Re: Otafuku Gai

**Hyuuga Shakaku** Pént. Aug. 22 2014, 21:17

//Bocsi, csak kiruccantunk és nemigen kerültem eddig internet közelébe.//

No igen, ez váratlan egy fordulat... De IMÁDJA!
Jó, persze, mindenkiben van némi szégyenlősség, vagy legalábbis a megadott társadalmi konvenciónak való megfelelési igény, valamint ez persze a neveltetéstől is függ. Nála mindez egykoron teljesen megfelelő rendben volt elkönyvelve és elmentve az agyának megfelelő részében, pont kellően beépítve a pszichéjébe és a viselkedési szokásaiba. Standard.
És ez mégcsak nem is amiatt változott, hogy elkóbászolt, sem pedig a kevésbé legális életformája okán; egyszerűen vele elszabadult a szekér: a lovak lerúgták a gyeplőt tartó arctalan alakot, ő pedig – amolyan elrabolt hercegnőként, aki éppen megmenekült – lehuppant a pusztában hagyott szekérről, s neki is vágott az előtte terjeszkedő rengetegnek. Korlátok nélkül. A nyers vadonba. Ösztönszerűen.
Neki a pucérság nem téma (vagyis az lenne, ha nem lenne elég ereje megvédenie magát; plusz persze a szűzhártyáját sem kell már vérben forgó szemekkel és nyáladzás közepette védenie), vagy legalábbis nem olyan, ami elől ő kimondottan, vagy akár utaló magatartással is elzárkózna. Pozitívumnak számít természetesen az is, hogy egyébként neki nem kellene szégyellnie a testét; amúgy is bűnnek tartja eltakarni a gyönyörű dolgokat, mindössze csupán nem akarja, hogy a világmindenség minden hímnemű humanoidja utána rohangáljon. Nem, nem elfogult... Egy cseppet sem...
Épp ezért is élvezi jelen pillanatban a szituációt: alig láthatóan rugózik, hogy a mellei reakcióját tudja – abszolút tudományos szemmel – megfigyelni, amit természetesen csak „Doing-doing”-ként tud leírni. A nevetős kis mosolyát – ami kilóméterekben, de talán inkább csak milliméterekben tér el a szarkasztikus testvérétől, mégis két külön világot képviselnek – viszont kénytelen a nőktől némileg elvárttá konvertálni.
’Te jóóóó ég! Az ott egy lógós mell?! Nemááááár, hát milyen?! Annak meg mekkora az alváza! És az a dömper; mintha két felnőtt fej lenne a mellkasára varrva!... Az ott... NARANCSBŐR?!’
Könnyen lehet, hogy enyhén túldramatizálja mindezt, de természetesen – mint minden nő – ő is megnézi a „konkurenciát”, mindezt aközben, hogy a haját a vállán átdobva közelíti meg a beszélőke által kijelölt két lányt. Nem észrevehetően teszi ezt, de nem is akar keselyűt játszani, akiről lerí, hogy köröz, miközben megjátsza a nagy érdektelenséget. Első körön igyekszik kideríteni, hogy a lányoknak van-e valamilyen megkülönböztető jelölése (matrica, tetoválás, karszalag), ami láthatóan a többieknek nincs. Ha ilyet talál, akkor igyekezne azt lemásolni. Ha nincs, akkor meg egyszerűen adja a szexistennőt (valljuk be őszintén, igazából az is), hiszen terve szerint Sachiko odaadó szolgálónője lesz. Bár tény és való, hogy önmagát még sosem istenítette így, de úgy van vele, hogy neki aztán tényleg olyan jó a teste, hogy igazán megtehet magáért ennyit.
A maffiózók pedig majdcsak nem fogják lehurrogni szegény Sachit, hogy bizony hölgy társaságára vágyik magányos pillanataiban.
– Jhajjj... ha én lehetnék ilyen csinos... – tekint irigyen, de mégis némi csodálattal, valamint önmagáért érzett sajnálattal az egyik kiszemelt lányra. – Egyszerűen ezzel nem tudok mit kezdeni...! – mutat egy fölösleges „zsírcafatra”, ami igazából izom, de azt csak a képzett szem szúrhatja ki. – Na és ez itt! – Most pedig a szemöldöke alatti kis bőrhibát bökdösi. – Ezt hogy tűntessem el ennyi idő alatt?!

Deidara Hétf. Aug. 25 2014, 11:36

Naka bevetette magát, ezúttal nők előtt, elvégre kell a változatosság. Természetesen az ikerpárt szúrta ki magának, kikre úgy tűnt, lazább szabályok vonatkoznak, mint a többiekre. Sajnos nem volt semmiféle karszalag, vagy hasonló jelzés, nyilván akinek tudnia kellett a vendégek jogairól, lehetőségeiről, rendelkezett minden információval. A két hölgyemény készségesen befogadta maguk közé Nakát, majd a kunoichi kérésére rögtön csinosítani is kezdték. Az ex-hyuuga eredetileg nem gondolta, de ez egy kifejezetten megterhelő procedúrának tűnt. Fenntartani egy hengét, miközben az ember arcát nyomkodják, sminkelik, nos ez emberpróbáló feladatnak bizonyult. Szerencsére nem sok idejük volt, rövidesen elkezdődött a parti, az ikrek pedig nagyon nem akartak elkésni onnan. A többiek is megindultak a főépület irányába, szépen szállingózva, sokuk külön-külön. Az út számos lehetőséget rejtett, amennyiben Naka meg kívánt lógni, esetleg kicserélni valakit egy hullára, magát pedig őrá, de mint tudjuk, ő a saját bőrében is remekül tudja érezni magát, így ilyesmire nincs feltétlen szüksége.

A főépület hatalmas volt, ez már kintről is látszott rajt. A kunoichi és két új cimbije a főbejárattal szemben, attól persze igen csak távol érkezett egy hosszúkás terembe. Élő zene, karót nyelt biztonságiak tucatja, úriemberi ruhába bújt maffiózók és kísérőik alkották a jelenlévő tömeget. Legalább negyvenen lehettek ebben a helyiségben, de továbbiak érkeztek a bejáraton, és az oldalsó, kisebb helyiségek nagy részébe nem is láttak be. Oldalt hosszú asztalok álltak, rajtuk a legkülönbözőbb italok és ételek. Voltak itt koktélok, kávék és likőrök, saké, minőségi borok, teák végeláthatatlan sora, valamint néhány üdítő és pezsgő is. Sütemények, főként az édes, illetve habos fajtából, takoyaki, salátatálak, kaviár és egészbe sült malac, három torta és legalább hat tál szendvics, csak hogy néhányat megemlítsünk. Aminek kellett, az mind meleg volt, pincérek hordták a friss utánpótlást, miközben a magukat előkelőbbnek érzők lassú táncokba kezdtek.

Az oldalsó termek kevésbé hangzottak szolidnak, az emeletekről és a fürdőházról pedig Naka még szinte semmit se tudott, leszámítva persze, amit szemével láthatott belőle innen. Igazából a főteremből is kitiltották, bár való igaz, az egész partira nem volt valódi meghívója, szóval ennyi csak nem fogja megakadályozni. A paprikahajú ikerpár beljebb tessékelte, és különösebben nem törődve a vendégekkel, a süteményekre vetették magukat. Fiataloknak és kevésbé tapasztaltnak tűntek, talán valamelyik fejes rokonságából kerülhettek ki, ha ilyesmit engedhettek meg maguknak. Naka elsőre nem látta célpontjait, talán Kobayashi Kaito mintha feltűnt volna a tömegben, vagy valaki, aki messziről hasonlított rá. Sokan amúgy is álarcot viseltek, melyeket az oldalsó asztaloknál bárki szerezhetett magának.

A kunoichi megfigyelhette, hogy valamiféle készülődés vette kezdetét. A tánczene háttérmuzsikává szelídült, a többség oldalt sorakozott fel pezsgőspoharakkal, egyre kevesebb volt az érkező vendég is. Talán valamiféle megnyitóra vártak, ahol esetleg Naka fő célpontja, Hiroto is feltűnhet majd.

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Aug. 30 2014, 21:17

Ez a parti már szinte az ő szintjét üti – mármint azt, amikor nyűgös és mindent akar egyszerre (persze mindennemű megerölködés nélkül). Vannak ugyan napok, amikor egyszerűen elég neki az egyszerű kocsmatöltelék, mint intelligenciát lihegő szociális pajtik; az ilyen alkalmakból pedig manapság egyre nagyobb számmal lehet felvezetni az összehasonlító statisztikára.
Bár magához vesz – a lányokhoz hasonlóan – különböző frissítőket és rágcsákat, de igazából egyiket sem kóstolja meg, főleg az alkoholokat nem – megtagadva önmagát és mindazt, ami számára szent –, viszont jól tudja, hogy nem állhat, mint... karó a lakodalomban.
Igyekszik a szemeivel megszámolni az őröket, valamint feltérképezni a menekülési útvonalakat – ablak, ajtó, külső falak (amiket vészhelyzet esetén átütve menekülhetne).
– Ajjjh... – sóhajt fel a Nagy Vágyakozó Dáma imaginációs képében: – Kobayashi Kaito-sama oooolyan jóképű! Szerintetek igaz az, amit az előbb hallottunk róla? – Kérdő hangja némi kételkedést árul el, ami még a suttogássá halkulás után is könnyedén kivehető. – Mármint... igazán sármos, de persze olyan szép nőkkel mutatkozik. Nem hiszem, hogy esélyem lenne nála...
Hangja elhal, s bár vár valamilyen választ, könnyen lehet, hogy a két lánytól semmilyet sem kap – viszont nem akar túlságosan tolakodó lenni; kár volna feleslegesen magára vonni a figyelmet.
A jelenlévőket pedig folyamatosan vizslatja, pásztázza, hátha talál egy-egy ismerős arcot...

Deidara Hétf. Szept. 08 2014, 11:03

Naka kisebb előadást tartott a központi teremben, hátha magához csalogathatja Kobayashi Kaitot, vagy legalább sikerül némi információt szereznie. Az ikerpár nem sok mit tudott kezdeni kirohanásával, amúgy is lefoglalta őket a sütemények végigkóstolása. Ebbe a tevékenységbe Aikan még nem merült el, szónoklata viszont felkeltette valakinek az érdeklődését.
- Ó, én szívesen összebarátkoztatlak vele! – ajánlkozott fel valaki a háta mögül.
Mikor a kunoichi megfordult, egyik célpontját, Ayanét vélte felismerni. A csontsovány leányzó a képen hasonló vad tekintettel meredt rá, arcán olyan mosoly, mely kizárólag groteszk humorra, s a legkevésbé se meleg szívre utalhatott.
A paprikahajú cimbiknek láthatóan esze ágában sem volt Ayanével tartani, sőt, inkább úgy tettek, mint akik ott se lettek volna. Az alacsony hölgy erősen karon fogta Nakát, majd egy oldalsó folyosó felé intett.
- Kaito nem kedveli a vendégeket, de én jóba vo’k vele, szóval szerencséd van.
A folyosó, amelyre főhősnőnket vezette, sötét és kanyargó volt, teljesen elrejtette őket a főterem tömegétől. Senki se tartózkodott közvetlen közelben, így Nakában felmerülhetett a két lehetőség. Egyik opció egy kellemetlenül hosszú sétát takart, a másik pedig egy hazugságot. Hamar kiderült, hogy az utóbbiról volt szó. Csonti egy fürge mozdulattal a falhoz lökte Nakát, hajából pedig egy hosszú, hegyes tűt varázsolt elő, és nyomta leányzók helyes orcájának bőréhez.
- Hogy képzelted, mi? Tartsd magad távol Kaitotól, te kis ringyó! Ő csakis az enyém!

Mindeközben Ashura, mit sem tudva Naka aktuális küldetéséről, saját feladatát végezte. Kissé későn, de még épp időben érkezett meg Otafuku Gaiba, ahol méretes szállót béreltek ki a parti színhelyéül. Nem sok törvényes alak fordult meg ma este itt, ezt ő pontosan tudta, már csak megbízásából kiindulva. Egy bizonyos Fukui Hibiki álcáját kellett magára öltenie, hogy az ő nevében nyélbe üssön egy üzletet az Inoue és a Shimizu családdal, kiknek több tagja is szerepeltette magát a rendezvényen. Az üzletből persze hamar vérfürdő válik majd, de ez a rész már nem az ő reszortja volt.
Számos képet és információt kapott mind erről a Hibikiről, mind a többi meghívott személyről, eme dokumentumokat kellő tanulmányozás után elpusztíthatta, vagy elrejthette, mielőtt a bejárathoz lépett volna, ha ugyan ott kívánkozott bejutni. Arról viszont még fogalma sem volt, miféle váratlan meglepetéseket tartogat még neki a sors erre az estére.

//Ashura, felszerelés és álcaleírást írj, ahogy Naka is tette korábban. A bejáratról és az épületről tudhatsz mindent, amit korábban leírtam.

**Hyuuga Shakaku** Hétf. Szept. 08 2014, 21:58

– Óhh, jajj, ez igazán kedves Önöcskétől! – Csiripeli mézes mázzal meghintett daloló hangján, és nem, cseppet sem szarkasztikus, hiszen neki egyszerűen arra nincs lelke, no meg ahhoz túlságosan jól van nevelődve.
De nem ostoba – oké, persze nem is éppen a legnagyobb koponya, de hiszen őt sem az eszéért szeretik (a férfiak... a nők ugyanis őt egyáltalán nem kedvelik... na de azért akadhat kivétel) –, plusz a rövidtávú – ha a hosszú éppen nem is – memóriája igencsak élesre csiszolódott a szakmában eltöltött egy-két év alatt. Mer’hogy az nem több, mint „egy-két év”, ő ugyanis nem öreg. ÉS nem is törpe, igazán köszöni szépen! Így tehát játszi könnyedséggel beugrik neki az a zombicsaj, vagy legalábbis a róla készített és számára átadott fényképen található – talán nem éppen a legszebb – női arc.
Az érintést – amely abból adódik, hogy a nő megragadja a karját – próbálja kihasználni arra, hogy az Erő Gátját bevesse, tehát pecsétet juttasson a nő fejébe, ha úgy tetszik, akkor az agyába. Jelen pillanatban természetesen nem tudja ellenőrizni, hogy a kukacka megtalálja-e az útját az alma közepébe, de ez a technika számára egy legvégső akadályként realizálódna. Plusz lehetőleg a negatív kimenetelű konfrontációt első körben szeretné elkerülni – a nő viszont nem éppen segíti az idegeit; mi a frásznak fogdossa?! Ez csak az egyik. Hogy mer ilyen hangon beszélni vele ez a kis fruska?! Ez meg a másik... meg persze a sok nőies panaszlevél, melyek közül sok nem is ér célt, nemhogy felfogásra kerüljön...
– Úúúú, ez ooooolyan szexi volt, bhéééébhi! Egyenesen beindulok tőled! – Na igen; a falnak van tolva, ami számára így is elég invitáló, hát még az előkapott kis fogpiszkáló; a csaj egy igazi kis vadmacska, de persze az ő keze alatt lehet, hogy dorombolna, mint egy kiscica. – Na de komolyra fordítva a szót; kérlek vedd ki a képemből a kötőtűdet, hacsak nem a hajamból akarsz horgolni, mert én ittene mindjána megkancsulok! – Kancsalít, mint egy idióta, akinek csak úgy lengnek a mellei abszolút liberalizmusban; na igen, nem éppen a legszűziesebb látvány, dehát Naka és a szűziesség... – Életem szerelme, testem vágya! – Bezony, már zengi is az ódákat az ellennek. – Lehetséges volna, hogy elvezess Hirotohoz, ugyanis, bár még ő nem tudja, de éppenséggel állásinterjúra várja érkeztemet keletről!

**Unazaki Ashura** Szer. Szept. 10 2014, 16:15

//Ideje bemelegíteni ennyi idő kihagyás után, elnézést ha esetleg rövideket írok//

Jól kimért lépések, elegáns, sötét-színű öltözék, alkaron tartott, félbehajtott kabát, rövid, fekete haj, mélabús arc. Ebben a Hibiki nevű fickó formájában bizony a saját testvére sem ismerné fel Unazaki Ashurát, a kétes hírű elveszett ninját. Jó is, hogy amúgy sem ezen a néven vállalta el a megbízást, így ezen a Hibikinek titulált álcán kívül egy második alteregóval is rendelkezik a munka erejéig. Mindenféle bizonyítékot, képet, segédletet az akció megkezdése előtt elégetett, a fontosabb célt megjegyezte, a többire csak nagy vonalakban emlékszik. Az utca túloldaláról méri fel az épületet, nem semmi kis viskó, az már biztos! Van itt hely bulizni, de ha esetleg az este kicsit vörösebb színekben fog végződni, akkor látszólag van elég lehetőség a kámforrá váláshoz, pont ahogyan Ashura szereti. Bár késve érkezett, így sem siette el bejutásának megkezdését. Még várt, nézte, hogy kik érkeznek a két családból, akiknek közük lesz a ma esti "tárgyaláshoz", nem akar meglepetéseket, bár azokból mindig akad. Észrevett pár fontosabb alakot, akik rajta voltak a fényképeken, és persze ezek közül az összesnek megvolt a maga változó számú kis kísérete. Ashura lassan forgatva a fejét sóhajt egyet, majd halkan kuncog egy sort. Szinte röhejes, hogy menyire megnehezítik a dolgát abban, hogy majd békét tartson a két família között, legalábbis addig amíg be nem fejezik a kis tárgyalásukat. Azután felőle tök mindegy, hogy egymás keblére dőlnek-e vagy egymás kardjaiba. Már nincs sok hátra ezekből a megbízásokból, már végre szeretne a saját kis családja jövőjével foglalkozni, amihez mondjuk jól fog jönni egy-két hasonló jutalom mint amit ezért fog kapni. És ha így halad, hamarosan nem kell ennyit bujkálnia a világban, bár kitudja, lehet még hiányozni is fog neki ez az élet.
A nagy várakozást és elemezgetést követően rögtön az ajtónállók felé indul a feketében pompázó, szomorúnak tűnő "üzletember". Úgy volt, ahogy leírták neki: két izomagyú ajtónálló, egy hölgyike akinek elvileg azonnal fel kellene ismernie Hibikit ahogy meglátja, és valami kis titokzatos negyedik személy. Ha minden terv szerint halad, akkor a hölgy azelőtt átengedteti Ashurát, hogy őt átmotoznák a gorillák, de igazából nem fél ettől a lehetőségtől sem, nem hozott magával fegyvert. Ma estére, ha esetleg kisebb vérfürdővel is végződik majd, csak saját szavaira, illetve hű öklére bízza magát. Így sokkal érdekesebb lesz. Amint oda ér a bejárathoz, szerepéhez illően ráköszön az ajtónállókat kisegítő hölgyeményre.
- Jó estét, kisasszony - szólalt meg Fukui Hibiki, cigarettától rekedtes hangján.

Deidara Csüt. Szept. 11 2014, 15:28

//No, egybe van a csapat. Javasolt mindenkinek mindent olvasni.

A leányzó hosszan méregette Nakát annak előadása után, tovább szorítva arcbőréhez hegyes fegyverét. Az ex-hyuugának átfutott fején a gondolat, hogy esetleg tényleg meg fogják döfni, csak úgy miért ne alapon, de végül hatásosnak tűnt színjátéka.
- Te tiszta bolond vagy. – állapította meg Ayane, majd hátrébb lépett és hitetlenkedve visszahelyezte hajtűjét.
Úgy tűnt, ezzel le is zárta beszélgetésük, és elindult vissza a főterem felé. Amúgy is kezdett elég egyértelművé válni, hogy a Kobayashi testvérek nem ezen a mellékfolyosón tartózkodtak.
- Ha azt a holdkóros Hirotot akarod látni, mindjárt beszédet tart. – vetette még hátra neki Ayane, majd amennyiben ezt Naka nem akadályozta meg, visszatért a főterembe.
Főhősnőnk nem sokkal később követte, hiszen legalább két célpontjáról biztosan tudta, hogy jelenleg ott tartózkodnak. A többség már poharakat emelt, amikor visszaért, a paprikahajú ikrek pedig egy kopasz férfival folytattak diskurzust. Sokan még csak ekkor érkeztek, a bejárat továbbra is megállíthatatlanul ontotta az új vendégeket. Ha Naka arrafelé figyelt, akár még ismerős arcot is észrevehetett.

Ashurát alaposan végigmérték a bejáratban, ahogy minden más vendéget is. Kicsit végigtapogatták, de mivel nem volt nála fegyver, vagy más kétes eszköz, hamar továbbengedték. A csinos hölgy, ki az ajtóban ácsorgott, láthatóan mindenkit jól ismert, és meg is támadta néhány jól irányzott kérdéssel az otthoniakat illetően. Ashura remélte, hogy ezek inkább formalitások, mint tesztek, de a kapott papírok alapján elég jó válaszokat adhatott. Be is engedték az épületbe, ahol welcome drink fogadta, valamint egy asztal, melyen különleges részletességgel megalkotott maszkok sorakoztak. Egy álarcosbálra érkeztek.
Érkeztek, volt ugyanis testőre is, kinek szerencsére csak minimálisan kellett álcáznia így küllemét. Kibushával együtt vállalták a küldetést, utóbbinak azonban már nem sikerült meghívókat és álcát szerezni, így ő csak kísérőként léphetett be. Fegyvert természetesen ő sem tudhatott magánál, ha csak nem volt képes azt nagyon jól elrejteni a kísérőket alaposabban megmotozó őrök elől.
Az előtér mögött némi lépcsőt követően egy hosszúkás, igen méretes és fényűző helyiség fogadta őket. Hosszú asztalok, táncoló álarcosok vagy éppen anélküliek, rengeteg friss étel a bal oldalukon, megfelelő itókákkal kísérve. Temérdek biztonsági, jó néhány örömlány, és persze számos maffiózó, ilyen emberekből állt a felhozatal. Az oldalsó helyiségekből már kevésbé kultúrált hangok is kiszűrődtek, de az itteni élőzene nagyjából el tudta nyomni azokat. A legtöbb vendég egyébként viszonylag egyenes sorba rendeződött, kezükben poharakkal. Ashuráék épp elérték a megnyitót.
Egy fiatal, sötét hajú alak állt a bejárathoz közel, egy oldalfolyosó nyílásában. Kobayashi Hiroto, a parti hivatalos szervezője, komoly vagyon és alvilági hatalom örököse fogadta a vendégeket. Drága inget hordott, talán félregombolva, és láthatóan csak illemből vonult fel a közönség előtt. Megjelenése azonban bőven elég volt hozzá, hogy mindenki elhallgasson.
- Üdvözlöm önöket szerény rendezvényünkön! Kobayashi Hiroto vagyok, a házigazdájuk. Kérem, érezzék jól magukat. Igazán megérdemlik a kikapcsolódást, családunknak nyújtott támogatásuk jutalmát. Remélem, semmi sem marad majd azokon az asztalokon. Jó szórakozást!
Illedelmes taps, közben pedig a házigazda öccse is feltűnt, ki bizonyára más ízléssel rendelkezett partiprogram terén, így jó tíz pucér leányzó is érkezett vele, meg egy jó adag biztonsági, hogy megkezdődhessen a valódi szórakozás. A lányok láthatóan köztulajdonnak számítottak, a buldózerek pedig sokkal inkább tűntek személyes kíséretnek, mint a többi őrhöz tartozónak. Hiroto hamar eltűnt a tömegben, itt-ott lehetett csak észrevenni, ahogy beszédbe elegyedett a fontosabb családok egy-egy képviselőjével.
Kibusha szorgalmasan kereste tekintetével az ismerős maffiózókat, hogy a korábban tanulmányozott képek alapján beazonosíthassa a célpontokat. Ekkor pedig különös látványban lehetett része. A tömeg egy pillanatra szétvált, ismerős alakot tárva szemei elé. Hyuuga Aikan sétált a terem közepén. Ruházata az imént megfigyelt lányokéhoz hasonlónak hatott, haja és külleme itt-ott más, mint amilyenre emlékezett, de egészen biztosan ő volt az.

**Unazaki Kibusha** Pént. Szept. 12 2014, 20:17

Akárhogy méregette a jelenlévőket, sehogy sem érezte a közeget a magáénak. Persze, sokszor megfordult már ilyen helyen, ilyen emberekkel, ám már akkor is igen csak kételkedett benne, hogy ez valójában az ő világa lenne-e.
Oly sokáig volt távol az emberektől mostanság, hogy szokatlan, némileg visszataszító érzés volt a rengeteg arcot látni maga körül. De persze Kibushát ezt mit sem zavarta; nemsokkal újbóli feltűnése után azonnal volt egy küldetésük, és kutya legyen ő, ha nem vitelezi ki a megbízást teljes pontossággal. Undor és minden egyebek félretéve tehát, kitartóan caplatott Ashura oldalán.
A másik indok, amiért szintén kényelmetlenül érezte magát, a fegyver hiánya volt. Kibusha tökéletesen hozzá volt szokva, hogy Hyokushi a hátán pihent, biztos közelségben, s ugyan nem érezte magát, mondjuk, "meztelennek", vagy "védtelennek", mégis csak jobban érezte volna magát, ha hűséges kardja ezúttal is vele tartott volna.
Tett róla, hogy valódi személyazonossága ténylegesen rejtve maradjon - jelenlegi "kinézetét" az Arc Lehántó jutsu által szerezte, így a lebukást nem tartotta túl valószínűnek. Öltözete azonban egy cseppet más képet formál a fejben: semmilyen szinten nem tűnt erre a helyre valónak. Felül mindössze egy mellvérthez hasonló, de egyébként láthatóan jól szellőző darabot viselt, melyet valamiféle kemény anyagból raktak össze, lábait pedig egy ehhez hasonlóan nyilvánvalóan jó kinetikus védelmet biztosító nadrág fedte. Az őt vizsgáló személy írmagját sem találhatta Kibushában elegenciának jelen pillanatban, ám nem is ez volt a dolga. Mint biztonsági őr volt jelen, egy biztonsági őrnek pedig elrettentőnek kell tűnnie, ami pedig igen is megvalósult. Az elveszett ninja olyan marcona, mégis kifejezéstelen ábrázattal vizslatta a környezetét, hogy az testalkatával párosítva valóban megfelelt "elrettentésnek".
Miután végighallgatta az igen csak rövidre kurtított megnyitót, azonnal folytatta lehetőségeik kutatását. Alaposan agyába égette a célpontok kinézetét, így tudta, ha elég ideig keres, találni fog. Amit azonban rövidesen talált, az mindennél furább - és még fontosabb, örömtelibb volt. Több sem kellett hát, "Hibiki" biztonsági őre (előzetes megegyezés alapján az álcájának neve csak simán "Zúzó") egy vállon érintéssel adta "főnöke" tudtára, hogy azonnal jön, s már irtotta is a távolságot felesége és ő közötte. Amint odaért, nem túl feltűnően, de feltűnően gyengéden végigfuttatta ujjait Naka vállán, tette mindezt úgy, hogy a nő, ha megnézi, ki ért hozzá, a vállán lévő kézen egyből észrevegye az eléggé sajátos jegygyűrűt.
- Mondd, mi a neved, aranyom? - Pont, mint legelőször.

**Hyuuga Shakaku** Pént. Szept. 12 2014, 21:09

~ Én – bolond?! Hát meg köszönöm is szépen úgy egészében, abszolút helyén működnek az agyi kapacitások; szinte érzem, ahogy a neuronjaim csak úgy sztrájkolni készülnek ennek hallatán! Cöh! Nem én akartam átszabni egy ilyen cuki kis női humanoid teljesen szexi vonásait egy átkozott kötőtűvel...! Ostoba tyúk...~
A bal szeme alatti aprócska – de annál is beszédesebb – izom ugrándozik, persze magára erőltetve a Gésa Maszkot kontrollálja ugyan, de cserébe a lábujjait görbíti befelé a szandálban (megmondhatója neki, hogy ez nem pont a legkellemesebb önmegtartóztatási procedúra – plusz nem is olyan régen festette a körmeit; ’Jajj, csak a strasszkő ne essen le!’)
Így tehát önmagában duzzogva – mesteri művelője –, persze egy angyali mosollyal az arcán – amely sokkal inkább irónikusan ördögi és szadisztikus: ’Belecske a nyakacska köré és meghúzacska!’ – áll, kontraposztba rendezve testtartását. Igen nehéz legyűrni az ingert, hogy a mellei alatt összefonja karjait – ezzel kicsit fentebb tornázva őket; nincs baja a transzformációjával, de azért neki dögösebb van –, hogy a száját némileg elhúzza – nem áll neki olyan rosszul; amolyan duzzogó hercegnő, akinek elvették a maciját.
~ Blahh, blahh, blaaaaaa.... Blöööeh!!!~
Igencsak untatja a sok formalitás – hol a parti? Hol az orgia?! Ezeknek az embereknek pont lenne rá pénz; jó, persze vannak ringyók, de minden még olyan kis udvariaskodó visszafogottság – ha neki lenne bulija, akkor még a csapból is a legdurvább alkoholok legerősebbje csobogna és a tetőről zengené ódáit a különböző tudatmódosítóknak. De nem, nagyon próbálja nem a hányás mozzanatát imitálni...
Már éppen nyűgösen felsóhajtana, mikor megüti a perifériás érzékelését egy... valami. Nem éppen a szenzorok legjobbja, de azért elég otthonosan mozog a területen – egy pillanatra fellobban a kétely lángja, de a következő pillanatban el is fagy a gyújtópontjában.
Bár tény, hogy az érintésre ravasz – és igencsak kihívó – félmosollyal és felvont szemöldökkel fordul az illető felé, de mikor a szavakat felfogja az agya és ezzel egyidőben a gyűrűt is...:
– Haaaiii, mishiranu hito-sa… – apró konfigurációs hiba, mikor meglátja a gyűrűt, amit mintha ismerne is valahonnan... – GRÁH!!!
A száján kicsúszó hang egy igencsak érdekes egyveleg – meghatározhatatlan keveréki arányokkal –; egyszerre ötvözi a jéghideg vízbe dobott macska által kiadott hanghatást, azt, amikor valaki ivás közben riad meg valamitől és köhögi fel (a vele szemben lévő félre) a torkán már majdnem lecsusszant folyadékot, valamint a bunda nélküli kutya hangját, amint csupasz kis farkára léptek. Tehát a csábos kis megjelenésének annyi – azt szó szerint katapultálták a világűrbe.
Pampog is, mint egy hal igencsak nagyra nyílt szemekkel és valahol a padló magasságában poroszló állkapoccsal, hiszen átkozottul nem tudja, hogy ~MIVANMIVANMIVAN???~, így aztán az a kis fondorlatos agyacskája sem tud frappáns – sziutációt kezelő – reakcióval előállni. Jó, persze elég sok ott tolong az élen: a.) lába közön térdelje, b.) halálra smárolja, c.) jó alaposan felpofozza, d.) elkezdje ott helyben letépni róla a ruhát, e.) elmenjen egy sarokba bőgni-hisztizni-törni-zúzni.
Így aztán azt teszi, amihez a legjobban ért: lenyeli a dühös kis tirádáját és a karjait a férfi nyakába fűzve pipiskedik fel konkrétan az ajkai elé; de nem csókol, csak felvillantja a félig ártatlan, félig ravasz mosolyát.
– Hime-sama vagyok... de csak Önnek, csak itt és csak most Naka-chan leszek, aki eljátsza a felesége szerepét – hozzá is simul, mindennemű szégyellősség nélkül; megjegyezendő, hogy semmilyen felső ruhaneműt nem visel (szadisztikus kíváncsisággal tölti el a tudat, hogy a férje ugyan mit gondolhat az alulruházottságáról, miként fog reagálni arra, hogy nem csak ő látja így) –, szóóóóval, Dannasama, egyedül jöttél vagy talán van a karodon egy kis megmentésre váró fiatalabb dáma, akinek ki kellene kaparnom a szemét?
Na igen, a féltékeny vadmacska ismét felüti a fejét – már bele is ereszti a karmait a férje vállába; de jelenleg fizikailag is.

//Dannasama: férj
//Mishiranu hito: idegen

**Unazaki Ashura** Pént. Szept. 12 2014, 23:09

A bejutás, bár ha nem is úgy zajlott le, ahogy azt Ashura tervezte, gond nélkül végbement. Arra a pár formalitásra egy előre kitervelt hazugsággal válaszolt, és mivel még mindig depresszív arcot vágott, nem kérdezősködtek sokat utána. Miután végre bent voltak, örült, hogy megtudta győzni Kibushát, hogy ne hozzon magával semmiféle fegyvert. Már ez a páncélos dolog is elég fura egy buliba, bár lehet, hogy így hihetőbb a testőri szerep? Na mindegy, mások remélhetőleg amúgy sem fognak vele nagyon szóba állni. Az asztalról ahol maszkok voltak felkap egyet ami meg volt határozva a küldetés részleteiben, egy hollófej-alakra formált álarc felső részét. Tökéletesen illik búskomor, fekete szereléséhez, aminek még örült is legbelül. Welcome drinkjét elemelve Kibushával együtt bementek a nagy terembe, ahol a buli már javában tombolt, és bár Ashura megnézett magának egy-két különlegesebb táncoslányt, leginkább a célt próbálja jelenleg szem előtt tartani. Egy pár korty ital után oda adja poharát valami arra császkáló fél-részegnek, miközben jobbra-balra nézelődve keresi az embert akinek elvileg fel kéne őt ismernie a maszk alapján. Jó lenne már lezavarni ezt az egész tárgyalás dolgot, nem úgy tűnik mintha a két család emberei nagyon jókedvűek lennének épp, pedig mindennel körbe vannak véve amire egy férfi csak vágyhat.
A nagy üdvözlő beszéd nem nagyon segített a helyzeten, bár ez nem is volt igazán elvárható. Ami viszont elvárható volt, az az hogy Kibusha rögtön lelép amint meglát valami csillogót, vagy legalábbis valami érdekeset. Ashura csak bólint egyet testvére felé, majd megtorpan a helyén, ami nem épp előnyös egy táncparketten. Szem előtt akarja tartani mind Kibushát, mind a célpontokat, miközben reméli, hogy végre észreveszi az a félnótás akinek el kellene őt vezetnie a tárgyalás helyszínére. Míg erre vár, mégis csak körbetekint a helyen, kicsit felméri magának a helyzetet. Egy rakat biztonsági őr, akik közül látszólag egy sem ninja vagy más chakra beállítottságú harcos, bár az ilyenek valószínűleg úgy sem az alsó szinten leledzenek, az Unazaki duón kívül. Erről jutott eszébe, hogy rá kellene tekintsen kedves testőrére, hogy hol a francban van már. Amikor viszont meglátta, hogy mit csinál, és kivel, szinte azonnal letörlődött hamis arcáról a komorság. Kabátját átdobja bal vállán, majd zsebre teszi kezeit.
- Kezd érdekessé válni az éjszaka - súgja, csak úgy magának, meglepettségében.
Előnyös volt, hogy maszkot visel, különben hamar oda lett volna a "komoly gengszter" szerep, ha a célpontok meglátják jelenlegi holdkóros arckifejezését. Még nem igazán biztos abban, hogy ez a fordulat jó e vagy rossz az akcióra nézve, de mindenképp az utóbbi hetek egyik legviccesebb látványa a sógornőjét ringyónak öltözve látnia.

Deidara Hétf. Szept. 15 2014, 10:15

A két "idegen", férj és feleség egymásba ölelkeztek, majd táncba kezdtek a főteremben. Meg kell hagyni, nem mindennapi látványt nyújtottak. A testőrök ritkán elegyedtek táncba bárkivel is, mondhatni egyáltalán nem, így ha Naka szabadon csüngő idomai, vagy férje páncélzata nem lett volna elegendő figyelemfelkeltő, kettejük keringője mindenképp lámpafényt gyújtott a pár feje fölött. Hogy őket ez mennyire zavarta, az más kérdés, elvégre hosszú ideje nem találkoztak. Táncukat csak olykor-olykor zavarta meg néhány felszolgáló, kik italokkal, illetve süteményekkel kínálták a párost.
Valakinek ugyanakkor dolgoznia is kellett, így Ashura folytatta a szemlélődést az Inoue és Shimizu családok tagjai után. A feladat annyiból állt, hogy valakit, lehetőleg minél többeket rávegyen arra, hogy átmenetileg eltemessék az ősi csatabárdot, és haderejükkel támogassák az övéit, cserébe házassággal, valamint kenderkereskedelemmel fizet. No igen, a zord külső néha meglepő bizniszágat rejtett.
Ashura meg is találta a kapcsolatot, a férfit, kivel üzenetben egyeztettek, többek között az álarcról is. Shimizu Gorou magas, arányos testalkatú harcosnak tűnt, finomra nyírt borostával és drága, fekete inggel. Egy oldalsó helyiségbe vezette őt, ahol finomságokkal megrakott asztal, és négy jelenlévő tartózkodott. Amennyiben sikerült jól játszania a memóriajátékot, Shimizu Isamu, egy az ő jelenlegi álcájához hasonlító, szivaros maffiózógóré állt az ablaknál, mely a bejárat felőli utcára nézett. Rajta kívül egy fiatal, szemnek mindenképpen kellemes vörös leányzó, valószínűleg Inoue Ayame, valamint egy húszas éveiben járó, sötéthajú fiú, talán egy másik Inoue gyerek ácsorgott, továbbá egy beazonosítatlan, testes férfi, ki egy gorillára emlékeztető álarcot viselt. Gorou becsukta a kétszárnyú ajtót, bár a külső zene amúgy is elég nehézzé tette volna a lehallgatást. Néhány pillanatnyi csend után a szivaros férfi szólalt fel, hangjában dohányzással töltött évek tapasztalatával.
- Úgy hallottuk, üzleti ajánlatod van, Hibiki barátom…

**Unazaki Kibusha** Kedd Szept. 16 2014, 00:31

- Szóval Naka-chan. Micsoda véletlen, hogy pont ismerek egy igen érdekes nőt, ugyanezzel a névvel. - Válaszolt lágyan elmélázva, miközben Naka arcát fürkészte. Hangja valahogy más volt; súlyos. Nehéz. Nem volt erős, nem volt hangos, azonban tisztán lehetett érteni minden egyes kiejtett szavát, rengeteg ember és zene ide vagy oda.
A testőr szemei szinte huncut, örömteli mosolyt öltöttek, majd-majd sziporkáztak, ahogy tekintetével kalandosan újra felfedezte párja ismerős arcvonásait. Bár ezt kedvese már jól ismerhette, valami mégis észrevehetően más volt. Az a fajta tipikus, megfoghatatlan érzés, ami szinte felgyorsítja a szívverést, annyira nem stimmel valami, ámbár lehetetlen tudni, mi nem illik a képbe. Pont, mint mikor egy hosszúra nyúlt este utáni reggelen az ember a pénztárcájában jóval kevesebbet talál a gondoltnál, viszont egyszerűen el se tudja képzelni, mire költött még. Éppen folytatta volna a bemutatkozás nagy hagyományát, mikor valami megakadt a dobhártyáján. Az első hangok végül megrekedtek torkán, sosem lettek hallhatóan.
- Dannasama. Tetszik. Hívj ezután is csak így.
Jobb kezének ujjai pajkosan végigfutottak a nő vállán, nyakán, majd az álla alatt megállapodtak. Általuk Kibusha gyengéden, ámde ellentmondást nem tűrve közelebb húzta magához Naka fejét, hogy aztán a kellő közelségből végül is befejezze azt, amit a félmeztelen hódító az imént megkezdett. Nem volt egy olyan bántóan hosszú csók, de elsöprő őszinteséggel és érthetőséggel közvetítette érzéseit annak a személynek, akinek szánta.
Akármennyire nem látszott ez arcán, valójában nem volt könnyű visszatartania magát. Legszívesebben már mióta meglátta drága feleségét, Kibusha karjaiba szorította volna. Hosszú idő telt el, rengeteg dolog történt már azóta, hogy utoljára találkoztak. Sajnos vannak dolgok az életben, amelyek elég fontosak a mindentől való elszakadáshoz, amivel ezek a bizonyos dolgok járnak. De ez sosem jelent valódi problémát; amíg tudja, hogy a végén valaki hazavárja, amíg érzi, hogy van miért visszatérni, a "borzalom" átalakul - "motiváció" lesz.
És pedig sosem volt senki akkora motiváció számára, mint a nő, akivel most összefonódva ringatóztak. Szinte el is feledkezett a tömegről, mely körbeölelte őket, s még ha csak röpke pillanatokra is, azok olyan megnyugvással töltötték el, mintha órákig tartottak volna.
- Szóval mit is keresel te itt? - Kezdett óvatosan kérdezősködni az egyébként valljuk be, meglehetősen abszurd helyzetből kiindulva, hogy aztán figyelmesen hallgassa a választ. Jó érzéssel töltötte el a feleségével való beszélgetés.
Az idő azonban telt. Határidőre dolgoztak. Amúgy is, jól tudta Kibusha, hogy minél előbb végeztek itt, annál hamarabb kerülnek máshová. Otthonosabb körülmények közé. Ennek értelmében még egy utolsó csókot lopott Nakától, hogy aztán viszonylag gyors mozdulatokkal megragadjon két maszkot, azoknak rögzítőit itt-ott megvágva és újra összecsomózva amolyan rögtönzött, mégis elegáns "melltartót" készítsen feleségének, melyet odanyújtott neki munkája végeztével, s igény szerint persze segítő kezet nyújtott a felhúzásban is. Eztán sietve körbenézett. Természetesen pontosan követte Ashura távozásának irányát, és amennyire csak tudta az adott körülmények között, memóriájába véste a "kapcsolat" arcát, akivel aztán testvére távozott is. Lazán megragadta Naka kezét és azonnal meg is indult, hogy minimalizálja azt az időt, melyet Ashura a látóterén kívül tölt. Egy pár méteres pontossággal megközelítette a helyszínt, ahol testvére korábban eltűnt a férfi mögött, s ismét szembefordult Nakával. Ugyebár eddigre már mindketten maszkban voltak; további feltűnést tehát nem keltettek. Nagyjából belőtte az irányt, fejével a nő számára, amerre néznie kellett, majd egy talán picit váratlan és illúzióromboló kérést fogalmazott meg.
- Szükségem van a segítségedre. Főnök úr az előbb arra tűnt el, és sejtem, hogy nem fogok tudni a közelébe jutni jelenleg. Meg kell találnod, folyamatosan tudnom kell mi történik vele.
Szemei persze továbbra sem mozdultak a tömegről, folyamatosan figyelemmel követte a fel-felbukkanó arcokat, hátha bármilyen "ismerős" arc bukkan fel a színen.

**Hyuuga Shakaku** Kedd Szept. 16 2014, 16:19

Önmagát meghazudtoló módon önti el arcát a pír – a transzformáció pedig már elhagyta arcát, így aztán tényleg úgy fest, mint egy vérvörös paradicsom.
– Kehhrrrmmm... – csusszan ki a száján az a „valami”, ami aligha mondható emberi kifejezésnek; természetesen a saját füleinek még annál is felfoghatatlanabbnak cseng, így el is kerekedik nagyra a szeme: mi ő, tán csak nem egy pironkodó szűz?! Hát nem! – És mi történne, ha ellenkeznék, Dannasama?
Próbálna ő övön aluli kacérkodással visszakerülni a nyeregbe, de a csók némileg összezavarodott gondolatokkal hagyja. A bőrén cikázó ujjak nyomait viszont igyekszik regulázni (és próbálja meggyőzni magát arról, hogy a libabőr csak azért ostromolja az egyébként majdnem tökéletes kompozícióját, mert a jég és a tűz a bőrükön keresztül igencsak érdekes kis reakciókat generál), ezt pedig némileg segíti a témaváltás, bár egy kicsit biggyeszti az ajkát, mikor vége köztük a kis szerepjátéknak:
– Munka; eliminációs processzió, de kevés az adat, a Tűz hatósági területén viszont nem igazán akarnék galibát. Na és te?
Majdnem kibuggyan belőle a csilingelő kacaja, mikor megkapja azt az érdekes melltartót, és biztos benne, hogy el is teszi majd emlékbe; ez nem éppen egy mindennapi gesztus. – Tyűűha, tényleg elég rég láttál, ha már az sem tűnik fel, hogy ezek nem az én melleim... mármint... fú, ez olyan, mintha másé lenne és magamra vartam volna, ehh, fúj...! – mélázik, miközben a tömegben már haladnak is egy általa még be nem járt irányba.
Alapvetően próbálja fejében tartani, hogy nagyjából merre tartanak – és hőn reméli, hogy az emlékezetébe vésett fehér-szürke alaprajz nem halványul el –, miközben igyekszik megfigyelni az arcokat (vagy legalábbis a maszkok mögött rejlő a legfeltűnőbb vonásokat) és átböngészni tekintetével a jelenlévőket, hátha megpillantja a Szuper Triót; kérdés az, hogy a férje jelenléte mennyiben változtat a paramétereken... minden bizonnyal – és kétség kívül – teljesen.
Az általa látott színes világ azonnal fehér-szürkébe bukik át, de őt éppenséggel pont nem zavarja a vibráló színek kiszippantódása. Továbbá igencsak örül az arcán lévő maszknak, hiszen annak köszönhetően a Kozmetikai és Dermatológiai Katasztrófája nem olyan észrevehető, s így nyugodtan pásztázhatja a tömeget.
– Ha jól sejtem, akkor a szokásos cinkostársadat keressem... tudod, azt a srácot, akinek jégcsap van feldugva a farába – arcára némileg nosztalgikus, de arányokat tekintve igencsak kárörvendő vigyor ül ki; nem a Jeges Tesón szórakozik, hanem azokon a szerencsétleneken, akik a Jeges Duó célkéresztjébe táncikáltak.
Ashura chakráját viszont jól ismeri – de alapvetően problémája se lenne mással, hiszen az általa megfigyelt chakrapontok aligha lenyűgözőek; a testőrég eddig nem prezentált „nagyágyút”, az a jeges chakra viszont igenis beszédes darab (és igencsak próbálja kizárni a látóköréből a férje által kiadott sugárzó fényt). Ha semmi sem akadályozza meg a felkeresésében, akkor amint felleli Ashurát (’Te jóóó ég, milyen láttam a buta fejét!’) megszorítja Kibusha kezét és elkezdi felé húzni a férfit.
– Az őrök beszélgetéséből valami „láthatatlan védelemre” szűrtem le, konkrétan ezt a szófordulatot használták; előzetes kulisszatitkok mögé kukkantásom viszont sem nagy chakrajelet, sem csapdákat, sem pedig pecsétet nem harangozott be... Úgyhogy talán érdemes lesz körültekintéssel eljárni.

**Unazaki Ashura** Kedd Szept. 16 2014, 22:10

Kedvenc hősünk nagyon oda nemillően álldogált a táncparkett majdnemhogy közepén, hogy minél előbb észrevegyék őt a megfelelő emberek, hagyta, hadd szórakozzon még egy kicsit Kibusha. Ha baj történik, remélhetőleg úgyis képes magát megvédenie. Mondjuk mégis reméli, hogy nem kell nagyobb pofonokat osztania, mert még a végén egy puffanás keretében szertefoszlik az álcája, ha egy kicsit erősebbet üt a kelleténél. Szerencsére nem kellett sokat várakoznia a sok ember között, hamar észrevette a belső kapocs, hogy itt leledzik az épületben. Nem fogtak kezet, csak bólintottak egymásnak, majd mielőtt Gorou oda vezette volna a találka helyszínére, még egy utolsó pillantást vetett a két tubicára nem messze magától. Megkönnyebbülve elkönyvelhette magában, hogy Kibusha látszólag még felfogta, hogy dolog van. Készséggel követte Gorout a félreeső szobába, egyenesen az ő hátát nézve miközben arra tartottak. Belépve a helyiségbe egyből a nagyon is hívogató látványt nyújtó svédasztalt szemelte ki, érezvén, hogy pont most fogja megkörnyékezni őt az éhínség. De sajnos a karakterhez amit játszik nem illik az a visszafoghatatlan étvágy amit egy pár percen belül érezni fog, ez a személy inkább csak cigit szív reggeli, ebéd és vacsora helyett is, ami nincs az igazi Ashura ínyére. Az a négy személy azonban nagyobb figyelmet igényelt akik a szobában tartózkodtak, szóval amint becsukták mögötte az ajtót, levette a maszkot, természetesen az álcáját még aktívan hagyta, majd villámgyorsan körbetekintett. Úgy tűnt az ablaknál szivarozó lesz a Shimizu főnök, úgy tűnt rendkívül nyugodt. Legalábbis még. Mindenképp a tárgyalás nagy résztvevője lesz, előreláthatólag. Az Inoue család képviselője kizárásos alapon vagy a szemrevaló vörös nő lesz, akit még a maszk alatt megnézett magának Ashura - kizárólag fegyvert keresve szemeivel, természetesen -, vagy a fiatal srác, akinek Ashura nem tulajdonított nagy figyelmet. A gorilla maszkos gorilla már egy érdekesebb látvány volt, valószínűleg testőr. Ja igen, az a valami ami Ashurának az ajtó másik oldalán tartózkodik. Ashura rárakta fekete kabátját egy szék támlájára, magára a székre pedig maszkját. Ő maga állva maradt, majd háta mögött összekulcsolva kezeit, még egyszer körülnézett mindenkin, nagy figyelmet szentelve a testbeszédüknek. Ő maga egy hideg, leolvashatatlan arckifejezést tartott fenn, mint ahogy azt kell.
- Valóban, Isamu, ez így van - válaszolt "Hibiki" - Akkor hát vágjunk is a közepébe, ne vesztegessük egymás idejét, hm?
Ashura talált magának egy kényelmesebb karosszéket, amin ülve maga előtt tudhatta összes "ügyfelét".
- Tudjuk, mindannyian, hogy az ellenségeskedés a két család között túlment a határon, és már egyik fél sem húz hasznot ebből a... barbárságból. Már szinte csak megszokásból gyűlölitek egymást, és ez, barátaim, nem egészséges saját profitjaitok és szellemi épségetek szempontjából nézve. Amit én ajánlok, egyszerű - egyenesen ülve a karosszéken, maga előtt összekulcsolta kezeit - béke, és jólét. Tőlünk kaptok mindketten egy-egy egyenlő részt a "növénykereskedelemből" jött jövedelmünkből, illetve összehozhatok egy jó kis házasságot, amivel egy nagy összegnyi hozományhoz juthattok. Cserébe meg kell ígérnetek, hogy nem harcoltok egymással, illetve, hogy az embereitekkel a mi ügyünket támogatjátok, száz százalékban. Nagy pénzügyi gyarapodást garantálunk mindannyiótoknak.
Egy kis szünet után, miután beivódott az ajánlat ügyfelei agyába, felvetette a második opciót.
- Természetesen ha az egyikőtök nem kíván részt venni eme összeboronálásban, az ajánlatot, kisebb részesedéssel ugyan, de felajánljuk a másiknak ugyanezt az üzletet. Így az egyik oldal mindenképpen túlerőbe kerülne, és bizony a másik hamar kiszorulna. Azonban, ha mind a ketten gond nélkül beleegyeztek, mindketten nagyobb részeket kaptok majd a nyereségből.
Nem kérdezett vissza, hogy értették-e vagy, hogy beleegyeznek-e, hagyta, hadd gondolkodjanak. Kíváncsian várja a reakciókat.

Deidara Szer. Szept. 17 2014, 13:32

Ashura rendkívül ügyesen adta elő üzleti ajánlatát. Még ha a két család nem is szándékozott kibékülni, érdekükké vált a segítség, hiszen ellenkező esetben hátrányba kerültek volna. Úgy tűnt, kenderkereskedelemre könnyebb rávenni a világot, mint gondolta volna. A házasság említése azonban láthatóan nem vált a két fiatal ínyére.
- Miféle házasságról lenne szó? – kérdezte diplomatikusan Inou Ayane, noha hangjából erős nemtetszés szűrődött ki. Az ifjak sosem szerették az érdekházasságokat, ők szerelemben, meg hasonló furcsaságokban hittek.
- Csakugyan, - kapcsolódott be Isamu – ez a rész okozhat kellemetlenségeket. Mi már öregek vagyunk ahhoz, hogy az ilyesmi jól működjön. A fiatalok meg… hát ők fiatalok. Felelőtlen tuskók. Mind mi voltunk egykor, nem igaz? Na de komolyra fordítva a szót, kikre gondoltál?

Miközben Ashura üzletelt, táncospárunk kiélvezte egymás meglepő felbukkanását, de aztán kondult a harang, mint a régi mesékben. Küldetésük volt, két különböző, s ha Naka talán nem is, Kibusha mindenképpen be akarta fejezni az övét, pontosabban Ashuráét. Naka figyelmeztette, elmesélte neki, hogy hallott valamiféle láthatatlan védelemről, így legjobb, ha óvatosan járnak el. Megkereste neki társuk és megvizsgálta a környezetében lévőket. Négy figura, maximum egyikőjük lehet shinobi-féle. Bizonyosan nem okoznak gondot, legalábbis haderejükkel semmiképp.
Hölgyeményünk felhúzta remek melltartóit, továbbá a kapott maszkot, így már három fehér arc virított testéről, kettő a mellein, egy a pofiján. Ennél feltűnőbbek már kész akarva se lehettek volna. Az inka istennőt reprezentáló Naka és páncélban táncoló férje végül magukra is vonták a figyelmet, egy kisebb csoportosulás érkezett hozzájuk, Kobayashi Kaito vezetésével. A fiú alaposan végigmérte a párost, arcán hitetlenkedő szórakozottság, gúny és fennhéjázottság.
- Nocsak, milyen ötletes öltözet! – nézett végig a lányon, annak „testőrét” szinte teljesen figyelmen kívül hagyva. Oldalán két pucér hölgy, háta mögött legalább négy buldózer kapott helyet. – Kihez van szerencsém, kisasszony?

//Kibusha, érdemes lehet megvárnod Nakát a poszttal, mert neki van küldetése Kaitoval.

**Hyuuga Shakaku** Pént. Szept. 19 2014, 21:13

//Elnézést kérek a késésért! Mutogathatnék az üvegekre, de igazából én voltam a béna Very Happy

//

– A célszemély – biccent a szemeivel szabadon látott irányba – körül tartózkodó személyek minimális veszélyt jelenthetnek... ha nem rozsdásodott be az a jeges modorú vénember!
Már éppen örülni kezdene magában, hogy ’Híííjjah! Na így mennek a dolgok, ha jól fordul a kocka!’, de persze a hatalmas rózsaszín lufi (ami vattacukorból van, „mertcsak”) hirtelen pukkan ki és ereszt le, nem kevés sípoló – értsd: fingó – hangot maga után hagyva.
A szemei elé ugyanis egy olyan alak úszik be, akit nem akarna jelen pillanatban vizuálisan elviselni – önmagában ironikus, hiszen nagyjából fél órája mindent megadott volna, hogy kiszúrhassa –, de persze az Istenek igencsak szeretik elé vetni a különböző szociális katasztrófákat.
Mély levegőt véve az orrán – az orrcimpák remegősen tágulnak és szűkülnek; sárkánylehelet: pipa – és legyőzve azt az igen hatalmas erővel csábító ingert, hogy a férfi fejét elkezdje rágcsálni – dühében persze; egyáltalán nem tartja vonzónak a korpás fejbőrének végigszántását a fogsorával – mosolyodik el, s az egyik kezével – amelyik éppen nem Kibusháét fogja és szorítja meg ismét, így leadva egy bizonyos, talán dekódolhatatlan jelet – legyint, mintha éppen egy legyet akarna elhessegetni maga elől; de valljuk be őszintén, hogy Kaito pont az.
– Nos, ha elmondanám Önöcskének, akkor térden csúszva akarná a lábfejemet csókolgatni, én meg ezt persze nem szeretném, hiszen Önöcske particskáján vagyunk; nem festecskéne jólcska, ha a házigazdácska imádocskálna engemecskét! – Nevető hangja némileg elveszti a foglalkozásának minőségét; bár célponttal beszél (és noha megpróbálhatná elcsábítani, mégsem teszi), a hangjából hiányzik az a bizonyos lejtés, ami a „hobbijára” esetleg utalhatna. – És kettőnk között szólva... – hangja szenzuális suttogássá mélyül – nem hiszem, hogy tudnád tartani velem a ritmust, Kaito... chan! – Kacsintásához mindennemű korlátozástól mentes farkasvigyora társul.
Lehet, tartania kellene a szituációtól, de úgy van vele, hogy könnyedén magára öltheti az eredeti identitásának külsejét (hogy hihetőbb legyen: a mosdóban átöltözve), ami akár rossz fényt is vethet végül a neves sarjra; milyen vendéglátó, ha még a potenciális partnereket is ringyóra veszi? Ő meg a sértett dáma szerepét amúgy is jól játssza – talán túlzott élvezettel.
A fiatal férfi mögött álló biztonsági gorillákkal meg nem kommunikál, de a Byakuganja aktív, így maga a pillantása is bőven kommunikatívnak minősülhet – de vajon merne Kaito balhét csapni a buli elején? Ha igen, akkor az igencsak látványos lenne; ismét csak a sértett dáma szerepe az eshetőleges, meg persze elég hangosan tud ő tiltakozni. Ez persze könnyen szülhet konfliktust a testvérek között – Kaito vs. Hiroto; nem is tudja, kire tenné a pénzét. Valamint egyrészt bízik a képességeiben annyira, hogy pár mezei biztonságissal „majdcsak” el tud majd bánni, ha meg valami szuper-über-burtál-hippi-varázslatot rántanak elő a valagukból, amitől köpni-nyelni nem tudna, akkor mégis csak itt van mellette az ügyeletes halálosztó.
– Jajj, egyébként a Csajod keres! – Teszi még hozzá, miközben próbálja kikerülni az érdekes kis cirkuszi bohócalakulatot, persze ha Kaito még nem kapott elég verbális egóvetkőztetést, akkor természetesen ő örömmel vállalkozik arra a nemes feladatra, hogy a porba döngölje a férfi önbecsülését és jól meg is tapossa azt magassarkújával.
Hiszen már hárman vannak, három célpont – valahogy van egy olyan érzése, hogy a Jégvarázs Tesókat be tudja fűzni segítőknek. Ashut is egy módon, de a férjének igencsak mocskos terveket szövöget...

**Unazaki Kibusha** Kedd Szept. 23 2014, 14:30

Kibusha lazán bólintott a kapott információért cserébe.
- Zseniális vagy. - Préselte ki maszkján keresztül váratlan őszinteséggel. S nem is telt el sok idő, mire kis pihenőjük végleg lejárt.
Felmérve az érkezőket, nem volt különösebben meglepődve. Valahogy hős szerelmes párosunk mindig gyorsan összefut a főellenségekkel, a barátságos fogadtatás azonban sokkal kevésbé megszokott reakció. No sebaj, legyintett magában, a feladatot így vagy úgy, de elvégzik. A célszemélyek élete aznap este véget ér, bármibe is kerüljön. S mint tudjuk, Kibushának volt mit hozzáadnia egy ilyesmi adok-kapokhoz. Éppen ezért, míg bájos kis felesgée a célponttal beszélgetett, karjait lassan összefonta mellkasa előtt, majd enyhén megdöntötte fejét. Ezen a ponton teljesen fölösleges volt bármilyen szinten is beavatkoznia a helyzetbe, a dolgok valójában teljesen jól haladtak a saját medrükben. Úgy döntött, mindent Nakára bíz, ő inkább a nemrég érkezett gorillákat vette gorcső alá díszes maszkja takarásából. Nyilvánvalóan az első kérdés, mely fejébe ötlött, az volt, hogyan semlegesíthetné őket a lehető leggyorsabban anélkül, hogy a körülöttük tengő-lengő női kísérőknek bántódása esne. Persze már pontosan tisztában volt a ténnyel, mely szerint a helyen valami elég pikáns, spéci védelem van, így nyilván terveibe ezt a lehető legóvatosabban kalkulálta bele. Noha mindeközben Kibusha teljesen jól tudta, itt és most semmiféle harc nem lesz; elvégre hogy rontana rá egy zsúfolt parti közepén? Ugyanakkor pusztán megnyugtatóan hatott a tudat, hogy minden lehetséges eshetőségre rendelkezik forgatókönyvvel, mellyel véghez viheti még a küldetést. Ahol akarat van, ott mód is adódik, szokták mondani.
Mindezek közepette azonban egy fura "szúrást" érzett Kibusha a fejében, egy apró, de annál idegesítőbb kis gondolat cikázott a fejében, melyeknek alapja Naka hanyag viselkedése az újonnan érkezővel szemben. Mit hanyag... Egy pillanatra közelebb hajolt hát párja füléhez, s váratlanul halk suttogással adta a nő tudtára:
- Óvatosan, ne feledd, nem vagyunk amatőrök.
Eztán újra felegyenesedett, s az előttük ácsorgó csoportot kezdte méregetni. Nem hitte semmilyen szintem sem valószínűnek, hogy bárki megálljt parancsolhat az Unazakik hatalmának, de nyilván a baj úgyis abból lesz, amit nem tudsz. Készenlétben állt hát, de megtartva eddigi laza testtartását, álcázva gylkos indiékait, s további szófecsérlés nélkül követte, hogy alakulnak az események, néha egy-egy pillantásra megszakítva ezt, mikor is Ashura távozásának irányába kacsintgatott, hátha meglája azt a szerencsétlent valahol útközben.

**Unazaki Ashura** Pént. Szept. 26 2014, 19:24

Feketében öltözött hősünk előredőlt a székben, combjain támaszkodva egy apró kuncogást hallatott, ki, majd ismét körbenézett a szobában az arcokat fürkészve. Nem bírt a késztetéssel és előrenyúlt egy apróbb süteményért ami az előtte lévő terülj-terülj asztalkámon díszelgett, majd diszkréten befalta. Egész finomak az itteni édességek! A kuncogás és étkezés befejeztével ismét hátradőlt.
- Csak én látom az abszurditás a helyzetben? "Az öregek már öregek, a fiatalok még fiatalok", hát akkor kedves barátaim, ti mondjátok meg, kik maradtak akik házasságra alkalmasok? - Ashura egy újabb kis szünetet tartott, hogy ismét elgondolkodhassanak üzleti társai.
Eközben ő elvett egy másik fajta sütit, egy kicsit nagyobbat és édesebbet mint az előzőt, amit kicsit lassabban is fogyasztott el mint előbb. Kezdett aggódni, hogy öccse még mindig valahol kint téblábol a feleségével. Remélhetőleg Kibusha hű marad hidegvérükhöz, azonban a tüzes vörös asszony már más tészta. Erről jut eszébe, az ellentétek valóban vonzzák egymást. Mondjuk nem mintha sok kéne ahhoz hogy öccséből is kihozzák a vérengző fenevadat, legalábbis a sok legenda szerint. Minden esetre, ez az éjszaka még végződhet egyfajta vérfürdővel, ami nem fog Ashurának tetszeni, de le kell fixálni a feltételeket a két család között még mielőtt bármi hasonló elkezdődik. Az üzletember ránézett a szobában tartózkodó egyetlen nőre, majd ismét felszólalt.
- A házasságra leginkább azért van szükségünk, mert ezzel biztosítanak minket afelől, hogy képesek lesznek békében együtt dolgozni velünk. Az ember általában nem szokta elkezdeni gyilkolni a családtagjait, még akkor is ha fogadottak - egy utolsó harapással eltüntette a második sütit is - Én személy szerint a jelenlévő Ayane kisasszonyra gondoltam, valakivel a Shimizu családból. Azonban nem szükséges a legfontosabb családtagok közötti házasság, hogy mindenki érezhesse hogy "önállóak", én benne lennék a szeretett, ámbár hatalom nélküli testvérek vagy unokatestvérek összeházasításában, egy a Shimizuktól, egy az Inouktól. Biztos vagyok benne, hogy voltak akik kacsintgattak már egymás felé mindkét oldalról.
Keresztbe téve lábait várta a választ, az arckifejezéseket elemezve próbálta kitalálni, ki mire gondol éppen. Még a közvetítőjére is rápillant, ha feltűnés nélkül megtudja tenni.

Deidara Kedd Szept. 30 2014, 12:31

Ashurában egy diplomata veszhetett el, tárgyalását rendkívüli ügyességgel bonyolította ugyanis le. Persze mindenkinek nem fűlött foga a felvezetett koncepcióhoz, de hát éppen erről szóltak az ilyen üzletek. Ayane enyhén durcás arckifejezést és keresztbe font karokat használt nemtetszése jelzéseként, de végül belement a dologba.

- Rendben, de akkor én választok. - könyvelte el, hiszen technikailag a másik család bármely sarja megfelelőnek tűnt a célra.

- Természetesen. - zárta le a témát Isamu - Mióta lettél ilyen édesszájú, Hibiki? - kérdezte hősünket, miközben ő maga is az asztalhoz lépett, de a süteményeket csak egy kósza pillantásra méltatta, láthatóan nem érezte őket elég csábítónak arra, hogy szivarját lecserélje rájuk.

- Akkor rám itt már nincs is szükség. - szólalt fel az eddig néma álarcos. Hangja alapján férfi. Isamu biccentett neki, mire az elhagyta a termet, az ajtót pedig ismét nyitottra tárta, elvégre az üzletet úgymond nyélbe ütötték, csupán részleteket kellett már tisztázni. Ashura láthatta, hogy odakint kisebb sereg gyűlt Naka és Kibusha köré, csak remélni tudta, hogy ez alatt a rövid idő alatt még nem csináltak semmi bajt.

Isamuval még elbeszélgettek a részletekről, pontos számokról, mennyi kender és milyen sűrűséggel, hasonlók, illetve egy későbbi találkozót is meg kellett még vitatniuk. Rövidesen azonban amennyiben Ashura is úgy akarta, visszatérhetett társaihoz, már ha azok nem forgatják a feje tetejére ezt az épületet addigra.

Naka egyáltalán nem örült Kaito felbukkanásának, mi több, kifejezetten irritálta őt a fiú. Fizikailag ugyan nem támadta le, szavakkal annál is inkább igyekezett lealázni őt, Kibusha figyelmeztetése ellenére. Kaito jól láthatóan nem volt hozzászokva az efféle bánásmódhoz, látszott rajta, hogy nagyon szívesen tenne valamit, mégis küszködik ellene. Arcjátéka akár különös örömmel is eltölthette leányzónk. Kibusha nem is teljesen értette, miért fogja vissza magát a fiú. Olyannak tűnt, aki gond nélkül átszúrja a torkukat itt a parti közepén, de minimum néhány szóval visszavág. A rejtély nem került megoldásra, a csajod szó ugyanis megkacagtatta a fiút, feloldva némi felhalmozott ingerültséget.

- Áh, biztos Ayanéra gondolsz. Mindjárt megkeresem. Érezzék jól magukat.

Az utóbbit amennyire lekezelően tudta, úgy próbálta kiejteni, és már rég nem nézett a párosra, mikor elindult a terem egy más pontjára, jobb játékszert keresni magának. A párocska fellélegezhetett, majd a kis nyugiban, ami ily váratlanul rájuk tört, azt is észrevehették, hogy Ashura látótávolságba került, noha valakivel még beszélgetett, immár nem rejtette el őt holmi csukott ajtó.

Nem sokkal később néhány pincér tűnt fel, tortákat hozva a vendégeknek, valamint az oldalsó asztalokhoz néhány bódítószer is kipakolásra került. A kis csapatnak ideje volt megvitatnia mihez is akarnak kezdeni, hogyan teljesítik megbízásaik, már ha továbbra is céljuknak tekintik őket.

**Hyuuga Shakaku** Kedd Szept. 30 2014, 13:37

A férje intő szavai hallatán csupán felszalad a másik szája sarka is – fémosolyból angyalivá alakulva –, de nem ad további külsőleg is megjelenő reakciót. ’Ó, drágám, nagyon is jól tudod, hogy nem vagyunk amatőrök... hiszen te magad is mondtad, hogy zseniális vagyok.’
Valóban nem csak női szeszélyességéből kifolyólag élcelődik pont az ellenfelével, hiszen ártatlan és ártalmatlan szavakkal nem tudja felmérni sem a helyzetet, sem pedig a fiú személyiségét – persze könnyű megfigyelni, hogy a „csajozós típus”, mivel a virágszálak csak úgy fonódnak körülötte. Az ilyenek viszont elég gyakran impulzívak, akaratosak és hozzá vannak szokva, hogy megkapják, amit akarnak; legyen az pénz, nő vagy éppen az utolsó szó. Az pedig már önmagában beszédes, ha egy ilyen személyiségi jegyekkel rendelkező egyén kontrollálja magát – vagy csak egy jól összeállított álarc mögé bújva kémleli a történéseket, vagy pedig egy külső tényező rendezi viselkedését korlátok közé.
A szemöldöke viszont felszalad a maszk vonalán túlra a kacagás hallatán – ’Áhááá, akkor ezek szerint csupán a csaj szerint vannak együtt... ami mondjuk érdekes, hiszen csak engem ráncigált el egy sötét sikátorba, hogy azt tegyen velem, amit csak akar, nem ezeket a kis... bimbókat, akik a srácon csüngnek. Juhééé, az egyik jelölt bizony mentálisan instabiiiiil! Na nem mintha ezt pont nekem kellene észrevételeznem, öhmm...’
A nyelvén már éppen előkészületi státiumban tart a frappáns be-, illetve visszaszólás, de konkrétan félrenyeli a saját nyelvét, mikor a Rezidens Csajozógép hol-volt-hol-nem-volt-azaz-nincs nevezetű játékba elegyedik (ami igazándiból az ő reszortja) és a várva várt verbális retaliáció elmarad. ’Eeeeeh?! Hova-hova ilyen sietősen? Te jószagú kamisama... hát ez itt hagyott... itt hagyott, mikor éppen kezdtem volna élvezni a dolgot... na ezért elvágom a torkod és megsütöm a heréidet, Kaito-chan!’
Legyűrni viszont azt az ingert, mely szerint most rögtön utána megy és jól felpofozza és kiheréli – nem éppen a legkönnyebb dolog az életében.
Legyűrni az ösztönt, mely azonnal arra készteti, hogy a környezetetét felmérje és szemmel tartsa Kaitot – képtelenség.
– Lám, lám, lám... az elveszett bárány is megkerülni látszik.

**Unazaki Ashura** Pént. Okt. 10 2014, 21:09

//Elnézést a késésért, illetve elnézést a nagyon rövid postért de mikor elértem a postírás végére sajnos balga módon visszaléptettem a böngészőm és elveszett amit írtam, nem volt kedvem visszaemlékezni szóról-szóra, hogy mi volt, illetve nem akarok többet késni //

Ashura büszke volt magára az üzlet megköttetése után, amit ki is fejezett volna, ha nem épp egy komoly személyt játszana, illetve ha ő maga nem úgy viselkedne mint egy tiszteletbeli klánvezér mások előtt. Isamu megjegyzésére nem válaszolt, csak kissé felé fordulva megrántotta vállát. Elvégre az élet elég keserű, mindenkinek szüksége van egy kis édesre a sajátjában, főleg ha olyanok mint ők, az alvilágban ügyködnek. A részletek megbeszélése után Ashura elbúcsúzott és további jó estét kívánt mindenki másnak a szobában aki még ott volt, majd távozott. Maszkját felhúzva nézett körül a táncparketten, ahol rögtön kiszúrta Nakát és Kibushát, elvégre máris csőcselék vette őket körül. Kicsit megrázta a fejét, de mikor sikerült elkapnia Kibusha pillantását, bólintott egyet, jelezve, hogy a küldetésük sikerrel járt. Illetve jelzett tenyerét lefelé mozgatva, hogy próbálja minél nyugodtabban rendezni a helyzetet. Ashura keresett egy kisebb, vagy legalábbis nagyon elhagyatott szobát vagy termet, ahol feloldhatta álcáját. Az igazi Ashurán ugyanaz a ruha volt mint játszott karakterén, azonban felkapta az eddig karban szállított kabátját is, illetve a maszkot még igazi arcán is felhagyta.
Időpazarlást nem tűrve érkezett vissza rokonaihoz, és gyorsan megnyugodott mikor látta elballagni a kisebb csoportosulást a pártól. Talán nem fog vérfürdőben végződni ez a mai éjszaka. Közelebb lépvén, megszólította klántársait.
- Mi itt mára kész vagyunk - mondta a maszk alól - Ha esetleg nincs semmi más dolgod, kedves "Naka", eljöhetnél velünk, illetve elmagyarázhatnád, hogy pontosan mit keresel egy ilyen helyen. Ha van valami amiben segíthetünk, akkor gyorsan intézzük el, bár személy szerint nem szeretném ha itt bárki vére elfolyna, ha erről lenne szó, nagy eséllyel nullázná a mi küldetésünket.

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Nov. 27 2014, 14:33

//Körváltás és Kibusha kihagyása mesélői engedéllyel//

A fiatal nő a haját átvetve vállán figyeli azt a megszokottságtól könnyed kommunikációt, ami a testvérek között történik, persze egyszerűen képtelen megállni a szemöldökének felszökését a maszk felső vonala fölé – 'Szinte úgy intesz a saját testvérednek, mintha idomított kutya lenne...'
Az irónia szórakozott kis félmosolyt csal az egyébként is szarkazmus vonalait felöltött arcvonásai közé, tovább árnyalva az egyébként ellentétes érzelmek skáláját.
Hiszen jól tudja, mint ahogy az egész világ sejtheti már, hogy ők bizony nem engedelmeskednek egy egyszerű parancsnak, nem hajtanak fejet senki előtt sem. Arrogánsak talán? Természetesen – de vajon ki nem? Az önelégültségük pedig alapot ad azon véleményüknek, hogy nekik van is rá okuk. Aki pedig megpróbálja őket megtörni, az maga törik meg.
– Áááh, Ashu-chan, milyen csodálatos téged újra látni! – Duruzsolja, miközben a férfi személyes terébe belépve pillant fel szemeibe. – Elmenni veletek? Mégis hova? – Az arcára kiül az a tipikus fülig érő vigyora, ami igazán jellemzi a némileg akár őrültnek is tartható személyiségét. – És ha nem akarsz vérontást, akkor ugye tudod, hogy az életeknek ára van? A kérdés pedig az, hogy Te mit vagy hajlandó értük fizetni...
Lehet, hogy némileg – és néha – inkább a mások tervét keresztbehúzó vipera képében kúszik és tekeredik, mivel egyszerűen imádja, ha a dolgok nem úgy alakulnak, mint ahogy mások azt eltervezték; imádja az adrenalint, a veszélyt, a szakadéknál állást – de még nála is vannak értékek. Ilyen a család, amit megtanult értékelni, hiszen neki sose volt – a család szent, az ő végső menedéke.
Következésképpen bármikor felhagyna olyan jelentéktelen dolgokkal, mint egy küldetés elvégzése csak azért, hogy a családját segítse – de nem ostoba; csak azért, mert velük szemben alapvetően nem állít csatabárdot, még nem jelenti azt, hogy nem fog mindent kisajtolni a szituációból, amit csak emberileg lehetséges.
És különben is... imádja Ashura vérét szívni.
– Persze, ha el akartok rabolni, akkor csak tessék; az úgyis ooolyan szexi!

**Unazaki Ashura** Szer. Dec. 10 2014, 21:05

A maszk mögött bujkáló Ashura unottan hunyorított Nakashima szemeibe amikor az közvetlen privát szférájába tolta be személyét. Lehetetlen volt kizárni a nő idegesítő hanglejtését, hősünk elgondolkozott azon, hogy miért van az, hogy klán csak őrült nőkkel van feltöltve, ez talán az ő hibája? Ezzel bünteti őt a sors valami miatt? Mit lehet tenni, talán tényleg megérdemli.
- Az érzés addig volt kölcsönös amíg nem szólaltál meg, kedves sógornőm - mondta Ashura, miután meggyőződött arról, hogy senki más nem hallja őket - Ó, még az ország határokon sem fogunk átlépni, nem kell aggódnod, nincs oly messze a célhely - mondta válaszul Naka egyszerű de jogos kérdéseire.
Az viszont tényleg hiányzott neki, hogy van aki szívja a vérét kicsit játékosabban, és nem úgy mint kedves unokatestvére aki néha a frászt hozza rá a jegességével, illetve nem úgy mint Kibusha, aki inkább amiatt idegesítő, hogy bármely mozdulatával képes lenne megmozgatni egy hegyet. Na mindegy, neki is meg van a saját módszere arra, hogy húzza a nő agyát egy kicsit.
- Azt hiszem mindhárman elég jól ismerjük az életek árát. A fizetséged... megtudhatod, hogy mi az első lépés a tervben - Ashura egy kicsit elmosolyodott, bár a maszk alatt nem nagyon látszott, de a nagyképűséget szinte érezni lehetett olyan közelről mint ahol Naka állt.
Válaszra nem méltatva az elrablós ajánlatot, Ashura csendben elindult kifelé menet, ezzel próbálva jobban felidegesíteni kedves sógornőjét. Ha követték, ha nem, Ashura kisétált a szórakozóhelyről, és elindult az utcák rengetegén. Egy pár utcányi táv után levette maszkját, kukába dobva, majd megropogtatta kicsit nyakát, miközben ezüstszín haja (amely már odaragadt a maszk miatt homlokához) megcsillant párszor az éjszakában. Fekete ruháját megtartva felmászott egy lombok által takarásban levő magasabb ház tetejére, ahol megvárta a többieket, már ha nem követték eddig. Ideje volt megbeszélni a Nagy Terv lépéseit.

Deidara Hétf. Dec. 15 2014, 18:01

Ashurának többé-kevésbé sikerült rávennie a csapatot, hogy távozzanak, no való igaz, nem mentek túl messzire, így Aikan még éppenséggel visszatérhetett, ha úgy kívánta. Néhányan furcsán néztek a hármas korai távozására, de sikerült elsunnyogniuk, majd ha bárki is követte őket, lerázni azt. Végül néhány kanyargó utca után megállapodtak egy világmegváltó tervek megvitatásához pont alkalmas… tetőn, és megkezdték a továbbiak megvitatását.

//írjátok majd meg az elképzeléseket, jelenleg amolyan szabadjáték módban vagytok.

**Hyuuga Shakaku** Pént. Jan. 02 2015, 18:37

//Először is: sikerekben gazdag új évet kívánok! Elnézést a késésért, vizsgaidőszak :S//

'Áhhh, igen, egy tető. Pont egy olyan hely, amit a megfásult barátunk választana; végtelenül fellengzős és abszolút deviáns. Milyen eredeti...'
Elszenvedő sóhaja módosítatlanul hagyja ugyan a szituációt, de az arcára egy mosoly csak kiül, na nem mintha éppenséggel az önkontrollról lenne híres – vagy éppen hírhedt.
A szituáció viszont tökéletesen alkalmas arra, hogy a Henge no Jutsu végleg deaktiválásra kerüljön és a saját idomaiban tetszelegjen (egy tisztességes kimonoban). Vörös haját vállán átvetve fűzi össze karjait, kontraposzt testtartásához egy hasonló flegmaságot tükröző felvont szemöldök párosul.
– Ó. Terv. Első. Lépése. Hmmm... – a kezdeti pókerarcát megtöri a szarkasztikus gondolkodó hangja, valamint az állát tapintó mutatóujja. – Ugye ez nem azt akarja jelenteni, hogy elherdáltad az összes pénzt? Mert akkor még én is gazdagabb vagyok nálad, márpedig én sem bánok éppen kegyesen a bankókkal... Vaaaagy... – a felvont szemöldökhöz csatlakozik a másik is – van egy elsőre talán lenyűgözőnek és lelkesítőnek tűnő terved, aminek a kimenetele történelmet alakít. Tehát összességében hasonló a korábbi terveidhez... melyeknek az eredménye, ehmm, nos, igencsak kétséges. – Nem igazán tud ellenállni az arcára kiülő kaján vigyornak. – Sőőőt! Az a terv igencsak egetrengető lehet, ha már bele akarsz venni. Szinte olyan, mintha segítséget kérnél. Tőlem. Máris tetszik!
Fejét enyhén oldalra döntve kémleli a páváskodó alakot; alapvetően nem tűri az arroganciát, de a jelenlévők közül mindenki kiérdemelte a nagyobb toleranciát, így aztán legyűri az ágyékon rúgás ösztönös ingerét.
– „Első lépés”? Elejtesz morzsákat, de ugyan miért? Általános jelleggel feltételezhető, hogy az érdekeltség felkeltésével és párhuzamos fenntartásával történik az ilyesmi – a szarkasztikus félmosolya visszatérőben, valamint enyhén hunyorogva kémleli a tőle centikre lévő arcot, mint holmi macska a kanárit. Ashura esetében viszont nem egy ártatlan madárkáról van szó. – És mégis, Te jól tudod, hogy ilyesfajta alantas technikák nálam feleslegesek és igencsak rontják az esztétikát. A terv talán morálisan elfogadhatatlan? Tudhatnád már, hogy egy útfélen heverő kavics is morálisabb nálam. Szóval miféle késztetés hajt, drága sógorom? – A kettejük között lévő minimális távolságot tovább szűkítve emeli fel az állát, hogy az így redukált távolság ellenére tökéletesen a férfi szemeibe tudjon nézni. – Régen tökösebb voltál.

Ajánlott tartalom