Az Üvöltő Szelek Sivataga - A Chuunin Vizsga II-es szekciójának helyszíne

**Uchiha Kagami** Szomb. Május 05 2018, 18:55

-- Sunagakure főterén --

Előző nap végre kialudhattátok magatokat, és bőségesen kaptatok enni-inni azok után, amin keresztül kellett mennetek. Bizony, a Chuunin Válogató Vizsga első szekciója, az írásbeli nem volt éppen sétagalopp; testben és lélekben is hatalmas tortúrán mentetek keresztül, de érezhettétek magatokban, hogy ami nem ölt meg, az megerősített. A kitartóan tűző, déli nap már meg sem kottyant nektek az előző napok kálváriáját követően, és újult erővel álltatok az alakzatban, amelybe betereltek titeket a vizsgáztatók. A tér közepén egy kisebb pódium emelkedett, vélhetően ott fog majd felbukkanni az eligazító jounin... de legalább két fertályórán keresztül semmi nem történt, csak vigyázzba kellett állnotok. Azonban most, hogy itt voltatok, a vizsga utáni másnap délben a rejtett falu még kissé romos állapotában is impozáns főterén, méltán lehettetek büszkék magatokra. Ahogy körülnéztetek, rájöhettetek, hogy összesen nyolcvan csapat maradt bent a vizsgán, több mint, amire számítani lehetett. De hát... hátra volt még két kör a vizsgából, és az, amit hallottatok az eddigiekről, nem éppen a bennmaradás reményével kecsegtetett benneteket.

Már éppen kezdtetek volna nagyon szomjasak lenni - hisz hiába volt nálatok víz, hiába tölthettétek fel a készleteiteket, inni nem engedtek benneteket az alakzatban - akkor jelent meg az, akire vártatok. Por kavargott a feltámadó szélben, csípte a szemeteket, de nem mozdulhattatok meg, hiszen az volt a parancs. S a szállingózó por elültével, egyszer csak ott termett egy sunagakurei jounin a pódiumon; magas volt, tagbaszakadt, és kopaszabb még Daiki-senpai-nál is, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Szigorú tekintetét körbehordozta rajtatok, hidegkék szemei csak úgy pásztáztak benneteket, mintha nem akarta volna elhinni, hogy tényleg ennyien voltatok a téren. - Hitomi Jonouchi vagyok, a Chuunin Válogató Vizsga második szekciójának fő vizsgabiztosa - mutatkozott be nektek, és várta szavai hatását... tán a hangja miatt, amely olyan volt, mintha a síron túlról szólt volna. Egyáltalán nem kiabált, még csak meg sem emelte a hangját, mégis tisztán hallottátok azt. - Sokan vagytok, de nem baj. A vizsgán le lesztek feleződve - jelentette be egykedvűen, és azonnal pusmogás kezdődött a tömegben. Lefeleződve? De hisz az... negyven csapat azonnali kidobása?

Jonouchi-senpai nem kiáltott fel, csak felemelte a karját, mire hirtelen csend lett a tömegben. Karizmája oly' erős volt, hogy neki nem volt szüksége holmi ordibálásokra, mint Daiki-senpainak. - Az én dolgom, hogy megismertesselek benneteket a rátok váró feladattal. Nos, először is, nézzetek magatok mellé - mondta, és mikor istenigazából körülnéztetek, akkor a mellettetek álló, többnyire ismeretlen, de sokszor falubéli, vagy legalább régen még szövetséges (bár máshol pont, hogy ellenséges) nemzet shinobijait láthattátok. - Csináltunk némi... változtatást - vette fel újra a fonalat Jonouchi-senpai, és enyhe félmosolyra húzta a száját. - Ahhoz, hogy igazán kiérdemelhessétek a Chuunin rangot, bizonyítanotok kell, hogy ismeretlen személyekkel is együtt tudtok működni. Épp ezért, kicsit megkavartuk a csapatelosztást. Persze, nem mindenkit osztottunk be másokhoz, vannak akik együtt maradtak, ők teljesítettek legjobban az írásbelin... ennyi előnyt megérdemelnek. A fontos, hogy itt nincsenek többé egyének, csak csapatok vannak. Csapatként mentek át, és csapatként is buktok meg. Hacsak egy ember kiesik a csapatból, az a csapat rögtön megbukott!

Lássuk is... - kezdett el matatni Jonouchi-senpai, majd két tekercset húzott elő shurikentartójából; az egyiken a Menny, a másikon a Föld felirat volt látható. A Mennytekercs teljesen fehér volt, míg a Föld fekete. - Lehet pár sokadszorra próbálónak ismerős lesz ez a bevált szokás. Minden csapat egy tekerccsel kezd, vagy mennyel, vagy földdel. Összesen negyven-negyven tekercs lesz kiosztva, negyven föld és negyven menny. A cél: három napon belül legyen a csapat birtokában mind a két tekercs és érjenek el az ellenőrzőpontra azokkal! Az a csapat, akinél nincs ott mind a két tekercs, megbukott! Aki nem ért el három napon belül az ellenőrzőpontra, megbukott! Szóval... mindenképp le fogtok feleződni, hacsak többen meg nem buktok, de ez már nem a mi bajunk. Annál könnyebb dolgunk lesz.

A fontos szabályok: a tekercseket tilos felnyitni, aki felnyitja, azonnali hatállyal diszkvalifikálódik. Felnyitni csakis a végső ponton lehet, akkor, amikor átléptétek a vonalat. Továbbá... az Üvöltő Szelek Sivataga veszélyes hely, és ezen kívül, halálos erő alkalmazása megengedett! Lesznek, akiknek ez lesz életük utolsó vizsgája... és ennek fényében, most mindenki alá fog írni egy beleegyező nyilatkozatot, amit azért kell megtennie, hogy ne engem vegyenek elő, ha megtalálják az összeaszott hulláját a sivatagban. Saját felelősségetekre vehettek részt csak a vizsga ezen szakaszán. Aki nem írja alá, az visszalépettnek minősül, és jelentkezhet jounin felügyelőjénél, hogy a csapatával együtt megbukott. Majd legközelebb megpróbálhatja... vagy nem. Nos, a felügyelők ki fogják osztani a papírokat, amelyeket ajánlott áttanulmányozni, majd aláírni és a paraván mögött a három papírt ki fogják cserélni valamelyik tekercsre. Tíz percetek van átolvasni a beleegyezési nyilatkozatot, utána látni akarom a sorokat! - adta ki az instrukciókat Jonouchi-senpai, majd kiosztották számotokra a papírokat, és mindenki kapott egy-egy tollat. A papíron a következők álltak:

Beleegyezési nyilatkozat

Én ................... beleegyezem, hogy csakis saját, személyes felelősségemre veszek részt a sunagakurei Chuunin Válogató Vizsga második fordulóján, amelyet a Szél Országában, az Üvöltő Szelek Sivatagában tartanak meg. Kijelentem továbbá, hogy a várható veszélyeknek teljesen tudatában vagyok, a vizsgán való részvételemet pedig sem fizikai, sem pedig egészségügyi probléma nem hátráltatja.

Jelen nyilatkozat aláírásával elfogadom, hogy a második forduló alatt, esetlegesen bekövetkezésre kerülő halálom, vagy bármely végtagom, testrészem elvesztése, netán maradandó, vagy éppen gyógyítható megnyomorodásom esetén, a felelősség teljes mértékben engem terhel.

Jelen nyilatkozat aláírásával kijelentem, hogy a fő vizsgabiztos (Hitomi Jonouchi sun. joun.) minden tájékoztatást megadott a Chuunin Válogató Vizsga második fordulójával kapcsolatba, figyelmeztetéseit megértettem, és azokat magamra nézve kötelező érvényű szabályokként elfogadtam.

Jelen nyilatkozat aláírásával elfogadom, hogy Sunagakure no Sato rejtett falvát semmilyen felelősség nem terheli személyemmel kapcsolatban, halálom, bármely testrészem elvesztése, netán megnyomorodásom esetén a falu semmilyen szinten nem köteles testi épségem megtartásáról, avagy holttestem elszállításáról gondoskodni.

Jelen nyilatkozat aláírásával elfogadom, hogy az esetlegesen mégis felmerülő egészségügyi ellátást Sunagakure no Sato rejtett falva - amennyiben nem vagyok helybéli shinobi - csakis térítés ellenében ejtheti meg, amelynek összege teljes mértékben engem terhel, és amelynek összege az ellátást követően kerül meghatározásra, és kiszámlázásra. Elfogadom továbbá, hogy ezt az összeget három (3) napon belül meg kell térítenem Sunagakure no Sato rejtett falvának.

A fenti pontok mindegyikét megértettem, elfogadtam és magamra nézve kötelező érvényűként értelmeztem.

Kelt:............

Aláírás

Amint mindenki aláírta, a paravánnál tényleg tömött sorok alakultak ki. A csapatok bementek, leadták a papírokat és tekerccsel a zsebükben távoztak. Természetesen ez a paravános megoldás azért volt, hogy nehogy meglássátok, milyen tekercset kapott a másik csapat, és, hogy azt a tekercset ki hordozza közülük. Miután mindannyian megvoltatok, Jonouchi-senpai újfent felvette a fonalat, de ezúttal nem kellett alakzatba állnotok. - Nagyszerű. Most az fog történni, hogy minden egyes csapat egy-egy kijelölt pontra megy a faluban, ahonnét elindulhat a sivatagba. Azon a ponton várni fog benneteket egy chuunin, akinek meg van hagyva, hogy nem kommunikálhat veletek, csak az ajtót nyitja ki számotokra. Eredményes vizsgát kívánok mindenkinek... és, ha adhatok egy tippet... - itt még jobban lehalkította a hangját - próbáljatok nem meghalni. Oszolj! - ezzel az ismertetés be is fejeződött. Mindenki megkapta a felügyelőktől az instrukciókat, hogy a falu melyik pontjára kell állnia.

-- Az indulási ponton --

Ott álltatok a kapunál, előttetek egy, a sok sunagakurei chuunin közül, arctalanok, névtelenek... legalábbis számotokra. Ahogy azt Jonouchi-senpai ígérte, nem szólt hozzátok egy szót sem, a kérdéseitekre, ha voltak olyanok, egyáltalán nem válaszolt; csak az óráját nézte. Amint az elütötte a délután fél kettőt, kitárta a kaput, és jelzett nektek, hogy indulhattok. Odakint a végtelen sivatag várt rátok, a sivatag, amely annyi mindenért felelős volt már... a sivatag, amely nappal észveszejtő forróságával, este pedig rettentő hidegével tett próbára már akkor titeket, amikor idejöttetek... és az a hely, ahol most három hosszú napot kellett eltöltenetek.A Chuunin Válogató Vizsga II-es szekciója hivatalosan is elkezdődött. Képesek lesztek az akadályokat legyűrni? Vajon mi vár rátok a sivatagban? Vajon képesek lesztek mindent úgy teljesíteni, ahogy azt elvárják tőletek? Rajtatok állt...

//A poszt megírására 3 hetetek van, azaz 2018.06.04 23:59-ig be kell küldenetek mindenképpen, máskülönben a ti csapatotok azonnali hatállyal diszkvalifikáltnak számít. Nos, a továbbiakban a következő instrukciók szerint kell posztot írnotok:

Választhattok, hogy egy-egy élményhosszú posztban, szabadjáték-szerűen írjátok meg a dolgot. Ebben az esetben posztotoknak a következőket kell tartalmaznia:
- Az írásbeli és a gyakorlati közötti egy napos időintervallumot. (Bevezetés)
- A fenti poszt tényleges lereagálását (Tárgyalás)
- A Sivatagban eltöltött három (vagy kevesebb, de minimum egy) napot, amelyben harcba keveredhettek, és feltételes módban megszerezhetitek az ellenfél tekercsét ("amennyiben sikerült a küzdelmünk, és megszereztük a tekercset...") Ez a három, de legalább egy nap tartalmazzon szockodást, a kihívásokat - forróság, embertelen hideg, készletek fogyása stb. - és egy-két harcot. Akár el is veszthetitek a tekercseteket, amelyeket megpróbálhattok visszaszerezni, majd megszerezni a következőt (Tárgyalás)
- Az ellenőrzőpontra való feltételes megérkezést és a tekercsek kinyitását (Befejezés)

Ezt követően a mesélőtök ellenőrzi a posztjaitokat, és eldönti, hogy sikeresen vettétek-e az akadályokat. Amennyiben ezt választjátok, a következő támpontoknak kötelezően szerepelniük kell a hosszú posztokban:
- Egy sivatagi állat (óriás skorpió/kígyó) megtámad benneteket
- Konfrontálódtok egy másik csapattal, akiknek hozzátok hasonló tekercse van
- Konfrontálódtok egy másik csapattal, akiknek olyan tekercse van, amilyen kell nektek
- Eltévedtek a sivatagban
- Visszataláltok a helyes irányra
- Elkezd kifogyni az étel- és italkészletetek

Hogy a karaktereitek mennyi idő alatt teljesítik, rátok van bízva (tehát az előzőek ellenére nem kötelező mind a három napot kijátszani, végigmehetnek egy nap alatt is, de a tartalomnak változatlannak kell maradnia, és a támpontoknak is kötelezően benne kell lennie a posztokban), viszont irreális teljesítésektől tartózkodjunk. Minimum 24 óra alatt tudnak csak végigmenni a pályán a karakterek.

vagy

választhatjátok, hogy mesélői levezényléssel szeretnétek ezt a részt végigcsinálni. Ebben az esetben erre a posztra egy héten belül reagálnotok kell, majd érkezik a mesélői reag, amelyre szintén egy hét, és úgyszint egy új mesélői reag, amire szintén egy hét, majd a végleges összesítő. Ez esetben 1-1-1 hét áll rendelkezésre a rövidebb posztok megírására, amely átlagos kalandként működik. Ez esetben evidensen úgy megy, ahogy a játéktéri kalandok, nem kell többet mondani róla.

A topic mesélője: Senju Tobirama
A csapatotok tekercse: Föld Tekercs//

**Kureiji Hanaro** Hétf. Jún. 04 2018, 02:30

Hát akkor ez bukta...

Hosszú utat tett meg az ifjú tolvaj, hogy idáig is eljuthasson. Két hónap kemény edzése úgy tűnt még is csak jó volt valamire. Legalábbis arra, hogy idáig elvergődjön. Ahogy hallotta, vagyis nem hallotta a nevét az elküldöttek listáján Daiki szájából legszívesebben ugrált volna örömében csak hát már annyira sem bírták a lába, hogy állva maradjon, így a záró monológot csak félig meddig hallotta. Ünneplésként jól telet tömte, meg degeszre itta magát, majd mintha agyon verték volna, vagy agy helyen, hogy két hónap után volt bátorsága ide jönni, úgy aludt.

Másnap jóval később kelt, mint tervezte, így éppen csak beért a főtérre. Bár a porig rombolt Sunagakure még elég leharcolt állapotban volt, impozáns főtere vagy nem sérült meg különösebben, vagy hamar rendbe rakták. A tér közepén egy pódium emelkedett, s Han éppen, hogy megérkezett a felszólításra, hogy mindenki álljon katonás sorba.

Jó két óra szomjas várakozás után, mert hogy inni megint csak nem lehetett, Han már kezdte azt hinni, megint az lesz, mint előző nap. Hogy megint neki állnak szivatni a bagázst. Akkor ezek szerint hazudott a kopasz az vizsga első része után. Ezek mégis csak szadista állatok, akik az ember szeme láttára nyírnák ki a kedvenc kis nyuszijukat. Aztán végre beesett a vizsgáztató is. Magas, kopasz tagba szakadt figura, enyhén erotikus hanggal. B@szta Han fülét.

- Hitomi Jonouchi vagyok, a Chuunin Válogató Vizsga második szekciójának fő vizsgabiztosa!

- Persze, mintha bárki is megjegyezné - merengett el egy pillanatra a fiú, de azért próbált figyelni a férfira, hátha mond valami érdemlegest is.

- Sokan vagytok, de nem baj. A vizsgán le lesztek feleződve … - jelentette ki egykedvűen.

- Jah, keresztbe vagy hosszába hmm?

Kisebb mondókájából Hannak sikerült leszűrnie pár dolgot, bár nem volt nehéz. Először is már megint megkavarták az egészet, csak hogy miért ne és szétszedték a csapatokat. Miért is ne lehetne egy icipicit megkönnyíteni a dolgukat? Nem az már nem, még azért is rákontráznak. Na egy kutya, hátha jobb társakat kap Han, mint az előző két bandzsa.

A feladat megszerezni a csapatnál lévő tekercs párját és három napon Bellül elérni a célponthoz, lehetőleg úgy, hogy egyik társ se fekete zsákba, feldarabolva érje el azt. Han fejében egy pillanatra megfordult a gondolat, mi lenne, ha később, miután beljebb értek és eltűntek a figyelő tekintetek elől, megpróbálná eltenni két társát láb alól, de gyorsan elvetette a gondolatot, miután a férfi közölte, hogy az egyik legfontosabb feltétel, hogy mind a három tag épségben, vagy legalább is élve érjen a célba. Ennyit arról, hogy kettővel kevesebb vetélytárs lesz, ha ezen a részen túljut.

· Aham, szóval erre gondolt a csávó, feleződés alatt! Van negyven ilyen, meg negyven olyan, szóval a fele tuti, hogy megbukik. Elmés. Nem tudtak valami jobbat kitalálni?

Ami tovább szépítette az amúgy sem rózsás kezdést, az a következő aláírni való volt. Egy egyszerű nyilatkozat amivel vizsgán induló emberke elismeri, hogy tudomásul vette, ha elpatkol út közben, vagy egy két végtag mínusszal ér célba az csak a saját hibája és Suna nem vállalja a felelősséget. Mit hogy felelősséget, még az esetleges ellátást sem! Hogy lehetnek ekkora spúr szemetek? Elhagytad valahol fél úton a lábad, segáz persze megoldjuk csak fizesd ki!

Han is gyorsan alábiggyesztette a nyilatkozatot, egyben halálos ítéletét, majd mellé osztott új társaival ő is beállt a sorba. Egyik társa egy nála nem sokkal magasabb itt-ott tetovált, meg pirszinges, meglehetősen fura kinézetű fickó volt.

Másik társa egy barna hajú és szemű, a ruházat alapján valószínűleg sunai fickó.

- Ez talán még előnyt is jelenthet - gondolta Han, miközben két társát vizslatta.

Mivel Han nem igazán akart felelősséget vállani, ami a tekercset illette, így inkább társaira hagyta a döntés jogát, így a pirszinges fickóhoz kerültek azok, aki el is rejtett.

Miután minden csapat megkapta a saját tekercsét egy-egy kapuhoz vezették őket amit egy fapofájú chuunin őrzött. Ekkor vette észre Han, hogy a fickó, aki a tekercset elrakta két állattal, egy farkassal, meg valamilyen madárral a társaságában érkezett. Akkor ezek szerint ő valamiféle állathasználó lehet.

A kapuk kitárultak, s a csapatokat elindították.

Akira már a kapu elött megállt, s szembe fordulva a csapat két másik tagjával, felvázolta a tervet.

· Elkezdődött. Három nap túlélő próba. A taktikánk az, hogy minimalizáljuk a harcokat és csak akkor ölünk, ha nagyon muszáj, fölöslegesen nem vesszük el senki életét. Láttam elég embert meghalni a fronton nincs többhöz kedvem. Én, mint vezető hátul fogok menni Moon és Izanagi körülöttünk lesz és figyeli a környezetet. Semmi hősködés, mert nem azért vagyunk itt, hogy hősi halált haljunk! Nem kifizetődő! Harcban elfogásra és lefegyverzésre összpontosítsatok, mert ahogy mondtam fölöslegesen nem akarok ölni, ha elvehetjük a tekercset anélkül is, hogy az illető életét elvennénk! Kérdés? Akár van, akár nincs útközben is feltehetitek, indulás – fejezte végül be és választ sem várva tovább indult.

Han pár másodpercig gondolataiba mélyedt, majd Ő is utána indult Naokival karöltve.

· Én értem, hogy semmi gyilok, meg fölös vér, de akkor mi garantálja, hogy nem jönnek utánunk visszaszerezni a tekercsüket? - Adott végül hangot nemtetszésének, mikor utol érte. - Jah amúgy Han vagyok - jelentette ki. - Te valamiféle állatbarát vagy? - Nézett először a farkasra, majd a madárra.

· Ölni nem fogunk, akkor sem, ha ez a mi túlélésünket növeli, de azt nem ellenzem, hogy leüssétek őket, ha sikerül elkapni. Amúgy a nevem Matari Djuka Genki, de most az egyszerűég kedvéért legyen Akira! Nem akarok belemenni a részletekbe. És igen, álaltbarát vagyok, bár ők a társállataim, mind a ketten képzettek és képes vagyok velük közös technikát használni.

A fiatal tolvaj tekintete a farkasra tévedt. El sem tudta képzelni milyen technikákat is lehet állatokkal közösen használni. Szó mi szó, hallott már valami ilyesmiről, de élőben még soha sem látta a dolgot.

(Azt hiszem nagyából itt ér véget az én részem, a többi már közös)

A nap már magasan jár az égen, sugarai égették a három fiú fejét rendesen. Bár már dél elmúlt, az azután következő órák a legforróbbak. Ezt mindenki tudja aki valaha is szelte már át a sivatagot és a három fiú is tisztában volt vele, a gond csak az volt, hogy árnyékos hely híján nem volt lehetőségük megpihenni, a három nap bár elsőre soknak tűnhet, azonban még a náluk lévő tekercs párját is megkell szerezni, aztán meg beérni a célba.

- Azt hiszem a legjobb az lesz, ha minél inkább sietünk… - szólalt meg Naoki.

- Tudom, csak három napunk van... vágta rá az idősebbik.

- Nem csak azért… - vázolta fel ötletét a másik. – A vizsgázókat mind egy irányból, egy vonal mentén felállítva indították el.

- Igen és? – Nézett rá Han értetlenűl.

- A cél egy találkozási pont, ami annyit jelent, ahogy telik az idő a találkozási pont körül megfognak sűrűsödni a csapatok. A mi dolgunk csak annyi lenne, hogy ott lecsapjunk az egyikre és besiessünk a célba nem?

- Ez nem rossz ötlet, de így az a része lesz a leg veszélyesebb is. Lehet, hogy mi lennénk az elsők, de az is lehet, hogy nem és akkor meg minket is tőrbe csalhatnak. – Mutatott rá Akira. Harci tapasztalata messze túlmutatott a két társáén, s ez óriási előnyt adott mindannyijuknak.

Akira magasba röptetett madarának rikoltása rántotta vissza a fiúkat saját gondolataikból.

Úgy tűnt talált valamit, vagy valakit, mert a fiúk fölött körözött párat, majd elindult vissza. A három gennin sem volt rest, azonnal utána eredtek.

Ahogy gyorsítottak a tempón meglátták, ahogy a madár egy pont fölött köröz. A sivatag kellős közepén nincs túl sok lehetőség az elbújásra, nem volt lehetőség bármilyen cselen is gondolkodni, estleg, ha lett volna a bármelyikjüknek erre alkalmas rejtőzködő technikája talán, de vagy egyiküknek sem volt, vagy csak nem akarták felfedni a képességeiket.

- Azt mondtad, ha nem muszáj, ne öljünk meg senkit… - jegyezte meg Naoki.

- Így van. Túl sok vért láttam már ahhoz, túl sok embert láttam értelmetlenül meghalni.

- Akkor csak sétáljunk oda és kérdezzük meg nekik milyen van… Ha ugyanaz akkor nem kéne harcolni nem? – Vágott közben Han a két idősebb fiú szavába.

Ahogy megközelítették a másik csapatot, azok is felfigyeltek az érkezésükre és már védekező állásba várták őket. Han meglepetésére a kettő közülük a két idegesítő alak akikkel majdnem egy csapatba került. A lilás hajú lány, és a hósszú, kék hajú, tigris tetoválásos, nagyszájú fickó, a harmadik meg valami rövid, vörös hajú, szeplős getsugakurei gennin, egy meglehetősen nagy kardal a hátán.

- Nézd csak, Koemi! A mi kis majdnem csapattársunk. Nagy szerencse, hogy elpakoltak tőlünk öcsi, legalább nem kell bébiszitterkednem.

Két társa ezen jókat nevetett, Hanaroban meg elkezdett felmenni a pumpa, s már lépett is volna, de Naoki egy kézzel visszafogta.

- Han, pont te montad! Csak megkérdezzük milyen tekercsük van…

- Lényegtelen, hogy milyen tekercsünk van… - Vágott közbe Koemi, a lilahajú lány. - Ha már így összefutottunk, tehetünk róla, hogy ennyivel is kevsebb vetéjtársunk legyen…

Akira azonban nem hagyta annyiban a dolgot.

- Nem szeretnénk harcolni! Nem célunk a vérontás… - de a másik nem várta meg a végét, már azonnal támadásba is lendült.

Ahogy a kékhajú fickó rohamozásra indult karmai meghosszabbodtak, szemfogai megnőttek és tekintete egészen elállatiasúlt. Úgy tűnt ő is ismerte a Shikyaku no Jutsut. Teste egésze tigris szerű alakot vett fel, ahogy támadásba lendült

A lila hajú lány kézpecséteket formált és eltűnt a szemük elől, a getsui fiú meg előhúzta kardját és úgy rohamozott.

A helyzet még roszabb volt, mint elsőre tűnhet, a gondot az okozta, hogy a három fiú egyike sem akarta felfedni képességeit, az ellenfél csapatával szemben, akik láthatóan nem zavartatták magukat.

A tigris csávó előre lendült és nagy krátert robbantva becsapódott az ellen közepébe szétugrasztva azokat és nagy porfelhőt felverve.

Han szemei könnybe lábadtak a portól, látása elhomályosodott. Ruhájának ujjával próbált valamit tenni ellene, de akkor hátulról támadás érte, s a földre került.

Valahol a porfelhő közepéből Koemi hangosan felnevetett.

- Csak ennyi? Ennél többet vártam… - majd csend, amit egy kunai süvítése tört meg.

Az ifjú tolvajnak csak egy pillanatnyi ideje volt, hogy félre ugorjon, a bal karját így is felhasította. Han előkapott egy kunait, az egyetlent ami nála volt amúgy is és azzal próbált meg védekezni.

Miközben a lány a pengéket hajigálta a fiú felé hangosan kacarászott, fülsértően magas, idegesítő hangon. Úgy tűnt nagyon élvezte, hogy előnyre tett szert, amit ki is használt. Valami azonban nem volt rendben, s Han agya is ezerrel dolgozott, miközben halálos pontossággal röpülő pengéket próbálta félre ütni.

A por felhő egy hangyányit kitisztult, ő mégsem látta a lányt, annak ellenére, hogy a hangja alapján nem volt túl messze.

- Jah, há na… - mérgelődött saját ostobaságán. - Nagyon eszesnek gondolod magad mi? - Szegezte a kérdést a lány felé.

- Egy genjutsut már én is felismerek. Genjutsu Kai!

Abban a pillanatban ahogy kimondta a technika nevét elő tűnt a lány pontosan szemben vele.

- Nagyon eszesnek gondolod magad mi? - Kérdezte megvetően a lány.Választ sem várva, kezében egy kunaial, Han felé rontott.

- Ez a harc már így is sokáig tartott...

Hanaro lekapta a hátáról a bepólyált Hikarut, s chakra fonalaival előhúzta a báb alsó felébe rejtett pengét. Már jól begyakorolt mozdulatokkal elkezdte pörgetni a bábot a vízszintes tengelye körűl, s előre röptette, ami így mint egy körfűrész elszáguldott a lány mellett és felhasította annak bal karját. Vére vörösre festette a homokot, s a kunai kihullott a kezéből.

- Az egytelen szerencséd, hogy a társaim nem akarnak senkit megölni és engem is meggyőztek, de ha bármivel próbálkozol végzek veled… - köpte hidegen a csaj felé, aki eközben a saját vérében térdelve szorongatta sérült karját.

Ahogy a por felhő elült a fiú látta, hogy társai is sikerrel vették az akadályt és győzelmet arattak ellenfeleiken.

Hárman egyszerre léptek a földön fekvő tigrisképű férfihoz, s már érezték a győzelem ízét a szájukban, azonban túl korán kezdtek örülni, túl hamar ittak annak a bizonyos állatnak a bőrére.

Az egész táj délibábként remegett meg, s a három földön fekvő test elillant, három ellenfelük meg egymás mellett állva jelentek meg pár méterrel odébb, kezükben mindkét tekercsel.

- Látom meglepődtél öcsi. – Bökte ki a lány kárörvendően.

- De hogyan??? – nézett maga elé a fiú.

- Egyik genjutsuból a másikba… pff nem, hogy chuuninnak, még shinobinak is béna vagy… - majd kézpecséteket mutatott és ismét eltüntek a szemük elől.

- Most mi legyen? – Kérdezte a Naoki.

- Utánnuk!

Erőltetett menetben próbálták utolérni a tolvaj csapatot, de úgy tűnt minden hiába való. Pár órányi napon való érlelődés és sós izzadságban való fürdőzés következett számukra. Bár lehetetlennek tűnt, valahogy mégis képesek voltak elrejtőzni előlük és a két társállat elől is. Szép és jó, hogy nem kellene a legmelegebb időben is rohanni, de az idő vészesen fogy, s ezzel együtt a remény is, hogy egyáltalán élve kijutnak a sivatagból. Mindannyian aláírták a belegyező nyilatkozatot, szóval több, mint valószínű, hogy még a vizsga után sem fognak a segítségükre sietni. Egyáltalán honnan kéne tudniuk ezek pontosan mit is értenek a cél alatt? Valami épületet, vagy oázist vagy mégis mire kellene gondolni? Valahogy ez a része kimaradt…

Izanagi, Akira madara ismét felrikoltott, s jelezte a csapat tagjainak, hogy talált valamit. Ahogy gyorsítva tempójukon a madár után eredtek, a földön megszaporodtak a kövek, míg nem egy sziklasivatagban találták magukat. Vagy legalább is elsőre annak tűnt. Ami különössé tette az egész helyet, hogy olyan volt kicsit, mintha tudatosan rendezték volna el a köveket, sziklákat. Itt-ott elszórva hevertek kisebb kövek, kavicsok, de a nagyobbak mintha koncentrikus köralakban lettek volna elrendezve. Izanagi leszállt a magasból, s egy hatalmas sziklákból álló kör egyik elemén állapodott meg. Ahogy a három fiú megmászta a sziklát, döbbenetes látvány tárult a szemük elé.

Az egész kör valamiféle fészek volt. A fészek alja jó tíz méter mélyen roskadásig volt tömve tojásnak látszó, hatalmas bogyókkal, közöttük pedig különféle állati és emberi csontvázak elszórva mindenhol.

- Mi fél hely ez? – Kérdezte Han.

- Valami fészek féleség… - jegyezte meg Akira. – Tele van tojásokkal. Nem kéne megvárni amíg visszajön az anya állat.

Mintha csak az említésére történt volna, velőt rázó dübörgés és sivítás törte meg a csendet. Előszőr Moon fordult meg, szőre égnek meredt, hangos ugatásával jelezte az anya állat jelenlétét. Gépiesen fordultak mindhárman hátra, s borzalmas látvány tárult a szemük elé. Egy majd három méter magas gigászi skorpió. Feketés barnás páncélzatát friss vér festette vörösre, több méter hosszú farkát támadásra emelte, ollóival meg egy kocsit is könnyen összeroppanhatott volna. Még egyszer, csatára készen elbődült, majd a Naoki, Akira és Hanaro felé vetette magát. Óriási fullánkjával a három fiú közé csapott kirobbantva alóluk a sziklát. Pár méterrel lejjebb, a homokban értek földet mindhárman, s felpattanva szinte reflexből egy-egy kunait dobtak a behemót felé. Azt nem érte különösebb meglepetésként, beton kemény páncéljáról egyszerűen csak lepattogtak a fegyverek.

- Nem jó… túl kemény a páncélja… - jegyezte meg Naoki. – Mit csináljunk?

- Fölös megküzdeni vele! Csak az időnket pazarolnánk… - vágta rá Akira.

- Akkor inkább lépjünk le…

A fölös Harc előkerülésé végett mindhárman felhúzták a nyúlcipőt, s a fészket megkerülve próbáltak kiutat találni. A mama sem hagyta annyiban a dolgot, mérete miatt könnyen tartotta a sebességet, s alkalom adtán kellő közelségbe érve megpróbálta elcsípni a három közül valamelyiket. Hol ollójával kapott oda, melyet a célpont átugrott, hol jókora fullánkjával döfött egyet, s minden csapása sziklákat morzsolt.

A rengeteg sziklakör túlságosan is hasonlított egymásra, így hosszú percekig csak köröskörül rohangáltak hátha találnak valami kiutat a skorpió fészkek közül. Az egyik ballra fordulás után feltűnt nekik egy sziklasor, ami elütött a többitől, így arra vették az irányt. Egymás után ugrottak fel a hatalmas szikla tetejére, s még az utolsó pillanatban látták hátra fordulva, hogy a mama már nincs a nyomukban. Furcsának tűnt az egész, de hamar választ is kaptak az esetlegesen felmerülő kérdéseikre. A gödör alja ugyanis egy víznyelőhöz hasonlító alkalmatosság volt, csak éppen homok töltötte azt meg. Mindhárman kapálózva valami kapaszkodó után zuhantak a mélységbe, de hiábavaló volt minden próbálkozásuk, a szikla belső peremét finom por borította, így az minden egyes alkalommal kicsúszott a kezeik közül. A gödör közepére érve a futóhomok mindhármukat magával rántotta, Moont is beleértve. A hirtelen beálló csendben csak Izanagi vészterhes rikácsolása hallatszott, aztán ő is tova szállt.

A három fiú egymás után tért magához, s mindhárman csak ámulhattak mekkora szerencséjük is volt, hogy ezt túlélték. A víznyelő, vagy homok nyelő alja ugyanis egy barlangba dobta ki a három fiút. Úgy tűnik a sivatag homokja még számtalan titkot rejt magában, többek között ezt, hogy labirintusnyi barlangrendszer húzódik alatta, szerte a vidéken.

És nem elég, hogy itt lenn ragadtak, még azt a három tolvajt is elvesztették. Mikor végre mindannyian magukhoz tértek és kirázták a homokot a gatyájukból nekiláttak tervezgetni, hogyan is tovább. Csak két lehetőségük volt, egyik út vitt ballra, a másik jobbra. Akira titokban megpróbálta felerősíteni az érzékit, miközben két társa között parázsvita robbant ki, hogy merre is kellene menni. Ezúttal élve a ráruházott vezető szerepével, a két fiú közé lépett, s ellentmondást nem tűrő hangon a jobb oldali járat felé irányította a csapatát. Szerencséjükre, vagy csak Akira érzékeinek köszönhető, hogy nem a másik irányba mentek, ugyanis pár fordulóval odébb több száz egy métert is elérő skorpió bébi tanyázott frissen kikelve.

Órákon át bolyongtak a barna homokkővel borított járatok sokaságán keresztül, s egyedül csak vezetőjük megérzéseiben bízhattak. Valójában fogalmuk sem volt mennyi ideje járkálhattak már fel-alá, vagy körbe-körbe esetleg, mert szinte minden egyes forduló ugyanúgy nézett ki, meg a nap állását sem láthatták.

- Áljunk meg! Leszakad a lában… - szolalt meg végül Hanaro nyöszörögve.

- Akira! Pihennünk kell valamennyit…

Valószínűleg Naoki is érezte amit Hanaro, s egyűt érzően csatlakozott az ifjú álláspontjához.

- Igen, igen! – Vágta rá Hanaro.

Akira végül is beleegyezik hogy pihenjenek, s próbáljanak egy picit feltöltődni. Ő adja az ötletet is, hogy felváltva őrködjenek, jobb a biztonság.

Hanaro és Naoki készséggel egyeztek bele Akira felvázolt tervébe, s felváltva őrködve megpihentek, ettek, ittak. Túl sok beszélgető kedve úgy látszott egyik fiúnak sem volt, lévén nem állt túl jól a szénájuk.

A pár órányi pihenés úgy tűnt megtette a hatását, végre újult erővel vetették bele magukat a barlang járatainak követésébe.

- Szerinted kijutunk még innen valaha élve? - Kérdezte Han az állat használó fiút.

(Majd írd meg légyszi mit válaszoltál rá, azt akkor beírom ide én is.)

Ismét csak jó pár órát sétálhattak, azonban Akira jelzésére hirtelen megtorpantak. Akira jelzésére állt meg a csapat, s a fiúkat egyből csendre is intette. Felfigyelt valamire, amire a többiek nem. Akira intett, hogy halkan kövessék, s bár Hanaro nem értette mi lehet a gáz Naokival közösen utána eredtek. Az egyik fordulóban megállva hangok, pontosabban beszélgetés zaja ütötte meg a fülüket.

- Mondhatom jók a megérzéseid!- Förmedt rá a tigris csíkos fickó a kusagakurei srácra. – Menjünk ballra! Tuti az lesz! – Fröcsögte gunyorosan.

- A lényeg, hogy leráztuk azokat a dögöket… - utalt a skorpiókra a lilahajú lány. – Berobbantjuk a barlangot, akkor tuti nem is jönnek utánunk.

A két sokkoló felfedezés közűl az egyik, hogy a három tolvaj most itt áll előttük, a másik, hogy a barlang beomlasztására készülnek csapdába ejtve ezzel a három fiút is. Gyorsan ki kellett valamit találniuk, vagy itt ragadnak egy rakat dühös skorpióbébivel összezárva.

Eközben

- Kész vagytok? – kérdezte a getsugakurei fiú.

- Jah, én felpattintottam mindet a helyére!

- Én is kész vagyok. – tette hozzá a lány.

Egyszerűen kisétálnak, a barlangot meg berobbantják. Vagyis ezt tennék, de ekkor a hátuk mögűl lépések zaja üti meg a fülüket. Előszőr azt hiszik már megint a skorpiók, de meglepetésükre a három átvert fiú ált mögöttük vérben forgó, dühös tekintettel.

- Mégis hogy a f..ba kerültek ide ha??? – Azt hittem az, ha mi nem is, de majd ezek a dögök kinyírnak titeket.

- Annyira azért ne nézz minket verébnek! – Vágott vissza Naoki, s már támadásba is lendült, de Koemi kéz pecsétéit követően egy pillanat alatt mindhárman kővé dermedtek.

- Magen: Mame Gen Tojiro!

Ahogy a lány végrehajtotta a technikát a fiú mögűl indák kúsztak elő a földből, s végig tekeredve végtagjaikon földre kényszerítették őket. Vagy legalább is a hatást ők így érzékelték, kívülről csak mindhárman megbénultak. A lány a bab szár kötés nevű, igen hatásos technikával ejtette őket csapdába.

A getsugakurei vöröshajú elindult a három megbénított, kiszolgáltatott fiú felé, előhúzta kardját, s közben végig fülig ért a szája az örömtől.

- Na akkor én most pontot teszek a végére… - még kettőt lépett előre, de aztán megtorpant.

Hanaro szája egy ember képest óriásira nyílt, még a bénítás ellenére is. A szeplős fiúnak még talán megdöbbenni sem volt ideje, mert a fiú szájából egy bomba röppent elő rendesen odapörkölve neki. Amaz jó pár méterrel hátrébb röpült, a falnak csapódott egy krátert hagyva maga után, majd elterült a földön.

A többieknek sem volt sok ideje meglepődni, mert a barlang mennyezete felől egy második Akira ért földet Naoki mellett, s egy mozdulattal feloldotta az őt és a másik Akirát fogva tartó genjutsut. Amaz nem totojázott egy percet sem, elő húzta drótjait és az Ayatsuito no Jutsuval megkötözte a lányt kezeit mielőtt az ismét bármilyen technikával is próbálkozna.

- Te gyökér, hát mindent én csináljak?! – Űvöltöztt a lány irányába a még talpon maradt fickó. - Már mozdult volna, de Akira kiáltása félbeszakította.

- Gatsuuga!

Moonnal együtt elkapták a fickó, s a lánnyal együtt rendesen a falhoz vágták őket is.

Végülis sikerült átverniük a három balekot egy-két egyszerűbb trükkel. Most már számítottak rá, hogy a lány genjutsut fog használni, így csak azt kellett valahogy megoldaniuk, hogy ne tudja őket csapdába ejteni. Ezért Hanaro használta a Kawarimit és a saját képére alakította Hikarut, Akira pedig Moont a sajátjára. A terv végülis annyiból állt, hogy beküldik a két hasonmást és Naokit, aki azért kellett, hogy legyen valaki aki esetleg tud reagálni, így nem lesz túl feltűnő a csapda. Tudták, a lány csapdába fogja őket ejteni, vagy legalább is Naokit és az ál Akirát, viszont az álcázott bábot nem fogja tudni, s Han dolga csupán annyi volt, hogy a háttérből hihetően irányítsa a bábját. Ahogy az éberségük lankadt már le is csaptak. Gyorsan kiiktatták a legközelebbi ellenfelet, majd a lányt, hogy még véletlenül se okozzon több gondot, innen meg már könnyű dolguk volt. Jutalmuk pedig a saját tekercsük mellett, a másik csapaté volt pluszba. a három balekot meg megkötözve ott hagyták.

Együtt léptek ki az éltető napfényre, de tudták jól még nincs vége. Még el kellett érniük célhelyre. Szinte csodával határos módon Akira madara felrikoltott a közelben, a fiú utána eredt Hanaro és Naoki összenéztek, majd ők is utána indultak.

Az út egy tetemes része még így is előttük volt. Tűző napsütésben haladtak erőltetett menetben, hogy, aztán az utolsó pillanatban ők is beessenek a célba. kiürült készletekkel, éhesen, fáradtan.

Mindhárman megszenvedték ezt a három napos tortúrát, s fájó tagjaiknak egyetlen megnyugvást csak az hozott, hogy mind a kettő tekercs ott volt a kezükben. Nem is váratták sokáig, együtt bontották fel, hogy végre megtudják mi lehet az mit egészen idáig nem volt szabad megnézniük.

/Ha társaim nem jelentkeznének akkor helyettük is ez lenne a reag/

**Shikoku Naoki** Kedd Jún. 05 2018, 00:26

//Több szempontból is nagyon nehéz feladat volt ez. Élmény szerűt írni hárman... soha többet. ^^ Időben is becsúsztunk, szóval minden rosszul alakult. Leadom az én verziómat, aztán lehet még módosítunk rajtuk apró dolgokat. Narancs az Akira beszél, Pink az pedig Hanaro. Zöld Naoki vagy NJK.//

Naoki egykedvűen áldogált a bal oldalon csapattársaival együtt. Ezt az utolsó feladatot egy kicsit feleslegesnek tartotta, hiszen egyértelmű volt a válasz… viszont a kérdés nem. Ezen viszont már nem akart bosszankodni, így csak csendben várta hogy kihirdessék az eredményeket. Nagyon nem izgult, a teszt legnagyobb részére biztosan tudta a választ, inkább egyfajta kíváncsiság volt benne egy-egy kérdés kapcsán. Főleg a szituációs gyakorlatok eredménye érdekelte.

- Állj, lejárt az idő! – hallatszott hirtelen Daiki hangja a teremben, mire mindenki megmerevedett. A stressz már egy ideje gyűlt a geninekben, szándékosan erre is játszottak rá a vizsgán. Ráadásul Daiki senpai sem egy kedves arcát mutatta a vizsgázók felé, ezért amikor elkiáltotta magát, mindenki komolyan vette. A bejelentkezés után azoknak a neve került felolvasásra, akik megbuktak a vizsgán. Amikor Naoki látta, hogy a csapatok sorban hagyják el a termet, hirtelen rádöbbent, hogy nem csak a saját teljesítményén múlhat a továbbjutás, hanem ebben az esetben a csapattársai teljesítmény is. Hirtelen elkezdett egy kicsit aggódni, ahogy egy félpillantást vetett társaira. Nem nagyon ismerte őket, a vizsga előtt rakták őket össze, szóval nem igen tudta hogy mire számíthat tőlük. Remélte hogy jól teljesítették a feladatot…

Nem így történt. Naoki szemei enyhe pánikhangulatot tükröztek, mikor felolvasták előbb egyik, majd a másik társának a nevét is. Bár voltak kivételek, akik nem buktak meg csapatukkal együtt, de a genin nem értette, hogy milyen szempont alapján tettek különbséget, így joggal tartott attól hogy neki is mennie kell. Ahogy társai lelombozódva sétáltak a kijárat felé, Naoki szeme összefonódott Daikival. Az a pár másodperc a geninnek óráknak tűntek, ahogy várta a jounin döntését. Végül nagy megkönnyebbülésére kiderült, hogy be fogják osztani egy másik csapatba.

Naoki úgy érezte, mintha egy mázsás teher alól szabadult volna meg. Nagyon rosszul érintette volna, ha így kell távoznia a vizsgáról. Igazából nem is maga a kudarc érintette volna mélyen, hanem maga a tény hogy nem a saját képességeinek a hiányossága miatt alakult így, hanem rajta kívülálló okokból. Arra már régen fel volt készülve, hogy amennyiben a képességei nem elég jók ahhoz, hogy chunnin legyen, úgy elfogadja azt és a bukást is, de viszont mindent meg fog tenni azért, hogy ez ne következzen be. Tehát ez a döntés most igazán boldoggá tette, még egy fáradt mosolyra is futotta a geninnek.

Daiki ezután elkezdett beszélni, a chunnin életéről mesélt. Elmondta a vizsga hátterét, mit próbáltak megvizsgálni, mi volt a cél. Illetve arról is, hogy mire számíthatnak ezentúl ha küldetéseket vállalnak már az új rangjukban. A jounin nagy átéléssel beszélt és hiányzott az a fajta kegyetlenség belőle, amit eddig tapasztalhattak a geninek. Nagyon őszinte volt és látszott, hogy komolyan gondolja azokat, amiket mond. Naoki teljes koncentrációjával odafigyelt rá, nem tudta miért, talán a tűrőképesség határáig elvitt szervezete, fáradt elméje miatt, de megérintették a jounin szavai, elgondolkodott rajtuk és önkéntelenül is elkezdte magát beleélni a férfi által vázolt helyzetekbe, magába a chunnin életérzésbe. Talán ez volt az első olyan pont Naoki életében, ahol a chunnin lét nem csak valamiféle teszt volt, amit meg kell ugrani a személyes fejlődése érdekében, hanem kezdett személyessé válni, egyfajta identitásként. Egy olyan identitás, ami még nem Naokié, de eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne ha…? És ezáltal elkezdett vágyni is a dologra. Igen, itt vált a vizsga személyessé a genin számára.

- Most menjetek – zendült a ma utolsó parancsa Daikitól, mire a tömeg elindult a kijárat felé. Naoki még a beszéd hatása alatt volt, így csak hagyta hogy a tömeg sodorja, ő teljesen a gondolatai közé ragadt. Akkor eszmélt fel, amikor sorra került az iratai visszakapásánál és az ott ülő chunnin már vagy harmadszorra kiáltott rá. Végül Naoki visszament a szobájába, evett egy keveset, majd lepihent. Tudta, hogy holnap minden erejére szüksége lesz.

A másnap már a főtéren találta genin, a többi chunninjelölttel egyetemben. Ismét kezdődött a várakozás/tűző nap/szomjúság tortúrája, de ehhez már kezdtek hozzászokni, ezen már senki sem bukott el a maradék emberekből. A 80 csapat, akik idáig eljutottak, már a jobbakhoz tartoztak, mostanra a leggyengébbek kihullottak. Viszont ez a 80 még mindig egy nagyon nagy szám volt, és ezt a vizsga következő részének a biztosa is így gondolhatta ahogy megjelenése után végighordozta tekintetét a csapaton. Végül bemutatkozott, majd egykedvűen elkezdte ismertetni a következő vizsga részleteit.

Naoki elsősorban azon akadt le, hogy Daiki is és ez a Jonouchi is elvileg homok falusiak, viszont a genin nem emlékezett rá, hogy valaha is látta volna őket. Ez persze nem jelent sokat, hiszen nem ismert mindenkit a faluban, de azért látásból emlékezett volna rájuk, ha találkoznak. Naoki ezt furcsának tartotta, de nem sokáig foglalkozott vele, a feladatra kellett koncentrálni. A csapatbeosztás megvariálása nem lepte meg, hiszen elvesztette csapattársait, az viszont kicsit igen, hogy nem csak homok falusiak lehettek az új csapatában. De értette az új szempontot is, miszerint ezzel is tesztelni akarják őket, így kíváncsian várta hogy kiket fog kapni.

A feladat maga nem okozott meglepetést, a menny és föld tekercses megoldás eléggé híres volt a geninek között, már csak azért is mert itt szokott történni a legtöbb haláleset. A felkészítők során mindig erről beszélnek a legtöbbet és eleve téma szokott lenni geninek között is. Így értelemszerűen Naoki is hallott már a vizsgáról, de persze teljesen más volt hallani róla és ténylegesen ott lenni. Ezt szemmel láthatóan más is így érezte, mert érezhetően magasabbra emelkedett a feszültségi szint a geninek között. Egymásra kezdtek pillantgatni, de nem is csoda, hiszen mostantól kb. ellenségei lesznek egymásnak. Ez egy élet-halál harc a túlélésért és a céljuk eléréséért. Ezt alátámasztandó, egy beleegyezési nyilatkozatot is ki kellett tölteniük, hogy vállalják a felelősséget saját magukért.

Naoki aláírta, majd rövid sorban állás után ő is a paraván mögé ment, ahol már várta két újdonsült csapattársa és egy ismeretlen chunnin kezében egy föld tekercsel.

Magas, tetovált, erősnek néz ki, állathasználó - első benyomások Naoki egyik társáról. Származásáról fogalma sem volt. A másik társáról első ránézésre nem tudta megmondani, hogy a sivatagra készült fel ilyen jól öltözékével, vagy alapból is egy homok falusi geninről van-e szó? Mivel korabeli volt a srác és mégsem volt ismerős Naokinak, ezért előzetesen kénytelen volt arra következtetni, hogy csak szimplán ismeri a sivatagot, de későbbi beszélgetéseik során kiderült, hogy tényleg van köze társának sunához.

Egy rövid ismerkedést követően a chunnin útra is bocsátotta őket. A megbeszélés alatt megbeszélték, hogy Akira - mint a legtapasztaltabb a három genin közül - lesz a csapat vezetője, azaz ő adja az utasításokat és nála lesz a tekercs is.

- Elkezdődött. Három nap túlélő próba. A taktikánk az, hogy minimalizáljuk a harcokat és csak akkor ölünk, ha nagyon muszáj, fölöslegesen nem vesszük el senki életét. Láttam elég embert meghalni a fronton nincs többhöz kedvem. Én, mint vezető hátul fogok menni Moon és Izanagi körülöttünk lesz és figyeli a környezetet. Semmi hősködés, mert nem azért vagyunk itt, hogy hősi halált haljunk! Nem kifizetődő! Harcban elfogásra és lefegyverezésre öszpontosítsatok, mert ahogy mondtam fölöslegesen nem akarok ölni, ha elvehetjük a tekercset anélkül is, hogy az illető életét elvennénk! Kérdés? Akár van, akár nincs útközben is feltehetitek, indulás!

Vezetőjük szerencsére eléggé határozott volt és bár terve egyszerűnek tűnt, de nyilván így előre nem nagyon lehet minden eltervezni, majd ahogy történnek a dolgok, úgy kell rájuk reagálni. A határozottság viszont fontos volt, mert az ilyen helyzetekben szükség van arra, hogy valaki utasításokat tudjon osztogatni.

Az is nagyon hasznos volt, hogy Akira állathasználó volt és aktívan tervezte őket használni az ellenfeleik felderítésére és megfigyelésére. Ez hatalmas előnyt adhatott nekik a többi csapattal szemben. Naokinak egyébként összességében tetszett Akira személyisége, már legalábbis amit látott belőle a beszéde alapján. Egyetértett vele abban, hogy felesleges kegyetlenül játszaniuk, diplomáciailag sem kifizetődő, de úgy általánosságban sem lenne semmi haszna legyilkolni a náluk gyengébbeket. Szerencsére megengedhették maguknak azt a luxust, hogy ilyen döntést hozzanak, hiszen Akira állatai segítségével nagy eséllyel el tudják kerülni a náluk erősebb csapatokat és remélhetőleg csak a saját szintjükön kell majd harcolni.

Naoki a megbeszélés során felajánlotta, hogy a harcok során a lefegyverzés részét megpróbálja vállalni. Bár a magával hozott méreg nem biztos hogy mindenkit egyből elaltat, de az biztos hogy mindenkire van valamiféle hatással, kivéve ha kifejezetten méreg ellen készül az ellenfelük.

A megbeszélés során megszületett az első ellengondolat is.

- Én értem, hogy semmi gyilok, meg fölös vér, de akkor mi garantálja, hogy nem jönnek utánunk visszaszerezni a tekercsüket? - adott végül hangot nemtetszésének a sunai kinézetű vándor genin.

- Jah amúgy Han vagyok - jelentette ki.

Igen, erre a helyzetre szokták mondani azt a bölcsességet, hogy nem szabad visszaengedni a tigrist a hegyre, mert összeszedi magát és visszajön. Naoki egy kicsit gondolkodott a problémán, amíg Akira válaszolt.

- Ölni nem fogunk, akkor sem, ha ez a mi túlélésünket növeli, de azt nem ellenzem, hogy leüssétek őket, ha sikerül elkapni.

Naoki bólintott egyet egyetértése jeléül, majd hozzátette:

- Ha ez egy hosszabb vizsga lenne, akkor teljesen jogos a felvetés. Viszont jelen esetben amikor folyamatos mozgásban vagyunk, ha egy csapatot kiütünk pár órára, mire magukhoz térnek esélyük sem lesz utolérni minket. Ráadásul abból a tényből kiindulva, hogy egyszer már legyőztük őket – miért jönnének utánunk? Számukra logikusabb lenne megpróbálni gyengébb csapatokat találni, akiket le tudnak győzni. Ha nem is okozunk komolyabb sérülést, akkor a bosszú lehetősége sem áll fent, hiszen itt elsősorban mindenki győzni akar, nem pedig érzelmi döntéseket hozni.

A genin szándékosan megpróbált kicsit többet beszélni, miután társai már közreadták a gondolataikat. Úgy érezte hogy a többiek már mutattak valamit magukból és a személyiségükből, itt az ideje hogy ő is bemutassa a saját gondolkodásmódját. Azt, ami mindig megpróbál elemezni, és a leglogikusabb választ adni a felmerülő problémákra. Hátránya, hogy ehhez neki idő kell, hogy átgondolja a helyzetet, a rögtönzés nem az erőssége.

Miután mindent megbeszéltek, útnak indultak. Ahogy nap egyre magasabbra ért az égen, úgy lett egyre melegebb. Naokinak ez nem okozott komolyabb problémát, hiszen neki ez minden napos volt és Han miatt sem aggódott nagyon, viszont Akirára azért vetett néhány aggodalmas pillantást. Talán kissé feleslegesen, hiszen bár ő nem helyi, de a tapasztalata ezt ellensúlyozza.

- Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én azt javasolnám, hogy próbáljunk minél gyorsabb tempót diktálni – szólalt meg egyszer csak Naoki.

- Mindenki ugyanoda tart. Minél több idő eltelik, a cél közelében annál többen lesznek. Ez egyrészt jó, mert könnyebb ellenfeleket találni, másrészt nagyon fontos, hogy ki ér pozícióba előbb és ki tud csapdát állítani a másiknak. – magyarázta, hogy egyértelmű legyen mire gondolt.

Ezzel szemmel láthatóan mindhárman egyetértettek, mert érezhetően gyorsabbra fogták a tempót, amikor is hirtelen egy madárrikoltás szelte át a sivatag csendjét. Akira azonnal felkapta a fejét, ezek szerint ismerős madártól jött a jelzést – talált valamit!

Így is volt, hamarosan megpillantották a másik csapatot, ahogy előttük haladtak.

- Szóval nem akarunk mindenáron harcolni, ugye? – kérdezte Naoki, mire két társa bólintott.

- Akkor csak sétáljunk oda és kérdezzük meg nekik milyen van… – javasolta Han amire nem volt ellenvetés.

Viszont nem minden úgy alakult ahogy azt ők eltervezték. Mint kiderült, Hannak volt történelme ezzel a csapattal és szemmel láthatóan nem voltak túl nagy barátságban. Teljes mértékben visszautasították a békés információ-cserét és még provokálni is próbálták őket, úgy kellett Naokinak visszafognia Han, nehogy egyből nekikessen.

A harc viszont elkerülhetetlen volt. Bár Naoki megpróbálkozott még egy kósza kísérlettel hogy elkerülhessék a vérontást, de ellenfeleik nem igen voltak rá vevők.

Igazából az ő csapatuk sem azért akart békés megoldást mert féltek volna ellenfeleiktől, szóval amikor kiderült, hogy nincs esély elkerülni a harcot, azonnal védekező pozícióba ugrottak.

3 ellenfelük volt, egy tigris szerű srác, egy láthatóan kenjutsu használó és egy genjutsu használó. Az egész harc azzal kezdődött, hogy az állathasználó részlegesen átalakult és egy nagy ugrást követően közéjük csapódott. Naokiék csapata szétrebbent a támadás hatására, túl nagy volt a támadóerő ahhoz, hogy szemtől szembe kivédjék azt. A technika hatására hatalmas kráter keletkezett a becsapódás helyszínén és por terített be mindent. Nagy esély volt rá, hogy jelen helyzetben mindenkinek egy ellenfele lesz a többiektől a por által elzárva.

Ez így is történt és valamiért úgy alakult, hogy Naokinak a kenjutsus srác jutott. Ellenfele felemelt karddal rohamozott felé a porfelhőben, láthatóan alaposan zavarta a kavargó homok. Naoki viszont rutinos volt a témában, ami a homokviharokat illeti, ezért egy gyors mozdulattal egy kendőt kötött az arca elé, hogy csak a szeme látszott ki, majd elővett két kunai-t és fogadta a másik támadását. Első körben ki akarta puhatolni, hogy milyen képességei vannak ellenfelének. Feltételezte hogy szimplán fegyverekkel nem fogja tudni megállítani, így tényleg csak rövid ideig akar vele így harcolni és folyamatosan visszavonult, átengedve neki a kezdeményezést. Eleinte komolyan nehezére esett hárítani a fiú támadásait, nagyon kifinomult kenjutsu technikája volt, az volt Naoki szerencséje, hogy a por jelentősen csökkentette a láthatóságot, ami így kiegyensúlyozta a hátrányát.

Persze nem teljes mértékben, így is folyamatosan tolta vissza Naokit, aki viszont egy nagyon egyszerű trükkel tervezte elintézni ellenfelét. Szándékosan engedte, hogy kezdjen még jobban felülkerekedni rajta, majd amikor a másik genin már azt érezhette, hogy mindjárt beviheti a győztes csapást, Naoki hirtelen alkalmazta a dinamikus akció technikáját, és a rossz látási viszonyokat kihasználva egy pillanatra eltűnt ellenfele elől, még több homokot felkavarva kissé mögé került és egy altató mérget tartalmazó füstbombát vett elő, amit ellenfele körül kavargó porba vágott bele.

Akár hatásos az altató, akár csak lelassítja ellenfelét, Naokinak nem szabadna gondot okoznia a győzelem. Körülbelül egyszerre végeztek mindhárman a kis magánbunyójukkal és elégedett mosollyal az arcukon léptek a tigris-srác felé, hogy elvegyék a tekercsét, mikor is az egész táj egyszerre megrezzent, majd hirtelen megváltozott. Ellenfeleik tőlük kicsit távolabb, tökéletes állapotban jelentek meg, kezükben 2 tekerccsel. Egyértelműen genjutsu áldozatává váltak, és igencsak magas szintű jutsu lehetett, ha a Kai nem oszlatta el…

- Látom meglepődtél öcsi. – bökte ki a lány kárörvendően, látva Han arckifejezését.

- De hogyan??? – nézett maga elé a fiú.

- Egyik genjutsuból a másikba… pff nem, hogy chuuninnak, még shinobinak is béna vagy… - majd kézpecséteket mutatott és ismét eltűntek a szemük elől.

- Utánuk – hallatszott Akira dühtől rekedtes hangja és a három genin nekiindult az üldözésnek.

Naoki is eléggé ideges volt, főleg mivel úgy gondolta fel van készülva a genjutsuk ellen. Nem is igazán értette, hogy voltak képesek ezek a geninek egy ilyen szintű technikát bevetni. Mindenesetre erre most nem akart energiát pazarolni, szüksége volt rá az üldözéshez. Naoki és Han tapasztalt sivatagjáróként követték a nyomokat, de úgy tűnt ellenfeleiknek is volt nem kevés tapasztalata, mert rendszeresen csapdába gyalogoltak, vagy félrevezető nyomokat követtek. Így történhetett, hogy már több órája gyalogoltak a tűző napon de nem tudták utolérni őket.

A monoton sivatag után a változást Akira madara rikoltása harangozta be, amikor is a homok sivatagot felváltotta egy szikla sivatag. Legalábbis elsőre annak tűnt, de ahogy beljebb merészkedtek, úgy döbbentek rá hogy ez egyfajta fészek volt, és Naoki helyiként azonnal meg tudta állapítani, hogy ez egy óriásskorpió fészek volt. Összenéztek Hannal, majd szinte egyszerre szólaltak meg.

- Azonnal tovább kell mennünk, amilyen gyorsan csak tudunk!

Nyomban nekilendültek, de már sajnos túl későn. A sivatag csendjét egy velőt rázó sivítás vágta ketté és rögvest megjelent a hang gazdája is, egy 3 méteres skorpió ami nyomban nekik is támadott. Mindhárman éppen hogy csak elkerülték az állat feléjük lendülő kitines farkát, Akira pedig reflexből dobott felé 2 kunai-t, amik azonban lepattantak a kemény páncélról.

- Felesleges, közönséges fegyverekkel nem tudjuk megsebezni – szólt oda Naoki Akirának.

- És teljes mértékben időpocsékolás harcolni itt vele. Ez egy anyaskorpió, a kicsinyeit védi, semmit sem védünk vele ha leállunk harcolni – tette hozzá gyorsan Han is, majd hogy példát mutasson tovább is szökkent, ezzel egyben el is kerülve a skorpió egy újabb támadását.

Társai követték jó példáját és megpróbáltak együtt kitörni a kősivatagból, miközben kerülgették a skorpió suhintásait. Végül észrevettek egy máshogy kinéző sziklafalat és nyomban arra vették az irányt, ahol meglepődve vették észre, hogy a skorpió már nem követi őket. Ennek hamar ki is derült az oka, ugyanis a sziklafalon túl egy fura kinézetű gödör volt, aminek a furcsaságát csak akkor vették észre amikor már benne álltak és süllyedtek lefele. Furcsa futóhomok volt, mert nem lassan süllyedtek, hanem szinte azonnal elmerültek a homokba, szinte reagálni se volt idejük. Tökéletes sötétség vette őket körbe.

Pár pillanatig így süllyedtek, amikor is fény derengését vették észre abban az irányba amerre süllyedtek és hamarosan mindhárman egy földalatti barlangban találták magukat, amit egy rejtélyes fényforrás halvány derengéssel töltött be.

Miután leküzdötték a kezdeti meglepetés okozta sokkot, dönteniük kellett. Két irányba indulhattak el. Végül Akira döntött vezetőként és jobb irányba indultak el. Állathasználóként neki voltak a legkifinomultabb érzékei, úgyhogy ő ment elöl, koncentrálva az előttük levő szakaszra. Órákon keresztül bolyongtak így, teljesen kimerültek már az egész napos megpróbáltatások miatt, így egy ponton meg is álltak pihenni.

Teljes csend ereszkedett a barlangra és talán ennek köszönhették, hogy egy távolabbi részéről ismerős hangokat kezdtek el hallania. Illetve talán ennek a pihenőnek és az azt kísérő csendnek köszönhették, hogy ők fedezték fel a másik csoportot először és nem fordítva.

Néma csendben feltápászkodtak, és lopakodva a hangok felé osontak, amiket időközben egyre tisztábban hallottak. Úgy hangzott nekik sem volt sima útjuk, meggyűlt a bajuk a skorpiókkal és ha jól értették akkor üldözték is őket. Ezért akarták berobbantani a barlangot maguk mögött, amit persze Naokiék nem engedhettek. Ezért mielőtt még a másik csapat végrehajthatta volna a tervét, shunshinnal villámgyorsan megjelentek előttük és egyfajta rajtaütést hajtottak végre. Kihasználva a meglepetés erejét, megpróbálták letarolni őket. Ez főleg azért lehetett sikeres, mert azt az erős genjutsu-t sem volt idejük felállítani, így jóval jobb esélyekkel indultak.

Végül mégiscsak a genjutsu okozta nekik a legnagyobb fejfájást, amikor a lány egy igencsak erős technikát használt ellenük, de szerencsére Han lélekjelenlétének köszönhetően sikeresen ellentámadott a bábjával, aminek köszönhetően megtört a genjutsu és Naoki pillanatok alatt ártalmatlanította a lányt a drótjaival. A többi már csak idő kérdése volt, a maradék kettőt is legyűrték hamarosan.

És ezzel nagyjából véget is értek megpróbáltatásaik, legalábbis ami a váratlan izgalmakat illeti. A 3 genint otthagyták megkötözve, elvették a tekercsüket, majd az utat követve elhagyták a barlangrendszert. Ahogy sikeresen betájolták magukat rájöttek, hogy igencsak közel vannak a célpontjukhoz, ahova el kellett jutniuk, ezek szerint a föld alatt nem teljesen rossz irányba bolyongtak. Ettől függetlenül, mire ténylegesen beértek a célba, jópár óra eltelt. Addigra már teljesen ki voltak merülve, ráadásul az úton odafele bár Akirának köszönhetően sikeresen elkerülték a konfrontációt, de nem egyszer futva kellett menekülniük egy-egy igencsak erősnek tűnő formáció elől. Naoki ezt nem bánta, nem gondolta hogy gyávaság lenne megfutamodni, hiszen a küldetésük céljai világosak és úgy gondolta hogy felesleges veszélyt bevállalni ostobaság lenne.

Így érkeztek hát meg a célba, ahol bár messze nem az elsők voltak, azért nem értek el olyan rossz helyezést sem. Miután egy pillanatra kifújták magukat, együtt kinyitották mind a két tekercset, kiváncsian várva hogy most mi fog történni.

**Akira** Kedd Jún. 05 2018, 08:54

A vizsga véget ért és sokan átmentek, de sokan kiestek.Valamiért a csapatunkat szétszedték és a társam máshova kerültek, engem betettek két ismeretlen mik srác mellé.Az írásbeli vizsga ezen rése nem volt könnyű, a végére már én is éreztem a kínokat, de azért szereztem az évek alatt annyi tapasztalatot, hogy ez a tortúra ne érje el a határaimat, sőt nem sokkal volt a tűrőképességem felett. Nem mondom, hogy az étel és az ital nem esett jól 2 nap koplalás után, de nem is úgy tömtem magamba, mint egyesek, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ettem bőségesen. Sokkal inkább a folyadék hiánya okozott problémát,éreztem, hogy lassan kiszáradok, mert ebben a környezetben a tűz hiába fűt, hogy elérd a célod, mégis ez inkább hátrány, ha kint is meleg van.
Másnap pontosan délre hívtak ki a főtérre, ahol a déli nap már szinte gyerekjáték volt az előző két naphoz képest. Legalább fél órát álltunk a tűző napfényben, egyszerre irigyeltem és sajnáltam Moont és Izanagit, akik legalább árnyékban voltak. Fél óra víz nélkül ebben a hőségben kibírhatatlan és hiába volt nálunk víz nem engedtek inni alakzatban.Aztán érdekes látványelemekkel karöltve megjelent Hitomi Junoichi, a második rész vizsgabiztosa. Talán még Daikinál is érdekesebb, bár inkább furcsább látványt nyújtott. ~Itt mindenki kopasz a faluban?~ Aztán ledobta az atombombát, hogy a meglévő csapatok száma minimum feleződni fog. Egy pillanatra meglepődtem, de sokakkal ellentétben nem adtam hangot a meglepettségemnek, inkább az lepett meg, hogy ennyien meglepődnek azon, hogy kidobnak csapatokat, mert hát ennyi chuunin nem lehet minden évben, még világszinten sem.Rövid és várható beszédet mondott, hogy veszélyes hely, de meg lehet ölni egymást ennek nincs korlátja. ~Mintha nem öltünk volna eleget a háborúban?~ Én ebben a pillanatban döntöttem el, hogy ha nem muszáj, akkor nem ölök, elegem volt a gyilkolásból és abból, hogy családok esnek szét egy háború miatt. Ezután egy lemondó nyilatkozatot kellett aláírnunk, amiben a falut mentesítjük a halálunkért való felelősség alól.Ekkor elkezdték kiosztani a papírokat és a tollakat, majd ha mindenki aláírta, akkor elkezdték egy paraván mögött kiosztani a tekercseket. Én nem nagyon gondolkodtam az aláíráson, ahogy el sem olvastam a papírt. Nagyjából tisztában voltam, hogy mi áll benne, meg amúgy is elmondták. Ahogy körbenéztem valószínűleg én vagyok az első, aki aláírta. Miután a csapattársaim még nem írták alá, azért gyorsan átfutom a főbb pontokat, de csak felületesen. Miután aláírtuk a papírt mi is beálltunk a sorba és megkaptuk a tekercsünket, majd mikor mindenki megkapta a tekercsét és eltette azt Junoichi újra szót kért és elmondta a továbbiakat.

A kezdő ponton
A csapatunk már korábban megegyezett abban, hogy én leszek a vezető, így én vettem magamhoz a tekercset és rejtettem el. Moon és Izanagi követett minket a bejárathoz, ahol csatlakoztak hozzánk. A chuunin, aki minket idekísért nem szólt és ha bárkinek kérdése volt arra sem válaszolt, hanem csak az óráját nézte, majd egyszer csak kinyította az ajtót, hogy mehetünk. Beléptünk a sivatagba, már amennyire ez lehetséges, ha az ember amúgy is ott tartózkodik. Igazából teljesen mindegy, hogy hol állunk meg taktikázni, hiszen a sivatagban nem nagyon van hova elrejtőzni, így egyből a kapuban megállok

- Elkezdődött. Három nap túlélő próba. A taktikánk az, hogy minimalizáljuk a harcokat és csak akkor ölünk, ha nagyon muszáj, fölöslegesen nem vesszük el senki életét. Láttam elég embert meghalni a fronton nincs többhöz kedvem. Én, mint vezető hátul fogok menni Moon és Izanagi körülöttünk lesz és figyeli a környezetet. Semmi hősködés, mert nem azért vagyunk itt, hogy hősi halált haljunk! Nem kifizetődő! Harcban elfogásra és lefegyverezésre összpontosítsatok, mert ahogy mondtam fölöslegesen nem akarok ölni, ha elvehetjük a tekercset anélkül is, hogy az illető életét elvennénk! Kérdés? Akár van, akár nincs útközben is feltehetitek, indulás!
Nem várok, hogy valamelyik társam kérdezzen, hanem elindulok és menet közben várom a válaszokat. Egyből aktiválom a shikyaku no jutsut és felküldöm Izanagit, hogy keresse meg a legközelebbi csapatot. Mivel információ nélkül vagyunk, így válogatás nélkül keressük, természetesen felmérve az erejüket, amire Izanagi pont megfelelő. Gyorsan, vagyis inkább hosszasan taglalom a tervet, mert semmiképp nem akarok ölni. Ahogy a társaimra nézek nem túl tapasztaltak, legalábbis a korukból és a viselkedésükből ítélve, mégis megtanultam, hogy ne borító alapján ítéljek, mert kis technikákkal is lehet nagy bosszúságot okozni. Nem ismerem a képességeiket, így nem akarom fölösleges harcba keverni őket és magamat sem. A kérdés, amit a han nevű fiú feltesz és jogos, de erre is van tervem.
- Ölni nem fogunk, akkor sem, ha ez a mi túlélésünket növeli, de azt nem ellenzem, hogy leüssétek őket, ha sikerül elkapni. Amúgy a nevem Matari Djuka Genki, de most az egyszerűség kedvéért legyen Akira! Nem akarok belemenni a részletekbe. És igen, állatbarát vagyok, bár ők a társállataim, mind a ketten képzettek és képes vagyok velük közös technikát használni.

Egyelőre nem akarom bevetni a komolyabb állathasználó technikáimat, menet közben tigris pecsétet mutatom és valamennyire aktiválom a négy láb technikát, erősítve a karmom, a szeme és az érzékelésemet, de annyira nem, hogy átvegye felettem az állati énem az uralmat. A nap szinte perzselt. A délutáni időpontban jelenleg a legmagasabban áll s ilyenkor a legforróbb, de sajns nem tudtunk hova menekülni. Társaimon látszott, hogy tapasztaltabbak ezen a területen, még ha én sem panaszkodhatok a forróságot tekintve, lévén a Hold országa is, ahol a gyerekkoromat és fiatal tinédzser éveimet töltöttem, sem egy hideg hely, bár ott legalább van árnyék.
- Azt hiszem a legjobb az lesz, ha minél inkább sietünk… - szólalt meg Naoki.

- Tudom, csak három napunk van.

- Nem csak azért… - vázolta fel ötletét Akira. – A vizsgázókat mind egy irányból, egy vonal mentén felállítva indították el.

- Igen és? - Kérdezte Han-,

- A cél egy találkozási pont, ami annyit jelent, ahogy telik az idő a találkozási pont körül megfognak sűrűsödni a csapatok. A mi dolgunk csak annyi lenne, hogy ott lecsapjunk az egyikre és besiessünk a célba nem?

- Ez nem rossz ötlet, de így az a része lesz a legveszélyesebb is. Lehet, hogy mi lennénk az elsők, de az is lehet, hogy nem és akkor meg minket is tőrbe csalhatnak. – Mutatottam rá.

Sokkal tapasztaltabb vagyok harc terén a két fiatalnál, viszont hallgatnom is kell rájuk, mert a körülményeket viszont ők ismerik jobban. Izanagi nem sok időt hagyott a gondolkodásra, ugyanis jelzett, hogy talált valamit. Egyből elindulunk felé.

- Azt mondtad, ha nem muszáj, ne öljünk meg senkit… - jegyezte meg Naoki.

-        Így van. Túl sok vért láttam már ahhoz, túl sok embert láttam értelmetlenül meghalni.
-        Akkor csak sétáljunk oda és kérdezzük meg nekik milyen van… Ha ugyanaz akkor nem kéne harcolni nem? – Vágott közben Han a két idősebb fiú szavába.
Ahogy sejteni lehetett egy idegen csapatba botlottunk. Ez talán még túl korai, de szükségünk van a tekercsekre, hogy átmenjünk. Az ellenséges csapat egyből védelmi állást vett fel. Han látszólag ismerte őket, legalábbis a szavaikból úgy vettem le.
-        Lényegtelen, hogy milyen tekercsünk van… - Vágott közbe Koemi, a lilahajú lány. - Ha már így összefutottunk, tehetünk róla, hogy ennyivel is kevsebb vetéjtársunk legyen…
Tudom, hogy egy vizsga és a lány szavai mögött van igazság, de nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Ránézésre talán van esélyünk egy-egy elleni harcban, mert csapatként összecsapni velük, még ha mind a két csapat úgy lett összerakva avizsga alatt, talán kettő ismerheti egymást. Ekkor láttam meg a harmadikat, aki valamikori falum fejpántját viselte. Nem ismerhet, mert én nem ismerem fel, de talán halhatott rólam történeteket, legalábbis a nevem biztos ismerős lenne.
-        Nem szeretnénk harcolni! Nem célunk a vérontás… - de a másik nem várta meg a végét, már azonnal támadásba is lendült. A nagydarab fickó az általam is ismert tevchnikával támadt és csapott le ránk. Mindhármunk el tudott ugrani a támadás elől, majd kiválasztva ellenfelünketmi is ellentámadásba lendülünk. Én is a tigris pecsétet alkotom, majd négylábra ereszkedem.
- Ezt a technikát én is ismerem, lássuk ki tudja jobban használni.
Egyszerre ugrunk el a talajtól és vetjük be a tsuugát, amire viszont nem számított, hogy becsapódáskor mind a két technika megszűnik, de ekkor csapódik be Moon ugyanetzt a technikát használva. A por egy kicsit zavar a látásban, de a felerősített érzékeimnek hála még ez is kevésbé zavaró, mint a két társamnak. A második támadás miatt ellenfelem még mindig megzavarodva áll, így bevetem az oroszlán kombót és a földre küldöm nálam nagyobb ellenfelem. Bár a homok tompítja a becsapódást, majd a sorozással kiütöm. Az egész táj délibábként remegett meg, s a három földön fekvő test elillant, három ellenfelük meg egymás mellett állva jelentek meg pár méterrel odébb, kezükben mindkét tekercsel.
- Látom meglepődtél öcsi. – Bökte ki a lány kárörvendően.
- De hogyan???
- Egyik genjutsuból a másikba… pff nem, hogy chuuninnak, még shinobinak is béna vagy… - majd kézpecséteket mutatott és ismét eltüntek a szemük elől.
- Most mi legyen? – Kérdezte a Naoki.
- Utánuk!

A három fiú egyzserre indult el, Akira ugyan a felerősített érzékeivel és a tai jutsutól megnőtt sebességével képes lenne megtalálni a csapatot, de figyelnie kell a két társára is, nem hagyhatja őket itt, na meg egyedül szembeszállnia az ellenséggel, még ha erősebb is, hárman komoly előnyt jelentene vele szemben. Izanagi ismét felkiáltott. Egy hatalmas sziklás részt találtm , majd felülnézettből rájöttek, hogy valójában egy fészek, egy óriási állat fészke, benne a tojásokkal. Nem akartam megtudni, hogy milyen állaté lehet.

-       Mi fél hely ez? – Kérdezte Han.

-       Valami fészek féleség… Tele van tojásokkal. Nem kéne megvárni amíg visszajön az anya állat.
Mintha valaki megidézte volna úgy jelent meg az említett anya, egy hatalmas skorpió. Ugyan képes lennék megállítani tűzzel és idézésel, de nem veszíthetünk időt azzal, hogy fölösleges energiát pazarlunk egy családját védelmező lényre. Moon érezte meg a jelenlétét először, majd jelezve azt mind a három fiú robot módjára megfordult. Az állat lecsapott, de csak a földet érte, mert sikerült elugranunk előle és egyből kunait dobtunk, de az várhatóan lepattant a páncéljáról.
- Nem jó… túl kemény a páncélja… - jegyezte meg Naoki. – Mit csináljunk?
- Fölös megküzdeni vele! Csak az időnket pazarolnánk… - vágtam rá.

- Akkor inkább lépjünk le…
Ismét menekülőre fogtuk a dolgot, de ez csak tovább triggerelte az amúgy is dühös állatot és követett. Jó néhány perc kergetőzés következett, míg észre nem vettük a kijáratot és sikerült végre elhagyni a fészek területét. Sikerült is a menekülés, de ahogy mondani szokták: cseberből vederbe. ugyanis pont úgy érkeztünk le, hogy egy homokkal teli víznyelősszerű képződménybe, aminek nem volt alja. Gyorsan rájöttünk, hogy futóhomok, így egyből menekülni próbáltunk, de nem volt kapaszkodó, amin kihúzhattuk volna magunkat, mert a lyuk széle is porhomok volt.
Szerencsénk volt, mert a homokcsapda alatt egy barlangrendszerbe estünk és bár picit elvesztettük az eszéletünket az életünket nem. Mikor mindenki összeszedte magát újra a már többször használt shikyaku no jutsuhoz nyúltam, hátha segít, hogy merre mentem. Bal oldal felölismerős szagok árasztották el a szaglószerveim, így inkább a baloldalt választottam, amit, mint vezető közöltem is a csapatommal. Órákat mászkáltunk, azt sem volt biztos, hogy mennyi az idő.
- Álljunk meg! Leszakad a lában… - szolalt meg végül Hanaro nyöszörögve.

- Akira! Pihennünk kell valamennyit…

- Igen, igen! – Vágta rá Hanaro.
Én vagyok a csapat vezetője és mint olyan, felelősséggel tartozom a társaimért. Ugyan én még a bennem munkálkodó chakra miatt és az edzedttségemnek köszönhetően bírtam volna, de ha ez a kívánság, akkor legyen.
Pár órányi pihenőt engeedélyeztem, amíg eszünk, alszunk és mindenki alszik egy keveset. Pihenőidő alatt felváltva figyeltük a környezetet, de én titokban a felerősített érzékeimmel folyamatosan pásztáztam mozgást keresve.
- Szerinted kijutunk még innen valaha élve?

- Kifogunk, ha nem is a vizsga alatt, de élve hagyjuk el a sivatagot.
Miután pár órát sikerült nyerniük újult erővel indultak meg. Órákat folytattuk az utat, nem tudva, hogy merre is kéne menni amikor ismerős dolgot fedeztem fel. A korábbi csapat, akik elvették a tekercsünket. Nem szóltam semmit, hanem egyből csendre intettem a társaimat, majd jeleztem, hogy kövessenek. Valószínűleg nem értették a dolgot, de pár perc után ők is rájöhetek az okára. Beszélgetést hallottunk.
-       Mondhatom jók a megérzéseid!- Förmedt rá a tigris csíkos fickó a kusagakurei srácra. – Menjünk ballra! Tuti az lesz! – Fröcsögte gunyorosan.

-       A lényeg, hogy leráztuk azokat a dögöket… - utalt a skorpiókra a lilahajú lány. – Berobbantjuk a barlangot, akkor tuti nem is jönnek utánunk.
Berobbantás ötlete nem tetszett, de tudtam, hogy a köveket simán szét tudom porlasztani, hogy kijussunk. Eközben sikerült felhelyezniük a robbanó cetliket és épp indulnának ki, amikor egy jól kitervelt csapdával, amit ők nem tudhattak, kilépett a három korábban általuk átvert fiú, azaz a mi hasonmásaink.Azt hitték, hogy elkaptak, de Han bábja gyorsan reagált, mikor a getsui srác elindult a karddal a kezében. Ő volt a támadásunk első áldozata, ugyanis a báb egy bombával csapta neki a falnak, aki el is ájult. Ekkor léptem elő és gyorsan megérintve Moon és Naoki vállát feloldottam a genjutsut, mire Naoki támadásba is lendült a drótjával és lkapta a genjutsu használó lányt, hogy többet ne legyen vele gond. Ekkor a legnagyobb srác is támadásba lendült, de Moonn-nal egy jól irányzott gatsuugával kiütöttük őt is. Nem volt nehéz dolgunk, ugyanis korábban tapasztaltuk, hogy a lány jobban bízik a genjutsuban, mint a saját képességeiben, így kiszámítható volt, hogy azt fogja bevetni. Ugyan Naoki és az ál-Akira beleesik a csapdába, de egy élettelen báb tud reagálni akkor is. terv így már egyszerű volt, Naoki bement, hogy legyen, aki esetleg reagálni tud, bár Moon i tudott volna, de jobbnak láttuk egy valódi ember valódi reakcióját, mert Moon ugyan van annyira inteligens, mint egy ember, de beszédéből érezhető, hogy nem az. Miután kettőt kiütöttünk és egy le volt fogva már csak át kellett kutatnunk őket és elvenni a tekercset, hogy aztán elhagyhassuk a barlangot. Innen már megtalálni a kijáratot nem volt nehéz, mert egyre erősebb volt a szél és a kintről érkező friss levegő. Kiérve Izanagi hangját egyből felismertem és követve őt a célig. Nem sokkal a határidő előtt sikerült beérkezni a célba a három tekerccsel. Mindenki fáradt volt, éhes és szomjas, de megcsináltuk. Belépve a helyiségbe gyorsan kibontották a két tekercset, hogy kiderüljön, hogy mi az, amit eddig kellett elhozni, mint a küldetés része.

**Senju Tobirama** Szomb. Szept. 08 2018, 16:58

// Enyhe módosításokkal szeretnék élni az írásaitokban, a véget ugyanis nem konkretizáltuk, nem kellett volna így leírni, de mivel leírtátok nem kérem újra beadni, csak leírom, hogy történt igazából. //

Hosszú napok, kimerítő próbatételek, kemény küzdelem... tökéletesen jellemezte ez a pár szó az általatok megélt napokat. Megtapasztaltátok a nehéz terepet, s tökéletesen szimulálta a helyzet egy esetleges komolyabb küldetés menetét. Büszkén siethettetek a cél felé, hisz egyértelműen igazi shinobiknak hívhattátok magatok. Olyanoknak, akik az utóbbi idők legnehezebb vizsgájának több mint felén túl vannak. Olyan shinobikká értetek, kiknek a szomjúság, a fáradtság, az éhínség csupán hátráltató tényező, nem pedig bukás okozója. Túl léptetek az egyszerű emberek korlátain, s legyőztétek ellenfeleiteket, ám mi fontosabb, magatokat is.

A célhoz érve egy nagy, piramis alakú építmény fogadott titeket. Régi, meg-meg kopott kőajtaján pedig a menny és a föld szimbólumai látszódtak. Akárhogy próbálkoztatok, akármilyen erővel is nyitottátok, vagy épp jutsukkal bombáztátok, az nem nyílt ki. Még csak meg se karcolta a felületét. Ez pedig -jól tudtátok- nem azért volt, mert legyengültetek volna. Valami védte, valamilyen akadály, vagy pecsét, ami direkt ezért, direkt nektek lett kirakva, ezzel is gátolva titeket. A megannyi szenvedés és próba után, most itt volt még egy... "Sose lesz vége?!" gondolhattátok, és jogosan, ám nagyon úgy tűnt, ez lesz az utolsó próbátok.

Egyetlen ésszerű megoldásnak a tekercs felnyitása tűnt. Lehet, hogy volt közületek aki ellenezte, s nem is csodálkozni való ez, hisz két esélyes volt. Vagy felnyitjátok és kizárnak titeket, vagy ott ragadtok. Talán akkor nyílik ki, mikor a vizsgának vége? Vajon ez egy utolsó próba, mindenki oda tömörül, mivel nem tudnak bejutni ezzel egymást még tovább ritkítják, majd az idő lejártával kinyílik a kapu? Viszont akkor hol vannak a többiek? Ti lennétek az elsők? Minden kérdés jogosnak tűnt, ám mégis valótlan lett volna feltételezni, hogy ennyi idő múltán elsők lennétek. Így végül a kinyitásra szántátok magatok.

A tekercs lapja legördült, s azzal az ajtó mögül lépések hallatszottak. Egyre közeledett a hang, majd kitárult az ajtó. Egy Sunagakurei mellényes fogadott titeket, ki enyhe mosollyal az arcán kezdett tájékoztatóba.
-Ez volt az utolsó próba... Voltak akik elbuktak és voltak akik tovább jutottak... igazándiból egyszerű a megoldás... a sorok közt kell keresni... Nem nyithatjátok ki, míg át nem léptétek az ellenőrző pont vonalát... vagy megint másképpen, míg a sivatag közepén elterülő ellenőrző pontra nem értetek. -Mutatott fel egy kos kézpecsétet, s fújta szét a mögöttetek lévő talajrészen a homokot, ahol egy kövekkel szegélyezett vonal húzódott. -A sivatag középpontja nem az épület... az a terület amin most álltok. Az pedig ott az ellenőrző pont vonala. Nem nyithattátok ki a vizsga második szakaszában a tekercseket, egészen addig, míg a végére nem értetek. Ám azzal, hogy átléptétek azt a vonalat... lényegében a végére értetek. A két tekercs együtt semlegesíti az akadályt, ami kapun volt. Míg ki nem nyitják nem léphet be vagy ki senki. Így feloldottátok, szép munka volt... Ezzel átmentetek a második fordulón!- Lépett félre, utat engedve ezzel számotokra, hogy beléphessetek.

Bent kellemesen hűvös levegő fogadott, s már pár másik csapat, akik teljesítették a vizsgát. Volt víz, étel, kötszerek, gyógyszer. Minden, amire szükségetek lehetett, valamint ülőhelyek, amiken lepihenhettetek. Volt egy jól láthatóan őrzött ajtó, melynek még a megközelítése sem volt engedett, a bejárati ajtó pedig ahogy beléptetek bezárult. Akárhogy is, most végre hosszas, kimerítő utatok során végre kifújhattátok magatok.

// Szép munka volt, jó posztokat olvashattam mindenkitől, s a jutalmatok sem marad el, természetesen. 30 Chakrát és 10 TJP-t írok fel mindenkinek. Gratulálok a sikeres átjutáshoz. A reagot amiben az eseményeket dolgozzátok fel, illetve a helyre megérkeztek, kényelembe helyezhetitek magatok, a Vörös Piramis -ba kérném. Határidőtök pedig Szeptember 15. Amennyiben nem tudtok időre írni, kérlek szóljatok előre. //

Ajánlott tartalom

Az Üvöltő Szelek Sivataga - A Chuunin Vizsga II-es szekciójának helyszíne

Az Üvöltő Szelek Sivataga - A Chuunin Vizsga II-es szekciójának helyszíne

Re: Az Üvöltő Szelek Sivataga - A Chuunin Vizsga II-es szekciójának helyszíne

Re: Az Üvöltő Szelek Sivataga - A Chuunin Vizsga II-es szekciójának helyszíne

Re: Az Üvöltő Szelek Sivataga - A Chuunin Vizsga II-es szekciójának helyszíne

Re: Az Üvöltő Szelek Sivataga - A Chuunin Vizsga II-es szekciójának helyszíne

Re: Az Üvöltő Szelek Sivataga - A Chuunin Vizsga II-es szekciójának helyszíne