Elhagyatott falu

A településről már régóta elköltöztek az emberek, azóta lakatlanul áll.

// Utoa Yasuma, avagy menekülés az országból! //

Erős őszi szél vágott az arcomba, miközben az országúton jártam. Körülöttem az a néhány fa gyönyörű tarka-barka színekben pompázva épp levedleni készült lombozatát. Meg is álltam volna csodálni a természet szépségét, ha közben nem lett volna előttem az a sok fontos ügy, mint például az életben maradás, vagy a nevem tisztára mosása. Már aznap kifogytam az élelemből dél körül. Nem volt sok időm magamhoz venni a dolgaimat, miközben épp menekültem a hadseregtől. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a kardom sikerült megtalálnom.
Már legalább 4 napja hagytam el a tábort, azóta nem aludtam. Nem is hittem, hogy mostanában lesz egy jó alvás, mivel már egyszer rám támadtak alvás közben. Kellett egy hely, ahol meghúzhattam magam egy időre, vásárolhattam magamnak ellátmányt abból a kis pénzemből, amim volt, de ez szinte lehetetlennek tűnt, mivel már láttam hirdetményt a szökésemről. Már a fél ország tudta, ki vagyok. A legjobb ötlet az lett volna, hogy elhagyom az országot olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudom, de mégis... Nem azért szabadítottam ki magam, hogy életben maradjak. Muszáj volt felvennem a nyomot, muszáj követnem a gyilkost! Aznap, amikor elfogyott az ételem, délután felé észrevettem egy települést a távolban és mivel már semmi nem volt nálam, úgy döntöttem, hogy szerencsét próbálok és bemegyek.
Már estefele volt, amikor a faluba értem, és kevés kutyagolás után rá kellett jönnöm, hogy egy lélek sincs a környéken. Egy szellemváros.
Hát ez remek, gondoltam, na hogy itt nem találok semmit az is biztos! Na mindegy, most nem fogok válogatni, körbenézek, hátha van itt valaki vagy valami, ami ehető. Ahogy beljebb értem látszott a helyen, hogy teljesen üres az egész, de reménykedve haladtam tovább. Bekukucskáltam az üresen álló házakba, amikből pár le volt rombolva. Ahogy átkutattam a házakat mégiscsak ráleltem némi élelemre, többek között kenyérre és egy kevés sajtra. 
Ejha, hogyha még sajtot is találtam, ami nem romlott, mondtam magamban majd megszagoltam a sajtot, ami ahhoz képest, hogy elhagyatott faluban találtam rá, nem volt büdös, nem is látszott romlottnak, akkor az emberek innen nagy sietséggel és nem is régen mentek el... De vajon miért....? Ezek után átkutattam még pár házat, és még több élelmet találtam meg pár fabútort. Ezeket felaprítottam a kardommal, ami úgy vágta a fát mint a puha vajat, majd az egyik kő talapzatú ház padlóján összeütöttem egy tábortüzet, végtére is már nagyon fáradt voltam, és az is épület eléggé bevédhetőnek és stabilnak tűnt. Jó sokáig küzdöttem az álmosság ellen, az épület egyik sarkában, ahova a tüzet is elhelyeztem. Küzdöttem, de végül mégis felülkerekedett az álmosság. Elbóbiskoltam, majd arra eszméltem, hogy hangokat hallok a távolból. Lépések? Azonnal összerezzentem, az álmosság elillant a szememből és már nyúltam is a kardomért, amit sosem rakok el kartávolságnál távolabb magamtól. Meghűlt bennem a vér és megint eszembe jutott a halál érintése még a bandita támadásról. Azonnal megráztam a fejem és összeszedtem magam. Szép lassan felültem, úgy, hogy nehogy zajt csapjak, s közben folyamatosan kémleltem a környéket. A tűz már elaludt, szerencsémre, így azt hittem, hogy nem tudják, hogy itt vagyok, de ez hátrány is, mivel nem láttam semmit. Az alvóhelyemről ráláttam az ajtóra, amiben észrevettem egy sötét emberszerű árnyat. Megint megborzongtam, de továbbra sem adtam ki semmi hangot. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy mi fog történni....

// remélem nem haladtam túl az elképzeléseden, csak gondoltam felállítom a teret és kicsit kibontom a dolgokat ^^ //

Ahogy felébredtem sajgott a vállam és elzsibbadt a karom. Gúsba kötött kézzel feküdtem, de ez ébredezés közben még nem szúrt szemet elsőre. Ahogy pislogtam, hogy jobban kivehessem a szobát rájöttem, hogy nem ugyanott voltam, ahol elaludtam. A levegő nyirkos volt, elég hideg és áporodott szag volt. Valószínűleg egy pince...
Gyorsan elkaptak... Micsoda szégyen, hogy álmomban leptek meg! Mégis, ki beszél, mikor itt fekszek félhullán a hideg, nyirkos padlón megkötözve. Hát, ez sem tartott sokáig. Ezek voltak az első pesszimista gondolataim. Már éreztem a hurkot a nyakam körül. De aztán elkezdett beszélni hozzám egy férfi.
Szép penge szamuráj. Mond el mit keresel itt ahol a madár sem jár? Ilyen közel a határhoz nem szoktatok járőrözni azonban most felbolydult a környék mint egy hangyaboly. Ki vagy te vándor?
Vagy fél percig meg sem szólaltam, küzdöttem az álmossággal, és próbáltam értelmezni, amit a már javában korosodó férfi mondott. Amikor beugrott a dolog, hogy nem ismer, felcsillant bennem a remény. Aztán meg arra gondoltam, hogy miért hozott ide, majd ahogy kicsit jobban körülnéztem a kis teremben észrevettem a szemközti falnak támasztva a kardom. Nagyon megkönnyebbültem. Lehet, hogy mégsem ért még véget utam? Mindjárt kiderül, mert a közvetlen veszély még mindig nem múlt el. Kicsit felültem és a férfira néztem. Látszott rajta, hogy már nem túl fiatal, de azért még volt rajta valamennyi izom, valószínűleg ő cipelt el és kötözött meg. Nem tudtam, hogy mennyire erős, és hogy esetleg ninja-e,így jobb lett volna, ha nem támadna meg, mivel még a lábam sem tudtam mozdítani. Arra gondoltam, jobb lesz, ha diplomatikusan próbálom megoldani a dolgot...
Én... uram... mint mondta egy samurai vagyok. Egy igaz samurai aki a Bushido és a becsület kódex szerint él. Én... a király szolgálatában utazok, jelenleg mint futár... Legjobb tudásom szerint a járőrözés azért nőhetett meg, mivel nemrég megtámadták a Vas Országát egyenlőre ismeretlen ellenfelek. Ha megkérdezhetem... miért vagyok megkötözve? Elvégre én csak átutazóban vagyok... Ha lenne olyan szíves, és eloldozna, felkapnám a kardom és már itt se lennék! 

Rendesen kikerekedett a szemem a sok sok vértől, ami megáztatott és a belsőségektől, amik az ölembe repültek, de végül is nem csak nekem jutott a jóból, szinte az egész terem csupa vér volt, lassan csöpögött a falról és a tetőről egyaránt. Habár már harcoltam csatákban, ilyet még nem igazán láttam, így rendesen felfordult a gyomrom. Ezt is ki kell bírni, nincs mese, hisz egy szamuráj vagyok, meg kell acéloznom a lelkem. Egy fél percig így biztattam magam, mire el is múlt a hányinger. Lassan kezdtem szétnézni a teremben, láttam, hogy a banditák elhaladnak az ajtó előtt, még csak be sem néztek, biztos mivel a fickó már az előbb kiment, nem gondolták, hogy maradt bent bárki is. A második dolog, amit észrevettem, az a kardom volt, amit a robbanás a közelembe hajított. Nem is haboztam, amilyen gyorsan csak tudtam feltérdeltem, majd elkezdtem kúszni a kardom irányába. Nem volt messze, így gyorsan elértem. Mivel hátra volt kötözve a kezem, nem tudtam rendesen megfogni, így a hátam mögül vettem föl, megfordítottam a pengét, majd elvágtam a köteleket. A ruháim mind rajtam maradtak, csak a kardomhoz nyúltak hozzá, így szerencsére semmi után sem kellett keresgélnem. Gyorsan az ablakhoz siettem, amiről csöpögött a vér, és gyorsan kikukucskáltam, hogy mi a helyzet. Gyakorlatilag a banditák szisztematikusan kisöprik a falut. Már elhaladtak a ház előtt, és most nekem háttal irtották a falusiakat lejjebb az utcában. Nem tűntek ninjáknak, csak sima kardlóbáló idióta banditáknak... úgy is viselkedtek. De akkor ki robbantott? Elkezdtem vizsgálgatni a támadókat, és észrevettem egy fura szerzetet közöttük, akinél kunai volt és pár robbanó cédula. Na mégis kifogtam egy ninját. De várjunk csak! Többet már tényleg nem látok... és ő van hozzám a legközelebb. Biztos fél a frontvonalban harcolni... vagy csak nem akar a saját robbantásai közelében lenni. Hát... biztos van náluk pénz... és a falu lakói is biztos adnának egy kis élelmet, ha megszabadítanám őket a banditáktól... Hát, akkor essünk neki! Maximum futok egy jót.
Karddal a kézben csöndben elhagytam az épületet. Az utca körülbelül úgy nézett ki, mint a ház belseje, amiből épp csak most jöttem ki. Már hozzászoktam a vérhez, de ennyi szükségtelen brutalitást! Csupa vér volt mindenhol. De nem hagytam a figyelmem elterelődni. Gyorsan körbenéztem, hogy biztos nincsenek mások a közelben, majd szép lassan, csöndben elindultam a ninja felé. Mire a háta mögé értem, ő felkiáltott:
- Azt hiszed, hogy csak így mögém lopakodhatsz, te büdös paraszt?! - mondta, majd gyorsan megfordult, de meglepetésére nem egy paraszttal, hanem a pengémmel nézett farkasszemet. Elkerekedett a szeme, de gyorsan reagált. Én már vágtam volna le a fejét, lendítettem a kardot, mire ő már fordult el és próbált oldalra kerülni. Majdnem sikerült neki, de alábecsülte a gyorsaságom, így a penge a jobb vállába kötött ki. Az egyik kezébe egy robbanócédulás kunai termett, amit én észrevettem, és el is kapott a veszélyérzet. 
- Ha mindenképp ezt akarod, szamuráj, akkor te is meghalsz velem együtt!! - 
Én pedig már téptem is ki a kardom a fickó vállából, majd ugrottam hátrafelé, mivel ő már formálta a kézjelet.
- Mégiscsak együgyű paraszt vagy, ha ennek bedőltél! - röhögte, majd abbahagyta a kézjelek formálását és felém hajította a kunait. Nem hárítottam, hanem kikerültem, így az mögém repült, elég távolra, hogy a robbanás ne okozzon gondot. Mivel a jobb válla teljesen tropa, és láttam a jobb karján is, hogy nehezen mozog, gondoltam, hogy jók az esélyeim, de mégis óvatosan közelítettem, mert hát mégis egy ninjával állok szemben, és nem tűnik geninnek sem. Egyszer csak elindult felém, két kunait is kézbe vett, de most egyik sem volt robbanócédulás. Egyre gyorsított, míg én továbbra is álltam mint a cövek. Az utolsó pillanatban oldalra lendültem, mikorra a fickó már rám akart ugrani, így az az egyik kunaival elvétett engem, de a másikat már a karddal kellett védenem. Amint visszanyertem az egyensúlyom visszakézből odavágtam, de ő hárította a kunaijával, ami viszont eltörött, mert kellő mennyiségű erőt vittem a csapásba. Szitkozódva hajította el, majd a következő csapásomat már a másik kunaival védte. Az is eltörött, de addigra már az előző kezébe újra ott volt az ép kunai. Azt is kettévágtam. Nem igazán tudott visszatámadni, mert gyors egymásutánban adtam be a csapásokat. A harmadik után már nem voltam képes eltörni a kunaiját, nem tudom mi történt, de biztos chakrát kezdett el a késbe vezetni, amivel megerősítette. Folyamatossan cserélődtek a szerepek, hol én támadtam, hol pedig védekeznem kellett. Vágás, szúrás, hárítás, kitérés, oldalazás. Kemény csata volt és minden figyelmemet megkövetelte. A végső pillanat pedig akkor érkezett el, amikor már mindketten több sebet is szereztünk, a ninja megfogta az egyik robbanócédulás kunaiját és a földbe vágta, pont mellettem, majd hátra vetődött. Kritikus pillanat. Ha hátra vetődök, akkor valószínűleg több esélyem lenne nem meghalni, de viszont ha feléje ugrok, akkor meglephetem, így lehet, hogy késlekedni fog a robbantással, más részről pedig akár meg is tudnám ölni. De abban a pillanatban meggondoltam magam, és mivel eszembe jutott, hogy az szamuráj akadémián megtanították a késdobás mikéntjét, habár sose szerettem ezt a típusú harcstílust, most még akár hasznosnak is bizonyulhat. Vártam egy pillanatot, hogy a ninja azt higgye, hogy lefagytam, már a kézjeleket formálta, mire én gyorsan felkaptam a kunait és felé hajítottam. Majdnem jó dobás volt, de a célom elértem vele. A fickó épp befejte a kézjeleket, és nem reagált elég gyorsan a dobásomra, így az hozzá közel felrobbant, az illető pedig véresen terült el, a robbanás lökéshulláma miatt már kicsit odébb. Odasiettem hozzá, majd láttam, hogy még életben van, de már nem küzd, mivel félig halott volt már. Ahogy szivárgott el az élet belőle szólásra nyitotta a száját, de hang már nem jött ki rajta.
- Jó ellenfél voltál, talán a másvilágon békét lelsz... - mondtam, majd a kardom a torkába vágtam, amitől az gurgulázó hanggal, fennakadt szemmel eltávozott erről a világról. 
Csak ezután néztem körbe, mire megláttam, hogy a falu rosszabb állapotban volt, mint mielőtt elkezdtem harcolni, és hogy pár bandita a harcunkra felfigyelve odajött, de nem avatkozott közbe... nem is vettem észre őket előbb. Eddig biztos jól szórakoztak, de most látszott a szemükön, hogy bosszúra szomjaznak, biztos a ninja férfi volt a vezetőjük, vagy valami hasonló. Még maradt bennem erő, így gyerekjáték volt levágni azt a fél tucat gyenge, képzetlen és agyalágyult banditát. Ahelyett, hogy falukat irtasz ki, inkább kiképezhetted volna az embereidet... mondtam magamban a halott ninjának címezve szavaim. Még egyszer körbe néztem, de nem láttam már senkit a közelben, benéztem pár házba, de sehol nem volt senki, így gondoltam jobb lenne, ha kifosztanám a banditákat, hátha találok valamit, ami segít a nem éhenhalásban... Odamentem mindegyikhez, és nagy szerencsémre majdnem mindnél volt nem kevés pénz és egy kevés ékszer is. Biztos a falubeliektől lopták el... de ahogy látom, már egyikőjüknek sem kell... gondoltam magamban, majd elraktam mindet. Végül a ninjához értem, akinél nem volt se ékszer se pénz, de viszont volt nála egy nagyon szép rövid katana, amit gondoltam elviszek, úgyis kell egy második fegyver. Még párszor körülnéztem, hátha látok valami mozgást, benéztem pár házba, és az egyikben találtam két banditát, akiket megöltem. Miután senkit sem találtam, úgy gondoltam jobb lesz, ha elindulok, hisz élelmem továbbra sincs sok, de most már tudnék vásárolni, ha valami olyan helyet találok.

// Szeretném előre bocsájtani, hogy a postod tényleg jó lett azonban az ilyen ötleteket inkább szokás élményben megírni itt ezért azt javaslom ha ilyen ötleteid vannak inkább ott írd le. Ezen a kalandon rajtad kívül ha csak nem beszéljük meg külön akkor az NJK-kat (Nem Játékos Karaktereket) én irányítom, illetve a történet nagyjából úgy néz ki, hogy te leírod mit cselekszel és akkor azt figyelembe véve történnek a karakter interakciók. Mivel azonban ez az első kalandod itt ezért ezt csupán jó tanácsként írom. A postod nem teljesen egésze történik meg. Mondjuk úgy, hogy a jó kis párharc leírás még megmarad a kunai kés kettévágások nélkül. //


Meghoztad a döntésed és bár egy kicsit talán önös érdekből is úgy döntöttél, hogy segíteni fogsz a falusiaknak. Miután a ruhád véres volt ezért ellenfeled egy pillanatra meglepődött aztán pedig előkapott két kunai kést és azzal szállt veled harcba. Ügyességednek köszönhetően két kunait sikerült is kiütnöd a kezéből, ám ekkor érkeztek meg segítségére a társai is. Lehet, hogy nem voltak olyan ügyesek mint a shinobi társuk aki támadásaid elől különböző akrobatikus mozdulattal tért ki, a banditák pedig arra tökéletesek voltak, hogy megzavarjanak. Így a párbaj kezdett eléggé számodra kedvezőtlen irányba terelődni. Ellenfeled egyre több ütést indított feléd amik elől leginkább úgy tudtál kimozdulni, hogy hátráltál. Egy nagyon pozitív dolgot azonban elértél ezzel. Magadra vontad a nagyjából hét fős banda teljes figyelmét így a kis falu tudta rendezni sorait. Látni lehetett rajtuk, hogy őket sem olyan fából faragták akik meg fognak futamodni. 
- Annyira felesleges ez az egész Samurai add már fel. Semmi esélyed nincs az egész csapatommal szemben. Akemura dono mindig behajtja az adósságát és ez az egész amúgy sem tartozik rád! Minek véded ezeket a férgeket?
Ekkor az egyik mozdulatodnál egy oldalról érkező banditát nem vettél észre, aki sikeresen kibillentett az egyensúlyodból és a földre vitt. Ott folytattátok a dulakodást, de kézitusában mindig ügyes voltál így hamar karélre hánytad a kurafit. Amíg a földön voltatok a kis csapat körbe is vett téged így már nem volt hova menni... Hirtelen azonban egy villanást láttal és szemmel követhetetlen mozgással valaki két banditát terített le egy jól irányzott tarkó vágással. Eközben megérkeztek a falusiak is és néhányan  kaszákkal mások köveket dobálva a rabló bandára rohamozták meg őket oldalról. Itt az esélyed, hogy ismét támadásba lendülj vagy visszavonulót fúj.

// A következő körben csak annyit szeretnék tőled kérni, hogy azt próbáld előtérbe helyezni, hogy a te karaktered mit cselekszik az adott szituációban a többi NJK-t bízd rám!  //

// Bocs, emlékszem, hogy olvastam erről, de elfelejtettem írás közbe... :X //


Ismét a halál torkában, mi? Már nem volt más kiút, csak a halálon át. Már éltem át ilyen pillanatot, ezért most annyira már nem mardosott a félelem, de a pillanatnyi rémület még mindig kerülgetett. Egymás után hárítottam a csapásokat, de egyre nehezebb dolgom volt, a ninja túl gyorsnak bizonyult a további 4-5 bandita segítségével. Már körbevettek, de akkor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy ketten közülük összeestek. Meglepődtem, de gyorsan magamhoz tértem, és kettévágtam a fejét a hozzám legközelebb álló banditának, és még arra is időm volt, hogy egy másodiknak is a gyomrába szúrjak, mire felócsúdtak a társai. Már csak 2 bandita maradt a ninja mellett. A falusiak viszont a segítségemre siettek, így a két banditát a fegyveres falusiakra bíztam, míg én a ninját próbáltam elkapni. Mostmár nem hátrálhatok ki belőle, muszáj lesz megölnöm... hátha szerzek tőle egy kis pénzt... Ezen gondolatok után már ugrottam is a ninja után, aki már visszább szökkent, hogy nehogy a falusiak kaszái közé kerüljön. Engem figyelt, én pedig csatakiáltással az ajkamon rohamoztam meg.

// Sűrű elnézéseket kérek a késésért, igyekszem belehúzni! //

Miközben a banditákkal voltál elfoglalva és a két amúgy halott férfinél biztosra mentél, ellenfeled meglátva a felbátorodott falusiakat meghátrált és közben az után a furcsa árny után figyelt aki a halálba küldött kettőt az övéi közül. De vajon ki lehet az az Akemura Dono akit említett a férfi és miért támadták ezt az amúgy védtelennek tűnő falut? Egy kő elrepült közben a fejed felett és majdnem eltalálta a shinobi egy még életben maradt emberét. A fosztogatók teljesen meg voltak hökkenve, hogy bajtársaik így elhullottak. Úgy tűnik arra számítottak, hogy ez egy egyszerű kis balhé lesz és nem fogja senki sem otthagyni a fogát. Ehelyett beleszaladtak egy elég komoly ellenállásba és bár a falusiak képzetlenek voltak a túlerő akkor is az ő oldalukon állt. Na meg ott voltál te és a rejtélyes segítőd aki közben feltűnt mögötted. Az illető egy hosszú köpenyt viselt, azonban kezében katana volt és ki tudtad szúrni, hogy a vonásai is nőiesek. Ekkor azonban csatakiáltással indultál meg ellenfeleid felé. A shinobi és kompániája feltehetőleg ennek az Akemura nevű férfinek lehetnek a behajtói, de kit is izgat ez most, hiszen mind futásnak eredtek. A férfi búcsúajándéknak egy kunait dobott a tömeg felé amelyre rögzítve egy robbanójegyzet éppen önmagát felemésztve rántott volna jó sok falusit a halálba. Ám a rohamozók és a shinobi között voltál te és villámgyors reflexeidnek köszönhetően esélyed van a levegőben még röptében elütni a kunait, talán elég messzire tudod ütni, hogy a robbanás rád se legyen hatással, esetleg vissza feladónak. Ez azonban egy veszélyes vállalkozás is lehet könnyedén megsérülhetsz. A másik eshetőség, hogy kitérsz és folytatod az üldözést. Vajon melyik egy samuraihoz méltó döntés? 
Akárhogy is döntesz ellenfeleidnek már akkora előnyük van, hogy nem nagyon van esélyed őket utolérni. A döntés rajtad áll, hogy melyik utat választod!

Láttam a kunait felém repülni, de mivel rájöttem, hogy nem is én vagyok a célpont, hanem a tömeg, ezért villámgyorsan a kunai elé vágtam a kardommal, ami így a mozgásban lévő kést pont oldalba kapta, ami jobbra messze elrepült, majd nagyot szólva fel is robbant, még én is kaptam egy keveset az erejéből, de semmi komoly sérülést nem okozott senkinek. Bár a falusiakat megmentettem, az ellenfelem, a ninja már messze járt, és amikor utána néztem már elrugaszkodott a földtől és pár pillanat múlva már teljesen eltűnt a szemem elől. Jobb lett volna, ha nem menekülnek el... Újabb nagyságot tettem ellenségemmé.. ez így nem mehet tovább... Bár megmentettem a falusiakat, nekem tovább kell állnom, míg tehetem, mivel most nagy eséllyel még többen lesznek a nyomomban. Itt az ideje felkapni a nyúlcipőt!

Ahogy a lány a kezét nyújtotta nekem én elfogadtam, majd mélyen a szemébe néztem. Nem tűnt rosszakarónak, és elég szemrevaló teremtés volt. Az első dolog, amire gondoltam, miután végighallgattam, hogy milyen jó lenne egy kis időre nyugton maradni... már elfáradtam a folyamatos menekülésbe. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, de a tudatom mélyén, a gyanakvó és mindig éber énem felrázott, hogy továbbra is kerestetnek a Vas Országában. 
- Szívesen maradnék, de sajnos ezzel kockáztatnám a saját és a ti életeteket is. Engem kerestet Vas Ország tábornoka, mivel olyan vádakkal illettek, amiket én nem követtem el, ezért most bűnözőként menekülök a szülőföldemről, hogy később, megerősödve visszatérhessek és tisztázhassam magam. Az éjszakára muszáj maradnom, ha megengeditek, mivel élelmem és pénzem elfogyott, és már belefáradtam a menekülésbe. Amennyiben megszállhatok nálatok az éjszaka, holnap kora reggel már indulnék is, nehogy olyanok tekintete tévedjen ide, akikkel már nem tudnánk elbánni. - mondtam, majd elvettem a kezem és szomorúan félrenéztem. - Nem akarlak most bajba sodorni titeket, ha már egyszer sikerült valamelyest megvédjelek... egyébként ha szabad megkérdeznem, ki vagy? - fejeztem be a monológom majd vártam a válaszát.

Milyen érdekesek az emberek... Az előbb még egy gyilkolásra kiképzett ölni készülő ninjával néztem farkas szemet, a következő pillanatban pedig már egy kedves, mosolygós arcú csinos lány nézett vissza rám. Ezen gondolkodtam, míg a tábortűznél ültem és azt a kevés ételt majszoltam, amit ezek a szegény emberek meg tudtak velem osztani. Tényleg sokuknak megmentettem az életét, és bár elsőre erre nem is gondoltam, és viszonzást nem várva segítettem nekik... mégis egyszer még segíthetnének nekem, még akár a nevem tisztázásában is. Nagyon kellene egy biztos pont az életemben, ha ilyen kevés is. Kell legyen egy hely amit otthonomnak nevezhetek, emberek akikben bízhatok. Nem tudnék egyedül mindent megoldani, muszáj mások segítségére is támaszkodnom. Így morfondíroztam a közelmúlt eseményein, míg oda nem jött hozzám egy komoly arcú fickó és meg nem szólított.
- Te vagy az a kardforgató, aki megmentett minket, nem igaz? - kérdezte, majd halk nevetéssel a vállamra csapott és így szólt: - De bizony, hogy te vagy! Figyelj. Megmentetted többek között az én életemet is. Nagyon hálás vagyok. Jövünk neked eggyel, szóval ne habozz szólni, ha segítségre van szükséged. -
- Hát... kösz. Majd talán egyszer szükségem lesz a segítségetekre. -
A férfi bólintott egyet, majd továbbállt. Felálltam, majd elindultam a halott banditák felé, akiket pár falusi elkezdett kifosztani. Ahogy odaértem az egyik hullához a mellette guggoló emberhez szóltam: 
- Mi volt náluk? - 
- Nem sok, csak a szokásos dolgok. Némi pénz, egy-két kopott fegyver, a páncélzatuk, ami nem túl hasznos. -
- Értem. Az értékeik kihez kerülnek? Van valami vezető ember itt nálatok? - 
- Van, de én inkább nem szólok semmit. Bocs, tudom, hogy megmentettél, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek feltétlen meg kell bízni benned. - mondta, majd fancsali képpel visszafordult a hullához és folytatta a munkáját, én pedig odébb álltam. 
Érdekes hozzáállás, bár nem szabad őt elítélnem, biztos sok mindenen mentek keresztül ezek az emberek. Ezen gondolkodtam egy ideig, majd hirtelen erőt vett rajtam a fáradtság, ezért elindultam a sátorhoz, amiről megmondták, hogy aludhatok benne, amíg itt vagyok. Amikor hozták nekem az ételt akkor mondták meg, hogy melyik az. Rövid keresgélés után meg is találtam. Kicsi, teljesen üres volt, benne egy kisebb ággyal, de pont megfelelt. Egyszemélyes sátor volt, így egyedül aludtam. Álmomban újra az a gyilkos tekintet meredt rám, a ninja még aznapról. Többször is megküzdöttem vele, mindig más végkimenetellel. Kicsit nyugodtabban aludtam, mint eddig, de továbbra sem lankadott a figyelmem.