Falu Kórháza

Itt látják el a betegeket és a sérülteket.

A nővérke nem válaszolt a chuunin kérdéseire. Helyette inkább elment fájdalom csillapítóért. Ami mondjuk nem is volt baj, hiszen Gennosuke többször is felszisszent fájdalmában, mi tagadás, fájt a karja - már ami maradt belőle - rendesen. Ám kis idő múlva egy nem várt dolog történt, a nővérke által nyitva maradt ajtó hirtelen becsapódott maga után, az ablakból pedig egy gúnyos hang szólalt meg. Shinobink a hang irányába fordította a fejét. Eléggé meglepődött, hiszen nem akárki ült az ablakban, maga a merénylő.
~ Na ne már!!! Ezt nem akarom elhinni! Mit a fenét akar ez itt? ~ mérgelődött magában, ám úgy döntött, hogy nem fogja hagyni azt, hogy az érzelmei irányítsák őt. Nyugodt hangon reagált, a nő mondandójára.
- Tejfölösszájú? Hmm... mondja ezt az, aki annyira béna, hogy képtelen megölni egy robbanójegyzettel egy embert. Bár mi tagadás, én sem hoztam a legjobb formámat. De mindegy is. Minek köszönhetem a látogatásodat? Ki vagy te valójában? És miért akartad megölni, vagy legalább is megtámadni a daimyou-t? Mik a céljaid konkrétan? - tette fel a kérdéseket a kunoichinek. Hősünk nem félt tőle, tudta, hogy a nő nem azért jött hozzá, hogy megölje őt, mert ha ez lett volna a célja, akkor Gennosuke-t már rég megölhette volna. Úgy néz ki nindzsánk ismét egy csatát fog vívni, de most remélhetőleg csak szavakkal. Fegyverrel - és pláne pusztakézzel - amúgy sem tudna harcolni. Most kiszolgáltatott lenne egy fizikai támadásnak, ám egyenlőre a nőn sem látszik az, hogy támadna. Ilyenkor fő a határozottság, a jó kommunikációs készség és az óvatosság.

A chuunin nem kapott igazán kielégítő választ a hölgytől. Bár, a kunoichitől nem tudott meg igazából konkrétan semmit sem, azonban a kérdéseire szánt válasz ennek ellenére, hamar megérkezett, méghozzá Batta személyében. Mikor a falu vezetője benyitott a szobába, Gennosuke érezte, hogy itt valami nem stimmel. Más nindzsák is szoktak megsérülni a küldetésük során, a falu vezetője még sem szokta őket meglátogatni. Ez furcsa volt hősünk számára. Sejtette, hogy itt komolyabb dologról van szó. Kikerekedett szemekkel, ledöbbenve hallgatta végig Batta mondanivalóját. Shinobink legszívesebben cafatokra szaggatta volna Batta-t, amiért beáldozta a karját, egy "kamu"-küldetésért. Ám a chuunin kénytelen volt higgadt maradni. 
- Értem már. Szóval az egész küldetés arra ment ki, hogy átverjétek a daimyou-t és persze engemet. Az irat amit a földesúrnak átadtam, egy teljesen lényegtelen és felesleges dolog volt. Nem is az volt a küldetés lényege, vagy is inkább eredeti célja, hogy én kézbesítsem az iratot, azzal csak eltereltétek az én figyelmemet. Aztán ez a nő - fejével ekkor a kunoichi felé intett - kagerou-i merénylőnek adta ki magát. Apropó ha már a hölgynél tartunk. Ő ki? ANBU-s? Csak mert a minden shinobit ismerek arcról a faluban, de őt még nem láttam. Illetve az ANBU-sok arcát sem, mert ők maszkot hordanak. De visszakanyarodva a témára, a merénylőt persze nekem kellett volna megállítani, ami ugye nem sikerült. Aztán megtörtént a "szükséges áldozat", nincs bal karom könyöktől lefelé. A daimyou pedig a "hősiességemért" még nagyobbra tartja Tanigakure-t, és még jobban megveti Kagerou-t. Javítottál a falunk a diplomáciai helyzetén azzal, hogy Te parancsba adtad, hogy amputálva legyen a karom. "Szenzációs"! Most meg is tapsolnálak, de persze nincs mivel...ugye. Legközelebb pedig mit fogsz tenni, ha netán újra veszélyben lesz a falu presztízse? Valaki el fogja veszíteni a lábát??? - mondta végig elégedetlen, jogosan mérges, ám határozott hangnemben a chuunin. 
- Batta most, hogy így leselejteztél, a továbbiakban mi lesz velem? Hm??!!! Egy konkrét és normális választ várok. Semmi köntörfalazás! - kérdezte Gennosuke. 
~ Batta, te aljas szemét mocskos rohadék!!!!!!!!!!!!! Ha nem lennék gyenge itt helyben neked ugranék! De türelem... leszel Te még a távcsövem célkeresztjében. Csak idő kérdése. ~ dühöngött magában a srác, ám ezt az arc kifejezése nem mutatta ki.

Miután a chuunin befejezte hosszú monológját - amit nem éppen a legszebb hangnemben adott elő - tudta, hogy most Batta beszéde fog következni. A fiú türelmesen hallgatta végig a falu vezetőjének beszédét. A 100.000 ryo hallatán kicsit meglepődött. Normál esetben örült is volna a pénznek, de még ez a tekintélyes összeg sem tudta a legkevésbé sem felvidítani őt, hiszen egy hús-vér kar elvesztése nem csak fizikai fájdalommal járt. Hanem lelkileg is megviseli az embert, pláne úgy, hogy kiderült még az is, hogy ebben a "játékban" Gennosuke volt a feláldozható balek. Amikor pedig Batta megemlítette a művégtagot, erre shinobink még jobban felfigyelt. 
~ Művégtag?? Hmm... végül is... a semminél az is több. Ráadásul a falu állja a költségeket. Chh... ez a minimum, hogy állja!! Elfogadom és ki is használom ezt a lehetőséget. Félkézzel amúgy sem tudnék számszeríjat kezelni, művégtaggal pedig - még ha az elején nehezebben is - megtanulhatom kezelni újra fegyveremet. Sőt... művégtagba lehet fegyvert is építeni. Persze jobban örülnék annak, ha meglenne a saját karom, de ebben a helyzetben a műkar is megteszi. ~ gondolkodott el magában hősünk, majd Batta miután mondanivalóját befejezte, kilépett a szobából. Ekkor Gennosuke a kunoichi felé fordult: 
- Nincsenek kérdéseim. Mehetsz! - mondta neki, majd kényelmesen elhelyezkedett az ágyon. Úgy sem tud semmit csinálni a pihenésen kívül, így hát pihent. 

// Jiraiya möster, veled szeretném kijátszani a művégtag vásárlását/beépítését.  //

// Gennosuke //

Újabb nap és újabb vizit a kórházban, biztos ami biztos alapon megvizsgálják az ifjú titánt. Noha már néhány nap eltelt azóta, hogy megígérték, kifizetik a mű végtagot, de még egy ryot nem látott a pénzből. Viszont, egy igen ici-picit eltért ez a nap a többitől. Miközben a hős chuunin kifelé igyekezett a rendelőből, egy barna villanás és hatalmas Geeen-chaaaan kiáltás közepette a földön találta magát. Egy látszólag idősebb, nagyjából a húszas éveit taposó, hosszú, barnahajú nő teperte le. Ilyenkor rögtön felmerül a kérdés az emberben, hogy vajon ki a fene ez.? Lehet néhányan még azon is morfondíroznának, hogy most adjon e autogramot vagy sem, de Gennosukét nem ilyennek ismerte a világ, nem bizony.  Így miután nagy nehezen sikerült eltávolítania magáról az őrült nőszemélyt, az előbb megcímzett illető heves bemutatkozásba kezd.
- Örülök hogy megismerhetlek Gen-chan, a nevem Masami, 24 éves vagyok, szeretem az epret, a cuki kisfiúkat mint te és amúgy mostantól a nővéred vagyok míg a falu vezetője másként nem dönt.
Mindezt olyan gyorsan sikerült elhadarnia, hogy örülhetett, ha valamit is sikerül majd megjegyeznie. Azonban miután a káosz kezdett megszűnni és közbe lett szúrva néhány tisztázásra szánt kérdés, a következő helyzet alakult ki.
Masami nem egy őrült rajongó, még csak nem is a rég elveszett nővére a fiúnak, hanem szintén a falu chuunjainak számát duzzasztó kunoichi. Ahogy pedig a nő fogalmazott, a letámadásra azért volt szükség, hogy minél élethűbb legyen az utazó szeretetteljes testvérpár. Így se világos? Nos, a helyzet az, hogy háború van és mivel valaki csúnyán elveszítette egyik végtagját, jutsut használni nem tud és ezáltal nem kicsit csökkent hatékonysága a harcmezőn, Masamit küldték, hogy kísérje el. Na meg vigyázzon a pénzre. Ugyan túlzottan nem kellett messzire menni az országon belül, de mivel bármi megtörténhetett és nem a helyzet fényében jó esély volt ellenséges shinobik rajtaütésére, így a vezetőség úgy döntött, hogy az odavezető utat civilként teszik meg. Gatto Takumi no Satot már értesítették a helyzetről.
- Szóval minden világos Gen-chan? – néz a fiúra ragyogó tekintettel, mint valami igazi fanatikus. – Holnap találkozunk, de ne feledd, semmi feltűnő shinobi felszerelés vagy ruha. Megvan az esély arra, hogy átkutatnak minket, jó lenne nem lebukni. Addig is – és itt egy hatalmas puszit nyom hősünk arcára – szép napot neked.
Köszön el vidám és olyan sebesen elsiet ahogy leterítette hősünket.

// Aono Takefumi //

Miután hősünket szembesítették az igazsággal a kórházban, eltelt pár nap. Közben haza engedték is, a szülei és a testvére igen szomorúak voltak, mikor meglátták a félkarú Gennosukét. De ezt leszámítva, alapvetően nem volt baja a srácnak, legalábbis testileg. Tudta, hogy csak átmenetileg lesz egy kézzel, és hogy hamarosan megkapja a művégtagot. Azonban lelkileg valami nem stimmelt. Iszonyatos nagy dühöt és haragot érzett, ez nem látszott rajta és a környezetében lévők sem vették rajta észre. Shinobink pedig amúgy is kiváló színész. Ám a chuunint teljesen elborította a harag. Folyamatosan Batta szavai hangzottak a fejében. ~ "Sajnálom Gennosuke, de egy szükséges áldozat volt a karod elvesztése. " ~ 
Aztán elkövetkezett az a nap, amikor vissza kellett mennie a kórházba, afféle ellenőrző vizsgálatra, szerencsére nem volt semmi baj, a sebe beforrt rendesen. Miközben kilépett a rendelőből, egy óbégatást halott messzebbről, majd a szeme előtt hirtelen egy barna villanást látott, majd egyszerre lehuppant a padlóra. Egy fiatal hölgy volt az, akit a chuunin nem győzött lelökdösni magáról.  Persze ezt egy kézzel  nem volt valami könnyű. 
- Te ki a fene vagy és mit akarsz? - kérdezte a csajtól hősünk. A kunoichi igen csak hadarva mutatkozott be. 
~ Anyám borogass! Ez bolond? ~ szörnyülködött el magában félkarú lövészünk, majd a hölgy bemutatkozására így reagált:
- Nem érdekel, hogy mennyi idős vagy, az meg pláne nem érdekel, hogy szereted az epret. Én utálom az epret. Nem vagyok sem cuki, és főleg nem kisfiú. A nővérem pedig pláne nem leszel, és tökmindegy hogy ezzel kapcsolatban Batta hogy dönt. Van nekem amúgy is igazi nővérem. Na akkor miről is van szó pontosan?- válaszolta neki unott, de ugyanakkor határozott hangnemben, majd rákérdezett a kunoichi valódi szándékára. Aztán kiderült, hogy ez a "show-műsör" arra volt jó, hogy hiteles testvérpárt alakítsanak, ugyan is ez a nő lesz az, aki elkíséri hősünket arra a helyre, ahol beépítik a műkart Gennosukenek. Ezt követően a barna hajú hölgyike, azt tanácsolta shinobinknak, hogy civilben jelenjen meg másnap reggel, majd kapott is tőle egy puszit. Ezt hősünk egy fintorgó grimasszal viszonozta, ezzel fejezte ki a nem tetszését. 
~ Szóval ez a dilinyós nő lesz a kísérőm és a testőröm. Na mindegy, a lényeg, hogy lesz egy pótkarom! ~ gondolta magában. 
Másnap reggel korán felkelt és egy teljesen egyszerű ruházatot vett fel. Egy hosszú és bő, csuklyás köpeny volt rajta. Fegyvereket, shurikent, robbanó jegyzetet, füstbombát és kunait nem hozott magával. Sőt még a kedvenc fegyverét sem, a távcsöves számszeríját sem hozta magával, de mondjuk egy kézzel amúgy sem tudta volna használni. Még fejpánt sem volt rajta. Teljesen fegyvertelen volt, hiszen minek legyenek nála tipikus nindzsafegyverek, ha úgy is átkutatják őket. De azonban ez nem teljesen volt így a dolog. Egy egyszerű kb. 150 cm hosszú bot is volt nála, amolyan vándorbotként. De mivel nindzsánk jó fegyverhasználó volt, így ez a vándorbot, szükség esetén fegyverként is bevethető. Valamint volt nála egy közönséges kés is, étkezéshez és más egyéb dolgokhoz. De persze szükség esetén ez is bevethető fegyverként is. Ezen kívül a vállán át keresztben egy tarisznya is volt nála, benne némi élelemmel és itallal, plusz 5000 ryo-val. Szóval chuuninunk készen állt az útra, a falu főkapujánál várakozott.

// Gennosuke, elnézést kérek a túlzott késésért, illetve a jelenlegi minőségért. //

Gennosuke ennél jobban talán fel se szerelkezhetett volna az útra, noha talán fél karja miatt a legkevésbé se nézték volna shinobinak. Kísérőd ezúttal visszafogottan köszöntött, nyoma se volt a múltkori hiperaktivitásnak. Mély bíbor kimonót viselt, haját elegánsan kontyba fogta, tiszteletet parancsoló, fensőbbséges kisugárzását bármilyen nemesi sarj megirigyelte volna.
- Jó reggelt Gennosuke-san. Ideje, hogy kicsit pontosabban beavassalak ebbe a „küldetésbe”. De előtte, vonuljunk kicsit félre.
Miután eme egyszerű de nagyszerű történet főszereplői megfelelő helyet találtak arra hogy piszkos kis ügyleteiket megvitathassák, Masami rátért a lényegre.
- A helyzet a következő. Egy kisebb kereskedő karavánt fogunk elkísérni a fegyverkészítők falujába. Egy-két ember ismeri az igazságot, mindenki más úgy tudja, hogy az öcsém vagy és mivel egy az útirányunk ezért megengedték, hogy velük tartsunk. Nem avathattunk be mindenkit, ugyan is félő, hogy ha ismerik az eredeti célunkat rajtunk ütnek, illetve könnyedén előfordulhat, hogy kémek is meglapulnak köztük. Amit még tudnod kell, hogy nagyon fontos fémeket és különféle érceket szállítunk, némelyik szükséges majd az új karodhoz is, így számodra még fontosabb hogy megvédjük a rakományt. Most pedig gyere, bemutatlak a vezetőnek, ő természetesen tudja az igazat.
Kilépve a faluból alig néhány méterre négy szekér várakozott. A szállítmányt ponyva fedte így illetéktelenek nem is igen tudták volna megmondani, hogy mi a rakomány. Sok útítársa nem kellett számítani. A kocsisok mellett egy-egy könnyű vértet viselő zsoldos ült, mindegyikük ölében számszeríj pihent. Más fegyvert nem láthatott Gennosuke náluk, valószínűleg mert elrejtették őket a szekerekben vagy éppen nem szem előtt tartották, mindenesetre nem is ez volt a fontos. A karaván vezetője viszont érdekesebb látványnak bizonyult. Szikár volt és hatalmas, na de nem csak úgy hosszában hanem széltében is. Őszülő szakállából mely a mellkasa közepéig ért és rövidre nyírt hajából igen csak következtetni lehetett arra miszerint benne jár már a korban. Na persze ezt nem a hajstílusa árulta el. Ami érdekes volt még, hogy messze nem látszott kereskedőnek. Ruhája piszkos volt, itt-ott mintha lyukat égettek volna rajta, derekán pedig elnyűtt bőr kötényt viselt. A fegyvere pedig maga volt az egyszerűség. Tömör acél pöröly. Noha nem tudni hogy ez vajon munkaeszköze volt vagy konkrét fegyver, de abban biztos lehetett, ha szembe kéne néznie ezzel a férfival, a pöröly egyetlen suhintásával átküldené a túlvilágra.
- Ji-san!
- Áááh, Masami, látom megjöttetek. Nagyszerű, nagyszerű. Mindenbe beavattad a fiút?
- Természetesen igen és ha nincs semmi módosítás a tervben akár indulhatnánk is. Aggasztó híreket kaptunk a reggel. Félő nem lesz zökkenőmentes utunk.
- Sejtettem, hogy így lesz. Ezekben a zavaros időkben még egy ágrólszakadt sincs biztonságban, holott róla csak a rongyait lehet lelopni.
Két fél ugyan elcsevegett és látszólag észre se vették az ifjú chuunint, de az öreg hamar észbe kapott. Bemutatkozni nem igazán mutatkozott be, hiszen annyit mondott, lehet nyugodtan Ji-sannak hívni, elvégre mindenki így hívja. Okosabb nem lett ettől senki így következett az eligazítás. Masami az első szekéren fog utazni, Gennosukét pedig leghátra száműzik. Utóbbi utasításnak semmi jelentősége nincs. Megfigyelni remek tud, mint hátvéd, azonban ami számára érdekes lehet hogy aki mellett helyet foglal egy Kojiro nevű férfi aki történetesen a kísérő zsoldosok közül a legjobb mesterlövész. Az unatkozást így el is lehet felejteni, meglesz a közös téma, mint egyazon fegyver szerelmesei, már ha Gen beszélő kedvében lesz. Miután mindenki elfoglalt a helyét a „karaván” megindul az úti cél felé.

// A következő postod szeretném ha közel az út negyedéig tartana. Az első pár órában még nem igazán történik semmi, délután viszont rejtélyesen lesérül az egyik ló és megnehezíti a haladást. Estére sikerül csak elérnetek a legközelebbi nagyobb faluba ahol megpihentek. Látszólag az éjszaka eseménytelenül telik. Téged is beosztanak őrködésre, új lovat kaptok hogy reggel tovább haladhassatok, azonban hajnalban hiányzik az egyik őr, akit átvágott torokkal találnak meg a folyó parton. Végezetül még annyit, hogy a Hahori folyóhoz kérném a postot, ne a kórházét írjuk tele. //