Nishikawa Karasu

**Nishikawa Karasu** Pént. Szept. 04 2015, 20:11

Az első küldetés.

Kellemesen meleg tavaszi nap volt, a napok csicseregtek, a madarak sütöttek. Vagy fordítva.
Reggel öt óra volt, és Kirigakure főterén már ott állt három fiatal genin, kik a mesterüket várták.
A három közül kettő fiú volt, egy pedig lány. Utóbbi kissé alacsonyabb társainál, ruházata teljesen fekete, még a cipője is.
Ő volt Sayaka. Egy nyugodt, és megfontolt lány, aki többre tartotta a józant észt, mint az érzelmeket.
Egészen addig amíg szerelmes nem lett persze, de ez már egy másik történet. Az egyik fiú Ichigo volt, egy arrogáns, lobbanékony, és "ugorgyunk azonnal a közepébe" figura.
Legendás ninja szeretett volna lenni. A harmadik fiú pedig Karasu volt, egy Sayaka-hoz hasonló srác, viszont Őt az érzelmei vezérelték többnyire. Főleg akkor ha olyan emberekről volt szó, akiket szeretett.
Ez a három fiatal várta tehát a mestert, kit Ryuichi-nek hívtak. Már találkoztak vele korábban, megismerték egymást, és egy kellemes délutánt töltöttek együtt. Ryuichi viszont aznap kijelentette, hogy utoljára hívta meg a fiúkat bármire. Legyen szó kajáról, vagy bármi másról.
A mester egyébként rövid, vörös hajzatot viselt, arcát csupaszra borotválta, személyiségre pedig egy igazi genya volt, persze jó értelemben. Szeretett heccelni másokat, főleg nála gyengébbeket. Ez azóta volt így mióta egyszer alaposan elverte egy csapat jounin, még fiatalkorában.
A három genin még háromnegyed hatkor is várt.
-Hol késik már? mondta kissé ingerülten Sayaka.
-Honnan tudjam? Ichigo hangjában is érezhető volt a frusztráció, ami nem csoda, hisz a fiú ki nem állhatta ha megváratták. Legyen szó egy társáról vagy a mesteréről, esetleg magáról a Mizukagéről.
-Nem téged kérdeztelek! vágott vissza Sayaka, kissé megemelt hanggal.
-Akkor meg magadban beszélsz? Skizofrén vagy?
-Na jó kussolj vagy szétverem a fejed!
-Na gyere csak, te kis csitri!
-ELÉG! Nem akartok kék-zöld foltokkal a mester elé állni igaz? Francba már. Attól, hogy összeverekedtek nem fog hamarabb jönni. Én inkább alszom egyet. Minek keltünk fel ilyen korán ha késik, lassan egy órát?
Karasu szólalt meg, aki a társai civakodása alatt csukott szemmel, karbatett kézzel, és lehajtott fejjel próbált pihenni, nem sok sikerrel.
-Mit szólsz bele egyszálbél? Semmi közöd hozzá!
-Zavar. Úgyhogy van hozzá közöm. Ha pedig nem fejezitek be...
Karasu nem fejezhette be a mondatot ugyanis megpillantott valakit nem messze tőlük. A mester volt az.
-Na végre...már majdnem megaludt a tej a számban.
-Fúj! fejezte ki undorát Sayaka aki utálta a tejet.
-Elnézést srácok, bocs a késésért. A Mizukage...mindegy. Jól aludtatok?
-Ja.
-Igen.
-Mondjuk.
-Remek. Akkor azt hiszem kezdhetjük is. Mindenkinél van minden amit felírtam?
Bólintottak. Néhány perces megbeszélés után pedig a geninek elindultak első küldetésükre, mesterükkel karöltve.
-Szóval egy elkóborolt állat. Biztos egy bika vagy egy kígyó.
-Ööö, az igazat megvallva egy kutyát keresünk. Egy imádnivaló kiskutyát.
-TESSÉK? Micsodát? Ez most komoly? Azt hittem ezt a normális emberek is meg tudják csinálni, miért kell nekünk...
-Mert ezt a feladatot kaptuk. Kész.
-De hát...francba.
Kora reggel járták az ébredező várost, és minden zsákutcába benéztek. Ryuichi ment elöl. A kutya tegnap tűnt el, a gazdája szerint nem szeret messzire menni mert fél. Néha mégis elszökik. Hogy hova, az rejtély.
Nagyjából két órás keresés után Ryuichi megéhezett. Leült egy padra, és enni kezdte a reggel elkészített szendvicsét.
-Ti csak menjetek tovább. Én megreggelizek.
-Micsoda? Na, és mégis hol keressük azt az ebet?
-Én sem tudom pontosan hol lehet...csak megyek veletek. Az, hogy elöl megyek nem jelenti azt, hogy tudom merre kell menni...
-Hát ez nagyszerű. Mégis, hogy találjuk meg azt a dögöt? Lehet, hogy még délután is keresni fogjuk...
-Nos ez nem kizárt. De miért vagy így felháborodva? Netán van valami dolgod?
Ichigo elvörösödött a méregtől, majd leült Ryuichi mellé, és Ő is enni kezdett.
-Nocsak. Hát ezért vagy ilyen feszült. Te sem reggeliztél. Pedig ha egy shinobi a maximumot akarja nyújtani, reggeliznie kell. Sőt harc közben lehet ebédelni is...
-Hát hogyne.
Karasu kuncogott, Sayaka sóhajtott, majd leült egy fa tövébe, és nézte a járókelőket, akik mintha megszaporodtak volna.
-Nagyon vicces. Varjú.
-Kár. Jóétvágyat egyébként.
Ichigo bólintott, mivel tele volt a szája, majd zabált tovább.
Ekkor egy közepes termetű, fekete farkaskutya lépett elő az egyik sikátorból a levegőt szagolgatva, majd szép lassan Karasuék felé sétált. Először Ryuichi figyelt fel rá, aztán Karasu, végül Sayaka. A kutya felemelte fejét, és fülelt.
Ichigo ekkor vette észre, úgy megijedt, hogy majdnem elejtette a kakaóscsigát amit majszolt.
-Hát itt vagy...
-Mi? Ki? Ez az? Ez az aranyos kiskutya? Nem mondja komolyan!
-Igen. Gyerekek, Ő itt Ryu, az öt hónapos szuka.
Sayaka egy pillanat alatt felmászott a fára, Ichigo eldobta a kakaóscsigát, a kutya pedig a szemével követte, majd megnyalta a száját.
A mester evett tovább, mire Ichigo ránézett.
-Kérsz? Sajnálom, hogy heveny idegrángásod van fiam. Azzal odanyújtotta a szendvicse maradékát a fiatal geninnek.
-Mi? Dehogy kérek! Azért dobtam el a csigát mert az a dög tuti éhes. Azt egye ne engem!
-Hát ha éhes adj neki enni.
-Mi?? Én?
-Igen. Így rávehetjük, hogy kövessen minket. Biztos azért szökött el otthonról mert nem kapott eleget enni.
Karasu ekkor a kutya felé sétált lassan, egyenes háttal, és felemelt fejjel. A kutya vicsorított, majd morgott, végül ugatott párat. Karasu ekkor elővette a kunai-ját, majd a zsebébe nyúlt, és elővett egy zsömlét. Felvágta, és odanyújtotta a kutyának, aki megszagolta, majd a szájába vette, és falni kezdte.
-Jaj egyem a pofiját hát nem éhes ez a nagyfiúúú? mondta Karasu tőle nem megszokott, megváltozott hangon. Mintha egy anyuka gügyögne egy babához...
Majd odanyúlt a kutyához, hogy megsimogassa, mire az olyat harapott a kezébe, hogy még Ryuichi is azt hitte először, hogy eltört egy csontja. A fiú nem ordított fel, de szemei könnyel teltek meg. A kutya pedig majszolt tovább...
-Ejnye. Nem szereti ha akkor simogatják mikor eszik. nevette el magát a mester.
-Ezt honnan tudja? vágta rá hirtelen Karasu.
-Nos ööö...én...ismerem a tulajt, és onnan. Na jó most már minek titkolózni: Az enyém ez a dög. Ryu, gyere!
Ám a kutya nem mozdult...
-Nem szereti magát. mondta Sayaka, kissé halkan.
-Tudom...engem senki sem szeret válaszolt Ryuichi, majd lehajtotta a fejét.
-Hát ha nem ad neki enni ne csodálkozzon.
-De hát nincs pénzem! Sajnos az a helyzet, hogy rabja vagyok a fegyvereknek, és ritkaságokat is vásárolok. Több százezer ryo értékben. Így nehéz még a lakást is fenntartani nemhogy egy kutyát etetni.
-Akkor adja Nekem szólt Karasu aki mint kiderült, odavan a kutyákért.
-Hülye vagy? Most harapott meg!
-Tudtam, hogy megharaphat, hisz eszik. Még ha tőlem is kapta a kaját, akkor is védi hisz már az övé. Egyem a kis szivét...
-Karasu szemei ismét könnyekkel teltek meg, de nem azért mert fájt neki a keze hanem mert elérzékenyült annyira cuki volt számára ez a kutya.
-Nem adom Neked. Hozzám tartozik. Neked lesz majd saját társad az életben. Mindenkinek lesz. Nekem is van, és majd megoldom a dolgot...valahogy.
-Tudja mit. Kifizetjük mi a kutya kajáját ha cserébe elvihetjük sétálni minden nap.
Ryuichi szeme felcsillant.
-Megegyeztünk.
Sayaka, és Ichigo viszont nem voltak ilyen lelkesek.
-MI? Azt a szörnyet? Sétálni? Meg fizetni a kaját? Tudod mikor!
A nap végére a vita eldőlt, Karasu sétáltatta a kutyát, a többiek pedig fizettek, hogy nekik ne kelljen...
A küldetés megoldódott, a geninek kipihenték a fáradalmakat, majd elmentek egyet edzeni a mesterrel. Csak taijutsukat gyakoroltak, illetve Ryuval játszottak, ami nem volt kevésbé kimerítő mint az edzés.
Karasu a nap végén levonta a tanulságot:
- Ha magadra költesz, nem jut pénz azoknak akiket szeretsz...
Ryuichi mosolyogva bólintott, majd megsimogatta tanítványa fejét, és így szólt:
-Remek. Egyedül Te jöttél rá erre. Örülök, hogy leesett.
-Szóval hazugság volt?
-Nem egészen. Tényleg gyűjtöm a fegyvereket, és vásárolok drága darabokat is..de csak miután a kutya kapott enni. Ez az első amit megtanítok a geninjeimnek. Ha van egy szeretted, az mindig előtted áll. Lényegtelen, hogy egy kutya az, vagy egy szülő, esetleg egy barát. Ha szereted Őt, akkor Ő az első, és te a második.
Ryu vakkantott egyet, majd hazaszaladt. A többiek pedig utána mert azt hitték ismét el akar szökni drága gazdája elől, aki Őt használja arra, hogy elmondjon egy egyébként tök egyszerű mondatot. Bár valami azt súgja a kutya ezt annyira nem bánja.
Lássuk csak: Felfedezhette a várost, megjelölhette a területét, kapott egy zsömlét, és játszottak vele. Mi ez ha nem egy jó üzlet egy kutya, és egy lecke a geninek számára?

Jiraiya Szer. Szept. 09 2015, 19:46

Hmmm... Mindig azt mondom, hogy több legyen a leírás, mint a párbeszéd, ám ezúttal egy nagyon jól összerakott és élvezhet élményt olvastam. Igazából nem is olvastam még olyat, ahol ennyire domináltak volna a párbeszédek, de közben minden egyes mondat után volt fűzve néhány gondolat, ami nagyon élvezetessé és könnyen elképzelhetővé tette a történetet. Neked ez a stílusod és ez jól is megy. Az elején egészen úgy éreztem, mintha egy Színházi forgatókönyvet olvastam volna, aztán már zajlottak is előttem az események. Gratulálok!
Annyit kérnék még tőled, hogy ha lesz legközelebb olyan, hogy edzés, akkor arról írj részletesebben, mivel itt ugye azon van a hangsúly, vagyis azon is! Smile

De elfogadva, mivel nem történt sok minden, ezért +10 Chakrát adok most csak!
Így tovább!

Nishikawa Karasu

Nishikawa Karasu

Re: Nishikawa Karasu