Elhagyatott kápolna

**Yuhi Sakura** Csüt. Dec. 03 2015, 16:54

Egy hely az erdőben amiről alig néhányan tudnak csak. Egy kis kápolna a sűrű rengetegben.

**Yuhi Sakura** Csüt. Dec. 03 2015, 21:22

Nem tudom hova tartok... Aztóta az este óta nem találom önmagam. Az egyik csapattársam eltűnt egy küldetésen. Meg akarom keresni. Azért jöttem ide, hogy go dolkodjak erről. Sétálok az erdőben és élvezem, hogy végre friss erdei levegő áramlik a tüdőmbe. Fekete csizmám orrát bámulom és hallgatom, ahogy ropog a talpam alatt a hó. Már több napja kezdett el esni viszont még ez is kevés ahoz képest ami egy évvel ezelőtt volt. Akkor ilyenkor térdig ért a hó, az utak veszélyessé váltak, a shinobik pedig nem indulhattak küldetésekre mivel segíteniük kellett minden bajba került polgáron. Felemelem a fejem. Az ég szürke és unalmas így elfordítom a tekintetem. Nem érdekel. Az utat vizsgálom magam előtt. Öt éves korom óta járom ezt az ösvényt, mégsem mentem még soha el ilyen messze Konohától. Egyszer csak elfogy előlem az út. Magam mögé tekintek. Nem látok semmit csak fákat mindenfelé. Talán egy Genjutsu hatása alatt vagyok?
Nem. Az lehetetlen. Éreztem volna, ha egy másik shinobi lenne mögöttem. Nincs más választásom mint, hogy előrefelé kezdjek haladni. Ahogy egyre mélyebben hatoltam be az erdőbe a hó egyre mélyebb lett és egyre vadabbul fújt a szél. A levegő hőmérséklete érezhetően lecsökkent. Úgy éreztem, mintha a Hó Országában sétálnék. Egyszer csak egy kápolnát pillantok meg. Mellette egy fekete lépcső vezet a sötét semmibe. Úgy döntök, hogy lesétálok... még én sem tudom hova. A lépcsőfokok egyeletlennek és csúszósnak tűnnek. Csak tűnnek mert nem látok semmit, annyira nagy a sötétség. Legalább negyed óráig lépcsőzöm és egyszer csak érzem, hogy nincs több lépcsőfok. Leérkeztem az altemplomba. Néhány fáklya világítja be a helységet. Mindenfelé sírok vannak a falba vésve. Hol lehetek? Egy ősi katakombában? Elkezdek sétálni a hosszú folyósón. Észreveszek egy jelet. Egy lefelé mutató nyíl van a falra festve... vérrel. Meg akarok fordulni, de nem visz a lábam. Úristen... Egy árny mozdul meg és válik ki a többi elmosódott forma közül. Egy férfi. Hátrálok néhány lépést. Megszólal.
- Sakura... gondoltam, hogy majd felbukkansz... elfelejtettél?
A földbe gyökerezik a lábam. Ismerősen cseng a hangja. Eszembe jut a három nqppal ezelőttre megbeszélt találkozó. Kiment a fejemből. Egy név suhan át a gondolataimon.

Hidan Kedd Dec. 08 2015, 18:19

Az ősöreg gránitköveket vastagon megüli az évtizedek pora. A finom szemcsék vad örvénylésbe kezdenek, ahogy az idegen havas csizmái és a metsző téli szél felkavarja őket. A templomhajóban uralkodó sötétség szinte már fojtogató, csak a mennyezet helyenkénti repedéseiből aláhulló fénydárdák szúrják át a titokzatos félhomályt. Szinte ordít a csend. Az ódon, szúette bútorok azonban még évtizedek - századok..? - múltán is hátborzongató, áhítatot parancsoló kisugárzással bírnak. A lány gépiesen teszi egyik lábát a másik elé, mintha csak valami láthatatlan jelenlét vezérelné őket kérlelhetetlenül. Tétova léptei egy ürességtől kongó lépcsőhöz vezetik. Mintha csak az alvilág éjfeketén ásítozó torkán pillantana le, oly végtelennek tűnik. Egy aggodalmas hang azt suttogja Sakura fejében: "fordulj vissza!" Talán a józan ész szava.
A hajadon azonban fittyet hány a félelem szülte gondolatokra, s óvatos léptekkel, fokról fokra - nehogy nyakát szegje a vaksötétben - aláereszkedik. A meredek grádics egy éles U-fordulatot követően egy másik hallba torkollik. Szentély a szentély alatt. Vastag, koromtól feketéllő gyertyák szolgáltatják a halványan pislákoló hangulatvilágítást. Kell egy pár pillanat a lánynak, mire sötétséghez szokott szeme hozzászokik a hirtelen sziporkázónak tetsző fényekhez. Nem is csoda, hogy összerezzen, amikor egy bakacsin köntösbe öltözött férfialakot lát kibontakozni a terem közepén emelt, bíborszín foltokkal tarkított oltár előtt. Az érkezőnek háttal térdel, csontos, halottszín kezeit imára kulcsolva. Meg sem fordul, úgy szól mély, öblös hangján:
- Sakura... gondoltam, hogy majd felbukkansz... elfelejtettél?

A démoni jelenés lassan, kimért mozdulatokkal emelkedik fel alázatos tartásából. Megfordul. Fura, de egészen másképp képzelné el az ember a körözési plakátok és a szemtanúk leírásai alapján. Szikár, hórihorgas férfi, de még a bő csuhán keresztül is tisztán látszik, hogy közel sem olyan izmos, daliás, ahogy a szóbeszédek emlegetik. Az állítólagosan félhosszú, hátranyalt és hószín haj helyett hosszú, vékony szálú tincsek lógnak alá a fekete csuklya alól, egészen a melléig. Arcán hasonló színű borosta. Ahogy közeledik, földet súroló köpenyében egészen úgy tetszik, mintha nem is lépkedne, hanem suhanna a különböző vallási kegytárgyakkal felszórt padló fölött.
- Mi hozott ide leány..?
Rekedtes orgánuma halk, mégis csontjáig áthatja az embert. Hiába hátrál Sakura, a látszólag lassan közeledő árny mintha minden pillanattal közelebb kerülne. A férfi tónusa hirtelen változik suttogásról hisztérikus ordításra, lelkének tükreiben ibolyaszín lobot vet a téboly:
- MEGUNTAD TALÁN AZ ÉLETED?!

**Yuhi Sakura** Pént. Dec. 11 2015, 14:02

Ahogy a férfi rám kiált hátrálok néhány lépést. Megijeszt hirtelen ordítása mely még mindig hallatszik gyors egymásutánban a visszhang miatt. Félek tőle. Tudom, hogy megölhetne, ha akarna és én észre sem venném. Mit válaszoljak? Mert választ KELL adnom. Ha nem akkor biztosan végez velem. Eszembe jut, hogy Anyám mit tanított nekem még kis koromban. "Ha valamit nem oldhatsz meg diplomatikusan, használj gúnyt." Hirtelen őrült ötletem támad. Azt teszem amire ilyenkor senki emberfia nem számítana: visszavágok.
- És ön? -semmi válasz. Lehet, hogy beválik, de ha nem akkor meghalok- Megúnta talán az életét és ezért poshad egy PINCÉBEN? Ezt teszi ahelyett, hogy eljött volna a találkozóra? Az imák nem mentenek meg egy lelket sem a pokoltól. Főleg nem az önét. - az utolsó szavakat csak úgy odadobtam neki.
Erre megmozdul. Én a tűimért kapok, de rájövök, mindet otthon hagytam, mivel egy sétára nem kell harci felszerelésben mennem. Felemeli a fejét. A fákják halovány fényénél meglátom az arcát. Az ördög képmása. Ahogy őt vizslatom, feltűnik, hogy nagyon megváltozott. Haja jóval hosszabb lett, arca beesett mintha már jó ideje nem evett volna. Megváltozott, de egy dolog ugyanaz maradt. A szeme. Még most is őrült, gyilkos láng ég a szemében.
Lehet, hogy itt a vége, nyomorult kis shinobi pályfutásomnak és az életemnek is. Egy rossz szó is az életembe kerülhet.

Hidan Csüt. Dec. 17 2015, 06:09

A hórihorgas, fakó jelenés fenyegető árnyékként hatalmasodik a jócskán kisebb lány fölé, csuhába bújtatott teste már csak egy hüvelyknyire van a felvágott nyelvű kunoichiétől. Csuklyás fejét lehorgasztja, hogy fenyegető tekintetének tőrét a bakfis pillantásába fúrhassa. Ha Sakura megpróbálná elfordítani az arcát, a férfi egy ellenmondást nem tűrő mozdulattal megragadja az állánál és visszafordítja, hogy ismét farkasszemet nézhessen vele. A szerzetes áporodott leheletétől majd felfordul szegény pára gyomra: vérszag keveredik a sárgálló fogak között rohadó hús bűzével. A fenyegető hallgatás nem tart sokáig, a sötét pap kisvártatva eszelősen a lány arcába ordítva kéri azt számon:
- ELVITTE A CICA A NYELVED KISASSZONY?!
S ezután mintha korábbi dühe csak megunt maskara lenne, elengedi foglyát, majd sarkon fordulva az oltár felé kezd sétálni. Hangja ezúttal sokkal halkabb, szinte suttogó és majdnem kedves is. De csak majdnem.
- Kérdeztem valamit Gyermek. Ami azt illeti kettőt is. Válaszolj. Miért kerestél fel? Miért hagyjalak életben? Talán van bármi olyasmi a birtokodban, ami nagyobb javát szolgálhatná a Sötét Nagyúrnak, mintha áldozati bárány lennél?
Ahogy visszaér a templomhajó közepén található emelvényhez, egy hanyag mozdulattal lesöpör róla minden kegytárgyat, majd felül rá és szórakozottan lóbálni kezdi saruba bújtatott lábait. Ismét megszólal. Mondatai tömörek és velősek, s a kellőnél sokkal hosszabb szünetet tart köztük, mintha végtelenül fáradt lenne, vagy komoly fájdalmaktól szenvedne.
- Az egy szent hely. Legalábbis valaha az volt. És egy szent emberrel beszélsz. Úgy válogasd meg a szavaid. Tudod van egy mondás... A Démonok Országából. Így hangzik: "Ne baszakodj egy jashinistával..." Ennek szellemében válaszolj. Ha tetszik a feleleted, megkímélem az életed. Ha nem... Hát akkor még azt is megbánod hogy a világra jöttél!
A csuklya alól elővillanó hátborzongató mosoly - vicsor..? - egy szemernyi kétséget sem hagy afelől, hogy a férfi halálosan komolyan beszél.

**Yuhi Sakura** Kedd Dec. 22 2015, 17:46

Uram Isten! Soha az életben nem gondoltam volna, hogy így fogok meghalni. Egyedül. Mivel az előttem magasló férfit nem nevezném embernek. Inkább egy szörnyeteg. Egy idegbeteg gyilkológép fog megölni. Fantasztikus. A férfi eddig még nem végzett velem, de most elszakadt nála az összes lehetséges cérna. Ahogy rám kiállt (immár másodszor ebben a néhány percben) kissé megremeg a lábam, de igyekszem határozott kiállásúnak mutatkozni. Hangulatváltozásaitól elfintorodom: hogy létezhet egy ilyen lény mint ő ebben a világban. Végül harmadik kérdésére válaszolok.
- Nincsen oka, hogy miért jöttem ide, mivel nem szándékosan tettem. Akármilyen hihetetlen is, de eltévedtem és ide jutottam. Az már öntől függ elhiszi e vagy sem.
Erre szemei megvillannak. Fogalmam sincs, hogy milyen gondolatok suhannak át a tudatán. Végül elmosolyodik. Vagyis nevezzük inkább vicsornak eme arci mimikát.
Most eldől, hogy meghalok e vagy sem. Hirtelen a poros levegő nehéznek tűnik a tüdőmben és úgy érzem nem jut elég oxigén a szervezetembe. A sötétség rideg ölelése és a csontomig hatoló hideg hatására lábaim meggyengülnek én pedig elveszítem az egyensúlyomat. Most NEM ájulhatok el. Ha elesem a kemény kőpadlóba verem a fejem és talán meg is halok. Tudom, hogy ő úgysem segítene, mivel legalább energiát spórol azzal, hogy nem kell megölnie. Ahogy zuhanok eszembe jut minden eddigi emlékem. Anya is... Ő legalább egy küldetésen halt meg. Én pedig egy erdei séta közben fogok eltűnni a Világ örök tudatából. Itt a vége és még Akit is cserbenhagytam...

Hidan Vas. Jan. 03 2016, 08:18

A vakbuzgó szerzetes átszellemült tekintettel, fejét enyhén hátradöntve hallgatja a lány feleletét. Kellemetlenül hosszú ideig hallgat, miután Sakura befejezte mondandóját. Szórakozottan pillantgat ide-oda, hosszúra nőtt körmeit piszkálgatva, mintha egészen megfeledkezett volna róla, hogy nem egyedül van a helyiségben. A férfi egészen olyan, mintha teljesen elveszítette volna a kapcsolatát a valósággal. Suttogó, sejtelmes hangon beszél a kunoichihez, de mindvégig a plafonra néz, mintha valaki mással kommunikálna igazából, valami láthatatlannal...
- Ahh igen... "Eltévedtél" mi..? Annyival egyszerűbb véletlennek hívni életünk történéseit, kibújni a felelősség alól, ahelyett hogy beismernénk hogy valami sokkal hatalmasabb irányítja a sorsunkat, nemde? Nem tudom mit láthat benned... De hát Jashin útjai kifürkészhetetlenek.
Úgy tűnik a pap nem képes sokáig egy ültő helyében maradni, mert elrugaszkodik az oltártól és tétován sétálgatni kezd az ódon padsorok között. Csuhájának ujjából egy ezüstláncra függesztett medalion csúszik elő. Érzéki csókot nyom a körbe zárt háromszöget ábrázoló nyakláncra, majd a tenyerébe zárja azt.
- Érezted már valaha úgy, hogy értelmetlenül bolyongsz ebben a világban, magányra kárhoztatva? Hogy kisszerű léted kétségbeesetten kiált egy célért, ami túlmutat rajtad? Hogy többre vagy hivatott, s hogy többet érdemelsz annál, mint amit az élet szűk marokkal mért neked?
Meg sem várva Sakura válaszát folytatja:
- Persze hogy érezted. Mi másért bolyongtál volna egyedül az erdőben? Mi másért beszéltél volna meg találkát a Sötét Nagyúr követével? Jashin-sama mindezt megadhatja neked és még többet is. De ahhoz, hogy kapj valamit, először adnod is kell... De az áldozatokról később. A kérdés már csak az... Hogy készen állsz-e, hogy az Ő hangszere legyél. Hogy a kárhozat keserédes dalát zengd akkor is, amikor az isteni szóra süket pogányok megbélyegeznek és szörnyetegnek kiáltanak?! Vagy gyáván visszahátrálsz a hitetlen középszerűségbe, hogy valami gazdag, kövér faszkalap kutyája legyél? Hogy napról napra kockára tedd az életed, mások ideáljaiért? Amikor megöregszel, amire valljuk be kevés az esély, félredobnak mint egy lerágott csontot. A shinobik zsoldja csak halál és hiábavaló felelősségvállalás. Válaszd az Egyetlent, s jussod az örökkévalóság lészen! Én csak megmutattam az ajtót. Belépned neked kell rajta. Készen állsz, Yuhi Sakura..?

**Yuhi Sakura** Vas. Jan. 03 2016, 12:42

Ahogy zuhanok hátrafelé hirtelen felpattan a szemem és egyik lábam hátracsúsztatásával megálítom a halál felé vezető zuhanást. Felegyenesedem és így újra meglátom az őrültet aki most össze vissza sétál. Istenem. Már ha létezel. Mond miért nem tud nyugton maradni egy percre? Hallgatom hirtelen elkezdett monológját és úgy érzem egyre hidegebb van ebben a föld alatti kis "pincében". Vajon a levegőt is képes megfagyasztani? Amikor az első monológ véget ér elgondolkodom. Miért mondja most ezt nekem? Miért nekem? Mi a célja? Ha egyáltalán van. Tudom, hogy az utosó költői kérdés ezért nem szólok semmit pedig közben kutakodóan pillant felém. Majd folytatja a sétát a padok közt és újra beszélni kezd ami nekem aggasztó, hiszen ha még mindig nem ért a végére vajon mi lesz a végkifejlet? Meghalok? Ilyen kérdések százai kavarognak bennem és mire beszéde a kívánt befejezés felére ért összeszorítom a kezeimet. Amint tovább mondja szinte felélénkülő hanggal olyan erősen kezdem el összeszorítani ökölben lévő kezeimet. Mire elhangzik az utosó szinte fájó mondat kezeim közül vér kezd szivárogni, majd néhány másodperccel később a padlóra csöppenő vércseppek hangja szakítja meg az égető csendet ami körülöleli a termet. Fáj a kezem, de most nincs időm ezzel foglalkozni. Kinyitom és rápillantok a két tenyeremen végighúzódó két kis sebre. Még mindig véreznek. Előrelépek, a poros és koszos földön nyomot hagy a mozgásom. Vérem jelzi merre haladok lassan, de mégis határozottan. Mikor már csak tíz méter lehet a szerzetes és köztem megállok és a szemébe nézek. Választanom kell. Ha nem akkor biztosan meghalok itt és most. Viszont ha igen akkor mit gondolhat majd rólam az Apám aki újdonsülten észrevett halálos betegsége miatt utolsó heteit éli és mit az Anyám aki fennt... vagy akárhol máshol is figyel engem. Mit tegyek? A pap felém fordul és elmosolyodik komoly arcom és vérző kezeim láttán.A szemébe nézek és elgondolkodom. Nem! Nemet kell mondanom! Nem, nem, nem! Vagy mégis igen? Őrjítő ez az egész! A fejemhez kapok, felsikítok és a földre rogyok. Tizenhárom vagyok! Ekkora döntést még sosem hoztam meg. A földön térdelek arcomat a kezembe temetem.
- Mit akarsz? Mit válszoljak? - suttogom, de ő biztosan hallja.

Hidan Hétf. Jan. 11 2016, 05:38

A válasz hallatán a pap - mintha csak a megtört lány tükörképe volna -, szintúgy a földre rogy. Inas karjait a mennyezet felé tárja, s fejét hátravetve, torkaszakadtából üvölti sírásba fúló hangon:
- MIÉRT?! MONDD URAM, MIÉRT NEM TUD EGY ROHADT KÉRDÉSRE SEM EGYENES VÁLASZT ADNI?! Talán rossz szolgád voltam..? Mi másért büntetnél így? Nincs más választásom, vezekelnem kell a bűneimért...
A végszó térdeltében hevesen előredől és homlokát teljes erőből a hideg padlózatnak vágja. Aztán újra. És újra. A férfi homlokcsontjának kövön felharsanó tompa hangját egykedvűen dobálják egymásnak az ősöreg falak. Légzése szaggatott, s egy baljóslatú litániát zsolozsmázik egy ősöreg, elfeledett nyelven. A kétségbeesés csak gyáva szépítés lehet arra, amit jelenleg Sakura, vagy akár a szerzetes érez. Ép elméjük a félelem és tanácstalanság malomkövei között őrlődik, s a boldog végkimenetel reménye oly gyorsan illik el a szobából, mint a kámfor.
Nagyjából egy tucatnyi fejelés után a sötét jelenés felemeli csuklyás fejét. Unottan bámul az arcából a sziklacsempéken tócsába gyűlt vérére. Pillantása ezután a kunoichire siklik. Pajkosan megvonja egyik szemöldökét, tébolyodott mosolya semmi jót nem ígér.
- A vezekléstől mindig megéhezem.
Morogja az orra alatt, és egy maréknyi diót halász ki köpenyének bő ujjából. A földre teszi őket és módszeresen apró szilánkokra fejeli a csonthéjas termést. Amikor ezzel megvolt, hosszúkás ujjaival óvatosan felcsippent egy vérben úszó diódarabkát a porból és sárgálló fogai közé dobja.
- Kérsz? Nagyon egészséges!
Kérdezi eszelős mosollyal a genint, egy maréknyit nyújtva a lány felé péppé roncsolt eleségből.
- Elmondom neked mi lesz. Tíz diónyi időt adok neked, hogy meghozd a döntésedet. Figyelmeztetlek, hogy ha még egyszer visszakérdezel egy kérdésre, azt keservesen megbánod. Szóval ha képtelen vagy egy épkézláb válasszal előrukkolni, akkor jobb, ha most elkezdesz futni... Mert ha kifogyok a diókból, akkor semmi nem lesz, ami elterelje a figyelmem és kénytelen leszek... Kosarat fonni a beleidből. TÍZ!
Kiált fel vérfagyasztó kacajjal a tébolyult jashinista, és ismét előrebukik, hogy diót törjön.

**Yuhi Sakura** Szomb. Jan. 16 2016, 19:41

Rendben... meg kell nyugodnom. Legalábbis annak kell látszanom. Terv kell mivel egyik válaszlehetőség sem jó. Ha pedig nem szólok semmit... nos nincs kedvem látni a zsigereimet. Lassan elkezdek hátrafelé araszolni. A karcos márványpadlón nem keltenek túl nagy feltűnést a lépteim. Macskaszerű mozgásom még neki sem tűnik fel és remélem, hogy azért mert nem figyel eléggé. Túlságosan el van foglalva a számolgatással és a kis diók tördelésével. A falhoz lapulva próbalom összehúzni megamat annyira amennyire csak lehetséges. Amikor a lépcső aljához érek meghallom a 6- os számjegyet. Erre felgyorsulnak az események. TUDOM, hogy nem lesz több ilyen alkalmam, így gyorsan felszaladok a lépcsőn. Öt peccel (a pap számítása szerint négy számmal) később fényt pillantok meg a lépcsősor teteje felől. Nem olyan ez a fény mint amilyet az őrültek látnak a tudattalanság ködén át. Nem. Ez egyértelmű és természetes fény. Felszaladok és kiállok a lépcső peremére. Néhány másodpercig élvezem a hideg szellő érintését az arcomon és mélyet lélegzem a téli levegőből. Egy ideig alig kapok levegőt mivel végre tiszta oxigén juthat el a tüdőmig. Olyan jó végre itt. Mintha a lenti egy másik világ lenne. Csak egy rossz álom amit el kell felejtenem. Ilyen gondolatokkal teszem meg az első lépést a szabadság és remélhetőleg Konoha irányába. Bal lábam belesüpped a mély hóba, én pedig kibillenek az egyensúlyomból, de megtartom magamat. Mikor a másik lábamat is felemelném, hogy lépjek egyet, hirtelen valami éles fúródik a lábamba és közben a bokámat is visszarántják a sötét lépcsőre. Elesem és durván beverem a vállmat az utosó lépcsőfokba. Elfojtok egy sikítást és próbálok kiszabadulni a szorításból, de a lábamat az a valami nem engedi el. Hasztalan minden. Így hát behunyom a szemem erősen összeszorítom a fogaimat és a szabadságra gondolok ami az előbb oly közel volt... hagyom magam visszavonszolni a sötétségbe.

Hidan Pént. Jan. 22 2016, 06:45

Száraz, csontos ujjak csettintgetése harsan a szédítő sötétségben. Ahogy Sakura kábán kinyitja szemét a hangra, nyomban össze is zárja őket, még a teremben világító egyetlen fáklya halvány fénye is oly erősnek tetszik. Az Idegen azonban nem olyan könyörületes vendéglátó, hogy hagyja vendégét édesdeden aludni. Kézfejével először egészen finoman paskolgatja a lány arcát, de mikor ez sem bizonyul elégnek, egy könyörtelen visszakezes pofonnal oszlatja el az aléltság utolsó foszlányait is. Ahogy a kunoichi a felette tornyosuló szerzetesre néz, csak homályos, dülöngélő sziluetteket lát. Csúnyán beverhette a fejét, amikor lecsúszott a katedrális lépcsőin. A sötét alakoz tartozó hangban már közel sem fortyog akkora düh, mint amikor utoljára hallotta. Mintha inkább csalódott, lesajnáló lenne a tónusa. Ahogy egy apa szokta dorgálni oktondi gyermekét:
- Miért nem menekülsz..? Már rég el kellett volna húznod a csíkot, s te mégis ott tébláboltál a templomhajóban. Kezdem azt hinni, hogy megkedveltél és nem akarsz elmenni! De hadd mondjak el valamit...
A csuklyás üstök ismét egészen közel hajol a gyermek arcához. Ösztönszerűen arrébb akarna csúszni az oltáron, amire kiterítette fogva tartója, de ebben megakadályozzák a csuklóira és bokáira csatolt béklyók. Halálszagú leheletén a következőket búgja a bakfis fülébe:
- ... Ha egy nyilvánvalóan elmebeteg gyilkos azt mondja, hogy fuss, akkor FUSS! Ne tipegj, meg topogj, hanem ROHANJ, AHOGY A KIS LÁBAID BÍRJÁK! Ha igazán akartad volna, már otthon lehetnél... Persze én is kénytelen voltam hamarabb indulni, mert idő előtt kifogytam a dióból. Tudom, tudom, ez aljas volt tőlem. De remélem vigasztal, hogy a hazugság a legkevésbé szörnyű dolgok mindazok közül, amiket még számodra tartogatok. Kérsz diót?
A hosszú körömben végződő ujjak mélyen a fekete csuha zsebeibe nyúlnak, hogy aztán valami dióra emlékeztető, csonthéjjal és zsebpiszokkal kevert krémet halásszanak elő. A pap a lány arcához tolja a szebb napokat is látott ételt, de egyáltalán nem durván. Ha a fogoly nem kér belőle, egyszerűen a földre szórja a maradékot. A férfi ezután eltűnik pár percre, s egy kecskelábas székkel tér vissza, amit letámaszt az emelvény mellett, amire áldozatát kikötözte. Komótosan leül, könyökével a támlán támaszkodva. Hangja hideg, egy csepp érzelmet sem tükröz.
- Mondd csak Sakura. Mi számodra a legfontosabb a világon?

**Yuhi Sakura** Szomb. Jan. 23 2016, 19:16

Nos, ha éreztétek már magatokat idióta baromnak akkor pontosan tudjátok mit is érzek most. Ha nem akkor elég annyit mondanom nagyon rossz érzés. Egyszerűen és tagoltan el is magyaráznám nektek (és magamnak), de sajnos most nincs túl sok időm. Már az időnél tartunk... mindig is utáltam ezt a témát. Az idő véges és én mindig is rettegtem a haláltól. Most viszont nem érzek semmit. Különös... talán azért mert mindjárt meghalok. legalább hősként vagy valami nagyon menő shinobiként tenném, de nem. Én MOST fogok meghalni. Legalábbis remélem. Ha... - itt valami miatt felébredek. "Jé, ez már a menny? (már ha létezik) Most biztosan feltenném magamnak a kérdést: Mi a fenének mondom mindig ezt a mondatot a vallással kapcsolatos dolgok mögé? Az vezet engem ehhez a rémes szokáshoz, hogy nem tudom miben higgyek. Ez most más téma... Bocsánat, vissza kellett volna térnem a halálhoz... Lassan kinyitom a szememet és azonnal be is csukom mert nincs kedvem látni ezt a borzalmat. Annyira barom vagyok! Most már legalább tudatosítottam magamban örökké. Összeszorítanám a szememet, de ekkor eszembe jut ki miatt nem tehetem. Így jobbnak látom kinyitni a szememet. ismerős látvány,de most más szögből. A pince- ahogyan én szoktam nevezni és sajnos nem csak magamban... nos a mostani helyzet is a meggondolatlanságom következménye. Ahogy hallgatom ezt az... ezt elgondolkodom a szavain. Most igaza van, de ez egy rendkívül kivételes alkalom. Igyekszem megőrizni a hideg arckifejezésemet, de úgyis tudom, hogy mindegy. Mindenféle érzés kavarog bennem (leginkább düh), de a félelmet akárhogyan is keresem, nem lelem. Amikor felteszi nekem az utolsó kérdését, gondolom azt várja, hogy megijedve valami igazi dolgot válaszoljak, de én csak megvonom a vállamat. Sokan mondták már, hogy furcsán válaszolok egyes (majdnem az összes) nekem feltett kérdésre. Félek a következménytől, de csak hallgatok tovább makacsul. A fejem rohadékul fáj, de nem érdekel. Ez van! Dühös vagyok magamra!!! Tudom, hogy valami remény azért van és lassan, úgy, hogy ne legyen feltűnő megérintem az ujjaimmal a karomra tekert bőrszalagon lógó türkiz követ. Ajándék volt. Amikor három éves lettem a szüleim nekem ajándékozták és azt mondták egy furcsa idősödő asszonytól kapták, hogy adják egy Sakura nevű ismerősüknek mert a jövőben meg kell őt óvnia. Eddig mindig megtette, de most inkább csak az emlékek miatt szorítom a kezembe. Anya itt hagyott... Apa holnap el fog menni. Mégis mi értékes van az életben? Nekem semmi ezért volt helyénvaló a vállrándítás. Mégis megszólalok, bár hangom távoli, szinte síri, rekedt és halk.
- Nincs semmi ilyen. És ne mondj hazugnak.
Ezt még hozzá tudom tenni, utána elmegy a hangom és a fejem is sokkal jobban kezd fájni. Tudom, hogy hazudtam... Akit még meg kell találnom. Ez a feladatom... Enélkül nemmegyek haza Konohába. Már mindegy... hazudtam. Én is meghalok ma? Találkoznék legalább az anyámmal (már ha van hol). Már megint hozzátettem. Legszívesebben most azonnal felpattannék erről az oltárról és behúznék neki egyet. Jól is esne. Ahogyan innen látom, még mindig ugyanúgy áll ott, mint egy perccel ezelőtt. Sötét, mindent megfagyasztó árnyként. Sajnos ez csak elméletben valósulna meg, mivel nem tudok megmozdulni. Csak egy dühös és cseppet sem félelemmel teli pillantással tudom jutalmazni. Majd a fejemben a fájdalom elcsitul, a kezemben a kő pedig egyre melegebb. Végül már csak egy kicsit fáj a seb, összeszorított markomban pedig kihűl a kis megmentőm. Kívülről ez észrevehetetlen, de talán a chakra megváltozik ilyenkor. Mindenesetre ő nem mutatja, hogy észrevette volna, én mégis sejtem... Lassan kifújom a levegőt és várom a választ. Remélem, hogy ennél nem történik majd rosszabb. Arra kell gondolnam, hogy a társamat akarom megtalálni. Aki nem tűnhetett csak úgy el... Ha itt végeztem elmegyek érte, vissza oda ahol hagytuk. Ebben az erdőben veszett nyoma. Nem halt meg! És én vissza fogom hozni! Ahoz képest, hogy az erdei sétának más lett volna a célja, most már csak egy dolog lebeg a szemem előtt, kiszabadulni innen és később elhúzni Konohából. Őrült vagyok, de rászánom magam...
- Bár... lenne egy kérdésem. Egy fiút keresek aki ebben az erdőben tűnt el. Tudsz e valamit róla? Ha igen akkor segíts, bármi is legyen az ára.
Remélem, hogy igen lesz a válast de tudom... csodák nincsenek. Annyira nincs szerencsém... Vagy mégis?
(Bocsánat, de kicsit dühös hangulatban írtam és picit sok lett)

Hidan Hétf. Feb. 01 2016, 21:31

A sötét pap közömbös arccal hallgatja foglyát. Csontfehér borostával szegélyezett, sápadt vonásait mintha tajtékkőből faragták volna, oly rezzenetlenek. Lelkének ibolyaszín tükrei azonban érdeklődőn csillognak. A szokatlan színű szemekbe nézve olyan mélységeket pillanthat meg a lány, ha veszi a bátorságot és beléjük pillant, ami kevés emberre jellemző. A sötét íriszekben felemás érzések egész armadája ül nászt... Alázat és gőg, csalódottság és remény, mélyről fakadó gyűlölet és feltétlen áhítat járja tébolyult táncát az átható tekintetben. És fájdalom, talán a legszembetűnőbb mind közül.
A férfi felső ajka unott fintorba szalad Sakura ismételt tagadása hallatán, mintha már végtelenül unná, hogy újra és újra ugyanazokat a köröket róják, mióta csak egy tető alá hozta őket a balsors. A kunoichi hangjában csendülő dacos haragra, félelemtől torzuló mimikájára azonban ügyet sem vet. Sokkal jobban leköti a figyelmét a gyermek - hozzá képest mindenképp az - markában kétségbeesetten szorongatott drágakő. Sóvár pillantásokkal illeti a vérbe borult csecsebecsét, karját azonban nem nyújtja érte még. Végül hosszú hallgatás szólal meg ismét:
- Nem vall túlzott bölcsességre, de annál több bátorságra, hogy alkudozni merészelsz a Gonosz földi helytartójával Gyermek. Ha rajtam múlna, már nem beszélgetnénk, de a hangok azt mondták, hogy neki céljai vannak veled. Segíthetek, de nem lesz olcsó, s nyögni fogod az árát, ha a Jashin-samával üzérkedsz. Ha a segítségünk akarod... Akkor cserébe mindened kell. Az életed. A tested. S a lelked is. De először is... Mesélj nekem arról a kavicsról, amit a kezedben szorongatsz. Kitől kaptad? Milyen emlékek fűznek hozzá?
Mondata közepén előhalászik egy apró fiolát csuhájából, és a lány sebesült kézfeje alá tartja. Markát az apró kacsó köré fonja, s enyhén megszorítja azt, hogy némi vért fejjen az üvegcsébe. Szabad kezének ujjával az utolsó cseppet is óvatosan a tárolóba egyengeti, hogy semmi ne vesszen kárba a sötétvörös életesszenciából. Egy hanyag mozdulattal bedugaszolja a palackot, majd a túszul ejtett Sakura arcába tartja azt:
- Látod? Ez a záloga annak, hogy mostantól az enyém vagy, s hozzám tartozol! Hát nem csodálatos?
Fejét hátraveti és ismét hátborzongató kacajban tör ki. A kétely szinte már égető: mivel járna szembeszállni egy ilyen alakkal? S milyen áldozatokat kell meghoznia annak, akik követik ördögi parancsait..?

**Yuhi Sakura** Kedd Feb. 02 2016, 07:15

"Ha valamit el akarsz érni akkor eléred. "Ezekkel a szavakkal búcsúzott egyszer tőlem anya. Aztán soha többé nem tért vissza. Ezen majdnem elmosolyodom, mi lehetett az ő célja az életben? Megóvni a családot? Vagy lehetséges, hogy a szüleimnek sosem volt olyan élete amilyet akartak. Miattam. A hajam és a szemem miatt. TUDOM hogy más, de engem nem érdekel. Miért hiszik mindig azt az emberek, ha rámnéznek, hogy gyenge vagyok. Én mindent megpróbáltam, de komolyan. De ez már a múlté. Van egy csapattársam aki nem utál és egy senseiem aki büszke a csapatra. Mások viszont még mindig nem szoktak meg... Néha én sem értem önmagamat. Nem engedem, hogy a bennem élő a gyilkosságot megtestesítő, képzeletbeli lány előtörjön. Pedig csak így lehetek shinobi. Még sosem öltem meg egy embert sem. De visszatérve a témához, néha meg szinte előcsalogatja a haragom ezt a kislányt. Akár most is megtörténhetne, de tudom, hogy akkor nekem végem. Így nyugton maradok és erősen megszorítom a markomban tartott követ. Arckifejezése láttá elsápadok és porcelánszínű bőröm most krétapornak tetszik. Nem félek, csupán meglepődtem. Első kérdésére nem akaródzom válaszolni, de tudom, hogy akkor a tervemnek Aki megmentéséről lőttek és nekem is. Így hát egy mondatban elhadarom azt amit tudok róla, egy-két fontosabb elemet azonban kihagyok, de ezt úgysem tudja meg mert akkora idióta még nem vagyok.
- Ez egy kő. A szüleum kapták egy asszonytól aki azt mondta agyják egy Sakura nevű ismerősüknek. Ennyi. Azóta soha sem vettem le.
Tudom hogy ez az igazság egy picit röviden. Most nekiállok gondolkozni a második kérdésén. Istenem (-||-*) mit tegyek? Másodszorra kell gondokoznom ezen a kérdésen, de most máshogy fogok dönteni. Mi van ha azt mondom, köszi nem és hazamennék úgy, hogy felejtsük el. Akkor Akit is el kéne felejtenem és ez... nem. Egy határozott nem. Mi van ha igen? Nos azt még nem tudom... De elengedne e egyáltalán, ha azt mondanám köszi de nem? Biztosan nem. Az élet... tele van fájdalommal. De bizonyos emberek megváltoztathatják mások sorsát. Egy dolog aggaszt csak. A vérem amit a fiolába tett. Ismerem a jashinista technikákat. Egyszerre mintha megint megingott volna a hitem a döntésemben újra gondolkozni kezdek. Mi van ha ezután már nem tudom megmenteni Akit? Mi van ha megöl? Elég a mi van ha... Nekem már úgyis mindegy. Anya halott. Apa már biztosan meghalt egy-két órája. Mi köt engem ide? Nos csak Aki, de már ő se nagyon. Nem akarok többé Konohához tartozni. És nem akarok fiatalon meghalni. Tessék már megint a halál... Kinyitom a szememet és megszólalok. Elképedve állapítom meg, hogy a hangom már nem rekedtes és érdes, hanem olyan tiszta mint két órával ezelőtt.
- Nekem végül is csak egy célom van. És teljesen mindegy mi lesz velem. Csak meg akarom menteni egy barátomat, utána meg messze elhúzni innen. Úgyhogy... rendben. Hallgatlak.

Hidan Pént. Feb. 05 2016, 04:21

- Vagy úgy. És mégis mitől akarod megvédeni a barátodat..?
Teátrális körzőmozdulatot tesz csuklójával, mintha csak bűvésztrükkre készülne. A következő pillanatban a Sakura vérét tartalmazó fiola eltűnik mint a kámfor, feltehetően csuhájának egyik jól eldugott zsebében. Egy pár másodpercig töprengve méregeti áldozatát a pap, borostás állát mocskos ujjai közé csippentve.
- Tulajdonképpen... Felejtsd el, nem is érdekel. Úgyis csak terelnéd a témát, vagy arcátlanul a képembe hazudnál, ahogy eddig is tetted. Meg különben sem az én dolgom...
Ugyanoly könnyedséggel, ahogy az üvegcsét is eltüntette, ezúttal egy görbe pengéjű áldozótőrt varázsol elő köpenyének ujjából. Komor tekintettel nézegeti saját kézfejét és szórakozottan piszkálgatni kezdi az alvadt vért a körmei alól, mintha egészen megfeledkezett volna róla, hogy társasága van. Szóra nyitja ajkait, majd becsukja. Mintha amit mondani készül, igazán nehezére esne. Lilás szemeiben kövér könnycseppek gyűlnek, ahogy tétova mozdulattal a kikötözött lány felé emeli a kést.
- Bocsáss meg Sakura... ANNYIRA SAJNÁLOM!
A rozsdás handzsár villámgyors zuhanásba kezd a kunoichi szíve felé, azonban az utolsó pillanatban a szerzetes megváltoztatja a döfés irányát, s a genin jobb csuklóját szorító béklyót célozza meg. Aztán a másikat. A kötelek halk nesszel érnek földet a templomhajó padlóján.
- Annyira sajnálom, hogy még nem adhatom meg neked a megtiszteltetést, hogy személyesen is találkozz Jashin-samával. Úgy döntöttem, helyette inkább segíteni fogok neked. Jobban jártál volna a halállal, ha engem kérdezel... De! Nem vagyok ostoba, nem fogom kiadni féltve őrzött titkaim bármiféle jöttmentnek. Először bizonyítanod kell. Másképp nem tudhatom biztosra, hogy betartanád-e a szavad, vagy aljasul megszöktél, miután mindent megtudtál, amire kíváncsi voltál. Három aprócska feladatot kell teljesítened nekem. Magam is megcsinálnám őket, csak hát... Nem vagyok túl népszerű a Tűz Országában kettőnk közt legyen szólva. Amint elhagynám a kolostort, fél napot se tehetnék meg és az ANBU már a nyomomban lenne. Így te leszel a szemem, fülem és szám a nagyvilágban. Meg persze a kezem is.
Időközben a férfi megkerüli az asztalt, hogy a fogoly lábát is kiszabadítsa.
- A Tűz Templomában él Sentoki nevű férfi. Harmincas, kopasz szerzetes. Ő volt az egyetlen túlélője annak, amikor lemészároltam a rendjüket. Miután elmondta a történteket, szégyenében némasági fogadalmat tett, amiért nem tartott a halálba a testvéreivel. Ezen sürgősen változtatnunk kell... Igen! Ez lesz az első feladatod! Menj el rendjük székházához, és érd el, hogy megtörje a némasági fogadalmát. Az eszközök rád vannak bízva, de sokkal viccesebb lenne, ha nem kínvallatással érnéd el, hogy ordítson. Különben sem lenne esélyed ellene harcban. Azt akarom, hogy önhibájából rontsa el az esküt, amit a becsülete megvédésére tett. Ijeszd meg, idegesítsd, bármi, ami kizökkenheti azt a húgyagyú szentfazékot a legendás nyugalmából. Persze rögzítened is kell valahogy a hallottakat, mert nem fogom elhinni, csak mert azt mondod, hogy sikerrel jártál. Használj diktafont, vagy ami tetszik. Cserébe, amikor visszajössz, megosztom veled az Akiról szerzett tudásom egy töredékét. A többit, amikor a másik két feladatot is maradéktalanul teljesítetted. Ha pedig szökésen járna az eszed, gondolj csak arra, mi mindent tehetek ezzel a kis fiolával... Áll az alku?!

**Yuhi Sakura** Pént. Feb. 05 2016, 16:34

Istenem. Persze tudom, hogy nem létezel, de akkor is. Miért kellett pont nekem sétálni indulnom? Na jó. Csak én járok az erdőbe, de... mindig keresztbe tesz nekem a sors! Miért nekem? Életem minden percében kiváló voltam. Mindent megtettem amit csak a küldetéseken meg lehet. Vagy mégsem? Nem tettem meg? Ezért vagy rám dühös Sors? Vagy az utóbbi időben folyamatosan váltakozó személységem dühített fel? Persze, hogy tudom, hogy nem létezel. Én nem hiszek semmiben. Vagyis... talán most abban, hogy léteznek emberek akiknek sehogyy sem jön össze semmi. Én viszont NEM vagyok ilyen! Még nem kell eltemetnem magamat! Már megint a halál. Nincs is más témája az elmémben kavargó gondolatoknak. Vagy talán öljem meg magam? Talán... Ekkor szakítja félbe gondlatmenetemet a mellettem álló pap félelmetse hangja. Mi van? Hogy a francba csináljak meg ilyesmit? Akiért megtenném, de... lehet, hogy nem ér ennyit? Nos... most mármindegy, hogymit felelek. Ha nemet akkor megkapom a halál ajándékát, viszont, ha igen akkor mit nyerek? Talán Akit. Most viszont, hogy végre a kezem és a labam szabaddá vált, szívesen teljesíteném őrjöngő dühöm szándékát, viszont már elszállt. Legszívesebben most rögtön leugranék innen és felfutnék azon az utálatos lépcsőn, de nem teszek semmi ilyesmit. Át kell gondolnom. Mi van ha igen? Akkor borzalmas dolgokat leszek kémytelen tenni. És ha nem? Akkor sohasem végzem el az önként magamra osztott küldetést. Ezeka gondolatok úgy bontogatják meg az elmémet, mintha egy fonott anyagba ollóval piszkálnánk bele. Mi a helyes út? Van egyáltalán olyan? Bizonyára nincs... ebben a helyzetben. Ekkor nagy levegőt veszek, de csak az ismerős poshadt levegő jut el gyenge tüdőmig. Köhögni kezdek, szinte fulladozok, de nem csak az oxigén hiány miatt, hanem a rám nehezedő döntések súlyától is. Mi lenne ha most megfulladnék? Sohasem temetnének a szüleim mellé. Nem találnák meg a testet. Szinte látom a szememet takaró homályon keresztül a szüleimet. Mindketten rám mosolyognak és karjaikat némán felém nyújtják. Lassan én is előrenyúlnék, de valami megakadájoz benne. Hirtelen újra kapok levegőt, a szüleim képe pedig szertefoszlik. A fényesség eltűnik és megintott találom magam a sötét "pincében". Vajon mi hozott vissza? Mi mentett meg? Talán a Sors nem akarja, hogy most végezzem be az életemet.
- Nos... végül is áll. Felőlem mindegy... DE! Ha nem teszem meg mi lenne velam? Halál?
Elgondolkozom. Most hoztam megegy sorsdöntő döntést. Többé nem leszek már az a cuki kislány akit mindenki utált. Megteszem neki ezeket, megkeresem Akit és utána... talán elhagyom Konohát. Talán nem. Még semmi sem dőlt el... vagyis talán mégis, hoszen igent mondtam.

Hidan Kedd Feb. 09 2016, 05:48

//Létezik és Jashninnak hívják Very Happy

//

- Az szakmai titok. És különben is... A halál közel sem a legborzasztóbb kilátás, ami történhet veled. Ezt vésd jól az eszedbe Kisasszony!
Feleli negédes mosollyal, krákogó hangján a sötét pap a lány kérdésére. Hegekkel szabdalt kézfeje a lány arca felé nyúl, s hogy ha az nem húzza el a fejét az érintése felől, a szorosan összepréselt ajkakat egy szórakozott mozdulattal mosolyra húzza mocskos ujjaival.
- Miért vagy ilyen komoly? Most menekültél meg a halál torkából! Most épp nem viháncolnod kéne?!
A pap, mintha csak megunta volna ezt az egész őrült huzavonát, ami kettejük között folyik, egyszer csak sarkon fordul és a belső templomhajó egyik sötétségbe vesző mellékjárata felé veszi az irányt. Vissza sem nézve, int unottan párat, miközben fásult hangon búcsúzik.
- Megyek, keresnem kell valakit, aki HELYETTED hal meg ma. Ismered az utat kifelé. Ne merj visszajönni eredmények nélkül. Viszlát Sakura!
Az őrült szerzetes eltűnik az árnyékok között, s a kunoichi magára marad a félhomályban kétségeivel és még mindig rémülten kalapáló szívével. Bár magát az eleven poklot élte át az elmúlt órában, mégis az a baljóslatú érzés kerülgeti, hogy ez még csak a kezdete volt egy sokkal, sokkal vészjóslóbb végkifejletnek. A lila hajú lány épp csak most menekült meg a halál torkából. A kérdés már csak az marad, mit kezd az élettel, amit majdnem elveszített? Belemegy a pap gonosz játékába, még ha a lelkét is el kell adnia az istentelen segítségért, vagy pedig megpróbál kitörni ebből az ördögi körből..?

//Következő posztot ide kérném szépen: Tűz Temploma //

Ajánlott tartalom

Elhagyatott kápolna

Elhagyatott kápolna

Egy új kezdet...

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Az elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re.: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna

Re: Elhagyatott kápolna