Re: Kinzoku no Toshi

Terumi Mei Szomb. Jún. 16 2018, 16:45

// Elnézést kérek a késésért, +10 chakrát írok a várakozásért + egy választható maximum B szintű technikát írhatsz fel magadnak. //

A doktornak nem sok ideje marad válaszolni kérdéseidre, ugyanis Toru-sama jelent meg az ajtóban, s tisztázta a körülményeket. Választ kaptál arra, hogy vajon hol lehet Hikaru, arra is, hogy a dolgozók munkamorálja miért csökkent. Már tudtad, hogy valami eddig sem volt rendben, de most sejtésed beigazolódott. A doktor izzadságcseppjei, az Ashita elcsendesedése mind arról árulkodtak, hogy baj történt. Az eddigi békés állapotot valami oly módon felkavarta, hogy még az Ashita vezetője is aggodalomra adott okot, ez pedig az ő részéről váratlan, hiszen mindenki úgy látta, hogy egy erőskezű vezető, akit semmi és senki sem rendíthet meg. Talán így van, talán nem. Olyan ember nem létezik, akinek ne legyen félelme. Most több oka is van arra, hogy féljen... ha az Ashita emberei éheznek, az lázadáshoz vezethet, s ezt tudtad nagyon jól. Ha egy szervezet nem kap elég utánpótlást, előbb-utóbb belső viszályok törhetnek ki, így a vezetőnek kötelessége biztosítani a szervezeten belüli jólétet.

Amint magabiztosan közölted Toru-samával, hogy vállalod, megveregette a vállad, majd biccentett a fejével, hogy kövesd. Shikommi doktor sem maradt le mögöttetek, ugyanis legalább ugyanolyan beleszólása volt a szervezet koordinálásában, mint magának a vezetőnek. A doktor nélkül talán már nem is lenne jövője ennek az egésznek.

Toru-sama végigvezetett a kivilágított folyosón, egyenesen a bányaváros legvégére, ahol az irodája helyet kapott a föld alatt. Az ajtó újra bezárult mögöttetek. A vezető elővett egy térképet, amit már talán elégszer láttál eddigi életed alatt. Nem, ezúttal nem Otumacchiku rajza terült el az asztalon, hanem a kisebb-nagyobb nemzetek, ahol piros körben a szervezet helye is be volt rajzolva.

- A tárgyalás helye itt van. Ami azt jelenti, hogy Hikaru is itt van - Toru-sama a Vas országa határára bökött, majd be is keretezte. - Egy napi járóföld, másfél, ha valami lelassít. Hikaru és Kazue egy hónapja indultak el, azóta már vissza kellett volna érniük. Egy ilyesfajta tárgyalás nem tart sokáig. Az Ashita és az Arashi kapcsolata mélyre nyúlik vissza, nem hiszem, hogy ránk támadnának. De semmi hír felőlük, így a legrosszabbra gondolok. Mindenesetre készülj fel minden eshetőségre. Az Arashi nehézpáncélos szamurájokkal védeti magát, bázisukat egy magas, erős fal veszi körbe. Ha tényleg valami baj van, akkor nehéz lesz bejutni... - ezután egy másik helyre bök, ami szintén Hoshigakure és a Madarak országa határán helyezkedik el.

- A szállítmánynak a Madarak országa felől kellett volna érkeznie, de érdekes módon ugyanúgy semmi hír róluk. Senki se látta őket... Úgy vélem, a két ügy valahogy összefügg. Ha valaki.... ha valaki elárulta az Ashitát, azt akarom, hogy fizessen meg. Hogy példát statuálj! Mert velünk senki sem baszakszik! - Toru-sama az asztalra ütött egyet, láthatóan ideges volt, de ki ne lenne az az ő helyzetében? Egy egész nagy szervezetet kell átsegítenie a nehéz időszakokon, ha most valami balul sül el, akkor az Ashita jövője is meg lesz bélyegezve.

- Magának mi baja van, doktor? - nézett fel az asztalról a homlokát ráncolva. Shikommi jobban izzadt a kelleténél, holott a szobában elég hűvös volt, s a doktor sűrűn törölgette a homlokát.

- Csupán melegem van... viszont távoznék. Sok sikert, Shuu úrfi... - a doktor hátat fordított, s elhagyta az irodát. Toru-sama azonban gyanúsan méregette az eltávolodó doktort. Talán azt is fontolóra vette, hogy a doktor lehet a hunyó... de ezeket a gondolatokat elhessegetve megrázta a fejét. Kizárt.

- Légy óvatos - ennyit mondott csupán, majd az ajtó felé biccentett, hogy ezzel utadra enged.

A szobádban mindent alaposan kikészítettél, s szinte minden egyes találmányod magaddal vitted. Nem tudhattad, hogy kivel vagy kikkel állsz majd szemben, ezért fel kell készülnöd mindenre. Tudtad, hogy Hikaru erős volt, de annyira ő sem lehet erős, hogy egyedül lenyomjon egy képzettebb shinobit. És ha minden igaz, Toru-sama egyik üzletkötőjével, Enomoto Kazue-val ment, aki szimplán egy egyszerű civil, shinobi képesítése nincs, s aligha tud harcolni, így esélytelen, hogy Hikarut meg tudná védeni. Valószerűbb, hogy kettejük közül Hikaru az, aki Kazue-t megvédi. Ha jól tudod, eddig még példa se volt arra, hogy egy tárgyalás csődöt mondjon. Legalábbis olyan értelemben véve, hogy ne térjenek haza a "diplomaták".

Készen vártál a többiekre, amikor a távolból láttad Kokorót és B-samát szokásosan a cigarettával a szájában.

- Úgy hallottam, hogy nehéz betörni a falakat. Olyan nincs, hogy egy bomba ne oldaná meg!

- Ha pedig a te bombád nem, majd az én rúgásom! - csak a szokásos, öreg diskurál fiatallal, és versenyeznek, hogy vajon melyikük lehet az erősebb. De már megszoktad ezt Kokorótól és B-től.

- Üdv! - köszönnek végül.

- Akkor hát, irány a Vas országa, nemdebár? - pattog előtted az öreg, elvégre most te vagy a főnök, te mondod meg, hogy mit hogyan és merre.

// Ha úgy döntesz, hogy már most elindulsz, akkor még ne érj el a határra a posztodban. Az út alatt nyomokat látsz, mintha szekerek haladtak volna el erre, s az úton sokáig olyan nyomok vannak, mintha valakit vonszoltak volna, vagy az a valaki kúszott volna; ezt nem tudod pontosan megmondani. Használd a Witcher érzékeidet. Very Happy

//

**Amori Shuu** Vas. Jún. 24 2018, 23:44

Shuu gyorsan pakolt a szobájában. Ugyan a sok felújítás miatt, amit az irodájában kell végeznie a kísérletek után, nem igazán tartott nagy rendet, mégis, a káosz volt az ő rendje, ahogy minden zseninek. Pontosan tudta, mi hol van a saját házában. A fiatal feltaláló az álarcát is felvette, ugyanis oly szinten felhevült a vérmérséklete, hogy szüksége volt a légzését szabályozó maszkra. A tüdeje ugyan már rendesen be volt állítva, efféle stresszhelyzet rég érte őt. Veszélyben volt az, aki a szívéhez a legközelebb állt. Talán már halo...
- Nem! - csapott robotikus kezével a nagy faasztalra. Az asztal hangosan reccsent meg. Shuu tovább pakolt, miután vett egy mély levegőt. Először a felszerelését készítette össze. A gömbök ott hevertek az asztalon, sorba állítva. A speciális Yodaiok, a Batoshi, a Borugan és a két Kimasu már készen várták, hogy a fiú használja őket. Remélhetőleg nem kell mindegyiket használnia. De akkor miért is hozta őket létre? Majd az élet megmondja talán. Legutoljára a Toriga'shi felé nyúlt, melyet még sohasem használt élő ember ellen. Néhanapján gyakorol vele a szobájában, de éles helyzetben még nem volt bevetve. Eddig egyetlen egyszer kellett elővennie, mikor az otumachikkui denevérre bukkantak, s az egyik térképész eltitkolta az igazságot. Shuu idegből rántotta elő a fegyverét, ám a ravaszt nem volt képes meghúzni. Nem érezte magát még akkor sem olyan helyzetben, hogy mások élete felett ítélhessen.
- Hikaruért megtenném. A két szeme közé lövök vele annak a rohadt gecinek, aki bántani meri őt. - csupán ennyit mondott, majd a fegyvert az övére csatolta, s felöltötte fekete kabátját. Az álarcát egyelőre a bal hóna alá fogta. Egy maréknyi csillagot vett magához, melyet az egyik új gépezetébe akart beépíteni, talán jó hasznát veheti még most előtte. Kilépett az iroda ajtaján, majd elindult a bázis főbejárata felé. Mindeközben újból átgondolta, s felelevenítette a Toru-sama által mutatott térkép helyzeteit. Két állomás is volt, nem messze egymástól. Talán összefüggnek az események, talán nem, biztos választ úgyis csak akkor kaphat, ha már ott lesz. Nem örülne, bár legalább nem kell két helyre mennie. S bár tudta jól, nem lesz olyan, hogy Hikaru nem került bajba, hiszen akkor miért nem jött még vissza, nem akarta elhinni.
A kapuban megállva türelmetlenné vált alig fél perc alatt, s egy szál szivart vett elő, melyre rá is gyújtott. A dohányzás megnyugtatta, s így, hogy a tüdejének már nem eshet baja, akadály nélkül meg is tehette. Ahogy a dohánytermék nagyobb füstöket eresztett szájából, ismerős hangokra lett figyelmes. Elmosolyodott. Legalább a társasággal nem lesz baj. Toru-sama nem bízza a véletlenre, ha egyből őket kettejüket küldi a fiú mellé.
Való igaz, Kokoro és B mindig ott voltak Shuuval, amikor valami új helyre ment. Otumachikku felfedezésekkor talán az az őrbáb megölte volna az ifjú feltalálót, ha nincs ez a két ember. Most is vitatkoztak, pontosabban próbáltak egy lapáttal rátenni a másik mondandójára, örök versengés volt eközött a két férfi között.
- Kokoro-sama. B. Örülök, hogy újra láthatom magukat. Ne vesztegessük tovább az időnket, Toru-sama megadta azon koordinátákat, ahol elkezdhetjük a nyomozást. Irány a Vas országa. Hikaru élete elsőbbséget élvez, mint a készletek. Szerintem Toru-sama is így véli.
Shuu és a kétfős csapata elindult hát a határ felé. Shuu most először indul úgy el, hogy nincs szüksége a csillagra, annak ellenére, hogy a zsebében ott hever egy elég szép darab. Betegsége nem kínozta már, s ennek érezhető hatása is volt, pontosabban nem váltott ki semmiféle hatást az, hogy egyre cska távolodott az erődtől, s a földben lévő csillagoktól. Az út alatt nem sokat beszélne a két shinobival, inkább csak hallgatná őket, s mosolyogna a vetélkedőjükön.
A csapat megállt. Kerék, és másfajta nyomokat találtak az úton. Szekér nyoma lehet, illetve ez a többi...mintha valamit, vagy valakit erőszakkal húztak volna a földön ebbe az irányba.
- Hm. Ez érdekes. Ön szerint mennyi az esélye annak, Kokoro-sama, hogy ezek a nyomok Hikaru és az eltűnt szállítmányunk vonalai? Frissnek tűnnek, nem mosta el még eső és szél. De a szállítmánynak két hete kellett volna megérkeznie, nem? Talán ezek nem a mi nyomaink. A biztonság kedvéért azért...körbenéznék.
Shuu az övén lógó golyók felé nyúlt, majd kettőt is a kezébe vett. A gömböket a földre dobja, majd egy pecséttel aktiválná őket. A gömbökön lévő pecsétekből lemezek hullanak ki, melyekből két, közel egy méter hosszú, mégis, kis méretű, gyíkszerű gépezet épül össze. A két Kimasu a háromfős kompánia felé nézett. Nagyobb, kamerázott arcuk mélyen figyelték őket. A fiú részlegesen aktiválná a Vaspáncélját, pontosabban a bal karján, hogy megbizonyosodjon a kamerák megfelelő működéséről. Miután tökéletesen látta saját magukat, egyszerre két kamerán át, elindította a Kimasukat, hogy induljanak el a nyomok irányába, ha eredetileg nem arra vezetnek, amerre tartanának.
Ha a Kimasuk találnának valamit, Shuu nem csupán látná, de a részlegesen aktivált Vaspáncélt is tovább bővítené, méghozzá a háti résszel. A lapockáira feszülő fémkeretezett táska újabb kijelzőt nyitna meg a monitoron, mellyel képes szinte méteres pontossággal felkutatni a nagyobb chakratömegeket, fél kilométeres távolságon belül. Ha Hikaruék a közelben vannak, s ezek valóban az ő nyomaik, akkor meg fogják találni őket.

//Választott technika: Hien: Kaizou no Iki, Formázás útja, a Toriga'shi golyóival alkalmazva//

Terumi Mei Kedd Júl. 10 2018, 15:23

// Remek, látom, már fel is írtad. ^^ //

Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor döntéseket kell hoznia. Amikor az otthonod melegében meditáltál a csillag mellett, eszedbe sem jutott az, hogy valaha ilyen izgalmakkal teli életed lesz, s hogy valaha fegyvert kell a kezedben fognod, vagy egyáltalán ráemelned valakire. Arról pedig már szó ne essen, hogy el is kell sütnöd. Talán eddig soha nem fogant meg benned az emberölés gondolata, de tudtad, hogy ott volt benned a kezdetektől fogva mélyen elrejtve. Mint ahogy mindenkiben. Mi mozgatná ezt a világot, ha nem az élni akarás, és ezzel azok elpusztítása, akik ezt megakadályozzák? Mióta az Ashita berkeiben élsz és tevékenykedsz, olyan tetteket vittél véghez, amiről eddig csak álmodtál. Visszaemlékszel arra az emberre, aki miatt veszélybe került az egész bázis... igen, a térképész. Nem ölted meg, de elmédben ott futkosott annak az emberi életnek az elvétele. Nem mondhatod magad bűnösnek emiatt, hiszen mind ezt teszik... végeznek valamivel, ami számukra nem kedves. Végeznek a múlt egy sötét foltjával, hogy tovább léphessenek. Végeznek azzal, ami árt a szeretteiknek, hogy többé soha semmi ne árthasson nekik. S végeznek önmagukkal... ahogy te is végeztél önmagaddal: nem az a Shuu vagy többé, aki ott ült minden nap a csillag előtt várva a csodára; nem az a kisfiú, aki bezárta önmagát egy burokba, és soha nem lépte át falujának falait. Te megölted azt a kisfiút, s újjászülettél. Valami olyan lettél, ami elképzelhetően mindig is akartál lenni, de soha nem léptél a tettek mezejére. Félelemből. A motiváció hiánya miatt. De most itt vagy... csak ez számít. De soha ne felejtsd el, hogy honnan indultál, s milyen utat tettél meg eddig. Mi mindent kellett átélned, hogy egy új Shuu lehess.

- Hm. Nehéz döntés. Ha lenne egy lányom, és több ember, aki tőlem függ, én nem tudom, melyiket választanám. Egy ember, vagy több ember életét. De minden bizonnyal Shuu úrfinak helyes a megérzése. Tudjuk le ezt, majd jöhet a következő - teszi hozzá Kokoro-sama elgondolkodva, csupasz állát simogatva. Nem gondolkodtál sokáig, számodra fontosabb volt Hikaru, s úgy vélted, hogy Toru számára is fontosabb a lánya, mint az Ashita többi embere. Ki tudja, mi függ ettől és mi függ attól.

- Ezért nincs lányod - jegyzi meg élesen B, mire Kokoro összeráncolja a homlokát.

- És ilyeneket te honnan tudsz? Még unokám is van! - a két csibész beszélgetése mindig felvidított, szinte nosztalgikus volt hallgatni a civakodásaikat. Nem mintha verekedésben törtek volna ki ilyenkor, egyfajta baráti csipkelődés volt, semmi több.

Az úton haladva máris észreveszed a nyomokat, s Kokoro-samához fordulsz segítségért, hátha tapasztaltabb a nyomkeresésben. Kérdéseidre leguggol, nem csak ő, hanem B-sama is. B azonnal beletúrja ujját a homokba, hogy megvizsgálja a föld állagát, majd összemorzsolja az ujjai közt. Még a szájába is veszi, de egy másodperc múlva ki is köpi.

- Nem. Lehetetlen azt mondani rá, hogy friss... de azt sem mondhatom, hogy régi. Látja, Shuu? Ez nem csak egy szekér, hanem több... a mieink konvojban érkeztek... volna. Ami érdekes, hogyha két hete kellett volna érkezniük, s itt látnánk a nyomokat, akkor nem kellene nyomnak lennie, elvégre elmossa az eső. A frissebb nyomok alatt vannak arra utaló jelek, hogy járt erre más szekér is, nem ugyanazok. Ezek a kerekek itt sokkal véknyabbak, mint az alatta lévő nyomok - magyarázza B-sama, majd odébbmegy egy kicsit, míg te a Kimasukkal foglalatoskodsz.

- Ez pedig itt... fordulás nyomai. Menekültek? - gondolkodik el. Ha igaz, amit B-sama mond, akkor sok teória megfoganhat a kobakodban. Két különböző szekér, az egyik a tietek lehet, a másik nem... vagy az is lehet, hogy mindkettő a tiétek, vagy egyik sem, de az egyik nyom régebbi a másiknál. A fordulás nyomai pedig arra engednek következtetni B-sama szerint, hogy menekültek. Talán azért nem érkezett meg a konvoj, vagy azért tűnhettek el... soha nem érték el az Ashita bázisának határát. Távolodtak tőle. De ha menekültek is, akkor mi elől?

- Jobb lesz, ha szétnézünk - erősít meg Kokoro a megállapításodban, s szorosan mögötted halad, míg B-sama a "vak" oldaladon áll, ahol még nem lepett be a páncél. A Kimasuk kellőképp eltávolodtak, azonban semmi érdekeset nem találtak. Csupán egy falut... vagy legalábbis ami maradt belőle. A Kimasuk kameráján át látod a falu romjait, felborult szekereket, leégett házakat, elszórt játékokat, és azt, amire a legkevésbé sem számítottál. Chakrának jele sincs.

Ahogy elhaladsz a Kimasuk által látott területen, minden lépésed egy vércseppet követ. B-sama újra lehajol, hogy megvizsgálja, s az ujjai között szétmorzsolja, megszagolgassa. Ezt azonban nem veszi a szájába... talán túl sok horror filmet látott.

- Friss... - suttogja elég hallhatóan kettőtök számára. A jelzéséből tudhatod, hogy akitől a vér származik, talán még itt van. De a falut már régen lerombolták, hiszen a leégett házakból már egyáltalán nem érződik a füst. A faluban bentebb haladva holttestek terülnek el mindenhol, azonban egyikükön sem látod a halál okát. Megmérgezték őket? Egy ekkora falut méreggel lehetetlennek tűnik kiirtani. A bűz egyre csak fokozódik... legyek köröznek egy-egy holttest felett, ami valóban arra utal, hogy ezek az emberek nem ma, de nem is tegnap haltak meg. És nem látta őket senki. A környék túl csendes... már-már vészjósló.

Épp bentebb haladnál, amikor egy szekér mögül egy kezet látsz megmozdulni, amint a homokba markol, s próbálja magát előrébb húzni. Ehhez a kézhez később egy fej is társul, mindehhez pedig egy köhögő hang, ami úgy tűnik, mintha fulladozna.

// A faluban egy embert találtatok életben. Döntened kell, hogy mihez kezdesz vele; kikérdezed, vagy ott hagyod, vagy megölöd. Ha kikérdezed, tedd fel a kérdéseidet, a következő körben válaszolok mindenre; ha ott hagyod vagy megölöd, akkor átjuttok egy közeli faluba, ahol szintén ugyanez a helyzet. //

**Amori Shuu** Szer. Júl. 18 2018, 13:58

Kokoro és B sama állandó szópárbajai mindig mosolyt csaltak az ifjú feltaláló arcára. Shuu szeretett eme két személy társaságában tartózkodni, s nem csak azért, mert ők alkották Shuu személyes testőrségét, hisz mindez idáig nem nagyon volt erre szükség. Való igaz, Otumachikku felfedezésekkor igencsak meggyűlt volna a baja a védelmi mechanizmusok ellen, Azonban ennél sokkal fontosabb volt számára a két személy, külön jellemének ismerete. Talán a világon élők közül a legjobb párost alkották.
Shuu úrfi útjának eresztette a két Kimasut, hogy kutassák fel a keréknyomok folytatását, miközben fél füllel még mindig a civakodó párost hallgatta. Kokoro sama jogos kérdést vetett fel, melybe Shuu nem igazán gondolt bele elsőnek. Neki sincs lánya, mégis parancsa során úgy szólt, mintha a saját lányáról lenne szó. Hikaru volt Shuuhoz a legközelebb álló személy az Ashita berkein belül. Sokkal többet jelentett neki a pénznél, a hatalomnál, a gépkarjánál, de még a tüdejénél is. Hikaru volt Shuu számára a minden. Ezért indult előbb érte, s majd csak második körben intézve a szervezet anyagi problémáit. Pénzt bárhonnan tudnak szerezni, s nem hiszi, hogy az élelem két hete vár rájuk egy eldugott raktárban. Azokkal később foglalkozik, először ki kell derítenie, mi történt Hikaruval.
A keréknyomok vizsgálata során megállapították, hogy több kocsi is áthaladt, s valamitől menekülni kényszerültek. De mi rémiszthette el a beszerzőket? S vajon a másik kocsi hova indult?
- Bassza meg. - mondta hangosan, miközben szemei a kezén alkotott monitort figyelte. - Sietnünk kell, nagy a baj - folytatta, majd elemelve arcát a monitorból, futásnak eredt. Gépesített lábainak hála sokkal könnyebben tudott már efféle mozgásokat kivitelezni, mint korábban. Sebesen vágott át a Kimasuk által követett nyomon, mire elérték a két gyíkszerű gépezetet.
Egy falura lelt a két mechanizmus. A gond ott volt, hogy a falu teljes egésze felmorzsolódott. Leégett épületek, felborított kocsik, szekerek. Ládák és tetemek hevertek a földön. Bárki is járt erre, nem kímélt senkit és semmit. Shuu az alap orvosi tudását felhasználva megállapította, hogy ezek az emberek nem mostanság haltak meg, jó ideje fekszenek már itt némán, a világ elől elbújtatva.
- Mi tehetett ekkora szörnyűséget? B, ön szerint azok a szekerek hagyhatták azokat a nyomokat? Felismeri közülük a mi karavánunk tagjait? - miután Shuu feltette a kérdéseit, körbenézett ő maga is.
Némán sétált a falu egykori főterén, csendben figyelte a pusztítás nyomait. Szemeivel a földön fekvő hullákat vizsgálta. Nem shinobik voltak, civil ruházatuk legalábbis erről árulkodott. Valaki valamiért kiirtott egy egész falut. De miért? Shuu csupán reménykedni tudott, hogy Hikaru nem volt errefelé, amikor a pusztítás végbe ment.
Shuu úrfi furcsa nyöszörgés hangjára lesz figyelmes. Először egy kéz emelkedett meg a földön, majd haldokló, nehézkesen lélegző hang köhögését hallja meg. Az egyik felborult szekér alól érkezett. Az ifjú feltaláló sebesen ugrana mellé, miközben szólna a többieknek.
- Találtam valakit. Még él!
A kopasz shinobi két kezét a szekér éléhez emelné, majd ujjaival megragadva a fakorlátját, megpróbálná megemelni a szekeret. A szekér talán megemelkedne némileg, ahogy robotikus jobbjával megfeszülten emelné, a bal kezével nem képes egyensúlyban tartani, így a további, felesleges és fárasztó megerőltetés helyett gyorsabb megoldást választana. Testének felső részét a Vaspáncél lemezeivel építené be, hogy könnyebben felemelhesse, s a másik oldalára boríthassa a kocsit. A fuldokló férfit odébb húzná, majd a fejét megtámasztva helyezné megfelelő pozícióba. Két kezét azonnal a teste felé emelve végezné el a Diagnózist, hogy megállapíthassa a külső és belső sérüléseit, majd pedig megpróbálná eltávolítani a testébe fúródott anyagokat, elállítani az esetleges vérzését, s megmenteni az életét. Ez a férfi az egyetlen, aki tudhatja, mi is történt itt, s ezzel lehet ő az egyetlen, aki választ adhat a rengeteg kérdésre.
- Jól van, uram? Nyugodjon meg, most már rendbe fog jönni, csak ne mozogjon - kezdene bele a fiú, amennyiben a férfi magához térne, s beszédképes állapotba kerül. Shuu a kezeit zöldes aurájú chakraval venné körbe, s a Shousen jutsut alkalmazva hozná ismét emberi állapotba a férfi szervezetét.
- Mi történt itt? Kik támadták meg a falut?
- Nem látott néhány szekeret erre jönni? Számításaink szerint ebbe a faluba indultak, méghozzá igen gyorsan. Valaki vagy valami üldözte őket, talán egyazon ismeretlen, aki a végzetet hozta eme falura.
Shuu nem akarja túlságosan leterhelni a férfit, így a legfontosabb kérdéseket teszi fel elsőként.

Terumi Mei Szomb. Júl. 28 2018, 16:46

A szekerek felett állva még csak nem is mersz arra gondolni, hogy Hikaru köztük lehetett. Talán az a tudat nyugtat meg, hogy ismered annyira, hogy tudjon magára vigyázni. Mit is keresne a karaván között? Miért jönne velük, ha tárgyaláson van? Túl jól ismered a világot ahhoz, hogy tudd, egy tárgyalás sem húzódik el ilyen sokáig... hacsak nem nemzetek közti béketárgyalásról van szó, de az teljesen más. Egy egyszerű üzleti tárgyalás nem tart tovább pár napnál beleszámítva a pihenőnapokat.

B és Kokoro-sama látszólag elmélyedtek az elméjükben próbálva egy olyan teóriával felhozakodni, ami hihető lehet, de az eddigiek alapján nem jutottak semmire. B úgy tűnt, hogy jobban ért a terep szemrevételezéséhez, és a nyomozáshoz tekintve képességeit. Mielőtt megválaszolná a kérdésed, alaposan körbetekint, még a holttesteket is megmozgatja, hogy jobb rálátást kapjon az arcokra. Az első halottak arcának látványától még nem riad meg, de amint a negyediket fordítja meg, teste megrezzen és minden mozdulata nyugtalanságról árulkodik. Ha bármit kérdeznél a viselkedésével kapcsolatban, egyelőre nem kotyogja ki, ugyanis még maga sem jött rá, hogy amit lát, az valós e.

- Ha nem lenne rajtuk arra utaló jel, hogy hozzánk tartoznak, nem tudnám megmondani... - nem érted, hogy miről beszél. A testeket eddig arccal a földnek láttad meg, a hátukat mutatva, ezért nem is érthetted mindaddig, amíg egy pillantást nem vetettél az egykor élő társaidra. Kellemetlen érzés fogott el, ahogy az üres, üveges tekinteteket figyelted, s ők élettelen ábrázattal karmoltak bele a lelkedbe. Az arcuk beesett, mintha nem is friss hullák lennének, hanem kint hagyták volna őket napokig a melegben száradni. Nem tudnád megmondani, hogy mi is ez pontosan, de ismerős érzés hasított a mellkasodba. Nem tetted szóvá, ahogyan B sem tette. Még várt, hogy minden bizonyos legyen. Az embereiteket valóban csak arról ismertétek fel, hogy a karjukon éktelenkedett egy vörös folt, talán tetoválás; a testek ilyen állapotában nem tudod pontosan kivenni.

Sétálni indulsz, hogy felfrissítsd az elméd, most szükséged van egy kis levegőre. Hikarut nem találtad itt, ami azt bizonyíthatja, hogy soha nem is volt itt. Részben megkönnyebbülsz, részben nem, mert tudod, hogy valahol még mindig veszély fenyegeti. Amíg nincs melletted, addig nincs biztonságban - így vélted. Nem tart azonban sokáig elmélkedésed, amikor egy fájdalmas nyöszörgés zavar meg. A szólításra B és Kokoro-sama is melléd sietnek, hogy megnézzék, ki a túlélő. Mint egy mesébe illő hős emeled le róla a szekeret, majd igyekszel, hogy megmentsd a férfi életét. Meglepő módon semmilyen súlyos sérülést nem vélsz felfedezni rajta a néhány vágáson kívül, amit a fának köszönhet, valamint zúzódásokat találsz rajta, ami szintén a szekér miatt lehetett. Bár sikerült megmenteni az életét, a tekintetében láthattad, hogy ugyanúgy kiveszett belőle a fény, mint azoknak, akik már nincsenek az élők között. Talán túlságosan sötét is volt, erre azonban nem figyeltél fel a benned felgyülemlő kérdések miatt.

Szavaidra a férfi megnyugszik, s kezeid alatt te is érzed, ahogy a teste már nem olyan merev, mint akkor, mikor kihúztad a szekér alól... habár a szavakat nehezen találja. Kérdésedre zavartan megrázza a fejét, majd szétnéz maga körül. Amikor tudatosul benne, hogy mi is történt, újra visszatér belé a félelem, s amennyire csak a teste engedi, megpróbál hátrébb húzódni tőled annak ellenére, hogy gyakorlatilag te mentetted meg az életét. Észrevetted a félelmet a szemében, s láttad, ahogy erőteljesen emelkedik fel-le a mellkasa, zihál. Ha közelebb próbálnál menni hozzá, B megragadja a vállad.

- Csak próbál megnyugodni. Nem könnyű elfogadni, hogy rajtad kívül mindenki halott... - mutat rá a férfira B. Ha hallgatsz a szavaira, akkor adsz egy kis időt a férfinak, hogy magához térjen.

- Vizet... - az érzékeihez kap végül, Kokoro-sama pedig egy kulacs vizet nyújt át neki, amit szinte azonnal meg is húz. B-sama a szemüvege mögül méricskéli mindaddig, míg a férfi vissza nem adja Kokoro-samának az üres kulacsot. Kokoro-sama kissé morcosan rázza meg maga előtt azt.

- Én... - kezd bele a férfi a válaszadásba hol rád nézve, hol a magas sötét bőrű férfira, hol pedig az alacsony öregre.

- Egy férfi - szedi össze a gondolatait, ami látszólag nehezére esik, láthatod is a zavarodottságot az arcán, s a próbálkozást. - Egy férfit láttam, mielőtt elsötétült volna minden. Dühös volt. A szemei szinte izzottak. A nevetése... betöltötte mindenki fülét. Megőrjített. És mi mind tüzelő vagyunk- nem értetted, hogy miről beszél, de betudtad annak, hogy ez a férfi nincs teljesen magánál. Vagy az igazat mondaná? Képes lett volna egy férfi egyedül kiirtani egy falut? Ha mindez igaz, amit mond, akkor lehet, hogy hátránnyal indultok. Azonban bíztál magadban... egyelőre.

- Mindenki halott - feleli egyszerűen, amikor a szekerekről faggatózol. Az is lehet, hogy nem látta őket, ha mégis, akkor ez az egyetlen válasz, amit ki tudsz húzni belőle. - Halottak... - mondogatja továbbra, talán már nem is neked, hanem maga előtt mormol, miközben körmeivel olyan erősen vakarja a nyakát, hogy szinte letépi a bőrét. Láthatóan ez őt nem zavarja, és nem is ez fáj neki. Kokoro-sama még azelőtt nyúl oda a kezéhez, mielőtt megtörténne a legrosszabb, s amit ott lát, nem hisz a szemének. Bár ő nem tudhatja mindennek a jelentését úgy, mint ahogy azt te tudod:

Két apró vörös folt bújik meg a férfi nyakán az ütőérhez közel, egy kisujjnyi szélességre egymástól. A két folt már alig feltűnő, gyógyuló fázisban van, körülötte a vakarástól a bőr irritált, piros.

- ÉG! ÉÉÉÉG! GWAAARH! - visítozik a férfi, s mielőtt kitörne az öreg szorítása alól, egy adag vért köp fel, majd futni kezd. Nem tudod, hogy mit jelent mindez, a férfi megőrült e, vagy mi baja lehet. Az egyik pillanatban még teljesen nyugodt volt, a másikban pedig úgy nézett ki, mint egy mániákus.

- A halottak nyakán ugyanilyen foltot láttam... - B feléd fordul, s végül megteszi azt a vallomást, amit mindeddig tartogatott azután, hogy látta a testeket. Mintha egy parancsot vagy valami hasonlót vélnél felfedezni a hangjában, s az őrült férfi irányába nézel...

// Itt jött el az ideje annak, hogy elmondjam, hogyan működik a további történetszál felvázolása. Shuu döntései befolyásolják a jövő történéseit. Mindegyik döntés egy másik ciklushoz vezet, aminek vagy jó vagy rossz kihatása lesz a jövőre nézve. Persze nem merném azt mondani, hogy teljesen jó - nincsenek jó vagy jobb döntések; az is lehet, hogy rossz vagy kevésbé rossz fog történni, innentől minden rajtad áll. A döntések tisztán lesznek lefektetve eléd, ahogyan most is: Mit teszel újonnan a férfival? //

**Amori Shuu** Kedd Aug. 07 2018, 23:43

Shuu úrfi izzadt. Homlokát ellepte a csillogó víztömeg, melyet nem a meleg váltott ki, nem is a fáradtság. Izgult, ugyanis életében először fordult elő, hogy valódi helyzetben kellett valakit újra élesztenie. Nem ismerte ezen határait, nem volt tisztában képességeinek szintjével. Mindazt, amit tudott, Shikommi doktor tanított a számára, mégpedig azért, hogy a szervezetnél dolgozókat el tudja látni, kisebb sérülések esetén. Újraélesztésről szó sem volt. Félt, bár tudta, sokat nem veszthet. Vagy felkel, vagy ott marad, ha nem képes semmit se tenni. Ő mégis megtett mindent. Amíg B a nyomok után kutatott, Shuu úrfi minden erejével azon volt, hogy diagnosztizálja a férfi állapotát, s a lehető legtökéletesebben elláthassa a problémáit. Ahogy a falu kinézett, annak örült, hogy volt valaki, aki még nyöszörgött. Volt valaki, aki talán képes lesz beszámolni mindarról, mi történhetett itt, s van némi információja az Ashita eltérített szekereiről is.
idő közben B felismerte a hullák között az Ashita dolgozóit, ám éppúgy megrémült a látványuktól, ahogyan Shuu is. Nem, talán annyira nem. Shuu az első hulla, hátára fordításánál egy
- Uhramisten basszameg- et eleresztve öklendezett, szerencséjére nem jött ki az a kevés reggelije, hasa mégis kavargott. Talán éppen ezért is dolgozik most minden erejével azon, hogy megmenthesse azt az egyetlen embert, aki túlélte ezt a szörnyűséget. Minden energiáját a megsegítésre és a gyógyításnak szentelte, s úgy tűnt, az izzadtságos és fáradtságos munka, meghozni látta gyümölcsét.
A férfi ugyan zavartan, akadozva, de megszólalt. Vizet kért. Shuunak nem volt ideje elővenni a saját kulacsát, Kokoro-sama azonnal nyújtotta felé az övét, melyet a férfi hamar meg is csapolt. Mióta feküdhet itt, igázva az élet és halál közötti vékony vonalon? Vajon mikor ihatott utoljára a férfi? Shuu úrfi válaszokat keresett, ám tudta, türelemmel kell lennie, hogy mindenre meg is kapja. Ha megkapja. Úgy tűnt, a víz segített a férfin, s valamiféle vörösen izzó szemű férfiról beszélt, aki felgyújtotta ezt az egész falut. Hogyan? Egyetlen ember műve lenne mindez? A pusztítás? ki lenne képes erre? Ők mind tüzelők?
- Milyen aberrált, idióta barom az, aki tüzelőnek használ egy falu lakosságát? És ilyenek vannak az otthonunk mellett? - teszi fel magának Shuu úrfi a kérdést, mikor a férfi a nyakához kap. Shuu már észrevette az ott lévő piros foltokat, melyek mintha megnőttek volna most, s égő fájdalommal kezdték el kínozni a férfit. Az idegen a nyakához kapva kiabál, majd felkel, felpattan, s rohangálni kezd. Mintha megőrült volna. Talán meg is őrült. Bármi is történt, Shuu úrfi kezdte belátni, ebből a férfiból sokat nem fognak már kiszedni. Az is biztos, hogy beszámíthatatlan az állapota, így veszélyt jelentene mindenkire, aki itt van. Ez pedig magát a küldetést is lényegesen kockáztathatta, így a fiúnak nem maradt sok választása.
B kijelentése után pedig megbizonyosodott igazában, a férfitól búcsút kellett venniük, mielőtt még rájuk támadt volna. B elmondása szerint hasonló foltokat, vagy valamiféle billogokat látott a többi holttesten is, így az idegen sorsa megpecsételődni látszott. Miközben a megbolydult elméjű rohangálni kezdett, Shuu úrfi lassan nyúlt az öve felé. A derekáról lógó Toriga'shi hideg fémszerkezetére emelte kezét, majd ujjaival körbeölelte a markolatot, jobbjának fémes mutatóujját pedig a ravaszra helyezte. Lassan emelte fel a mechanikus kezében tartott fegyvert, majd maga elé emelte. nagyon nyelt, miközben a cső végével megcélozta a férfit. Nem mert még egyszer rákérdezni B-nél, tudta jól, hogy mi a válasza. Valószínűleg nem lesz válasza, csupán megvető tekintetével sarkallja a fiút az ölésre. Meg kellett tennie. Vagy ha ő nem, akkor a zakkant fogja megtenni, velük. S mi van ha Hikarut is...
Hangos durranás hangja süvítene át a falu központjában. Shuu keze megremegne, miután a Toriga'shit elsütné. Sohasem sütötte el még élő emberre, azonban... a Hikaruról alkotott félelemképe rávitte őt arra, hogy érzéseit elnyomva, az érzéstelen ujjával meghúzza a ravaszt. remélhetőleg a férfit hátba lövi, sőt, a fegyverben tartott golyókat némi chakraval, a Hien segítségével töltené meg, hogy biztosan keresztüllyukassza a testét. Shuu úrfi biztosra akart menni.
Amennyiben sikerül lelőnie a férfit, a fegyvert remegve emelné le, majd lassú léptekkel haladna a holttest felé. Remélhetőleg meghalt, s nem kell újabb golyót eresztenie belé. Ha nem mozdul, remegve megállna mellette, majd egy szál cigarettát húzna ki kabátjának zsebéből, s rágyújtana. Ideges, rágja szinte az ideg. Még sohasem ölt. Főleg, hogy alig két perce még az életét próbálta megmenteni. Leguggolna mellé, miközben lassan szívná a cigarettáját, s tekintetével elbambulna a test felett.
- Azt hittem...meg tudom menteni. De talán, ez már nem is volt élet... Azt hittem...nehezebb lesz. Másra számítottam. Valami újra. De nem, mintha semmi sem történt volna. Különös érzés... - szavain érezhető, hogy épp tettén csodálkozik, nem a férfi állapotán. Ugyan B és Kokoro sama többször oltottak ki emberi életet, mint ahányszor Shuu valaha is tervezte, mégis, a különös érzés, hogy nem váltott ki semmiféle más érzést, megfélemlítette őt, ám egyben fel is bátorította őt. Miután guggolva elszívná a cigarettáját, két társa felé fordulna, tanácstalan arckifejezéssel.
- Hát, mivel tőle többet nem fogunk megtudni, kérdés, hogyan tovább? Ötlet?

Terumi Mei Szer. Aug. 29 2018, 15:52

/ Elnézést kérek a késésért, az augusztusom nyaralással telt. /

A fegyver megremegett a kezedben. Nem az erőtől, amit ki kellett fejtenie, inkább azért, mert idegesnek látszottál. Ez az első alkalom, hogy valakit meg kell ölnöd, hiszen eddig mindig elvégezték helyetted a piszkos munkát, megvédtek. A golyó egy dörrenő hanggal hagyta el a csövet, s szélsebesen hasított bele a megmentett, de megőrült férfi hátába. Avagy hátán keresztül. A férfi nem roskadt össze azonnal, egy ideig még tapogatta a hasán tátongó sebet, hátha meg tudja menteni szerencsétlen életét, azonban egy nagy puffanó hang adta tudtodra, hogy már nem kell vele foglalkoznod. Kokoro és B rád nézett, s amikor szavak hagyták el a szád, B megmarkolta a vállad, majd nyugtatóan masszírozta ott egy pillanatra.

- Van, amikor nehéz döntések előtt állunk, de döntenünk kell a jövőre gondolva. Nem mindig a sajátunkra, hanem máséra, mindenkiére, azokéra, akik számunkra kedvesek. Nem könnyű elvenni egy emberi életet, de tudnod kell, hogy kiét veszed el; helyesen cselekszel e vagy sem. Mert ha egy ártatlan vére szárad a kezeiden, azzal a döntéssel és azzal a súllyal a szíveden kell együtt élned. Tudnod kell, hogy az élet a kezedben értékes, vagy pedig haszontalan. Az első nem könnyű... s talán egy ideig ott fog motoszkálni a fejedben a gondolat, de eljön majd az idő, Shuu úrfi, amikor már nem fogsz habozni, mert tudni fogod. Egy kérdés járjon a fejedben: ők vagy mi? - Kokoro-sama beszélt B helyett, mivel a robosztus méretű férfi mostanában túl sokat jártatta a száját. Sohasem láttad még a fiúknak ezt az oldalát: támogattak mindenben, és kiálltak a döntéseid mellett. Kokoro-sama lehetséges, hogy egy olyan gondolatot hintett el most benned, amikor később döntened kell arról, hogy kik maradjanak ezen a világon. Ők... vagy te. Az ellenségeid, vagy ti. A jók vagy a rosszak; a kisebb vagy a nagyobb rossz. De azt is tudnod kell, hogy akit te rossznak vélsz, az valóban rossz e, árthat e neked és a szerettednek, elpusztíthat e mindent, amit te felépítettél.

- Egyet mondok, Shuu úrfi: egy élet a kezedben nagy felelősség - ne játssz vele. Amit most tettél, helyesen tetted. Ha ez az őrült képes valamire, mi történt volna akkor, ha visszafut az Ashitához... vagy amely gondolatnak nem akarok helyet adni: mi van, ha azért élte túl, mert cinkosa volt annak, aki felgyújtotta a falvakat és megölte ezeket az embereket? - B gondolata most már a te gondolatod is volt, hiszen úgy érezted, jogos az aggodalma. Mi van, ha ez a férfi nem véletlenül élte túl, s részese volt a mészárlásnak? Ezt már most nem tudod kideríteni.

- Az lesz a legjobb, ha tovább indulunk ezen az útvonalon. Ahogy a Kimashu-kon keresztül láttam, nem csak ez az egy falu volt áldozata a Fáklyásnak. Ezeket a nyomokat követve hátha találunk egy túlélőt, aki elmondhatja, ki ez az alak - B-sama nevet adott a tűzgyújtónak, aki ezentúl csak a Fáklyás névre hallgatott. Azzal nem igazán volt bajod, hogy a nyomokat kövessétek, hiszen ugyanazon az útvonalon haladtak, amerre nagy valószínűséggel Hikarut is megtalálod majd az erődben. Addig persze még hosszú az út, s eddig is olyan akadályba ütköztél, amire nem számítottál, s minden egyes lépés előre olyan, mintha két lépést hátrálnál.

Ahogy haladtatok előre az út mentén, a falvakban nem találtok semmi különöset, de mindannyian rosszat éreztetek. Mintha égető szempárok szúrnák át testeteket, különösen a tiéd. Néha égő hús szagát szimatoltad, s ha furcsán viselkedtél, a többiek nem osztoztak sorsodon, ami azt jelentette, hogy ők nem éreznek semmit. A házak egyikéből síró hangot hallottál, mintha egy kislányé lenne, de amint odaértél, elhalkult, s más irányból hallottad ugyanazt. Láttad, ahogy több vörös szem szegeződik rátok a sötétből, s árnyak suhannak el mellettetek. Kokoro és B-sama is észrevette, azonban egy pillanatra sem álltak meg.

- Átkozott hely - a sötétbőrű szóvá is tette nemtetszését, és minden egyes lépése egyre sürgetőbbé vált. Ki akart jutni innen, ahogyan te is, de a természet nem kedvezett nektek. Akárhogy is változtattatok irányt, mindig ugyanoda jutottatok, mintha egy labirintusban lennétek. Az érzékeid kiélesedtek: a világot nagyobban láttad. Láttad, ahogyan a falból egy kukac mászik elő, ahogyan azt is, ahogy a halottak üreges szemein belül férgek lakomáznak. Meg mertél volna esküdni rá, hogy füstölgő, asztrális testeket látsz, s valószínű, hogy át is estél egyen. Érezted a bűzt, a rothadó belek bűzét. A házak közt a tűzben suhanó árnyakat láttál, s hallottad a suttogó hangjukat, némelyek kiáltozását, siránkozását, a területet átölelő hahotát, ahogy a visszhang visszapattan a falakról.

- Ahhahh....HahaHahahHHHAAA! - a nevetés egyre hangosabb volt, olyannyira, hogy szinte megelevenedett előtted egy arc, mely szélesre nyitotta a száját, s el akart téged nyelni. Nem csak te érezted. Ahogy Kokoro és B-samára néztél, láttad, hogy a fejüket fogják. Most, hogy ők is átérzik, te is a fejedhez kaptál, mert úgy zúgott, azt hitted, hogy felrobban.

Segíííts. Segíííts. Segíts...

A hang egy halottból jön, kinek keze úgy nyúlik feléd, mintha azért esedezne, hogy felemeld őt. Szája lefelé biggyen, élettelen szeme könyörög.

Bolond. Takarodj! Iiiigen, véééér. Gyere hozzám. Hozzám. Add nekem!

A hangok egyre erősödtek, és a hideg is rázott. Érezted, hogy bár annak ellenére, hogy mindent felégetett a Fáklyás, nem meleg volt, hanem hideg. A hang már nem a fejedben volt, hanem mindenütt: a fákban, a halottakban, a levegőben, s leginkább az árnyakban. Kokoro és B-sama közel álltak a hátadhoz, hogy úgy védjétek egymást, hiszen ami most közeledett, az számukra sem volt hétköznapi ellenfél. Akkor vetted csak észre, hogy már nem a falvakban voltatok, hanem egy sötét erdőben, és beleléptél valamibe. Ahogy felemelted a lábad, hogy letisztítsd a piszkot a fűben, láthattad, ahogy az a nyálkás valami gusztustalanul folyik szét a cipőd alatt.

Az árnyak vészesen közeledtek feléd, de nem tudhattad, hogy képesek e neked bármivel is ártani, hiszen fizikai testük nem volt. Vajon használ ellenük bármi is? Akkor látod persze, hogy B egyszerűen szétvágott egyet egy kunai késsel... de nem csak egy árny vadászik rátok, hanem legalább húsz...

**Amori Shuu** Hétf. Szept. 17 2018, 13:07

A szavak, melyeket Kokoru és B sama Shuunak mondtak, nem csupán felnyitották az ifjú feltaláló szemeit, inkább olyan érzése volt, mintha megtámogatni akarták őt döntésében. Shuu úrfi érezte magában, jót cselekedett, s bármennyire is nehezére esett meghúzni a ravaszt egy olyan emberrel szemben állva, akit pár perce még meg akart menteni. Nehéz volt, mégsem hezitált, amikor a szükség úgy hozta. A szükség. Döntenie kellett, méghozzá azonnal. S ő úgy döntött, véget vet a férfi életének. Már ha életnek lehetett nevezni azt az állapotot, ami megfertőzte az idegen tudatát. Az a pecsét...talán az vezette őt az őrületbe. Shuu úrfi, mint mindig, válaszokat keresett, ám elég bölccsé vált az évek során ahhoz, hogy továbbinduljon, mert tudta, nem itt fogja meglelni őket. Két társa támogatta őt mindenben, mint eddig is, így a fiú nagyobb bátorsággal lépett el a földre került, most már talán végleg halott test mellé, s szemrebbenés nélkül haladt tovább mellette. A kimasuk továbbhaladtak a megadott útvonalon, s lassan újabb faluhoz értek.
A látvány már kevésbé döbbentette meg. Az előzővel együttesen, ez az apró falu is le volt mészárolva. A pusztítás jelei, a leégetett falu, a megégetett emberek...mind a Fáklyás jelképei voltak. Jó úton haladtak. A halottak között sétálva a fiú minden egyes tetemre ránézett. Kereste a túlélőket, s kereste a jeleket. A pecsétet. Shuu úrfi hangokat hall. Suttogó hangokat. Az egyik test felől hallotta. Közelebb lépett, ám túlságosan halk volt ahhoz, hogy megértse. Levette arcáról a maszkot, hogy tisztán hallhassa, a saját fülével. A hangok nem hívták őt, hanem figyelmeztették. Figyelmeztették, hogy valami rossz közeleg. Meneküljenek. Vér. Adják neki.
- Hikaru! - mondta ki, talán túlságosan is hangosan a fiú első gondolatát, majd felkelt a földről, s tovább indult. A következő faluban sem találtak semmit, ami előre vihetné őket, csupán az utat, a Fáklyás útját. Vajon hány falut tett a földdel egyenlővé még ez az ismeretlen gonosz? Mégis mi vezethette őt efféle tettekre? S ha valójában ő felelhet a szállítmány és Hikaru eltűnéséért, mit tehetett Shuu úrfi egyetlen szerelmével? A Torigha'shi a kezében volt, miközben nagyobb léptekkel indult tovább. Nevetést hallott, Őrjítő nevetést. Shuu hevesen lihegve, kitágult szemekkel fordult meg, s emelte maga elé a fegyverét. Nem látott senkit a két társán kívül, mégis tudta, hogy van valaki itt. Vagy valami. Már az útjuk eleje óta érezte, figyelik őt. Nem láthatta soha rendesen, de meg mert rá esküdni, hogy sötét árnyak követik őket. Vöröslő szemeikkel figyeltetve Shuu úrfiék minden lépését, követik őket, amióta betették a lábukat az első faluba.
- Hallják ezt? - teszi fel a kérdését, miközben lejjebb engedné a fegyvert, nehogy a végén saját mentoraiban tegyen kárt. ~ Remélem, hogy ők is hallják, mert én már lefostam a bokám tőle.
Bár megkérdezte, sejtette, hogy Kokoru és B is hallja azt, amit ő, s ők is észrevették már az árnyakat. Mindkét shinobi fejlettebb volt és tapasztaltabb, mint az ifjú hoshigakurei. Shuu életében másodjára ment ennyire távol a várostól és a bázistól. Amióta az Ahita tagja lett, azóta most először éri el a határvidéket. Az eddigiek alapján nem is bánja annyira, hogy eddig nem tette nagy gyakorisággal. Honvágyat érzett az otumachikkui laborja iránt. A kovácsok és bányászok társaságára vágyott. S Shikommi doktorral akart teázni. Azonban a honvágyat legyűrte Shuu úrfi szíve. Ugyanis a leginkább Hikarura vágyott. S egyre nagyobb kétségei támadtak. Félni kezdett.
Maszkját visszavéve, elhagyta a falut, s egy erdős részen haladt tovább a csapat élén. A fák árnyékában haladva, érezte, a sötétség egyre csak közeledik. S ahogy a lombok takarásában az árnyak egyre csak nőnek, mgétöbb vörös szempár figyeli őket.
Shuu úrfi erősen fogta a Toriga'shit a kezében, mikor megállt. Amint a hangok szinte már bekebelezték őt, s lassan az őrületbe kergették, elérték őket az árnyak. Az ifjú feltaláló aktiválná, a szabad bal kezével mutatott pecséttel, a Vaspáncélt. Testén több ponton izzana fel a pecsét, mely a páncélzat lemezeit tárolják. A lemezek egyszerre történek ki testéből, majd gyorsan épülnének egymásra, míg végül a fiút teljes vértezetbe nem burkolná. A vastag, mégis könnyű páncélt a fiú régóta fejleszti. Most talán kiderül, meddig is jutott az eddigi kutatásai.
Az árnyak közül az egyiket B sama egy egyszerű vágással intézne el, ám több tucatnyi foszlány kerítette be őket. Shuu úrfi gyors számításokat végzett. Ha elég egy kunai is, nem lehetnek veszedelmes ellenfelek, inkább az összezavarást szolgálják. Mégis le kell őket győzni. Shuu úrfi három tenyér méretű gömböt dobna két társa felé, majd a gömbökön lévő pecsétet aktiválva, három Saibo bunshint alkotna. A vasklónok körbevennék a két mentort, s a testüket alkotó fémöklökkel kezdenék ártalmatlanítani az érkező árnyakat, miközben testükkel körbevennék a két shinobit. A feltaláló is csatlakozna a körhöz, s immáron négy oldalról lenne képes tartani a zárt formációt. Fizikális csapásaira nem szükséges chakrat használnia, így képes sokáig tartani az alakzatot. Talán ellenségük megunja, s felfedi magát. valaki irányítja ezeket a szellemeket. S az a valaki a közelben van. Szellemek nem léteznek, ez biztos.

Terumi Mei Szer. Okt. 03 2018, 15:18

// A késésért - mivel a ch-ra nincs igény - 10 tjp-t írok fel. //

Ó, igen, Kokoro és B-sama is tisztán hallották a hangokat, ugyanis az ő arckifejezésük is valami elég elnyűtt képet festhetett jelezve, hogy életükben nem volt még ilyen élményben részük. A nyomás ellenére is gyorsan pörgött az agyad, s reménykedtél abban, hogy a klónok és a vaspáncél majd megvédenek az árnyaktól. Ahogy láttad ugyanis, egyszerű fizikai behatásnak köszönhetően is szertefoszlanak, de mintha nem akarnának eltűnni egykönnyen. Az árnyak egyre csak jöttek és jöttek, te ugyan meg voltál győződve arról, hogy szellemek nem léteznek, és valaki biztosan bábmestert játszik. Véletlenek sem léteznek, ugye? Az árnyak nem tudtak nektek ártani, viszont meglepődhettél akkor, amikor a páncélodnak vetődve koppanást hallottál, ami azt sugallhatta, hogy igenis, valahol létezhet fizikai testük, valamikor megkeményedhetnek. Arra azonban nem tudtál rájönni, hogy miféle figyelemelterelés lehet. Vagy valaki csak játszadozik, s most ti vagytok a legyek a pók hálójában. Néha B és Kokoro-sama is felszisszent, amikor pedig odanéztél, láthattad a kisebb égési sérülést a bőrükön, ami pedig arra engedett következtetni, hogy mégis tudnak valamivel ártani, egyelőre csak nem mutatják meg, hogy mire képesek. Az árnyak egyszerre gyűltek össze, s alig győztétek őket kettészelni. Nem is ezzel volt a baj, hanem a hanggal, melyet kiadtak magukból. Mintha ezernyi sikoltó nyílvessző száguldana irányotokba. Az árnyak nagy sebességgel próbálták szétmarcangolni a klónokat, két társad pedig arcuk elé helyezték karjukat, hogy a szemüket legalább megvédjék a furcsa áttetsző gömböktől. Kisebb-nagyobb sikerrel nem igazán tudtak áttörni a védelmen, azonban a levegőben terjengő égett szagból meg tudtad állapítani, hogy valamit mégis sikerült elérniük. Valamilyen úton-módon te magad is füstöltél, mintha csak golyókat lőttek volna beléd, de azok a lyukak nem voltak elég mélyek ahhoz, hogy áthatoljanak a páncélodon, betudhatod szépséghibának. Az árnyak viszont amilyen sebességgel jöttek, olyan sebességgel tűntek el. Nagy csend volt. Talán túl nagy csend. Tudtad, hogy a halálos csend sosem jelent jót, és valami közeledik.

Az erdő már így is elég sötét volt, s úgy tűnt, ellenségetek addig nem enged tovább, míg le nem győzitek. Szabad szemmel láthattad, ahogy az éj leereszkedik, s homlokát a földhöz érinti. Az orrodig sem láttál, s arra gondoltál, hogy biztosan megint valami trükk. Az előbbi szellemgömbök visszatértek, furcsa hangot hallottál, mint amikor az izomszöveteket rágják a férgek, a hang forrása pedig szemből jött. Az egyedüli fényforrás a szellemgömböktől származott, amik egy stabil masszává álltak össze, s végül egy emberi alakot formáltak, vélhetőleg azt az alakot, aki a kezdetek óta figyel és játszadozik veletek. De amint összeállt, eltűnt. Hallottátok az ördögi nevetését, ami úgy töltötte be a teret, mintha valami üres teremben lennétek. Egy suhintás mögötted, majd egy puffanás és törés hangja került vissza a füledbe. Egy klón mínusz.

- Ugye nem gondoltad, halandó, hogy csak úgy büntetlenül a felségterületemre tévedhetsz? - a hang mély volt, talán már ördöginek is nevezhetnénk. Újra felnevetett. Halandónak nevezett, szóval biztosan felsőbbrendűnek érzi magát, vagy valamiféle istennek. A kacaja most inkább volt játékos, mintsem halálos.

- Kezdődjék a játék! - összecsapta a tenyerét, majd a semmiből három oltár nyúlt ki, mind a három lila tűzzel égett. - A három közül az egyik ártalmatlan. Ha jól választasz, elárulok egy titkot, de ha neeeem.... - mielőtt befejezné a mondatát, újra röhög. Érzitek a jelenlétét, de nem szól közbe addig, míg meg nem fejtitek a kirakóst. Melyik tűz ártalmatlan?

- Nincs időnk játszadozni! - szögezi le B-sama. - Mégis hogy oldjunk meg egy kirakóst, ha nincs hozzá leírás? - idegeskedik.

- De mi van akkor, ha nem is kell megoldani a kirakóst? - elmélkedik Kokoro. Nem tudod, hogy mire gondolhat, de talán van egy sejtésed. Valahol régen még hallhattad, hogy nem mindig kell követni a játékvezető utasításait. A Bohóc pedig - vagy ahogy később elnevezed - nem adott konkrét utasításokat, valamint megfigyelve a viselkedését nem is szándékozik megadni. Bele kéne nyújtanod a kezed? Mi történik, ha nem te teszed meg? És mi van, ha csalsz?

- Tik... tak... az óra ketyeg.

**Amori Shuu** Kedd Okt. 09 2018, 00:22

A miniatűr spártai falanx erősen tartotta magát. Az éj már egy ideje beköszöntött, s sötétséggel árasztotta el az erdőt, ahova Shuu úrfi és kísérői menekültek. A világító gömbök gyötrő hangokkal nehezítették meg dolgukat, ám úgy tűnt, egyelőre ártalmatlan figyelemelterelés az egész.
Mikor azonban az ifjú feltaláló ráeszmélt, hogy a testének, pontosabban az azt védő páncélba csapódott az egyik szellem, nyomást érzett, valamint meg mert volna esküdni arra, hogy koppant is.
- Mi a fasz? - mérlegelte a helyzetét. Ezek szerint támadni is képesek, akkor viszont Shuuék bajban voltak. Kurva nagy bajban. Az ellenség hatalmas létszámfölénnyel rombolt neki a tömör alakzatban álló Ashita küldöttekre. A világító gömbök megállíthatatlanul csapódtak bele a kis csapatba, s egyre jobban bontották a formációt. Ugyan Shuu úrfi testét páncél védte, Kokoro és B viszont szinte védtelenek voltak. Ruhájuk több helyen szakadt meg, alattuk pedig jócskán megégett a bőrük.
Végül az ostrom alábbhagyott, a szellemek pedig eltűntek. Shuu előrébb lépne, majd társai felé fordulna. Két újabb gömböt csatolna le övéről, másfajta jelöléssel, mint amilyenek a Klónokat tartalmazókon voltak. A gömböket a földre dobná, majd újabb kézpecséttel feloldaná a beléjük zárt fémlemezeket. A szétszóródó fémek azonban szinte azonnal Kokoro sama és B testére illeszkedne, s néhány másodperc alatt teljesen befedné őket a Vaspáncél.
- Ha ezek a valamik visszajönnek, lehet nem árt. Mégis, mi a franc folyik itt? Nem lehet illúzió, vagy igen? Miféle szadista játszik velünk?
Shuu, miközben feltette kérdéseit, feleszmélt a sötétség hirtelen eljövetelére. Nem az éjjel, már megszokott sötétje volt az, hanem valami más. Túl sötét volt, hogy természetes legyen. Újabb illúzió, vagy valami ninjutsu talán? Egy biztos, semmi jót nem jelent.
A szellemeknek becézett fénylő gömbök ismét megjelentek, ám újabb roham nem következett. A fényes jelenségek eggyé akartam válni, míg növekedni nem kezdett szörnyük. Ahogy a gömbök összeálltak, egy emberi alakot alkottak, ami hirtelen eltűnt. Shuu zavartan fordulna körbe, azonban sehol sem látná a fénylő alakot. Végül egy hang szól hozzájuk. Szavai, a korántsem meleg fogadtatás után, újabb csapásokat mért rájuk, ezúttal egy rejtvény formájában. Pontosabban valami próbaszerűség lehetett. Miközben démoni nevetése szinte kitépte a feltaláló hátán ágaskodó libabőrt, három oltárt jelenített meg előttük. Az egyik oltár az, aminek a tüzétől nem kellett félniük. Azonban miféle tűz lehetett a másik kettő?
Shuu megállna néhány másodpercre, összeszedni gondolatait. Mérlegelte helyzetüket, s az eddig megismert információkat. Végül az oltár elé lépne. Amennyiben Kokoro sama vagy B gátolni próbálná, a sisakokba épített mikrofonokon keresztül kommunikálna velük.
- Nem tudom, ki az, aki játszadozik, de egyelőre az ő szabályai szerint kell játszanunk. Ez a fasz addig úgysem enged minket, amíg ki nem élte magát. Meg kell tudnunk, ki ez, és hogy mit akar. Ezt pedig csak akkor tudjuk meg, ha belemegyünk a játékába.
Shuu a sisak üvegén kerezstül venné szemügyre mind a három lángot, majd hezitálna néhány másodpercig. Lehunyná szemeit, s végül bal kezét a középső láng felé emelné. Talán a Vaspáncél ötvözete elegendő lesz ahhoz, hogy kibírja a tüzet, elvégre igen csak magas hő ellenállással bír, bár Shuu úrfi sejti, ez nem olyasfajta tűz, amivel a kovácsok találkozhattak volna. Az ifjú feltaláló meg akarja érteni ellenfelét, úgy könnyebb dolga lehet, s ellene fordíthatja a saját fegyverét. S valószínűleg hajtja a kíváncsiság is, mit rejteget számára ez az egyre bizarrabb ügy. Először Hikaru, majd az ellátmány, most meg ez a tesztelős szellemfasz. Mi jön még, vérfarkas? Csak ne égjen le a keze...

Terumi Mei Kedd Okt. 30 2018, 18:25

// A késésért + 10 tjp és egy választott D szintű technika üti markod. //

- Bárhogy is akarom megérteni ezt az egészet, Shuu úrfi, nekem nagyon is illúziónak tűnik - mormogja Kokoro-sama, amikor az oszlopok felé bök. Kezded te is sejteni, hogy nem létezik, hogy mindez igaz legyen, elvégre a semmiből nem jelennek csak úgy meg oszlopok, melyek lila tűzzel égnek.

- Biztosan jó ötlet ez? Szót fogadni egy... lidércnek? - B-sama kérdésére a hang tulajdonosa röhögőgörcsöt kapott, szinte megbizonyosodtál róla, hogy a könnyeit törölgetheti, miközben maga elé motyogja a "lidérc" szót és egy jót rágcsál rajta. Hogy megsértődött vagy tetszik neki ez az elnevezés, azt nem fogjuk megtudni.

Társaid csak csendben várják, hogy válassz a három oszlop közül, amikoris egyik karoddal kinyúlsz a középső felé.

- Hmhm... miért mindig a középső? Sohasem fogom megérteni - morfondírozik a hang, kinek tulajdonosát még mindig nem sikerült szemügyre venned. Ahogy a kezedre nézel, bár nem érzed a tűz melegét, de tisztán látod, ahogy a páncélod maradványai a lábad elé peregnek, s szépen lassan olvad le rólad. A társaid hangját nem hallod, hogy segítségért kiáltoznának, ezért hátratekintesz, de... szerencsétlenségedre nem éppen magával ragadó a látvány. A két férfi csonthalmát egy kupacban találod, tetején a két koponyával, melynek üregein át lila fény árad.

- Hoppá! - szólal meg újra a hang, majd egy visszafojtott röhögést enged el. Érzed, ahogy a lábad alatt a talaj meglazul, majd meggyullad a föld azon a területen, ahol állsz, te pedig szó szerint befolysz alá.

Mintha egy rémálomból ébrednél fel, egy sötét helyen találod magad. A légkörből, a szagokból és a földből ítélve, amit megérintesz az ép kezeiddel, egy barlangban lehetsz. Megtapogatod magad és tudatosul benned, hogy mindened épségben van, csak egy újabb illúzió volt, egy játék.

- SHUU ÚRFIIIII! - társaid hangját hallod a falakon visszacsapódva, ahogy utánad kiáltanak. Ezek szerint ők is életben vannak. Kár lett volna értük. Már csak azt kellene tudnod, hogy hogyan tovább, hiszen ahogy előrenézel, az út csak egy felé vezet: északnak. Magad mögött hagyva társaid hangját, egyre mélyebbre merészkedsz a barlangfolyosó homályában. Húszméterenként vastag kristályok csüngnek a barlang tetejéről, lágy fényt sugározva, épp eleget ahhoz, hogy lásd merre haladsz. Ahogy szemed hozzászokik a félhomályhoz, körben mindenféle mozgást látsz. Pókok és bogarak másznak fel-le a vésett falakon és tűnnek el gyorsan nyílásokban és repedésekben közeledtedre. Patkányok és egerek szaladgálnak a földön előtted. Vízcseppek hullnak kis tócsákba hátborzongató hanggal, amely végigvisszhangzik az alagúton. A levegő hideg, párás, nyirkos. Miután öt percet haladtál lassan az alagútban, egy kőasztalhoz érsz, amely a bal oldali fal mellett áll. Hat doboz van rajta, egyikükre a te nevedet festették, mellette viszont olyat vélsz felfedezni, amire nem gondoltál volna: Hikaru. Azt persze nem tudhatod, hogy a Lidérc is arra a lányra gondolt e, akire te, de nem szeretnél kockáztatni. Vajon mi történik akkor, ha nem a sajátodét, hanem Hikaruét nyitod ki? Nem látsz arra utaló nyomokat, hogy előtte bárki kinyitotta volna valamelyiket. S ha kinyitod, talán megtudsz arról valamit, hogy mi történhetett? A kőasztalon még egy üzenetet látsz vésve: "Jól gondold meg!"

Ha visszaemlékszel a Lidérc szavaira, nem csak az ellenséged... de az is, aki a markában tartja az elmédet, játszik veled, s talán elő is segíti az előrehaladásodat, bármennyire is tartson fel.

**Amori Shuu** Szomb. Nov. 10 2018, 23:29

A lángok ott lebegtek Shuu álarcának szemfedő lemeze előtt. A zöld lángok némán lobogtak, megalkotva a megfelelő atmoszférát. Shuu úrfi kiállt döntése mellett. ő akart belemenni a játékba. A tudománynak él, tudja, hogy nem léteznek szellemek, főleg nem olyanok, akik az emberi sorsokat ilyen feladványokhoz kötne. Ez valamiféle teszt. Egy őrült játéka. A kérdés, hogy ki játszadozik, ki mozgatja a szálakat? Shuu úrfi úgy látta bölcsnek, hogy játszania kell ahhoz, hogy kérdéseire választ kaphasson.
Shuu úrfi a középső lángba nyúlt. Rossz döntést hozott. Minden eltűnt, elsötétült a világ, ő pedig kómába esett.
Hideg rázta át a testét, amikor magához tért. valamiféle barlangba húzódtak társai, s vitték magukkal Shuu ájult testét.
- Mi... Mi történt? - kérdezte a felkelő ifjú. Bár már tudta jól a választ, sajnos rossz döntést hozott. Valószínűleg bármelyik fáklyába beletehette volna a kezét, a fontosabb kérdés talán az lehetett, megteszi-e. Shuu úrfi pedig meglépte. Kérdésér a fiú nem kapott választ, s mikor zavartan körbetekintett, rájött, hogy egyedül van. Ugyan Kokoro és B sama hangját magával hozza a nyirkos sziklafolyosó, mégis egyedül volt.
Shuu úrfi felkelne a földről, majd aktiválná a páncélját ismételten. A kiröppenő lemezek hamar beépítenék egész testét. Egy útként folytatódott a jelenlegi pihenője, így sok választása nem volt. Meg kell találnia Kokoroékat, valamint ki kell derítenie, ki játszik velük efféle alattomos játékot.
Shuu úrfi lassan haladna a folyosón. Valódinak tűnik, a szikla, a törések,a lecseppenő víz, mind igazinak tűnik. Kezével megérintené a falat, hátha csak szeme csapja be őt ismét. A folyosó egy újabb verembe vezette őt, aminek a közepén egy hatalmas asztal állt. A kőasztalon több láda helyezkedett el. Ahogy az ifjú feltaláló közelebb lépne, feltűnne neki a ládákra helyezett címkék. Az egyiket neki címezték. Épp meg akarta fogni, amikor felbukkant szemének sarkában egy másik láda, mégpedig Hikaru nevével. Tehát ő is itt van. Valószínűleg ennek az őrültnek a csapdájába esett. Vajon mi lehet benne? Talán a következő állomása ennek az agyrémnek? Egy biztos, csak és kizárólag egyet nyithat ki, erre utal a kőasztal felületébe mélyen vésett szöveg. Talán az ő ládájában ugyanaz van, mint az összes többiben, ő mégis a sajátja felé nyúlt. Lehet, hogy közelebb kerülne Hikaruhoz az ő ládájával, de valószínűleg neki más sorsot szántak. Ugyan nagy nehezen, de képes volt kezét a lány dobozáról a sajátja felé emelni, majd megfogta a fémből készült kesztyűvel. Shuu úrfi hezitálni kezdett. Nem értette a lényeget. valamit nem vett észre. ha meg akarnák ölni, már rég elvágták volna a torkát. Itt valami másról lesz szó. Valaki teszteli őt. Felméri a képességeit. Valakit kíváncsivá tett, a kérdés, hogy ki az, és mit akar vele kezdeni.Ezen kérdéseken Shuu sokat tanakodott, miközben megfogta a ládáját. Annyit biztosan eldöntött magában, hogy ha Hikarut bántotta, nem fogja érdekelni semmiféle ajánlata. Bárki is, meg fogja ölni. Mindnekit megöl aki Hikarunak és az Ashitanak ártani akar. Megkeserülik mind.

A választott technika:
Shoushagan no Jutsu // Arc Lehántoló Technika

Ennek a jutsunak a segítségével képesek lehetünk ellopni valaki arcát, és azt bármelyik pillanatban mázszerűen lehúzni vagy felhúzni magunkon.
Chakraszint: 150
Besorolás: D

Terumi Mei Pént. Nov. 23 2018, 17:26

Nem tudhatod pontosan, hogy mi történt volna, hogyha más tűzbe nyúlsz. Talán az idegen elenged anélkül, hogy efféle őrült játékot játszana, vagy az is lehet, hogy mindenféleképpen a barlangba jutsz. Az utóbbi esélyesebb. Az egyetlen dolog, amit biztosan tudtál, hogy mindenképpen bele akarsz menni a játékba, és végigjátszani, hogy megtudd, mégis mit akar tőled, vagy csak az idődet vesztegeti? Eddig sok mindent nem tudhattál meg tőle, még róla sem igazán, csak azt, hogy egy őrült, aki szeret játszadozni az "áldozataival". Ebben a játékban ő a macska, te pedig az egér a labirintusban, akinek követnie kell a sajtot, hogy a végén megtalálja a kiutat.

Bár társaid hangját hallod, olyannak hat, mintha itt lennének, és mégsem, a fejedben csak üres visszhangként kong, így nem tudod eldönteni, hogy valójában ők is a barlangban vannak e vagy sem. Az asztalon látott dobozok és a felirat tisztán kijelentik, hogy mit kell tenned. Semmi görbe vonal, csak az egyenes. Muszáj egyet választanod, de csakis egyet, az üzenet is erre utal, s amint megteszed, csak akkor mehetsz tovább. Vajon mit fogsz látni? Bár kíváncsi vagy, mit rejt a ládád, egy halovány vibrálást érzel a mellkasodban, ami egyre csak erősödik, ahogy meglátod Hikaru dobozát. A lány ládikája felé nyúlsz, de hezitálsz. Érdekel, hogy mi lehet ott, de ha nem a sajátodat választod, elszalasztod a lehetőséged... azonban ha az övét választanád, talán megtudhatnád, hol is van éppen, mit tettek vele, vagy mit szándékoznak vele tenni...

Gyerekkorunkban keveset, de ahogy növünk, egyre többet gondolkodunk azon, hogyha beleláthatnánk a jövőnkbe, mi mindent tehetnénk meg azzal a tudattal, hogy kevés időnk van élni. Ha adódna a lehetőség, hogy lásd az igazságot, belenéznél a jövőbe? És miféle magaviselettel kezelnéd azt? Az életünk alternatívákból áll, rengeteg ösvényből, melynek végállomásán mindig ugyanaz vár ránk, de az odavezető úton mindig más és más állomásokon állunk meg.

A doboz lassú, nyikorgó hanggal tárja ki rejtett kincseit, amibe bár ragaszkodóan kapaszkodsz, az kiesik a kezedből vissza az asztalra. Időd sem volt belenézni, de úgy érezted, egy lépés távolságot kell tenned, amikor kaparó hangot hallottál a doboz belsejéből. Először csak acélos ujjak váltak láthatóvá, majd egy szürke kéz ragadta meg a doboz szélét, mely fémes karcolással húzta ki testrészeit a dobozból. Megjelent még egy kéz, majd a fej, az egész test, és a lábak. Az idegen szinte minden részében fém, s bár hiába volt emberi alakja, mégsem mondhattad emberinek. Egyetlen vörös szeme kíváncsian fürkészte a tieidet. Egy darabig csak állt, majd hirtelen jobb kezét felemelve mellkasához nyúlt, ahol bal oldalt láthatóan egy kis kamra helyezkedett el. A kamra csikorgó hanggal nyílt ki, aminek belsejében valami olyasmit láttál, amire nem készültél fel eléggé. A szív fekete volt, láthatóan alig dobogott, néha-néha olajszerű anyag fröccsent ki belőle, majd folyt végig a bádogon, s hallhattad, ahogy olyan hangot ad ki, mintha szörcsögne. Ami viszont jobban megfogta a figyelmed, az a kamra ajtajára felragasztott kis kép volt, melyet közelebbről megnézve Hikaru portréját ábrázolta. Egyben az egész groteszk látványt nyújtott, s csak akkor jöttél rá, hogy a veled szemben álló ki is lehet, de nem akartad elhinni. Túl szürreális volt.

A kamra ajtaja hirtelen becsapódott, a veled szemben álló robot mindkét szeme vörösen izzott, szinte érezted, ahogy a dühös pillantása áthatol a csontodig. Az asztalon lévő dobozok egyszerre nyitódtak ki, és saját kreálmányaid léptek ki belőlük, de mintha azok egy másik verziója találkozna most szembe veled; mindaz, ami ellen te harcolsz. A yodai-ok senbonokkal ostromozták a tested, s ha nem lett volna rajtad a páncél, biztos vagy benne, hogy még sikerülhet is nekik, amit el akarnak érni. A kimasukat bár felderítésre tervezted, azok agresszívan indultak meg feléd, mint a felbőszült bikák, s gépfejüket páncélodba fúrták.

Óráknak tűnt az itt eltelt idő, azonban aligha forgott le pár perc eseménye. A földön feküdtél a barlang mennyezetét bámulva, s a látottakon gondolkodtál. Nem fájt semmid meglepő módon, csak a gondolatok. Mi lesz, ha mindez bekövetkezik? Tényleg ilyen úton haladsz? Az a fekete szív, s Hikaru képe nem hagy nyugodni.

A mennyezetről aláhulló vízcseppek az arcodat mossák. Ezekben a vízcseppekben a saját nevedet hallod, mely az elején még halk, de egyre inkább hangosodnak. Majd az egyik vízcsepp pofonként hat bőrödön.

A földön fekve Kokoro és B-sama hajolnak föléd, arcukon még most is az aggodalmat látod. Bár nehezedre esik körülnézni, de látod, hogy már nem a barlangban és nem is a sötét erdőben vagytok, mintha minden újra normális lenne.

- Shuu úrfi! Szólalj meg! Velünk vagy? - Kokoro lágyan pofozgat, amikor észreveszi, hogy már viszonylag magadhoz tértél. Az egyik távoli fán egy lila, elegáns öltözetű férfit látsz kalappal a fején, aki megragadva karimáját biccent egyet, majd eltűnik egy szempillantás alatt. Érdekes... amint megláttad, tudtad, hogy ő volt az, aki rád bocsájtotta ezt a szörnyű "álmot".

Ajánlott tartalom