöbje fölött. Rám néz, majd egy újabb felülíró parancsot motyog, tömzsi szürke teste, vézna és alacsonyabb lesz, karjai megnyúlnak, és azokkal i segíti magát a mozgásban, szürke szarupikkelyes bőre helyett barna szőrzet nő ki rajta test szerte. Ez a transzformáció látszólag már meg sem kottyan neki, teste hozzászokhatott ennek a folyamatnak a mellékhatásaihoz. Ahogy elindulna felém, vadul csaholva visszatér Toya, aki immár biztonságba helyezte Nazukit.
– Toya ne, menny innen!
Az eb csak nem hallgat rám, és folyamatosan ugatja az őt kikerülni próbáló majmot, aki egyszerre csak megelégeli a kerülgetést, magasba emeli hosszúra nyúlt kezeit és az ebre készül velük lesújtani, illetve meg is indítja nagy sebességű ütését, de a cél előtt néhány centire megállítja tőle. Közben én már készültem arra, hogy levessem magam közéjük, a bal lábammal már nagyobb nyomást is kifejtettem, hogy elrugaszkodjak, mert bár nem akarom megölni Nanamit, de a kutya menteni próbált és a lány sem lenne boldog, ha visszatérne józansága és kiderülne, hogy esetleg megölte. Miután megfékezi támadását, újabb átváltozás veszi kezdetét melyben ismét a gyönge, törékenynek tűnő, fekete hajú, mosolygós lánnyá válik. Majd könnyező szemekkel, miközben taknya-nyála összefolyik, ölelgeti bundás barátját.
* Hát csak ennyi kellett volna! Toya puszta látványa képes volt visszahozni közénk Nanamit. Nem is tudom, hogy most boldog vagy csalódott legyek, hogy egy kutya könnyedén megálljt parancsolt a tombolásának, míg én nem voltam rá képes.
A váltakozó érzések közül mégis inkább a boldogság az erőteljesebb, ahogy figyelhetem két jó barát újbóli találkozását, majd ahogy megemelem kicsit a bal lábam mivel, hogy már nem kell közéjük vetnem magam a csempe, amin álltam lepottyan a földre. A talajon mozaikokba törő csempe megzavarja idilljüket a lány fölkapja fejét és ahogy meglát megszeppenve hátrálni kezd, miközben elnézést kér a történtekért, ezután a terem másik végébe ugrik és a tetőn át sietve távozik egy gyors búcsúval majd tovább szökken a lemenő nap fényében. Hiába ugrok utána az érkezés után megérzem a fájdalmat, amit a törött bordáim keltenek. Bár még figyelme merre is mehetett, hogy utána eredjek, de eltűnt. És sajnos be kell látnom, ha utána is erednék rejtőzködő képességeivel úgyis eltűnne előlem, de nem akarom hogy azt érezze neheztelek rá így utána kiáltok a messzi távolba.
– Te nem tehetsz semmiről, ha segítségre vagy egy barátra lenne szükséged keress meg!
Nem tudom, hogy eme szavakat hallotta-e még, de úgy éreztem ezt tudatnom kell vele, ezután visszamentem megnézni nem-e élte túl esetleg valaki az műtő teremben. 

// Hidan //
 
Amint ”elmondtam” a menekülő lánynak az utolsó üzenetem, leugrok a tetőről, hogy megbizonyosodjak néhány dologról. Igazából csak az érdekel, hogy Takeshi és az a pár Yamanaka jól vannak-e, akiket belekevertünk ebbe a zűrbe. A sérült vityilló felméregetése most nem igazán köt le. Az üvegkupolás belső kertbe landolva a romokban heverő elmekutató helység felé veszem az irányt, miközben Toya mellém siet. Hangosan ugatva, amivel megtöri a csendet. Talán azt akarja jelezni, hogy mennyünk a  menekülő lány iránt, de az is lehet, hogy Takeshit és Nazukit jelzi, akik épp most botorkálnak ki a romos folyosó ajtaján. A két ninja mintha látvány hasonlít egy kissé két régi ivócimborára, akik felöntöttek a garatra, mivel egymásba kapaszkodva próbálnak lassan egymást segítve előre haladni. A két fiú eléggé lestrapálva testi, lelki sérülésektől szenved, a fájdalomtól eltorzult arcuk némileg felvidul, mikor látják, hogy én is életben vagyok. Majd a Yamanka fiú kicsit erőltetett mosollyal elmondja hogyan is érez azzal kapcsolatban, hogy lát engem, majd előáll a kérdéssel, amire kicsit nehezemre esik válaszolni több szempontból is.
– Nem kertelek, megszökött. Viszont a jó hírem az, hogy visszaváltozott Toyának köszönhetően. Próbáltam utánaeredni, de azt hiszem eltört pár bordám, mivel ő alapból fürge és jól tud rejtőzködni esélyem sem lett volna utolérnem így inkább próbálok ott hasznos lenni, ahol tudok és segíteni nektek.
Ezután ők is visszafordulnak, és megnézzük, mi van a maradék 3 Yamanakával. Amint a mostani bicegős tempónkban haladva megérkezünk az elmekutató szobába. Takeshi és én nem értünk sokat az orvosláshoz csak annyit tudunk megnézni max, hogy élnek-e még, így Nazukira hagytuk a vizsgálódást, aki szerencsére jó hírekkel szolgál. A háromból kettő csak eszméletét vesztette, egyiküknek pedig agyrázkódása van. Lassan érkezik még néhány klán béli akiket Nazuki értesített az gondolatátvivő titkos jutsujuk segítségével, amint megérkeznek a srác nem túl hangosan, de annál komolyabban kiküld minket a belső kertbe várakozni. Társam helyet foglal a füvön, légzésén hallható, hogy az ütközés az ő bordáit és tüdejét is megviselte. Próbálja ugyan oldani a feszültséget, és kicsit kimért nevetése, mely idő közben a fájdalomtól elváltozik engem is megfertőz néhány röpke pillanatra. Miután abbamarad az a kis nevetés, elkezd mesélni arról mit is mondott neki a fiú Nanamiról miközben erre tartottak. Mivel belelátott a teljes elméjébe ezért új információval is képes volt ellátni minket, arról mi is történt vele a fogságban.
Miközben társam egy pillanatra megáll, hogy levegőt vegyen, én elmerengek gondolataimban.
* Tehát vele volt a testvére is a fogságban és nagy a valószínűsége annak, hogy még az ő szerveit is átoperálták Nanamiba. Az is lehet, hogy az előbb nem is azért sírt mert bűntudata van amiért ránk támadt hanem mert most már mindenre emlékszik. Fájdalom alatt azt értette volna, hogy a testvére élete árán élhet ő és ezért szeretne meghalni? A fenébe talán most is…
Közben társam félbe szakítja gondolataim. Úgy látszik ő is felmérte, hogy ezek után nem valószínű, hogy szívesen látott vendégek leszünk itt a közeljövőben. Valamint újabb terv felől is érdeklődött a lány felkutatását illetően.
– Kutatásban esetleg a Nara klán segítségét kérhetnénk, de félek nincs rá elég időnk, és bevallom azok után, ami itt történt nem szívesen rángatnék bele több embert ebbe az egészbe. Ja és még csak szagmintánk sem lenne. Kénytelenek leszünk csak Toyára hagyatkozni, ez az én véleményem. De te is megoszthatod velem nyugodtan, hogy szerinted mit kéne csinálni. De siess, mert az előbb halottak alapján kezdek egyre jobban félni attól, hogy esetleg öngyilkos akar lenni!

// Bocsi a késésért, de remélem most már majd újra egyenesbe jövök, ha a kezem még egy darabig nem is. //

// Hidan //
 
Barátom furcsán vigyorog, miközben én éppen arról beszélek, mit gondolok az előzőleg hallottak alapján, mikor befejezem pedig még ki is nevet. Utána persze elmondja mire fel ez a reakció, ettől persze kissé zavarba esek és az arcom kicsit megpirul, közben belegondolok hogyan is téveszthettem össze a két családot, hisz még csak nem is hasonlít a név.
– Igen, rájuk gondoltam! Nem is értem miért a Narákat mondtam.
Társam talán már nem is hallja amit mondok, mert olyan meredten bámul a semmibe, hogyha a kezemet lengetném előtte az sem tűnne fel neki. Rövid idő után visszatér közénk a gondolataiból és megosztja, mi is az ő elképzelése a továbbiakról. Némán hallgatom hosszúra nyúló beszédét. Közben jól szemügyre veszem őt is, mert látni lehet, hogy ő sincs a toppon. Majd elképzeléseinek közlése után nekem adja vagy inkább rám hárítja a választás jogát.
– Mi az nem mersz dönteni? – Cukkolom kicsit, amiért az előbb sikerült zavarba hoznia. – Na, rendben választok én. Úgy tűnik mindkettőnknek, eszébe jutott Toya orrának használata, úgyhogy szerintem ez lesz a legjobb megoldás. Ahogy mondtad a ruháit elkérjük majd a Yamanakáktól, ha idejönnek, mert azt mondták, hogy várjunk. Azután irány a falu, ahol remélhetőleg találkozunk Kai senseiékel. Őt majd megkérjük, hogy vallattassa ki, ha lehetséges Hirotót a híres Ibikivel. Mi eközben a kórházban elláttatjuk a sérüléseinket. Másnap pedig remélhetőleg kora reggel, indulhatunk is keresni Nanamit. Ja tényleg a készleteinket is fel kell tölteni, mert szerintem már neked sincs se vized se kajád. Amíg itt vagyunk, még megkérdezem majd, Nazukit bele bírnak-e nézni egy bizonyos eb fejébe is. Szerintem ő tud a legtöbbet Nanamiről, és az ő emlékeiből is nyerhetünk némi információt. Azt szerencsére megjegyeztem, hogy a határ menti kis falu közelében találták meg, talán a mamája a faluban él vagy nagyon közel hozzá, ezért akár arra is kezdhetnénk a keresést. Most már csak egy Yamanaka kéne, aki segít és indulhatnánk is!
Várunk, amíg nem jön valaki a Yamanakáktól, remélhetőleg ismét Nazuki lesz az, aki segít nekünk mert neki mégis könnyebb lenne feltenni ezt a kérdést mint egy vadidegennek, na persze ő is csak egy fokkal jobb.
- Lehetséges az hogy belenézzetek ennek a kutyának a fejébe, és ha igen akkor megtennétek-e nekünk még ezt a szívességet? Többet tud a lány fogságban töltött idejéről mint mi, remélhetőleg lesz köztük használható is.