Re: Yugakure no sato

**Chen** Hétf. Aug. 31 2015, 22:43

Az este véget ért. Ágy ábrándjaimat is felülmúlta. Oly kényelmes, olyan csodálatos. A lányok, vagy talán maga a ház asszonya csak rám gondolva tette élvezetessé pihenésemet. Mélyen belebújok, a takarót a fejemre húzom. Csak pár pillanat kell, hogy a nyújtózást befejezzem, és megtaláljam a tökéletes helyet. Légzésem lelassul, az álmok földje egyre közeledik felém, érzem ahogy a múzsa körülleng engemet. A gondolatok cikáznak a fejemben, és mielőtt még egyet is el tudnék kapni elnyom az álom. Örökre elveszve, a csalfa nők már csak ilyenek. Kecsegtetnek, de az utolsó pillanatban húzzák össze ruhájuk rojtját.

Az éjszaka még nem ért véget. Legnagyobb sajnálatomra az álmok közül kiragadnak. Pedig a szépítő alvásra nagyobb szükségem van mint bármi másra ebben a züllött világban. Hát hogyan szerepeljek, ha még a rendes tizenkét órámat sem tudom megpihenni. Hát ilyen nincs, a folyamatos sikongatások, kiáltások miatt már aludni sem lehet ebben a porfészekben. Fordulok egyet az ágyban, csak hogy kevésbé halljam, így meg nyomom a karomat. Végül a hason fekvés mellett döntök, talán reggelre fájni fog egy kicsit a hátam. Azonban nagy előnye, hogy úgy fejemre tudom húzni a vastag párnát, hogy a legtöbb zajt kiszűrje. Nagyokat szuszogok, és próbálok újra az álom mezsgye ösvényén végi haladni. És várom a délelőtt eljöttét.

Hidan Kedd Szept. 08 2015, 15:31

A megfáradt komédiás a legkevésbé sem zavartatja magát az éj bajbajutottjainak segélykiáltása hallatán... Szívére a közöny dunnáját, fejére pedig a keményre tömött lúdtoll párnát húzza. Yugakure eleven zsibongása tompa nesszé szelídül az ibolyaillatú ágynemű gyengéd ölelésében. A régóta nélkülözött édes álom a képzelet éteri szárnyán röpíti Chent vadregényes fantazmák idilli vidékeire. Míg teste a fogadó emeleti szobájában pihen, elméje érzéki tájakon kóborol önfeledten. Mell-alakú dombok völgyeiben kószál, s hág fel az érzéki, buja hegyek vadcsapásain. A kristálytiszta, fehéren habzó patakok édes hangú csobogásába nimfák káprázatos éneke keveredik, bár az erdei tündéreknek nyomát se látni. A színész a kíváncsiságtól és a férfiúi vágytól fűtve a rengetegbe veti magát. A délibábos bozótban utat törve magának mindig úgy tűnik, hogy az ábrándos pagony játékos teremtései csak csintalan játékot űznek vele, szirénénekükkel egyre beljebb csalogatva őt a sűrű rengetegbe.
Hosszas gyaloglás után egy habfehér sziklák által ölelt, erdőmélyi tavacskára bukkan a bábmester. A vízben pőre tündérek űznek huncut játékot egymással, kergetőznek, birkóznak, fröcskölgetik egymást. Hosszú, mohazöld hajuk szorosan női idomaikra tapad, csak olykor-olykor meglibbenve, csak egy pillanatra engedve látni kendőzetlen bájaikat. Akár egy csipet mennyország... Amikor először megpillantják a leskelődő idegent, szégyenlősen maguk elé kapják vékony karjukat és ijedten felsikoltanak. De ahogyan jobban szemügyre veszik a parton megbabonázva álldogáló fiút, szemérmeskedésüket hamar megunt ruhadarabként dobják le magukról, s csábosan integetni kezdenek a környék egyetlen férfijának.
- Jöjj kedves idegen! Mártózz velünk Erdőanya hűs ajándékában, segíts megmosni a hátunkat a vízesésben!
Akinek ezt kétszer kéne mondani, az valószínűleg olyan ostoba, hogy hozzá képest egy rozsdás szög integrált áramkör. Chennek se kell több, úgy iramodik a köves part felé, mintha üldöznék, botladozása közben próbál megszabadulni a lehető legtöbb ruhadarabtól. Azonban mikor már csak egy lépésnyire van a tavacskától, a nimfák egyszer csak rémült sikoltással evickélnek ki a partra. Egyikük még futtában elokádja magát. Csak egy pillanat kell, hogy a színész rájöjjön mi történik... Az erdő friss, üde illatát csakhamar elnyomja a penetráns csatornaszag. A kristályos, tiszta vizet feketésbarna miazma szennyezi, s terjed megállíthatatlanul. A mocsoktól terhes víztükrön apró, dundi szőrcsomó jelenik meg, ahogy a hátán úszó förtelem előbukkan a rothadó tavirózsák közül. Kétségtelen, a patkány az előző estéről.

Ha a patkány elég dörzsölt,

Házhoz jön a moslékpörkölt!

- Mit nézel?!

Förmed rá rosszindulatúan a mocskos kis kreatúra a művészre. Aztán véget ér az álom és felriad a fogadóban, teste hideg verítékben úszik.

Még felocsúdnia sincs ideje a lidércnyomásból, velőtrázó sikoly hangja söpör végig az egész épületen. Össze sem hasonlítható a tegnapiéval, ez egészen olyan mintha nyúznának valakit. A fogadósné az.

**Chen** Hétf. Szept. 14 2015, 22:31

Az ébredésekkel nem vagyok jóban. Leginkább a reggeleket délután szeretem, de hát nem mindig jön össze a számításom. Egy művésznek az éjszaka az élete, a nappal inkább csak a halála. Leginkább ilyen alkalmakkor. Még csak ki sem alhatta az ember magát, és máris valami szörnyűségesen átlagos dolog miatt fel kell kelnie.

Az álom felver, az émelygés, és a remegés az mi leginkább jellemzi most testemet. Lassan felállok, és csak behunyt szemmel várom hogy az érzés elmúljon. Egy ilyen találkozás szörnyű hatással van az emberre. Remélem már holnapra nem is fogok emlékezni rá. Talán egy gyönyörűséges gésa eltünteti fejemből az ártó gondolatokat.

A sikoly végigvisszhangzik koponyában. Egy ilyen korai órán nem sok kell, hogy viszonozzam a szívességet. Bárki is tette ezt velem. Erőt veszek magamon, mert lassan tudatosul bennem kié is lehet a hang. A forrás gondolatára lankás dombokat, és szűk hasadékokat képzelek magam elé. Úgy ahogy vagyok kissé megszaporázom lépteimet, és a katasztrófa epicentruma felé tartok. A látvány mely fogad csak ábránd, de talán a lenge hálóing, na és a erőszakoskodó részeg, ám meglepően gyenge alak az mi először eszembe ötlik. Kitől én az becsületes szamuráj megvédi és jutalmul csak egyet fogad el. Lekocogok a lépcsőn, és benyitok az ajtón...

Hidan Csüt. Szept. 17 2015, 01:38

Bár még fel sem ocsúdott egészen lidércnyomásából, Chen álomtól ólmos pillákkal siet le a lépcsőn, hogy a fogadósné segítségére siessen. Ahogy kinyitja a konyha ajtaját semmi riadalomra okot adó dolgot nem lát, a ház asszonya mégis holtfehér. A színész várakozásainak megfelelően hálóingben van, méghozzá nem is olyan sokat sejtetőben. Ebben a profilban már talán nem is tűnik olyan vadítóan vonzónak: kócos haj, az alvástól felpüffedt szarkalábas orca, és a leánygyermekek kihordásától megereszkedett has mind-mind ront az összképen, de még így is megvan a maga bája persze. Ahogy a minőségi borok, úgy az asszonynépek is nemesednek az évek múlásával, s amit nélkülöznek fiatalos kellemben, azt kárpótolják hálával, készségességgel és tapasztalattal. Drága ital, karcos üvegben.
Zöldesbarna tekintete zavaros még a riadalomtól, de valami különös nyugalom lesz úrrá a hölgyön, ahogy megpillantja a segítségére siető hőst. Jegygyűrűs kezét dús kebleire szorítva, aléltan pihegve panaszolja a délelőtti kálvária borzalmait:
- Ó Kedveském, jó hogy jössz! Egy hatalmas patkány garázdálkodott a konyhában, majdnem a szívbajt hozta rám az a ronda dög, amikor benyitottam! Tudom hogy ostobán hangzik, de olyan gonosz tekintete volt, hogy még a hideg is kirázott tőle... Hát még a szaga! De amikor meglátott elszaladt szerencsére. Azonban a színdarabod nézőinek előkészített finomságokat majdnem mind megdézsmálta az ebadta! Mit fogok én így felszolgálni a vendégeknek? Ami maradt, azt sem merem odaadni nekik, még a végén himlőt kapnának ettől a mocskos jószágtól. El kell küldenem Amai lányomat a vegyeskereskedésbe és a henteshez, hogy új ételeket hozzon, de szegénykém olyan vézna, nem győzné egymaga cipelni azt a sok mindent. Volnál oly kedves és elkísérnéd, hogy segíts neki Angyalom..?

**Suyiko Kana-Shimaya** Hétf. Dec. 05 2022, 15:48

Yori és Kana

• mellékszál-kaland •

Alig vártam, hogy végre elszabaduljak a faluból, természetesen immár sokkal gyógyultabban, ideiglenes elszabadságolással a kezemben. Hónapokkal ezelőtt még nem úgy nézett ki a jövőképem, hogy majd sikeresen kiszabadulok és a nyakamba veszem a világot. De az élet közbeszólt. Az öt nagy ország gyakorlatilag romokban van a háború lezajlása óta. Konohagakure teljes újjászervezése mellett megannyi teendő várat magára, miközben mindenki a sebeit nyalogatja ilyen vagy olyan eredménnyel. Kellett a frissítés, a megpihenés, így aztán nem is volt kérdés, hogy a lassú és rögös felépülés után rögvest munkát nem is akartak igazán adni. De nem kárpótoltak. Lévén, egy nagyobb pihenés után sokkal több erővel és nagyobb lendülettel tud nekilátni az ember a munkálatoknak, így nem volt kérdés, hogy a Gőz országába induljak. Ami pedig a shinobilétet illeti, azt momentán most szögre akasztottam. Én is csak egy voltam a sok ember közül, akik átlagos mindennapi életüket a maguk módján igyekeznek megoldani. Minden területen nagy volt a veszteség, a civilek is megszenvedték a háború borzalmait, hisz nem kis erők csaptak össze. De most nem szabadott, hogy ez foglalkoztasson, nem szabadott, hogy azon kattogjak, ha kicsit többet teszek bele magamból a feladatba, akkor nem így alakul. Nem kattoghattam állandóan azon, hogy mi van a családtagjaimmal, mert az élet kíméletlenül ment tovább nélkülük is.
A Gőz országában Yugakuréban kaptam addig is szállást, amíg egy kicsit sikerül kiszellőztetnem a fejem. A társaságom közel sem átlagos emberekből állt, mindegyiknek volt valami története, amiket előszeretettel osztottak meg a fürdőkben, miközben az ember csak áztatta magát. Szerintem egyébként sem létezett olyan, hogy átlagos ember. Mindenki különleges a maga módján. Egy idősebb férfi épp a vendégségben eltöltött szokásairól beszélt a pultnál, ahol vártam a teám. Azt hiszem annak számít, ha a csészéit elmosogatja maga után egy vendégségben.
Nem igazán pihentem még ki az utazás okozta fáradalmakat, de igazából ez az utóbbi időben megszokottá vált, hogy nem vagyok elég kipihent. A karikák a szemeim alatt, a folyamatosan álmos tekintet nap mint nap visszaköszönt a tükörből, némi bosszússágot okozva nekem. Az utóbbi időben néha úgy éreztem, hogy elvette a háború azokat az éveimet, amikor igazán okom lett volna fejlődnim, boldognak és gondtalannak lenni. Már amennyire persze egy ilyen életút mellett ez lehetséges volt. Szerettem a kunoichi lét minden csínját, valahogy azonban most tényleg szükségem volt valódi kikapcsolódásra, amikor nem azon törtem magam, hogy informálódjak, egyszerűen csak átadtam magam a történeteknek és úgy hallgattam másokat, mintha az utóbbi időben nem beszéltem volna másokkal eleget. Mert nem is.
A teát megköszönve kezembe vettem és elindultam az egyik asztal felé, hogy helyet foglalhassak. Itt bárhová mentem, szép kilátások, kellemes helyiségek fogadtak és ez most sem volt másképp. Egyszerűen akaratlanul is vágytam arra, hogy a hely minden kényelme és élménye az enyém legyen. Nem volt hivalkodó a megjelenésem, mondhatni már tökélyre fejlesztettem a beolbvadás képességét, igaz, most az egyszer valóban nem volt tétje semminek. És ez megnyugtatott.

**Yori** Pént. Dec. 09 2022, 20:02

Kana&Yori – Mellékszál-kaland

A Sólyom-szigetről egy barátom hozott el, mivel már éppen eleget „lógattam” ott a lábam és éreztem, hogy tennem kell valami hasznosat a világban. Persze mindent a maga idejében. Úgy éreztem, legalábbis a testem nagyon arra utalt, hogy szükségem lenne egy kis kikapcsolódásra, így miután visszatértem a kontinensre úgy döntöttem, hogy a „csinálni bármi fontosat” küldetésem előtt útba ejtem a messze földön híres Gőz országi fürdőket és ha lehet így mondani, adok az élvezeteknek, hiszen az elmúlt években csak keserűség és komorság vett körbe. Ahhoz képest, hogy pihenni, kikapcsolódni indultam mondhatni veszített tempót vettem fel, hiszen, ha már csinálok valamit akkor azt teljes erőbedobással teszem. Mondhatni hamar elértem az úti célként kitűzött falut és már messziről éreztem, hogy a magas páratartalom miatt szinte harapni lehetett a levegőt, és persze ha már harapás, akkor még mielőtt felkeresnék egy koedukált fürdőt, amire amúgy már akkor se láttam sok esélyt, úgy voltam vele, hogy megtöltöm üres pocakom, és megkóstolom a helyi italkülönlegességeket. Persze csak azért, mert itt vagyok. Tudtam, hogy kezdetben valami szállást kellene találnom és utána kezdődhet a dajdajozás, de józan eszemet kopogó szemem és kiszáradt torkom leszavazta így egyből egy ivót kerestem. Ahogy beléptem rengetek nációból érkező embert láttam, de én nem foglalkoztam velük, ők sem velem, így egy kellően nyitott, de mégsem hivalkodó helyen helyet foglaltam. ~ A meleg vizes fürdő és az italok… Ennyi kell, hogy mindenki boldog legyen és megtalálja a közös hangot. ~ Gondoltam magamban, mikor újra körbe néztem és örömmel láttam, hogy mindenki önfeledten beszélget és jól érzi magát, vagy adott esetben a másikat is. ~ Hmmm…. Boldog béke idő.. ~ Futott át fejemen a gondolat, de nem adtam teret neki, így ahogy jött, úgy engedtem is tovább. Egy nagyon bájos pincérlány vette fel a rendelésemet. – Kérnék egy adagot a mai ajánlatból és hozzon kérem egy üveg italt két pohárral. Köszönöm. – mondtam neki, majd mikor láttam egy kis zavart a tekintetében folytattam. – Nyugodjon meg, nem nekem lesz mind a kettő pohár. Bár két kezem van és szeretek inni. Tudja nyitottnak kell lennünk, és készülnünk a váratlanra. Lehet, hogy nemsokára belép a mai ivópajtásom. – nevettem el magam, majd hagytam a fiatal lányt, hogy végezze a dolgát. Alig pár percet váratott csak, és érkezett is a rendelésem. – Köszönöm szépen, kedves! – majd neki álltam elfogyasztani az ételt. Egy kellemesen fűszeres sertéssült volt rizzsel és zöldségekkel. Nagyon ízletes volt, és megfordult a fejemben, hogy rendelek még egy adagot, ám előtte szigorúan csak az emésztés könnyítése miatt ittam egy pohár italt. Hamar elillant a gondolat, hogy újra egyek. Úgy néz ki a helyiek tényleg mindenből a minőségre törekedtek. Az üvegben előttem vörösbor volt, de nem hétköznapi. Kellemesen édes, fanyar, gyümölcsös és enyhén fűszeres. Igazán kellemes nedűnek mondanám, így újra töltöttem, de immár mind a két pohárba. Olyan érzés volt, mintha a kezem magától töltene a poharakba, amit akkor és ott nem igazán értettem. De! Hirtelen a látóterembe került egy lány. Ez a lány nem akármilyen volt. A többi vendéggel ellentétben az ő arca nem volt kipihent és kisimult, és látszott rajta, hogy mélyen legbelül nyomassza valami. ~ Na Yori, szerintem ő lesz az, akivel ma inni fogunk. ~ Beszéltem meg magammal a dolgokat. Ahogy közeledett felém én csak a megfelelő pillanatra vártam, hogy leszólítsam. Egyre csak közeledett… még közelebb… még közelebb… éééés tovább ment. A nagy lehetőségem elúszott, ám elkezdtem kapálózni és még menteni a menthetőt. Gyorsan felpattantam a helyemről és a lány után szóltam, kezemben a két pohárral. – Elnézést hölgyem! Nem szeretném megzavarni és illetlen se szeretnék lenni, de látom nem nagyon találja itt a helyét nekem pedig tévedésből egy pohárral többet hoztak ehhez a remek borhoz. Lenne kedve megosztani velem? – majd barátságos arckifejezéssel irányába nyújtottam az egyik poharat. Remélhetőleg azt amelyikből még nem ittam, de akkor is ott ez nagyon zavaros volt, és nem emlékszem rá. – A nevem Yori! – mutatkoztam be egy őszinte és mélyről jövő mosoly kíséretében.

**Suyiko Kana-Shimaya** Kedd Dec. 20 2022, 12:01

Yori és Kana

• mellékszál-kaland •

Elismertem azt, hogy szükségem van erre a pihenésre, de a továbbiakbnan nem akartam annak nagy jelentőséget tulajdonítani, hogy szükségszerű. Szívesebben tettem volna nyilván mindezt társaságban, de azt sem várhattam el másoktól, hogy csatlakozzanak, miközben a saját feladataikkal vagy még inkább aktuálisabban a problémáikkal vannak elfoglalva. Hirtelen éreztem magam egyedül, mint a kisujjam, de nem is egészen úgy, mintha küldetésre kellene mennem, hanem mint aki ebben a világban maradt teljesen magára. A mostani békehelyzetre való tekintettel pedig akármit nem tehettem meg. Nem is akartam. Talán csak ismét egyedül akartam maradni a saját gondolataimmal, ahogy hozzászoktam ehhez már a fogvatartásom idején is. Nehéz hónapok után vagyok, ezt bármikor kénytelen voltam elismerni. De azt is mantráznom kellett magamban, hogy ez már a múlt. Pedig néha a rémálmok nem engedtek csak úgy el, hosszú éjszakákon keresztül kísértek, még ha nem is töretlenül. Talán a levegő teszi, talán a hely aurája, hogy itt még nem tért vissza egyetlen éjszaka sem.
Különleges zamatú gyógynövényteám már illatra is bizalomgerjesztő volt és nyugodtsággal tölt el, nem kellett ahhoz megkóstolnom, hogy tudjam, segíteni fog még inkább ellazulni. Csak a kiszemelt asztalt figyelem, miközben a pohár mindkét kezem melengeti, a környezetemre nem különösen ügyelek. Miért is tenném, hisz nincs jelentősége annak, hogy itt vagyok mások számára, nem kell kit szemmel tartanom és egyébként sem kellene most feladatokra gondolnom sem. Az "elnézést hölgyemre" kapom fel a fejem és arra, hogy a velem szemben ücsörgő rám mered. Valami elkerülhette a figyelmem? Hozzám szóltak volna? Meglepetten pillantok hátra, mintha még mindig abban kételkednék, hogy az iménti szavakat hozzám intézték. De a férfi, akit az imént hallottam és csak nagyjából tudnám megtippelni, mit is mondott pontosan az "elnézést hölgyem" és a "de látom nem nagyon találja itt a helyét" között épp engem figyel és felém emeli a poharakat. Öhm... azt hiszem nem lenne illendő, ha most csak úgy sarkon fordulnék. Ráadásul be is mutatkozik, egek, nem tudom hirtelen mit mondhatnék. Lepillantok a gőzölgő italomra, majd ismét fel rá tétován. Vajon hány perces fáziskésés illendő még, hogy ne tűnjek bunkónak? Végül mégis csak engedek annak, hogy épp eléggé felfigyeltek ránk, hogy csak úgy tovább sétáljak. Végtére is, még mindig figyelmeztetnem kell magam, hogy civilben vagyok.
- Elnézést a figyelmetlenségért. - szabadkozok, ahogy közelebb lépek. Leteszem az asztalára a poharam és aprót biccentek.
- Az én nevem Kana. - viszonzom a mosolyát, de hozzá hasonlatosan csak röviden mutatkozok be, hisz nem szerepel a terveim között az, hogy hosszas kapcsolatokat építsek ki épp a Gőz országában. De elfogadom a kínált bort és helyet is foglalok az asztalnál vele szemben. Azonban még mindig zavarba ejtően csengenek a szavai a fejemben.
- Hogy érti azt, hogy nem nagyon találom a helyem? - ilyen ritkán esett meg velem, hogy ennyire kiülhetett volna bármi is az arcomra. Pedig csak megint beletemetkeztem a gondolataimba. Talán most már tényleg igazán figyelhetnék a körülöttem lévőkre is.

**Yori** Szomb. Ápr. 08 2023, 21:06

Kana&Yori

A kedves lány, mint már megtudtam Kana, elfogadta az ajánlatomat és társult mellém, és a borom mellé. Mondjuk reményeim szerint a kedves kisugárzásom, a megnyerő stílusom és úgy önmagában az egész Yori jelenség ragadta meg, nem pedig az ingyen ital ígérete. Mondjuk most, hogy így jobban belegondolok nem is igazán tudom, hogy pontosan hogyan is nézhetek ki. Meg kell valljam nem mostanában néztem tükörbe. Azonnal a fejemhez nyúltam, hogy ellenőrizzem, hogy legalább a hajam nem olyan, mint a szénaboglya. Kicsit hirtelen csináltam minden, csak később kapcsoltam, hogy egy bájos hölgy van a társaságomban, és mit is gondolhat most rólam. Ebből a nem tudatos cselekedetemből Kana kérdése szakított ki. - Oh, nem kell ebbe túl sokat gondolni.- mosolyogtam a lányra. - Egyszerűen csak láttam rajtad… tényleg, ha már itt tartunk kérlek enged meg, hogy tegezzelek, így egy kicsit kényelmesebb és kevésbe feszengő lesz a közös időtöltés. - derült égből Yori és a túl közvetlen stílus. - Szóval visszatérve arra amit mondtam. Ha jobban körbenézel mindenki bormámoros állapotban van és fülig érő szájjal vigyorognak. Rajtad láttam egy kis belső vívódást, már akkor is amikor beléptél az ajtón. Mondjuk nem azért, mert már akkor kiszúrtalak. - kaptam a fejemhez mosolyogva, egy kicsit el szégyellve magam. - Onnan gondoltam ezt, hogy én is hasonló arckifejezéssel ültem le ide nem olyan rég. Tudod, ha lehet ilyet mondani, mi egyformák vagyunk. - mondtam neki, majd ha kiittuk mind a ketten a poharunkat, töltöttem egy újabb kört és jeleztem a felszolgáló kis hölgynek, aki Kana mellett egy kispályás, hogy hozzon még egy üveggel. Rég voltam már ilyen kellemes társaságban, így be kell valljam férfiasan egy kicsit izgultam. Vajon nem leszek túl közvetlen neki? Megfelelő stílusban beszélek vele? Nem vagyok túl tolakodó? Megannyi kérdés, de választ jelenleg még egyikre sem tudok. - Mi járatban érkeztél a faluba? Te is kiengeded a „gőzt” egy kicsit?

**Suyiko Kana-Shimaya** Pént. Ápr. 14 2023, 11:52

Yori és Kana

• mellékszál-kaland •

Tisztában voltam vele, hogy ide pihenni küldtek. Hosszú és stresszes időszakot a hátam mögött akkor sem volt egyszerű, ha erre mentálisan ki voltam képezve. Minden rendszerben lehet valami hiba, de hát ezért vagyunk emberek. Ha nem is engedhettük volna meg magunknak, hogy időnként gyengék legyünk, összességében mégis azok voltunk. Mondjuk én megint az előbb, amikor elfogadtam az ajánlatot. Először csilingelnie kellett volna a fejemben valami vészcsengőnek, hogy hahó, idegenekkel csak úgy nem iszogatunk. De mi történhet? Meg tudom magam védeni.
De mégis, kíváncsi voltam arra, hogy ezt a "nem találja a helyét" dolgot mégis hogy érti. Volt egy tippem, de annál kíváncsibb voltam, mintsem csak úgy itt hagyjam az italával együtt. Azzal is kezdhettem volna, hogy pardon? De hagytam, hogy kifejtse.
Gyorsan tovább lendül a tegeződésre, gondoltam közben. De nem tudhatom, hogy ő mi célból van itt, milyen időtöltést tervez és milyen személy lehet. Sok kérdés, amit azért jobb volt leszűkíteni, mint továbbsétálni, mintha nem is hozzám szólna. Voltaképpen szólhatott volna máshoz is.
A szavai nyomán egy apró mosoly kúszott a szám szegletébe. Mindenki bormámoros és csak én tűnök gondterheltnek? Meglehet. Le is pillantottam a teámra, majd vissza rá. Nem tudtam eldönteni, hogy azért szórakoztató picit a tény, mert nem is szerettem volna eleve bormámoros állapotba kerülni, vagy mert ennyire jó a szeme.
- A tea nem fog igazán bódítani, de talán nem is az az elsődleges célom. - csak hogy húzzak egy határt, hogy nem iszákosok közé szeretnék zülleni, akkor sem ha mondjuk mások szerint így egyszerűbb lenne elengednem a gondokat. Mindig is a mértékletességre neveltek és ez most sem volt másképp.
- Nagyon ritkán jönnek ide más célból, jól gondolom? - nem adtam olyan könnyen magam, de igazából nem szerettem volna illetlen és kellemetlen személynek sem tűnni.
- De jól látod, szabadságolni jöttem ide, a világ egy kissé megőrült körülöttünk. - vagy valami olyasmi biztosan volt a feltételezéseim között. Az örökös csatározás, a soha meg nem állás bizony alaposan kizsigereli az ember lelkét, velem sem volt ez másképp.
- Akkor hasonlóan szabadulni szeretnénk valamitől, nem igaz? - céloztam vissza rögvest az elejtett mondatára, hogy ő is nem olyan rég hasonlóképp viselkedhetett, mint én. Persze ez csak feltételezés volt, de talán nem jártam messze a valóságtól. Hagytam, hogy maga fejtse ki, de csak ha szeretné, semmi esetre sem akartam vájkálni az életében egy olyan embernek, akit öt perce ismerek.

**Yori** Szer. Ápr. 19 2023, 12:09

Kana&Yori

Szerencsére a lány vette a lapot és hasonlóan kedvesen válaszolt, mint amilyen „kedvesen” én kérdeztem. Mondjuk azt nem értem, hogy az általam kínált borból, hogyan lett hirtelen tea(?) de nem is érdekelt az, hogy hogyan hívja, míg egészséggel fogyasztja. A dolgok kezdtek kisimulni, vagyis inkább egyre inkább összemosódni, úgy ítéltem meg, hogy kicsiny testemnek ennyi alkohol elég lesz, hiszen a túlzott alkoholos befolyásoltság rontaná a kedves hölggyel töltött időt. Bebizonyosodott, hogy igazam van a lánnyal kapcsolatban és a világ elől menekült el, hogy egy kicsit kikapcsolódjon, kiengedje a gőzt. ~ Szóval hasonlóan szabadulni szeretnénk? Költői túlzás ilyet feltételezni az én esetemben. ~ Gondoltam, majd eszembe jutott a hosszú három év amit egy szigeten töltöttem. Szerencsére időben kapcsoltam, hogy nem kéne hagynom elszabadulni a gondolataimat, még időben visszatértem a valóság zord medrébe, és nem kalandoztam el, a régi… boldog… soha vissza nem térő életemben. - Lehet, hogy tényleg több mindenben hasonlítunk, mint az elsőre gondolná az ember. Én is menekülök, jobban mondva ki akarok szabadulni a valóságnak nevezett színjáték, vérrel és ármánnyal átszőtt mókuskerekéből. Ezért gondoltam, hogy egy kis italozás egy ilyen szép helyen, bájos társasággal és később egy kis forró vizes fürdő megfelelően kikapcsolná az agyamat, hogy ezek után frissen, üdén tudjak szembe nézni a szürke hétköznapokkal. Mit gondolsz beleférne neked, hogy ebben a „nemtörödünksemmivelcsakjólérezzükmagunkat” napon a társaságom legyél? Az alapozást szerintem már megtettük, érted, teával – kacsintottam a lányra, majd ittam még egy korty bort. - ne hagyjuk, hogy ez a csúnya világ belénk költözzön, merjünk élni. - mondtam a lánynak, majd azzal a szándékkal, hogy meg csókolom, csak így a semmiből, felé hajoltam, lesz ami lesz alapon, amúgy is azt mondják, hogy a férfinak kell megtennie a két fél közötti távolság 90%-át a kritikus 10% pedig a nőre marad, hiszen ha nem szimpatikus neki az illető akkor elhátrál, a másik lehetőségnél, pedig én vagyok a másik fél. Csináltam már ennél meggondolatlanabb dolgokat is életemben, viszont most tényleg elhatároztam magam, hogy élni akarok, és nem hagyok elúszni egy lehetőséget se.

Ajánlott tartalom