Sasaki Haru

**Sasaki Haru** Szomb. Jan. 02 2016, 13:28

Sasaki Haru

A színdarab

Aznap nem volt épp semmi dolgom, teljesen mentes voltam a küldetésektől, de az unalom lassan hatalmába kerített. Olyannyira, hogy már azt kellett tanulmányoznom, hogy miként teszem egyik lábam a másik elé.
Egy dühös ordítást hallottam, aminek a gazdája a hentes volt, lassan ki is derült, hogy egy macska lopta el az egyik halat, ami akkor jó mókának tűnhetett, talán ezért is követtem a macskát. Nem azért, mert vissza akartam szerezni a halat, egyébként sem kellene már senkinek sem egy olyan hal, amibe egy macska belemélyesztette a fogait; valamint azért sem, hogy megbüntessek egy macskát, azzal meghazudtolnám a saját személyiségem (igen, imádom a cicákat).
Végül a megérzésem nem csalt: nem egyszerű macskáról volt szó, hanem egy körülbelül velem egykorú fiúról, aki a Henge no Jutsu-t használva macskává lett. Az igazi terve az volt, hogy le akart rázni, mert úgy gondolta, én is egy vagyok azok közül, akik ki akarják őt oktatni arról, hogy a lopás nem jó dolog. Megmutatta, hogy Kumogakure szélén egy kisebb falu terül el, s felnyitva szemem elmesélte, hogy valójában ők azok, akiktől ellopják a megélhetés lehetőségét. Segíteni akartam rajta, így naponta jelentem meg ebben a faluban, hogy legalább annyival is boldogabbá tegyem a gyerekeket, hogy csokit hozok nekik. Sokat beszéltünk Higével – így hívták a macskaalakba bújt fiút -, s elterveztük, hogy egy színdarab kellene ide, ahol a gyerekek megmutathatják a tehetségüket, elvégre kéregetni mégsem olyan szép dolog, azt tisztességes munkával szeretnék megszerezni. Nos, az viszont nem ment csak úgy, hogy egy színdarabot betanuljunk és előadjuk… hol és kiknek?
Így erőt véve magamon beszéltem Raikage-samával, aki engedélyt adott a színdarab előadásához, de ehhez még beszélnem kellett az Akadémia tanáraival, hogy plakátokat gyártsanak, hogy a kedves vendégek tudjanak róla, mi készül.
Hige el se hitte, hogy sikerült megszerveznem, majd bevallotta, azt gondolta rólam, hogy én is olyan vagyok, mint a többiek, csak a levegőbe beszélek, de nem cselekszem. A következő napok csak arról szóltak, hogy betanítsuk a gyerekeket a kiválasztott színdarabra, ruhákat készítsünk nekik, amiben javarészt a nagyszüleim segítettek, valamint a díszletekről is saját magunk gondoskodtunk.
Az előadás napján Hige nagyon izgatott volt, pedig neki kellene példát mutatnia a kisebbeknek, végül sikerült lenyugtatnom. Nagyon furcsán viselkedett… másképp, mint ahogy megszoktam, közelségemtől zavarba jött, s olyanokat mondott, amit valószínűleg nem mondana magától.
A színdarab már jócskán a vége felé járt, amikor dübögést lehetett hallani. Senki sem tudta mire vélni, sokan azt hitték, hogy a színdarab része, de amikor egy robbanást hallottunk és a terem közepe is beomlott, kétség sem volt afelől, hogy valami nincs rendben. A tömeg zúgolódni kezdett, mindenki magát védte vagy hozzátartozóját. Igyekeztem a gyerekeket biztonságba helyezni, azt persze nem vettem észre, hogy egy törmelék felém halad. Ahogy nyitottam a szemem, fölöttem Hige állt, hogy megvédjen, egy hálás bólintással gyorsan kiszaladtam a többiekkel, hogy el tudja engedni, s kiszabaduljon. Mint kiderült, egy S szintű bűnöző szabadult ki, s a Raikage felvette vele már a harcot, így valószínű, hogy nem kell nagyon aggódnunk.
A talaj megremegett alattunk, s Hige a karjaiba vett, hogy védjen, a következőre azonban nem számítottam. Annyit súgott, hogy egy örökkévalóságon át bánná, ha esetleg most meghalna… így egy csókra invitált meg. Azt hiszem, az volt életem első csókja…

A Hangawarák

A Raikage utánam küldetett, hogy egy küldetés vár rám. Az irodájában egy idősebb férfi is várt már rám, ahol elmondta, hogy el kell mennem vele Kotetsu-sama kastélyába, hogy megoldjak egy rejtélyt. Egy férfi nyom nélkül eltűnt, erre kell fényt derítenem, s kisebb problémákat is megoldani, amiről persze még nem derült ki semmi. A feladat veszély is lehet, de bíznak a képességeimben. Amíg én is bízom ezekben, addig nincs baj. Szerencsémre nem leszek egyedül a küldetésemben, egy szamurájt is elrendeltek a védelmemre.
A kastélyhoz vezető úton ugyanúgy félelem kapott el, mert minden szögből veszély leselkedett rám, így egy kis zsákocskát kaptam a nyakamba, aminek az illata elijesztette a sötétben megbúvó szörnyűségeket.
A városnak több része is volt: alsó réteg, középréteg és a gazdagabbak. A rendszer számomra mindig is érthetetlen lesz, nem szerettem sose, ha a gazdagok csak úgy hagyják az utcán a szegényeket és nem segítenek rajtuk, úgyhogy igyekeztem nem ránézni a látképre.
Megmutatták a jelenlegi otthonom, ami egy szép kis takaros ház volt: ha tudnám, hogy nem csak egy küldetésen vagyok itt, úgy gondolom, még továbbra is szívesen megmaradnék ennél a háznál. Nem élvezhettem azonban sokáig az otthon nyújtotta örömöket, ugyanis hamarosan megjelent a védelmemet szolgáló szamuráj, Munisai, aki körbevezetett a negyedben. Mint mondtam, igyekeztem nem gondolkodni itt, mert sajnos semmit sem tehetek annak érdekében, hogy jobbá tehessem a környéket.
Elindultunk a kastélyba, ahol egy lányt láttunk gyakorolni, céltáblára lövöldözve, de amint megjelentünk, felénk fordította az íjat s egyenest ránk célzott. Hiába mondtam, hogy békés szándékkal érkeztem, s hiába jelent meg az ajtóban a megbízó, máris ellőtte az íjat, amit még sebtében Munisai vágott ketté. Nem tudtam, mi az, amiért ez a lány ennyire az ellenségének tekint, de a szemében láttam azt a gonosz fényt… fényt? Sötétséget.
Elvezettek Kotetsu-samához, aki elmesélte, hogy egy Gonnosuke nevű férfit keresünk, aki boldogságot csempészett az idősebbik lánya szívébe, ezért is keresik olyan nagyon, de eddig több nyomozó csoport is csődöt mondott. Meghívott minket vacsorára, s elmondtam Munisai-nak, ha kérdésekre kerülne sor, nem szeretném, hogy Momo, Kotetsu-sama fiatalabbik lánya is megjelenjen. Azonban ez szóba sem jöhetett, hiszen az asztalnál minden családtag megjelent.
Később megtudtam, hogy Gonnosuke és Otsu – az idősebbik lány -, majdnem összeházasodtak, de erre sose került sor.
A vacsora alatt a család megtudhatott sok mindent a shinobi életről, én pedig arról, hogy Gonnosukének voltak ellenségei, de kevesen merték volna megkockáztatni, hogy merényletet kövessenek el ellene, ugyanis a család védelme alatt állt. Otsu eltűnt, elvégre lelkére és szívére teljesen rávetült a hiány súlya. A ház gazdája arra kért, maradjak itt éjszakára.
Az éjszaka azonban förtelmeset álmodtam… legalábbis olyannak tűnt, mint egy álom. Momo jelent meg benne, mint egy fenevad, s én egy sötét, fekete lyukba zuhanok, folyamatos gonosz kacajt hallok, végül meglátom a penge élét, ahogy megvillan. Persze nem álom volt. Hallottam, ahogy kattan a zár, úgyhogy gyorsan elvégeztem egy testhelyettesítő technikát, s megbújtam.
Momo terve nem vált be, hogy az éjszaka leple alatt engem is a halálba küldjön, ehelyett egy szabályos Seppukut követ el, amit én végignéztem. Nem értettem, hogy miért tesz ilyet, nyilván csorba esett a becsületén azzal, hogy nem végezte el a feladatát, de egy üzenetet hagyott hátra:
"Nem bánom, hogy megöltem, győzelmem magasabbra emelt és már csak egyetlen akadály van előttem, hogy legyőzhetetlenné váljak. Hulláját a mélységben találjátok".
Fogalmam sincs, miért, de azonnal futottam végig az udvaron, hogy megtaláljam a sötét mélyben, egy gödörben Gonnosuke foszló holttestét. A rejtélynek itt szakadt vége…

A karaván

Alig végeztem előző küldetésemmel, amikor a Raikage egy újabbat adott. Egy karaván fog érkezni nemsokára, s az a feladatom, hogy mindenben, amire megkérnek, segítsek.
Egy fa alatt várakoztam, amikor rövidesen megérkeztek. Megbízóm egy hölgyemény volt, aki eléggé fent hordta az orrát, de megtehette: ahogy végigmértem, csinos volt, szép, s később ki is derült, hogy milyen szerepet tölt be a karaván között.
Egyelőre segítenem kellett a pakolásban, ami nem volt ellenemre, elvégre mindig jobb valamit tenni és segíteni, mint csak ülni egy helyben és várni a csodákra. Feladatom közé az is tartozott, hogy ügyeljek a tolvajokra, ugyanis azt rebesgették, hogy az éjszaka folyamán egy tolvaj járkál, aki nyilván közülük való és minden értékes holmit ellop, ami csak elé kerül. Résen voltam, igyekeztem nyitva tartani a szemem, közben ha már egy karaván között lehettem, kipróbáltam mindent, amit csak tudtam: elsősorban a jósdát.
A jósnő azt mondta, hogy átverés áldozata leszek, de ne aggódjak, ezek az utak formálnak minket. Hosszú életút vár rám, s egy férfiút is lát az életemben, de ez még a jövő zenéje.
Visszatérve a megbízómhoz, Ayane kisasszonyhoz, megtudtam, hogy az elsődleges célja, amiért egy shinobit rendelt magához, az egy párbaj. Később azt is sikerült kiderítenem, hogy Ayane kisasszonynak tartozása van ezzel az emberrel szemben, végül megállapodtak egy párbajban, hogy adósságától mentes legyen. Ha alulmarad, akkor muszáj lesz a férfi mellé állnia, hogy mellette törlessze az adóssága hátramaradó részét. Nyilván ez megalázó is, elvégre Ayane kisasszony egy örömlány.
A reggel bár segítettem a pakolásokban, igyekeztem eleget pihenni, hogy a párbajra visszanyerjem minden erőmet. Az ellenfelem egy nagydarab, kopasz férfi lett, aki mellett én csak egy kis egér vagyok.
Elsősorban egy alkut ajánlottam a férfinak, ugyanis bíztam magamban. Egy nagy darab embert egy kisebb leteríthet, ha kifárassza, elvégre mégiscsak lomhább. Az alkum a következő volt: ha nyerek, annyi aranyat kap Ayane, amennyi megtömné a kocsiját, de ha veszítek, akkor én rovom le a tartozását.
A tervem még nem úgy sült el, ahogy gondoltam, elvégre ahogy ellenfelem fáradt, úgy fáradtam én is, úgyhogy egy gyenge pontot kerítettem, amit a halántékán találtam meg, végül egy rúgással sikerült a benga állatot a földre terítenem. A férfi elvesztette hát a harcot, így Ayane kisasszony adósságait ezzel letudtuk.
Itt azonban még nem ért véget a feladatom, meg kellett találnom a tolvajt… vagyis nem kellett, de én meg akartam, hogy ezzel is kevesebb bajuk legyen az embereknek. A tervem az volt, hogy magamhoz csalogatom egy ékszerrel, de ez sosem vált be, amikor végül az éjszaka bukott le a tolvaj szinte véletlenül: Katsuo majma. Mindvégig rá gyanakodtam, elvégre egy majmot egyszerű megtanítani a lopásra… igen, főleg a lopásra, és észrevétlen is maradhat, elvégre kistermetű, és senkinek sem jutna eszébe, hogy egy majom a tolvaj.
Persze azt akartam hinni, hogy nem így történt, elvégre Katsuo az elsők között volt a karavánban, akit a barátomnak mondhattam. De… így ért véget a kis történet. Meglett a párbaj, meglett a tolvaj, én pedig haza is mehettem a régi életemhez.

A jóslat megvalósulása kilátásban

Vissza kellett juttatnom egy ellopott tekercset a Raikagéhoz, de valószínű, hogy az egész csak egy csapda volt, egy jól kitervelt feladat, amiben az emberek is álcázott ninják voltak. Aznap este viszont félelem kerülgetett attól félve, hogy ezek a ninják mégis elkaphatnak és jól elagyabugyálhatnak, főleg azért, mert már éjfél is elmúlt, s én nem aludtam egy ideje ahhoz, hogy kipihenten lássak neki a feladatnak, így azt hiszem, joggal állíthatom, hogy egy szimpla ütés is kiterített volna.
Egy házhoz tévedtem be, ahol végül egy fiú sietett a segítségemre, később kiderült: Aki a neve. Felajánlotta, hogy ott maradhatok estére, de csak akkor, ha nem csapok nagy zajt, ugyanis a mestere nem örülne annak, hogy egy lányt rejteget.
Megtudtam, hogy a Tűz országából érkezett azzal a céllal, hogy tovább fejlessze magát. Ahhoz képest, hogy az éjszaka én is fáradt voltam és ő is annak tűnt, még elég sokáig fent voltunk, hogy beszélgessünk. Másnap korán reggel eltűntem, de amíg Kumogakurében tartózkodott, volt lehetőségem többször is találkozni vele. Amikor eltűnt, hogy visszamegy a Tűz országába, csak levelezni volt lehetőségem vele, de hamar találkozhattunk, mert el kellett valakit kísérnem Konohába. Bemutatott a rokonainak, akik már akkor eléggé furcsán viselkedtek, lelkesen magyarázva, hogy újabb taggal fog bővülni a család, én pedig nem tudtam, hova kapjam a fejem, elvégre egyszerűen csak jó barátok vagyunk. Vagy nem? Nem így van? Tény, hogy ha ránéztem, akkor alig tudtam levenni róla a tekintetem, ha pedig ő nézett rám, azonnal le kellett sütnöm a szemem, hogy ne piruljak el nagyon, s valahogy le kellett csillapítanom a szívem dobogását is. A gondolat, hogy mégis távol vagyunk, fájdalommal töltött el.

Visszaemlékeztem a karavánban történtekre, amikor meglátogattam a jósdát, s azt mondta a jósnő, hogy szerelmet lát kilátásban. Erre gondolt volna? Persze, fogalmam sincs, hogy szeretném e, de tény, hogy több ez, mint barátság. Részemről. S akkor esnék nagyon fejre, ha fordítva ez nem lenne igaz.

Hidan Pént. Jan. 08 2016, 08:01

Nem mondom, hogy nem zavarodtam néha bele az egyperces novelláidba, de jól szórakoztam. 13 chakra a jussod.

Sasaki Haru

Sasaki Haru

Re: Sasaki Haru