Aburame birtok

**Kanmiru** Szer. Márc. 31 2010, 18:28

Az Aburame klán Konohán kívüli székhelye, ahol számtalan bogárfajta fészkelő területei találhatók meg.

**Seimitsu Kazuya** Csüt. Aug. 23 2012, 06:16

//Kalandrésztvevők: Aburame Shui, Seimitsu Kazuya/Urufu//

Urufu

Az éjfekete farkas azonnal elindult, amint beállt a sötétség. Ilyen terepen született és élte le élete jelentős részét, nem jelentett neki nehézséget a fák között rohanni. Urufunak még mindig főtt a feje amiatt, hogy ilyen feladattal bízták meg. Rendes körülmények között semmi baja nem lett volna a lánnyal... de a tény, hogy annak idején a szőke hozzávágott egy szobányi mozdítható tárgyat, eléggé rontott a kellemes emlékek lehetőségén. Most mégis útra kelt, hogy megtalálja őt. Hiába, nagyon úgy tűnt, hogy Kazuyának fontos lenne a találkozó vele... a fiú pedig egészen idáig úgy bánt vele és falkatársaival, ahogy azt elvárhatták tőle. Szóval igazán megtehette neki, hogy kicsit félreteszi az aggályait... de ha tényleg dobálózás lesz, jaj a fiú bokáinak.

Urufu töretlenül haladt előre, de aztán, amikor már jó távol volt a rejtekhelytől, megtorpant. Érzett ugyanis valami... furcsát. Amikor annak idején találkozott Shuival, valami furcsa szagot érzett a lányból áradni. Olyan volt, mint ha bogarak szagát hozná felé a szél. Nem tudta hova tenni a dolgot, ezért nem is igen foglalkozott vele. De most... most megint érezte azt a nagy bogár koncentrációt a levegőben terjedni... vegyítve egy kis emberszaggal... csak éppen sokkal nagyobb mértékben, mint annak idején a faluban. Nem, azt azonnal tudta, hogy ez nem természetes jelenség. A vadonban sosem találkozott ilyen dologgal. A dolog már csak azért is frusztrálta, mert ez a jelenség nem a nagyobb emberszag felől jött. Nem... ez valamelyest el volt tőle szeparálva. Arcán vigyor futott végig. Nocsak, ezek szerint nem kell bemennie Konohába?

Úgy döntött, hogy megnézi, vesztenivalója nem lesz. Ahogy közeledett, úgy erősödött a rovar, bogár és ember szag keveredésének sajátos elegye. Lassított a tempón, majd innentől óvatosan haladt. Ha a szaglása nem csalt, akkor rengeteg különböző bogár volt a környéken. Olyan sok, hogy ő maga képtelen lett volna megkülönböztetni őket. Nem, ehhez Kiddy kellett volna. Mázli, hogy neki nem egy bogár, hanem egy ember kellett. Miközben haladt, észrevett valamit. A távolban mint ha valami megtörte volna valami a fák monotonitását... és valóban. Amint közelebb ért, látta, hogy ez egy köfal... méghozzá mesterséges. Na itt aztán megtorpant. Az egyik fa tövébe húzódva szagolgatni kezdte a levegőt. Kis híján kiakadt benne a mérő a hatalmas bogárszag koncentráció miatt, de most nem ezt kereste. Tudatában igyekezte felidézni Shui szagát. Lehunyta a szemét, gondolkodott. Mit is érzett a közelében? Igen, természetesen a rovarszagot... na meg a vért, de most a lány aligha lehet sebes, így erre nem épített. Koncentrált... volt még valami... valami... édeskés szag. Olyasmi... amit egyes gyerekek irányából lehet érezni... akik esznek valami... és ekkor megérezte. Tisztán eljutott az orráig a lány szaga. Arcán diadalmas vigyor terült el. Remek, már csak oda kell mennie hozzá és...

Kis híján lebukott. Már indult volna a fal felé, amikor megérezte az utolsó pillanatban, hogy közeledik valaki. A sarkon ekkor feltűnt egy alak. Urufu erre összehúzta magát, olyan kicsire amennyire csak tudta. Na most nagyon örült, hogy fekete a bundája... bajban lett volna Rakurai fehér szőrével... érezte, ahogyan az alak közeledik, sétálva a fal mentén, azon kívül. Talán egy őr lehetett... fene se tudja. Lassan elsétált Urufu búvóhelye előtt... majd megállt. A kis farkas érezte, hogy őrült módjára ver a szíve. Ha ez a fickó most kiszúrta... lélekben már fel volt készülve rá, hogy rohanni fog, vissza az erdőbe. A férfi egy darabig álldogált ott, nem messze tőle, ahogy körbe-körbe nézelődött... de aztán csak tovább sétált, végül.
,,Azt a jó édes..."
Mire Urufu szívverése visszaállt a normálisra, az alak már befordult a következő sarkon és eltűnt. A farkas pedig gyorsan cselekedett, ahogy nekifutásból felugrott a kőfalra. Körbenézve egy jókora birtok terült a szeme elé. De most nem bámészkodott. Kereste a szagot... érezte is... a birtokon... aztááán... a távolban egy ismerős szőke frizurát vélt felfedezni. Elmosolyodott. Na, már csak oda kell jutnia valahogy hozzá. Miután landolt a birtok mezsgyéjén, kihasználva a tereptárgyakat, óvatosan a lány felé indult... azon tűnődve, hogy fogja magára felhívni a figyelmet...

**Aburame Shui** Szomb. Szept. 01 2012, 01:30

[Kazuyának]

Duzzogok? Nagyon!
Már későre jár, mondhatni az orromig sem látok, olyan koromsötét van, nekem meg még mindig azzal kell foglalatoskodnom, hogy a sok undi bogárbáb-törmeléket kell takarítanom. Tudom, hogy ezek nem élnek, mert csak egy állapotukban védik a rovarok bizonyos fajtáit, de akkor is, a sötét megcsalja a szemem, és már akkor reszkettem és hisztiztem, mikor rám parancsolt apa, hogy csináljam meg, most pedig már egyenesen be vagyok tojva. De mit tehetek, ez még mindig a jobbik opció, mert a másik, hogy rám uszítják a rendelkezésre álló rovarjaikat. Pedig már a gyűjtemény gondolatéra is elájulok!
- Gyűlölöm! Gyűlölöm! Gyűlölöm! - skandálom magamban, mikor fura érzésem támad. Mintha valami lenne mögöttem. Görcsösen megfeszülnek az izmaim, ahogy a seprűbe kapaszkodva kiegyenesedek, s szabályszerűen összecsattannak a fogaim, ahogy lassan, mindenféle rémképzetet gyártva az agyamban holmi mutáns bogárlárvákról, kifejlett példányokról, de még bábszörnyekről is, megfordulok.
A sötétség valóban megmozdul, és én felsikoltok, élesen, hosszan, és halálra rémülve, miközben kővé dermedek, magam elé emelve a seprűt, hogy jelezzem, bizony nem félek használni, s mikor megvillan a szeme, már emelem is a "fegyvert", azonban alakja a kevéske fénycsóvába siklik, amelyet az egyetlen lámpa szolgáltat az udvaron, és ráébredek, nem egy mutáns szörnnyel van dolgom, és nem cseppentem horrorfilmbe, helyette egy farkas ólálkodik a birtokon. Arcom a halálsápadt rémületből vörös dühre vált.
- Szórakozz a tudod kivel! - tölteném ki rajta a dühöm, de újabb impulzus éri a szőke agyam, és félúton megállítom a lesújtani készülő seprűt eltátva a szám. Aztán a felismerés végigszalad rajtam, mintha csak villám csapott volna belém, és egy lépést visszahőkölve, a seprűt ismét magam mellé húzva egyik kezemmel elengedve, és a farkasra mutatva kiáltok fel: - Te ott voltál Takumi no Satoban is! - aztán egy kérdés fogalmazódik meg bennem, amely egész elbizonytalanítva kezdi fúrni az oldalam. - Demo... mit keresel itt?

**Seimitsu Kazuya** Szomb. Szept. 01 2012, 02:26

//Shuinak//

Urufu csendben lopakodott, felhasználva minden lehetséges takarást. Ugyan csak a lányt látta az udvaron, de nem kockáztatott. Elég sok ember szagát érezte a birtokon, inkább nem akarta megkockáztatni, hogy valaki óvatlanul meglássa őt. Majdhogynem hasalva kúszott végig az udvaron, ahogy közeledett a gyanútlan szőkeség felé. A méterek egyre jobban csökkentek és még mindig nem tapasztalt semmi szokatlant. Ugyanolyan kihaltnak tűnt a morgolódó lányt leszámítva a birtok, mint amikor beugrott. Szóval szépen lassan közeledett... tíz méter... kilenc méter... nyolc méter... egyre jobban látta, hogy szinte viharfelhők köröznek a takarító lány feje felett... hét méter... hat méter... öt méter... négy méter... és ekkor Shui megfordult. Urufu erre elismerően hümmögött egyet. Egész jók a lány érzékei, azt meg kell hagyni. Igaz, a kezében tartott seprű valahogy eléggé rossz ómen volt. Legszívesebben megállt volna, hiszen emlékezett még arra, hogy a lány céltáblának használta őt. De mit volt mit tenni, Kazuya számított rá, szóval csak előre. Már elég közel volt, amikor a lány hangoskodni kezdett.
,,Oh, anyám, hogy ez sosem változik"
Rémülten hátra is ugrott, amikor Shui felé sújtott a seprűvel. Ám a seprű nem érte fel el földet... megállt a levegőben. Urufu kérdően nézett fel rá... majd jött egy újabb hangoskodás. Urufu csak sóhajtott egyet, amolyan ,,hát ez nem igaz".
- Igen, én voltam, de ezért még nem kellene felkelteni a teljes családfádat - mondta a farkas, utalva a hangoskodásra.
Nem akart lebukni. Már olyan jól állt, csak át kell adnia az üzenetet és utána mutatni az utat. Sokkal könnyebb lesz, mint eljutni idáig, elvégre már tudta az utat. De ha a lány ennyire nem bír magával, akkor még a végén elbukik... ahogy ez tudatosult a fejében, rájött, hogy gyorsan kell beszélnie.
- Jól figyelj rám kislány, mert fontos. Gondolom emlékszél még a főnökre - aztán eszébe jutott, hogy ez alapján aligha tudja beazonosítani. - A savanyúképűre - aztán rájött, hogy ebből meg végképp nem, ahány olyan mozgolódik a világon. - Szóval Seimitsu Kazuyára. Annak idején ő küldött hozzád... hozzátok... ah, de rég volt már... szóval... most megint ez a helyzet. A főnök idejött a Tűz Országába, mert találkozni akar veled. Azért küldött, hogy elvezesselek téged hozzá... és mielőtt még rákérdeznél: nem, nem tudom, hogy pontosan mi akar - itt valami megint az eszébe jutott. - Nyugi, biztosan nem ártóak a szándékai.
Miután végzett a beszéddel, utána várakozva nézett fel a lányra, ahogyan üldögélt előtte... meg szagolgatta a levegőt, hátha kiszúr valami gonoszságot, amit ellene terveznek... ám ezidáig nem vett észre semmit.

**Aburame Shui** Kedd Szept. 04 2012, 23:32

[Kazuyának]

Igazolja a sejtelmem. Ahh, félelmetes a memóriám. Azt viszont már kevésbé tolerálom, hogy leolt.
- Ugyan már, szerinted a famíliát érdekli, hogy kinn visítozok? Ha érdekelné, már rég itt lennének, de nemtörődöm, lusta banda mind! - hagy tudjam már jobban, otthon mi a divat, öcsisajt. Vagyis hát, kutyasajt! Na. Sokkal tetszetősebb. Tényleg zseniális vagyok!
A dög viszont tovább osztja az észt. Ő nem olyan cuki... Bezzeg az a nagy. Ahh, még mindig beleremegek még a gondolatba is, hogy nem érinthettem meg egy icipicit se! (T_T)
Persze hiába adja a cool kutyát az eb, még maga is zavarba jön, hogy is mondja el az infót, amit tudtomra akar adni, és eleinte fecseg össze-vissza, nem is értem, mit akar, míg nem említi a Kazuya nevet. Áhh, szóval a gazdájával van valami!
- Ehh? Találkozni akar velem? - lepődök meg. Rendebn, hogy Ő Shui-himeségem lenyűgöző és varázslatos jelenség, de mit szeretne tőlem az a srác? Ráadásul kirigakureiként egész idáig jönni. Igazán szemétség lenne nem adni neki a kegyből, hogy láthasson. Na de mit mondok apának, hova tűnök ilyenkor már? Báááár. Ha nem tudja, nem fáj, nem igaz? Nekem meg úgyis udvart kellene takarítani, ami sokáig tart, mert ott vannak a kikelt rovarok bábjai, amit össze kellene szedni - és amihez nem fűlik a fogam, azaz okkal vonzóbb ellógni - s azzal elvackolhatok jó sokat, mielőtt bemennék, s nem tűnik fel senkinek, hogy milyen sokáig tartott az egész.
egy szó mint száz, senki észre sem fogja venni, ha eltűnök egy órácskára. Főleg nem a sötétben. Majd azt hiszik, begubóztam én is a félelem miatt, és nem merek előjönni. Aztán, ha már keresnek, mikor visszaérek, akkor majd bevágom a bőgős-nyafis képet, és legalább nem fogják leordítani a hajam, és még a takarítástól is megmenekülhetek.
Tökéletes! Naná, hogy benne vagyok!
- Rendben. Bár nem tudom, mit akar a gazdád, és nem igazán illedelmes egy lányt éjnek-évadján kicsábítani a vadonba, de kegyes leszek és követlek, mutasd az utat. Elvégre jó indoka van, hogy ne fényes nappal jöjjön hivatalos látogatóba, elvégre Konohában nem nézik jó szemmel a kirigakureieket közös chuunin vizsgák kivételével - állapítom meg hangosan azt, mire jutottam, majd várakozón nézek a kis farkasra, mert annyira bízom benne és a gazdájában, hogy eszembe sem jut, hogy fegyvert vagy hasonlót vinnem kellene magammal.

**Seimitsu Kazuya** Szomb. Szept. 08 2012, 00:39

//Shuinak//

Urufu csendben elfoglalta magát, míg hallgatta a lányt. Nem tehetett róla, ilyen a természete. Nem tudott sokáig egy helyben üldögélni, mindig mozognia kellett. Persze most nem hívhatta fel magára a figyelmet, így hát egy helyben kellett megoldania. Szóval forgatta a fejét, ahogy nézelődött, vakargatta magát, amikor érezte, hogy már megint van benne valami bogár... szóval elvolt magában a kis hiperaktív farkaska. Még ásított is párat, elvégre ilyenkor már aludni szokott... a szokásos 16 órás alvásán... hacsak nem zargatják, amit azért nem igen szokott elnézni másnak... de ez most fontos ügy volt, meg kellett erőltetnie magát.
- Igen, igen, találkozni akar - bólogatott a farkas.
Kissé a lány értetlennek tűnt neki. Elvégre, ő tök normálisan elmondta neki, mi a szitu, erre visszakérdez. Igaz... jobban meggondolva, ő se értette, miért akarja látni a főnök ezt a lányt. Nem kapott semmi magyarázatot, csak ide kellett jönnie. Igaz, kérdeznie kellett volna... na mindegy, úgy is ki fogja szedni belőle... ennyit igazán elmondhat neki. Vagy talán arról lenne szó, hogy... óóó, kalján farkasvigyor jelent meg a kisfarkas arcán. Ejjej főnök, gondolta... aztán a gondolatainak határt szabott az, hogy Shui ráállt a ,,beteglátogatásra".
- Remek, akkor legalább nem kell elráncigálnom téged - vigyorgott továbbra is a kisfarkas. - Hm... igen, mondasz valamit, tényleg nem járja... de amúgy ne aggódj, a főnök eléggé illemtudó... az esetek többségében.
Urufu lassan négy lábra állt, majd elindult a kőfal felé... de aztán hátranézett.
- Hé, most jössz vagy nem?

//szerintem a következő már mehet az erdőbe Smile

//

**Aburame Shui** Hétf. Okt. 05 2015, 11:26

[Hidannak - kezdés - suman, kissé belustultam ˇˇ]

A reggel átlagosan kezdődik, felébredve kibámulok az ágyban fekve az ablakon, s elégedetten konstatálom, hogy az ég kék, a nap ezer ágra süt, s szép időnek nézünk elébe. Ettől nem lett több kedvem felkelni, de azért nyújtózom egyet mozdulva. A szükség ugyanis nagy úr. Álmosan, csipás szemmel, igazából csak emlékezetből indulok neki, hogy elérjek a folyosó végén levő mellékhelyiségbe. Igazából nem tudatosul bennem semmi, csak halvány hiányérzet sejlik fel az agyam hátsó részében, de azt is elhessegetik a lusta bárányfelhők, amelyek betöltik a gondolataim, bégetőn telepedve minden gondolkodásra használt agysejtemre - igen, nekem vannak olyan agysejtjeim is, amelyek nem gondolkodnak, hanem csak ellátják az alapfunkcióim, jó?!
Már nyúl a kezem a kilincs után, mikor a hiányérzet mellé balsejtelem is költözik, de robotikusan benyitok. Ahogy benézek, s közben belépek, egy méretes zöld bogárral találom szemben magam. Mint a western filmekben, nézünk farkasszemet egymással, hogy sikoltva vágjam rá az ajtót a felém repülő bogár előtt, összerogyva a folyosón, a félelemtől elernyedt záróizmokkal, reszketve.

* * *

- Uruse, uruse, uruse!!! - ordítozok hisztérikusan, miközben bevágom magam után a bejárati ajtót. A szemem alatt megdagadt és vörös a bőr a sok sírástól, az erek a homlokomon meg az idegtől duzzadtak. Hogy fordulna fel az az átkozott bogár! Átkozott jószándékú rokonok, rohadék testvérek!
A reggel borzasztó volt, nem elég, hogy egy unokatestvéremtől kapott "terápiás" bogár miatt majd meghaltam kora reggel - a szégyenbe mindenképp belepusztultam -, még annak a három rohadéknak ki is kell csúfolnia, és még apám sem állította le őket. Tojok én az egész famíliára! Ha úgy gondolják, hogy csak szégyenben hagyom őket, hát akkor fogom, és nekivágok a nagyvilágnak! Kit érdekel ez az egész nyomorék falu, úgy őszintén?!
Megszégyenültségemből fakadó dühöm pusztító, fel tudnék robbanni. Nem is mer nagyon senki hozzám szólni, ahogy végigvonulok az utcákon sötét aurával, felkészülve rá, hogy az első olyan emberen kitöltsem a mérgem, aki hozzám merészel mégis szólni.
Röhögjenek csak otthon rajtam, majd egyszer jól megmutatom nekik! Úgy istenigazán megmutatom nekik, mekkora legendát gúnyoltak ma ki! Valahogy megmutatom nekik... - amint nem tör rám a tehetetlen sikíthatnék attól, mennyire nem látom magam előtt a fejemben élő legendához vezető utat...

Ajánlott tartalom

Aburame birtok

Aburame birtok

Re: Aburame birtok

Re: Aburame birtok

Re: Aburame birtok

Re: Aburame birtok

Re: Aburame birtok

Re: Aburame birtok

Re: Aburame birtok