Rengar vs Sharo Lu

Helyszín: Föld országa,  erdősségek

A Föld országának az egyik legszebb tája az erdősség. Akik szeretik a természetet azoknak ez a hely remek kikapcsolódást jelent. Bár manapság mintha a túlszaporodott medvék miatt egy kicsit veszélyesebb lenne. Éppen ezért rendeltek egy genint a kereskedő karaván mellé, akik a víz országában fogyandóban lévő aranyat importálnák a föld országából. Igazából csak a földesuraknak fáj a nemesfém hiánya, de ennek elég nagy hangot is adtak. A rablóbandák elkerülése érdekében választották az erdős útvonalat számukra. De még nem is sejti a fiú, hogy kivel fog találkozni…



Ui: elég gyér kezdő, dehát minden kezdet nehéz

//Nem baj, ha kevés lett! Nem bírnám ha rögtön 700 szóval kezdenénk.  //
 
És akkor itt lenne az én szerény irományom is: 

Utálom az erdőket. Végig ez jár a gondolataimban miközben átvágok a Föld Országa egyik erdőségén. Fehér hajamból minden második percben kell belehullott faágakat és leveleket kipiszkálnom. De hogy kerültem ide? Valami olyasmire emlékszem mintha át akartam volna vágni az országon. Lassacskán egy ösvényt pillantok meg. Erre emberek járnak, így jó lesz vigyáznom, mert shinobikkal is összefuthatok. Nyugtalannak érzem magam, de a vérengző bennem most nyugodtnak látszik. Egy ideig még nyugodtnak is kell maradnom, mert ha emberekkel találkozom, nem lenne megfelelő megoldás szétszaggatni őket. Legszívesebben most azonnal keresnék egy ártatlan állatot az erdőben, hogy ezen szenvedélyemet pótoljam, de sikerül nyugalmat erőltetnem magamra. Tovább sétálok az út felé. Nem túl, nagy sőt inkább ösvénynek nevezném. Levelek lepik be és itt- ott elég hiányos is. A fák viszont kellő takarást jelentenek számomra ellenséggel szemben. Ekkor látom meg a csoportot. Nem látok túl sok embert, így csöndben követem őket. Vajon engem észrevett valaki is? És ha igen, hogyan reagál majd? Rám támad? Esetleg követ? Remélem elkerülhetem ezeket egy gyors futással az erdő szíve felé. De ez már örökre remény maradt mert ekkor ironikusan megreccsen a lábam alatt egy faág. Futásnak eredek, be az erdőbe, fehér jelenésem gyorsan eltűnik a fák között. 

Egy faág reccsen meg a közelemben. A hang forrása felé kapom a fejem, de már csak egy elillanó fehérséget láttam. A karaván egyik kocsijáról egy baltát felveszek, és már megyek is utána. Ja és hogy miért balta? Mivel ez csak egy kereskedelmi célú küldetés, ezért úgy döntöttem, hogy nem hozom a Katanát, csak azt az 5 shurikent. És habár az országhatárnál már sikerült egy sarlót csórnom, arról hogy az nálam van, mostanra már elfeledkeztem.

Felhúzódzkodom a fára, majd utána eredek. Futás közben ügyelek az egyensújra. Menet közben rájöttem, hogy felesleges fán haladni, mert az csak lelassít, szóval leugrok a fáról, az esést bukfenccel tompítom. A hosszú hajsza után végre úgy látszott hogy beérem a menekülő fehérséget. A fák egyre sűrősödtek körülöttünk. A baltámat felé dobom, hogy végre vége legyen az üldözésnek, és végre szemtől szembe állhasunk. A lány hátrafordul hogy megnézhesse, hogy melyik őrült dobálózik baltákkal. (Igen lány, mert erre sikerült rájönnöm amikor hátrafordult) Egyenesen a szemembe néz a különös fényárnyékban vérvörös színben játszó szemével. Egy különös, rossz érzés fogta el a bensőmet, de ezzel most nincs időm törődni. És felteszem a kérdést:
- Mit kerestél a karaván közelében?- és imádkozom magamban, hogy csak annyit mondjon: véletlen jártam arra.

Futok, ahogy csak a lábaim bírják. Hosszú fehér hajam kibomlik a laza kontyból amibe reggel sikerült belegyömöszölnöm, így most ezüstös tengerként hullámzik mögöttem. Ahogyan kecsesen ugrálok át egy- egy kidőlt fatörzset, surrogást hallok magam mögül. Kezdek fáradni, de a reflexeim nem hagynak cserben, bár még mindig a fáradság idegesítő zsibbadtsága uralja a testemet. Megpördülök, hogy szemtől szemben állhassak a támadómmal. Nincs túl sok hely, mivel mindenütt bokrok árják el a menekülés lehetőségét adó további ösvényeket. Egy baltát látok elsuhanni magam mellett, de nem elég pontos ahhoz hogy eltalálhasson. Talán nem is akart. Akkor mégis miért kellett valakinek eldobnia azt? Vizslató szemeim a támadómat keresik és nem túl messze tőlem meg is pillantok egy fiút. 13- 14 évesnek tippelném, és ruházatáról sőt az egész megjelenéséről arra következtetek, hogy a fiú shinobi. Talán a karaván egyik kísérője lehet, mert mintha már láttam volna valahol. Rideg, gyilkos tekintettel nézek rá, igyekszem még így hullafáradtan is a legjobb megjelenésemet mutatni. Persze ő csak annyit vesz észre ebből, hogy gyilkosan nézek a szemébe. 
- "Mit kerestél a karaván közelében?" - kérdezi a fiú. 
Őszintén válaszoljak? Végül csak apró mosolyra húzom vörös ajkaimat és megszólalok, távoli és nagyon lágy hangon. Egyelőre felesleges ráijesztenem. 
- Csak áthaladtam a környéken... - itt a hangom megkeményedik- De inkább én kérdezhetnélek téged. Miért követtél egészen idáig engem? És én a helyedben őszinte lennék, mert ha hazudsz gyorsan találhatod magad kibelezve az egyik fa tövében. 
Komoly pillantásom ekkor lágyabb lesz és várom a fiú válaszát. Vajon képes lesz nekem igazat mondani? Vagy ő is ugyanolyan romlott mint a többi ember? Söpredék aki a földön csúszik munkáltatója lába előtt vagy egy szabad szívű ember? 

- Csak áthaladtam a környéken…- érkezik a válasz- De inkább én kérdezhetnélek téged. Miért követtél egészen idáig engem? És én a helyedben őszinte lennék, mert ha hazudsz gyorsan találhatod magad kibelezve az egyik fa tövében. 
Erre sajnos elnevetem magam. ~ kibelezve~ De hogy egy idehen miért akar "kiblezeni"? Biztos csak ideges amiért felé dobtam a baltát, de ha nem… Gondolatmenetem végén élővettem a sarlóm. Mostmár rájöttem hogy egész végig nálam volt.
- Hát várjál má'. Most erre hirtelen én sem tudok válaszolni, de mindjárt mondom hmm… - lehet neki csak baromkodásnak tűnt, de igazából tényleg gondolkodóba estem.
- Talán azért mert egy gyanús alak jött a karavánhoz?- teszem fel magamnak a kérdést.
- Viszont, ha az a vágyálmod hogy "kibelezz", akkor sajnálatos módon meg foglak fosztani tőle…

Áh, merész, igen merész válasz egy nálam legalább két évvel fiatalabb fiútól. Elmosolyodom amikor meglátom egy fegyver villanását a kezében. Egy sarló... igen érdekes fegyver egy bizonyosan hű kirigakurei shinobinak... még mielőtt hosszabb gondolatokat szőhetnék hozzá, még időben szakítom meg magamat és újra teljes figyelmemet az idegennek szentelem. Vörös szemeim megcsillannak a gyér erdei fényben és ezt nagy valószínűséggel ő is észrevette. Hamarosan előtör belőlem a vérengző... még addig végeznem kell vele amíg legalább kíméletesen és emberien fogom tenni. Vagy ne öljem meg? Nem zavar, hogy kinevet, mert mindenki ezt teszi. Minden söpredék aki azt hiszi, hogy tetteivel a faluja érdekeit szolgálja. 
- Hát jó. És mégis hogyan tervezel megölni édesem? - hangom nem gúnyos, de a komolyságról is lemondhatunk. 
Ha le akarom győzni, ŐT kell hívnom. Lassan magamban szólongatni kezdem a vérengzőt, de elég távol tartom, hogy ne vegye át felettem az irányítást. Még ne...

- Hát jó. És mégis hogyan tervezel megölni édesem? - kapom a kérdést. Erre szinte lehetetlen válaszolni, ezért nem is teszem. Kezdésnek egy shurikent dobok felé, majd a gyors test technika segítségével a közelébe kerülök, és fegyveremmel lesújtok. Nem valószínű hogy eltalálja, de ez csak egy kis helyzetelőny miatt volt. A tigris kézpecsétet megformázom, hogy farkassá alakítsam magam. A "farkasösztönök" miatt.

Ui: Bocsi a rövidségért, nem maradt sok energiám írni

Nagy levegő. Érzem a szagát. Nem maradt túl sok időm "szaglászgatni" ezért nem is maradt benne az orromban semmi nyoma. Ezért csak szokatlan illatok felé mehetek. Vér szaga. Ez a bűz olyan hirtelen csapta meg az orrom, hogy öklendezni lett volna kedvem. De mégis olyan furcsa. Nem emberi vér, vagy csak nagyon minimális mennyiségben vegyül a sok sok állati bensőségek közé. A szag vonzani kezd. Hús. Még nem tökéletes a jutsu. Az ilyen még az emberekből is előhozza a vadálatot, persze ha ezzel a jutsuval még rátesz egy lapáttal, akkor meg pláne. Korog a gyomrom. Húst akarok… hús!… HÚS!… h…
A jutsu által képzett karmokkal a kezembe szúrok. Végre kitisztul a fejem. Látszik hogy a technikát még nem kéne élesben használni. De azt most egy életre megtanultam, hogy ne hagyjam, hogy eluralkodjon rajtam a "farkas éhség". Felpillantok a már magasan járó napra. Már tegnap este óta nem ettem. De most harc van… Most nem hagyhatom hogy ez járjon a fejemben. Az állat szagot követem. Odadobok egy shurikent ahol a rejtekhelyét gondolom a furcsa lánynak,  ezután várom a támadását…

Ch: 95%
Állapot: 95%: egy kis karmolás a karon
Felszerelés: 3db shuriken, sarló

A kard átfúrta a vállam. A csont nem igazán sérült meg. Bal kézzel megragadom a kardját, mit sem törődve, a vállamban lévő sérüléssel, és az ujjaimmal. Belülről fűt az adrenalin. A sarlóval hátra csapok, és szinte biztosan eltalálom. Aztán előrelépek egyet, hogy végre ne felnyársalva legyek, és leugrom egy gödörbe. Azt hittem szilárd talajra érkezem, de sajnos tévedtem. A talaj amint ráugrottam, beszakadt, és egy irtózatosan sötét barlangszerűségben találtam magam. A falat tapogatva elindultam, de egy idő után megállok, a sarlót csapásra készítve, hogyha idejön lesújtsak rá.
A vállamból még mindig ömlik a vér, és még továbbra sem látok semmit. A nadrágomból kivágok egy darabot, és azzal kötözöm meg a sérülést. És most jön a furcsa rész! Levágom a hajamat a sarló segítségével, majd két suriken összeütésével meggyújtom. Abban a pillanatban, amint meglátom a gyereket, megdobom az égő hajkupaccal (égése során felismerhetetlenné vált, ezért valószínüleg senki sem fogja megismerni az anyag valódi mivoltát). Elég furcsa, de most ez tűnt a legjobb megoldásnak, talán a farkas gondolkodás miatt? De lényeg a lényeg, a különös fáklyával, és a sarlóval indulok visszább, mert legalább négyszáz métert mentem a barlang gyomra felé.


Állapot: 75% Ujjak, váll, haj -, karmolás a karon, a mentális állapot a rossz
Chakra: 90%
Felszerelés: sarló, shurikenek, hajfáklya

Elégedetten nyugtázom, hogy a támadásom célba talált. A pengére fröccsent kevés kis vér látványától elborult elmével, de nyugodt vonásokkal folytatom a harcot. Újabb támadásra lendíteném a fegyveremet, de a fiú megragadja a kardomat, mit sem törődve az így szinte szétvágott ujjaival. Ekkor ,túl gyorsan ahhoz, hogy ki tudjam védeni, ellenfelem sarlója közeledik felém. Megpróbálok elhajolni és szerencsére sikerrel járok mert a sarló így csak az oldalamat hasítja fel ahelyett, hogy félbehasított volna. Vakmerő... A fiú ekkor előre vetődik én mindössze annyit látok, hogy eltűnik egy nagyobb lyukban. Hogy került ide ez a lyuk? Most elég időm lenne elfutni, de mivel nem vagyok önmagam, a fiú után akarom vetni magam. Egy dolog viszont akadályoz: a sérülésem. A shuriken által hagyott kis karcolás még mindig friss, de vér már nem szivárog belőle. A sarló viszont az oldalamat érte, nem túl mélyen ugyan, de elég fájdalmas ponton. És még vérzik is. Szinte számolom a másodperceket, amíg az egyik zsebemből sikerül előhalásznom egy zsebkendőt. Kihajtogatom a szövetet és a kardommal hasítok belőle egy hosszabb csíkot amivel gondosan ugyan nem, de szépen bekötözöm az oldalamat. A sajgó érzés a felére csökken én pedig a fiú után lemászom a barlangszerűségbe. 
Bent áthatolhatatlan feketeség fogad. Mintha látnék valami fényeset tőlem nem messze. Mikor észbe kapok, hogy a fiú az, egy égő valami talál el. Rohadj meg! A vállamba azonnal fájdalom nyilall bele, de még időben sikerül leszednem magamról az égő kupacot. Fényesség tölti be a helyet és rögtön észreveszem a támadómat is. Még mielőtt újabb támadás érkezne, a csuklómra tekert fémostorért nyúlok és sajgó sebeimmel nem törődve a lábát veszem célba. Amikor eltalálom sikerül kirántanom alóla a lábát, így a földre esne. Amikor ez megtörténik előre rohanok és kardommal lesújtok, természetesen nem eltalálva a szívét, csak mondjuk az oldalát. 


Állapot: 80% (váll, oldal) 
Ch: 97% (fáradság) 
Felszerelés:  kard, 2 db füstbomba, korbács, 1 db hosszú kés, 1 db kunai

A kardot lapjánál fogva lököm el a testemtől, de sajnos még így is felsérti a penge a bőröm. Ez a sérülés fáj a legjobban, még ha nem is mély. Egy lábsöprést még végrehajtok a földön mielőtt hátraugranék. Bármi is történjen, a jutsut feloldom, ezután még két kézjelet formálva, négy darab Oboro Bunshint csinálok. Elterelés céljából felé dobom a sarlót. Ha kivédi a lány, ha nem, a Fürge test technika segítségével, a közelébe kerülök, majd egy jobb horog az arcába. Nem habozok sokat, a bal lábammal oldalba rúgom, majd abban a pici pillanatban, amikor előrehajol a rúgás erejétől, lehúzom a könyökömet, és egy méretes ütést kap a tarkójába. Igazából, jó érzés megint tiszta elmével harcolni.


Chakra 85%
Állapot: 70%
Felszerelés: három shuriken

- Mit mondtál, háziállat?- a mondat után fejberúgom. A halántékáról kis fércsepp csordul le. Naaaaagyon felment a pumpa. Az hogy engem, meg a kagét is szidja, az már több a soknál. Rátaposok (vagy rárúgok, attól függ milyen pózban van) a kardot tartó kezére, addig amíg el nem engedi. A kardot felveszem. A dominánsnak gondolt tenyerébe szúrom.
Aztán még egy fejrúgás, nehogy kedve legyen utánam jönni. Úvatosan kikászálódom a földalatti barlangból, és gyakran pillantok vissza hogy milyen gyanús mozdulatokat csinál, vagy esetleg utánam indul-e.

Chakra: 83%
Állapot: 70%
Felszerelés: 3db shuriken

Nem sírok. Sosem teszem. Csak fekszem ott a földön és égető pillantásaimmal az idegent szemlélem. Sokszor próbáltam már elemezni az emberek viselkedését és eddig egész szép eredményeim voltak. Sikerült kifejlesztenem magamnak egy olyan tekintetet ami teljesen semmitmondó és üres. Ha valaki nagyon belejön a beszédbe és engem vagy nem érdekel vagy épp engem szidalmaz akkor elkezdem bámulni a falat vagy hirtelen nagyon érdekesnek tűnik egy antik lámpa.Mindez most nem lényeges, csak annyiban, hogy most is sikerül megtippelnem a fiú reakcióját. Természetesen az arcán többféle érzés suhan át miközben beszélek, de végül mindent elsöprő haragot pillantok meg szinte égő szemeiben. Szóval ráhibáztam. Mindenem sajog, de legyűrve ezt az érzést még utoljára a szemébe nézek mielőtt behunynám a szemem, mert tudom, hogy valami rossz következik. Ezen önkéntelen reakció után jól meg is szidom magamat. A fiú ekkor rúg belém, mire a fejem sajogni kezd, a halántékomnál pedig meleg nedves vérpatakot érzek. Majd egy cipő nyomását a kezemen, végül pedig hideg fém édes csókját ugyanott. Újból a fejembe hasít a fájdalom. Bárcsak elájulnék! A fiú lépteit hallom, mire kinyitom vértől összetapadt szemeimet és az idegen után nézek. Egyszer amikor visszanéz, egy csókot dobok felé. Mindezek után még kirántom a kezemből a kardomat és visszahanyatlom a földre. Ki képes ÍGY bántani egy 16 éves lányt? Valószínűleg az emberek. Ők ilyenek és kész. Összeszorítom az ökleimet és néhány szót suttogok. 
- Nem fogok meghalni. Ha mégis, elrothadó tetemem sokáig fekszik majd még itt. Nem fogok meghalni! Legalábbis nem itt!viszont esküszöm a véremre mely itt folyik - e köveken, hogy ha legközelebb ilyen emberrel találkozom, megölöm. Nem fog érdekelni, ha fiatal, talán csak az ha gyerek. Amit ezek képesek tenni az emberrel az kritikán aluli. Esküszöm... - csak ennyit mondok, majd lehunyom a szemeimet és pihenek. 

Állapot: 20%
Chakra: 40%

Nem, nem haltam meg aznap és utána sem még egy ideig. Reggel a barlangban ébredtem, majd egy szegény járókelőt magamhoz hívva sikerült kijutnom. Azt a fiút sosem feledtem el. Ahogy az eskümet sem. Be fogom hajtani rajtatok barbárok! 
//Köszönöm a játékot - vagyis: még megbosszulom ezt//