A Daimyou palotája

//A Tábor//

- Ame neked mit mondtak miért kell idejönnöd? - Hiashi kérdésére Ame a srácra nézett, majd csak mosolyogva megrázta a fejét.
-Nem hiszem, hogy bármiről is ildomos fecsegni, ha küldetésre megyek.- A lány úgy vélte, ezzel épp eleget mondott. Remélte, hogy barátja azért van itt, mert együtt indulnak majd el, de a további csevej helyett Yorura bízta a fiút, hiszen a macska láthatóan élvezte, sőt követelte a figyelmet. Yoru általában remekül közvetítette Ame érzéseit, ám a mostani izgatott várakozás vagy értelmezhetetlen volt neki, vagy unalmas, így ezúttal arra sem figyelt fel, hogy egy újabb alak érkezett. Ame ellenben meglepetten, egyúttal élénken figyelte az ismeretlent. Nem tudta, miféle lehet, így elsőként a fejpántját kereste szemével, majd, amennyire tőle telt, megpróbálta megbecsülni, hová is tartozhat rangban és erőben. A barátságosnak festő arc tévesztette meg, a lepakolt fegyverekből ítélve már nem az első küldetéseit tapossa.
- Sziasztok, nevem Tenshi.- a bemutatkozás gesztusa sem altatta el Ame éberségét, de mivel a fejpántot viselve az országát képviselte, nem engedhette meg magának, hogy elfelejtse az elemi udvariasságot.
-Üdvözletem. A nevem Djuka Munfurawa.-Hivatalos, itteni nevét használta. Enyhe kockázatot érzett abban, hogy az idegen előtt a másikat hangoztassa. Túl sok idő szerencsére nem maradt beszélgetni, sem az idegen kilétén morfondírozni, hiszen az ajtó kinyílt, és végre beléphettek. Yoru otthagyva Hiashit, csendesen felzárkózott a komolynak tűnő Ame mellé, kinek figyelmét nem kerülte el a Daimyou gondterheltsége.
- Áh, örülök, hogy jöttetek. És kérlek, majd juttasd el a jókívánságaimat a Mizukage-nak is, amiért ide küldött téged.- A köszöntésre a lány tiszteletteljesen, enyhén meghajolt, majd egy újabb meglepett oldalpillantást vetett az ismeretlen nőre. Mizukage? E szót elkapva izgatottság futott végig Munfurawa testén. Ezek szerint nagyobb küldetés van kilátásban. Valami nemzetközi. Élénk figyelemmel hallgatta a Daimyou szavait, ahogy felvázolta a helyzetet. Súlyosnak érezte a helyzetet, és sértőnek, hogy valami jöttment meg meri vetni a lábát a Holdban. Az Ő Holdjukban. A küldetés céljával Ame valóban azonosulni tudott.
-Amit még tudnotok kell, hogy már két Getsugakure-i shinobi is a helyszínen van, és félek, veszélyben. Névszerint Djuka Kodomo, és Djuka Mizuri. - Ame meg sem lepődött az eddig ismeretlen családtagok és a veszély egy kontextusban való említésén. Mint a Hold ura, családja nyilván régen eljegyezte már magát a küzdelmekkel, s bár lelkesítette a tudat, hogy újabb rokonokat ismer meg, aggódni mégsem aggódott értük. Az ő életükkel egy volt a veszély, és tudatosan vállaltak mindenféle kockázatot.
-Ki lesz a vezetőnk? ... És hol találjuk Getsugakure bázisát?- Munfurawa-nak azt el kellet ismernie, hogy Tenshi nem vesztegeti az időt, s ezzel épp azokat a kérdéseket teszi fel, melyekre szükség van. Halovány elismerést érzett, de neki is fel kellett tennie a saját kérdését.
-Tudunk bármit is a Fekete Báróról? Ismerjük, milyen jutsukat használ, vagy milyen elemeket alkalmaz? Esetleg tudunk bármit azokról, akiket maga köré gyűjtött? - kérdezte Ame komoly, eltökélt hangon. Ha az ellenség ilyen komoly vállalkozásba fogott, biztosan igyekszik bebiztosítani magát, nem csak a Hold, de a jövőbeni vásárlói ellen is... Esetleg régi barátokkal, csatlósokkal. A két kiküldött Iwagakure-i osztag is ezt bizonyítja. Ha ezekre Ame választ kap, vagy kiderül, hogy a táborig kell eljutnia a válaszért, tiszteletteljes meghajlással távozik.
-Sziasztok, ahogy mondtam a nevem Tenshi, de a küldetés alatt Akemi. Mivel egy küldetésen leszünk jó lenne megismerni egymás képességeit.-szólítja meg odakinn az idegen.
-Akemi, ezt megjegyzem-biccent neki Ame.
-Yoru-bök a macskára-A társam. Az ő orrát használom.- ennél több nem kellhet, hogy Akemi megértse, állathasználó.
-Ha kész vagytok, akkor felőlem indulhatunk.



Felszerelés:
-ninja ruházat és szandál, Holdhoz tartozó fejpánt
-alkarvédő
-2 kis pecsét tekercs ( elsősegély készlet, váltás ruha )
-övtáska (3 kunai, 5 füstbomba,10 m drót )
-2 shuriken tartó, lábra csatolható ( 1 kunai+5 senbon mindkettőben elhelyezve)

//Remélem így megfelelő a párbeszéd megjelenítése a reagban- javítva//

Améval való megérkezésünk után, egy lány jelent meg. Egy ismeretlen nemzet fejpántját viselte. Nem tudtam elképzelni mit is keres itt ez a lány. Úgy voltam vele , hogy megkérdezem, de előjött egy férfi. Üdvözölt minket, majd a lánynak címzett néhány szót. Ebből a mondatból azonnal megtudtaml, hogy a lány Kirigakurei ninja. Elég sok történetet hallottam már Kirigakuréról, hogy milyen szőrnyűségeket tettek és hogy nagyon megbízhatatlanok, így azonnal elvesztettem az addig is csekély bizalmamat. A lány odajött hozzánk és bemutatkozott.
- Sziasztok, nevem Tenshi. - mondta a lány.
- Üdvözöllek a nevem Djuka Hiashi. - mutatkoztam be én is. - Örülök a találkozásnak. -
Ezzel a mondtattal próbáltam jó benyomást kelteni a lány felé, hogy a küldetés közben vele tudjak menni, mivel nem szeretném, ha elárulna minket vagy ilyesmi. A férfi megint odajött és elmondta a feladatunkat. Egy kicsit meglepett a dolog. Egy bűnszervezet tanyázik itt az országban. A vezetője a Fekete Báró nevet viseli, aki egy shinobi volt, amíg meg nem szökött. Nem örültem ennek a hírnek, mivel ha egy bűnszervezet vezetője, akkor elég erős lehet és több shinobi is állhat mellette, ezért még az is megfordult a fejemben, hogy Tenshi egy kém, ezért minden lépését elkezdtem figyelni. Viszont a férfi jó híreket is mondott, aminek nagyon megörültem. Már két társunk dolozik azügyön méghozzá két klántársam Mizuri és Kodomo.
~ Nem lesz semmi baj! ~ gondoltam ~ Kodomo nagyon erős, és Mizuri sem gyenge úgyhogy nagy az esélyünk a győzelemre. ~
A lányok viszont nem nagyon vártak, azonnal kérdésekkel árasztották el a férfit. Nekem semmi nem jutott eszembe, ami kérdés lett volna, de ahogy átgondoltam mégis megfogalmazódott néhány.
- Uram én csak annyit szeretnék kérdezni, hogy pontosan milyen nagyságú lopakodásra lenne szükség, és hogy ha harcba keverednénk mekkora erőkre számíthatunk? -
Lehet, hogy a kérdéseim nem annyira lénygesek, de taktikai szempontból nagyon is, mert ez fogja eldönteni mégis mennyi fegyvet vigyek magammal. Természeteen ezt csak a férfi válasza után tudom felmérni. Tenshi megint odajött hozzánk és felőlem elvesztett minden bizalmat. Azt mondta hogy: -Sziasztok, ahogy mondtam a nevem Tenshi, de a küldetés alatt Akemi. Mivel egy küldetésen leszünk jó lenne megismerni egymás képességeit. Az álnév nem tetszett, de bízó fiú látszatát keltve azon a neven szólítottam, amit mondott nekünk.
- Akemi, én is kívánmcs lennék erre. Még nem nagyon vagyok járatos a ninjutsuk terén, de fegyverharchoz annál jobban értek. - mondtam el a lányoknak a képességeimet. -

- A vezetőtök egészen a taktikai bázisig Hiashi lesz. - mutat rá az egyetlen fiúra a teremben. Hogy, miért ezt a döntést hozta, az rejtély, viszont a mondanivalóját még nem fejezte be. - Viszont, onnantól kezdve a küldetés alatt Djuka Kodomo parancsait kell, hogy kövessétek. - fejezte be az első kérdésre való válaszolást, és közben Tenshire nézett. Ezután tekintetét a Djuka lányra emelte. - Rendkívül jó kérdés, viszont aggasztó válasszal kell szolgálnom, nem tudunk róla semmit, ami az erejét illeti, csak annyit, hogy Ranmiu a neve, és chuunin szintű harcos volt Iwagakure no Sato-ban. Aztán egy küldetés után megőrült, mert elveszítette mind a három genint, akit alá osztottak be. Ez az őrület addig fokozódott benne, hogy elhagyta a falut, és fejvadászatból próbált megélni, egy gyilkoló gép lett. Ugye, milyen ironikus az élet, néhány halál miatt, ő is e munkálkodásba kezdett, és így okozott fájdalmat a többi embernek. Az örök körforgás, de most nem erről beszélünk. Tehát, rájött, hogy az egyetlen biztos dolog, ami az életben mellette van, az a pénz. Ezek után már nem a gyilkosság volt a fő szempontja a munka vállalásának, és végül addig fokozódott ezen élvezete, hogy az alvilági körökben Fekete Báró lett a neve. A maga köré gyűjtött emberekről még kevesebbet tudunk, feltehetőleg szökött ninják, alvilági emberek, de az biztos, hogy van egy erősebb 'jobb keze', aki még sok bajt okozhat. Nem tudunk róla sokat, de az egyik emberét már elfogtuk, és a vallatása még most is folyik. Viszont, nincs időtök megvárni a végkifejletet, azonnal indulnotok kell. - és a szemével Hiashi kezdte fürkészni. - Milyen nagyságú lopakodás? Hogy érted ezt? A lényeg, hogy senki nem vehetett titeket észre a táboron belül, senki. Ha ez nagyon nagynak számít, akkor még nagyobb lopakodás kell. - mondta neked. - Viszont ezzel a kérdéssel már tudok mit kezdeni. A harcban valószínűleg minél erősebb emberekre számíthattok, minél beljebb kerültök a tábor szívéhez. Az elején egyszerű katonákkal fogtok összefutni, de a vége felé már keményebb ninják is az utatokat állják. - mondta a férfi. Ekkor egy térképet vett elő, amit Hiashi kezébe nyomott, ha a fiú kinyitja, láthatja a Hold országának térképét, bár nem volt túl részletes, de nagyvonalakban felismerhető volt a tábor, és a bázis bejelölése rajta. Aztán átvette a fegyvereket Tenshitől, és egy szekrénybe helyezte (amiket átadtál, azokat külön jelezd az adatlapodon).
- Most pedig induljatok! - adta ki az utolsó parancsot.

//Következő post: Erdőségek; Hiashi, kevesebb helyesírási hiba legyen, vagy kapsz a fejedre egy Suigetsu-t, hogy harcolj vele.//

Ismerős folyosók hűvös-csendes világában néma sietségben halad a faluvezető irodája felé Ame, s nyomában az elmaradhatatlan fehér párduc. Még a felületes szemlélő is láthatja lépteik összeszokottságát, de azt már csak azok vehetik észre, akik jól ismerik a lányt, hogy gondolatai valahol máshol járnak.
Csak nemrég kötöttek ki. A hazaúton már megírta a jelentését a legutóbbi kalandról, ám a szóbeli jelentés tétel még előtte állt. A küldetésen a falu természetesen utasításokat adott, s megkötötte kezét abban, hogyan járhat el, és mit képviselhet, de e tekintetben nem volt szégyenkezni valója, sőt! Minden tapasztalatlansága ellenére úgy érezte, sikerrel teljesítette a feladatot, már amennyire a küldetés azt lehetővé tette. Nem a hamarosan eljövő beszámoló nyomta hát galambfehér lelkét.
Az újabb feladat egy újabb árulásba fordult. Kétszer egymás után is hasonló csapdába keveredett, s most bizalmát még az otthon nyugalmában is megrendültnek látta, s be kellett vallania magának, hogy az óvatosság és nyugtalanság még ezen a folyosón is kísérti, melyen oly sokszor végigment már. Az ablakokon bekúszó rezgő fénypászmák csillanása által kísérve arra gondolt, talán ez a világuk valódi arca, talán ez a Shinobi lét igazi tragédiája, s egyben magva. Ez a magány forrása, s a hajtóerő, mely sok elveszett lelket ragadtat szörnyű tettekre... Ez a kezdete annak, hogy az ember elveszítse lelkét... Ő pedig ízelítőt kapott e sötétségből, s most csak remélhette, hogy képes lesz kikászálódni belőle.
Mielőtt útnak indult, tűz lobogott benne. Tetterő, mely minél több új tudás megszerzésére sarkallta. Akkor biztos volt benne, hogy felbukkan majd a Kígyó, s meg kell majd vele küzdenie, sőt, diadalt kell aratnia, de most, ennyi árulás után, átfutott elméjén, nem -e irgalmasabb elveszni a szörnyeteg kezei által, mint még mélyebbre merülni az árulások világában. Akárhogyis, most újabb választás előtt állt, s csak egy példa állt előtte...
Shiro... A konohai, aki teljes személyiségét alárendelte egy célnak: Kabuto elpusztításának. Félretette emberségét, nem válogatott az eszközökben, Ame mégis sokkal inkább csodálatot érzett, mintsem haragot iránta. Talán mert még a kiszámított, tervezett hűvösségben is úgy érezte, egy pillanatra megmutatta emberi arcát. Talán mert esélyt adott neki, kimentve a kígyó karmaiból, hogy harcba szálhasson a családjárét. Talán mert.. Sem megfogalmazni, sem bevallani nem tudta az okot, miért érezte magát biztonságban, mikor meglátta a tárgyaláson, s miért dobog szíve hevesebben ha csak eszébe jut...
Egy lépés még. Kettő. Három. Megérkezett. Kusza gondolatai elcsendesültek, ahogy némán meredt az ajtóra, miután egyhe biccentéssel köszöntötte az őröket, mielőtt fehér kezét kopogásra emelte volna. Ezek a megszokott dolgok szinte csak elsuhantak az időben. Engedély a belépésre. Belpés, köszöntés. Várakozás. Jelentés. Bármilyen szívélyes környezetben is volt, valahogy minden fátyolosnak tetszett. Ame ösztönösen állt át arra a tényszerű és kiszámított viselkedésre, mely az önmagától mindig is elvárt profizmust kísérte. A küldetésről részletes beszámolót tett.
- Tehát mindannyiunkat közös genjutsuba vontak, melynek médiuma az az ital volt, amivel a békére koccintottunk. Bár arra nem derült fény, hogy ki állt az árulás hátterében, ám a daimyo asszonyt megtalálták, és valószínűleg kikérdezték. A genjutsu egyébként több alkalommal is zavart szenvedett, és míg fennállt kellemetlen hatással volt az állapotomra is. - az átokpecsétet legalább itthon, legalább itt nem kellett tagadnia vagy rejtegetnie.
- A tárgyalást a már a korábbi küldetésen is megjelent konohai Hyuuga Shiro vezette. Egy alkalommal külső támadókra figyelmeztetett minket, más tekintetben azonban nem zavartatta magát azzal, hogy leleplezze a genjutsut. - egy röpke szünet után folytatta.
- A kiadott feladatom az volt, hogy delegációvezetőként, illetve a Hold egyedüli képviselőjeként információt szerezzek a szövetség állapotáról, az ellenséges tábor erejéről, feladatom volt, hogy gyengítsem Otogakurét, és amennyiben előnyös leszerelési feltételek adódnak, lehetséges volt, hogy a béke mellé álljak. - összegezte gyorsan a feladatait.
- Mint kiderült, a háború véget ért, így a szövetség olyan formában már nem áll fenn. Mindenesetre a genjutsu ellenére ígéretes kapcsolatok kezdtek kialakulni Sunagakuréval, amint Koreko Rui képviselt, Konoha Danzou Hokagétól független képviselőjével, Kawajiri Satoshival, valamint az Akatsukihoz köthető Konannal. A Hó országa eladó hadihajókat és technológiát ajánlott fel megvételre, Katana pedig, aki a Víz országát képvislete, szintén igyekezett kapcsolatokat kialakítani. Összességében mindenki, legalábbis látszólag, a béke eszméjét igyekezett táplálni, így én magam is ezt az álláspontot képviseltem. - egy röpke szünet, bár már jónéhányszor átgondolta ezt a jelentést, mégis kellett, hogy megformázza az újabb gondolatokat.
- A legtöbben hajlandónak mutatkoztak az összefogásra a béke eszméjéért, így megragadtam a lehetőséget hogy egy új veszélyre figyelmeztessem őket, ami a tengerek ismeretlen vagy kevésbé járt vizein szervezkedő kalóz és emberkereskedő szervezetek, és természetesen Kabuto által realizálódik. Bár a tárgyalópartnerek egyértelműen elutasították Otogakure megbélyegzését, arra azonban hajlottak, hogy megfosszuk a vezetőjétől és lehetővé tegyük hogy új vezetőt válasszanak, még akár külső, bár nem nyílt, segítséggel is. - Ame úgy gondolta, most kell rátérnie a legnagyobb érdemre, amit talán a lehetséges mértékig sikerült elérnie...
- A tenger veszélyeit illetően sem ellenvetés, sem vita nem alakult ki. Az összefogással egyetértettek a tárgyalópartnerek. Kitérve természetesen a többi bevonható országra is, tudattam velük, hogy a tengeri nemzetek ismerik azokat a területeket ahol eredményes beavatkozás lehetséges, és ezt tesszük ezt a mai napig is, de mivel a tengerek helyzete kihat az egész világ békéjére, s ezért közös felelősségvállalásra hívtam fel a követeket. Mivel pedig nem volt ellenvetés, igyekeztem tovább formálni őket a céljaink szerint, bevonva az Erdő által felkínált pénzösszegek közös nemzetközi alapban történő felhasználását is:


"A déli tengerek java része hajózatlan, távol esik a civilizálatlan vidékektől, ám bátor hajósaink szívesen mérik fel az eddig ritkán járt területeket is. Hajósként úgy látom, hogyha működő védvonalat szeretnénk felállítani, ahhoz hajókra, emberekre és pénzre van szükség, mely az együttműködés tárgya lehet. A Hold szívesen ajálnja fel, hogy megszervezi azon déli területek védelmét, amit más nemzetek nem tudnak vagy kívánnak megtenni, akár a távolság akár az erőforrások hiánya miatt, ezen felül szívesen nyújtunk tengerészeti képzést mindazoknak, akik országuk színeiben de az egyesült szervezet tagjaiként e közös célra mint kutatók, békefenntartók, ellenőrök érkeznek."


"Ahhoz azonban, hogy hatékonyak legyünk, ki kell jelölni azokat a szigeteket, területeket ahonnan az ellenőrzések kiindulhatnak. Egy csillagszerű ellenőrző mintázat meglehetősen jól le tud fedni egy-egy területet, ugyanakkor olyan központok létrehozását igényli, ahonnan stabilan fenntartható. Ahhoz hogy ne kelljen a szükséges fellépéseknek csorbát szenvedniük nemzetközi szembenállások miatt, a legegyszerűbb ha ezek a területek annak a kezébe kerülnek, aki a védelmet szervezi rajtuk. Nyilván a központok kijelölésével kapcsolatban újabb tárgyalásokra lesz szükség, de az esetleges szembenállást enyhítendő javaslom, hogy az Erdő Országa által felajánlott kárpótlásból hozzunk létre egy közös teherviselési alapot, melyből az esetleges kárpótlásokat fizethetjük azon nemzeteknek akik kénytelenek átengedni egy-egy terméketlen, kopár, egyéb módon úgyis hasznosíthatatlan tengeri sziklahátat." 

Ame, miközben saját korábbi szavait idézte, figyelte elöljárója arcát. Talán lát rajta olyan jelet, mely megerősíti abban, hogy tapasztalatlansága ellenére jól járt el. Biztosra vette, hogy nem kerüli el a vezető figyelmét, hogy szavai mögött az újabb területszerzés lehetősége lapult, még ha oly lágyan vezette is fel a többi követnek. Ezek lettek volna az előnyös békefeltételek, ha a tárgyalás nem fullad olyan hirtelen kudarcba, s nem derül fény a genjutsuba burkolt árulásra, melynek részleteit a leírás tartalmazza, beleértve a bányában dolgozó gyermekeket, és a daimyo madármaszkos testvérét.
És persze volt még egy szelete a történetnek amit még ha számára kellemetlen is, nem hagyhatott ki.
- Visszatérve a genjutsut fenntartó méregre, úgy tűnt, egyfajta összeférhetetlensgbe került a bennem munkáló méreggel, így gyakori fejfájást éreztem, s egy alkalommal kishíján elveszítettem a kontrolt, bár sikerült idejében megfékeznem a szörnyetegem. Úgy tűnik a pecsét emlékszik.. vagy rajta keresztül Kabuto emlékszik arra, hogy Hyuuga Shiro elárulta őt. A rámtörő vérszomj kövzetlen célpontja egyértelműen ő volt. - idézte fel ismét a történteket, s ezzel együtt a vérszomjat, a vágyat a szemekre, de legfőképpen arra az élő-eleven szívre... A lány önkéntelenül is nyelt egyet, és máris igyekezett kiverni fejéből a férfit. Megkedvelhette ugyan, de nekik.. biztosan nem lenne szerencsés újra találkozni...
-A Pecsétben rejtőző hatalmas erő pedig... bár a vele járó vérszomj még erős akarattal is csak egy ideig tartható kordában... Képes volt alapjaiban megrengetni a kastélyt. Minden szörnyűsége dacára.. figyelemre méltó. - fegyvernek ennek ellenére sem szívesen alkalmazná.
- Annak ellenére, hogy valamennyi delegáció tanuja volt a pecsét előtörésének, a jelek szétfutásának a testemen, akkor a legtöbben ezt a genjutsu furcsaságainak részeként értékelték, míg mások megelégedtek azzal a magyarázattal, hogy ez betegség. Ennek ellenére tartok attól, hogy a pecsétem titka napvilágra került. - zárta a beszámolót, és nyugodtan, várakozón tekintett vezetőjére, készen arra, hogy ha kérdés merülne fel, gyors és pontos választ adjon, bár tartott tőle, hogy a véletlen felfedett pecsét miatt egyéb érdemei is megkérdőjeleződnek... s ha a aját vezetője veszíti el bizalmát benne... Ha a Hold már enm várja tárt karokkal... hogyan lesz tovább?