Shenjino Arisa vs Amaken Yoshimitsu

A mai edzés is megesett végre, sőt már a táncórámmal is befellegzett, mikor már a poros utcára kerülök a díszes kimonommal, s sminkkel az arcomon, mint valami gésatanonc. Szeretek szépen, díszesen öltözködni, hisz ezek a nőies ruhadarabok illenek legjobban az egyéniségemhez, de egy valami mellett még így is képtelen vagyok mindennemű izgalom nélkül elmenni. Márpedig, ezek a csodás bábok, kiakasztva, felsorakoztatva a téren. Egy különösen drágának tűnő darab pedig az árús kezében henyél, mint holmi játék és szinte könyörögve kér, hogy szerezhessem meg, s végre hű használója legyen.
Néhány pillanatig csak állok a tömegben és azon gondolkozom, szóljak-e a férfinek. Hisz, elég ijesztő arca van, termetes is, látszólag pedig korban jóval felettem jár, de aztán nagyot nyelve megkockáztatom.
- E...elnézést. Mennyibe kerül az a báb a kezében? - Azzal óriási, barna szemeimet rámeresztem, akár egy ártatlan kisgyermek, aki csupán egy plüssjátékot szeretne magának. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom ezeket a faszerkezeteket, ha lenne rá lehetőségem, az összeset felvásárolnám, amit csak találok. De ugye, pénztárcám eléggé szegényes, még talán egyre se futja. Igaz is, Mirut csak nem csalhatom meg egy másikkal...!
Mindenesetre, próbálom legaranyosabb énemet előszedni, hátha meg lehet vezetni a bácsit, pláne hogy mindenkinek a figyelme ránk terelődött a nézelődőktől.

- Értem. - Vizslatom meg a kis nyomoroncot érdeklődő tekintettel. Bár inkább a nagyobb, harcban is hasznosabb bábokra inkább lennék vevő, de azt jelen pillanatban biztos, hogy nem vehetném meg.
- Szerintem jobban megérné sima robbanójegyzetet venni. Azt oda tudod elhelyezni, ahová akarod, még is bőven fele ennyibe kerül. - sóhajtok fel és inkább tovább vizsgálódom a másik darabján. Elég kényes vagyok, ami ezeket illeti és őszintén, nem fűl a fogam ahhoz a kis valamihez. Sokkal jobban szeretem, ha a bábom jó nagy, hogy ha szükséges, akár elbújni is tudhassak mögötte. Komolyan, mint valami jobb fajta pasi.
- De mindenesetre, ügyes a keze. Sokat foglalkozom festéssel, de a szobrászat sose volt az asztalom. Jobb térlátást követel. - Az ujjaimmal végigsimítok egyik művén, hogy megtudjam, mennyire érdes avagy sima a felület, de mint mondtam, meglehetősen szép munka.
- Milyen technikával dolgozik? Otthon gyakran jártam műhelyekbe és elég komoly felszereléseik voltak. - azzal a nagyobb bábujának illesztéseit veszem górcső alá. Közepesek, bár van még hova fejlődnie. Ezt úgy mondom, mint aki jobban tudná csinálni, holott még egy olyan kis vackot se tudnék elkészíteni, az isteljesen biztos.
- Illetve, milyen a forgalma? - Sok mindenre kíváncsi lennék még ettől a fickótól. Valószínűleg, legtöbbször a városomból való ninjáknak ad el bábokat, hátha van valami információja róluk. Hogy felkereshessem őket, hogy ne legyek annyira egyedül.

- Ezzel nem győzött meg. - húzom gonosz mosolyra a számat. Egy robbanójegyzet aligha tud halálos sebet ejteni, inkább csapdákhoz kisebb megsebzésekhez hasznosítható. De a hirtelen felszólalására csak a kis fa bábúra nézek, végtelenül hideg és semmitmondó arccal.
- Ezzel se sikerült. - jegyzem továbbra is meg. Nem, nincs bajom a kis bábokkal, amíg látom értelmüket. Például élek-halok a kis senbon lövő ketyerékért, de ez a robbantgatósdi közel sem az én stílusom.
- Erre talán már vevő lennék. - bólintok egyet, mosolyra húzva a számat, azzal elgondolkodom.
- Tudna várni egy öt percet a bemutatóval? - Merek előhozakodni ezzel, de néhány szemhunyás alatt el is tűnök a térről és hazavágtatok átöltözni. Így csak nem mehetek vissza. Le a szép díszes, selyem ruhát és fel a genin öltözetet. Egyik felkaromra a sunagakurei fejpánt, másikra a konohai, illetve az lengethetetlen övem, amire Mirut és a többi kellékemet csatolhatom, mert hát így még is csak egyszerűbb. Egy utolsó simogatás Miyunak, aki végül dob egy biztató nyávogást és már indulok is vissza, mert erre tényleg kíváncsi vagyok. Meggyőzhető személyiségem van, csak bizonyítsák be, hogy jó az-e vagy sem.
- Itt vagyok. - jelentkezem le nála, mintha a senseim lenne. - Hogy gondolta a bemutatást? - pillantok körbe a téren. Itt talán túl sok ember van, meg nem hiszem, hogy csatatérnek lenne kiállítva a város piaci része. Mindenesetre, azért minden fegyveremet készenlétbe helyezem, mikor beszél egy másik érdeklődővel, a senbonjaim egy részét becsúsztatom a ruhám ujjába, egy-egy kunait pedig a cipőmbe, ha gyorsan kellene. Ilyenkor agresszívnak nézhetnek, de csupán arról van szó, hogy kifejezetten szeretem a kihívásokat.

- Én Shenjino Arisa vagyok, szintén sunagakurei, de genin. Bábmester... bár mesternek még nem lehet hívni. - kuncogok fel kicsit, s végignézek a harci tárgyamon. Szegény, lenne mit fejleszteni rajta, de előbb valami munkát kéne keresni. Vagy kicsit több küldetésre járni, hogy esetleg még valamit beszerelhessek. Bezzeg, ha otthon lennék, sokkal könnyebb és olcsóbb lenne a dolog, de mikor kerülök én egyáltalán oda vissza...
- Hm. - Azzal, körbepillantok a környéken, mi is van itt, mert hogy sok tapasztalatom erre nincsen. Körülöttünk dúsan ültetett erdő, néhány gyakorló fabábú a földbe szúrva, ha esetleg taijusut szeretne valaki gyakorolni, pár céltábla, s talán ennyi is. Nem valami bőségkosár, az már biztos, de kezdésképpen minden szó nélkül csak felugrom az egyik zöldellő növény ágára, s némán folyamatos mozgást végzek körbe-körbe, hogy ne lehessen kivenni, merre is vagyok.
Amint találok egy számomra kedvező kis helyet, ott letelepedem, s a megfelelő kézmozdulatok elvégzése után:
- Utsusemi no jutsu. - mondom ki halkan a technika nevét, s onnantól csak beszélek hozzá, hogy a hangom az egész környékre kivetüljön, s ne lehessen megállapítani, honnan is való a forrása.
- Kezdtem, Yoshimitsu-san! - Hangom talán az akadémia előtti időkhöz hasonló, gyermeteg, vékony, kedves, cseppet sem tűnik olyannak, mint aki harcolni akar. De ez közel sincs így. Amíg várok a lépésére, némi dróthuzalt szedek elő és körbehálózom a területet, egy-egy robbanójegyzetes kunait rá aggatva, hogy egy mozdulattal ki tudjam őket majd lőni, de így se tudja meg, hol vagyok. Legalább is, csak remélem, hogy nem.