Re: Kinzoku no Toshi

Terumi Mei Csüt. Szept. 15 2016, 22:29

Mindkettőtöknek eljött az ideje, hogy felnőjetek, hiszen talán szívetekben gyerekek vagytok még, de rég felnőttekké váltatok akkor, amikor nagy döntések elé kellett állnotok.
Hikaru kifújja magát, amint végeztetek az első közösen töltött éjszakával. Még most is hallod a szívdobogását. S bár köhögésed felerősödött - nyilván az izgalmak miatt -, tudod, már nincs sok hátra a célod eléréséig, hiszen eddig megmásztad a legnehezebb utat. Hikaru aggodalmasan simítja meg mellkasod, majd közel bújik hozzád, hogy vele együtt merülhess el az álmok világában.

[***]

A reggel első sugarai világítják meg szerény otthonod. Hikaru hamarabb ébredt és nem zavart meg, nehogy felkeltsen. Amint kinyitod a szemed, érezheted forró csókját a homlokodon, s egy illatot terjengeni a levegőben, amitől összefolyik a nyál a szádban. Óvatosan ülsz fel az ágyon, Hikaru pedig egy tálcát nyújt át rajta a nem rég elkészült reggelivel.

- Jó reggelt, Shuu! - mosolyog kedvesen a már megszokott módon.

- A vezető megérkezett, a délelőtt folyamán fogad téged. De előtte jobb lesz, ha eszel egy keveset. Remélem, nem vittem túlzásba - vakarja meg zavartan a tarkóját. Kedveskedni akart a reggelivel, ezért korán felkelt, hogy kész legyen addigra, mire felébredsz.

[***]

Lefelé valahogy sokkal meredekebbnek tűnik a lépcső. Hikaru mindvégig melletted maradt, hogy ha kérdeznél tőle útközben, megválaszolja a kérdéseid, s egyfajta támaszt nyújtson, ha kicsit tartanál a továbbiaktól. Volt már alkalmad körbetekinteni a kis "falun", de nem nyerhettél betekintést két részén. Az egyik, ami ott magasodik a toronyban, de bizonyára rájöttél már, hogy az a vezető lakosztálya, esetleg irodája lehet. A másik az a kupolás épület, amely felé vészesen közeledtek. Meglepően lapos, s tényleg úgy tűnik, mintha csak a tető része bukkanna fel a felszínen, mintha a falak a föld alá lennének beépítve. Közelebb érve egy kétszárnyú fémajtó fogad titeket, mely négy méter magas és tíz méter széles, valószínűleg egyszerű fegyverekkel áttörhetetlen. Hikaru egy kártyát használva sikeresen kinyitja azt, majd egy sötét folyosóra léptek, ahol csak a falak mentén égnek a lámpások. Végigsétálva egy liftbe sétáltok be, ami egyenesen a föld alá visz. Nem emlékezhetsz tisztán, de amikor megkaptad a karod, akkor is itt jutottál le és fel a laborba. Ahogy a lift a végéhez ér, egy újabb fémajtó fogad, egy újabb kártyahúzás, s csak akkor mehettek tovább.

A szemed elé egy hatalmas labor tárul üvegtermekkel, az elején persze egy nagyobb "tábor", ahol kísérleti sátrakat állítottak fel, a doktorok itt végzik el a betegeken, és alanyokon a vérnyomás-mérést, súlymérést, magasságot, szívdobogást és egyebeket. Ha valaki megbetegszik, itt kapja meg a gyógyszereit is.

- Még bentebb kell mennünk - jegyzi meg Hikaru, majd elhaladtok az üvegtermek mellett. Egyes termekbe tisztán beláthatsz, hogy milyen felszerelések vannak az ablakok mögött, de vannak olyanok, amelyek üvegei teljesen homályosan, vagy egyáltalán nem látod, mi lapul a túloldalon. A legutolsó terem veletek szemben helyezkedik el a többivel ellentétben. Az ajtó egyszerűen nyílik, és egy takaros irodát látsz a szemed előtt. Veled szemben egy sötétkék hajú fazon, aki a negyvenes éveiben járhat. Egyik szeme mandulavágású, sötét, míg a másik pirosan világít, s furcsa szerkezet tarkítja arcát. Ez nem az ő szeme. Elvarázsol a látvány, hogy ilyet is tudnak: gépesíteni egy szemet, melyet az agy központi idegre csatlakoztatnak, hogy elérjék vele a teljes látást.

- Nocsak, Amori Shuu! - hirtelen érte megjelenésed, de amint észrevett, rögtön felugrott asztala mögül a papíroktól. Melléd sétált, majd átölelte a vállad. Szúrós szemekkel nézett Hikarura.

- Elmehetsz, Hikaru - a hangja teljesen más volt, mint amikor téged szólított meg. Mintha hidegséget véltél volna felfedezni benne, de nem tudtad, miért beszélhet így a lánnyal. Hikaru bólintott, utoljára rád nézett, majd kilépett a teremből.

- Látom, egész szépen megismerkedtél a lányommal - amikor kettesben maradtatok, visszatért férfiasan nyájas hangjához, de érezted hangsúlyán, és beszédstílusán, hogy született üzletember. De várjunk csak... mit is mondott? Hikaru a lánya? A te dolgod, mennyire veszed észre ezt a tényt és hogy elgondolkozol e azon, Hikaru miért hallgatta el, de dönthetsz úgy is, hogy egyáltalán nem szentelsz ennek különösebb figyelmet, hiszen nem érdekel, hogy ki kinek a lánya, ha veled van és melletted áll.

- Kashiwa Toru vagyok, a szervezet vezetője - mutatkozik be.

- Beszéljünk a jövődről. Hogy tetszik a karod? Elégedett vagy a működésével? - teszi fel legelső kérdéseit, majd megvárva válaszod kisétáltok az ajtón, vissza a hosszú, fényes folyosóra.

- Mint azt látod, a szervezet azért jött létre, hogy segítsünk az olyanokon, mint Te. Akik nagy erőfeszítések árán érhetik el a céljaikat, azok előtt itt a jövő vívmánya, minden a lábaik előtt hever! Nézz csak rám: egy robbanás következtében elvesztettem a fél arcom, vele a látásom, és most tisztábban látok, mint eddig valaha! - ütögeti meg a szeme alatt, ahol kisebb koppanást hallhatsz, ebből tudsz következtetni, ez biztos nem a csontja volt.

- Látom, milyen jövő vár ránk, milyen jövő vár rád. Én segítek neked elérni a céljaidat, ha cserébe te is segítesz a szervezetnek. Tudod, miért alkalmazunk bányászokat, Shuu? - rögtön rátér a tárgyra, de a kérdés felkelti az érdeklődésed.

- Bizonyára hallottál a csillagról. Tudom jól. És mi is tudjuk jól, hogy nem csak az az egy van Hoshigakuréban, a saját bőrödön tapasztalhattad. Nem csak különleges érceket, fémeket bányászunk... kutatunk. Nem csak a csillag után, tény, de legfőbb küldetésünk annak a felkutatása, értesz, ugye? Mire vagy hát képes, hogy megszerezd magadnak, ami a Tiéd? - mosolyodik el, talán kissé zavarosnak tűnhet ez a mosoly, és semmi hátsó szándékot nem fedezel fel benne. Ugyan, hogy tudnád?

**Amori Shuu** Pént. Szept. 16 2016, 00:59

Shuu lihegve terült el a lány mellett ismét, majd a teljes kimerültség állapotában, elsötétült számára a világ, s hamar mély álomba szenderült. Pontosabban ájult.

Mikor szemeit lassacskán kinyitotta, kavargó, fáradt érzés fogta el, majd a pislákolásokon átszűrődő, vakítóan fehér fények, ismét megvakították az ifjú chunnint. Hősünk ezúttal nem a földön kelt fel egy műhelyasztal mellett, hanem puha ágy párnájában forgatva fejét, próbált visszaemlékezni az éjszakára. S emlékezett is, minden egyes percére. Az érzésre, mely elfogta őt, s fogolyként tartotta őt. Az érzést, mely egyszerre volt indulatos és gyengéd, egyszerre simogatta puhán bőrét, s tépte szét belülről. A hevesség és a kényeztetés érzése. Shuu emlékezett mindenre. Hikaru érzékeny hangjára, miközben az ölében ülve ugrált meztelen testével a fiún, s mikor a gyengébbik nem követője alulkerekedett. Érezte a lányt, méghozzá a lehető legközelebb. S bár némiképp elvörösödött arccal szégyellte magát, mégis, meg akarta ismételni az érzést. Célpontja pedig ott volt, épp mellette. Az ágy mellett állva, reggelit készített a fiúnak, méghozzá királyokhoz méltó mennyiségben és tálalásban. Shuu ugyan nem érezte az éhséget, a reggeli illatától azonban gyomra görcsbe rándult, s emlékeztetnie kellett testét, hogy nem jutott megfelelő táplálékmennyiséghez legalább másfél napja. Ugyan a műhelyben el-elrágott egy két falatot, mégis, tudta, jót fog most tenni ez a lakoma.

- Csatlakoznál mellém? Ennyit életemben nem ettem összesen – jegyezte meg fülig érő mosolyával a fiú. Amint fáradt szemei meglátták a lányt, boldog és jóleső érzés fogta el hősünk szívét. Lassú falatozásokban kezdte el csökkenteni a tálca tartalmát, jólesően rágta meg minden egyes falatját.

- Ez valami isteni, Hikaru. Túl jó vagy hozzám. – fordult a lány felé, miután lenyelt egy nagyobb darabot. Ám mikor a lány a vezetőt említette meg, pontosabban annak érkezését, Shuu hirtelen fordult el tőle, s félretéve a tálcát, a földre vetett köntöséért nyúlva, a fürdőbe sietett, hogy megmosakodjon, s felkészüljön a régóta várt találkozásra. Nem akarta megváratni, a késés pedig teljes mértékben kizártnak tartotta jelen esetben. Mosakodás után felöltözött, s legszebb ruháját öltve magára, elkészült. Kezei és lába remegett, gyomra görcsben állt. Félt. S ugyan sejtette, mily csodás emberrel is találkozik hamarosan, mégis, izgalma félelemmé fokozódott.

Hikaruval lassan sétáltak le a lépcsőn, majd indultak meg a kis bányaváros épületei között. Egyenesen a kupolaszerkezetes létesítmény felé. Azon kevés helyszínek egyike felé, melyeket nem látogathatott meg korábban. Hatalmas vaskapu tornyosodott előttük, melyet Hikaru könnyedén nyitott ki egy kártya segítségével. A hosszú, sötét folyosót fákylák lángjai világították be, végén egy újabb ajtóval. Egy vontató ajtaja volt. A két fiatal beljebb sétált, majd a chunninnak az az érzete támadt, mintha a gravitáció vonzásának irányába indulnának, mégpedig igen csak mélyen. A föld alá vezető lift egy újabb ajtót rejtegetett a chunnin számára, melyen benyitva, egy igen csak különleges helyre kerültek. Több kutató és orvos serénykedett, sátrak álltak halmazokban, s több mérőeszközt is látott Shuu a séta közben. Végigmérte minden egyes szembekerülő arcát, s fejbólintással köszöntötte. Bár nem tudta megmagyarázni, miért, az egyik sátor látványa valamiért zavart emlékképeket hozott magával.

Kínzó fájdalmak. Egy fehér asztal. Véres eszközök. Tűszúrás. Fényben felcsillanó szemüveglencse.

Shuu nem értette ezeket a képeket, mégis, valamiért olyan érzése volt, mintha járt volna itt korábban. Talán egy álomban lehetett. Azonban a kissé bizarr látvány, s a tudat, hogy egy ekkora kutatóközpont található a házak alatt, némiképp elgondolkodtatták, milyen álma is lehetett, ha efféle emlékképek villantak fel. Kissé gyorsabb léptekkel szelve át a hatalmas csarnokot, újabb ajtóhoz értek, melyen Hikaru egy újabb kártya segítségével juttatta át a chunnint. Shuu lábai egyre jobban remegtek. Vajon hogy nézhet ki a vezető? Magas, erős, akár csak Kagemori? Vagy talán még nagyobb? De vajon komorsága, s keménysége mennyire lehet erőteljes, ha egy akkora férfinak parancsolgathat, mint Kagemori? Lehet, hogy egy igazi vasakaratú egyén várja őt. Vagy talán oly segítőkész ás lelkes, akár csak Hikaru? Mit is mondott, Hikaru, hogy hívják?

~Toru?! Ez az. Toru. – nyugtázta magában a fiú, miközben az ajtó lassan megnyílt előtte a terem végében található, egyszerű, hétköznapinak tűnő ajtó. Hikarut követve, Shuu belépett a terembe.

Az első, melyet a fiú meglátott, a vörösen izzó szem, mely egy, az átlagosnál némiképp erősebb alkatú, hosszas, kékes hajú férfihoz tartozott. A papírhegyek mögül, melyek az asztalán tornyosultak, felkelt, majd a nevén szólította a chunnint. Talán pár centiméterrel lehetett alacsonyabb, s vagy tíz-tizenöt kilóval könnyebb, mint Kagemori. Szigorú arcvonásai határozottságot tükröztek. Shuu térdre ereszkedve hajtott fejet. A férfi közelebb sétált, majd felállíttatva a chunnint, átkarolta vállát. Hangja kedves és udvariasnak tűnt, nem úgy, mikor Hikarut intette távozásra. Mikor a kunoichi távozott, a férfi minden figyelmét és érdeklődését a fiúnak szegezte. Mikor azonban Shuuban elért végre a hang a célba, s megismételte magában a mondatot, teljesen beleborzongott.

~A…a…az ő lánya? Ha megtudná, hogy mi… - Shuu nagyot nyelt, ám a férfi korántsem az éjszaka alatt történtekről kezdte el faggatni a fiút. Érdeklődése tetszett a fiúnak, s ahogy kezéről és annak használhatóságáról kezdte kérdéseit feltenni, a fiú elégedetten tekintett a fényben csillogó fémkarra.

- Valóban… - tétovázott némiképp, s egy újabb nyelés után folytatta – Képes volt megváltoztatni az életem. A technológia végre az emberek hasznára válhat. Új életet, élhető életet biztosított a számomra.

Ezután Shuu csupán hallgatta a férfit, s mosollyal az arcán, az érdeklődés lángjaival a szemében bólogatott helyeslően a hallottak közben. S mikor a csillagról kezdett el beszélni, a chunnin gondolkodóba esett. A szervezet segítségével megtalálhatná a földbe rejtett csillag törmelékeit, s talán képesek lennének felhasználni annak érdekében, hogy a fiúnak ne lehessen több gondja betegségével. Ha egy önálló darabja lehetne…visszaemlékezett arra az időre, melyben minden egyes napján a csillag mellett ült, s várta a halált. Még csak nem is sejtette, hogy nem az az egyetlen darabja az égből érkezett csodának. Most pedig a lehetőség, hogy még többet tárhassanak fel, megbabonázta a fiút. Shuu ismételten térdére ereszkedett, majd őszinte hangon így felelt.

- Halottként éltem le a végtelennek tűnő éveim, várva, hogy mikor adja fel szervezetem végleg a szolgálatot. Betegségem túltett az orvostudományokon. Fohászkodtam egy olyan eszközhöz, mely egyenesen az égből származik. Élőhalott voltam, egy összetört csonthalmaz. Mikor azonban képes voltam magamtól felkelni, az élet úgy tűnt, egy újabb leckével ajándékozott meg. Megmutatta, hogy egymagam kevésnek bizonyulok az élet ellen, s elvette mindazt, mellyel az ujjaim közt érezhettem életem éltetőjét. Mindent elveszítettem akkor. Ekkor jött ön... - tekintett ismét karjára, melyet lassan mozgatott mellkasa előtt - Ön képes volt megmenteni egy olyan életét, ki évek óta csupán a halált várta. Ön képes volt talpra állítani akkor, amikor mindent elvesztettem. Ön bebizonyította, hogy a tudás valóban nagy hatalommal bír. Ön megmutatta nekem, hogy képes a technológiával befolyásolni mások sorsát. Járhatóbbá tette utamat. S gondolom, nem én vagyok az egyetlen. Ön új életet adott nekem. Így bármi, amit kér, teljesítem. Ugyan nem vagyok mindentevő, megteszek bármit, amit csak kér. Segítek önnek kiásni a csillagot a hegyből. Ha kell, a két kezemmel. Elvégre, még élek, így száz százalékosan kell lennie a talpunk alatt a lezuhant törmelékből. Segítek a szervezetnek jobbá tenni a világot. A tudomány az életem, maga pedig betekintést adott egy morzsájába a technológia mérhetetlen nagyságában. Önnek köszönhetem az életem, így minden erőmmel azon leszek, hogy teljesítsem minden kérését. Rendelkezzen velem, Toru-sama.

Terumi Mei Pént. Szept. 16 2016, 01:17

// No! Éééés itt ért véget a mesénk, persze amennyiben a továbbiakban szükség lenne rám, tudod, hogy mindig megtalálsz. Very Happy

Április óta megy a kis kalandunk, azóta eltelt az ötödik hónap, de időközben kaptál chakrát tőlem. Very Happy

Összesítve január óta, azaz 9 hónapja tart a mesélés. Plusz ez az utolsó reagod r*hadt jó!
Na, az annyi mint +45 chakra, +10 TJP, plusz Hikaru, mint NJK ajándékba. Very Happy

A leírását már megkaptad. Very Happy

//

**Amori Shuu** Vas. Okt. 02 2016, 21:11

Csillag gyermeke

Shuu átlépett a hatalmas, szürkés denevér, halott teste felett, majd előre világított lámpásával. Néhány bányász ékezett meg nem sokkal a lövések után. Shuu kezében még mindig ott volt az Elsütő, s ujjai erősen tartották is. Az első bányász megjelenésére a fiú idegesen reagált, s fegyverét a férfi feje felé emelte hirtelen. Szemei ijedten tekintettek előre.
- Bocsánat, csupán...némiképp összeszartam magam ettől a dögtől. Bárhogy is került ide, nem hiszem, hogy ez lenne az egyetlen, hatalmas lény itt a sötétségben. Hozzák le a vaspáncélokat és kezdjék meg a kiépítést, a világítással kezdve.
Shuu jó néhány órája érkezett a barlangba, hogy segítsen a civil bányászoknak a mélység elérésében azzal, hogy shinobiképességeit felhasználva, kirögzíti a verem aljára a biztosítóköteleket, majd felügyelje a kiépítés biztonságát. Jó néhány lámpást, és felszerelést halmozhattak fel a fenn maradtak, tovább költöztetve a pihenőterületeket, ezzel egyre mélyebbre jutva a bányában, s talán közelebb a csillag további törmelékéhez. Shuu egyesével építette be az embereket a korábban elkészített vaspáncélokkal, s a beléjük szerelt mechanikák segítségével egyszerűbb mozdulatok és mozgási képességekre képes bányászok teste védve lesz ezáltal. Ugyan lassabbak így az átlag tempójuknál, mégis tovább bírják a munkát, valamint védve vannak az esetlegesen leeső törmelékektől.
Fáklyával a kezében kezdte kutatni a verem falait, behatárolni a területét, s felkutatni a további üregeket, mélyedéseket és minden mást, amit a sötét mélység még tartogathat számára.
Hirtelen erős köhögés jött rá, majd kezével a nyakában lógó csillagra nyúlt, s ujjaival erősen mellkasához szorította, Mély lélegzeteket vett, miután leült. Betegsége ugyan csillapodott az elmúlt hónapok alatt, megszüntetni nem volt képes, így ritkábban, de ismét előtörnek erős köhögési rohamai. Főleg, ha nem vigyáz fizikális állapotára. Shuu mélyen fújtatott, majd felkelt, s folytatta az utat tovább, a verem felkutatásában. Remélhetőleg a verem megfelel bázis gyanánt, s akár további ösvényekre bukkanhat, mely elvezethetik őt a föld alá temetett csillag nyomára.

//Tragikus kezdő, viszont nem volt sok lehetőség elkezdenem, így teljesen rád van bízva minden körülmény//

Terumi Mei Vas. Okt. 09 2016, 21:53

// Shuu - A csillag gyermeke | www.vakondshuu.com (by Obito) //

Az éppen belépő bányász férfi védekezően tartja fel maga elé a kezeit, szíve úgy dobog, mintha ki akarna szakadni helyéről, majd megnyugszik, ahogy leengeded a fegyvert. Hasznosnak bizonyult, és az egyszerű, civil emberek félik azt, akinek a birtokában egy ilyen fegyver nyugszik lévén, hogy egy elsütés után nem maradnának életben.
Toru parancsa egyértelmű volt. Felkutatni a vermeket, és kialakítani őket bázisnak. Az előző nap elbeszélgetett veled a csillag valószínűsíthető helyeiről, miszerint ő úgy véli, hogy két évszázada, amikor a csillag becsapódott, annak darabjai nem kerülhettek egy helyre, hanem szétszóródtak, viszont a természeti katasztrófáknak, az időjárásnak és a felszínformáló folyamatoknak köszönhetően azok mélyen a föld alá is kerülhettek. Ezért jöttek létre a bányák, hogy ne csak a színesfémek bányászását segítsék elő, hanem rábukkanjanak a csillag kisebb darabjaira. Ha sikerülne bázisokat kiépíteni a föld alatt is, akkor könnyebb lenne eljutni A pontból B-be, ehhez persze biztosítani kell a terepet. Számtalan barlang vár még felfedezésre, kisebb vájatok, amikből tovább lehet jutni egy nagyobba. Torunak szent és megkérdőjelezhetetlen véleménye ez.
Előrébb akartál jutni, hiszen a beszélgetésetek közt az is szerepelt, hogyha sikerül véghez vinni ezt a küldetést, akkor Toru szívesen mutatna be az üzleti partnereinek; először is, hogy megismerd a kolónia többi tagját, hiszen jó, ha több ismeretségre teszel szert; hogyan bonyolítják le az árucserét, s később arról is szó lehet, hogy te magad is részt veszel benne. Azt előre leszögezte, hogy már nagy hasznod veszi a csapat, s ha továbbra is felfelé ívelő tendenciát mutatsz, rád bízza a tudományos fejlesztéseket is.
Ezekre gondolva büszkén nyomhatod ki mellkasod és veregetheted meg a vállad, mert nem mindenki képes arra, hogy ilyen rövid időn belül eljusson egy olyan szintre, amit szinte lehetetlennek hitt. Habár tinédzserkorod elvette tőled a betegséged, és csak most sikerült talpra állni, de inkább később, mint soha, legalábbis azt mondják, a csúcson kell abbahagyni.
- Shuu úrfi! - kiált az egyik bányász sietősen érve a vájatba, amikor épp egy újabb fal kerül eléd.
- A doktor hívatja! - ha megkérdeznéd tőle, hogy mi célból, nem tudná rá a választ, annyit felelne, hogy azt nem mondta, egyszerűen csak találkozni szeretne veled. A Shikomi név ismerősen cseng, nemde? Meg is fájdul tőle a fejed, azonban nem emlékszel rá tisztán, hol hallottad először. De nem várathat magára.
Felhúzod magad és megindulsz vissza a laborba, hogy találkozhass az említett doktorral, aki - ha megérkezel -, háttal ül neked és valamit éppen bütyköl, kezei közül szikrák csapódnak ki.

**Amori Shuu** Szer. Okt. 12 2016, 00:39

Idegen hang zengte végig a járatot. Gépies, fémes, nyikorgó mozgás, s erős csattogás zajának ötvözete morajlott a sziklák között. Vad csatározás dúlt ember és természet között. Fémekből és drótokból épített ruházatban serénykedtek a lenn dolgozók, köztük a fiatal feltaláló shinobi, Amori Shuu is. Technológiai képességeit kiaknázva, képes volt felgyorsítani a munkálatokat, így a bányászok, miután kellő lámpást helyeztek a verem köré, a fiút követve, újabb járatot ásott. A lámpások kellően bevilágították a barlang talapzatát. Ugyan a verem alja fényben úszott, a magas beltérrel rendelkező verem mennyezete, sötétségbe burkolva maradt. A denevér látványa félelmet keltett mindannyiuk szívében, mégis úgy vélték, ha több tartózkodna ezen üregben, a csákányok hangjaira bizonyára már jelentkeztek volna egy közös létszámolvasás során. Így némiképp hátrahagyva félelmeiket, megállíthatatlanul ütlegelték csákányukkal a vastag falat, s haladtak egyre mélyebben, a hegy gyomra felé. Azonban ahogy mindennek, ennek a hihetetlen munkamorálnak is, vége szakad egyszer. A dolgozók régóta lenn voltak már, s a ruha ellenére is, kezdtek fáradni, így némi pihenőt iktattak a serény munkálatokat félbeszakítva.
Visszatérve az üreg közepén kihelyezett asztalok és székek közé, levéve ruhájuk egy részét, helyet foglalva, enni kezdtek. Még Shuu is az emberei közé ült, s néhány falattal csillapította az elnyomott, mégis egyre erősödő éhségét. Shuu jólesően evett, majd miután a csapat fújt egy keveset, a fiú ismételten aktiválta a ruházatokat, s visszatértek a kiásott vájatba.
Ám nem sokkal ezután egy idegen személy lépett be a munkaterületre, s ha először észre sem vették őt, hamarosan egyre többen figyeltek fel az idegen jelenlétére. Shuuhoz szólt a férfi. A fiatal shinobi közelebb lépett, majd levette sisakját, hogy kellőképpen hallhassa a férfit, s megadja számára a személyes kontaktust.
- Rengeteg dolgunk van, nem említette esetleg, miről is lenne szó? - tette fel kérdését a fiú, ám a hírhozót kellőképp tájékozatlanul küldték a shinobi elé. Mikor a férfi a Shikomi nevet említi, Shuu idegen, mégis oly közeli emlékek képei fogták el ismét.
Kínzó fájdalmak. Egy fehér asztal. Véres eszközök. Tűszúrás. Fényben felcsillanó szemüveglencse.

Shuu tudta, ha hívatják, hát akkor mennie kell, így társai felé fordulva, elköszönt, majd a férfit követve, kisétált a bányából.
A Nap erős sugarai vakítóan hatottak a felszínen kibukkanó fiú számára, kinek szeme épp, hogy hozzászokott a lámpásokban szűrt fényéhez, valamint a barlang sötétjéhez. Robotikus kezével eltakarta arcát, majd erős pislogásba kezdett. Talán nem kellett volna a ruházatát a barlangban hagynia, most a sisak kellőképpen láthatóbbá tenné a helyzetét. Vaspáncél hiányában azonban így, kézzel takart szemekkel kellett követve a férfit eljutnia a nagyobb vaskapu elé. A Hikaru által látott módszer segítségével ismét bejuttatták a fiút, majd a személyfelvonó segítségével, a mélyebb termek felé vették az irányt.
- Shikomi doktor ott várja. - mutatott a férfi a terem másik vége felé.
Shuu egyedül lépett ki a lift ajtaján, majd a függönnyel elválasztott termek sorai között eljutott egy asztalhoz, ahol az említett doktor ült, háttal a fiúnak. A fiú még így is jól kivehette, a férfi épp valamin ügyködik a háttérben. S a felpattanó szikrákból ítélve nem müzlit majszol.
- Üdvözlöm, Shikomi doktor. Ha jól tudom, látni kívánt? - köszönti kissé félő hangon a fiú. Megvárja, míg a férfi viszonozza köszöntését, s hellyel kínálja, feltéve ha szándékozik megtenni. Ugyan nem találkozott még ezzel a férfival, valamiért mégis, félelmet keltő érzés fogja el a közelsége.
Kínzó fájdalmak.Tűszúrás.... Fényben felcsillanó szemüveglencse?

Terumi Mei Pént. Okt. 14 2016, 21:00

Fémes eszköz csikorgásának hangja hasít a levegőben, fájdalmat okozva a fejedben, ahogy köszöntöd a Doktort, bár még azelőtt, hogy megszólalnál, hiszen aligha veszi észre a nagy munkában jöttödet. Azonban, amikor nevét kiejted, hirtelen sebességgel áll fel az asztaltól, mint egy túlpörgetett hiperbolha.
- Ááá, a gyerek, akit Shuu úrfinak neveznek! - simogatja meg állát, majd kezével egy másik asztal melletti székre mutat. A melletted lévő asztal tele van eszközökkel, fiolákkal, injekciós tűkkel és mindenféle színű folyadékkal. Az egyik laborasztalon az üvegekben valami látványosan fortyog, kissé földgázra emlékeztető szag terjeng a levegőben. A férfi feltolja orrán a szemüvegét, mely megcsillan a fényben.
- Kívántalak, meglehet - széles mosolyra húzódik a szája, arckifejezésében van valami rejtélyes, ámde mégis vizslató. Ahogy közelebb lép, szemében elszántságot látsz, egyszerre világok pusztulását, s azoknak újraépülését.
- A madárkák azt csicseregték, hogy sikerült átépíteni a karod. Hadd lássam, a saját szememmel! - nem kért tőled engedélyt, egyszerűen lelkesen közeledett, majd mint egy megszállott, lecsapott a fémes karra. Először csak szemrevételezte, megforgatta, már amennyire azt a karod engedte, miközben sűrű hümmögések közepette bólogatott.
- Jó munka, jó munka - dicsérgette ezzel saját magát, majd hátrébb lépett, s a kezébe vett egy csavarhúzót, amit a szájába tett. Megfogta újra a karod, majd leszerelte a csuklót, s a csavarhúzóval belenyúlt a felszín alatti részekbe. Azonban amikor a felület érintkezett a másikkal, a doktor feltartotta a fejét és mélyen a szemedbe nézett komoly arckifejezéssel.
- Ennek mi még nagy hasznát vehetjük... Shuu úrfi - nem értetted, miről is lehet szó, de ha a doktor ilyen arcot öltött magára, akkor minden bizonyossággal valami nagy dologról beszélhetett. Nehezen vette ki a csavarhúzót, mivel túl közel volt a karhoz, ami bevonzotta.
- Mit szólnál ahhoz, ha mi ketten... játszanánk egy játékot? Amolyan felmérés. A játék neve: Shikomi doktor feldob valamit, Shuu úrfi magához vonzza. Mekkora súlyú anyagot képes tehát a karod bevonzani - gondolata megosztása után széles vigyor húzódik az arcán., majd tapsol egyet, mint aki mindezt egy nagyszerű játéknak tartja, amit csak egy zseniális elme találhatott ki.

**Amori Shuu** Szomb. Okt. 15 2016, 01:01

A háttal ülő férfi kezei között valami éles csikorgásba kezdett. Shuu összeszorított fogakkal hunyorogni kezd, majd kezeit füléhez emeli. Talán szitkozódott is volna egy kellemeset, ha épp nem a szervezet egy rangosabb személye akarná őt látni. Ugyan nem ismerte ezt az orvost, valahonnan, oly ismerős volt a neve. Mikor a doktor megfordult, majd mosolyogva köszönti a fiút. Shuu az úrfi jelzőre ismételten, ahogy eddig mindig, most is elvörösödik némiképp, majd helyet foglal a doktorral szemben a kínált széken. Az előtte lévő asztal számos eszköznek adott jelenleg otthont. Számos tű, fiola és egyéb olyan kellékeket látott ifjú shinobink, melyek beleillenek egy jól felkészült, ám mégis kissé rendetlen orvos szerepébe. A mellettük lévő asztalokon különböző üvegcsékben kavarogtak és fortyogtak a különböző színű és szagú vegyületek, ám Shuu nem akart rákérdezni. Tudta jól, ha választ is kapna az orvostól, az talán órákat is igénybe vehet.
Az orvos azonban, látszólag, örült Shuu társaságának, mi több, várta már ezt a pillanatot. Lelkes léptekkel tudta maga mögött az asztalt, s közelítette meg a székében ülő fiút.
- Had lássam, a saját szememmel - mondta, majd ráfogva a fiú mechanikus karjára, majd lassan forgatni kezdte. Szemlélte a tökéletes illesztéseket, a mesterien megmunkált lemezek tökéletességét, melyek Shuu karját alkották, mely a fiú tudtán kívül az orvos két keze munkájából keletkezett. Shuu ugyan azt hitte, az orvos most látja először a fiút és a kezét, mégis úgy tűnt, mintha Shikomi doktor pontosan tudná, melyik csavar hol illeszkedik a fiú kezében.
- Ugyan, csak egy aprócska változtatást hajtottam végre. Semmiség csupán. - szégyenlősködött Shuu, mire a doktor egy csavarhúzót ragadt a szájába, s két kezével, elsőre leválasztotta az illesztéseket, s Shuu kézfejét az asztalra helyezte. A csavarhúzóval a körlap üres részében kezdett kutakodni, mire a beleépített elektromágnes magához vonzotta az eszközt, s erősen tartani kezdte.
- E...ezer bocsánat - dadogta Shuu, majd némi chakrat koncentrálva, megszüntette a mágneses teret csuklója körül, s ezzel visszaadta a doktornak a csavarhúzóját. Ám Shikomi doktor másképp reagált, mint ahogy azt az ifjú feltalálónk sejtette. A doktor csodálattal kezdett beszélni a karba épített mágnesről, s újabb, sejtelmes mosoly vetült ki arcára, melynél talán csak a lencsék villanása mögött megbúvó szempár rémisztően sötét és dermesztő tekintete tudott csak felülmúlni. Shuut kirázta a hideg, s végigfutott a hátán, mikor a férfira nézett.
Shikomi doktor ekkor hátrébb állt, majd ijesztően nyugalmas, mégis hidegrázó hangján egyfajta felmérést ajánlott fel a fiúnak. Kíváncsivá tette az elektromágnesben rejlő lehetőségek, azonban lehet, hogy a fiú most csalódást fog neki okozni.
- Az igazat megvallva, csupán a csuklómat voltam képes eddig eltaszítani és visszavonzani, más opció nem is jutott nagyon az eszembe. A bányában lévő munka elég sokat vesz ki belőlem, még a Vaspáncél használatával is. Azonban, miért is ne? Tegyünk egy próbát. Mégis, milyen eszközökre gondolt, elkapás céljából?
Shuu ezután csöndben maradt. Talán túl soknak érezte magát, s miért is lenne kíváncsi egy doktort a fiú, bányában töltött munkásságára? Azonban most itt a lehetőség, hogy a fiú tovább fejlesztesse a doktor segítségével saját kezét, s megismerhesse a benne rejlő lehetőségeket. Elgondolkodott, s ifjú feltalálónk arcára is sejtelmes mosoly ült ki. Érdekelte, hogy vajon mire is képes ez az eszköz, ha jó kezekben van. Shuu szemei ekkor az asztalon heverő csukló felé néztek.
- Öhm...Esetleg, visszakaphatom a kézfejem előtte? - kérdezte mosolyogva, majd ha az orvos beleegyezik, a mágnes segítségével visszavonzza kézfejét a csuklójára, s visszailleszti a megfelelő pontokban. Miközben kézfejét forgatja, lelkiekben rákészült, hogy teljesítse a doktor tesztjét, s chakra behatásával, képes legyen vonzani és taszítani, a Shikomi által felhasznált tárgyakat.

Terumi Mei Hétf. Okt. 17 2016, 21:23

A doktor egy vicces grimaszt öltött az arcára, amikor bocsánatot kértél tőle.
- Semmi baj, Shuucska - talán az újabb becenév kicsit több a soknál és meg is lepődtél rajta, főleg hogy ez úgy hatott, mintha a doktornak lenne egy kis ferde hajlama. Ami egyébként nem igaz, csupán annyira szórakozott, hogy néha megfeledkezik magáról. Biztosan szakmai ártalom.
A doktor észre sem veszi, hogy a csuklót magával viszi egy méterrel távolabb az imént elcsent csavarhúzóval együtt, s valami után kutakodik az egyik fiókban. Újabb csörgés, és zörgés veszi kezdetét, de amint a doktor visszafordul feléd, még mindig nincs semmi sem a kezében. Talán annyira lelkes lett az iménti eseményektől, hogy maga is megfeledkezett arról, hogy mit szeretne valóban.
- Á, a csuklód! Persze, persze, megkaphatod, hiszen a tiéd. Ki tudja, az én kezemben mi történne vele. Lehet hasznosabb lenne, mint az enyém, okosabb és érdekesebb dolgokat írnál le vele a ceruzámmal a kezedben, mint én - nevet fel szinte meg sem gondolva, hogy miről beszél. Eszmefuttatásodra és kérdésedre megáll egy helyben és figyel, majd mintha egy villanykörte gyulladt volna ki a feje fölött, felmutatja mutatóujját, s cuppant egyet.
- Ismeretlen. Teljesen anonim. Mondjuk úgy, hogy a kicsitől a nagyokig. Aztán ha bejön, bejön, ha nem, hát nem. Ha lehet, akkor lehet, nem feltétlen kizárható - számodra teljesen logikátlan volt, amit mondott, mígnem az előbbi csavarhúzót a füle mellé nem emelte.
- Lássuk csak. Aki a célt akarja, annak az eszközt is akarnia kell! - a csavarhúzóval megvakargatja a bozontos haját - úgy tűnt, mint aki egyébként nem aludt eleget, különben is az őrültet csak egy hajszál választja el a zsenitől, erre mindenki rájöhetett akkor, amikor legalább másodjára találkozott a doktorral, és Shuu... nos, Shuu azok közé tartozott -, lehet nem volt elegendő a kávéadag. A csavarhúzó végül meglendül a kezében, s egyenesen hegyével feléd száguld. Megijedsz, nyilván, ha van benned elég félsz, de ha nem, akkor idejében magad elé kapod a karod, s elhárítod a veszélyt.
- Ez eddig könnyű. Lássunk valami nagyobbat - a doktor megáll újra háttal, az asztalkáról odébb rakosgatja a tűket, majd egy fém tálcát emel fel, s dobja meg lágyan, hogy magadhoz vonzd. Ha sikeres az elkapás, akkor csak ujjong, majd újabb tárgyak után nyúl. A fém tálcát követi egy mozsár, amiben növényeket morzsolnak; fémhenger, melyben piszkavasakat tárol; egy kisebb fém boroshordó, melyet díszítés céljából tartogat, ámbár már elég nehezen dobja azt fel; a legvégén pedig a sarokban található páncélszekrénnyel próbálkozik. A doktor hátulról mulatságos látvány lehet, ahogy próbálja odébb húzni a meglehetősen nehéz tárgyat, csípője ide-oda ring, sarkával pedig megtámaszkodik a szekrény két szélén, ezzel persze maga is tudja jól, hogy a húzás és tolás két ellentétes hatást ér el, és egyébként sem fog vele sokat haladni.
- Shuu... Shuu... segíts... azt a mindenit neki, hogy ez mennyire nehéz! - eláll tőle, majd megtörli izzadt homlokát, miközben mélyen sóhajt egyet, majd legyint maga előtt a szekrény felé, hogy minden a szekrény hibája, amiért nem volt hajlandó megadni magát.
- Te fránya! Ott maradsz - nem mintha bárhova is menne. A kávéhiány ezek szerint az ember legősibb ellensége. Mindenféle hülyeséget kezd el tőle magyarázni, olyanokat, amit ő maga ért, de semmi értelme.
- De legalább ebből sok mindenre rájöttünk. Ha képes vagy magadhoz vonzani a tárgyakat, akkor arra is képes lehetsz, hogy... mire is? Mond el nekem - sürget, kezét lóbálva.

**Amori Shuu** Kedd Okt. 18 2016, 23:42

A doktor egyre nagyobb beleéléssel kezdett beszélni Shuu feladatairól, s az elkövetkezendő tesztről. Shikomi doktor egyáltalán nem tartozott a józan eszűek csoportjába, ám ugyanez elmondható a vele szemben álló ifjú feltalálóról is, így ezen tényezőn nem igazán tudott kibukni. Valahol minden zseni őrült a maga módján. S minden őrült a maga módszerei közül válogat. Ha pedig Shikomi doktor a fiú kezébe épített elektromágnest akarta tesztelni,a fiú megtett mindent annak érdekében, hogy sikeresen teljesíthesse azt. Shikomi hirtelen elhajította kezei közül a csavarhúzót, melynek éles vége a fiú felé szegeződött, s vérszomjasan közelített felé. Ugyan Shuu reflexszerűen maga elé rántotta robotikus karját, rá kellett jönnie a mostani gyakorlás nem a túlélésről szól, hanem az elektromágnesben rejlő lehetőségek kiaknázásáról. S ha a kezét képes méterekre eltaszítani, ez a kis eszköz sem lehet akadály. Chakrat koncentrálva az elektromágnesbe, megszűrte a lemezeken áthaladó hullámokat, s alkarja felé irányítva egyfajta taszítómezőt hozott létre, mely képes volt eltéríteni az eszközt, alig húsz centiméterre karjától, majd beleállítani a padló faburkolatába.
Shuu elégedetten nézett fel a doktor tekintetét keresve, ám ekkora Shikomi újabb eszközt talált laborjában, melyet a fiú felé hajíthatott volna. A nagyobb fémtálca ugyan nem tűnt veszélyesnek a fiú szemében, így jóval meggondoltabb lépést tudott előkészíteni. A doktor csodálkozására a tálca nem váltott irányt, hanem minta felgyorsult volna, s teljesen a fiú alkarjára tapadt. A tálcát egy kisebb, tömör mozsár követte, majd nem sokkal néhány fémcső.
Shuu ismét maga elé emelte karját, melyet ekkorra a tálca egyfajta pajzsként burkolt be, s lehetőséget adott a shinobi számára, hogy megbújva mögötte, elkerülte az apróbb tárgyakat. A tálca talán túlságosan is jól bevált, ám mikor Shuu kitekintett rejtekhelyéről, hirtelen elengedte a tálcát. A nagyobb méretű hordó, melyet Shikomi épp a feje fölé emelt, nagyobb falatnak ígérkezett, mint amit a tálcával megoldhatna, így újra chakraval indítva el a hullámokat, vonzani kezdte magához, miközben kezét egyre távolabb lendítette. A hordó a technika vonzása alá került, majd oldalas irányt felvéve, elkerülte a fiú. Végül feloldva a mágneses mezőt, megszüntette a vonzást, s a hordót az egyik függönnyel eltakart terem elé hajította. A fémhordó átszakította a függönyt és hatalmas csattanással törte össze az ágyat. Shuu kissé elszégyellve magát tekintett a lyukon keresztül be a helyiségbe, felmérni az esetleges károkat, miközben a doktort, úgy tűnt, korántsem érdekli saját laborjának állapota, ha egy kísérletről van szó. Vérbeli kutatóról volt szó, ki talán a megszállottja a munkájának. Shikomi egy nagyobb és vaskos szekrény mellé sétált, majd nagyobb erőfeszítések árán próbálta mozgásra bírni azt. Shuu nem értette, pontosan mi is a doktor terve, csak nem akarja rádobni a szekrényt, ám úgy tűnt, a doktor feladta. A szekrény túlságosan is nehéznek bizonyult a számára. Azonban Shuunak esze ágában sem volt maga felé vonzani a hatalmas szekrényt. Már a hordó eltérítése is nagyobb erőfeszítéseibe kerültek, melyektől az ő homloka is izzadságcseppektől kezdett ázni, miközben nehezet lélegzett. Közelebb sétált. A doktor újabb hipotézisét fejtette ki épp, melynek végső megoldását a fiúra bízta. Shuu szinte azonnal befejezte Shikomi doktor mondatát.
- Hogy eltaszítsam magamtól. - fejezi be, majd kezét előre nyújtva, az elektromágnesbe megannyi chakrat koncentrálva, egy taszító löketet indított, mely erősen megrendítette a szekrényt, majd hátradöntötte a falnak, körülbelül hatvan fokos szögben megdöntve azt. A polcokon lévő könyvek sorra elcsúsztak, míg az üvegek és egyéb kisebb tárgyak a földre esve eltörtek. Shuu csodálkozóan nézett maga elé.
- Hm...ez talán túl nagy. Azonban, ha szabad megjegyeznem - nyújtotta ki jobbját a földön heverő tárgyak egyike felé, a tálca felé., majd kezére vonzotta azt.
- Ez túlságosan is szembetűnő felfedezés a számomra, hogy hagyjam elveszni a benne rejlő lehetőségeket. Mit gondol Shikomi doktor?

Terumi Mei Vas. Okt. 30 2016, 23:34

A doktor minden egyes apró részletet megfigyelt, majd az állát dörzsölte, mintha csak jól az emlékezetébe égetné, hogy mi is történt a mai kísérlet alatt. Ugyanis ez már maga a kísérlet része volt, ami nem mindig vegyszerekkel zajlik, csak puszta megfigyelésekkel.
A doktor mintha meg sem ijedne attól, hogy tönkreteszed a bútorait, és nem foglalkozik azzal sem, hogy az irodának mondható kis helyiség szinte romokban áll... mindenhol elvétve egy kis darab "belőle", egy fiola itt, egy üvegcse amott, minden szanaszét.
A mutatóujjával kezd el hadonászni, amikor befejezed a gondolatmenetét.
- Taszítás! Úgy van! De nem csak a taszítás a lényeg... - kezdi ezzel, mintha tudományos órát tartana egy diákjának, majd körbejárja a termet, s amit csak tud mozdítani, azt a helyére teszi. Szépen elhelyezgeti az asztalon a kisebb dolgait, melyek nem törtek össze, az összetört darabokat pedig elsöpri az útjából, ha véletlenül az útjába kerülne.
- Ha jobban megfigyeled, most arra használtad ezt az erőt, hogy védekezz, csak azt egy olyan módszerrel tetted, ami a visszájára is fordítja ezt, tehát támadsz. Mert ugyan senkinek nem jutna eszébe, hogy amit magához vonz a mágnes, idővel el is engedi, ugye? Ráadásul nem csak úgy lepottyantja, hanem egy löketet ad neki, ami talán komoly károkat is okozhat. Vegyünk példának sok apró golyót, ami ráadásul hegyes is. Ha magadhoz tudod vonzani, de egy lökettel arrébb is tudod küldeni... el tudod képzelni, hogy az a sok apró, hegyes dolog mire képes? Na most csak ötletelek, de azért képzeld el - motyorog, miközben fel-alá járkál.
- S persze nem ez az egyetlen. Ha magadhoz vonzod a dolgokat, és egyszerre túl sok lesz belőlük, akkor felhalmozódnak, és idővel nem tudod továbbra is folytatni... mit ajánlok? Valami nagy felületet... egyfajta pajzsot, aminek a teljes területe véd téged, hiszen a karod... valljuk be, nem egy hatalmas darab. Eszel te rendesen? - teszi fel a végén kérdését teljesen indokolatlanul, aminek semmi köze nincs az eddigi beszédéhez.
- A legfontosabb az, hogy találnod kell egy olyan anyagot, amelyből meg tudjuk valósítani a teljes védelmed. Hiszen nem lehet akármilyen... fa, vagy egyszerű pléh, ezek könnyedén áthatolhatóak - magyarázza, majd leül végre a székébe.
- Igyál meg egy teát, egyél is valamit, aztán az lesz a legjobb, ha megtaláljuk az anyagot, amit keresünk. Vagy előállítunk egyet!- előveszi a még épségben maradt teáskannáját, két csészét, majd mindkettőbe önt egy keveset, s úgy iszogatja, mint egy úriember. How to Teaparti level száz. Nyammog egy keveset, majd felmutatja a mutatóujját jelezve, hogy akar még valamit mondani, miután egy kis teasüteményt is nyom a képedbe. A fémből készült tálcára néz, mely a teáscsészék és a kanna alatt foglalja el most pihenőhelyét, majd mélyen elgondolkodik valamin. Rád néz.
- Az is bizonyos... hogy a testednek szüksége van a fejlesztésre, ha erősebbé akarsz válni. Márpedig erősebbé akarsz válni, jól mondom? Fogd ezt a tálcát! - lepakolja róla a tárgyakat, majd a kezébe veszi a tálcát.
- Ha jó szögben dobom el, és jobb lenne a látásom, na meg persze elég a lendület, akkor képes lehetek arra, hogy egy patkányt ártalmatlanná tegyek. A te esetedben viszont a patkány nem elég... viszont a mágnessel van elég erőd és lendületed - feláll, majd bemutatja, hogy mire is gondol. A tálcát úgy fogja, mint egy frízbit, majd eldobja cél nélkül. (Hozd vissza, Buksi!) Persze vissza is hozza ő, majd átadja neked.
- Ha sikerül, akkor képesek leszünk arra, hogy egy nagyobb, ugyanakkor hasonlóan könnyű darabot cipelhess a karodon.

**Amori Shuu** Csüt. Nov. 03 2016, 12:35

Shikomi doktornak sikerült, ha nem is hétköznapi módszerrel, de újabb kísérletek és kutatásokat kezdeményezni a fiú számára. A korántsem átlagos doktor a maga módszereivel kezdett neki Shuu ötletének kivesézésében. Egy, még megmaradt tálcát helyezett a fiú által felállított asztalra, majd leültek. Shuu kezéről ekkor már elengedett a lap és leesett. Robotikus kezével teát töltött, miközben a másikkal süteményt tömött a szájába. Mindeközben Shikomi a mágnesesség és a védőpajzsban rejlő lehetőségekbe kezdett bele. Szóhoz sem engedte szinte az ifjú feltalálót, ám ez csöppet sem zavarta. Shuu megtiszteltetésnek érezte, hogy egy ilyen tapasztalt és intelligens orvossal oszthatja meg gondolatait. Valamint megnyerte a hely különleges aurája is a fiút, mely által az Ashita falain belül, mindenki tisztelettudó és segítőkész. Ahogy a kovácsok, s a bányászok, úgy az orvos is nagy figyelmet szentel Shuu számára, mikor a fiúnak kérdése van, s készen állnak szinte azonnal munkához látni. Mintha egy álomvilágba került volna a fiú. Megszűnt az a nyomor, mely kísértette őt tizenkilenc éven át. Megszűnt a fájdalom, mely maga az életben maradás okozott. Immáron nem azért kel fel reggelente, hogy képes legyen meghalni. Shuu élni akar. S élni is fog.
Míg ezen gondolatain elmélkedett, a kezében lévő teáskannát emelte, hogy újból tölthessen a saját, illetve Shikommi doktor csészéjébe, ha kívánná. Azonban a hirtelen fellángolás következtében nem számolt robotikus kezének erejével, s ujjaival összetörte a kancsó fülét. A kanna az asztalra esett, széttört, a forró tea pedig a hátraugró Shuu lábára folyt.*
- Azt a rohadt tetves... - szorította el fogával mondata végét, nem viselkedhet így egy ilyen férfi társaságában.Megpróbálta lesöpörni combjáról a forró teát, majd miután képes volt a java részét még azelőtt eltávolítani, mielőtt beivódhatott volna nadrágjába, fújt egyet, majd a doktorra nézett.
- Nagyon sajnálom, hogy eltörtem a kancsóját, Shikommi doktor. - hangjában őszinte bűntudat hallatszott, annak ellenére, hogy néhány perccel ezelőtt a fél irodát leamortizálta. Shuu letekintett nedves nadrágjára, majd felhúzta fel szemöldökét.
- Ez azért mégis csak kínos, egy kicsit - mosolyodott el. Nem indult haza átöltözni, épp egy kísérlet közepén, ilyenekkel nem foglalkozhat. Fontosabb volt az, amit a doktor kezdett ismét ecsetelni. Shuu töprengeni kezdett az elkövetkezendő lépésein, miközben szemeivel Shikommit figyelte. Az orvosnak ismét igaza volt. Ha Shuu képes elegendő lendületet vinni egy dobásba, akkor azzal képes lehet komolyabb károkat okozni, mint a kilőhető kézfejével. Az orvos elhajította a strapabíróbb tálcát, ám az ő erejéből csupán néhány métert szállt a tálca, majd elegánsan a földre esett. Épp indult felé, hogy visszahozza, amikor Shuu mellélépett, majd bal kezével némiképp megállította a férfit.
- Doktor, megengedi? - teszi fel magabiztosan kérdését, majd jobbját előre emelve, félszemmel hunyorítva, megcélozta a tálcát, s épp annyi chakrat koncentrált a kezében lévő mágnesbe, hogy a kézfej előrezsállva, megragadja a tálca szélét, és egyenesen a kezébe húzza azt. Jó néhány méterrel odébb állt az orvostól.
- Hm. Szóval lendületből hajítsam el a tálcát? Megpróbálom - szólt, miközben szemeivel az eszközt figyelték, majd határozott tekintetével a terem végébe tekintett. Ha jó irányba képes elhajítani, akkor akadálymentesen végigszállhat a nagy termen is akár. Csupán jól kell dobnia. Shuu feldobta némiképp a tálcát, majd alkarjára vonzotta, s hátrahúzta. Szemével még egyszer a célpontot figyelte. Előre lépett, miközben chakrat vezetett az elektromágnesbe, s amikor kezét előre tolta, hirtelenjében eltaszította a fémtálcát. Lelki szemei előtt ott suhant a tálca, végig a termen, s erősen a falba csapódva, szinte darabjaira töri a becsapódás felszínét. Azonban nem sikerült annyira az irányt, mint ahogy tervezte, s a tálca oldalas irányba indult. Talán Shikommi doktortól pár méterre suhanhatott el, feltépve egy újabb, gyenge polcszerkezetet, a betonfalba állt. A szekrényen lévő üvegcsék hangos csattanásaitól a fiú tudta, nem sikerült a dobása, s némiképp félve nézett oldalra. Látta az orvos valószínűsíthetően riadt fejét, majd a falból kiálló tálcát.
- Háát... - vakarta meg fejét - Sajnos elsőre nem szokott sikerülni. - mosolyodott el némiképp, ám félt a doktor reakciójától.

//*Egyfajta easter eggként funkcionáló rész, mely a fiú baleseteinek és a folyamatos átalakulásaira adhat majd utalást. Néhol a sors előre megjelöli ifjú, s olykor fél..kétbalkezes feltalálónk tragikus leépülésének következő állomását.//

Terumi Mei Vas. Nov. 13 2016, 00:50

Shikomi nagyon mélyen beletemetkezett a tudomány mesterségének űzésébe, ezért is tűnt úgy, mintha egy teljesen másik világban járna a felhők fölött úgy kétszáz méterrel, mert olykor azt se hallotta meg, ha valaki az ő nevét szólította kintről. Amikor pedig bekukkantott az illetéktelen behatoló, és meglepetten látta, hogy a doktornak vendége van, azzal a lendülettel távozott is ijedten, nehogy a végén a doktor seggbe rúgja, amiért engedély nélkül megleste, miben mesterkedik. Nem mintha mesterkedne is bármiben.
Arra viszont felfigyelt, amikor a teaöntés közben összetörted a kancsóját, de ő a bocsánatkérésedre is csak az álla simogatásával felelt.
- Semmi baj nincs, Shuu úrfi, a kancsó pótolható veled ellentétben - egy kicsit sem bosszantotta a tudat, hogy egy porcelánkancsót el kellett veszítenie a procedúra következtében.
- Ami azt illeti, ne is sajnáld, ez is csak egy jele annak, hogy a kezed működik, és ennél nehezebb anyagok összetörésére is képes lehetsz... amennyiben szeretnéd, ehhez persze fejlődnöd kell, amit az idő során így is, úgy is el fogsz érni - teszi hozzá. A vizes nadrágod egy cseppet sem érdekli, egyébként is furcsán venné ki magát, ha a szeme épp abba az irányba állna, amerre a tea folyt, és az a folt eléggé közel van egy olyan ponthoz, ami egy férfinak igen becses kincse. A doktor abban a fényben egy perverz állatnak tűnne, amin rondít az a helyzet, hogy ráadásul doktor! Gondolatban csak legyint egyet, hogy majd megszárad, ne törődj azzal a kis nedvességgel, nem befolyásol a "küldetés" sikerességében.
Amikor a doktor a tálcával pepecsel, hirtelen megugrik, amint magad felé vonzod a tálcát.
- Szinte már el is felejtettem, hogy milyen képességekkel ruház fel téged a karod - vagy csak annyira belemerült a saját munkájába. Még jó, hogy azt nem felejti el, hogy reggel tiszta alsóneműt vegyen fel.
- Lendületből - feleli a kérdésedre, majd csillogó szemekkel nézi, ahogy a tálca megindul a kiszemelt célpont felé, azonban az irányt vált, és összetör vele egy szekrénnyi üvegcsét. A doktort ez sem zavarja, mivel már a műhelye romokban hever, egy plusz törmelék nem hozza el a világvégét.
- A világ meghódítása sem sikerül egy perc alatt, nemde? Talán az anyaggal van gond. Túl könnyű, és túl könnyen vált irányt, és nem is a chakra hozzáadásával van a gond. Azonban, ha... - emeli fel a mutatóujját, majd az asztalához siet, és leborít mindent, ami szerinte feleslegesnek tűnik rajta; egy kis lom már nem számít.
- Ha képesek vagyunk egy olyan anyagot létrehozni, ami tömegében nagyobb, ámde mégis könnyű, ugyanakkor annyira erős, hogy áttörhetetlen... akkor az már több, mint siker. Shuu úrfi, mi a közös az ásványokban? - teszi fel hirtelen a kérdését, amire köpni-nyelni nem tudsz hirtelen. Biztosan van rá valami elméleted, csak nem tudod, melyiket mond, hogy meggyőzd vele a doktort, és egyébként sem vagy tisztában a gondolkodásmódjával.
- Az ionok! Minden ásvány leírható egy képlettel, akkor miért ne alkothatnánk meg a sajátunkat akár meglévő ásványokból, akár létrehozottakkal? Mond csak, Shuu... mi lenne neked a megfelelő? Mit szeretnél pontosan? - már elő is vesz egy papírt, amire egy bonyolult képletet kezd felrajzolni.
- Amíg ennek megvalósításán dolgozok, a legegyszerűbb, amit tehetsz, hogy a tálcához hasonló eszközökkel gyakorlod a pontos célzást. Bármivel, ami kedvedre való - mutogat, szinte fel sem nézve a papírról. Kérdéses, hogy tud ekkora lomban dolgozni... de egy zsenit senki se akarjon megérteni, az ő asztaluk és laborjuk mindig tele van lomokkal.

**Amori Shuu** Vas. Nov. 13 2016, 16:21

A doktor egyre nyíltabb, egyre érdeklődőbb, de annál is inkább, egyre sötétebb terveket kezdett szőni a fiú társaságában. S ahogy ezen ötleteik a valóságba próbálták elhelyezni, az iroda egyre inkább változott át egyfajta hadszíntérré. A két kutatót látszólag ez, nem érdekelte. Elvégre a rend nem a fő jellemzője egy zseninek sem. Szeretnek rendetlenségnek csúfolt saját rendszernek felépített környezetben élni, elvégre, az, hogy egy helyre van bezsúfolva sok minden, még nem kupleráj, csupán egyéni kényelmi zóna, mely lehetővé teszi számukra a szükséges tárgyak elérését. Shikomi igazat mondott, s ez Shuuban újabb potenciális egonöveléssel járhatott. Valóban, az ő szerepe pótolhatatlan az Ashita keretein belül, ezzel együttesen a tényt, miszerint rengeteg dolga lesz még élete során, folyamatosan fokozta a késztetést az újítások irányzatába.
- Természetesen fejlődni akarok, Shikomi doktor. Fejlődni, hogy saját tudásommal együtt felemelhessem a szervezetet az egekbe, hogy ezzel meghálálhassam Toru-sama önzetlen segítségét. Az én utam, hogy megerősödve a világ legfejeltebb szervezetének címére emelhessem az Ashitat.
Shuu ezután némileg letörölte a derekára öntött teát, ám a foltot nem volt képes eltakarni. Látszólag azonban, csupán őt zavarta a tény. A doktor az asztalához ült, majd papírost vett elő, hogy elkezdje kidolgozni a tökéletes anyagot. Az anyagot, mely
- Könnyed, mégis masszív. Kötéseiben oly szorosnak kell lennie, mint a legmasszívabb páncélnak. Mégis, a chakrat könnyedén vezesse. A fém tulajdonságait fel kell erősítenünk a chakraval, hogy tökéletes vezető lehessen az elektromosság, valamint a hő és a fagynak is, s képes legyen mindezt elvezetni. Itt most nem csupán a pajzsra gondolok, Shikomi doktor. Hanem egy sokkalta nagyobb lehetőségre. Meg kell találnunk a tökéletes ötvözetet. Képzeljen el egy páncélt, melynek nem árt sem fagy sem tűz, de még a villámot is elvezeti. Egy gépet, melynek sem a természet, sem az ártó shinobik nem okozhatnak gondot. Egy mechanikus teremtmény, mely megóvhat minket bármitől és bárkitől. Olyan anyagot kell alkotnunk, mely ötvözi a tökéletes fémeket a chakraval. Páratlan erő lehet ez az anyag az Ashita kezében, doktor úr.
Shuu eközben a kezébe vett, pontosabban az alkarjára tapasztott tálcát mozgatja meg némiképp, majd derekát rendesen hátrafordítja, lábával megtámaszkodik. Jobb kezét hátrahúzza, végül a bal lábával előre lép, s nagy lendületből, elhajítja ismét a tálcát. Megpróbált jobban ügyelni a tálcára, s némi chakrat vezetni bele, hogy némiképp koordinálhatóvá váljon az elhajítás után. A fémtálca sebesen száguldott előre, immáron majdnem a jó irányba. Elvégre Shuu shinobi volt, s annak ellenére, hogy nem a fegyverhajítás volt a specialitása, affinitása ugyanúgy volt, mint kortársainak. A tálca sebesen száguldott a fal felé, majd meghajolva, megtörte a falat, s hangosan a földre esett. Shuu odalépett, majd szemügyre vette a meghajlott eszközét.
- Hm. Ez valóban nem húzta sokáig. Jobb lesz tényleg új alanyt találnom. - léptei körbesétálják a feldúlt irodát egyszer, majd még egyszer. Ugyan nem akar túlságosan is tovább pusztítani, találnia kell valamit, ami megfelelhet a célnak.Először egy nagyobb vasládához lépett oda, melynek teteje félig oldalra volt csúsztatva. A láda üres volt, s látszólag rég tárolt benne bármit is a doktor. Shuu meg sem próbálta megemelni a lábát, s a tetejét, jobb kezét felé emelte, majd megpróbálta a chakraval átitatott mágnesen mező segítségével felemelni a fedőt. A keze megremegett, majd miután nagy nehezen megmozdult a láda teteje, továbbcsúszott, s teljesen leesett a földre. A mágneses mező azonban aktív volt, így a súlynak köszönhetően, maga Shuu indult előre, s esett egy hatalmasat a ládán át a földre, kezével rátapadva a fedélre. Csupán miután megállt, volt képes módosítani és kikapcsolni a mágneses mezőt, s megszabadulni a fogságból. Továbbsétált a fiú, míg végül egy hordó mellett állt meg, melynek a fából készült tetejét vaslemezek szegélyezték. Átmérőre talán hatvan centiméteres lehetett, vagy talán nyolcvan. Súlyra ugyan nem a legkönnyebb, de az elektromágnes és a chakranak köszönhetően, valamint a robotikus kéz erejének, sikerült felemelnie, s némi lendületet venni vele. Jobb alanynak tűnt, mint az előző próbálkozása. Újra fordult, majd lépésből hajította el a lemezt. Azonban ügyelt arra is, hogy a belevezetett chakra segítségével kapcsolatban tarthassa az elektromágnessel, így képes lehessen visszavonzani is azt, mielőtt belecsapódna a falba. Ahogy pár méterre került a betonfaltól, a fiú megváltoztatta a polaritást, s vonzani kezdte a tetőt. A száguldó fedő lassult, majd szinte megállt a levegőben, forgási irányt változtatott, s elindult visszafele a chunnin felé. Shuu megtorpant, majd egy belső sugallatra elhajolt, mire a fatál elsuhant felette. A fellobbanó haját elsuhintotta a lemez, majd a mögötte lévő szekrénybe állt. Shuu kiegyenesedett, s a kezébe koncentrált chakraval kiterjesztette a mágneses mezejét, és szó szerint kitépte a polcok közé állt lemezt. Kicsit kisebb ívben hajította el ismét, majd körülbelül tizenöt méteres távolságból, újra visszavonzotta, ügyelve a sebességre és a lendületre. Kezét maga elé tartva várta, hogy a fedő rátapadjon kezére. A fedő azonban nem állt még meg, így Shuut a seggére ültette a lendület. Felkelt, leporolta magát, majd a pajzsot maga mögé emelte.
- Na majd most!

Terumi Mei Szer. Nov. 16 2016, 14:20

Amikor beszélsz, a doktor csillogó szemekkel néz rád, bizakodva, mintha tényleg benned látná a szervezet utolsó mentsvárát. Nem mintha romokban heverne a "vállalat", de azért mégis jó hinni valakiben, hogy nagy dolgokra hivatott és képes is arra, hogy kihúzzon a hullámzó f*skupacból.
- Helyes! - kócolja össze a hajad, majd újra visszaborul a képlet felé. Igazából még nem tudja, pontosan milyen ásványokat fognak ötvözni, de arra már van egy terve, hogy hogyan, és ezt próbálja most megalkotni. Miközben beszélsz, és arról tartasz beszámolót, hogy milyennek kell lennie a pajzsnak, beleötvözi a chakrát is. Persze itt elgondolkodik egy időre, hogy mégis hogyan tudná ezt megvalósítani, de amikor rád néz és eszébe jut, hogy a szervezeten belül nem csak te vagy az egyetlen, aki chakrával megáldott képességekkel rendelkezik, tovább folytatja, amit elkezdett. Most már biztos a sikerben, s abban, hogy több ember van a szervezetben, akikkel képes ezt kipróbálni. Szükség lesz magára a használóra, aki Shuu, és szükség lesz egy támadóra, aki bárki lehet, aki chakrát tud használni.
- Ember még nem alkotott olyan fémet, ami képes lenne minderre, amit felsoroltál. Legalábbis én nem tudok róla. De, bízzuk ránk és a véletlenre! - lelkendezik, és örül annak, hogy végre egy nagyobb kihívás előtt áll. Eddig sosem kapott olyan megbízásokat, ami ennyire nehézkes lenne, mivel ha valaki rendelt tőle valamit, izzadságcsepp nélkül megalkotta, a többieknek már csak az volt a dolguk, hogy többet gyártsanak belőle. Ez viszont nem egy nap lesz.
- A mi körünkben szokás mondani, hogy az Ashita sem egy nap alatt épült! - és mennyire igaz. Ha Toru-samának már akkor is olyan nagy befolyása lett volna, mint amikor elkezdte, akkor talán már első nap itt járt volna a szervezet. De minden nagyfőnök kicsiben kezd, majd onnan terjeszkedik tovább, elvégre szüksége van az ismeretségre, az emberek toborzására, olyanokra, akiket megfelelőnek és alkalmasnak talál a pozíciók betöltésére. Mára pedig... csak rájuk kell nézni. Talán az egész világon ők a legnagyobb fegyver-és kütyügyártó szervezet.
A doktor pihenésképp téged figyel, néha megugrik, amikor zörejt hall, vagy a lemezke hirtelen törését a falban. Akkor veszi csak észre jobban, hogy az irodája, vagy az irodának nevezett katyvasza romokban hever. Meglepődik, de semmi mást nem mond rá, csak megvonja a vállát... úgyis vannak emberek, akik ezt feltakarítják. Mondjuk Ő. Mert senki más nem nyúlhat a cuccaihoz, s csakis ő tudja, hogy mi hova kerül. Úgy tűnik, rengeteg dolog a kukába fog.
- Nos, Shuu úrfi, jobb lenne, ha a következő teendőidet a műhelyben végeznéd el, addig én átveszem a takarítóbrigád szerepét. Nem, nem kell segítened, és ne szégyelld magad, csak foglalkozz a magad elé kihelyezett céllal! És természetesen érd el! Ha szükségem lesz rád, értesítelek - hangtónusa bár komolyabb volt, nem veszített a szórakozottságából, de megértheted, hogy neki is most idő kell, és dolgozni szeretne.

**Amori Shuu** Csüt. Nov. 17 2016, 01:30

Shuu egyre jobban kiélezte érzékeit az előtt lebegőt tárgyra, majd lassan, némi chakraval, képes volt ismét egyre távolabb juttatnia a székdarabot. Mikor jó néhány méterre eltávolodott, fordítva a polaritáson, újból maga felé vonzotta azt. Shikomi doktor mindeközben teljesen belemerülvén saját munkájába, látszólag élvezni kezdte helyzetét. Ugyan a fiú nem látta igen sokat még az előtte ülő férfit, azonban azt felismerhette, hogy a férfi remegő keze, a folyamatos mellékcselekvések, és az állandó módosítgatása annak, amit a papírra vetett, arra ad indokot, hogy a férfi rég végezhetett valami olyat, amihez minden tudására szükség volt. Ugyan a fiú legszívesebben segített volna neki, elég volt egy pillantást vetnie a papírosra, majd ráeszmélni, számára ezek a betűkből összekötött alakzatok egyelőre távoliak maradtak. Neki máshol kell most megfelelnie.
A kezébe véve a tányért, némi lendület után újból elhajította, ám ekkorra megpróbálta nem csupán utolérni a chakraval a szálló objektumot, hanem a kezdetektől fogva erős szorítás alatt tartani a chakrajával, s épp annyit engedve a reptetésnek, amely viszonylag gyorsabb tempót jelenthetett. Az ülőke lassan megállt a levegőben, s ismét a fiú kezébe tért vissza,
- Hát majd akkor mi megalkotjuk azt. Megtaláljuk a tökéletes vegyületet ahhoz, hogy az Ashita a legfejeltebb szervezetté nőhesse ki magát. Számos különleges ásványt hordoz magával a föld, még ez a hegy is. Olyan kőzetek, melyeket talán még senki sem láthatott korábban. Shikomi doktor. Ha egy kő képes arra, hogy száz méterre a föld belsejében is fényt áraszthasson ki magából, akkor kell lennie olyannak, amely képes arra, amit mi akarunk. Ha képes egy kő, mely egy energia forrása, működtetni egy egész várost, akkor léteznie kell olyan kőzetnek is, mely alkalmas a további kutatásaink tesztelésére. Számos speciális energia áramlik a világ minden pontján. A talpunk alatt is efféle kőzetek lehetnek. Ha képesek vagyunk felkutatni mindezt, a kövekből képesek lehetünk megalkotni a tökéletes vegyületet, a tökéletes fémet. Képzelje el, ha az acélt kevernénk egy olyan kővel, mely sokkalta könnyebb formázást és egy kisebb tömeg ellenére is ellenállósága megmaradna. Képzelje el - ekkor a nyakán lógó aprócska ékszer felé nyúl, majd a nyakéket ujjai köré fonja - Ha a csillagból eszközt kovácsolhatnánk. Az energiaforrás hány és hány itteni eszköznek adna egy olyasfajta pluszt, annyi erőt, hogy azok akár maguktól is működhetnének. El kell jönnie a városba, Shikomi doktor. Látnia kell, mire is képes a csillag. Ha képesek lennénk...akár páncélt gyártani a kőzetből. Nem kellene többet aggódnom a betegségem végett - Shuu kijelentése némiképp önzően hathatott, s talán ha a fiú nem is, a doktor ismerhette a választ, miszerint a csillag használata épp oly kártékony hatással bír, mint a fiú ritka betegsége. S a tényt, hogy a fiú teste előbb, vagy utóbb, de pusztulásra van ítélve. Ám a kitartása, s a remény sugara eddig is hihetetlen dolgokat művelt eddig vele. Ki tudja, miféle erők lakozhatnak még benne? Milyen lelkiereje lehet, ha képes volt megannyi év után felállni, s most izzadva, verejtékezve edzeni csak azért, hogy másoknak, s saját magának is bizonyíthasson. Ssuu számára az Ashita egyre jobban vált lelkierejének védőfalává, s egyre többet akart tenni, hogy saját kezeivel óvhassa ezt a falat. Hatalmas áldozatokat hozott a halálraítélt ifjú, s tett lelkierejéről tanúbizonyságot. Shuu élni akart és élni is fog, amíg a sorsa saját kezében van.
Az orvos kérésére a fiú elhagyta az irodát, ugyancsak a talán nyolcadik noszogatásra. Minden lépténél lehajolt, hogy egy korábban levert, eltört tárgyat felemelhessen, s a vélhető helyére visszatehesse. Ám Shikomi hajthatatlanságának köszönhetően, kisétált a teremből, majd a felvonóval visszatért a bázis utcáira. A műhelybe sietett, hogy papírt és ceruzát vehessen kezébe, majd a doktorhoz hasonlóan, ő maga is tervezgetni kezdett.
Órák teltek el, mire a megszámlálhatatlan papírgombolyag között a fiú befejezett egy rajzot, majd az asztalra csapva egy hangos
- Ezaz!-t elkiáltva, kirontott az irodájának beépített helységből, a nagy sietségben azonban bal lábával egy erőteljeset rúgott az egyik asztal szélébe.
- Meg hogy azt a kettéba... - szívta fel magát, s próbálta türtőztetni fájdalmát. Végül némi benső anyázást és világgyalázást követően a benn lévő kovácsok felé folytatta útját, immáron jóval lassab tempóban. Sántikálva bicegett a megtermett férfiak közé, kezeiben papírost szorongatott. Arcán a boldogság minden vonása megmutatkozott, ahogy elégedetten helyezte le a papírost a munkások elé. Keszekusza rajzait ugyan nehezen lehetett kivenni első körben, ám Shuu magyarázatát követően teljesen átláthatóvá vált a vázlat.
Egy, pontosabban négy fél ívelt pengéket helyezett 90°-os forgatással egymásra a fiú. A pengék ezáltal egy tökéletes kört rajzoltak ki. A pengék hosszúságukban negyven, míg széltükben tizennyolc centiseknek jelölte a fiú. A pengék íveiben egy kisebb hullám is jelezve volt, az aljuk pedig lyukas. A lyukakon egybefűzve a négy pengét tökéletesen össze lehetett csukni, a hullámnak köszönhetően pedig megragadtak a megfelelő szögben. Ennek a finomításának érdekében a fiú szinte azonnal egy kisebb, rugókkal összeszerelt mechanikát tervezett, mely chakra behatására aktivizálódott, s a pengéket a megfelelő szögbe terelte. Az eszköz tervezete készen állt, immáron a kovácsokon és az ő fáradozásain múlott a végső stádiuma a kísérletnek. Shuu ez idő alatt megkereste a műhelyben a számtalan vas és fémtárgy között azt a lemezt, mely a legalkalmasabb lehet a gyakorlásra, s a leginkább hasonlított méreteiben és súlyában a kívánt eszközre. A lemezt felkarolva kisétált a máhelyből, át a hídon, majd a Vezetőségi torony alatti nagyobb területen, a sziklafallal szemben felállva, tovább gyakorolta a lemez elhajítását, chakraval történő taszítását és vonzását. Az elektromágnes remekül működött, ám Shuu sohasem tartozott azok közé, akik képesek voltak a célban megállni. Amint befejezett valamit, szinte azonnal valami újabbat, jobbat akart elérni.

Terumi Mei Vas. Nov. 20 2016, 12:26

- Persze, hogy megalkotjuk! Nem kerül sokba ötvözni az elemeket... ha annak idején az ember rájött arra, hogy a víz és a föld keresztezéséből sár lesz, vagy egy darabka föld és tűz felhasználásából akár gyémántkeménységű anyagot is létre lehet hozni, akkor miért ne tudnánk mi megalkotni egy újabb elemet? - a doktor lelkes volt, régi feljegyzések és elméletek éltették most a gondolatait, ezek alapján tudott előrébb jutni ő is a terveiben. Most már teljesen biztos volt abban, hogy sikerül.
- Veled az oldalamon világot rengetünk az új felfedezéseinkkel! - néha úgy tűnhet, mintha teljesen magának akarná a dicsőséget, de miért tenné ezt, ha tudja, hogy potenciális tagja vagy a szervezetnek? Egy ellenséged sincs az Ashita szervezetén belül, mindenki ismeri a neved és mindenki kedvel, hallgatnak rád, ezért nyilván feltünteti a neved a felfedezések mellett. Egyébként sem szereti a plágiumot.
- Lehetséges, hogy a csillag mindennek a mozgatórugója. Mintha... maga lenne a lélek. Gondolj bele... ha a testünk lelketlen lenne, vajon élnénk egyáltalán? Hiszen nekünk az az éltetőnk - hallott ezt azt a shinobi világról, miszerint valaki képes arra, hogy testek fölött uralkodjon és irányítsa azokat, így a lélek mondhatni egyfajta börtön is azok számára, akik elértek valaha valamit az életükben.
- Ne aggódj a betegséged miatt, Shuu. Hamarosan elmúlik - biztat, ezzel persze azt is ki akarja fejezni, hogy lassan, de biztosan megteremtitek a lehetetlent és képes leszel tovább élni az új bőrödben. - Ami pedig a várost illeti, egy sétát majd megejtek oda, amint biztonságosak lesznek az utak és a körülmények - tolja fel a szemüvegét.
A doktor természetesen megköszöni a segítséged és értékeli, hogy továbbra is inkább szeretnél vele lenni, de csak hajtogatja és hajtogatja, hogy most jobb lesz, ha mész, mivel szeretné folytatni a munkásságát, és ehhez pedig most teljes nyugalom kell, valamint egyedüllét. Néha a zsenik annyira belefeledkeznek a munkájukba, hogy egyébként sem tudnak odafigyelni másokra, vagy egy-egy területet képviselnek, amiben nem tudnak mással együtt dolgozni, a munka csak az ő tekintetét és teljes odafigyelését követeli meg.

A férfiak először nem értették teljesen, hogy mit is akarsz a magyarázatodból kihozni, de amikor megmutattad nekik a rajzot és közben mutogattad, mit hogyan, egyre több bólogató és értő fej állt ki a sorból. Amíg te utadat egy nagyobb terep felé vetted, hogy gyakorolhass, addig a munkások hozzáláttak terveid megvalósításához. Egyre ügyesebben ment a lemez elhajítása, és kezdtél ráérezni az irányításra is, bár azon még van mit finomítani. Azért kerültél be a szervezetbe, mert sok lehetőséget láttak benned. Kagemori is tudta, hogy okos vagy, s ha egy technikát megtanulsz, úgyis magadtól fogsz rájönni az elsajátításának a nyitjára. Tudta azt is, hogy minden másra rájössz majd magadtól, amikor itt lesz a kellő idő. Mindig a csúcson kell abbahagyni.

//Itt most megint lezárunk egy szálat, nem sokára folytatjuk. Jóváírok addig neked +16 chakrát!//

**Senju Tobirama** Csüt. Nov. 24 2016, 22:38

Pár nap telt el, legutóbb felbukkant fontosabb eseménysorozat óta, mikor épp műhelyedbe tartottál. Minden a megszokott ütemben ment, semmi különös nem volt, csupán egy furcsa érzés, hogy most talán az eddigieknél is fontosabb, hogy bent legyél. A helységbe érve elsőpillantásra minden normálisnak hatott. Hamar azonban arra lettél figyelmes, hogy valaki gyorsütemben közeledett. Egy fiú volt, aki egy tekercset szorongatva rohant feléd. Odaérve átnyújtotta egy pár mondat kíséretében.
-Shuu-sama? Itt egy tekercs, ami elméletileg önnek nagyon nagy hasznot jelenthet a jövőben.- Nyomta kezedbe az említett tárgyat.
-Azonban nekem most sietnem kell, sok még a tenni való. Kellemes napot!- Viharzott el, egy kérdésnyi időt sem hagyva számodra.
Felnyitva a papír göngyöleget az első sor már szembetűnő lehetett. "Villámló Penge Készítés" Ez állt az elején.
Ahogy tovább kutattad, az iromány felfedte előtted, hogy ez mi is. Egy tároló kialakításáról van szó, melybe eszközöket, fegyvereket pecsételhet a használó. Ennek a pecsétnek nem igazán kell papírformán meglennie, valamint egy átlagos tekercsbezárásnál talán többet is elbír. A kérdés, hogy hogyan tudod ezt megalkotni? Néhány halovány utalás szerepel benne, ám nem szolgál túl sok információval.

"...az elkészített pecsét képes tárolni fegyverzetet, eszközöket..."

Nem egy tanulásra alkalmas írás, inkább csak ismertető jellegű a dolog. Vajon képes leszel ezzel a kis információval is elsajátítani?

//Egy hosszabb posztot kérnék, melyben jelentős szerepet kap maga a technika és az, hogy rájöjjön a karakter, hogyan is tudja megalkotni... blablabla stb stb.. tudod hogyan megy Very Happy

Hajrá!//

**Amori Shuu** Szomb. Nov. 26 2016, 00:16

Shuu nagyon nyújtózkodott ágyában. Mechanikus keze megragadta az ágy szélét, majd kitolta testét, s megkezdte reggeli tennivalóit. Az első olyan reggel, mikor időben lefeküdt, legalábbis az elmúlt három, négy napot tekintve. A dobóeszköz fejlesztésébe feccölt idő megint a pihenés rovására ment, de hát a zsenik már csak ilyenek. Addig nem alszanak, amíg nem érzik munkájuk tökéletességét. Shuu pedig sohasem tudott semmit sem otthagyni, legalábbis olyat, ami csupán félig készült el. Ennek ellenére is egész gyorsan öltötte magára az Ashita falain belül megszokott ruházatát, a fekete dolgozói egyberuháját, valamint a Hoshigakureban kapott chunninmellényét, melynek egyre több reteszébe gyömöszölt már csavarhúzókat, kisebb nagyobb kábeleket, szalagokat ragasztót, csavarokat és minden mást, amire szüksége lehet egy esetleges kisebb szerelés során. Kész szerszámos ládaként sietett végig az épületen, majd áthaladva a vízesés előtti hídon, megállt a korláton, s mély levegőt vett.
- Újabb csodás reggel, ezen a csodás helyen - mosolyodott el hangosan, majd továbbhaladt a lépcsőn lefelé, egyenesen a műhelysorok felé. Belépve az ajtaján láthatta, ahogy a munkások, már kora reggel gőzerővel hajtanak, ám ez elmondható az éjszakákról is, főleg, mikor Shuu hajnalban kezd neki a tervrajzok részletezésének.
- Jó reggelt mindenkinek - köszönt be, majd áthaladva az asztalok és gépezetek között, egyenesen a kialakított irodája felé veszi az irányt. Asztalához érve lehelyezi a kezeiben lévő tárgyakat, majd vizet melegítés céljából feltéve, visszatér dolgos munkásai közé, s az elmúlt napok kísérleteihez várt, szétnyitható fémlemezek felől érdeklődik. Ugyan gyengébb prototípusokkal tökélyre sikerült fejlesztenie a technikát, azonban várta a tökéletes és többszörösen újratervezett eszközt, hogy a kezeiben foghassa.
Nem várt vendék sietett be a műhelybe, egy kisebb fiúcska, aki papírost szorongatott kezei között. Shuunak átadva a tekercset, szinte azonnal rohant tovább, vissza az utcára. Shuu nem értette a helyzetét. Nem ismerte sem a fiút, s nem értette elsőként a tekercs tartamát. Irodájába visszatérve, becsukta maga mögött az ajtót, majd leült asztalához. A vízforralót kikapcsolta, s a lábosban lévő folyadék egy részét mély csészébe töltve, nekiült reggeli teájának. Mechanikus ujjával átfogta a forró csészét, majd óvatosan szürcsölni kezdte, miközben újból és újból a leírást szemlélte. Szemei átolvasták újra és újra a sorokat, agya azonban nem a leírás létrejöttén kattogott, hanem a lehetőségeiben. A chunnin sohasem azt figyelte, miként kell megalkotni valamit, hanem hogy azt miként tudja felhasználni és alkalmazni a való életben. Ugyan így lehet, nem sikerül mindig száz százalékosan elsajátítania egy adott technikát, azonban olyan lehetőségekre is képes felhasználni, melyre talán maga az alkotó sem gondolt. Ebben rejlett Shuu valódi ereje. Sohasem a normát követte, hanem mindent kísérletnek alávéve, a lehetőségek kiaknázására törekedett.
Így volt ez a mostani tekercsben megírt technikával is. Shuu kizárta annak esélyét, hogy valaha is azokat az eszközeit zárja papírosba, melyek bármikor ott kellenek számára. Maga az érzet szükségeltetik ezen eszközeinél.
- Ugye így van, te drága - paskolta meg az övén lógó Elsütőt, miközben szája széles mosolyra kanyarodott. Azonban akadtak olyan eszközök, melyeknél valóban elkélhet egy efféle lehetőség. Szemei ekkor az asztal lábainál ágaskodó, nagyobb táskára terelődött. A vaspáncél összecsomagolt állapotában igen csak nehézkesnek bizonyult, még a munkások tagbaszakadt egyedeinek is nehézkes a mozgatása. Hát még Otumachikkuig mire elszállítják, egy kisebb csapat szükségeltetik, hogy a hat táskát a hegy belsejében lévő városba vihessék. Ezzel a technikával azonban képes lehet a fiú megkönnyíteni saját dolgát, s kiküszöbölni egy újabb felmerülő problémáját a Vaspáncélnak.
A terv készen állt, nekiláthatott a technikai részének.
- Tehát egy pecsétet kell alkotni, melybe képes lehetek elzárni a páncélzatot. Hm...pecsétek... - Shuu visszaemlékezett az akadémiai évek végére, mikor is a Robbanó jegyzetek készítését tanulták. Ugyan betegsége végett nem igazán tudott aktívan részt venni az iskolai éveknek, ám otthon töltött idejét, odaláncolva a csillag szentélye mellé, szinte mindvégig meditálással és olvasással töltött. Valamint rajzolással, de ez most lényegtelen. Vagy mégsem?
Shuu ugyan tudta, hogy a pecsétek egy előre elkészített hordozót jelentettek, amelybe chakrat lehet elzárni. Az anyag elzárása azonban még újnak számított nála. Ugyan chakraval egész ügyesen tudta már irányítani a kisebb s néhol nagyobb tárgyakat, elzárni nem igazán tudta még őket. De hát itt az idő, hogy megtanulja. A fiú igazat mondott, bárki is szánta a tekercset Shuunak, valóban jó hasznát veheti majd.
- Nos, mi a véleménye, kolléga? - teszi fel magának a kérdést. Ilyenkor állatában papírt és íróeszközt vesz elő, s megkezdi gondolatainak megalkotását képi formájában, miközben jókat beszél magával, s meggyőzi vagy épp ellentmond saját véleményének.
- Chakraval kell feloldani a pecsétet, így nem kizárt, hogy azzal is zárható el a tárgy. Hasonlóan a mechanikákhoz.
- Folytasd...
- Van egy adott tárolónk. Ebbe a tárolóba akarunk elhelyezni egy adott eszközt. El kell zárnunk, méghozzá chakraval. Elvégre, ha anyagba vezetve, képes lehet az mozgatni, akkor magába is képes zárni. A pecsét jelenti itt magát a tárolót. A chakraval való feloldás során pedig...hm...na ez jó kérdés.
- Itt talán azért kellhet a chakra, hogy kapcsolatba lépve a pecséttel, kiválaszthassuk az adott tárgyunkat?
- Meglehet. Mintha egy doboznyi rizsben keresnénk mágnessel szögeket. Kiválaszthatjuk azt, amit fel akarunk oldani, és a két chakra közötti kapcsolatban visszahozunk.
- Ebben az esetben a pecsétnek viszont hatalmasnak kell lennie. Egy hatalmas szekrénynek, melyeknek a polcaira pecsételhetjük le a tárgyakat.
- De mekkora ez a szekrény?
- Hát...a puding próbája is az evés...teszteljük le.
- Rendben kolléga - mosolyodott el, majd maga elé tekintve a megannyi rajz között a végleges formáját nézve egy olyan hordozót tervezett a leírásban található pecsét formájához, melyen több gócpontot jelölt meg. A vonalak mentén kialakult folyosókon a tárgyak tökéletesen haladhatnak, így nem akadályozzák a másik mozgatását. Shuu újabb lapot vett elő, majd felfestette a pecsét jelét. Pontos mását rajzolta meg, habár jó néhány papíros került összegyűrve asztalának szélére. Végül, sikerült megrajzolnia. A pecsétet most fel kell töltenie chakraval, pontosabban belevezetve, megalkotni a hordozóját. Bal tenyerét a papírra helyezte, fém jobbjával pedig kézjelet mutatott. A chakraelzáró technika első lépéseit alkalmazva, megalkotta magát a chakrahordozót. Következhet a második fázis. Mielőtt nekikezdett volna, az asztal mellé sétált, majd jobbjával rámarkolt a táska tetején lévő fogóra, s megemelte azt.
- Azt a rohadt, ez milyen b..szott nehéz még mindig. - dühöngött összeszoruló fogai között. Ugyan karja és vállrészének átépítése óta jobbja képes igen csak nehézkes tárgyakat megemelni, lábai és testének többi része azonban igencsak beleremegett a súly megemelésébe. Végül nagy nehezen a széke mellé sétált, s két kezével felemelve mellkasági a táskát, egy
- Pfúú b...sszameg -et eleresztve az asztalra helyezte a táskát. Feloldva a táska oldalait képző drótokat, elengedtek, a fémlemezek pedig a tetris lehetetlen szintjét is meghaladó formációjában, megállt. Shuu újra chakrat koncentrált, majd kezébe fogva az első lemezt, belekoncentrálta a fémlapba. Miután átitatta saját chakrajával a lapot, letette az asztalra, majd a chakraelzárási módszer segítségével a lemezre koncentrálva, elzárta azt a pecsétbe.
- Ez sima - mosolyodott el magában, majd a feloldás jelét mutatva, meg akart bizonyosodni a vaslap állapotáról, s hogy oly könnyen visszakerül az asztalra, mint ahogy eltűnt...
Nagyobb robbanás dobta hátra a fiút. Arcára korom ült ki, fehéres haja pedig az égnek állt. Füstöt köhögve felkelt, majd látta, ahogy a lemezek szétszóródva az asztalán és a földön, sikerült feloldva a chakraját, kitörve a pecsétből felrobbantani. Még szerencse, hogy nem fektetett bele túlságosan sokat.
Lassan de biztosan gyűjtötte össze a lemezeket, majd helyezte maga köré kéznyújtásnyi távolságon belül. Ismét egy lemezt fogott meg, s elzárta a pecsétbe. A feloldásnál azonban ügyelt arra, hogy ne csupán feltörve a pecsétet, kieressze a chakrat, hanem szépen lassan, átvezethesse a pecsétből a kezébe a lemezt. Ezúttal óvatosabban járt el, s épp, hogy engedte szökni a chakrat a pecsétből. Ugyan a lemez lassan átérkezett a pecsétből, ám a lassú átfolyatásnak köszönhetően a lemez igencsak megsínylette, s erősen elgörbült, mire ismét az asztalon termett. További kettő követte hamarosan az egyre nagyobb méreteket igénylő szemetesét. A nagyobb csapkodásra, s magára a robbanásra egy kovács kopogtatott, megnézni, hogy Shuu úrfi jól van e.
- A harminckettes és a tizenötös és hatos és hetesből szükségem lesz majd még egy-egy újabb darabjára. - mosolyodott el, miközben állapotának egészségéről győzte meg a kovácsot.
Visszatérve a munkába a következő lemezt már sikerült megfelelő állapotában előhoznia a pecsétből. A műveletet még kétszer megismételte, számára a hármas egy megerősítő szám volt a sikerről. Nekiláthatott most, hogy lepecsételje a felsőrészt és a karok páncélrészét a pecsétbe. A nyolc lemezt egymás mellé állítva, egyesével eltüntette, elzárva a pecsétbe, majd a derék és törzs része következett. Itt a nyolc darabos páncélzatot képes volt már kettesével is elzárni. Végül a láb, majd fejrész lemezeit is elzárta, s körbetekintett kiüresedett asztalán. Az iménti hatalmas kupleráj alig két nyolc alatt eltűnt.
- Na lássuk akkor - mondta.
- Fel ne robbantsa a műhelyt itt nekem!
- Nyugalom. Uralom a helyzetet - mosolyodott el a vadabb és a kísérleteket jobban élvező, s határokat gyakran átlépő énje, majd a pecsétet az asztaláról lelógatva, s tetejét egy könyvvel támasztva, megérintette a pecsétet, majd néhány méterrel hátrébb szökkent.
A pecsétből konkrétan előugró lemezeket a Vaspáncél technika segítségével összegyűjtötte, majd testének adott részeire építette. Az elzárással még némiképp gyakorolnia kell, mert a csizmatalpának szolgáló lemez úgy mellen verte a fiút, hogy rendesen megtorpant tőle. A másik két érkező lemez már a helyére került, Shuu pedig ismét két lábon állva várt a a többi, leesőben lévőket. Egyre több lemezzel kapcsolódva ismételten össze, sorra építette össze testén a vaspáncélt, mire az utolsó darabja is felkerült a fiúra. Megmozgatta magát némiképp, majd megpróbálta lepecsételni magáról a lemezeket, vissza a pecsétbe. Miután az utolsót is eltüntette magáról, ivott néhány kortyot, majd újragondolta eddigi ténykedéseinek lehetőségeit.
- Egyetlen pecsét túlságosan is kevés a vaspáncélhoz.
- Mire gondol, kolléga?
- Mi lenne, ha a lemezeket külön pecsétekbe zárnánk, és onnan egyszerre építhetnénk fel magunkat?
- Megduplázni a folyamatot, nem is rossz elgondolás.
- Megtriplázni, akarod mondani, ugye?
Shuu két újabb pecsét vonalait vetette papírra, majd az előző mennyiségeket felhasználva, megalkotott két újabb hordozót. Az első pecsét mell és derékrészét elzárta külön a másik kettőben, majd egyesével megérintgette azokat. Ahogy kezét felemelte a pecsétről, úgy törtek elő a felső lemezek, s egyből épültek rá a fiú testére. Kezét áthelyezve a második pecsétre, beépítette derekát, majd végül a lábával. A kísérletet követően rá kellett jönnie, hogy a tempóban sokkal nem tudott nyerni, mégis, kényelmesebbnek tűnt három pecsét, mint egy, ennyi lemez esetében. A fiú örült, azonban még nem volt elégedett. A kovácsok idő közben pótolták a darabokat, ahogy eltelt vagy másfél óra, mire a fiú eljutott idáig. A teljes készlettel teli pecsétek hordozóját ezúttal a testére, pontosabban a mellkasára, a derekára és a csípő vonalára festette meg. Egy-egy fémlemezt rögzítve a testére, felhelyezte a pecséteket, s imádkozott, hogy a lepecsételés sikerüljön, s a lemezek ne lyukasszák szét a testét. Végül óvatosan de sikeresen elzárta azokat. Ugyan nem volt szüksége, a kezébe idéznie a tárgyakat, így nem érintéssel, hanem chakra kiterjesztéssel, s az általi kapcoslattal aktiválta a pecséteket egymás után. Mellkasából előtörtek a lemezek, s sorra, csattogva építették fel a Páncél felső részletét. Ahogy a lemezek egymásra rakódva elérték a gyomor részét, a derekából előtörő lemezek követték azok folytatását. Végül a csípőjéből felszabaduló lemezek is rárakódtak a lábára, s teljesen befedték a fiút.
Shuu a sikernek köszönhetően elkészítette a negyedik pecsétet is, melyben a sisak része foglalt helyet. A négy apró lemeznek köszönhetően most már képes lehetett a zsebében is eljuttatni a vaspáncélt a föld alatti városba. S épp ezt tette. Ugyan zsebe helyett, a tőle megszokott illedelmet követelően egy kisebb aktatáskába helyezte őket, majd a másik öt ruházatot is, külön szeparálva részeket és ruhákat. Számokkal látta el őket, Újabb pecsétbe helyezett néhány lámpást, s kötelet, ha netalán szüksége lenne, illetve néhány drótot. Összepakolva felszerelését, s bezárva a táskát, a bánya bejárata felé vette az irányt.

**Hasegawa Zauki** Vas. Dec. 18 2016, 21:55

A tanulás szép volt, minden helyén volt. Néhol egy-egy elírás és vesszőhiba, de egy ilyen terjedelmű szövegnél ez elengedhetetlen. Mindenesetre tanulásod SIKERREL zárult, folytathatod kalandozásaid. A technikát felírhatod, valamint 15 chakra is jutalmad. (Késés + alap)
Kérek egy staff kollégát, hogy írja fel az említett mennyiséget! Very Happy

Terumi Mei Kedd Dec. 20 2016, 13:55

//Kerestem, hogy hova kell írni, mert nem emlékeztem, hogy Zaukinak itt a helye... de meglett XD//

Minden adott volt. Mióta az Ahita no Togawa szervezetén belül tartózkodsz, több mindent értél el, mint amiről álmodni mertél volna. Megkaptad a csillagot, ami egy és első volt a sok közül, és ez végre reményt adott arra, hogy tovább élhess... találtál egy olyan helyet, ahol végre több vagy annál, mint amit a faludban gondoltak rólad, vagy mint amire úgy hitted, hogy nem tudsz és nem vagy képes többet kihozni magadból, mert ennyi a kapacitásod... egy helyet, ahol szabadon kutathatsz a csillag után, ahol már szinte istenítenek. Megkaptad a saját testőrséged, és maga a vezér is látja benned a jövőt, s nem csak a tiédet, hanem az Ashita no Togawáét is. Volt lehetőséged arra és egy saját műhelyed is arra, hogy saját fejlesztésű robotokat gyárts, saját technikákat eszelj ki, melyekben segítségedre volt a doktor és rengeteg kovács. Mi ez, ha nem egy új élet, egy szebb jövő?
Mivel sikerült legyártanod a neked tetszőleges bábokat, Toru-sama ezt élőben is le akarta tesztelni. Ugyan bízott a képességeidben, s abban, hogy működni fognak, de semmit sem akart a véletlenre bízni. A föld alatti város java része már felfedezésre került, és az eddig hallottak alapján biztos volt abban, hogy még több veszély leselkedik a mélységben rád és az embereire, amit nem engedhet meg, ezért azt kérte, hogy sürgősen térképezzék fel minden egyes részét, ügyelve arra, hogy ne legyenek felesleges robbantgatások, mert talán a városnak lehet egy gyenge pontja is, amit ha megtalálnak, egy jól irányzott mozdulattal maga alá temethetik az egészet. És ezt senki sem akarja, főleg a rengeteg munkálkodás után.
A városban egy térképész mester rajzolta meg az eddig felfedezett részeket, aminek te magad is szemtanúja voltál. Mindig haladt veletek, hogy az újabb bejáratlan részek is felkerüljenek. Minden egyes részletet feltüntetett... a kapukat, átjárókat, a még felfedezésre váró helyek merre vannak és milyen úton lehet a legkönnyebben megközelíteni őket, csapdákat, emelkedőket és völgyeket, merre vannak a létrák felhelyezve, s a városban mi merre lelhető fel (ugyanis már sikerült korszerűsíteni annyira, hogy a föld alatt is lehessen élni, enni, aludni).
Ami számodra még kissé meglepő volt, de inkább frusztráló, az az, hogy hosszú idő után Hikaru is megjelent, hogy megfigyelje a munkálatokat. Egyelőre persze úgy tűnt, hogy nem akar titeket hátráltatni, mellesleg esze ágában sem lenne, szóval nem kell tartani tőle. Talán az apja küldte, vagy szabad akaratából van itt? Persze még azt sem tudja, hogy miért voltál vele annyira elutasító az utóbbi időkben. Amikor hirtelen találkozik a tekintetetek, szégyellősen süti le a szemét, bár mást is látsz benne... mintha szomorú lenne? Mindenesetre nem megy hozzád közelebb, hogy szóba elegyedjetek, inkább más munkásokkal beszélget az eddigi fejleményekről.
- Shuu úrfi... - a térképész jelenik meg melletted, és eléd tolja a kész térképet. - Ezek azok a területek, melyek piros jelzést kaptak, ugyanis nem tudjuk, hogy mi van a fal túloldalán... - mutogat egyik pontról a másikra. Úgy tűnik, három pirossal jelzett terület áll a térképen, és több kisebb narancs, ami kevésbé veszélyes a többihez képest, de mindenképpen megér egy átvizsgálást.

**Amori Shuu** Szomb. Dec. 24 2016, 02:12

A föld alatti városba egy újabb alak bukkant fel. Papírosokat, s író, rajzeszközökkel felszerelkezve kezdte meg a város alapjainak és épületeinek, valamint az egész barlangrendszer papírra vetését, mely hasznos lehetőség lehet, ha már a munkásokkal együtt a hoshigakurei shinobikutatóúrfi, leköltözött. Az eddig irodájának ajtaja mögé zárkózva építgetett szerkezetek a fiú szerint tesztelési fázisba érkeztek. Az előkészületek azonban, mindig az alapos munka védjegye volt. Shuu pedig alapos volt.
A férfival bejárta a város minden utcáját és vájatát, betérve a legtöbb épületbe, bemutatta, milyen eszközök és szerkezetek vannak épp jelen, a saját, vagy épp egy-egy ott lévő civil bemutatójának keretein belül. Alapos munkát várt el az ifjú fiú is, elvégre, a végső otthonának érezhette Otumachikku fényben úszó városkáját. Végső elégedettséget érzett ahhoz, hogy kellően rákészülhessen a feladatára. Elvégre rengeteg dolga van épp a fiatal chunninnak. Legfőképp bemutatót tartani Toru-samanak, s lehetőleg elégedetté tenni a félszemű vezetőt.
Nem végezhet félmunkát, tökéletesnek kell alkotnia ahhoz, hogy kiérdemelhesse az elégedettséget, ehhez azonban még sokat kell tennie. Nem lesz elég egyetlen találmány ahhoz, hogy legalább egy részét törleszthesse mindannak, amit a vezetőtől kapott. Egy tucat sem elég mindahhoz, amit Shuu nap, mint nap megkap. Életet.
A tervrajz készen állt, Shuu a főpanelre helyezte, majd Mao segítségével elkezdték a főpanel kábeleire felszerelni néhány monitort.
- Amíg a főpanel működik, nem érhet bántódásunk, efelől megnyugtathatom, kedves uram - öleli át vállán a fiú a férfit, miközben mosolya a füléig kihúzódik arcán. - Azonban, hamarosan fordítunk az esélyeken. Amint Toru-sama megérkezett, megkezdjük Yodai 1 tesztelési fázisát. Mi pedig első sorból fogjuk végignézni. Erre tessék - emelte a panel felé mutatva robotikus jobbját, míg a bal kezét háta mögé szorítva, némiképp meghajolt. A férfi mellett sétálva mutatta meg számára, az előre kirakott székeket, melyek bármelyikén helyet foglalhatott. Shuu bal keze megremegett, s köhögött egyet. Megfordult, majd elindult a város bejáratának hatalmas lépcsőjének tetejére. Az utcákon végigsétálva minden egyes emberével tudatta, a vezető hamarosan megérkezik. Ugyan nem kellett elmondania, ő mégis megtette, s szinte egyesével kért meg mindenkit a tiszteletadás tartására, amíg szükséges. Léptei közben egyre jobban remegett bal karja, s ahogy gyomra egyre inkább feszült, s zsugorodott össze, úgy törtek rá az erősödő köhögések. Izgult, de még mennyire, hogy izgult. Reszketett szinte. Otumachikku hatalmas lépcsője azonban mindig segített a fiúnak a koncentrálásban. A fáradékonyság kitisztítja mindig a fejét, s ezáltal képes a lefele séta alkalmával komolyabban elmerülni egy adott témájában, mintsem százon egyszerre. Shuu otthon érezte magát. Ez volt az ő éltető szentélye. Életének szentélye. Ugyan a csillagtól el vannak zárva, s jelenleg a másodpercek is óráknak tűnnek, mégis, a fiú tudta jól, hogy mit akar. S azt is, hogy nem bukhat el. Az élete múlik mindenen. S ahogy közelebb ér a céljához, úgy kerül közelebb ahhoz, hogy túlélhessen egy újabb napot. A csillag nélkül halott ember. Éppen ezért ily kitartó és tettrekész. Jobban, mint valaha.
A remegés abbamaradt, s a köhögés is csupán a fáradtságnak köszönhető, felért a város tetején álló kapuba, s mély levegőt vett. Jobb kezét ráemelte a kapu mellett álló, derékig érő totemszerűségre, majd eltekerve a tetejét, megnyitotta a kaput, s várta egyenes tartással a vezetőt.

Terumi Mei Szer. Jan. 04 2017, 15:17

A férfi meglepetten néz vissza rád, amikor átkarolod a vállát. Ő ugyanis nem olyan fontos ember, mint Toru-sama, csak egy egyszerű térképész, aki talán nem csak hogy Toru, hanem még a te alárendelted is. De bizonyára most megvannak rólad a saját gondolatai ezzel az egyszerű gesztussal. Követ téged a terembe, ahol minden előkészületet elvégzel ahhoz, hogy a vezér büszke legyen, s hogy úgy nézze végig a kis műsort, mintha személyesen is ott lenne. Mintha csak egy moziba csöppentek volna az emberek, egy egészen nagyobb tömeg jelent meg a monitorok előtt, hogy ők is végignézzék a művedet. Lelkesen várták, hogy mikor érkezik meg a szervezet vezére, hiszen többen a közvetlen gárdájából már elfoglalták a helyüket.
Amikor kinyitottad a kaput, már nem is kellett olyan sokat várni, amikor Toru-sama két ember jelenlétében közelített a terem felé. Az egyiket már jól ismerted: kopasz fej, izmos testalkat, Kagemori névre hallgat. A másik azonban nem rémlik még csak látásból sem. Fiatal, magas, kissé nyurga, szőke haj, s öltönyben jelent meg. Erről csak arra következtetsz, hogy Toru-sama egyik üzletkötője lehet, vagy egy hozzá közeli befolyásosabb ember. Kagemori a kezében egy szeszesital üvegét fogja, és két poharat.
- Szervusz, Shuu! El kell mondanom, már nagyon várom, hogy lássam a műved. Remélem, hogy nem okoz csalódást – enyhén elmosolyodik, azonban hangja teljesen komoly volt. Oldalrabiccent Kagemorinak, aki átadja Toru-samának a két poharat, ő maga pedig tölt az italból. Az kissé sárgás színű, és egyáltalán nincs szaké illata, annál sokkal zamatosabb. Toru átnyújt neked egyet.
- Az előző sikereidre és az elkövetkezőkre! – ha most iszol belőle, nem lesz semmi bajod, a nedű édeskésen gördül végig a torkodon, egy enyhe alkoholtartalmat vélsz benne felfedezni.
- Engedd meg, hogy bemutassam az egyik üzletkötőnket, Enomoto Kazue-t. Biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben még fogtok együtt dolgozni – a szőke férfi a kezét nyújtja. Ezután Toru melletted foglal helyet – amennyiben velük maradsz -, ha nem, akkor egyik oldalról Kagemori fogja közre, a másikról pedig a szőke férfi. Kazue mellett pedig Hikaru ült le, aki bár egy kissé megszeppenten foglalja el az üres széket, azonban mindenképpen közel kell lennie az apjához. Ki is derül, miért nincs oda ezért a helyért: Kazue egy hatalmas vigyorral az arcán nyúl felé és karolja át, nem törődve azzal, hogy ki az apja. Ez elég bizonyíték arra, hogy Torut egyáltalán nem érdekli, ki mit tesz a lányával, sokkal inkább foglalkoztatja az, hogy az üzlet virágozzon. Hikaru ódzkodva húzódik el és csíp bele a férfiba, aki erre egy halk megjegyzést tesz csak, miszerint „Ajj, Hikaru, nem vagy buli”.

Most már mindenki feszülten figyeli a monitort, hogy végre elkezdődhessen a műsor.

**Amori Shuu** Szer. Jan. 04 2017, 20:12

A vastag kőből és fémből épült ajtó szétcsúszott, szabad utat adva a chunnin számára. Shuu megállt az ajtóban, majd hátratette kezeit. Bal keze erős remegésbe kezdett, ám mikor Toru-sama megjelent a fáklyákkal kivilágított alagút homályában, abbamaradt. Tudta jól, innentől egy hiba és mindent elbukhat. Így nem volt ideje idegeskedni, hanem a feladatára kellett koncentrálnia. Úgy tűnt a vezetőt mások is elkísérték. Miután megadta a kellő tiszteletet a vezetőnek, a félszemű Toru mellett álló Kagemori felé fordult, és elmosolyodott. A kopasz férfi láthatta rajta, ugyan megilletődött most az ifjú chunnin, de boldog. És él! Nagyon is él. A szemei alatt ülő táskák elárulták őt, s azt, hogy valamin nagyon dolgozott. Ez pedig annak a jele, hogy célja van azzal, amivel foglalkozott. Azonban Toru-sama nem csupán őt hozta el a bemutatóra. Egy másik férfi is helyet foglalt a kompániában. Shuu még sohasem látta a fiatal és magas, elegánsan öltözött ifjút, kinek kisugárzása oly kellemesen hatott a fiúra. Talán az üzleti partnere lehet Toru-samanak, vagy netalán egy másik gyermeke? A feltaláló hamar választ kapott a kérdésére.
- Részemről a szerencse. A..Amori Shuu. - dadogja kissé bátortalanul, miközben a fémes jobbját a férfi felé nyújtotta.
Otumachikku főterére érve a helyszín készen állt a vezetőség fogadására. A városban dolgozó kovácsok és bányászok mind összegyűltek, s tisztelegve fogadták a férfit és kíséretét. Shuuék elfoglalták az emelvényt, Toru-sama ekkor egy pohár italt nyújtott az ifjú elé. Mivel sohasem ivott még alkoholt, kissé ódzkodott, mégsem utasíthatta vissza a vezetőt.
- A főpanel a város kulcsa. Ez a gépezet látja el energiával az egész várost. Hihetetlen technológiára bukkantunk itt a mélyben. Otumachikku a világ egy csodája. - kezdi el a rögtönzött városbemutatót. Toru-sama ugyanis még sohasem látta a várost. Pontosabban személyesen még nem tette tiszteletét, mégis, pontosan tudta az utolsó csavarhúzó elhelyezkedését is. - A kovácsműhelyek, a kohók, minden eszköz, a chakra segítségével üzemel. - ekkor kortyolt bele másodjára a pohárba. A különös és eddig ismeretlen íz meglepően finoman hatott a chunnin számára. Ízlelgette a szájában lévő kortyot, majd végül lenyelve azt, folytatta - Az elmúlt két hétnyi munkánk során rájöttünk, hogy mennyire is megkönnyíti a munkánkat a chakra. Valamint arra, hogy ha a chakra képes gépeket irányítani, akkor képesek lehetünk talán oly gépeket is megalkotni, melyek szinte maguktól működnek. Egy gép, melyhez nem kell kábel, s nem kell egyáltalán fizikálisan kontaktusba kerülni ahhoz, hogy működjön. Egy gép, ami magától jár és mozog. Ami elvégezheti azt a munkát, melyre mi emberek képtelenek lennénk. Egy gép, ami megóvhat minket a mélységekben rejlő démoni szörnyektől. Otumachikku járatait ugyan lezártuk, a további munkáinkhoz sajnos át kell lépni a város határait. A telepesek szerencsére időben felismerték a sziklákban rejtőző fenevadakat és megfelelő védelemmel látták el a várost, a csillaghoz nem juthattak közelebb.
Shuu újra szájához emeli a poharát, s sokkal nagyobbat kortyol az eddigiekhez képest. Szájában lassan folyatja szájának egyik végéből a másikba az alkoholt, nyelvét könnyedén úsztatva benne. Majd miután kiitta poharát, az asztalra helyezi, s a panel melletti, ponyvával letakart, emberméretű valami elé sétált.
- Uraim. Ez a gép ma már nem csupán egy álom. A mai napon talán a tudománynak köszönhetően új szintre léphetünk - kezével lerántotta a ponyvát. Egy magas, emberformájú páncélzat állt, szinte megegyezett a Vaspáncéllal. Shuu ekkor hátrébb állt, s az ülő közönsége felé fordult.
- Bemutatom a Yodait. A Védelmező egy kezdeti fázisa annak az elméletnek, miszerint a chakra képes megmozdítani bármit, így képes lelket adni az élettelennek, ebben a Vaspáncélban teljesül ki. A páncélzat maga erős fémből készült, mely ellenáll magas fokú hőnek, valamint erősebb fegyverek és nagyobb fizikális behatásoknak. A testét egy drótváz építi fel, mely mechanikák tucatjaiból áll. Ezek a mechanikák előre beprogramozott mozgási és koordinációs adatokkal vannak ellátva. Akár a vaspáncélba rejtett mechanikák. A városhoz hasonlóan, a Yodaiban is van egyfajta főpanel, melyre az összes mechanikát kötöttük. Ide összpontosul, valamint innen indul tovább minden beérkező parancs. A test szíve.
Shuu ekkor a gépezet mellé lépett, kezét pedig mellkasára nyomta. Tenyere alatt a chakra lilás árnyalattal izzott fel, majd a gépezet elindult. Shuu gyorsan ugrott odébb, mikor a Yodai előre lépett. Kezeit megmozgatva, szakadozó, robotos járásban kezdett el végighaladni a főpanel emelvénye előtt. Eközben a távolból két, alig egy méteres, gyíkszerű lény közelítette meg a gépet. A hasonló fémlemezekből és drótokból összeeszkábált gyíkok egyetlen szeme vörösesen világított. Az egyik gyík felfutott a Yodai lábain keresztül a válláig, majd rátekeredve a testére, a Védelmező fejé helyezte sajátját. Shuu ekkor koncentrálni kezdett, s rácsatlakozott a Kimasura is. A gyík fejében lévő kamera bekapcsolt, az általa felvett adás, jelen esetben a közönség pedig meglátta saját magát a Yodai helyzetéből a monitoron keresztül. Ekkor a Védelmező megfordult, s a Shuu által kijelölt alagút felé vette az irányt. Shuu deaktiválta a kaput, mire a lilás fal eltűnt. A Yodai gyors léptekkel haladt a tágas folyosóba, a háta mögött pedig ismét lilásan izzott fel a védelmi burok. A Védelmező könnyed tempóban haladt előre, jobbját maga elé tartva, míg balját mellkasához szegezve várta, hogy a fémek csörömpölő hangjára felriadjanak a mennyezetbe vájt lyukakban szunnyadó hatalmas denevérek. Amennyiben az elsőt megpillantja, úgy a jobb kezébe épített tűvetővel kezdi el sorozni a lényt. Ha viszont egyszerre többen is érkeznek, akkor a bal kezét védekezésre használja fel. A szörnyek karmai nem tehetnek kárt a páncéljában, így csupán távol kell tartani őket addig, amíg a tűvető ki nem lyuggatja a testüket. A betárazott száz darab tű pedig gyorsan kezd megcsappanni, ahogy a denevérek érkeznek.
Shuu eközben a monitor melletti panelnél áll, s a lehető legközelebbről szemléli az eseményeket, s irányítja a helyzetnek megfelelően a bábot.
- Na gyertek, ti kis rohadékok. - teszi fel kérdését halkan, mikor elönti agyát az adrenalin, miután a monitoron felbukkan az első lény.

Terumi Mei Hétf. Jan. 09 2017, 16:39

A legtöbben feszülten figyeltek, amint a Yodai megkezdte első igazi küldetését a sötétben. Toru-sama ezzel szemben nyugodtan ült a székében, lábát keresztbe tette a másikon, s úgy kortyolgatta poharából a sárgás nedűt. Amikor fogyóban volt, finoman megbökte a mellette ülőt, amikor az éppen nem figyelt, vagy ha volt valaki, aki látta szeméből a jelzést, azonnal újratöltötték neki. Nem igazán lehetne eldönteni, hogy félnek tőle, vagy ennyire tisztelik. Te melyik vagy, Shuu?
A kamera egy nagyon jó ötlet volt, hiszen senki sem merészkedne be egymaga abba az üregbe, ahol több tucat óriási denevér várja, hogy végre szétkaphasson egy tetemet. A látványt fokozta az, hogy tényleg olyan volt, mintha ők maguk lennének a robot, s az ő szemével látnák a terepet, ami csak a robot szemének köszönhetően volt éppen annyira belátható, hogy ne a teljes sötétségben kelljen tapogatózni. Eleinte semmi sem történt, csak a teljes csend. Már-már túl nagy is volt.
- Shuu! Állj meg! Mi az ott? - szólal fel hirtelen az egyik térképész. Ha nem állsz meg, csak mész a fejed után, akkor nem lesz lehetőséged felfedezni a barlang teljes szépségét... ami másnak csak iratkupac, az egyeseknek egy kincstár. Ha megáll a robot, és a megfelelő helyekre néz, akkor egy hatalmas irattár kerül a szemetek elé, bár jól látszik, porosak, és az is lehet, hogy legtöbbjüket már széttépkedték a denevérek, és bőregérürülék martalékává lettek.
- Ezt a területet ki kell pucolnunk! Ha megszerezzük azokat az iratokat, talán több mindent is megtudhatunk erről a helyről! - a térképész csillogó szemekkel ül vissza a helyére, Toru-sama persze nem válaszol, csak bólint, legyen úgy. Hiszen egy egész kolóniáról van szó, ki tudja, mi minden veszett oda a régi időkben; kik éltek itt, és mi céllal létesítettek a föld alatt maguknak egy ilyen hatalmas épületszerkezetet. Mitől akartak megbújni? Mit rejtegettek?
A robot továbbmegy, amikor zúgolódásokat hallani. Szinte a semmiből több denevér is előkerül, amik nem tűnnek olyan nagynak, mint amikkel eddig dolga volt Shuunak. A Yodai könnyedén átszúrja őket a tűvetőjével, de hiába, amikor egyre több és több érkezik. Úgy tűnik, még mindig nem ért véget a barlang. Vajon mekkora lehet? Hiszen az is biztos már, hogy több kilométeren át haladtatok a felszínhez mért szervezet épülete alatt... talán többször el is hagytátok azt. Még mélyebbre mész, eddig sikeresen hárította a robot a csapásokat, melyek valóban legtöbbször csak karmolásokból álltak, de mivel nem tudták felszakítani a páncélzatot, hamarabb váltak a tűk terméseivé.
...
Amikor végül egy hatalmas sikolyt meg nem hall mindenki. Még maga Toru-sama is felegyenesedik a székében, olyan virnyákoló és fülsértő volt a hang, hogy orgánumára még a halott is felébredne. Egy sötét sziluettet látnak a roboton keresztül, ami majd dübörgő léptekkel halad előre, körötte valami sötét aura bontakozik ki. Ahogy közelebb ér, mindenki hátrahőköl a székben a hatalmas monstrum láttán.
- A Souruita! Kyofu no fuka-sa! Azt hittem, csak legenda! - (Lélekfaló, a mélység rettenete) a térképész úgy tűnik, mintha tudott volna valamiről, amit senkinek sem mondott el, de nem volt benne biztos, hogy tényleg megtalálja. A szörny egyre gyorsabban közeledik a robot felé, akinek semmi esélye nincs most a tűvetőkkel, és semmi mással sem. A denevér kinyitja hatalmas száját, és olyan rádióhullámokat generál, amelytől a robot páncéljának horpadását tisztán lehet hallani... majd hirtelen elsötétül a kép.
- Zárd le a kaput! Zárd le! - kiáltja az egyik.
- Toru-sama, be kell jutnunk oda! Meg kell szereznünk a papírokat! Meg kell tudnunk...! - a térképész folyamatosan hajtogatja megállás nélkül. Toru-sama eldobja a poharat, ami darabokra törik, majd megragadja a térképész grabancát.
- Mégis mi a fene volt ez? Mi van ott, amire ekkora nagy szükségünk van? És mi a franc, mi a megátalkodott franc az???! - Toru eléggé kivetkőzött magából, amitől mindenki pánikolni kezdett, mert senki sem számított arra a denevérre.
- N-nem tudom! Esküszöm, hogy nem tudom! Ezért van szükségünk azokra a papírokra, hogy kiderítsük! Toru-sama, hallgasson rám... egykor ez a létesítmény egy zseniális tudós lakhelye volt... ő építette, hogy felfedezzen valamit. Egy kincsről beszélt... de azt hiszem... azt hiszem meg is találta, de soha nem tért vissza. Ez a hely rengeteg titkot rejt - hebegte remegő ajkakkal. Toru nem engedett, izzó vörös szemével pedig Shuu-ra nézett.
- Építs robotokat! Erősítsd meg őket! Azt akarom, hogy semmi... ismétlem SEMMI ne törhessen át a pajzsukon! - ez parancsnak hatott. Elengedte a térképészt, aki megigazította az ingét, Toru-sama pedig úgy viharzott ki a teremből, hogy ami levegő utána maradt, még az is dühösen sietett.
Hikaru lépett oda melléd aggódó tekintettel, majd megfogta a kezed.

Ajánlott tartalom