Fenereshy Erisa

Név: Fenereshy Erisa


Ország: Tűz Országa


Rang: Genin


Szint: D


Kor: 13


Nem: Lány


Felszerelések: Shurikentartó, melyben 5 db shuriken és 2 db kunai van;
Hátizsák, amelyben élelem, hálózsák, 3 db kunai, 10 db robbanójegyzet és 10m dróthuzal van eltárolva; övtáska 12 kunai-jal, és 15 shurikennel


Kinézet: Hosszú fekete haj, kék szemek. Körülbelül 155 cm magas, 45 kg. előnyös testalkat, fehér bőr. Ruházata a képen látható.


Jellem: Félénk, visszahúzódó. Nem szeret a figyelem központjában lenni. Abban az esetben ha valaki valami rosszat mond rá, vagy ha ő maga valamit elront, hamar magát kezdi el okolni, ennek következtében érzelmileg hirtelen nagyon sebezhető lesz. Ilyenkor könnyen könnybe lábadhat a szeme. Ha társaságba kerül, onnan mindig valami kibúvót keres, hogy egyedül lehessen. Kellemetlenül érzi magát a tömegben is. Nem mer felszólalni senki ellen, még akkor sem ha minden bizonnyal tudja, neki van igaza. Bánatát és mások sértéseit magában próbálja elfojtani, ami egy idő múlva könnyen kitörhet belőle. Ha viszont valakinek segítség kell, vagy valaki olyat bántanak, aki nem tudja megvédeni magát, szavak helyett a tettek cselekednek. Utál minden ételt ami tartalmaz húst. Kedvenc kajái zöldségekből és gyümölcsökből kerülnek ki, és az azokból elkészített fogásokból.


Előtörténet:
            ,,Vörösen ég a tűz. Mindenhonnan kiáltásokat, és segítségkérő emberek hangját hallom. De alig tudok mozogni, nem tehetek semmit. Árnyak cikáznak a sötétben. Egy öregembert látok. Felém fut. Sebek torzítják az arcát.
- Vigyétek innen Erisát! Mentsétek meg az unokámat!
Könnycseppek fakadnak ki a szeméből. Egy emberi alakot öltő árnyék közelít felé. Kezében a gyilkos szerszám vörösen fénylik. A fegyver az öregember felé tart. Azonban ő nem menekül. Nem tér ki előle. Nem próbálja meg megvédeni magát. Mosoly tűnik fel az arcán. Boldognak tűnik. Egy pillanattal később azonban a feje már a földön hever. Nyakából véres szökőkút tör a felszínre. Én teljesen lebénulok. Homályosodni kezd a látásom. Könnyezem. Egyszer csak odalép hozzám valaki. Nem szól semmit, csupán felvesz, majd eltakar egy lepedővel.
            Felkapom a fejem. Már megint rosszat álmodtam. Szívesen kikelnék az ágyból, és felfrissíteném a testem egy fürdővel, de ilyen későn apám ezt már nem tolerálná. Szemem körbecikázik a kis szobában, bár túl sok mindent nem talál amit nézhetne. Egyedül csak az ablakon beszökő holdfény az, ami megvilágítja a szobát. Reszketek, pedig nem fázom. Kizárt hogy újra el tudnék aludni. Erőt veszek magamon, és kikelek az ágyból, majd előkeresem az ágyam alá eldugott régi tekercset. Már vagy tízszer elolvastam, de mással úgysem tudnám lekötni magam hajnalig. Leülök az ablak elé, hogy a fény láthatóvá tehesse a betűket, majd elkezdem olvasni. Az unalmas részeket megint kihagyom. Ezeknek az egyszerű jutsuknak a történetik nem nagyon hoz lázba. Szívesen gyakorolnék tovább, de véletlenül sem akarom felkelteni apámat. Még a végén ugyanúgy széttépetné velem mint az előzőt, néhány üde pofon kiséretében. Visszafekszek az ágyba, de eszembe sem jut, hogy újra elaludjak. Inkább kivárom a hajnalt.
(…)
            Lassan itt a reggeli. Ideje felkelnem, ugyanis az én szobámba úgysem szoktak bejönni ébreszteni. Mintha direkt azt akarnák hogy ne kapjak reggelit. Hamar beágyazok, felkapom magamra a frissen mosott ruhámat, majd lefutok a lépcsőn, s az étkező ajtaja előtt megállok. Ez a rész olyan kellemetlen. Hallom ugyan hogy odabent kellemesen beszélgetnek, de pontosan tudom mi fog történni ha most benyitok. De mivel éhes vagyok, nem nagyon érdekel, hogy mennyire fognak azok a szemek lenézni, és megvetni. Lassan nyitom ki az ajtót. Ahogy vártam, egyből csönd lett, és minden szempár rám szegeződött. Utálom mikor ezt csinálják. Elfoglalom a helyemet majd hozzákezdek a reggelihez, de a beszélgetést senki sem kezdi újra. Egyedül apám szólal fel egy kis idő múlva.
- Ma folytatjuk a számtant ahonnan tegnap abbahagytuk, és átvesszük a Tűz Országának összes törvényeit. – mondja, és persze azt is tudom hogy ezt a mondatot nekem szánta. Fogalmam sincs mi a fenéért akar belőlem hivatalnokot nevelni, ha én nem akarom. Annyira idegesít hogy egész nap csak tanulnom kell, mindenféle hülyeségről. Persze a Ninja Történelem nála teljesen elfogadhatattlan. Persze szót emelni nem merek, ezért inkább rábólintok. Elégszer emeltem jegyeztem már meg hogy ezt nem akarom csinálni, és ő is elégszer emlékeztetett hogy őt ez nem érdekli. Ebben a családban nekem nincs jogom semmihez…
(…)

- Ez lesz mára az utolsó. – Mondja az apám, majd sóhajt. Irkál valamit egy tekercsre, majd egy kis idő után újra megszólal:
Holnapra pedig szeretném ha beszámolnál hogy mekkora a birtokunk pontos területe, és hogy ezt milyen módszerrel számoltad ki.
- Természetesen. – adom rá a választ, majd ezt nyugtázva apám visszatér a házba, engem meg egyedül hagy. Meggyőződök róla hogy nem lát senki, majd egy elindulok egy eldugott helyre az családi udvaron belül. Hamar oda is érek, majd átismétlek néhány alapjutsut, amit még a tekercsből sajátítottam el. Sajnos csak néhány jutsu van leírva benne részletesen, így nem tudom szélesíteni tudásomat. Pedig muszáj lesz, ha nem akarom hogy újra megtörténjen, az ami két éve volt. Ugyanis két éve néhány szökött ninja  megtámadta a falunkat. A családom megpróbált ellenük harcolni, de ninjutsuk nélkül esélyük sem volt. Szerencsére a Konohai segítség hamar megjött, így minimális volt halálos áldozat. Azonban egy valaki meghalt akinek nem kellett volna. Emlékszem, betört apám szobájába az egyik. Úgy látszott ő az egyik fő célpont. Megpróbálta megölni az apámat. Én pont akkor nyitottam be egy késsel, és azonnal nekirontottam. Persze egy hétévestől mit vár az ember? Elkapott majd arra készült hogy engem is megöljön. Már elindította a kezében lévő kést, mikor hirtelen megjelent anyám is, és egyenesen a kés elé vetette magát… Apám engem okolt a haláláért. Azóta mindenki úgy bánik velem mintha valami szörny lennék. Pedig azelőtt legalább emberként tekintettek rám. Persze rögtön csak a késelés után értek ide a konohaiak. Már nem tudtak tenni semmit anyámért.
            Gyakorlás után elmentem a könyvtárba. Segítséget kerestem a házi feladatomhoz.  Kis idő után azonban valami megrázta a földet, és egy nagyon régi könyv esett le a felső polcról. Egy kék színű szem volt a borítóján. Késztetést éreztem hogy beleolvassak. Az előbbi földrengést szinte rögtön el is felejtettem, holott nem hétköznapi dolog. Egy bizonyos Fenereshy klán pusztulását írja le. A könyv eléggé hiányos, több lap is ki van tépve. Egy elég rejtélyes klán kihalásáról szól. Azt írja hogy kilenc éve megtámadták a birtokukat, és minden klán tagok lemészároltak. Azonban két holttest nem került elő. Mindkettő az akkori vezető gyermekei voltak. Az egyik Fenereshy Daisuke, a másik pedig, - és itt megállta a szívem egy pillanatra - Fenereshy Erisa… Hirtelen megbénultam az ijedségtől. Nem tudtam hova tenni gondolataimat. Az első dolog ami eszembe jutott hogy kérdőre vonom apámat. Ez a tény megmagyarázná hogy miért hív a birtokon mindenki „Fenereshy”-nek. Eddig azt hittem hogy valami gúnynév. Pedig felvettem az apám nevét. De úgy látszik hogy ez senkit sem érdekelt a családból. Nem számít. Rögtön elindulok, hogy megkérdezzem!
            Kifele érve a könyvtárból, valami rosszat sejtek. Rengeteg olyan Chakrát látok, amik nem a faluból származnak. Lelassulok, ahogy a kijárathoz érek. Sikoltásokat hallok. Megdermed a testem. Csak egyre tudok gondolni. Akkor az előbb az a rengés… Kikukucskálok az ajtón. Amit nem látok nem akarom elhinni. A könyvtár előtti kisebb téren térdel a családom. Mindenki ott van. Rosszat sejtő emberek tartják őket fogva. Az apám elől van. Bilincsben a keze. „Mi folyik itt?” kérdezem magamban. Apám hamar észrevesz, de a támadók háttal állnak. Egymás szemébe nézünk. Az ő szeme lassan csillogni kezd. Elmosolyodik. Lassan behunyja a szemét, és még egy kis könnycsepp csordul ki a jobb szeméből, mielőtt az egyik mellette álló férfi megitatja a földet a vérével. Nem sok választ el hogy kifussak a könyvtárból, és odaboruljak apám holtestéhez. Szörnyű keserűséget érzek a torkomban. Az én szememből a könnyek eső formájában hullnak. Nem sokkal később apám gyilkosainak társai is folytatják amibe vezetőjük belekezdett, és pillanatok alatt veszti értelmét az egész életem.
„Mindenki meghalt. Mindenkit megöltek. Én meg semmit sem tehettem.” Ezek voltak az utolsó gondolataim mielőtt elvesztetten volna az eszméletemet. Mikor felébredtem egy ninja állt előttem. Be voltam takarva, nem volt semmi bajom. Hamar kiszúrtam a fejpántját. Konohai ninja. Ő is észrevette hogy felébredtem. Azonban egy ideig nem szólt semmit. Én meg tudtam hogy mi történt. Csak a sírásra volt erőm. Nem sokkal később egy másik ninja lépett oda hozzám. Ő nem habozott, rögtön megszólalt:
- Nem tudtuk megmenteni a klánodat. – Bár már tudtam erről, mégis csak rosszabbúl éreztem magam – Szerencséd hogy a könyvtárban voltál. A támadók ugyanis egyből a birtokotokat vette célpontba, a falu többi részével nem foglalkoztak. – Látta a szememben hogy ez engem különösebben nem foglalkoztat. Ezért egy másik téma felé vette az irányt – Gondolom rettenetesen érzed magad. De ami fontosabb, hogy most nincs hova menned. Van egy ajánlatom. – Hirtelen felnéztem rá. Mégis miféle ajánlatra gondol? – Elviszünk Konohagakuréba. Ott majd eldöntheted mit szeretnél csinálni. Úgy hallottam hogy a klánod remek hivatalnokokat, és kereskedőket szokott nevelni szóval…
- Jelentkezni akarok a Ninja Akadémiára! – Kiabáltam, anélkül hogy gondolkodtam volna. A ninja elmosolyodott, majd csak annyit mondott hogy „Ezt a választ vártam.”
(…)
            Elég fülledt a levegő. A szobát ceruzák kopogása tölti be. Úgy látom mindenki izgul. Nem értem miért görcsöl mindenki ezen az egyszerű vizsgán. Én már rég kész vagyok, de más még a felénél sem jár. Pedig ezek szinte csak csuklógyakorlatok. Olyanok a többiek mintha a kivégzésükhöz készülődnének. Egy gyereket kivéve. Már ő is készen van. Nem tűnik túl barátságosnak, főleg nem azzal a maszkkal az arcán. A hideg kiráz tőle. Most hogy belegondolok, még nem is láttam az osztályban. Hogy került ide? Külön tanult? Még a szeme sem áll jól. Most hogy megnézem, az egyik szeme fekete. Inkább oda sem nézek. De azért elég nyugodtnak tűnik. Biztos ő is rengeteget Edzett az elmúlt időkben. Én is mióta idekerültem folyamatosan erősítettem a fizikumomat, ráadásul sikerült elsajátítanom a függőleges terepen való járást, és a vízen járást négy hét alatt. Emlékszem milyen jókat csobbantam a vízbe. A többiek még a legegyszerűbb jutsukat sem tudták elsőre megcsinálni. Nem értem miért ilyen nehéz nekik. Pedig ezek gyerekjátékok. Na nem számít, mindjárt itt a gyakorlati rész! Ezt vártam már egész nap.
            A gyakorlati rész csupán egyszerű klónjutsuból állt. Lenyűgöztem a többieket az én hét klónommal, majd átvettem az oklevelemet, és a fejpántomat. Kellemes volt az itt eltöltött négy év. Mondjuk barátokat nem nagyon szereztem, legalább végre azt csinálhatom amire mindig is vágytam, és elérhetem azt amit még aznap fogadtam meg, amikor felkaroltak a konohaiak: Erős leszek, hogy mással ne történjen meg az, ami velem már kétszer is megtörtént. Erre a saját nevem fog emlékeztetni: Fenereshy Erisa.
 

(Fenereshy klán: a Víz Országában éltek, azonban kihaltak egy támadás következtében. Erisát egy átutazó kereskedőcsapat menekítette meg, kiknek a vezetője átadta a csecsemőt a klánjuk vezetőjének, hogy döntsenek a sorsáról. A Fenereshy klánnak van egy olyan képessége, melynek következtében minden klántag látja egy bizonyos szinten a Chakrát, illetve a Chakra természetét, és azt, hogy hol összpontosítják, hogyan használják. Ezáltal olyan alap jutsukat, amelyekhez nem kell semmilyen elemi Chakra, vagy a saját elemi chakrája szükséges a használónak sokkal egyszerűbben elsajátíthatóak, mivel nem kell érezni, hogy mikor csinálják jól a technikát, mert látják, hogy pontosan hogyan kelljól csinálni. Ez a képesség fejleszthető. Ennél fogva látta meg Erisa , még akkor a támadókat, mikor még ki sem nézett a könyvtárból, és ezért volt képes ilyen hamar elsajátítani a vízen- és függőleges terepen való járást, és persze az Akadémián tanított jutsukat.)

Óh értem! Nincs semmi gond. Észre sem vettem a hibákat igazából.

Elfogadva!

Kezdő Chakraszint: 100
Kezdő Pénzösszeg: 5000 Ryo
Kezdő Rang: Genin
Kezdő Szint: D




Ajándék Technika:

Hana Shuriken: Hikarakuyou // Virág Shuriken: Szóró Virágok



Ez a technika a Virágok Országából származik mely ninjáinak nagy részét a fűben rejtőző faluban képezték ki. A használó a technika segítségével a kézjelek elmutogatása után képes a növények virágait megszilárdítani és azokat a technika segítségével Shuriken módjára az ellenfél felé irányítani. A Technika remek kiegészítésül szolgál más Hana technikákhoz.
Chakraszint: 90
Besorolás: D

Megjegyezném, hogy a technikához virágok szükségesek. Ezeket a virágokat kedvedre reptetheted, viszont ha okosan megoldod, akkor elraktározva képes lehetsz magaddal vinni ilyen levágott virágfejeket. Ha egy virág elhervadt, akkor már nem tudod használni.