Djuka Orimi

Időrendi elhelyezés: Raiton tanulás után.

Tanulandó technika: 


Hikariton: Suji Misairu no Jutsu // Fény elem: Vonal Lövedék Technika
Az egyik legmagasabb szintű és egyik legveszélyesebb lézer technika, kevés chakrába kerül, de a létrehozása roppant kifinomult chakrakontrollt igényel. A használó a chakráját az ujjához gyűjti, majd a megfelelő pillanatban szabadjára engedve egy lézer csík távozik az ujjától a célpont irányába, ami mindenen átégeti magát. A lézer 1cm átmérőjű vonalban halad el, egyfajta fénylövedéket alkotva. Mérete végett, körültekintő és jól célzott lövést kell leadni súlyos sérülés, esetleges haláleset okozásához. Viszont több célpontot is érhet, feltéve, hogy egy vonalban vannak. A technikához nem sok chakra kell, így alapszinten (a technika rangján álló shinobi) egy alkalommal csupán kétszer, nagyon jó chakra kontrollal és szerencsével háromszor is el tudja sütni. B-A szinten már többször is.
Megjegyzés: A létrehozott Lézer több száz méterig is eljuthat akadály nélkül, majd a fény szétszóródik a környezetben. Akadályok esetén a Lézer részecskéi hamarabb szóródnak szét.
Chakraszint: 200
Besorolás: A
Kézjelek: Nem igényel kézjeleket.

Megjegyzés: A magasabb szintű technika tanulására az engedélyt Jiraiyatól kértem ki, mint játéktechnikustól. 
+ A technika szövegének értelmezése kissé kusza lehet, ha először olvassák. Az, hogy egy alkalommal használni, annyit tesz, hogy egymás után, egy "végrehajtással". A technika "rangján" álló shinobi megnevezés pedig a chakraszintre utalt eredetileg. 


  

  Nem telt el egy nap se, hisz már edzésemről hazaúton, késő este nyugtalanított a gondolat, hogy mit is láttam, minek is voltam pontosan tanúja, mikor a második elemem képében, a raitont mint olyat próbáltam feloldani, s egyszer csak a próbára szánt tárgy, a villanykörte, felvillant. Ám nem a maga szokásos módján. Érezhetően más volt. Mintha minden egyes részlete, minden apróbb alkotóeleme felvillant volna, nem csak az izzószál. Tanításomra felkért társam természetesen lenyugtázta annyival, hogy túl sok raiton chakrát vezettem bele, így ezáltal erősebb volt a hatás..., de mit tudhatná, ha csak épp hogy arra kapta oda a fejét, nem is látta normálisan...? Minden esetre ezen gondolatokkal indultam egy alapos zuhanyzásra, majd kiadós alvásra. Másnap reggel még mindig gyötörtek saját kérdéseim, szinte kényszerítettek, hogy megpróbáljak valamit kideríteni ezzel kapcsolatban. A szokásos reggeli rutin elvégzése után tehát megindultam a városba, majd azon keresztül vágva az erdősségek felé kanyarodtam. Hirtelenjében véve a legjobb, legmegfelelőbb helyszínnek gondoltam, elvégre... hát mindenki ilyen helyekre jár, ha valamit kísérletezni akar. Mikor tehát úgy éreztem, kellően mélyen bevetettem magam a fák takarásába, a települések zaját se lehetett hallani már, megálltam, lepakoltam edzéseimhez használatos felszerelésem, s pár percig csak leültem végig gondolni, mi is történt akkor pontosan...
~ Na lássuk... a feladat adott volt, a raitont kellett valahogy elővarázsolni. Az azonban nem volt túl egyszerű, nem voltam képes a tüzet "hátrahagyni", mikor próbáltam felvillanyozni a körtét..Ekkor volt az, hogy nem történt semmi... a fém foglalat melegedésén kívül persze. Majd az egymást követő próbálkozások után, megtörtént a kérdéses eset, de az még nem az optimális raiton irányítás volt... Valahol félúton járhattam vele. Egy a katontól és raitontól is független hatás jött létre.. mikor a vhakra természeti formálását gyakoroltam...~ 
-Ahh... nem lesz ez egyszerű...- Sóhajtottam nagyot, miközben magam alá húztam lábaim, egyfajta törökülésbe helyezkedve próbálva gondolkodni tovább.
~Talán valamiféle kitöréses raiton jutsu? Viszont azt hogy tudtam volna használni, ha a raiton chakrát még normálisan ki se tudtam alakítani. Forrósodott a villanykörte, tehát a katont is vezettem még bele akaratom elle...~
-Oh, hogy bassza meg...- Kerekedtek ki ezeddig lecsukott szemeim. -Két elem egyidejűleg használva... két elem egyidejűleg... olvastam valahol régebben a pontos szöveget... Megvan! A használó chakrájának két külön természeti típusát képes vegyíteni ezáltal kapva egy harmadikat, egyfajta különleges technikákat engedélyező erőt, egy új elemet a kettő keresztezéséből. Viszont ez vérvonalképességekre igaz egyedül. A Raiton és Katon párosával pedig semmilyen, a kontinensen ismert elemi kombináció sem épül fel. Ez duplán hülyeség, lévén, hogy az egyetlen kláni vér, ami az ereimben folyik, az a Djuka, s nekik is a gőz elem a kekkei genkaiuk, mely katon és suiton párosából hozandó létre, máshonnan viszont nem örökölhe...- Csuklott el hangom, mikor magamba fojtva szavaim lassan fordítottam fejem karom, s abban rejlő pengéim felé. -Tán ez lett volna a terve...? Vagy ez... egy szimpla véletlen? Persze, hogy az.. kizárt, hogy az a szemétkupac bármit sikeresen tudott volna csinálni... És amúgy sem biztos, sőt! Elég valószínűtlen egy elképzelés, de... egy módja van, hogy utána járjunk, úgy hiszem...- Keltem fel, ledobva bóklászáshoz használt hosszú ujjú fehér köpenyem. 



  Feltápászkodva hát eldöntöttem, végére járok a dolognak. Kiderítem, van-e valami az egész mögött, vagy tényleg csak én haluztam be az egészet. Első lépésként fel kellett hát idéznem, mi is volt pontosan, mi történhetett chakrakezelés terén. Természetesen sok időbe nem tellett, hisz az előbbiekben is már levezettem magamnak a dolgot... A két különböző természetű chakrát egyszerre kell felhasználni. Hasonlóan a frissen tanult jutsumhoz, össze kell gyűjteni a chakrát, ám itt kétfélét is, egyszerre. Keveset tétovázva, magam elé húztam kezeim, tenyereim egymás felé nézve helyeztem, majd mély koncentráció, s vártam, hogy közöttük bukkanjon fel valami. Percek, tízpercek, talán egy óra eltelt, mikor egyfajta eredménynek mondható fejlemény tanúja lehettem. Kezeim között egy kisebb lángcsóva jelent meg, melyet körbetáncoltak elektromos töltések.
-Eredmény, de...nem ez kell.- Jegyeztem meg magamnak kissé kiábrándulva.
Miután tudomásul vettem, nehezebb lesz, mint amire számítottam, kicsit kedveszegetten álltam neki a következő próbának. Természetesen kudarcra volt ez is ítélve, ahogy a következő is, majd az azutáni, s még megannyi azt követő is. Összesítve talán a tizenhatodik próba következett. Koncentrációm lankadt, "hanyagabban" bántam a chakrámmal, fáradtabban estem neki jóval, mint az elsőnek, s ez volt az, mely végül nyomra vezetett. Ahogy a chakrát kezeim közé koncentráltam, hirtelen egyfajta villanás kíséretében szabadult fel a zabolázatlan energia, mely olyan szinten lepett meg, hogy hátralépve saját lábamban botlottam a földre, ahol mozdulatlan dermedtséggel meredve magam elé, próbáltam felfogni mi is történt. Halántékomon éreztem az apró, legördülő verejték cseppet, mely lassan végigfutott duzzadt erekkel tagolt arcomon. Szemeim szinte kiestek a helyükről. Fel alá vizslatták a helyet, melyen pár másodperce még egy véletlenszerű, spontán energiakitörés következett be. Egy fél perc néma csend, a látottak feldolgozása... ennyi kellett ahhoz, hogy nyugtatásként legalább önmagamhoz szóljak valamit.
-Jó...jó... biztos.. van erre valamiféle magyarázat... Valami, amit eddig nem ismertem... valami..- Próbáltam eloszlatni az előbbi események által okozott "sokkot". -Gondoljuk végig... nyugodtan. Nagy levegő be és ki... Másodjára találkozom ezzel a... valamivel. Fogalmam sincs mi ez, mitől van, vagy hogy mi a hatása, mi a kockázata, ennek ellenére... Ahj, tudnom kell, mi ez! Csak tudnom kell és kész. Szóval vegyük át hogy mitől van, próbáljuk megnézni, aztán elválik. Csak nem lehet gond...akkora, ugye?- 
Bátran fogalmazhatunk úgy, hogy érzelmeim vegyesek lettek a kis kísérletemmel kapcsolatban. Egy eddig számomra teljesen ismeretlen jelenség, melynek erejét, kockázatát, hatását egyáltalán nem ismertem, s az egyedüli amely hajtott előre, talán pont ez. Az ismeretlen felfedezése, a kíváncsiság ereje, az, hogy esetleg felfedezhetek valami... különlegeset magamban. 
-Tehát akkor jelent meg ez a fény, mikor bizonyos mennyiségben mindkét elemet elkezdtem áramoltatni. Ki jelenthetjük hogy a kettő együttes hatása. Azonban túl.. irányíthatatlan... Lehetséges hogy az, hogy testen kívül próbálom vegyíteni, nem elég, ezért nem sikerült eddig, s csak akkor jött elő, mikor már szinte kiestem a képből, hanyagul végeztem a dolgokat. Talán még mielőtt kiáramoltatom kellene megpróbálni összekeverni, ha mondhatom így...- 


  Kis pihenő, lenyugvás és gondolkodás után felkeltem, s remélve, hogy elég erőt gyűjtöttem a folytatáshoz, észrevételeimnek, vagy inkább következtetéseimnek eleget téve megpróbáltam hát a felvázolt manővert. A chakrát ezúttal nem külön-külön vezettem ki, majd egymásnak "ütköztetve" reméltem, hogy lesz belőle bármi, hanem már alapból úgy terveztem kivezetni azt, hogy se raiton, se katon ne legyen, hanem a kettő egyvelege valahol. Ugyanazt a pozíciót vettem fel, tenyereim egymás felé néztek, chakrámat karjaimon vezettem át. Azonban megpróbáltam ezúttal az elképzelésnek megfelelően. Kár is volt reménykedni benne, elsőnek természetesen nem sikerült, ahogyan másodikra sem, és így tovább. Kellett idő, mire ráérez az ember, de a kitartás ezúttal kifizetődött. Chakrám egyfajta gömbbé állt össze, mely ahogy nyomtam bele a chakrát, egyre nőtt. Sokkal könnyebb volt megtartani, stabilan tartani, mint a kyuuden no jutsut. Inkább az Endan nehézségével bizonyult egyenértékűnek, ilyen téren. És ha már az Endan. Egy kis idő múltán, miközben tartottam kezeim közt, felfedeztem, hogy képes vagyok a hőjét változtatni. Egészen olyan volt a kitapasztalt maximum hő, mintha egy gyertya felé tartanám a kezem. Másik véglete viszont egy teljesen "hideg" energia volt, melynek hőhatását egyáltalán nem is érzékeltem... Csak kapdostam a levegőt, kerestem a szavakat. Amint kinyitottam a szám, s próbáltam valami hangot kipréselni rajta, az valahol félúton megakadt, meggondolta magát.
-Ez...ez fény? Mégis... mi ez..?- Meredtem rá csodálattal, mégis kissé talán szörnyülködve.
Eloszlatva a jelenséget, visszazuhantam a földre. Úgy éreztem, komolyan el kell gondolkodnom azon, amit "találtam", hogy folytassam-e, hogy egyáltalán.. mi ez... Általában gond nélkül ugrottam fejest szinte bármibe, ami új, ami érdekes. Ez most viszont elgondolkodtatott. Egy jelenség, melynek eddig híréről sem hallottam, én, aki olyan könyveken élt tízéves kora óta, melyeket chunninok forgatnak maximum, olyan könyveken, melyekben a világ ezidáig tapasztalt összes jelensége, legyen az rendellenes mutáció, vagy akár a legegyszerűbbnek mondható vérvonal képesség megtalálható, nem ismertem. És mint olyan, aki ezeket olvasta, pontosan tudtam, mivel járhat egy nem éppen jótékony hatású kekkei genkai használata. Szervek roncsolódása, a szervezet önmagát pusztítja el, egyszerűen csak maga a hatás amely akár végezhet az egyénnel... Másfelől véremet sem tagadhattam meg... fűtött a kíváncsiság, előre akartam haladni, tudni akartam mi ez, és ha valami ténylegesen új, akkor először válni a mesterévé. Ez a késztetés hatalmasabb az embernél, hatalmasabb bármely gondolatánál. A shinobi azon ösztöne, mely arra készteti, erősebb legyen. Fel kellett zárkóznom régi osztálytársaimhoz, kikkel együtt kezdtük az akadémiát, szétválásunk óta azonban Chunninok, jouninok, a falujuk neves képviselői, kikre büszke mindenki. Nem maradhattam alul, nem maradhattam gyenge... tovább folytattam a gyakorlást, a kísérletezést.
 -Na jó... ha ez tényleg fény, megmagyarázza, miért tudtam a hőjét emelni, ha pedig tudom a hőjét emelni, koncentrálni is lehet egy adott pontba. Ha pedig koncentrálni lehet a hőt, az minden bizonnyal forróbb lesz, mint alapból. Tehát magyarán, ha sikerül összehoznom egyfajta nagyító effektust, akkor kijelenthetjük, hogy ez fény és hogy ez tényleg valami új. Nem hittem volna, hogy áldani fogom az edzéseim, de ha a chakrakontroll elcseszetten túlzott gyakorlása jól jöhet valamikor... ez most az a pillanat.- Tápászkodtam fel azzal a lendülettel, s kissé leporoltam magam, lévén, hogy a földön ücsörögtem. Ekkor eszméltem csak rá, hogy gondolkodásom, vacillálásom, egészen órákig tartott. Már lemenőben volt ugyanis a nap. 

  Ahogy azt sejteni lehetett, ismét chakrámmal kezdtem bűvészkedésbe. Először előhoztam egy-két kis fénygömböt, melyek arra kellettek, hogy frissen is érezzem, milyen az állaga, a tulajdonsága, hogy önmagában mint egész milyen. Eztán mikor úgy éreztem, elég, jobb karom kinyújtottam, mutató, s középső ujjam kinyújtva hagytam, többit mintha ökölbe szorítanám, bal kezemmel pedig alkaromra fogtam, próbálva azon keresztül is "átadni" a chakrát. Ebben a pozícióban próbáltam meditálni, összegyűjteni az összes létező kevert elemű energiám, mindent, amit lehetséges egyenesen az ujjaim elé. Mikor úgy éreztem, megvan, ami kell, az ujjaim előtt egy kisebb gömb formájában, szinte vakító jelenségként összegyűlt a chakra. Mikor azonban megpróbáltam elengedni azt, egész egyszerűen szétvetődött. Egy villanás, szétszóródó fény és volt gömb, nincs gömb. A hirtelen reakcióra szemem önkéntelenül összehúztam, készültem a legrosszabbra, ám egy enyhébb hőhullámon kívül nem tapasztaltam semmit. Értetlenül álltam a dolog előtt, hisz éreztem, én csináltam valamit rosszul, nem a feladat lehetetlen. Ismét nekifogtam, majd minden sikertelen próbálkozás után újra és újra. Már a nap régen lement, teljes sötétség telepedett a környezetre, mikor sikerült elérni az áttörést. A kékesfényű gömböt, "összesűrítve" a lehető legjobban, majd azt elengedve, kisebb plusz lökettel megtoldva, nem foszlott szét... A kékes fénnyel ragyogó gömb, mintha kinyúlt volna, s a pillanat egy tört része alatt tűnt el. Ezt azonban egy fán keresztül tette. Mikor közelebb léptem, megvizsgálni a hagyott nyomot, kénytelen voltam azonban felismerni, hogy ezt nem csak egy fa sínylette meg. A még parázsló lyukba tekintve két további törszön láttam keresztül, egészen egy szikláig. Természetesen odamentem, megnéztem pontosabban is, miről van szó. A kőzeten esett lyukat pedig le akartam mérni. Erre legalkalmasabb célszerszámomnak egyik kardom bizonyult, melynek pengéjét benyomva a keletkezett sérülésbe képes voltam megállapítani, meddig is jutott.
-A fél... pengéje a katanamnak?!- Döbbentem le a látottaktól.
Egész idáig, talán az adrenalintól, de nem is éreztem, mennyit vett ki belőlem. Szörnyen nagy mértékben fárasztott ki, s chakrám vesztesége sem volt elhanyagolható.
-Durván a chakrám harmadát emésztette fel.. egyetlen lövés. Viszont ez... ez nem is evilági. Ez teljesen másik szint. Ha ez eltalál valakit... Két besorolási szempont van... egyik a másiktól függ leginkább... Nehézség és képviselt erő... D besorolású technikák. Azok, melyek kárt maximum felületesen okoznak, létrehozásuk a legkönnyebbek közé sorolható, C, melyek akár életveszélyesek is lehetnek, nehezebbek már B, melyek könnyedén elveszik egy ember életét, ezek már nehéz technikák, és A, melyek, akár emberéleteket, többet, egyszerre is képesek kioltani. Ezen felül csak a tiltott technikák vannak, melyekből falunként is már csak pár darab van. Maga az A besorolású technikák elsajátítása, sokszor időtlen időket tud felemészteni. Mint a Yondaime Hokage Rasenganja, mely szintén A besorolású technika, rendkívüli erőt képvisel. Nos.. a könyvek alapján... ez is ide sorolható...- Nézek hátam mögé, egyenesen a fatörzsön ejtett lyukba, melyen keresztül, három fán át, egészen a kiindulási pontig látok vissza. 
-Akárhogy nézem, ez egy jó kétszáz méter...- 

  Kis pihenés után, kissé visszanyerve erőm, ismét megpróbáltam a módszert. Ezúttal viszont ismét kísérletezésbe kezdtem. Megpróbáltam kitartani magát a lövedéket. Azzal, hogy a hatást folyamatosan adagolom, hatványozódhat a nehézsége, több erőmet veheti el, azonban úgy gondoltam, megér egy próbát, ha tényleg azt kapom, amire számítok. Ismét felvettem hát előbbi testtartásom, s chakrámat koncentrálni kezdtem ugyanúgy, ám ezúttal nem teljesen engedtem el a lövedéket, tartottam, folyamatosan adagoltam a chakrát, ezzel egyfajta vonalat, sugarat kapva. Ekkor azonban mozgást hallottam hátam mögül. Reflexből kaptam hátra fejem, s követte egész testem. Ekkor viszont, mikor a technika, a sugár, nagyjából három másodperce volt aktívan jelen, látásom homályosodni kezdett, testem gyengült s csak egy feketehajú egyén körvonalait láttam csupán. Túl sok chakrát használtam fel, s ez okozta az ezt azonnal követő eszméletvesztést. Ismeretlen idő múlva tértem magamhoz végül. Fejem vizes volt, arcomat egyenletes ütemmel csapkodták.
-Keljél már fel! Gyerünk!- Szólalt fel a már ismert hang. Nayumi volt az, gyermekkori barátom.
-Mi...mi tör...- Kérdeztem volna félkómásan ám az elém táruló látvány belém fagyasztotta a szót.
A sugár erősebb volt, távolabbra is ment, ám nem ez volt a fő látnivaló, hanem hogy a hozzávetőleges három-négyszáz méteres félkörben, melyben karom lendült, csupán parázsló, félbevágott famaradványok, felperzselt bokrok, felvágott, kiégetett sziklák képe fogadott...
-Azt én is szeretném tudni...- Válaszolt enyhe rémültséggel hangjában a lány...

Időrendi elhelyezés: Háború utáni első hét. 

Tanulandó technika:

Katon: Karyuudan


Önmagában is erős, de remek kiegészítő technika, pl. a Doton: Doryuudan-al kombinálva lángoló földrakétákat hozhatunk létre, melyek ereje elsöprő. A technikával lényegében egy sárkányra emlékeztető, lángcsóvát "okádhatunk" az ellenfélre. Tulajdonképpen a Ryuuka no Jutsu, közvetítő anyag nélküli változata. 
Magyar név: Tűz elem: Tűzsárkány Rakéták
Típus: Támadó/Kiegészítő
Besorolás: B szintű
Chakraszint: 300

  Napok teltek el hazaértünk, s az ünnepség után, mely rögtön a megemlékezés napján került megrendezésre, ahol a háború áldozatait búcsúztattuk. Folyamatosan a látottak jártak fejemben, a csatatér, a vérben ázó hullák, a szörnyűséges látvány. Próbáltam azt tenni, amihez értek... terelni a gondolataim. Véka alá rejteni mindent, ami fáj, erre pedig munka híján, az edzés lett volna a legjobb eszköz. Sérüléseim azonban, ha nem is voltak súlyosak, eléggé zavaróak maradtak, ahhoz, hogy gátoljanak benne. Így maradt az üres szobában pizsamában ücsörgés. Nyolcszázadjára végigkapcsolgatva a lehetséges összes tv adót - csak aznap- úgy éreztem végképp megelégeltem a semmit tevést. Takarítani kezdtem, bevásároltam... majd rádöbbentem, hogy megcsináltam mindent a ház körül. Nayumi pedig... ő aludt. Nagyjából tizenkét órát egy nap, majd felkelt és körbenézett, miből vakarhatna össze valami ennivalót. Az ő rutinja se volt több ennél, s ruhatára is leszűkült az alváshoz szükséges göncökre. A szabadság talán a legrosszabb dolog, melyet egy ilyen helyzetben kiróhatnak. Talán büntetésnek szánták? Vagy mi birkózunk meg nehezen Kama elvesztésével, a háborúval? A lakásban depresszív csend volt, napi pár mondatot, ha szóltunk egymáshoz. Ez pedig egy idő után kezdte az idegeinket is kikészíteni... nem azért lettünk mérgesek a másikra, mert nem szólt hozzánk, főként inkább az idegesített, hogy a másikkal nagyon nincs rendben valami, ám tenni nem tudtunk ellene semmit.

 Úgy három napnyi negatív hangulatú semmittevés után Nayumi végül előállt az ötlettel.
-Na jó...- Törölte meg szemeit a délben szobájából kivánszorgó kunoichi. -Edzéshez sérültek vagyunk... gyere, mutatok akkor valami újat.- Fordult sarkon, vissza ment egyenest szobájába, majd átöltözve intett, hogy kövessem.
Hasonlóképp tettem, majd követtem, egészen az egyik gyakorlóterepig, ahol megálltunk. Félédes élményben volt ott részünk. A kisebb geninek, a nem rég tanítási időből elszabadult akademisták úgy néztek ránk, mint akik szellemet látnak. Az ünnepségről jegyezhettek meg minket, hol felsorakoztatták a teljes Getsui küldeményt, velünk együtt. Furcsa érzés volt, főként kellemetlen, ám szerencsére hamar ismét nekiláttak dolguknak.
-Hát... akkor nézzük...- Állt be az emberektől ellentétes irányba nézve, s formált kézpecséteket. -Katon: Karyuu Endan! - Hangzott el a technika neve, s ezzel egy pokolian erős tűzcsóva jelent meg. 
-Aham... hát ez még nem fog menni.- Tettem meg a kijelentés, majd persze próbálkoztam vele párszor, ám még csak hasonló eredményt se tudtam generálni.
-Hát... ha így állsz hozzá, nem is fog menni.- Forgatta a szemét a kunoichi.
-Ezt meg hogy érted?-
-Úgy, hogy sose csinálsz végig semmit, amiről nem tudod biztosan a végeredményét... Néha úgy tűnhet, hogy bizonyos dolgok elérhetetlenek, de csak kitartás és akarat kérdése, hogy végül megy-e, nem az esélyeké...- Oktatott ki gyerekkori barátnőm...
-Jaj, hagyd már el ezt...-
-Mégis mit?-
-Ezt a kioktató faszfej stílust... ezt nyomod mióta hazajöttünk.. akaraterő meg miegymás, ki is mondta ezt neked, ki volt az aki ott állt melletted, mikor másokhoz egy szót se mertél szólni, mikor majdnem elhasaltál a taijutsu vizsgán és az a kis eredmény is csak annak volt köszönhető hogy külön edzettél az illetővel? Ja igen, közben nagymenő jounin lettél teljesen jogos..., de akkor ha mindent tudsz, ha úgy ismered az én képességeim, akkor egy dolgot válaszolj meg: Miért nem lépsz hátra egyet, tisztítod ki a füleid, és akkor talán meg is hallanád, hogy nem, nem megy. Miért? Mert ellentétben egyesekkel nekem nem igazán volt időm és lehetőségem kedvem szerint gyakorolni míg ti éltétek az ügyes-bajos kis életeteket amiben a legnagyobb gond az volt, vajon milyen színű szandál illik a getsui mellényhez. Talán ha többet edzettetek volna és kevesebbet shoppingoltok, Kama most is itt lenne...- Daráltam dühödt monológom ám itt megálltam, óriásira tágult szemekkel, ahogy realizáltam, mit is mondtam.
Pár másodperc szünet következett, majd Nayumi összehúzott, szúrós tekintettel fordított hátat s tűnt el egyik pillanatról a másikra.
~Na... ezt megcsináltad...~ "Dicsértem" meg magam.
Eztán hazamenni nem volt képem, edzeni nem tudtam, a tanuláshoz pedig nem volt kedvem. Elindultam hát a legjobb helyre, mely ilyenkor szóba jöhet, a sarki vendéglőbe, legurítani egy-két szakét egy kis rámen vagy sült mellé. Rendelésem leadása végén intettem a felszolgálónak, hogy az üveget a pultnál hagyhatja, amúgy is ott fogyasztom. Kevéske asztalkínálatuk amúgy is telve volt emberekkel. Várakozásom közben viszont egy magas, rövid szakállú, barna hajú férfi csapódott a mellettem lévő székre, mintha csak odalökték volna. Hatalmas vigyorral adta le rendelését, s várt hasonló kisugárzással, mégis türelmesen. Egy-egy lopott tekintetett vetett rám, majd örömködése csodálkozásba fordult.
-Orimi?!- Ugrott szinte hátra a székkel. -Hát mégis igaz.. a jó mindenit.. Nem hittem a fülemnek, de visszaértél. És hallom a frontot is megjártátok. Múltkor sajnos csak hírét hallottam hogy összefutottatok a régi bandával, épp külföldön tevékenykedtem. Miújság? Hogy van Nayu? És Kama?- Várta izgatottan válaszom.
-Y...Yajiro?- Kerekedett ki szemem ahogy felismertem egykori osztálytársam. -Tudod, Kama... nem jött vissza.- Vázoltam fel röviden a helyzetet, melynek hatására partnerem hangulata is megváltozott.
-Oh a francba... könyörögtem a vezetőségnek, hogy had menjek én is mellette..., féltem hogy ez következik. Remek shinobi volt, és még remekebb ember... ha ott lettem volna...- Szorította ökölbe pulton heverő kezét.
-Ezen már nem változtathatunk... És? Veled mi újság? És azt ne mondd, hogy semmi a 10 év alatt.- Próbáltam terelni a témát a mindkettőnk által fájdalmasnak ható történésekről.
-Nem sok... chuunin vizsgáztam, folytattam a tanulmányaim... Most amolyan segéd vagy inkább alkalmi oktató vagyok geninek körében ha elemről van szó.-
-Jaa az ilyen képzéses cuccokon, ugye? Érdekes lehet... Tényleg, te voltál az aki már akademistaként is rendelkeztél elemmel, jól emlékszem? Elég nagy szám voltál, hogy mindenfélét csináltál. Mennyire lenyűgözött akkoriban pár szikra és felgyújtott füzetlap.- Emlékeztem vissza mosolyogva a régebbi időkre.
-Igen-igen... olyasmi. Azóta is folyamatosan feljebb próbálom tornázni magam ezen a téren... Még hivatalos elismerést is kaptam, mint a katon mestere a falutól. Ezért is járok mindenfele ha épp oktatni kell, vagy hasonló. És? Hogy-hogy ilyenkor itt?-
Kérdésére válaszolva elmeséltem a történteket, kezdve a front eseményeitől egészen Nayumival való összekapásomig. 
-Na ez a szívás... Karyuu Endan, hmm? Nem egy kis technika, A vagy magasabb rangú technika, ha jól emlékszem... nehéz és erős... -
-A rangú?-
-A rangú... A jutsukat hivatalosan vezetve rangsorolják nehézség és erő szempontjából.. Ennek a kettőnek az összessége adja a jutsu rangját E-től S-ig... E-rangú amit akadémián tanulsz, a többi már kicsit bonyolultabb..., de vegyük a te példád.. Zömében támadó technikát használsz, szóval erre vetítsük rá... D rangú a technika, amely sérüléseket okoz, kis valószínűséggel, vagy nagyon precíz végrehajtással okoz csak halált. C-rangú ami mindenképp súlyos sérüléseket okoz ha talál, de jó találat esetén akár halálhoz is vezethet. B-rangú az, amibe ha valaki beleáll, akkor már csak imádkozhat, ha nincs védelme. A-rangú ami ellen már védekezni is nehéz, biztos a halál... és S rangú... A legtöbb shinobi életében nem lát S rangú technikát, de még A rangút is kevesen birtokolnak, jounin szintűek kivétel nélkül... Az S rangú... az ami tömeggyilkolásra is alkalmas akár már. Értelem szerűen ehhez mérten nehéz is ezeket megtanulni. A Karyuu Endan pedig egy A-rangú technika, egy jounin szintű jutsu, amely förtelmesen nagy erőt hordoz magában. Bármely jounin szintű shinobinak tökéletes végső, tartalék technikája lehetne, amely képviseli ereje nagyságát. Persze.. vannak feljegyzések még ezeknél is nagyobb jutsukról, de... hehe... az már jócskán az öt kage szintje.-
-Vagy úgy... És mit tegyek, ha nem megy?-
-Hát... nem igazán tudsz mit tenni azon kívül hogy edzel és gyakorolsz. De.. van egy ötletem. Északi városkapu, két óra múlva.- Húzta le szakéját, és indult meg. 
Kíváncsi voltam, mire is gondol, így természetesen benne voltam, elmentem hát a megbeszélt helyre, két órával később...


 A városkapunál megvártam Yajiro-t, majd az elvezetett a dzsungeles vidék egy tisztább részére. A környezet magáért beszélt, eléggé... megviselt volt a terep. A föld elszenesedve, a kövek, sziklák szintúgy. Hatalmas hőhatásnak lettek kitéve, feltehetően bejáratott gyakorlóterepe volt a tűz specialistának.
-Fontos tudni, hogy a Karyuu Endan méreteit nagyjából a használó határozza meg csak. Azt beszélik, a Harmadik Hokage, mikor a falujuk támadásánál harcolt nagyjából harminc-negyven méteres lángcsóvát lehelt ki, mely olyan forró volt, hogy a szájánál a lángok még fehéren izzottak. Ez azt jelenti, hogy hihetetlen hőenergiája volt, akár a fémet is megolvasztotta volna. Ez természetesen már a magasiskolája a dolognak, viszont jelen esetben még az alsó hangot se ütjük meg.. Ahogy vesszük... a legnagyobb hasonló technikád a Dai Endan, ami nagyon jó kis technika, de a közelébe se ér... Azt kérdezted mit is tehetnél mégis a tanulás sikeréért? Szerencsédre zseniális oktatói elmém működésbe lépett és ráleltem a meglepően egyszerű mégis nagyszerű megoldásra... Karyuudan no jutsu... A Karyuu Endan ahogy említettem pokoli technika...- Kezdett kézpecsétekbe, majd egy erős tűzcsóvát fújt ki száján, mely hosszában perzselte fel a húszméteres teret. -Nagyjából ez az alapszint, ha kisebbre akarnád nem jönne létre a technika..., ám a kézpecsétek csodálatos világa segít ebben és képessé tehet arra, hogy kisebb formában alkosd ezt meg. Csak néhányat kicserélünk itt-ott...- Mutogatta el a másik kézpecsét sorozatot, s kifújt egy nagyjából tízméteres lángcsóvát, mely hihetetlen forró volt, mégis érezhetően gyengébb, mint az előző. -Voala, Karyuudan no Jutsu.-
-Ez... elég erős... erősebb mint a Dai Endan...-
-Erősebb, forróbb, nagyobb... ezt mondjuk nem tudod ellőni, de tökéletes lehet közép-távolban elfekvő ellenségek likvidálására, vagy a terep felforrósítására. És hát lényegében a Karyuu Endan kis tesójának mondható... Néhányan úgy tudják, hogy ez maga a Karyuu Endan, a Karyuu Endan pedig a Karyuu Dai Endan... eléggé szembetűnő a hasonlóság mondjuk...-
-Igen, igen az...- Nyeltem le meghökkenésem, mely annak végterméke, hogy rádöbbentem, még egy tanulótársam emelkedett felém az évek alatt...
A kézpecsétek mások voltak, különböztek minden általam ismert eddigi technikáétól, s ez részben nehézséget okozott. Nem a megjegyzésük, sokkalta inkább az alkalmazásuk. Egy technika létrehozásánál fele-fele arányban támaszkodik a shinobi saját chakrarendszerének irányítására, illetve a kézpecsétekre, melyek megfelelő elmutogatása meghatározott módon kezdi mozgatni, hasznosítani az egyén chakráját. Pont ezért, ha valaki ismer egy adott jutsut, ami eléggé hasonlít egy másikra, még ugyanúgy meg fog szenvedni azzal, hogy megtanulja azt. A legjobban lefesteni ezt egy nem chakrahasználó számára talán úgy lehet, ha elképzeltetünk vele egy labirintust.. a labirintus közepéről kell eljutni a kijárathoz, s a vonalat, mellyel kijutnánk mi rajzoljuk be, a kézpecsétek viszont a falakat adják meg. Hiába akarunk ugyanoda eljutni, csak kicsit másképp, ha a labirintus maga alapjaiban átformálódott és ismeretlen számunkra. Persze ennek is megvan a maga oka.. bizonyos kézpecsétek bizonyos környezetben és helyzetben más-más hatást adnak a technikának. A tűztechnikáknál például a tigris maga a lobbanékonyságot adja főként.. hisz mire lenne jó egy katon technika, ha két-három perc lenne mire begyullad? Ez a kézpecsét adja a kirobbanó erejét, az energiáját.. vagy a kígyó, amely nagy átlagban a formázhatóságot segíti... Mindegyiknek meg van a maga szerepe és szükségesek mindaddig a jutsukhoz, míg valaki nincs olyan szinten, hogy azt teljesen önmaga képes legyen létrehozni, ám az évek, évtizedek munkája még a legtehetségesebbek számára is. Isteni erőnek számítana, ha valaki képes lenne B vagy A rangú technikákat kézpecsét nélkül dobálni. Persze van néhány, de tényleg csak néhány technika, melyekhez nem szükségeltetik, mégis az említett rangon állnak besorolásilag, ám azok metódusa, létrehozása alapból pofon egyszerű... legalábbis elméleti síkon. Vizet sűríteni például jelentősen egyszerűbb mechanikát igényel, mint emberi lángszóróként működni... Akárhogy is, a kézpecsétek rövid memorizálása után megkezdtem a gyakorlást, jobban mondva a tanulást magát, mely ahogy azt az előbb indokoltam, természetesen az alapoktól indult. Megannyi felesleges próbálkozás után, a belső hőmérsékletemnél nem forróbb leheletek kifújogatásával később úgy tűnt valami sikerül... A kézpecsétek elvégzése után belélegeztem egy nagy adag levegőt, melyet belül bekevertem katon elemű chakrámmal. Éreztem, hogy ezúttal sikerül, éreztem ahogy a levegő, melyet beszívtam... más lesz, több mint egyszerű kilélegzésre váró gázhalmaz. Kifújva, amint elhagyta szájnyílásom begyújtottam chakrám, s meglett az eredménye. Egy kisebb, még az Endan méretének is csupán felével rendelkező tűzcsóvát kaptam, mely maximum ha fél méterre ért el kiinduló pontjától... Közel sem volt ez a technika végső fázisa, vagy akár csak a fele a dolgoknak, mégis haladás volt. Kis ünneplés gyanánt egy röpke pihenőt ejtettem az amúgy bőven két órája tartó edzés megszakításával.
-Nem rossz... több levegő kell, nagyobb löket. Próbáld meg tágítani a tüdődet. A Karyuu Endannál is ha megfigyeled, az igazán nagy löveteknél irreálisan felduzzad az egyén mellkasa. Hisz hogyan máshogy tudnád beszívni azt a mennyiséget, ami erre képes, ha nem próbálod meg egy kissé megerősíteni a testedet? Persze nem azt mondom, hogy felfújódsz mint egy lufi... egy két centi az egész, de... majd ráérzel.- Adta a tanácsot miközben ő maga is kis pihenőszünetet tartott. 
~Ez mondjuk nem egy rossz ötlet.. nem csak a tüdőmbe áramló levegőbe vezetem a chakrám, hanem a testem ezenrészére is, így próbálva növelni a befogadóképességem... logikusnak hat.~ Tápászkodtam fel újra megkezdve a munkát. 
Lankadatlan erővel és intenzitással folytattam tovább megkezdett tréningem, mely során hajtott a teljesítési vágy, a bizonyítás lehetősége, valamint természetesen, hogy megpróbáljam cáfolni Nayumi szavait. "Ha így állsz hozzá, nem is fog menni." Meg akartam mutatni, hogy ő téved, hogy nem én vagyok a könnyelmű, ő az, aki nem ismeri a képességeim. És ha ez azt jelentette, hogy el kellett ismernem, hogy pillanatnyilag erősebb nálam, hogy olyanokat akar átadni, amire én még nem vagyok kész... Akkor legyen így... Régen bevallottam már magamnak, hogy felém nőtt a kunoichi, olyan technikákat és taktikákat ismer betéve, melyekről még csak hallani sem volt alkalmam..., de egy valamit még mindig jobban ismerek... magamat. Ugyan teljesen értelmetlennek hathat ez a motiváció, ez az ellentét... talán az is volt. Talán csak Kama elvesztésével járó gyászunk, a bűnbak, a tettes kilétének hiánya, s az ebből fakadó fokozódó feszültség próbált utat törni magának. Ilyenkor az emberek képesek egy leejtett gyufaszálon összeveszni, nem volt ez nálunk sem másképpen.


 A folyamatos hőtől vöröslő ajkaim lassan az elszánt vigyorból bánatos, szomorú arckifejezéssé bomlottak, ahogy realizáltam az előbbieket. Az értelmetlen vita azonban úgy tűnt mégis szül valami hasznosat is. Kézpecsétek formálása után jól felszívva tüdőm, beeresztettem a lehető legtöbb levegőt, majd elegyítve chakrámmal kifújtam azt. Lángok csaptak elő, forró lángok. Oly forróak és hatalmasak, amilyeneket még nem láttam magamtól. A sikerélmény felnagyította őket, s ha feleakkorák is voltak, miket régi osztálytársam generált az előbb, mégis óriásinak tűntek. Erősnek éreztem magam tőlük, megállíthatatlannak.
-Ezaz! Ez a Karyuudan! Így folytasd. Négy-öt alkalom és jobb lesz, mint az enyém, figyeld meg.- Biztatott a fiú, mire csupán némán, elszánt tekintettel bólintottam.
Megvolt a négy-öt, de még a hat és hét is, ahogy folyamatosan gyakoroltam. Egészen addig hajtottam magam, míg arra nem lettem figyelmes, hogy a kellemes délidő már alkonyattá vált, s a nap lassan megkezdi ereszkedését. Egy utolsó próbát megejtettem még, bár ekkorra már megfelelően ment a technika. Konstatálva a sikert megköszöntem Yajironak a segítséget, s megindultam haza. Nayumit a tetőn találtam meg, ahol egy könyv társaságában, na meg egy jó koktéllal felszerelkezve lazított épp. Ahogy megérkeztem, szinte felpattant.
-Ori... sajnálom a mait, van igazság abban, amit mondasz, csak tudod...-
-Nem, én kérek elnézést... olyanokat vágtam a fejedhez, amiket nem lett volna szabad. Értékelem, hogy mellettem állsz, és tudom, hogy csak azért hajtod így ezeket az edzéseket, hogy minél gyorsabban fejlődhessek. Csak legközelebb kicsit... kisebb lépésekben haladjunk, rendben?- Szakítottam félbe mondandóját. -Viszont hasznosan töltöttem a napot, ezt figyeld...- Formáltam kézpecséteket, s fújtam ki a tüzet a tető fölé.
-Karyuudan? Egy nap alatt? Az már szép... Lassan tényleg jöhet akkor a Karyuu Endan.- Dőlt vissza olvasni.
Szolid reakciója azonban nem zavart... tudtam jól, hogy az ő nyelvén ez nagyjából egy elég nagy dicséret. Elláttam a szám körüli kisebb égési sebeket, melyek az intenzív gyakorlástól keletkeztek, majd eltettem magam másnapra.
~Több ilyen produktív nap kellene...~