Kenshiro Mika

**Kenshiro Mika** Pént. Márc. 24 2017, 18:40

[Időbeli elhelyezés: A Kenshiro birtokon az első játéktéri kaland után, és NJK-k megszerzése után
Referral link a bizonyításhoz, ha szükséges: http://narutohun.niceboard.org/t114p100-kikoto#53766

Helyszín: Kenshiro birtok]

Tanulandó technika:
Mizu no Tatsumaki
A jutsu használója egy erőteljes vízörvényt hoz létre, mely sugár formájában halad és képes komoly sérülést okozni az ellenfélnek.
Magyar Név: Víz Tornádó
Típus: Támadó
Besorolás: B szintű
Chakraszint: 220

Egy hét telt el a szörnyű eset óta, amikor először mártottam kezem vérbe. Úgy hittem, mindig mentes leszek ezektől a bűnöktől, de aztán rájöttem, hogy miről is beszéltek a szüleim akkor, amikor a shinobik ösvényére akartam rálépni. Szavaik mai napig visszhangoznak a fejemben: „Egy shinobi élete nem könnyű, olykor nehéz döntéseket kell hoznunk, s ezek a döntések fogják befolyásolni, hogy te melyik utat járod. De ha valaha rosszul döntesz, adja az ég, hogy ne ess kísértésbe, ne járd a rossz utat.” Gondolom, nem egyszer esett meg, hogy valaki túlságosan belejött a gyilkolásba. Hiszen… ez a feladatunk, vagy nem? Megvédeni a társainkat, mindegy, hogy kinek az élete árán, de inkább mi maradjunk életben, mintsem a másik oldal. Így mindkét oldalon lesznek veszteségek.
Tudom, hogy végül sorsom megpecsételődött akkor, mikor ráléptem erre az útra. Hogy majd ölnöm kell azért, hogy megvédhessem magam, megvédhessem Izunát, és azokat, akik az életem részét képezik majd. Az első gyilkosság a legnehezebb, főleg egy olyan ember számára, mint amilyen én vagyok vagy Izuna. Igazán lelkiismeretesek vagyunk mind a ketten, így nem felejtjük el egyhamar a hibáinkat és tetteinket, az gyakorlatilag a lelkünkön szárad. Nem is értem, sokan hogy képesek ezzel együtt élni? Míg én végeztem ezzel a küldetéssel immár egy hete, szinte csak halványodni sem halványodik az emléke, mások pedig már olyan rutinosak, hogy fejjel mennek neki a következő embernek, pedig még ki sem hűlt az előző tetem. Én nem megszokásból teszem, nem is élvezem. Egyszerűen tudom, hogy meg kell védenem a családomat, hiszen amit ígértem, betartom, márpedig köteles vagyok Izunának egy biztos otthont teremteni. Nem akarom, hogy folyamatos bujkálásban, megvetésben és félelemben kelljen élnie. Ezért sem akartam először, hogy velem jöjjön; butaságnak tartottam, valamint eszement ötletnek, de mit mondhatnék? Izuna ilyen, csakugyan olyan makacs, mint én, mint apánk, és amit a fejébe vesz, attól nem fog eltántorodni úgy körülbelül a halála napjáig. Persze attól függ, hogy miről van szó.
Nem vagyunk persze ennyire nyersek, hiszen mióta eljöttünk, volt sok más jóban is részünk. A legelső egy hét például nagyon jó volt csapatépítő tréningnek, ahol én és Izuna jobban megismerhettük Yorit és ő is fordítva. Akkor előjöttek gyerekkorunk viccesebb és szégyentelibb történései. Az én részemről azok a történetek, amikor a házunk előtt minden nap egy fiúsereg állt, és ez már nagyon zavarta Izunát. Fogtam magam, és akkora tockost lekevertem mindegyiknek, hogy valószínűleg azóta is a Holdon hiszik magukat. Mostanra már elmondhatják magukról, hogy világkörüli úton voltak.
Az egy hetes vadon életmód emlékeztetett valamire, de nem tudnám megmondani, mi az. Egyszerűen éreztem valamit a vadászatok között, amikor képek ugrottak be nem létező emberekről – talán az igazi szüleimről –, de nem lehettem benne biztos, elvégre csecsemőkorom óta a nevelőszüleim, a Kenshirok neveltek fel. Egy csecsemő pedig nem képes emlékezni. Különös volt azonban mégis kötődni az erdőhöz és a természethez, mintha mindig is oda húzott volna a szívem; a falak közt nem éreztem annyira jól magam, s hiába nem árultam el, sokszor magával ragadott a klausztrofóbia, ez persze enyhült már azóta, hogy Yori belépett az életembe. Sokan, ha meghal egy szerettük, begubóznak a szobába és ki sem jönnek onnan egy ideig, míg én ennek az ellenkezője voltam. Amikor a bátyám meghalt, nem voltam képes elviselni a bezártságot, mivel az egyszerűen olyan volt, mintha még a falak is rám akarnának nehezedni és összeroppantani. A másik a tudat elfogadása, miszerint a legrosszabb, hogy amíg bent tartózkodsz, a kinti élet nélküled is folytatódik tovább. Ilyen esetekben tehát az erdőhöz fordultam megnyugvásért, hiszen nem ezt keressük mindannyian? Amikor megmászunk egy hegyet, és gerinceken futunk végig… az érzést, hogy emberek vagyunk, parányiak és jelentéktelenek a világban, ahol a természet felfoghatatlan ereje vesz körbe minket? Az erdőbe azért jártam, hogy elvesszek a csodák kavalkádjában és megtaláljam önmagam. Volt egy kedvenc akadémiai tanárom Takigakuréban, akinek furcsák voltak először a tanai, de aztán kezdtem megérteni, miről próbált beszélni annyi éven át: „Sétálj ki az erdőbe, s ölelj meg egy fát, a te lelked is megnyugszik.” Persze, hülyeségnek hangzik, és ha bárkinek elmondanám ezt, röhögve mondaná a szemembe, hogy megőrültem és azt válaszolná, hogy egy fa megölelésétől inkább hangyás leszek, mintsem nyugodt. Nos… ha a fa hangyás volt, akkor éppen nem kizárt, de valóban megnyugtató érzés.

Most is így jártam el. Gondolataim nem hagytak magamra, így a Kenshiro birtok mellett elterülő erdőbe sétáltam, hogy megkeressem azt a nagy fát, ami a tisztás őre.
A fa törzsére tettem tenyerem, majd hozzábújtam, mintha Yori lenne az. Erősebbnek kell lennem… nem hagyhatok mindent rá akkor sem, ha tudom, hogy ő is ugyanígy gondolja. Minden teher az ő vállán pihen, és egy klánról kell gondoskodnia… de ha így tesz, akkor ki fog majd róla gondoskodni? Nekem csak Ő és Izuna vannak ebben az életben, így tenni akarok valamit, hogy jobbá és szilárdabbá váljak.
A gondolataimat egy köhécselés hangja szakította félbe, mely még így is ismerős volt, hogy nem szólalt meg. Hátrafordulva láttam, hogy Jinai az, aki akkor csatlakozott a csapatunkhoz, amikor felszabadítottuk a kékmaszkosokat attól a szörnyű alaktól. Jinai persze nem közülük való, hanem Kazuya rendelte a birtokra Hagemitsuval együtt, hogy engem tanítson.

- Mi a baj, Mika-chan? Észrevettem, hogy az utóbbi időkben kicsit lelombozódott vagy – szóval észrevette. Biztosan ezért is követett eddig, hogy ezt elmondja és megpróbáljon valahogy felvidítani. Egy ideig nem válaszolok, csak a fára tekintek, melynek lombját finoman lebegteti a szellő.
- Bevallom, egy kicsit még mindig bánt, hogy meg kellett ölnöm valakit… - nem felelek többet. Jinai sóhajt, majd közelebb lép, hogy megpaskolja a vállam.
- Nincs semmi baj, Mika-chan. Erősnek kell lennünk. Néha hibázunk, de ezek a hibák kellenek a továbblépéshez, hogy később tanuljunk belőlük. De amit te tettél, az nem hiba volt, hanem egy döntés. Döntened kellett, hogy a családod életben maradjon – bólint. Igaza van, nem élhetek majd végig ezzel a teherrel a szívemen. Az csak egy döntés volt és nem egy hiba, és legközelebb megint ugyanígy kell majd döntenem. Elmosolyodom.
- Köszönöm, Jinai, most már sokkal jobb! – el sem hiszem, hogy ennyire lerítt rólam a bánat és hogy ezt a tanáromnak kell megoldania. Apropó, tanárom! Biztosan használ valami technikát, amivel ilyen fiatalon tartja magát, ugyanis nem tudom elhinni róla, hogy velem egyidős, s ennek ellenére mégis több mindent ismer, s sokkal több mindenről tud, mint én. Persze nem hibáztathatom ilyenek miatt, egyszerűen csak több helyen járt és többet olvasott, mint én.
- Mit szólnál, ha tanítanék neked ma is egy technikát? – teszi fel lelkesen kérdését. Amikor hazaértünk a küldetésünkből, akkor tanította meg nekem a Ja no kuchi technikát. Nem tudom, hogy csinálja, hogy a fejembe lát, de most valóban erre van szükségem. Legalább a tanulás lekötné az elmémet, és nem mással foglalkoznék, hanem a valódi céljaimmal, amiben erősebbé akarok válni.
- Azt megköszönném! Mit tanulunk ma? – ugyanolyan lelkes vagyok, mint ő. Gondolkodóba esik, majd mutatóujja egyenesen megáll előttem, amikor beötlött valami a fejébe.
- Mizu no Tatsumaki! Mivel már megtanultad a Ja no kuchi-t, ezért nem lesz nehéz dolgod, azonban mégis valami másról van szó. Mivel a sárkány esetében egy tömény vízoszlopot kellett mozgatnod, a tornádó teljesen más. Nem csak megjelenésében, de összetételében is – kezdi ezzel, így már tudom is a magyarázatából, hogy miről is van szó.
- Láttál már tornádót, ugye? Mint… amikor lehúzod a toalettet magad után, ott szépen örvényleni kezd a víz – ennél szebb hasonlatot még nem is hallottam. Ha mindig így tanítottak volna, hogy valamihez hasonlítják a technikákat, lehet, könnyebben sajátítom el, mert eléggé vizuális típus vagyok. Persze nem is bírtam visszatartani a nevetést, egy hatalmas „pfffft” következtében szabadult ki belőlem a kacaj. Jinai nem értette, hogy miért kell ehhez még pluszba megtámaszkodnom rajta, majd úgy előrehajolnom, mintha csak futás után próbálnám magam kifújni.
- Mika-chan? Valami vicceset mondtam? – nézett rám hatalmas szemekkel. Szegény teljesen nincs tisztában azzal, hogy mit mondott. Jó, annyira nem volt vicces, de most ha magam elé képzelem, hogy egy wc-vel gyakorlom a technikát egész álló nap, akkor eléri a kellő hatást. Ha ott ücsörögnék bent egész nap, csakmert egy technikát akarok megtanulni; egy: teljesen hülyének néznének, ha bevallanám; kettő: gyanakodnának, hogy elkapott a hasmars. Nem is tudok olyan hasmenésről, ami egy napon át folyamatosan tart.
- Nem, tényleg nem. Örülök, hogy megtaláltál, és Kazuya téged küldött a tanításomra! – felelem, ő pedig megnyugszik kijelentésemen, habár egyfajta büszkeséget vélek felfedezni testtartásából. Jinai hiába ilyen fiatal, néha úgy viselkedik, mint aki nincs tisztában a körülötte lévő dolgokkal, és úgy tesz, mintha mérföldekkel idősebb lenne, mint ami valójában. Néha véletlenül azt hiszem rá, hogy egyszerű inas, mert a legutóbb is, amikor megszomjaztam, még csak ki sem ejtettem a számon, hogy „jó lenne valamit inni”, ő hirtelen megjelent a hátam mögött, s tálcán nyújtott egy pohár narancslevet. Elgondolkodom: vajon gondolatolvasó? Létezik olyan egyáltalán?
- Akkor térjünk a tárgyra. A mizu no tatsumaki egy erőteljes vízörvény, ami mindent elsöpör, ami az útjába kerül. Nagyon jól tudom, hogy szeretnél erősebbé válni és túlszárnyalni Yorit, így úgy gondolom, hogy ezt a technikát neked találták ki. Főleg, ha párosítod a húgoddal, aki… ketten együtt eléggé romboló hatást érnétek el – kezdi ezzel. Azt elbírom képzelni! Izuna és én, meg egy kombótechnika… hm. Meglátjuk, hogy mit tudunk ebből kihozni. Mellesleg igen, valóban túl akarom szárnyalni Yorit, hiszen a szerelmem, így az a dolgom, hogy erősebb legyek nála, és én tudjam a gyenge pontját! Már úgy magamon kívül…
- Az alapvető chakrairányítást már ismered. Mint a Ja no Kuchi esetében, itt is a vízfelületre kell irányítanod a chakrád. Miután a megfelelő mennyiséget belevezetted, ezt az egész tömeget forgatnod kell, viszont sokkal gyorsabban, mint a vízsárkánynál. Ez a nehezebb része, s ez után következik a víztömeg kiemelése. Gyakorlás teszi a mestert, szóval nem fog sikerülni elsőre! De ha minden erődet beleadod, és elképzeled, akkor a nap végére menni fog! – a nap végére? De hiszen még csak reggel van! Jó, ennyi nem tántoríthat vissza, valakinek még ilyen hamar sem sikerül, nekem pedig már van egy kevés referenciám.

Közel megyünk a tóhoz, majd Jinai elmutogatja a kézpecséteket, hogy tisztában legyek vele, mégis miről van szó. A víz felületén hirtelen egy örvényt veszek észre, majd abból kirobbanó erővel egy tornádó keletkezik. Pár percig forog csak, de ide érzem, hogy elég erős ahhoz, hogy valóban pusztítson. Azzal is tisztában vagyok, hogy Jinai többre lenne képes, ha nem venné számításba, hogy most nem pusztítani akarunk, hanem tanulni. Pillanatokkal később a víztömeg visszahullik az őt megillető helyére.
- Valahogy így. Ha lehet, te se ölj bele nagyon sok chakrát, különben még egy tisztás lesz ott, ahol nem kéne. Hagyjuk csak meg a természetnek, hogy maga alakítsa a környezetét – most még egy dolgot megtudhattam! Jinai nem csak hirtelen tűnik fel indokolatlan pillanatokban és inaskodik szintén indokolatlanul, hanem emellé még természetvédő is! Gondolom én. Már értem, hogy Kazuya mégis miért rendelte mellém… azért mégiscsak ott volt az öreg a gyerekkoromat átölelő részeiben, így megtudhatott rólam egy-két dolgot. Kíváncsi vagyok… vajon tudja, hogy kik az igazi szüleim? Ha így lenne, akkor egy lépéssel előrébb járnék, de így csak vakon kapaszkodok egy olyan korlátba, ami könnyen összeroppanhat a kezem szorítása alatt.
Jobb, ha nem erre gondolok most, hiszen feladatom van.
Elmutogatom a kézpecséteket, de félúton megállok, és Jinaira nézek, ő pedig hosszú másodpercekig tekint vissza rám.
- Mi az? – zökken ki végül a bámészkodásból.
- Jinai… nem tudom úgy, ha nézel – válaszolom teljesen komolyan. Azért mégsem egy olyan helyzetről van szó, amikor tüsszentened kell. Mert ugyebár amikor kell, és közben bámulnak, akkor elmegy a kedve a hapcinak attól, hogy kijöjjön. Vagy amikor eszek! Még mindig nem múlom felül Izunát, mert lehetetlenségnek tartom, hogy valaki úgy egyen, hogy még a bőre is táplálkozik. De nagyon nem szeretem, ha evés közben néznek, mert igyekszem úgy tenni ezt, hogy ne egyem le magam, de ha valaki figyel, akkor akaratlanul is úgy fogok kinézni, mint egy újszülött csecsemő. No offense.
- Már itt sem vagyok! – védekezően tartja maga elé két kezét, majd sarkon fordul és visszaindul a birtokra. Azért remélem, hogy tisztes távolságból figyeli, hogy sikerül e vagy sem.

Szóval, minden hasonlóképpen működik, mint a Ja no Kuchi esetében, de mégis egy nagyobb víztömeg, amit olyan gyorsan kell forgatni, hogy még én is elszédüljek. Nem, azért nekem pont nem kellene elszédülnöm! De mi foroghat elég gyorsan ahhoz, hogy el tudjam képzelni? Hmm… egy meghibásodott körhinta, hányó gyerekekkel. Ez nem éppen bizalomkeltő. Nézzünk mást. A biciklikerék! De csak akkor, ha elég gyorsan tekerjük. Felesleges ezen rágódnom, elvégre tudom, hogy néz ki egy forgószél, és az eléggé gyors, nem?
Sóhajtok, majd elmutogatom a kézjeleket. Tanulva hibáimból elég lassú metódushoz folyamodok: egy kis chakrát vezetek a vízbe, onnan kiemelve egy kisebb felületet, amit megformázok ugyanúgy, mint a vízsárkány esetében is tettem. Ott is forgatni kellett, de most sokkal gyorsabban kell forgatnom, így az alakja is máshogy fog kinézni: nem egyenletes eloszlás lesz a vízben, hiszen annak lefelé keskenyednie kell, ami azt jelenti, hogy a centrifugális erőt nem csak teljesen a közepébe kell elhelyeznem a víztömegnek, hanem valahogy lentebb is kell vezetnem azt.
Koncentrálok, és az elképzeléseim szerint igyekszem elsajátítani a technikát, viszont amikor már éppen kezdeném a forgatást, az egész víz megbolondul.
Hogy hogyan? Láttatok már kezdő agyagművészt? Amikor a kezét a készülendő vázára helyezi, ami még agyag formájában várja, hogy végre váza lehessen szerencsétlen, valamit elront a művész, és a váza össze-vissza forog, és minden lesz belőle, csak az nem, ami kéne.
Ennek hatására a víztornádóm – ami mellesleg elenyésző Jinai tornádójához képest – össze-vissza fröcsköl engem, én pedig csak ott állok, mint egy labdázó kislány. A technika megszűnik, mielőtt még komolyabb bajok lennének.
Azt hiszem, túl nagy volt a nyomás.
- Na, most már nem fogsz ki rajtam! – elszántan figyelek a tóra, ami visszatükrözi arcom. Mintha saját magamat szidnám.
Újra elmutogatom a kézjeleket, most egy sokkal nagyobb felületre terjesztem ki a chakrám, és már aközben kezdem forgatni, mialatt kiemelem. Ezzel csak az volt a baj, hogy elvesztettem felette az irányítást, és elszabadult.
- JINAAAAAI! VIGYÁZZ! – a fiú pont akkor jelent meg a semmiből, gondolom, hogy megnézze, hogy haladok.
- Mi a F…?! – nézett rám nagy szemekkel, vagy inkább a tornádóra, ami úgy elhúzott mellette, mint egy tomboló szörnyeteg. Hogy mit akart mondani, az örök rejtély marad, ugyanis ha ideges, akkor sem igazán hallom, hogy csúnyán beszélne. Pedig titokban elmondom: érdekel. Nagy nehezen sikerült eloszlatni a veszélyt, szóval most az erdőnek nem lesz szüksége sokáig esőre.
- Mika-chan… megkérdezhetem, hogy sikerült ezt elérni? – mutogat az erdő felé. Olyan, mintha az anyám lenne és számon akarna kérni.
- Hát izé… csak úgy, sutty! – mutogatom kitárva a kezem egy nagy robbanást imitálva. Láttam, hogy Jinai próbálja visszatartani a nevetést… persze nem ment neki. Végül mind a ketten nevetésben törtünk ki.
- Az lesz a legjobb, ha most tényleg itt maradok. Ügyelj a megfelelő chakramennyiségre. Valahogy próbáld meg arányosan elosztani a víz és chakra között, sose legyen az egyik több a másiknál… mert akkor ez lesz – mutat újra az erdő felé. Pedig csak pár fa törzsét tépáztam meg, és az ágaikat, így mondhatni még egy ösvényt létrehoztam a már eddigi mellé.
Bólintok, majd újra koncentrálni kezdek. Elmutogatom a kézpecséteket, s kivetítem a chakrám a víz felületére. Még nem emelem ki a vizet, hanem próbálok úgy eljárni, ahogy azt Jinai mondta: megfelelő mennyiségű chakra a víz arányához képest. Már ott lent próbálom megformálni, és aközben emelem ki a víztömeget. Most pedig a henger alakú víz, ha ugyanolyan erőről van szó, mint a vízsárkány esetében, akkor annak falához közelebb emelkedik, míg középen lesüllyed a forgatás hatására, a felszíne pedig görbült formát vesz fel. Egyre gyorsabban mozgatom, hogy így a víztest egy görbe mentén mozogjon, és a kör középpontja felé mutasson, így véglegesen felvegye a víztornádó eredeti formáját. Végül sikerül elérnem, hogy olyan gyorsan mozogjon, mint Jinai tornádója és ugyanolyan legyen a formája is. Már csak mozgatnom kell. Igyekszem ezt úgy megtenni, hogy csak a tisztás környékén mozogjon a felület, ne pedig még egyszer szétszedjek egy erdőt.
- No, már sokkal jobban néz ki! Gyakorold még! – utasít Jinai. Nem száll a fejembe a dicsőség, mert tudom, hogy akkor azonnal kizökkennék és kezdhetem elölről az egészet.
Most viszont újrakezdem, és megpróbálom annyiszor, mígnem már rutinból megy.
A keletkezett víztornádó a legutolsó próbálkozásomra közel jár a tökéleteshez. Hogy kellőképpen elsajátítsam a technikát, a víztornádót egy fa felé irányítom, hogy megfigyeljem, mégis mire képes akkor, amikor tudatosan használom, nem pedig elszabadul. Ahogy a víztornádó aláhull, elégedetten figyelem, hogy a fa itt-ott megtépázódott.
- Na még egyszer! – kiáltok fel, és készülök az újabb kézpecsétekhez. De már nem jutok el a technikához, hiszen… elfogyott a chakrám.

Hyuuga Hinata Hétf. Márc. 27 2017, 20:53

Szia Nyu!

Örülök, hogy végre tőled is olvashattam tanulást, már épp ideje volt. Felettébb szórakoztatóak voltak Mika próbálkozásai. Nagyon tetszettek a hasonlatok. Very Happy

A jó hangulat miatt egy kicsit sem volt száraz az elméleti rész - ami egyébként teljesen rendben volt -, nagyon olvasóbarát kis szösszenet volt. ^^

A tanulásodat elfogadom, a technikádat meg csak úgy suttyintsd oda az adatlapodra! Very Happy

Jutalmad emellett +8 chakra. ^^

Hinata

Kenshiro Mika

Kenshiro Mika

Re: Kenshiro Mika