Kinzoku no Toshi

**Amori Shuu** Hétf. Jún. 20 2016, 22:54

A Fémek Városa. A Medvék országának, északkeleti határán lévő hegylábba épített, üzemképes bányaváros. A falu egy mesterségesen kialakított szirten helyezkedik, melyben számos kohó, fémfeldolgozó eszköz és üzem található. A felsőbb szinteken élnek a dolgozók és az őrök, míg az alsóbb, falba épített épületek szolgálnak munkaterületnek. A legfelső toronyban található a falu vezetőség irodája és szállása. Ennek bejáratát, valamint a szerpentinre nyíló kaput állandó őrség védelmezi. Kőfallal vették körbe a területet, melyet egy részről maga a hegység, másik oldalról pedig a fákkal ritkásan benőtt szakadék határol körbe. Szinte tökéletesen védhető birtok.

Kinzoku no Toshi Markarth_by_tigreton-d4l97jj

**Amori Shuu** Hétf. Jún. 20 2016, 22:55

Shuu megállt egy pillanatra. Valahogy úgy érezte, mintha otthon lenne. A rengeteg műhely megannyi lehetőséget nyújthatna neki, legyen bármi is ide érkezésük célja. Shuu jobbjára tekintett, majd elmosolyodott. Mennyi mindenre lehet képes ilyen magas szintű felszereltséggel és kezének erejével. Miután a chunnin kifújta magát, s néhány percet meditált a kapuban, hogy kellő erőt gyűjthessen a földben lévő csillag segítségével, Kagemori hirtelen elsietett. S bár normál esetben utána kérdezett volna, mégis merre megy, most a látvány és Hikaru szavaitól, szinte el is felejtette az öreg férfit. Lassú sétába kezdtek, a drótokat visszatekerte vállaira és mellkasára a chakrajának segítségével. A kábele úgy kúsztak végig a testén, s köpenyén a végigkúszó domborulat egy az egyben óriáskígyókra asszociálhatott az ember. Shuu lassan barangolta be a lámpafényben úszó néhány utcát. Az első műhely előtt megállva, kezét egy méretes üllő felületére helyezte, majd mechanikus karját végighúzta a felületén. Hallotta, ahogyan a fém lassan végigsimul a fémen.
- Ashita…hm…tetszik a név. Meg akarom hálálni a nagylelkűségét. Életet adott nekem. Egy második esélyt. Ha végigmentünk, kérlek, vigyél el jótevőmhöz, hadd köszönjem meg ezt – emelte fel a kart maga elé. Szemei boldogok voltak, miközben megcsillant a szemén a fém tükörképe. Szája pedig elégedett mosolyra kanyarodott.
- Mondd csak, Hikaru. Hányan dolgoznak itt? Hány ember él e falak között? Mily virágzó élet lehet itt? – Shuu az új levegőbe mélyen beleszívott, majd elégedett mosolyát meghagyva, sokkalta kiegyensúlyozottabban sétált, mint valaha. Shuu figyelme a lány felé irányult, habár szemeivel inkább a kohókat és műhelyeket számolta. Sokkalta gazdagabb és fejlettebb városnak tűnik a hold fényében, mint ahogy a csillag tűnt neki az előző életében.
Elérve az út végét nagy kőlépcsőhöz értek, melyen felsétáltak. A lépcső és a tetején lévő szélesebb kőhíd, mely egy, a hegy oldalán lezúduló vízesés elé épült, összekötve a két szirtet. A kőhíd közepén Shuu megállt, majd mélyet szívott a levegőbe.
- Hm. Szóval ezért…Ám…egy ekkora helyen…mégis milyen eszközöket gyártanak itt Hikaru? – szemei ekkor ismét a korláton pihenő kezeire meredtek, pontosabban jobbjára, mely fénylett a lámpa és a hold fényében. Nem kellett kérdésének megválaszolásához a lány, pontosan tudta, hogy ez a kar nem hétköznapi technológia segítségével épült. Ám ahelyett, hogy elriadt volna a gondolattól, hogy egy fegyverkereskedőnek tartozik, elgondolkodott számtalan lehetőségen. Elvégre mindig is szeretett volna egy ilyen helyen élni, ahol barkácsolhatja a saját „játékszereit”. Azonban a karjának elvesztése óta sok minden megváltozott. Ha rajta segített némi drót és fémlemez, hogy élhessen, akkor mire lehet képes az, aki mindig is erős volt. S mit adna meg egy…
Shuu a lány felé tekintett ismét. Mosolya még mindig kinn ült arcán, szemeiben azonban Hikaru is észrevehette, Shuu agyának fogaskerekei gyors tempóban forogtak. S bár látta a chunnin a lány reakcióit, mikor a hely vagy épp a keze jött szóba, talán félő, hogy a fiút kellően megnyerte már az idegen számára, kihez talán még sürgetősebben- Most! – kell eljutnia, hogy megköszönhesse mindazt, amit tett. A chunnin elindult tovább, a híd végén egy újabb út felé, melynek a végén hatalmas torony ágaskodott. Felső szintjeiről talán az egész országot belátni.
- Mi van ott fenn? Látni akarom! – mondta határozottan, miközben lábai szinte maguktól indultak, majd ismét megálltak. Megfordult, s a lányra nézett.

- Menjünk fel oda, kérlek – mutatta kezével a tornyot. A kíváncsiság, a látvány utáni éhsége egyre jobban csalogatta be a fiút.

Terumi Mei Csüt. Jún. 30 2016, 22:41

Hikaru elmosolyodott, amikor feltűnt neki, mennyire otthon érzed magad, és mennyivel másabb itt neked, mint odahaza. Mintha már ezt könnyebben mondhatnád otthonodnak, mint azt a helyet, ahol egész nap minden áldott órában csak a csillag mellett meditáltál, mintha az istenek azt szánták volna neked, hogy életed végéig abban a börtönben kelljen ücsörögnöd.
- Attól tartok, nem vihetlek el hozzá. Nem tartózkodik most itt. Még nem – ez volt az egyik oka annak, amiért nem vihet el a nagyfőnökhöz, a másik pedig az, hogy csak akkor lehet megközelíteni, ha ő hívat. Hívatlanul soha senki sem állíthat be, legalábbis nem egy külső ember, s csakis azoknak engedélyezi ezt, akik fő bizalmasaik. Mint például a fő üzletemberei, Kagemori és persze Hikaru… elvégre furcsa lenne, ha ezek az emberek csak akkor jelenhetnének meg előtte, ha hívják őket.
- Eljön az ideje mindennek. Ő maga fog hívni téged. Úgy hiszem, hogy már most egy különleges személlyé nőttél a szemében – mosolyog rád. Persze mindez belül égeti, tudván, hogy az a különlegesség az apjának csak annyit tesz, hogy te magad vagy számára az a gépezet, aki segít megtalálni neki az elveszett darabokat; csak egy befektetés vagy számára, pénz és még több pénz.
- Nem sokan. A vezető a helyhez képest elég kevés embert toborzott, akikben meg is bízik, azt viszont megengedte, hogy a férfiak magukkal hozzák családjaikat, így körülbelül százan, talán többen, akik véglegesen itt telepedtek le. Ezeknek fele a gyerekek és az asszonyok, ők dolgoznak a konyhán, míg a dolgozó férfiak a bányákban és a műhelyekben. Egy tíz fős csoport foglalkozik a tudománnyal, a gépekkel, és páran az üzletkötéssel – Hikaru maga sem tud pontos számokat mondani, ezek megközelítőleg lehetnek annyiak, mint ahogy ő mondja, de az is lehet, hogy sokkal több, az is, hogy kevesebb. De ez nem is annyira lényeges, nemde?
Valóban fejlett volt, fejlettebb, mint azt mást helyeken láthatja az ember szeme, a kohókban megállás nélkül folyt a munka, a férfiak az izzadságukban fürödtek, de tudták, hogy megéri, hiszen a nagyvezér többet fizet ezért, mint bárki más.
Hikaru követett, bár alig tudott lépést tartani veled, hiszen a kíváncsiságod úgy hajtott előre, mintha valamilyen motor lennél. Végül amikor megálltál, és feltetted újabb kérdésed, akkor tekintett körbe ő is. Középső és mutatóujjának begyével végigszántott a fémkaron, majd elengedte.
- A szervezet igyekszik a jövőbe tekinteni, ezért olyan eszközöket gyárt, amivel megkönnyíti egy hétköznapi ember munkáját. Ehhez hasonló karokkal, esetleg más végtagokkal, amiket tudnak helyettesíteni – a fegyverekről pedig már szó se essen, hiszen erre már Shuu is rájött magától, hogyha a karjához hasonló tagokat gyártanak, akkor valami hatalmasabbra is képesek. Mielőtt Hikaru észbe kapott volna, Shuu újra megindult a legfelső szintek felé.
- Arra talán nem kellene… - nyögi ki, de késő, és egyébként sem akarja tőled megvonni azokat az élvezeteket, amiben talán soha az életedben nem volt részed. Ezért hát, mielőtt hamarabb érnél fel, eléd fut, s ő vezet téged, majd egy erkélyen megáll, ahol egy korlát akadályozza meg azt, hogy egyáltalán leess a mélybe. Ez a hely tökéletes öngyilkossági helyszín, ha valaki arra adná a fejét, de nem volt még rá példa, mert hamarabb végeznek az árulókkal, minthogy egyet is lépne a levegőbe.
- A legmagasabb pont. Itt szinte mindent belátsz, és könnyen ellenőrizheted a közösség cselekedeteit. Ott a kohó, majd nem messze tőle a kovácsműhely. A központi részen, arra, ott a konyha, ahol az asszonyok dolgoznak. Itt mellettünk nem messze a hírszolgáltatás és arra mélyen a labor – upsz, erről talán nem kellett volna beszélni, de Hikaru is lelkes lett. Lassacskán egyébként is meg kellene mutatnia az eldugott részeket.

- Nem vagy éhes, Shuu? Utána megmutatok mindent, amit szeretnél – na jó, talán ebbe nem képzelte bele a részleteket.

**Amori Shuu** Szer. Júl. 06 2016, 22:33

- Hm. Várom, amikor hívat magához. Bármit is kérjen, teljesíteni fogom. – mondta Shuu elégedetten. Túlságosan is sokat jelentett számára a mechanikus karja, életének egy oly pontja, melytől talán valóban egy Élő embernek tarthatta magát, sem mint egy betegségében haldokló senkiről.
- nem gondoltam volna, hogy ennyi ember él itt. Habár meg kell hagyni, óriási területről van szó. Ott. Ott mi van? – mutatta felfelé kezével, ujjai a lépcsőt vették célba, mely a torony magasabb pontjaira vezettek. Hikaru ugyan nem támogatta az ötletet, a fiú makacsságának még sem tudott határt szabni. Shuu felszaladt a lépcsőkön, s érezte, ahogy a kíváncsiság és az új dolgok iránt érzett vágya lassan széttépi. Kinyitva egy nagyobb faajtót, felért végül a torony tetejébe, majd lassan kisétált.
A hoshigakurei chunninnak tátva maradt a szája, mire Hikaru beérte. Csupán állt, és szemeit előre meresztve tekintett le.
- Szinte az egész országot be lehet látni itt nappal, nem? – mosolyodott, szemeiből örömkönnyek csordultak lassan, s folytak mosolygó arcának bőrkanyarulatain. Az idáig szinte tépő érzést oly kellemes lüktető, ringatózó érzés fogta el.
- Minden nap innen fogom nézni a napkeltét, s látván az országot, a lehető legtöbbet meg fogok tenni, hogy a szolgálatára lehessek az Ashita no Togawanak, Hikaru. Ez számomra több, mint álom. Bárki is ez az idegen, számomra a legnagyobb hőssé vált. Önzetlen és példamutató. Ilyen emberekre van szüksége a világnak. S remélem, egyszer én is…a magaménak tudhatom mindazt, amibe belekezdünk, hogy egy jobb világot hozhassunk létre. Nem lesz fájdalom, nem lesz kín. A technológia segítségével jobbá tehetjük a világot.
Shuu ekkor a köpenyének zsebe felé nyúlt, majd idegesen megtapogatta belső zsebének tájékán. Megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, mikor érezte a kabát felülete alá gyűrt papírosok domborulatát. Gyors léptekkel indult a lépcső felé
- Gyere velem, most én mutatok valamit – mondta, majd kezével maga felé húzta a lányt. Teste ugyan elfordult, s lábaival is lépett néhányat előre, megállt, majd megfordult, s a lány szemébe nézett. Szemei még mindig könnyesek voltak az örömtől.
- Neked is köszönöm, Hikaru, hogy segítettél talpra állni, s embert faragni belőlem – mondta, majd közelebb lépett, s egy nem várt reakció bekapcsolásával arcával közelebb hajolt, s szájon puszilta a lányt. Arca szinte azonnal elvörösödött, mikor ráeszmélt, mit is tett, majd meghátrált némiképp.
- Bocsánat, nem ezt akartam… Én…csak…öhm… - dadogását végül abbahagyva elfordult, s lábai gyorsan kezdték a lépcsőket venni. Akár a kisgyerek a játszóházban, úgy rohant le a lépcsőn, majd végig a folyosón, egyenesen az első kovácsműhelyig, ahol talál néhány, még éjjel is dolgozó férfit. Tőlük nem messze egy kietlenebb asztalhoz sétál, miután lámpást szerzett, majd a kabátjának zsebébe gyűrt lapokat egymásra teríti. legfelül egy emberszerű gépezet részletesebb rajzát tárja elé.
Kinzoku no Toshi Jaeger

- Egy gép, mely segíthet az olyanokon, mint amilyen én is voltam. Egy gép, mellyel a gyenge is képes mozogni, súlyokat emelni, életben maradni. Régóta tervezgetem már, de csupán most van lehetőségem, hogy megvalósíthassam. – mondja mosolyogva, miközben mechanikus tenyere rányomul a mechanikus test tervrajzára, s elhúzva felfed egy újabb rajzrészletet. Nem részletező leírás, még cska nem is vázlat. Csupán egy rajz.

- Ez pedig…az álmom. A felhők elérése. – néz felfelé, a csillagos égre. Még sohasem látott ennyi csillagot az égen. Boldog volt, s némiképp elégedett. S ha teheti, most azonnal nekikezd, a legfelső vázlat alapjainak elkészítéséhez. Ehhez szüksége lesz néhány emberre, reméli, segítőkészek lesznek felé.

Terumi Mei Vas. Júl. 10 2016, 01:58

Hikaru bár ellenezte magában, hogy valaha is találkozz a szervezet vezetőjével, mégis örült annak, hogy valamiben örömöd leled, és ez őt is felvillanyozta. Talán sokkal jobban örült a te örömödnek, mint a sajátjának fog valaha. De őt nem érte még öröm, csak abban, ha másoknak önzetlenül segíthet, így számára szinte egy átok, hogy belecsöppent apja "fekete piacába" akaratlanul.
- És éjszaka látni a fényeket. Az ég itt annyira tiszta, hogy látod a csillagokat - mosolyog. Talán most tényleg boldog, hogy itt vagy az oldalán, és ártatlanságoddal képes vagy előcsalogatni belőle a gyermeki gondtalanságot.
- A technika mindenre képes, ha jó kezekben van. Remélem, Shuu, hogy te jobbat adsz majd ennek a világnak, mint az Ashita no Togawa valaha is adott - tudja, hogy a szervezet valóban azért létezik, hogy megkönnyítse az emberek hétköznapjait, azonban ezt akár életek árán is. Nem számít, közben hányan halnak bele a bányákban, vagy kinek kell halnia a pénzért, csak a haszon a fontos, csak az, hogy becsalogassák ide a naiv embereket, mint amilyen Shuu is. Talán ezért is volt olyan könnyű dolguk vele, amikor egy új kart kapott, mert kora ellenére könnyen befolyásolható, tiszta lélek.
Meglepte a mozdulat, amikor megragadtad a kezét és húzni kezdted, és félúton megálltál. Nem tudta mire vélni a helyzetet, de belül már szanaszét égette a kíváncsiság, hogy mit akarsz neki mutatni.
- Bármikor segí... - folytatta volna, de egyszerűen Shuu beleölte a szót, ami kikívánkozott volna ajkain. Egy egyszerű szájra puszi annyi mindenre képes, hogy megdermed tőle az ember, másrészt pedig olyan érzelmek törnek a felszínre, amik eddig mélyen ott lapultak, csak senki sem tudott róluk. Hikaru is ugyanúgy elvörösödött, mint Shuu, de amint a fiú megindult zavarában, ő ugyanúgy követte gondolatoktól terhes elmével.
A kovácsműhelybe érve egy üres asztalt szemeltél ki, ahol egy kis lámpás fénye megvilágította a papírra vetett munkáidat.
- Shuu! Hiszen ez nagyszerű! Egyszerűen zseniálisak. Ha mindezt sikerül elkészíteni, akkor azok is képesek lesznek mozogni ezzel, akiknek sosem adatott meg, hogy járjanak - Hikaru a szívén viseli a nyomorékok sorsát, így bízott abban, hogyha ez a gépezet sikerül, akkor minden ilyen sorsú beteg képes lehet arra, hogy mozogjon.
A másik rajzot felfedve egy újabb remekmű tárul a szeme elé, s most Hikaru hálásan tekint rád, hogy megmutattad neki mindezt, keze pedig lassan a kézfejedre csúszik.
- Én köszönöm, Shuu. Segíteni fogok, hogy elérd a felhőket - egy apró könnycsepp gördül végig az arcán, mert örömet szereztél neki mindössze azzal, hogy játékosságoddal és kedvességeddel elhalmoztad a napokban. Talán most még nagyobb zavarban van, mint az előbb, de nem kell már neki olyan nagy bátorságot felhalmoznia, mert már megtetted te az első lépéseket helyette is. Gyengéden helyezi kezét arcodra, s egy csókra invitál, egy időre nem törődve most semmi mással.

**Amori Shuu** Vas. Júl. 10 2016, 02:30

Shuura különösképp hatott a lány reakciója, mikor az enyhe lámpafény mellett, megragadta arcát, s viszonozta a toronyban megejtett csókot. Shuu, ahogy Hikaru is, immáron jobban fel volt készülve, hiszen megtört az a bizonyos jég, így Shuu átkarolva a lány derekát, mechanikus kezével némileg erősebben, rámarkolt, s ujjai közé szorította ruháját. Magához húzta, ahogy ő maga lassan haladt az asztal felé, míg nem ütköznek végleg az asztal sarkával. A fiú szemei már akkor lecsukódtak, mikor a lány könnyed mozdulattal, puha kezeit az arcára emelte. Valahol mélyen megkönnyebbülést és elégedettséget érzett magában, melyet kezeinek erős, mégis óvatos fogásából tükröződik. Érezte azonban, hogy ez nem elég. Többet akar. Mellkasával lassan döntötte hátrafelé a lányt, miközben az a különös érzés egyre inkább ragadta magával. Többet akart.
Kinyitotta szemeit.
- Sajnálom. - lihegte, majd hátrébb lépett. Jobb kezével megtörölte száját, majd hajába túrva, megigazította, végül ruháját megigazítva, rendbe szedte magát. - Nem lett volna szabad. - Shuu elfordul a lánytól, majd körbenéz a műhelyben. Gondolatait megpróbálja a műhelyben lévő lehetőségek és eszközök kifigyelésével elterelni, majd lassú sétába kezd. Szemei minden egyes fémlemezt, munkaeszközt és asztalt, állványt megvizsgál, felméri a helyzetét.
- Hm...nem gondoltam volna, hogy létezik ennyi szerszám egy helyen. Már azt sem, hogy egyáltalán létezik ennyiféle szerszám. - a hoshigakurei chunnin léptei egyre inkább lelassulnak, s lámpát kapcsol, hogy teljes fényében felmérhesse a műhelyt. A szomszédos üzemekben talán három ember dolgozhatott és tevékenykedhetett ez időtájt.
Shuu a szemle után visszatér az asztalhoz, majd ismét szemügyre veszi rajzait, s alaposan átgondolja, mire is lenne szüksége először.
- El akarom kezdeni. Most. - Ugyan a lány iránt érzett vonzalmaiból adódó vágya mérséklődött, a munka iránti vágy azonban ezzel ellentétesen, rohamosan nőtt. S a benne még mindig égő akarás vágya most inkább az előtte álló feladatra erősített rá végül.

- Mindenképp könnyű, mégis erős ötvözetű fémre lenne szükség. A lemezekre külön külön van szükség, hogy a szükséges mechanikákkal együttesen lehessen felépíteni. Ehhez sok fémre lesz szükségem. - kezdi az elemzést a lánynak, miközben fél szemmel a nem épp távol dolgozókat figyelte. - A páncélzat maga rétegelt lenne, megerősített szakaszokkal, mint például a mellkas, nyak, vállak, alkarok és lábak. Ívelt lemezekre lenne szükség ahhoz, hogy az esetleges súrlódások ne akadályozzák a mozgást. És... - Shuu égett a vágytól.
El akarta kezdeni, hiszen mindig is erre vágyott.
Papírjait felkapva az asztalról, menetelt léptekben ér át a másik műhelyre, ahova remélhetőleg néhány kézmozdulattal a megmaradt 2 kovácsot is maga mellé hívhatja.
- Uraim, a segítségükre van szükségem. - teszi le a papírosokat az asztalra, egymás mellé kihajtogatva. Amennyiben a munkások felfigyelnek az idegen fiúra, ismertetné ötleteit, hasonló leírással, mint ahogy Hikarunak is vázolta épp az imént.

Terumi Mei Vas. Júl. 10 2016, 23:33

Úgy tűnt, hogy Shuu többet akar a kelleténél, és felszabadultak az érzelmek, azonban félúton megállt, mielőtt bármit tett volna, elvégre mégis három ember van a műhelyben rajtuk kívül, és nem lenne jó, ha bárki meglátná őket.
- Nincs baj - mondja lehunyt szemekkel, a mámortól részegen, s csak később nyitja ki szemét, majd igazgatja meg ruháját. - De... - mondaná, hogy szabad, csak éppen a hely nem alkalmas rá, és egyébként sem tudja, hogy mi sülne ki belőle a továbbiakban. Inkább visszavesz magából, és támogat téged az álmaid megvalósításában.
Hikaru felnevet, amikor a szerszámokról teszel említést.
- Szükségük van rá, ha megfelelő eszközöket akarnak gyártani, különben ezek hiányában valami hibás lenne, és ugyebár nekünk sincs hasznunk belőle, ha valami selejt - persze előfordul, hogy némelyik legyártott sorból tíz darabból kilenc a selejtek közé kerül, mert valami hiba csúszik a rendszerbe. Ezt a főnök sem engedheti meg magának, mert akkor milyen szolgálatot tesz a kuncsaftjainak? Azzal akár el is veszítheti őket, ha csak egy kis sérülés, egy apró karcolás is van a fém felületén.
- Kezdjük! - bátorítja, bár lehet, hogy nem igazán tud benne segíteni, viszont valamennyire ért hozzá, elvégre javarészt itt tölti a mindennapjait.

- Értem. Így pedig a szakaszok külön-külön elősegítenék azt is, hogy a végtagok könnyebben mozduljanak - nagyjából értette, hogy miről is van szó, de valójában jól tetted, hogy a kovácsok segítségére siettél, akik szavadra azonnal odamentek. Figyelemmel követték szavaidat, olykor Hikarura néztek, talán amiatt is döntöttek úgy, hogy segítenek neked, elvégre mégse lenne jó kiborítani a főnök lányát, s az ő szeme láttára azt mondani, hogy nem.
- Most kezdjünk hozzá, Shuu úrfi? - meglehetősen furcsa lehet Shuu számára, hogy már ismerik a nevét és úrfinak szólítják, de Shuu nem azért van itt, hogy dolgoztassák, mint ezeket az embereket. Ő valami sokkal nagyobb szerepet tölt be a szervezet életében, amire hamarosan rájönnek.
Ha Shuu kiadja az utasításokat, és a munkákat, hogy mi mindenre van szüksége, akkor már most hozzálátnak az emberek a tervrajz alapján. Hikaru egy darabig még segít Shuunak, majd fáradtan ül le egy székbe, és elalszik benne, de addig marad idekint, amíg Shuu is. Ezzel hagyva, hogy egy időre csak a munkával foglalkozzon, és a kovácsokkal.

**Amori Shuu** Kedd Júl. 12 2016, 00:39

Shuu kérésére rendkívül és meglepően gyorsan reagáltak az éjszakázó kovácsok. Shuut meglepte, s némi elégedettséggel töltötte el a kovács által használt jelző. Érezte, hogy a lány jelenléte megrémítette az embereket, szinte fel sem figyelt most erre.
- Szükségem lesz fémekre. Méghozzá sokra. Ível karlemezek, melyek egymáson helyezkednek el. A ruházatot magát drótokból és könnyűfémből kell megalkotni, ezt pedig megerősíteni az ívelt lemezekkel. Erős és egyben könnyűfémekre lesz szükség, melyet egyszerűen lehet mozgatni. Nem jó, ha túlságosan is nehéz. A ruházatot mechanikákkal kell beépíteni, így ne legyen összetéve, egyelőre legyenek meg a darabjai. Mit gondolnak, képesek lesznek? - kérdezte kissé félve, miután visszatért a valóságba. Remélte, hogy nem kér lehetetlent a kovácsoktól, s rögvest munkához is látnak. Addig Shuu sem tétlenkedik, s míg Hikaru ébren van, a segítségével előkészíti az eszközöket, fogókat, csavarokat, fúrókat, drótokat, és némi elektromos eszközt is.
Ugyan nem tudja, a kovácsok mennyi nyersanyaggal rendelkeznek, esetleg rendelkeznek e, előre elkészített lemezekkel, melyeket csupán formára kell alakítani és megerősíteni. Mikor hozzájut az első lemezekhez, hozzákezd a végeken lévő lyukak kialakításához, s ahogy érkeznek a lemezek, úgy alakítgatja, s építi össze a formázott lapokat vértezetté. Először a karok lemezeit várja, azokkal akarja elkezdeni.
- Nagyszerűen fog kinézni. - mosolyodott el, miközben két lemezt kapcsolt össze. Amíg várta a lemezeket, drótokat használt fel ahhoz, hogy a különböző vértezetek alapjait megteremtse, s formát adhasson nekik, ezekre a dróthálókra fognak kerülni a lemezek. Hikarut már rég elnyomta az álom, azonban Shuu képtelen volt pihenni. Addig nem tudott elaludni, míg elégedettséget nem érzett, s befejezettnek a munkáját. Amennyiben több kovács is érkezne, megpróbálja őket ha nem is munkára fogni, de felkérni a segítségre.
A lemezekből összeeszkábált cső egyre inkább hasonlított immáron egy alkarvédőre, melynek kidolgozott domborulatát nem volt képes kunai felsérteni. Végül felvette a karrészt saját baljára, s megmozgatta benne ujjait. Akár egy testőri lovag, oly páncélzatba bújtatta kezét. Megforgatta lassan, s szemeivel megcsodálta. Miután elkészült a kar része, Shuu nekikezd a tűvető tárolóját beleépíteni, s a megfelelő helyeken üregeket kialakítani a kézfejben. Ugyan eleinte kisebb eszköz tárolására szánta, mégis, egy különös gondolattal úgy érezte, nem baj, ha a páncél fel van szerelve egy kezdetleges támadói felülettel is. Talán a Nap is felkel, mire befejezi munkáját a kézfejjel, már ha a kovácsok képesek megalkotni az éjjel a lemezeket. Egy biztos. Amori Shuu nem alszik, amíg be nem fejezi a bal kar lemezeiből összetett részét a gépezetének.

Terumi Mei Kedd Júl. 19 2016, 16:58

/ Szóri a késedelemért /

- Egy percet se aggódjon, Shuu úrfi! - kacsint az egyik rangidős kovács, s amint megadod nekik a támpontokat, máris hozzálátnak. A műhelyben szinte izzadságig magas a hő, mivel a kovácsok nem akartak megvárakoztatni. Amíg az egyikük a fújtatóval melegítette a tűzhelyet, a másik előkészítette a fémdarabokat, melyeket majd beolvasztanak, hogy abból a kért formát alakítsák ki. A harmadik ember pedig a bányák felé tartott, hogy még több elemet hozzon, hogy végül tökéletes legyen a ruházat. Az ember nem is gondolná kívülről, hogy valójában egy hatalmas műhelyről van szó, amely lentebb nyúlik a föld alá, ugyanis ilyen munkához nem elég csak egy kis üzem, ahol maximum szerszámokat tudnak előállítani. Az emberek feltűrik ruhájukat, hogy elviseljék a nagy hőt, ugyanis a hozott fémek (króm, platina, titán) mind legalább 1800 fokon olvadnak. Hamar érkezik még pár ember, akiket szintén sikerül munkára bírnod, mivel hajlandóak a segítségre, ezért rövidesen nagy zúgolódás veszi kezdetét a műhely körül. Hikaru eközben szinte fel sem ébred, annyira kimerült az eszközök előkeresésében.
Akadtak, akik csak a drótokkal foglalkoztak, s a tervrajzod alapján igyekeztek mindent ugyanolyannak elkészíteni. A fémek szépen lassan olvadni kezdtek, amelyet formába öntöttek, s még mielőtt teljesen megkötött volna, addig formázták, mígnem abból egyenes lemezek nem lettek, a többit már némi hőfokon tovább kezelve ívelték. Maga az öntés nem volt hosszú procedúra, inkább az, hogy olyanra sikerüljön a lemez formája, amilyennek azt Shuu megálmodta, mindezt úgy, hogy az ütés alatt ne deformálódjon és ne törjön.
- Mit gondol, Shuu úrfi? - mutatták meg a legelső darabot. Nem volt nehéz, egyszerű pihének tűnt az ember kezében, hiszen azt gondos munkával állították elő. Ha Shuunak megfelel mindez, akkor ebből még többet készítenek, hogy a lemezek idővel egymásra kerüljenek majd. Az egyik részben a karok "pikkelylemezeivel" foglalkoznak, míg a másik részben már a vértezetet készek előállítani szintúgy a rajz alapján. Sokan bámulgatják, majd bólogatnak, de hiszen azért vannak itt, mert jól értenek a munkájukhoz. A főnök egyáltalán nem is fizetne, ha selejtes kovácsokat hozott volna ide.
A kovácsok megállás nélkül dolgoznak, egy kijelölt ember mindig tiszta vízért jár, hogy abból szomjukat csillapítsák, néha-néha felváltva esznek két falatot, hogy a nagy munka alatt ne fáradjanak ki olyan nagyon. Már a Nap feljövőben a horizonton, mire úgy tűnik, minden a helyére kerül. Amennyiben Shuunak még szüksége van valamire, a kovácsok a rendelkezésére állnak, de neki is tudnia kell, hogy ezek emberek, és kijár nekik a pihenés.

Hikaru is szépen lassan felébred, amikor Shuut még dolgozni látja. Bár csak nehezen áll fel a nem éppen kényelmesnek tűnő ülőalkalmatosságból, nyújtózik egyet, majd nagyokat pislog.
- Shuu... pihenj egy keveset. Enned is kellene már, nézd! - mutat a felkelő Nap felé, s aggodalmasan néz Shuu-ra, aki lehet, hogy ez idő alatt alig ivott és alig evett, s lassacskán már Hikaru gyomra is jelez ezt illetően.

**Amori Shuu** Vas. Júl. 24 2016, 22:59

Shuu elégedett mosollyal nyugtázta a látottakat. Mindenki, aki a műhelyben volt, szinte azonnal munkába kezdtek. A tűz ziháló sodrása, a kalapácsok féktelen csapásainak hangja bezengte a termet. Serény munkába kezdtek a műhely dolgozói, a chunnin pedig elégedetten tekintett körbe. Egyre inkább érezte otthon magát, s egyre inkább érezte magát valakinek.
~Shuu úrfi...hmm...Shuu...kapitány~ mosolyodott el magában. Egy nagyobb méretű asztal felé vette az irányt, majd helyet foglalt.
Mikor az első lemezek megérkeztek, Shuu, a vállán lévő drótokat lassan megindította, majd futtatva a bal karján, a sodrózó kígyót az asztal felé irányította. Bal kezét előre nyújtotta az első két lemez felé, majd a kézfeje fölött kúszó dróttal továbbnyúlt, és megfogta azokat. Lassan váltak ketté, s tekeredtek a lemezek köré, míg végül a chunnin, fémből készült kezébe nem engedték. Shuu megforgatta a lemezt, szemeiben könnycseppek csillantak meg.
- Ez...tökéletes. - mondta, majd elhelyezte az asztalon.
Ahogy teltek az órák, egyre több része készült el, s a fiú lassan összerakta a puzzle utolsó darabját is.
A lemezeket először drótokkal fogta körbe, majd mikor megvolt a teljes váz, a belsejébe is drótot engedett, méghozzá igen csak ipari mennyiségben. Egy belső burkot akar létrehozni, egy kesztyűt, melyre illeszkedni fognak a lemezek. Ám az eljárás túlságosan is sok nyersanyagot emésztett volna fel, valamint csupán egy fél kar nyomott volna vagy harminc kilót. A chunninnak mást kell kiötlenie. Elvégre mire való egy gép, ha nem irányítja senki. Lélektelen páncél csupán a használó nélkül. Shuu ekkor tágra nyitotta szemeit.
Gyors pecséttel alkotott meg az asztaltól nem messze három hasonmást. Majd chakrat kezdett koncentrálni.
A több percre nyúló meditáció után Shuu hátán lilás aurában felvillantak a Páva metódust szimbolizáló tollak, mikor a fiú kieresztette testén kívül a chakraját. Lassan kúsztatta az asztal felé, akár a drótokat. Fél szeme csukva volt, ez nála koncentrálást és a közbeni számolgatásokat jelentette. Szinte érezte, ahogy chakrajaval megérintette az első lemezt, majd szépen lassan, átfogta azt. Shuu robotikus jobbját használta imitálásként, mely csakugyan elősegítette nála a koncentrálást. Nem volt képes arra, amit nem hitt el. Most azonban érezte, ahogy a chakraja megragadja a lemezt, s közelebb húzza a fiú hasonmásához a levegőben. Ezt követte hamarosan a második és harmadik lemez is.
A lemezek egyesével lebegtek a klón kitárt karjára, s tapadtak szinte rá a legkifinomultabb és legnagyobb odafigyeléssel végbevitt műtét alatt. Majd az egyik lemez túlságosan is gyorsan akart a helyére kerülni, ez pedig levágta a klón kezét, s ezzel azonnal meg is semmisítette azt.
- A francba - mérgelődött Shuu. Nem volt az az ideges, főleg nem a káromkodós fajta, mégis, amióta élete 180-as fordulatot vett, néhány jellemi tulajdonsága is halványult, vagy teljesen hátramaradt a múltban.
- Itt vagyok...Az álmom kapujában. Hát ha valamikor, most megcsinálom. Beteljesítem az álmom. - mondta, majd újabb lemezeket próbált a klón kezére építeni, míg úgy nem látta, hogy képes egyben maradni a jó néhány egyedi lemez. Kialakításuk évek tervezésének gyümölcse, melynek köszönhetően szinte tökéletesen lezárja a testet. Ugyan a mozgatás még odébb van, Shuu nem tervezte túlságosan is meg az irányítását. Elvégre alig egy hónapja még csak nem is gondolta, hogy lesz olyan napja, melyet nem a csillag mellett tölt. Sőt...Mintha ezer éve nem meditált volna a csillag mellett. Mégsem érzi magát oly szörnyűen, mint egy kósza emlékben, valahonnan a múltból.

Inuzuka Tsume Pént. Júl. 29 2016, 00:21

// Shuu, a mesélőddel és veled folytatott megbeszéltek szerint ideiglenesen magamhoz ragadom az irányítást. A kaland fő szálát nem érintve beszúrunk egy kis tanulást: Takumi Nimpou: Saibo Yoroi no jutsu
Ez egyben a tanulásod megírásának szabálya is: nem befolyásolhatja a futó kalandod, leszámítva persze a tudásod csiszolását, így a már bemesélt NJK- kat sem mozgathatod, és helyszínt váltunk.
Sok szerencsét! Légy ügyes Shuu Úrfi ^^ //

A kovácsolás olyan gyorsan nem haladt, mint kívántad, hiszen a feladat maga, a tökéletesség különösen fontos igénye miatt még a jó szakembergárdával is bonyolultabb volt a szokásosnál ráadásul a helyszín sem bizonyult megfelelőnek a kísérleteidre. Túl sok dolog próbált a figyelmedbe férkőzni, így kénytelen voltál új helyet keresni. Persze itt lényegében otthon voltál és könnyen megtaláltad a megfelelő helyet, egy épp használaton kívüli, jó megvilágítású nagyobbacska raktárhelyiséget, mely elég közel volt a műhelyhez, közben mégis elég távol, hogy a munkádra koncentrálhass. Le is telepedtél az ott talált nagy asztalhoz, majd folytattad a kísérletezést. Itt kezdtél végül bele a klónok megalkotásába, és a tesztekbe.

Az órák gyorsan peregtek, összeolvadtak, és feloldódtak, lényegtelenné válva, de igazi áttörést még nem értél el. Hiába a tervezés pontossága, a kivitelezés,a gyakorlati megvalósítás néha más megoldásokat igényel, és azonnal feltárja az esetleges pontatlanságokat. Pedig működhetett volna, akár azonnal Tudtad mi az első, igazán megoldandó feladat... Majd elégedetlenségednek hangot is adtál: Ott álltál az álmod kapujában... s nem is gondolhattad, mennyire igaz is ez...
Csak annyit észleltél, hogy időnként pár pillanat kiesett, vagy a látásod egy pillanatra elhomályosult. De ez semmiség, mikor a feltalálót az alkotás vágya űzi.
Aztán valami furcsa érzés fogott el.. Tested kellemes melegség öntötte el, ami mintha a fáradtságot is elűzte volna. Kívülről kezdted látni magad, és kívülről a helyiséget. Könnyű voltál, szinte lebegtél.. a lemezek a kezed ügyében enyhén fényleni látszottak, és a terem végében ott állt egy férfi. Egy ismerős alak. Egy ismerős arc.
Saját megőszült tincseid láttad, a saját szemeid néztek vissza rád. Épp csak az nem stimmelt, hogy a másik arcán valami furcsa mosoly játszott.
- Nem megy? - túlságosan hirtelen termett melletted. Megint, mintha kiesett volna néhány pillanat, de ezúttal nem téged nézett. A lemezeket figyelte.
- Tudod a megoldást. Annyiszor átgondoltad már. Minden ott van benned. - túrt bele a lemezekbe, majd szétszórta a kupacot.
- Nézd. - a kéz, mely más napokon hozzád tartozott, most mégis a másik Shuué volt, kikapott egy alkatrészt a kupacból, majd felemelte. Valami nem stimmelt vele, pedig a kovácsmunka kifogástalannak tűnt.
-Megmutatom. Egyszer. De te fogod összerakni végül. - mondta még, majd olyan sebességgel, amivel te sosem voltál képes mozogni, ez a másik te máris összeillesztette a páncélt, majd hagyta a darabokat lehullani épp azzal a különös mosollyal, mint amit korábban is láttál az ábrázatán.
- Te jössz.

// Egy kar burkolására megfelelő kísérleti alapanyagod van, ahogyan az az előző postodban is megjelent, de ez most elég. Bőven.
A következő postodban dolgozz az összeállításon, keresd meg a hibákat: anyaghiba, tervezési hiba. Bármit ami felmerülhet és gátolhatja a tökéletes összeállítást, vagy sérüléseket okozhat az alanynak. Az eddigi ötletek és módszerek jók, de találj még olyan problémát, amit nem fogalmaztál meg és keress rá megoldást. A másik te támogatni fog. Használhatod, de nem fogja a a kezedbe adni a megoldást.

A következő postod nagyjából másfélszer annyi legyen mint az előző. Tekintve hogy ezt a technikai részt már az előzőekben is pedzegetted, most a karaktered érzelmei, gondolatai is kaphatnak nagyobb szerepet. Fele-fele arányban. Mutasd meg a tervező zsenit.
Az írásod fényében ítélem meg, hogy ez a kicsiny rész sikeres-e, és lehetséges-e tovább lépni.

Hajrá! //

**Amori Shuu** Vas. Júl. 31 2016, 23:52

Shuu egyre több bátorsággal, s annál is nagyobb mosollyal az arcán kezdte el lassan kiteríteni egymás mellé a lemezeket. Ám a hangos munka, az emberek beszélgetése, a kicsapódó gőzök sziszegő hangja, mind okot adtak a fiú számára, hogy egy kissé távolabb, csendesebb asztalhoz vonult, majd felsorakoztatta eszközeit.
Órák teltek el, miközben a fiú csupán pár másodpercnyi szemhunyást pihent, ám nem volt képes megalkotni, nem volt képes elérni álmait. A lemezek, ugyan tökéletesek, mégsem akartak összeállni. Valami nem stimmelt.
Shuu elmosolyodott.
- Hm. Hogy tudok mindent? Mégis…hmmm…
- Mit gondolsz, vajon…úgy…sikerülhet e?
- Egyértelműen – mosolyodott el a másik, miután megmutatta az összeállítást. Shuu fáradtsága oly határokat feszegetett, mely a képzelgés, s belső álmaik kivetítését eredményezték. Shuu talán túlságosan is sokat volt a sötétben, s talán túlságosan is fáradt már ahhoz, hogy józanul gondolkodhasson. Való igaz, az igazi zsenik sohasem voltak normálisak. Azonban ez a valaki, kinek keze az övé volt, mégis…barátságosnak tűnt.
- Eh…ez zseniális. El kell érnem.
- El fogod érni.
- Igen…De hogyan?
- Tudod a választ.
Shuu tovább töprengett, s megpróbálta a kivetített chakraval a lemezeket egymásba olvasztani, az apró, végeken található mélyedések és kilógó éleket eggyé forrasztani, s megkötni a chakraval. áttörhetetlen és áthatolhatatlan páncélt akart teremteni. Két lemezt szinte tökéletesen összeillesztett, miközben a chakraval forgatta maga előtt. Kezéből a kilógó drótok újabb lemezekre tekeredtek rá, s vonták be a munkákba.
- Ha lenne szíves…odaadná? Köszönöm – mosolygott, miközben saját képzeleteivel játszadozott. A férfi közelebb lépett, majd felemelte a lemezt. Szinte érezte a súlyát. Megforgatta, majd odaadta a fiúnak.
- Köszönöm. – mosolyodott el. Shuu különös helyzetbe került, a kialvatlanság, a fáradtság a képzeletét kellően kikészítette már, ő mégis…élvezte.
- Sokan…nem érthetik meg mindazt, amire itt készülünk.
- Nem hát. Minket keveset érthetnek meg. Ne is csodálkozzon, Shuu úrfi. A zseniket nehezen értik meg.
- Így van, drága barátom…Hát akkor…lássunk is hozzá. A lemezek végét íveltebbre kell megalkotni, hogy még jobban idomulhassanak egymásra. Az anyagát is könnyebb fémből kell megalkotni, melyeknek áthatolhatatlan páncélt alkothatunk. Különleges fémekre lesz szükségünk…és sokkalta nagyobb munkaerőre. Igen. Ez az. Több ember több eszközt képes gyártani. A legjobbak fognak kelleni. A legjobbak. Kovácsok, ezermesterek, tudósok…mind a legjobb. Szükségünk lesz rájuk. Mi a véleményed?
- Teljes mértékben – mosolyodnak el. Shuu és újdonsült barátja újból nekiálltak, hogy kellő precizitással emelhessék egymásra a lemezeket. A fémlapok lassú csikorgással helyezkedtek el egymáson. Vasakarattal voltak egybetartva, rezzenéstelenül álltak a levegőben. A lapok sorra építkeztek egymásra, súlyukat egyre nehezebben tartotta meg a chakra, ám ha a fiú képes volt eszközöket emelgetni, néhány lemez nem probléma.
Shuu lassan építette össze a lapokat, a klón azonban nem bírta a súlyt, s eltűnt, a lemezek pedig a földre hullottak. A chunnin közelebb lépett, majd a drótokkal felemelte az eszközöket.
- Túl nehéz…túl nehéz lesz. Amint továbbjutunk az első teszteken, új alapanyagok után kell kutatnunk majd, drága barátom. De addig is… - ekkor ismét chakrat koncentrált, majd megpróbálta a lemezeket saját bal karjára építtetni. érezte, ahogy az első lemezek szorosan tapadnak a bőrére, érezte a fém hideg borítását bőrén. A második vonal, melyet az elsőzőkre építette, néhol felsértette kezét, s a lemezek között vércseppek kezdtek átcsurdogálni.
- Aki nem kockáztat, az nem várhatja el, hogy nyerjen?
- Igaza van, barátom. Aki nem meri meglépni a kockázatos lépést, az ne is várja, hogy az ölébe hulljon a győzelem.
Shuu erőteljesen koncentrált, mikor érezte, ahogy a lemezek egyre szorosabban csapódtak kezének, s építették be azt. Érezte, ahogy bőrét néhol erősen meggyűrte a lemez, s néhol fel is tépte azt, de nem érdekelte. Fogait összeszorítva próbálta a lehető legkíméletesebben felépíttetni magát.
A fémek hangosan csapkodtak, Shuu pedig a fájdalomtól a földre esett. Keze fájt, ám nem adta fel.

Inuzuka Tsume Szer. Aug. 03 2016, 22:53

Van az a pont egy feltaláló életében, mikor már nem érzi a fáradtságot, úgy elragadja a munka... de persze a test nem felejt, s ha túlhajszolja magát, rendkívül furcsa események történhetnek.
És most ott volt a másik te. Hajszálnyira sem különbözött tőled, és a te szemeiddel figyelte a műved, különös figyelemmel azokra a mozzanatokra, mikor a kis kapcsokat erősíted össze a chakráddal.
- A chakra összetartja a lemezeket.. na de meddig? Mennyi erődet emészti ez fel? Képes vagy kevesebb energiával is elég tartósra fűzni? Ha összekötöd, hegeszted a lemezeket.. elég lehetőséget adnak a mozgásra? A keménység nem minden, mozognod is tudni kell. -mondta, miközben figyelt tovább. Nem hagyott válasz nélkül olyan kérdést, amit te tettél fel neki, de minden válasz amit kaphattál, benned rejtezett. Talán csak pillanatnyilag átsuhanó gondolatfoszlány volt valamikor.. vagy remény, ami a sikerhez köt.. De végeredményben minden ami valaha felmerült benned e technika kapcsán, absztrakt egésszé állt össze, majd valahogy letisztázódott.
A másik te nyugodtan figyelte, ahogy tesztelted az összeállítást magadon. Figyelemmel követte a kisebb hibákat, s mintha meg sem lepődött volna rajtuk. Türelmesen várta hogy elkövesd a hibáidat, de a lényeg, hogy a felépítés működött, ráadásul máris tudtad, hogyan kellene tovább fejleszteni.
Aztán elzuhantál... Vajon mennyi időre?
Elméd talán folyamatosnak érzékelte az időt, de valóban úgy volt?
Az ajtó mellett mintha újabb alkatrészeket hagytak volna számodra. Az eddigiekkel ez már elég a teljes karod burkolására.
Amit érzékeltél, az annyi, hogy mikor a földre estél, Ő melléd lépett, és néhány darabot kézbe vett, hogy ujjai közt megforgassa. Aztán ismét rád nézett.
- Ahhoz, hogy ez jól működjön nem elég a burkolás precíz megtervezése. Ismerned kell a tested mozgását, és az esetleges változását. Hiába jó a burkolás álló helyzetben, ha nem tudsz benne mást. És nem ér túl sokat a páncél, ha nem jutsz majd el egyszer arra a szintre, hogy akár mást is beburkolj vele.- Hagyta a lemezeket a földre esni, majd leguggolt eléd.
- Mennyi energia lesz, hogy a páncél lekövesse a mozdulataid? Hogyan oldhatnád meg legegyszerűbben? - még ha a kezedbe nem is adott megoldást, a másik Te azon volt, hogy rájöjj hogyan is tökéletesítheted a páncélt.
- Nincs idő pihengetni odalenn Shuu Úrfi. Most kell megtalálnod a megoldást. - rád vigyorgott, majd felállt.
- Hogy indítod a páncél felépítésének kivitelezését, ha hirtelen kell elővenned? Mindig tartani akarsz egy táskányi fémalkatrészt a közelben? Mondd csak Shuu Úrfi, van praktikusabb ötleted?

// A mennyiség jó, hajrá Shuu, tartsuk legalább ezt a hosszot ^^
A felépítés önmagában, nem éles helyzetben, lassan, nagyjából működik, a tanulással haladunk, de a feltalálók élete nehéz Smile

Gyakorold a felépítést, mozgasd meg közben a kezed, hogy választ találj arra, hogyan követheted a mozgást. Valamivel több anyagot kaptál, hogy a vállad, egy más módon működő izületet is tudj tesztelni, és dolgozz nyugodtan a sebességen is.
Rendkívül jól megtaláltad a páncél problémáit. Most a burkolt testrész mozgatása lehet a kulcskérdés, de kereshetsz más problémát is emellé. Légy alapos. ^^ //

**Amori Shuu** Hétf. Aug. 08 2016, 01:05

Hm. Talán ha…ha nem is az egység lenne az, ami…
- Közel járunk.
- Úgy gondolod, kolléga?
Shuu egyre jobban elegyedett saját társaságába, elvégre nem sokan érthetik meg művészetének részleteit. Eltűnt az idő, míg a kisebb lemezek összeillesztésével próbálkozott.
- Hiszen, már látnod kellene.
- Látom, csupán nem értem. Ahogy még te sem.
- De hamarosan, megfejtjük, kedves kolléga.
A kisebb lemezek megalkották az alkar és a kéz befedésére elegendő borítást. Azonban igaza volt a másiknak, mikor is Shuu megpróbálta megmozgatni ujjait. A fémlemezek nehezen s nyikorogva mozdultak. Ez így nem működhet megfelelően. Mi legyen?
- Kell egy váz!
- Igen, egy váz kell ide!
Shuu a félretett drótokat elkezdte magára építeni a Drótcsévélő képességével, s ahogy a dróthuzalok kígyószerű mozgásával, felvették a fiú alakját. Shuu ugyan az elején kissé nehezen mozgott, mégis, sikerült lassan chakrajanak folyamatos keringetésével, de el nem pazarlásával együttesen mozgatni a drótot akaratával, miközben lépett, vagy kezét nyújtotta. Gondolatai nem csupán végtagjait, hanem az azt körülvevő drótokra is hatással volt egyidejűleg.
- Nézze kolléga. Végül igazunk lehet.
- Most pedig a chakrankkal ráilleszthetjük, és összetehetjük végül a páncélt.
- Lássunk hozzá.
A lemezeket lassan illesztették együttesen Shuu kezére, majd elégedetten nézték, ahogy az összeilleszthető darabok eggyé váltak. A hálónak köszönhetően azonban képesek voltak mozogni úgy, hogy nem egymásra építve sértik fel a másik lemezt, hanem a dróttal mozgatva, képes lehet az egységet mozgatni.
- Kisebb darabokra kell szerelni az egészet.
- Igazad lehet.
- Igazam van.
A hangok hirtelen eltűntek, s a sötétség vette át ismét a főszerepet. A semmiség, a nyugalom, némi időt adott Shuunak a pihenésre, még ha ez egy eszméletvesztésben mutatkozik ki.
A chunnin nem tudja, pontosan mennyi idő telhetett el, sőt, mintha nem is történt volna semmi, mikor szemeit ismét kinyitotta. A lemezdarabkák a földön hevertek, ahogy Shuu is. Fémkarját felemelte, majd megtámasztotta a hatalmas asztal szélét, s felhúzta magát.
- Hol is tartottunk?
- A siker kapujában.
Shuu újraépítette a kart, méghozzá a chakra testen kívüli irányításával. A drótokra lassan ráivódtak egyesével a lapok, majd a fiú lassan megmozgatta. könyökénél és a csukló részén, valamin a vállnál több terület maradt üresen, melyek a dróttal voltak csupán körbefogva. Azonban kezdeti fázisnak megtette. Fejét az asztal végén felgyülemlett újabb alapanyagok felé fordította, majd elmosolyodott. Jobbját előre nyújtva, kígyózó drótokat indított másik kezével, míg a balt folyamatosan építette fel a hálóra. Miközben lassan nyújtogatta karját, csuklójával lassú körzésekbe kezdett. A legbiztosabb pontjára akarta építeni a lemezeket. Eközben megérkeztek az frissen elkészült darabokat, mely a váll részeit képezték. Díszes lapocka- és mellvért töredékek hevertek immáron előtte. A drótok lassan helyezték el a fiú testén az újabb részeket, miközben testét szabadon mozgathatta. Vállát lassan forgatta, s együtt mozgatva kezével, elemezte a drótruhában lévő lehetőségeket.
- Úgy tűnik, mégis csak igazunk volt kolléga. Újat teremtünk. Mi ketten.

Inuzuka Tsume Szer. Aug. 10 2016, 22:45

- Újat, de ez csak a kezdet. - Bólintott a másik Te, miközben téged és az alakuló karpáncélt figyelte. Talán hibák után kutatott...

A drótok először hűvösen simultak a testednek, majd gyorsan átvették annak hőjét. De érzésük mégis ott maradt, hiszen vékonyan, alattomosan bele-belevágtak a bőrbe, amit elértek. Ezen még bizonyára dolgozni kell, legalább a megfelelő aláöltözet megtalálásával, az ötlet azonban jól működik. Ez a külső vázszerkezet remekül tartotta a már elkészült elemeket, s emellett az eredmény mellett eltörpült a komfortérzet csökkenése.
Persze a drótoknak is megvolt a maga gyengesége. Érezted, hogy az anyag önmagában gyenge lesz a páncélhoz, s nem csak anyagában, de a struktúra felépítésében is változtatni kell valamennyit, hogy tartósabb alapot kapj. A drótszálak bár rugalmasságot adtak, de elcsúsztak egymáson és egymás mellett is itt-ott, és nehezen ugrottak vissza a helyükre, mert elakadtak a ruhádban vagy egymásban. Ez még kidolgozásra vár.. de mikor, ha nem most, mikor már úgyis dolgozol a páncélodon?
Egy lépéssel mégis ismét közeledni látszott a cél, az a nagyszerű cél, mely napjaid s éjjeleid kísérthette, mióta csak felbukkant az elmédben. S ha egy pillanatra elmerengsz, talán elmédbe villan, hogy te ezt már láthattad korábban.. hogy lázálom volt-e, vagy a tervezés ködös álmodozása, de most olyan képszerűvé vált hirtelen, mintha egy harmadik önmagad látnád néhány pillanatig, ahogy a páncél részek körülötte forognak, s végül meglepő hirtelenséggel mind épp a kellő helyen borítja be a tested...
- Így tovább... Már emlékszel mi a cél. - mondta a másik Te, mintha osztozott volna ebben a gondolatban veled. Persze bizonyára úgy is volt, s talán ez adta azt a már-már kegyetlen lángolást, ami a szemében felvillant.
- Már azt is tudod, hogy létrehozod. Ideje még tovább lépni. - mondta, habár a kovácsok ehhez nem voltak elég gyorsak.. Kellett valami más ötlet, hogy a páncél teljes felépítését tesztelni tudd.
- Használd azokat ott. - intett az egyik sarok felé, ahol ládákba dobálva a korábbi terveid szerint kialakított kisebb-nagyobb páncélelemek pihentek. Téves tervezés, anyaghibák és több más probléma jellemezte őket, de most e tanulás során mégis hasznodra lehetnek, hogy a teljes testedre kiterjedő burkolással tégy próbát.

// Nagyon szép. Rendkívül jó ötletekkel dolgozol a jelenlegi korlátozott körülmények között. Még egy utolsó erőpróbára kérlek, próbáld a jelenlegi anyagokból tesztelni a teljes páncél összeállítását, mozgatását.
Tekintve hogy már vannak olyan elemek, melyek csaknem végleges kialakításúak ( de a teljes páncélzat kikovácsolása a tanulásodnál hosszabb időt vesz igénybe,) a karaktered természetesen az egész későbbi páncélzatra vonatkozva képes következtetéseket levonni, javítandó és módosítandó problémákat előre látni, amikkel megelőzheti a gyártási folyamat során adódó későbbi veszteségeket is.
Használd fel a korábbi szerényebb anyagokból vagy kevésbé alkalmas formákban kialakított elemeket, hogy a teljes fedés ( még ha jelenleg az nem is kivitelezhető teljes mértékben) mozgatását és összetartását gyakorold többféle szóba jöhető körülmény esetén a járástól kezdve a gyors, hirtelen kivitelezett mozgásformákig.
Adj bele mindent! //

**Amori Shuu** Pént. Aug. 12 2016, 12:50

Az ifjú feltaláló a munkaasztal mögött állt, frissen érkezett kollégájának társaságában, elégedett mosollyal tekintett az asztal felé. Bal karjának egészét, majdhogynem a háta közepéig sikerült beburkolnia a lemezekkel, s ugyan először lassú, mégis sokirányzatú mozgásfázisokat hajtott végre. A drótok hűvös érzetét megszokta már teste, sokkalta inkább megkedvelte, mint a csont sovány, fehéres, fakó bőrét. Jobban érezte magát, ha a hideg fém éreztette hatásait a testén. Szemei jobb karjára tekintettek, a színtiszta fémkarra, mely oly sok erőt és kitartást adott az ifjú hoshigakurei shinobinak. Ugyan nem végezheti el azokat a feladatokat, amelyeket chunnintársai teljesítenek nap, mint nap. Mégis, most úgy érzi, hasznos részévé válhat ezáltal egy olyan dologban, mely megváltoztathatja a világot. Jobbá teheti. Fejlettebbé, modernebbé…
Shuu előre pillantott, szemei ismét összeszűkültek, s újabb képzelgései, melyek valószínűleg a benne lüktető vágy és a teljes kimerültség kettősségéből adódhat, ő mégis élvezte a saját társaságát.
- Hölgyeim és uraim, hihi – nevette el magát kissé, majd széttárta karjait.
- A holnap eszköze. Egy ruha, mely magától mozog. Egy páncél, mely teljes egészében megváltoztatja az életüket.. – felkonferálva az elkövetkezendő eseményeket megállt, majd szépen lassan forgatni kezdte maga előtt az összes lemezt. A fémlapok együttesen lebegtek a teste köré, majd szép, óvatos és precíz mozdulatokkal, állandó forgásban tartva az alkotórészeket, beépítette a teljes testét. Kezeit leemelte, majd előre lépett, s meghajolt.
- Tehát működhet.
- Igen, és te már láttad is. Mind tudjuk, hogy igaz.
- Alkossuk meg, kolléga. – intett az elsőd számú segédjének, majd újra beburkolta magát a fémhálóval. Miután a tekergő vezetékek rásimultak, s kellően betekerték testét, chakrajanak egy nagyobb részét koncentrálta az asztalon, és a társa által mutatott régebbi, s eddigi tervezetek szerint kihagyandó részeket is felhasználva, Shuu nagy mértékű chakrat irányított testét kívülre. A lemezeket átkarolta, s gyengéden megemelte, majd vonzani kezdte magához. Kezeit felemelte, hogy semmi se akadályozhassa meg a műveletet. A lemezek hozzákapcsolódtak a hál és mellrészhez, majd elkezdték felépíteni Shuu törzsét. A lapok finoman simultak rá a dróthálóra, majd szorosan összekapcsolódtak az újabb részekkel. A derekáról lefelé beépült a comb, a térd, valamint az alsó lábszára és a lábfeje is. A térdhajlatban kisebb lemez került, viszont annál több huzal. Majd miután jobb karja is megkapta az új burkolatot, s teljes egészébe beépült, érezte a finom, mégis erős lemezek érintését tarkóján. A fejére kerülő lemezek körbefogták az egész koponyáját, valamint a nyakát az álláig. Shuu elégedett volt. Mindannyian azok voltak. Shuu folyamatosan koncentrálta a chakraját, hogy képes legyen a páncélzatot a drótokkal együttesen mozgatni. Lassan leemelte kezét, ahogy a másik is tette. Majd előre akart lépni. A ruha nehéz volt, s bár Shuu az elmúlt hónapokban némiképp fizikális erejében volt, ekkora súlyok hordása még számára is megterhelő volt, elvégre…bárkinek az lenne. Ám de, a drótoknak, mely a páncélzat váza, a folyamatosan keringő chakranak köszönhetően úgy mozog, ahogy azt Shuu akarja. S az első lépés igen csak lassan, gépiesen, és rendkívül szaggatottan sikeredett, s ez igaz volt az utána lévő három-négy lépésre is, a hoshigakurei nem adta fel. Kisétált a műhely terméből, át a kovácsokhoz, majd elégedett mosollyal tekintett a serényen dolgozó szakemberekre. Tekintete őszinte volt, mosolya pedig örömmel teli. Csupán bal szemében csillant fel egy aprócska szikra, mely a további lehetőségeket boncolgatta, az önzés szintjén.
- Uraim. Nagyszerű munkát végeztek. A prototípus tervezet sikeresen elindult. Szükségem lesz némi időre, amíg tesztelem és kiismerem a mozgási problémákat. Azonban túlságosan nagy változtatások már nem igazán lehetnek. Folytassák a végső elemek elkészítését. – kérte Shuu a kovácsokat, majd a töredezett mozgást legyűrve, megpróbált egységes és precízebb léptekkel kisétálni. Ugyan néhol megragadt az egyik lába, vagy a keze, ahogy elhagyta a nagy műhelyt, kiért a köves útra. Lefelé kezdett el sétálni, ki a kapu felé. Nem is lehet nagyobb akadály egy ilyen ruházatnak, mint a hegy, ha mászásról van szó. A legtökéletesebb, hogy kellően kialakuljon mozgásának minden egyes mozzanatából adódó probléma. A séta alatt próbálta kinyújtóztatni magát, hogy a lehető legtöbb irányba forgathassa meg a lemezeket, s úgy tűnt, tökéletesen idomultak.
Shuu egy szirtre kapaszkodott fel, majd a chakra segítségével, testi ereje helyett a drótokkal mozgatott páncélt mozgatta, s felhúzta magát oly könnyedén, mintha minden reggel ezt tenné ébredés után először. Lábait nehezebben szokta meg ugyan, elvégre tökéletes koncentrációra volt szükség ahhoz, hogy ne csupán saját lábát, hanem a chakraval mozgatott ruhát is úgy működtesse, hogy azok ne akadályozhassák egymást. Shuu újabb szirteket kezdett megmászni, olyanokat, ahova kezeivel és lábaival együttesen kellett mozogni. Volt, hogy keze alatt megtört a szikla, s az alsóbb szirtekre visszaesve, újra kellett gondolnia a következő szint meglépését, ám a ruha felfogta a csapódásokat. Töretlenül mászta a magasabbnál magasabb pozíciókat, miután átléphette az álmok kapuját. Innentől már nincs visszaút. Megalkotta a ruhát, mely magától mozoghat.

Miután képes leereszkedni a hegyről, visszasétál az Ashita centrumában található kovácsműhelyekhez, majd betérvén a szobába, ahol kollégái remélhetőleg már várják, belekezdhet a hibák kijavításába. A kovácsokhoz kisétálva, egy megerősített lemezt kér a háti részhez, majd módosítja egy erősített tárolóra, melybe akár eszközöket is tehet. Ugyanilyen tárolókat kér a kar- és lábrészekhez is, melyekre újabb eszközök férhetnek el. A mozgás működött, így azt csupán gyakorlással kell majd fejlesztenie, azonban a hát, az alkarok és a lábszárak megerősítése szükséges lehet, ha újra a hegyekbe kívánkozik. Egyelőre ezen változtatások és kiegészítések hiányát tapasztalta meg a fiú. Amíg a kovácsok megalkotják a kért alapanyagokat, Shuu visszatér, hogy kollégája segítségével a kezébe vehesse az arcát takaró lapokat, s elkezdjék néhány dróttal, mikrofonnal, szenzorokkal és a szemlapok megmunkálásával és módosításával kialakítani egy olyan fejrészt a páncélnak, melyben tökéletesen láthat, valamint hallhatja, és hallattathatja a beszélgetéseket. A szemrészt különleges plexiből alkotta meg, mely kellően megszűri a fényt, s mindig egységesen tiszta látást eredményez. Szűrőket szereltek társa segítségével a száj részhez, mely nem engedi, hogy a plexi bepárásodhasson, s a levegőt tökéletesen átszűrő lélegeztetőt helyeztek el benne, mely segíthet a fiún, ha túlságosan is kifáradna, s fuldokló rohamai ismét elő nem törnek. Ez majd segíti a folyamatosan egyenletes légzést. A fiú addig fabrikálja a fejrészt, amíg tökéletes nem lesz, s ha idő közben elkészülne a prototípus kiegészítő darabjai, felszerelve a páncélra újabb tesztelésnek veti alá, méghozzá a hosszabb, egyenes szakaszok megtételével. Ugyan a hegy körül képes csupán alávetni a kísérleteknek a ruhát, mivel a hegyben valahol a Csillag törmelékei találhatóak, ezért óvatosan és szigorúan a bázis előtti síkságot választotta a kísérletek helyszínéül.

Inuzuka Tsume Szomb. Aug. 20 2016, 19:58

// A tanulás rendben van, bár a hegyi kirándulás talán még kicsit korai, de természetesen sok körülményt tapasztalva meg a tanulás során amennyire lehetett, tökéletesíthetted.

Ideje hogy visszaadjalak a mesélődnek.
A valóban eltelt idő, a tanulásod alatt valóban megtörtént események eldöntése Mei feladata lesz, hiszen a tanulásod folyamata félig a valóságban, félig a kimerültség okozta lázálomban zajlott anélkül, hogy konkrét befolyása lenne a kalandodra.

A lényeg, hogy a technikád nagyjából egyharmadát, a ruha összeállítását és mozgatását elsajátítottad.
Jelen pillanatban ez nagyon sok chakrafelhasználással, a figyelmed jelentős részének lekötése mellett, dróthuzalokkal sikerül, de ez a tapasztalat elegendő ahhoz, hogy a későbbiekben ha elkészülnek az alapanyagok, a ruhát hasonlóan, hiba nélkül mozgasd, valamint ha megerősíted a tested, némiképp a fizikai terhelés kontójára spórolhatsz a chakrabefektetésen.
Amennyiben új, hatékonyabb, chakrakímélőbb metódust tanulsz a ruha mozgatására, magát a mozgatást bővítménybe foglalva külön tanulás nélkül tudod majd alkalmazni.

jutalmad: +10 ch
+1 TJP az erőfeszítéseidnek hála
+1 darab vattacukor rózsaszín masni//

Terumi Mei Vas. Aug. 28 2016, 21:29

// Amori Shuu - Gratulálok az előző kalandhoz! ^^ Mivel vehetjük úgy, hogy az első éjszaka lefolyása alatt történtek meg az események, ezért késő délelőtt folytatjuk a kalandod. Ahol Tsuméval befejezted, attól teljesen függetlenül halad tovább, már egy másik éjjelen - vegyük úgy, pihentél ^^ //

A reggel első sugarai sem zavartak meg a munkádban, lelkesen folytattad tovább, amibe belekezdtél. Az az egyetlen tényező zavart, hogy még nem tudtad megköszönni a létesítmény és a szervezet vezetőjének, akinek kilétét mai napig homály fedi, és azt sem tudtad, hogy egyáltalán ki is az a vezető. Ez azonban annyira már nem érdekelt, csak az hajtott, hogy végre találkozhass vele.
- Shuu úrfi! - kiáltott az egyik kovács a műhelyben. - Készítettünk még lemezeket szabadidőnkben, amennyiben szüksége lenne rá - bár az utóbbi perceket csak annak szánták, hogy segítsenek neked, úgy tűnik, nem sokat pihennek, és a legkevesebb idejüket is arra szánták, hogy előrevigyenek valamilyen módon a munkádban.
- Shuu! - szalad be levegő után kapkodva Hikaru, előre hajolva támasztva a térdét. - Gondolhattam volna, hogy itt talállak - kifújja a levegőt, majd vár, amíg végre szóhoz tud jutni. Úgy tűnik, nem csak egy helyen járt, a legutóbbi nap pedig nem igazán láttad, amíg a céljaid megvalósításán dolgoztál.
- Beszélnem kell veled - amennyiben vele tartasz, és végre elhagyod a műhelyet, mely életed színterévé változott, karon ragad, hogy végre közelebb tudhasson magához.
- Már egy ideje itt tartózkodsz, szinte otthonoddá vált az Ashita no Togawa. Remélem, jól érzed magad és megkapsz mindent, amire szükséged van - kezdi ezzel beszédét.
- Aggódom érted... tudom, hogy betegeskedsz, ami az utóbbi időben alábbhagyott, de kérlek, ne terheld nagyon magad - megáll egy magaslaton, s veled szembe fordul, megsimítja arcod.
- A vezető szeretne üdvözölni. Most eléggé elfoglalt az üzlet fellendítésében, de amint szabad, értünk küldet. Van esetleg valami, amit most szeretnél, vagy nagy szükséged van rá? - teszi fel kérdését, amennyiben valóban hiányát érzed valaminek, nyugodtan jelezheted ezt felé. Leginkább a vezető körül forognak agytekervényeid, hogy mit akarhat tőled, hogy nézhet ki, milyen lehet, mik a képességei, egyszóval minden, ami vele kapcsolatos.

// A lemezek valóban rendelkezésre állnak, amennyiben a továbbiakban kellenének. //

**Amori Shuu** Hétf. Aug. 29 2016, 01:40

Shuu lassú léptekkel tért vissza az Ashita bázisának kapuján a kitérője után. Ugyan szervezete megviseltté vált, mégis...a felfedezés utáni mérhetetlen vággyal nem volt képes dacolni, így elfeledve állapotának rosszabbodását, erőtől és adrenalintól duzzadó szemei elégedettséget tükröztek. A lemezek teljesen befedve testét szinte tökéletesen simultak, s nem okoztak gondot a mozgás bármely folyamatánál. Talán fél órát tölthetett odakinn, mikor is visszatért a műhelybe, majd chakraja segítségével, elkezdte volna hámozni magáról a fémpántokat. Azonban szervezete itt mondta fel a szolgálatot, s kifordult, fehér szemekkel dőlt ájultan a padlóra. teljesen kimerült, elvégre egy egész napos út után reggelig épített, ezáltal teljes mértékben kimerült. A hatalmas asztal mögé esve szinte észrevétlenül maradt néhány órára, mikor valami hideg érzékelésére, kinyitotta szemeit.

Az egyik fémlemez simult arcának, bőrén erős domborulatú, pirosas nyomot hagyott. Fémből készült jobbjával megtámaszkodott, majd baljával segítette fáradt testét ismét lábaira állítani, s nekitámaszkodva az asztalnak, próbálta stabilizálni magát. A földön mindenfelé hevertek a lemezek, melyek néhány órája még testén díszelegtek.

- Úgy tűnik, mégis csak rám fért egy kis pihenő - gondolta magában, majd lassú és óvatos mozdulatokkal, megpróbált a saját lábán állni, majd két kezét dereka felé emelte.

A karjain végigfutó drótok erősen szorongatták bőrét, néhol felsértve a felsőbb rétegeket, majd kígyózó mozgásban a földön heverő lemezek felé indultak, majd rájuk tekeredve az asztalra emelték a fémlapokat. Shuu szemei ismét elégedettséget tükrözve vesztek el a kirakós darabjait szemlélve. Eszébe jutott mindaz, amit elért a hajnali órákban, s ez büszkeséggel töltötte el őt.

Asztalán a lemezek mögötti részen saját felszerelésének tagjait találta. Eltervezte, hogy számos eszközének fog helyet találni új páncéljában, mely máris kezdett ismét ráépülni.

Először lábait vonta körbe a dróthálóval erősített vértekkel, mely felfelé haladva, folyamatosan tekerte magát körbe, s burkolta be egész testét, egészen a nyakáig. Ismét átmozgatta szinte egész testét, majd kezébe véve a sisakot, ismételten kisétált.

A műhelyben több kovács is dolgozott, egy részük pedig, akik az éjjel is a fiút segítették, most is a különböző vértlapokon munkálkodtak. Shuu fejet hajtott, elégedetten sétált végig páncélzatában a műhely szűkös folyosóin át, majd kiérve az előtérbe, jobb irányban indult újra a kapu felé. Majd hirtelen megállt, s hátat fordított. A vízesés felé vette az irányt, majd áthaladt a méretes kőhídon, s a lépcsők után a jobboldali, levezetőösvényt választva sietett le a hegy oldalába. A hatalmas torony, illetve a szállásokként szolgáló épület lábait képző hegység alsóbb szintjében, fakerettel ellátott barlang bejáratra bukkant, ám most nem ezért jött le. Már éjjel, a hídról is figyelte a nagyobb térséget, mely most tökéletes lesz a ruha tesztelésének. Leginkább a csillagchakra működésére volt kíváncsi, a ruházatnak tökéletesen kell idomulnia a páva metódushoz, elvégre az a stílus jelenti Shuu egyetlen lehetőségét az életben maradáshoz. Köhögése ugyan előtört néhányszor, talán a hirtelen változás pozitív hatással volt rá, s most, hogy élni akar, talán fejben próbálja is legyőzni saját magát.

Shuu aktiválta a Kujaku Myouhou-t, melytől a sötétes páncélt lilás aura kezdte körbevenni, majd megjelentek háta mögött a jellegzetes pávatollak. Erősebb volt az aura mint valaha, talán ez is egy újabb előnye, ha valaki élni akar. Ő pedig azt akarja. Élni.

Az általa ismert Csillagsenbonokat formázta meg ujjai köré a chakraból, majd hajította bele a falba. A senbonok nem sebezték túlságosan meg a hegyet, így biztonságosnak látta a terepet az edzésre. Néhány alapvető bemelegítőmozdulatot végzett a ruhában, leginkább nyújtásokat. Majd megállt a sziklafal előtt.

Fejét felemelte, majd szemeivel célba vette a felsőbb szirtet, ahol a lakóépület is helyezkedik.

Kiropogtatta nyakát, majd kezeibe chakrat koncentrálva, valamivel vastagabb senbonokat formázott kezeibe. Jobb keze a magasba nyúlt, majd beledöfte a sziklafalba a tőrméretű eszközt. Ugyan képes lett volna pusztán a chakrajaval is felsétálni a falon, ő mégis úgy döntött, hogy felmászik. Mégpedig azért, mert olyat akart elérni, amit eddig nem tudott. Két kézzel megmászni egy sziklafalat. Göcsörtös, repedezett felülete ugyan még chakraja segítségével is nehézkes lett volna, a chakraval irányított páncél szinte magától mozgott, s ezzel a fiú képes volt oly könnyedén feljutni a magasabb szintre, hogy szinte alig fáradt el, ez pedig, Shuu esetében, igen csak kedvező adatokkal kecsegtet a tesztelések során. Miután felért, visszasétált a műhelybe.

Az asztalon lévő robbanójegyzetek felé nyúlt, miután egy kis füzetbe felvéste a mászás közben tapasztaltakat. Ugyan csak tegnap kezdte meg a Vaspáncél tervezetét és a tesztek felvésését, máris a füzet negyede megtelt. Shuu precíz volt, s minden apró észrevételét felvéste a füzetébe. Amíg az asztalnál ült, szemei néhol elmerengtek, s olykor egy-egy tárgyban akadtak meg, míg fejében visszapörgette az elmúlt egy óra eseményeit. Majd megakadtak egy tenyérméretű fémgolyón. Gondolataiban távol járt ugyan, a látott eszközök látványa beleépült lassan a ruha további tervezésének részébe. Vajon milyen terhelést képes kiállni?

Visszaemlékezett arra a napra, amikor látta saját kezét leszakadni, mikor egy apró résbe nyúlt, hogy elérhesse a csillagdarabot. Nem képzelődött, ott volt. Ő azonban nem érhette el. Még egyszer ilyen hibát nem véthet. Nem bukhat el ily keservesen a cél előtt. A ruhát olyannak kell megalkotni végül, ami mindent ki fog bírni.

Fegyvereinek segítségével már próbálta a lemezek erejét tesztelni, s a dobófegyver átment a teszten, azonban...egy ahhoz hasonló erejű balesetet túlélne, vagy ott veszne el végleg?

Néhány nagyobb lemezt formázott meg némiképp és forrasztott össze, ezzel egy vastagabb peremű csövet alkotott, melynek az egyik végének szinte teljes felületét befedte. A csövet és a golyót megemelte, majd vállára kapva, újból elhagyta a műhely, és a kapu felé véve az irányt, ezúttal ismét kilépett a szerpentinre, mely a völgybe vezet.

Ugyan Hikarut nem látta, amióta csak elment a műhelyből, talán jobb lenne, ha itt lenne. Mert amire a fiú készül, lehet, felér egy öngyilkossággal.

A páncélon több helyen erősítette meg a burkolatot az így is igen erős fémötvözetből előállított lemezekkel, mégis, némiképp félt.

A csövet, megfelelően alátámasztva, alapos számolgatások után, bemérte, majd belegurította a fémgolyót. Vagy tíz méteres távolságban állt meg tőle. Nyakát még egyszer megropogtatta.

- A kutatásért mindent - mondta bátortalan, mégis határozott módon, majd felvéve sisakját, leellenőrizve a páncél egységét, kezeivel egy kézpecsétet alkottak.

Egy minimális chakraval töltött jegyzet volt a cső végére helyezve, mely ekkor feloldott, s a benne lévő chakra, robbanásszerű kitörésének köszönhetően a golyó kirepült a csövön, egyenesen a fiúnak. Shuu maga elé rántotta jobb karját, tudta, hogy az ellen fog állni egy ilyen becsapódásnak, ám féltette testét. Mi van, ha téved?

- Olyan nem lehet!

- Igaza lehet, kolléga. - arcára különös, sejtelmes mosoly ül ki, majd kiegyenesedve, lábat vetve várja, hogy mellkasának csapódhasson a fémgolyó.

A golyó hatalmasat ütött a fiún, aki ettől igen cska nagy távolságot tett meg, háttal, láb nélkül, majd a földre zuhanva, csúszott még vagy két-három métert. Nem mozdult. Majd végül, előbb jobb keze rezzent meg a test mellett, s ezt követően az egyik lába mozdult meg.

Maszkját darabjaira szerelve, ráépítette vállára, majd hörgő, mély levegőt vett. Azután még vagy húszat, mielőtt felült volna. Arca vizes volt az izzadságtól, nyakán erek duzzadtak, szemei pedig vérvörösek voltak. Nem volt tisztában mindazzal, ami történt, majd mellkasához kapva, realizálta helyzetét. A fémgolyó némiképp megtörte a díszes domborulat menetét, de a horpadáson kívül nem volt képes megsebezni sem a burkolatot, sem Shuu testét. A sokkhatás volt, ami kiütötte őt. Összepakolta a felszerelést, majd visszatért a bázisra. A műhelybe menet, letette az asztal mellé az eszközöket, majd derékig, levedlette magáról a páncélt. Ugyan a hálónak köszönhetően, képes bármikor megnyitni egy adott szakaszt, hogy levegőhöz jusson, egy fél napot lehúzott már benne, s ideje kicsit...nekivetkőzni. Asztalához ült, s újból rajzait nézegette. Egy ceruza segítségével bejelölte azon részeket, melyek módosításra kerültek, s feljegyezte füzetébe mindazt, amit a völgyben tapasztalt. A chakra segítségével a ruha kellően rugalmas ahhoz, hogy óvhassa a fiút, s átváltozzon, ha szükséges.

felnézve füzetéből, a földön heverő csövet figyelte, mely hasznavehetetlenné vált a benne keletkező robbanástól, azonban a tesztelésnek tökéletes volt.

- Hm... - kezdett el ismét gondolkodni Shuu.

- Igen. Rájöttünk valamire.

- Ha lekicsinyítenénk, akkor talán még hasznát is vehetnénk a további tesztek során.

- De ha...

- Ha elférne a kezünkben, azzal igen csak hasznos eszközt kreálhatnánk.

- Igen - tekintett a fémgolyóra - Kisebb, észrevehetetlenebb, és talán praktikusabb is, mint egy senbon.

- Képzeld el, ha a tenyerünkbe hordoznánk egy ilyen eszközt...

- Parányi lövedékkel?

- Pontosan

Az eddig bőszen dolgozó kovácsok most sem hagyták magára a fiút, s ugyan már régóta besötétedett, nem álltak le a termeléssel. A chunnin chakraja segítségével próbálta némiképp formázni a lemezeket, megalkotva a csövet, csupán arányaiban sokkalta vastagabb kivitelezésben, mint elődénél, megerősítve a végét. Miután kialakította a kupolának szánt véget, benne az aprócska robbanójegyzettel, összeforrasztotta, s chakrajaval megerősítette. Parányi fémgolyót formált a levágott darabból, galacsin módjára összegyűrve azt. A csőbe helyezte, majd a végét megfogva, maga elé emelte. Páncélzatát vette célba, mely talán erősebb lehetett a rétegelt lemezekkel, mint a műhely fala. Szabad kezével feloldotta az aprócska jegyzetet, mely minimális chakrarobbanással lökte ki magából a golyót. kezét meglökve a robbanás, eltévesztette a célpontot, s belelőtte az aprócska golyót a falba. Shuu közelebb lépett, majd feljegyezte a csapódás mértékét. Újabb jegyzetet helyezett el benne, majd újabb golyót gurítva a belsejébe, immáron jobb kezével tartotta a fémcsövet. Szemével koncentrált, míg mechanikus keze rezzenéstelenül tartotta maga előtt az eszközt. Sikerült eltalálnia a páncélt, melyről lepattant a golyó, és a földre hullott.

Shuu még jó néhányszor töltötte újra a csövet, vizsgálva az állapotának romlását, szerencsére, időközben képes volt modifikálni az eszközt, így nem robbantotta le saját karját a meghibásodott készülékkel. Még egyszer nem. Azonban a sokszori újratöltésnél rá kellett jönnie, ilyen formában igen csak hasznavehetetlen. Shuu lehelyezte az asztalta az eszközt, majd fejét karjaira hajtva, mély álomba szenderült.

Hangos kiabálásra lett figyelmes. A kovácsok voltak, kik még mindig serényen készítették a végső darabokat, melyek a tesztelések során sérült részek pótlása volt.

Shuu kómás, és kócos fejét felemeli, majd egy őszintének csúfolható mosollyal nyugtázza és megköszöni a mesterek kitartását.

- Maguk nélkül sehol sem lehetnék. - mosolyodott el.

Ekkor ismerős hang csapta meg fülét. Hikaru loholt be a terembe, mire Shuu felkelt az asztaltól, majd némiképp megigazítva magát ruházatát, fogadta az otthonáúl szolgáló műhelytermében a lányt. Feje kavarog, köhögése pedig visszatérni látszott.

- Már alig várom. - mosolyodott el. - Ez az én otthonom. - jelentette ki a lány beszámolója után. - S nem lehetek elég hálás neked mindezért. Azonban...egy fürdő jól esne, mégsem így szeretnék találkozni azzal, aki megmentette az életem. S talán némi pihenés, most jól esne. Utána megmutatok mindent, amire jutottam, míg távol voltál. - mosolygott, majd hagyta, hogy a lány elvezethesse őt.

Terumi Mei Pént. Szept. 02 2016, 23:09

// Huh, hát Shuu-nak majdnem rossz lett o.o Idéznék: "I don't always die, but when I do, I don't" - ez idővel megállná a helyét Shuu aláírásában is.
A későbbiekben majd kidolgozzuk teljesen a páncélzatot, és megalkotjuk egy jól működő puska szerkezeti vázát, egyelőre ez elég volt béta-tesztnek, mert egy ilyenhez sok kísérlet is kell, hogy jól működjön.
Azért nem írok most arra a részére, mert később úgyis rátérünk erre, akár részletre hajlóan is. Addig megelőlegeznék neked +5 chakrát a kivitelezés végett! ^^ //

Hikaru elmosolyodott rajtad, bár észrevette, hogy mennyire kimerült is vagy, de nem akart a kérdéseivel is terhelni.
- Megöl a kíváncsiság, mit tevékenykedtél, míg távol voltam - felcsillan a szeme. Talán őt is annyira érdekelhetik a gépek, mint téged, vagy csak a munkája miatt ilyen lelkes, ki tudja. Annyira persze biztosan nem, mint Te.
Felvezet a szobádba, a lépcsőkön fel, ahonnan a kilátás ugyanolyan szép, mint a legmagasabb toronyból. Az alkalmazottakat és itt élőket itt szállásolják el a sziklafal mentén, ahol ugyanolyan rálátás nyílik a bányákra, a kovácsműhelyekre, és a szemben lévő toronyra.
A legtöbb itt élőnek már külön szálláshelyet biztosítottak konyhával, szobával és fürdővel, s úgy tűnt, Hikaru egy hasonló helyre vezet. Ahogy belépsz a tömény vasajtón - nyilván a biztonsági előírások miatt -, egy kisebb előszobába csöppensz, majd két ajtót látsz, egyet balra, egyet jobbra. Az egyik a szobádba vezet, míg a másik a fürdőszobádba. Ha mindkettőt jól meglesed, akkor a szobád elég világos, köszönhetően az egyetlen széles ablaknak a falon a torony felé nézve, valamint a tetőablak miatt, ahol láthatod egy magas fa félig benyúló tűleveleit. Éjszaka csodás lehet, ha látod a csillagokat, elvégre nincs semmi, ami eltakarhatná. A szoba világosnak lett tervezve, éppen ezért a fal az egyszerűség, ámde az attól való eltérés kedvéért vajszínű. Az ablak alatt helyezkedik el az ágy, ami igencsak puhának tűnik, ámbár szegényesnek, talán a kevés (két) párna és az egyszínűség miatt. Mellette egy éjjeli szekrény lámpással, míg tőle jobbra a fal mentén egy komód helyezkedik el rajta szintén egy lámpással és egy vázával benne művirágokkal, felette pedig egy festménnyel. Ezzel szemben egy szélesebb asztal teljesen üresen, egy fiók, és előtte egy párnázott szék. Az ágy előtt pedig egy kisebb dívány foglalt helyet.
A fürdőbe a belépést követően még egy ajtót találsz jobbra, ahol egymagában áll az illemhely, míg közvetlenül a fürdőbe lépve egy vékony, fából készült szobaelosztó állja el az utat - ami egyébként összecsukható -, emögött pedig egy nagyobb kádat pillantasz meg.
A víz egyenesen a bányán át jön fel a csöveken keresztül a föld alól, amit útközben átszitáznak, hogy megtisztítsák, és ihatóvá váljon, valamint fürödni lehessen benne. Egy mosdó, tükör és egy kisebb asztal kapott még helyet, ahol törölközők és tisztálkodási szerek sorakoznak.
Hikaru megnyitja a vizet, nem túl forróra, de elég melegre ahhoz, hogy el tudj lazulni benne.
- Van bármi más kívánságod, Shuu? - mosolyog rád, miközben még mindig folyik a víz. Nem is megy el, amíg azt nem mondod neki, hogy menjen el... akár itt is marad veled, ha képes vagy leküzdeni a félelmeidet.

**Amori Shuu** Vas. Szept. 04 2016, 23:48

A lány vezetésével az ifjú feltaláló ismét a torony felé veszi az irányt, ám egy másik ajtón, a nagyobb épülettömb bejáratának fémajtaját nyitják fel, s lépnek beljebb. Shuu kimerült, pihenésre van szüksége. Hikaruval belépnek egy hatalmas fémajtón, mely egy kisebb előszobába nyílt. A teremből két irányba indulhatnak tovább, jobbra a háló felé, vagy balra a fürdő irányába. Shuu bepillantott mindkét helyiségbe, majd úgy érezte, fáradt testére igazán ráférne egy kiadós fürdő.
A hoshigakurei chunnin újdonsült szobájába sétált, majd mélyet szívott a levegőből. Az ablakot kinyitotta, hadd szellőzzön át a terem, majd levetette felső ruházatát, s gondosan a szekrény melletti asztalra helyezte. A nála lévő felszereléseket egymás mellé sorakoztatta, végül, megszabadult nadrágjától is. Ugyan zavartba jött némiképp a lány közelségében, a fáradtság nagyobb úr volt az ijedtségnél jelen pillanatban, s megkérte Hikarut, várja meg őt kinn. Valamint szóljon azonnal, ha a vezető megérkezne.
Shuu bevetette magát a meleg vízzel megtöltött kádba, majd eleresztve testét, megpihent, s kiélvezte a jóleső pihenést. Úgy érezte, nagy dolgokat hajtott végre, melyhez szinte két teljes napnyi éberség szükségeltetett. A vaspáncél mégis működött. Mosolygott, miközben egy kellemesebb ritmust dobolt fémujjaival a kád szélén.
Talán negyed órán át feküdhetett a kádban, mikor kiszált, majd megtörölte testét.
Lágyabb köpenybe burkolva meztelen testét, vonult át a szobájába, ahol remélhetőleg Hikaru várakozott. A fiú arcán még mindig az elégedettség mosolya ült, miközben az ablak felé sétált, és kitekintett azon. A látvány majdnem olyan szép, mint a torony tetejéről, s a tetőablaknak köszönhetően, talán éjjel a csillagokat is kémlelheti, ha netalán álmatlan éjszakák gyötörnék.
A szoba egyszerűbb, mégis...otthonos megjelenése azonnal magával ragadta a fiút, sokkalta világosabbnak tűnt, mint otthonának halálverme.
Ám még a boldogság mézédes percei sem tudták leküzdeni a fáradtságot, s az ezzel járó problémákat. Szervezete túlságosan is legyengült, s már a kádban elkezdett köhögni, mely mostanra ugyan némiképp mérséklődött, elmúlni nem volt képes. Hörgő hangon szuszogott, az éles köhögési rohamai után, így legjobbnak látta, ha célba veszi az ágyat.
Leheveredve a puha bútorzat felületére, elterült, majd robotikus kezével közelebb húzta a takarót.
- Pihenni, majd a lehető leghamarabb folytatni a munkálatokat. Habár elmém még szinte teljesen ép, testemnek szüksége van a pihenésre.
Miután a chunnin kényelembe helyezte magát, próbálta szóval tartani a lányt, s ismételten ittlétének céljáról, s az Ashita megismerésének érdekében, kérdezősködni kezdett. Hikaru szabad helyet kap az ágyon, a derekáig betakart, hátát a párnáknak támasztó fiú mellett.

Terumi Mei Hétf. Szept. 12 2016, 17:36

Hikaru türelmesen várt téged a szobádban az egyik széken ülve. Amikor bejöttél végül, felállt, hogy tiszteletét mutassa irányodba, bár arra is felkészült, hogy el akarod küldeni őt, amiért fáradt vagy és pihenésre vágysz.
- Mostanában nagyon sokat dolgoztál. Megérdemled, hogy pihenj. Ha nem tudnám, hogy annyira lelkesen várod a másnapot, hogy végre munkához láss, bezárnálak ide, hogy két napig csak pihenhess... - "de tudom, hogy azt nem bírnád ki", tenné hozzá magában, ám gondolatai most máshol járnak, amikor rád tekint. Onnan veheted észre, hogy teljesen vörössé válik az arca, és nem tud teljesen az irányodba nézni.
- Vagy hogy velem maradj... - teszi hozzá halkan. Az utóbbi időkben ugyanis nem volt lehetősége arra, hogy eltölthessen veled egy kis időt, a munkában pedig nem akart zavarni, hiszen tudja jól, hogy ez az életed, melyet ő adott neked... legalábbis előrébb vitt, hogy valóra válthasd az álmaidat, és ezt semmiképp nem vonná meg tőled.
Amikor szóval tartod, előrébb sétál, hogy leüljön melléd az ágyon.
- Az Ashita no Togawa nem egy régi szervezet. Egy Toru nevű férfi a vezető, ennyit elárulhatok. Kezdetben is nagy befolyása volt, eleinte közeli barátaival megalapított egy szervezetet, és mindenkinek árulta a portékáit. Idővel annyira naggyá nőtte ki magát, hogy névtelenül folytatta a háttérből, megbízható embereket vett fel maga mellé, és javarészt a már törzsvásárlókká emelkedett ügyfeleinek adja portékáit. Emellett számos üzleti megbeszélésen vesz részt, megrendeléseket teljesít, ezért nem láthatjuk sűrűn a köreinkben, addig valaki más veszi át az itteni teendők lebonyolítását, az irányítást - nem mondott el mindent, de nem is érezte ennek szükségét, mert amit tudnod kell, azt holnap a vezető elmondja személyesen. Ezt láthattad Hikaru arcán, amikor elmosolyodott.
Sűrűn pislogott, mert hirtelen semmi mondanivalója nem maradt, s amikor nem figyeltél egy pillanatra, egy puha, hűvös kezet érezhettél az arcodon. Hikaru a kezét pihentette az arcodon, miközben a szemedbe nézett, majd hüvelykujjával végigsimított alsó ajkadon.
- Shuu... egy kicsit... maradj velem - suttogta, majd arcával lassan közeledett a tiédhez, ahol végül ajkaitok összeértek. Hikaru keze óvatosan hullott le mellkasodra, ahol lassan szántott végig egyenesen le a mellkasodon át tenyerével.

**Amori Shuu** Hétf. Szept. 12 2016, 23:03

- Hogy érted, hogy veled maradjak? - teszi fel kérdését a fiú. Arcán elvörösödő pír jelenik meg, amint realizálódik helyzete, s a tudat, hogy egy lány ott van az ágya mellett. Talán még sohasem volt ennyire közel nőhöz, sőt...egészen biztosan nem. Leszámítva, amikor Hikarut megcsókolta a toronyban, mely ugyan beleégett a tudatába, most más dolgok voltak fontosak.
~Hm, szóval Toru. Ő is a semmiből hozta létre mindezt, mert voltak céljai, és el is érték. Nem szabad feladnom. Ha valaki, hát majd ő tudni fogja, mi kell számomra a túléléshez.~ gondolta magában a fiú, miközben egy véletlenszerű, erős köhögés tört elő belőle, kezét azonban még idejében emelte szája elé. Ám ahogy helyezkedett, észrevette, ahogyan a lány is pozíciót vált, s helyet foglal a fiú mellett, az ágyon. Aurája egyre inkább kezdett a fiúéba nyúlni, mely egyszerre töltötte meg ifjú feltalálónk szívét kétséggel, félelemmel, és melegséggel egyszerre. Szíve egyre gyorsabb dobogásba kezdett, s mintha bal kezének feje is remegni kezdett volna.
Hikaru közelebb hajolt. Shuu lélegzete egyre szakaszosabban, ütemtelenül kezdte falni a levegőt, ám próbálta visszafojtani izgalmát. Teste remegett. S mikor utolsó mondatát is kimondta, az ifjú hoshigakurei teljesen megadta magát.
Érezvén arcának bőrén a puha kezet, mely egyre inkább simul és csúszik alább, a nyakán keresztül, ujjaival szétcsúsztatva köntösének felső részét, a mellkasát vették célba. Shuu remegett, félt, s egyre jobban élvezte a helyzetet. A különös érzés, melyet érzett, leírhatatlan, ám mimikáján, s testének akaratlan reakcióiból a lány rájöhet, igen is tetszik a fiúnak a helyzet.
- Itt maradok, Hikaru. Örökké. Nem tudok eléggé hálás lenni neked. De bármit megadok, csupán egyetlen szavadba kerül.
Shuu robotikus keze lassan a mellette ülő lány felé indult, s akaratlanul is, de ráfogott a lány combjára, s lassú mozgással kezdett el pásztázni rajta. Az erős fém ellenére érintése gyengéd volt. A fiú eközben kiegyenesedett. S bár eddig nem volt ily közel egyetlen nővel sem még, s álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer számára is elérkezik ez az idő. Mégis, Hikaru mellett, magabiztosnak érezte magát. Tudta, hogy a lány képes talpra állítani bármikor a fiút, ahogy azt tette is, ezért Shuu, ahogy mondta, nem lehet elég hálás. S bármennyire is félt mindattól, ami következett, elszántan, s bátran vágott bele, mert tudta, a lányra az életét is rábízhatná.
- Kérj gazdagságot, megkeresem. Kérj tudást, felkutatom, kérj országot, leigázom. Bármit, amit kérsz, megadok neked. A világ a lábaink előtt lehet, csupán egy szavadba kerül - suttogta szavait a lánynak, miközben az, arcával, egyre inkább hajolt a fiú szája felé. Shuu remegő hangjának hallatása után szája nyitva maradt, szemeit lehunyva várta, hogy megtörténjen mindaz, amit eddig sohasem remélhetett. Félénk volt, s tapasztalatlan, így megvárta, amíg Hikaru be nem teljesíti kettejük találkozását.

Terumi Mei Kedd Szept. 13 2016, 17:38

Hikaru rezzenéstelen arccal bámult a szemedbe, mialatt ígéreteket tettél neki, pontosítva ajánlatokat. A legtöbb nő azonnal kapna az alkalmon, és beváltatná az egyik ígéretet, Hikaru azonban eléggé meghatódott ahhoz, hogy könnybe lábadjon a szeme. De nem sírt, a könnyek felszáradtak, majd megrázta a fejét.
- Csak téged kérlek, semmi mást - feleli. Gazdagságra nincs szüksége, ahogy tudásra sem, hiszen apja jóvoltából gazdag és megengedheti magának azt, amiről más csupán álmodni mer, a tudást pedig épp annyira szomjazza, hogy ne maradjon hülye, ért ahhoz, amihez szerinte kell. Országokat nem szívesen igázna le, hacsak nem ártanak neki. De mindezek ellenére... a boldogságot nem pénzben mérik, és ami kell neki, már rég az övé. Egy apró morzsát leszámítva: Amori Shuut. A falak közt magányossá válik az ember, s bár több vele egykorú járt már erre, egyik sem keltette fel az érdeklődését annyira, mint Te. Látott, és most is lát benned valamit, ami másban nincs, mégpedig egy jobb jövőt, egy járhatóbb utat. Sokan visszaesnek, akik a lépcsőn felfelé akarnak haladni, de Te sosem adtad fel, és minden alkalommal kapaszkodtál. Felhasználtad a segítséget, melyet neked nyújtottak, nem hátrálva meg a kihívásoktól, akár az életed is feladnád azért, hogy elérd a céljaidat, míg mások az első akadály előtt meghátrálnak, mert nem látják a fal mögött a Paradicsomot, csak a falat. Nem volt hát kérdéses, sem meglepő, hogy Hikaru meglátta benned azt, amit más nem.
Csókja közben kikötötte rajtad a köntöst, hogy szabaddá tegye tested, s felkészített a továbbiakra, hogy ne érjen váratlanul. Egy kis ideig a hasad simogatta, majd egyre lentebb, míg végül el nem ért egy érzékeny pontot. Először megszeppent, tekintve, hogy nem csak neked, de neki is ez az első alkalom, hogy odaadja magát valakinek, akit szeret. Pillanatokkal később erőt vett magán, s bátrabban vetette bele magát a paráznaság vétkeibe, mígnem kipirult arccal vált el tőled, hogy megálljon az ágy mellett. Hátranyúlt, hogy ruhájának cipzárját lehúzza, majd kibújjon belőle. Szemed elé tárult fedetlen telt keble, sima, mezítelen teste. Csak ott állt ott, hogy megcsodálhasd magadnak, arcán vörös pír játszott, de hamar legyűrve szégyenlősségét az öledbe ült, hogy kifejezze szeretetét azzal, hogy eggyé válik veled.

**Amori Shuu** Kedd Szept. 13 2016, 23:30

+18

Az óráknak tűnő másodpercek idejében Shuu szíve egyre jobban kalimpált. Nem tudta megnyugtatni testét, ám valahogy úgy tűnhetett, nem is igazán akarja. A chunnin most érezhette először nyeregben magát, s bár a félelem kérdés nélkül uralkodott el rajta, a kíváncsiság és a vágy még erősebben tüzelte őt belülről. Szinte feszítette őt, szét tudta volna tépni.
Shuu egyre erősebben markolta a lány combját, a fémből készült ujjaival, miközben szabad utat adott a lány kezének, ki ekkor mellkasánál járt, s egyre inkább célirányosodott lefelé. Érezte a lány bőrének illatát, mélyen szagolt bele, s érezte a vágy illatát, amint egyr inkább közelebb csalja Shuut. Mikor pedig ajkaik összeértek, a fiú úgy érezte, hirtelen megszűnik a világ, eltűnnek a hangok, mintha a sötétség nyelte volna el. Egyszerre érezte zsibbadtnak és energikusnak magát, ahogy a lánnyal ugyan kezdetleges, mégis, egyre élvezhetőbb, érzékibb nyelvcsatát vívott. Végül Hikaru lépte meg azt, ami a fiúnak nem ment, s megszabadulva ruházatától, s megszabadítva is a fiút köntösétől, az ölébe ült, egyenesen Shuu, eddig szinte érintetlen szervére. A fiút oly érzés fogta el, mi korábban soha. Érezte Hikarut, a melegséget, s azt a csodálatos, nyugtató érzést, amelyet ilyenkor érezni lehet. Chunninunk hátradőlve az ágyon, csupán figyelte, ahogy a lány emelkedik és süllyed derekának részén, újra és újra áthatja az az érzés, melyet nem akart elveszíteni. Félő kezekkel nyúlt a lány csípőjéhez, majd hozzásegédkezett a mozgásához.
A fiú felült, majd arcát egyenesen Hikaru mezítelen mellrészéhez emelte, s szájával próbálta kitapasztalni a női test szépségeinek titkait, ezáltal fokozni a hangulatot. Nyelvével a lány mellét kezdte el simogatni.
~A miénk. Ragadd hát meg! ~ szólt az ismerős hang, melytől Shuu abbahagyta a fuldoklásnak is mondható cselekvését, majd megragadva a lány derekát, robotikus karjával erősen magához szorította, majd kissé nehezen, de sikeres megfordulás után felülkerekedett, és egyre gyorsabb tempót diktált a lány lábai között. tetszett neki a helyzet, sőt, élvezte. Nagyon is. Arcán sejtelmes mosoly ült ki, szemében vadság és a vágy tüze lobogott. Homloka izzadni kezdett, bal keze megrándult, ennek ellenére kitartó tempót diktálva csúsztatta egyetlen fegyverét a lány testébe. Az aktus végén egy remegő, és leírhatatlan érzés fogta el ismét, melytől lihegve, remegő, izzadt testével, a lányra dőlt és megcsókolta. Oldalára borult, majd a hátára gurulva terült el az ágyon. Köhögni kezdett, mely a lehető legrosszabbkor jött, fáradt hősünk így is alig kapott levegőt.
Miután összeszedte minden képességét, és elfojtotta a fáradtságból adódó köhögőrohamát, ismét a lány felé fordult. Arcán a boldogság mimikájának minden vonala kitüremkedett. Szólni akart, de nem tudott, s talán úgy érezte, ezt a pillanatot nem is akarná megakasztani üres szavakkal, és a pillanatnyi érzésekből fakadó vallomásokkal, egyszerűen csak mosolygott. Majd nem sokkal ezután, a rengeteg munka, a napokon át tartó kísérletezések és kutatások, valamint ez a fizikálisan megterhelő és kiadós közösülés meghozta eredményét, Shuut pedig mély és békés álom nyomta el. Nem is kívánhatott volna többet ennél, nem is képzelte, hogy egy napon ez mind meg lehet neki.

Ajánlott tartalom

Kinzoku no Toshi

Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi

Re: Kinzoku no Toshi