Kinzoku no Toshi
5 posters
3 / 5 oldal
3 / 5 oldal • 
1, 2, 3, 4, 5
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Kedd Jan. 10 2017, 18:38
Olvasásával a kisebbek vigyázzanak! ^^
Shuu szemei görcsösen feszültek neki a monitornak. Agyának minden egyes tekervénye a feladatra koncentrált, hogy a legtökéletesebb mozgást alkothassa meg. A gépezet határozott léptekkel haladt át a megszűnt chakrakapun át, majd megindult a mélység felé. A monitoron szinte azonnal megjelent a folyosó képe, amint a Yodai fején lévő lámpás aktiválódott, s fénnyel töltötte be azt. Az alagút hosszú volt és széles, így a lámpás nem volt képes az egészet bevilágítani. A kamerán keresztül szemlélve az alagutat hamarosan elérkeztek a lejtős részére, melynek az alján ott van a falban a csillag. Shuu megérintette már egyszer a még mindig vad gyümölcsét a természetnek, ám nem kaparinthatta meg. Most azonban nem azért ment, hogy csillagot bányászhasson. Azokat az átkozott denevéreket kell előbb eltávolítani, de minél gyorsabban. Túlságosan is kockázatos életben hagyni efféle teremtményeket, amelyek képesek percek alatt ártalmatlanítani a bányászokat és a kovácsokat. Túlságosan is veszélyes ahhoz, hogy életben maradhassanak. Rávenni meg ugye nem igazán lehet őket mással, mint erőszakkal. Úgy tűnik, teljes mértékben visszavonultak az üregeikbe. Shuu gépezete már jó ideje haladt a barlang belseje felé, az alagút azonban még most sem ért véget.
A mechanikus csodagép megtorpant. Shuut megzavarták a koncentrációban.
- Látott valamit? – tette fel kérdését, miután ismét lehiggadt az ijesztésnek megfelelő megrázkódtatástól. A térképész a gépezet lábánál található papírosokra mutatott a monitoron.
- Hm. Talán még többet megtudhatunk ezekből Otumachikkuról. Nem is láttuk, amikor először benn jártunk. – a gépezet lenyúl a földre, majd testének egyik tárolójába helyezi a papírosokat. Üreges testén, több helyen is kialakított a fiú néhány reteszt, amely pont a különböző eszközök szállítására lettek megalkotva. A gépezet ezután továbbhaladt. Majd morgás zaja tört ki a monitor felől. A gépezet ismét megállt, majd bal lábát kissé előre mozdította, jobbjával pedig rátámaszkodott. Két kezét felhúzta, akárcsak a harcra felkészült Shuu, aki olyannyira beleélte magát, hogy szinte imitálta a gépezet mozgását a még pontosabb koncentráció érdekében. Félretéveszthetetlen hangok zengték be a barlangot, majd végül a lámpa fényébe megjelentek az első dögök. A Yodai kezébe épített tűvető hamar kezdte el tárát üríteni, s ezzel egyidejűleg sorra lelőni a denevéreket, kiknek teteme lassan egy kisebb kupacot alkottak. Mégsem fogytak el. A gép testét nem voltak képesek megsebezni, a fém hatásosnak bizonyult a nagyobb testű állatok körmei ellen. Ugyan ezek még nem azon példányok voltak, melyek Shuuékra rontott, a kezdeti sikerek sorra töltötték a fiú önbizalmát. A Yodai továbbhaladt, miközben egyesével szedte le a tűszórásokkal a denevéreket. Nem kegyelmezett az állatoknak. Shuu kezdte élvezni a helyzet adta előnyeit, és felsőbbrendűségének kiélését. Talán Toru-sama is elmosolyodott, talán nem, egy biztos volt. Shuu ragyogott az örömtől. Szála széle a füléig csúszott fel mosolyától, szemeiben pedig sötétséget sejtető jeleket lobogtattak.
Majd egy éles sikoly mindent tönkretett. Először is Shuu hátrébb lépett a monitortól, oly szinten megakasztotta őt az éles hang. Shuu meg is tört s bal lábára helyezve súlyát görnyedni kezdett. Végül vörös erekben úszó fáradt szemei a monitoron keresztül a fényáradatban meglátott sötét aurat veszi észre. Ahogy a csapásoknak hallható léptek egyre erősödnek, úgy rajzolódik ki egy valódi szörnyeteg képes a monitoron. Hatalmas bestia, óriási fogakkal. A térképész valami nevet dadogott, ám Shuu teljesen legyökerezett.
- Na basszameg – nyögte ki, mikor is a vetített képen lévő szörnyeteg mély levegőt vett, s oly erős hanghullámot bocsátott ki, ami nemes egyszerűséggel tördelte össze a Yodai eddig sérülésmentes páncélját. A gépezetnek esélye sem volt felemelni a két kezét, hogy ellentámadásba kezdhessen, hanem egyre jobban sérülve a felszíne, megszakadt végül az élő adás, Shuu pedig a fenekére esve, elvesztette a chakrakapcsoaltot is a robottal. Homloka izzadt, heves lélegzésbe kezdett, mely erősebb köhögésbe torkollott át. Idő közben az emberek hamar az irányítópanelhoz siettek, s a megfelelő kapcsoló segítségével aktiválták a járatot elzáró falat, még mielőtt az a valami kijuthatott volna. Fuldoklását végül önerőből csillapította, majd elszégyellve magát, érezte, hogy elbukott, s térdére támaszkodva, a földön maradt, fejét pedig lehajtotta szégyenében. Elbukott, érezte. A Yodai nem volt felkészülve efféle…Mire is pontosan? Toru-sama is hangot adott szavának, mikor kérdőre vonta a térképészt, akinek a feladata az volt, hogy a teljes város környezetét térképezze fel. S tagadhatatlan a tény is, hogy felismerte azt a szörnyeteget. Mik lehettek azok? De nem mert megszólalni. Félte Toru dühét. Térdén remegve, még a szemeit is lehunyta. Talán megszűnik az eddigi jólét, mely immáron másfél hónapja tart az elkeseredettség és a haláltól való menekülés vágyának megtestesítő élete? Vajon ismét a valóság kegyetlenségének marcangolása fogja ismét a földre taszítani a fiút, csupán azért, hogy újabb évtizedekig szolgaként a földhöz láncolva, élethez és halálhoz egyaránt nem hasonlítható értelemben létezzen? Ez nem történhet meg. S nem is történt.
Toru-sama úgy tűnt, elégedett volt a fiú munkájával, s a hirtelen, és érthető okokból kiváltott dühét nem a fiún, hanem a térképészen vezette le. Shuu találmánya beváltani látszott a hozzá fűzött reményeket, sőt. Az azonnali sorozatgyártásra engedélyt parancsoltatva, a benne gyülemlő félelem egy nagy levegővel való kifújása után lelke lecsillapodott némiképp, s megtört hangján ennyit tudott kierőszakolni magából,
- Ahogy kívánja, Toru-sama.
Shuuban a lüktetés azonban nem múlt el teljesen. Ez valószínűsíthető a továbbra is idegen lény felbukkanásának körüli megválaszolatlan kérdéseknek. Amíg Shuu nem tudta, mivel is áll pontosan szembe, addig nem lesz képes valódi ütőerőt kreálni annak legyőzéséhez.
Miután Toru-sama és a kísérete elhagyta Otumachikku városát, a még mindig némiképp zavart állapotú fiú az előtte álló tucatnyi ember felé fordult.
- Nem hallották, emberek? Munkára mindenki! – hangjában mély és akaratos erőszak volt jelen, mégis, a félelem halovány sejtetése is megrezgett benne.
- Valaki hívassa ide Shikomi doktort. Maga pedig! – mutat fémkarjával a térképész felé. – Maga velem jön!
Shuu csendben, mérges arckifejezéssel fordult el, s indult el erőteljesebb léptekben az irodája felé. A sebesen vágtázó kutató csak remélte, hogy a férfi zokszó nélkül fogja követni, majd előre engedve végül a férfit az irodájában, Maot pedig megkérte, hogy várakozzon egy kis ideig a bejárat előtt.
- Mégis mi a büdös szar volt az odabenn? Maga eltitkolt valami olyat mindezidáig, ami kulcsfontosságú lett volna a Yodai kifejlesztésében. A maga hibája, hogy a kutatás kudarcba fulladt. – ez volt az első alkalom, hogy Shuu felemelte valakivel szemben a hangját, azonban most bukott el először, s kísértette meg a kudarc szele az elmúlt másfél hónap óta először.
- A maga hibája, hogy Toru-sama csalódott a munkánkban. A csillag pedig még mindig odabenn hever. Csak épp nem érhetjük el, mert valami tökömtudja milyen démoni miazanyja az utunkat állja. – Shuu ezután az oldalán lógó Toriga’shira markolt, s megközelítve néhány lépéssel a férfit, a feje felé tartotta a fegyvert.
- Most pedig ajánlom, hogy kezdjen el mesélni, de sürgősen. Ha még egyszer a maga hibájából újra kell kezdenem egy kutatásomat is, esküszöm, hogy megkeserüli. Shuu mechanikus karja erősen ránehezedett az Elsütő markolatát. Ujja a szerkezet kapcsolóján, az elsütő billentyűn helyezkedett el, idegvégződések végett pedig nem érezte agyában a különbséget a tapintásban, s annak következményein. Talán azt is mondhatná, hogy nem érezte a helyzet súlyosságát. Azonban nem akarta megölni a férfit. A hirtelen felduzzadó harag félelemkeltésből emeltette fel vele legbecsesebb találmányát, nem pedig az ölés vágya okozta. Azonban Shuu azt sem fogja elfelejteni, hogy a kutatásai részben kudarcba fulladtak valaki más miatt.
Shuu szemei görcsösen feszültek neki a monitornak. Agyának minden egyes tekervénye a feladatra koncentrált, hogy a legtökéletesebb mozgást alkothassa meg. A gépezet határozott léptekkel haladt át a megszűnt chakrakapun át, majd megindult a mélység felé. A monitoron szinte azonnal megjelent a folyosó képe, amint a Yodai fején lévő lámpás aktiválódott, s fénnyel töltötte be azt. Az alagút hosszú volt és széles, így a lámpás nem volt képes az egészet bevilágítani. A kamerán keresztül szemlélve az alagutat hamarosan elérkeztek a lejtős részére, melynek az alján ott van a falban a csillag. Shuu megérintette már egyszer a még mindig vad gyümölcsét a természetnek, ám nem kaparinthatta meg. Most azonban nem azért ment, hogy csillagot bányászhasson. Azokat az átkozott denevéreket kell előbb eltávolítani, de minél gyorsabban. Túlságosan is kockázatos életben hagyni efféle teremtményeket, amelyek képesek percek alatt ártalmatlanítani a bányászokat és a kovácsokat. Túlságosan is veszélyes ahhoz, hogy életben maradhassanak. Rávenni meg ugye nem igazán lehet őket mással, mint erőszakkal. Úgy tűnik, teljes mértékben visszavonultak az üregeikbe. Shuu gépezete már jó ideje haladt a barlang belseje felé, az alagút azonban még most sem ért véget.
A mechanikus csodagép megtorpant. Shuut megzavarták a koncentrációban.
- Látott valamit? – tette fel kérdését, miután ismét lehiggadt az ijesztésnek megfelelő megrázkódtatástól. A térképész a gépezet lábánál található papírosokra mutatott a monitoron.
- Hm. Talán még többet megtudhatunk ezekből Otumachikkuról. Nem is láttuk, amikor először benn jártunk. – a gépezet lenyúl a földre, majd testének egyik tárolójába helyezi a papírosokat. Üreges testén, több helyen is kialakított a fiú néhány reteszt, amely pont a különböző eszközök szállítására lettek megalkotva. A gépezet ezután továbbhaladt. Majd morgás zaja tört ki a monitor felől. A gépezet ismét megállt, majd bal lábát kissé előre mozdította, jobbjával pedig rátámaszkodott. Két kezét felhúzta, akárcsak a harcra felkészült Shuu, aki olyannyira beleélte magát, hogy szinte imitálta a gépezet mozgását a még pontosabb koncentráció érdekében. Félretéveszthetetlen hangok zengték be a barlangot, majd végül a lámpa fényébe megjelentek az első dögök. A Yodai kezébe épített tűvető hamar kezdte el tárát üríteni, s ezzel egyidejűleg sorra lelőni a denevéreket, kiknek teteme lassan egy kisebb kupacot alkottak. Mégsem fogytak el. A gép testét nem voltak képesek megsebezni, a fém hatásosnak bizonyult a nagyobb testű állatok körmei ellen. Ugyan ezek még nem azon példányok voltak, melyek Shuuékra rontott, a kezdeti sikerek sorra töltötték a fiú önbizalmát. A Yodai továbbhaladt, miközben egyesével szedte le a tűszórásokkal a denevéreket. Nem kegyelmezett az állatoknak. Shuu kezdte élvezni a helyzet adta előnyeit, és felsőbbrendűségének kiélését. Talán Toru-sama is elmosolyodott, talán nem, egy biztos volt. Shuu ragyogott az örömtől. Szála széle a füléig csúszott fel mosolyától, szemeiben pedig sötétséget sejtető jeleket lobogtattak.
Majd egy éles sikoly mindent tönkretett. Először is Shuu hátrébb lépett a monitortól, oly szinten megakasztotta őt az éles hang. Shuu meg is tört s bal lábára helyezve súlyát görnyedni kezdett. Végül vörös erekben úszó fáradt szemei a monitoron keresztül a fényáradatban meglátott sötét aurat veszi észre. Ahogy a csapásoknak hallható léptek egyre erősödnek, úgy rajzolódik ki egy valódi szörnyeteg képes a monitoron. Hatalmas bestia, óriási fogakkal. A térképész valami nevet dadogott, ám Shuu teljesen legyökerezett.
- Na basszameg – nyögte ki, mikor is a vetített képen lévő szörnyeteg mély levegőt vett, s oly erős hanghullámot bocsátott ki, ami nemes egyszerűséggel tördelte össze a Yodai eddig sérülésmentes páncélját. A gépezetnek esélye sem volt felemelni a két kezét, hogy ellentámadásba kezdhessen, hanem egyre jobban sérülve a felszíne, megszakadt végül az élő adás, Shuu pedig a fenekére esve, elvesztette a chakrakapcsoaltot is a robottal. Homloka izzadt, heves lélegzésbe kezdett, mely erősebb köhögésbe torkollott át. Idő közben az emberek hamar az irányítópanelhoz siettek, s a megfelelő kapcsoló segítségével aktiválták a járatot elzáró falat, még mielőtt az a valami kijuthatott volna. Fuldoklását végül önerőből csillapította, majd elszégyellve magát, érezte, hogy elbukott, s térdére támaszkodva, a földön maradt, fejét pedig lehajtotta szégyenében. Elbukott, érezte. A Yodai nem volt felkészülve efféle…Mire is pontosan? Toru-sama is hangot adott szavának, mikor kérdőre vonta a térképészt, akinek a feladata az volt, hogy a teljes város környezetét térképezze fel. S tagadhatatlan a tény is, hogy felismerte azt a szörnyeteget. Mik lehettek azok? De nem mert megszólalni. Félte Toru dühét. Térdén remegve, még a szemeit is lehunyta. Talán megszűnik az eddigi jólét, mely immáron másfél hónapja tart az elkeseredettség és a haláltól való menekülés vágyának megtestesítő élete? Vajon ismét a valóság kegyetlenségének marcangolása fogja ismét a földre taszítani a fiút, csupán azért, hogy újabb évtizedekig szolgaként a földhöz láncolva, élethez és halálhoz egyaránt nem hasonlítható értelemben létezzen? Ez nem történhet meg. S nem is történt.
Toru-sama úgy tűnt, elégedett volt a fiú munkájával, s a hirtelen, és érthető okokból kiváltott dühét nem a fiún, hanem a térképészen vezette le. Shuu találmánya beváltani látszott a hozzá fűzött reményeket, sőt. Az azonnali sorozatgyártásra engedélyt parancsoltatva, a benne gyülemlő félelem egy nagy levegővel való kifújása után lelke lecsillapodott némiképp, s megtört hangján ennyit tudott kierőszakolni magából,
- Ahogy kívánja, Toru-sama.
Shuuban a lüktetés azonban nem múlt el teljesen. Ez valószínűsíthető a továbbra is idegen lény felbukkanásának körüli megválaszolatlan kérdéseknek. Amíg Shuu nem tudta, mivel is áll pontosan szembe, addig nem lesz képes valódi ütőerőt kreálni annak legyőzéséhez.
Miután Toru-sama és a kísérete elhagyta Otumachikku városát, a még mindig némiképp zavart állapotú fiú az előtte álló tucatnyi ember felé fordult.
- Nem hallották, emberek? Munkára mindenki! – hangjában mély és akaratos erőszak volt jelen, mégis, a félelem halovány sejtetése is megrezgett benne.
- Valaki hívassa ide Shikomi doktort. Maga pedig! – mutat fémkarjával a térképész felé. – Maga velem jön!
Shuu csendben, mérges arckifejezéssel fordult el, s indult el erőteljesebb léptekben az irodája felé. A sebesen vágtázó kutató csak remélte, hogy a férfi zokszó nélkül fogja követni, majd előre engedve végül a férfit az irodájában, Maot pedig megkérte, hogy várakozzon egy kis ideig a bejárat előtt.
- Mégis mi a büdös szar volt az odabenn? Maga eltitkolt valami olyat mindezidáig, ami kulcsfontosságú lett volna a Yodai kifejlesztésében. A maga hibája, hogy a kutatás kudarcba fulladt. – ez volt az első alkalom, hogy Shuu felemelte valakivel szemben a hangját, azonban most bukott el először, s kísértette meg a kudarc szele az elmúlt másfél hónap óta először.
- A maga hibája, hogy Toru-sama csalódott a munkánkban. A csillag pedig még mindig odabenn hever. Csak épp nem érhetjük el, mert valami tökömtudja milyen démoni miazanyja az utunkat állja. – Shuu ezután az oldalán lógó Toriga’shira markolt, s megközelítve néhány lépéssel a férfit, a feje felé tartotta a fegyvert.
- Most pedig ajánlom, hogy kezdjen el mesélni, de sürgősen. Ha még egyszer a maga hibájából újra kell kezdenem egy kutatásomat is, esküszöm, hogy megkeserüli. Shuu mechanikus karja erősen ránehezedett az Elsütő markolatát. Ujja a szerkezet kapcsolóján, az elsütő billentyűn helyezkedett el, idegvégződések végett pedig nem érezte agyában a különbséget a tapintásban, s annak következményein. Talán azt is mondhatná, hogy nem érezte a helyzet súlyosságát. Azonban nem akarta megölni a férfit. A hirtelen felduzzadó harag félelemkeltésből emeltette fel vele legbecsesebb találmányát, nem pedig az ölés vágya okozta. Azonban Shuu azt sem fogja elfelejteni, hogy a kutatásai részben kudarcba fulladtak valaki más miatt.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Hétf. Jan. 16 2017, 17:33
Egy kis időre megszeppentél, meghátráltál, de nyomban visszanyerted a tudatod, amint Toru-sama kiment a helyiségből. Talán megint csak te jöttél ki jól ebből. Lehet, hogy a sors akarta így, hogy a béta Yodai megsérüljön, hogy kudarcot vallj, hiszen újabb értelmet nyert a gépek tömeges gyártása, és erre nem hogy engedélyt, de még parancsot is kaptál!
- Igenis! - felelik többen egyszerre, amikor kiadod a parancsot a munkához. Újra élettel telik meg a föld alatti város, de érezhetően más hajtja az embereket. A félelem? Te magad is érzed, hogy valami más lett ennek a kis jelenetnek a hatására, és sokan szintén ezzel a ködös elmével indulnak fejjel neki a feladatnak. Sürögnek-forognak, de különben azt sem tudják már igazán, mi is a feladat. Egy férfi irányítja őket, aki még teljesen tudatánál van, és elmondja a többieknek, hogy mennyire fontos Otumachikku megtisztítása. Nem csak azért, mert egy térképész - vagy ki tudja, pontosan ki is ez a férfi - azt mondta, hogy szükségük van az ott látott iratokra, hanem azért is, hogy akik itt telepedtek le egy jobb élet reményében, most újra biztonságban legyenek. Ki tudja, mennyin múlik, hogy az a bestia áttörje a kapukat.
- I-igen... - feleli a fickó, majd követ téged az irodádba, miközben szemed sarkából látod, hogy valaki már indul is Shikomi doktorért. Legalábbis reméled, hogy hallották követelésed.
A férfi lehunyta a szemét, amint a találmányoddal rá céloztál. Látszott rajta, hogy félt, ugyanakkor az is, hogy halvány lila fogalma sincs arról pontosan, hogy mi folyik itt.
- A kutatása nem fulladt kudarcba. Sőt... éppen kiteljesedni látszik - nyitja ki a szemét végül, majd egy nagyot sóhajt. - Ha felajánlhatom, inkább üljön le, Shuu úrfi, mert amit mondani fogok, talán megrázó lesz - úgy tűnik, mégis csak tud valamit, viszont az a tudás korántsem teljes.
- A nevem Toppei Koji, a létesítmény tervezőjének unokája vagyok - nyel egyet, mintha csak arra várna, hogy most egy hatalmas pofont kap, de miért félne ilyenektől? Most minden értelmet nyer... hogy miért pont ez a férfi térképezte fel a területet, hogy miért tudott arról, hogy valami ott van a mélyben, aminek talán nem is kellene ott lennie. Vagy mégis?
- A nagyapám, Masaki egy nagyszerű tudós volt, és áttörést akart hozni a tudomány világában, azonban nem támogatták. Rengeteg pénzt fektetett a kutatásaiba, és pénzelte az alkalmazottait, akiket idehozott annak reményében, hogy megtalálja, amit keres. Mesterségesen akart chakrát létrehozni. Amikor idejött, nem gondolta, hogy veszély fenyegeti... de talált valamit. Valamit, ami ide láncolta. Megépítette a létesítményt, amit Shuu úrfi Otuchimakkunak nevezett el, ő egyszerűen Rairin-nak hívta (Jövő). Nem tudom, pontosan mit talált, de az a valami a vesztét okozta. Beleőrült. Majd soha nem tért vissza - itt befejezi a mondandóját, majd rád néz, de nem teljesen a szemedbe.
- Amit odabent láttam, azok a feljegyzései. Azokból megtudhatnánk, hogy pontosan mit talált, mitől zavarodott meg és miért nem tért vissza. És ami a legfontosabb: rájönnénk arra is, hogy mit keres ott egy hatalmas denevérszörnyeteg. Hogy került oda? Talán a nagyapám egy félresikerült kísérlete, és felfalta? - annyi a meg nem válaszolt kérdés, és annyi még a hiányosság. Ez a tudásnak csupán egy töredéke, hiszen Koji is csak annyit tud, amikor a nagyapja elindult a kutatás miatt. De mit szólsz ehhez te, ifjú feltaláló?
Végül az ajtó nyílik, és Shikomi doktor jelenik meg.
- Hívattál, Shuu?
- Igenis! - felelik többen egyszerre, amikor kiadod a parancsot a munkához. Újra élettel telik meg a föld alatti város, de érezhetően más hajtja az embereket. A félelem? Te magad is érzed, hogy valami más lett ennek a kis jelenetnek a hatására, és sokan szintén ezzel a ködös elmével indulnak fejjel neki a feladatnak. Sürögnek-forognak, de különben azt sem tudják már igazán, mi is a feladat. Egy férfi irányítja őket, aki még teljesen tudatánál van, és elmondja a többieknek, hogy mennyire fontos Otumachikku megtisztítása. Nem csak azért, mert egy térképész - vagy ki tudja, pontosan ki is ez a férfi - azt mondta, hogy szükségük van az ott látott iratokra, hanem azért is, hogy akik itt telepedtek le egy jobb élet reményében, most újra biztonságban legyenek. Ki tudja, mennyin múlik, hogy az a bestia áttörje a kapukat.
- I-igen... - feleli a fickó, majd követ téged az irodádba, miközben szemed sarkából látod, hogy valaki már indul is Shikomi doktorért. Legalábbis reméled, hogy hallották követelésed.
A férfi lehunyta a szemét, amint a találmányoddal rá céloztál. Látszott rajta, hogy félt, ugyanakkor az is, hogy halvány lila fogalma sincs arról pontosan, hogy mi folyik itt.
- A kutatása nem fulladt kudarcba. Sőt... éppen kiteljesedni látszik - nyitja ki a szemét végül, majd egy nagyot sóhajt. - Ha felajánlhatom, inkább üljön le, Shuu úrfi, mert amit mondani fogok, talán megrázó lesz - úgy tűnik, mégis csak tud valamit, viszont az a tudás korántsem teljes.
- A nevem Toppei Koji, a létesítmény tervezőjének unokája vagyok - nyel egyet, mintha csak arra várna, hogy most egy hatalmas pofont kap, de miért félne ilyenektől? Most minden értelmet nyer... hogy miért pont ez a férfi térképezte fel a területet, hogy miért tudott arról, hogy valami ott van a mélyben, aminek talán nem is kellene ott lennie. Vagy mégis?
- A nagyapám, Masaki egy nagyszerű tudós volt, és áttörést akart hozni a tudomány világában, azonban nem támogatták. Rengeteg pénzt fektetett a kutatásaiba, és pénzelte az alkalmazottait, akiket idehozott annak reményében, hogy megtalálja, amit keres. Mesterségesen akart chakrát létrehozni. Amikor idejött, nem gondolta, hogy veszély fenyegeti... de talált valamit. Valamit, ami ide láncolta. Megépítette a létesítményt, amit Shuu úrfi Otuchimakkunak nevezett el, ő egyszerűen Rairin-nak hívta (Jövő). Nem tudom, pontosan mit talált, de az a valami a vesztét okozta. Beleőrült. Majd soha nem tért vissza - itt befejezi a mondandóját, majd rád néz, de nem teljesen a szemedbe.
- Amit odabent láttam, azok a feljegyzései. Azokból megtudhatnánk, hogy pontosan mit talált, mitől zavarodott meg és miért nem tért vissza. És ami a legfontosabb: rájönnénk arra is, hogy mit keres ott egy hatalmas denevérszörnyeteg. Hogy került oda? Talán a nagyapám egy félresikerült kísérlete, és felfalta? - annyi a meg nem válaszolt kérdés, és annyi még a hiányosság. Ez a tudásnak csupán egy töredéke, hiszen Koji is csak annyit tud, amikor a nagyapja elindult a kutatás miatt. De mit szólsz ehhez te, ifjú feltaláló?
Végül az ajtó nyílik, és Shikomi doktor jelenik meg.
- Hívattál, Shuu?
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Csüt. Jan. 19 2017, 00:28
A városban lévő emberek szinte azonnal megindultak, folytatván munkájukat. Ugyan a csalódottság kihatott az atmoszférára, a tudta, hogy nem buktak el teljesen, csupán elvárásokban kell többszörösen túlteljesíteni magukat, talán adott némi inspirációt a számukra. Shuu pedig a térképésszel együttesen indult az irodába.
A férfi lehunyva szemeit várta, hogy Shuu szerkezet működésbe lépjen. Ugyan nem ismerhette, elvégre a bányászokon kívül csak Toru-sama láthatta a Toriga'shit működés közben. Shuu beilleszkedett igen hamar, s otthonra lelt a hegybe épített város falai között. Az Ashita volt az ő családja. S mindent meg kellett tennie ahhoz, hogy biztonságba tudhassa családját. Azonban ugyanezt elvárta minden egyes tagjától is a szervezetnek. Felelősséggel tartoznak egymás felé, s minden elhallgatott információ súlyos helyzeteket alakíthatnak ki. A jelenlegi helyzet pont emiatt vált még veszedelmesebbé. Ahogy a férfi reagálni kezdte családjának féltve őrzött titkait, Shuu jegyezte a férfi minden szavát, s közben kezdte a fejében összetenni a képet. A férfi hiába hitegette a chunnint, nem tudta elviselni a kudarcot. Legfőképp Toru-sama mérgét. Felelősséggel tartozott emberei iránt, még akkor is, ha a térképész csak nemrég egészítette ki a leginkább bányász és kovácsokból álló közösséget. Shuu az asztal szélének támaszkodva, kezében még mindig az elsütőt tartva, ám ekkor már karjai egymást átfonódva hevertek mellkasán. A Toriga'shi a föld felé nézett.
- Tehát a nagyapjáé ez a technológia? Tudja maga, pontosan miért is lett létrehozva Otuma...Rairin városa? - teszi fel kérdését, s közben fegyverét némiképp lóbálgatva, emelte a férfi felé néhol a csövét. - A jegyzetek hamarosan a kezünkben lesz, ehhez azonban mindent, amit tud, azt el kell mondania. Nem vagyunk képesek ilyen veszélyekre felkészülni, ha nem is tudunk a létezésükről. Mi célt szolgál ez a város? S miért a csillag működteti. Mit tud a csillagról?
Shuu megpróbálja a lehető legtöbb információt kiszedni a férfiból, idő közben a Toriga'shi is ismét az övének oldalára került vissza. Kezeit teste előtt, egymás tenyerében, felfelé nézve tartja, s bőszen mutogat beszélgetése közben.
Az ajtó kinyílik, s belép az idősebb orvos, Shikommi doktor. A chunnin fejet hajtva fogadja a doktort, Maot pedig a kovácsokhoz küldi. Négy Yodaira lesz a fiúnak szüksége ahhoz, hogy bejuthassanak a barlangba. Shikommi doktort az asztalhoz ültette, majd bevonva a beszélgetésbe, megkérte a térképészt, hogy ismételje el a város keletkezésének históriáját, s a nagyapja, Masaki kutatásait.
- Mit gondol, doktor úr. Lehetséges lenne? Mesterségesen chakrat előállítani? Való igaz, nem ezért kérettem ezekben a gondterhelt órákban ide. Szükségem lesz magára doktor. A Védelmező I-es tesztje megbukott egy ismeretlen, démonikus szörnyeteg miatt. Az első bevetésen a vártnál is jobban funkcionáló gépezet valósággal megsemmisülhetett a rémmel való találkozás után. - ecsetelte a fiú, szintén mutogatva kezei segítségével. - Szükségünk van egy olyan fémre, aminek az ellenállása a jelenleginél is magasabb szintet képvisel. Strapabíró fémre van szükségünk, ami tökéletesen elvezeti, vagy éppenséggel elnyeli a hanghullámokat. S mivel a Yodai az efféle helyzetekre lett tervezve, így a jelenlegi hátrányos helyzetből kell kovácsolni a végső győzelmünket. Ide az ön tudása kell, Shikommi doktor. Segítenie kell a műhelyekben olyan fémötvözetet alkotni, amivel képesek lehetnek a következő szerkezetek felvenni a harcot egy ilyen szörnyeteggel. Maga pedig, maradjon itt. - mutatott a térképészre, majd a doktort előre engedve először a főpanel felé sétált, s a monitoron lejátszotta újra a kamerák által felvett eseménysorozatot. A doktor láthatta, amint a gépezet könnyűszerrel ártalmatlanítja a lények tucatjait, majd szinte egyetlen csapással elveszíti az adást.
- Talán a Yodai I-es nem semmisült meg teljesen. De szükségünk lesz azokra a papírokra. Ha valóban azokban rejlik Otumachikku rejtélyei, mindenképp meg kell szereznünk őket. A térképész pedig...Talán ön még többet ki tudna szedni később belőle. Az ön módszerei doktor úr, mindig is hatásosak voltak. De ez majd később. Először szükségünk lesz olyan ötvözetre, amely elnyelheti a bestia hanghullámait. Az elsődleges fegyverzetét Maoval vesszük kézbe majd. Ki kell füstölnünk azt a dögöt onnan. A feljegyzésekből talán megtudjuk, mi is lehet valójában. Ki tudja, mennyi olyan lehet még a barlang falaiban.Segítsen nekem, Shikommi doktor.
A férfi lehunyva szemeit várta, hogy Shuu szerkezet működésbe lépjen. Ugyan nem ismerhette, elvégre a bányászokon kívül csak Toru-sama láthatta a Toriga'shit működés közben. Shuu beilleszkedett igen hamar, s otthonra lelt a hegybe épített város falai között. Az Ashita volt az ő családja. S mindent meg kellett tennie ahhoz, hogy biztonságba tudhassa családját. Azonban ugyanezt elvárta minden egyes tagjától is a szervezetnek. Felelősséggel tartoznak egymás felé, s minden elhallgatott információ súlyos helyzeteket alakíthatnak ki. A jelenlegi helyzet pont emiatt vált még veszedelmesebbé. Ahogy a férfi reagálni kezdte családjának féltve őrzött titkait, Shuu jegyezte a férfi minden szavát, s közben kezdte a fejében összetenni a képet. A férfi hiába hitegette a chunnint, nem tudta elviselni a kudarcot. Legfőképp Toru-sama mérgét. Felelősséggel tartozott emberei iránt, még akkor is, ha a térképész csak nemrég egészítette ki a leginkább bányász és kovácsokból álló közösséget. Shuu az asztal szélének támaszkodva, kezében még mindig az elsütőt tartva, ám ekkor már karjai egymást átfonódva hevertek mellkasán. A Toriga'shi a föld felé nézett.
- Tehát a nagyapjáé ez a technológia? Tudja maga, pontosan miért is lett létrehozva Otuma...Rairin városa? - teszi fel kérdését, s közben fegyverét némiképp lóbálgatva, emelte a férfi felé néhol a csövét. - A jegyzetek hamarosan a kezünkben lesz, ehhez azonban mindent, amit tud, azt el kell mondania. Nem vagyunk képesek ilyen veszélyekre felkészülni, ha nem is tudunk a létezésükről. Mi célt szolgál ez a város? S miért a csillag működteti. Mit tud a csillagról?
Shuu megpróbálja a lehető legtöbb információt kiszedni a férfiból, idő közben a Toriga'shi is ismét az övének oldalára került vissza. Kezeit teste előtt, egymás tenyerében, felfelé nézve tartja, s bőszen mutogat beszélgetése közben.
Az ajtó kinyílik, s belép az idősebb orvos, Shikommi doktor. A chunnin fejet hajtva fogadja a doktort, Maot pedig a kovácsokhoz küldi. Négy Yodaira lesz a fiúnak szüksége ahhoz, hogy bejuthassanak a barlangba. Shikommi doktort az asztalhoz ültette, majd bevonva a beszélgetésbe, megkérte a térképészt, hogy ismételje el a város keletkezésének históriáját, s a nagyapja, Masaki kutatásait.
- Mit gondol, doktor úr. Lehetséges lenne? Mesterségesen chakrat előállítani? Való igaz, nem ezért kérettem ezekben a gondterhelt órákban ide. Szükségem lesz magára doktor. A Védelmező I-es tesztje megbukott egy ismeretlen, démonikus szörnyeteg miatt. Az első bevetésen a vártnál is jobban funkcionáló gépezet valósággal megsemmisülhetett a rémmel való találkozás után. - ecsetelte a fiú, szintén mutogatva kezei segítségével. - Szükségünk van egy olyan fémre, aminek az ellenállása a jelenleginél is magasabb szintet képvisel. Strapabíró fémre van szükségünk, ami tökéletesen elvezeti, vagy éppenséggel elnyeli a hanghullámokat. S mivel a Yodai az efféle helyzetekre lett tervezve, így a jelenlegi hátrányos helyzetből kell kovácsolni a végső győzelmünket. Ide az ön tudása kell, Shikommi doktor. Segítenie kell a műhelyekben olyan fémötvözetet alkotni, amivel képesek lehetnek a következő szerkezetek felvenni a harcot egy ilyen szörnyeteggel. Maga pedig, maradjon itt. - mutatott a térképészre, majd a doktort előre engedve először a főpanel felé sétált, s a monitoron lejátszotta újra a kamerák által felvett eseménysorozatot. A doktor láthatta, amint a gépezet könnyűszerrel ártalmatlanítja a lények tucatjait, majd szinte egyetlen csapással elveszíti az adást.
- Talán a Yodai I-es nem semmisült meg teljesen. De szükségünk lesz azokra a papírokra. Ha valóban azokban rejlik Otumachikku rejtélyei, mindenképp meg kell szereznünk őket. A térképész pedig...Talán ön még többet ki tudna szedni később belőle. Az ön módszerei doktor úr, mindig is hatásosak voltak. De ez majd később. Először szükségünk lesz olyan ötvözetre, amely elnyelheti a bestia hanghullámait. Az elsődleges fegyverzetét Maoval vesszük kézbe majd. Ki kell füstölnünk azt a dögöt onnan. A feljegyzésekből talán megtudjuk, mi is lehet valójában. Ki tudja, mennyi olyan lehet még a barlang falaiban.Segítsen nekem, Shikommi doktor.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Szer. Feb. 01 2017, 20:04
//Elnézést a késésért, költözés miatt kicsit elhúzódott.//
A férfi sűrűn bólogatott, egy kis szomorúságot látsz a szemében.
- A chakra mibenlétét kutatta. Mint mondtam, meglátása szerint létre lehet hozni mesterségesen. Akkoriban csak kezdetleges labor volt, később, amikor rátalált valamire, jobban kiépítette, szinte egy egész kolónia volt itt. Nem tudom pontosan, hogy mindent ő hozott e létre, ezért is akarom megtalálni az iratait, abban mindent leírt - többet nem tudott mondani magától, látszott rajta, hogy már ő maga is csak a papírokra hagyatkozik, ami odabent várt rá a denevérürülék és a hatalmas szörnyek mögött.
- Annyit viszont még tudok mondani, hogy történt egy kis baleset... amiatt a baleset miatt temette be a várost a törmelék, ezért került mélyebben a föld alá. Süllyedt. Mert nem volt ennyire mélyen. Eredetileg az első szintjét még odafent lehetett látni a felszínen, de mostanra már áskálódni kellett, hogy lejussunk. A chakra... a csillag... csak annyit tudok, hogy óvni akarta a helyet. Talán önös érdekekből, hogy ne legyen másé, amit talált, ezért egy olyan rendszert talált ki, amire nem sokan jöhetnek rá, így nem is sokan férkőzhetnek hozzá. De az is lehet, hogy inkább a külvilágot védte attól, ami odabent van - megsimogatta az állát eltöprengve azon, hogy vajon melyik is lehet az igaz megállapítás. Erről biztosat nem tud mondani addig, míg ténylegesen nem jutnak hozzá a papírokhoz. Láthatod rajta, hogy nem hazudik, ugyanis ha így tenne, remegne, össze-vissza beszélne. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezt a sztorit pedig másodpercek alatt rakta össze.
A doktor azonban hamar be is lépett az ajtón, majd kérdésedre felvonta a szemöldökét.
- Mesterségesen chakrát létrehozni? Úgy tudom, ez kicsit mesterkélt. Élő anyagból ki lehet nyerni, esetleg a körülötted lévő anyagokból fel tudod használni a természeti energiát. A chakrakinyerés egy másik dolog. Ez... azt hiszem, meghaladja az én tudásom - mielőtt bármit is mondanál neki, visszafordul, kinyitja az ajtót, hogy körbenézzen.
- Áh! Nyüzüge! Siess és hívasd ide a chakra-szakértőnket! - a Nyüzüge név csupán becenév, ami egy kapafogú, sovány férfit illetett meg.
- De doktol! Asz két naf, mile fisszajöfök fele! - válaszolt hirtelenjében az ijedtségtől.
- Nem kérdeztem, meddig tart ideérnie, teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy nem a szomszéd házban él, úgyhogy szedd a sátorfád, menj érte te magad, vagy küldj neki egy levelet, de legyen itt! - a doktor valóban eléggé meggyőző tudott lenni, ha arról volt szó, hogy el kell valamit érnie. A doktor gyorsan visszatér hozzád, amint a Nyüzüge alak el is indult hosszú lábain - biztos ő lehet a futár. A férfi, amikor arra szólítod, hogy maradjon ott, csak bólint egyet,
- Fiam. A bukás csak a kezdet. De ahhoz, hogy sikeresek legyünk, többször el kell buknunk, különben sose fogjuk megérezni, hogy milyen érzés a csúcson lenni. Nem szabad elhamarkodottan dicsekednünk, előre innunk a medve bőrére. Hiszen a dicsőség az, ha minden kudarcunk után még így is képesek vagyunk talpra állni - a doktor és bölcsességei valahogy mindig nyugtató hatással vannak az elmére, de beláthatod: igaza van. Meg kell tapasztalni az elesést még a legelején, hiszen ha később jön, attól bekattanhat valaki. Talán jól jött, hogy most buktál el, és nem akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rád.
- Oh! Fémötvözet! Persze, minden a legnagyobb rendben, már tudom is, hol kezdjem el! - ekkor persze még nem látta, hogy mivel is van dolguk, amikor pedig meglátta a videót, csak hümmögött, mintha ő egyáltalán nem is rémült volna meg attól, amit látott a képeken.
- A legnagyobb baj nem az anyag erősségével van, hanem a molekulákkal. A legnagyobb gondot a bestia karmai, és a hanghullámok jelentik, de ez kiküszöbölhető. Nem tudom, milyen frekvenciájú lehet a denevér hangja, ezért imitálni sem tudom... ő maga lesz az élő tesztalany. Azonnal hozzálátok! - mielőtt azonban sarkon fordulna, még felemeli a mutatóujját.
- Nem hiszem, hogy szükség lenne a további kihallgatásra, hacsak arra nem kérsz, Shuu, hogy beadjak neki egy igazságszérumot, amitől mindent kifecseg - kérdően néz rád választ várva, hogy mit is szeretnél pontosan. Hiszen ha igaz, amit elmondott, akkor felesleges a további firtatás, ha minden ott van azon a papíron. Ha pedig mégsem igaz, amit mond... akkor is ott van minden azon a papíron.
A férfi sűrűn bólogatott, egy kis szomorúságot látsz a szemében.
- A chakra mibenlétét kutatta. Mint mondtam, meglátása szerint létre lehet hozni mesterségesen. Akkoriban csak kezdetleges labor volt, később, amikor rátalált valamire, jobban kiépítette, szinte egy egész kolónia volt itt. Nem tudom pontosan, hogy mindent ő hozott e létre, ezért is akarom megtalálni az iratait, abban mindent leírt - többet nem tudott mondani magától, látszott rajta, hogy már ő maga is csak a papírokra hagyatkozik, ami odabent várt rá a denevérürülék és a hatalmas szörnyek mögött.
- Annyit viszont még tudok mondani, hogy történt egy kis baleset... amiatt a baleset miatt temette be a várost a törmelék, ezért került mélyebben a föld alá. Süllyedt. Mert nem volt ennyire mélyen. Eredetileg az első szintjét még odafent lehetett látni a felszínen, de mostanra már áskálódni kellett, hogy lejussunk. A chakra... a csillag... csak annyit tudok, hogy óvni akarta a helyet. Talán önös érdekekből, hogy ne legyen másé, amit talált, ezért egy olyan rendszert talált ki, amire nem sokan jöhetnek rá, így nem is sokan férkőzhetnek hozzá. De az is lehet, hogy inkább a külvilágot védte attól, ami odabent van - megsimogatta az állát eltöprengve azon, hogy vajon melyik is lehet az igaz megállapítás. Erről biztosat nem tud mondani addig, míg ténylegesen nem jutnak hozzá a papírokhoz. Láthatod rajta, hogy nem hazudik, ugyanis ha így tenne, remegne, össze-vissza beszélne. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezt a sztorit pedig másodpercek alatt rakta össze.
A doktor azonban hamar be is lépett az ajtón, majd kérdésedre felvonta a szemöldökét.
- Mesterségesen chakrát létrehozni? Úgy tudom, ez kicsit mesterkélt. Élő anyagból ki lehet nyerni, esetleg a körülötted lévő anyagokból fel tudod használni a természeti energiát. A chakrakinyerés egy másik dolog. Ez... azt hiszem, meghaladja az én tudásom - mielőtt bármit is mondanál neki, visszafordul, kinyitja az ajtót, hogy körbenézzen.
- Áh! Nyüzüge! Siess és hívasd ide a chakra-szakértőnket! - a Nyüzüge név csupán becenév, ami egy kapafogú, sovány férfit illetett meg.
- De doktol! Asz két naf, mile fisszajöfök fele! - válaszolt hirtelenjében az ijedtségtől.
- Nem kérdeztem, meddig tart ideérnie, teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy nem a szomszéd házban él, úgyhogy szedd a sátorfád, menj érte te magad, vagy küldj neki egy levelet, de legyen itt! - a doktor valóban eléggé meggyőző tudott lenni, ha arról volt szó, hogy el kell valamit érnie. A doktor gyorsan visszatér hozzád, amint a Nyüzüge alak el is indult hosszú lábain - biztos ő lehet a futár. A férfi, amikor arra szólítod, hogy maradjon ott, csak bólint egyet,
- Fiam. A bukás csak a kezdet. De ahhoz, hogy sikeresek legyünk, többször el kell buknunk, különben sose fogjuk megérezni, hogy milyen érzés a csúcson lenni. Nem szabad elhamarkodottan dicsekednünk, előre innunk a medve bőrére. Hiszen a dicsőség az, ha minden kudarcunk után még így is képesek vagyunk talpra állni - a doktor és bölcsességei valahogy mindig nyugtató hatással vannak az elmére, de beláthatod: igaza van. Meg kell tapasztalni az elesést még a legelején, hiszen ha később jön, attól bekattanhat valaki. Talán jól jött, hogy most buktál el, és nem akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rád.
- Oh! Fémötvözet! Persze, minden a legnagyobb rendben, már tudom is, hol kezdjem el! - ekkor persze még nem látta, hogy mivel is van dolguk, amikor pedig meglátta a videót, csak hümmögött, mintha ő egyáltalán nem is rémült volna meg attól, amit látott a képeken.
- A legnagyobb baj nem az anyag erősségével van, hanem a molekulákkal. A legnagyobb gondot a bestia karmai, és a hanghullámok jelentik, de ez kiküszöbölhető. Nem tudom, milyen frekvenciájú lehet a denevér hangja, ezért imitálni sem tudom... ő maga lesz az élő tesztalany. Azonnal hozzálátok! - mielőtt azonban sarkon fordulna, még felemeli a mutatóujját.
- Nem hiszem, hogy szükség lenne a további kihallgatásra, hacsak arra nem kérsz, Shuu, hogy beadjak neki egy igazságszérumot, amitől mindent kifecseg - kérdően néz rád választ várva, hogy mit is szeretnél pontosan. Hiszen ha igaz, amit elmondott, akkor felesleges a további firtatás, ha minden ott van azon a papíron. Ha pedig mégsem igaz, amit mond... akkor is ott van minden azon a papíron.
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Szomb. Feb. 04 2017, 01:20
Shuu figyelemmel kísérte végig a doktor eszmefuttatását a chakraról. Hát ilyen sokoldalú lenne ez a megfoghatatlan erő? Ennyire ott lenne mindenben? Mindenkiben? Shuu töprengett a chakra fogalmán, de talán azon kevés szavak egyike volt, melyet talán sohasem érthet meg teljesen. Mindig is lenyűgözte a chakra, mint jelenség, s mint energiaforrás. Hihetetlen, miként képes átalakítani akár a civil személyek életét, s mennyivel megkönnyíti azok sorsát. Chakra...
- Ön a szakértő, Shikommi doktor. Ha úgy érzi, nincs más mondandója, akkor egyetlen dolgunk maradt már csupán. Megszerezni a papírokat. Na lássuk, mivel is állunk szemben...
Shuu fel s alá kezdett sétálgatni, miközben mélyen koncentrált a feladatra. Görnyedt háttal sétálgatott a terem falai között, hol megállva, majd irányt változtatva, mintha keresne valamit.
- Koji, ha már nem képes több információval szolgálni, megkérhetném arra, hogy szóljon a bányászoknak? Kezdjék meg a Shindohi kibányászását. Amit már kiástak, azokat pedig hordják ide.
Shuu miután elküldte a térképészt, hogy némiképp helyrehozhassa segítségével az előkészületeket, a fiú zavartan érezte magát. Mintha nem lenne minden rendben. Gondolatai, hiába próbálták keresni a tökéletes lehetőséget, úgy tűnt, valahányszor kieszelt valamit, zsákutcába fordulva akadt meg. Nem lelte a megoldást. S ez aggodalomhoz vezetett.
Köhögni kezdett. Egyre fuldoklóbb, egyre mélyebb, s annál is inkább haldokló sóhajokkal szívva a levegőt köhögte fel a rohama által keltett ingert. Kezét szája elé emelve megtorpant. Jobb kezét ökölbe szorítva ütött a mellette lévő asztalra, mely jócskán megingott a mechanikus kartól kapott csapástól. Megfordult, majd nekitámaszkodott az asztalnak. A nyakában lógó amulettet arca elé emelte, majd lehunyva szemeit, lassú lélegzetvételbe kezdett. Próbálta enyhíteni tüdejének vad haragját, s ezzel csendesíteni a benne dulakodó vihart. Orrán át szívta a levegőt, míg végül, képes volt lenyugodni. Vízért indult, majd miután orvosolta száraz torkát, társa felé nézett.
- Sok dolgunk lesz, Mao. Meg kell terveznünk egy panelt, ami képes lehet felerősíteni a Shindohi erejét. A denevérek ha minden igaz, nincsenek oda a fényért. Több Yodaira lesz szükségünk, mint gondoltam. Amikor megzavartuk őket a fénnyel, egy második rohamban porrá kell őket égetnünk. Az összeset! A panel nem lehet túl nagy, de erős koncentrált fénnyel kellő hatást elérhetünk a megzavarásukba. S mivel a barlangnak egyetlen kijárata van, ezért el kell érnünk, hogy az alagútrendszerbe induljanak egységesen. A tűvetőket és a lángszórót fel kell tölteni. - ekkor Shuu megállt egy pillanatra, majd az orvos felé tekintett.
- Shikommi doktor. Miként lehetünk képesek elnyelni a hanghullámokat? Esetleg gerjeszthetünk mi magunk is? Ha jól tudom, a denevérek hanghullámok alapján mérik fel környezetüket. Mi lenne, ha olyan hullámokat koncentrálhatnánk az üregbe, mely téves információkat adhat a dögöknek? Akkor aztán végleg egy helyre tudnánk terelni őket.
Shuu egyelőre csak az átlagosnak még most sem mondható, de annál a hatalmas szörnynél még mindig természetesebb felépítésű lények ellen tervezett. A bestiát másként akarja tőrbe csalni. Talán ha képesek élve elfogni, akkor még többet is megtudhatnak róla.
Shuu Mao társaságában leült, hogy megtervezze a panelt, ami a Yodai mellkasára kerülhet. Egyfajta mellvértet tervezett, melyet négy ponton képes a testre erősíteni. A közepén lemezekből álló fémtölcsér, mely koncentrálja a fényt. A lemezekre tükröket tervezett. A vértezetben lévő mechanika chakra segítségével felerősíti a Lámpáskő erejét, a mozgatható tükrök segítségével pedig irányíthatja, vagy alakíthatja a szórásának területét.
Mikor a tervekkel készen állnak, Shuu felmarkolja a papírosokat, s maga indul a kovácsműhelybe, hogy átadja a terveket. Remélhetőleg ekkorra Shikommi doktor is képes lesz kieszelni valamit a hangok felfogására, s annak az alaplemezeit megkezdi kimunkáltatni. Összesen öt Yodait akar megépíteni a fiú, azonban egy hatodik Fényerősítőt is kér.
Kiadva a feladatot visszatér az irodájába, majd folytatja a tervezgetést, várva az alapanyagokra, hogy aztán felépíthesse őket.
- Ön a szakértő, Shikommi doktor. Ha úgy érzi, nincs más mondandója, akkor egyetlen dolgunk maradt már csupán. Megszerezni a papírokat. Na lássuk, mivel is állunk szemben...
Shuu fel s alá kezdett sétálgatni, miközben mélyen koncentrált a feladatra. Görnyedt háttal sétálgatott a terem falai között, hol megállva, majd irányt változtatva, mintha keresne valamit.
- Koji, ha már nem képes több információval szolgálni, megkérhetném arra, hogy szóljon a bányászoknak? Kezdjék meg a Shindohi kibányászását. Amit már kiástak, azokat pedig hordják ide.
Shuu miután elküldte a térképészt, hogy némiképp helyrehozhassa segítségével az előkészületeket, a fiú zavartan érezte magát. Mintha nem lenne minden rendben. Gondolatai, hiába próbálták keresni a tökéletes lehetőséget, úgy tűnt, valahányszor kieszelt valamit, zsákutcába fordulva akadt meg. Nem lelte a megoldást. S ez aggodalomhoz vezetett.
Köhögni kezdett. Egyre fuldoklóbb, egyre mélyebb, s annál is inkább haldokló sóhajokkal szívva a levegőt köhögte fel a rohama által keltett ingert. Kezét szája elé emelve megtorpant. Jobb kezét ökölbe szorítva ütött a mellette lévő asztalra, mely jócskán megingott a mechanikus kartól kapott csapástól. Megfordult, majd nekitámaszkodott az asztalnak. A nyakában lógó amulettet arca elé emelte, majd lehunyva szemeit, lassú lélegzetvételbe kezdett. Próbálta enyhíteni tüdejének vad haragját, s ezzel csendesíteni a benne dulakodó vihart. Orrán át szívta a levegőt, míg végül, képes volt lenyugodni. Vízért indult, majd miután orvosolta száraz torkát, társa felé nézett.
- Sok dolgunk lesz, Mao. Meg kell terveznünk egy panelt, ami képes lehet felerősíteni a Shindohi erejét. A denevérek ha minden igaz, nincsenek oda a fényért. Több Yodaira lesz szükségünk, mint gondoltam. Amikor megzavartuk őket a fénnyel, egy második rohamban porrá kell őket égetnünk. Az összeset! A panel nem lehet túl nagy, de erős koncentrált fénnyel kellő hatást elérhetünk a megzavarásukba. S mivel a barlangnak egyetlen kijárata van, ezért el kell érnünk, hogy az alagútrendszerbe induljanak egységesen. A tűvetőket és a lángszórót fel kell tölteni. - ekkor Shuu megállt egy pillanatra, majd az orvos felé tekintett.
- Shikommi doktor. Miként lehetünk képesek elnyelni a hanghullámokat? Esetleg gerjeszthetünk mi magunk is? Ha jól tudom, a denevérek hanghullámok alapján mérik fel környezetüket. Mi lenne, ha olyan hullámokat koncentrálhatnánk az üregbe, mely téves információkat adhat a dögöknek? Akkor aztán végleg egy helyre tudnánk terelni őket.
Shuu egyelőre csak az átlagosnak még most sem mondható, de annál a hatalmas szörnynél még mindig természetesebb felépítésű lények ellen tervezett. A bestiát másként akarja tőrbe csalni. Talán ha képesek élve elfogni, akkor még többet is megtudhatnak róla.
Shuu Mao társaságában leült, hogy megtervezze a panelt, ami a Yodai mellkasára kerülhet. Egyfajta mellvértet tervezett, melyet négy ponton képes a testre erősíteni. A közepén lemezekből álló fémtölcsér, mely koncentrálja a fényt. A lemezekre tükröket tervezett. A vértezetben lévő mechanika chakra segítségével felerősíti a Lámpáskő erejét, a mozgatható tükrök segítségével pedig irányíthatja, vagy alakíthatja a szórásának területét.
Mikor a tervekkel készen állnak, Shuu felmarkolja a papírosokat, s maga indul a kovácsműhelybe, hogy átadja a terveket. Remélhetőleg ekkorra Shikommi doktor is képes lesz kieszelni valamit a hangok felfogására, s annak az alaplemezeit megkezdi kimunkáltatni. Összesen öt Yodait akar megépíteni a fiú, azonban egy hatodik Fényerősítőt is kér.
Kiadva a feladatot visszatér az irodájába, majd folytatja a tervezgetést, várva az alapanyagokra, hogy aztán felépíthesse őket.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Kedd Feb. 07 2017, 16:24
//Mao-t irányíthatod nyugodtan, amennyiben a postjaidban szükséges.//
Shikomi doktor érdekes őzikeszemekkel pislog rád, bár ezt aligha látod a szemüvegén villanó fénytől.
- Hát persze... - jogosan ő a szakértő, és az is köztudott, hogy a hatalmas tudósok és orvosok nem sűrűn látják be, ha valamiben nincs igazuk, Shikomi mégis vállalta, hogy nem igazán szakterülete a chakra tanulmányozása, valmi keveset ért hozzá. De erre jöttél te, aki szinte megkérdőjelezhetetlenné tette a doktor tudását, aki nyilván ennek nem tudott ellenállni, és inkább megadta magát a fanatikusságnak.
- Rendben van - Koji feláll, enyhén biccent a fejével, amikor lelép, hogy kövesse a parancsaidat, s így elkezdjék a kövek kibányászását. Valószínűleg perceken belül meg is kezdik az "áskálódást".
- Minden bizonnyal hatásos lesz a fény... bár... mi történik akkor, ha ellenkező hatást érünk el vele, s csak feldühödnek tőle? A denevérek látása elég gyenge, a tárgyakat is inkább az ultrahangok alapján tudják behatárolni, ahogyan a Yodai-t is sikerült nekik - a doktor mélyen gondolkodóba esik, főként akkor, amikor felteszed neki a kérdésed a hanghullámokkal kapcsolatban.
- A tűz! A páratartalom! A denevérek utálják, ha kevés a páratartalom, különben kiszáradnak. Tűzzel kell őket onnan kiirtani... habár akkor odaveszhetnek az iratok, de ha képesek vagyunk őket kihozni még az égetés előtt, talán sikerülhet - úgy tűnt, mintha ügyet sem vetett volna a kérdésedre, de éppen ellenkező esetben, hiszen ezek a válaszok is azt támasztják alá, hogy valamivel próbálja megoldani a helyzetet.
- Ha azt akarjuk, hogy a denevérek ne érezzék meg a hullámokat, az szinte lehetetlen, mert nem lehetünk hangtalanok. Minden egyes hang megrezegteti a levegőt. Hm... esetleg, ha a frekvencia nagyon alacsony... száma húsz... az már nem hallható. De... el tudjuk nyelni ezt a hangot! Nem mondom azt, hogy teljes mértékben megállítható, de a Yodai megvédhető. A téves hanghullámok is jól jönnek, ha sokkal erősebbek, mint a Yodai léptei, ehhez jól jön bármilyen zenei eszköz. Be kell adnunk egy csaléteket, ami magas frekvenciájú hangot ad ki, s amíg azzal vannak lefoglalva, a Yodai teheti a munkáját. Ha pedig még biztosabbra akarunk menni... ásványgyapot! Esetleg lyukacsos rostlemezekkel bevonhatjuk a Yodai testét, elég egyetlen egyét, ha most csak ez a célunk - fejezi be itt a doktor az agymenését, még megvárja a válaszod, azzal együtt eltűnik, és aszerint cselekszik majd el, amit te javasoltál az ő javaslatai közül. Melyiket is csinálja?
Eközben a munkások már vissza is tértek a lámpáskövekkel, a másik csapat pedig elkezdett dolgozni a terveid megvalósításán.
Shikomi doktor érdekes őzikeszemekkel pislog rád, bár ezt aligha látod a szemüvegén villanó fénytől.
- Hát persze... - jogosan ő a szakértő, és az is köztudott, hogy a hatalmas tudósok és orvosok nem sűrűn látják be, ha valamiben nincs igazuk, Shikomi mégis vállalta, hogy nem igazán szakterülete a chakra tanulmányozása, valmi keveset ért hozzá. De erre jöttél te, aki szinte megkérdőjelezhetetlenné tette a doktor tudását, aki nyilván ennek nem tudott ellenállni, és inkább megadta magát a fanatikusságnak.
- Rendben van - Koji feláll, enyhén biccent a fejével, amikor lelép, hogy kövesse a parancsaidat, s így elkezdjék a kövek kibányászását. Valószínűleg perceken belül meg is kezdik az "áskálódást".
- Minden bizonnyal hatásos lesz a fény... bár... mi történik akkor, ha ellenkező hatást érünk el vele, s csak feldühödnek tőle? A denevérek látása elég gyenge, a tárgyakat is inkább az ultrahangok alapján tudják behatárolni, ahogyan a Yodai-t is sikerült nekik - a doktor mélyen gondolkodóba esik, főként akkor, amikor felteszed neki a kérdésed a hanghullámokkal kapcsolatban.
- A tűz! A páratartalom! A denevérek utálják, ha kevés a páratartalom, különben kiszáradnak. Tűzzel kell őket onnan kiirtani... habár akkor odaveszhetnek az iratok, de ha képesek vagyunk őket kihozni még az égetés előtt, talán sikerülhet - úgy tűnt, mintha ügyet sem vetett volna a kérdésedre, de éppen ellenkező esetben, hiszen ezek a válaszok is azt támasztják alá, hogy valamivel próbálja megoldani a helyzetet.
- Ha azt akarjuk, hogy a denevérek ne érezzék meg a hullámokat, az szinte lehetetlen, mert nem lehetünk hangtalanok. Minden egyes hang megrezegteti a levegőt. Hm... esetleg, ha a frekvencia nagyon alacsony... száma húsz... az már nem hallható. De... el tudjuk nyelni ezt a hangot! Nem mondom azt, hogy teljes mértékben megállítható, de a Yodai megvédhető. A téves hanghullámok is jól jönnek, ha sokkal erősebbek, mint a Yodai léptei, ehhez jól jön bármilyen zenei eszköz. Be kell adnunk egy csaléteket, ami magas frekvenciájú hangot ad ki, s amíg azzal vannak lefoglalva, a Yodai teheti a munkáját. Ha pedig még biztosabbra akarunk menni... ásványgyapot! Esetleg lyukacsos rostlemezekkel bevonhatjuk a Yodai testét, elég egyetlen egyét, ha most csak ez a célunk - fejezi be itt a doktor az agymenését, még megvárja a válaszod, azzal együtt eltűnik, és aszerint cselekszik majd el, amit te javasoltál az ő javaslatai közül. Melyiket is csinálja?
Eközben a munkások már vissza is tértek a lámpáskövekkel, a másik csapat pedig elkezdett dolgozni a terveid megvalósításán.
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Hétf. Feb. 13 2017, 00:20
Shikommi doktor tervezgetései közben Shuu is agyalni kezdett. Fel s alá járkálva az irodájában, nézegette, forgatta a tervrajzokat az asztalán, néhol jobb kezébe vette a Yodai alaprajzait. S mindeközben kereste kérdésére a választ, miben hibázott. Shuu nem volt tökéletes. Valószínűleg a betegsége miatt sohasem lehet az. Mégsem tudta elviselni a kudarc keserű ízét. Vérre fortyogott a dühtől. Még sohasem érzett ekkora, kudarcot, bármennyire is rávetítette a hibákat, s okolta a térképészt. Shuu tudta jól, hogy a Yodai még korántsem tökéletes. S ahogyan ő is végignézte, úgy Toru-sama is rá fog jönni. Éppen ezért nem engedhet meg magának még egy ballépést. Shuunak minden tudására szüksége lesz. Sőt! Shikommi doktor és Mao tudása is kelleni fog ide ahhoz, hogy kellő erődemonstrációt tarthasson annak a szőrös bestiának a falon túl.
- Éppen ez a terv, kedves Shikommi doktor. Megzavarni őket, felbőszíteni. Majd ráugrasztani őket egy csalira. Biztos, ha kellően feltüzeljük őket, a szó szoros értelmében, akkor az első és legnagyobb frekvenciát kibocsátó egyénre fognak támadni elsőként, méghozzá csoportosan. A jegyzeteket pedig sértetlenül fogom kihozni, méghozzá az utolsó lapjáig. Talán elég lenne lefoglalni addig a szörnyetegeket, amíg ki nem hozzuk a jegyzeteket. Bizonyára önt is kíváncsivá tette Otumachikku rejtélye. A denevérbestia titka. Valamint, hogy miként alkothatunk chakrat. - kezdett bele Shuu a tervezgetésbe, majd jó feltalálói vénájának hála, szinte azonnal az asztalhoz ült, miután a doktort hellyel kínálta, s néhány lapot és íróeszközt vett elő. Majd robotikus kezével remegés nélkül kezdett az eddigieknél is tökéletesebb és határozottabb, egyenes vonalakkal vázlatokba kezdeni.
- A Yodai körülbelül körülbelül itt találhatott rá a jegyzetekre. Mivel nem számoltunk azokkal, így nem tudtam pontosan lemérni. A bestia itt lehetett...az üregek pedig itt vannak. Ez az egyetlen hely, amit a saját szememmel láttam. És tudja, kedves doktor úr, mit találtam az üreg végén? Csillagot. A lilás aurájú csillagtörmelék ott lógott ki a falból. A kezemben volt, amikor a mennyezetről először kezdtek el áramolni a denevérek.
Shuu megalkotta az alagút egy leegyszerűsített, kétdimenziós vázlatát, jelölve a körülbelüli távolságokat, és dőlésszinteket. külön jelekkel ábrázolta a papírosokat, a barlangba vájt járatokat, és a Souruita felbukkanásának helyét.
- A Yodaiok itt fognak állni, kettő elől, kettő mögötte, míg az utolsó kissé feljebb. Az első kettő kezébe tűvetők fognak kelleni, hogy a kiáramló rajt megbonthassa, s a lehető legtöbb tagját megölhesse. A mögöttük álló kettőn lesz folyadéklövő szerkezet, mely szinte állandó kereszttűzben tudja tartani a fenevadakat. Az összeterelt nyáj pedig így hamar ki fog hullani. Ahhoz azonban, hogy elkaphassuk azt a szőrös dögöt, előbb szükség lesz a jegyzetekre. Így az első hullámban kettő Yodai fog elindulni, és összehangoltan fogják hátráltatni és sebezni az ellenfelet. Addig kihozom a jegyzeteket. Hogy mivel? Reméltem, hogy megkérdezi - még ha nem is kérdezné meg, Shuu olyan szinten belelendült a tervezgetésekbe, hogy jó, hogy korbácsot nem ragadott, és indult a kovácsműhelybe - Bemutatom egy másik találmányom. Ugyan felhasználásában sokkalta egyszerűbbre tervezett, mint a Yodai, talán épp ez fog minket eljuttatni a sikerhez. - Shuu ekkor az öve felé nyúlt, s a köpenye mögül elővett két tenyérnyi méretű fémgolyót. Az asztalra helyezte őket, majd hátrébb állt, s kézpecsétet alkotott.
A fémgolyókon lévő két pecsét felizzott, s némi füst kíséretében több tucatnyi fémlemezt oldott fel belőle. A lemezek a magasba repültek, ám Shuu ekkor újabb kézpecsétekbe kezdett.
- Remashita no jutsu // Vasbestia technika. - mondta ki a talán még SHikomminak is ismeretlen nevet, majd a lemezek egy szempillantás alatt összeálltak. A drótok egymásba fűződve, körbevette a vázat, aktiválva egyszerre az összes mechanikát. Miközben a drótváz bekapcsolódott, a lemezek sorra épültek rá, s fedték be teljesen a vázat. Végül kettő, körülbelül egy méter hosszú, alkar vastagságú, gyíkszerű mechanikus eszközök kezdtek el lépkedni az asztalon.
- A Kimasu leginkább afféle felderítő, mintsem támadói egység. A teste igen csak rugalmas, képes bármilyen irányba fordulni, s tekerődni, mintha valami gumiból álló fémteste lenne. A könnyű és strapabíró lemezeknek köszönhetően igen csak könnyű és csendes. Ugyan a lemezek sodródása nem járhat zaj nélkül, a Yodaiok mellett talán észrevehetetlen a zajuk. Amint a Yodaiok lefoglalták és elkerítették a papíroktól a denevéreket, a Kimasuk képesek lesznek kihozni. Talán még a Yodaiokat is kimenthetjük. Első körben azonban a jegyzetek a fontosak. Mit gondol, Shikommi doktor?
Amíg a kovácsok és a bányászok nem érkeznek meg a kívánt mennyiségekkel, addig Shuu a Kimasuhoz hasonlóan elkezdett agyalni hasonló golyókon, melyekbe akár más eszközöket, vagy talán használati tárgyakat is lepecsételtethet. Talán a Yodai képes lehet bejuttatni a golyókat és Shuu a távolból feloldhatja a pecséteket, egyfajta időzített bombaként. A feloldáskor a tárgyak szétrepülnek, és nekicsapódnak a barlang falának.
- Hm. Vagy talán jobb lenne egy helyre koncentrálni a hangot? Valami nagy kell és nehéz. Ami biztos, hogy elnyomja még a Yodaiok hangját is. - ment tovább gondolatmenetén a fiatal feltaláló.
Shuu tovább tervez, tudta, az előkészületek a jegyzetek kimentéséért több órát is igénybe fog venni, s lassú procedúráak ígérkezik, még ha Omachikku fejlett technológiájával is dolgoznak. Ki tudja, talán a jegyzetek még többet felfednek a városról és titkairól.
- Éppen ez a terv, kedves Shikommi doktor. Megzavarni őket, felbőszíteni. Majd ráugrasztani őket egy csalira. Biztos, ha kellően feltüzeljük őket, a szó szoros értelmében, akkor az első és legnagyobb frekvenciát kibocsátó egyénre fognak támadni elsőként, méghozzá csoportosan. A jegyzeteket pedig sértetlenül fogom kihozni, méghozzá az utolsó lapjáig. Talán elég lenne lefoglalni addig a szörnyetegeket, amíg ki nem hozzuk a jegyzeteket. Bizonyára önt is kíváncsivá tette Otumachikku rejtélye. A denevérbestia titka. Valamint, hogy miként alkothatunk chakrat. - kezdett bele Shuu a tervezgetésbe, majd jó feltalálói vénájának hála, szinte azonnal az asztalhoz ült, miután a doktort hellyel kínálta, s néhány lapot és íróeszközt vett elő. Majd robotikus kezével remegés nélkül kezdett az eddigieknél is tökéletesebb és határozottabb, egyenes vonalakkal vázlatokba kezdeni.
- A Yodai körülbelül körülbelül itt találhatott rá a jegyzetekre. Mivel nem számoltunk azokkal, így nem tudtam pontosan lemérni. A bestia itt lehetett...az üregek pedig itt vannak. Ez az egyetlen hely, amit a saját szememmel láttam. És tudja, kedves doktor úr, mit találtam az üreg végén? Csillagot. A lilás aurájú csillagtörmelék ott lógott ki a falból. A kezemben volt, amikor a mennyezetről először kezdtek el áramolni a denevérek.
Shuu megalkotta az alagút egy leegyszerűsített, kétdimenziós vázlatát, jelölve a körülbelüli távolságokat, és dőlésszinteket. külön jelekkel ábrázolta a papírosokat, a barlangba vájt járatokat, és a Souruita felbukkanásának helyét.
- A Yodaiok itt fognak állni, kettő elől, kettő mögötte, míg az utolsó kissé feljebb. Az első kettő kezébe tűvetők fognak kelleni, hogy a kiáramló rajt megbonthassa, s a lehető legtöbb tagját megölhesse. A mögöttük álló kettőn lesz folyadéklövő szerkezet, mely szinte állandó kereszttűzben tudja tartani a fenevadakat. Az összeterelt nyáj pedig így hamar ki fog hullani. Ahhoz azonban, hogy elkaphassuk azt a szőrös dögöt, előbb szükség lesz a jegyzetekre. Így az első hullámban kettő Yodai fog elindulni, és összehangoltan fogják hátráltatni és sebezni az ellenfelet. Addig kihozom a jegyzeteket. Hogy mivel? Reméltem, hogy megkérdezi - még ha nem is kérdezné meg, Shuu olyan szinten belelendült a tervezgetésekbe, hogy jó, hogy korbácsot nem ragadott, és indult a kovácsműhelybe - Bemutatom egy másik találmányom. Ugyan felhasználásában sokkalta egyszerűbbre tervezett, mint a Yodai, talán épp ez fog minket eljuttatni a sikerhez. - Shuu ekkor az öve felé nyúlt, s a köpenye mögül elővett két tenyérnyi méretű fémgolyót. Az asztalra helyezte őket, majd hátrébb állt, s kézpecsétet alkotott.
A fémgolyókon lévő két pecsét felizzott, s némi füst kíséretében több tucatnyi fémlemezt oldott fel belőle. A lemezek a magasba repültek, ám Shuu ekkor újabb kézpecsétekbe kezdett.
- Remashita no jutsu // Vasbestia technika. - mondta ki a talán még SHikomminak is ismeretlen nevet, majd a lemezek egy szempillantás alatt összeálltak. A drótok egymásba fűződve, körbevette a vázat, aktiválva egyszerre az összes mechanikát. Miközben a drótváz bekapcsolódott, a lemezek sorra épültek rá, s fedték be teljesen a vázat. Végül kettő, körülbelül egy méter hosszú, alkar vastagságú, gyíkszerű mechanikus eszközök kezdtek el lépkedni az asztalon.
- A Kimasu leginkább afféle felderítő, mintsem támadói egység. A teste igen csak rugalmas, képes bármilyen irányba fordulni, s tekerődni, mintha valami gumiból álló fémteste lenne. A könnyű és strapabíró lemezeknek köszönhetően igen csak könnyű és csendes. Ugyan a lemezek sodródása nem járhat zaj nélkül, a Yodaiok mellett talán észrevehetetlen a zajuk. Amint a Yodaiok lefoglalták és elkerítették a papíroktól a denevéreket, a Kimasuk képesek lesznek kihozni. Talán még a Yodaiokat is kimenthetjük. Első körben azonban a jegyzetek a fontosak. Mit gondol, Shikommi doktor?
Amíg a kovácsok és a bányászok nem érkeznek meg a kívánt mennyiségekkel, addig Shuu a Kimasuhoz hasonlóan elkezdett agyalni hasonló golyókon, melyekbe akár más eszközöket, vagy talán használati tárgyakat is lepecsételtethet. Talán a Yodai képes lehet bejuttatni a golyókat és Shuu a távolból feloldhatja a pecséteket, egyfajta időzített bombaként. A feloldáskor a tárgyak szétrepülnek, és nekicsapódnak a barlang falának.
- Hm. Vagy talán jobb lenne egy helyre koncentrálni a hangot? Valami nagy kell és nehéz. Ami biztos, hogy elnyomja még a Yodaiok hangját is. - ment tovább gondolatmenetén a fiatal feltaláló.
Shuu tovább tervez, tudta, az előkészületek a jegyzetek kimentéséért több órát is igénybe fog venni, s lassú procedúráak ígérkezik, még ha Omachikku fejlett technológiájával is dolgoznak. Ki tudja, talán a jegyzetek még többet felfednek a városról és titkairól.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Csüt. Feb. 16 2017, 13:25
A doktor nem vesztette lelkesedését, sőt egyre izgatottabbá vált, amikor hellyel kínáltad. Ülő pozitúrában egyik lábát keresztbetette a másikon, két kezét pedig összekulcsolva a térdére, onnan hallgatott szinte lankadatlan figyelemmel.
- Igen-igen. Ha elsőnek egy Yodai-t küldünk be, akkor minden figyelmük arra fog összpontosulni. Ha egy másik is megjelenik, az talán összezavarhatja őket, és nem fogják tudni, melyik a veszélyforrás rájuk tekintve. Persze, hogy érdekel a város titka! Ez egy olyan lehetőség, amit kár lenne elszalasztani, ebből kifolyólag nem csak Toru-sama, nem csak a térképész Koji, de én magam, mint tudós kérem arra, kedves Shuu: szerezze meg a jegyzeteket! Ha a kezünkbe kerül, ki tudja, milyen ősi tudásra bukkanhatunk... talán az Ashita még profitálhat is belőle - a doktor talán túl előre gondolkodik, de ki nem teszi ezt, ha a lábai előtt hever egy hasonló "hatalom"? Shinobinak a chakra, anyának a gyermeke, tudósoknak pedig a végtelen tudás.
A doktor előrébb hajol, hogy tisztán láthassa a rajzokat, melyet papírra vetsz. Egyre sűrűbben bólogat, amikor kezd kirajzolódni előtte egy térképpel egybekötött tervrajz, s az állát simogatja. Pontosan nem tudja, hogy mi is lehet ott, hiszen ő a legtöbb járatot nem ismeri, de nem is kell ahhoz, hogy tudja, mi a teendője.
- A csillagot, hm. Garantálhatom, Shuu, hogy a következő alkalommal meg fogod szerezni azt. Viszont most mond el nekem: láttál e másik kijáratot? Meg lehet e közelíteni máshonnan? Mert ha így lenne, akkor amíg az egyik oldalról lefoglalod őket, a másik oldalról jöhetnek a besurranók - persze csak ötletel. De ha nincs ilyen másik kijárat, akkor marad az eredeti felállás, a figyelemelterelés.
Tovább hallgatja az adataidat, és már tenné is fel a kérdését, hogyha ennyi Yodai kell ahhoz, hogy lefoglalják a denevéreket, akkor mégis mivel akarod kihozni a jegyzeteket, ha a Yodai-ok keze tele van? De amint emelte a kezét és szóra nyitotta a száját, már meg is válaszoltad ezt a gondolatban feltett kérdését.
Nagyokat pislog, amikor robotállatkák elevenednek meg előtte, és egy darabig szóhoz sem tud jutni. Ahogy végül befejezed a demonstrációt, széles mosolyra húzódik a szája, majd tapsol kettőt.
- Valahogy mindig le tudsz nyűgözni, Shuu. A vén Kagemori csak nem volt hülye, hogy idehozott téged, sőt... azt hiszem, hálásak is lehetünk neki, hogy egy ilyen tehetséges ifjonccal szaporodott a bázisunk. Ha ezzel nem nyerjük meg a kis háborúnkat, akkor mivel? - mosolyog rád a doktor ezzel is biztatva, hogy márpedig sikerülni fog ezekkel a tervekkel.
A doktor mindvégig veled marad, amíg szükséged van rá, hogy együtt dolgozzatok, de hamarosan már nincs min tovább járni a fogaskerekeknek.
- Itt az idő, Shuu... - mered rád komoly tekintettel a doktor, most van itt az ideje a támadásnak, amíg még friss mindenki tudása. Most rettegnek a legjobban, és ha halogatásra kerülne a sor, akkor még nagyobb rettegés lesz úrrá a bázison, az pedig veszteség az Ashitának. S ami veszteség az Ashitának, veszteség Toru-samának. Ami veszteség Toru-samának... az sajnos Shuunak is.
//Eddig nagyon szép játékot láthattam! A következő körben kérek minimum ugyanennyit, amiben leírod, hogy végül Shuu és a robotjai hogyan végeznek a denevérekkel. Posztod ott érjen véget, hogy Shuu meghallja a már ismerős hangot, mely a fenevadhoz vezet.//
- Igen-igen. Ha elsőnek egy Yodai-t küldünk be, akkor minden figyelmük arra fog összpontosulni. Ha egy másik is megjelenik, az talán összezavarhatja őket, és nem fogják tudni, melyik a veszélyforrás rájuk tekintve. Persze, hogy érdekel a város titka! Ez egy olyan lehetőség, amit kár lenne elszalasztani, ebből kifolyólag nem csak Toru-sama, nem csak a térképész Koji, de én magam, mint tudós kérem arra, kedves Shuu: szerezze meg a jegyzeteket! Ha a kezünkbe kerül, ki tudja, milyen ősi tudásra bukkanhatunk... talán az Ashita még profitálhat is belőle - a doktor talán túl előre gondolkodik, de ki nem teszi ezt, ha a lábai előtt hever egy hasonló "hatalom"? Shinobinak a chakra, anyának a gyermeke, tudósoknak pedig a végtelen tudás.
A doktor előrébb hajol, hogy tisztán láthassa a rajzokat, melyet papírra vetsz. Egyre sűrűbben bólogat, amikor kezd kirajzolódni előtte egy térképpel egybekötött tervrajz, s az állát simogatja. Pontosan nem tudja, hogy mi is lehet ott, hiszen ő a legtöbb járatot nem ismeri, de nem is kell ahhoz, hogy tudja, mi a teendője.
- A csillagot, hm. Garantálhatom, Shuu, hogy a következő alkalommal meg fogod szerezni azt. Viszont most mond el nekem: láttál e másik kijáratot? Meg lehet e közelíteni máshonnan? Mert ha így lenne, akkor amíg az egyik oldalról lefoglalod őket, a másik oldalról jöhetnek a besurranók - persze csak ötletel. De ha nincs ilyen másik kijárat, akkor marad az eredeti felállás, a figyelemelterelés.
Tovább hallgatja az adataidat, és már tenné is fel a kérdését, hogyha ennyi Yodai kell ahhoz, hogy lefoglalják a denevéreket, akkor mégis mivel akarod kihozni a jegyzeteket, ha a Yodai-ok keze tele van? De amint emelte a kezét és szóra nyitotta a száját, már meg is válaszoltad ezt a gondolatban feltett kérdését.
Nagyokat pislog, amikor robotállatkák elevenednek meg előtte, és egy darabig szóhoz sem tud jutni. Ahogy végül befejezed a demonstrációt, széles mosolyra húzódik a szája, majd tapsol kettőt.
- Valahogy mindig le tudsz nyűgözni, Shuu. A vén Kagemori csak nem volt hülye, hogy idehozott téged, sőt... azt hiszem, hálásak is lehetünk neki, hogy egy ilyen tehetséges ifjonccal szaporodott a bázisunk. Ha ezzel nem nyerjük meg a kis háborúnkat, akkor mivel? - mosolyog rád a doktor ezzel is biztatva, hogy márpedig sikerülni fog ezekkel a tervekkel.
A doktor mindvégig veled marad, amíg szükséged van rá, hogy együtt dolgozzatok, de hamarosan már nincs min tovább járni a fogaskerekeknek.
- Itt az idő, Shuu... - mered rád komoly tekintettel a doktor, most van itt az ideje a támadásnak, amíg még friss mindenki tudása. Most rettegnek a legjobban, és ha halogatásra kerülne a sor, akkor még nagyobb rettegés lesz úrrá a bázison, az pedig veszteség az Ashitának. S ami veszteség az Ashitának, veszteség Toru-samának. Ami veszteség Toru-samának... az sajnos Shuunak is.
//Eddig nagyon szép játékot láthattam! A következő körben kérek minimum ugyanennyit, amiben leírod, hogy végül Shuu és a robotjai hogyan végeznek a denevérekkel. Posztod ott érjen véget, hogy Shuu meghallja a már ismerős hangot, mely a fenevadhoz vezet.//
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Csüt. Feb. 16 2017, 21:02
Shuu mászkált fel s alá az irodájában, néha kisétált az épületből, hogy szemügyre vehesse a kovácsok munkáit. Ahogy a Yodaiok alaplapjai készültek, úgy építették fel őket Maoval, s szerelték beléjük a különböző kapcsolókat, vezérlőket, kamerákat és minden más egyéb felszerelését. A kábelrengetegek hamarosan kivehető formákat vett fel, Shuu a chakraja segítségével pedig a helyükre illesztette a burkolat lemezeit. Minden egyes gépnél letesztelésre került a mozgásuk és reakcióképességük, valamint hajlékonyságuk határai. Tökéletesen kellett működniük, mert még egy kudarc nem fért volna bele. Az órák hamar elteltek az izzadságos munkával, ám úgy tűnt, az iroda asztalán két Yodai teste majdhogynem, készen állt. Az utolsó lemezeket helyezték fel Shuuék, s fedték be végleg a Védelmezők páncélzatát. Shuu véreres szemekkel vizsgálta át a burkolat tökéletességét. Mechanikus jobbkeze szerencsére nem érezte testének remegését, így mindig tökéletesen tudott dolgozni. Végül izzadástól nedves homlokán végighúzta köpenyének ujját, letörölve ezzel a víz nagy részét. A kabátján lévő por rárakódott a nedves homlokra, s koszcsíkot húzott a homlokán.
- Ne aggódjon, kedves doktor. A jegyzetek hamarosan a kezünkben lesznek. A csillag pedig hamarosan a kezünkben lesz. Mint ahogy mondtam, a járat végén vastag fal áll. A mennyezetben körülbelül hat-nyolc járat volt vájva, lehet, hogy egy másik verembe vezetnek, valahol a mennyezet feletti részben. Kíváncsi lennék, honnan jöhetett az a hatalmas bestia, kétlem, hogy azokon a szűk járatokon átfért volna. Bár ki tudja, mikre képes még. De nem... - gondolkodik el egy pillanatra - Nem volt más járat. Nos, doktor úr, készen áll?
Shuu kiinvitálta a doktort és Maot az irodából, valamint a két Yodai lepecsételt gömbjével és a Kimasukkal a lábuk mellett útnak indultak a főtérre, ahol a monitor panelja állt. A fiú egy harmadik gömböt hozott magával, melyet a magasba dobott, majd egy kézpecsétet formált. Az emelkedő gömb felragyogott, s lemezek tucatjait kezdte kivetni magából. Ám eközben a hoshigakurei már újabb pecsétekbe kezdett, és a széthulló lemezekből azonnal egy tökéletes hasonmást hozott létre. A mechanikus klón átvette az eredetitől a két Yodai gömbjét, majd megindult a Kimasukkal a járat bejáratáig. A főpanelnál lévő Shuu kezét a főkapcsoló részhez emelte, majd benyomta a megfelelő kapcsolót, ezáltal megszüntette a chakrafal védelmét. Shuu belépett a sötét, mély alagútba. Testére rátekeredett a két Kimasu, majd végül eltűnt a mélyedés lejtős útján. Shuu lezárta a bejáratot, hogy se ki se be ne juthasson semmi. Léptei ugyan könnyűek voltak a Yodaihoz képest, biztos volt benne, hogy már meghallották őt. Ugyan célja még messze volt, mégis inkább lassabban, de magabiztosan haladt előre. Nem kapkodhatott. Nem hibázhatott.
A mechanikus Shuuklón hamarosan elérte az alagút azon részét, ahonnan eléggé lejteni kezd az út. Még lassabban sétált lefelé, figyelve hogy lábával ne rúgjon bele remélhetőleg egyetlen kőbe sem, s minimalizálhassa lépteinek zaját. Bár talán nem tudta, vagy csak a tökéletességre törekedve mozgatta lassan klónját. A denevérek már biztos hallották azt is, hogy a chakrakapu megnyílt, s valaki belépett a vájatba. Shuu lassan haladt előre. A sötét alagútban egyelőre nem aktiválta sem a vaspáncélt, sem pedig a nemrégiben alkotott lámpákat sem. Csak sétált.
A jegyzeteket elérte, legalábbis már nagyon közel ért hozzá.
- Most, vagy soha! Úgysincs olyan, hogy soha! - bátorította magát, majd az övén lógó két golyót maga elé hajította, s kézpecséteket formált. A gömbök felszínére festett pecsét felvillant, majd szétszórta magából a Yodaiok lemezeit. A lemezek megálltak a lejtőn való siklásban, majd hamar felépítették a védelmezőket. Jobbjukat és baljukat egyaránt maguk elé tartva fedezték a fiút és a Kimasukat. Hallották már a szárnycsapásokat és azt az összetéveszthetetlen hangot, melyet a denevérek adnak magukból. Ahogy megjelentek az első szárnyasok, a két Yodai a tűzvetővel kezdte fújni a mélységet, feltartva ezzel őket.
Idő közben Shuu testéről lemásztak a Kimasuk, majd a jegyzeteket szájukba véve kezdtek el kifutni a járatból. A Yodaioknak addig kell tartaniuk a helyüket, amíg a Kimasuk el nem érik a bejáratot, s nem juttatják Shuu kezébe a jegyzeteket. A terv egyszerűnek tűnt, de könnyűnek semmiképp.
Az első szárnycsapások zajára a fiú tüzet nyittatott a Yodaiokkal, a karjukra szerelt lángvetőkkel pedig megkezdték a felperzselését a barlangnak. A denevérek közül csak kevesen jutottak át a lángcsóvákon, amelyeknek mégis sikerült, azok legtöbbje lángolva csapódott neki a falnak, mielőtt füstölve a földre nem esett. A Yodaiok ismét helytálltak, s a tűz segítségével távol tartották a kis méretű dögöket. Ahogy jelentek meg az egyre testesebb példányok, úgy alkalmazták a tűvetőket, s sorozták meg ujjnyi hosszúságú, vékony tűk tucatjaival a dögöket. Shuu megérezte ismét a siker és a felsőbbrendűség ízét, ám ekkor ismét megtörte a barlangot az a rémisztő, dühöngő hang.
- Hát itt vagy - mosolyodott el a fiú, majd közelebb lépett a Yodaiokhoz, s kézpecsétekkel ismét lemezekké bontotta őket, majd a gömbbe zárta őket. Remélte, hogy ennyire lesz még ideje, ugyanis nem volt tervben a szörnyeteggel való megvívás. Ez ugyan a bestián is múlik, ám valamiért úgy érezte, hárman talán képesek lehetnek, ha meg nem is ölni, de elfogni a démont. Mi lenne, ha inkább láncra vernék, és Shikommi doktorral együtt térképeznék fel belső felépítését? Vagy talán életben hagyva mérnék fel erejét, esetleg házi kedvencnek betaníthatnák? utóbbi talán a legbizarrabb, ám Shuut valamilyen módon, mivel a tudomány megszállottja volt, így érdekeltté tette a fenevad képessége. Tudta jól, ha nincs más választása, inkább a démon pusztuljon, mintsem a jegyzetek, így nem volt kérdéses, mi lesz, ha nem képesek elfogni. Ha legyőzni nem is sikerül, hárman, illetve a jegyzetek kijuttatásával hozzá fognak jutni mindazon információhoz, mely az elfogásához, illetve kiiktatásához szükséges. Ha tudják, mi hozta létre, talán arra is rájöhetnek, mi ölheti meg. Számtalan kérdés volt még a fiú fejében, most azonban csak egyre tudott koncentrálni. A démon közeleg. Vajon a Kimasuk milyen gyorsan érnek ki?
Amennyiben sikerül Shuunak a két Yodait elzárni, aktiválja a Vaspáncélt, majd a kulcscsontján, a mellkasán és a hasi falán egyszerre izzanak fel a pecsétek. lemezek kezdik beépíteni a fiút, míg végül teljesen körbe nem öleli. Felkészült a megmérettetésre, s ahhoz, hogy elég időt szerezhessen a Kimasuknak.
- Ne aggódjon, kedves doktor. A jegyzetek hamarosan a kezünkben lesznek. A csillag pedig hamarosan a kezünkben lesz. Mint ahogy mondtam, a járat végén vastag fal áll. A mennyezetben körülbelül hat-nyolc járat volt vájva, lehet, hogy egy másik verembe vezetnek, valahol a mennyezet feletti részben. Kíváncsi lennék, honnan jöhetett az a hatalmas bestia, kétlem, hogy azokon a szűk járatokon átfért volna. Bár ki tudja, mikre képes még. De nem... - gondolkodik el egy pillanatra - Nem volt más járat. Nos, doktor úr, készen áll?
Shuu kiinvitálta a doktort és Maot az irodából, valamint a két Yodai lepecsételt gömbjével és a Kimasukkal a lábuk mellett útnak indultak a főtérre, ahol a monitor panelja állt. A fiú egy harmadik gömböt hozott magával, melyet a magasba dobott, majd egy kézpecsétet formált. Az emelkedő gömb felragyogott, s lemezek tucatjait kezdte kivetni magából. Ám eközben a hoshigakurei már újabb pecsétekbe kezdett, és a széthulló lemezekből azonnal egy tökéletes hasonmást hozott létre. A mechanikus klón átvette az eredetitől a két Yodai gömbjét, majd megindult a Kimasukkal a járat bejáratáig. A főpanelnál lévő Shuu kezét a főkapcsoló részhez emelte, majd benyomta a megfelelő kapcsolót, ezáltal megszüntette a chakrafal védelmét. Shuu belépett a sötét, mély alagútba. Testére rátekeredett a két Kimasu, majd végül eltűnt a mélyedés lejtős útján. Shuu lezárta a bejáratot, hogy se ki se be ne juthasson semmi. Léptei ugyan könnyűek voltak a Yodaihoz képest, biztos volt benne, hogy már meghallották őt. Ugyan célja még messze volt, mégis inkább lassabban, de magabiztosan haladt előre. Nem kapkodhatott. Nem hibázhatott.
A mechanikus Shuuklón hamarosan elérte az alagút azon részét, ahonnan eléggé lejteni kezd az út. Még lassabban sétált lefelé, figyelve hogy lábával ne rúgjon bele remélhetőleg egyetlen kőbe sem, s minimalizálhassa lépteinek zaját. Bár talán nem tudta, vagy csak a tökéletességre törekedve mozgatta lassan klónját. A denevérek már biztos hallották azt is, hogy a chakrakapu megnyílt, s valaki belépett a vájatba. Shuu lassan haladt előre. A sötét alagútban egyelőre nem aktiválta sem a vaspáncélt, sem pedig a nemrégiben alkotott lámpákat sem. Csak sétált.
A jegyzeteket elérte, legalábbis már nagyon közel ért hozzá.
- Most, vagy soha! Úgysincs olyan, hogy soha! - bátorította magát, majd az övén lógó két golyót maga elé hajította, s kézpecséteket formált. A gömbök felszínére festett pecsét felvillant, majd szétszórta magából a Yodaiok lemezeit. A lemezek megálltak a lejtőn való siklásban, majd hamar felépítették a védelmezőket. Jobbjukat és baljukat egyaránt maguk elé tartva fedezték a fiút és a Kimasukat. Hallották már a szárnycsapásokat és azt az összetéveszthetetlen hangot, melyet a denevérek adnak magukból. Ahogy megjelentek az első szárnyasok, a két Yodai a tűzvetővel kezdte fújni a mélységet, feltartva ezzel őket.
Idő közben Shuu testéről lemásztak a Kimasuk, majd a jegyzeteket szájukba véve kezdtek el kifutni a járatból. A Yodaioknak addig kell tartaniuk a helyüket, amíg a Kimasuk el nem érik a bejáratot, s nem juttatják Shuu kezébe a jegyzeteket. A terv egyszerűnek tűnt, de könnyűnek semmiképp.
Az első szárnycsapások zajára a fiú tüzet nyittatott a Yodaiokkal, a karjukra szerelt lángvetőkkel pedig megkezdték a felperzselését a barlangnak. A denevérek közül csak kevesen jutottak át a lángcsóvákon, amelyeknek mégis sikerült, azok legtöbbje lángolva csapódott neki a falnak, mielőtt füstölve a földre nem esett. A Yodaiok ismét helytálltak, s a tűz segítségével távol tartották a kis méretű dögöket. Ahogy jelentek meg az egyre testesebb példányok, úgy alkalmazták a tűvetőket, s sorozták meg ujjnyi hosszúságú, vékony tűk tucatjaival a dögöket. Shuu megérezte ismét a siker és a felsőbbrendűség ízét, ám ekkor ismét megtörte a barlangot az a rémisztő, dühöngő hang.
- Hát itt vagy - mosolyodott el a fiú, majd közelebb lépett a Yodaiokhoz, s kézpecsétekkel ismét lemezekké bontotta őket, majd a gömbbe zárta őket. Remélte, hogy ennyire lesz még ideje, ugyanis nem volt tervben a szörnyeteggel való megvívás. Ez ugyan a bestián is múlik, ám valamiért úgy érezte, hárman talán képesek lehetnek, ha meg nem is ölni, de elfogni a démont. Mi lenne, ha inkább láncra vernék, és Shikommi doktorral együtt térképeznék fel belső felépítését? Vagy talán életben hagyva mérnék fel erejét, esetleg házi kedvencnek betaníthatnák? utóbbi talán a legbizarrabb, ám Shuut valamilyen módon, mivel a tudomány megszállottja volt, így érdekeltté tette a fenevad képessége. Tudta jól, ha nincs más választása, inkább a démon pusztuljon, mintsem a jegyzetek, így nem volt kérdéses, mi lesz, ha nem képesek elfogni. Ha legyőzni nem is sikerül, hárman, illetve a jegyzetek kijuttatásával hozzá fognak jutni mindazon információhoz, mely az elfogásához, illetve kiiktatásához szükséges. Ha tudják, mi hozta létre, talán arra is rájöhetnek, mi ölheti meg. Számtalan kérdés volt még a fiú fejében, most azonban csak egyre tudott koncentrálni. A démon közeleg. Vajon a Kimasuk milyen gyorsan érnek ki?
Amennyiben sikerül Shuunak a két Yodait elzárni, aktiválja a Vaspáncélt, majd a kulcscsontján, a mellkasán és a hasi falán egyszerre izzanak fel a pecsétek. lemezek kezdik beépíteni a fiút, míg végül teljesen körbe nem öleli. Felkészült a megmérettetésre, s ahhoz, hogy elég időt szerezhessen a Kimasuknak.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Szer. Feb. 22 2017, 15:06
//Szuper! 
//
A doktor nem aggódik, hiszen tudja, hogy minden a legjobb kezekben van. Ezt talán ők maguk sem csinálhatnák jobban, vagy mégis? Hiszen az Ashita no Togawa arról híres, hogy fegyvereket gyárt.. akkor miért ne tudnának olyan fegyvert gyártani, amivel kipucolhatják azt a hatalmas barlangot? Lehet, hogy csak próbára tesznek téged, és ez az egész egy beállított hazugság, de aligha tűnik annak. Még maga az sem hinné el, aki kitalálta. Annyira márpedig egyikőjük sem okos és elvetemült, hogy ilyenekkel viccelődjön.
- Ennél készebb nem is lehetnék - mosolyodik el.
Shuu a panel mögött állt, ahonnan az eseményeket figyelhette. Most nem volt annyi résztvevő, hogy megfigyeljék a sikert, viszont elmondhatjuk azt, hogy egy időre még a munkájukat is felfüggesztették a kovácsok, hogy láthassák Shuut élesben dolgozni. Toru-sama nem volt itt, helyette úgy tűnik, Hikarut küldte, aki kicsit a távlatból szemlélte az eseményeket arcán aggódó kifejezéssel.
A klón csak olyan magabiztosan lépett be a vájat sötétjébe, mintha az eredeti Shuu tette volna - de miféle másolat is lenne az olyan, amely nem adná hűen önmagát? Úgy tűnik, Shuu mindenben precíz volt, és mindig a legjobbra törekedett, éppen ezért képes volt arra, hogy mindenre 200%-ot fordítson a száz helyett. Ezért is mondhatjuk el róla azt, hogy minden úgy klappolt, ahogy ő akarta.
A vájatban most jár másodjára, annak emlékei megmaradtak a fejében: végigment ugyanazon az úton, mint ahol legelőször, majd ahogy egyre közelebb ért a célhoz, úgy vált egyre hangosabbá a sok denevér ricsaja. A Kimasuk gyorsak voltak, talán elegendő ahhoz ez a gyorsaság, hogy idejében kimentsék a jegyzeteket, míg a Yodai-ok megküzdenek a förtelmekkel. A denevérek valahogy nem a Kimasukra támadtak, ami azt is jelezte, hogy a Yodai frekvenciája sokkal magasabb volt, így már automatikusan arra terelődtek. Mielőtt azonban átértek volna rajtuk, hogy a klónt támadják, alaposan megpörkölődtek - nyami, sült denevér lesz a vacsora!
A denevérek egy idő után furcsa alakot kezdtek felvenni, mintha összezavarodtak volna. Spirál alakban repültek egyre feljebb és feljebb a barlang vájatában, onnan vált ki egy-két példány, hogy a Yodai-ra támadjon, vagy éppen a hasonmásra. Amikor pedig hallottad a nagy bestia bömbölő hangját, azok még jobban megzavarodtak. Maguktól mentek neki a falnak, némelyek még egymásba is téptek, mintha maguk is féltek volna a hatalmas állat dühétől.
Egy vérpaca csapódott a Shuuklón arcába.
A távolból már látta, ahogy pokolkutya módjára közelít felé a nagy dög, olyan sebességgel, amit elképzelni nem is lehet egy denevérről, főleg, hogy nem repül, hanem szárnymódosulataival halad előre. De nem támad rögtön neki Shuunak, ami idő alatt a Kimasuk gyorsan utat törnek maguknak, s kiviharzanak a jegyzettel együtt. Shuu másolata és a Yodai-ok lehetőséget kaptak arra, hogy szembeszálljanak a bestiával szemtől szemben. Mintha ő maga is arra a pillanatra várna, és ezért nem szólnak bele a kisebbek, tiszteletet adva a nagynak, hogy maga vívja meg a harcát.
A denevér egy hatalmasat bömböl, szinte fröcsög szájából a nyál. Mintha feltérképezné ellenségeit előbb, s csak aztán támad. Bár Shuu nem látja, és nem is annyira feltűnő, de a denevér mintha vigyorogna, s valami furcsa fény csillanna mind a szemében, majd az egyik ujján. Egy gyűrű? Egy lépést tesz balra, majd horkant egyet. Ha Shuu mögé tekint, akkor láthatja, hogy a távolban ott vár rá a lilásan fénylő csillag.
Shuunak hamar döntenie kell. Elpusztítja a denevért, és így egyenes az út a csillaghoz, vagy elfogja őt élve, hogy a doktor és csapata tanulmányozhassák? Az bizonyos, hogy hatalmas úttörés lenne számukra, ha tanulmányozhatnának egy ilyen nagy termetű állatot, s dicsőség Shuu számára, hogy élve képes volt elkapni. Egy jó darabig biztosan sokáig emlegetnék a nevét nem csak az Ashita falai közt, de még azon túl is.
De mi az, amit a denevér tud és Shuu nem?
//Ugyanennyit kérek, bárhogy is döntsön Shuu. Ha legyőzi, akkor hogyan győzi le? Ha elfogja élve, akkor hogyan éri el ezt? Mind a denevér, mind Shuu harcát most te vezeted! A posztod addig tartson, míg vissza nem mész a többiekhez oda, ahol az eredeti Shuu is van.//
//A doktor nem aggódik, hiszen tudja, hogy minden a legjobb kezekben van. Ezt talán ők maguk sem csinálhatnák jobban, vagy mégis? Hiszen az Ashita no Togawa arról híres, hogy fegyvereket gyárt.. akkor miért ne tudnának olyan fegyvert gyártani, amivel kipucolhatják azt a hatalmas barlangot? Lehet, hogy csak próbára tesznek téged, és ez az egész egy beállított hazugság, de aligha tűnik annak. Még maga az sem hinné el, aki kitalálta. Annyira márpedig egyikőjük sem okos és elvetemült, hogy ilyenekkel viccelődjön.
- Ennél készebb nem is lehetnék - mosolyodik el.
Shuu a panel mögött állt, ahonnan az eseményeket figyelhette. Most nem volt annyi résztvevő, hogy megfigyeljék a sikert, viszont elmondhatjuk azt, hogy egy időre még a munkájukat is felfüggesztették a kovácsok, hogy láthassák Shuut élesben dolgozni. Toru-sama nem volt itt, helyette úgy tűnik, Hikarut küldte, aki kicsit a távlatból szemlélte az eseményeket arcán aggódó kifejezéssel.
A klón csak olyan magabiztosan lépett be a vájat sötétjébe, mintha az eredeti Shuu tette volna - de miféle másolat is lenne az olyan, amely nem adná hűen önmagát? Úgy tűnik, Shuu mindenben precíz volt, és mindig a legjobbra törekedett, éppen ezért képes volt arra, hogy mindenre 200%-ot fordítson a száz helyett. Ezért is mondhatjuk el róla azt, hogy minden úgy klappolt, ahogy ő akarta.
A vájatban most jár másodjára, annak emlékei megmaradtak a fejében: végigment ugyanazon az úton, mint ahol legelőször, majd ahogy egyre közelebb ért a célhoz, úgy vált egyre hangosabbá a sok denevér ricsaja. A Kimasuk gyorsak voltak, talán elegendő ahhoz ez a gyorsaság, hogy idejében kimentsék a jegyzeteket, míg a Yodai-ok megküzdenek a förtelmekkel. A denevérek valahogy nem a Kimasukra támadtak, ami azt is jelezte, hogy a Yodai frekvenciája sokkal magasabb volt, így már automatikusan arra terelődtek. Mielőtt azonban átértek volna rajtuk, hogy a klónt támadják, alaposan megpörkölődtek - nyami, sült denevér lesz a vacsora!
A denevérek egy idő után furcsa alakot kezdtek felvenni, mintha összezavarodtak volna. Spirál alakban repültek egyre feljebb és feljebb a barlang vájatában, onnan vált ki egy-két példány, hogy a Yodai-ra támadjon, vagy éppen a hasonmásra. Amikor pedig hallottad a nagy bestia bömbölő hangját, azok még jobban megzavarodtak. Maguktól mentek neki a falnak, némelyek még egymásba is téptek, mintha maguk is féltek volna a hatalmas állat dühétől.
Egy vérpaca csapódott a Shuuklón arcába.
A távolból már látta, ahogy pokolkutya módjára közelít felé a nagy dög, olyan sebességgel, amit elképzelni nem is lehet egy denevérről, főleg, hogy nem repül, hanem szárnymódosulataival halad előre. De nem támad rögtön neki Shuunak, ami idő alatt a Kimasuk gyorsan utat törnek maguknak, s kiviharzanak a jegyzettel együtt. Shuu másolata és a Yodai-ok lehetőséget kaptak arra, hogy szembeszálljanak a bestiával szemtől szemben. Mintha ő maga is arra a pillanatra várna, és ezért nem szólnak bele a kisebbek, tiszteletet adva a nagynak, hogy maga vívja meg a harcát.
A denevér egy hatalmasat bömböl, szinte fröcsög szájából a nyál. Mintha feltérképezné ellenségeit előbb, s csak aztán támad. Bár Shuu nem látja, és nem is annyira feltűnő, de a denevér mintha vigyorogna, s valami furcsa fény csillanna mind a szemében, majd az egyik ujján. Egy gyűrű? Egy lépést tesz balra, majd horkant egyet. Ha Shuu mögé tekint, akkor láthatja, hogy a távolban ott vár rá a lilásan fénylő csillag.
Shuunak hamar döntenie kell. Elpusztítja a denevért, és így egyenes az út a csillaghoz, vagy elfogja őt élve, hogy a doktor és csapata tanulmányozhassák? Az bizonyos, hogy hatalmas úttörés lenne számukra, ha tanulmányozhatnának egy ilyen nagy termetű állatot, s dicsőség Shuu számára, hogy élve képes volt elkapni. Egy jó darabig biztosan sokáig emlegetnék a nevét nem csak az Ashita falai közt, de még azon túl is.
De mi az, amit a denevér tud és Shuu nem?
//Ugyanennyit kérek, bárhogy is döntsön Shuu. Ha legyőzi, akkor hogyan győzi le? Ha elfogja élve, akkor hogyan éri el ezt? Mind a denevér, mind Shuu harcát most te vezeted! A posztod addig tartson, míg vissza nem mész a többiekhez oda, ahol az eredeti Shuu is van.//
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Vas. Feb. 26 2017, 01:27
A csontzáró hang, mely végigfutott az alagútban, a földbe gyökereztette Shuu lábait. A fiú még idjeében deaktiválta a Remashita no jutsut, s ezzel visszazárta a két Yodait gömbjükbe. Majd aktiválta a rajta lévő pecséteket, teste pedig igen gyorsan kezdett fémes páncélba burkolózni. A fenevad lassan sétált elő a sötétségből, éles körmei hangosan kopogtak a barlang kőzetén. Szájából nyál csordul ki, fogai pedig néhol megmutatták valódi, félelmetes méreteiket. Shuu nagyot nyelt.
- De kib*szott ronda egy dög vagy. De nem tántoríthatsz el a céljaimtól. A csillagtól sem ember sem szörnyeteg nem vághat el. Meglátjuk hát, mi is vagy valójában. Toru-sama elégedett lesz - mosolyodott el a vaspáncél mögött, majd harci állást vett fel, s felkészült a démon támadására. A denevér nem ugrott azonnal neki, ahogyan azt az előző támadásánál tette, megfontoltan sétált inkább a fiú előtt, mintha felmérné. Valóban egy intelligens szörnyre bukkantak itt lenn a sötét mélyben? El kell fogni, hogy a jegyzetekkel együttesen Shikommi doktor hozzáláthasson a tanulmányozásának. Talán még a hasznukra válhat a későbbiekben egy efféle bestia. Ha más nem láncra verve tartogatva mutogathatják majd. Vagy az olyanok, mint például a rejtélyes térképészhez hasonló személyek, balesetnek tűnő halálát elérjék. ~ Miféle halál? Mi van veled Shuu? Már megint túl messzire akarsz menni. Való igaz, az az ember megérdemli, de még nem most~ Amíg az ifjú feltaláló mélyen gondolkodott a denevér közeledni kezdett. Még jobban kivehetővé vált immáron az egész teste. A vasba bújtatott fiú ekkor valami különösen csillogó fényt látott a denevér karmain felvillanni. A lilás fényű kő, mely gyűrűként fonódott rá a bestia karmára ismét feltüzelte a fiút.
- Mégis, honnan szerezhette? - A jegyzetek már talán kijutottak, de szükségünk lesz erre a ronda dögre is. A denevér egyelőre nem támadott, félelmetes üvöltéseivel azonban már kellőképp feltérképezhette a terepet. Most a chunninon az Ashita szeme, hogy bevégezhesse a feladatot, és kés alá fektethessék a denevért.
Shuu előre lép a vaspáncél csizmájával, mely igen csak erős jelet fog küldeni a bestia felé, tudatva ezzel támadásának szándékát. A kezeiben lévő fémgolyókat eldobta, méghozzá a barlang falainak. A felületnek csattanó golyókra valószínűleg fel fog figyelni a bestia, ám ez kellő idő lehet arra, hogy Shuu megindíthassa támadását. Mivel nem megölni akarja a lényt, s talán nem is lenne rá képes, így a feladata talán még veszélyesebb. Épp annyira kell leharcolnia a dögöt, hogy az kifeküdjön, de meg ne haljon. Ehhez szüksége lesz mindenre.
Az előző találkozásból és a visszanézett jeleneteket a fiú órákon át elemezte, amíg a Yodaiokra várt, így képes volt stratégiát felállítani, mely lehetőséget adhat a szörny legyőzésében. Mindenképp le kell fegyvereznie őt ahhoz, hogy a csillagfalon kívülre vihesse. A denevér legfőbb fegyvere a végtagjai és a szája jelenti, így a fiúnak először azokat kell célba vennie. Ugyan a gömbök lehulltak a földre, nem aktiválódott még a rajtuk lévő pecsét. A csattanás azonban elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a denevér elfordulva a tőle közelebbi felé fújjon egy nagyobb löketet. A gömb apró méretének köszönhetően hamarabb esett a földre, mint ahogy az erős frekvencia elérte volna, a denevér pedig egy utolsó üvöltés után megbizonyosodott a tárgy jelentéktelenségéről, s visszafordult a sokkalta hangosabban lépkedő fiú felé. Szájával ismét egy erőteljes hanghullámot indított felé, ám Shuu kiugrott előle, s a fal oldalának tolódva folytatta a megközelítést. A denevér széttárta szárnyait, s a hangnál jóval nagyobb területet lefedő hullámot indított a fiú felé, aki csak chakraja segítségével volt képes megtapadni a sziklás területen, s lehajolva nagy nehezen, de átvészelte a sodró tömeget. Félig térdére ereszkedve a Vaspáncél oldalán kialakított reteszbe nyúlt, hogy egy robbanójegyzetet vehessen elő, majd maga elé emelte jobb kezét, s a Kaiwan no Hiya segítségével megcélozta a bestiát. A z ismét széttáruló szárnyakat vette célba, s ahogy a denevér széttárta hártyás végtagjait, Shuu előtte csuklóját. A tenyér egészen a bestia szárnyáig repült, ahol rátapasztotta a jegyzetet, majd az apró elektromágnes segítségével visszavonzotta a csuklójára a kézfejet. Shuu eközben bal kezével aktiválta a jegyzetet, melybe mennyiséget tekintve elenyésző, mégis a célnak megfelelő chakrat zárt el, s most oldott fel. A kitörő energia leszaggatta a denevér szárnyának közepét, kínkeserves üvöltést generálva ezzel. A bestia csapkodott és nyálas pofájával üvöltött, próbálta enyhíteni a fájdalmát. A szörnyeteg összeszorította fogait, majd három végtagjára támaszkodva, vadállalt módjára rontott neki a fiúnak. Túlságosan is gyors volt ahhoz, hogy a fiú elkerülhesse, így nemes egyszerűséggel csapódott neki a fémlemezelt páncélnak, s kezdte meg körmeivel és fogaival a felaprítását. Ugyan a vaspáncél ellenállt a könnyednek mondható fizikális támadásoknak, a bestia súlyát tekintve nem fogja örökkön védelmezni Shuut a denevértől. Ki kell tlaálnia valamit, mert ha a dög csak egy lyukat is képes ütni a védelmébe, akkor annak komoly problémákhoz fog vezetni. Míg jobbjával próbálta megakasztani az állat nyakát, hogy az le ne haraphassa a fejét, addig baljával újabb tároló felé nyúlt, s két, az előzőknél kisebb fémgolyót vett elő. maga mellé szórta őket, majd újabb pecsétet mutatott a másik kéz megtámasztása közben.
A fémgolyókból lemezek törtek elő, melyek hamar felépítve magukat alkottak meg két Saibo Bunshint. A két Shuu nem vértezte magát fel a vaspáncéllal, hanem a testükre kötött drótokkal kezdték meg behálózni a fenevadat. A drótok erősen feszültek a denevér testére, s egyre jobban szorították össze a megmaradt szárnyát, a lábait, valamint a száját. A démon úgy tűnt, megrekedt a dróthálóban, s nem volt képes több sérülést okozni a fiúnak. A földre hullott a hatalmas testű, kötözött vadállat, mire a két Shuu hátrébb állt.
- Hát megvagy - mosolyodott el, majd arcáról feloldva a páncélt nézhetett farkasszemet a legyőzött ellenfelébe. Észrevette azt a csalfa mosolyt, mely a rém arcán ült még mindig. Szemei a fiúra figyeltek, majd egész teste megremegett. Shuu hátrálni kezdett, ahogy a két hasonmás még közelebb lépett, s megpróbálták fém kezükkel a földön tartani a dögöt. A drótok végül megadva magukat szakadtak szét a denevér teste körül, ezzel ismét szabadon eresztve azt. Megmaradt szárnyával hatalmasat söpört maga mellett, elkapva az egyik klónt, erősen nekicsapva a falnak. A dög sérült végtagjával a földet kaparva húzta magát egyre közelebb a fiúhoz, s miután száját is sikerült kiszabadítania, egy erőteljes hullámmal taszította a földre Shuut a démon. A páncélja meghorpadt, de meg nem tört. Shuu azonban a földre került, a bestia pedig nem várt tovább, rávetette magát a fiúra, s ismét megpróbálta az álarc nélküli fiú arcát kiharapni a helyéről. Shuu csak a vaspáncélnak köszönhetően tudta fenntartani a hasonmást és kordában tartani a dögöt, ám mind két kezére szükség volt, hogy távol tarthassa a csattogó fogsort a nyálba ázó arcától. Próbálta ugyan letolni magáról, a szőrös szörnyeteg végső elszántáságáig harcolt a vacsoráért. Éles fogai alig harminc centiméterre voltak a fiútól, kit már kezdett elkábítani a gyomorforgató, démoni szájszag, s a temérdek nyál, mely arcára ömlött. Véget nem érő harc kezdődött, ám úgy tűnt, a fiú képes volt kiszabadítani az egyik kezét. Szinte azonnal aktiválta a korábban eldobott, Yodaiokat elzáró pecséteket, melyek most temérdek lemezdarabot köptek ki magukból. A lemezek a földre érkezés előtt álltak össze, s alkották meg a két Yodai testét. A megmaradt Shuu klón is odaért a bestiához, ám az egy erősebb csapásával kettészelte azt, így Shuunak meg kellett várnia, amíg a Yodaiok elérik őt. A gépezetek nem töprengtek, felépítésük után egyetlen feladatot kaptak. Mentsék meg a feltalálót. A két gépezet hamar megostromolta a szörnyeteget, majd a tűvetőkkel kezdték el célba venni az épségben szárnyának hártyáját. A fenevad ismét felüvöltött, mikor tucatnyi tű döfte át a vékony réteget, majd elengedve Shuut megfordult, s sérült végtagokkal ugrott neki az egyik Yodainak. A gépezet kezét előre tartva sorozta meg a bestiát, ám az apró tűk nem voltak képesek kellő kárt tenni benne. Ahogy a dög elérte az első Yodait, sérült végtagjának karmaival csapott le, s ütötte a falnak a védelmezőt. Dühödt fejét ekkor a másik támadó felé fordította. Mielőtt azonban képes lett volna elérni, Shuu felült a földről, majd a lehető leggyorsabban hajította neki a reteszben lévő két nagyobb gömböt. A vaspáncélokat tartalmazó gömbjein lévő pecsétek felvillództak majd lemezek tucatjait idézték meg, melyek célba vették a bestiát. Az első fémlemezek inkább támadásként szolgáltak, próbálták a bestia fejét és testét ütni, ám becsapódásukkor rátapadtak a teremtmény szőrös testére, s megkezdték a beépítését. A démon némiképp irányt is változtatott a folyamatos lemezzáportól, s a földre hullott. A lemezek egyre nagyobb számmal épültek rá a testére, míg végül be nem fedték teljesen. A sérült végtagjai kívül maradtak, ám az egész bestiát körbeölelte a vaspáncél. Erős szorításba kezdtek, s a lehető legjobban összehúzták a démont, hogy végleg mozgásképtelenné tehessék. A lemezelt fenevad számtalan alkalommal próbált meg kitörni, s feltörni a fémbörtönt, nem volt képes kiszabadulni. A Yodaiok köré álltak, s lángszórójukat a bestia felé emelték, hogy azonnal megsüthessék, ha kiszabadulna, idő közben Shuu is felkelt a földről, és közelebb lépett. Erősen lihegett, sokat kivett belőle a harc, s csak a vaspáncélnak köszönheti, hogy eddig nem oldódott fel a klón teste. De sikerült. legyőzte a barlang első démonát. S ugyan valahol mélyen érezte, ez nem a vég, hanem cska egy új kezdet, mégis most elégedettséget érzett szívében, mely kiült a nyálas arcára.
- Hát megvagy te szar! - üvöltötte örömében, majd belerúgott egyet a denevérbe. A dög még egyszer megremegett, ettől a fiú hátrébb ugrott, de végül, nem volt esélye kiszabadulni.
A Yodaiok segítségével húzták ki a barlang hosszas folyosójáról a börtönbe zárt dögöt.
Shuu és a különítmény már várta a chakrakapuval elzárt bejáratnál.
- Nyissák ki - szólt oda a panelnál állomásozó civilekre, akiket nem engedtek a szörny közelébe. A harcot végignézve, nem is igazán akartak közeledni hozzá. Épp eleget láttak.
Shuu vastaps közepette lépett ki, s oldódott fel, a két Yodai pedig erős kötelek segítségével hurcoltatták ki Otumachikku barlangjába.
- Nos doktor úr. Átadom a szörnyet. Ugyan nem lesz időm végignézni a kísérleteit, remélem a lehető legtöbb mindent megtudhatunk erről a rohadt állatról. Azonban a teljes barlangrendszert ki kell pucolnunk ahhoz, hogy a bányászok lemerészkedhessenek az alagút végéig. - Shuu ekkor a civilek felé fordul, arcán büszke mosoly ült ki.
- Remélem készen áll a maradék három Yodai, hogy bebiztosíthassuk az alagutat. Hát lássunk munkához.
A falat elzárták, s amíg a doktor magával viszi a dögöt, s remélhetőleg a kovácsok is befejezik a hátralévő munkájukat, Shuu irodájába tér vissza, hogy a Kimasuk által kimenekített jegyzeteknek nekiülve, megtudhassa Otumachikku múltját. Nagy munka vár még rájuk, azonban a bestiát elfogták, a kisebb denevérekkel pedig, ha minden terv szerint halad, lassan leszámolhatnak, s ezzel megnyithatják az utat a csillag felé.
- De kib*szott ronda egy dög vagy. De nem tántoríthatsz el a céljaimtól. A csillagtól sem ember sem szörnyeteg nem vághat el. Meglátjuk hát, mi is vagy valójában. Toru-sama elégedett lesz - mosolyodott el a vaspáncél mögött, majd harci állást vett fel, s felkészült a démon támadására. A denevér nem ugrott azonnal neki, ahogyan azt az előző támadásánál tette, megfontoltan sétált inkább a fiú előtt, mintha felmérné. Valóban egy intelligens szörnyre bukkantak itt lenn a sötét mélyben? El kell fogni, hogy a jegyzetekkel együttesen Shikommi doktor hozzáláthasson a tanulmányozásának. Talán még a hasznukra válhat a későbbiekben egy efféle bestia. Ha más nem láncra verve tartogatva mutogathatják majd. Vagy az olyanok, mint például a rejtélyes térképészhez hasonló személyek, balesetnek tűnő halálát elérjék. ~ Miféle halál? Mi van veled Shuu? Már megint túl messzire akarsz menni. Való igaz, az az ember megérdemli, de még nem most~ Amíg az ifjú feltaláló mélyen gondolkodott a denevér közeledni kezdett. Még jobban kivehetővé vált immáron az egész teste. A vasba bújtatott fiú ekkor valami különösen csillogó fényt látott a denevér karmain felvillanni. A lilás fényű kő, mely gyűrűként fonódott rá a bestia karmára ismét feltüzelte a fiút.
- Mégis, honnan szerezhette? - A jegyzetek már talán kijutottak, de szükségünk lesz erre a ronda dögre is. A denevér egyelőre nem támadott, félelmetes üvöltéseivel azonban már kellőképp feltérképezhette a terepet. Most a chunninon az Ashita szeme, hogy bevégezhesse a feladatot, és kés alá fektethessék a denevért.
Shuu előre lép a vaspáncél csizmájával, mely igen csak erős jelet fog küldeni a bestia felé, tudatva ezzel támadásának szándékát. A kezeiben lévő fémgolyókat eldobta, méghozzá a barlang falainak. A felületnek csattanó golyókra valószínűleg fel fog figyelni a bestia, ám ez kellő idő lehet arra, hogy Shuu megindíthassa támadását. Mivel nem megölni akarja a lényt, s talán nem is lenne rá képes, így a feladata talán még veszélyesebb. Épp annyira kell leharcolnia a dögöt, hogy az kifeküdjön, de meg ne haljon. Ehhez szüksége lesz mindenre.
Az előző találkozásból és a visszanézett jeleneteket a fiú órákon át elemezte, amíg a Yodaiokra várt, így képes volt stratégiát felállítani, mely lehetőséget adhat a szörny legyőzésében. Mindenképp le kell fegyvereznie őt ahhoz, hogy a csillagfalon kívülre vihesse. A denevér legfőbb fegyvere a végtagjai és a szája jelenti, így a fiúnak először azokat kell célba vennie. Ugyan a gömbök lehulltak a földre, nem aktiválódott még a rajtuk lévő pecsét. A csattanás azonban elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a denevér elfordulva a tőle közelebbi felé fújjon egy nagyobb löketet. A gömb apró méretének köszönhetően hamarabb esett a földre, mint ahogy az erős frekvencia elérte volna, a denevér pedig egy utolsó üvöltés után megbizonyosodott a tárgy jelentéktelenségéről, s visszafordult a sokkalta hangosabban lépkedő fiú felé. Szájával ismét egy erőteljes hanghullámot indított felé, ám Shuu kiugrott előle, s a fal oldalának tolódva folytatta a megközelítést. A denevér széttárta szárnyait, s a hangnál jóval nagyobb területet lefedő hullámot indított a fiú felé, aki csak chakraja segítségével volt képes megtapadni a sziklás területen, s lehajolva nagy nehezen, de átvészelte a sodró tömeget. Félig térdére ereszkedve a Vaspáncél oldalán kialakított reteszbe nyúlt, hogy egy robbanójegyzetet vehessen elő, majd maga elé emelte jobb kezét, s a Kaiwan no Hiya segítségével megcélozta a bestiát. A z ismét széttáruló szárnyakat vette célba, s ahogy a denevér széttárta hártyás végtagjait, Shuu előtte csuklóját. A tenyér egészen a bestia szárnyáig repült, ahol rátapasztotta a jegyzetet, majd az apró elektromágnes segítségével visszavonzotta a csuklójára a kézfejet. Shuu eközben bal kezével aktiválta a jegyzetet, melybe mennyiséget tekintve elenyésző, mégis a célnak megfelelő chakrat zárt el, s most oldott fel. A kitörő energia leszaggatta a denevér szárnyának közepét, kínkeserves üvöltést generálva ezzel. A bestia csapkodott és nyálas pofájával üvöltött, próbálta enyhíteni a fájdalmát. A szörnyeteg összeszorította fogait, majd három végtagjára támaszkodva, vadállalt módjára rontott neki a fiúnak. Túlságosan is gyors volt ahhoz, hogy a fiú elkerülhesse, így nemes egyszerűséggel csapódott neki a fémlemezelt páncélnak, s kezdte meg körmeivel és fogaival a felaprítását. Ugyan a vaspáncél ellenállt a könnyednek mondható fizikális támadásoknak, a bestia súlyát tekintve nem fogja örökkön védelmezni Shuut a denevértől. Ki kell tlaálnia valamit, mert ha a dög csak egy lyukat is képes ütni a védelmébe, akkor annak komoly problémákhoz fog vezetni. Míg jobbjával próbálta megakasztani az állat nyakát, hogy az le ne haraphassa a fejét, addig baljával újabb tároló felé nyúlt, s két, az előzőknél kisebb fémgolyót vett elő. maga mellé szórta őket, majd újabb pecsétet mutatott a másik kéz megtámasztása közben.
A fémgolyókból lemezek törtek elő, melyek hamar felépítve magukat alkottak meg két Saibo Bunshint. A két Shuu nem vértezte magát fel a vaspáncéllal, hanem a testükre kötött drótokkal kezdték meg behálózni a fenevadat. A drótok erősen feszültek a denevér testére, s egyre jobban szorították össze a megmaradt szárnyát, a lábait, valamint a száját. A démon úgy tűnt, megrekedt a dróthálóban, s nem volt képes több sérülést okozni a fiúnak. A földre hullott a hatalmas testű, kötözött vadállat, mire a két Shuu hátrébb állt.
- Hát megvagy - mosolyodott el, majd arcáról feloldva a páncélt nézhetett farkasszemet a legyőzött ellenfelébe. Észrevette azt a csalfa mosolyt, mely a rém arcán ült még mindig. Szemei a fiúra figyeltek, majd egész teste megremegett. Shuu hátrálni kezdett, ahogy a két hasonmás még közelebb lépett, s megpróbálták fém kezükkel a földön tartani a dögöt. A drótok végül megadva magukat szakadtak szét a denevér teste körül, ezzel ismét szabadon eresztve azt. Megmaradt szárnyával hatalmasat söpört maga mellett, elkapva az egyik klónt, erősen nekicsapva a falnak. A dög sérült végtagjával a földet kaparva húzta magát egyre közelebb a fiúhoz, s miután száját is sikerült kiszabadítania, egy erőteljes hullámmal taszította a földre Shuut a démon. A páncélja meghorpadt, de meg nem tört. Shuu azonban a földre került, a bestia pedig nem várt tovább, rávetette magát a fiúra, s ismét megpróbálta az álarc nélküli fiú arcát kiharapni a helyéről. Shuu csak a vaspáncélnak köszönhetően tudta fenntartani a hasonmást és kordában tartani a dögöt, ám mind két kezére szükség volt, hogy távol tarthassa a csattogó fogsort a nyálba ázó arcától. Próbálta ugyan letolni magáról, a szőrös szörnyeteg végső elszántáságáig harcolt a vacsoráért. Éles fogai alig harminc centiméterre voltak a fiútól, kit már kezdett elkábítani a gyomorforgató, démoni szájszag, s a temérdek nyál, mely arcára ömlött. Véget nem érő harc kezdődött, ám úgy tűnt, a fiú képes volt kiszabadítani az egyik kezét. Szinte azonnal aktiválta a korábban eldobott, Yodaiokat elzáró pecséteket, melyek most temérdek lemezdarabot köptek ki magukból. A lemezek a földre érkezés előtt álltak össze, s alkották meg a két Yodai testét. A megmaradt Shuu klón is odaért a bestiához, ám az egy erősebb csapásával kettészelte azt, így Shuunak meg kellett várnia, amíg a Yodaiok elérik őt. A gépezetek nem töprengtek, felépítésük után egyetlen feladatot kaptak. Mentsék meg a feltalálót. A két gépezet hamar megostromolta a szörnyeteget, majd a tűvetőkkel kezdték el célba venni az épségben szárnyának hártyáját. A fenevad ismét felüvöltött, mikor tucatnyi tű döfte át a vékony réteget, majd elengedve Shuut megfordult, s sérült végtagokkal ugrott neki az egyik Yodainak. A gépezet kezét előre tartva sorozta meg a bestiát, ám az apró tűk nem voltak képesek kellő kárt tenni benne. Ahogy a dög elérte az első Yodait, sérült végtagjának karmaival csapott le, s ütötte a falnak a védelmezőt. Dühödt fejét ekkor a másik támadó felé fordította. Mielőtt azonban képes lett volna elérni, Shuu felült a földről, majd a lehető leggyorsabban hajította neki a reteszben lévő két nagyobb gömböt. A vaspáncélokat tartalmazó gömbjein lévő pecsétek felvillództak majd lemezek tucatjait idézték meg, melyek célba vették a bestiát. Az első fémlemezek inkább támadásként szolgáltak, próbálták a bestia fejét és testét ütni, ám becsapódásukkor rátapadtak a teremtmény szőrös testére, s megkezdték a beépítését. A démon némiképp irányt is változtatott a folyamatos lemezzáportól, s a földre hullott. A lemezek egyre nagyobb számmal épültek rá a testére, míg végül be nem fedték teljesen. A sérült végtagjai kívül maradtak, ám az egész bestiát körbeölelte a vaspáncél. Erős szorításba kezdtek, s a lehető legjobban összehúzták a démont, hogy végleg mozgásképtelenné tehessék. A lemezelt fenevad számtalan alkalommal próbált meg kitörni, s feltörni a fémbörtönt, nem volt képes kiszabadulni. A Yodaiok köré álltak, s lángszórójukat a bestia felé emelték, hogy azonnal megsüthessék, ha kiszabadulna, idő közben Shuu is felkelt a földről, és közelebb lépett. Erősen lihegett, sokat kivett belőle a harc, s csak a vaspáncélnak köszönheti, hogy eddig nem oldódott fel a klón teste. De sikerült. legyőzte a barlang első démonát. S ugyan valahol mélyen érezte, ez nem a vég, hanem cska egy új kezdet, mégis most elégedettséget érzett szívében, mely kiült a nyálas arcára.
- Hát megvagy te szar! - üvöltötte örömében, majd belerúgott egyet a denevérbe. A dög még egyszer megremegett, ettől a fiú hátrébb ugrott, de végül, nem volt esélye kiszabadulni.
A Yodaiok segítségével húzták ki a barlang hosszas folyosójáról a börtönbe zárt dögöt.
Shuu és a különítmény már várta a chakrakapuval elzárt bejáratnál.
- Nyissák ki - szólt oda a panelnál állomásozó civilekre, akiket nem engedtek a szörny közelébe. A harcot végignézve, nem is igazán akartak közeledni hozzá. Épp eleget láttak.
Shuu vastaps közepette lépett ki, s oldódott fel, a két Yodai pedig erős kötelek segítségével hurcoltatták ki Otumachikku barlangjába.
- Nos doktor úr. Átadom a szörnyet. Ugyan nem lesz időm végignézni a kísérleteit, remélem a lehető legtöbb mindent megtudhatunk erről a rohadt állatról. Azonban a teljes barlangrendszert ki kell pucolnunk ahhoz, hogy a bányászok lemerészkedhessenek az alagút végéig. - Shuu ekkor a civilek felé fordul, arcán büszke mosoly ült ki.
- Remélem készen áll a maradék három Yodai, hogy bebiztosíthassuk az alagutat. Hát lássunk munkához.
A falat elzárták, s amíg a doktor magával viszi a dögöt, s remélhetőleg a kovácsok is befejezik a hátralévő munkájukat, Shuu irodájába tér vissza, hogy a Kimasuk által kimenekített jegyzeteknek nekiülve, megtudhassa Otumachikku múltját. Nagy munka vár még rájuk, azonban a bestiát elfogták, a kisebb denevérekkel pedig, ha minden terv szerint halad, lassan leszámolhatnak, s ezzel megnyithatják az utat a csillag felé.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Kedd Márc. 07 2017, 15:34
// Nagyon szép volt, gratulálok! Már nem vezetem le a harc sikerességét részletesen, hogy haladjunk előre! A játékmenetet, a megoldást, minőséget és mennyiséget majd a kaland zárásánál jutalmazom! //
Shuu gondolatai kuszák voltak. Egyszerre járt benne a térképész férfi iránti megvetése, és a csillag iránti vágya is. De jól gondolkodik e? A térképész megérdemli e a halált csak azért, mert elhallgatta, hogy mi történik idelent? Mi van akkor, ha csak megóvni próbálta Shuu-t és a szervezet lakóit mindattól, ami idelent lakik? A lilás kő a denevér ujján elgondolkodtató látványt nyújt, és nem csak látványt, de újabb gondolatokat szül. Mi vagy ki lehet ez a denevér? Talán erre a kérdésre volt az Shuu válasza, hogy jobb élve elfogni ezt a denevért és kideríteni, hogy mégis mitől lett ilyen ocsmány és hatalmas, és nem is az volt az elsődleges cél vele, hogy kísérletezzen rajta a doktor. Shuu ügyes volt és találékony, s ahelyett, hogy maga ment volna a bestia ellen, egy klónt küldött, akit sikeresen megóvott a páncél, melyet oly sok időn át tervezett. Most végre meghozta az eredményét. Bár a klón nagyobb sérelmeket nem szenvedett el, az igazi Shuu mégis lelki megpróbáltatásokon ment keresztül, még akkor is, ha ezt nem mutatja a többiek felé. Elvégre nem egy egyszerű feladat legyőzni egy ilyen bestiát. Kérdés az, hogy mennyire ment volna ez Toru-samának, aki köztudottan erősebb még így is?
A Yodai-okkal az oldaladon tökéletesen oldottad meg a denevér elfogását, aki csak úgy vergődött a páncélzatban – mely számára inkább volt börtön, mintsem védelem -, mint egy partra vetett cethal. Később azonban úgy tűnt, feladja a küzdelmet és engedi magát, hogy boncasztalra kerüljön.
Ahogy kiérsz a fényre a bestiával az oldaladon, mindenki izzadságcseppekkel az arcán köszönt téged és vastapsot hallatnak diadalmas napodon. Shikomi doktor azonnal a közeledbe siet egy injekciós tűvel a kezében, amit a bestiába nyom annak egy szabad felületén.
- Gratulálok, Shuu. Ez egy időre lenyugtatja és olyan lesz tőle, mint a kezes bárány. Ami pont elég ahhoz, hogy bevigyük a laborba, és ott megvizsgálhassam. Ott majd jön a nagyobb dózis – ebből a mondatból ítélve már leszögezhetted, hogy nem szándékozik kinyírni a denevért, hanem élve akar rajta kísérleteket végezni. Mi haszna lenne egy döglött példányból?
- Vigyék kérem a laborba, és ebből adjanak be neki két adagot! – utasítja két munkását, az egyik kezébe pedig két nagyobb fecskendőt ad benne valamiféle átlátszó folyadékkal. Biztosan egy olyan nyugtató van benne, ami hosszabb időre kiteríti az állatot.
- Nagyon kíváncsi vagyok, mi lehet a jegyzetekben, így veled tartok. Ajánlom még esetleg, hogy Koji, a térképész is jelen legyen, ha esetleg kérdésünk lenne. Hátha jobban tudja majd értelmezni – simogatja meg az állát, majd veled az oldaladon bevonul az irodádba, ahol már az asztalon vár rád a tömbösített jegyzet. Koji pár perccel utánatok lép be az ajtón.
- Szóval, Koji… mi vár ránk a jegyzetekben? – szegezi neki a doktor első kérdését.
- Nem tudom pontosan. A nagyapám kísérletei és tapasztalatai, de hogy miket írt le benne, azt nem tudom… - a férfi úgy tűnt, hogy együttműködik, és ennek egy kicsit sem mutatja az ellenkezőjét. A doktor bólint egyet, majd azonnal ráteszi kezét az első jegyzetre, de csak óvatosan, mivel annak papírjai rég megsárgultak, és kicsit dohosak is. Ahogy kinyitja, itt-ott látni benne egy-két tervrajzot, és tintafoltokat, amelyek az idők során radírozódhattak le.
Az első jegyzeteken csak a város tervrajza látható, a lap tetején nagy betűkkel Rairin (Jövő) felirattal; ahogy te hívod, most már Otumachikku. Az eredeti rajzokon több vájat is található, melyeket még nem fedeztetek fel, s többjük labornak készült, és raktárnak. A többi rajz egy kaput ábrázol, melyet már te magad is láthattál: az működött a chakrával. Hogy mit olvasol mellette?
„Hogy az egyszerű emberek ne juthassanak be. Nem érettek meg arra, hogy lássák a művemet.”
- Úgy tűnik, hogy Masaki, a létesítmény kitalálója és megvalósítója, avagy Koji nagyapja nem akarta, hogy kisemberek találjanak rá a műveire, ezért gondosan elzárta őket – tanulmányozza tovább Shikomi az iratokat. De mit is alkotott Masaki?
Egy nagyobb labor tervrajzát látod, ami eléggé ismerősnek tűnik. Kissé lejt, tágas a tér.
- Oh, itt győzted le a bestiát! Lássuk csak, azt írja, hogy „Lombikok”. Hmmm… de milyen lombikok? – a doktor tovább kutakodik, lassan lapozza fel a jegyzeteket, amikor végül egy naplószerűséghez ér.
- Áhhá! Ez lesz az… Naplóbejegyzések!
TŰNJETEK EL!! NINCS ITT SEMMI!!! HAGYJATOK!!!
A doktor felnéz a jegyzetből egyenesen rád, hiszen ott már nem látni semmit. Végig egy szó ismétli magát: Halottak. A legvégén persze abbahagyta egy cifra vonallal; tudod jól, hogy akkor ír így valaki, amikor nincs a tudatánál, vagy haldoklik.
- Emlékszel… a lila gyűrűre?
Már nem vezetem le a harc sikerességét részletesen, hogy haladjunk előre! A játékmenetet, a megoldást, minőséget és mennyiséget majd a kaland zárásánál jutalmazom! //Shuu gondolatai kuszák voltak. Egyszerre járt benne a térképész férfi iránti megvetése, és a csillag iránti vágya is. De jól gondolkodik e? A térképész megérdemli e a halált csak azért, mert elhallgatta, hogy mi történik idelent? Mi van akkor, ha csak megóvni próbálta Shuu-t és a szervezet lakóit mindattól, ami idelent lakik? A lilás kő a denevér ujján elgondolkodtató látványt nyújt, és nem csak látványt, de újabb gondolatokat szül. Mi vagy ki lehet ez a denevér? Talán erre a kérdésre volt az Shuu válasza, hogy jobb élve elfogni ezt a denevért és kideríteni, hogy mégis mitől lett ilyen ocsmány és hatalmas, és nem is az volt az elsődleges cél vele, hogy kísérletezzen rajta a doktor. Shuu ügyes volt és találékony, s ahelyett, hogy maga ment volna a bestia ellen, egy klónt küldött, akit sikeresen megóvott a páncél, melyet oly sok időn át tervezett. Most végre meghozta az eredményét. Bár a klón nagyobb sérelmeket nem szenvedett el, az igazi Shuu mégis lelki megpróbáltatásokon ment keresztül, még akkor is, ha ezt nem mutatja a többiek felé. Elvégre nem egy egyszerű feladat legyőzni egy ilyen bestiát. Kérdés az, hogy mennyire ment volna ez Toru-samának, aki köztudottan erősebb még így is?
A Yodai-okkal az oldaladon tökéletesen oldottad meg a denevér elfogását, aki csak úgy vergődött a páncélzatban – mely számára inkább volt börtön, mintsem védelem -, mint egy partra vetett cethal. Később azonban úgy tűnt, feladja a küzdelmet és engedi magát, hogy boncasztalra kerüljön.
Ahogy kiérsz a fényre a bestiával az oldaladon, mindenki izzadságcseppekkel az arcán köszönt téged és vastapsot hallatnak diadalmas napodon. Shikomi doktor azonnal a közeledbe siet egy injekciós tűvel a kezében, amit a bestiába nyom annak egy szabad felületén.
- Gratulálok, Shuu. Ez egy időre lenyugtatja és olyan lesz tőle, mint a kezes bárány. Ami pont elég ahhoz, hogy bevigyük a laborba, és ott megvizsgálhassam. Ott majd jön a nagyobb dózis – ebből a mondatból ítélve már leszögezhetted, hogy nem szándékozik kinyírni a denevért, hanem élve akar rajta kísérleteket végezni. Mi haszna lenne egy döglött példányból?
- Vigyék kérem a laborba, és ebből adjanak be neki két adagot! – utasítja két munkását, az egyik kezébe pedig két nagyobb fecskendőt ad benne valamiféle átlátszó folyadékkal. Biztosan egy olyan nyugtató van benne, ami hosszabb időre kiteríti az állatot.
- Nagyon kíváncsi vagyok, mi lehet a jegyzetekben, így veled tartok. Ajánlom még esetleg, hogy Koji, a térképész is jelen legyen, ha esetleg kérdésünk lenne. Hátha jobban tudja majd értelmezni – simogatja meg az állát, majd veled az oldaladon bevonul az irodádba, ahol már az asztalon vár rád a tömbösített jegyzet. Koji pár perccel utánatok lép be az ajtón.
- Szóval, Koji… mi vár ránk a jegyzetekben? – szegezi neki a doktor első kérdését.
- Nem tudom pontosan. A nagyapám kísérletei és tapasztalatai, de hogy miket írt le benne, azt nem tudom… - a férfi úgy tűnt, hogy együttműködik, és ennek egy kicsit sem mutatja az ellenkezőjét. A doktor bólint egyet, majd azonnal ráteszi kezét az első jegyzetre, de csak óvatosan, mivel annak papírjai rég megsárgultak, és kicsit dohosak is. Ahogy kinyitja, itt-ott látni benne egy-két tervrajzot, és tintafoltokat, amelyek az idők során radírozódhattak le.
Az első jegyzeteken csak a város tervrajza látható, a lap tetején nagy betűkkel Rairin (Jövő) felirattal; ahogy te hívod, most már Otumachikku. Az eredeti rajzokon több vájat is található, melyeket még nem fedeztetek fel, s többjük labornak készült, és raktárnak. A többi rajz egy kaput ábrázol, melyet már te magad is láthattál: az működött a chakrával. Hogy mit olvasol mellette?
„Hogy az egyszerű emberek ne juthassanak be. Nem érettek meg arra, hogy lássák a művemet.”
- Úgy tűnik, hogy Masaki, a létesítmény kitalálója és megvalósítója, avagy Koji nagyapja nem akarta, hogy kisemberek találjanak rá a műveire, ezért gondosan elzárta őket – tanulmányozza tovább Shikomi az iratokat. De mit is alkotott Masaki?
Egy nagyobb labor tervrajzát látod, ami eléggé ismerősnek tűnik. Kissé lejt, tágas a tér.
- Oh, itt győzted le a bestiát! Lássuk csak, azt írja, hogy „Lombikok”. Hmmm… de milyen lombikok? – a doktor tovább kutakodik, lassan lapozza fel a jegyzeteket, amikor végül egy naplószerűséghez ér.
- Áhhá! Ez lesz az… Naplóbejegyzések!
„Október 10.
Végre befejeztük a munkálatokat. Két évbe telt, de meghozta a gyümölcsét. Sokan odavesztek, köztük Chinatsu, Kaori, Hayato, Ren és Takara. Majd imádkozom a lelkükért, hiszen tudom, hogy egy jó cél reményében haltak meg. Most talán áttörést hozok a tudomány világában.”
„Október 30.
Berendeztem a laborom és a lombiklaborokat is. A lombikoknál azonban valami nincs rendben. Furcsa hangokat hallok, amik folyamatosan engem szólítanak. Odahívtam az egyik segédemet, de ő semmit sem hall. Nem értem.”
„November 2.
Találtam valamit. Egy lila követ. De nem csak ezt, hanem rengeteg más ásványt is, amire felfogadtam fizetett bányászokat, hogy kitermeljék. Ki tudja, milyen kincseket rejthet a föld, s hogy mi mire használhatjuk fel. Mondjuk… van itt egy érdekes, ami világít a sötétben. Még hasznát vehetjük.”
„November 10.
Egyre jobban hallom a hangokat. Förtelmes… és gonosz. Valamit akar tőlem, de nem tudom, mi az. Csak azt akarja, hogy érintsem meg, hogy közel kerüljön hozzám. Biztosan valaki szórakozik velem! De kiderítem, ki az, és megölöm! Az őrületbe kerget.”
„November 12.
Kitermeltünk a lila kövekből egy keveset. Egész jól mutatnak. Születésnapom alkalmával Yuu egy gyűrűvel ajándékozott meg, amiben szintén egy ilyen kő áll. A mai napot elkönyvelhetem pihenőnapnak.”
„November 15.
Nem aludtam jól az elmúlt napokban. A többiek azt mondják, hogy alva jártam, de nem hittem nekik. Aztán megmutatták, hogy miket műveltem. A lombikok tele voltak denevérekkel… nem egész denevérekkel, hanem a darabjaikkal. Az egyikben egy levágott fej, a másikban egy szárny. Honnan jöttek egyáltalán a denevérek? Amikor idejöttünk, meg voltam róla győződve teljes mértékben, hogy denevéreknek nyoma nincs. Valamint nem lehetek őrült, biztosan nem én csináltam ezeket! Valaki még mindig szórakozik velem!”
„November 16.
Az éjjel… megöltem egy emberemet. Nem tudom, hogyan történhetett. Csak arra emlékszem, hogy a fránya hangok beszéltek hozzám, majd amikor valaki hozzám szólt, hogy visszatérjek a valóságba, teljesen kizökkentem, s nekiugrottam. Kiharaptam egy darabot a nyakából. Azonnal elvérzett. Nem tudom, mit tegyek. Talán kezd megviselni ez a hely.”
„November 20.
Tegnap éjjel rejtélyes módon eltűnt három emberem, jelentette az egyik dolgozóm. Kezdenek félni tőlem, pedig én nem tettem velük semmit. Megszállt valami… éjjelente egy szemhunyásnyit sem alszok, és remegek. Nappal arra lettem figyelmes, hogy őrülten firkálok a falra a saját véremmel. Nem ez az első eset. Azelőtt úgy kapartam a falat, mint egy őrült, akit egy kalitkába zártak. Mi van velem?”
„November 30.
A kő… azt hiszem, láttam füstölögni. Most már biztos vagyok benne, hogy a hang innen jön. Ha nem is teljesen innen, de biztosan van egy forrása, ami szintén ehhez vezet. Nem tudom, mit akarhat.”
„December 1.
A hang azt mondta, hogy ’oltsd beléjük’. Mintha marionetten rángatna, úgy haladtam előre és úgy dolgozott a kezem megállás nélkül. Meg kell ezt tennem!
A lila követ darabokra törtem, majd folyadékot készítettem belőle. Mindenkit beoltottam vele.”
„December 2.
Tiszta őrültek háza. Akiket beoltottam, nyálasan vicsorogtam rám, majd üvöltöttek, mint a disznók, amikor ölik őket. A bőrük befeketedett, s egy tanulmányozásom során észrevettem, hogy apró, fekete szőrök nőnek rajtuk, és bőrlebenyek az ujjaik között. Mit tettem?!”
„December 30.
Sokáig nem írtam. Nem is tudok.
Megőrültem. Fekete a bőröm. Szőr nő a testemen. Mi vagyok? Mivé válok? Beteg vagyok.
És egyedül vagyok. Mindenkit megöltem. Mindenkit. Megöltem. A vér mindent beterít. Halottak.
Halottak. Halottak. Halottak….”
A doktor felnéz a jegyzetből egyenesen rád, hiszen ott már nem látni semmit. Végig egy szó ismétli magát: Halottak. A legvégén persze abbahagyta egy cifra vonallal; tudod jól, hogy akkor ír így valaki, amikor nincs a tudatánál, vagy haldoklik.
- Emlékszel… a lila gyűrűre?
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Csüt. Márc. 09 2017, 13:38
Shuu nehéz lihegések közepette cipelte a hatalmas bestia, fémbe zárt testét a falon túlra. A Yodaiok segítségével legyőzött szörnyeteg immáron börtönözött állapotában szállították ki az alagútból. Vastaps fogadta őket. Shuu előre lépett, s zavarában meghajolt. Könnycsepp csordult ajka végén, mikor a hasonmás és a Yodaiok letették elé a denevért. A hasonmás feloldódott, s visszaalakult a fémgolyóvá, amiből előpecsételődött. Shuu előre tartva jobb kezét, a benne lévő elektromágnessel magához vonzotta a golyót, majd övére csatolta, végül közelebb lépett a teremtményhez. Kezét ráhelyezi a hideg fémre, melytől az állat ismét megrázkódott, a fémek recsegő hangja ellenére azonban biztos volt abban, hogy nem tud már kiszabadulni. Shikommi közelebb lépett, majd egy nagyobb méretű injekciós tűt vett elő. Valószínűleg nyugtató lehet, ugyanis felkérte Shuut, hogy szabadítson fel némi területet a páncéljából. Shuu egy lemezt emelt ki a vasbörtönből, amely az állat nyaki részénél helyezkedett el. A doktor közelebb lépett, majd beledöfte a szőrös testrészbe a hosszas tűt, a tartalmát pedig átfolyatta a szervezetébe. A denevér hamarosan végleg feladta a harcot börtöne ellen, s teljesen elgémberedett állapotában, mozdulatlanná vált. Néhány jobb erőben lévő férfi lépett elő a kovácsok és bányászok közül, s felkapva az állatot, megemelték és elindultak Shikommi irodája felé. Shuu a jegyzetekkel a kezében, társulva a doktorral és a térképésszel pedig saját irodája felé indult.
Az ajtót bezárva maga mögött ültette le a két vendégek, majd a jegyzeteket az asztalra helyezve, olvasni kezdte.
Részletesebb térképvázlatokat lapozott át a fiú és a doktor, míg Koji, Shuu kérésére hátrébb maradt. Rá csak akkor lesz szükség, ha valamit nem értenek. Érezhető volt a chunnin, a térképész iránti ellenszenve. Nem azt a mosolygó fiatal arcát mutatta, hanem egy sokkal komorabb és szigorúbb arckifejezéssel figyelte a térképészt. Hátha felismer valamit a térképek közül, ami segítségükre válhat. Shuu kezei ezután újabb tervrajzokat talált, mely feltehetőleg a charkakapu vázlatának készült. Ez a fajta kapu még jól jöhet a későbbiekben.
- Lombikok? Az alagút is egy szekciója lett volna a városnak? Tehát nem a várost zárták el a járattól, hanem a járatot a várostól. Hm... - elmélkedett Shuu, miközben szemei újabb lapokra terelődött. Végre, ráleltek a férfi jegyzeteire. Koji nagyapja naplót vezetett, melyben levezetésre került számos információ. A lilás fémre felfigyelt a fiú, majd alaposan olvasni kezdte a jegyzeteket.
A hátán is végigfutott a hidegrázás, ahogy szemei a kínkeserves és megmagyarázhatatlan történeteket felvéső naplójegyzeteket követte. Valahol mélyen az elméje már összerakta a történetet, a felismerés pedig ismét hidegrázásként futott végig egész testén. Végigérve a jegyzeteken világossá vált, mi is lehetett az a szörny, mely mostanra valószínűleg az orvos irodájában foglal helyet.
- Lehetséges lenne? A csillaggal...chakraval efféle szörnyetegeket alkotni? Koji, mit is keresett az apja? Miért építette Otumachikkut?
Shuu fejében ezer és ezer kérdés vetődött fel. Első sorban az imént feltett kérdései, ám amint kimondta őket, újabb és újabb megválaszolatlan tény hiánya kezdte aggasztani őt. Vajon képesek lehetnek kivonni a csillagot a bestiából, ezzel visszaváltoztatva a város építőjét? Vagy netalán torz teste visszaváltoztathatatlan marad élete végéig? Talán szóra bírható e a démon, vagy teljesen megfeledkezve emberi mivoltjáról, hasznavehetetlenné vált? Ezen kérdéseire a doktor kísérletei biztosan választ fognak adni. Azonban nem csak ekörül a téma körül kattogott elméje.
A leírások szerint a csillagnak csupán egy kis részét ásták ki, mely képes volt működtetni az egész várost. mennyi csillag lehet még a falban? A férfi őrült volt és elpazarolta ahhoz, hogy saját embereit és magát is szörnyé változtassa. Egy elmebeteg, aki a chakrat saját magának akarta, nem pedig a tudományra használta. Shuu nem hitt ugyan a rémtörténetekben, mégis, most félelmet érzett. Hangosan nevetne egy efféle történet után, ha nem a saját szemével látja, és saját bőrén tapasztalja az eseményeket. Vajon tényleg átok ülhet a csillag kőzetén? Vagy egészen másról lenne szó?
- A zsenit az őrülttől cska egy hajszál választja el. Mit gondol, Shikommi doktor, a mi építészünk melyik lehetett előbb? És miért őrülhetett meg? maga szerint átok ülhet a kövön? - Shuu akaratlanul nyúlt a nyakán heverő amulettre, s ujjai megragadták azt. Nem, nem lehet elátkozva. De ha el is van, a fiúnak akkor sincs más lehetősége. A csillag jelenti számára az életet.
- Bármi is történjen, ezen jegyzetek nem kerülhetnek nyilvánosságra, ugyanis akkor a civilek félni fogják a csillagot. Remélem, ön is hasonlóképp vélekedik, doktor úr - komor arcán egy halvány mosoly jelent meg - Hozzá kell kezdenünk a csillag kibányászásának, s az alagút teljes kivizsgálásának. A Kimasukkal felderítem a falban lévő üregeket, s ha kell a Yodaiok kifüstölik az összes járatot ahhoz, hogy zökkenőmentesen haladhassanak a munkálatok. Uraim, ha megbocsátanak - nyújtja kezét az ajtó felé. Először Kojit engedi ki, míg Shikommit némiképp maradásra kéri.
- Nem bízom benne. S a lehetőség, hogy visszaszerezhesse nagyapját, talán az ő fejében is megfordult. Ügyelnünk kell, hogy ne szabotálhassa a kísérleteinket, doktor úr. - suttogja a fiú, majd egy mosollyal az arcán lép ki az orvos mögött az irodájából. A jegyzeteket kérésre bennhagyta. Az ajtót kulcsra zárva indul meg a kovácsműhely felé. Látni akarja, hogy haladnak a másik három Yodaial. Miután ez megtörtént, a bányászok szállását veszi célba.
- Uraim, ismét munkánk van - szólt hangosan, széles mosollyal az arcán, s a két Yodai, valamint Kimasuk társaságában belépnek a chakrakapu mögötti alagútba.
Az ajtót bezárva maga mögött ültette le a két vendégek, majd a jegyzeteket az asztalra helyezve, olvasni kezdte.
Részletesebb térképvázlatokat lapozott át a fiú és a doktor, míg Koji, Shuu kérésére hátrébb maradt. Rá csak akkor lesz szükség, ha valamit nem értenek. Érezhető volt a chunnin, a térképész iránti ellenszenve. Nem azt a mosolygó fiatal arcát mutatta, hanem egy sokkal komorabb és szigorúbb arckifejezéssel figyelte a térképészt. Hátha felismer valamit a térképek közül, ami segítségükre válhat. Shuu kezei ezután újabb tervrajzokat talált, mely feltehetőleg a charkakapu vázlatának készült. Ez a fajta kapu még jól jöhet a későbbiekben.
- Lombikok? Az alagút is egy szekciója lett volna a városnak? Tehát nem a várost zárták el a járattól, hanem a járatot a várostól. Hm... - elmélkedett Shuu, miközben szemei újabb lapokra terelődött. Végre, ráleltek a férfi jegyzeteire. Koji nagyapja naplót vezetett, melyben levezetésre került számos információ. A lilás fémre felfigyelt a fiú, majd alaposan olvasni kezdte a jegyzeteket.
A hátán is végigfutott a hidegrázás, ahogy szemei a kínkeserves és megmagyarázhatatlan történeteket felvéső naplójegyzeteket követte. Valahol mélyen az elméje már összerakta a történetet, a felismerés pedig ismét hidegrázásként futott végig egész testén. Végigérve a jegyzeteken világossá vált, mi is lehetett az a szörny, mely mostanra valószínűleg az orvos irodájában foglal helyet.
- Lehetséges lenne? A csillaggal...chakraval efféle szörnyetegeket alkotni? Koji, mit is keresett az apja? Miért építette Otumachikkut?
Shuu fejében ezer és ezer kérdés vetődött fel. Első sorban az imént feltett kérdései, ám amint kimondta őket, újabb és újabb megválaszolatlan tény hiánya kezdte aggasztani őt. Vajon képesek lehetnek kivonni a csillagot a bestiából, ezzel visszaváltoztatva a város építőjét? Vagy netalán torz teste visszaváltoztathatatlan marad élete végéig? Talán szóra bírható e a démon, vagy teljesen megfeledkezve emberi mivoltjáról, hasznavehetetlenné vált? Ezen kérdéseire a doktor kísérletei biztosan választ fognak adni. Azonban nem csak ekörül a téma körül kattogott elméje.
A leírások szerint a csillagnak csupán egy kis részét ásták ki, mely képes volt működtetni az egész várost. mennyi csillag lehet még a falban? A férfi őrült volt és elpazarolta ahhoz, hogy saját embereit és magát is szörnyé változtassa. Egy elmebeteg, aki a chakrat saját magának akarta, nem pedig a tudományra használta. Shuu nem hitt ugyan a rémtörténetekben, mégis, most félelmet érzett. Hangosan nevetne egy efféle történet után, ha nem a saját szemével látja, és saját bőrén tapasztalja az eseményeket. Vajon tényleg átok ülhet a csillag kőzetén? Vagy egészen másról lenne szó?
- A zsenit az őrülttől cska egy hajszál választja el. Mit gondol, Shikommi doktor, a mi építészünk melyik lehetett előbb? És miért őrülhetett meg? maga szerint átok ülhet a kövön? - Shuu akaratlanul nyúlt a nyakán heverő amulettre, s ujjai megragadták azt. Nem, nem lehet elátkozva. De ha el is van, a fiúnak akkor sincs más lehetősége. A csillag jelenti számára az életet.
- Bármi is történjen, ezen jegyzetek nem kerülhetnek nyilvánosságra, ugyanis akkor a civilek félni fogják a csillagot. Remélem, ön is hasonlóképp vélekedik, doktor úr - komor arcán egy halvány mosoly jelent meg - Hozzá kell kezdenünk a csillag kibányászásának, s az alagút teljes kivizsgálásának. A Kimasukkal felderítem a falban lévő üregeket, s ha kell a Yodaiok kifüstölik az összes járatot ahhoz, hogy zökkenőmentesen haladhassanak a munkálatok. Uraim, ha megbocsátanak - nyújtja kezét az ajtó felé. Először Kojit engedi ki, míg Shikommit némiképp maradásra kéri.
- Nem bízom benne. S a lehetőség, hogy visszaszerezhesse nagyapját, talán az ő fejében is megfordult. Ügyelnünk kell, hogy ne szabotálhassa a kísérleteinket, doktor úr. - suttogja a fiú, majd egy mosollyal az arcán lép ki az orvos mögött az irodájából. A jegyzeteket kérésre bennhagyta. Az ajtót kulcsra zárva indul meg a kovácsműhely felé. Látni akarja, hogy haladnak a másik három Yodaial. Miután ez megtörtént, a bányászok szállását veszi célba.
- Uraim, ismét munkánk van - szólt hangosan, széles mosollyal az arcán, s a két Yodai, valamint Kimasuk társaságában belépnek a chakrakapu mögötti alagútba.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Szomb. Márc. 18 2017, 17:26
A doktor csak az állát simogatja, majd odébb rakosgatja azokat az iratokat, amelyeket már átnéztetek.
- Igen, ez a kézenfekvő magyarázat. A férfi azt akarta, hogy ne jusson be oda senki - de hogy miért, arra már nem tudna magyarázatot adni. Nyilvánvalóan a férfi még magánál volt, amikor megalkotta a lombikokat, és úgy zárta be magát oda a többiekkel együtt. A másik lehetőség, hogy már azelőtt kész volt a chakrakapu, mielőtt megtörténhetett volna ez a baleset.
Amikor megszólítod Kojit, az hirtelen néz fel, mivel eddig az ujjaival babrált és a cipőjét bámulta. Úgy tűnt, hogy ő is retteg valamitől: talán attól, hogy a nagyapja még él, és ő az a szörnyeteg, akit behoztak; vagy attól, hogy már rég halott, esetleg őt is előveszik olyan dolgokért, amit nem követett el. Biztosan benne van, a zsigereiben érzi, hogy azért van itt, mert történni fog vele valami.
- A nagyapám hallotta a meséket a chakráról, hogyan keletkezett, miként jött létre. Úgy gondolta, hogy biztosan kell lennie valami forrásnak, ahol a chakra... magot vetett. Már gyerekkorában is érdeklődött a tudomány iránt, szinte megszállottja volt. Eleinte állatokon kísérletezett - itt elfintorodik. Lehet, hogy ezzel megvan a nyitja annak is, hogy miért lepte be a denevérsereg a labort, bár az építő naplóbejegyzéseiben az olvasható, hogy maguktól kerültek be.
- Amikor elindult, akkor is csak annyit mondott, hogy "felfedezni" megy, rá kell jönnie az emberi dolgok nyitjára - ráncolja össze a homlokát, látszólag erősen gondolkodik, hogy vissza tudja hívni mindazt, amit akkor nagyapja mondott.
A doktor szintén a homlokát ráncolja, s szűk szemekkel tekint rá, miközben Koji beszél. Hümmög, majd vállat von.
- A doktorok, feltalálók és tudósok, kedves Shuu, mind zsenik és őrültek is egyben. Hogy melyik volt előbb? A zsenialitáshoz kell egy minimális őrültség, én amondó vagyok. Különben csak félmunkát végzel - mosolyodik el. Most, hogy mondja... talán maga Shikomi doktor is őrült, ha a kísérleteit jól szemügyre vesszük, de valóban, ahogy mondja, a zsenialitáshoz kell az őrület. Őrület nélkül nincs kihívás, önmagában pedig semmit sem ér a zseniség, ha nem vagy hajlandó kockáztatni.
- Hogy átok ül e rajta? Vagy szimplán a kis zsenink magányos volt, és a sok egyedülléttől beporosodott az agya. Előfordul az ilyesmi. Viszont az sem kizáró ok, hogy valami történhetett itt, amitől megbolondult. Az ember nem változik át magától denevérré - mutogat a levegőben az ujjával.
- Ebben egyetértünk. A jegyzetek nem kerülnek nyilvánosságra - elővesz egy dobozt, majd egy vastag dossziét, amibe elrejti az iratokat, majd egy széfbe zárja. A kulcsot egy kis lakatos dobozba teszi, amit a fiókodba tol. Nem mond többet, hanem elindul, ki az irodából. Koji elől halad, és nem is vár be senkit, ami nektek csak jól jön a doktorral, mert legalább meg tudod vele osztani a kételyeidet.
A doktor csak elmosolyodik, majd vállon paskol.
- Ne aggódj, Shuu. Véletlenek mindig vannak - kacsint feléd, ezzel biztosítva számodra, hogy mindent elintéz.
- Koji, velem jönne, kérem? - amikor a doktor megszólítja, Koji megijed. Tudja, hogy valami itt biztosan nem stimmel.
Az emberek már készen álltak arra, hogy újra megdolgozzanak a jó eredményért. Ahogy kiadtad nekik a parancsot, már fel is szerelték a folyosókra a robbanóanyagokat. Remélhetőleg meghozza majd a kívánt eredményt, és csak a folyosók fognak vele kitágulni, a barlangrendszer pedig nem fog vele együtt beomolni. Az nagy veszteség lenne. Éppen ezért mérnöki pontossággal állították fel a robbanószereket, kiszámolva, hogy mégis milyen mennyiség kellhet ahhoz, hogy ne robbanjon fel vele minden, de amit el akarnak érni, az sikerüljön.
- Igen, ez a kézenfekvő magyarázat. A férfi azt akarta, hogy ne jusson be oda senki - de hogy miért, arra már nem tudna magyarázatot adni. Nyilvánvalóan a férfi még magánál volt, amikor megalkotta a lombikokat, és úgy zárta be magát oda a többiekkel együtt. A másik lehetőség, hogy már azelőtt kész volt a chakrakapu, mielőtt megtörténhetett volna ez a baleset.
Amikor megszólítod Kojit, az hirtelen néz fel, mivel eddig az ujjaival babrált és a cipőjét bámulta. Úgy tűnt, hogy ő is retteg valamitől: talán attól, hogy a nagyapja még él, és ő az a szörnyeteg, akit behoztak; vagy attól, hogy már rég halott, esetleg őt is előveszik olyan dolgokért, amit nem követett el. Biztosan benne van, a zsigereiben érzi, hogy azért van itt, mert történni fog vele valami.
- A nagyapám hallotta a meséket a chakráról, hogyan keletkezett, miként jött létre. Úgy gondolta, hogy biztosan kell lennie valami forrásnak, ahol a chakra... magot vetett. Már gyerekkorában is érdeklődött a tudomány iránt, szinte megszállottja volt. Eleinte állatokon kísérletezett - itt elfintorodik. Lehet, hogy ezzel megvan a nyitja annak is, hogy miért lepte be a denevérsereg a labort, bár az építő naplóbejegyzéseiben az olvasható, hogy maguktól kerültek be.
- Amikor elindult, akkor is csak annyit mondott, hogy "felfedezni" megy, rá kell jönnie az emberi dolgok nyitjára - ráncolja össze a homlokát, látszólag erősen gondolkodik, hogy vissza tudja hívni mindazt, amit akkor nagyapja mondott.
A doktor szintén a homlokát ráncolja, s szűk szemekkel tekint rá, miközben Koji beszél. Hümmög, majd vállat von.
- A doktorok, feltalálók és tudósok, kedves Shuu, mind zsenik és őrültek is egyben. Hogy melyik volt előbb? A zsenialitáshoz kell egy minimális őrültség, én amondó vagyok. Különben csak félmunkát végzel - mosolyodik el. Most, hogy mondja... talán maga Shikomi doktor is őrült, ha a kísérleteit jól szemügyre vesszük, de valóban, ahogy mondja, a zsenialitáshoz kell az őrület. Őrület nélkül nincs kihívás, önmagában pedig semmit sem ér a zseniség, ha nem vagy hajlandó kockáztatni.
- Hogy átok ül e rajta? Vagy szimplán a kis zsenink magányos volt, és a sok egyedülléttől beporosodott az agya. Előfordul az ilyesmi. Viszont az sem kizáró ok, hogy valami történhetett itt, amitől megbolondult. Az ember nem változik át magától denevérré - mutogat a levegőben az ujjával.
- Ebben egyetértünk. A jegyzetek nem kerülnek nyilvánosságra - elővesz egy dobozt, majd egy vastag dossziét, amibe elrejti az iratokat, majd egy széfbe zárja. A kulcsot egy kis lakatos dobozba teszi, amit a fiókodba tol. Nem mond többet, hanem elindul, ki az irodából. Koji elől halad, és nem is vár be senkit, ami nektek csak jól jön a doktorral, mert legalább meg tudod vele osztani a kételyeidet.
A doktor csak elmosolyodik, majd vállon paskol.
- Ne aggódj, Shuu. Véletlenek mindig vannak - kacsint feléd, ezzel biztosítva számodra, hogy mindent elintéz.
* Amíg a bányászok szállása felé haladsz *
- Koji, velem jönne, kérem? - amikor a doktor megszólítja, Koji megijed. Tudja, hogy valami itt biztosan nem stimmel.
- Na, ne nézzen rám így kérem, a segítségére van szükségem. Úgy tudom, hogy a térképész szakmája mellett különböző mesterségekben is jártas. Mint például műszerész, elektronikus. Na már most egy gépem elromlott a laborban, és nélküle nem tudok előrébb haladni. Szeretném, ha megnézné nekem - Shikomi mestere volt a rábeszélésnek, de ezt már mindenki nagyon jól tudhatta. Sosem lehetett tudni, hogy amit mond, az valóban igaz e vagy csupán hazudik. Bár Koji ezt nem tudhatta. Vakon követte a doktort, sőt, már meg is örült, hogy nem húzzák csőbe.
Shikomi a lifthez sétált, majd lehúzta a kallantyút, ami mélyen levitte őket a föld alá. Ahogy leléptek a felvonóból, Shikomi már ment is tovább, Koji pedig követte. Egy kulcscsomót vett elő, kinyitotta az ajtót, aminek tetején egy kisebb négyzetalakú üvegablak volt, azon át lehetett belátni a laborba. Az ablak nagyon vastag volt, bár ezt aligha lehetett látni szabad szemmel. A folyosó többi részén a hűtőház nagy része található.
- Ott lesz a kutya elásva! - mutogat a doktor egy ágyra, mely két sínen áll. - Valamiért nem működik, lehet be kellene olajoznom - vakargatja meg az állát. Kojinak valami már sandít, de nem szól, csak megnézi, hogy mégis mit tudna ezzel kezdeni. Közben talán észre sem veszi, hogy az ágy egy hatalmas kemencéhez vezet, amit valaminek az elégetésére használnak. Azonban már nincs ideje megfigyelni, hiszen a doktor a zsebében turkálva elővesz egy újabb injekciós tűt, majd Koji nyakába szúrja azt, akinek nincs ideje cselekedni.
- Itt elválnak útjaink, kedves Koji. Hiába próbálkozol mozdulni, a szérum nem engedi. Lebénítottalak. Öröm volt veled együtt dolgozni, de sajnos nem engedhetjük, hogy az információk kijuthassanak a szervezetből. Ha bárki többet is tud a jegyzeteknél, az te vagy... - a doktor fájdalmas búcsút vett a térképésztől, akit felrakott az ágyra, majd le is kötözte az övek segítségével. Benyomott egy gombot a kemencében, majd meghúzta az ágy kallantyúját, aminek csodával határos módon semmi baja nem volt. A cél csak az volt, hogy Kojit becsalogassa.
A doktor magára hagyta őt, míg Koji sikoltozva bent égett... élve.
- Valóban... a zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el - összecsapta a két tenyerét, majd megdörzsölte azt. Visszament, hogy még eltüntesse a hamvakat és a csontmaradványokat...
* A bányászokkal *
Az emberek már készen álltak arra, hogy újra megdolgozzanak a jó eredményért. Ahogy kiadtad nekik a parancsot, már fel is szerelték a folyosókra a robbanóanyagokat. Remélhetőleg meghozza majd a kívánt eredményt, és csak a folyosók fognak vele kitágulni, a barlangrendszer pedig nem fog vele együtt beomolni. Az nagy veszteség lenne. Éppen ezért mérnöki pontossággal állították fel a robbanószereket, kiszámolva, hogy mégis milyen mennyiség kellhet ahhoz, hogy ne robbanjon fel vele minden, de amit el akarnak érni, az sikerüljön.
- Shuu... - hirtelen puha ujjakat érzel a válladon. Ahogy hátrafordulsz, Hikarut látod. - Gratulálok a sikeredhez. Nagy szerencse, hogy nem te voltál odabent, hanem csak egy klón... ha odavesztél volna, én... - nem tudta befejezni a mondatát, mivel egy munkás közbeszólt.
- Shuu úrfi! Itt elkélne a segítsége! - kiabál. Hikaru csak bólint, hogy menj nyugodtan, lesz még alkalmatok beszélni. Bár kissé bágyadtan tekint az irányodba, mivel elég régóta volt már, hogy beszélni tudjatok, s még mindig nem tudta veled megvitatni, hogy miért vagy olyan távolságtartó vele.
Amikor a munkásokkal megbeszéled, hogy ideje lenne robbantani, Hikaru éppen akkor sétál abban a zónában, ahol nem kellene tartózkodnia.
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Kedd Márc. 21 2017, 00:34
~Miféle mese? A chakra...magja? Valóban, honnan is keletkezett a chakra~ vetődik fel a kérdés a fiú elméjében, miközben a térképészt hallgatja. Az ajtó felé kísérve a férfit, kiengedte, majd Shikommi doktorral megállva egy pillanatra, megosztotta félelmeit a férfival kapcsolatosan. Shuu, ha nem is sokszor látott már oly rémisztő és vérfagyasztó tekintetet, mint amilyen Shikommi doktoré volt, de tudhatta, semmi jó sem lehet ebből. A doktor nagyon titokzatos, és annál is veszélyesebb. De hát, sajnos néha a cél érdekében, komoly lépésekre kell elszánniuk magukat. nem engedhetik, hogy Otumachikku titka kitudódjon, mert akkor cska hemzsegni fognak a turisták és más shinobik. Összefogdossák, vagy még rosszabb...ellophatják a csillagot. A csillagot, ami az éltetőereje, létezésének forrása. Nem, nem engedheti meg, hogy mások kaparinthassák meg. Bármit is tervez a doktor, Shuu nem fogja megállítani őt semmiben sem.
Ő inkább egyenesen a bányászok elé sétált, majd miután ők körbeállták a fiút, kiadja a feladatot.
A munkások sorra haladtak át a szabaddá vált chakrakapun, majd megkezdték az alagút felmérését. Shuu két klónt hozott magával, arra az esetre, ha a barlangrendszerben életben maradt volna egy-két denevér. A bányászok megkezdték a lámpasorok kiépítését, s ahogy haladtak egyre lejjebb a szűkülő járaton, egyre több kábelt és dobozt hoztak magukkal. Shuu megtudta, a dobozokban robbanószerek vannak, melyek elősegíthetik a bányászok munkáját azzal, hogy kisebb robbantásokkal előidéznek olyan beomlásokat, amelyeket inkább direktbe megindítanak és elpakolnak, minthogy a munkálatok közepette omoljon rájuk a mennyezet. A folyosó azon részein, ahol a mennyezet stabil, különböző jelöléseket helyeznek, s néhány tartógerendával ékesítenek, melyek a későbbi kiépítések alappillérei lesznek. Shuut azonban most jobban foglalkoztatta a falban lévő csillag kiásása, mint a folyosó modernizálása.
A járatban talált, s a széfbe elzárt jegyzetek közül egyet magánál tartott, mely a volt labor, vagy lombiktároló folyosója volt. Ha a jegyzetek nem hazudnak, a falban nagy mennyiségű csillag található, melynek csupán egy kis részét, egy töredékét ásta ki csak a kutató eddig.
- A kutató... - mondta ki halkan. Shuu megint visszaemlékezett a bestiára, ami pár órája még bőszen őrizte a területét. A jegyzetek alapján beleőrült valamibe, amit idelenn talált. Az ifjú shinobiban kérdések ezrei suhantak ismételten át, melyekre nem lelte a választ. Vajon a gyűrű okozta? S ha igen, akkor Shuu nyaklánca mikor kergeti az őrületbe majd őt?
- Nem! - szólt ismét hangosan. A csillag nem képes erre. Elvégre, a kutatónál is több időt töltött a csillag mellett, s a nyakéke is már megvan, amióta a bázisra lépett. Shikomminak igaza van. Csak egy hóbortos ember feljegyzései azon időkről, ahol már nem lelte helyét a világban, s nem volt képes a magánytól szabadulni, saját magán kísérletezett. Vajon Shikommi doktor képes lesz visszaadni emberi valóját? S akkor, talán a szérumot, ha képes kivonni a testéből, további teszteknek vethetik alá. Ugyan az emberkísérletek mindez idáig távol álltak Shuutól, még csupán a gondolat csírája sem bújt elő, egy efféle lehetőség új felfedezést tartogat a számukra. Egy szer, ami képes egyesíteni két, egymástól eltérő lény DNS-ét, s egy olyasfajta hibridet alkotnak, amellyel nemrég dolguk volt. Talán ha pontosan megfejtik, hogyan is jött létre a szörnyeteg, akkor talán képesek lehetnek előhozni a kutatót, vagy legalább annak lényét, valahogy felébresztve őt, az hatalmas előre lépés lehetne. Talán képesek lehetnének megtanítani kontrollálni ezt a fajta erőt. Egy ember, aki képes egy idegen DNS-t a testében felhasználni és irányítani. Ez talán tökéletesíthetné SHikommi szérumát is, mely fémet juttatott Shuu szervezetébe, s megváltoztatta a leszakadt karjának sejtjeit, hogy a karja rákapcsolódhasson.
Shuu a jegyzetekkel és egy bögre forró teával állt az üreg közepén, mikor gondolataiban elveszve tanakodott. Nem is hallotta, hogy a háta mögött megjelent valaki. Valaki, akivel rég találkozott. A gyöngéd kéz érintése azonban oly váratlanul érte a fiút, hogy az helyből a magasba ugrott rémületében.
- Fúh bazdm....húúúúh. Te vagy az, Hikaru? De megijesztettél. - lihegte, miután leverte a víz - Sajnos a történtek még hagytak bennem némi félelmet a járatot illetően.
Shuu elmosolyodott, látva a lányt, ám egyben el is szégyellte magát. Túlságosan is a munkájának élt a napokban, nem is kereste a lányt. Őt, aki oly sokat segített már neki. Ám amióta megtudta, hogy Toru-sama vér szerinti lánya, kissé tanakodva közelít felé. Shuu pedig inkább a munkájába fojtotta félelmét, s minden energiáját a Toru-samanak tett ígéretére fordítja. Kutatni akar, építeni, fejleszteni és legfőképp...alkotni. Valami újat, valami...egyedit. Korszakalkotót. Olyat, ami megváltoztatja a világot. Ami jobbá teszi majd azt.
Shuu zavart mosolya mögött érdeklődő szempár figyelte a lányt, a távolság ellenére hiányzott neki. Elvégre ő volt az első...minden tekintetben. S a fiú érezte is, azonnal megtalálta azt, aki a támasza lehetne. De nem most. Most még, dolga van. Csak hogy mondja meg?
- Hikaru, én... - kezdene bele dadogó hangon, mikor háta mögül az egyik bányász szól, hogy segítségre van szükségük. Shuu arcán szomorkás szájhúzás kanyarodik arcára, majd fúj egyet. Szemét lesüti, hisz azt a kis időt sem tudják most együtt eltölteni, amennyit szeretett volna.
- Nem lesz sok idő - mosolyodik el. - Ha gondolod, este meglátogathatsz az irodában. Vagy reggel. Egyáltalán mennyi az idő? Amióta itt vagyok, csak mesterséges fényben élünk, a napszakok kissé kiestek már. De ez most mindegy is...Csak látogass meg - suttogja végül, majd elfordul, és elindul a járat mélyebben fekvő részére. A munkások egy nagyobb sziklának támaszkodtak, megpróbálták némiképp odább gurítani. A két férfi nehézkesen küzdött a sziklával, mely erősen helytállt.
- Itt vagyok, segítek - Shuu nekifeszült a sziklának, robotikus keze azonban kevésnek bizonyult a feladathoz. Kézpecsétet formált, melytől a mellkasán lévő pecsét felizzott, s lemezek tucatjai építették be a két kezét, egészen a derekáig. A két fémkar ismét nekifeszült a sziklatömbnek, mely nagy robajlással kezdett csúszni, s végül elérte a mélyedést, amiben megakadt. A bányászok fedezékként fogják felhasználni, hogy a feltörő por ne kapja őket telibe.
Az alagút, talán legszélesebb kanyarulatában álltak meg. A kanyar falába több sziklát is elhelyeztek, melyek elvezetik majd a kirobbanó porfelhőt, melyet a robbanás fog okozni. A mérnökök erősített lemezeket hoztak, hogy befedjék a sziklafal oldalát, majd elhelyezkedtek mögötte. Shuura irányult minden tekintet.
- Hát uraim, kezdjünk bele - szólt, mikor a mérnökök közül B lépett előre, s elmosolyodva a kezébe vette a vezérlőt. A hatalmas testű férfi szájában cigaretta lógott, s a mesterséges fény ellenére megint cska napszemüvegben érkezett. Ekkor a fiú, hála shinobiképességeinek, lépéseket hallott a járatból. Gyors és könnyed lépteket. Majd Hikaru hangja ütötte meg fülét. A fiú elfordította fejét, amikor meglátta a kanyarban beforduló lányt.
- Ne! - szólt, ám késő volt. B megnyomta az időzítő kapcsolóját, mely láncreakciót váltott ki a falra helyezett robbanóeszközökön. Az első robbanás hangja megrázta a termet, főleg amikor másodpercekkel később felerősödött a második hangjával. Ahogy a töltetek egymás után aktiválták az eszközöket, úgy iramodott Shuu a biztonságot jelentő barikád takarásából, s futott a lány felé. Az egyik bányász megragadta a fiú vállát, nem értette először, hova indul.
- Eressz - rántotta ki mechanikus vállát a férfi fogásából, majd gyors tempóban akarta elérni Hikarut, mielőtt túl késő lenne. A futás sohasem volt az erőssége, az egekig szaladó adrenalinszintje azonban nem adott más lehetőséget. Futott, hogy megmentse a lányt. A robbanások hangja egyre közelebb rázták meg a falakat, s a kanyarban megjelent az előtörő füst és forró sziklatörmelékek vihara, mely vészesen közelített a barikád felé.
Shuu futás közben az övén lévő tenyérnyi golyók egyikét hajította egyenesen Hikarunak, majd kézpecsétet formált. A gömbből lemezek jelentek meg, s a lehető leggyorsabban próbálták beépíteni a lány testét. Miután ez megvolt, Shuu magán is aktiválta a pecsétjeit, fentről lefelé. Futás közben épült fel a fejére, a vállaira és a karjára a számtalan lemez, majd továbbhaladt a mellkasán, és a derekán. Ekkor érte el a lányt. Nekirontva lökte fel, kezeivel szorosan magához ragadva taszította szabályosan a földre, s testével megpróbálta a lehető legjobban befedni őt. Az örvény elérte őket, a lemezek pedig a derekán jártak. Sietni kell. Az első kavicsok megrohamozták sisakját, majd az örvényben való kitartása közben eszméletét vesztette, s hosszan tartó sötétségbe burkolózott. Elméje kikapcsolt, az idő pedig megállt. Vajon Hikaru túlélte?
Ő inkább egyenesen a bányászok elé sétált, majd miután ők körbeállták a fiút, kiadja a feladatot.
A munkások sorra haladtak át a szabaddá vált chakrakapun, majd megkezdték az alagút felmérését. Shuu két klónt hozott magával, arra az esetre, ha a barlangrendszerben életben maradt volna egy-két denevér. A bányászok megkezdték a lámpasorok kiépítését, s ahogy haladtak egyre lejjebb a szűkülő járaton, egyre több kábelt és dobozt hoztak magukkal. Shuu megtudta, a dobozokban robbanószerek vannak, melyek elősegíthetik a bányászok munkáját azzal, hogy kisebb robbantásokkal előidéznek olyan beomlásokat, amelyeket inkább direktbe megindítanak és elpakolnak, minthogy a munkálatok közepette omoljon rájuk a mennyezet. A folyosó azon részein, ahol a mennyezet stabil, különböző jelöléseket helyeznek, s néhány tartógerendával ékesítenek, melyek a későbbi kiépítések alappillérei lesznek. Shuut azonban most jobban foglalkoztatta a falban lévő csillag kiásása, mint a folyosó modernizálása.
A járatban talált, s a széfbe elzárt jegyzetek közül egyet magánál tartott, mely a volt labor, vagy lombiktároló folyosója volt. Ha a jegyzetek nem hazudnak, a falban nagy mennyiségű csillag található, melynek csupán egy kis részét, egy töredékét ásta ki csak a kutató eddig.
- A kutató... - mondta ki halkan. Shuu megint visszaemlékezett a bestiára, ami pár órája még bőszen őrizte a területét. A jegyzetek alapján beleőrült valamibe, amit idelenn talált. Az ifjú shinobiban kérdések ezrei suhantak ismételten át, melyekre nem lelte a választ. Vajon a gyűrű okozta? S ha igen, akkor Shuu nyaklánca mikor kergeti az őrületbe majd őt?
- Nem! - szólt ismét hangosan. A csillag nem képes erre. Elvégre, a kutatónál is több időt töltött a csillag mellett, s a nyakéke is már megvan, amióta a bázisra lépett. Shikomminak igaza van. Csak egy hóbortos ember feljegyzései azon időkről, ahol már nem lelte helyét a világban, s nem volt képes a magánytól szabadulni, saját magán kísérletezett. Vajon Shikommi doktor képes lesz visszaadni emberi valóját? S akkor, talán a szérumot, ha képes kivonni a testéből, további teszteknek vethetik alá. Ugyan az emberkísérletek mindez idáig távol álltak Shuutól, még csupán a gondolat csírája sem bújt elő, egy efféle lehetőség új felfedezést tartogat a számukra. Egy szer, ami képes egyesíteni két, egymástól eltérő lény DNS-ét, s egy olyasfajta hibridet alkotnak, amellyel nemrég dolguk volt. Talán ha pontosan megfejtik, hogyan is jött létre a szörnyeteg, akkor talán képesek lehetnek előhozni a kutatót, vagy legalább annak lényét, valahogy felébresztve őt, az hatalmas előre lépés lehetne. Talán képesek lehetnének megtanítani kontrollálni ezt a fajta erőt. Egy ember, aki képes egy idegen DNS-t a testében felhasználni és irányítani. Ez talán tökéletesíthetné SHikommi szérumát is, mely fémet juttatott Shuu szervezetébe, s megváltoztatta a leszakadt karjának sejtjeit, hogy a karja rákapcsolódhasson.
Shuu a jegyzetekkel és egy bögre forró teával állt az üreg közepén, mikor gondolataiban elveszve tanakodott. Nem is hallotta, hogy a háta mögött megjelent valaki. Valaki, akivel rég találkozott. A gyöngéd kéz érintése azonban oly váratlanul érte a fiút, hogy az helyből a magasba ugrott rémületében.
- Fúh bazdm....húúúúh. Te vagy az, Hikaru? De megijesztettél. - lihegte, miután leverte a víz - Sajnos a történtek még hagytak bennem némi félelmet a járatot illetően.
Shuu elmosolyodott, látva a lányt, ám egyben el is szégyellte magát. Túlságosan is a munkájának élt a napokban, nem is kereste a lányt. Őt, aki oly sokat segített már neki. Ám amióta megtudta, hogy Toru-sama vér szerinti lánya, kissé tanakodva közelít felé. Shuu pedig inkább a munkájába fojtotta félelmét, s minden energiáját a Toru-samanak tett ígéretére fordítja. Kutatni akar, építeni, fejleszteni és legfőképp...alkotni. Valami újat, valami...egyedit. Korszakalkotót. Olyat, ami megváltoztatja a világot. Ami jobbá teszi majd azt.
Shuu zavart mosolya mögött érdeklődő szempár figyelte a lányt, a távolság ellenére hiányzott neki. Elvégre ő volt az első...minden tekintetben. S a fiú érezte is, azonnal megtalálta azt, aki a támasza lehetne. De nem most. Most még, dolga van. Csak hogy mondja meg?
- Hikaru, én... - kezdene bele dadogó hangon, mikor háta mögül az egyik bányász szól, hogy segítségre van szükségük. Shuu arcán szomorkás szájhúzás kanyarodik arcára, majd fúj egyet. Szemét lesüti, hisz azt a kis időt sem tudják most együtt eltölteni, amennyit szeretett volna.
- Nem lesz sok idő - mosolyodik el. - Ha gondolod, este meglátogathatsz az irodában. Vagy reggel. Egyáltalán mennyi az idő? Amióta itt vagyok, csak mesterséges fényben élünk, a napszakok kissé kiestek már. De ez most mindegy is...Csak látogass meg - suttogja végül, majd elfordul, és elindul a járat mélyebben fekvő részére. A munkások egy nagyobb sziklának támaszkodtak, megpróbálták némiképp odább gurítani. A két férfi nehézkesen küzdött a sziklával, mely erősen helytállt.
- Itt vagyok, segítek - Shuu nekifeszült a sziklának, robotikus keze azonban kevésnek bizonyult a feladathoz. Kézpecsétet formált, melytől a mellkasán lévő pecsét felizzott, s lemezek tucatjai építették be a két kezét, egészen a derekáig. A két fémkar ismét nekifeszült a sziklatömbnek, mely nagy robajlással kezdett csúszni, s végül elérte a mélyedést, amiben megakadt. A bányászok fedezékként fogják felhasználni, hogy a feltörő por ne kapja őket telibe.
Az alagút, talán legszélesebb kanyarulatában álltak meg. A kanyar falába több sziklát is elhelyeztek, melyek elvezetik majd a kirobbanó porfelhőt, melyet a robbanás fog okozni. A mérnökök erősített lemezeket hoztak, hogy befedjék a sziklafal oldalát, majd elhelyezkedtek mögötte. Shuura irányult minden tekintet.
- Hát uraim, kezdjünk bele - szólt, mikor a mérnökök közül B lépett előre, s elmosolyodva a kezébe vette a vezérlőt. A hatalmas testű férfi szájában cigaretta lógott, s a mesterséges fény ellenére megint cska napszemüvegben érkezett. Ekkor a fiú, hála shinobiképességeinek, lépéseket hallott a járatból. Gyors és könnyed lépteket. Majd Hikaru hangja ütötte meg fülét. A fiú elfordította fejét, amikor meglátta a kanyarban beforduló lányt.
- Ne! - szólt, ám késő volt. B megnyomta az időzítő kapcsolóját, mely láncreakciót váltott ki a falra helyezett robbanóeszközökön. Az első robbanás hangja megrázta a termet, főleg amikor másodpercekkel később felerősödött a második hangjával. Ahogy a töltetek egymás után aktiválták az eszközöket, úgy iramodott Shuu a biztonságot jelentő barikád takarásából, s futott a lány felé. Az egyik bányász megragadta a fiú vállát, nem értette először, hova indul.
- Eressz - rántotta ki mechanikus vállát a férfi fogásából, majd gyors tempóban akarta elérni Hikarut, mielőtt túl késő lenne. A futás sohasem volt az erőssége, az egekig szaladó adrenalinszintje azonban nem adott más lehetőséget. Futott, hogy megmentse a lányt. A robbanások hangja egyre közelebb rázták meg a falakat, s a kanyarban megjelent az előtörő füst és forró sziklatörmelékek vihara, mely vészesen közelített a barikád felé.
Shuu futás közben az övén lévő tenyérnyi golyók egyikét hajította egyenesen Hikarunak, majd kézpecsétet formált. A gömbből lemezek jelentek meg, s a lehető leggyorsabban próbálták beépíteni a lány testét. Miután ez megvolt, Shuu magán is aktiválta a pecsétjeit, fentről lefelé. Futás közben épült fel a fejére, a vállaira és a karjára a számtalan lemez, majd továbbhaladt a mellkasán, és a derekán. Ekkor érte el a lányt. Nekirontva lökte fel, kezeivel szorosan magához ragadva taszította szabályosan a földre, s testével megpróbálta a lehető legjobban befedni őt. Az örvény elérte őket, a lemezek pedig a derekán jártak. Sietni kell. Az első kavicsok megrohamozták sisakját, majd az örvényben való kitartása közben eszméletét vesztette, s hosszan tartó sötétségbe burkolózott. Elméje kikapcsolt, az idő pedig megállt. Vajon Hikaru túlélte?
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Vas. Márc. 26 2017, 17:03
- Mindenképpen meglátogatlak - mosolyog rád melegen, majd hátat fordít és a járat felé indul. Eközben te segítesz a munkásoknak, akik azon munkálkodnak, hogy a nagy robbanás következtében ne nyeljenek le lehetőleg annyi port, hogy aztán évekig küzdjenek annak felköhögésével. Bár a por nem lehet olyan rossz, mint a te esetedben a vér felköpése.
B már megjelent a kezében a kapcsolókkal, de akkor vetted észre, hogy valami nem stimmel. Hikaru fordult be a kanyarban nem gondolva arra, hogy a vesztébe rohan. De hogyan is tudhatta volna, hogy az embereid épp akkor akarják megnyomni a gombot, hogy kiszélesítsék a falakat a robbanással? Siettél, ahogy csak tudtál. Az adrenalin az ereidben a tetőfokára hágott, minek segítségével olyan gyors voltál, mint egy atomvillanás. Hikarun a lemezek lassan beépültek, s úgy tűnt, hogy túléli, viszont... történt valami más. Valakivel. Érezted, hogy alattad minden rendben annak ellenére is, hogy a portól nem láttál semmit, de odalent a lábaid nem mozdultak, bármennyire is akartad. A vérveszteségtől pedig elájultál.
- Állapota egyre rosszabb. Ha nem hozzák ide most azonnal, amit kértem, akkor kísérleti patkányt faragok magukból! Hogy lehet már itt egy szarnyelő bagázs? Hogy rohadna le a foga mindnek! - Shikomi doktor ügyködött a műtőasztalon, már szinte vérszemet kapott a sok idiótától. Nem láthattad, de körötted mindenki nyüzsgött, hogy újra életet leheljenek beléd.
- Ez az, ez lesz az.
Katt.
Az erekben gyorsan folyik egy kék nedű, ami ott végül megszilárdul. Hideg, fémes.
Katt.
- Állapota stabil. Ez még nem jelenti azt, hogy elmehetnek. Nem ám. Addig maradnak itt, lükék, míg szart nem fognak hugyozni! - utasít a doktor mindenkit. A laborban nagy a felhajtás, a sietés. Víz jár be és ki, véres kendők és rongyok hevernek az asztalokon. Amikor már minden a helyén van, a doktor akkor sem pihen, hiszen biztosra akar menni, hogy újra sikeres e a műve.
Felébredsz. Erős fény világít a szemedbe. Egy időre elgondolkodsz, hol vagy, és mi történt egyáltalán. A legutolsó dolog, amire emlékszel, hogy Hikaru után rohantál. Hát persze...
Még nem jutott el az agyadig a tudat, hogy mi is történt veled. Csak egy kéz szorítását érzed még ép kezeden, és egy halk sírást hallasz mellőled. Ahogy oldalra pillantasz, Hikarut látod az ágyba bújtatva arcát, ahogyan kezed szorítja. Megmozdítanád az alsó végtagjaidat, de valami furcsa: mintha az egyik lábad nehezebb lenne. Ahogy lenézel, talán meglepetten, talán megrémülve nyugtázod, hogy az egyik lábad már nem a régi. Fémes az érintése, és hideg, ahogy érintkezik a bőröddel, azzal az apró csonkkal, ami még emberinek mondható a lábadból. A jobb lábad comb fölé, míg a bal bokáig gépesítve lett. Formára nem is különböznek egymástól, hiszen Shikomi igyekezett ugyanolyan méretben és formában előállítani a robotlábat, mint az eredetit. Hogy mióta fekszel itt? Tudd meg magad!
B már megjelent a kezében a kapcsolókkal, de akkor vetted észre, hogy valami nem stimmel. Hikaru fordult be a kanyarban nem gondolva arra, hogy a vesztébe rohan. De hogyan is tudhatta volna, hogy az embereid épp akkor akarják megnyomni a gombot, hogy kiszélesítsék a falakat a robbanással? Siettél, ahogy csak tudtál. Az adrenalin az ereidben a tetőfokára hágott, minek segítségével olyan gyors voltál, mint egy atomvillanás. Hikarun a lemezek lassan beépültek, s úgy tűnt, hogy túléli, viszont... történt valami más. Valakivel. Érezted, hogy alattad minden rendben annak ellenére is, hogy a portól nem láttál semmit, de odalent a lábaid nem mozdultak, bármennyire is akartad. A vérveszteségtől pedig elájultál.
[***]
- Állapota egyre rosszabb. Ha nem hozzák ide most azonnal, amit kértem, akkor kísérleti patkányt faragok magukból! Hogy lehet már itt egy szarnyelő bagázs? Hogy rohadna le a foga mindnek! - Shikomi doktor ügyködött a műtőasztalon, már szinte vérszemet kapott a sok idiótától. Nem láthattad, de körötted mindenki nyüzsgött, hogy újra életet leheljenek beléd.
- Ez az, ez lesz az.
Katt.
Az erekben gyorsan folyik egy kék nedű, ami ott végül megszilárdul. Hideg, fémes.
Katt.
- Állapota stabil. Ez még nem jelenti azt, hogy elmehetnek. Nem ám. Addig maradnak itt, lükék, míg szart nem fognak hugyozni! - utasít a doktor mindenkit. A laborban nagy a felhajtás, a sietés. Víz jár be és ki, véres kendők és rongyok hevernek az asztalokon. Amikor már minden a helyén van, a doktor akkor sem pihen, hiszen biztosra akar menni, hogy újra sikeres e a műve.
[***]
Felébredsz. Erős fény világít a szemedbe. Egy időre elgondolkodsz, hol vagy, és mi történt egyáltalán. A legutolsó dolog, amire emlékszel, hogy Hikaru után rohantál. Hát persze...
Még nem jutott el az agyadig a tudat, hogy mi is történt veled. Csak egy kéz szorítását érzed még ép kezeden, és egy halk sírást hallasz mellőled. Ahogy oldalra pillantasz, Hikarut látod az ágyba bújtatva arcát, ahogyan kezed szorítja. Megmozdítanád az alsó végtagjaidat, de valami furcsa: mintha az egyik lábad nehezebb lenne. Ahogy lenézel, talán meglepetten, talán megrémülve nyugtázod, hogy az egyik lábad már nem a régi. Fémes az érintése, és hideg, ahogy érintkezik a bőröddel, azzal az apró csonkkal, ami még emberinek mondható a lábadból. A jobb lábad comb fölé, míg a bal bokáig gépesítve lett. Formára nem is különböznek egymástól, hiszen Shikomi igyekezett ugyanolyan méretben és formában előállítani a robotlábat, mint az eredetit. Hogy mióta fekszel itt? Tudd meg magad!
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Pént. Márc. 31 2017, 01:33
A por mindent befedett. Még a páncélba rejtőzve is, keservesen megszenvedte a megannyi törmelék csapását. Az óráknak tűnő másodpercek nem akartak elmúlni. Csapások és ütések ezreinek erejét érezte, ahogy testének feszülnek. S ahogy elméje a törmelékhegytől, s nagy valószínűséggel a sokk hatására egyre inkább kikapcsolt, s végleg sötétség borult szeme világára. Még egyszer, utoljára, képes volt kinyitni, s az álarc törött üvegén kitekinteni az alatta heverő, védett maszk felé.
- Hikaru...Ne...hagyj itt. Sze...sze...szeret... - majd végleg elájult.
Életek múlhattak el, talán évtizedek telhettek el, mikor az általános sötétségben fény gyúlt. Az eddigi némaságot különös hangok zavarták meg. Az évtizedeknek tűnő sötét némaságban mintha valami beszökött volna. Elmosódott képek fogatták a fiút, s értelmetlen hablatyolás, majd ismét minden sötétté vált, s végleg elnémult. Újabb évtizedeket töltött rabságban szinte a lelke, emlékképek között lebegett a fiú, vagyis csak a tudata, mikor szemei újból kinyíltak. A hangok először érthetetlenül szólították őt, majd ahogy az éles sípolás kezdett alábbhagyni, úgy vált egyre világosabbá a foltoktól érkező szövegek. Csak szavakat volt képes megérteni, melyeket önkívületi állapotában, kifordult, fehér szemeinek tekintetével, bambán kinyíló szájával próbált ismételni.
- Ehh lehh ahh. Ehz lehh ahz. - majd megint eltűnt a valóság. Valami nedveset érzett, először bőrén, majd egész lényében. Mintha a testében mozogna valami. Apró lüktetés érzete kezdett kimutatkozni. A pulzáló érzés egyre erősebbé vált, s egyre jobban hatotta át lényét. Teste még mindig a végtelenségben veszve bolyong. Nem volt képes elérni.
A fehéredő fény ismét egyre vakítóbban égette szemét, ahogy a sípoló hang is felerősödött. Valamiféle fémes anyagú eszköz súrlódása. Motorzúgás hangja hallatszott. Majd minden újra némaság és sötétbe burkolózott.
...
Shuu kinyitotta lassan szemét. A vakító fehérség, az idegen fény összehúzta szemét, s erősen összeszorította szemhéjait. Kezét reflexszerűen emelte maga elé, hogy eltakarhassa szemét, megszűrve ezzel a vakító fehérséget. Miután képes volt kinyitni a szemét, csupán résnyire, s hozzászoktatni ahhoz a fényviszonyhoz, amitől úgy tűnt, igen csak elszokott. Mióta sem látta rendesen a valódi környezetét? mennyi idő is telhetett el? Egyáltalán mi történt, hol van most? Körbetekintett.
Shuu fejéhez kap, amint kicsit is megpróbált felülni.
- A fejem...áh...de mitől fáj ennyire? Mi a fasz történt...Ohjaj...Hikaru! - szólalt fel, mire teste magától mozdult, hogy felüljön. Az emlékképek a barlangról, a denevérről és a robbanásról szinte egyszerre törtek elő, szinte felszakítva ezzel a fejét. A koponyájáig hasító fájdalom szétterjedt testének minden porcikájára. Visszadőlt, majd megérezte, ahogy egy hideg kéz tapintja meg bal kezét. Csak ekkor lesz figyelmes a halk, sírdogáló hangra. Elfordítja fejét.
- Hikaru, hát te élsz? - teszi fel kérdését. Hangjában őszinte öröm és hatalmas megkönnyebbülés keveredett a félelemmel. - Tényleg életben vagy?
A fiú önkényesen akart felülni, s az ágy szélén ülő lány felé fordulni, ám valami nem stimmelt. Teste koordinálatlanná vált, s valami igazán nehéz súly kezdte őt lerántani a földre. A kezébe kötött tű szabályosan kiszakadt a kezéből, ahogy minden más, ami rá volt esetleg kötve. Teste még mindig zsibbadt volt, talán ez okozta a lebukást. Takaróstul esett neki a padlónak, majd néhány másodpercig meg sem mozdult. Végül fémes keze megtámasztotta magát a talajon, s kinyomta a fiú testét. Mikor lábát akarta volna emelni, hogy felkelhessen azonban ismét megérezte a tonnás súlynak ható nehezéket. A takarót félve csavarta le testéről, melyben immáron másodjára gabalyodott bele. Majd mikor képes volt a lepedőt szétnyitni, elakadt minden szava. Szemei előrenyúltak a szemgödréből, kidülledten figyelték a pizsama nadrágja alól kifigyelő szürkés, csillogó fémlábfejeket.
- Mi a fasz? Hol a lábam?! - remegő kezekkel nyúlt, hogy felhúzhassa nadrágszárait, s rádöbbent, hogy mind a két lába helyett implantátum van. Az egyik a bokájáig, míg a másik jóval a térde főléig is megjelent a talán puha érzést nyújtó pizsamanadrágban. Nem tudhatja, milyen érzés, ugyanis nem volt mivel érzékelnie. Nem volt lába. De hova a büdös francba tűnhettek? Shuu sokkos állapotba került, melytől a földre vetette magát, s remegni kezdett. Erős köhögés tört elő, mely a sokk által felébresztett betegségének köszönhető. Talán a közelében volt nyakéke, talán nem, most lehet, hogy a rohamot nem nyomhatja el a körömnyi kő. Nem volt képes feldolgozni a látottakat. Szemei kifordultak, fehéres része pedig vörös erekben pompázott. Szája megállíthatatlanul kezdett fuldokló köhögésbe. Vér jött a száraz, halálhörgéssel együtt fel, majd Shuu ismét kómába esett egy időre.
- Hikaru...Ne...hagyj itt. Sze...sze...szeret... - majd végleg elájult.
Életek múlhattak el, talán évtizedek telhettek el, mikor az általános sötétségben fény gyúlt. Az eddigi némaságot különös hangok zavarták meg. Az évtizedeknek tűnő sötét némaságban mintha valami beszökött volna. Elmosódott képek fogatták a fiút, s értelmetlen hablatyolás, majd ismét minden sötétté vált, s végleg elnémult. Újabb évtizedeket töltött rabságban szinte a lelke, emlékképek között lebegett a fiú, vagyis csak a tudata, mikor szemei újból kinyíltak. A hangok először érthetetlenül szólították őt, majd ahogy az éles sípolás kezdett alábbhagyni, úgy vált egyre világosabbá a foltoktól érkező szövegek. Csak szavakat volt képes megérteni, melyeket önkívületi állapotában, kifordult, fehér szemeinek tekintetével, bambán kinyíló szájával próbált ismételni.
- Ehh lehh ahh. Ehz lehh ahz. - majd megint eltűnt a valóság. Valami nedveset érzett, először bőrén, majd egész lényében. Mintha a testében mozogna valami. Apró lüktetés érzete kezdett kimutatkozni. A pulzáló érzés egyre erősebbé vált, s egyre jobban hatotta át lényét. Teste még mindig a végtelenségben veszve bolyong. Nem volt képes elérni.
A fehéredő fény ismét egyre vakítóbban égette szemét, ahogy a sípoló hang is felerősödött. Valamiféle fémes anyagú eszköz súrlódása. Motorzúgás hangja hallatszott. Majd minden újra némaság és sötétbe burkolózott.
...
Shuu kinyitotta lassan szemét. A vakító fehérség, az idegen fény összehúzta szemét, s erősen összeszorította szemhéjait. Kezét reflexszerűen emelte maga elé, hogy eltakarhassa szemét, megszűrve ezzel a vakító fehérséget. Miután képes volt kinyitni a szemét, csupán résnyire, s hozzászoktatni ahhoz a fényviszonyhoz, amitől úgy tűnt, igen csak elszokott. Mióta sem látta rendesen a valódi környezetét? mennyi idő is telhetett el? Egyáltalán mi történt, hol van most? Körbetekintett.
Shuu fejéhez kap, amint kicsit is megpróbált felülni.
- A fejem...áh...de mitől fáj ennyire? Mi a fasz történt...Ohjaj...Hikaru! - szólalt fel, mire teste magától mozdult, hogy felüljön. Az emlékképek a barlangról, a denevérről és a robbanásról szinte egyszerre törtek elő, szinte felszakítva ezzel a fejét. A koponyájáig hasító fájdalom szétterjedt testének minden porcikájára. Visszadőlt, majd megérezte, ahogy egy hideg kéz tapintja meg bal kezét. Csak ekkor lesz figyelmes a halk, sírdogáló hangra. Elfordítja fejét.
- Hikaru, hát te élsz? - teszi fel kérdését. Hangjában őszinte öröm és hatalmas megkönnyebbülés keveredett a félelemmel. - Tényleg életben vagy?
A fiú önkényesen akart felülni, s az ágy szélén ülő lány felé fordulni, ám valami nem stimmelt. Teste koordinálatlanná vált, s valami igazán nehéz súly kezdte őt lerántani a földre. A kezébe kötött tű szabályosan kiszakadt a kezéből, ahogy minden más, ami rá volt esetleg kötve. Teste még mindig zsibbadt volt, talán ez okozta a lebukást. Takaróstul esett neki a padlónak, majd néhány másodpercig meg sem mozdult. Végül fémes keze megtámasztotta magát a talajon, s kinyomta a fiú testét. Mikor lábát akarta volna emelni, hogy felkelhessen azonban ismét megérezte a tonnás súlynak ható nehezéket. A takarót félve csavarta le testéről, melyben immáron másodjára gabalyodott bele. Majd mikor képes volt a lepedőt szétnyitni, elakadt minden szava. Szemei előrenyúltak a szemgödréből, kidülledten figyelték a pizsama nadrágja alól kifigyelő szürkés, csillogó fémlábfejeket.
- Mi a fasz? Hol a lábam?! - remegő kezekkel nyúlt, hogy felhúzhassa nadrágszárait, s rádöbbent, hogy mind a két lába helyett implantátum van. Az egyik a bokájáig, míg a másik jóval a térde főléig is megjelent a talán puha érzést nyújtó pizsamanadrágban. Nem tudhatja, milyen érzés, ugyanis nem volt mivel érzékelnie. Nem volt lába. De hova a büdös francba tűnhettek? Shuu sokkos állapotba került, melytől a földre vetette magát, s remegni kezdett. Erős köhögés tört elő, mely a sokk által felébresztett betegségének köszönhető. Talán a közelében volt nyakéke, talán nem, most lehet, hogy a rohamot nem nyomhatja el a körömnyi kő. Nem volt képes feldolgozni a látottakat. Szemei kifordultak, fehéres része pedig vörös erekben pompázott. Szája megállíthatatlanul kezdett fuldokló köhögésbe. Vér jött a száraz, halálhörgéssel együtt fel, majd Shuu ismét kómába esett egy időre.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Szer. Ápr. 05 2017, 15:38
Nem lenne szabad felkelned, hiszen Shikomi doktor megmondta: "Az első alkalommal, amikor Shuu meglátja a lábát, azt, hogy mi lett a helyén, sokkos állapotba kerül majd. Hikaru, vigyázz rá. Ne engedd neki."
Azonban megtörtént. Talán Hikaru szemét a sok könny homályosította el, vagy a rózsaszín ködfelhő, azok az érzések, amelyek hozzád kötötték, nem tudni, de amikor felébredtél, egyszerűen nem tudott téged kordában tartani.
- Élek... - válaszolta halkan, könnyes szemekkel, ám boldogan, amikor látta, hogy végre magadhoz tértél. Nem mond semmi mást, hiszen ahogy felülsz az ágyban, a mozgásképtelenség, s valami ellensúly hatására oldalra billensz, ezzel lekerülve a betegágyról. Hallod, ahogy a gépek reagálnak az esésedre. Mintha megbolondultak volna, vadul sípolnak, s kattognak, hallod a szíved dobogását, mely az esés miatt felgyorsult. Még most is érzed a hideg, nedves, és ugyanakkor csiklandozó anyagot az ereidben, leginkább a lábadban.
- Shuu! - nyúl utánad Hikaru, azonban nem elég erős ahhoz, hogy egymaga visszategyen az ágyra. Amikor látja, hogy valami nincs rendben, azonnal a doktor után kiált, aki vészhelyzetek miatt a közelben maradt. Hikaru próbált leállítani téged, és elvonni a figyelmed a lábadról, azonban kevés sikerrel. A doktor addigra érkezett meg, mire újra elájultál.
- Mondtam, hogy vigyázz rá. A szérumnak 48 órára van szüksége ahhoz, hogy végigfolyjon és a teste befogadja. Egyáltalán szerencsénk van, hogy amikor először kísérleteztem vele, a teste befogadta a szérumot, különben már halott lenne - szögezi le a doktor. Szerencsédre nem hallod, hogy miről beszél, ugyanis ha tudnád, hogy a doktor úgy indult neki a kísérletnek, hogy nem volt bebiztosítva és már az első alkalommal halottnak kellett volna lenned... lehet, hogy most nem úgy gondolnál rájuk, mint a legelején. Végül visszakerülsz az ágyra.
- Hogyan?! - Hikaru zavarodottan teszi fel a kérdést a doktornak.
- A szérum még nem volt teljes, amikor Shuu megérkezett. Azonban a szervezete rendkívüli módon reagál a csillagra. Nyilván azért, amiért egész életét egy darab kő mellett élte le, és ez kérlek... - felhúzta a lábadon a pizsamanadrág szárát ott, ahol csak a bokádig volt gépesítve, majd az egyik érre mutatott, ahol halványlilán folyt a szérum. Hikaru kezdte érteni.
- Szóval azt mondja doktor, hogy a szérum nem teljes?
- Most már az. Viszont egyedül Shuu bírja el... eddig. Ha valaki másnak is szüksége lenne rá, tökéletesítenem kell a koncentrátumot, és az alanyoknak is több mindenre van szükségük ahhoz, hogy túléljék a fájdalmat - a doktor végül elárulta a titkot. De hogy miért most, és miért pont Hikarunak...
- Figyelj, Hikaru. Nem szabad őt elveszítenünk. Ha a nagybátyja, Kagemori nem talál rá, az Ashita no Togawának befellegzett. Az apád tudja, mi van köztetek... hogy szereted. Hogy is ne tudnák azután, amit érted tett? Hiszen majdnem meghalt miattad! - a doktor szavai kegyetlenül mélyre vájtak. Hikaru ökölbe szorította a kezét, és egyenes vonallá préselte ajkait.
A doktor újra hozzákötött a gépekhez, de amikor Hikarura nézett, egy olyan arckifejezést látott, amit még életében soha. Kezét védekezően maga elé emelte, majd hátrált, mígnem elérte az ajtót, hogy kiosonjon.
- Nem úgy értettem, csak... vigyázz rá - jegyzi még meg, ahogy magatokra hagy.
Hikaru most jutott el ahhoz a fázishoz, hogy ugyanazt tegye érted, amit te is tettél érte. Lefekszik melléd az ágyra, és a hajfürtjeiddel játszik, majd az arcod simogatja gyengéden. Vigyáz rád addig, amíg fel nem ébredsz... addig persze ő is elalszik a mellkasodon fekve.
// Ideiglenes zárással a jutalmad 30 chakra + 5 chakra a denevérrel való küzdelem levezetéséért, így összesen 35 chakra. Mivel fizikálisan is meg kellett állnod a helyed, ezért még +10 TJP-vel jutalmazlak.
411 + 35 = 446
56 + 10 = 66
A következő kör innen folytatódik. Shuunak most van ideje tervezni, megtanulni járni az új lábaival - nem kell arra gondolni, hogy újra megtanulni. Segítségére ott van Hikaru. ^^ //
Azonban megtörtént. Talán Hikaru szemét a sok könny homályosította el, vagy a rózsaszín ködfelhő, azok az érzések, amelyek hozzád kötötték, nem tudni, de amikor felébredtél, egyszerűen nem tudott téged kordában tartani.
- Élek... - válaszolta halkan, könnyes szemekkel, ám boldogan, amikor látta, hogy végre magadhoz tértél. Nem mond semmi mást, hiszen ahogy felülsz az ágyban, a mozgásképtelenség, s valami ellensúly hatására oldalra billensz, ezzel lekerülve a betegágyról. Hallod, ahogy a gépek reagálnak az esésedre. Mintha megbolondultak volna, vadul sípolnak, s kattognak, hallod a szíved dobogását, mely az esés miatt felgyorsult. Még most is érzed a hideg, nedves, és ugyanakkor csiklandozó anyagot az ereidben, leginkább a lábadban.
- Shuu! - nyúl utánad Hikaru, azonban nem elég erős ahhoz, hogy egymaga visszategyen az ágyra. Amikor látja, hogy valami nincs rendben, azonnal a doktor után kiált, aki vészhelyzetek miatt a közelben maradt. Hikaru próbált leállítani téged, és elvonni a figyelmed a lábadról, azonban kevés sikerrel. A doktor addigra érkezett meg, mire újra elájultál.
- Mondtam, hogy vigyázz rá. A szérumnak 48 órára van szüksége ahhoz, hogy végigfolyjon és a teste befogadja. Egyáltalán szerencsénk van, hogy amikor először kísérleteztem vele, a teste befogadta a szérumot, különben már halott lenne - szögezi le a doktor. Szerencsédre nem hallod, hogy miről beszél, ugyanis ha tudnád, hogy a doktor úgy indult neki a kísérletnek, hogy nem volt bebiztosítva és már az első alkalommal halottnak kellett volna lenned... lehet, hogy most nem úgy gondolnál rájuk, mint a legelején. Végül visszakerülsz az ágyra.
- Hogyan?! - Hikaru zavarodottan teszi fel a kérdést a doktornak.
- A szérum még nem volt teljes, amikor Shuu megérkezett. Azonban a szervezete rendkívüli módon reagál a csillagra. Nyilván azért, amiért egész életét egy darab kő mellett élte le, és ez kérlek... - felhúzta a lábadon a pizsamanadrág szárát ott, ahol csak a bokádig volt gépesítve, majd az egyik érre mutatott, ahol halványlilán folyt a szérum. Hikaru kezdte érteni.
- Szóval azt mondja doktor, hogy a szérum nem teljes?
- Most már az. Viszont egyedül Shuu bírja el... eddig. Ha valaki másnak is szüksége lenne rá, tökéletesítenem kell a koncentrátumot, és az alanyoknak is több mindenre van szükségük ahhoz, hogy túléljék a fájdalmat - a doktor végül elárulta a titkot. De hogy miért most, és miért pont Hikarunak...
- Figyelj, Hikaru. Nem szabad őt elveszítenünk. Ha a nagybátyja, Kagemori nem talál rá, az Ashita no Togawának befellegzett. Az apád tudja, mi van köztetek... hogy szereted. Hogy is ne tudnák azután, amit érted tett? Hiszen majdnem meghalt miattad! - a doktor szavai kegyetlenül mélyre vájtak. Hikaru ökölbe szorította a kezét, és egyenes vonallá préselte ajkait.
A doktor újra hozzákötött a gépekhez, de amikor Hikarura nézett, egy olyan arckifejezést látott, amit még életében soha. Kezét védekezően maga elé emelte, majd hátrált, mígnem elérte az ajtót, hogy kiosonjon.
- Nem úgy értettem, csak... vigyázz rá - jegyzi még meg, ahogy magatokra hagy.
Hikaru most jutott el ahhoz a fázishoz, hogy ugyanazt tegye érted, amit te is tettél érte. Lefekszik melléd az ágyra, és a hajfürtjeiddel játszik, majd az arcod simogatja gyengéden. Vigyáz rád addig, amíg fel nem ébredsz... addig persze ő is elalszik a mellkasodon fekve.
// Ideiglenes zárással a jutalmad 30 chakra + 5 chakra a denevérrel való küzdelem levezetéséért, így összesen 35 chakra. Mivel fizikálisan is meg kellett állnod a helyed, ezért még +10 TJP-vel jutalmazlak.
411 + 35 = 446
56 + 10 = 66
A következő kör innen folytatódik. Shuunak most van ideje tervezni, megtanulni járni az új lábaival - nem kell arra gondolni, hogy újra megtanulni. Segítségére ott van Hikaru. ^^ //
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Csüt. Ápr. 06 2017, 01:02
A hirtelen jött sokk meglepte a fiút, s újabb rohamába taszította őt a földön. Shuu köhögött, majd ismét elájult. Utolsó emléke Hikaru arca volt, ahogy könnyes szemeivel az övéibe néztek. Ugyan lábainak elvesztésének tényét nem volt képes feldolgozni, csekély veszteséget jelentette Hikaru életéhez képest. Valaki a fél kezét is odaadná egy nőért, Shuu mind a két lábát adta most.
A fiú kinyitotta szemeit. A fényesség még most sem segítette őt elő a könnyed látásban, a szakítóan ható fejfájás pedig aligha hagyta őt békésen felkelni. Mégis, melegséget és nyugodalmat érzett. Hikaru feje ott hevert a fiú mellkasán. Robotizált mellére helyezett keze ugyan hideg fémnek érintkezett, mégis valahogy képes volt vetíteni a fiú melegségének sugárzását. Tüdejének lüktetését, ahogy megemelkedik, és alább süllyed minden lélegzetekkor. Shuu átkarolta a lányt, s egy lágy csókot hint a fejének búbjára. Visszahajtotta fejét, majd a plafont kezdte el vizsgálni. Mosolygott.
Mikor a lány is ébredezni kezdett, a fiú lassan ült fel, s megvizsgálta még egyszer az új végtagjait. A takarója alól kilógó fémes lábujjak bizarr látványt nyújtottak, mégis…valahol a fiú örült. Satnya, emberi hús és vér lábai aligha voltak képesek tartani a tempót a fiú fejlődési szintjével. Amióta a keze helyett az implantátum dolgozik, úgy érzi, sokkalta több mindenre képes. Képes megemelni nagyobb súlyokat, de már az is nagy előnyt jelentett a számára, hogy egy konzerves doboz tetejét képes leszedni erőbefektetés nélkül. Vajon mire lehet képes, ha lábai immáron hasonló elven fognak működni? Shuu felült, s óvatosan letolta magáról a lányt. Felhúzta pizsamájának bal szárát, majd megvizsgálta újdonsült bokáját. A sípcsont felénél vált le a lába, a megmaradt húsban kúszó erek pedig különös színű anyagot áramoltattak magukban. Talán ez lehet az a szérum, amiről Shikommi egyszer említést tett. A szer, mely képes az emberi sejteket elfémesíteni, ezáltal megkönnyítve az implantátum felerősítését és az idegrendszerhez való kapcsolódását.
Ha ez így van, Shuunak nem lesz más dolga, mint rávenni magát a járásra. Az ágyon átívelő, s gyomrán keresztülfutó szíjak azonban arra adtak okot, más nem nagyon akarja, hogy a fiú elmenjen.
- Hikaru. Hikaru, ébredj – keltette fel a lányt. Shuu tudta jól, hogy két újdonsült lábán még mosdóba sem fog tudni eljutni egyedül, így nem erősködött s próbált megszökni, hanem megpróbálta a körülményekhez képest kiaknázni a lehetőségeit, s pihenni. Szomjoltó vizet kért a lánytól, majd visszafeküdt aludni. Pihenésre volt szüksége, még most sem tudta teste kipihenni a robbanás okozta fájó érzéseket. Órákkal később kelt fel.
Ahogy telt az idő, Shuu egyre nyugtalanabbá vált. Kezdett meginogni a szilárd maradási elképzelése, lassan kezdte időpocsékolásnak venni az itt tartózkodását. Megpróbált kikelni az ágyból, ám nem volt képes, még cska feltámaszkodni sem a lány nélkül. Az ágy szélére ült, öklével pedig a matracra csapott.
- Segíts nekem, Hikaru. Nem maradhatok itt, te is tudod. Vissza kell mennem, hogy tovább dolgozzak. Hiszen élek, nem vagyok már életveszélyben. Majd kipihenem az irodámba, ígérem, nem fogok rohangálni. Mint látod, nem is tudok. De szükségem van az irodámra. Hét orvoos! – kiált az ajtó mellett álló szaki felé. – Intézkedjen, kérem, a lehető leghamarabb vissza kell jutnom az irodámba.
- Sajnálom, Shuu úrfi, de ez teljességgel kizárt dolog. Nincs olyan állapotban, hogy elengedjük.
- Nem érti, nincs semmi bajom? Otthon is tudok pihenni. Nagyon hálás vagyok a fáradságos munkájukért, de most már – ekkor az orvos közelebb lép, s egy injekciós tűt szúr a fiú nyakába – Engedjelenek ehhl – zsibbad el a teljes teste Shuunak, majd mély álomban dől vissza az ágynak. Másfél órán át hat a szérum, mely után a fiú ismét felkel. Kissé rosszallóan veszi észre, hogy még mindig a korterem fogja. Ez a fajta szökési módszere nem igazán fogja őt győzelemre vezetni, más módszerhez kell folyamodni. Némiképp színészi képességeit elővéve fogadja el a lány és az orvos segítségét, s kezd bele a nap első táplálkozásába. Az ágyon átívelő szíjat mintha leküzdhetetlen akadálynak érezné, olyan hatást kelt elő egy-egy sikertelen próbálkozással, elhitetve ezzel a nézőközönséget a maradásról. Shuu érezte, deréktája alatt erősen nyomó érzés fogta el.
- Öhm, doktor úr. Kikísérne a mosdóba, ugyanis…elég sürgőssé vált. – teszi fel Shuu a kérdését, mire két nagyobb testű mamlasz lép be az orvos mögött a kórterembe, s oldják el a fiút. Két karját megfogják, s megemelik, majd kiviszik őt a mosdóig. A piszuár előtt megállítják, s épp nadrágjához nyúltak volna, amikor a fiú kiakadó hangon közölte.
- Ugye nem gondolják, hogy úgy fogom elvégezni a dolgom, amit ki tudja hány napja nem tettem meg, hogy maguk ketten a vállam fogják. Ültessenek le oda – kérte a fiú, majd megvárta, hogy a két alak leültesse őt az egyik mosdóba. A wc falára kapaszkodók voltak erősítve. Jobbjával megemelte magát, míg a ballal lejjebb tessékelte pizsama nadrágját. Két lábát nagy nehezen tudta terpeszbe emelni. Más mozgást kívánt, mint amikor először ismerkedett mechanikus kezével. Ugyan most nem terhelte testsúlya a lábait, mégis furcsa érzés volt. Pontosabban semmit sem érzett, miközben a lábak felhúzódtak. A könnyítés befejeztével visszaerőszakolta pizsamanadrágját magára, majd szólt a két gorillának, hogy segítsék őt vissza az ágyába.
- Köszi fiúk – mosolyodott el, majd helyet foglalva, enni kezdett némi gyümölcsöt, amit Hikaru hozott be. A lányt maga mellé engedte, miközben lassan falatozni kezdett. Miközben arcát jóleső falatokkal tömte meg, a lány felé fordult.
- Hikaru. Még most sem akarsz segíteni? Te is tudod, hogy nem itt van a helyem. Nem mondom, hogy nem szorulok segítségre, de ezt ott is megkaphatom, nincs szükségem a kórházra. Na majd figyelj, hogy meg fogok szökni. Nem fognak itt tartani ezek a mamlaszok. Bármennyire is csak a dolgukat végzik. - Shuu nagyot nyelt, majd lemosta a falatokat egy pohár vízzel. Pihenőidőt kért, legalább három órát, hogy tudjon egyet aludni.
Természetesen kihasználta az időt, s megpróbált az ágya széléről megtanulni újból egyensúlyozni a lábain. Akár ha most tanult volna csak járni. Kétszer esett el, s csak nagy nehézségek árán tudta magát visszahúzni az ágyába.
- Nem jó, nem jó, nem jó. Ki kell jutnom. Ez az. Meg is van, hogyan fogok megszökni. Lássuk csak… - vizsgálta meg kezével az ágyat összetevő fém alapanyagokat. Majd miután kellőképp megvizsgálta a szobába lévő eszközöket, s a kezében lévő elektromágnessel közelebb vonzotta őket. Óvatosan és csendben kezdte el chakrajával alakítani és formázni azokat. Az elkészített darabokat az ágyra helyezte, majd felülve, kézpecséteket alkotott. Az alkatrészek összeálltak, s a köré vont chakraburokkal létre tudott hozni egy gyengített Saibo Bunshint. Shuu levetette magát az ágyról, s valódi ninjához illően bukfencezett a lelógó takaró mögé. Az eséssel beütötte a hátát, melyet halkan meg is jegyzett. Az ágyban fekvő Bunshin segítséget kért, méghozzá mosdóügyi problémákkal. A két gorilla hamarosan belépett, majd felsegítették a fiút. Ugyan feltűnhetett volna, hogy harmad annyit nyom a fiú. a két gorilla mellett szinte láthatatlanul vékony fiú súlykülönbségére nem is figyeltek. Miután a delegáció kisétált, s becsukta maga mögött az ajtót, a fiú előmászott rejtekhelyéről. Kezeivel lassan megkapaszkodott az ágyában, s felhúzta magát. Megpróbálta lábával némiképp megtartani magát, ám tudta, hogy kísérlete nem járhat tartós sikerrel. Azonban egyelőre elég volt, ha az ágyig visszatuszkolja magát. Miután ezzel megvolt, kézpecséteket alkotott, s a mellkasán lévő pecsétek felvillantak, átvilágítva pizsamájának lágy anyagát. Fémlemezek jelentek meg, melyek azonnal elkezdték körbevenni a lábát. Ugyan a lemezek javarészt behorpadtak, „szerencséjére” a lábát burkoló darabok nem voltak elég gyorsak az alagútban ahhoz, hogy bevonhassák a végtagjait, így azok szinte sértetlenek. A derekáig felépülő Vaspáncél elegendő volt ahhoz, hogy stabilan megtartsa őt, s lábainak mozgása nélkül is képes legyen haladni. Az épülő lemezek csattogó hangjára azonban az ajtó mögött álló orvos is felfigyelt, ám nem is ő nyitott be előbb, hanem az ágyneműt lecserélni akaró ápolónő. Kedves mosolyú nő volt, aki azonban a lehető legrosszabbkor nyitott be a terembe. Shuu épp az ágy mellett állt, mikor bamba arccal a nyíló ajtó felé nézett.
- Doktor úr. A fiú felkelt.
- Na neee! – fordult be az orvos, majd a kezében az újabb injekciós tűvel rontott a fiú felé. Shuu meglátta az szközt az orvos kezében, s félelmében ösztönös reakciót kiváltóan, menekülni kezdett. Nem látott más kiutat, mint az ablakot. Az ajtót ugyanis elzárták z érkező gorillák, akik rátaláltak a fiúból maradt tányérra, villákra és más fémekre a wcben.
- Ugye nem akar kiugrani, a negyedik emeleten vagyunk. Shuu úrfi ne! – kiáltott az orvos, ám a fiú hajthatatlan volt. Robotikus kezét maga elé emelve ugrott előre, s a lehető leggyorsabban nyitotta ki az ablakot. Olyan gyorsan, hogy az keretestül szakadt ki és maradt a fiú kezében. Az orvos ekkor ért mellé. Kezét maga elé emelte.
- Fogja meg kérem – nyújtotta az ablakot a férfi felé, kissé gyorsabban is, mint ahogy azt várta. A férfi ijedtében elejtette a tűt és ösztönösen elkapta az üvegablakot, mielőtt széttörne. Shuu elmosolyodva ugrott ki. A kórházban lévő delegáció a kiszakított ablaknak rohant, hogy a peremén megtámaszkodva végignézzék, ahogy a fiú kiesik.
Shuu zuhanása közben chakrat koncentrált a vaspáncél talpazatába épített elektromágnesekbe, s megpróbálta ellensúlyozni a mágnesesség segítségével az érkezést, tompítani az esést. Végül a Vaspáncél csizmája simán ért földet. Shuu megfordult, majd intett egyet a kórház lakóinak, s megindult a járat felé, ami elvezeti őt Otumachikkuba.
…
Az irodájába menet senkivel sem akart találkozni, jobb volt titokban visszatérni az irodájába, minthogy a bányászok és a kovácsok az állapotáról és a gyors hazaérés okáról kérdezzék. Shuu bezárta mag mögött az ajtót, majd leült a székébe. Háttámlájának nekidőlve feloldotta a vaspáncélt, s hagyta, hogy újdonsült lábait ismét megmozgathassa egy kicsit. A vaspáncélt felhasználva mankókat készített a chakrajának segítségével, s lassan körbejárta az irodáját, összeszedve a szükséges holmikat, majd egy nagy kupacba gyűjtötte az ágya körül. Végül elterülve az iroda egy elkerített részén lévő ágyán, hozzálátott ahhoz, amit a világon a legjobban szeretett. Az építéshez. Egy nagyobb dobozt húzott az ágy mellé, melynek tartalmára már napok óta várt. S amikor elkezdhette volna a felhasználását, megsebesül…ez az ő formája. Most azonban semmi és senki sem akadályozhatta meg őt abban, hogy folytathassa egyik főművét, a Vaspáncél továbbfejlesztését.
Számos drótot, egy kijelző panelt, kapcsolókat és még néhány egyéb eszközt vett elő a dobozból, s helyezte az ágyára. A csavarhúzóját kereste, mikor rájött, az asztalon hagyta. Jobbját előre emelte, majd ellőtte csuklóját. A kézfej azonban célt tévesztett, pontosabban korábban szorította össze az ujjait, s ezzel csak azt érte el, hogy leverte az asztalról a csavarhúzót.
- Na bazdmeg – jegyezte meg, majd némiképp koncentrálva immáron sikeresen felvette, s magához vonzotta az eszközt. A Vaspáncél hátlapi részét szerelte szét a csavarhúzóval és Shikommi doktor chakrapengéjével. Miután az alaplapot összeszerelte, a drótokat átfűzte egy kisebb reteszen, mely egészen a háti védőburok üreges részébe vezetett. Az oda beépített vevőt a dobozban található összeszerelési útmutató alapján felerősítette, majd bekötötte a megfelelő helyekre a drótokat. A másik végüket a kapcsolókba helyezte. A panel másik végéből újabb drótokat futtatott végig a bal kéz drótvázán keresztül. Az alkart alkotó lemezekbe egy nagyobb kockát vágott, épp egy-egy centiméterrel kisebbet, mint a kijelző volt. Felpattintotta a megfelelő helyen a tárolót, majd óvatosan felerősítette a kijelzőt, s visszahelyezte a keretet. A panel végébe bekötötte a kábeleket, ezzel összekötve a háti részben lévő főegységgel. Miután ez megvolt, a Vaspáncél mellkasba épített vezérlőegységének panelját is felnyitotta a fiú, s a város főpaneljához hasonló, tenyérnyi méretét sem meghaladó méretű mását vette elő. Volt ideje megfigyelni és kiismerni a város irányításáért felelős szerkezetet, s az elmúlt napokban, amíg várakozott, ezt fabrikálta. A nyakában lógó csillagot méretre szelte, természetesen a levágott darabjait gondosan eltette. A csillagot behelyezte az apró részbe, majd visszahelyezte a panelt a mellvértbe, s visszaerősítette a fedelét.
Shuu végül felöltötte a vaspáncélt, majd felkelt az ágyából. A testét, egészen a nyakáig beépítette a páncéllal, majd a derekán lévő tárolók egyikéből egy kisebb golyót vett elő. A földre dobta, majd aktiválta. Egy Kimasu formálódott meg a golyón lévő pecsétből kiáramló lemezekből, majd az alig egy méter hosszú, gyíkszerű gépezet megindult az iroda ajtaja felé. Shuu odasétált és kinyitotta az ajtót, kiengedve a Kimasut, s visszazárva mögötte. Vízért és élelemmaradékért indult, majd helyet foglalva az ágyban feküdt el, s állította be a kijelző képélességét. A Kimasu fejét lévő kamerát összekötötte a vevőegységgel, így mostantól a páncélban is képes lesz látni a felderítő által felvett képet. Úgy tűnt, a kapott kép megfelelően működött, s jól látható volt. Még a hirtelen megjelenő Hikaru arca is, aki valószínűleg órák óta kereshette a megszökött fiút.
Vásárolt eszköz: Chakravevő
Elérhetőségi szint: B-S
Chakravezetők, jelgerjesztők és kijelzők segítségével épített chakrajeleket vevő gépezet. Mérete egy táskáé, gyakran pántokkal táskaként hordják, így készítik mobil használatra
B szint: hatótávja maximum 500 méter, méteres pontossággal vesz emberi jeleket
A szint: hatótávja maximum 5 kilométer, tíz méteres pontossággal vesz csoportos jeleket és erősebb emberi jeleket (a B szintű gép tulajdonságaival is rendelkezik)
S szint: hatótávja maximum 50 kilométer, száz méteres pontossággal vesz nagyobb csoportos jeleket, és erőteljes kisebb csoportok jeleit (a B és A szintű gép tulajdonságaival is rendelkezik)
Ár: N/A
Megjegyzés: Csak küldetésre kiadva / mesélői engedély és kijátszás.
Engedélyezte: Terumi Mei, összeget ő ad majd meg. Rendes funkciók kijátszása később, elsőlegesen a monitor volt a fő célpont.
A fiú kinyitotta szemeit. A fényesség még most sem segítette őt elő a könnyed látásban, a szakítóan ható fejfájás pedig aligha hagyta őt békésen felkelni. Mégis, melegséget és nyugodalmat érzett. Hikaru feje ott hevert a fiú mellkasán. Robotizált mellére helyezett keze ugyan hideg fémnek érintkezett, mégis valahogy képes volt vetíteni a fiú melegségének sugárzását. Tüdejének lüktetését, ahogy megemelkedik, és alább süllyed minden lélegzetekkor. Shuu átkarolta a lányt, s egy lágy csókot hint a fejének búbjára. Visszahajtotta fejét, majd a plafont kezdte el vizsgálni. Mosolygott.
Mikor a lány is ébredezni kezdett, a fiú lassan ült fel, s megvizsgálta még egyszer az új végtagjait. A takarója alól kilógó fémes lábujjak bizarr látványt nyújtottak, mégis…valahol a fiú örült. Satnya, emberi hús és vér lábai aligha voltak képesek tartani a tempót a fiú fejlődési szintjével. Amióta a keze helyett az implantátum dolgozik, úgy érzi, sokkalta több mindenre képes. Képes megemelni nagyobb súlyokat, de már az is nagy előnyt jelentett a számára, hogy egy konzerves doboz tetejét képes leszedni erőbefektetés nélkül. Vajon mire lehet képes, ha lábai immáron hasonló elven fognak működni? Shuu felült, s óvatosan letolta magáról a lányt. Felhúzta pizsamájának bal szárát, majd megvizsgálta újdonsült bokáját. A sípcsont felénél vált le a lába, a megmaradt húsban kúszó erek pedig különös színű anyagot áramoltattak magukban. Talán ez lehet az a szérum, amiről Shikommi egyszer említést tett. A szer, mely képes az emberi sejteket elfémesíteni, ezáltal megkönnyítve az implantátum felerősítését és az idegrendszerhez való kapcsolódását.
Ha ez így van, Shuunak nem lesz más dolga, mint rávenni magát a járásra. Az ágyon átívelő, s gyomrán keresztülfutó szíjak azonban arra adtak okot, más nem nagyon akarja, hogy a fiú elmenjen.
- Hikaru. Hikaru, ébredj – keltette fel a lányt. Shuu tudta jól, hogy két újdonsült lábán még mosdóba sem fog tudni eljutni egyedül, így nem erősködött s próbált megszökni, hanem megpróbálta a körülményekhez képest kiaknázni a lehetőségeit, s pihenni. Szomjoltó vizet kért a lánytól, majd visszafeküdt aludni. Pihenésre volt szüksége, még most sem tudta teste kipihenni a robbanás okozta fájó érzéseket. Órákkal később kelt fel.
Ahogy telt az idő, Shuu egyre nyugtalanabbá vált. Kezdett meginogni a szilárd maradási elképzelése, lassan kezdte időpocsékolásnak venni az itt tartózkodását. Megpróbált kikelni az ágyból, ám nem volt képes, még cska feltámaszkodni sem a lány nélkül. Az ágy szélére ült, öklével pedig a matracra csapott.
- Segíts nekem, Hikaru. Nem maradhatok itt, te is tudod. Vissza kell mennem, hogy tovább dolgozzak. Hiszen élek, nem vagyok már életveszélyben. Majd kipihenem az irodámba, ígérem, nem fogok rohangálni. Mint látod, nem is tudok. De szükségem van az irodámra. Hét orvoos! – kiált az ajtó mellett álló szaki felé. – Intézkedjen, kérem, a lehető leghamarabb vissza kell jutnom az irodámba.
- Sajnálom, Shuu úrfi, de ez teljességgel kizárt dolog. Nincs olyan állapotban, hogy elengedjük.
- Nem érti, nincs semmi bajom? Otthon is tudok pihenni. Nagyon hálás vagyok a fáradságos munkájukért, de most már – ekkor az orvos közelebb lép, s egy injekciós tűt szúr a fiú nyakába – Engedjelenek ehhl – zsibbad el a teljes teste Shuunak, majd mély álomban dől vissza az ágynak. Másfél órán át hat a szérum, mely után a fiú ismét felkel. Kissé rosszallóan veszi észre, hogy még mindig a korterem fogja. Ez a fajta szökési módszere nem igazán fogja őt győzelemre vezetni, más módszerhez kell folyamodni. Némiképp színészi képességeit elővéve fogadja el a lány és az orvos segítségét, s kezd bele a nap első táplálkozásába. Az ágyon átívelő szíjat mintha leküzdhetetlen akadálynak érezné, olyan hatást kelt elő egy-egy sikertelen próbálkozással, elhitetve ezzel a nézőközönséget a maradásról. Shuu érezte, deréktája alatt erősen nyomó érzés fogta el.
- Öhm, doktor úr. Kikísérne a mosdóba, ugyanis…elég sürgőssé vált. – teszi fel Shuu a kérdését, mire két nagyobb testű mamlasz lép be az orvos mögött a kórterembe, s oldják el a fiút. Két karját megfogják, s megemelik, majd kiviszik őt a mosdóig. A piszuár előtt megállítják, s épp nadrágjához nyúltak volna, amikor a fiú kiakadó hangon közölte.
- Ugye nem gondolják, hogy úgy fogom elvégezni a dolgom, amit ki tudja hány napja nem tettem meg, hogy maguk ketten a vállam fogják. Ültessenek le oda – kérte a fiú, majd megvárta, hogy a két alak leültesse őt az egyik mosdóba. A wc falára kapaszkodók voltak erősítve. Jobbjával megemelte magát, míg a ballal lejjebb tessékelte pizsama nadrágját. Két lábát nagy nehezen tudta terpeszbe emelni. Más mozgást kívánt, mint amikor először ismerkedett mechanikus kezével. Ugyan most nem terhelte testsúlya a lábait, mégis furcsa érzés volt. Pontosabban semmit sem érzett, miközben a lábak felhúzódtak. A könnyítés befejeztével visszaerőszakolta pizsamanadrágját magára, majd szólt a két gorillának, hogy segítsék őt vissza az ágyába.
- Köszi fiúk – mosolyodott el, majd helyet foglalva, enni kezdett némi gyümölcsöt, amit Hikaru hozott be. A lányt maga mellé engedte, miközben lassan falatozni kezdett. Miközben arcát jóleső falatokkal tömte meg, a lány felé fordult.
- Hikaru. Még most sem akarsz segíteni? Te is tudod, hogy nem itt van a helyem. Nem mondom, hogy nem szorulok segítségre, de ezt ott is megkaphatom, nincs szükségem a kórházra. Na majd figyelj, hogy meg fogok szökni. Nem fognak itt tartani ezek a mamlaszok. Bármennyire is csak a dolgukat végzik. - Shuu nagyot nyelt, majd lemosta a falatokat egy pohár vízzel. Pihenőidőt kért, legalább három órát, hogy tudjon egyet aludni.
Természetesen kihasználta az időt, s megpróbált az ágya széléről megtanulni újból egyensúlyozni a lábain. Akár ha most tanult volna csak járni. Kétszer esett el, s csak nagy nehézségek árán tudta magát visszahúzni az ágyába.
- Nem jó, nem jó, nem jó. Ki kell jutnom. Ez az. Meg is van, hogyan fogok megszökni. Lássuk csak… - vizsgálta meg kezével az ágyat összetevő fém alapanyagokat. Majd miután kellőképp megvizsgálta a szobába lévő eszközöket, s a kezében lévő elektromágnessel közelebb vonzotta őket. Óvatosan és csendben kezdte el chakrajával alakítani és formázni azokat. Az elkészített darabokat az ágyra helyezte, majd felülve, kézpecséteket alkotott. Az alkatrészek összeálltak, s a köré vont chakraburokkal létre tudott hozni egy gyengített Saibo Bunshint. Shuu levetette magát az ágyról, s valódi ninjához illően bukfencezett a lelógó takaró mögé. Az eséssel beütötte a hátát, melyet halkan meg is jegyzett. Az ágyban fekvő Bunshin segítséget kért, méghozzá mosdóügyi problémákkal. A két gorilla hamarosan belépett, majd felsegítették a fiút. Ugyan feltűnhetett volna, hogy harmad annyit nyom a fiú. a két gorilla mellett szinte láthatatlanul vékony fiú súlykülönbségére nem is figyeltek. Miután a delegáció kisétált, s becsukta maga mögött az ajtót, a fiú előmászott rejtekhelyéről. Kezeivel lassan megkapaszkodott az ágyában, s felhúzta magát. Megpróbálta lábával némiképp megtartani magát, ám tudta, hogy kísérlete nem járhat tartós sikerrel. Azonban egyelőre elég volt, ha az ágyig visszatuszkolja magát. Miután ezzel megvolt, kézpecséteket alkotott, s a mellkasán lévő pecsétek felvillantak, átvilágítva pizsamájának lágy anyagát. Fémlemezek jelentek meg, melyek azonnal elkezdték körbevenni a lábát. Ugyan a lemezek javarészt behorpadtak, „szerencséjére” a lábát burkoló darabok nem voltak elég gyorsak az alagútban ahhoz, hogy bevonhassák a végtagjait, így azok szinte sértetlenek. A derekáig felépülő Vaspáncél elegendő volt ahhoz, hogy stabilan megtartsa őt, s lábainak mozgása nélkül is képes legyen haladni. Az épülő lemezek csattogó hangjára azonban az ajtó mögött álló orvos is felfigyelt, ám nem is ő nyitott be előbb, hanem az ágyneműt lecserélni akaró ápolónő. Kedves mosolyú nő volt, aki azonban a lehető legrosszabbkor nyitott be a terembe. Shuu épp az ágy mellett állt, mikor bamba arccal a nyíló ajtó felé nézett.
- Doktor úr. A fiú felkelt.
- Na neee! – fordult be az orvos, majd a kezében az újabb injekciós tűvel rontott a fiú felé. Shuu meglátta az szközt az orvos kezében, s félelmében ösztönös reakciót kiváltóan, menekülni kezdett. Nem látott más kiutat, mint az ablakot. Az ajtót ugyanis elzárták z érkező gorillák, akik rátaláltak a fiúból maradt tányérra, villákra és más fémekre a wcben.
- Ugye nem akar kiugrani, a negyedik emeleten vagyunk. Shuu úrfi ne! – kiáltott az orvos, ám a fiú hajthatatlan volt. Robotikus kezét maga elé emelve ugrott előre, s a lehető leggyorsabban nyitotta ki az ablakot. Olyan gyorsan, hogy az keretestül szakadt ki és maradt a fiú kezében. Az orvos ekkor ért mellé. Kezét maga elé emelte.
- Fogja meg kérem – nyújtotta az ablakot a férfi felé, kissé gyorsabban is, mint ahogy azt várta. A férfi ijedtében elejtette a tűt és ösztönösen elkapta az üvegablakot, mielőtt széttörne. Shuu elmosolyodva ugrott ki. A kórházban lévő delegáció a kiszakított ablaknak rohant, hogy a peremén megtámaszkodva végignézzék, ahogy a fiú kiesik.
Shuu zuhanása közben chakrat koncentrált a vaspáncél talpazatába épített elektromágnesekbe, s megpróbálta ellensúlyozni a mágnesesség segítségével az érkezést, tompítani az esést. Végül a Vaspáncél csizmája simán ért földet. Shuu megfordult, majd intett egyet a kórház lakóinak, s megindult a járat felé, ami elvezeti őt Otumachikkuba.
…
Az irodájába menet senkivel sem akart találkozni, jobb volt titokban visszatérni az irodájába, minthogy a bányászok és a kovácsok az állapotáról és a gyors hazaérés okáról kérdezzék. Shuu bezárta mag mögött az ajtót, majd leült a székébe. Háttámlájának nekidőlve feloldotta a vaspáncélt, s hagyta, hogy újdonsült lábait ismét megmozgathassa egy kicsit. A vaspáncélt felhasználva mankókat készített a chakrajának segítségével, s lassan körbejárta az irodáját, összeszedve a szükséges holmikat, majd egy nagy kupacba gyűjtötte az ágya körül. Végül elterülve az iroda egy elkerített részén lévő ágyán, hozzálátott ahhoz, amit a világon a legjobban szeretett. Az építéshez. Egy nagyobb dobozt húzott az ágy mellé, melynek tartalmára már napok óta várt. S amikor elkezdhette volna a felhasználását, megsebesül…ez az ő formája. Most azonban semmi és senki sem akadályozhatta meg őt abban, hogy folytathassa egyik főművét, a Vaspáncél továbbfejlesztését.
Számos drótot, egy kijelző panelt, kapcsolókat és még néhány egyéb eszközt vett elő a dobozból, s helyezte az ágyára. A csavarhúzóját kereste, mikor rájött, az asztalon hagyta. Jobbját előre emelte, majd ellőtte csuklóját. A kézfej azonban célt tévesztett, pontosabban korábban szorította össze az ujjait, s ezzel csak azt érte el, hogy leverte az asztalról a csavarhúzót.
- Na bazdmeg – jegyezte meg, majd némiképp koncentrálva immáron sikeresen felvette, s magához vonzotta az eszközt. A Vaspáncél hátlapi részét szerelte szét a csavarhúzóval és Shikommi doktor chakrapengéjével. Miután az alaplapot összeszerelte, a drótokat átfűzte egy kisebb reteszen, mely egészen a háti védőburok üreges részébe vezetett. Az oda beépített vevőt a dobozban található összeszerelési útmutató alapján felerősítette, majd bekötötte a megfelelő helyekre a drótokat. A másik végüket a kapcsolókba helyezte. A panel másik végéből újabb drótokat futtatott végig a bal kéz drótvázán keresztül. Az alkart alkotó lemezekbe egy nagyobb kockát vágott, épp egy-egy centiméterrel kisebbet, mint a kijelző volt. Felpattintotta a megfelelő helyen a tárolót, majd óvatosan felerősítette a kijelzőt, s visszahelyezte a keretet. A panel végébe bekötötte a kábeleket, ezzel összekötve a háti részben lévő főegységgel. Miután ez megvolt, a Vaspáncél mellkasba épített vezérlőegységének panelját is felnyitotta a fiú, s a város főpaneljához hasonló, tenyérnyi méretét sem meghaladó méretű mását vette elő. Volt ideje megfigyelni és kiismerni a város irányításáért felelős szerkezetet, s az elmúlt napokban, amíg várakozott, ezt fabrikálta. A nyakában lógó csillagot méretre szelte, természetesen a levágott darabjait gondosan eltette. A csillagot behelyezte az apró részbe, majd visszahelyezte a panelt a mellvértbe, s visszaerősítette a fedelét.
Shuu végül felöltötte a vaspáncélt, majd felkelt az ágyából. A testét, egészen a nyakáig beépítette a páncéllal, majd a derekán lévő tárolók egyikéből egy kisebb golyót vett elő. A földre dobta, majd aktiválta. Egy Kimasu formálódott meg a golyón lévő pecsétből kiáramló lemezekből, majd az alig egy méter hosszú, gyíkszerű gépezet megindult az iroda ajtaja felé. Shuu odasétált és kinyitotta az ajtót, kiengedve a Kimasut, s visszazárva mögötte. Vízért és élelemmaradékért indult, majd helyet foglalva az ágyban feküdt el, s állította be a kijelző képélességét. A Kimasu fejét lévő kamerát összekötötte a vevőegységgel, így mostantól a páncélban is képes lesz látni a felderítő által felvett képet. Úgy tűnt, a kapott kép megfelelően működött, s jól látható volt. Még a hirtelen megjelenő Hikaru arca is, aki valószínűleg órák óta kereshette a megszökött fiút.
Vásárolt eszköz: Chakravevő
Elérhetőségi szint: B-S
Chakravezetők, jelgerjesztők és kijelzők segítségével épített chakrajeleket vevő gépezet. Mérete egy táskáé, gyakran pántokkal táskaként hordják, így készítik mobil használatra
B szint: hatótávja maximum 500 méter, méteres pontossággal vesz emberi jeleket
A szint: hatótávja maximum 5 kilométer, tíz méteres pontossággal vesz csoportos jeleket és erősebb emberi jeleket (a B szintű gép tulajdonságaival is rendelkezik)
S szint: hatótávja maximum 50 kilométer, száz méteres pontossággal vesz nagyobb csoportos jeleket, és erőteljes kisebb csoportok jeleit (a B és A szintű gép tulajdonságaival is rendelkezik)
Ár: N/A
Megjegyzés: Csak küldetésre kiadva / mesélői engedély és kijátszás.
Engedélyezte: Terumi Mei, összeget ő ad majd meg. Rendes funkciók kijátszása később, elsőlegesen a monitor volt a fő célpont.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Pént. Ápr. 21 2017, 16:12
//Elnézést kérek a késésért, a betegség kicsit ledöntött a lábamról... meg hát az idő is hülye.//
Shuu az irodájába menekült az irritáló személyek elől. Legalábbis a többiek szemében menekülésnek tűnt, míg számára ez csak nyugalom volt végre a sok nonszensz után, elvégre nem mindenki szereti, ha úgy pesztrálják, mint egy pelenkást. Gyakorta megfigyelhetjük a jelenséget, hogy a valódi betegekkel aligha foglalkoznak, míg a színlelt betegek, s azok, akik egyáltalán nem mondhatók betegnek, minden figyelmet megkapnak. Kérdés akkor hát, hogy kinek ment el az esze? Bár eszetlenség feltenni, mert pénz beszél, kutya ugat, a legokosabb ember is megvehető egy meghatározott vagyonnal.
Míg nyugodalmasan szerelgettél a laborodban, a két gorilla már csak hűlt helyed, pontosabban hűlt fémdarabjaidat találta, és az ápoló, valamint az orvos sem tudta megmondani, hogy pontosan merre láttak téged elindulni, amikor kiugrottál az ablakon. Lehetett volna akár végzetes is, de hála a találmányodnak, felfogta az esést. Lehetséges, hogy magasabb viszonylatban már nem működne ez, hiszen mindennek van egy határa. Az emberek a keresésedre indultak, hogy miért, azt nem tudni, hiszen tényleg nem egy bábu vagy, aki mellett őrködni kell minden egyes percben.
A Kimasu magabiztosan szaladgált végig a folyosókon a felszerelt kamerával, amin keresztül mindent tisztán láthattál, még Hikaru keresgélő arcát is. Azonban volt rajta valami, mintha észrevette volna, hogy valaki vagy valami figyeli őt. Mintha egy gondolata támadt volna, épp abba az irányba fordult, ahol úgy gondolta, hogy tartózkodni fogsz. Nem sokkal később három halk dörömbölést hallasz az irodád ajtaján.
- Én vagyok az, Shuu. Nem követett senki - hallod végül Hikaru hangját, aki rövidesen be is lép az ajtón (ha kulcsra volt zárva, akkor az után, hogy kinyitod neki). Alig lép be, máris a nyakadba "ugrik", hogy megöleljen.
- Ne haragudj, Shuu. Nem tudtam mit tenni, ugyanis az apám megparancsolta, hogy senki sem adhat engedélyt arra, hogy elhagyd a kórtermet. Azt hiszi, hogy valami nyomorék kisgyerek vagy, aki mellé felvigyázók kellenek. Ha tehettem volna, már lábra állásod napján elhozlak - érezhetted a fogásán, hogy alig akart elengedni, de végül megtette, hogy a szemedbe nézhessen.
- Hogy érzed magad? - hangjában volt még egy másik kérdés is, vagy inkább egyfajta kifejezés: "ha segítség kell, ne habozz nekem szólni", ugyanis ő egymaga bőven elég ahhoz, hogy hozzászokasson az új lábaidhoz.
// A Chakravevő összege 45ezer ryu.//
Shuu az irodájába menekült az irritáló személyek elől. Legalábbis a többiek szemében menekülésnek tűnt, míg számára ez csak nyugalom volt végre a sok nonszensz után, elvégre nem mindenki szereti, ha úgy pesztrálják, mint egy pelenkást. Gyakorta megfigyelhetjük a jelenséget, hogy a valódi betegekkel aligha foglalkoznak, míg a színlelt betegek, s azok, akik egyáltalán nem mondhatók betegnek, minden figyelmet megkapnak. Kérdés akkor hát, hogy kinek ment el az esze? Bár eszetlenség feltenni, mert pénz beszél, kutya ugat, a legokosabb ember is megvehető egy meghatározott vagyonnal.
Míg nyugodalmasan szerelgettél a laborodban, a két gorilla már csak hűlt helyed, pontosabban hűlt fémdarabjaidat találta, és az ápoló, valamint az orvos sem tudta megmondani, hogy pontosan merre láttak téged elindulni, amikor kiugrottál az ablakon. Lehetett volna akár végzetes is, de hála a találmányodnak, felfogta az esést. Lehetséges, hogy magasabb viszonylatban már nem működne ez, hiszen mindennek van egy határa. Az emberek a keresésedre indultak, hogy miért, azt nem tudni, hiszen tényleg nem egy bábu vagy, aki mellett őrködni kell minden egyes percben.
A Kimasu magabiztosan szaladgált végig a folyosókon a felszerelt kamerával, amin keresztül mindent tisztán láthattál, még Hikaru keresgélő arcát is. Azonban volt rajta valami, mintha észrevette volna, hogy valaki vagy valami figyeli őt. Mintha egy gondolata támadt volna, épp abba az irányba fordult, ahol úgy gondolta, hogy tartózkodni fogsz. Nem sokkal később három halk dörömbölést hallasz az irodád ajtaján.
- Én vagyok az, Shuu. Nem követett senki - hallod végül Hikaru hangját, aki rövidesen be is lép az ajtón (ha kulcsra volt zárva, akkor az után, hogy kinyitod neki). Alig lép be, máris a nyakadba "ugrik", hogy megöleljen.
- Ne haragudj, Shuu. Nem tudtam mit tenni, ugyanis az apám megparancsolta, hogy senki sem adhat engedélyt arra, hogy elhagyd a kórtermet. Azt hiszi, hogy valami nyomorék kisgyerek vagy, aki mellé felvigyázók kellenek. Ha tehettem volna, már lábra állásod napján elhozlak - érezhetted a fogásán, hogy alig akart elengedni, de végül megtette, hogy a szemedbe nézhessen.
- Hogy érzed magad? - hangjában volt még egy másik kérdés is, vagy inkább egyfajta kifejezés: "ha segítség kell, ne habozz nekem szólni", ugyanis ő egymaga bőven elég ahhoz, hogy hozzászokasson az új lábaidhoz.
// A Chakravevő összege 45ezer ryu.//
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Vas. Ápr. 23 2017, 02:04
A fiú az ágyában feküdt, s onnan szemlélte Otumachikku serény lakosságát. Az eszköz jobban bevált, mint ahogy azt a fiú gondolta. Lényegében az irodájából képes lehet nyomon követni azon gépeit, amelyek kiesnek a látási szférájából. Meg sem kellene mozdulnia, s a munka is el lenne végezve. Idilli állapot. De nem annak, aki az elmúlt huszonkét évét egy helyben élte le. Shuu mozgásteret akart magának. Ez az eszköz nagy hasznára lesz majd, ha kijut az Ashita bázisának területéről. Vagy talán képes lesz távolról ellenőrizni a munkát. Számos lehetőség nyílt meg a fiú előtt, aki talán nem is volt tisztában az összes kérdéssel mindez idáig.
A Kimasu kameráján keresztül a fiú látta, ahogy Hikaru siet az iroda felé. A gépezet a lány háta mögül figyelte őt. Shuu elmosolyodott a képet nézve. Majd a lány kopogására újból felöltötte a vaspáncélt, a derekáig, s annak a segítségével indult meg az ajtóhoz.
Mosolyogva nyitotta meg irodáját a lány előtt, miután elforgatta a zárat.
- Bocsánat, kissé nehézkes még a séta. Gyere beljebb, Hikaru - a fiú mindig vidám arca a lány közelségében egyszerre változik szeppentté és izgatottá. Lábai mindig megremegtek, amikor meglátta őt. A lányt, aki mindig itt van mellette és támogatja minden erejével őt. ~ Ő Hikaru. A főnök lánya. Én meg vele vesztettem el. Ha ez kitudódik...szíííh ~ remegett meg most egész teste, majd beljebb engedte Hikarut. A Kimasut kinn hagyva, némiképp az ajtótól távolabb, bezárta ismét a bejáratot, s visszasétált az ágyhoz. A lány láthatta, ahogy az ágy külső pereme és a két széle telis tele van szerszámokkal, kábelekkel és néhány dobozzal. Illetve a Vaspáncél egy része. Shuu leült a szélére, majd elhelyezkedett. Feloldva a pecséteket, a Vaspáncél darabjait visszazárta a testén lévő pecsétekbe.
- Mint láthatod, ágyban vagyok. Nem ugrálok az új lábaimon, még sétálni se tudok vele. Reméltem, hogy te megértesz. Nem ülsz le? Hoznék neked valami üdítőt, de...sajnos messze az asztal. - nevette el magát kínjában. Kínosnak érezte kijelentését, de sajnos őszinte ember volt. Tényleg messze volt az asztal, s a kezével aligha tudná kimanőverezni a poharat és az üveget.
Miután a lány is helyet foglalt, Shuu elmosolyodva tekintett a két új végtagjára.
- Hát hogy is mondjam...lábadozok. - neveti el magát újra, ezúttal egy visszafogottabb változatában. - A lényeg, hogy neked nem esett semmi bajod.
Ha netalán a lány a fiú új lábairól kérdezné, válaszában őszinteség hallatszana, mikor azt mondja - Ez nem veszteség. Az új kezdet egy újabb lépcsője. Lassan kezdek hozzászokni. Amúgy is...sok baj volt már ezzel a testtel - vicceli el a végét. Shuu örül, hogy Hikaru itt van mellette és kitartóan támogatja őt.
- Ha jobban leszek, vagy netalán lebuknék, Shikommi doktorral mindenképp találkoznom kell. Meg kell köszönnöm ezeket - mutat a lábai helyén lévő mechanikákra. - Ismét mestermunkát végzett.
A Kimasu kameráján keresztül a fiú látta, ahogy Hikaru siet az iroda felé. A gépezet a lány háta mögül figyelte őt. Shuu elmosolyodott a képet nézve. Majd a lány kopogására újból felöltötte a vaspáncélt, a derekáig, s annak a segítségével indult meg az ajtóhoz.
Mosolyogva nyitotta meg irodáját a lány előtt, miután elforgatta a zárat.
- Bocsánat, kissé nehézkes még a séta. Gyere beljebb, Hikaru - a fiú mindig vidám arca a lány közelségében egyszerre változik szeppentté és izgatottá. Lábai mindig megremegtek, amikor meglátta őt. A lányt, aki mindig itt van mellette és támogatja minden erejével őt. ~ Ő Hikaru. A főnök lánya. Én meg vele vesztettem el. Ha ez kitudódik...szíííh ~ remegett meg most egész teste, majd beljebb engedte Hikarut. A Kimasut kinn hagyva, némiképp az ajtótól távolabb, bezárta ismét a bejáratot, s visszasétált az ágyhoz. A lány láthatta, ahogy az ágy külső pereme és a két széle telis tele van szerszámokkal, kábelekkel és néhány dobozzal. Illetve a Vaspáncél egy része. Shuu leült a szélére, majd elhelyezkedett. Feloldva a pecséteket, a Vaspáncél darabjait visszazárta a testén lévő pecsétekbe.
- Mint láthatod, ágyban vagyok. Nem ugrálok az új lábaimon, még sétálni se tudok vele. Reméltem, hogy te megértesz. Nem ülsz le? Hoznék neked valami üdítőt, de...sajnos messze az asztal. - nevette el magát kínjában. Kínosnak érezte kijelentését, de sajnos őszinte ember volt. Tényleg messze volt az asztal, s a kezével aligha tudná kimanőverezni a poharat és az üveget.
Miután a lány is helyet foglalt, Shuu elmosolyodva tekintett a két új végtagjára.
- Hát hogy is mondjam...lábadozok. - neveti el magát újra, ezúttal egy visszafogottabb változatában. - A lényeg, hogy neked nem esett semmi bajod.
Ha netalán a lány a fiú új lábairól kérdezné, válaszában őszinteség hallatszana, mikor azt mondja - Ez nem veszteség. Az új kezdet egy újabb lépcsője. Lassan kezdek hozzászokni. Amúgy is...sok baj volt már ezzel a testtel - vicceli el a végét. Shuu örül, hogy Hikaru itt van mellette és kitartóan támogatja őt.
- Ha jobban leszek, vagy netalán lebuknék, Shikommi doktorral mindenképp találkoznom kell. Meg kell köszönnöm ezeket - mutat a lábai helyén lévő mechanikákra. - Ismét mestermunkát végzett.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Csüt. Május 11 2017, 17:02
// Elnézést a késésért. Azt mondja, hogy majdnem 3 hét, akkor +7 chakra a késedelem fejében!//
Hikaru elmosolyodott, ahogy bentebb engedted, majd szétnézett a kis irodában. Az arca büszkeségről árulkodott, majd enyhén bólintott.
- Úgy látom, felesleges volt az aggodalom. Minden helyzetben feltalálod magad. Látom, most sem unatkoztál - nem ül le, inkább körbenéz, hogy mi változhatott, mialatt egyedül voltál idebent. Bár elég rövid idő volt, meg kell hagyni, Hikaru mégis csodálkozik, amikor eszébe ötlik, hogy ez idő alatt te már egy újabb kütyüvel álltál elő. Persze, hiszen a feltaláló nem alszik! Most, hogy ez is napvilágra jutott, biztosan te lehetsz egyben az ördög is, hiszen az sem alszik - mondják.
Hikaru megmosolyogja a kijelentésed, majd ő maga sétál az asztalhoz, s önt két pohárba italt: egyet neked, egyet magának, majd hozzád sétál, és melléd teszi, amennyiben nem veszed el tőle.
- Örülök, hogy nem veszteségnek látod. Shikomi doktor úgy tartja, hogy ahogy a karjaidat, a lábaidat is lényegesen fejlettebbé tudja tenni. Mondhatjuk azt is, hogy ha már álmodozó vagy, mindig egy kicsivel a föld felett járhatsz - célozgat, hogy mégis Shikomi doktor milyen fejlesztéseket tudna végrehajtani az új lábadon. Ezután egy kisebb ború ül Hikaru arcára.
- Amit odalent mondtál... - vagy csak mondtad volna, mivel idő előtt elájultál, de tudja jól, hogy mégis mit akartál kimondani. Megérinti az arcod. - Soha többet nem engedem, hogy miattam bajba kerülj. Ezúttal figyelni fogok. S bárki... ha csak az utadba áll, és akadályoz a céljaid elérésében, azzal nem leszek kedves... - hangja határozott volt, ahogyan láttad a szemében is azt a furcsa fényt, amit eddig még soha. Mintha most elszánta volna magát, mintha azzá a Hikaruvá tetted volna, aki mindig is akart lenni, tenni valamit egy olyan emberért, akit... szeret.
- Ha bármire szükséged van, csak kérned kell - arca közeledett a tiédhez, majd mielőtt az ajkaidra tapasztotta volna az övét, helyette egy lágy csókot hintett a homlokodra. Az eszközökre nézett, melyek melletted hevertek az ágyon, azonban ez nem izgatta annyira, hogy odébb tessékelje őket. Helyette elmosolyodott, majd célba vette ajkaid, melyek oly régóta távol voltak tőle. De többért kívánkozott, mint az első éjszakán, s ennek egyértelmű jelét is adta egyre szenvedélyesebb csókjával... s mással is.
Reggel egyedül ébredtél... nem mintha tudtad volna, hogy reggel van, csak egy kis óra adta a tudtodra, hogy más napszakba léptél át. Úgy tűnik, Hikaru tud arról, hogy félsz attól, mi van, ha kiderül, hogy van köztetek valami. Leginkább Toru izgatott, bár arról nem tudtál, hogy ő minderről már tudomást szerzett... elég hamar.
Itt egy újabb nap, egy újabb lehetőség arra, hogy feltalálj valami újat, vagy fejlessz egy régi szerkezetet. Gyakorlat teszi a mestert.
Hikaru elmosolyodott, ahogy bentebb engedted, majd szétnézett a kis irodában. Az arca büszkeségről árulkodott, majd enyhén bólintott.
- Úgy látom, felesleges volt az aggodalom. Minden helyzetben feltalálod magad. Látom, most sem unatkoztál - nem ül le, inkább körbenéz, hogy mi változhatott, mialatt egyedül voltál idebent. Bár elég rövid idő volt, meg kell hagyni, Hikaru mégis csodálkozik, amikor eszébe ötlik, hogy ez idő alatt te már egy újabb kütyüvel álltál elő. Persze, hiszen a feltaláló nem alszik! Most, hogy ez is napvilágra jutott, biztosan te lehetsz egyben az ördög is, hiszen az sem alszik - mondják.
Hikaru megmosolyogja a kijelentésed, majd ő maga sétál az asztalhoz, s önt két pohárba italt: egyet neked, egyet magának, majd hozzád sétál, és melléd teszi, amennyiben nem veszed el tőle.
- Örülök, hogy nem veszteségnek látod. Shikomi doktor úgy tartja, hogy ahogy a karjaidat, a lábaidat is lényegesen fejlettebbé tudja tenni. Mondhatjuk azt is, hogy ha már álmodozó vagy, mindig egy kicsivel a föld felett járhatsz - célozgat, hogy mégis Shikomi doktor milyen fejlesztéseket tudna végrehajtani az új lábadon. Ezután egy kisebb ború ül Hikaru arcára.
- Amit odalent mondtál... - vagy csak mondtad volna, mivel idő előtt elájultál, de tudja jól, hogy mégis mit akartál kimondani. Megérinti az arcod. - Soha többet nem engedem, hogy miattam bajba kerülj. Ezúttal figyelni fogok. S bárki... ha csak az utadba áll, és akadályoz a céljaid elérésében, azzal nem leszek kedves... - hangja határozott volt, ahogyan láttad a szemében is azt a furcsa fényt, amit eddig még soha. Mintha most elszánta volna magát, mintha azzá a Hikaruvá tetted volna, aki mindig is akart lenni, tenni valamit egy olyan emberért, akit... szeret.
- Ha bármire szükséged van, csak kérned kell - arca közeledett a tiédhez, majd mielőtt az ajkaidra tapasztotta volna az övét, helyette egy lágy csókot hintett a homlokodra. Az eszközökre nézett, melyek melletted hevertek az ágyon, azonban ez nem izgatta annyira, hogy odébb tessékelje őket. Helyette elmosolyodott, majd célba vette ajkaid, melyek oly régóta távol voltak tőle. De többért kívánkozott, mint az első éjszakán, s ennek egyértelmű jelét is adta egyre szenvedélyesebb csókjával... s mással is.
[***]
Reggel egyedül ébredtél... nem mintha tudtad volna, hogy reggel van, csak egy kis óra adta a tudtodra, hogy más napszakba léptél át. Úgy tűnik, Hikaru tud arról, hogy félsz attól, mi van, ha kiderül, hogy van köztetek valami. Leginkább Toru izgatott, bár arról nem tudtál, hogy ő minderről már tudomást szerzett... elég hamar.
Itt egy újabb nap, egy újabb lehetőség arra, hogy feltalálj valami újat, vagy fejlessz egy régi szerkezetet. Gyakorlat teszi a mestert.
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Vas. Május 28 2017, 01:19
A fiatal feltaláló csak ült az ágyán, s a kezeiben lévő eszközökkel kezdett babrálni, mikor a lány melléült. Zavarba jött, nem csoda. A legutolsó alkalommal, amikor ilyen közelségbe kerültek, Shuu elveszített valamit, amit sohasem fog visszakapni. Pontosabban kettő dolgot is. A szüzességét és a szívét. Hikaru puszta látványa szinte megőrjítette őt, s csak a hosszas, napokig elnyúló kísérletek és szerelések képesek ideiglenesen feledtetni vele a hiányát. Shuu még sohasem érzett ilyen egy másik ember iránt. Egy nő iránt. Mintha szíve újult erőre kapva próbálna kiszakadni a mellkasából, s ahogy a lány egyre közelebb kerül, remegni kezdtek a végtagjai. Pontosabban a bal keze. Az egyetlen megmaradt ép, hús végtagja. Shuu feljebb ült, hogy Hikaru kényelmesen helyet foglalhasson mellette.
- Holnap már a saját lábaimon akarok sétálni. Egészen a doktorig. - mosolyodott el, majd arca egy teljesen más beállítottságra kezdett áttérni. Hikaru szavai mélyen érintették őt. Emlékezett azokra a szavakra, amelyeket odalenn mondott. S azokra, amiket még mondani akart. Töredékét nem volt képes elmondani érzéseinek, csupán látni akarta a lányt. A tiltott gyümölcsöt. Mióta Shuu megtudta, hogy Hikaru valójában Toru-sama vér szerinti lánya, azóta kétszer is meggondolja, mit mondjon. Leginkább nem is mondott azóta semmit, de tudta jól, el fog jönni egyszer ez az idő. Amikor nem hallgathat tovább. Mikor meg kell törni a némaságot. Hisz túl sok mindent tudnak meg a csendből. Ebből a zavaróan nagy csendből. Mégis, pontosan tudják, mit akar a másik.
- Még egyszer nem fogom engedni, hogy ilyen veszélybe kerülhess. Engem ne félts Hikaru, hisz látod, nem árthat nekem semmi. De ha elveszítenélek...azzal mindennek vége lenne. - szemei könnybe csordultak, miközben remegő ajkait újból kinyitotta. - Sze...sze...ret...lek - dadogta, majd engedte, hogy a lány ajkai az övéivel találkozhassanak, s kezdetét vehesse a meleg, érzéki csókcsatájuk. Nyelvével először érzékien, s lassan kezdett ismerkedni a lány szájában, majd egyre vadabb tempót vett fel. Két kezével átölelte a lány derekát, s amíg robotikus jobbja a lány combjának simult, addig baljával behatolt a blúza alá, s kezével maga felé húzta a lányt. Hátára nyomta tenyerét húzta magára, miközben egész testével csúszni kezdett. Shuu hagyta, hogy Hikaru teret nyerve magának, felül kerekedhessen rajta, vézna testének ellenére a mechanikus kezével ugyan könnyedén fordíthatott volna a helyzetükön, de nem akart. Hagyta, hogy a lány csókjaival végigfusson a nyakán és a testének többi részén. Az euforikus érzést kiváltó kényeztetéstől pedig a fiú úgy érezte, képtelen tovább várni. A kezével megfogva a lányt, egyetlen mozdulattal kerekedett felül, majd további heves csókokkal és apróbb harapásokkal elérte Hikaru testének legbecsesebb és legszentebb területeit. Végül egyesülve vele kezdtek hosszas és lassú, érzéki szeretkezésbe, majd végül egy hangos orgiába. Talán órákig csinálhatták a kulcsra zárt irodában.
Shuu végül izzadtan, lihegve dőlt el az ágyon. Felköhögött, mely szervezetének fáradtságát jelezte. Lihegve terült el az ágyon, s hintett csókot a mellé bújó lány fejére. A fiatal kutató kimerült az aktusban, s hamar álomba merült.
Álmában Hikaruval voltak, Otumachikku járatait kutatták kézen fogva. Régóta sétáltak már, mikor hangokat hallott a háta mögül. Toru-sama állt ott. S látta őket. Kézen fogva. Shuu szinte azonnal elengedte a lány kezét, ám tudta, a helyzetet képtelen lesz kimagyarázni. Toru-saman látszott, hogy dühös. Közeledett, miközben érthetetlen nyelven kezdett el beszélni hozzájuk. Ahogy egyre inkább beérte az ifjakat, teste mintha megváltozott volna. Szőr nőtt testén, kezei pedig szárnyakká alakultak át. Shuu egy kisebb bombát vett elő, ám a bestia tlságosan is gyors volt. Rárontott, s fellökte a fiút, aki elejtette a kibiztosított eszközt. Hikaru elé esve a bomba aktiválódott, s hatalmasat robbant.
Shuu izzadtan tért magához. Lihegett, könnyezett és rettentően remegett.
- Csak egy álom volt. De milyen kibaszott rossz álom. Sok volt ez most így egyben. - lihegte, s miután észlelte, hogy a lány már eltűnt mellőle, ő maga pedig képtelen lenne visszaaludni, úgy döntött, kimegy és iszik valamit. Hikaru hiánya egyszerre volt fájó, mégis biztató érzés jelen helyzetben. Talán ő is tudja, sőt...biztos tudja, hogy a kettejük kapcsolatára nem derülhet fény.
Shuu nagy nehezen emelkedett ki az ágyból, próbálta megtalálni az egyensúlyt. A támaszkodás pedig az alacsony ágynál nem biztosított teljes sikert, így a vaspáncél néhány darabjával biztosította a stabil helyzetet. A dróthálóval körbefont lábak stabilabban álltak, amíg el nem éri a konyhát. Köpenyében kicsoszogva teát kezdett el tölteni. A csészével a kezében indult vissza a ház nagyobb terme felé, ahol a tervező asztala volt. Onnan felvette a Toriga'shit, majd elrejtve a köpeny mélyén, kisétált az ajtón. Nem tudta pontosan, mennyi lehetett az idő, nem is érdekelte. Sétálnia kellett. Shuu lassú tempóban hagyta el az irodát, s a kiépített úton haladt a kovácsműhely felé. A derék munkások egy része most is dolgozott, míg a többiek pihentek. Volt, aki az asztal mellett dőlt mély álomba. Shuu nem keltette fel, miért is tette volna? Ezek az emberek mind a legjobbat érdemelték, s kiérdemelték a pihenést. Elégedett lehetett a fiatal kutató a kovácsok, eddigi összes termékével egytől egyig.
Shuu tovább haladt a városban, s megindult a hatalmas lépcsősor teteje felé. Ahogy sorra haladt felfelé, egyesével, lassan a lépcsőkön, egyre inkább mérsékelte a lábait körülölelő drótok sűrűségét, s kezdett az újdonsült lábaira hagyatkozni. Furcsa érzés volt, pontosabban. Nem érzett semmit. Léptei oly nehézkesen akarták váltani egymást, mégis oly könnyedén hajlott térde, s emelte a lábfejet a következő fok felé. Mire elérte Otumachikku bejáratát, addigra aligha maradt a sűrű hálóból egyfajta keret, mely sínként fogták körbe a lábait, s együtt mozogtak az új, mechanikus végtagokkal. Nehezebb volt megtanulni járni, mint a kezét mozgatni. S bár nem érezte immáron vádlijában és combjában azt a fájdalmat, amit az eddigi lépcsőzések okoztak, mégis furcsa volt.
Shuu lassan elhagyta a járatot, majd kiérve a felszínre, mély levegőt szívott. Amióta rátalált a városra, most jár harmadjára a felszínen. A Nap még nem kelt fel, de a pirkadat első jelei már láthatóvá vált. Már a felkelő Nap sugarai előtt is volt annyira világos, hogy tisztán eljuthasson a bázis sziklafalába épített felvonójához, majd belépve, ismét a mélység felé vette az irányt. A lift süllyedni kezdett, Shuu pedig egyre több lámpával kivilágított emeletet hagyott el. Végül megállítva a szerkezetet, kilépett az ajtaján, s megindult a ponyvákkal letakart részek között Shikommi doktor irodája felé. A doktor valószínűleg még alszik, ám Shuu nem tudott tovább várni. Meg akarta köszönni a doktornak az újdonsült munkáját. Valamint az álmában előjövő denevér miatt is jött. Érdeklődött a kutató állapotáról, s a kísérletek eredményéről. Napokkal ezelőtt fogták el a bestiát, s azóta a fiatal feltaláló nem értesült a kutatások eddigi fejleményeiről. Sok mindenről szeretne beszélni a doktorral. Ha nem találná Shikommit az irodájában, a még mindig a kezében fogott bögréjét szürcsölve sétálna s nézelődne egy kicsit, hátha talál valami érdekeset. Leginkább a doktor könyvespolcainak köteteit olvasgatná, miféle irományokat is olvas.
- Holnap már a saját lábaimon akarok sétálni. Egészen a doktorig. - mosolyodott el, majd arca egy teljesen más beállítottságra kezdett áttérni. Hikaru szavai mélyen érintették őt. Emlékezett azokra a szavakra, amelyeket odalenn mondott. S azokra, amiket még mondani akart. Töredékét nem volt képes elmondani érzéseinek, csupán látni akarta a lányt. A tiltott gyümölcsöt. Mióta Shuu megtudta, hogy Hikaru valójában Toru-sama vér szerinti lánya, azóta kétszer is meggondolja, mit mondjon. Leginkább nem is mondott azóta semmit, de tudta jól, el fog jönni egyszer ez az idő. Amikor nem hallgathat tovább. Mikor meg kell törni a némaságot. Hisz túl sok mindent tudnak meg a csendből. Ebből a zavaróan nagy csendből. Mégis, pontosan tudják, mit akar a másik.
- Még egyszer nem fogom engedni, hogy ilyen veszélybe kerülhess. Engem ne félts Hikaru, hisz látod, nem árthat nekem semmi. De ha elveszítenélek...azzal mindennek vége lenne. - szemei könnybe csordultak, miközben remegő ajkait újból kinyitotta. - Sze...sze...ret...lek - dadogta, majd engedte, hogy a lány ajkai az övéivel találkozhassanak, s kezdetét vehesse a meleg, érzéki csókcsatájuk. Nyelvével először érzékien, s lassan kezdett ismerkedni a lány szájában, majd egyre vadabb tempót vett fel. Két kezével átölelte a lány derekát, s amíg robotikus jobbja a lány combjának simult, addig baljával behatolt a blúza alá, s kezével maga felé húzta a lányt. Hátára nyomta tenyerét húzta magára, miközben egész testével csúszni kezdett. Shuu hagyta, hogy Hikaru teret nyerve magának, felül kerekedhessen rajta, vézna testének ellenére a mechanikus kezével ugyan könnyedén fordíthatott volna a helyzetükön, de nem akart. Hagyta, hogy a lány csókjaival végigfusson a nyakán és a testének többi részén. Az euforikus érzést kiváltó kényeztetéstől pedig a fiú úgy érezte, képtelen tovább várni. A kezével megfogva a lányt, egyetlen mozdulattal kerekedett felül, majd további heves csókokkal és apróbb harapásokkal elérte Hikaru testének legbecsesebb és legszentebb területeit. Végül egyesülve vele kezdtek hosszas és lassú, érzéki szeretkezésbe, majd végül egy hangos orgiába. Talán órákig csinálhatták a kulcsra zárt irodában.
Shuu végül izzadtan, lihegve dőlt el az ágyon. Felköhögött, mely szervezetének fáradtságát jelezte. Lihegve terült el az ágyon, s hintett csókot a mellé bújó lány fejére. A fiatal kutató kimerült az aktusban, s hamar álomba merült.
Álmában Hikaruval voltak, Otumachikku járatait kutatták kézen fogva. Régóta sétáltak már, mikor hangokat hallott a háta mögül. Toru-sama állt ott. S látta őket. Kézen fogva. Shuu szinte azonnal elengedte a lány kezét, ám tudta, a helyzetet képtelen lesz kimagyarázni. Toru-saman látszott, hogy dühös. Közeledett, miközben érthetetlen nyelven kezdett el beszélni hozzájuk. Ahogy egyre inkább beérte az ifjakat, teste mintha megváltozott volna. Szőr nőtt testén, kezei pedig szárnyakká alakultak át. Shuu egy kisebb bombát vett elő, ám a bestia tlságosan is gyors volt. Rárontott, s fellökte a fiút, aki elejtette a kibiztosított eszközt. Hikaru elé esve a bomba aktiválódott, s hatalmasat robbant.
Shuu izzadtan tért magához. Lihegett, könnyezett és rettentően remegett.
- Csak egy álom volt. De milyen kibaszott rossz álom. Sok volt ez most így egyben. - lihegte, s miután észlelte, hogy a lány már eltűnt mellőle, ő maga pedig képtelen lenne visszaaludni, úgy döntött, kimegy és iszik valamit. Hikaru hiánya egyszerre volt fájó, mégis biztató érzés jelen helyzetben. Talán ő is tudja, sőt...biztos tudja, hogy a kettejük kapcsolatára nem derülhet fény.
Shuu nagy nehezen emelkedett ki az ágyból, próbálta megtalálni az egyensúlyt. A támaszkodás pedig az alacsony ágynál nem biztosított teljes sikert, így a vaspáncél néhány darabjával biztosította a stabil helyzetet. A dróthálóval körbefont lábak stabilabban álltak, amíg el nem éri a konyhát. Köpenyében kicsoszogva teát kezdett el tölteni. A csészével a kezében indult vissza a ház nagyobb terme felé, ahol a tervező asztala volt. Onnan felvette a Toriga'shit, majd elrejtve a köpeny mélyén, kisétált az ajtón. Nem tudta pontosan, mennyi lehetett az idő, nem is érdekelte. Sétálnia kellett. Shuu lassú tempóban hagyta el az irodát, s a kiépített úton haladt a kovácsműhely felé. A derék munkások egy része most is dolgozott, míg a többiek pihentek. Volt, aki az asztal mellett dőlt mély álomba. Shuu nem keltette fel, miért is tette volna? Ezek az emberek mind a legjobbat érdemelték, s kiérdemelték a pihenést. Elégedett lehetett a fiatal kutató a kovácsok, eddigi összes termékével egytől egyig.
Shuu tovább haladt a városban, s megindult a hatalmas lépcsősor teteje felé. Ahogy sorra haladt felfelé, egyesével, lassan a lépcsőkön, egyre inkább mérsékelte a lábait körülölelő drótok sűrűségét, s kezdett az újdonsült lábaira hagyatkozni. Furcsa érzés volt, pontosabban. Nem érzett semmit. Léptei oly nehézkesen akarták váltani egymást, mégis oly könnyedén hajlott térde, s emelte a lábfejet a következő fok felé. Mire elérte Otumachikku bejáratát, addigra aligha maradt a sűrű hálóból egyfajta keret, mely sínként fogták körbe a lábait, s együtt mozogtak az új, mechanikus végtagokkal. Nehezebb volt megtanulni járni, mint a kezét mozgatni. S bár nem érezte immáron vádlijában és combjában azt a fájdalmat, amit az eddigi lépcsőzések okoztak, mégis furcsa volt.
Shuu lassan elhagyta a járatot, majd kiérve a felszínre, mély levegőt szívott. Amióta rátalált a városra, most jár harmadjára a felszínen. A Nap még nem kelt fel, de a pirkadat első jelei már láthatóvá vált. Már a felkelő Nap sugarai előtt is volt annyira világos, hogy tisztán eljuthasson a bázis sziklafalába épített felvonójához, majd belépve, ismét a mélység felé vette az irányt. A lift süllyedni kezdett, Shuu pedig egyre több lámpával kivilágított emeletet hagyott el. Végül megállítva a szerkezetet, kilépett az ajtaján, s megindult a ponyvákkal letakart részek között Shikommi doktor irodája felé. A doktor valószínűleg még alszik, ám Shuu nem tudott tovább várni. Meg akarta köszönni a doktornak az újdonsült munkáját. Valamint az álmában előjövő denevér miatt is jött. Érdeklődött a kutató állapotáról, s a kísérletek eredményéről. Napokkal ezelőtt fogták el a bestiát, s azóta a fiatal feltaláló nem értesült a kutatások eddigi fejleményeiről. Sok mindenről szeretne beszélni a doktorral. Ha nem találná Shikommit az irodájában, a még mindig a kezében fogott bögréjét szürcsölve sétálna s nézelődne egy kicsit, hátha talál valami érdekeset. Leginkább a doktor könyvespolcainak köteteit olvasgatná, miféle irományokat is olvas.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
Re: Kinzoku no Toshi
Terumi Mei Szer. Jún. 07 2017, 23:19
Bár nem hallottad Hikaru szavait, hogy viszonozta volna vallomásod, azonban emlékeztél rá, hogy különösképpen boldog volt, amikor megismételted neki azokat a szavakat, melyet odalent a barlangban mondtál neki. Ahogy felébredtél, a melletted lévő asztalon egy kis vázában lila virág várakozott, ebből rögtön tudtad, hogy Hikaru hagyta melletted, s bár elég sietősen távozott, az okát mégis tudtad, hogy miért. Mintha Hikaru tudott volna arról, hogy mennyire "rettegsz" attól, hogy valaki rajtakap titeket, hogy kettesben vagytok és nem éppen azzal foglalkoztok, amivel valójában kellene.
Talán ennek a rettegésnek köszönhetően álmodtál rosszat, s az agyad olyan tévképzeteket gyártott, amelyeknek kevés az esélyük, hogy meg fognak történni.
Csendesen és felüdülten ballagtál Shikomi doktor irodájához a lépcsőkön szokva az új lábaidat, melyek már nem tűntek olyan nehéznek, mint a kezdetekkor. Mondják, hogy kockáztatni mindig merni kell, hiszen a kockázatnak is lehet keserű a magva, de szép a gyümölcse, ahogy a te új lábad is egy keserű, plusz tehernek tűnt, amíg meg nem szoktad, s most már inkább egy csodát látsz benne, egy új lehetőséget, ami segít majd abban, hogy megvalósítsd az álmaidat. Ezek az álmok tartottak életben, és segítettek abban, hogy a legnehezebb órákban se add fel; amikor már kilátástalan volt minden, akkor pedig jött Shikomi és bebizonyította, hogy sosincs vége. Egy hős vagy, s nem az a fajta hős, aki megmenti az emberiséget egy pusztító, földöntúli istenségtől, hanem az, aki a legnehezebb és legemberpróbáltatóbb időszakban is képes ezredjére is talpra állni. Erre már az itt élők is sokszor emlékeztettek, még ha nem is mondták ki, de szemükben látszott a tisztelet irányodba.
Ahogy körbenéztél, a polcokon találtál érdekes dokumentumokat. Minden itt élőről láthattál egy összegzést, amiben a doktor a testfelépítésükről, különlegességeikről, betegségeikről ír, s ha vannak ilyen betegségeik, akkor kinek milyen gyógyszerre van szüksége. Orvostudomány, Génmanipuláció, Pszichológia, Klinikai halálesetek, Az emberi test rejtelmei, Emberi kapcsolatok, Testbeszéd, Agyműködés, Addikciók és egyéb tudományos könyvek sorakoztak polcán.
Aztán hirtelen kattant a kilincs, és a doktor lépett be az ajtón álmos arcával, s egy ásítással. Amikor észrevett téged, meglepetten nézett rád, azonban nem mutatta, hogy meg lenne ijedve, hogy mégis hogyan jutottál be ide.
- Áh, jó reggelt, Shuu! Miben segíthetek ezen a korai órán? Hogy érzed magad? Hogy van a lábad? - teszi fel kérdéseit egyszerre egymás után.
Talán ennek a rettegésnek köszönhetően álmodtál rosszat, s az agyad olyan tévképzeteket gyártott, amelyeknek kevés az esélyük, hogy meg fognak történni.
Csendesen és felüdülten ballagtál Shikomi doktor irodájához a lépcsőkön szokva az új lábaidat, melyek már nem tűntek olyan nehéznek, mint a kezdetekkor. Mondják, hogy kockáztatni mindig merni kell, hiszen a kockázatnak is lehet keserű a magva, de szép a gyümölcse, ahogy a te új lábad is egy keserű, plusz tehernek tűnt, amíg meg nem szoktad, s most már inkább egy csodát látsz benne, egy új lehetőséget, ami segít majd abban, hogy megvalósítsd az álmaidat. Ezek az álmok tartottak életben, és segítettek abban, hogy a legnehezebb órákban se add fel; amikor már kilátástalan volt minden, akkor pedig jött Shikomi és bebizonyította, hogy sosincs vége. Egy hős vagy, s nem az a fajta hős, aki megmenti az emberiséget egy pusztító, földöntúli istenségtől, hanem az, aki a legnehezebb és legemberpróbáltatóbb időszakban is képes ezredjére is talpra állni. Erre már az itt élők is sokszor emlékeztettek, még ha nem is mondták ki, de szemükben látszott a tisztelet irányodba.
Ahogy körbenéztél, a polcokon találtál érdekes dokumentumokat. Minden itt élőről láthattál egy összegzést, amiben a doktor a testfelépítésükről, különlegességeikről, betegségeikről ír, s ha vannak ilyen betegségeik, akkor kinek milyen gyógyszerre van szüksége. Orvostudomány, Génmanipuláció, Pszichológia, Klinikai halálesetek, Az emberi test rejtelmei, Emberi kapcsolatok, Testbeszéd, Agyműködés, Addikciók és egyéb tudományos könyvek sorakoztak polcán.
Aztán hirtelen kattant a kilincs, és a doktor lépett be az ajtón álmos arcával, s egy ásítással. Amikor észrevett téged, meglepetten nézett rád, azonban nem mutatta, hogy meg lenne ijedve, hogy mégis hogyan jutottál be ide.
- Áh, jó reggelt, Shuu! Miben segíthetek ezen a korai órán? Hogy érzed magad? Hogy van a lábad? - teszi fel kérdéseit egyszerre egymás után.
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Kinzoku no Toshi
Amori Shuu Csüt. Jún. 22 2017, 13:05
Ahogy a fiatal feltaláló, mechanikus kezével a könyvespolcon sorakozó tagok gerincén egyesével húzta végig, miközben szemeivel olvasta a címeket. Úgy tűnik, Shikomi doktor valóban jártas lehet az orvostudományban, ha ezeknek csak a felét is elolvasta. Bár Shuu tudta jól, a doktor valószínűleg az összeset átolvasta, legalább háromszor. Mekkora tudással rendelkezhet vajon? Shuu a kezére, majd a lábaira nézett. Ha a doktor képes volt helyrehozni ezeket, s nem csak hogy pótoltatni tudta elvesztett végtagjait, hanem olyat alkotott, ami megváltoztatta a fiú életét, vajon mire lehet még képes? Képes lehet akár ennél komolyabb sérülésekből is talpra állítani valakit? Vajon képes lehet akár Shuu betegségére is gyógyírt találni? Való igaz, amióta Otumachikkuban él, a csillaggal együtt szinte, a betegségének hirtelen jövő, és erős rohamai erőteljesen mérséklődtek, ugyan még feledni nem is sikerült, de napjainak nagy részében már elvonatkoztatott a kisebb köhögéseitől. Talán ezekben a könyvekben ott rejtőzhet a végleges gyógyír a Higorimmashuu ellen.
Az orvos kilépett a hálójának ajtaján, majd észrevette a fiatal feltalálót. Mikor tekintetük találkozott, Shuu talán jobban megijedt, mint a doktor. Olyannyira elmélyedt a könyvekbe és gondolataiba, szinte el is felejtette, hogy hol van. Zavartan fordult testével a férfi felé, majd fejét meghajtva köszöntötte.
- J..Jó reggelt, Shikommi doktor. Elnézést a korai zavarásért. Csupán személyesen is meg szerettem volna köszönni, hogy megmentette az életem, immáron másodjára.
Amennyiben az orvost nem zavarja a fiú jelenléte, s kérdéséből ezt szűri le, akkor a fiú helyet foglalna, természetesen csak az orvos kérésére. Amennyiben még folyadékkal is kínálná őt, Shuu annyit felelne - Egy teát elfogadok - majd leülve az egyik székre, megvárná, amíg Shikomi doktor is csatlakozik. Lassan kavargatva a csészéjében lévő teát, megfújja, s belekortyol.
- Ha lehetek indiszkrét, bevallom, megcsodáltam a könyvgyűjteményét. Fantasztikus. Netalán...esetleg...egy pár darabját...kölcsön kérhetném...egy kis időre...természetesen személyesen hozom vissza olyan állapotában, ahogy megkaptam - vörösödik el egyre jobban a fiú.
Ha az orvos engedi, ha nem, Shuu tovább folytatja érkezésének indoklását.
- Köszönöm, bár igazából nem is ezért érkeztem moszt. Mondja csak doktor úr. Sikerült megtudni valamit az otumachikkui tudósról? Talált már esetleg valamiféle gyógyírt? Vélhetően egy igen csak tanult ember lehetett, mielőtt azzá vált, ami. A tudása fontos lehet az Ashita számára is, nem? Ha a férfinak sikerült elérnie, hogy keresztezze a génjeit egy állatéval, hatalmas lépés lehet a történelemben. S még nagyobb lépés akár az ön munkásságában. Elvégre ön képes nem élő szöveteket, fémet juttatni az emberi szervezetbe és a sejtekkel összekapcsolni. Ön képes egy élettelen anyagból élőt kreálni. Gondoljon csak bele doktor úr, mi lenne, ha a két tudást eggyé tudnánk ötvözni. Ha akár emberi sejteket is képesek lehetnénk alkotni. Visszanöveszthetnénk elvesztett végtagjaink. Nem, nem fémből. Hanem vérből és húsból. Az orvoslás a tudományok egyik leghatalmasabb alappillére. Én...én...
Shuu egy pillanatra megállt, majd robotikus kezét a mellkasára helyezte. Érezte, ahogy mellkasa szúrni kezd, s torka egy másodperc alatt szárad ki teljesen. Mélyről jövő, hörgő köhögéssel tör elő az inger.
- Tanítson engem doktor úr. Segítek amiben csak akar. Meg akarom tanulni az orvostudományt, hogy felhasználhassam a kutatásaimhoz és hogy...köhög...Meggyógyulhassak.
Shuu a mellkasán lógó csillagra kap, ujjaival erősen átfogja azt. A köhögése nem akar múlni. szemei könnybe lábadnak az erőltetéstől. Koncentrálni próbál, chakrajával érezni akarja a lila kőben dobogó erőt. Az erőt, amely képes elnyomni ezt a betegségét.
Az orvos kilépett a hálójának ajtaján, majd észrevette a fiatal feltalálót. Mikor tekintetük találkozott, Shuu talán jobban megijedt, mint a doktor. Olyannyira elmélyedt a könyvekbe és gondolataiba, szinte el is felejtette, hogy hol van. Zavartan fordult testével a férfi felé, majd fejét meghajtva köszöntötte.
- J..Jó reggelt, Shikommi doktor. Elnézést a korai zavarásért. Csupán személyesen is meg szerettem volna köszönni, hogy megmentette az életem, immáron másodjára.
Amennyiben az orvost nem zavarja a fiú jelenléte, s kérdéséből ezt szűri le, akkor a fiú helyet foglalna, természetesen csak az orvos kérésére. Amennyiben még folyadékkal is kínálná őt, Shuu annyit felelne - Egy teát elfogadok - majd leülve az egyik székre, megvárná, amíg Shikomi doktor is csatlakozik. Lassan kavargatva a csészéjében lévő teát, megfújja, s belekortyol.
- Ha lehetek indiszkrét, bevallom, megcsodáltam a könyvgyűjteményét. Fantasztikus. Netalán...esetleg...egy pár darabját...kölcsön kérhetném...egy kis időre...természetesen személyesen hozom vissza olyan állapotában, ahogy megkaptam - vörösödik el egyre jobban a fiú.
Ha az orvos engedi, ha nem, Shuu tovább folytatja érkezésének indoklását.
- Köszönöm, bár igazából nem is ezért érkeztem moszt. Mondja csak doktor úr. Sikerült megtudni valamit az otumachikkui tudósról? Talált már esetleg valamiféle gyógyírt? Vélhetően egy igen csak tanult ember lehetett, mielőtt azzá vált, ami. A tudása fontos lehet az Ashita számára is, nem? Ha a férfinak sikerült elérnie, hogy keresztezze a génjeit egy állatéval, hatalmas lépés lehet a történelemben. S még nagyobb lépés akár az ön munkásságában. Elvégre ön képes nem élő szöveteket, fémet juttatni az emberi szervezetbe és a sejtekkel összekapcsolni. Ön képes egy élettelen anyagból élőt kreálni. Gondoljon csak bele doktor úr, mi lenne, ha a két tudást eggyé tudnánk ötvözni. Ha akár emberi sejteket is képesek lehetnénk alkotni. Visszanöveszthetnénk elvesztett végtagjaink. Nem, nem fémből. Hanem vérből és húsból. Az orvoslás a tudományok egyik leghatalmasabb alappillére. Én...én...
Shuu egy pillanatra megállt, majd robotikus kezét a mellkasára helyezte. Érezte, ahogy mellkasa szúrni kezd, s torka egy másodperc alatt szárad ki teljesen. Mélyről jövő, hörgő köhögéssel tör elő az inger.
- Tanítson engem doktor úr. Segítek amiben csak akar. Meg akarom tanulni az orvostudományt, hogy felhasználhassam a kutatásaimhoz és hogy...köhög...Meggyógyulhassak.
Shuu a mellkasán lógó csillagra kap, ujjaival erősen átfogja azt. A köhögése nem akar múlni. szemei könnybe lábadnak az erőltetéstől. Koncentrálni próbál, chakrajával érezni akarja a lila kőben dobogó erőt. Az erőt, amely képes elnyomni ezt a betegségét.
Amori Shuu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 826
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 286 (C)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 220 (C)
Ügyesség/Reflex : 220 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: A
Rang: Chunnin
Chakraszint: 659
3 / 5 oldal • 1, 2, 3, 4, 5
3 / 5 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.