Az Üvöltő Szelek Sivataga - A Chuunin Vizsga II-es szekciójának helyszíne

Saki aggódott, hogy vajon a második fordulóban mivel fognak szembenézni. Teljesen kipihente magát, frissen ébredt. Szüksége is volt rá, hogy feltöltse erejét, chakrakészletét. Hallott pletykákat a korábbi vizsgákról, az első forduló után fizikai megpróbáltatások elég állítják a genineket. Persze konkrétumot még nem tudtak, Sunagakure kitalálhatott teljesen más próbát, mint amik korábban szerepeltek. A gyülekező dátumát megadták, illetve mindenki teljesen feltöltött készletekkel vághatott neki a próbatételnek. Felszerelését még egyszer ellenőrizte, nehogy bármi probléma merüljön fel. Öltözékét is úgy válogatta ki, hogy kényelmes legyen, de védjen az ország kemény időjárása ellen. A 14-es csapat együtt indult el a főtérre, ahol a gyülekezőt tartották. Viszonylag gyorsan haladtak az utcákon, Saki is elég jól tudta tartani velük az iramot.
Amikor odaértek, minden csapatot alakzatba állítottak és két órán keresztül kellett vigyázzban állniuk a déli hőségben. Látszott a résztvevőkön, hogy az elmúlt napok megpróbáltatásai megedzették őket. Yukigakure geninjei elég éles váltást éltek meg a Szél országában. A havas tájak után kissé sokkoló volt a hőség. A kékesfekete hajú genin tudta, hogy Fuyu nehezen viseli a meleget. Yue egyelőre nem panaszkodott ilyesmiről, de teljesen érthető lett volna, ha ő is inkább a hideget preferálja. A kunoichi homlokán izzadtság kezdett gyöngyözni, szája pedig elég hamar kiszáradt. Mivel most nem tettek ki órát, fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el, mióta megérkeztek. Bár talán jobb is volt így, nem idegeskedett feleslegesen a lassan múló percek miatt. Helyette egész más gondolatok kavarogtak a fejében.
*Csapatként megyünk. Vajon... képes leszek segíteni? Sokat tanultam, fejlődtem... de... de... ez most más.* Még szerencse, hogy nem moccanhattak, ezért Saki képes volt viszonylagos nyugalmat erőltetni az arcára. Teste meg se mozdult, bár belül minden porcikája remegett. Az írásbeli részét viszonylag könnyen vette, hiszen lexikális tudására mindig számíthatott, ám a harc sosem tartozott az erősségei közé.
*Bízok a társaimban. A medikus képességeimre fogok hagyatkozni. Ha nem is vagyok jó harcos, orvos még lehetek.* Döntötte el magában Yukigakure geninje.
Mire gondolatmenete végére ért, újabb porfelhő kerekedett, ezúttal sokkal nagyobb. A tér közepére állított pódiumon megjelent egy újabb jounin, aki sokkal tekintélyt parancsolóbb volt, mint Daiki-senpai. Jonouichi-senpai ismertette a második forduló részleteit. A sötétkék szemű kunoichi ledöbbent, amikor meghallotta, hogy a csapatok le fognak feleződni. Hamarosan az is kiderült, miért. Saki minden részletre figyelt, sokkal keményebbnek ígérkezett a második forduló, mint azt gondolta. A sivatag csak az egyik problémájuk jelentette, meg kellett szerezni egy másik színű tekercset, és közben megakadályozni, hogy ellopják tőlük a sajátjukat.
*Ha-halálos erő?* Rettent meg újra a kékesfekete hajú shinobi. Amúgy is fehér arca még sápadtabbá változott. *Harcoltam már ellenséges ninjákkal... de akkor sem az erőm miatt sikerült. Az a hegyekben történt... ismerősebb terepen.* Tekintete ekkor két csapattársára vándorolt. Mintha ettől kisit megnyugodott volna, hiszen csapatként mennek tovább, muszáj lesz egymásra támaszkodniuk. Aprót biccentett a fejével, jelezve, hogy benne van, nem fut el. Átvette a nyilatkozatot, amiket kiosztottak. Átolvasta, bár sejtette, hogy miről van benne szó. Kissé remegő kézzel, ám végül aláírta és elindult beadni az egyik paravánhoz.

Beleegyezési nyilatkozat

Én Nakahara Saki beleegyezem, hogy csakis saját, személyes felelősségemre veszek részt a sunagakurei Chuunin Válogató Vizsga második fordulóján, amelyet a Szél Országában, az Üvöltő Szelek Sivatagában tartanak meg. Kijelentem továbbá, hogy a várható veszélyeknek teljesen tudatában vagyok, a vizsgán való részvételemet pedig sem fizikai, sem pedig egészségügyi probléma nem hátráltatja.

Jelen nyilatkozat aláírásával elfogadom, hogy a második forduló alatt, esetlegesen bekövetkezésre kerülő halálom, vagy bármely végtagom, testrészem elvesztése, netán maradandó, vagy éppen gyógyítható megnyomorodásom esetén, a felelősség teljes mértékben engem terhel.

Jelen nyilatkozat aláírásával kijelentem, hogy a fő vizsgabiztos (Hitomi Jonouchi sun. joun.) minden tájékoztatást megadott a Chuunin Válogató Vizsga második fordulójával kapcsolatba, figyelmeztetéseit megértettem, és azokat magamra nézve kötelező érvényű szabályokként elfogadtam.

Jelen nyilatkozat aláírásával elfogadom, hogy Sunagakure no Sato rejtett falvát semmilyen felelősség nem terheli személyemmel kapcsolatban, halálom, bármely testrészem elvesztése, netán megnyomorodásom esetén a falu semmilyen szinten nem köteles testi épségem megtartásáról, avagy holttestem elszállításáról gondoskodni.

Jelen nyilatkozat aláírásával elfogadom, hogy az esetlegesen mégis felmerülő egészségügyi ellátást Sunagakure no Sato rejtett falva - amennyiben nem vagyok helybéli shinobi - csakis térítés ellenében ejtheti meg, amelynek összege teljes mértékben engem terhel, és amelynek összege az ellátást követően kerül meghatározásra, és kiszámlázásra. Elfogadom továbbá, hogy ezt az összeget három (3) napon belül meg kell térítenem Sunagakure no Sato rejtett falvának.

A fenti pontok mindegyikét megértettem, elfogadtam és magamra nézve kötelező érvényűként értelmeztem.

Kelt: 2018.05.20.

Kipihentem keltem, bár kissé nyomottan. Csalódott voltam a tegnap miatt, de nem hagytam, hogy igazából erőt vegyen rajtam a szomorúság. Persze csalódtam, hogy ilyen alacsony pontszámom lett, de legalább nem ment kárba minden. A tudat, hogy részt vehetek a 2. fordulón jóval inkább kárpótolt. Persze az ébresztő utáni kis „testgyakorlat” azért eléggé felborzolta a kedélyeket, legalábbis az enyéimet. Teljességgel feleslegesnek tartottam ezeket a fölösleges körbefuttatásokat, melyek ezekkel a „türelemjátékokkal” megy el. Ezzel csak az időnket húzták és hátrányosabb helyzetbe keverték azokat, akik nincsenek ehhez a légkörnyezethez szokva, mint például én, vagy a csapat többi tagja. Hosszú óráknak tűnt a melegben való ácsorgás, és meg kell hagyni kis híján meg is szédültem a monoton semmittevés és a tűzforró nap miatt, de azért mikor megérkezett a vizsgabiztos, megpróbáltam csöppet rendbe kapni magam, mely so-so sikerült, így mikor el lett mondva a feladatsor kissé megnyugodtam. Bár annyira azért mégse. Leginkább a kevés pontszámom annak köszönhető, mert téves információk miatt úgy tudtam egyszerű, könnyű kérdések lesznek és a csapatmunka a lényeg. Ez részben igaz is, de akkor is… mindenesetre a második fázis egyelőre nem különbözik az elmúlt évek alapjaitól. Úgy tűnik a jól bevált módszereket hagyják lefolyni. A férfi, aki felügyelt ránk nem volt valami dús hajú személy, de valamennyire azért szorult belé kis karizma. Bár szerintem személy szerint nem a jelleme, vagy kisugárzása miatt volt ekkora hatással a mondandója, szimplán a feszült figyelem miatt, mivel egy kis zaj is elnyomhatná a hangját. A csapatok közti variálás szerencsére a mi triónkat nem érintette, de nem lehettünk biztosak, hogy a többiekre nézve vajon ez jó lesz-e vagy sem. A felvezetés átlagosan telt és rezzenéstelen arccal fogadtam a híreket. Természetesen bizton állíthatom, hogy mindenki tudta mi vár ránk itt. Mindenki felkészült az esetleges veszteségekre, hisz ezek a vizsgák gyakran megtizedelték a genin állományt. Így nem is meglepő szerintem hogy az állandó közönyöm ellenére is, elég hamar aláfirkantottam a papírost, hogy aztán egy utolsó „nagy szavakra” még visszatérjünk, majd mindenki a saját indulópontjaira sorakozhasson fel. Az induló végül szépen lassan elkövetkezett, és mindhárman beléptünk a vizsga területére. Saki vezetett, mely igencsak meglepett, hisz sosem volt az a domináns típus. Viszont szó nélkül követtem, hisz egyértelmű volt a dolog. Ahogy azonban olyan 5-10 perc után eltávolodtunk a starttól, jeleztem a többieknek, hogy álljanak meg.
- Gondolom mindannyiótok biztos benne, hogy ez nem a mi területünk. Itt mi vagyunk hátrányba a környezet és a hő miatt. Javaslom, éjszaka mozogjunk, hisz a mi testünk jóval ellenállóbb a hidegre. Ami ezeknek a nyápicoknak csontig fagyasztó hideg, nálunk csak enyhe pírt hozó hűvösség. – kuncogok fel – Ezenfell a hóviharok miatt a látásunk is jobban hozzászokott a csekély látási viszonyokhoz… szóval azt tanácsolom, éjszaka portyázzunk, mikor mindenki pihen, nappal pedig pihenjünk valami eldugott helyen, így a forróságot is elkerüljük és a vízkészleteinket is tartalékolhatjuk. Mit szóltok? Három napunk van, vagyis 2 éjszakán át tudunk portyázni…. ennek elégnek kell lennie. – fordulok a csapathoz, majd rábólintanak, máris indulhatunk, hogy valami fedezéket keressünk.

A vezető szerepe nagyjából 10 perc után szűnt meg. Saki saját magán lepődött meg, sosem gondolta volna, hogy egyszer őt fogják követni. Pláne nem egy ismeretlen helyre, olyan körülmények közé, melyek igencsak távol álltak hazájuk időjárásától. Hálás volt, amikor Fuyu jelzett, hogy álljanak meg. Azonnal így tett, ezzel mintegy újból visszaadva Fuyunak a vezetői szerepet. Körbenézett a sivatagban, ám semmi mást nem látott, csak végeláthatatlan homoktengert. A fehér hajú kunoichi rögtön tervvel állt elő, amin a kékesfekete hajú lány meg se lepődött. Fuyunak mindig gyorsan forgott az agya és vele ellentétben szavakba tudta önteni, amit kigondolt. Yue szintén figyelt, hátha hozzá tudott volna rakni még valamit a tervhez.
*Jó ötlet, mert a melegben lehet hamarabb kimerülnénk. Az éjszakai hidegben jobban fogjuk bírni.* Ahogy a legtöbbször, most is inkább belső hangja kommentálta az eseményeket, ahelyett, hogy hangosan kimondta volna. Bólintott, ezzel jelezve, hogy megértette Fuyu tervét és elfogadta. A csapat harmadik kunoichije sem ellenkezett, hamar belátták, a sivatagi környezet ellenük dolgozott.
A sötétkék szemű ninja újból körbenézett és észrevette a három sor lábnyomot, amit maguk mögött hagytak. Azonnal rájött, hogy így könnyű lesz őket követni, akár egészen a rejtekhelyükig. Aggódó tekintettel nézett a másik két kunoichire. Először nem tudta, hogyan közelítse meg a problémát, amit észrevett. A pihenésük alatt könnyű célponttá válhattak, ez pedig a vizsga idő előtti végét jelentette volna számukra. Tovább indultak, céljuk egyértelműen valami menedék keresése volt, ahol nem tűzött úgy rájuk a Nap. Mindhárman képzett shinobik voltak, ám neki mindig is nehezebb dolga volt, főleg ha az erőnlét került előtérbe. Néha hátra-hátrapillantott, a lábnyomok makacsul jelezték útvonalukat. Tartalékoltak a vízzel, bár kettőjüknek is rendelkezésre állt a Suiton elem, vészhelyzet esetére. Mégis, a lány inkább spórolt minden csepp chakrájával.
*Talán hagynom kéne, hogy Fuyu vagy Yue tegyen javaslatot. Bizonyára ők is észrevették, hogy a lábnyomok a homokban elárulhatnak minket. Ha jól tudom, Fuyu rendelkezik néhány Fuuton elemű jutsuval. Azzal talán kezdhetnénk valamit. Megígértem Nui anyónak és Ran-sannak, hogy bele adok mindent. Bizonytalan vagyok, de ha megint csöndben maradok, nem leszek hasznára a csapatnak.*
Kissé össze kellett még szednie a bátorságát, ám végül sikerült szólásra nyitnia ajkait.
- Szóval... esetleg el kéne fednünk a nyomainkat - a szavak szinte suttogásként hagyták el száját. Hátra felé mutatott, így nyomatékosítva mondandóját. A csapat legidősebb tagja felé fordult. - Fuyu... azt mondtad már ismersz Fuuton technikákat. Van valami jutsud... amivel ez kivitelezhető?
Bízott a társában, neki is helyén volt az esze, biztosan kitalált valamit. Utána folytathatták tovább útjukat, menedéket keresve. A Nap állásából tekintve nagyjából egy órája menetelhettek a sivatagban, amikor rábukkantak egy barlangra. Semmi jelét nem látták, hogy bármilyen állat, esetleg másik csapat tanyázna itt. Minden tekintetben jó rejtekhelynek tűnt. Mivel a föld alá vezetett, valószínűleg a hőmérséklet sokkal alacsonyabb lehetett, mint a felszínen.
A bejárat viszonylag szűkös volt, de azért guggolva be tudtak menni. Távozás esetén kissé lelassítaná őket, ám egyelőre ezzel nem foglalkoztak. Belül kiszélesedett a barlang, kényelmesen elfértek, sőt még további embereket is be tudott volna fogadni. Itt zavartalanul kivárhatták az estét, pihenhettek, feltöltődhettek a forróságban lemenetelt út után. Saki először bizonytalanul botorkált a nyúlvány felé, ami beljebb vezetett a sivatagba. Mégis kíváncsisága felülmúlta félelmét, na meg aztán még kapóra jöhetett a tudás, amit megszerzett.
- Megnézem - szólt oda halkan a két fehér hajú kunoichinek. Azért titokban reménykedett benne, hogy nem egyedül megy és néz szembe az ismeretlennel. Lehet, hogy semmit nem találnak a járatban, viszont a kunoichi mindig is óvatos volt.

Elérkezett az éjszaka, vagyis elindulhattak portyázni. Fuyu terve jól hangzott, az éjszaka teljesen más időjárással fogadta őket, mint a nappal. Sakit emlékeztette a Hó országára, persze a fehér hótakaró helyett ismét végeláthatatlan sivatag tárult a szeme elé. A szerencse ismét melléjük szegődött, hiszen hamarosan lobogó tűz fénye vonta magára a csapat figyelmét. Azt rögtön észrevették, hogy csak ketten ülnek a tűz mellett, a harmadik ember valahol máshol járt. A kékesfekete hajú kunoichi aggódva tekintett két csapattársára. Ettől a pillanattól rettegett, hogy végül szembe kell néznie a többi résztvevővel. Vagy legalább is hárommal mindenképpen.
*Nem tudjuk milyen tekercsük van. Az is lehet, hogy ugyan úgy Föld, mint a mienk. Talán felesleges harcba keverednünk velük.* Yukigakure békés politikája nála hatványozottan előjött. Azt viszont jól tudta, hogy Fuyu és Yue sokkal céltudatosabbak nála. Ezen kívül, ha már eljutott idáig, legalább a második körből is győztesen szeretett volna kikerülni. Karjait mintegy védelmezőn maga elé tette, a másik két lány észrevehette bizonytalanságát.
A tekercset eredetileg Yue kapta meg, eddig egész végig nála volt. Most azonban változik a helyzet, Saki veszi át a védő szerepet. Yue ugyanis pont a közelharcban jeleskedik, vagyis ha támadnak, neki több esélye van csapást bevinni. A kunoichi elteszi hátsó övtáskájába a Föld tekercset, majd várja az utasításokat.
*Sokkal nagyobb eséllyel tudnak támadni. Nekem inkább kiegészítő technikáim vannak, plusz az orvosi tudásom.* A harmadik ninja hollétét még mindig nem tudják, vagyis akár csapda is lehet. Saki legszívesebben hátra maradna, bár akkor tudná a másik csapat, hogy nála van a tekercs. Mindenki ötletel, mert három tervből sokkal jobban lehet egy tervet összerakni. Még mindig Fuyut tekintik vezetőnek, neki megvan a karizmája ehhez.
- Nos... esetleg a Kirigakure no Jutsu segítségével rosszabbá tehetnénk a látási viszonyokat. Bár alacsony a páratartalom... sok chakrát emésztene fel. A Suiton és Raiton technikák jól kombinálhatók... ezen elindulhatnánk. Vagy Fuyu Fuuton jutsui jól jöhetnek... de nem kéne mindent rád terhelni - pillant kissé idegesen a jeges külsejű shinobi felé. - Talán... nem kéne... szóval, esetleg lesből is támadhatnánk. Ki kéne deríteni, milyen tekercs van náluk.
*Nem tudom, jók-e az ötleteim. Megteszek, amit tudok, nem futok el, vagy legalább is megpróbálom. Lehet nem vagyok elég jó Chuuninnak.* Ezeket persze hangosan sose mondaná ki, inkább belső hangja segítségével emészti magát.
- Az Oboro Nunshin no Jutsuval össze tudom őket zavarni, ha rájönnek, hogy nálam van a tekercs - teszi még hozzá a végén. Ezek után vár, hogy mi lesz a terv. Követi az utasításokat, azoknak megfelelően cselekszik. Ha kell, hátul marad, vagy Fuyuval és Yuéval tart a harcba.

//Yue jutsu listája:
- alap technikák
- Ceremónia (Gitou)
- Első Osztály (Shodou)
- Napfény (Hikage)
- Raiton: Kyuuden no Jutsu
- Raiton: Raiken
- Raiton: Jibashi
- Raiso: Gekishin
- Raiton: Sandaaboruto//

A terep sohasem volt a barátom. Valamiért bármennyiszer országon kívül voltam küldetésen, vagy egyéb célból, mindig valamilyen meleg éghajlatú területen végeztem a dolgaim. És ez elég bosszantó tud lenni egy olyan személynek, aki nem viseli túl jól a forróságot. Érzem, ahogy a drága erőm szépen kezd fokozatosan elhagyni és egy csöpp szédülés is úrrá lesz rajtam. Leginkább ezért is állítottam meg a csapatot, bár nem mutattam ki feléjük a gyengeségem, így ezt szerencsére nem vehették észre. Viszont az érvelésem és az indokom elég meggyőző volt mindkettejüknek, hogy rábólintsanak. Szerencsére. Nem örültem volna, ha mindketten elkövetnék azt a hibát, hogy alábecsülik Sunagakure időjárását, főleg a déli időkben. Mi havasi shinobik vagyunk, nem pedig sivatagiak. Ahogy minekünk is hátrányunk van ebben a környezetben, úgy a Sunaiak is szenvednének Yuki területén. Most mit meg nem adtam volna azért, hogyha a fagyos otthonom szele simogatná a bőrömet. Máris honvágyam van enje… Kicsit jobban bebugyoláltam magam a kimonómba, mert féltem, hogy a rikító nap megperzseli pihepuha bőröm. Hát igen… van egy elég nagy hátránya annak, ha valakinek olyan jó a színe, mint egy hullának, de hát most, na. Már kis híján indultam volna is, ám Saki közbeszólt. Igazából már egy ideje gondolkodtam a problémán, amit felhozott, de eddig úgy gondoltam nem számít, hisz ilyen közel a kiinduló pontokhoz egyelőre nem számít, ám most, hogy fedezéket keresünk, valóban eljött az ideje, hogy kicsit elfedjük magunkat. Elmosolyodtam a lány felé (bár mosolyomba semmi öröm nem volt, de gúny és egyéb más érzés se, bár Saki ezt már megszokhatta), miközben lágyan legyezem magamat „fegyveremmel”.
- Saki-chan. Ugye tudod, hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy a közelben van-e fedezék vagy sem. Lehetséges, hogy fél óra múlva is csak fel-alá futkoznánk. Ennyi felület elsimításához sajnos még túl kevés chakrám van. – itt hagyok egy kis szünetet, majd folytatom – Viszont, van B tervem. Saki-nyan add át kérlek a dróthuzalod, ha lennél oly kedves. Yue-chan ideadnál légy szíves a kardhüvelyed?
Hogy mikor váltam vezetővé? Sosem tudtam… Annak ellenére, hogy mind Yue, mind Saki jóval erősebbek nálam, valamiért mindig rám támaszkodtak ilyen helyzetekbe, vagy legalábbis én úgy érzem. Mondjuk nem mintha ellenem lenne, vagy szokatlan lenne a helyzet, hogy „főnökösködni” kell, de hát no. Mindenesetre, miután megkaptam a kért dolgokat a drót egyik végét a markolat végéhez rögzítettem, míg a másik végét a kard pengéjének végéhez. A lehető legstabilabban próbáltam ezt, hogy véletlenül se lazuljon le, bár Yue kardja esetén azért ráraktam egy biztonsági hurkot, így ha vész van, gyorsan el lesz távolítható ez a csöppség. Röpke utasítások nyomán végül elindítottam Yuet és Sakit. Yue ment a baloldalt, én jobb oldalt, Saki meg középen. Mi a szélen kitártuk a kezünket oldalra, hogy a drót a lehető legnagyobb felületen oszoljon el mögöttük, a csöppet lazára hagyott drót pedig belevágott a puha, laza homokszerkezetbe és ahogy haladtunk, átpörgette a homokot, ott is, ahol eddig a lábnyomaink voltak. Mivel ezzel a módszerrel nem nehezedtünk rá és nem valami nagy dologgal próbálkoztunk a homok sem hagyott hátra egyéb követhető nyomokat. Persze ennek a manővernek megvolt az ára. Nem haladhattunk se túl gyorsan, se túl lassan, mert úgy vagy túl mélyen vagy túl felszínesen vájta volna ki a homokot. Így leginkább a csapatmunkára és a figyelmességünkre számíthattunk csak. Mindenesetre hosszúnak tűnő órák után végül találtunk egy pihenésre alkalmas barlangot, ami mint kiderült biztonságos és nyugodt volt. Már csak egy dolog maradt hátra. A pihenés. 2:1 arányú pihenés szavaztattam meg, melyet, ha elfogadtak akkor 2 éber, 1 pihenő felállásban lazítanánk. Egy nézi a külvilágot elfedve magát, egy a barlangban áll készen, egy pihen, és ezeket körkörösen váltogatva mindannyian tudtunk valamicskét lazítani, mígnem be nem köszöntött az este.
 
Újult erővel, már jóval otthonosabb levegőhőmérséklettel indultunk útnak, ahogy azonban kiderült nem is kellett olyan messzire mennünk, hogy új ellenségekkel találkozhassunk. Ejj-ejj. Ez így gond. Ha nem teszünk, valamint holnap nagy valószínűséggel elérnek minket. Saki ekkor, mint egy izgatott gyermek elkezdett sürögni és máris le akarta őket rohanni. Természetesen utasítottam mindenkit hogy húzódjunk fedezékbe és elég messzire, hogy azok véletlenül se hallhassanak meg minket. Végül rosszallóan megrázom a fejem.
- Enje Saki-nyan nem tudtam, hogy ilyen agresszív vagy. – kuncogok fel, de elkomolyodok – Ez itt a chuunin-választó vizsga Saki. Értékelem a sietséged, de ráérünk. Ez még csak az első nap, ne kapkodj és gondold végig a helyzetet. Nem tűnik gyanúsnak neked a helyzet? A semmi közepén vagyunk, ahol kilométerekről kiszúrhatod a tüzeket, ők mégis begyújtottak egy tábortüzet. Miért? És miért mutatkoznak ilyen nyilvánvalóan? Kettő a három ellen felállás, számukra kedvezőtlen felállásban. Ez nem gyanúsan nagy véletlen? – kuncogok fel halkan, majd megpöckölöm Saki homlokát – Lehet, hogy erősebb vagy nálam Saki-nyan, de tapasztalatlan vagy még. Sose legyél optimista egy harc előtt. Egy jó shinobi a legrosszabb lehetőségre készül, és mindig van B terve.
Egy hosszabb csend következett és hagytam, hogy Saki megemészthesse a hallottakat, bár szemmel végig a tábortűz és a környékét tartottam figyelemmel. Annak ellenére, hogy a lánynak szólt, Yue is érezhette, hogy neki is célozgatott a kioktatás, mert tisztán érezhető volt, hogy kész volt már a harcra és már bármelyik pillanatban kiugrott volna. Végül sóhajtottam és elmagyaráztam nekik a tervem.
 
Némán és a lehető legkevesebb fölösleges mozdulattal indultam meg egyedül a tűz felé, mellettem a szintén némán közeledő vízklónjaimmal, amiket a tartalékvizünkből készítettem. Bajban leszünk, ha elbukunk, de van tapasztalatom túlélési dolgokban, így akkor sem leszünk problémában, ha esetleg elbuknánk és elveszítenénk ezt a vízet. Yue és Saki az egyik közelebbi dűne mögé küldtem és jeleztem, hogy várjanak a jelemre. A klónjaim természetesen felvették a két lány alakját, így senki nem mondhatta meg, hogy hamisítványok, viszont sietnem kellett, mert nem kis chakra ezeket fen tartani ugyebár. A tervem két részletből állt. Az első, amelyet most is végzek. Gyors és kíméletlen munka. Két két senbonnal eltalálni az ellenfél nyaki ütőerét vagy légcsövét. A lehető legközelebb terveztem közeledni hozzájuk, ahol nem láthatnak még a tűz okozta vakítástól (az éjszaka koromsötétje miatt nem láthatnak a tűz körül tisztán), de a dobótávom minimumját nem akartam lejjebb csípni, így ha biztos voltam már a dolgomban halálos pontossággal próbáltam célba juttatni a tűket. Természetesen végig éber voltam és a klónjaim is végig a tájat fürkészték. Azonban a figyelmem leginkább a hallásomra fókuszált és kész voltam, hogy mozgósítsam a B tervet. Ha klónpukkanás vagy bábra, fára jellemző tompa puffanást hallok, azon nyomban a Renkuysen-hez folyamodok, hisz ebben az esetben az ellenfél csapdájába eshetek és a rajtaütést ezzel a körkörös örvénylő technikával a legkönnyebb hárítani. A klónoknak az a feladatuk, hogy minél tovább elhúzzák azt, hogy megsértsék őket, nekik még csak támadniuk sem kell, de nem szabad lebukniuk, hogy klónok. A lányok azt az utasítást kapták tőlem (amivel ha ellenkezni is próbáltam azon nyomban elhallgattattam őket ellenvetést nem tűrő hangon), hogy csak akkor támadjanak, hogy rajtam üt az ellenfél csapata, ezenfelül csak Saki kövesse végig a csatát és ő jelezzen Yue-nek, akinek az a feladata, hogy a saját állásuk körüli területet felügyelje, hogy ne üssenek rajta a rajtaütő csapaton mindaddig, míg harcba nem lépnek. Rendkívül bonyolult és igen kimerítő tervvel álltam elő… de szerintem senki nem mondhatja azt, hogy nem készültem fel az ütközetre. Természetesen ez mindez akkor is áll, ha esetben nem történi rajtaütésem folyamán semmi és a célpontjaim összeesnek. Ez esetben óvatosan megközelíteném őket, majd egy-egy ideget célzó dobással meggyőződnék róla, hogy biztosan halottak, majd ha igen, akkor a klónjaimat előreküldve átkutattatom őket, num 1: mi van náluk, num:2 a haláluk okát valóban az én tűim és nem egyéb dolog okozta. Amennyiben sikerült eltalálnom az ellenfelet, valós személyek, ám nem haltak bele, akkor ez esetben a B terv szerint folytatjuk a dolgokat az ellenfél csapatának tekercsétől függetlenül.

Saki próbált mozdulni, valahogy kitörni a bénultságból, ám nem tudott. Ezek szerint a csapat harmadik tagja direkt vonult félre, a két másik pedig könnyű csalinak használta magát. Egyenesen belesétáltak a csapdába és ez ellen nem tehettek semmit. Az ifjú kunoichi egyszer csak motoszkálást érzett a testén, valamit kerestek - egész pontosan a tekercset.
*Ne, állj! Kérlek!* Belső hangja a szokásosnál hangosabban üvöltött, csakhogy ezzel nem ért el semmit. Ahogy a ninja szép lassan közeledett a tekercs rejtekhelyéhez, a genin szemébe könnyek szöktek. Azonnal megpróbálta volna letörölni, nehogy bárki észrevegye, jelenlegi állapotában azonban erre esélye sem volt. Arcára két csíkot rajzoltak a lecsurgó könnyek, megtisztítva a sivatag porától. A másik csapat láthatóan nem foglalkozott ezzel, vagyis említésre sem méltatták szánalmas reakcióját. Jobban mondva Saki fejében zajlott le ennyire drasztikusan a jelenet. Kizárólag a tekercs érdekelte a másik csapatot, nem a geninek. Bár az életüket megkímélték, mégsem hagyták annyiban.
A kunoichi erős fájdalmat érzett a testén, amikor a fiú követhetetlen gyorsasággal csapta beléjük ujjait. Aztán következett a nagy semmi. A kékesfekete hajú shinobi lerogyott a homokba - mert megszűnt a bénultság -, és gyorsan eltüntette a sírása nyomait. Ekkor vette észre, hogy Yue némileg hevesebben reagált a történtekre. Amilyen gyorsan tudott, feltápászkodott a homokból és csapattársához sietett.
- Yue, jól vagy? - kérdezte tőle, miközben elővette a kulacsát. Oda nyújtotta a lánynak, hogy igyon pár kortyot. A nagyobb folyadékveszteség sokkal komolyabb probléma volt a sivatagban, mint más környezetben.
Ha már problémák, újabbal kellett szembenézniük, mégpedig azzal, hogy tekercs nélkül maradtak. Ők kezdeményezték a tervet, mégis vesztesen kerültek ki belőle.
*Egy feladatot bíztak rám, a tekercs megóvását. Elbuktam ezt az egyszerű feladatot. Talán... ha jobban figyeltem volna. Még Fuyu is azt mondta... túl agresszív vagyok. Olyan egyértelmű volt... csak nem vettem észre.* Miközben fejben ostorozta magát, jobban megvizsgálta a sebhelyeket, amiket az ütések okoztak. Gyengébbnek érezte magát, pedig nem használt technikát. A pontszerű szúrások nem tartoztak a gyakori sérülések közé. Az elhelyezkedésük pedig még furcsábbnak tűnt, egészen olyannak, mint a...
- Tenketsu pontok - hagyták el ajkait a szavak. Halkan, ám mégis érthetően beszélt. - Csak egyszer hallottam szóbeszédet... - tartott egy kis szünetet, majd társaira nézett és folytatta. - Konoha egyik híres klánja a Hyuuga... szóval... nekik van olyan képességük, hogy elzárják a Tenketsu pontokat. A szemük... szinte mindent lát... ezért ütöttek így rajtunk.
A kérdést, miszerint hogyan és merre tovább, nem akarta ő feltenni.

Viszont a válasz elég furcsa helyről jött, újfent füstöt látott a csapat, a szél ráadásul még a szagát is odasodorta hozzájuk.
*Érdemes lenne megnézni. Eddig nem alakultak jól a dolgok... de talán most.* Futott át agyán a gondolat. *Bár a hátrányunkkal nem biztos... viszont csak... csak meg kéne próbálni.* Miközben saját magával hadakozott, elindultak abba az irányba, ahonnét a füst szállt.
Hamarosan megpillantották a tűz körül ülő három genint. A fejpántjuk jeléből azonnal kiderült, hogy Iwagakuréből érkeztek. Saki csak hallgatta a beszélgetésüket és elborzadva tapasztalta, mégis mire képesek egyes emberek. Kezét szája elé tartotta, nehogy úgy járjon, mint korábban Yue. Érezte a gyomrában egyre növő követ, és bizony majdnem viszontlátta a nappal elfogyasztott ételét. Sokszor kerste a biztonságot csapattársai tekintetében, ám most inkább az aranyszínű homokot bámulta. Az állapotukból ítélve könnyű célpontot jelentettek, csakhogy korábban is megjárták, ezúttal még óvatosabbnak kellett lenniük.
- Fuyu, ezúttal veled megyek - tőle kissé szokatlanul határozottan. - Eddig... a tekercs miatt hátramaradtam... de most... segítek.
Saki tudta nagyon jól, ha eddig csapatként jöttek el, továbbra is úgy kell működniük. Nem sok támadó technikát mondhatott magáénak, így viszonylag limitált volt a jutsu készlete, amit felhasználhatott. Megpróbált annyi részletet megosztani jelenlegi állapotukról, amennyit csak tudott.
- A Tenketsu pontjaink egy részét elzárták... ez... ez azt jelenti a jutsuk nehezebben jönnek létre és nem olyan hatékonysággal. Nekem amúgy is kevés chakrám van. A senbonokkal jól bánok, ezt felhasználhatjuk.
Kezével a Föld országából érkezett ninják felé mutatott. Tekintetét továbbra is Fuyun és Yuén tartotta, valahogy nem akaródzott arra felé nézni, pedig akkor jobban látta volna a terepet. Ezúttal is főként csak tanácsokkal látta el másik két társát, illetve nagyjából összegezte, ő miként tudna hozzájárulni a sikerhez.
- Ilyen állapotban rosszabb a mozgáskoordinációjuk, lassabb a reakcióidejük. Az alkohol eltompítja az érzékeket... de nem tudhatjuk, mennyire felkészültek - kicsit megint elbizonytalanodott, mindkét kezét ökölbe szorította, hogy kevésbé látszódjon a remegés. Csakhogy Saki nem az alkoholtól remegett, hanem a helyzet miatt.
- Elterelésnek jó lehet az Oboro Bunshin no Jutsu, vagy a Heiki Bunshin no Jutsu - így a többiek is tudták, milyen technikákat tud bevetni. - Szerintem spóroljunk a technikákkal, amennyire tudunk.

Sötétkék szempárja ismét Fuyut figyeli, aki idősebb és bölcsebb is nála. Az előzőekben is jobban bevált volna a terve, ha nincs ott a Hyuuga. Éppen ezért csendben marad, megvárja a fehér hajú kunoichi milyen tervvel áll elő. Nyomatékosításnak elővesz két darab senbont, amit mutató, középső és gyűrűs ujja közé tesz. Teljesen komolyan gondolja, hogy ezúttal ő is úgymond a frontvonalra megy. Orvosi ismereteinek hála pontosan tudja, milyen létfontosságú pontokat érdemes célozni a hatékonysághoz. Persze a korlátaival is tisztában van, egyedül csupán az egyik genint lenne képes leteríteni. Főleg úgy, hogy bármilyen kicsi chakrahasználat sokkal többet vesz ki belőle, mint korábban. Viszont nem adhatják fel, túl sokáig jutottak már ahhoz, hogy csak úgy visszaforduljanak. A fiúk szavai miatt egyre nagyobb erővel nyomja ki valami a mellkasát. Mintha ki akarna törni onnan valami - talán az említett shinobik megbosszulása. Saki nem érti a helyzetét, hiszen nem is ismeri, akikről szó van. Ösztönei mégis egyre jobban átveszik az uralmat. Újfent félelem járja át, ám ezúttal teljesen más az oka. Saját magától retten így meg - komolyan gondolja, hogy minden áron megszerezzék a tekercset, vagy adott esetben tekercseket.
Vár Fuyu jelzésére, illetve Yue támogatására, mert biztos benne, hogy a Kenjutsu specialistájuk is ugyan úgy harcra kész.