Re: A Tűz Templomának romjai

Hidan Szer. Nov. 23 2016, 02:55

Az egész vidék alapjaiban remeg meg, ahogy a Kelet Azúr Sárkányát, a Dél Cinóber Madarát, az Észak Fehér Tigrisét és a Nyugat Fekete Teknõsét reprezentáló monumentális kapuk mennydörgésszerû morajlással törnek elõ a szentély négy sarkában, hogy halálos ölelésbe zárják a Tûz Templomát. A földindulást ismét rémült sikolyok kórusa kíséri és többen is egyensúlyukat veszítik a lábuk alatt hevesen rázkódó talajon. Bár a várt hatás nem marad el, a Próféta nagyon is érzi, hogy a grandiózus látvány ellenére közel sem sikerült tökéletesen kiviteleznie a technikát. A Hachi Kapuja egy rendkívül sok elõkészületet igénylõ jutsu, s ezúttal talán túlságosan is kapkodva akart elérni minél nagyobb hatást. A gyors terepszemle épp hogy elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy részletesen kiismerje az épületegyüttes részletes struktúráját, arról nem is beszélve, hogy az ilyenkor általában használatos tervrajz vonalainak ugyanolyan jelentõsége van, mint a legtöbb pecsétet alkotó bonyolult geometriai alakzatoknak. Egy ekkora területre ható technikánál ugyanis szükség van némi 'mankóra' még a legtapasztaltabb shinobiknak is, a rajzolatok pedig pontosan arra szolgálnak, hogy megfelelõ minták szerint oszlassa el chakráját a kapuk között. Csak remélheti, hogy ellenfeleinek nem lesznek oly nyilvánvalóak az energiablokád gyengepontjai, mint számára.
A vénséges fõpap aszott ujjakban végzõdõ, májfoltos marka szorosabbra fonódik ugyan kissé impozáns botjának markolatán, de különben olyan egyenesen és rendületlenül áll, mintha lábait a földhöz szögezték volna. Hófehér szemöldöke szórakozottan a homlokára szalad, miközben halkan az orra alatt mormogva – mintha csak magának mondaná – szólítja nevükön a különbözõ isteni minõségeket és egyben a négy évszakot is jelképezõ mitikus lényeket:
- Seiryuu... Suzaku... Byakko... Genbu... Hmm... Kíváncsi vagyok, vajh mit gondolhat az istened, amikor 'hamis' bálványok képmásaival riogatod az általad oly kevésre tartott 'hitetleneket', Jashin papja. Oh bocsáss meg, elvégre nem az én tisztem meghatározni, merre mutasson a Gonosz híveinek erkölcsi iránytûje, csupán hangosan gondolkoztam, a hóbortos aggastyánok már csak ilyenek... És most ha megbocsátasz egy pillanatra...
Ekkor az apát követõi felé fordul, s botjának egy hangos koppintásával csöndet parancsol az ismét nyugtalanul mozgolódni és sustorogni kezdõ tömegnek.
- Amíg vissza nem térek, a jashinista társa a vendégünk! Bánjatok hát vele egy látogatónak kijáró fogadtatással mindaddig, amíg hálátlan vendégnek nem bizonyul!
A rendreutasítás után hátat fordít az értetlenül ámuló szerzeteseknek, majd a szélesre tárt, kétszárnyú templombejárat felé indul, miközben maga után inti a papot.
- Kövess hát Itanashi!

A benti csarnok tátongó ürességtõl ásítozva várja a besétáló, igencsak valószínûtlen párost. A szentély belsõ méretei szinte szédítõek: a falaknál húzódó alkóvokban és a csupán sejthetõ magasságokba nyúló oszlopokra erõsített, lobogó fáklyák, és a kereszthajókban valamint a fõoltárnál rakott máglyák már-már vakító fénye elveszik a mennyezetet sûrûn takaró homályban. Narancsos fénypázmák járják víg, fáradhatatlan táncukat az ég felé nyújtózkodó falakon, fel-fel villantva halvány glóriájukkal egy-egy sötétségbe veszõ vallásos ikonográfia, freskó részleteit. A padlózaton ölnyi szélességû, parázsló zsarátnokkal teleszórt csatornácskák futnak végig, a Tûz Szerzetesei számára szent szimbólumokat kirajzolva. A fõoltár elõtt hosszú, szabályos és tömött sorokban térdeplõpárnák gyülekeznek, némi kényelmet biztosítva a benti imádságok hosszas rituáléihoz. A levegõ tömjén- és füstölõillatól terhes.
Itanashi és Bansai már jó ideje léptetnek tisztes távolságban egymás mellett, amikor az idõs fõpap egyszer csak megtöri a szinte már ordító csendet:
- Nem csak az én ígéreteim csengenek üresen, amíg be nem tartod az alku rád esõ részét Lidérc. Nem a szavadat kértem, hanem hogy esküdj az istenedre, amikor a sajátom ellen fordultam, hogy megmenthessem azokat az ártatlan lelkeket odakint! Aki mások életét semmire sem becsüli, milyen értéket láthat az adott szóban..? Egy jashinista szava semmit sem ér, különösen ha nem hitsorsosainak adja... Azt mondtad nem ontod ki kezeiddel életüket, egy shinobinak azonban mi sem könnyebb, mint a lábával eltipornia azokat, akik nem kedveznek neki. Ez csupán játék a szavakkal, nekem pedig bizonyosságra van szükségem. A fajtádnak talán jelentéktelenek az ígéretek, de tudom, hogy nálatok is létezik szentség. Esküdj Jashinra és én minden ellenérzésem ellenére átadom neked Yogensha kárhozott örökségét, vagy a hagyaték hollétének titka velem és követõimmel együtt száll a sírba! Képes vagy meghozni ezt az áldozatot Jashin papja, vagy az ígéreted csak körmönfont kelepce volt, hogy tõrbe csalhasd az enyéimet?!

//A Karut érintõ részekre visszatérek akkor, amikor Õ is aktív lesz. Addig is az udvaron történõ eseményeket fedje jótékony balladai homály Smile

//

**Itanashi** Hétf. Nov. 28 2016, 02:20

Itanashi türelmesen megvárja, amíg a templom főpapja, Bansai rendre utasítja saját vallásának híveit, majd biztosítva Karu jelenlétét a pap visszatéréséig, majd végül a főpapot követve a lépcsőkön felsétálva, beléptek a hatalmas kapun.
Itanashi ugyan nem tűnődött túlságosan feltűnően, szemeivel alaposan megvizsgálta álarca mögött a csarnokszerű épület belsejét. Részben gyakran megszemlélte a más vallások berendezkedését és stílusjegyeit. Nem minden Isten oly elszánt ellenlábasa a Véristenének, mint Shoun hívei. Vannak csoportok, kik több szokásukat is hasonlatosan alakítottak ki, ezáltal valahol a nézeteik között is lehetett közös pont. Részben pedig a feltételezhető csapdák, s azok jeleit vizsgálva mérte fel a zártabb térséget. Azonban a testébe épített eszközök egyelőre nem zavarták túlságosan lelki nyugalmát. Határozott léptei visszhangozva kopogtak a talapzaton. A különös csatornaszerű vonalakból hatalmas jelképek formázódtak ki a pap számára a lángoktól fénylő templomban.
Fényesebb, színesebb templomuk nem emlékeztette a Vértemplom szürkés falaira, s a fáklyákkal körberakott alagútrendszerű, hegységbe épített otthonára. Sokkalta eltérőbb jeleit hordozták magukkal a szerzetesek. Dicső, fényes, kényelmes gazdagság megnyilvánulásából a pap megértette, miért is volt képes a félelmüket kihasználva, elérni a saját célját. Habár még nem ivott előre a medve bőrére, amíg meg nem bizonyosult a tényleges igazságról. Bansai igen értelmes, s bölcs személy tudását hordozta, tudta jól, ha meghazudtolja szavát, akkor a pap és társa elpusztítja az egész templomot, elégetve mindent az utolsó párnáig. Ám Bansai sem bízhatta a hívatlan vendégének szavát a véletlenre. Ahogy egyre beljebb haladtak a templom szíve felé, Itanashi inkább várt valamiféle orvtámadást, mintsem Bansai megnyilvánulását. A főpap szintúgy biztosítékot akart a jashinista szavának hihetőségének érdekében, ahogy azt maga a pap is megtette a Hachi kapujával. Való igaz, a két biztosíték korántsem hasonló horderejű, ahogyan azonban a két férfi sem.
Itanashi végül fejét meghajtva, elfogadta a kérést, majd övén lógó hosszas, fekete Kinzokuyant, melynek az Ő jele díszelgett végén, kezébe vette baljába.
- Én, Itanashi, Jashin, a Vér és a Félelem istenének papja most felajánlom legbecsesebb értékem, hogy elérhessem Yogenshat. – ekkor a pap végighúzta a borotvaéles végét jobbjának tenyerén. Halovány vércsík húzódott az eszköz nyomában, majd végül a vörös folyadék, terjedni kezdett hatalmas tenyerének vonalain.
- Véremet, melyben az Ő ereje csörgedezik, s melyet nem láthattak még ellenségeim, most felajánlom, hogy szentesíthessem az ígéretem. Mint a Véristen papja, saját véremre esküszöm, hogy nem bántalmazom egy hívedet sem, amennyiben megkapom azt, amiért jöttem.

Itanashi ekkor vérző tenyerét előre hajtva, kézfogásra irányuló mozdulatot tesz. Zöld szemei beleégnek a főpap remélhetőleg viszonozó tekintetébe. Amennyiben megtörtént a szentesítés, a jashinista érdeklődve várja a Tűz főpapjának ígéretét, s lelkiekben felkészül, hogy hamarosan a kezében foghassa a Hódító hagyatékát. Beégetve a sötét chakraval a tenyerén keletkezett sebhelyet, megtörli a kezét, majd követi Bansai főpapot.

Hidan Csüt. Dec. 01 2016, 08:43

Itanashi

A fõapát korát meghazudtoló fürgeséggel lép hátra az Itanashi markában villanó fekete acél láttán, de amikor egy pillanattal késõbb megérti a jashinista szándékait, feszült tartása ismét nyugodttá, légzése egyenletessé válik. Dús szakállának takarásában enyhén megrökönyödött kifejezés fut végig barázdált, aszott arcán az eskü szavait hallgatva. Mintha a shinobi alkukészségének ténye jobban meglepné, mint az a momentum, amikor a férfi fegyvert rántott.

Amikor a fogadalom elhangzott, Bansai elõször szúrós tekintettel mered a Prófétára, mintha néma szemrehányást tenne azért, amiért a maszkos jövevény ismét úgyszólván kibújt a megállapodás rá esõ része alól, de végül némi jelentõségteljes habozás után tenyerét tétován Itanashiéba fonja, erõsen megszorítja azt, hogy aztán olyan gyorsan elrántsa, amennyire csak az illendõség engedi. A szerzetes vezetõ reszketõ, mégis erõs kézfogásában érzelmek egész kavalkádja testesül meg: félelem vegyül a bármeddig elmenni képes elszánt akaratba. Gyûlölet, szánakozás és remény.

A kereszthajóban balra fordulva a vénember egy súlyos, kétszárnyú ajtó felé veszi az irányt. Nyitott tenyereit nekitámasztva a vastag fának meglöki a méretes kapuszárnyakat, amik roppant termetük ellenére hangtalanul fordulnak el a kovácsoltvas zsanérokon. A köztük felvillanó, egyre nagyobbá váló résben a legnagyobb könyvtár látványa vetül Itanashi tekintete elé, amit valaha is látott. Talán egyedül a Vértemplomé fogható hozzá, de még az is elmaradna ilyen irdatlan mennyiségû felhalmozott tudás mellett.

A könyvtár maga egy szédítõ belmagasságú, kör alapú helyiségben van berendezve. Több tíz méter magas könyvespolcokon állnak körbe mindenütt, szoros egymásutánban. A magasabban fekvõ polcok elérését sínen mozgó, csapágyas létrák biztosítják. A felsõ szinteken gyûrû alakú galériaemeletek vannak kihelyezve: szûk sétálóutcácskák a semmibe lógva, bármiféle alátámasztás nélkül. Az éjszaka sötétje helyett halvány, zöldes tündérfényben úszik az egész toronyszoba. Ahogy a jashinista jobban megnézi, a lámpásokban nem mécsesek égnek, hanem szentjánosbogarak röpködnek.

Bansai, miután magához vett egyet ezekbõl a lámpásokból, egy körkörös lépcsõben folytatódó folyosóhoz vezeti innen „vendégét”. Ahogy szakadatlanul róják a látszólag véget érni nem akaró lépcsõfokokat, Itanashi láthatja, hogy ebbõl a járatból érhetõk el a könyvtár felsõbb szintjei. Az apát egészen a legfelsõ szintig vezeti a sötét papot, ahol a folyosó egy bonyolult zármechanizmussal lelakatolt ajtóban ér véget. Felette cikornyás, régies betûk fémjelzik a mögötte található helyiség mibenlétét:”TILTOTT SZEKCIÓ”

Az aggastyán mélyen szerzetesi ruhájába túr, majd némi kotorászás után egy díszes, egyedi formázású kulcsot halász elõ onnan, s illeszti a középen található lyukba. Amikor elfordítja azt, az ajtóba épített szerkezetek egész sora lendül mozgásba, hogy halk, fémes nyöszörgéssel a falba húzza a súlyos keresztvasakat, amik eddig kinyitását megakadályozták.

Ezután különbözõ témakörök szerint kategorizált szobák mellett haladnak el, egészen addig, amíg el nem érkeznek egy olyanhoz, melynél a boltozat zárókövén egy körbe zárt, lefelé fordított háromszög látható. A benti helyiségben a jashinista tudásanyag színe-java megtalálható, hithû és kívülálló szerzõktõl egyaránt rengeteg fóliáns, könyv és egyéb szakirodalom képviselteti magát a polcokon, már amennyire Itanashi meg tudja állapítani a félhomályban oldalra vetett pillantásokból. A Tûz Templomának elöljárója végül egy függönyökkel és vörös kötéllel elkerített oltárszerû berendezéshez vezeti a ninját. A nagyjából másfél méter magas oszlop tetején egy õsrégi, molyrágta fekete párna fekszik, azon pedig egy ébenfából ácsolt, gyönyörûen megmunkált ékszerdoboz. Érdekességét az adja, hogy zár helyett egy betûsor látható a tetején. A különálló karakterek mellett annyi hely van hagyva, hogy kényelmesen el lehessen egymás mellett csúsztatni õket, és ezáltal szabadon megcserélni a betûk sorrendjét, egy perem azonban megakadályozza a ládikából való eltávolításukat. A szó, amit kirak a következõ: „SEHOGYAN”.

A csendet végül Bansai hangja töri meg:

- Íme hát, a Hadúr Öröksége. Nem sokat tudunk errõl a szelencérõl az õsi írások alapján, az azonban bizonyos, hogy ha erõszakkal próbálják felfeszíteni, akkor a benne tárolt információ örökre megsemmisül. Mit gondolsz Jashin papja? Sikerrel jársz majd ott, ahol annyian elbuktak elõtted..?

Karu

A Kenshirok valahai vezére gyûlölettõl izzó tekintetek kereszttüzében állva figyeli, amint társa a fõapát oldalán sétálva beleveszik a nagy csarnok félhomályába. A csend szinte tapintható, már-már ordít… Ez azonban nem tart sokáig. Szinte amint, amint a megkérdõjelezhetetlen tekintélyû Bansai eltûnik a színrõl, a szerzeteseket jellemzõ vasfegyelem rohamos hanyatlásnak indul. Izgatott, méltatlankodó és döbbent sutyorgás fut végig a fekete-fehér embererdõ tar fejek alkotta lombkoronaszintjén, ahogy a Tûz papjai - szinte figyelemre sem méltatva a renegát shinobit – suttogni kezdenek egymás között. A halk, fojtott szavakat rövidesen fennhangú beszélgetéssé, majd tömeges ordítozássá erõsíti a harag, ahogy az elsõként felszólalni merõk példájából bátorságot merítve megtalálják hangjukat a félszegebb szerzetesek is.

- Ez hallatlan! Mégis hogy várhatja tõlünk Bansai-sama, hogy vendégként kezeljünk egy jashinistát, amíg õ körbevezeti az otthonunkban a másikat?! Ez megszentelt föld… Ezek az istentelen deviánsok pedig csak úgy bemasíroznak ide, hogy sötét boszorkányságaiknak hódoljanak… A szentélyt építõ õsök forognak a sírjukban! Fáj kimondanom ezt Testvéreim… De Bansai elárult minket! Nem tekinthetünk többé vezetõként rá! Vénségére szenilis és puha lett, bájcsevegni hívja az ellenséget, miután az csak betört ide! Még hogy kezeljük vendégként… Ezt a förtelmet?

Kiált fel az egyik vehemensebb, középkorú férfi a Karut körülálló tömegbõl, majd dühtõl eltorzult arccal hegyeset köp a jinchuuriki felé a porba, de egyik társa pár gyors lépéssel mellette terem és egy visszakezes pofonnal fojtja belé a további szitkozódást. Gallérjánál megragadva, homlokát a másikéhoz préselje sziszeg a fogai között:

- Hogy mered megkérdõjelezni Õszentségét?! Maga az Örökkévaló Láng szól hozzá, s te kétségbe vonnád szándékai igazát? Szégyelld magad! Bansai-sama utasítása egyértelmû volt: a visszatértéig szemmel tartjuk a férfit, amíg nem ad okot rá, hogy ennél többet is tegyünk. Én sem könnyû szívvel teszem ezt… De ha bárki kezet akar emelni erre a jashinistára, annak elõbb velem kell megküzdenie!

Mindkét szószólónak akadnak pártfogói, nagyjából egyenlõ arányban, amennyire meg lehet mondani. A tömeg rövidesen két részre oszlik, majd helyezkedik egymással szembe, vadul szidva egymást és ökleiket rázva. Míg az egyik csoport Karu azonnali foglyul ejtését követeli, addig a másik hevesen ágál védelme érdekében, az apát utolsó hozzájuk intézett szavait ítélve. Akárhogy is, az egymás iránt érzett düh egyelõre elvonja a figyelmet a köztük álló shinobiról. Pillanatról pillanatra kétségesebbé válik: Õ tartja túszként a papokat, vagy fordítva?

**Itanashi** Csüt. Dec. 01 2016, 23:58

A jashinista elmosolyodott álarca mögött. Büszkeség töltötte el, mikor látta a főpap reakcióját, miközben Itanashi előhúzta fegyverét.
~Ez a férfi fél, nem is…retteg! – gondolta magában, majd mintha a legtermészetesebb dolgok közé tartozna, oly könnyedén vágta fel a bőr felszínét, belekarcolva egy hatalmas vonalat a saját húsába. A vér kicsurgott, s ujjai közé terelődtek a barázdált tenyér felszínén. Ekkor Itanashi előre nyújtotta kezét, majd erősen, éreztetően a kettejük közti jelenlegi dominanciát, némiképp megropogtatta a főpap nyújtott jobbját. Bansai hamar elhúzta a kezet, ám a pap sem akart egész nap kezet rázni. Így is eléggé zavaró volt, hogy egy más vallásúval kell ily mértékű kölcsönös és kulturális jegyeket tartalmazó mozdulatokat tennie. Miután Bansai, a Tűz templomának főpapja elfogadta Itanashi ígéretét, továbbindult, majd befordult a hatalmas csarnokban, s újabb, monumentális ajtó elé sétált. A hatalmas faajtót oly játszi könnyedséggel lökte be, mintha minden nap erre edzett volna. A hatalmas kapu ellenére a szárnyak szinte nesztelenül nyíltak meg a két pap előtt, s engedték tovább őket útjukon. Az ajtón túl polcok százait látta meg a pap. A polcokon és szekrényeken pedig könyvek, leírások, tekercsek ezrei foglaltak helyet. Itanashinak az álarc mögül kikerekedett zöld szeme, mikor meglátta a Tűz templomának végtelen archívumát. Ez talán a Vértemploménál is terjedelmesebb lehetett. A fényben úszó, gigászi könyvtár lenyűgözte Itanashit. Megannyi tudást gyűjthettek itt össze az évszázadok alatt. Talán ezért is tart ott a Tűz országa, ahol. Ám mit ér a tudás, ha lakat alatt tartják? Márpedig a tekercsek nem tűntek épp napi használatnak kitett példányoknak. Minek a tudás, ha nem hasznosítják? Az emberiség egy újabb kudarcának tudja be a jashinista, ám szavak és megjegyzés, fintor nélkül követi Bansait, ki egy lámpást fogott kezébe. Ahogy a jashinista megvizsgálta jobban, a lámpásban nem is tűz, hanem több tucatnyi bogár volt zárva, melyek biztosították a terem fényességét. Egyet leemelt ezek közül a férfi, majd továbbindult.
Körkörös, végtelen lépcsőkön haladva, egyre inkább elérték a monumentális polcok felső szintjeit. Fentről talán még többnek, s annál is inkább zsúfoltabbnak tűnt a könyvtár, mint odalentről. Itanashi hátratett kezekkel haladt a főpap mögött, ki egy újabb ajtóhoz vezérelte vendégét. Az ajtó felett – Tiltott Szekció- felirat állt. A pap érezte, jó úton halad, s hogy Bansai valóban elvezeti őt a Hódító jashinista hagyatékához. S bár minden mozdulatánál keresi a csapdát, vagy egy esetleges orvtámadót, ki nem képes elfogadni az ő jelenlétét, ám támadások és hirtelen nyíló csapóajtók helyett a könyvtár egyre sötétebb és misztikusabb, valamint annál is titkosabb és tiltott zugait tárja fel a főpap, Itanashi előtt. Bansai díszes kulcsával nyit ajtót, majd miután az a hangosan zörgő mechanikák és zárakat feloldotta, újabb folyosóra terelte a két papot.
Itanashi nem forog, mint valami őrült turista, csupán szemei sarkából szemléli az ajtók feletti szimbólumokat, melyek egy része ismerős lehet a számára. A világ minden titka, egyetlen templomba van zárva. Mennyi és mennyi tudás lett felhalmozva ide az évszázadok során, teszi fel kérdését magának a pap. Talán Bansai sem tudná a választ.
Végül a két pap megállt az ajtó előtt, melyen az Ő jele díszelgett. Hatalmas kör, benne egy fejjel lefelé fordított háromszöggel. Belépve a jashinisták múltját tartalmazó szekcióba, Itanashi nem bírja ki, hogy érdeklődését kimutassa, s fejét forgatva tekinti meg a szemével kiszúrt könyvek és tekercsek gerincén lévő címeket. Vajon milyen tudást gyűjthetett össze a Tűz szerzetesei saját vallásáról? Vajon miféle titkokat zárhattak el ide, az Öt elem templomának falai közé? S vajon ez a tudás nem hiányzik netalán a Vértemplom polcairól? Mennyi mű lehet itt, melyet maguk a Hetek Tanácsa sem olvashatott még?
Itanashit rengeteg kérdés foglalkoztatta, majd elkalandozó tekintetei ismét a főpap felé irányultak, mikor az egy vörös függönnyel eltakart, derékig érő oszlop felé sétált. Az oszlopon párnán heverő, gyönyörű, mesterek kezei által megalkotott láda hevert. Ez lesz az! Mikor a pap közelebb lépett, észrevette, hogy a láda tetején egy szó állt. Betűi szétszeparálva egymástól némiképp, elmozdíthatóak voltak. Valószínűleg a szó lesz maga a kulcs a nem létező záron. Ez lenne hát a Hódító hagyatéka? Ennek kell lennie.
Első ránézésre az egész szerkezet nem tűnt túlságosan bonyolultnak. A tetején lévő szókirakó zár pedig egyszerűen nevetségesnek volt. A sötét chakraval könnyedén eltünteti a láda burkolatát, s ezzel megszerezhetné a hagyatékot. Bansai azonban még idejében óva intette a jashinistát, miszerint a ládát erőszakkal, fel nem lehet oldani. A papnak hát meg kellett fejtenie a kódot.
- Sehogyan… - olvasta fel hangosan, majd Bansai elé lépve, jobban szemügyre vette a szerkezetet. Nem okozhatott kárt a ládában, mert akkor az utazása, s egész küldetése talán örökké elveszhet. Nem vállalhatott ekkora kockázatot. Jashin nem azért küldte őt, hogy itt valljon kudarcot. A bukás nem volt opció ebben az esetben. Bansait hátrébb állíttatva, a pap az örökséget tartó oszlop elé állt, majd térdére ereszkedett.
- Nem azért jöttem, hogy üres kézzel távozzak. Nem szabad akaratomból, nem a saját önző céljaimból érkeztem. Hanem, hogy beteljesíthessem egy Isten küldetését. Engem Ő választott ki. Az Ő akaratát teljesítem. Szent küldetésem célja nem a saját erőm növelése, hanem az isteni hatalom újjászületését szolgálja. Ezért pedig Ő mindig itt van mellettem. Bennem. Bárhova is tereljen sorsom, ő mindig itt lesz, s figyel. Ezért nem bukhatok el – szólt Bansai felé, majd lehunyva szemeit, meditálni kezdett. lelki szemei előtt szétbontotta a szót, s megannyi variációt megpróbálva akart értelmes szavakat alkotni. Több percen át ült némán a pap. Bansainak talán különösképp hathatott a hírekből ismert tömeggyilkos ily mértékű lelki nyugalmának állapota, s higgadtsága. A pap elszántsága, melyet a kapu berúgása után mutatott, mintha tovaszállt volna. Pontosabban…átalakult volna. Egy rendkívül nyugodt, szinte békésnek mondható jahsinista ült előtte, s próbálta megfejteni azt, amivel oly sokan elbuktak már. Beleértve őt is.
- Ha megbocsát, tökéletes koncentrációra van szükségem. – nézett a főpapra, majd a bejárat, vagy legalábbis a függöny felé. Bansai remélhetőleg elfogadva kérését, hátrébb áll, majd elhúzza a kisebb függönyt, elválasztva őket. Itanashi visszatérve a meditatív állapotába, törte a fejét a megoldáson. Ám ahogy egyre több perc telt el némán, a pap kezdett kétségbe esni.
Itanashi kinyitotta szemét. Álarcba rejtett homlokán erősen összehúzódott a bőr, szemei szigorúbb vonalakkal határolódtak körbe. Nem volt képes megfejteni a rejtélyt. Sokkal bonyolultabbnak bizonyult, mint ahogy elsőre azt gondolta. Végül idegességében a ládára nyúlt, hogy felszakítsa a fát, ám az utolsó pillanatban keze megakadt, s megrezzent. Mély levegőt fújt, ahogy visszanyerve hidegvérét, talán megakadályozta, hogy elpusztuljon a hagyaték. Keze lassan lebegett végig a betűk felett, mintha várná az isteni sugallatot. Ugyan értelmes szavakat képes volt megalkotni, nem találta azt, amibe az összes betűt felhasználhatná. Először az S és a H betű megcserélésével kezdte el mozgatni a betűket, hátha egy másik szó által könnyebben megfejthetné. A HEGY szót akarta épp kitenni, mikor ujja megállt az Y-on. Talán a G és a Y nem is feltétlen alkot egy betűt. Majd ekkor a ráncok még inkább feldagadtak homlokán, ahogy az eddig szigorúan néző szemek felcsodálkozva megnyíltak. A zöld páros végignézte még egyszer a betűket, majd végül, összeállt a megoldás.
A betűket sorra változtatta, szinte egyet sem hagyva az eredeti pozícióján. A megfogott Y-t legelőre vitte, majd azután a többi, csúsztatható apró lemezt is megvariálta.

- Yogensha! – suttogta, ahogy az utolsó betűt is a helyére illesztette. Ezután felkelt, s érdeklődő tekintettel várt.

**Kenshiro Karu** Vas. Dec. 04 2016, 15:25

Amíg Itanashi és Bansai a szerzetesek vezetője eltűntek a csarnok homályában én kint maradtam a többi szerzetessel akik lehettek legalább 40 50en így első ránézésre. Megmondom őszintén nem tűntek túl képzettnek azonban a tömegnek megvan az önmagában is az a nyers elemi ereje amellyel szemben már nálam képzettebb harcosok is elbuktak, más esetekben pedig birodalmakat döntöttek meg. Itt természetesen nem ötven emberre gondolok, de azért meg kell hagyni amikor felém köpött az egyik akkor egy kicsit elkezdett felmenni a pumpa. Bár Itanashi megígérte, hogy nem fogja kivégezni őket én viszont ha az életem múlik rajta akkor bizony vérfürdőt fogok rendezni minden kérdés nélkül. Amikor közölték, hogy én is jashin követője vagyok először arra gondoltam, hogy rájuk szólok, de aztán szerencsére előbb gondolkodtam mint cselekedtem volna és szépen elvonultam az alakuló két csapat kereszt tüzéből, vissza a csarnok bejárata mellé és ott a falnak támaszkodtam és csupán csak figyeltem az eseményeket. Ezek a szerencsétlenek előbb fogják egymást szétszedni mint mielőtt akár Itanashi vagy én kárt tennénk bennük. Hát igen ilyen egy pásztor nélküli nyáj. A káosz és rendezetlenség és végül az újonnan kialakult rendszer. Érdekes de ez a káosz elmélet tényleg működik.
Amikor már kezdtem érezni, hogy a hangulat valóban a tetőfokára hág akkor eljött az ideje a cselekvésnek. Természetesen nem támadok meg senkit, de talán egy kis erődemonstráció a helyére teszi őket. Ellenkező esetben talán csak még jobban feltüzeli a kedélyeket, de jelen állás szerint jobban teszem ha inkább megpróbálom mintha nem teszek semmit és hagyom, hogy egymásnak aztán meg nekem rohanjanak. Tehát a szerzeteseket valahogy le kéne állítani vagy legalább jelezni, hogy mi a helyzet.
Felszabadítottam a bijuu chakrájának nagyjából 1 százalékát csupán csak azért, hogy aki chakra érzékelő és nagyjából a templom területén tartózkodik az érzékelje, hogy mi a helyzet. Nem kell szenzornak lenni ahhoz, hogy az ember kiszúrjon egy ilyen erősségű és töménységű chakra tömeget. Bár a pecsét már elég rossz állapotban van, de azt gondolom, hogy ennyit simán elvisel még. Ismervén Itanashit ő ha nem éppen halálosan koncentrál akkor ki fogja szúrni, hogy mi a helyzet. Remélhetőleg a vele tartó Bansainak is nyilván valóvá válik, hogy itt valami nincs rendben. Nem szándékozom megtámadni a kopaszokat, de ha szükségem lesz rá akkor meg fogom védeni magam.
Az ajtó mellett állva koncentrálok és hagyom, hogy a bijuu chakra átjárja a chakra hálózatomat. Egy kicsit talán még látszik is a vörös chakra tömeg amint átjárja a testemet és feltölt erővel. Tudom, hogy nem kellene ezt mutogatni de ez most megint egy olyan helyzet amit a Nibi nélkül valószínűleg nem nagyon tudnék harc nélkül megoldani. Remélem ennyi elég lesz nekik, hogy egy kicsit elgondolkodjanak rajta, hogy mi a helyzet és kivel állnak szemben.
Amennyiben a feldühödött tömeg egymással van továbbra is elfoglalva akkor nem próbálkozok meg semmilyen más dologgal csupán csendben megvárom, hogy mit művelnek egymással. Ismerve Itát nem hiszem, hogy bármelyikük is meg fogja élni a holnapot. Az azonban bizonyos, hogy egy általam nem várt és nagyon jó húzás volt, hogy felhasználta Bansait és nem próbálta meg kiverni belőle az információt. Viszont ha a pap már ilyen szinten van akkor nem csak az ereje de a személye is ugyan olyan veszélyes lett, mert eddig nem úgy gondoltam, hogy az ilyen fondorlatos megoldásokról lenne híres jashin papja. Aztán ki tudja lehet ott keleten olyan dolgokat látott amiktől megjött az esze... ki tudja?!

Hidan Szer. Jan. 11 2017, 04:06

Itanashi

Bansai csendben hallgatja végig Itanashi fogadkozását. Láthatóan nem hatja meg különösebben a jashinista eltántoríthatatlan akarata, ahogy az sem, miszerint a férfi magát egy isten választottjának titulálja. Ami a Lidérc számára eleven valóság, az az Örök Láng szolgájának csupán üres babonaság, abból is a kártékonyabb fajta. Amikor a férfi felszólítja a főpapot, hogy hagyja magára, az elnéző mosollyal - olyasfélével, amit az ajtaján kopogtató jehovisták érkezésekor ölt arcára az ember... - biccent felé, majd lassú, csoszogó léptekkel a jashinista szekció kijárata felé veszi az irányt, hogy ott várja be a hívatlan vendéget.
A Próféta, miután kellőképp elszeparálta magát, az oltár elé térdelve ereszkedik alá önvalójának mélyebb rétegeibe, kizárva így a matériába fagyott világ zavaró tényezőit. Csak a feladat, s a rejtvény megoldásának mikéntje lebeg lelki szemei előtt. A következő percek a megfeszített koncentráció jegyében telnek, ahogy Jashin papja gondolatban elemeire szedi és számtalan foghíjas variációban ismét összeilleszti azokat. Végül, mikor türelmének és józan megfontoltságának utolsó foszlányai is a tűnő álmok illékonyságával párolognak el, s vak dühe lesújtani készül a parány szelencére, mintha csak az isteni inspiráció szállta volna meg egy pillanatra, beugrik egy lehetséges megoldás.
YOGENSHA
Kesztyűs ujjai óvatosan csúsztatják a kirakós utolsó darabját is vélt helyére. Egy örökkévalóságnak tetsző pillanat után halk kattanás oldja megkönnyebbüléssé a shinobi feszült várakozását. Sikerrel járt! A ládika fedele nem tart ellen többé, s ahogy a pap felnyitja azt egy megfeketedett pergamentet talál, amit egy átlátszó folyadékot tartalmazó üvegfiola köré tekertek.

A tekercs tartalma:

Amennyiben Itanashi nem vesztegeti az idejét a helyszínen való megfejtésre (amennyiben mégis így teszel, az innen leírtak nem történnek meg), és csatlakozik a bejáratnál várakozó főapáthoz, az őszinte meglepettséggel konstatálja a jashinista ily hamari visszatértét. Leplezetlen kíváncsisággal mustrálja a sötét pap kezében tartott tekercset - ha a dobozt is magával viszi, akkor azt.
- Nos, Jashin papja. Megtaláltad amit kerestél?
Az elveszettnek még ideje sincs válaszolni, amikor a testébe épített chakrafelfogók hirtelen érezhetően gyorsabban kezdenek vibrálni. Akár azt is hihetné, hogy Bansai szabadított fel egy nagyobb mennyiségű chakrát váratlanul, azonban a főpap reakciója ellentmondani látszik ennek a feltevésnek. A vénember enyhén összerezzen ugyanabban a pillanatban, amikor Itanashi érezni kezdi a chakraérzékeny fémek remegésében beállt ritmusváltozást. Az öreg vezető türelmetlenül toporog, miközben velősen ennyit mond Itanashinak:
- Azt hiszem, jobb ha elindulunk visszafelé.

Kenshiro Karu

Noha a vita tulajdonképpen róla folyik, a tar szerzetesek olyanannyira elmerültek saját álláspontjuk erőltetésében, hogy gyakorlatilag észre sem veszik a legtöbben, amikor heves érzelmeik tárgya egyszerűen kisétál sértéseik kereszttüzéből. Az össznépi szájkardozás zavartalanul folyik tovább, ahogy az elveszett Kenshiro hetyke léptekkel rója a széles lépcsőket, hogy végül az ajtó mellett a falnak támaszkodva figyelje tovább az eseményeket. A sorsa felől döntő veszekedésnek azonban nem hagy túl sok időt kibontakozni: a Nibi chakrájának felszabadításával majdhogynem osztatlan figyelmet követel magának.
A dühödt kiáltozás és ökölrázás egy szekundum műve alatt csillapodik vissza azzá a döbbent csenddé, amiből fakadt. A templom lakói elképedve, nyárfalevélként reszkető lábbal nézik, ahogy a bijuu chakrája először csak egészen halványan, pára módjára, pár pillanattal később pedig egészen besűrűsödve lengi körbe a fehér hajú ninja egész testét. Egészen a falig hátrál a legtöbbjük, csak páran maradnak eddig helyükön, de látszik, hogy ők is ugrásra készek ha az ismeretlen hatalomtól való menekvésről van szó. Az a férfi, aki elsőként emelt szót Karu ellen - s aki tulajdonképpen ezt az egész viszályt szította - düh- és félelemkönnyektől csillogó arccal, egészen magánkívül őrjöngve ordít rá a baljós, emberidegen kisugárzású aurában fürdőző jincuurikire:
- Mégis... MIFÉLE SZÖRNYETEG VAGY TE?!

//A sajnálatos és nem tervezett késésért és a gyatra formázásért, amivel a tekercset beillesztettem, elnézéseteket kérem. Előbbiért mindketten 20 chakra fájdalomdíjban részesültök.//

**Itanashi** Csüt. Jan. 12 2017, 02:46

Bansai elhagyta a termet, melyet Jashin hatalma lengett be. Az elrejtett archívum szekciójában megannyi könyv, papíros és egyéb írható felületnek alkalmas hagyaték tucatjai sorakoztak fel. Vajon Itanashi találhat olyat a sorok között, melyek talán még a Vértemplom archívumában sem maradt fenn? Vagy netalán olyat, amiről nem akarták, hogy fenn maradjon? Itanashi bármennyire is elvakult hívője volt Jashinnak, magát az Istent tisztelte legfőképp, nem a Heteket, kik Manabu elmondása szerint, nem mind Jashin valódi követe, sokkal inkább az árulások ösvényére tévedt önző személyek. Ki tudja, miféle titkokat semmisíthettek meg, s vajon, mennyi lehet az elfeledett múlt hagyatékát nyoma? Itanashit ezen kérdései foglalkoztatták, miközben teljes erejével azon volt, hogy a rejtvény megoldására lelve, felnyithassa hát Bansei ígéretdobozát. Egy kinzokuyant fektetett az emelvénynek közepére, a doboz elé, majd térdre ereszkedve meditált. Pontosabban…imádkozott. Oly természetességgel merült hirtelen mély meditatív állapotába, hogy szinte el is felejtette, hogy egy ellenséges szektának az archívumában térdel. Azonban amíg Itanashi bízott Jashinban, mindaddig tudta, hogy cselekedeteivel csak és kizárólag az Ő ügyét szolgálja. Nem hitt abban, hogy bármi baj érhetné. Bansei és a papság hamar térdre borult az Ő parancsára, s engedték kibontakozni a papot.
Végül a papnak sikerült elméjének kitisztítása után a Hadúr hagyatékát őrző dobozt is felnyitnia. A láda lassan nyílt fel a pap hatalmas, és kemény kezei között, majd a pap álarcának rejtekéből, zöld szemeivel egy kis tekercsre, s valamiféle fiolára bukkant a láda mélyén. Mégis mi lehet ez? Újabb rejtvény? Itanashi kiemelve a pergament, szétnyitotta, majd szemügyre vette. Érthetetlen, talán valamiféle ősi nyelven íródott, vérvörös kanjikkal megformált szöveg tárul a pap felé. Próbálta értelmezni, ám a jelek oly kopottakká s talán oly ősivé váltak, hogy először egyetlen betűjét sem tudta értelmezni. A pergament végül az asztalra tette, s gondolkodóba esett, hátha valahol mégis tévedett. Idő közben szemei néhol a tekercset figyelték ismét, majd végül egy, szinte észrevehetetlen apró eszköz segítette őt a megfejtésre.
Egy kisebb, mégis gyönyörű fémből kiépített korsó állt a doboz mellett. Hasonló korsókkal öntötték le magukat a Hetek Tanácsa a fontosabb áldozásoknál. Egyfajta megtisztulási folyamat, mely hagyja a lelket szabadon áramoltatni, s ezáltal a lehető leginkább elérhetik Jashint. A jashinisták körében egyfajta rituális felkonferálása volt a talán még rituálisabb kivégzések előtt. Gyakran ellenfeleinek vérében fürödtek meg ahhoz, hogy fogságba ejthesse a lelküket a rituálé alatt. Hogy mindaddig a jahsinistához köthesse, amíg a rituálé végleg el nem vágja az eredeti gazdatesttől, s ezzel megtisztíthatja a lelket. A korsó oldaláról visszatükröződött az asztal nagy része, közte a papíros és annak szövege is.
„Lelke előtt bezárul a Pokol kapuja is…” olvasta ki tisztán a szöveg közepén lévő sorok egyikét. Ahogy a pap a felismerés hevében felkapta a papírost, megpróbálta visszafelé olvasni a szöveget, s hamar rádöbbent, hogy már csupán végig kell olvasnia ahhoz, hogy megtalálhassa a hadvezért. Méghozzá a kanjik sorrendjével ellentétes irányba. Itanashi újabb részletet olvasott ki a pergamenből, méghozzá az utolsó mondatokat.
„A megperzselt földön pedig, ahol a csata dúlt, templomot emelt a Tűz Országa, a harcban elesettek tiszteletére. Őseink, a Tűz első szerzetesei voltak azok az emberek, akik az anyag világához még kötődő, a hadtéren céltalanul kóborló lelkeket átvezették a szellemek birodalmába. Templomunk azóta is ugyanitt áll, a Nagy Honvédő Háború véráztatta földjét, örök mementójaként szolgálva a jashinista ostor felett mért dicsőséges győzelmünknek.”
Ugyan a tejes szöveget nem volt ideje elolvasni, ugyanis Bansai lépett be. Ekkor a pap már ismét az asztal előtt állt, kezeivel pedig a papírost és az üveget fogták. A pap köpenyének mellső zsebéből egy kisebb tekercset vett elő, majd elzárta a Hadúr múltjának részleteit ecsetelő papírost és az üveget, s visszahelyezte a kabát mélyére. Az elhúzott kabát mögött felcsillan a sötétszínű páncélzata, s némiképp megcsörren rajta a mindezidáig mellvértjén heverő Jashinista nyaklánc. Itanashi összezárta köpenyét, majd fejet hajtva jelzi, megtalálta azt, ami végre összekötheti a sorsát Jashinnal. Egy életen át. A Vándor igazat mondott. S mostanra Itanashi már tudta, miért is kell a Töviserődbe mennie. Azonban ha a Vándornak igaza volt az úti céljában, akkor vélhetőleg Itanashi sorsát is élesen láthatta. A vérpap azonban nem arról volt híres, hogy meghaljon. Túl sok dolga volt, mielőtt megengedhetné magának azt a luxust. Az ő sorsa nem az, hogy meghaljon, hanem hogy újra és újraírva saját sorsát, mindig maga felé kerekedhessen.
A kezdeti tervek vázolásába azonban nem kezdhetett bele, ugyanis a testében pihenő rudak hirtelen megrezzentek, s erős pulzálásokkal jelezték a pap számára, valami nincs rendjén. Gyilkos zöld szemei azonnal Banseit, a főpapot vették célba, ám mielőtt még teste körül a másodperc töredéke alatt szétterjedhetett volna az alig látható szürkés aura, rájött, hogy más irányból fúj a szél. Nem Bansei volt az, aki hirtelen nagy erőket szabadított fel akkor, amikor a pap elérte a célját. Nem most és nem itt akart orvul a vérpapra támadni, hogy az sohase szerezhesse meg a végső titkot. Nem volt elég mersze meglépni ezt, s ezzel mind a ketten tisztában voltak. Valamint azzal, hogy a hirtelen mind a kettejüket elérő lökéshullám egyértelműen az udvar felől érkezett.
- Valóban – ennyit tett hozzá csupán, majd egyre gyorsabb, mégis megőrizve azt a katonás járását, megindult kifelé az archívum folyosóján, át a könyvtár tetejére vezető ajtóig. Lesétált a lépcsőn, majd nyíl egyenesen a hatalmas kaput vette célba. Szemei még csak meg se rezzentek az esetleges tudás utáni vágya végett. Megvolt, amiért jött, azonban más tervei is kiváltották agyában a fogaskerekek működtetését. A Templom hatalmas kapujának nyitott szárnyai között megállt, oldalán a Templom főpapjával. Szemei hamar végigmérték a területet. Ugyan remélte, hogy az udvar nem fog lángokban állni, ugyanis nem tudja, milyen szintekre is emelhette Karut a belé pecsételt Bijuu. Azonban annak a heves chakranak érzete, mely utoljára évekkel ezelőtt érezhetett a medvék országának barlangjában, mégis arra sugallta, jobb, ha távoznak. Megszerezte amiért jött.
Itanashi elindul a hatalmas lépcső felé, majd még az egyszer megáll, s megfordul.
- Tartottad a szavad, Bansei, a Tűz templomának főpapja. Most pedig rajtam a sor, hogy elhagyjam társammal a templomot, szükségtelen áldozatok nélkül. – Itanashi meghajtva fejét, kimutatta azt a szükséges tiszteletet, mely kijárt egy főpap számára. Végül elfordult, s megindult lefelé, a nagy lépcsőn. Álarca mögött azonban sejtető mosollyá görbül szájának széle
A lépcsőfokokon haladva egyre jobban erősödött fejében az utolsó sorok ismétlődése. Nem csupán Yogensha múltjának egy újabb töredékét, s temetkezési helyének adataival távozhatott. A tudat azonban, hogy ez a nemzet végzett végül a Hadúrral, s szórta szét a világban hat részre a testét, kezdte felbőszíteni őt. Ám higgadtnak kellett maradnia. Még.
A főtéren végighaladva nem nézett egyetlen szerzetes szemébe sem, s meg sem hallotta, ha valamelyikük bárminemű szitkozódást üzent volna a számára. Észre sem vette őket. Az egyetlen dolog, ami most a fejében járt, hogy megelőzve a további konfliktust, mihamarabb kijussanak a templom területéről.
- Nincs további keresnivalónk itt. Elhagyjuk a templomot, mégpedig most! – utasította szinte az így is kritikus állapotokat generáló társát, majd elhaladva mellette, nekiindult Hachi kapujának falai felé. A Jinjuurikinek egy jegyzetet adott a kezébe, mely feljogosítja ők a Kijutásra. Itanashi nem akarta lehúzni a falat, amíg nem kerülnek tisztes távolságba. Ezt talán Bansei is megértheti. Ha nem, sajnos ez már nem tartozott Itanashira. Bansei számára talán így is nagy megpróbáltatás veszi kezdetét, miután kijutottak, mégpedig híveinek elárulásának magyarázatával. Elvégre a főpap engedte, hogy egy jashinista, s egy idegen társa, a Bingo könyv Nemzetközi listájának éllovasai között található személyek, a Templom területére jöhessenek, s hozzáférhessenek az archívum titkos részlegéhez.
Itanashi a falon áthaladva, mintha mormolásba kezdett volna. Kivehetetlen szavai talán valamiféle sötét technikát készítették elő. Ám a mormolás egyre hangosabbá vált, míg végül a falon áthaladó Karu kivehette a pap által ismételgetett mondatot.
- A Tűz temploma a jelképe Yogensha bukásának. A Tűz temploma a jelképe Yogensha bukásának. A Tűz temploma a jelképe Yogensha bukásának. A tűz temploma a jelképe Yogensha bukásának. – miután hangja immáron némiképp felerősödött az utolsó megismétlés alatt az átlagnál, a vérpap megállt, alig húsz méterre a faltól. Öklei szinte kiszorították a vért ujjaiból, sötét fátyol kezdte betakarni testét. – Nem engedhetem elveszni a tudást. – mondta ki, majd pecséteket kezdett el formázni.
Az archívumban heverő kinzokujan most megrezzent egy pillanatra, majd hirtelen felizzott a rá vésett pecsétek jelképei, s egy jókora, sötét gömbbé duzzadt, feketeségbe taszítva az archívum elzárt, Jashinról szóló részlegének polcait. Talán egy-vagy két másodpercig tarthatott ki a gömb, mikor is egy erős szívóerő hatására, visszazsugorodott, s végleg elzárult a pecsétbe. Nesztelen és gyors megoldása lehetett a részleg tudástárának nagy részének elpecsételésének.
Itanashi mindaddig várt, amíg fejben vissza nem számolt az ismert időmértékekkel, ami szükséges a technikához. Egy kinzokujant elővéve a földbe hajította, majd a Feloldás jelét mutatva, a fegyveren lévő pecsétből előidézte az archívum részlegét. S csak reménykedett, hogy sikerült megszereznie a tudást, s nem örökre megsemmisíteni. Való igaz, az ellenségének kezében talán még a teljes megsemmisülésnél is veszélyesebbnek hatott a papnak. Ha Jashin tudása nem lehet az övé, akkor senki másé. Meg kell tudnia a valódi titkot, melyet a hetek tanácsa elrejtett eddig. Itanashi meg akarta ismerni Jashin valódi történetét, méghozzá az ellenség által védett területről. Nem tudhatta biztosra, hogy a Tűz szerzetesei nem módosítottak bele a leírásokba, ám a tudatlanságnál mindent többre tartott. Ennek a tudásnak a megismerését későbbre tartogatta. Miután a lapokat egy újabb tekercsbe zárta, s kabátjának mélyére helyezte, ismételten szembefordult a még mindig álló Hachi kapujával. Itanashi zöld szemei végigfutottak a három oszlopon. Elmosolyodott.
- Sajnos tévedtél, Bansei. Nem mocskolom be saját kezem azáltal, hogy más Istenek totemeivel vívjam meg a harcaim. Nem…Ezek azon totemek, kik kudarcot vallottak egyszer Jashin ellen. Hachi kapujának őrzői a bukásukat követve engedelmességre kényszerültek Jashinnak, most pedig a legfőbb Hadvezérének elpusztítóit tartja fogva. Azokat, akik hozzájuk imádkoztak. Akikkel valaha egy volt a céljuk.
Itanashi némiképp szétcsúsztatja lábait, majd erősen megveti azokat a talajon. Talpa alatt még mindig égett a sötét chakra, ahogy a benne mindezidáig elnyomásra került dühét fokozatosan szabadjára engedte. Nagyobb feladat volt a számára mindvégig elnyomni a hitetlenek bűnös templomában. Épp ideje, hogy a felszínre engedhesse dühét. Két kezét összecsapta, tenyerei szorosan feszültek egymásnak, ahogy erős koncentrációba kezdett.
- Ígéretet tettem Bansei, hogy nem fogom bántalmazni az embereid. Hogy híveid életben hagyom, amíg el nem hagyjuk a területet. Ám saját oltalmazóitok végleg elfordultak a templom felől, amikor főpapként megszegted az esküt. Hogy védelmezed a titkot a halálig. Megígértem, hogy nem fogtok Jashin erejétől szenvedni. Saját védelmezőitek lesznek azok, akik koporsóba zárja majd az elbukott Tűz templomát. A templomot, melyről levették az istenük tekintetük.
A talaj megremegett, apró kövek kezdtek el kiszakadni, ahogy a papban tomboló düh egyre inkább formát ölt, s démoni gazdájának testére szökik. A chakraja azonban nem a csak a levegőbe kerül. Jókora mennyiséget koncentrált lábain keresztül a talajba.
- Azonban ígéretet tettem Jashin-samanak abban, hogy rátalálok Yogenshara. Hogy megbosszulom mindazt, amit az elmúlt évszázadokban elszenvedtünk. Hogy meg fogom torolni a bukását. S hogy visszaállítom a jogos Birodalmát. Ez az ígéretem pedig kötni fog engem mindvégig az utamon.
A talaj egyre nagyobb remegésekbe kezdett a közelben, pontosabban a templom körül. A hatalmas totemek is remegni kezdtek, majd úgy tűnik, egyre inkább gyorsuló süllyedésbe kezdtek.
- Megbosszulom Yogensha bukását. Ez a nap lesz, amikor Jashin harcosának legyőzőit, a bukott Istenek temetik el. Legyenek ők eme nap emlékének őrzői. S midőn az utolsó bukott Isten is a föld alá kerül, A Tűz örököseinek elmúlásával méltó büntetést nyernek vétségeik és Isteneiktől való elfordulásért. A mai nap az Új Hajnal napja. Legyen ez példája minden oly ember és Isten számára, akik kérdőre merik vonni Jashin hatalmát.
Miközben Itanashi beszédének sorait hangoztatja, a Hachi kapujának alapzata egyszerre kezd megsüllyedni a totemekkel együtt. Míg a templom körüli fal ezáltal egyre gyorsabb tempót diktálva kezd süllyedni a föld mélyébe. Itanashi zöld szemei végignézik, miközben eres nyakán át szája egyre hangosabban mondatja imáját. A talaj egyre gyorsabban bukik alá a felszínnek, s a Hachi kapuját alkotta nagy mennyiségű chakra pedig megkezdi a templom és a bennragadtak felmorzsolását. Itanashi pedig nem aprózta el a chakrajának koncentrálását. Annyi erőt vezetett a földbe és a falba, hogy biztosra mehessen. Talán egy perc lehetett összesen, mire a három totem teljesen eltűnt a felszínbe, ahogy a földbe engedett föld elemű chakrajával, és a Chidokaku technika segítségével lesüllyesztette a fal peremrészét a föld alá. Végül az egész templomot és lakosságát a meg nem álló pusztító chakra segítségével, egyetlen támadással semmivé akarta tenni. Ha a fal nem is, annak megszűnése, és a kialakult kráterszerű, s a közepén szigetként álló templom alapzata végleg a mélységbe omlik, s végleg elbukik Isteneikkel együtt.
Az ereje megvolt ahhoz, hogy ekkora területeket mozgathasson. Évekkel ezelőtt képes volt elzárni egy Bijuu is a meneküléstől, s csapdába ejteni azt. Dühe pedig aligha mérhető emberi mértékekkel. Elszántságán túljutva, immáron egy vérbeli hódító szállt partra a Folyó országában, s Isteni eredetű küldetéstudatával, valamint saját sorsának kézbevételével nem dönthetett másként. Nem engedhette, hogy egy olyan nép, akik egykoron a dicső Yogenshat évszázadokig elrejtették még Jashin szemei elől is, tovább élvezhesse az ősök erejének dicsfényét. S abban a pillanatban, hogy hátat fordítottak isteneiknek, végleg elvesztették a hívő titulusát. Isten akaratát hordozni kiváltság.
Remélhetőleg szemtanú nélkül távozhatott a két személy a templomból, elvégre egyetlen szemtanú is kockáztathatja a küldetést, ötvenről pedig nem is beszélve. A papnak nem csupán vallási érdekek vezérelték tettének véghezvitelét. Nem is tudta elképzelni, mi van, ha meghagyja az ötven szerzetes életét a tudattal, hogy egy világ által keresett hóhér épp a Tűz országában jár. Meg fogja tudni a világ, hogy Jashin gyilkosa, a Kegyetlen itt járt, de ennek még nincs itt az ideje.
Amennyiben a Templom teljesen megsemmisült, s Itanashi nem érzi jelenlétét a további chakra pulzálásának, társa felé fordul.
- Karu – hangja, mintha mi sem történt volna, ugyanoly higgadt, mély és egyenletesen szólt, mint azelőtt. – Indulnunk kell! A feladatunk még nem ért véget. Csupán most vált világossá. El kell érnünk a határt. Ez adott számunkra egy lehetőséget, s némi időt a távozásra. Így is túl sok időt töltöttünk itt. A végső állomásunk helyszínét út közben elmondom majd. A célunk, pontosabban a célszemélyünk, egy Byakugan használó. A a neve. Szükségem van arra az emberre! Segíts nekem, s ezzel törlesztheted az adósságát annak az erőnek, mely érzem, most is ott dühöng benned, s engem akar.
Itanashi megvárva társa válaszát vele, vagy nélküle, de hamar továbbindul, s gyorsabb tempót diktálva, beveszi magát az erdő takarásába. Gondolatai mindeközben Őt hívják, hogy segítse meg a vérpapot küldetésében.

**Kenshiro Karu** Pént. Jan. 13 2017, 00:51

Egy nagyon rövid ideig elnézem amint az a pár kopasz azon vitatkozik, hogy élve szabdaljanak fel, vagy engedelmeskedve "engedetlen" vezetőjüknek hagyjanak életben. Kik ők, hogy eldöntsék én élek vagy halok. Az indulatok kezdtek felgyülemleni bennem. Egyáltalán miért is foglalkoztat ez? Ez nem én vagyok. Valami nincs rendben velem. Egyre idegesebb vagyok... Ez nem te vagy Kenshiro Karu, vagy lehet, hogy mégis?! Felszabadítom a Nibi chakrájának egy nagyon kis részét. A vörös chakra először csak éppen csak megjelenik körülöttem, aztán egyre sűrűbb és összefüggőbb függönyt képez köztem és a világ között. Az érzés most is émelyítő. Mindenre képes vagyok és nincs szabály ami kötne... Egyszerűen nem tudom megfogalmazni, hogy mit jelent ez amikor valódi "hatalom" van az ember kezében. Azonban mint mindennek ennek is ára van, de vajon én mikor fogom megfizetni? Attól a naptól kezdve egész életemben, soha többet nem lelhetek békét, ha fizikailag minden rendben is lesz a lelkemben egy örök háború dúl de, hogy ki a jó és ki a rossz azt most már végképp nem tudom eldönteni.
A szerzetesek ijedten hátrálnak meg a bijuu chakra láttán, én pedig nagyon nehezen tudom visszafogni magam, hogy ne rendezzek itt tömeg mészárlást. Tudatában vagyok, hogy védekeznének, de egyáltalán nem érdekel, egyszerűen csak ki akarom eresztenia felgyülemlett dühöt. Rá akarom szabadítani a világra, hogy ne én szenvedjek tőle. Ezt a tüzet ami felemészt belülről. Túl kicsi ez a hely, nem szeretek itt lenni. Ekkor előrébb lép egy férfi, aki nem hátrált meg társaival ellentétben. Patakokban folyik a könny a szeméből. Hangosan üvölt rám és von kérdőre. Ki lennék? Te kis senki? HOGY ÉN KI LENNÉK?
Érzem amint izmaim megfeszülnek és ugrásra készen hajlítom be a lábamat. Puszta kézzel fogom széttépni, nem állíthattok meg SENKI SEM ÁLLÍTHAT MEG!
Elnézek a pap fölött a lombkoronák sűrűjébe... A nap éppen úgy áll az égen, hogy az egyik tölgy árnyékot vet ránk. A fénysugarak a leveleken keresztül törve smaragd színbe öltöztetik a lombkorona felső szintjét. Ez a szín ismerős nekem. Valami... fontosat jelképez az életemben, talán a legfontosabbat, de lassan elfelejtem, hogy mit is jelent nekem. Igen ez az Ő színe. Chizune...
A fenébe mit csinálok. Mind két kezem ökölbe szorul amikor magamhoz térek a pillanatnyi "kábulatból". A bijuu chakrája reagálva az érzelmeimre egyre hevesebben örvénylik körülöttem, de amint kezdek megnyugodni a chakra is nyugodtabbá válik körülöttem. Végül a kezdeti párás állapotra szelídül, amíg végül nyomtalanul el nem tűnik, mintha soha nem is létezett volna. Visszazárom a már épnek nem éppen nevezhető pecsétbe a bijuu chakráját. Szerencsém, hogy tényleg csak egy olyan minimális részét engedtem szabadon amelyet még tudok irányítani. Az biztos, hogy a Nibi itt olyan mészárlást végzett volna, hogy az holnap a világon minden címlapon és médiumban szerepelne. Nem, nem szabad ezt így. Hiába értem el a célom egy rossz döntést hoztam. 50 ember azért mégis csak 50 ember és bevallom őszintén a feldühödött tömeg már a történelem során már sok ember vesztét okozta legyen akármekkora csőcselék. Chizune lenyűgözöl, még távollétedben is megmentesz egy templomnyi papot...
Ekkor lép ki a szentély bejáratán Bansai és Itanashi, a pap látszólag elégedett, tehát megszerezte amiért jött. Ez azt jelenti, hogy elmehetünk innen, de vajon Ita állja a szavát? Amikor hozzám lép a jashinista a kezembe nyom egy pecsétet amihez hasonlóval már találkoztam amikor a Hozukijoba mentem be annak idején. Ezek szerint nem fogja megszüntetni a Hachi kapuját, forgat valamit a fejében. Tudtam, hogy ez lesz, ez az én jó öreg Itanashim, nagyjából három percen belül a helyből semmi sem fog maradni, de engem ez miért hagy hidegen? Normál körülmények között már szóvá tettem volna a dolgot, de ezek most nem normál körülmények. Valami nagyon nem stimmel velem.
Egy kisebb monológot követve Ita szinte utasít engem, hogy induljunk. Nagyon nem tetszik ez a hangnem, ha korábban jön ide így akkor valószínűleg nem hagynám ezt szó nélkül, de mivel forgat valamit a fejében egyenlőre jobbnak látom ha követem, de akkor sem beszél így velem, amikor ő kérte a segítségem, tartozás ide vagy oda... Miközben áthaladunk a chakra falon, Itanashi mormog valamit magában egyre hangosabban, először azt gondolom, hogy ismét valami őrült imaszövegét ismételgeti magában, de aztán meghallom a szöveget: A Tűz temploma a jelképe Yogensha bukásának. Ez nem ima, a fiú spanolja magát. Egyre hangosabban mondja, aztán végül már üvöltésben tör ki. Valami tudásról beszél és kézpecsétekbe kezd. Valami megmozdul a pecsét mögött, amikor a jashinista kézpecsételni kezd. Végül megjelenik egy kisebb fekete gömb aztán materializálódik egy csomó dokumentum és az azt tároló szekrények (ha sikerül Itának a jutsu) én pedig nem is a feljegyzéseken, hanem ezen a jutsun csodálkozom, valami féle tér idő, vagy pecsét lehet. Milyen képességeid lehetnek még jashin papja? Miután Ita elintézett mindent visszafordul a templom felé én pedig teszek három lépést, hogy mögötte helyezkedjek el, aztán fáradtan megfordulok. Fölöslegesnek tartom ezt az egészet, de ez az ő küldetése nem fogok beleszólni a vallás háborújába. A zöld szemű pap ismét szóra nyitja a száját és ezúttal Bansait becsmérli, de közben monológját olyan átéléssel mondja, hogy egy pillanatra engem is magával ragad, pedig hallottam már pár hasonlót tőle. Ehhez hatalmas tehetsége van Itának, ezt nem tagadom, lehet előző életében egy szónok volt, de amennyi vér a kezéhez tapad, következő életében valami olyanná fog válni, hogy az élet megbosszulja ezt a sok kiontott vért, ha egyáltalán van következő élet, vagy ha egyáltalán képes meghalni. Nem tudom hol végződnek a képességei és ez egy kicsit megijeszt már amikor tudatomnál vagyok. Nagyon oda kell figyelnem és nem szabad chakrát pazarolnom, mert így a Nibi chakrájával könnyen átvehetem személyiségének egy részét is, úgy látszik ez az ár, ha használom az erejét most éppen, de talán még mindig jobb mintha harcot kellene vívnom vele mint legutóbb...
- Figyelj Ita szerintem nem biztos, hogy... - Elkéstem.
Irgalmatlan doton képességeit ismét latba vetve Itanashi lesüllyeszti a Tűz Templomát a talaj szintje alá a Hachi kapujával együtt, ha valaki ezt túl éli, akkor az talán tényleg megérdemli, hogy életben maradjon. Látszik, hogy a jutsu sokat kivesz Itából... Nem csinálok mást, csak odalépek mellé, eközben mindkét karomon megjelennek a chakra láncok. A bal kezemmel megfogom a fiú vállát miután végzett és így átcsusszannak rá is a láncok így aktiválom a védő mezőt körülöttünk, ha esetleg valamilyen támadás érne, Bansai komoly ellenfél lehet, ha ezt túléli. A jobb kezemen materializálódó két vastag chakra láncal, pedig azt támadom meg aki esetleg kijön a romok közül, így segítve Itát. Azt gondolom, hogy a templom pusztulását azért még végig nézzük, út közben úgy is lesz időnk még beszélni!

Hidan Szomb. Jan. 28 2017, 06:39

A világszerte körözött nukenin páros úgy vág keresztül a riadt és zavarodott tömegen kifelémenet, mint izzásig hevített kés a vajon. A szerzetesek hada szótlanul kotródik el útjukból, félelmük és megvetésük csak félszegen elfordított pillantásukban vet sötét lobot. Bansai továbbra is a széles lépcsősor tetején áll botjára támaszkodva, ahonnan a Lidércet útnak bocsátotta. Bár eltékozolt hivatalának hegyoromnyi súlya kíméletlenül nyomja öregségben megereszkedett vállait, arcán mégis megkönnyebbült mosoly szánt barázdákat. A hiú remény öröme, mely azt hazudja a bizakodónak, hogy kijátszotta a rádézsmált balsorsot. Úgy látszik a naiv szentimentalizmus egy embertelen világban töltött emberöltő alatt sem képes elhagyni egyeseket...

Komor, gyászos csend üli meg az egész udvart, ahogy Itanashi és Karu keresztülsétálnak a képlékeny energiafalon. Az archívumban talált ismeretek azonban olajat csepegtetnének a bármely hithű jashinista szívében görögtűzként lobogó haragra... Hisz a Tűz Temploma nem más, mint az Egyetlen kiválasztott bajnokának bukását dicsőítő emlékmű... Terrakottából égetett mementója a Sötét Nagyúr legarcátlanabb arcbaköpésének. A legotrombább fekély a történelem száz gennyedző sebből vérző testén. S hogy is jöhetne el az Ő dicső kora, míg új Prófétája vérrel tisztára nem mossa a világhistória megfakult lapjain éktelenkedő gyalázatot..? Jashin-sama szándékai egyértelműek. A szentély puszta létezése is megbocsáthatlan sértés az Ő számára. Pusztulnia kell.

Azonban a Sors szeszélyes jószág, hisz leghitványabb ganéba is pottyanhat igazgyöngy... Mindaz a tudásanyag, amit az emeleti Tiltott Szekcióban épp csak végigfuthatott pillantásával a pap. A tudás olyan kincs ezen a barbárságba hanyatló világon, amit még ilyenkor is szem előtt kell tartania, kiváltképp ha az hasznára lehet a Vértemplomnak. Itanashi elvégzi az Utazótól látott kézjeleket, s érzi ahogy chakrája kölcsönhatásba lép az oltáron hagyott pecséttel. Ha mindez nem lenne elégséges bizonyíték sikerére, akkor az alapjukat veszített építőelemek hangos robaja és a templom észak-keleti végéből felszálló por az kell hogy legyen. Azonban amikor a saját magánál tartott kinzojukanon elvégzi a feloldást, semmi sem történik. Mégis hogy az ördögbe csinálhatta Kouryo azt a lélegzetelállító mutatványt a Ködflottával..? Újra elvégzi, semmi. Ha jobban visszaemlékszik a hajón töltött hetekre, eszébe juthat, hogy a titokzatos férfi soha nem tanított neki hasonlót. A számára mutatott technikában minden alkalommal megsemmisült a fókuszul szolgáló tárgy, mintegy elpecsételve magát a semmibe. Ezek szerint az Archívum... Keserédes pillanat ez. Nem csak ellenségeit, de magát is megfosztotta a felbecsülhetetlen értékű fóliánsoktól.

Az összeomló könyvtár hangjára ismét kitör a pánik a Hachimon gátján túl, s nem egy a tar férfiak közül az épületbe siet, hogy utánajárjanak a dolognak. A jashinista azonban ezzel még nem végzett. Átlagos shinobi számára szinte elképzelhetetlen mennyiségű chakrát vezet vascsizmás talpain keresztül a hegyoldalba. A harmatos, kövér szálú fá először vad hullámzásba kezd a férfi lábai körül, majd életenergiájának romlott alaptermészete pár pillanat műve alatt feketére fonnasztja őket. Érzi, ahogy ereje áthatja a talajt a gigászi kapuk alatt... Aztán rohamos gyorsasággal süllyeszteni kezdi őket. Ahogy a több tonnányi építmények vakond módjára merülnek alá a földbe, melyből vétetettek, még a táj is úgy kezd remegni, mint a nyárfalevél. A káosz az égető falakon túl immár tetőfokára hág, miközben Bansai színtelen, reszkető ajkai néma tagadást formáznak. Botja kiesik kezéből, ahogy az olajszínben játszó égbolt ereszkedni kezd, hogy tüzes takarásával örökre maga alá temesse egész rendjét. Azonban amikor az erőtér alámerülő plafonja egész egyszerűen megsemmisíti az épület tetejét, hirtelen olyan düh és erő kezd áradni a látszólag törékeny aggastyánból, mely szinte mellbe vágja a két szemközt álló férfit.

- NEM!

A vénember köszvénytől gyulladt ujjai villámgyors mozdulatokba kezdenek. Szakáll keretezte száját a gyötrődés húzza fájdalmas vicsorra, ahogy érzékeny ízületei számukra szokatlan intenzitással fonódnak újabb és újabb mintákba.

- NEM HAGYOM, HOGY SEMMISSÉ TEDD AZ ÁLDOZATOM! JUTSU SHOU!

Mennydörgi olyan erővel, hogy orkánszerű szavai betöltik az egész alant elterülő völgyet. Ahogy a kézjelsorozat végén összecsapja tenyereit, a Hachimon Kapu milliónyi apró szilánkra hullanak és a terület süllyedése is megáll. Bár a templom alapja megdőlt az óriási idolok éhesen tátongó helyére betüremkedő földcsuszamlásokban, a falak több helyütt megrepedtek és a csúcsos tető is az enyészeté lett... A Tűz Temploma áll. Hogy meddig, az igen kérdéses, mert egészen úgy fest, mintha a hatalmas szentély egyenesen bele akarna bukfencezni a mélyföldre vezető szakadékokba.

Az eddig hisztérikusan zsolozsmázó vagy magát menteni próbáló szerzetesek túlnyomó része azonnal megtalálja sutba dobott bátorságát a főapát héroszi kiállása láttán, s többen nagy mennyiségű chakrát kezdenek felszabadítani. Vezetőjük azonban ugyanolyan ősi dühtől dörgő baritonnal parancsol rájuk, mint ahogy az imént tagadta meg a Próféta halálos ítéletét.

- VISSZA! EZ NEM A TI HARCOTOK! Azért tagadtam meg az eskümet, mert a templomunk alapkövei nem sziklák és kövek, vagy századok óta porosodó tekercsek, hanem ti vagytok. Ez a két ember nem a ti ligátokba tartozik... Ezt a harcot egyedül kell megvívnom. Nekem már úgysincs mit veszítenem... Meneküljetek, hogy új napot lássatok! Hogy legyen, aki továbbadja a Tűz szellemiségét az utókornak, hogy az fáklyaként világítson az efféle korcsok uralta éjszakában az igazaknak! FUSSATOK MÁR FÉLKEGYELMŰEK!

Bár alárendeltjei először bátortalankodnak eleget tenni a parancsnak, utolsó kiáltása olyan erővel söpör végig a tanácstalan sokaságon, hogy végül ellentmondva hősies késztetéseiknek, valóban felveszik a nyúlcipőt és a templomkert átellenes oldala felé sietnek, feltehetően valami szolgabejárón keresve a távozás útját. Ezután hosszú, dinamikus lépésekkel indul lefelé a lépcsőn, sötét szemeiben valóságos máglyaként izzik a harag, amikor Itanashira emeli azokat.

- ESKÜSZEGŐ! Tudhattam volna, hogy az adott szó szentsége mit sem jelent egy olyan gazembernek, aki a Jashin-féle korcs isteneknek hódol! A hitszegők csatája lesz a miénk, de ezegyszer utoljára megesküszöm: magammal viszlek titeket a sírba! Egyvalamiben azonban tévedtél Lidérc... Az isteneink nem hagytak el minket, most is őriznek... A Tűz itt él. Bennem. Egy vagyok vele. És készen állok arra, hogy tisztító lángjaimmal mossam el a bűneiteket! KATON KYUUIN!

Ordítja utolsó leheletével, majd megállva a lépcsősor és a két shinobi között félúton, kifújja az utolsó szuszt is. Begörnyed egy pillanatra, majd ahogy felegyenesedik nyitott szájjal szívja magába az éltető levegőt. Amire azonban senki nem számított, hogy az összes közelben található fáklya, parázstartó és máglya lángját is egyenesen magába szívja száján és orrlyukain keresztül. Ereje szinte már kézzel tapintható, amikor ismét egyenesen áll, szinte már nem is ugyanaz a csendes, félszeg vénember, akit betörésükkor megismertek.

- Mivel ketten vagytok ellenem, azt hiszem, úgy tisztességes, ha én is segítséget hívok. Kuchiyose: Hinotori!

Harap rá ujjára az idézett nevének kimondását követően, majd ahogy földhöz csapja tenyerét, hirtelen füst borít el mindent. Az első, amit az elveszett páros érzékel, az az, hogy iszonyúan megnőtt a hőmérséklet egy pillanatra, majd ismét visszahűlt a levegő szokásos hőfokára. Bansai továbbra is ugyanott áll, ahol eddig. Egyedül. A lassan estébe forduló égbolt felől azonban szokatlan fényességre és szárnycsapások hangjára lesznek figyelmesek. Egy hatalmas madarat látnak, közel tizenöt méteres szárnyfesztávval. S ha ez nem adna elég riadalomra okot, egész teste eleven lángokból áll.

- Gyertek hát Jashin fattyai, meglátjuk kinek a hite erősebb!

//Állapotjelzőket következő körtől tüntetem fel, addig is vissza kell majd olvasnom egy kicsit. Jó harcot és sok szerencsét!//
//Utólagos módosítás: elfelejtettem felírni a rejtvények megfejtéséért járó 10 chakrát.//

**Itanashi** Kedd Jan. 31 2017, 22:37

Mikor a pap aktiválta a kinzokuyanon lévő pecsétet, szembesülnie kellett a tudattal, hogy épp most semmisítette meg Jashin titkait, melyet mindez idő alatt ellensége, s a Hódító legyőzői, a Tűz Temploma őrzött. Immáron azonban a pap megtudta a szörnyű igazságot, s ez igen csak felkavarta benne az így is hevesen áramló chakraját. A sötét chakra ismét kiszökött testéből, a pap körüli légkör pedig egyre hidegebb és sötétebbé vált, mintha minden rossz érzés egy helyen összpontosulna a Földön. Ez a negatív töltet pedig hol felszikrázva, kúszott végig a pap testén. Itanashi tudta, hogy a tudás talán végleg elveszett. Mégis jobbnak látta jelenlegi helyzetét, minthogy az ellenségei birtokában legyenek. A pap egyre dühösebbé vált, s ezáltal a chakraja is egyre nagyobb teret nyert a jelenlévő atmoszférában. A hideg és félelmet keltő érzés talán a templom falai között lévő papokat is megérintette. Az újonnan aktivált Chidokaku lassan kezdte megsüllyeszteni a templomot körbeölelő három hatalmas oszlopot, s ezzel a templomot körülölelő falat is. A chakrafal süllyedésével megkezdődött a templom legfelsőbb tornyának megsemmisülése. Itanashi érezte a szemben álló férfi felől érkező, hihetetlen erős energiahullámok vad rezonanciáját teste minden pontjában. Ki akartak szakadni a helyükről, mikor Bansai elkiáltotta magát. Kézpecséteket alkotott, majd egy szempillantás alatt tette semmivé Hachi Kapuját. Miután a chakrafal feloszlott, a tornyok is megrepedeztek, majd eldőltek. A templom szerzetesei újabb esélyt kaptak tudásuk és szent hitük továbbviteléhez. Bansai megóvta a templomot, majd menekülésre szólítva embereit, egymaga fordult szembe a két shinobival. A főpap elhagyta a hatalmas lépcsőt, majd heves léptekkel érte el a templom megtört falait, s átérve a kiszakított bejárati kapun, megállt, szembe a két Bingo könyvezett bűnözővel. Bansai ekkor újabb pecsételésekbe kezdett, melynek hatására a lassan éjszakába boruló terület lángjai mintha egységesen vonulni kezdtek volna. Bansai magába szívta szinte az összes jelenlévő fáklya és lámpás lángját. Mire készülhet? Ám a jashinistának nem volt ideje ezen töprengeni. Mivel a főpap megakadályozta, hogy a hachi Kapuja a nullával tegye egyenlővé a térséget, más módszerhez kellett folyamodnia. Nem engedhette, hogy ennyi szemtanú rohanhasson a szélrózsa minden irányába. Akkor nem, hogy a Töviserődig nem fognak eljutni, de az ország valamennyi jouninja és ANBUja a nyakukban fog loholni. Itanashinak pedig ennyi ideje nincsen. Gyorsa és határozottan kellett fellépnie az esetleges incidens elkerülése végett. Miután Bansai magába szívja a tüzet, Itanashi megkezdi a templom alapzata alatti földrészt ismét bevonni chakrajaval. Mostanra a teljes alapzatot. A templom ugyan nem apróbb viskó méretű létesítmény, volt már nagyobbal is dolga a papnak. Miközben Bansai a tűz elszívásával van elfoglalva, addig a pap megpróbálja a lehető legjobban körbevenni a talajt a chakrajaval. Bansai felett az éjszakába átforduló területen fényleni kezdett valami. Egy hatalmas, lángoló madár kezdett alábbszállni, egyenesen a templom előtti területeket célba véve. Itanashi bízott Karu védelmében, ám kész volt bármikor eggyé válva a földdel többtíz, vagy akár száz métert is megtenni, ha a madár túlságosan is erősnek bizonyulna az alig látható, láncokból font burok számára.
- Emlékszel a Nibii elleni harcunk első megmozdulására? Tudod, mi következik, barátom – mondta, mindenközben elmosolyodott álarca alatt, s két tenyerét összecsapta. Karu számtalanszor láthatta már ezt az erőteljes és határozott kézpecsét megalkotását a paptól. Mindeközben Itanashi a következőket mondta, ezúttal ismét Bansainak már:
- Sohasem szegem meg Jashin-samanak tett ígéreteim. Az emberi értékek pedig évszázadok óta romba döntik a világot. Egyet azonban megtanultam, mely sem nyugaton, sem pedig a távoli keleten sem változott. Ez pedig az emberi hazugság ereje. Az embereket irányítani csak Isten tudja, de legyőzni a saját hazugságukkal lehet csak. Megígértem Jashin-samanak, hogy eltaposok mindenkit, aki szembeszegül hatalmával. Sem Shoun kutyái, sem pedig a Tűz szerzetesei nem rendelkeznek akkora hatalommal, amely elbírná Jashin erejét. S most, hogy fény derült a titkokra, a megvilágosulás éjszakáján, bosszúm még hatalmasabb lesz. Jashin-sama újból hatalmas lesz. Miután eltiportam mindazt, aki ellenszegült, a világ ismét meg fogja ismerni az Ő nevét. S meg fogják ismét félni az Ő nevét. Jashin újabb alapkövét ide helyezem. Titkotok, s tudásotok bölcsője lesz koporsótok alapköve. Ezen az estén Jashin felhatalmazásával elpusztítok mindent, ami bemocskolva az Ő nevét, rejtegette a múltat és a titkot. Újabb Isten koporsóját húzom fel ma éjjel.
Ekkor Itanashi felerősítette még egyszer, utoljára az egymásnak feszülő kezeivel a templom alapzata alá vezetett chakrat, majd pedig aktiválja a technikát. Most azonban nem kegyelmezve, a két éve bemutatott doton tudását ismét felelevenítve, mikor is a Bijuu méretével megegyező sziklatömbökkel zárta el a macskadémont a gigászi barlangrendszerben, oly erővel és gyorsasággal terjeszti ki most is chakraját a talajba, s az egész templomot, udvarostul, papságostul, falastul és fástul próbálja meg a másodperc töredéke alatt közel harminc-negyven méteres mélységbe süllyeszteni. A Chidokaku a föld affinitásának egyik ékköveként jelen lévő technika remélhetőleg nem fogja őt cserben hagyni.
- A reményetek lesz a koporsótok – mondja ki, ha sikerül lesüllyeszteni a talajt.
- Az álmotok lesz a sírkövetek – folytatja, miközben megakasztva a süllyesztést, remélhetőleg az egész templomot sikerült a föld alá szorítania, elvágva ezzel minden szerzetes elől az utat. Végül a chakraját a kialakult mélyedés falába keringetve át, az előzőhöz hasonló gyorsaságban, immáron vízszintesen mozgatva a földtömegeket, akár a két kezét, úgy próbálja összecsukni az üreg két szemközti falát. Ha sikerül neki, a harminc méter magas földfal összezárul, ezzel végleg megsemmisítve az így is megrongált falait, és az épületét a Tűz templomának.
- A Próféta vérét ontottátok ezen a helyen. A ti véretek fogja immáron mosni ezt a szentségtelen földet. Legyen a főpap maga a tanúja a Megvilágosodás éjszakáján a Tűz templomának bukásának. S legyen a főpap testével jelölve helyét az elárult, s elbukott vallásának temetkezési helyének. Feloldozom eme földet, hogy Jashin prófétájának lelkének egy része végleg visszakerülhessen a Nagyúrhoz. S mostanra saját bölcsőtök lesz a sírotok. Bansai! Te ma ezen a helyen el fogsz bukni. Ahogy a vallásod is elbukott.
Ha Itanashi képes lesüllyeszteni, majd teljes mértékben elásni a föld alá a templomot, azzal nagy előnyre tehet szert az elkövetkezendő harcukban, ugyanis nem kell a szemtanúk miatt aggódnia. Ha sikerül, könnyebben fog tudni koncentrálni az előtte álló főpapra. Érzi, hogy ereje igen csak megcsappant már, így némiképp spórolnia kell az erejével.
Amennyiben sikerül Bansait lényegében egy nyílt terepre „zárni”, s immáron a templom sem jelent akadályt, sem pedig menedéket, a két szökött shinobinak jóval megnövekszik az esélye. A katon mester ellen Karu suitonképességei igen csak jól fognak jönni. Talán ha a kenshiro idejében kapcsol, még képes is lehet a főpapot szó szerint lemosni a pályáról, s a keletkezett üregbe taszítani. A fala ugyan még áll, a pap nem tudta volna megjósolni, hogy a közelgő lángfőnix mekkora erővel van megáldva, s hogy mikre képes. Való igaz, a pap találkozott már lángoló testű démonnal. S eddig a sors úgy hozta, hogy a pap győzelmi rátája pozitív irányba mutatott, ám sohasem becsülhette le ellenfelét. Ismeretlen ellenség ismeretlen utakat jár. Nem lehet tudni, miket képes bevetni saját sikerének érdekében. Ám ugyanez elmondható a papról és társáról is. Vajon a páros ismét győzelmet fog aratni, vagy valóban itt ér véget a jashinista pap története? Nem! Itt nem érhet véget!
Ha Karu közbeavatkozik, s Bansai talpon marad, ha nem, Itanashi nem vár többet pár másodpernél ahhoz, hogy a templomot megsemmisítse a föld alatt.

**Kenshiro Karu** Csüt. Feb. 02 2017, 20:43

A vallások küzdelme zajlott le a szemem előtt és én nem tehettem semmit, hogy megakadályozzam a számomra fölösleges vérengzést. Be kell lássam, hogy ezek az emberek annyira elhivatottak vagy elvakultak, hogy képesek meghalni a valami szent célért amit előttük évszázadokkal valami szélhámos kitalált. Nem is tudom mi történt velem, de mintha kiégett volna belőlem az emberség. Amikor Ita elkezdte süllyeszteni a templomot még a kezemet sem emeltem fel, hogy megakadályozzam benne, hogy megöljön ötven embert. Egyfelől tudtam, hogy úgy sem tudnám megakadályozni, mert akkor visszajönne nélkülem és megölné őket akkor, másfelől valamiért nem éreztem sajnálatot. Nem tudom, hogy mi történhetett velem, de mintha a legutóbbi alkalommal, amikor harcoltam a Nibivel, mintha kiégette volna belőlem az emberséget. Nem érzek sajnálatot, csak dühöt… Csak a tar fej jut eszembe és amint önmagából kikelve felém köp, aztán az ijedt arcok. Életem végéig így fognak tekinteni rám az emberek. Nagyon kevesen lesznek, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok és az egyik ilyen ember most itt áll mellettem és a segítségemre van szüksége.
Itanashi szájából aztán elhangzik egy olyan szó, amit nem tudok hova tenni. A nevű Byakugan használó, akiért mennünk kell. Pontosan tudom, hogy kiről beszél. Az áruló Aoról aki kitépett belőlem annak idején egy darabot. Most pedig a főpap és csatlósai állnak utunkba, hogy elérjük azt az embert, akit mindenkinél jobban meg akarok ölni?
Görcsbe rándul a gyomrom és a kétségek helyét gyűlölet veszi át bennem.
Eközben Bansai egy jutsuval egyszerűen semlegesíti a Hachi kapuját, ami intő jel arra, hogy egy tapasztalt sok küzdelmet megélt ellenféllel nézünk szembe, de ez engem most a legkevésbé sem érdekel. Amint ellenfelünk elkezdi elnyelni a lángokat partnerem körül, megjelenik a gyilkos sötét chakra. A sötétedő ég pedig mintha megnyílna és egy főnix madár jelenik meg a főpap idézése nyomán. A Kongo Fuusa láncai még mindig Itanashira tekeredve biztosítják nekünk a védelmet, így nem érhet minket közvetlen meglepetés szerű támadás.
Jasin papja azonban nem hagyja el magát és amíg Bansai elnyeli a lángokat ő is koncentrálni kezd, valami nagyra készül én pedig sejtem is, hogy mi lehet az. Gyilkos doton képességét fogja ismét használni. Ebben pedig csak megerősít, amit mond nekem. A Nibi ellen is a Chidokakut hívta segítségül talán most sem lesz másként. Én azonban nem Kenshiro Karu szemével nézek már vissza rá. Miközben Itanashi körül szikrázik a sötét chakra miatt a levegő egy felemás szempárral néz farkas szemet egy pillanatra, aztán Bansaira fordítom az erősen vészjósló tekintetet.
- Értettem, még egyszer nem fogja megakadályozni…
Az évek és a rutin olvasható le rólunk, hiszen a pappal már végig harcoltunk egy chuunin vizsgát aztán egy frontot, majd megküzdöttünk a világ kilenc valóban élő istenének egyikével. Ismerjük már egymás mozgását és eltelhet akárhány hónap, év ezt a tudást már nem vehetik el tűlünk, talán már izommemória. Másodpercekkel azelőtt, hogy Itanashi összecsapja a kezét és létrehozza jutsuját én megregulázom tomboló chakrámat és lábamba összpontosítom a suiton elemű chakrát. Jelen pillanatban Bansai az, aki elválaszt engem Aotól, mint a ragadozót prédájától. Dobbantok egyet a földre és kimondom a jutsu nevét. „Suiton Mizu Kamikiri.” Abban a pillanatban egy pengeéles hullámot indítok útnak, amely földet sziklát átvágva közeledik Bansai felé, hogy még esélye se legyen ismét védekezni a Jashinista támadása ellen.
ÉN JASHIN SZOLGÁJA?
Belül tombolok, és érzem amint a Bijuu a rácsoknak feszül. Chakrája szinte széttép belülről, üvölt, hogy használjam már az ördögi erőt, de én nem fogom. Hetekkel ezelőtt a Végzet Völgyében ígéretet tettem magamnak, hogy nem fogom még egyszer használni, csak és kizárólag akkor, ha már tényleg csak az életem múlik rajta. Meg kell tanuljak ismét a saját lábamon megállni egy harcban és nem csak a Nibi chakrájára támaszkodni mindig. Mindazonáltal valószínűleg a pecsét gyengesége és idegi állapotom miatt már érezni körülöttem is, hogy forr a levegő, mintha ki akarna törni egy vulkán. Talán a sötét chakrára reagálok így, vagy egyszerűen csak a kihívás pezsdítette fel megint a chakrámat nem tudom, de a Nibi chakráját nem hagyom megjelenni. Nem nyitom meg a pecsétet és engedek neki szabad folyást, mert ha így tennék, talán az ország e részén mindenki veszélybe sodornék. Ezt a kártyát Aonak tartogatom…
Miután meglátom az erőteljes kézpecsétet én is azonnal elkezdem megalkotni sajátjaimat, hogy rákontrázzak Itanashi doton jutsujára. Szótlanul akár csak egy néma gyilkos…
„Suiton Suishoha”. Az örvény először csak a láncok körül jelenik meg, majd minél több chakrát szabadítok egyre nagyobb és nagyobb lesz. Ezzel egyaránt védekezünk a főnix ellen, ha közben támadna, másfelől pedig egy bizonyos pont után annyi víz halmozódik fel, hogy egy kisebb robbanás következtében az ár elszabadul, és a főpapot veszi célba, hogy elsodorja és a testében minden csontot eltörjön.

// A jutsuimat saját chakrából használom jelen pillanatban csak Karu szemei alakultak át a Nibi lélektükreivé, a pecsét nincs megnyitva csupán csak a gyenge pecsétből szivárgó bijuu chakra lépett reakcióba Karu chakrájával érzelmei hatására! //

**Matatabi** Hétf. Feb. 13 2017, 21:00

A rácsnak feszül. Közel a szabadság illékony madara. Karu oly mohó volt. Oly elhamarkodott. Talán a jóakarat apró szikrája volt, hogy sok hibáját nemcsak eltűrte, de tán még javítani is próbált rajta.. de ez nem az a pillanat volt. Már nem. Már nem volt miért csendben forrongva tűrni, és figyelni, vajon a férfi lelkének mérlege melyik út mellé fordul…
- Minden bűzlik tőle. Az a természetellenes chakra terjeng mindenütt. Érzed te is. Érzed te is Karu, hogy nincs helye. –A Nibi aranyló szeme átragyog a rácsokon. Hatalmas tekintet, mely mögött most nem irgalom villan, hanem a harag vihara tombol. A templomiak miatt haragos? A társad miatt? Vagy talán miattad?
- Kenshiro Karu! Meddig fogod hagyni, hogy lélektelen árnyak szabják meg az utad? MEDDIG akarsz süllyedni a mohóság és a tévképek mocsarában, elutasítva a valóságot? – a kék tűz a vádló. A ketrec mit sem számít ott, ahol a szavak lehetnek a kések.
-Ez lennél te? A harcos? – A Nibi hangja éles, számon kér. Valaha volt köztetek valami.. talán csak egy pillanatra.. valami ami talán hasonlított a bajtársiasságra... Két harcos… és most hol vannak ők?
A Nibi nem tart szünetet. Hangja mit sem veszít erejéből, ahogy testét a rácsnak préseli, hogy minél közelebbről, minél nagyobb, lángoló szemekkel tekinthessen rád.
-NEM! Itt nincs harcos.. Csak te. Kenshiro Karu az OSTOBA!- A Nibi szájából haragos forróság csap ki, de nem végzett, még nem. Van még mit mondania, s vele igyekszik indulataival egy kevés lángoló, forró chakrát is kilökni a rácsokon át, mely ha sikerül, bizony forrongva- fájdalmasan fut végig Karu testén.
- MEDDIG HAGYOD HOGY SOSEMVOLT KÉPEK JÁTSZANAK VELED?

Hidan Pént. Feb. 24 2017, 06:20

Itanashi zengő szónoklatának szavai könyörtelen ítéletként söpörnek végig a roskadozó templom környékén, ahogy lábain keresztül ismét elképesztő mennyiségű doton chakrát ereszt a földbe. Érzi, ahogy romlott ereje beszivárog az idegen istenek által megszentelt, számára inkább megszentségtelnített föld pórusain keresztül, körbegyűrűzik a hegyorom körül, s végül teljesen áthatja azt. Ahogy azonban minden idegszálát megfeszítve elképzeli az eretnek szentély mélybehanyatlását egy szempillantás alatt, szembesülnie kell a dühítő ténnyel, hogy az ő képességeinek is vannak határai. A Hachimon gigászi falait sem volt épp gyerekjáték süllyedésre bírnia... De egy ekkora épületóriással még a Próféta ereje sem vetekedhet. Még nem. A Tűz Temploma ugyan nem várakozásainak megfelelően reagált jutsujára, mégsem mondhatni hogy kudarcot vallott volna. Tájformáló erői hiánytalanul le tudtak fedni még egy ekkora területet is, csupán a kivitelezés sebességével akad némi gondja. A Chidokaku gyorsasága ugyanis messze a várt alatt marad. Ebben a tempóban hosszú percekig folyamatos koncentrációra lesz szüksége, ha csakugyan hírmondóstul el akarja tüntetni a föld színéről Yogensha legyőzőinek dicstelen emlékművét.

- Hallgass! Álnok szavaid, akár a fülembe csepegtett méreg! Nézd meg jól, amit teremtesz Jashin papja... A saját sírodat ásod.

Rivall az ősz szakállú főapát a sötét pap szavába vágva, miközben egy fürge mozdulattal oldalra lép a Karu által útjára bocsátott Kamikiri elől. A borotvaéles, embernagyságú vízpenge sebesen, szinte csak hajszálnyira suhan el mellette, teljes erővel a szentélykapuhoz vezető lépcsőkbe csapódva. Amikor a porral és törmelékkel terhes vízpermet elül, a két elveszett shinobi jól láthatja, hogy a suiton támadás valósággal kettévágta betongrádicsot, egy méter széles, ék alakú hasadással a közepén.

Egy magasból harsogó, földöntúli vijjogás adja a páros tudtára, hogy Hinotori figyelmét sem kerülte el a mesterét célzó gyilkos próbálkozás. A fenséges főnix meglendíti hatalmas szárnyait, lobogó máglyatűz hangja tölti be az éjszakát, s ahogy kitárja őket narancsos derengésbe vonja az égbolt halvány csillagpettyektől ékes vászonát. Azután zuhanórepülésbe kezd, amikor pedig már csak pár méter választja el a két amegamistól, lobogó csőréből lángtengert okád rájuk.

Hogy az Örök Pecsételés Lánca elégnek bizonyul-e egy ilyen intenzív tűztenger kivédésére, ezúttal nem derül ki, ugyanis Karu épp időben hozza létre második suiton technikáját. A vízáradattá manifesztálódó chakratömeg vadul örvényleni kezd körülöttük, teljesen egészében felfogva a lángokat. Ahogy a két őselem összecsap ellentétpárjával, találkozásuk nyomán sűrű gőz szabadul fel, melynek túlnyomó részét a centrifugális mozgás eloszlatja a szélrózsa minden irányába, így nem szenvednek egyelőre égési sérüléseket. Ennek ellenére a Kongo Fuusha dacára is kezd oxigénszegénnyé, fojtogatóvá válni a levegő a láncok alkotta kupola takarásában.

A rájuk zúduló perzselő hullám egyszer csak abbamarad, talán eddig bírta egy levegővel a tűzmadár, ha egyáltalán vannak levegővételhez szükséges szervei, s nem csupán vegytiszta katon chakrából épül fel egész teste. A beálló szünetben a Kenshiro renegátnak van ideje eléggé megduzzasztani a vízburkot ahhoz, hogy egy megfelelő pillanatban hullámverésszerűen az egészet Bansai felé zúdítsa, aki még mindig a kapuban áll. Azaz annak helyén, ugyanis mögötte már a falak egész magasságában megsüllyedt az épület alapzata, csupán a bejárat cserépteteje látszik kis maga a templom is nagyjából nyolc métert süllyedt Itanashi erőfeszítéseinek köszönhetően, noha még így is bőven kilóg a mesterséges gödörből. Az elveszett shinobik azt is láthatják, hogy a túloldalt nagyjából tizenöt szerzetes - feltehetően akik képesek chakrahasználatra - sikeresen kimászott a megsüllyedt templomkertből. Öten eltűnnek a szemközti oldal erdőborította meredélyében, hogy a természetes akadályt képező hegység ellenére is megpróbáljanak megmenekülni. Az egyetlen könnyen járható kijáratot a területről ugyanis pont elállja a jashinista és a jinchuuriki. A másik tíz hátramarad, hogy segítsenek azoknak a hitsorsosaiknak, akik önerőből képtelenek felmászni, vagy megsérültek.

A főpap hátborzongató nyugalommal néz farkasszemet a felé rohamozó szökőárral. Elmosolyodik és kimért nyugalommal tartja le egyik karját hátrafeszített csuklóval, míg a másikkal egykezes kézpecsétet alkot.

- Raigou Senjusatsu!

Harsan mély basszusa, mire egy aranyló fénybe öltözött, lótuszülésbe helyezkedő szellemalak sziluettje rajzolódik ki Bansai körül. Megszámlálhatatlan karja óvó ölelésbe fonja a vén szerzetest. Ahogy az irdatlan hullámok nekicsapódnak az asztrális kezeknek, egész egyszerűen megtörnek rajta, s a habok kettéválva a víznyelővé aljasodott szentélykertbe zúdulnak. Az agg férfi átszellemült hangon kiált a morajló zuhatagon keresztül:

- Látod már Lidérc..? Az én isteneim köztünk járnak, s óvják az őket tisztelőket, nem pedig az árnyak közül suttogják ocsmány átkaikat!

Karu számára azonban hirtelen mindez egy másodlagos valósággá válik, ahogy egy szívdobbanásszerű hang magának követeli figyelme minden szeletét. A fejében pulzáló duruzsolás szinte elviselhetetlenné válik egy pillanatra... Aztán megfagy az idő. A színek kikopnak a világból, elhalványodik Bansai, a Tűz Temploma, s még a közvetlen mellette álló Itanashi képe is, hogy tudattalanjának parttalan sötétjének adja át a helyét. Ismét ott van, azon a helyen... A rácsok mögött ott van néha talán imádott, néha talán gyűlölt, de mindenképp egyetlen valódi társa. A delejes, felemás tekintetben felemás érzések egész tengere ölt testet, s ahogy a démonmacska hangja betölti a teret, egyszerre érzi úgy, hogy a vádló szavak egyszerre szólnak belülről és kívülről egyaránt. Lángbundája sosem látott intenzitással lobog, ahogy a Kétfarkú szabadságát áhító vadállatként újra meg újra nekifeszül a rácsoknak, amik vörösen izzanak a körömfekete sötétségben a bijuu embertelen hőjétől. Az utolsó amit lát, hogy a fatörzs vastagságú vasoszlopok enyhén meghajolnak...

Aztán mintha csak álomból ébredne, az albínó nukenin ismét a jelenben, a valóságtalannak tetsző valóságban találja magát. Bansai még be sem fejezte a szót, amit akkor kezdett el, amikor egy leküzdhetetlen hívásnak engedve visszazuhant lényének középpontjába. Az idő valóban megállt, amíg távol volt. Azonban mielőtt bármit tehetne, egy pillanattal később iszonyatos kín áramlik végig minden porcikáján, ismét csak olyan, mint akkor a Vég Völgyében. Ereiben mintha csak a Föld ereinek tüzes vére folyna, s mintha vulkán módjára készülne kitörni belőle ez a láng. Mindegy is, csak ne őt feszítse belülről. Ha csak egy pillanatig is enyhet kap tőle... Talán ráeresztené bármire... Bárkire. Csak a lélekjelenlétén múlik, mennyire ura a tetteinek az elkövetkező percekben.

Itanashi

Állapot: 93% (chakratartalékaid végét járod, kezd elhasználódni ez a test)

Chakra: 37%

80% alap

- 1% - Iwagakure

- 4% - Tsuten Kyaku

- 25% - Hachimon Heijou

- 3% Ura Shinshou Kai (a pecsét maga korábban lett létrehozva)

- ~~15%~~10% - Chidokaku

- 10% - Chidokaku

- 0% - Indokolatlan sötét chakra pazarlás (visszatöltődött a templomban, de innentől vonom xD)

Karu

Állapot: 90% (chakrahálózatod mintha lángolna és iszonyatos dühöt érzel, noha még ura vagy a tetteidnek)

Chakra: 76%

- 0% - Kekkai Houjin (nem vonom le, a pecsét korábbi megnyitása visszatöltötte, helyette a pecsét állapotjelző romlik 1%-kal)

- ~~15%~~ 10%Kongo Fusha

- 5% - Mizu Kamikiri

- 9% - Suishoha

//Sajnos kicsit megkésve, de utána olvastam a technikának, amit használsz Itanashi. Bár a karakter magasan az átlag S szint felett van, egy B szintű, 500 chakrás technikáról beszélünk, amivel ugyan képes vagy körbefogni az egész alapzatot, azonban nem olyan gyorsan, ahogy kitervelted. A Hachimon kapuinál azért sikerülhetett, mert kifejezetten az oszlopokra koncentráltad a süllyesztést. Amit Te szerettél volna létrehozni ezúttal, az a Dai Chidokaku technika, amivel talán már elképzelhetőbb lenne egy ilyen hirtelen süllyesztés/összezárás. Érzékeltetésképp: Dai Chidokaku

A videóban 9 (!) legalább B-A szintű doton specialista kell ahhoz, hogy ilyen sebességgel süllyesszék meg a Juubit. Most nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni a Tízfarkú és a Tűz Templomának méreteiről, de remélem érted, hogy miért nem engedtem a B szintű változattal kijátszani azt, amit az S szintű technika ismeretében is egy csapat shinobinak együttesen kellett végeznie. De még semmi sincs veszve, kb 10 4 perc alatt teljesen el tudod süllyeszteni, viszont az további 10% chakrát fog igénybe venni. Kérlek próbáljunk jobban odafigyelni a technikák korlátaira. 10-10 chakra.//

//Módosítások oka: az áthúzott értékek a karakterek korábbi kalandjaira való tekintettel lettek újakra cserélve, az alábbi linkekre hivatkozva:
Kongo Fuusha

Chidokaku//

**Itanashi** Szomb. Feb. 25 2017, 14:07

Ahogy Jashin harcos papja összecsapta két kezét, az egész környék remegni kezdett. A föld felrepedezett, majd a három shinobi mögött álló hatalmas falakkal körbevett komplexum megmozdult. A hatalmas torony teteje így is hatalmas károkat szenvedett, ami most következett, talán senkinek sem volt elképzelhető. Az egész létesítmény egyszerre kezdett el remegni, s eközben méterről méterre süllyedni alá a talajnak. A papból hatalmas energiák szabadultak fel, ám még így is megérezte azt az energiát, ami társából szökött elő. Úgy tűnik, Karu is belevág a harcba.
Az égen szálló főnix egyre csak közeledett, majd hatalmas tűzcsóvát indított a jinjuuriki védelme ellen. Karu azonban nem várakozott tovább. Koncentrálni kezdett társa mellett, mire a semmiből szinte óriási vízörvény kezdett fodrozódni a két szökött shinobit körülölelő fal peremén kívül. A víz hullámai felfogták az érkező katontámadást, s hatalmas örvényként zúdult Bansai és a süllyedő templom felé. A főpap ismét meghazudtolva saját hírnevét is, újabb ütőkártyát rántott elő. Itanashi koncentrálása közben szemeit végig a Tűz főpapja felé szegezte, s végignézte, ahogyan az a különleges, és nagy chakramennyiséget felszabadító aura körbeveszi őt. A testébe épített rudak ismét hússzaggatóan kezdtek remegni, ahogy Bansai felépítette a védelmét, s kettészelte az áradatot.
- Hát valóban méltó egy ellenfél lehet. – Itanashi szavait követően a főpap mögötti területeket vette figyelembe, ahol egyre nagyobb betekintést nyerhetett a hátramaradtak területére. A süllyedő alapzatról néhányan megkezdték a falon való felfutást, ám úgy tűnik, hogy csupán egy csekély részük képes csak a chakrahasználatra. De még erre a minimális mennyiségre is késztetést érzett Itanashi, hogy véglegesen, akcióba lendüljön. Fogai egymásnak feszültek dühében, mikor meglátta, hogy az elsők már lassan kijutnak a kelepcéből.
- Elég volt! Nem fogom hagyni, hogy ezek a hitvány söpredékek keresztbehúzzák a terveim. Karu! A főnixet rád bízom, ehhez a te suitonod fog kelleni. Bansaial pedig csak utána fogunk leszámolni. Együtt. Addig én elintézem azokat a férgeket a túloldalon. Ha jelt adok, meg kell majd idézz engem, máskülönben egyedül maradsz ebben a harcban. Bízom benned. – Itanashi ekkor elengedi a további koncentrációt (a Chidokaku koncentrálását), majd egy szempillantás alatt próbál eltűnni a talajban, a Fusha no jutsu segítségével pedig még azelőtt el akarja érni a templom kertjének peremét, mielőtt még túlságosan is sokan jutnának ki.
Célja nem is a perem, hanem a mögötte lévő fás terület határa, ahol talán bevárhat néhányukat azokból, akik az erdőt szemelték ki menekülési útjuknak. A Tobi tsubute segítségével, annak egy mennyiségekben minimalizált darabszámmal operálva próbálná meg lelőni a szembe futó szerzeteseket. Mivel Itanashi a földben való mozgása alatt érzékeli a szerzetesek mozgását, így talán képes lehet olyan helyen előtörni a sötét erdő szélén, ahol a menekülők nem veszik őt észre. Ha nem sikerül hatástalanítani az összes szerzetest, nem fog utánuk rohanni. Más dolga van. Ha jobban megfigyeli, a templom lesüllyesztett pereméről a chakrahasználó papok ismét a mélybe vetették magukat, hogy segíthessenek a civil szerzeteseknek kijutni a halálos csapdából. Itanashi ismét a Fusha no jutsut használná a rövid távolság megtételéhez, majd megállna a perem szélén. Letekint a szerzetesekre, majd két kezét a magasba emelné. Talán a Karu által generált szökőár eléri addigra a templom udvarát, s kisebb helyre koncentrálná a túlélőket. A pap remélte, hogy megjelenése ad annyi időt és lehetőséget arra, hogy a visszaugró mentőakció csapata a civilekkel együtt megálljon, s felfigyeljen rá. Itanashi pedig völgyeket zengető hangján kezdett beszédbe.
- Ti, a Tűz Templomának őrzői. Ti, akik nem oly rég még saját Istenetek dicsőítettétek, most gyáván menekültök, értelmetlen és semmirekellő életeteket mentve. Egyikőtök sem jobb a főpapotoknál. Egyikőtök sem érdemli meg a hitet. Egyikőtök sem érdemli meg az életet. Nem érdemeltek kegyelmet. – a pap szavai közben megmaradt chakrakészletének teljes erejét összegyűjtötte két kezébe. A sötét chakra ismét láthatóvá és érzékelhetővé vált, talán erősebb volt, mint eddig valaha. A hideg, gyilkos aura behálózta az egész térséget. Mialatt utolsó mondatát is kimondta, a két kezét előre tartotta, s a testben lévő összes chakrat egyetlen technikába sűrítette. Talpa alatt némiképp felszakadt a talaj, ahogy a sötét chakra előtörni látszott a testből, míg előre nyújtott kezei remegni kezdtek. Itanashi teste még egyszer megremegett, majd végül a kezeit némiképp hátrahúzva, hihetetlen erősséggel tolta előre a levegőben, a lábai előtt lévő szerzeteseket célozva.
- Kasseiken! - hangja teljesen megnyugodott a papnak, szemeit lehunyva pedig várta, ahogy két tenyeréből a megmaradt készletének utolsó cseppje is előretör. A sötét chakra löket felszakítaná a perem szélét, s mindent elemésztő, gyilkos hullámot indítana nagy kiterjedésben. A sötét chakra hullám magával sodorna mindent, ami az útjába kerül, nem kímélve élőlényt és tárgyat. A hullámnak némi ívet adna a pap, hogy miután elérte a lesüllyesztett talajt, szökőárszerűen sodródna a templomig. Ugyan a pap chakrakészletének a negyedével rendelkezik már csak, talán elegendő lehet ahhoz, hogy szinte sosem látott pusztítást vihessen végbe. Itanashi teste a mélyedébe zuhanna, ahogy elhagyta testét az utolsó chakra is, s egy idősebb, civil férfi képében esne a Kasseiken által generált mélyedés felé. A Shouten technikához használt test pedig élettelenül érne földet.
Itanashi valós teste pedig felkészül, hogy miután a meditációs állapotából felkeljen, ő maga is megidéződhessen a harctérre, s immáron teljes erejével állhasson ki a Tűz főpapja ellen vívott harcban.

**Kenshiro Karu** Szomb. Feb. 25 2017, 15:58

Az események felgyorsultak körülöttem. Miközben Itával ismét egy komoly csapatmunkát hajtottunk végre, sajnos nem alakult minden a terveink szerint. Sejtettem, hogy a papnak nehéz dolga lesz a templommal, de arra nem számítottam, hogy ennyire nehezen fogja tudni mozgatni a földet. Talán azért mert a plusz súllyal a felszínen nem számolt. Látszik rajta, hogy meg kell feszítenie magát, hogy a templom alatti föld engedelmeskedjen akaratának, végül aztán a föld meghajlik jashin papjának akarata előtt és süllyedni kezd. Eközben Bansai egy fürge mozdulattal kitér a gyilkos hullámok elől, melyek mélyen belevágnak a kő lépcsőbe a főpap mögött. Szóra nyitja a száját és Itanashit becsmérli, amire minden joga megvan, de ezzel nem szabad most foglalkoznom azonban észreveszem, hogy a jashinista szemei egy másodperc erejéig vészjóslóan összeszűkülnek. Talán ő sem számított erre. Én viszont folytatom a terv kivitelezését és létrehozom a víz technikát amely szerencsére éppen időben materializálódik előttünk, mivel ekkor a madár is támadásba lendül és zuhanórepülésbe vált aztán csőréből gyilkos lángokat szabadít ránk. Bár a Kongo Fuusa még aktív, de a tűz végül a vízzel csap össze forró párával borítva be a környéket. Az iszonyatos vízmennyiség aztán elindul Bansai felé. A szerzetes valamilyen furcsa kézjelet formálva kitámaszt és a masszívan áll szemben a gyilkos árral. Valamiféle alak materializálódik a tűz főpapja körül, amely úgy néz ki első ránézésre mintha valami chakralény lenne. Ez meg mi lehet? Megszámlálhatatlan karjaival körbefonja a szerzetest és megvédi őt az áradattól. Egy tompa fájdalmat érzek a gyomromból kiindulva pontosan a pecsétből, majd a Nibi kiránt a valóságból és vádlóan szegezi nekem jogos kérdéseit. Nincs időm most vele is foglalkozni egy élet halál harc közepén de a Bijuu makacsul fogva tartja tudatomat.
- Én is érzem, de szükségem van a segítségére, hogy legyőzzük a főpapot. A te erődet nem szerettem volna használni Nibi. Azt mondod, hogy ostoba vagyok és közben csak arra buzdítasz, hogy engedjem szabadjára a chakrádat, hogy szabadon tombolhass? Máskor meg az a problémád ha a te erődet használom fel, és még én vagyok az ostoba?
A bijuu nekifeszül a rácsnak és embertelen haragja lángbundája képében fenyegetően villódzva válik érzelmekből valósággá. Aztán egy pillanat alatt a valóságban találom magam ismét. Érzem amint a bijuu chakra égetően árad szét a testemben...
- Látod már Lidérc..? Az én isteneim köztünk járnak, s óvják az őket tisztelőket, nem pedig az árnyak közül suttogják ocsmány átkaikat!

Bansai mondatára egy pillanatra felnézek, de a gyűlölet olyan hullámai ostromolják lelkem falát, hogy bármelyik pillanatban áttörhetik a gátat.

Benyúlok a zsebembe és megfogom a pici amulettet melyet egy furcsa álom után találtam, hátha valósággá válhat az illúzió. Chizune kérlek ha hallasz akkor most gyere el értem és ments meg. Életemben kevésszer fordult ez elő, de most könyörgök neked, ha hallod ezt az üzenetet akkor gyere el értem, mert most olyat fogok tenni amire nincs bocsánat.

A Kongo Fuusa lánc amely eddig Itanashi vállán tekeredett át, hirtelen semmivé foszlik. A Nibi chakráját már csak a bőröm tartja vissza, hogy ismét a világra szabaduljon, de ezúttal nem fogok akadályt görgetni elé. Helyette inkább felhasználom és megpróbálok előnyt kovácsolni belőle, de ennek vajon milyen ára lesz?

- Értettem, ne késlekedj sokáig úgy érzem, hogy ezzel a férfivel még meg fog gyűlni a bajunk...

Egy pillanatig még Bansaira nézek, de már a Nibi felemás tekintetével.

- Majd én megmutatom neked milyen ereje van egy istennőnek...

A démon chakrája olyan fájdalmakat okoz, hogy alig bírok vele, lábam megbicsaklik és térdre rogyok a harc kellős közepén. Lenézek kezeimre és érzem amint a láva szerű chakra aura kezdi körbevenni a testemet. Jelenleg még ura vagyok cselekedeteimnek, de fel kell használnom a Bijuu pecséten átpréselt chakráját, még mielőtt komolyabb baj lenne. Meg szerettem volna mutatni a Nibinek, hogy képes vagyok nélküle is egy harcot megnyerni, de nem hagyott más esélyt.

- Egy...

A bijuu chakra egyre nagyobb koncentrációban tör fel chakra hálózatomból. A Nibinek egész tekintélyes mennyiséget sikerült kipréselnie a pecséten. "Bijuu Palást 1. Szint"
- Kettő
A bijuu chakra már kezd összeállni körülöttem és az aurából egy macskát megformázó chakra tömeggé kezd átalakulnii. Amint a chakra sűrűsége is egyre nő úgy érzem, mintha talpam alatt megmozdulna a föld és a szél is feltámadt volna. A föld felrepedezik körülöttem amint a hatalmas erejű chakrát felszabadítom magam körül. Erre az egész szituációra talán csak egy jó szó lehet. Embertelen. Közben ha a főnix támadásba lendülne akkor kimozdulok előle és még mielőtt teljesen elpárologna belőlem minden suiton elemi chakra kézjeleket formálok. "Suiton Zessenzan". Az egyik kedvenc technikám mely eddig még sosem hagyott cserben, most a Nibi chakrájából jön létre így a sokkal erősebb hatás garantált. Bansai remélhetőleg Itanashival fog foglalkozni. (Ha esetleg nekem támadna, akkor addig kitartom a zessenzant és a főnix után rá lövök.) Akár támad engem a madár akár nem én a vízelemű jutsuval megpróbálom levágni a szárnyát hátha elég gyors hozzá a vízsugár, hogy leszedjem az égről.
Meghallom a hatalmas erejű robbanást és látom amint az ár elindul felém amit Ita "jelzése generált. A Nibi chakráját közben a két öklömbe koncentrálom és a fenyegető szökőár felé pillantok! Undorító sötét chakra... Nem vagyok hajlandó elviselni a közelembe... A düh és gyűlölet is felszabadul bennem, mely érzések valószínűleg a Nibihez tartoznak inkább de most engem is átjárnak.
- Shougekiha // Lökéshullám! (Ugyan ilyen ütést képzelek el amely a szélrózsa minden irányába és felfelé is megy 36.30-37.30)
Kezdek átbillenni a túloldalra ahonnan nagyon nehéz a visszatérés de a Nibi chakrája annak ellenére, hogy veszélyes és éget, nagyon csábító és minél többet használom, annál jobban vágyom rá, hogy még többet birtokoljak belőle...
Van még annyi lélekjelenlétem, hogy elharapjam az ujjamat és elmutogassam a megfelelő kézjeleket. "Kuchiyose no jutsu: Itanashi"!

// A Nibi chakrájának megidézése úgy néz ki, hogy felhasználom azt a mennyiséget amit ki tudott préselni a pecséten amit nagyjából 2% (Bijuu mércével) Chakrájánál többnek képzelek el ezt pedig Karu még a Bijuu palást második szint megidézésével gond nélkül képes elvileg irányítani. Ezzel létrehoz egy a sajátján kívül álló 60%os chakrakészletet és a Zessenzant is meg a lökéshullámot is abból lövi el. Aztán már a sajátjából idézi meg Itanashit. Így képzelrm el.//

Hidan Szomb. Ápr. 01 2017, 00:55

Ahogy az érzékentúli hatalmak szószólói egymásnak feszítik köznapi mércével már-már isteni hatalmukat, addig a közönséges, kisszerű halandók fejvesztett kapkodással próbálják menteni irhájukat. A borotvált fejű férfiak, akiket rátermettebb társaik segítenek ki a segélyvízű medencéből, rémült patkányokként iszkolnak a szélrózsa irányába, hogy megalkuvásukkal új holnapot lopjanak maguknak. Ez pedig olyan csorba lenne Jashin önjelölt Prófétájának sajátos becsületén, amit nem engedhet meg magának...

Itanashi szétválasztja imaszerűen összetett tenyereit, mire a Tűz Temploma hangos dörrenéssel megáll eleddig feltartózhatatlannak tűnt hanyatlásában. A sötét pap társára bízza a főapáttal és lángmadarával való ádáz harcot, míg ő maga egy rövid kézjelsorozat után eltűnik a föld ölelésében, hogy saját kezűleg varrja el az összes szálat, ami a Láng szolgái után ebben az istenektől elhagyatott világban maradhat. Úgy siklik a kérlelhetetlen agyagban, akár a vidrák a folyók sodrásában. Így alig fél perc leforgása alatt a jobb napokat is látott szentély túlfelén találja magát, ahogy a fák takarásában, valamivel a mentésben segédkező szerzetesek mögött bukkan elő a talajból. Így is túl sok időt vesztegetett - a jelek szerint további pár hihetetlen oldott kereket, míg ő ideért - így azonnal a mélyedés peremétől menekülők veszi az irányt. Bár léptei nem csapnak túl nagy zajt, gonosz jelenléte valahogy mégis felkelti ellenfelei rettegéstől éber figyelmét amint közelebb ér... De már túl késő számukra. A Tobi Tsubute apró, de halálos lövedékei valóságos sortűzként érik a szerencsétlen férfiakat és ifjakat, szinte esélyt sem hagyva számukra a kitéréshez. Ezután ismét vakond módjára merül alá, hogy a kisebb szakadék szegélyén emelkedik elő a sáros rögök közül. Miközben a lopott porhüvelyben maradt erő utolsó cseppjeit előreszegezett karjaiba koncentrálja, újfent ítéletet hirdet az érdemtelenek felett kárhozott istene nevében. Aztán egy lökésszerű mozdulattal rájuk szabadítja az önvalóját mérgező éjfekete poklot, amely bakacsin hullámverésként söpör végig a tar hívők során, ajkukra fagyasztva utolsó páni fohászaikat, mielőtt végleg az enyészeté lennének. A Kasseiken itt még nem áll meg, vadul vágtázva szánt menetet a vértől és a kegyetlen erőtől elsötétedő, derékig érő vízben, hogy aztán minden erejével a templom hátsó falának csapódva végezzen embertelen pusztítást az ősi épületóriás alapzatában. A Lidérc nem gyönyörködhet soká az általa véghezvitt rombolásban, elhomályosodó tekintete épp hogy csak érzékeli a hangos csobbannással alázuhanó, ökörnyi törmelékdarabokat. Fiatal, mégis viharvert arca pár pillanat leforgása alatt fonnyad egészen vénségessé, ahogy erejének utolsó foszlányai is elszállnak a megviselt testből, mely erőtlen rongybabaként hanyatlik a víz felszínén lebegő, megfeketedett áldozatok holttestei közé. A következő pillanatban, mintha csak eleven álomból ébredne, a Sötét Nagyúr kiválasztottja kriptasötét menedékének homályára nyitja zöldes szemeit. Érzi, hogy a Shoutenhez felhasznált chakra túlnyomó része visszatért valódi testébe, még ha nem is teljes egészében. Azonban húsbábja feláldozásával az események követésének lehetőségét is elveszítette... Tétlenségre kárhoztatottságában az egyetlen, amit tehet, hogy bízik barátja képességeiben, s várja, hogy a kettejük közti vérszerződés mikor szólítja újfent a harcmezőre.

Mindeközben a templom bejárata felőli oldalon a magára maradt Kenshiro renegát nem csupán a katonmester Bansaijal és főnixével, de saját démonaival is kénytelen egyedül farkasszemet nézni. A csatában beálló szünet alatt az idő ismét lelassulni látszik, ahogy Karu a szerelmét megszólítani hivatott talizmánra kulcsolja ujjait, melyet egy hagymázas, csukott szemű valóságban kapott ajándékul egy ismerős ismeretlentől. Ahogy néma fohásszal szólítja Chizunét, a bensőjében tomboló düh lángja mintha csak olajat kapna, sosem látott erőre kap. A Nibi forrongása pedig az ifjú elveszettet sem hagyja érintetlenül, egyedül csak az imádott nő gondolata segít megtartani józan, szuverén eszének utolsó szilánkjait. Könyörgése azonban süket vagy érdektelen fülekre talál, már ha egyáltalán valóban bír ez a rejtélyes csecsebecse a szokatlan hatalommal, hogy távolságokat átívelő ereje összekösse két lélek belső hangját.

A jinchuuriki magára maradt, ez kétségtelen... Azaz mégsem egészen. Érzi, ahogy a belépecsételt, csaknem végtelennek tetsző erő pórusain keresztülszivárogva borítja be egy második, izzó bőrként egész testét. Ahogy részben átadja magát a benne lakó démonnak, részben pedig elrabol tőle, korábbi formájára már csak nyomokban emlékeztet a harcos, aki pár perce még saját kétségeivel vívódott. Emberségét fizikai és részben szellemi értelemben is feláldozza az utolsó vérig tartó küzdelem oltárán, ahogy a vérvörös chakra elönti egész külsejét, érzéseibe pedig olyan gyilkos dühöt olt, hogy attól még az ádázul helytálló főpap is megretten egy pillanatra.

- E-ez... Sora ereje! Örökkévaló Láng, irgalmazz!

Suttogja maga elé döbbent, üveges tekintettel a vénség, miközben védekezőn keresztbe teszi maga előtt kezeit, mire a sokkarú asztrális kivetülés is követi példáját. Mivel azonban az aggastyán láthatóan minden figyelmét a védelemre fókuszálja, így Karunak lehetősége nyílik közvetlenül az ismét felé repülő lángmadarat célbavenni. Ahogy a kézjelek elvégzése után irdatlan nyomású és mennyiségű suiton chakrát koncentrált a szájába, az alkonyi láthatárban elvesző messzeségekbe nyúló vízsugarat okád ki a száján. Az egészen vékonyra formált vízdárda a magasba szökken, mintha csak a mennyek alját igyekezne átdöfni vele. Az iszonyatos, bijuu erejével megtoldott technika ellen esélye sincs Hinotorinak, a Zessenzan egész egyszerűen tőből lenyesi jobb szárnyát. A legendákba illő lény fájdalmas, földöntúli vijjogással ad hangot kínjainak, mielőtt hatalmas erővel egy perzselő robbanás kíséretében a talajnak csapódna. Amint a lángtenger elcsitul, a démonhordozó tekintete előtt egy közel másfél méter átmérőjű, izzó és vibráló mintákkal átszőtt tojás rajzolódik ki.

A Kenshiro azonban ezzel még nem áll meg, mi több, még csak el sem kezdte igazán... Vérszín, tűzforró miazmával bevont kezei ökölbe szorulva sújtanak a hegyoldalba, mint kalapács az üllőre. A csapásba minden dühét, elkeseredettségét és fájdalmát beleadva az ifjú olyan embertelen erőket szabadít fel, melyek valósággal átformálják a látképet. A jinchuuriki körül felszakad a föld, egyre terjedő kráter létrehozva, melynek ő pont az epicentrumában áll. Már csak az ütés nyomán felszabaduló légmozgás is felér egy kisebb tornádóval: a kíméletlen orkán nem kegyelmez sem a fákon, sem az épület maradványain. A főnixből hátramaradt tojás darabjaira hullik és a benne szunnyadó tűzfióka kétségbeesett csipogással hagyja az elkerülhetetlent... Az ellenállhatatlan erő szárnyán tehetetlenül hánykolódik egy darabig, majd a legközelebbi tereptárgynak csapódva szikraeső kíséretében semmivé foszlik, hogy visszatérjen a dimenzióba, ahonnan idehívták.

Amíg a környezet szinte darabjaira hullik, addig Bansai fájdalmas, artikulálatlan kiáltással feszül neki a démoni sodrásnak. Mintha csak horgonyt vetett volna a talpalattnyi földszeleten amin áll, nem mozdul helyéről, misztikus technikája még a bijuuk erejével is felveszi a versenyt, míg az századokat megélt fákat is úgy csavar ki tövestül, mintha ócska játékszerek lennének. A főpap ellenállása azonban csak pár szekundum erejéig marad rendíthetetlen. Sarus talpai mély barázdákat szántanak a sárban, ahogy az őt védő chakralénnyel együtt tolja, löki hátra araszról araszra a Karu által felszababított kataklizma. Pillanatról pillanatra válik egyre bizonyosabbá, hogy az ősvilág farkas-démonainak erejétől még maga Amida sem mentheti meg az apátot. Közel egy percig képes dacolni az ellenállhatatlan hatalommal, mielőtt ereje cserbenhagyná. A sorsdöntő pillanatban lábai elemelkednek a földtől, s aranyszínű aurájával együtt hajítja a Lökéshullám ereje egyenesen a Tűz Templomának felső emeletébe. Talán az öreget védő - azonban egyre halványabban pislákoló... - szellemalaknak köszönhető, hogy a vénség a falnak csapódáskor nem loccsan szét nemes egyszerűsséggel, ahogy az a legtöbb halandóval történne, hanem hatalmas lyukat üt a betonfalban, teste pedig eltűnik a nyílást környékező por- és törmelékfelhő takarásában.

Ez a pillanatnyi győzelem pont elég időt ad a Kenshiro számára, hogy elvégezze az idézés kézjeleit, és megidézze Itanashit. Ahogy a semmiből materializálódik bajtársa, undor és gyűlölet önti el Karu felemás tekintetét.

Itanashi

Állapot: 98% (Farkasordító éhséget leszámítva semmi extra, új állapotjelzőkkel indulsz)

Chakra: 90% (Shousenhez szükséges chakrakapcsolat folyamatos fenntartása, illetve a 80%-os veszteség utáni felépülés még nem fejeződött be teljesen)

Karu

Állapot: 88% (Ugyanaz mint a korábbiak)

Chakra: 73% (Korábbiak, Kuchiyose: 3%)

Bijuuchakra: 45% (Lökéshullám: 11%, Zessenzan: 4%)

//20-20 chakra//

**Itanashi** Kedd Ápr. 04 2017, 13:48

- Pusztuljatok egy Isten kezei által! Kasseiken – ez volt az utolsó mondat, ami elhagyta Itanashi száját. Két keze közül egy talán sohasem alkalmazott erősségű fekete chakramennyiség szabadult fel, s tört előre robbanásszerűen. A pusztító és mindent felemésztő hullám oly gyorsan tört lefelé a mélyedés falán, s oly mértékű romboló energiákkal, amelyek ellen a papoknak nem volt esélyük. Így is túlságosan sokat engedett el, s hagyott futni. Hagyta, hogy a rémhíre továbbterjedhessen a világban, hogy a Jashin által táplált félelem még több teret nyerhessen a földeken. A Tűz országa most ismét megtanulja félni az Ő nevét. A templom pedig…az eretnekek dicső oszlopa, nem állhat tovább ezen a földön. A pap meg fogja tisztítani az eretnekek által bemocskolt területet, hogy Yogensha, a Nagy hódító végső bukásának helye ismét feloldozásra kerülhessen. Most már tudja, miért jött, s azt, hogy mit keres. Immáron Itanashi tudja, miért is van itt.
A pap teste a mindent felemésztő örvény után esik. Testét csupán a légáramlat mozgatja, s ahogy külseje egyre inkább veszi át az eredeti formáját, végleg kifújja utolsó leheletét is, s végül egy ismeretlen arcú férfi zuhan arcával a mélyedés alján tátongó vörös vízbe. Az örvény ekkor éri el a templom oldalát, s hatalmas darabokat tép ki az épületből. A fala megremeg, ahogy a kárhozat szele megütközik vele. A roskadó templom látványa elégedettséggel töltötte volna el őt, ám ezt már nem nézheti végig. Még nem. Még feladata van. Nem pihenhet.
Itanashi ekkor kinyitja szemét. Ismét a sötét veremben volt, előtte egy holttesttel. A mellette álló földklón megszűnik, a nagyobb testű kígyó pedig felszisszen. A pap felkel a földről, majd Yakura felé néz.
- Változott a terv. A láda! Vidd el a ládát magaddal. Még találkozunk, Yakura. Úgy tűnik, a saját kezembe kell venni az irányítást. A Tűz Templomának főpapja igen érdekes személyiséggel bír. S roppant erős. Meglátjuk, mire képes most, hogy teljes erőmmel térek vissza. Egy biztos, bárhogy is alakul a sorsa, már győzedelmeskedtem felette. A hitét ár elvettem. Most pedig elveszem az életét.
Itanashi fejében érezte azt a lüktető érzést, mely a Kuchiyose no jutsu technikájának a megkezdésével jár. Hirtelen kavargó, sodró érzet fogta el, majd mintha egész lényét kifacsarták volna terem ismét a Tűz temploma előtt, immáron személyesen. A létrejövő füstben kiegyenesedett testtartással áll meg idéző társa mellett. Mélyet szívott a harctér vértől és portól áztatott levegőjébe. Érezte már a győzelmének illatát. A Vér Kanjival felfestett álarcos kinyitotta szemeit. Öklei összeszorultak egy pillanatra, ahogy mellkasa megemelkedett a mély levegővételtől. A testét körülölelő érzet, mely a benne sodródó sötét chakra bocsátott ki sokkalta erősebb volt, mint eddig. Az a hideg, gyilkos és várszagú érzés fogható volt az aurájában. Itanashi előre lépett, amikor az őt körülölelő füst foszlani kezdett. Álarca mögül kitekintő gyilkosan néző, zöld szemei a templomfal megmaradt tornyát vette célba. Egy nagyobb lyuk tátongott az így is megrongált torony tetején lévő falban. Törmelékpor színezte be a magaslatot. Valószínűleg ott van Bansai. A főnix már nem volt jelen az élők sorában, Itanashi látta a templom kert felőli oldalon a hatalmas lángmadár bukását, s tudta, Bansai egyedül maradt.
Itanashi kezeit maga elé emeli.
- Most pedig. Meg fogjuk törni ezt a nevetséges ellenállást. Nem lehet ellenfele két olyannak, akiknek ereje emberi mértékekhez nem fogható. Isteni hatalmunkkal véget vetünk most a Tűz eretnekeinek hatalmának. Nem hagyom, hogy tovább mocskolhassák hamis dogmáikkal ezt a helyet. Emlékszel még Karu arra a technikára, amit a fronton alkottunk? Pusztuljon ez az eretnek fészek. Meglátjuk, a főpapnak maradt e annyi ereje, hogy kimászhasson a romok közül. – ekkor kezei gyorsabb pecséteket alkottak, majd végül maga elé emelte ujjait.
- Tobi Tsubute – Itanashi a nemrég alkalmazott technikát veti be ismét, azonban a sok kisebb törmelék helyett most jóval kevesebb, körülbelül nyolc-tíz ember méretű sziklát tép ki a talajból. Megvárja, amíg társa felhevíti saját katon chakrajával a lövedékeket, s ezek együttes erejével indítja el a templom főépületének alsó szintjének. Úgy érzi, ha Bansai rendelkezik még elegendő chakraval ahhoz, hogy kivédje a direkt lövéseket, talán kellően mérsékelhetővé válik, ha meg kell küzdenie a beszakadó épület törmelékeivel is. A jashinista a főpap tornyának lábát célozza meg, hogy beszakíthassa Bansai alatt a talajt, s ezzel az egész főépületet megsemmisíthesse. Amennyiben a főpap túléli a zuhanást és képes lesz előmászni a törmelékek közül, akkor valódi ellenfélnek nyilvánul Itanashi szemében, s ezzel együttesen érdemlegesnek is a fejében forgatott terveihez.

**Kenshiro Karu** Csüt. Ápr. 06 2017, 01:00

Amint Itanashi eltűnt a vénség figyelme rám terelődött, vagy talán előtte is megtisztelt vele, de ez most abban nyilvánult meg, hogy a hatalmas főnix madár földön túli vijjogással közelítette meg prédáját azaz jelen esetben engem. Nem is kellett több már el is kezdtem megalkotni a kézjeleket és a bijuu chakrájának segítségével rálőttem a chakra lényre. A jutsum telibe találta a célpontot és az egyik szárnyát le is vágta a testéről. Ha a fele is igaz a legendáknak akkor ezzel valószínűleg nem végeztem még vele, de talán egy kis időre kivontam a forgalomból és tudok az apáttal foglalkozni aki körül még mindig ott a különleges chakra védelem amihez foghatót még talán sosem láttam. A másodperc tört részéig farkasszemet néztünk egymással aztán egy velőt rázó csattanás következtében az ódon épület hátuljából leszakadt egy darab és mérhetetlen erejű sötét chakra járta át a környéket. Tehát Itanashinak sikerült elkapnia a papokat gondoltam magamban, de inkább nem akarom tudni, hogy mi lett velük. A sötét chakra hatására egy olyan erős gyűlölet hullám tört rám amely érzem majdnem áttörte a bijuut fogva tartó pecsétet. Bár a pecsét most zárva van a Nibi odabent tombol és az ő érzései vezetik az én kezemet. Testem körül tömény vörös chakra kezd el felhalmozódni és a Nibi dühe felperzseli maradék emberségemet is. Érzem, hogy ismét mintha kirekesztettek volna a saját testemből akár csak amikor harcoltunk a Nibivel a végzet völgye mellett. Ez az állapot most viszont nem tart tovább pár másodpercnél. Chizune emlékébe kapaszkodva élem túl azt amit most teszek. Két kezemben felhalmozódik a bijuu chakrájának egy tekintélyes része, majd a Nibi minden kínját beleoltva saját kavargó érzelmeimbe szabadítom rá a tűz templomára a felemás szemű fenevad dühét. Örökkévaló lángot emlegettek, most megkapják az örökké való kénköves poklot...
A pusztítás elképesztő erejű volt még a vén szerzetes sem tudott sokáig ellenállni a Lökéshullám mindent elsöprő erejének és chakra védelmével együtt repült keresztül a fölső emelet egyik beton falán keresztül.
A pusztítás végeztével egy pillantást sem vetettem a környezetre, mert már formáltam is a kézjeleket és megidéztem Jashin papjának eredeti testét. Ezek szerint eddig csak valamilyen klónnal vagy bábuval mozogtam együtt... Erről még beszélgetünk és lehet még a bátorságról is lehetne... Úgy látszik a kelet nagyon megváltoztatta Itát. A sötét chakrát olyan erősen éreztem mint talán még soha azelőtt. Ennek köszönhetően a Nibi chakrája ismét rakoncátlankodni kezdett és bár még éreztem, hogy én vagyok a nyeregben de Itanashi jelenléte feltüzelte a bijuut.
Chizune emléke visszarántott a valóságba tudatalattim mezsgyéjéről és ekkor szembesültem azzal a pusztítással amit magam után hagytam. A templom már alig állt, bár az évszázadokkal ezelőtt lefektett alapkövet és a torony még kitartottak én nem voltam benne biztos, hogy meg egy ilyen támadást kibírna. A kráter közepén mi álltunk Itával én pedig nem foglalkoztam Itanashival amíg ismét szónoklatba kezdett mert minden chakrámmal arra összpontosítottam, hogy vissza szorítsam a Nibi lényének azon részét a ketrecbe amely kiszabadult amikor kiengedtem a chakráját. Egy pár másodperces műveletnél többre azonban nem volt időm, mert Ita ismét készen állt, hogy támadjon. Ereje teljében pompázó jashinista ismét uralma alá hajtotta a földet és szörnyű chakrájának nem kis részét felhasználva hatalmas több méter átmérőjű darabokat szakított ki a talajból. Nem is kellett volna mondania pontosan tudtam, hogy mi fog következni. Korábban a fronton már használtuk ezt a kombinációt akkor nagy sikerrel. Megformáltam a kézpecséteket...
- Katon Karyuu Endan!
A lángok most azoban nem a megszokott vörös és izzásában fehér színt vesznek fel, hanem minél jobban koncentrálok annál jobban válnak kékké akár csak az ő lángjai. Ez valószínűleg a Nibi lángjainak köszönhető, de amikor Ita a tartó gerendákat veszi célba én a jutsum végét még a templom alja felé irányítom minden törmeléket eltakarítva a lángoló lövedékek útjából egyszer s mind lángra gyújtva a szentélyt mely a mai éjszakán valószínűleg a földel lesz egyenlő. Gondolhattam volna, hogy nem fogjuk megúszni harc nélkül, bár az elején még reménykedtem, de ha már itt vagyunk végezzünk teljes munkát. Már csupán csak a pusztítás vágya lobogott bennem a mindent felemésztő tűz melynek Bansai hitével ellentétben most én voltam a forrása, most tűz templom főpapja ellen fordult. Vajon képes lesz túlélni egy ilyen támadást és ha a tűz csak az alsó szintekre is jutottak el a kék lángok nem sokára beborítják az egész épületet, de ha ez nem lenne elég a leomló épület is maga alá temetheti. A bijuu chakra még mindig körbeveszi a testem és minél jobban használom annál vörösebb színt vesz fel... ez így nem lesz jó!

Hidan Pént. Ápr. 14 2017, 22:29

Még le sem ülepedett a Bansai becsapódását követő törmelékfelhő, amikor Itanashi ismét teljes harci díszben lép elő társa oldalán a semmiből. Két eltérő világ, két ösvény és két majdhogynem szögesen ellentétes személyiség, mégis szövetségesként szállnak szembe a mostoha világgal, mely konokul megtagadta őket. A harcban beálló szünetben mindkettejüknek lehetősége nyílik futó pillantásokkal illetni a másikat... S mintha egyikük sem az lenne már többé, akik akkor voltak, amikor elváltak útjaik nagyjából egy évvel ezelőtt... Vagy akár csak öt perccel ezelőtt. Karu számára ugyan nem mondhatni, hogy ismeretlen lenne a Lidérc sötét hatalma és kisugárzása, számtalanszor találkozott vele az évek során, még ha ilyen intenzitással soha nem is tapasztalta. Ez azonban vajmi keveset változtat azon, hogy mióta szimbiózisban él a Kétfarkú macskadémonnal, olyan irtózás fogja el az éjfekete chakra puszta közelségétől is, amit a tűz érezne az eső szórásában, ha bírna bármiféle tudattal is.

A jashinista számára azonban... Szinte teljesen idegen ez a forma, ami a Kenshiro igazi valóját rejti, mégis kevésbé van meghökkenve a szokatlan, szörnyszerű kinézeten, mint a jinchuuriki azon a romláson, amin a kárhozott isten prófétája ment keresztül az elmúlt időszakban. A Nibi látványa a barlangban vívott küzdelmük nyomán legfeljebb csak nyomokban emlékeztetett erre a vérvörös, hegyesfülű ördögalakra, aki most mellette áll. Azonban mégis, talán csak a józan paraszti ész, talán egy sokkal finomabb érzék által, mégsem férhet kétség hozzá számára, hogy aki mellette áll, az ugyanaz a bajtárs akit percekkel korábban itt hagyott. Vagy mégsem lenne ugyanaz..? Akárhogy is, a Vérpap úgy látszik szinte már képtelen meglepődést tanúsítani, mintha mindent természetesnek, az isteni akarat egy-egy újabb testamentumának tekintene.

A két férfi - akik titáni erejük jogán lassan már-már ledobni készülnek a halandó korlátok szűkössé vált, kinőtt köntését -, félszavakból is könnyedén megértik egymás akaratát, összeköti őket közös történelmük. Itanashi a kézjelek elvégzését követően kitartja széttárt ujjú kezeit, s parancsára a föld fittyet hány saját statikus természetére és a tömegvonzásra is... Mázsás súlyú rögök emelkednek pillekönnyedséggel a magasba, tétován keringve saját tengelyük körül, csak arra várva, hogy az önkéntes száműzetésbe vonult klánfő szájából kicsapó kék-fekete pokoltűz izzó golyóbisokká olvassza őket.

A két elveszett ninja, mielőtt útjára bocsáthatná a pusztulást ígérő, lángoló földdarabokat egyszer csak mozgást vesz észre a hasadékban, amiben az imént eltűnt a szentély főapátja. Az agg férfiú papi köntöse szinte rongyokban áll, vértől és verítéktől csapzott szakállában sárrá sűrűsödik a por. Zihálva, szaggatottan veszi vénséges, megfáradt tüdeje a hamutól és égett pernyétől terhes levegőt, s minden araszoló lépést sántikálva tesz meg. Bal karja élettelenül lóg maga mellé eresztve, míg használhatóbb állapotban maradt jobbját erősen sérült végtagjára kulcsolja, mintha csak attól tartana, hogy az egyszerűen leesik, ha el meri engedni. Sötét szemeiben azonban a korábbiaknál is vadabb lobot vet a haraggal vegyes néma vád, ahogy hitsorsai hóhéraira szegezi tekintetét.

Szólni, s még inkább cselekedni már nem marad ideje. A nukenin páros valóságos üstökösáradatot zúdít a templom tartópillérei, mielőtt bármit tehetne. Ahogy a csillaghullást idéző lángzivatar eléri az alapzatot, otthona egészében rendül meg alatta, s kezd szemmel alig követhető hanyatlásnak. Az öreg szerzetes egy pillanatra elveszti egyensúlyát, s féltérdre esve próbára dacolni a tehetetlenségi együtthatóval, ahogy az épület alátámasztás híján egészében készül ráomlani. Azonban az utolsó pillanatban összeszedi megmaradt erejét, és egy ügyetlen de jól időzített ugrással az udvar közepére zuhan, hangos csobbanással eltűnve a combig érő vízben. Ahogy a Tűz Templomának homlokzata alázúdul mögötte, öles hullámok csapnak át a feje fölött és fel sem bukkan egy örökkévalóságnak tetsző percig...

Ahogy a viharvert Bansai dacos büszkeséggel emelkedik ki a hullámsírnak, már nyoma sincs annak az erőt sugárzó férfinak, aki egymaga szállt szembe egyszerre kettővel a Shinobi Világ legrettegettebb bűnőzői közül. Pillantásában már nincs remény, csak gyűlölet. Ez az egyetlen érzés, ami még képes számára erőt kölcsönözni, hogy megtört porhüvelyében is egyenes derékkal nézzen farkasszemet azokkal az emberekkel, akik minden bizonnyal a gyilkosaivá válnak ma éjjel.

- A nyájam kiontott vére kiált hozzám a földből, mely magába itta azt... Hát elveszett, minden elveszett amiért oly keményen dolgoztunk századok óta... Csillagok voltak ők a magatokfajta szörnyetegek éjszakájában, s most kihunytak mint a gyertyaláng, ha viasz nélkül marad. De nehogy azt higgyétek, hogy ezzel győzelmet arattatok démonfattyak! Százszor és nyolcszor üdvösebbek ők, kik igaz célt szolgálva haltak mártírhalált, mint ti akik megbocsáthatatlan tetteitek súlyát nyögve kell leéljétek nyomorúságos, szomorú életeteket, amíg egy igaz szívű bajnok pengéje utat nem talál megfeketedett szívetekhez! Mindig lesz, aki küldetésünk tovább viszi... Ti azonban örökké kárhozottak maradtok. Én, Bansai, az Örökkévaló Láng utolsó őrizője ítéletet hirdetek felettetek a fény nevében! Százszor és nyolcszor legyetek átkozottak minden kioltott életért, ami gaztettekkel kikövezett ösvényeteken hagytok hátra! Engem talán legyőzhettek, megtörhetitek testemet, de lelkem megtér végtelen hazájába, hogy hírét vigye fösvény kíméletlenségeteknek! Az istenekkel pedig még ti sem dacolhattok... Szövetségeseitek elhagynak majd benneteket, amikor a legnagyobb szükségetek lenne rájuk, s ha menedékre lelnétek, a világ megtagadja majd azt tőletek. Ha szívetekben szeretet gyúlna, csalódás és magány lészen osztályrészetek! Akárhová mentek, üldözöttek legyetek, s ha a világ pereméig menekültök is, ott sem fogtok nyugalomra lelni, mert az égi világ bírái nem hagyhatnak ilyen büntetlenül ehhez hasonló gaztetteket. Én, Bansai, a Szent Tűz szószólója megátkozlak ezennel benneteket!

Kiáltja harsogó, de gyűlölettől és talán... Félelemtől reszkető hanggal, ahogy ép kezének ujjaival a sebesült kar egy vérfoltos részéhez mártja a mutató és középső ujját, majd az "Átok" kanjiját festi fel a saját homlokára.

- Most pedig... Hacsak nem féltek szembeszállni egy megtépázott vénemberrel, gyertek le ide és fejezzük be amit elkezdtünk! Amíg van bennem egy leheletnyi erő is... Én nem fogok térdet hajtani nektek!

**Itanashi** Kedd Ápr. 18 2017, 00:10

Elég volt ebből! – csupán ennyit szólt Itanashi, miután Bansai az utolsó szavait is kimondta. A két pap egymással szemben állva néztek farkasszemet. Úgy tűnt, a főpap tovább bírta, mint ahogy azt a pap sejtette. Úgy gondolta erejének egy korlátozott része is megteszi a küldetés befejezését, azonban rá kellett jönnie, csak saját erejével érheti el biztosan azt, amit akar. ő pedig a Tűz templomának bukását akarta. Ez az Ő akarata. Az ellenségeit egytől egyig le kell mészárolnia, hogy bosszút állhasson az évszázadokkal előtti bukáson. megfogadta, hogy eltapossa mindazt, akik bemocskolták az Ő nevét, és most, hogy az évszázados titokra fény gyúlt, Itanashi a saját kezébe vette az események sorozatát.
- Úgy gondolja, hogy a Fény harcosa maradt, Bansai? Úgy érzi, hogy istene még mindig védelmező leplét magán tartja? Hogy meghallja fohászkodásait? Nem, Bansai. Lelépett az útjáról. Ellentmondva Istenének, hitének és a Fény adta látomásnak a félelmei vezérelték, s fél az ösvényén megmaradni. Azoknak a halálával akar megátkozni, kik saját életüket mentve szaladtak el a sötétség elől? Azoknak a lelkei után fohászkodik, kik gyávaként menekültek, amikor Istenük harcba hívta őket? Az ő lelkük már semmi se menti meg. Elpusztítottam a fizikális valójukkal együtt, miután Istenüknek hátat fordítva menekültek. Akik megmaradtak, ugyan visszatérhetnek. Újjá építhetik ezt a templomot. Új rendet alkothatnak. De sohasem lesznek elég erősek ahhoz, hogy egy Istent szolgálhassanak. Hitvány férgek, kik nem szolgálják a Fényt, csupán követik azt. Menekülnek a sötét elől. Mert félnek a sötétségben. Rettegnek. Ahogy maga is. Látom, hogy már csak a végső elkeseredettsége tartja talpon. Dicséretre méltó is lehetne, azonban csak egy megtört, meggyötört és halálra ítélt embert. Azt, aki megunta a menekülést. A Sötétséggel való szembenézéssel pedig elfogadta gyengeségét, s megértette szánalmas életének értelmét. Hogy nem menekülhet. Senki sem menekülhet el örökké. A sötétség mindenhol ott van, járhat bármerre is, bármilyen gyorsan a fény. Mindig csak sötétségre fog bukkanni. Nem menekülhet örökké. Milyen kár, hogy ennyi idő után kell csak rádöbbennie.
Itanashi előre lép egyet Karu mellől, gyilkos zöld szemei azonban még mindig véres farkasszemet néz az előtte álló főpappal.
- Megátkozhat engem pogány, Istenkáromló lelkével. Küldhet rontást a fejemre, s állíthat oly vádak elé, melyek az ön végső lelki békéjének talán megnyugvást okozhatnak. Ám sajnálatos módon, ön még most sem látja az egészet. Még mindig vakként jár ebben a világban, Bansai. Az Istenek évszázadok óta háborúban állnak egymással. A Föld maga az ő magán harcterük, ahol megmértethetik erejüket méghozzá azzal, hogy saját hívőikkel vívják meg a harcukat. A világ sakktábláján ön is, ahogyan én is, csupán bábok vagyunk. Az Istenek bábjai. Ha azt gondolja, bármi, amit tett, önerőből tette, téved. Minden lépését előre megírták már. Ahogy ön is, én is feladatok elé lettem állítva, áthatolhatatlan, lehetetlennek tűnő feladatok elé. Ahogy haladtunk előre az Istenek sakktábláján, úgy gyűrtük magunk mögé az akadályokat, s az elénk álló nehézségeket. Egyetlen egy olyan cselekedete, melyet saját szándéka vezérelt, akkor volt, mikor megtagadta Istenét, s lelépett a tábláról. S miután bukásával magával ragadta a táblán lévő valamennyi bábut is, végleg eldöntötte a játszmát. A Tűz Istene látta a mai napot, ahogyan Jashin-sama is. Mind a ketten jeleket küldtek nekünk. Látomásokat, melyek csupán zord rémálmoknak tűnhetnek. Ön megrémült a jóslattól, Bansai, s saját akaratából hagyta el a harcteret. Az, hogy itt áll, már nem azért van, mert az Istenek erőt adtak önnek. Király lehetett volna, mégis parasztként fog meghalni. Azonban így már mindegy is, hogy eltaposom e, vagy sem. Az én feladatom befejeződött. Teljesítettem Jashin akaratát. A Tűz templomának harcosát legyőztem, s ezzel bebizonyítottam Jashin hatalmát. Menekülő, hitetlen papjaid nem fognak soha többé Szent helyként tekinteni eme helyre. Gyáva népnek bizonyult a Tűz papsága. A magafajta hitetlen és Istentagadónak nincs helye ezen a földön. A magához hasonlók azok, akik tökéletes szimbólumává válhatnak a valódi hatalom erejének. Az Istenek háborújában lassan falat emelhetek a legyőzött és gyengének bizonyultak testéből. Emlékeztetnem kell a világot Jashin erejére. Az Ő hatalmának nincs ellenfele. Fel fogom állítani a régi határokat, azokat a határokat, melyek jogosan illették meg őt. Vissza fogom venni mindazt, amit elloptak az évszázadok óta. Az ő hatalmának még nem járt le az ideje. Ha még mindig azt gondolja, hamis átkai elérhetnek engem, téved. Ha még mindig úgy érzi, az Istenek csupán az égből figyelnek ránk, s harmonikus állapotának nem lehetne már élvezhetőbb idillje, az csupán azért van, mert sohasem járt az Istenek útján. Keleten, a Szent földön állandó háborúban állnak egymással a világ alkotói. Véres, nemzeteket eltüntető, birodalmakat süllyesztő háborúk. Olyanok, melyekről csak talán könyvekben olvashatott. Shoun, a Táplálék Istennőjének hitvány klánjai számtalan alkalommal lépték át a határokat, s üzentek nyílt háborút ezzel a Szent földön. Legtöbb híve azóta koponyájával jelzi Jashin felségterületének határait. Mondja, Manabu. Miért harcol még most is? Hisz már mindent elvesztett. S mikor lelke végleg elhagyja húsvér börtönét, örök kárhozatra lesz ítélve, kitaszítva a Túlvilág kapujából. Azonban én feloldozhatom lelkét. Jashin által meg fogom tisztítani a lelkét, hogy az ősi titkok utolsó hordozóját is feloldozva feladata alól ezen a Földön, Jashinnak adhassam át. S én át fogom adni. A harcunk ezt döntötte el. Melyikünk fogja a másik harcos lelkét adományozni Istenének. Ön, ha képes is lenne megölni, lelkem nem lesz képes elszakítva Jashintól Istenének adni, mert elfordult tőle. Lemondott a király címeréről.
Itanashi kellő időt húzhatott el beszédével, s képes lehetett megalkotni két három földklónt, a föld alatt. A klónok a föld alatt közlekedve érnék el a főpapot.
- Most megtisztítom lelkét minden bűnétől. Próbálkozhat Isteni erőnek hitt átkokkal, megbújhat utolsó mentsváraiban, de nem menekülhet előlem. Még választhat Bansai. Átáll egy olyan oldalára, kinek ereje valódi, ki nem bíztatja menekülésre híveit? Ki mellett nem kell menekülni tovább. Aki sikerre fogja vezetni híveit és valódi hatalommal látja el őt? Vagy megunta végleg az életét? Idős már, de még nem öreg. Most, a megvilágosodás kapujában Bansai, újabb esélyt ajánlok az életre. Választhat. Megvilágosultan rálép ismét az élet ösvényére, vagy bukottan, hit nélkül válik a semmivé? Lelkétől el fogom venni, a kérdés csupán, hogy önakaratából vagy az Ő akaratából fogja segíteni a háborút?

Bansai bármit is válaszoljon, a talpai alatt lévő klónok egyike a Chidokaku segítségével megemelné épp annyira a talajt, hogy a pap körüli víz ne érjen a lábához, miközben a másik kettő ez idő alatt a Shinjou Zanshu no jutsut alkalmazva lerántanák a férfit a kiemelkedő oszlopba, méghozzá a nyakáig. Amennyiben nem sikerülne, s a főpap félreugrana, a földben lévő klónok a Chidokakut véve ismét elő, megsüllyesztenék Bansai érkezési helyének talapzatát. A főpap így vélhetőleg nem csak csapdába kerül, de a hömpölygő víz is problémát okozhat az ő állapotát figyelembe véve. Bansai válasza dönt most mindent el. S ha Jashin papja tudja is mélyen a választ, megadja az esélyt, ezzel immáron a második személyt lehetne képes maga mellé állítani az ellenség sorai közül.

**Kenshiro Karu** Szer. Ápr. 19 2017, 00:20

A rögök melyeket Ita emelt ki a földből nagyobbak voltak mint annak idején amikor a fronton használtuk ugyan ezt a kombinációt, de azért nem olyan sokkal, hogy a pusztítás mértéke sokkal nagyobb legyen, ahhoz azonban elegek lesznek szerintem, hogy a templom tartó pilléreit kivonják a forgalomból. A kék lángok látványa teljesen megbabonázott. Az isteni hatalmat a kezemben éreztem. Pontosan jól tudtam, hogy itt most én fogok dönteni élet vagy halál felett. A küldetés, ígéretem, Chizune, Itanashi mind kezdtek teljesen elmosódni az emlékek rengetegében melyek elmém viharában szóródtak szerte szét. A kétfarkú chakrája ismét ostrom alá vette tudatom védőbástyáit de ezúttal fel is őrölte a védelmemet. Érzések söpörtek végig rajtam és miközben még próbáltam összekaparni józan eszem morzsáit a Nibi dühe elkezdte kiégetni belőlem mindazt ami miatt embernek nevezzük magunkat. A külvilágban ebből csupán csak annyi látszódhatott, hogy becsuktam a szemem furcsa rángások szaladtak végig arcomon miközben próbálom a Nibi chakráját teljes mértékben vissza szorítani a pecsétbe. Megformázom a kos kézpecsétet és kettőt lépek hátra. Közben még egy pillanatig hallom amint Itanashi belekezd isten ítéletébe, aztán eltűnik az egész világ. Vajon ilyenkor hogy nézhetek ki kívülről?
- Pontosan tisztában vagyok vele Nibi, hogy miért próbáltál meg az imént is beavatkozni. Tudom, hogy úgy tűnik mintha dróton rángatnának, de tudod ez azért nem ilyen egyszerű. Életem során nagyon sok emberrel találkoztam és a legtöbbjük megpróbált felhasználni a saját céljaihoz mint például a másik sötét chakrás sinobi aki jelen volt amikor legyőztünk téged őt Mirubinak hívják. Akkor már ismerd is meg a kompániámat... Szóval Itanashi az egyetlen aki az utóbbi években mindig vált válnak vetve harcolt velem és sosem érdekelte, hogy milyen rangban vagy helyzetben vagyok. Feltehetőleg ő az egyetlen személy a világon akit nem érdekel, hogy én jinchuuriki vagyok és nem próbálja meg rajtam keresztül kihasználni a te erődet. Most pedig elmondom a helyzetet, hogy megértsd miért vagyunk itt és miért csinálom amit csinálok. Amikor a keresésedre indultunk én ígéretet tettem neki, hogy ha egyszer a szükség úgy hozza akkor segíteni fogok neki ha cserébe eljön velem arra az öngyilkos küldetésre aminek a végén elkaptunk téged. - Még magamat is meglepem, hogy milyen tárgyilagosan vagyok most képes ezekről a dolgokról beszélni, de hát a múlt elmúlt változtatni nem tudunk rajta nem? - Ez pedig azóta is így van, tehát nem gondolom, hogy Itanashinak a te chakrádra fájna a foga. Talán az ostoba vallása miatt, engem őszintén nem is érdekel eddig egy egyenes és kiszámítható ember volt nem trükközött, ahogy a másik tag aki jelen volt amikor lepecsételtünk téged. Most azonban ez változni látszik ezzel a klónnal is, meg a felesleges gyilkolással, valószínűleg arra játszik, hogy öregbítse a hírnevét. Én viszont még mindig azért vagyok itt mert adósságot törlesztek. Bár minden porcikám azt mondja, hogy végezzem ki az öreg szerzetest most azonnal, mert hasznunk nem lesz sok belőle a későbbiekben ha életben marad, de mégsem teszem meg. Igyekeztem nem megölni a papokat sem a templom kertben amikor kiköptek felém. Nem, nem vagyok hibátlan és Bansainak meg sem kellett volna átkoznia ez az átok már kísért amióta 6 évvel ezelőtt partot értem a kontinensen, de ettől függetlenül én még mindig én vagyok és nem irányít senki. Inkább tudsz te irányítani mint Itanashi vagy bármelyik másik shinobi. Számodra valószínűleg örömhír lesz amit most mondok, de inkább kerülök a pokolra akár a saját kezem által, mint, hogy más irányítsa az én sorsomat.
Miközben a Nibihez beszélek minden chakrámat arra koncnetrálom, hogy pecsétet erősítsem és vissza tuszkoljam bele a Nibi fel nem használt chakráját!
- Avval kapcsolatban pedig, hogy miért próbálom így felhasználni a chakrádat... Nézd én ember vagyok te pedig bijuu... megértem, hogy az emberek mindig csak kizsákmányolni, vagy kihasználni akartak, illetve nem nem értem meg de el tudom képzelni a fájdalmat, hogy milyen az az érzés amikor az erőd miatt tisztelnek nem pedig amiatt aki valójában vagy. Ne felejtsd el ez azért egy két élű penge én is látok ám dolgokat és sejtem alapból is, hogy te is egy sokkal összetettebb személyiség vagy mint a farkaid száma. Viszont a realitáshoz visszatérve ez egy ilyen világ amit te már százszor inkább megtanultál mint én az utóbbi két évtizedben. Itt az számít, hogy ki bír a legkevésbé meghalni, vagy kinek van több chakrája, szóval most vagy hagysz cselekedni mint Kenshiro Karu és visszahúzódsz a ketrecbe, vagy nem próbálod feltörni a pecsétet és segítesz nekem ahelyett, hogy két frontos háborút kelljen vívnom?
Ezzel a kérdéssel magára is hagyom a Nibit attól függetlenül, hogy sikerült-e teljesen visszazárni a chakráját vagy nem, kinyitom a szemem és annyit látok, hogy Ita eltávolodott tőlem és az apát felé lépett. Aktiválom ismét a Kongo Fuusa technikát, hogy vész esetén meg tudjam védeni magam végső esetben támadni vagy megvédeni Itát ha úgy alakul. A chakra erőtér csak akkor aktiválódik ha Bansai valami nagyobb végső támadással próbálkozna elsöpörni minket.

**Matatabi** Pént. Ápr. 21 2017, 23:22

Perzselt. Fájdalmat okozott. És várt.
Az ébredésre.
Kenshiro Karu ott állt a ketrec előtt. A pecsét gyengesége egyértelmű volt, a lángok jóval túlterjedtek a rácsokon, s most, hogy a férfi megjelent, a kék tűzben felizzott egy kísérteties arany szem.
Mikor volt utoljára, hogy Karu így állt előtte?
Felkereste őt, mióta harcra hívta, hogy elorozza az erejét, felrúgva a köztük lassan kialakult törékeny kapcsolatot? Figyelt rá akkor vagy azóta?
Az ember milyen könnyen feledi, hogy kivel osztja meg a testét…
A Nibi tekintete dühösen megvillant. Nem volt szó, nem volt fájdalom vagy figyelmeztetés, ami eddig eljutott volna Karu kemény fejéig, és mióta csak ide érkeztek, Karu nemtelen és felesleges harcot vívott a szerzetesekkel. De most előtte állt.
És megpróbált valamiféle magyarázattal előállni…
Az ember fia milyen naiv és egyszerű…
-Az, aki hagyta, hogy a chakrája romlottá váljon, megfertőzi a körülötte lévő dolgokat is. Az út, ha vele haladsz tovább, lásd bármilyen ártatlannak is veled kapcsolatban, mondtam már: a pusztulásodba vezet. – a kék láng függönyén át, mely alakját elrejtette előled ezúttal, vészjóslóan és halkan hangzottak fel szavai.
- Az ember, aki csak rombolni tud, de szeretni nem, elirigyli majd a lobogó életet, ami a kérges szívben már nem lakozhat… Vágyakozni fog az ártatlanságra, amit soha többé nem birtokolhat, s ezért azt fogja kívánni senki más se birtokolhassa. - Bár továbbra sem láttad, biztos lehettél benne, hogy közelebb mozdul e szavak közben.
-Azt mondod ő az egyetlen, akit nem érdekel a chakrám. De vajon TE, aki vagy, aki valaha tehát a társa voltál, érdekled még őt? Vagy helyettem te magad vagy az eszköz, aki alantas és gonosz céljait végigviszi? – alacsony, kék lángok futottak körülötted spirális mintákban szerteszét. Bár szavai végére fellobbantak, más volt ez, mint korábban. Ezúttal legalább ezekkel nem próbált elhamvasztani.
-Te is látod, megváltozott… - az arany tekintet eltűnt a kék lángok között, s ezzel hangja is jóval megfoghatatlanabbá, éteribbé vált.
-Értem, hogy az ügyed a becsületről szól. Az ígéret, ígéret, ha már megtetted, még ha tisztességtelen tettekre kényszerít is. De te is tisztában vagy vele, hogy az érzéseid ellen késztet cselekvésre… - hagyja, hogy a szavak a levegőben lebegjenek, s időt hagy arra, hogy kicsit elgondolkozz rajtuk.
-Elég egy ártatlan vagy annak tűnő tett… elég egyetlen röpke pillanat… Kenshiro Karu, ezeknél nem kell több, hogy beléd férkőzzön és megfertőzzön… s mikor már nem lesz elég, hogy arra kényszerít, hogy a lelked ellen cselekedj… – kék lángok lobbannak, hogy bevonja velük a pecsétet. Még nincs itt az ideje hogy megpróbáld elhallgattatni, még ha ennyivel faképnél is kívánod hagyni.
A hangja elkísér…
-Az életed veszélyben van. De a veszedelem nem ez a pap.
A Nibi úgy döntött, hogy nem adja fel a harcot e fiú lelkéért akkor sem, ha ő maga kívánja így. Valóban sokat látott már a világból, épp úgy, ahogy Karu mondta, ám egészen másként, mint ahogy a fiú azt gondolta. Kurama bizonyára kihasználta volna a kínálkozó alkalmat arra, hogy eleméssze.. de ő nem Kurama volt, még ha vágyott is a szabadságra… nem ő volt, még ha ez a tudatlan ember oly kevéssé igyekezett is megérteni mindazt, amit mondani szándékozott neki, mi több ez a gyermek megpróbált időről időre fölébe kerekedni, kizárva a kényelmetlen igazságokat, amiket a macska képviselt.
A Nibi tehát úgy döntött, nem hagyja itt pusztulni Karut, így igyekszik megóvni a testét, de nem hagyja elveszni a lelkét sem, így tüzét fogja felhasználni, hogy manipulálja a mozdulatait. Az eddigi folyamatos fájdalom enyhült. De épp elég volt ebből a szégyenteljes ámokfutásból…

Ha Karu, szavai ellenére a szerzetesre támad hogy megölje, vagy éppen Itanashinak kell a védelem, igyekszik a kellő pillanatban égető fájdalmat lobbantani izületeiben, hogy ezzel eltérítse a mozdulatait, s lehetőleg igyekszik elérni azt, hogy a sikertelenné váló támadások új célpontja Itanashi legyen.

Hidan Kedd Ápr. 25 2017, 22:10

- Bah, kímélj meg a végeláthatatlan, ostoba locsogásodtól Lidérc! Nem fogok erkölcsi- és valláséleti vitákat nyitni egy jashinistánal...

Horkant fel gúnyosan, már-már szórakozottan "Manabu" Itanashi újabb kinyilatkoztatása közben, bár úgy látszik maga sem gondolja egészen komolyan, hogy ennyivel ellenfelébe fojthatja a szót. Lassan araszolva, gázolva a lábát nyaldosó sötét tavacskában megindul ellenfelei felé, hogy szavak helyett tettekkel szerezzen érvényt fenyegető ígéretének. Mindenesetre a küzdelem verbális aspektusát, a szájkardozást vitathatatlanul a vérpap nyerte, az agg tűzszerzetes ugyanis olybá tűnik végképp megunta az üres vádak dobálását.

Figyelme láthatóan lankad a halál árnyékában, csak túl későn veszi észre a víztükrön jelentkező koncentrikus köröket, melyeket a lába alatti iszapban úszkáló földklónok gerjesztenek. Így gyászos látképet nyújtó menetelését hamar derékba töri az alatta kiemelkedő sárpiedesztál. Egy pillanatra inog csak meg egyensúlya a váratlan talajmozgástól, ez azonban pont elég időt ad a Tsuchi Bunshinok számára, hogy nyakig rántsák a megázott föld fullasztó ölelésébe. Az arcát érő, apró hullámverésektől köhögve és prüszkölve, de Bansai eddig megismert természetét egészen meghazudtoló, hisztérikus kacagásban tör ki a Próféta ajánlatának hallatára:

- Istened ostorának tartod magad, de naiv kölyök vagy csupán Itanashi, ha azt hiszed szövetségesre lelhetsz bennem mindazok után, amit tettél! Nem csak helytartója vagyok a Tűznek, ha kialszik a fény, magam leszek a fáklya, mely tisztító sugarával bünteti a homály szolgáit! Áldozati máglyám füstje a mennyek alján fog kopogtatni tömjénujjakkal az igazságért, melynek végrehajtásában elbuktam! Örökkévaló Láng, adj erőt méltón meghalnom! KATON HIGUCHI!

Ordítja elvörösödő arccal a vén apát, mire kisvártatva gőzpermettel terhes robbanás szórja szét novaszerűen a víztől alaposan megpuhult iszapbörtönt, melynek epicentruma maga Bansai. Pár pillanatra gyűrűszerűen szétválik a víz a tetőtől talpig lángokba öltöztetett, agg férfiú körül, mielőtt sisteregve újból összezárulna lábai körül. Minden porcikája, mely valamelyest kilóg a vízből, a vénség ruhájának maradéka, s összes szőrzete egy szempillantás alatt omlik finom pernyévé. Ezalatt a tó a szerzetes közvetlen közelében vadul bugyogva kezd azonnali forrásba. A jashinista érzi a közte és a klónok között feszülő vékony chakrafonál rezgéseiből, hogy egyik másolata a háromból azonnal megsemmisült, a másik kettő azonban elég mélyen lehetett a templomkert iszapjában, hogy megússza az elementáris erejű kitörést.

A mezítelen, aszott testet alig takarja tűzpalástja, ahogy a főpap fájdalmas ordítással próbál felülkerekedni az őt kínzó, de ugyanakkor megváltó lángok égető csókján. Mintha csak lépcsőre lépne, kiemeli egyik lábát a vízből és fellép tükrére, majd ugyanezt teszi a másikkal is. Korábbi lendületéhez képest egészen lassan halad, látszik hogy már ereje legvégét járja. Talán nem is az a célja ezzel, hogy kárt tegyen a két shinobiban, hanem saját üdvét óvva megpróbálja elemészteni saját porhüvelyét, mielőtt Itanashi a boszorkányisten kegyelmébe ajánlhatná azt. De ennek ellenére a harci szellem még nem hagyta el... Minden nehezen megtett lépéssel egyre közelebb kerül a medence széléhez. A kérdés már csak az, hogy képes lesz-e még valaha elhagyni azt.

Kenshiro Karu gondolatai mindeközben egy másik valóságban kalandoznak, ahol az idő és a tér éppoly jelentéktelen díszleteknek tetszenek, mint a fizikai világ kormos, tar fái, a templom s lemészárolt népe, és az egymás felett ítélkező papok számára üres, bigott diskurzusa. Jashin és Örökkévaló Láng... Ezek neki nem többek bugyuta és veszélyes dogmáknál, melyek nevében minden látszólag igazolhatatlan tett szentesíthetővé válik követői számára. A jinchuuriki azonban ennél pragmatikusabb ember, nem csupán tudója, de hordozója is a valódi, kézzelfogható emberentúlinak. És olybá fest, hogy éppen számadással tartozik a testébe börtönzött isteni hatalomnak.

Ismét azon a sötét, parttalan helyen találja magát, melybe mostanság – különösen a Végzet Völgye óta – egyre gyakrabban látogat el akarva vagy akaratlanul, mintha csak két valóságban létezne egyszerre, melyek mezsgyéi feltartóztathatatlanul omlanak egymásba minden ilyen találkozás után. A Nibi néma vádtól csillogó, arany pillantása szinte keresztülfúrja az asztrális ketrec előtt álló Karut, ahogy nem csupán a Kétfarkú, de maga előtt is igazolni próbálja részvételét ebben a véres tragikomédiában, melybe csöppent. Nem csupán két világ, de két ellentétes értékrend gyermeke is ő, s hogy melyik oldalra billen a mérleg nyelve végül, annak csak ő és a macskadémon lehetnek tudói.

A lángbundából áradó kékes derengés a már ismert és olykor félt dühről tesz tanúbizonyságot. Azonban a válasz, mely a sötétségből érkezik az elveszett jinchuurikihez azt sugallja: a Matatabi nem csupán ő rá, de őérette is mérges. Hogy fúriákat idéző haragjában is képes meglátni a megmenteni érdemest abban az emberben, aki saját húsának börtönébe láncolta őt, s aki miatt már csak annak szemével meredhet az ég végtelen, felhőfodros kékjébe. Szigorú intelmei emberöltőkön keresztülívelő bölcsességről árulkodnak, s arról, hogy ez a különös, emberidegen teremtmény még mindig látja az értéket egyetlen, számára kérészéltű halandó megváltásában.

Itanashitól való viszolyodását egy percig sem rejti véka alá, amúgy sem tette soha. Azonban a sötét pap visszatért külhoni zarándoklatából, s régi adósságokra hivatkozva kamatostul nyújtotta be a számlát, melyet a Kenshiro talán a lelkével fog megfizetni, hacsak nem szabnak új irányt társulásuknak. S a Nibi, talán csak hogy rácáfoljon az oly gyűlölt jashinistára, talán hogy megmentse hordozóját, mindent elkövet, ami hatalmában áll, hogy elejét vegye a talán feltartóztathatatlan hanyatlásnak.

A Karun testén található pecsét szinte felizzik, ahogy mindkét oldalán erőteljes nyomás keletkezik az egymásnak feszülő akaratok hatására. Olyasféle párviadal ez, melyet már többször is megejtettek az elmúlt hetek során, mégsem sikerült olyan katarzisra lelni ezek során, mely mindkettejüket elégedettséggel töltötte volna el. A fuuin ugyan rohamosan gyengül minden feloldás után, de még van annyira ép, hogy visszatartsa a bijuuchakra oroszlánrészét... Csakhogy annak töredéke is világpusztító hatalommal bír. Azonban a Kenshiro legnagyobb szerencséjére a Nibi most ezúttal nem szándékozik kártékony módon használni azt.

Ahogy azonban az ifjú újfent megformálja az Örök Lepecsételés Láncainak kézjeleit, és kiterjeszti azt magára és bajtársára, égető-szúró érzés keletkezik alhasi tájékon – vagy ahol a pecsét van, ha máshová helyezték. Ez korántsem olyan kínzó, mint a korábbi kitörési kísérletek során észleltek, azonban bőven kellemetlen, amikor folyamatos koncentrációról van szó. A Kétfarkú szokatlan módon próbál érvényt szerezni akaratának... A Kongo Fusha béklyói a fiú szándéka ellenére is összébb húzódnak, egészen annyira, hogy épp hogy csak körbeveszik őt, Itanashi már kívül marad rajta. Mindezt tetézendő, az előtte pár lépésnyire, féloldasan álló pap felé eső keze magától mozdul, hogy egy nagyot lökjön társán, hogy így az még közelében sem legyen az általa létrehozott chakravédelemnek. Ezt megfelelő összpontosítással még képes megakadályozni, ahogy a védelmet is képes kiterjeszteni újból a jashinistára... Ha akarja. A kérdéses csupán az, hogy ha így tesz, mivel próbálkozik a Nibi legközelebb.

//Állapotjelzőkkel megint adós maradok egy körig, Bansai még 2 körig él.//

**Itanashi** Kedd Május 02 2017, 01:26

Itanashi cska állt. A főpap szavait hallgatta. Miután sikeresen elfogta, Bansaiban valami rejtett erő szabadulhatott fel, s végső tartalékait is felhasználva, valóságos robbanást idézett elő, méghozzá a talajban. Nem használt kézjelet, csupán egyetlen technika nevét mondta ki. A kirobbanó lángok felemésztették a testét fogva tartó földet, mélyen marva a talajba is, magával ragadva a talaj alatt mozgó hasonmások egyikét. Itanashi elmosolyodott álarca alatt. A sötét chakra csak úgy izzott teste körül. Ereje harci dühével egységesen növekedett, s vált egyre láthatóbbá. Élvezte a harcot, még ha eddig nem is nagyon izzasztotta meg magát. Mélyen szívott a halálszagba, mely körülötte és az egész templom körül lengett. A Tűz szentélyének atmoszféráját keserűség, szenvedés és halálszag kísértette. Azonban mást is érzett a levegőben. Egy hatalmas, és összetéveszthetetlen erőt, amely szinte a közvetlen közelségéből áradt. A Nibii feltörő erejét. Hát emlékszik még rá. S az elfogó testébe zárva is bosszúra szomjazik. Itanashi, a testébe rejtett érzékelők segítségével megérezte, ahogy karuban mozgolódni kezdett a démon. Ahogy ki akart törni. Érezte, ahogy Karut egyre jobban magával ragadja, ahogy szinte sodródik. Látszott rajta. Társa most két világ között viaskodott. Veszélyessé válhat a helyzet, ha a Nibii most törne elő. Túlságosan is nagy hangzavart okoztak eddig is, s a templom lángoló füstjei hamar el fognak érni Konoháig. Ha majd az egész templom lángokban fog állni.
Karu mindeközben a már bemutatott védelmét akarja újfent feloldani, ekkor a rudak oly erővel tépik szinte ki a pap húsát vibrálásuk során, mely reflexszerűen fordíttatják a pap figyelmét társa felé. Karu keze ellöki őt, majd bezárja magát a saját burkába. Itanashi látta társán, hogy nem képes kontrollálni ezt a fajta erőt még oly tökéletesen, ahogyan arra szükség lehet. A Nibii még mindig ki akar törni belőle. S bosszút akar állni. Talán jobb is, hogy most nincs közvetlen mellette.
- Fogd vissza az állatodat, Karu. Ne engedd, hogy a sértett, s bukott démonod felül kerekedhessen elméden. Most ne! Tényleg megváltoztál. Engedted, hogy más irányítson téged. Jobb is, hogy most hátrébb állsz. – a jashinista ekkor ismét a főpap felé fordul, aki az előző támadásával megégette saját testét, s szinte már félholt állapotban, de még mindig a talpán áll. S előre lép. Feléjük.
- Ahogy elnézem, itt már nincs több dolgunk. Befejezem, amiért idejöttünk. Ha képes vagy koordinálni a szörnyeteged, gyere egy hét múlva Amegakure határára. Ott foglak várni. Most menj, pihenj.
Jashin papja végül teljes testével szembefordul a haldokló főpappal. Nyakát megropogtatja oldalra, mindeközben elméjével a föld alatt megmaradt klónok egyikét a templom udvarának végébe küldte, ahol az elhalt bábjának teteme fekszik. A klón feladata, hogy megszerezze és biztonságba helyezze a ládát, amelyet a templomból hozott ki. Itanashi eközben előre lép.
- Úgy tűnik, nem értette meg a felajánlásom. Nem a szolgálat lehetőségét ajánlottam fel. Csupán azt, hogy elfogadja e a hűséget, mielőtt megölöm. Így is, úgyis, Jashin-sama katonája lesz. Teste örök rabságban fog a Földön ragadni, s szánalmas cselekedeteinek bűnhődéseképpen azt fogja szolgálni, akinek az egykori bukásának emlékét őrizte. Ám úgy tűnik, felesleges a magyarázkodás. Ön halott ember, Bansai, s nem oltalmazza már semmiféle Fény. Kialudt, mikor ellenszegült az örök Tűznek. Azt hitte, cselekedeteivel megvédheti mindazt, akik gyáván hátrahagyták azzal, akinek az erejét még csak elképzelni sem tudja? Sem átok, sem pedig szent beszéd nem óvhatja meg már magát. Mert hátat fordított a Fénynek. Bansai, ön rálépett a sötétség útjára, ahonnan pedig az Ő akaratát fogja szolgálni. Az első sorokban fog harcolni az Ő diadalmáért. Elhalt testével fogja oltalmazni a várost, mely több száz éve elnyomás alatt él. Vérével fogja felfesteni az Újvilág alapjait. S erejével fogja majd emlékeztetni ezt a pogány világot az Ő hatalmára. A félelem eszköze lesz, Bansai. Én, Itanashi, Jashin prófétája, most eljöttem, hogy megtisztítsam ezt a földet az emberi mocsoktól, a felrúgott értékek által beszennyezett talajt. Eljöttem, hogy megszabadítsam a világot az emberi gyarlóságtól, hogy elnyomhassam ezt a bűzt. Miattam sírnak a nők, elvesztett férjük után. Miattam félnek az emberek, mikor meglátják a jelet. Miattam nem képesek az Istenek álomba merülni, mert tudják, hogy ez az ő háborújuk. Miattam nem jutnak el a feloldozott lelkek a túlvilágra. Én vagyok, a káosz urának papja. A Vér szolgája. A félelem szimbóluma. Az Istenek rettegnek, mert tudják, kinek az akaratát hordozom. Hogy az ő jelét viselem. Az ő szavait tolmácsolom eme világnak.
Itanashi egyre közelebb kerül a főpaphoz, miközben minden egyes lépésével keringeti szét a chakraját egész testében, s készíti fel egy esetleges reagálásra, ha a főpap még egy végső, utolsó leheletéből kinyert támadásra készülne. A saját fejlesztésű Doton: Kawarimi készen áll, hogy megóvja a pap egész testét, legyen szó bármekkora erejű támadásról is.
- Az Istenek félnek, mert tudják, hogy a Nagyúr visszatér. S akkor, bosszút áll rajtuk. Megjöttem, hogy megtisztítsam eme Földet, s elhozhassam az új világot.
A jashinista rendkívül gyorsan formál meg négy pecsétet, amennyiben kellő távolságon belülre érkezik. Egy esetleges támadás esetén a shunshint alkalmazva térne ki oldalasan, megtartva a kettejük közti távolságot. A négy kézjel befejezését követően a kiterjesztett chakraja megjelenne a főpap nyaka és két keze körül, majd az egyre sűrűsödő fátyol egyfajta kötélként tekeredne rá a nyakára és a végtagjaira. A szorító hurkok megakasztanák a papot bármiféle mozgásban, s a bennük keringő, s alkotó sötét chakranak köszönhetően, szinte kibírhatatlan fájdalmakkal égetné bőrét. Természetesen Itanashi nem az égetésre, sokkalta inkább a teljes elfogásra vetné be most az egyik kedvenc saját technikáját. Elvégre nem véletlenül kapta a Szolga (Zion) elnevezést. Amennyiben a másodpercek alatt létrejövő hurkokkal sikerül elfognia Bansait, kezeit akarata szerint húzná háta mögé, s zárná össze őket, bilincsként leszorítva. A nyakán lévő hurok pedig nem csupán a légzését, ezáltal a létrehozható tűztechnikákat korlátozná, hanem kényszerítené a főpapot a térdre borulásra. Itanashival ellentétben a főpap látszólag felélte erejének teljesét, s már nem tartja őt semmi életben, csak az elfogult, s hiábavalóan reménykedő hite. A jashinista ennek ellenére szinte erejének csúcsán, s akaratának határait súrolva áll előtte, s elméjének minden porcikájával térdre kényszerítené a főpapot.
- Az örök tűz nem tévedett. A te kezeden szárad vallásod vére. A te lelkeden szárad a Tűz akaratának bukása. Nincs többé láng, nincs többé tűz. Nincs többé Fény. S ez a te bűnöd, Bansai. Az örök tűz megjósolta bukásotok. S te magad fújtad el a lángját. Csak egy hitét vesztett, s megvert vesztett öregembert látok. Egy gyalogot a táblán. Nincs több Tűz benned, mert kioltottad. Nincs több fény benned, mert a sötétséget választottad. Mától, te magad is, a sötétség katonája vagy, Bansai, egy fekete gyalog.
A főpap alatt megmaradt bunshin a Chidokakut alkalmazva, a remélhetőleg lefogott főpapot talán ötven méter mély árokba süllyesztené, majd a két falat vízszintesen megmozgatva, megpróbálná a föld alá zárni a főpapot, teljesen mozgásképtelenné téve őt. Amennyiben ez sikerül, képes lehet akár ájulásig is odalenn tartani őt. Itanashi azonban nem várná meg a teljes halál beálltát.

**Kenshiro Karu** Csüt. Május 04 2017, 23:45

A lángokba burkolózó bijuu hegyként tornyosult felettem miközben érzelmi szinten egy hatalmas változást fedeztem fel benne. A féltés szikrája kapott most lángra benne és az egyre gyengülő pecsét miatt most nyerhettem először betekintést abba mi játszódik le egy chakra lény lelkében, legalábbis én ezt így éltem meg. A Nibi személyisége számomra eddig is egy megfejthetetlen rejtvény volt és ez mit sem változott, de úgy éreztem a kettőnk között lévő kapcsolatban először cselekszik valamit értem és ez döbbenettel vegyes gyanakvásra késztet. Most amikor a pecsét ennyire meggyengült nem a kitörés lehetőségét játszotta meg, hanem engem védve próbál fellépni. Cselekedetei másik oldala azonban nem tetszik. A testem magától cselekszik akár csak egy dróton rángatott bábu és nagyot taszítok a jashinistába. Ilyen még nem történt az utóbbi évben, hogy ennyire át tudja venni a testem felett az irányítást amikor a pecsét nincs nyitva. Ez viszont nagyon nem jelent jót. Eddig is állandóan küzdöttem magammal, hogy ne essek neki Itának a Nibi befolyása alatt, most azonban a rémálmom valóra vált és a bijuu a zárt pecséten keresztül is képes befolyásolni a testemet. Érzem, hogy valami nem stimmelt, de azt nem is sejtettem, hogy ekkora a probléma. Ez azonban gyökeresen megváltoztatja a terveimet. A láncok szintén csak a Nibi befolyása miatt nem kapják el Itanashit és védik meg, ahogy azt eredetileg terveztem, ehelyett majd, hogy nem támadásba kezdtem ellene. Most már elég legyen. Fogaim csikorgatom az erőlködéstől, de végül uralmam alá hajtom a saját testemet. Most, hogy ismét én parancsolok a láncoknak, már nem terjesztem ki Itanashi köré, meg tudja védeni magát ő is, de ettől függetlenül a Nibi hevessége és figyelmeztetése meglepett. Az eddig bénító fájdalom, most tompult, de még mindig éreztem az ízületeimben chakrája által okozott kínokat. Elszakadtam a tudat alatti világból és ismét a tűz templománál találtam magamat, úgy érzem ismét én irányítok. Itanashi megjegyzése viszont kicsapj a biztosítékot.
- Az egyetlen ok amiért te és én még nem vagyunk halottak az éppen az, hogy nem engedtem, hogy ő irányítson... Valóban megváltoztam, nem tudok azonosulni az értelmetlen gyilkolással amit egy nem létező entitás nevében végeztek akár te akár más nemzet bármely vallási fanatistái. Segítettem neked az utadon eddig, és nem kérdeztem meg miért kell legyilkolni egy templomnyi szerzetest, nem is áll szándékomban kötekedni veled. Segítettem neked elintézni a főpapot és a madarát is, azonban én nem fogok Jashin nevében akármilyen véráldozatot bemutatni. Részemről a tartozást letudtam Itanashi száz lelket ígértem neked, azt hiszem itt lehetővé tettem, hogy elintézd amit szerettél volna.... Nem fogok részt venni a további mészárszékben egyrészt azért mert én nem ilyen ember vagyok másrészt pedig azért, mert most már nem csak magamra vagyok veszélyes hanem rád is és így a küldetésedet is veszélyeztetem, ahelyett, hogy megoldani segítenék azt.
Ekkor Bansai egy erőteljes robbanással aktiválja utolsó jutsuját amit egy pillanatig megbabonázva nézek. Ha erre képes egy egyszerű szerzetes a chakrájával akkor vajon mire lehetnék én képes ha egyszer a Nibi nekem adná ténylegesen az erejét?
- Tudod ez nem egy olyan dolog amit csak úgy pár nap alatt ki tudok heverni. Sajnálom de nem fogok csatlakozni a küldetésed második feléhez. Most nekem kell elmennem valahova, ha ott végeztem, esetleg tudom már irányítani az "állatomat" és te még a kontinensen vagy felkereslek.
Ahogy a jashinista tanácsolja hátrébb is lépek és nem avatkozok be a további történésekbe. Konohai shinobik valószínűleg nem sokára amúgy is a helyszínre érnek, ha pedig valaki mégis túlélte a pap és jómagam által okozott pusztítást akkor valószínűleg soha többet nem tehetem be a lábam büntetlenül a tűz országába.
Úgy is tudom, hogy mi lesz a vége a történetnek ezért szedem a sátorfám és amíg a Nibi nem vesz ismét erőt magán odébb állok Itanashi és a saját érdekemben is. A világon csupán csak egy ember van akinek a segítségére szükségem van, de, hogy pontosan hol találom meg azt nem tudom még...

Ajánlott tartalom