Re: Partvidékek

**Unazaki Ashura** Hétf. Jan. 09 2012, 22:36

Ashura meglepődik saját "lopakodó" képességén is, nem várta hogy ilyen könnyen eljut a harctérig, de hát ugye nem szabad alábecsülni az ellenfelet,és ha ellenség ként tekint most magára, akkor szerény személyét sem lenne illő lebecsülni. Azonban legalább jó rálátást kapott az eseményekre, és mindent látott ami előtte történt. Örült hogy legalább két karddal hadonászó fickót jó alaposan megtudta sebezni a lány, és hogy nem kellett rájuk pazarolni az erejét. De lehet hogy egy aprónyit szomorú is volt pont emiatt. Na de mindegy, most csak úgy kell felfognia hogy ez a harc nem azért lesz szórakoztató mert rész vesz benne, hanem mert nagyon érdekesnek látszik, és jó lesz nézni. De azért csak kiszemelte magának azt a bizonyos ninját, aki eddig lusta volt csatlakozni a harcoló csatlósaihoz ebben a bunyóban. Ashu sosem szerette az ilyen harcolni nem akaró ninjákat, elvégre könyörgöm, egy harcost mi másra képeztek ki, ha nem arra, hogy küzdjön? Csak azért mert van pár fizetett kutyánk, még nem kéne hagyni hogy a képességeink berozsdásodjanak.
És Ashura fejébe is vette, hogy hogyan emlékezteti arra a jelöletlen származású ninját arra, hogy nem szabad hagyni hogy elrozsdásodjunk, bár már van is egy ötlete hogy tegye ezt a leckét az utolsóvá amit ez az ember tanulni fog életében, csak biztosra akar menni, hogy nem ő öli meg vagy nem szökik el. Bár Ashurának háttal állt, ezért nem látta a lány szemeit, de az viszont furcsán felvonásra késztette szemöldökét, hogy meglátta ahogy a kardok lassan maguktól kezdenek el mozogni. Ashurát egyre jobban érdekli, hogy mire is képes ez a nőszemély, a chakra csak úgy elkezd áramlani a lányból. A fehér hajú lassan elmosolyodik, ahogy izgalommal telik meg a lelke, végre valami új, valami egyedi, amit még nem látott egy ninjától sem. Szemével célba vette a mostmár Ashura számára is ellenségesnek számító ninját, átveszi magában, hogy milyen módon lehetne a legegyszerűbben harcképtelenné tenni, és lefogni egy ideig. Próba szerencse.
Megállt 10 méterre a harctértől, majd rákészült egy ugrásra. Egy alacsony röptű, épp hogy az emberek fölött átszántó magasságba hajította magát egy elrugaszkodással a földtől, hogy minél gyorsabban közel kerüljön a célponthoz. Repülés közben megpróbálja lerúgni a ninja arcát ha észrevette a felé közeledő "dolgot", és szükséges, de ha nem, akkor csak megragadja a nyakánál repülés közben, így lehúzva magával a földre, és minél előbb maga alá gyűrné, egymáshoz fogva a ninja két karját a háta mögött, és egy kunait a mozdulatsor végén előkapna és az illető tarkójához szorítaná. Persze eközben figyelne mindenre, ha repülés közben esetleg egy közeli kardos csávó is észrevenné, megpróbálná azt is lerúgni, de megállni nem akar, elvégre van olyan gyors hogy ne tudják megállítani az egyszerű emberek. Legalábbis reméli.

A terve, hogy megvárja, amíg a lány kivégzi az egyszerű embereket, miközben ő azt végig nézi, persze közben szorosan szemmel tartaná a fogságában levő ninját, és persze azért figyel arra is, hogy esetleg nehogy meglepetés ként érje ha az egyik kardos úgy dönt hogy segít a főnökön pár piros pontért. Ha sikerül minden akkor majd valószínűleg úgyis elengedi a ninját, hogy a lány vele is látványosan végezhessen. Ahogy nézte a jelenetet, meglátta a világító szemeket, és még jobban elmosolyodott.
*Nagyon érdekes ez a lány, érdemes lesz kivárni mind ennek a végét, már ha ő maga nem fog rám támadni, feltételezve hogy veszélyt jelentenék rá. Oh, miket is gondolok, rám mindenki, mindig azt hiszi hogy veszélyt jelentek a biztonságára és/vagy a magánszférájára. Gondolom ez a fickó is itt a térdem alatt. *
Próbálja erősen lenn tartani a ninját, ránehezedik, és a gerincét nyomja a térdével, illetve egyik könyökével a nyakát is, no meg a kunai a tarkóhoz szorítva...ejj, érdekes lesz ha innen kimozdul a csávó.

Shikamaru(Inaktív) Szer. Jan. 11 2012, 03:16

Yuzu rémülten engedelmeskedett Azumi felszólításának, és a lány hátára kapaszkodott. Ezzel a vándor shinobi megoldotta a biztonság kérdését, már ami a közeljövőt illeti, viszont ezzel ő sokkal inkább kiszolgáltatottá vállt, hiszen lelassult a mozgása. Ráadásul a stílus, amit használt, az hosszas gyakorlás eredménye, betanult mozdulatok, betanult súlyelosztás, súlypontáthelyezés, stb... És most, egy plusz súllyal a hátán kellett eljárnia ugyanazokat a lépéseket, aminek következtében olyan volt, mintha most próbálta volna először a stílust.
Mikor kinyitotta a szemeit, és aktiválta a kekkei genkai-t, az eddig szinte unatkozva figyelő ninja egy kicsit megélénkült. Eddig a földön ült, most azonban felállt, hogy minél közelebbről láthassa ezt a nem mindennapi jelenséget. Talán ennek a kis felélénkedésnek volt köszönhető, hogy valamit megérzett. Egy apró chakralöketet, vagy csak szimplán a 6. érzéke jelzett, mindenesetre egy pillantást vetett a háta mögé, ahonnan Ashu éppen nem sebességgel közeledett. Reagálni már nem volt idő, viszont az elveszett ninja észrevette, hogy a kis idő alatt, ami a rendelkezésére állt, a legmegfelelőbb védekezési módszert választotta: enyhén kifele dőlt, és keresztbe tett karjai közé rejtette a fejét. Így Ashura rúgása bár telibe kapta és elrepítette, mégis megúszta pár zúzódással, és egy kis fájdalommal.
- Úgy látom ma rossz napom van... - állt fel a férfi a földről, ahogy összeszedte magát, és csekkolta a sérüléseit a kezén.
- Ma már a második ember szórakozik velem. Csak azt nem értem, hogy miért akarnak az emberek ennyire meghalni? - tette fel a költőinek szánt kérdést, majd révetegen bámult maga elé egy pillanatra, de látszólag nem találta meg a választ. Kétségkívül nagy színész volt, vagy csak ennyire lebecsülte ellenfelét? Ki tudja... Mindenesetre nem látszott idegesnek, csak egy kissé bosszúsnak, hogy így meglepték. Vetett egy oldalpillantást az embereire, aki közül az egyik egy komoly sebbel a földön feküdt már, viszont Azuminak is voltak apró sebei, amik nem voltak vészesek, viszont hosszútávon a vereségéhez vezethetnek. Miután konstatálta, hogy oda nem kell beavatkoznia, megropogtatta az ujjait, majd visszafordult Ashuhoz.
- Nos, rendben van. Ez egy igencsak szép rúgás volt, kiérdemelted, hogy személyesen foglalkozzak veled. - szólította meg igencsak lekezelő hangnemben.
- Sőt, előnyt is adok. Támadj először te, átadom a kezdeményezés lehetőségét. De aztán adj bele mindent, mert garantálom, hogy nem lesz második alkalom! - fejezte be fenyegetően, majd összefonta karjait, és várta, hogy Ashu támadjon.
Azumi ideje mindeközben egyre fogyott, egyre nehezebben forgatta a kardjait, illetve a chakrája is kezdett kimerülni. Újabb ellenfele kidőlésével már csak 6 emberrel küzdött, azonban a hátára akaszkodott Yuzu nagyon megnehezítette a harcot, nem sok ereje maradt hátra. Ha nem talál ki valamit sürgősen, akkor bizony veszíteni fog és abban biztos lehet, hogy ezek az arcok nem kegyelmeznek. Se neki, se Yuzunak.

**Azumi Yuurei** Hétf. Jan. 16 2012, 21:55

Meg lepődöm az idegen hirtelen feltűnésén, de nem bánom. Nem érdekel, hogy mit akar. Nem tudtam észre venni, hogy segítségemre siet. El mosolyodom és oda kiabálok neki.
- Ha segítesz idegen hálás leszek érte. Nagyon hálás ......
Következő pillanatban földhöz vágok egy füst bombát és azzal a mozdulattal egy D szintű könnygáz bombát is. A füstből én ki menekülök és a füstön kívül álló emberekre támadok. Két robbanó cetlis Kunai tört dobok feléjük. Minden félleképp úgy dobom, hogy lehető legnagyobb sérüléseket okozzam ellenfeleim közt. Yuzu eközben a földön áll mellettem és ha a robbanás nem lenne elég két Fuma shuriken is elrepül az ellenfeleim felé azzal a céllal, hogy ki az útjába áll azt fel darabolja. Majd a kislányt újra a hátamra véve megint eldobok egy füst bombát. Kívül a füstöl elhagyom és meg próbálom ismét hátba kerülni az ellenfeleket. Most már taktikáznom kell, hogy ha túl akarom élni. Ha lehetőségem adódik rá akkor egy könnygáz bombát dobok az ellenfelekre ismét. Majd a romlót látású embereket meg ajándékozom újabb robbanó cetlis kunai törökek. szám szerint most hárommal.

**Unazaki Ashura** Pént. Jan. 20 2012, 20:53

//Bocs a késésért//

Bár nem tudta úgy földre teríteni ellenfelét, ahogy szerette volna, az eredmény nem volt a legutolsó, így Ashurának nem volt oka panaszkodni saját képességei miatt. Bevallja, nem számít túl nagy harcra egy olyan ninja részéről aki nem vette észre ahogy vörös kabátjában közelít az út közepén, egyszerűen szólva nehéz visszafognia azt hogy ne becsülje alá az ellenfelét. A rúgásból egy hátra szaltóval érkezett le a földre guggoló testhelyzetben, majd felállt, és a ninjára nézett. Hősünk még nem lőtte el csontropogtatási lehetőségét, még nem érezte szükségét annak, hogy ily módon hogy "kijelentse" hogy komolyan veszi a harcot. Személy szerint nem szerette az olyan nagyképű alakokat, mint ez a fickó itt előtte. Lehet hogy erre mondják hogy az ember a saját hibáit véli utálni amikor azt másokban meglátja...De persze ő teljesen máshogy nagyképű, ő úgy egoista hogy van is mire büszkének lennie. Ahogy látta a harc nem igazán a lány irányába hajtja a malmot, szóval jó lenne lerendezni ezt a fickót gyorsan. Nagyon nem szereti a harc elején ellőni az erős jutsuit, de a helyzet megköveteli...De ha már a lány valami érdekeset tudott neki mutatni, akkor neki is illik elő rukkolnia valamivel, amivel meggyőzheti saját harci képességeiről. És mi lenne ennél jobb erre a célra, mint a jég elem?
- Az errefelé élő ragadozók nevében remélem hogy jó az ízed, mert itt hagyok nekik egy jeges nyalókát a te képedben - mosolyodott el Ashura.
Egyik lábát kicsit hátrébb rakta, majd testét kicsit oldalas irányba fordította, így egy elrugaszkodáshoz készülő testtartást tartva fenn. Egy pár másodpercet így áll végig, majd hirtelen aktiválja a Shunshin no Jutsu-t. Nem akarja túlhasználni, csak arra a pár méteres távolságra kell ami közötte és másik ember között van, biztosra akar menni, hogy nem menekül el a támadás elől, mert ezzel a következő technikával tényleg csak egy pár húzása van egy nap. Bal kezét kinyújtja maga mellé, és chakrát kezd el áramoltatni a tenyere fölé. Nem akármilyen chakrát, a hyoton által szolgáltatott jégchakrát, ami egyre inkább kezd összeállni egy csillogó, sűrű, ködös, spirális és mindenek felett fagyos "mezőként" a keze fele. Ez nem más, mint a Hyoton: Kawasemi, azaz a "Félistenek Bosszúja". Lényege, hogyha ezt a fagyos mezőt hozzáérintjük az ellenfelünkhöz, akkor ő szépen egy nagy jégtömbbé alakul, teli találat esetén, egyéb rosszabb esetekben minimum a végtagok fagynak kristályossá.

Mivel már aktiválta a Shunshin no Jutsut, megpróbálva hogy az ellenfélnek reagálni se legyen ideje, "belerohan", csak egy méterrel az ütközés előtt szakítja meg a gyorsító technikát, s mozgás közben végig maga előtt tartja a karját, megpróbálva telibe trafálni az egoista ellenfelét, így mozgásképtelenné téve azt. Ha ez esetleg nem sikerül, vagy csak esetleg részlegesen, akkor megpróbálna minél előbb elővenni egy kunait, és ha még elég közel van a célpont, akkor megvagdosni párszor, súlyosabb sebeket próbálva ejteni, vagy ha távol van, akkor csak egy védekező állást felvenni.

Shikamaru(Inaktív) Kedd Jan. 31 2012, 21:41

Azuminak a fájdalom ködén át is sikerült észrevenni, hogy mintha valaki bekapcsolódott volna a harcba az ő oldalán, intézett is hozzá egy mondatot, többet azonban nem tudott vele foglalkozni, hiszen ellenfelei nagyon is a nyakán voltak.
Eddig teljesen más stílusban küzdött, amit ellenfelei már kezdtek kiismerni, így viszont a hirtelen váltás meglepte őket. Egyszer csak eltűnt egy füstfelhőben, majd két bandita azt vette észre, hogy 1-1 robbanócetlivel felszerelt kunai száguld feléjük. Esélyük sem volt reagálni, a robbanás a távolba taszította őket súlyos, vagy végzetes sebekkel. A helyzet szempontjából nem is számított: harcképtelenné váltak. Azumi azonban arra nem számított, hogy ellenfelei eléggé közel voltak, így őt is érte egy kicsit a robbanás szele, aminek köszönhetően egy pillanatra megtántorodott, ezzel értékes másodperceket veszítve. Ez ellenfeleinek elég is volt arra, hogy beérjék, és egyikük kardjával a féltérden támaszkodó lány felé suhintott. Azumi szerencséjére a stílus, amit megtanult, nagyban segítette a támadások elkerülésében, akár extrém módon is. Mikor féltérden volt, éppen megfeszítette a testét, hogy elrugaszkodjon, viszont ahogy érkezett a támadás, az elrugaszkodás helyett az izmaiban levő energiát és félrecsavarodással vezette le, ami egy akrobatikus mozdulattal hajszál híján elkerülte a halálosnak szánt vágást, sőt, a földbe csapódott kardra a következő pillanatban rá is taposott, így a bandita nem tudta azt megmozdítani. Korai volt azonban még örülni a sikereknek, ugyanis a támadás sikertelensége felett bosszankodó férfi egy dühös mozdulattal arcul könyökölte a lány. Az ütés nem volt túl erős, arra mégis elég volt, hogy Azumi megtántorodjon, és a maszkja kettétörve hulljon le a földre.
Szerencsére ez nem járt más komolyabb dologgal, így folytathatta a tervét, azaz egy újabb bombát vett elő, amit az iménti támadó elé vágott, majd távolabb szökkent és kivégezte egy robbanócetlis kunai-al tehetetlen ellenfelét. Most már sokkal jobban állt, azonban szinte teljesen a végkimerülés szélére jutott, ráadásul a fegyverei is nagyon fogytak. Már csak 2 kunai volt nála, de a bombák is jelentősen megfogyatkoztak. És még mindig ott volt valahol 3 ellenfél a füstben, akikről mostanra azt sem tudta, hogy hol vannak, mivel az ütéstől elvesztette egy pillanatra az irányérzékét, és össze volt egy kicsit zavarodva. Ki kell találnia valamit, ha nem akarja, hogy az általa létrehozott füstből előbukkanva lepjék meg.

Ashu eközben igencsak belelendült. A mellette folyó harc állása miatt úgy döntött gyorsan lerendezi nagyképű ellenfelét, akinek sejtelme sem volt mi vár rá. Azt hitte, hogy csak a meglepetésből fakadott a sikeres támadás, nem pedig az erőkülönbségből, így hát magabiztosan és mosolyogva állt ott, várva az elveszett ninja támadását. Annál nagyobb volt a döbbenete, amikor két pislantása között, hirtelen azt vette észre, hogy ellenfele kb 2 méterre van tőle és iszonyatos sebességgel száguld felé, miközben kinyújtott kezében valami nagy dolog van. Első pillantásra rasenganra tippelt, azzal már volt szerencséje találkozni, de akármi is volt, az biztos, hogy nem lett volna szabad, hogy eltalálja vele. Kb idáig jutottak a gondolatai, és Ashu máris odaért. Csak annyi ideje volt, hogy maga elé kapja a két kezét, amibe így belecsapódott a technika, azonnal jéggé fagyasztva őket, majd a lendülettel érkező Unazaki miatt, szilánkokra is tört mind a két végtag.
A férfi először sokkot kapott, ahogyan a sebe is, nem hitte el, hogy elvesztette mind a két karját, majd 3-4 másodperc némaság után hirtelen beindultak az idegvégződések, és a hirtelen fájdalomterheléstől az agya felmondta a szolgálatot - elájult. Ez egy rövid harc volt, de így járnak azok, akik lebecsülik az Unazaki klán vezetőjét.

**Azumi Yuurei** Szomb. Feb. 11 2012, 22:19

Gondolkozz...gondolkozz fogytán vannak a fegyverek. Két kunai és két robbanó cetli viszont még van két Fumma shurikenem. Viszont mit sem ér ha az ellenfeleim nem látom. Legjobb lesz a füstből kimenni, hogy ne tudjanak meglepni. Így is cselekedtem hát viszont, hogy tovább bírjam meg szüntettem a vérvonal képesség hatásait. Chakrát kelet spórolnom és kivárni az események végét. Mindenesetre a füst szélénél hagytam egy sima bunshint. A bunshin próbál mozogni néha a kezét vagy a lábát mozdítja a földön fekve mint aki menekülne. Világ legkönnyebb célpontja csak lekel rá sújtani. Viszont amikor a támadó vagy támadok lesújtanak rá a bunshin elpukkad és az alatta rejlő robbanó cetli felrobban. Kis szerencsével mind a három megmaradt ellenfelet elintézheti. Egy ellenfelet legalább elkel, hogy kapjak ezzel a módszeral, lévén sima emberekről van szó mindenféle ninja képzettség nélkül. Független attól, hogy hány ellenféllel bánok el próbálok egy fa rejtekében szusza ni pár másod percet, hogy egy kis erőt merítsek. Majd a meg maradt két vagy egy ellenfélre rontok a démoni penge tánc stílust használva csak immár két ninjatoval és nem négyel. Maradék chakrám izmaimba irányítom, hogy sebességem és erőm felfokozzam a biztos győzelem érdekében.

**Unazaki Ashura** Szomb. Feb. 18 2012, 23:22

S ím száll a fagyos halál a levegőben, pontosan az ismeretlen, de máris irritálónak titulált, hamarosan halott ninja felé, kinek balsorsa, hogy halála ellen már semmit sem tehet. Ashura nem tudta, hogy mi mehetett végbe pontosan az áldozata agyában a találat előtt, de valószínűleg a félelemtől kezdve a boldogtalan tudatlanságon keresztül a halálba belenyugvásig bármi lehetett, de sokat Ashu sem tudott ezen gondolkodni, hiszen gyakorlatilag egy másodperc töredéke alatt már bele is fagyasztotta a ninját egy jégkoporsóba erejével, és nem mellesleg "véletlenül" letörte az ellenfele karjait a helyükről a nagy hűhóban. Megállt az ájuló személy fölött, és elővett jobb kezével egy kunait, sóhajtva.
- Aucs - mondta kis undorral a hangjában, ahogy bal kezéről leporolta a jégszilánkokat köpenye segítségével.
Mivel amúgy is rendes kedvében volt, akkor már egy kegyelemdöfést leoszt a csávónak, hiszen nem akarná hogy még tovább szenvedjen szerencsétlen flótás...ugye? A kunait erősen megszorítva egy erős szúrást indít a férfi fejébe, ami valószínűleg az illető elkerülhetetlen halálához vezet. Amint ez megvolt, letörli a kunait áldozata ruháján, majd felegyenesedik, és körülnéz. Nos úgy tűnik hogy a nő több mint hatékonyan tud elbánni a túlerővel, ez több mint szerencsés helyzet volt. Ashu mellett éppen elsüvített két hulla a levegőben, illetve a köpenyét is felkapta egy kicsit a szél, úgy tűnik valaki robbantgat. Hmm...még mindig a rendes kedvében van, szóval miért ne segíthetne még többet a veszélyben levő "hajadonnak"? Elvégre nem tudja, hogy az illetőnek meddig bírja a chakra készlete, ami akár elég hamar elpazarlásra kerülhet, miközben Ashura a legkisebb chakrabefektetéssel tud nagyszabású jutsukat használni, hála a mesteri chakrakontrolljának. Hősünk leguggol, felkészítve izomzatát egy ugrásra, majd elrugaszkodik a talajtól, pár méterre a füst fölött száll a levegőben. Célja, hogy így néz utána annak, hogy még ki él s ki holt a "csatatéren", majd megpróbálja megkülönböztetni a nőt a férfiaktól, elvégre ilyen távolságban már csak a ruháik alapján tudja a különbséget megmondani. Ha nem lát még senkit, akkor csak simán folytatja a zuhanást a levegőben, de semmiképpen sem a füstben érkezne le, hanem attól egy pár méterre, elvégre az ilyen közegekben nem szabad bízni. Ha meglát egy ellenséges személyt, és úgy ítéli, hogy muszáj beavatkoznia, akkor kicsit felgyorsítja a zuhanásának sebességét egy pozitúra váltással, és megpróbál a személyen landolni, majd a kezében tartott kunaial véget vetni az illető életének. Azonban a füst közepébe semmiképp sem akar landolni, annyira nem rendes hogy a saját biztonságát kockáztassa egy idegenért.

Shikamaru(Inaktív) Kedd Márc. 06 2012, 05:35

A csata a végéhez közeledett, mindkét fél kimerült, az egyedüli friss ember Ashu volt a környéken, akinek meg sem kottyant a banditák vezérének likvidálása. Viszont Azumi szinte teljesen nullán volt, ami a chakrat illeti, ellenfelei pedig nagyon megfogyatkoztak. Ráadásul nem tudták, hogy vezérük meghalt, hiszen mindent belepett a füst, így továbbra is rendíthetetlenül harcoltak, ahogyan azt egykori vezérük megkövetelte tőlük. Tudták, hogy ha nem teljesítenek úgy, ahogy kellene, akkor is meghalnak, és akkor már inkább este el harcban, mint a saját vezetőjük keze által. Így hát mindent megtettek a győzelem reményében, és eltökélt szándékuk volt, hogy megölik a lányt. Ebben kicsit akadályozta őket a füst, az azonban már kezdett oszlani, ráadásul a lány klónja is előbukkant, amire rárontva ismét időt veszítettek.
Igen, ők időt, Azumi meg eszméletet. Már a bunshin létrehozása is sok volt neki, de még arra is pazarolt chakrát, hogy berobbantsa a robbanó jegyzetet, ami letépte a legközelebbi banditának a karját, aki ennek következtében üvöltve terült el, és sorsa a rövid időn belüli elvérzés volt.
Azonban a lány sem került túl rózsás helyzetbe, ugyanis lassan teljesen eloszlott a füst, így a megmaradt két bandita észrevette, hogy a földön fekszik, ahova a cetli berobbantása után zuhant, és azonnal felé kezdtek el rohanni, valószínűleg nem kímélték volna meg az életét. Azonban arra nem került sor, hogy minderről megbizonyosodjunk, mivel Ashu eközben már a levegőben tartózkodott, és onnan nézte végig az utolsó mozdulatokat, és amikor látta, hogy a segítségére szükség van, mint egy sólyom csapott le az égből, egyenesen a két rohanó bandita fejére, akik a lendülettől szinte a földbe lettek passzírozva, nem is volt szükség a kunai-ra.
Azumi megmenekült a kivégzéstől, de a haláltól még nem. Chakráját teljesen kimerítette, alig volt elég ahhoz, hogy szervei működését ellássák, kritikus volt az állapota. Egyedül nem biztos, hogy túléli a mai napot.

//Elnézést kérek a késésért! A következő kört Ashu kezdje.//

**Unazaki Ashura** Kedd Május 01 2012, 14:22

//Mélységes elnézést kérek Shikamarutól és Azumitól is, megemberelem magam//

Bizony van egy kis kielégítő de egyben mégis undorító érzés az emberben, ahogy összelapul a lábai alatt két ember, recsegő csontok érzése és hangja, egy gyilkoláshoz kevésbé hozzászokott egyén lehet hogy egy kicsit leblokkolna miatta. De nem így Ashura, aki elmosolyodva leugrott a két, magasságából igen csak jó pár centit elvesztett testről. Azonban a mosoly gyorsan "lefagyott" arcáról, elvégre elkövetkezett az, amit leginkább nem szeretett volna hogy elkövetkezzen. A nő eszméletlenül feküdt a földön, valószínűleg végkimerülés a chakrahasználattól. Nos Ashura azért félt ettől a pillanattól, mert nem hitte, hogy még mint nagy hírű gyilkosnak neki kell ápolnia valakit, így elég furcsán állt a dologhoz. Sóhajtott egyet, majd felkapta a lányt, és óvatosan rárakta a közelben levő szekérre, amint kicsit letisztította a rakteret, szabad helyet teremtve a lánynak. Megpróbálta alaphelyzetbe helyezni a nőt, végtagokat egymás mellé, fejet egyenesen, de igazából nem sokat törődött ezzel, kicsit kezdett veszteni a hidegvéréből. A fejében valami ilyesmi játszódott le.
*MÉGIS MI A FRANCOT KELL CSINÁLNI EGY NINJÁVAL AKINEK ELFOGYOTT A CHAKRÁJA?!? NINCS NÁLAM SEMMI PIRULA, NEM TUDOK SEMMI MEDIKUS TECHNIKÁT*
Eközben persze a normális, hideg arcát tartotta fenn kívül, azért csak nem szabad engedni, hogy bárki idegesen lássa. Egy kicsit lehiggadt önmagában, majd egy pár pillanatot gondolkodott, amíg előötlött valami használhatót. Összetette két kezét, kifújt egy kis levegőt, majd elkezdte az összetett kezeibe összpontosítani a chakráját. Miközben ezt csinálta, lassan a lány hasára helyezte a kezeit, kitárva őket mancsait - elődlegesen ha bármi takarja a nő hasát, akkor azt eltépi vagy valami, persze semmi perverze nem kell gondolni -, majd óvatosan elkezdi a chakrát átvezetni az elkábult személybe. Úgy próbálja csinálni, hogy lehetőleg a legkevesebb Hyoton chakra jusson át, hogy ne zavarjon be a chakrahálozatába, és hogy a nő feltudja venni az övét. Nem tudja, hogy mennyit használ, de arra muszáj, hogy elég legyen, hogy felserkentse a chakra regenerálódását az ismeretlennek.

Az orvos keresése szóba se jöhetett, nem voltak olyan súlyos sérülései, szóval azok nem okozhattak nagy gondot, medikus ninják meg valószínűleg nem igen vannak a Gőz országában, és ha vannak is, vajon segítenének-e valakinek akit Unazaki Ashura hordoz? Valószínűleg nem. Azok alapján viszont amit Ashura látott...Nagyon érdekes kis képességei vannak ennek a nőszemélynek, és ahogy végignéz rajta, nem lát semmi arra utaló jelet, hogy bármilyen faluhoz vagy nemzethez tartozna. Ha tényleg elveszett ninja, ahogy Ashura gondolja, akkor fiatalsága és tapasztalatlansága alapján tökéletes lenne arra...hogy a tanítványa legyen. Ilyen különleges adottságokat nem szabad veszni hagyni, bolond volt az a falu ami elengedte őt. Na persze, mind a Víz és mind a Hang országa bolond volt, hogy Ashurát hagyták elmenni, meg is isszák még a levét...

Most már Ashura csak valami jelre vár, ami azt jelezné, hogy a lány helyzete stabilizálódott. De azért folytatja a chakra "átadását", csak hogy biztosra menjen. Nem hitte hogy még egyszer az életében ápolót játszik, na de ha már ezt is elkezdte, ebben is jónak kell lennie.

**Azumi Yuurei** Szer. Május 02 2012, 11:15

Hol vagyok? Mi ez az érzés?
Fogalmazódót meg bennem az első két kérdés. Egy helyen álltam az én kicsi belső világomban, de most valahogy más volt mint amit meg szoktam. Mindig amikor meditáltam egy helyre képzeltem magam amit én magam találtam ki. A hely nyugalma és harmóniája segített az őszpontosításban mindig. A tábor tűz teljesen meg változott a tisztáson ahol finom illatot sodort a szél mindig. Most nem tűz is ég benne hideg jeges lángok és a vörös meleget adó lángok egymással keverednek. Közelebb lépek és meg érintem, nem tudom mire vélni a jelenséget.
Bele teszem a kezem de nem éget, hirtelen melegség önt el. Érzem ahogy szét árad a bensőmben ez az érzés.

Majd újra a valóságban találom magam. Mellkasom lassan lágyan emelkedik és süllyed, hogy a levegőt veszem. Egy kéz érintését érzem a hasamon. Idegen, de még is olyan ismerős érzés. Hirtelen mozdítom kezem és meg fogom az idegen karját. Majd szemeim is kinyílnak miből épp eltűnik a kis titkom jele. Majd rá eszmélek, hogy talán neki köszönhetem az életem. Elengedem a kezét és csak nézek ellőre a semmibe.

- Yuzu! Gyere most már nincsen semmi baj!

Sai Hétf. Május 07 2012, 01:25

//Játékos kérésére lezáró post//

A harc nehéz volt, a végét követő megnyugvás kritikus pillanatot is rejtett magában, de végül mégis csak győz a happy end, legalább is látszólag.
Azumi, bár taccsra vágta magát, lassan, de túl van az életveszélyen, hála a felbukkanó Unazakinak. Ugyan még legalább egy nap, mire nagyjából észhez tér, s újabb napok szükségesek hozzá, hogy ismét visszanyerhesse régi formáját, de élt, amely mindennél fontosabb, s talán elkezdődhet a két fiatal életében valami, ami kilépteti őket egymás számára a szürke tömegből, s amelynek során eljutnak legalább az ismeretség legalapvetőbb szintjeiig.

Kalandnak vége
//Nem tudom, mennyit, meg hogy játszottatok, így a jutalmazás kissé macerás, és bocsi, ha nem tűnik korrektnek, de így vaktában: +5 chakra Ashurának, és +10 Azuminak//

**Azumi Yuurei** Hétf. Május 07 2012, 10:42

Yuzu is elő merészkedik és félve sétál a szekérhez.
- Oni chan ( Testvér akar lenni ). Semmi baj sincs ugye?
Lány szemeiben látszik az aggódás és a félelem, hogy elveszti a nővérét, aki most ott fekszik legyengülve a szekéren. Miközben egy férfi taperolja a hasát.
- Nyugalom...most már nem lesz semmi baj.
Épp felülnék amikor Yuzu nyakamba borul és vissza dönt a deszkákra. Magamhoz ölelem és simogatom a fejét, hogy meg nyugodjon.

- Azt hiszem, hogy tartozok neked amiért segítettél. A nevem Azumi Yuurei a Yuurei klán egyetlen élő tagja, jelenleg. Amit láttál az elődeim öröksége.

**Unazaki Ashura** Kedd Május 08 2012, 12:48

Ashura teljesen megfeledkezett arról, hogy látott egy kislányt is a nővel, így egy kicsit meglepődött amikor meghallotta a gyermek hangját, és ahogy lenővérezi az éppen ápolt személyt. Most, hogy végre jó pár óra után eszméletéhez tért a megmentett, Ashura egy sóhajjal felült a szekér szélére, és egy sóhajtással megmozgatta végtagjait és nyakát. Majd ránézett a két testvérre, ahogy az idősebb vigasztalja a kisebbet, és ahogy kisebb megöleli a nagyobbat. Nem tudja, hogy miért, de Kibusha jutott róla eszébe. Pedig az ő kettejük testvéri kapcsolata nem éppen hasonlítható ehhez, főleg azért, mert ritkán élvezhetik egymás jelenlétét. Aztán a nő megszólította, és ezzel kimenekítve Ashurát a saját gondolatai csapdájából. Szóval ő is egy klán tagja lenne...azzal a különbséggel, hogy ő az egyetlen tag. Nos, Ashura is így hitte a sajátjáról a 17. évéig, aztán találkozott Kibushával.
- Ugyan, semmiség volt, amúgy is utálom az ilyen stílusú banditákat - mondta Ashura egy kis mosollyal az arcán.
Egy kicsit örült annak, hogy nem kell kerülgetnie majd a forró kását, és a nő önszántából elmondta, hogy mi is volt az különös dolog amit előbb demonstrált.
- Á, értem. Nagyon érdekes képesség, be kell valljam, hogy még sosem láttam hasonlót - mondta semmitmondó hanglejtéssel, mégis érdeklődést mutatva.
- Részvétem a klánodért...- mondta Ashura egy kicsit szomorkásabb arccal, elgondolkozva a klánok mai helyzetéről - Én is tagja vagyok egynek, úgymond.
Ashura a szekér eleje felé nézett. Meglepetésére, a lovak nem tudtak megszökni a szekértől, és a harc vége óta lenyugottak, illetve látszólag semmi bajuk nem volt. Mivel nem volt ajánlatos egy rajtaütés helyszínén maradni, gyorsan lepattant a szekér hátuljáról, és mellette elgondolkozott egy kicsit, a szekér előtt szétterülő farönk ügyével kapcsolatban.
- A nevem Ashura. Az Unazakikhoz tartozom - majd leguggolt a földre.
Guggoló helyzetben elkezdte az állatidézés gyors kis rituáléját, majd egy mély levegővétel után elmondta a kulcsszavakat:
- Kuchiyose no Jutsu!
Amint ezt kimondta, egy nagyobb pukkanás után, ami egy fehér füstfelhővel járt, egy hatalmas, a normálisnál háromszor nagyobb aligátor jelent meg mellette. A hatalmas állat beleszagolt a levegőbe, majd kicsit mérgesen megidézőjére nézett.
- Ashura, remélem nem gondoltad komolyan, hogy csak a harc után idézel meg engem, és utána liliputi munkára fogsz! - mondta rettentően mély hangján a krokodil.
- Neked is üdv, Futaba, rég nem láttalak! - mondta egy kisebb nevetéssel mondandója végén Ashura - Bocs, el is felejtettem mióta nem harcoltunk együtt egy jót, na de majd legközelebb! Most arra kérnélek, hogy told el ezt a farönköt - majd kicsit megpaskolva az aligátor hátát - ...légy szíves.
Futaba egy nagy morgással megingatta fejét, majd nekiveselkedett a fának. Fittségének köszönhetően körülbelül 2 másodpercbe telt amíg eltisztította az útból az akadályt, majd idézője felé fordult.
- Meg se lássalak, ha nem harcba hívsz legközelebb! - mondta morcosan, fogait csattogtatva.
- Haha, rendben, és köszönöm! - mondta Ashura, majd egy kicsit meghajolt a szörnyeteg előtt, mire az eltűnt olyan gyorsan, ahogy jött.
Ashura erre felugrott szekér elejére, és megfogta a gyeplőt. Egy kicsit nyugtatnia kellett a lovakat, akik megijedtek a nagy ragadozó láttán, de miután az az előbb eltűnt, nem volt nehéz dolga.
- Gyiáá! - mondta, ahogy meglendítette a gyeplőt, s a két ló mozgásnak eredt, tovább az úton.
- Nem éppen túl biztonságos itt maradni, úgyhogy kicsit tovább állunk, persze csak ha nem zavar, hogy szerény személyem ül a lovaknál - mondta hátrafelé az utasainak, elvégre ha van fogalma az idősebbnek arról, hogy kicsoda is ő, lehet, hogy nem érzi már magát akkora biztonságban.
Persze nem mintha sokat tehetne, hiszen most eléggé kivan szegény, és még jó pár nap amíg teljesen rendbe jön.
- Addig el mondhatnád, hogy miért voltatok úton, Azumi.

**Azumi Yuurei** Kedd Május 08 2012, 13:11

- Pont ezért mészárolták le a klánom. Amiért ilyenek vagyunk.
Sejtettem, hogy ki lehet. Jelenleg nem igazán érdekel a múltja. Tartoztam neki, hisz segített rajtunk a kis csetepatéban. Egy pillanatra eszméletem vesztettem újra. Még túl közeli volt a harc okozta kimerültség. Még el kell, hogy teljen pár nap amire össze szedem magam.
Rövid eszmélet nélküli idő alatt történ az idézés minek én csak a végére ébredtem fel. Hallottam a mély hangot ami elégé morcos volt.
Meg érintem a tekercset amit eddig rejtegetem a holmim közt miután meg tudtam mozdulni és Yuzu szorítása is enyhült. Meg könnyebbültem, hisz még meg van.
- Köszönöm a rész véted...... ne szomorkodj ez sok ével ezelőtt volt. Még az elözö ninja háború alatt a fagy országában.
Közben elindul a szekér és mi is egy rejtélyes pont felé valahova a nagy világba. Igen meg értem, hogy mielőbb elkel menni innen. Végén még újabb vérebek érkeznek akik miránk áhítoznak.
- Jó ideje már, hogy magamra vettem a fehér démon nevét és elindultam egy faluba amit elveszet ninják romboltak le.
Miközben beszélek felülök és odébb helyezkedek majd lefektetem Yuzut és betakarom aki szintén kimerült az izgalmaktól.
- Akkor egy ember fejéért indultam el aki részben felelős volt az ártatlanok haláláért. Sok élet romba döntésé ért. Egyszerű elkaptam és elvittem egy helyre ahol meg kapta a méltó büntetését. A jutalom miatt és, hogy meg védjem Yuzut azóta is úton vagyunk.
Nagyot sóhajtok majd tágra nyílnak a szemeim Unazaki nevet újra felidézem magamban.
- Ashura.....Unazaki.... Unazaki? UNAZAKI!
Ugrik be hirtelen mint egy villám csapás.
- Ismerős a neved és már tudom is honnan. Találkoztam egy növel akinek szintén Unazaki neve volt. Valami hangszerel rohangált...

**Unazaki Ashura** Szomb. Jún. 02 2012, 22:51

A szekér békésen hagyta ott a helyszínt, hullák mellett döcögött tovább az úton, mintha igazán semmi említésre méltó sem történt volna az utóbbi pár percben. Nem hiába, elvégre olyan fogta a gyeplőt akit nem igazán viselnek meg manapság a hasonló helyzetek. Ashura, természetesen. Hősünk megropogtatta kicsit nyakát, rossz szokás, tudja, de jól esik neki egy harc után. Kicsit visszaillesztgeti a nyakcsigolyáit ujjaival a ropogtatás után, majd egy kis fejrázás után végre teljesen tudott figyelni arra, amit Yuurei mondott. Figyelmesen végighallgatta, közben néha bólintott amikor úgy érezte, bár közben végig előre nézett.
- Az ártatlanokat gyilkolók nem is érdemelnek más sorsot, biztosan élvezhetted a kivégzését - Ashura hátrafordult, egy apró mosolyt viselve arcán - legalábbis csak így tudom elképzelni a "méltó büntetést" egy ilyen embernek - majd visszafordult előre.
Valóban, bár a legtöbb ember valószínűleg nem tudná elképzelni Ashuráról, ő nagyon is a civilek gyilkolása ellen van, és ritkán tűri meg maga mellett azokat akik notórius mészáros hírében állnak. Ashura elkezdett szimpatizálni a lánnyal, ha képes volt elfogni egy ilyen embert, és ilyen különleges családi képességekkel rendelkezik, hülyeség lenne nem a maga oldalára állítani.
Valamiért nem lepődött meg azon, amilyen fogadtatást kapott a neve megemlítése, azonban az oka a fogadtatásnak már sokkal jobban. Másoknak leginkább az rémlene az Unazaki név hallatán, hogy valami "tömeggyilkos elveszett ninja". Azonban a lány egy teljesen más, Ashura számára fontos dologgal kapcsolatban emlékszik klánja nevére.
- Ó...valóban? - Ashura a szekér irányát másfelé fordította - Merrefelé találkoztál vele? - kérdezte, szemét peckesen felhúzva, hátrafordult ismét.
Pontosan tudta, hogy hogy kiről volt szó. Hiszen annak a bizonyos személynek a felkutatása volt az elsődleges célja, amikor útnak indult az egyik informátorától. Ashura fejében már forrt is egy terv, amiben remélte, hogy a nő segíteni fogja.

**Azumi Yuurei** Szomb. Jún. 02 2012, 23:14

- Nem vártam meg a kivégzést Yuzu miatt. Nem is igazán érdekel, hogy mi lett vele, de az biztos sorsa és büntetése nem lehetett túl kellemes.
Leültem a szekéren pontosan Ashura mögé. Először nem szóltam egy szót sem, csak egy könyvet vettem elő. Amit fellapoztam majd meg szólaltam.
- A hó országában találkoztam vele egy nagy fenyvesben. Eset a hó és hideg volt a tábor tüzem fénye csalta oda. Mind két megfáradt utazó jól elbeszélgetünk, kicsit meg ismerkedtünk.
Azt mondta erőöl majd meg ismerem legközelebb.

"Személyiséget váltok
Amit ma este viselhetek
Balhézni akarok
Kezdeni akarok harcolni"

Felolvastam a pár sort majd becsuktam a könyvet és el tettem.
- Nem lett volna szükség a dalra. Az emlékezetem elég jó és szokásom, hogy bizonyos dolgokat leírok.
Majd elhalkulok és nem szolok egy szót sem szemeim csukva. Nem alszom hisz lábaim magam alá húzva ülök. Meditálok, hogy vissza nyerjem régi erőm és lelkem meg nyugodjon. A meditáció közben ki elemzem a harcot újra és újra, mit és hogyan lehetett volna jobban csinálni.
- Kérlek most ne zavarj amíg újra meg nem szólalok. Muszáj, hogy vissza térjen az erőm. Mire Yuzu felébred addigra befejezem ezt én is.
Nem is szolok többet csak vissza merülök a meditatív állapotba. Érzem ahogy lassan mint egy csiga de az erő a chakra újra elkezd halmozódni sejtjeimben.

**Azumi Yuurei** Szomb. Jún. 30 2012, 21:11

* Bocsánat, hogy csak így off írok. Társ inaktivitása miatt a kalandot fagyasztom és kilépek belőle, hogy más vizek felé evezhessek.*

**Umi Michishio** Szer. Okt. 10 2012, 00:57

~Még hogy nem támad pfff …~ dühöngött magában, de igazából érthető volt a verése kezű tette. Ez egy teszt, amely nem tarthat a végtelenségig, ezt Michishio is kezdi megérteni. A helyzet kilátástalan volt a köd már már hasztalan, de nem akart semmi meggondolatlanságot tenni, egyenlőre nem hisz kevés még az a kettő lehetőség. Gondolkodása hisztizés, és az önmarcangolás furcsa elegyéve csapott át. Kénytelen volt megnyugtatni magát, mielőtt tovább folytatta volna. Egy tervszerű dologra volt szüksége, amely nem volt egyszerű, hogyan győzzük le a legyőzhetetlent ? A kérdés adott volt, ám a feladat egyszerűbb, és ki is tervelt valamit. Feloldotta a ködöt, hogy meg tudja, hol az ellenfele. Ha nem rejtőzött el a kapitány túlságosan akkor Michishio fog, és használni fogja a kettő farönkjét (csak a simákat). A Kawarimi no jutsu segítségével lesz kettő extra dobása, hogy felmérje az ellenfele esetleges bármilyen gyenge pontját. Ha ez sikerül neki, akkor egy „áll” kamikáze támadással megpróbálja a nála lévő drótot a kapitányra akasztani valahogy nemi esxtra figyelem elterelés kép használni fog 2 bunshint, és észre vétlenül, ha ez meg van akkor a drót segítségével képes lesz használni a Kirigakure no Jutsu és a Muon Satsujin Jutsu kombóját, mivel a drót segítségével talán megtudja majd találni a ködben ellenfelét. A terve kockázatos volt, és ki forratlan, de hírtelen számára csak ennyi jutott, annyi biztos volt, hogy nem lesz egyszerű menet, és ha elbukik valószínűleg Kitaro is szétrúgja a se…

Ha nincsen semmi féle gyenge pontja, vagy legalábbis nem érzi úgy, hogy az esetleges gyenge pontot nem tudja kihasználni, akkor megpróbál fedezékben maradni, és majd kitervelni később egy másik tervet.

// Ismét bocsi a késért, volt némi idő csak arra nem, hogy jobb poszton filózak (és még így se lett a legjobb )... próbálom jobban menedzselni az időmet, és remélhetőleg nem lesz hasonló eset többet ... (na jó talán vizsgaidősuck-ban) //

Orochimaru (Inaktív) Csüt. Okt. 11 2012, 18:56

Támadásod egyszerű, de mégis átgondolt. Figyelemelterelésből két klónnal neki rohansz, majd miközben ő azokra figyel, te összekapcsolod magaddal egy drót segítségével, és az eleje sikerült is, és a ruhájába is beleakasztottad a huzalt, de ekkor a homlokodon egy pöckölést éreztél, amit a fickó bal keze adott le, és visszarepültél a kiindulási pontodra.
- Azért ennél többet várok. - mondta nevetve, és a bal kezével kisimította a haját, de úgy tűnik nem vette észre a drótot, amit te megtetézel egy Kirigakure no Jutsu-val, és már támadsz is rá. Mikor a test mögé érsz, máris indítod azt a bizonyos ütést, de amikor tarkón találtad a férfit, az vízzé vált, és mögötted hallottad a lesújtó hangot.
- És ezzel vége! - ért volna hozzá ő is a hátadhoz bal kézzel, de te használtad a Kawarimi no Jutsut, és csak egy farönköt tudott megérinteni ellenfeled. Kiindulási pont ugyan az, drót nincs, és már csak egy rönköd van, ahogyan csak egy életed is. Most mi tévő leszel? Ekkor látod, hogy a bal kezét előre helyezte, és mutatta, hogy "gyere".

**Taidana Kaito** Csüt. Okt. 11 2012, 20:33

[Találkozások (Fukurobu), Shikaku]

A főnix dala

I. Ének: A bukás

II. Ének: Varjak üvöltése

III. Ének: Én és a szerzetes

I. Fejezett: Visszaemlékezés
II. Fejezett: 1. jelenet: Egy évvel később

III. Ének: Én és a szerzetes

I. Fejezett:Visszaemlékezés

Valahol a Tűz Országában járhatunk, kitudja hol. A helyzet komikus, vagy komor döntse el mindenki magának. A hely egy fogadó volt, amely már inkább csak kocsmaként működik. Valaha igen csak takaros egyszerű hely volt, de mára már az idő vasfoga, és a vendégek „kedvessége” meglátszik a berendezésen, és a helységen is. A pulton kívül talán már minden ragadt a mocsoktól, de az oda járókat ez nem zavarta. A földszint nem volt túl nagy öt darab hosszabb asztal volt felállítva keresztbe, hozzájuk természetesen padok rakva, kivéve a fal mellet ugyan is ott a falécet magához a falhoz erősítették. Mindegyik asztal egy ablak felé nézet, a másik végük pedig a pult felé. A pult és a apadok között nem lehetett több mint másfél méter, a pultnál volt egy csapó ajtó amely egy kisebb pincébe vezetett, ha „erősítésre” van szükség akkor a csapos le tudjon menni. A pult egyik végében pedig egy lépcső volt, amely a háló szobákhoz vezetett. A falak téglával voltak kirakva, és az időszaknak köszönhetően párás volt a levegő, a pára a téglán kicsapódott néhol. Az öreg helységnek olyan dohos szaga volt, amelytől egy belépő vendég inkább érezte magát egy pincében, mint sem egy földszinti helységben. A forgalom már rég nem volt az igazi, és a háló szobákat már rég nem adtak ki, az öt pad is felesleges volt, ugyan is csak kettőnél ültek. A középső padnál három nagydarab kopasz ült, akik hangosan üvöltöztek, és jó kedvűen iszogattak, annak ellenére, hogy már igencsak részegek voltak nem kötekedtek másokkal, inkább csak a mocskos vicceikkel voltak elfoglalva, és természetese italaikkal, az asztal végén pár zsíros hústál volt található. Az bejárati ajtótól található legtávolabbi padon négy középkorú férfi ült valószínűleg helyiek, akik kicsit véknyak voltak, de kezeiken látszott, hogy fizikai munkát végeznek, egyiknek igen csak sápad arca volt, talán ő volt a legidősebb. Ruhájuk is kicsit piszkosak voltak, ellentétben a kopaszokkal, akinek a kimonójuk zsír új volt. A négy férfinak olya annyira ráncos, és gondterhelt volt az arcuk, hogy akár hatvannak is kinéztek, ők nem voltak jó kedvűek, és vidámak, inkább csak keseredtek, és szomorúak, ők szakét ittak csendben, a jelenethez nem illetek, ők már fél lábbal a temetőben voltak, csak még nem tudták. Ellentétben egy öregemberrel, aki talán már a nyolcvanat is taposhatta, fogai már csak alig voltak, ő jó kedvűen itta a szakéját közben érhetetlen módon a kocsmáros nőnek csapta a szellet. Miért volt érhetettlen ? nem azért mert a fickó öreg volt, hanem azért mert a kocsmáros volt undorító. Termete akkora volt, hogy nem igazán elképzelhető, hogy képes kimászni a pult mögül, tipikusan az a fajta, akit könnyebb átugrani, mint megkerülni, arca férfiasabb volt, mint bárkié ott helyben. Pillantásától, még egy Bijou is összepisálná magát, aztán a nő kissé átsütve megenné. Annyi szent volt, hogy vele nem kötekedet senki, talán a kopaszok is azért voltak nyugodtan a helyükön, am valami furcsamód a papónak tetszet, és a nő is elgyengül kicsit. Az utolsó vendég egy fiatal húsz év körüli fiú csupa feketében, aki a pultnál várt valamiben, közben vedelt mindent, ami a kezébe kerül, és nem mellesleg bőszen pöfékelt, miközben karózta a tököt. Kint hideg volt, és a hold is szégyenlősen csak egyik felét mutatta, amelynek köszönhetően a csillagok még fényesebbek voltak. Hideg volt kint a nappali közepes hőmérséklethez képest kint igencsak hideg volt. A fogadó egy kis földút mellet volt található, a semmi közepén, ahol senki nem járt, várjunk csak utóbbi képet egy férfi törte meg. Talán egy szerzetes lehetett, nem tudni, de szerzetesekéhez hasonló ruhát hordott, talán pont olyat. A férfi kicsit megörült a fogadó fényének, és betérni készült, egy jó meleg italra, egy hosszú út után. Az ajtó nehezen nyílt, és igencsak hangosan, ám ez nem zavart senkit, csak a kocsmáros néz megszokott szúrós tekintettével. Az ismeretlen férfi megindul a pult felé, és a furcsa fekete ruhás fickó mellé ül le. „Mit kér” kérdezi a nő roppant mélyhangján. A szerzetesforma késsé udvarias mosollyal a következőt válaszolja: „Egy jó forró csésze teát”. „Minnyá” hangzik el a válasz, arrébb áll egy vas forralóba vizet önt majd felteszi egy sütő testre, amely mellet egy jó adag csirke pecsenye sült. A pecsenye már elkészült rendkívül zsíros volt, és még annál is szaftosabb, rengeteg fűszerrel megrakva, hozzá vágva pár gyöngyhagyma, és egy kis sárgarépa. Az égsz kissé érdekes volt és az idegen férfi sem értette kinek lehet ilyen ízlése, mert, hogy még a kocsmáros nő is fintorgott. A serpenyőből egy nagyobb agyak tányérra teszi át a csirkét és egy kiló kenyér kíséretében, a fekete ruhás férfi elé rakja, aki leveszi csuklyáját, majd arca elől a sálját. Ekkor tűnik fel mindenkinek, a pult körül, hogy ki is rendelt, a fiúnak csillogtak a szemei, és ahogy a fejét fedő ruhadarabok levette, egy fejpánt is meg csillant, amelyet a mellette ülő sötét bőrű férfi megfigyelt, és láthatóan elgondolkodott. „Ké még valamit” –Igen sót, és még egy üveg szakét kérnék szépen mondta szelíd a gyermeki szemekhez illő gyermeteg hanggal. Amint elé került a só majd nem az egészet rá szórta az ételére, majd vedleni és lakomázni kezdet hatalmas hévvel, a látvány vicces volt, és még a szerzetes is elmosolyodott. Amint befejezte Kaito a lakomáját egy jó cigarettát bányászott elő, és már meg gyújtani készült, amikkor hirtelen meg ált, és meg fordult. –Elnézést uram nem zavarja ha rá gyújtok kérdezte meg udvariasan a mellette ülő személytől. „Nem nem zavar” válaszolt ő is udvariasan. –Egyébként Kaito a nevem örvendek mutatkozott be „Az én nevem Kanmiru úgyszintén örvendek”. Érdekes találkozás volt ez, de hát ilyen Kaito, ha józan nem igazán szeret, vagy tud társalogni, és vagy társalgást kezdeményezni, de amikkor részeg, nos, akkor kezdeményezni tud, de beszélni nem, nyilván való okokból. Egy igen csak nagy beszélgetés volt alakulóbban a két körülbelül egy idős férfi között, Kaito csak kérdezet, amelyekre Kanmiru hosszan válaszolt, Kanmiru-n látszott, hogy szereti kifejteni gondolatatait, és most örül, hogy társára talál, Kaito-nak meg forrt a vérre szerette az ilyen könyöklős késdobálós helyeket, ahol az ember nyugodtan vedelhet, vagy ha arra támad kedve leverheti valakin világ fájdalmát, utóbbit nem szokta annyira nagy rendszerességgel csinálni, talán csak egyszer kétszer fordult elő a helyzet, de legjobban még is azért szerette az ilyen helyeket, mert érdekes emberekkel lehetett találkozni. A beszélgetés csak folyt a maga medrében, és az órák is repültek. Egyszer csak egy hosszú nyikorgás hallatszott és egy fiatal leány jött be az ajtón, aki körül nézet, majd miután meg pillantotta a négy férfit elindult feléjük. A kocsmáros a félnótás öreggel volt el foglalva a két fiatalember pedig egymással, csak a kopaszok érdeklődését kelltette fel a fiatal vékony leányka, az egyik meg is ragadta a lányt, és megához húzta, erre a lány felsikított. A négy öregebb férfi közül az egyik felállt és idegesen csak annyit mondott: „Ereszd el a lányomat” „Kuss öreg vagy én fogom be neked” mondta az a kopasz aki elkapta a lányt és meg is indult az öreg felé. A kocsmáros a seprűt fogta meg és már megindulni akart amikkor „Konoha Raiken” szó hangzott el fen hangon, és a furcsa fekete ruhás férfi le is nyomta az egyik izom agyat, miközben gyermeteg módon vigyorgott –Nem kell aggódni majd én elintézem őket hangoztatta. Nem azért avatkozott közbe, hogy hőst játsszon, soha nem voltak ilyes hajlamai, és nem is akart jó színben feltűnni, pusztán mostanság igen csak elege volt az emberekből, és itt volt az ideje, hogy kieressze a gőzt, pár segberúgáson keresztül. A dolgok nem alakultak a legjobban mivel az egyik izom agy rá vetette magát a fekete ruhás férfira, majd föl állt és éppen egy baráti rugdalásra készült, amikkor Kanmiru szelíden felállt, és elő vette egy érdekes fegyvert, amelyet még Kaito soha nem látott. A láncos fegyverrel pillanatok alatt földre kényszerítette a másik kettőt. Mind a három nagydarab férfi elkezdet kihátrálni a kocsmából, és egy egy wakazashit vettek elő. Kanmiru lassan követte őket, és az ajtónál járt amikkor Kaito megfogta a vállát, és komolyan a következőt mondta komoly hangon, és még komolyabb arccal: -Innen átveszem én. Chakrrája segítségével három varjút formált majd mindegyik kopasz felé irányított egyet egyet. Amikkor a varjak elérték a célpontot csak annyit mondott, hogy Bakuhatsu, és a varjak felrobbantak. A robbanás nem volt halálos csak hátra vetette a férfiakat, akiknek át jött az üzenet, az az hogy hiába vannak hárman a két furcsa szerzet simán leszerelik őket. Miután elmentek Kaito és Kanmiru új barátai, ők ketten is visszamentek Kaitot a kocsmáros lehordta, de nem dobta ki. Kanmiru szólalta meg elsőként „Érdekes technikát használtál” –Te meg érdekes fegyvert vágta rá Kaito. -Ha akarod kint megmutatom a technikámat részletesebben „Igencsak jó ötlet!” Mondta a szerzetes lelkesen. Miután mind ketten kimentek megmutatták egymásnak technikáikat, és fegyvereiket. Másnap Kaito szörnyű fejfájással ébredt, és ágya mellet egy levelet talált ….

II. Fejezett:1. jelenet: Egy évvel később

Kaito-val sok minden történt, de soha sem felejtette el az emlékezetes estét abban a fogadóban, habár a rossz névmemóriája miatt mindig elfelejtette friss barátnak mondható kedvest idegent, ám néha néha elő vette a levelet, amely meg volt címezve, és természetesen állá is volt írva, ekkor a név mindig olyan ismerősnek tűnt. Úgy volt vele mindig, hogy minek menjen, el hisz oly távol van az egész, meg amúgy is egy év múlva már gazdag lesz, és dőzsölni fog egésznap, de leginkább az zavarta, hogy távol van az a Gőz Országa. Szabad perceiben olykor olykor elgondolkodott, hogy mi is az egésznek az értelme, már, mint az invitálásnak. Bármikkor, amikor elgondolkodott más, és más jutott eszében, valamikkor egy kedves ember meghívását érezte egy újabb jó ízű beszélgetésre, valamikkor csak a távolságon gondolkodott, valamikkor furcsállta az egészet, és nem értette, hogy miért lett meg híva, valamikkor összeesküvést sejtett minden mögött, így a levél mögött is. Ahogy közeledett az ősz úgy gondolkodott rajta többet, ám kíváncsibb nem lett, és úgy volt vele, hogy inkább elmegy egy nehezebb küldetésre, amelyre kivételesen lehetősége is volt, ám a Hokage utolsó pillanatban visszahívatta. Utóbbi dolgoktól kicsit csalódott, volt és ebben a pillanatban, ismét előkerült a levél, így úgy döntött, hogy a rejtély végére jár. Hirtelen elhatározása makaccsá tette, és azonnal elindult, hogy eltávozási engedélyt kérjen, amelyet meg is kapott kettő napon belül. A kettő nap alatt nem csillapodott eltökéltsége, így el is indult. Az út hosszú volt, ám Kaito egyre és egyre kíváncsibb lett, így nem pihent sokat, a fogadókba is csak aludni ment. Csendes volt mindvégig, és a gondolatai csak azon jártak, hogy vajon miért, és mi célból, miért pont ide, és miért pont most, a kérdések csak halmozódtak, amit csak Kanmiru tud megválaszolni. Amikkor már igen csak közel jár úgy volt vele, hogy teljesen mindegy maximum berúg egy régi baráttal egy távoli, helyen, úgysem volt nyaralni sehol …

// Még mindig tapasztalatlan vagyok, és nem vagyok a legnagyobb író, és a feladat is új volt számomra, de leginkább az egészet úgy akartam, hogy megalapozom a történéseket a vissza emlékezésben, hogy a folytatás könnyedebb legyen ezért is lett több az első rész. (karózta a tököt = könyököl) //

**Yura Houji** Csüt. Okt. 18 2012, 17:52

// Találkozások – Shikaku, Fukurobu //

Visszaemlékezés

Bizony, Nagare koránt sem volt olyan jó ötlet, mint ahogy azt Houji elképzelte. A nyomor és a káosz még mindig uralkodott az embereken és így ezzel együtt az egész falun. Ugyan, a dolgok változtak sokat, mióta utoljára járt itt, de a lényeg még mindig ugyan az. Az éledben maradásért mindent meg kell tenni! Micsoda emberi életfelfogás nem igaz? Már-már az állatok szintjére süllyedt le az itt élő emberek élettudata és életszemlélete. Habár, egyes álatok többet érnek… Persze Houjinak eszébe sincs bántani az embereket, hiszen ugyan abba a környezetbe nevelkedet, amibe ők is, és még mindig ott lenne, ha szüleinek nem sikerült volna kitörniük ebből a pöcegödörből. Félelmetes átélni a mindennapos gyilkosságokat és a családjuk, valamint a saját maguk biztonsága és „jóléte” érdekében lealacsonyodó, büszkeségüket teljesen elveszítő emberek fosztogatását és randalírozását. Aki nem élt ebbe a környezetbe, az nem tudhatja, hogy milyen. Houji pedig mint mindig, most is tökéletesen átérzi az itt élő emberek gondjait és bajait. Talán, Ő az egyetlen olyan ember, aki ilyen szintű gondolkodást és ilyen szintű hitet alakított ki magában, hogy képes legyen kívülről látni a dolgokat és úgy szemlélni saját és környezete életét. De nem maradhatott tovább… Túlságosan sok emlék fűzi ide és talán fél attól, hogy ezek az emlékek a felszínre törnek. Nem lenne jó, ha megingatnák sziklaszilárd hitében. Persze ez benne a vicces. Ha olyannyira hisz magában és abban, amit hisz, akkor más külső erő nem befolyásolhatja a gondolatait. Nem változtathatja meg és nem ingathatja meg csak akkor, ha saját magában sem biztos annyira, hogy képes legyen kitennie akaraterejét és hitét egy ilyen megrázkódtatásnak. Talán túl korán és túl hevesen cselekszik? Talán még túl fiatal és képzetlen ahhoz, hogy valóban tovább tudja adni hitét és tanításait másoknak? Persze a „fiatal” az nem az életkorban és az időben keresendő, hanem egy teljesen más helyen… Talán ez a fajta bizonytalanság sodorta tova útján, vagy ennek így kellett lennie. Még nem áll készen… Utat mutatva a szél lágyan noszogatta hátulról a poros tájon keresztül. A kietlen vidéken csak Ő járt. Olyannyira magányos volt már ez a tájék, hogy muszáj volt erre jönnie. Ugyan olyan egyedül volt mindig is, mint az, aki most rajta veti meg a lábát. Houji is mindig magányos volt, de ezt sosem bánta… A magány tesz legjobbat a gondolkodó embernek. Ha valaki magányos, akkor olyan dolgok és igazságok is eszébe juthatnak, amik másnak sosem. Persze nem hanyagolta el a shinobi múltját sem, de még mindig nem igazán repes a harcokért. Ezt bizonyítja életlen fegyvere, ami mindig ott van támaszként az oldalán. A szépen megmunkált Yari mint mindig, most is a bal kezében pihen, míg a Könyve… Óh az a könyv! Az a Bibliának kinevezett könyv, ami sokkal több, mint egy mindennapos könyv. Teljesen egyedi és ebbe van belevésve minden egyes tanítás. Ebbe van belevésve annak a szerzetesnek a 33 oldalra való gondolata és persze Houjinak az a másik 33 oldalas irománya. Kinyitotta a feketeborítós könyvet, majd mélyen belemerülve, olvasni kezdte a jóságos szerzetes utolsó megmaradt tanításait. Összehasonlította azzal, amiben Ő hisz és levonta a következtetéseket.

Az út igencsak kegyetlen volt a Vízesés Országa felé, de szerencsére csak átutazóban járt erre. Persze sokkal bámulatosabb hely, mint Iwagakure poros és hegyes vidékei, de mindenben meg kell tudni látni a szépséget. Belegondolva, sokkal kellemesebb úgy utazni, hogy nem látni a hatalmas utat, ami még a vándor előtt áll, hanem csak figyelni az erdő zajaira és annak lakóira. Habár, vannak olyan jövevények is, akik nem igazán laknak ilyen helyeken és csakúgy, mint Houji, Ők is átutazóban vannak. A faágaktól elpuhult talajon lépkedve, a férfi - vagy is inkább még fiú – furcsa dologra lett figyelmes. Nem is igazán figyelt fel rá, hanem egy érzés kerítette hatalmába. Nem olyan, amit az ember fel tud fogni, hanem olyan, amit észre sem vesz. Nincs is annak tudatában, hogy valami furcsát érez. Az emberek többsége ezekre a dolgokra nem figyel fel. Vannak, akik ennek köszönhetik az életüket. Houji pedig nem azok közé az emberek közé tartozik, akik felfigyelnek az ilyesmire, mivel nincs még azon a szinten és még csak a jelleméből adódóan sem akar ezekre felfigyelni. Jöjjön, aminek jönnie kell. Ha már volt annyira ostoba, vagy okos, hogy ebbe az irányba induljon, akkor viselje a következményeit. Az élet nagy tréfamester azt meg kell hagyni, kitudja, hogy mi fog még kisülni ebből. Minden esetre, most egyedül van, így kicsit kényeztetheti magát. Nem tagadott meg minden földi örömöt és a stresszel teli gyerekkor valamint a rákényszerített dolgok nyomása alól pedig csak egy irányba volt képes menekülni. A cigaretta és a minőségi szeszes italok lettek az Ő „Démonai”. Persze mindenből csak a legtermészetesebbet, így a cigarettában megtalálható néhány, „nyugtató” hatású anyag is. Kivette a táskájából tehát a dobozt és egy gyufa segítségével meggyújtotta azt. Nagyon ritka eset az, amikor Ő rágyújt, de hetente igyekszik elvégezni ezt, a már-már rituális tevékenységet. Talán nem is annyira tökéletes… Miközben teljesen elolvadt ettől az érzékien és fenségesen égő és környezetszennyező dologtól, egészen szép kis füstfelhőt hagyott maga után. Talán néhány mókus is beállt az anyagtól, mert mozgolódni kezdett az erdő. A lombkoronákon állatok ugráltak, míg néhány nagyobb madár körözött a levegőben. Persze az erdő sötét talaját nem igen vehették célba, így valószínűleg van a közelben egy kisebb tisztás, így a kíváncsiságtól Yura, úgy döntött, hogy megnézi mi is folyik itt. Talán újból színre lépett a sors, amiben persze a fiú nem hisz, de igazság szerint a fiú akart arra menni és nem más. Dönthetett volna teljesen máshogy is. Bibliáját eltette a levegővel telipakolt táskájába, majd az egyik fa ágára felugorva, elindult a madarak irányába. Cigijét félig sikerült elszívnia, amikor megérkezett a keresett és a feltételezhetően létező helyre. Igaza volt. A fákkal és bokrokkal körbefogott terület, valóban létezik. A hatalmas fű, beterít mindent és így alig lehet valamit látni. Körülbelül derékig ér az egész. Ideális hely egy kis pihenéshez. A puha fű tökéletesen megteszi ágynak, így Houji le is ugrik arról az ágról, majd botjával felsegíti magát. Nem telik el öt másodperc, tőle négy méterre egy alak jelenik meg. Szintén az erdőből sétál ki és nagyon furcsa ruhában van, valamint a kinézete sem az a mindennapi. A bőre sötét színű és a haja… Nos, teljesen kopasz. Öltözéke emlékezteti a cigiző fiút, azokra az öreg szerzetesekre, akikhez régen oly sokat járt. Gyorsan összenyomja a csikket, majd a zsebébe teszi. Eldobhatná, de nem teszi. Lebomlana, de miért kellene szennyezni? Tápanyagként szolgálhatna, de még el lehet szívni. Bizony, ezek miatt az összefüggések miatt cselekedett így. Leporolta a ruháját, majd már fordult volna a férfi felé, amikor mocorgásra lett figyelmes. A furcsa férfi, vagy is inkább fiú, egy ágra mászott fel, hogy onnan belásson mindent. Houji is így tett és leült az egyik ágra, miután sikeresen visszamászott a fára, különösebb gondok vagy akadályok nélkül. Ugyan céljai megváltoztak és most eszébe sem volt az, hogy szeressünk minden és mindenkit, de ez már annyira berögzült tudatába, hogy akaratlanul is, de elvei és eszméi szerint cselekedett akkor is, ha nem figyelt oda magára és a gondolataira. Ha nem lenne természetes, amit tesz akkor csak hite erőltetése lenne, azt pedig ugye senki nem akarja, mivel az vezet tévútra. A fáról tökéletesen belátták mind a ketten a tisztást. A kopasz férfi is vetett egy futó pillantás a fegyveres férfira, de ezt Ő észre sem vette. Sokkal inkább a fűben zajló eseményekkel volt elfoglalva. Két farkas lapult meg a rét közepén. A bundájuk ezüstösen csillogott a Napfényben. Rejtő színnek nem lehet nevezni, mivel teljesen kitűnnek környezetükből, de hát ezért bújtak meg. Más is volt a nagy füves téren. Egy Vaddisznó bicegett röfögve. Csak a teljesen süket ember vagy állat nem venné észre, hát még a farkasok. Valószínűleg lakoma lesz belőle, ami magában nem lenne baj, ha az emberi érzelmek nem avatkoznának közbe. Houjiban lejátszódott az egész jelenet és saját emberi érzelmeit vetítette ki a ragadozókra és a prédájukra. „Biztos fél a malac és biztosan retteg a haláltól és a fájdalomtól”. Ezek az állatok nem úgy gondolkodnak, mint az ember! Ezt már jó lenne megtanulnia… Az anyaállat, lihegve és szaporán kapkodva a levegőt dőlt el a fűben. Csönd állt be. Csak a rét felett köröző madarak hangját lehetett hallani. Vészjósló! A következő pillanatban pedig, az erdő sötétjéből, három farkas rontott kifelé. Nem lopakodtak, mint társaik, hanem vonyítottak és trappoltak. Houji látva a farkasokat, akaratlanul is izzadni kezdett, sőt még a szíve is gyorsabban vert. Az anyaállat, visítva pattant fel kényelmes helyéről, egy igencsak nagy vértócsát hagyva maga után. A farkasok szemlátomást lelassítanak. A kétségbeesett vaddisznó, nem is sejti, hogy a lapuló farkasok felé tart. A fiúnak egy merész és meggondolatlan ötlete támadt. Most fogja felrúgni hitének egyik legalapvetőbb tanítását. „Minden okkal történik”. De mi van, ha ez az ok abból ered, hogy Ő ide jött? A teste szinte magától cselekszik. Leugrik az ágról, majd megindult előre. Nem kell neki sok idő, hogy odaérjen. Chakrát koncentrált a lábába, majd szinte kilőtte magát, így felvéve a kellő sebességet. Nem törődött azzal, hogy az éles fű szétvágja a kezét. Kapott már ennél sokkal mélyebb és fájdalmasabb sebet is. A táskáját viszont félúton ledobta magáról és így csak a Yari maradt a kezében. A másik fiú, az a bizonyos Furcsa fiú, még mindig az ágon állt és nézte az eseményeket. A fejét csóválta… A farkasok, akik megbújtak a fűben, egy pillanat alatt kiszúrták a közeledő fiút. A kopasz fiú, aki a faágon ácsorgott, láthatta a három üldözőt, akik másik irányba indulnak. Ugyan miért? Ez maradjon meglepetés… A két farkas, bosszúsan közeledik Houji felé, aki erősen szorítja izzadt kezével azt az életlen Yarit. Még hallja, ahogy a dinszó, trappolva szalad be az erdőbe. Valószínűleg már nem sokáig fog élni, mivel vérzik. A derékig érő fűben, bizonytalannak érezte harctudását. Most először kezdett félni az ellenségtől. Sokkalta veszélyesebb lehet egy állat, mint egy lelketlen ember. A fűben jól és csendben megbújtak az ezüsthátúak és valószínűleg az új vacsorájukat próbálják levadászni. Houji apránként vette a levegőt, hogy a lehető legkisebb zajt csapja. Ahogy halad előre, egyre furcsább érzése támad. A tökéletes és koszmentes penge előrehalad, de valami történik. A tükröződő felületen meglátszik valami. A fiú, egyből kapcsol, majd hirtelen megfordul és abban a pillanatban lecsap a vad. A bottal sikeresen fejbe vágja az állatot, de elfeledkezett arról, hogy ketten vannak. AZ másik farkas hatalmasat ugorva, a vállába harapott, mire a fi, hanyatt vágta magát. Minden porcikájának súlyát és testi energiáinak nagy részét abba az esésbe adta bele. Amint talajt fogtak, az állat kinyitotta a száját, majd nyüszítve rohant el, míg a másik az ütéstől teljesen elkábulva botorkált be a hatalmas fűbe. Amilyen gyorsan történt a támadás, olyan gyorsan zajlott le a végkimenetel. Mind a hárman szereztek sebet, de csak a farkasok jutottak táplálékhoz… A fiú vállát fogva sétált vissza a táskájához, de menet közben szapora léptek zajaira lett figyelmes. Az a Kopasz fiú volt az a táskával a kezében. Pontosan előtte állt. Aggódó tekintettel és enyhén verejtékező homlokkal állt Houji előtt.
- Jól vagy?
Kérdezte, majd átnyújtotta Houjinak a táskát. A kopasz fiú barátságosnak tűnt a kezdeti némasága ellenére, de hát egyik sem akart beszédbe elegyedni a másikkal, vagy csak túlzottan lefoglalták őket a történtek. Houji letépett a nadrágjából egy darabot, majd átkötötte vele a sebét. Kikapta táskájából azt a félig elszívott cigit, majd meggyújtotta, ezzel is enyhítve a fájdalmát.
- Hát, legalább sikerrel jártam.
Mondta a fiú mosolyogva, majd elindult a fa felé, ahol az imént ácsorgott.
- Ha neked az siker, hogy megakadályoztál egy anyát a gyermekei megvédésében, akkor igen.
Mondta a háta mögül a fiú, mire Houji megállt. Egy pillanatra, mint ha egy pillanatra megállt volna a szívverése. Érezte a fülébe áramló vér melegségét. Teljesen elvörösödött a szégyentől és a felismeréstől. Szinte egyszerre indultak meg a kopasszal. Ugyan arra a fára másztak fel és így ugyan azt látták. Valóban igaza volt Kanmirunak. Mind a két fiú jól látta, ahogy a három farkas, három kismalacot kebelez be. Valószínűleg az anya, megpróbálta elterelni a vadállatokat a kicsiktől és ebben akadályozta meg Houji őt. Könnyes szemmel és remegő ajakkal és hanggal szólalt meg.
- Ugyan megmentettem egy életet, de három bánta. Valószínűleg csak elnyújtottam az anya szenvedéseit!
Mondta, majd egy könnycsepp kúszott le az arcán, lemosva a koszt. A kopasz fiú nem szólt semmit egy pár percig, majd mikor látta, hogy Houji rendben van, vállára tette a kezét.
- Ez valóban így van, de Te csak jót akartál tenni.
~ Jót?! Mindig is jót akarok tenni, de nem megy! Egyszerűen minden elszúrok… Még csak a falu lakóin sem tudtam segíteni semmit! Egy kocka csokival járultam hozzá egy kisgyerek boldogságához. Küldetéseket teljesítettem, amivel emberek életét tettem tönkre. Voltak, akik miattam haltak meg. Most pedig miattam oltottak ki három ártatlan életet. ~
Bizony ezek a gondolatok igencsak felkavaróak és igazak, de hát csak egy túlérzékeny embert, súlyt le ennyire ez a tény. Houji felállt, majd rámosolygott a jó embernek tűnő Kopasz fiúra.
- Igazad lehet. – Törölte le könnyeit, majd kezét nyújtotta – Az Én nevem Yura Houji.
- Fukurou Kanmiru.
Rázott kezet Houjival, majd leugrottak a fáról.
- Na és? Mi járatban?
Tette fel a kérdést a cigiző fiú, amire jött is a válasz.
- Átutazóban vagyok jelenleg és lassan indulnom is kell.
Mondta, mire Houji elindult a rét közepe felé.
- Előtte még meg akarom hálálni a segítséged egy pihenővel.
- Segítséget?
- A kedves szavak is talpra tudják állítani az embert. Itt van minden ebben a könyvben.
Vette elő táskájából a feketeborítós könyvet, majd ledőlt a fűbe. Kanmiru is így tett és együtt nézték a kék, felhőmentes eget. Furcsamód, még csak most találkoztak először, de látszólag egyik fiú sem érzett a másik iránt bizalmatlanságot. Valószínűleg azért, mert Houji mindenkiben meglátta a jót és senkiről nem feltételezett semmi rosszat, Kanmiru pedig valószínűleg egy ennyire érzékeny fiútól nem fog tartani. Feküdtek néhány percig a puha fűben és Yura elmondta könyvének lényegét, ami látszólag felkeltette a fiú érdeklődését.
- Te miért választottad a zarándok életét? A ruhádból ítélve Te is egy vándor lehetsz. Fejpántodat sem láttam, így talán ninja sem vagy. Én is ebben a cipőben járok. Elegem lett a harcokból és a viszályokból. A Világot nem tudom jobbá tenni, de az emberekben talán fel tudom lobbantani azt a szikrát, ami az igazsághoz vezet. Tudod, régen egy szerzetes mondta nekem, hogy mind egyek vagyunk. A virágok, a giliszták, a kövek, a felhők és minden ember. Csak kiragadtak minket a mindenségből és most mindenki egy egyéni Istenséget alkot. – A fiú megakasztotta a megállíthatatlannak tűnő szóáradatot – Bocsánat, ha sokat beszélek, de már jó ideje nem volt kivel megosztanom a gondolataimat.
Erre Kanmiru csak egy kisebb mosolyt „virított”.
- Igen, ismerős az érzés. De nekem most már mennem kell. De félre ne érts, nem akarlak lerázni. Érdekesnek tartom a gondolkodásmódodat és azt, amit a farkasokkal tettél. Be kell, valljam figyeltelek miközben harcoltál. Kíváncsi voltam, hogy mi fog történni, de amint megharaptak már rohantam is. Érdemes lenne több időt eltöltenünk. Találkozzunk Jövő Ősszel a Gőz Országában. Innen nincsen messze, néhány Hónap alatt kényelmesen oda lehet érni. Ha odaértél majd Én, megtalállak. Legyél a kikötő és az Ország shinobifalva között.
Majd felálltak és most nem kezet ráztak, hanem érdekes módon, meghajoltak egymás előtt, majd útjaik külön váltak…

1. jelenet

Majdhogynem egy éve telt el az óta a nap óta. Bizony hosszú idő! Houji útja, néhány hónappihenő után a Vízesés Országában, A Hang Országán át vezetett. Egy nap sem telt el a találkozás óta, hogy ne jutott volna eszébe Kanmiru. Nem, mint ha nem tudta volna kiverni a fejéből, de az a seb, mindennap emlékeztette őt arra a napra. Ha akarta volna, akkor sem tudta volna kiverni fejéből. Ugyan nem mondott igent, sőt semmit nem mondott Kanmiru invitálására, de úgy érezte, hogy ennyivel tartozik neki, magának és a Szerzetesnek is. Talán most egy barátra lelt, aki megérti őt. De annak a lehetősége is fennáll, hogy a fiú csak le akarta őt koppintani és már el is felejtette ígéretét. Houji ugyan ezt gondolta.
~ Talán nem lenne jó dolog ilyesmit feltételezni róla, de mi van ha átvert? Mondjuk, oka biztos lesz az ottlétemnek az egyszer biztos. Azt kellene csak megtudni, hogy miért akar velem találkozni. Bizonyára nem a Könyvem másolata érdekli. Áh! Nem szabad megingatnia ezeknek a gondolatoknak. Ha nem jön el, akkor nem lesz semmi. Az emberek mindig csak a másikkal törődnek. Csak a különbséget látják meg, amely elválasztja őket egymástól. Ha több szeretettel néznének egymásra, azt vennék inkább észre, ami közös bennük. Mindig is ez volt a baj. A világban pedig élni kell és fel kell nyitni az emberek szemét. Ugyan mutathatok nekik utat, de nem vezethetem őket. A vezetők azok előbb vagy utóbb kudarcot vallanak. Mindenkinek a saját útját kell megjárnia és megélnie. Reménykedem benne, hogy ott lesz… ~
Bizony a remény. Milyen szép szó. A remény ad erőt sok embernek a célokhoz. Cél pedig mindenkinek van. A cél nélküli élet egyenlő a halállal. Cél pedig bármiből válhat… Megérkezett célja hátáraihoz. Ugyan felkészülnie csak lelkileg kellett, mivel minden egyes holmija nála volt. De a lelki felkészülésre sincs szükség. Ami történni fog azt Ő elfogadja. Lassú léptekkel halad előre. Az út, amin jár kitaposott ösvény. Nem csak emberek, hanem állatok is jártak erre. Ez pedig felvetett egy újabb gondolatot a fiúban. Miért nincs neki barátja? Ugyan az emberek között csak nehezen lel társra, de az állatok mindig is közel álltak a szívéhez, viszont nem az a fajta, aki csak összesezd egy kutyát és ott tartja maga mellett. Ahhoz, hogy igazi kötelék alakuljon ki ember és állat között, ahhoz már egy veleszületett kötelék kell. Születésük óta kapcsolatba kell állniuk egymással még akkor is ha messze vannak. Igen, ilyen társra vágyik a fiú. De itt az ideje visszatérni az álmok mezejéről a nem is annyira különböző valóságba. Megérkezett.

// Edit.: Külalak //

**Umi Michishio** Csüt. Okt. 18 2012, 20:48

Hoozuki Suigetsu írta:Támadásod egyszerű, de mégis átgondolt. Figyelemelterelésből két klónnal neki rohansz, majd miközben ő azokra figyel, te összekapcsolod magaddal egy drót segítségével, és az eleje sikerült is, és a ruhájába is beleakasztottad a huzalt, de ekkor a homlokodon egy pöckölést éreztél, amit a fickó bal keze adott le, és visszarepültél a kiindulási pontodra.
- Azért ennél többet várok. - mondta nevetve, és a bal kezével kisimította a haját, de úgy tűnik nem vette észre a drótot, amit te megtetézel egy Kirigakure no Jutsu-val, és már támadsz is rá. Mikor a test mögé érsz, máris indítod azt a bizonyos ütést, de amikor tarkón találtad a férfit, az vízzé vált, és mögötted hallottad a lesújtó hangot.
- És ezzel vége! - ért volna hozzá ő is a hátadhoz bal kézzel, de te használtad a Kawarimi no Jutsut, és csak egy farönköt tudott megérinteni ellenfeled. Kiindulási pont ugyan az, drót nincs, és már csak egy rönköd van, ahogyan csak egy életed is. Most mi tévő leszel? Ekkor látod, hogy a bal kezét előre helyezte, és mutatta, hogy "gyere".

Michishio vegyes érzései voltak az előző támadással kapcsolatban, kicsit csalódott volt, mivel nem sikerült véghez vinnie tökéletesen tervét, kissé örült mert legalább egy klónját kiiktatta, de nem ez volt a cél. A cél ott volt ismét előtte, de ötlete nem volt, hogy hogyan kéne megütnie ellenfelét. Gondolkodott koncentrált az előző tervére, hogy mi volt sikeres, és mi nem volt benne jó. A köd számára is előny mivel ismeri a technikát, és továbbá látni nem látja, és eközben ő is rejtve tud tevékenykedni, amely nem jó, ám a megtévesztés része jó volt, talán most is jó lesz, csak mivel? A kérdés adott volt, de költői, senki nem tudta rá a választ, és Michishio sem. Nem adta fel csak gondolkodott, ekkor rá jött, hogy a legelején, jutsuját le leplezte önmaga, innentől kezdve nem ért semmit. talán ez lesz az, mi lenne ha ... Ahogy azon gondolkodott, hogy mivel verhetné át, arra jött rá, hogy blöffel kell eltakarnia igazi tervét. Gyerekkora óta nézte, hogy az apja, hogyan edzik, és mióta az akadémiára járt közösen is edzettek, sok technikát ismert már, ám ezeket még nem tudja alkalmazni, se a chakrája nincs meg hozzá, se a működésüket nem érti, de ismeri őket. A blöff veszélyes eszköz, de mivel nem volt jobb ötlete gondolta bedobja ezt. Csinál kettő klónt, amelyet úgy add el mint Mizu Bunshin, egy harmadik klónnal a Vízsárkány Jutsu fogja imitálni mivel, az egy eléggé hosszadalmas, illetve feltűnő jutsu, ő közben a hajó oldalára tapad rá, és megkerüli ellenfelét, ha szükségesnek érzi akkor, még küld egy negyedik klónt útközben plusz elterelésnek. Ám ez valószínűleg nem lesz elég, mivel ő a passzív, és erősebb fél, így nem biztos, hogy támadásba lendülne, lehet, hogy ismer olyan eszközöket amellyel kitudja védeni a támadást, kell még valami amire biztos, hogy beindul, és ekkor mint megvilágosodás jut eszébe, a gúny neve a "Véreskezű". Talán nem lesz a legbölcsebb ezen a néven hívni, de kell még egy valami ami biztosabbá teszi ezt a tervet, mivel ez az utolsó próbálkozása, mivel már csak rönk van hátra. Michishio leguggol "Mizu Bunshin no Jutsu" ordítja, és közben a kezével szöszmötöl, mint ha a vízklón kézjeleit mutatná, de csak sima klónokat hoz létre a biztonság kedvéért három klónt hoz létre kezdésnek, amelyek lehetőleg tökéletesen, ez a három klón arra van "beprogramozva", hogy kettő perc múlva a kapitány felé mutassanak, majd egyszerre azt üvöltik, hogy "Gyere VÉRESKEZŰ, mutasd, hogy támadsz". Miután ez meg volt, egy negyedik klónt hoz létre, amelyik majd felugrik egy vizes vödörre, és jó hangosan kántálni fog, igen hangosan hogy "Ökör, Majom, Nyúl, Patkány, Vadkan, Madár, Ökör, Ló, Madár, Patkány, Tigris, Kutya, Tigris, Kígyó, Ökör, Kos, Kígyó, Vadkan, Kos, Patkány, Majom, Madár, Sárkány, Madár, Ökör, Ló, Kos, Tigris, Kígyó, Vadkan, Patkány, Majom, Nyúl, Vadkan, Sárkány, Kos, Patkány, Ökör, Majom, Madár, Vadkan, Patkány, Kígyó, Madár", és remélhetőleg a igazi Michishio lépteinek zaját eltakarja, természetesen csak az után miután a "többiek" elküldték a "meghívót" Takano-nak. A fiú szépen lassan hátra bukfencezett, és közben úgy döntött, hogy még egy elterelés felesleges lenne.
Michishio terve több mint kockázatos volt, és lehet, hogy a következményei a törékeny "győzelmen" kívül más is lesz, lehet, hogy nem a legjobb felhergelni az öreg kapitányt.

Némi magyarázat:

Spoiler:

// Bocsi, hogy ha túlságosan elragadtam magamat //

Orochimaru (Inaktív) Kedd Okt. 23 2012, 22:05

Kis cseled bejön, ugyanis a férfi először hisz abban, hogy vízklónokat hozol létre, majd a vízsárkány jutsut is elhiszi, talán túl naiv, bizakodó, de az is lehet, csak a hirtelen előtörő kántálásod hozott előre benn egy régi emléket, és azért reagált úgy, hogy máris egy hatalmas erejű technikával kell szembenéznie. Pillanatok alatt megsemmisítette az összes klónodat, így le is eshetett volna neki, hogy mi a pálya, hogy az egész csak egy csel volt, talán a végén már kapizsgálta is, de ez sem mentette meg a támadásodtól. Az ütésben volt erő, de nem repítette el a helyéről a véreskezűt.
- Rendben fiú, átmentél. - a rövid mondatból rájöhettél, hogy nincs az ínyére a vereség, talán most rögtön ki akart volna dobni innen, de nem tette meg. - Holnap folytatjuk, azt ajánlom, aludj, és a holnapi napon pihenj, mert kőkemény edzésnek foglak alávetni. A sensei-ed már beleegyezett. - na, ez még furcsább volt, ugyanis, így már arra is számított volna, hogy átmész, vagy csak a jounin hitt benne annyira, hogy átadta a képzésed a testőr brigád parancsnokának? Sok a rejtély, de legalább tanulsz majd valami újat. Mikor elindulsz a lakosztályod fel, egy pillanatra feltűnik a szemed előtt a mestered, és látod, amint mosolyog.
- Szép volt! - olvashatod le a szájáról, a végén még valamit mondott, azzal befejezve, ahogyan hívni szokott, majd eltűnt.

//Az átlagosnál hosszabb posztot kérek, a másnapi pihenést is írd bele, majd, hogyan este megérkezel a fedélzetre. A fickó után írd le, mit szeretnél megtanulni, edzeni... //

- Na, kezdjük fiú! - mondta új mestered, és két karsúlyt dobott eléd, amit ha megemelsz, akkor érezheted, hogy kb 10 kilósak.

**Umi Michishio** Pént. Okt. 26 2012, 01:23

Michishio készen ált, ahogyan a terve is, bár nem fűzött hozzá sok sikert, de még is sikerült neki, a csel bevált. Az igazsághoz hozzá tartozik az, hogy a genin addig nem is hitte el terve sikerességét, amíg az ütést be nem vitte, de sikerült neki. A legfurcsább az volt a fiú számára, hogy Takano megőrizte a hidegvérét, amely logikus figyelembe véve azt, hogy idáig elélt, mint bérgyilkos, és mint testőr. Bár a hangján hallatszott, hogy nem nagyon örül az egésznek a kapitány, de Michishio örömén ez nem „tompított” ugrálnia, őrjöngeni lett volna kedve, ám túlságosan fárad volt, ahhoz, hogy korának megfelelő öröm táncot lejtsen. Sőt talán kicsit az is bekavar örömének, hogy a Véreskezű nem tűnik túl lelkesnek a genin győzelmétől, így nem is érzi annyira, azt, hogy bizonyított volna. Az érdekességek nem értek vége, Takano kijelentette, hogy pihenje ki magát, mert kemény képzés várja. Utóbbit nem értette a fiú, talán a kapitány még mindig nem hiszi el, hogy képes a genin ellátni feladatát, és ezért veti egy újabb próba állá, vagy csak Kitaro van vicces kedvébe. Michishio-nak nincs kedve az időt húzni, és nem mond semmi frappánsat, hogy „megmondja” a kapitánynak, mivel ténylegesen fáradt volt. A meglepetéseknek még korán sem volt vége, a fiú a szobája felé haladt, amikor a mesterével találkozott. Kitaro csendben ált, majd halkan megszólalt „Szép volt!”, Michishio ekkor lágyan elmosolyodott, és egy kicsit bólintott is, mestere mondandóját a már szokásosnak mondható „Umi gyerek”-el zárja. Michishio máskor talán túlizgatott lenne ahhoz, hogy aludjon, ám most amint lezárja, szemhéjait egyből aludni kezd.
Egy masszívabb alvás után kell fel, a fiú, a nap már rendesen süt. A hajón való alvást még nem szokta meg túlságosan, de ez most nem volt baj, hogy lágy ringatózásra kell, sőt kellemesebbé teszi az ébredést. Miután kikászálódik a szobájából a szokásos reggeli rutin után, a gyomra nagyot korog, és a fiú egyből a konyha felé veszi az irányt, ahol a már ismert séf fogadja. – Szép jó reggelt séf uram! Köszön udvariasan, ám fáradtan a genin. Kicsit közelebb megy a hatalmas emberhez, majd halkan megszólal: - Tetszik tudni nekem adni valamit enni? A „főnök” szépen lassan összekapar egy kisebb nagyobb reggelit, a melyet Michishio nagy lelkesedéssel pusztít el. A szokásos udvariassággal még kér egy repetát, amelyet az előbb látott hevességgel „vesz” magához, és egy újabb repetát kér, amely talán meglepi a séfet talán nem, bár nem szívesen kér a genin újabb, és újabb adagot, mivel nem akarja zavarni a séfet, és csak reméli, hogy nem zavarja az embert. A kiadós reggeli után, fog egy jónak kancsó vizet, majd kiüríti azt, majd visszamegy a szobájába, ahol először meglátogatja azt a helységet, ahova még a Mizukage is egyedül jár. Újra visszabotorkál az ágyába, és visszafekszik aludni, pár óra után kisebb mászkálásra kell. A legénység, és az utasok ebédhez készülődnek, Michishio is fel kell, hogy elinduljon. Reflexből a konyhába megy, hogy megkérdezze a séfet, hogy segítsen, ha jókedvű ember kéri a segítségét, akkor segít, ha nem akkor csak szimplán megebédel. Az ebéd is kiadós volt, és ismét a szobája felé veszi az irányt, ahol rendbe szedi magát, majd felmegy a fedélzetre, hogy a tengert csodálja, és figyelje a körülötte lévő embereket, hogy sürögnek, forognak, szívesen beszélgetne egy kettővel, de kissé még nyomot a kiadós evéstől, és alvástól, továbbá nem akarja megzavarni az elfoglalt embereket. Ahogy az embereket, figyeli, azon gondolkodik, hogy meg keresi Kitarot, hogy megkérdezze mi a véleménye az tegnap estével kapcsolatba, ám mivel nem akarja tovább hozni a témát nem is biztos, hogy rá kérdez, hogy mit akar a kapitány tőle, de ha mestere túlságosan elfoglalt, akkor talán arra használja az idejét, hogy jobban megismerje Shiba-kunt… Már már sötétedik, amikkor vacsoraidő kezdődik az idejét Michishio pihenéssel töltötte, a délután nagy részért a fedélzeten töltötte, és egy kicsit a szobájába. A fiú nem megy vacsorázni, mivel nem akarja az edzés előtt teli tömni magát, és már amúgy is eleget evett a mai napon, ahogy ismét a fedélzeten van, eszébe jutnak a tegnap emlékei, kicsit elemzi is az egészet, elvére először volt ilyen éles „harchelyzetbe”, ahogy ott áll, és mondhatni nosztalgiázik, Takano megérkezik, és nem is rabolja egyikük idejét sem. Kettő karsúlyt dob a fiatal genin elé, amely kissé furcsán fogad, de hát az edzés az edzés, és az újdonság miatt a fiú ismét izgatott, lett kisebb mosollyal az arcán felveszi a súlyokat, amelyek nem éppen tollkönnyűek. Miután készen van, Michishio eltökéli magát, hogy megmutatja, a morcos kapitánynak, hogy igen is van keresni valója a hajón.

// A Suirou no Jutsu szeretném megtanulni, de mivel ehhez víz kell, amely egy mozgó hajón nem feltétlenül lehet megoldani. Ha nem megoldható a dolog akkor a Kage Shuriken no Jutsu tanulnám meg. //

Orochimaru (Inaktív) Hétf. Okt. 29 2012, 15:56

A súlyokat felveszed a kezedre, és ezzel jelzed az új tanítódnak, hogy készen állsz a valószínüsíthetően eddigi legnehezebb edzésedre.
- Akkor kezdjük is fiú. Először is melegítsünk be, talán lenyomhatnál 80 fekvőtámaszt, majd 20 kitörést, és a végén 10 chakrával az árboc tetejére futást. Na jó, vigyünk bele még egy kis chakra kontrolt, összpontosítsd az öklödbe, és a tenyerembe üss 20-at, mindkét kezeddel. Ezt csináljuk meg először. Ha megállsz, az edzésnek vége, ha látom, hogy nem adsz bele 110%-ot, az edzésnek vége, ha feladod, holnap kezdheted a haza úszást, és, ha a végén nem elégszem meg veled, nem mehetsz Nami-sama közelébe. - mondta a főnök. Miután befejezed, egyértelműen lihegve az edzés első felét, akkor a férfi mutatja, hogy kövesd. Egy ajtó mögötti lépcsősor aljára visz, majd egy furcsa medencét pillantasz meg, nem túl nagy, de nem is kicsi. Nem is gondoltad volna, hogy ekkora valójában a hajó.
- Az igazi edzés most veszi kezdetét, megtanítom neked a Suirou no Jutsu-t. Hasznos technika, és bízom benne, hogy nem hiába adom át neked ezt a tudást. - mondta, és a medence közepén lévő szilárd "talajra" áll, majd a kezét a víz felé tette a szükséges kézjelek után. - Suirou no Jutsu! - mondta, és a keze körül egy vízgömb keletkezett, amiben benne van a kézfeje. A börtön üres volt. Ezután hatástalanította a technikáját, és melléd ugrott. - Te jössz, kezdjük először a kézjelekkel. Ló, Tigris! - majd meg is mutatta neked. - Majd, először a chakra kiterjesztésével foglalkozz, alakítsd a gömböt, többet még nem kell csinálnod.

Ajánlott tartalom