Misage

**Misage** Kedd Júl. 31 2018, 15:13

// Megtanulandó technika:

Gouken - Vasököl Stílus

A taijutsuban jártasabb shinobik leggyakrabban kitanult stílusa, mely a használó fizikai erejére építve "felületi", vagy másképp tényleges fizikai, szervi sérülések okozására hivatott. Az alap taijutsu ismeretek egy mesterfokra vitt összekomponálása, mely minden leendő taijutsumesternek ajánlott, ha nem alapkövetelmény.

Chakraszint: 150

Besorolás: C

Taijutsu Pont: +2

Szükséges Taijutsu pont: 15

Időbeli elhelyezés: Kaméleon küldetés után egy hónappal//

- Kelj már fel! - ismét ébresztővel indult a napom. Pedig én kifejezetten jobban szerettem magamtól felkelni. Természetesen nem hisztizhettem emiatt, elvégre barátnőm agyoncsapott volna, hanem inkább átfordultam a másik oldalamra és tüntetőleg a fejemre húztam a takarót.

- Hahó, nyisd ki végre a szemed! - kérlelt, miközben lerántotta a fejemet fedő szövetet.

- Ühm. - artikulált válaszomra elnevette magát, de nem tágított és ezúttal szavak helyett tettekkel próbált hatni rám - csiklandozni kezdett. Illetve megpróbálta, de legnagyobb sajnálatára nem vagyok csikis. Kellemetlen. Végül rövid próbálkozás után feladta és inkább leült - a matrac süllyedéséből következtetve a derekam magasságában - elém.

- Utol akarsz érni taijutsuban? - kérdezte végül. Ezzel egy picit ugyan felkeltette az érdeklődésemet, de még mindig nem annyira, hogy kinyissam a szemem.

- Ühüm. - válaszoltam inkább és reménykedtem, hogy végre hagy aludni. Nem jött be. Lassan fogadást is köthettem volna, hogy hagy-e valaki aludni, mert állandóan eltaláltam a választ: nem.

- Akkor van számodra egy ajándékom. De ha tíz perc múlva nem leszel indulásra kész állapotban, akkor nem kapod meg. - nyomott egy gyors puszit a homlokomra és kiment a szobámból. Mit volt mit tenni, pihentem még vagy öt percet, aztán összekapartam magam és kimasíroztam én is a nappaliba. Nemi már mosolyogva várt rám. Furcsa módon ezúttal nem harci ruháját viselte, hanem egy egyszerű yukatat, hosszú, kék haját pedig kontyba fogta.

- Mikor a taijutsut említetted, arra asszociáltam, hogy mutatni akarsz valamit. - mértem végig szemérmetlenül, miközben épp ninjatomat igazgattam a hátamon.

- Nyugodj meg, mutatni is fogok. Nem hiszed, hogy kevésbé jól harcolok ebben a ruhában, ugye? - hangja ugyan gúnyos volt, de szemében mosoly játszott.

- Még véletlenül sem. Csak rég láttalak ennyire informális öltözetben. - adtam meg magam egy még gúnyosabb mosollyal. Elvégre az az én szakterületem.

- Helyes! Akkor idd meg a tejadagodat és gyere! - passzolt felém nevetve egy tejes dobozt. Egy pillanatra még az én kőszívemet is marokra szorította a félelem, mikor megláttam, hogy a dobozra nem volt rendesen rácsavarva a kupak, de hála a ninja reflexeimnek elkerültem a katasztrófát; egy csepp sem folyt ki.

- Óvatosabban a tejjel! - sziszegtem, aztán ráhúztam a dobozra és egy húzásnyira kiittam a benne maradt jó fél doboznyi tejet. Nemi eközben nevetőrohamot kapott és várnom kellett egy kicsit, mire végre abbahagyta. Kifejezetten aranyos volt, miközben majd' megfulladt a röhögéstől.

- Na jó, most már elég lesz! - töröltem le a még mindig kuncogó lány friss könnyeit és átkaroltam - Mehetünk? - kérdésemre bólintott, mert láthatólag még mindig alig kapott levegőt, aztán kibontakozott az ölelésből és kézen fogva húzni kezdett maga után.

Képes volt a fél falun keresztülvonszolni, kérdésem elől pedig mindig kitért egy sejtelmes mosollyal. Említettem már, hogy a nőkkel csak a baj van? Ennek ellenére kifejezetten büszke voltam rá, mert nem csacsogta végig az utat. Még csak nem régiben értem el, hogy tisztelni kezdje a csend zenéjét, de valamit nagyon jól csinálhattam, mert úgy tűnt, megtanulta élvezni is. No nem mintha nem hallanám szívesen az ő hangját is, de sose voltam egy túlságosan társas lény, és ezek után se leszek az - épp ezért mindig szükségem lesz némi csendre.

Végül az egyik edzőterepnél kötöttünk ki, ahol egy idősebb, ötvenes éveiben járó, bekötözött fejű fickó várt minket. Chuunin mellényt és konohai fejpántot viselt, de más nem árulkodott arról, hogy shinobi lenne.

~ Sehol egy fegyver. Lehet önbizalma, ha nem hord magánál. - ám ahogy végigmértem, feltűnt még valami ~ A kiállása. Hátrahúzott és enyhén lefeszített vállak, feszes has és csípő - pont, mint egy taijutsu specialistáé.

Barátnőmre tekintettem, aki arcán ezúttal széles mosoly kapott helyet és egyenesen a fickóhoz vezetett.

- Kenichi-san, ő a barátom, Misage. Misage, ő a szomszédom, Kenichi-san. Mellesleg taijutsu használó chuunin. Beleegyezett, hogy megtanít téged a Gouken, azaz a Vasököl Stílus használatára. - magyarázta Nemi, miközben kezet fogtam a fickóval.

- Mindig öröm, ha fiatalokat vezethetek a taijutsu útjára. - magyarázta Kenichi-san széles mosollyal - Ráadásul már sokat hallottam rólad Nemi-chantól. Kíváncsi voltam, hogy milyen is vagy valójában. - pillantását le nem vette volna rólam, mint ahogy én se róla. Lehet, hogy baráti találkozás, de egy jó shinobi senkibe se bízik.

- Taijutsut tanulni pedig mindig öröm. - vigyorodtam el. Általában az emberek erre a vigyoromra az "eszelős" szót használták, de a chuuninon látszott, hogy jól ismeri már az ilyet.

- Kenichi-san még lógott egyel, mert a múltkor segítettem neki, az pedig nekem is előnyös, ha jobban bunyózol. - magyarázata közben Nemi belém karolt.

- Ez kifejezetten kedves tőled. - köszöntem meg egy csókkal, aztán a chuunin felé fordítottam a tekintetemet - Mikor kezdhetjük?

- Most azonnal. - nevette el magát, amihez mi ketten is csatlakoztunk.

- Mennyit tudsz a goukenről? - Kenichi-san arcáról eltűnt a mosoly és mintegy munka üzemmódba kapcsolva intézte felém a kérdést, miközben a terep közepe felé sétáltunk. Nemi kis lemaradással követett minket.

- Egy gyakran használt stílus, felületi támadásra épít, de nagyobb sérülések okozására hivatott. - szedtem össze kis gondolkozás után az ismereteimet.

- Ez elég felületes megfogalmazás, de nagyjából elmegy. Ahogy te is említetted, a nagyobb sérülések, mint például csonttörés okozására lett létrehozva. Ha jól van alkalmazva, akkor olyan mértékű erőt lehet kifejteni fizikai módszerekkel is, amik még a belső szerveket is rongálhatják.

- Tehát az egész stílus arra épít, hogy minél nagyobb erőt kifejtve az ellenfélre, annak hatását a belsőségeiben is megérezze?

- Pontosan. - bólogatott hevesen és megállt egy két méter magas fatörzs mellett, amit valószínűleg ütő és rúgó gyakorlatoknál használtak.

- Nos, mivel egy stílusról van szó, és nem egy technikáról, így előre felhívom a figyelmedet: nem egy nap, de még csak nem is egy hét kell hozzá, hogy elsajátítsd. Nemi-chan szerint van tehetséged a tajutsuhoz - és ilyen téren hajlandó vagyok adni a szavára -, de sok időbe és gyakorlásba telik, míg rögzülnek az új mozdulatok.

~ Persze, elvégre a taijutsu is arra épül, hogy az ismétlés által a chakra megtanulja, hogy hogyan erősítse az izmokat. Ennek pedig rengeteg ismétlés kell, ami egyértelműen sok időt vesz el az életünkből. - szinte be se fejeztem a gondolatmenetet, a chuunin felvett egy alapállást, amit párszor már láttam más shinobiktól is. Bal kéz derék mögött, jobb kéz hajlítva maga előtt nyújtott ujjakkal, enyhén rogyasztott térdek.

- Ez az alapállás. Jól nyisd ki a szemed, először megmutatom a stílus alapjait. Ha azok megvannak, utána az alapvető állásokat és a technikákat is megmutatom, amiket begyakorolhatsz, végül pedig összefűzve őket formagyakorlatozni fogsz. Ha ez is megvan, akkor utána letesztelheted ellenem, mennyit tanultál.

- Értve. - bólintottam, aztán leutánoztam én is. Logikusan felépített tervet mondott, csak egyetérteni tudtam vele. Ráadásul, ha tanít, akkor figyelek. Igen, ilyen ritka alkalmak is vannak.

- Rendben. Akkor kezdjük az alapelvekkel. Két egyszerű dolgot kell csak megjegyezned: ütésnél mindig süllyesztjük, vagy emeljük a súlypontot, rúgásnál pedig fordulásból támadunk. – mondatait megfelelő mozdulatokkal demonstrálta is.

- Értem. De ha fordulásból rúgunk, akkor hátat fordítunk az ellenségnek. Az pedig veszélyes. - mutattam rá a nyilvánvalóra, ami mosolyt csalt jelenlegi oktatóm arcára.

- Igazad lenne, amennyiben kezdőkről beszélnénk. Nem véletlenül nem tanítják a frissen végzett genineknek ezt a stílust: már tapasztalt taijutsu használónak kell lenned, hogy kiküszöböld a veszélyeit és az előnyök kiaknázására koncentrálhass. Egy tapasztaltabb egyén már könnyedén képes megfelelő sebességgel megtenni egy fordulatot, így mire elérne egy támadás, már a rúgásba csöppen bele a támadó.

- Értem. - ezúttal válaszom már kifejezetten lelkes volt, a chuunin pedig szépen egymás után megmutatta az alapvető technikákat: könyökütés, egyenes ütés, horog minden irányból, egyenes rúgás, térdrúgás, pörgőrúgás. Ezek közül egy párat már korábban is ismertem és használtam, de a horogütés, a térdrúgás, valamint a pörgőrúgás újak voltak. Ilyeneket egy átlagos ninja nem használ. Legalábbis általában.

Ez után az állások következtek. Mint megtudtam, a gouken stílus két alap és két átmeneti állással operál. Az előbb leírtat amolyan fogadó állásnak használják, főként a tényleges harc kezdete előtt - ebben a támadást várják, vagy épp indítják.

~ Értem! Tehát azért van a bal kéz a derék mögött, hogy így nagyobb lendületet tudjon adni a fordulathoz egy pörgőrúgásnál. Ez zseniális! Még akkor is, ha általában teljesen logikátlannak tartanám. - ezen alapállás nem volt nehéz, viszonylag hamar leutánoztam, az elöl lévő karom hibás hajlásszögét pedig Kenichi-san kijavította. A következő a harci alapállás volt. Ezt tényleges harc közben használjuk amolyan mindenes alapállásként: egyaránt indítható belőle ütés és rúgás minden irányba, valamint menekülésre és védekezésre is tökéletes. Ez az alapállás kifejezetten hasonlított a korábbihoz, csupán ezúttal a bal kezem nem a derekam mögé került, hanem ökölbe szorítva magam mellé húztam le hikite pozícióba, valamint lábaimat kényelmesen behajlítottam. Ezt is gyorsan sikerült megjegyezni, mert viszonylag ésszerű és kényelmes volt. De nem is az állásoknak kellett jelenteniük a problémát.

- A lovaglóállás és az elülső támadóállás megy, ugye?

- Igen. - mutattam be neki egymás után őket. Erre bólintott és megjegyezte, hogy ezt a négy állást kell majd használnom a stílushoz. Ez után senpaiom a fatörzs felé fordított, és intett, hogy kezdjem el gyakorolni a technikákat. Az egyenes ütéssel kezdtem, mert azt a technikát már ez előtt is ismertem és most csak az alapelvben foglalt magasságváltoztatással kellett összeegyeztetnem. Ez viszont már kissé problémásabb volt. Ugyan korábban az ésszerűtlenségnél ezt már nem említettem, de a mozdulat közbeni magasságváltás első osztályú módszer az egyensúly elvesztésére. Ami, mint tudjuk, harc közben nem épp egy fenomenális ötlet.

~ Nem csoda, hogy a stílus elsajátításához már szükséges némi gyakorlat; ha az akadémián próbálták volna belénk verni, valószínűleg olyanokat estünk volna, amit még a tanáraink se néztek volna jó szemmel.

Miután egy ideig ily' módon gyakorolgattam az egyenes ütést, Kenichi-san intett, hogy jöhet a könyökütés. Lentről felfelé, majd fentről lefelé és míg előbbinél emelkedtem is, mintha felálltam volna egy székről, addig az utóbbinál lesüllyesztettem, mintha csak leguggoltam volna. Volt ráció a dologban, elvégre így a súlypont mozgásának energiáját is a támadásba lehetett adni, de sokkal stabilabb állást követelt, mint amihez szokva voltam.

Egy darabig ezt is gyakorolgattam, de mint a korábbinál, itt sem voltam elégedett a teljesítményemmel; támadó végtagom túl lassú volt a magasságváltásomhoz képest, így jobb esetben nem fejtettem ki elég erőt, rosszabban teljesen elveszítettem az egyensúlyomat. Szégyenszemre egyszer még a fatörzsben is kénytelen voltam megkapaszkodni. És ezzel el is ment az első nap. Kerek szemmel meredtem a horizontra, ami mögött a nap vörös korongja elbújni kényszerült.

- Mára végeztünk. Holnap ugyanekkor várlak ugyanitt! - villantott rám egy mosolyt a chuunin és elindult a falu felé.

- Na, mit gondolsz? - lépett mellém Nemi, aki nap közben eltűnt valahova, de nem volt túl sok időm rá figyelni. Ugyan jó shinobihoz méltón folyamatosan próbáltam szemmel tartani a környezetemet, de nem olyan könnyű az, miközben próbálod rávenni a testedet, hogy azt csinálja, amit akarsz.

- Valamit tud. Kifejezetten jó tanár. - feleltem, aztán a lányba karoltam és elindultunk hazafelé.

Másnap kivételesen képes voltam magamtól felkelni - vagyis pontosabban ez a teljesítmény egy ébresztőórának köszönhető -, és már rohantam is. Kenichi-san már kint várt rám és intett, hogy menjek megint a fatörzshöz. Első feladatként a tegnapiakat kellett átismételnem, aztán tovább léptem a horogütésekre. Itt már komolyabb problémákkal küszködtem, ugyanis soha nem ütöttem horgot. Szerencsémre senpaiom a segítségemre sietett és lassítva megmutatta a helyes kivitelezést, valamint segített kijavítani a hibákat is. Ezúttal az új technikához még nehezebb volt hozzáadni a "liftezést". Egyszerűen nem tudtam egyszerre koncentrálni a magasságváltoztatásra és a frissen tanult technikára. A délután közepéig szórakoztam vele, aztán váltottunk az egyenes rúgásra. Kivételesen ez a technika már majdnem tökéletesen ment, ugyanis eddig is rengeteget gyakoroltam, csupán a magasságát kellett megváltoztatnom; mivel a gouken főként állra támadott ezen rúgással. Mivel ilyen jól ment, tovább is léptem a térdelő rúgásra. Itt már kezdtem belerázódni a lesüllyesztett súlypont támadás közbeni felemelésébe, de azért még bőven volt mit gyakorolni. Estig el is szórakoztam vele.

A harmadik napot ismét egy kis ismétléssel kezdtem, aztán dél környékén váltottam a pörgőrúgásra. Előre elárulhatom, ennél a technikánál szenvedtem a legtöbbet. Az elmélet megvolt, de egyszerűen nem tudtam elég gyorsan pördülni, hogy jelentősen megnöveljem a rúgás erejét - ellenben legalább tökéletes rést nyitottam vele a védelmemen, amit bármelyik ellenfél könnyedén kihasználhatott. Egészen estig próbálkoztam vele, de természetesen nem tudtam felmutatni túl sok eredményt. Ennek ellenére Kenichi-san elégedettnek tűnt.

Az elkövetkező pár napom mind így nézett ki: reggel felkeltem, kimentem az edzőterepre, gyakoroltam estig, aztán hulla fáradtan hazaballagtam és se szó, se beszéd bedőltem az ágyba. Közben persze útba ejtve egy kényelmes kis fürdést is. Nemi néha napján jött megnézni a haladásomat, de sose jött elég közel ahhoz, hogy beszélgethessünk. Jó két hét is ráment, mire én is elkezdtem észrevenni a változásokat; az ütéseim sokkal erősebbnek érződtek, a pörgőrúgásom sebessége jelentősen megnőtt, az erejéről pedig ne is beszéljünk.

~ Két stílus határán állok. Az egyiktől már túl messze merészkedtem, hogy visszaforduljak, a másiktól viszont még túlságosan is távol állok, hogy eredményesen használhassam. - ezen kellemetlen gondolatok edzés közben törtek rám rögtön az után, hogy rájöttem, kezdem átnevelni magamban a beidegződéseket. Szerencsémre a testem is érzékelte, hogy bizony fejlődnie kell, vagy rövid távon elpatkol, szóval a chakra szépen megtette a dolgát. Edzés közben persze néha tartottunk pihenőnapot, egyszer-kétszer pedig még könnyebb küldetésekre is mentem, de jó három hétig csak a taijutsu tette ki az életemet. Végül eljutottunk odáig, hogy már nem inogtam meg magasságváltásnál, pörgőrúgásom pedig kifejezetten gyorssá vált.

- Nagyszerű! Úgy látom, hogy a technikákat megtanultad, így tovább is léphetünk a formagyakorlatokra! - nézett rám derűsen a chuunin, aztán felvette a fogadó alapállást tőlem jó két méterre jobbra úgy, hogy kicsit előttem legyen - Először csak lassan mutatom, utánozz! - ezzel neki is látott a formagyakorlatnak. Egy toló irányú pörgőrúgással kezdett, amit egy jobb horog, majd egy bal könyökütés és egy rendes pörgőrúgás követett. Ez után egy bal egyenes, egy felfelé irányuló horog, egy fejre irányuló egyenes rúgás egy térdrúgás és még egy pörgőrúgás jött. Tegye fel a kezét, aki ezt így elsőre meg tudta jegyezni, mert bizony nekem se sikerült. Kenichi-san kifejezetten jól mutatta a formagyakorlatot - egy gyorsan, teljes erővel végrehajtott technika után mindig megállt egy pillanatra, hogy utolérhessem -, de azt természetesen elsőre nem lehet megtanulni. Így hát egész délután ezt gyakorolgattuk. Az egymást követő mozdulatok megfelelő összefűzése nem jelentett akkora problémát, mint amekkorát hittem, hogy jelenteni fog, de azért kifejezetten könnyűnek se tituláltam volna a gyakorlatot. És ugyan már nagyjából húsz perc alatt rögzült teljesen biztosra bennem a mozdulatsor, de mint kiderült, előjöttek olyan hibáim, amiket a technikák külön-külön használatánál nem tapasztaltam. Már pedig nem véletlenül szükséges a formagyakorlatok készségszintre fejlesztése: mikor harcba kerülsz, gondolkodás nélkül, ösztönből tudsz technikák egész sorozatával támadni, ezáltal előnyre teszel szert a gyorsaságod miatt; a másik még nagyban gondolkodik, hogy mit csináljon, te viszont már rég kiütötted.

- Jobban támaszd meg a lábad, miután egy pörgőrúgás után indítasz ütést, mert így nagyon instabil! - szólt egyszer közbe senpaiom. Máskor a térdemet kellett kicsit behajlítanom, mert valahogy nyújtva felejtettem, ami ugye első számú út az ízület ripityára töréséhez.

Szóval formagyakorlatoztam. Nem egy, nem két napig, hanem három teljes hétig. Mit ne mondjak, nem ez volt életem tanulása, de mind barátnőm, mint a chuunin szerint kifejezetten gyorsan haladtam.

~ De ha ilyen a gyors, akkor milyen a lassú? - őszintén megdöbbentem ezen csekélyke információmorzsától, de csak még hevesebben vetettem bele magam a gyakorlásba. Sajnos a testnek megvannak a maga korlátai, amiket nem lehet átlépni. Nem lehet a nap 24 órájában edzeni, szüksége van a pihenőre is, hogy ilyenkor erőt gyűjtsön és végrehajtsa a megfelelő intézkedéseket a következő edzés könnyebbé tételéhez; mint például az izomépítés, vagy a chakra megfelelő helyre irányítása. Ezen kívül az idegrendszer sem edződik olyan könnyen, mint azt én szeretném. Temérdek munka kell hozzá, hogy berögzüljenek a mozdulatok.

Végül eljutottunk odáig, hogy az összes mozdulatsort ismertem, bár azért nem állítottam volna, hogy tökéletes a tudásom. Még volt mit gyakorolni bőven.

- Misage-chan, ezúttal a formagyakorlatok egyszeres ismétlése után harcolni fogunk! - köszöntött egy reggelen a chuunin, amire természetesen széles mosoly ült ki az arcomra és kicsit több lelkesedéssel töltött el a dolog, mint amennyivel egészséges lett volna. Említettem már, hogy imádok harcolni?

- Rendben, senpai. - álltam neki ezzel letudni a kötelezőket a bunyó előtt. Viszonylag hamar végeztem annak ellenére, hogy erőteljesen koncentráltam a helyes technikára, így hamarosan kezdetét vehette a küzdelem. Idő közben barátnőm is megjelent az edzőterep szélénél és a fűben ülve várta a műsort; gondolom kíváncsi volt, hogy mennyit tanultam. Vagy inkább csak azt akarta látni, ahogy földbe döngölnek.

- Egyelőre kissé visszafogom magam, de ahogy fejlődsz, úgy fogok egyre többet nyújtani. Kezdhetjük? - határozottan bólintottam és felvettem a fogadó alapállást; egyenes állás enyhén hajlított térdekkel, bal kéz a derék mögött, jobb kéz hajlítva, de nyújtott ujjakkal magam elé emelve. Vártam, hogy támadjon, de nem tette, így én próbáltam ugyanezt. Felugrottam a levegőbe és egy szaltó után megindítottam egy fentről lefelé induló pörgőrúgást. Ezt két kezét X alakban tartva könnyűszerrel levédte, aztán egyik kezét visszahúzva támadást indított, míg a másikkal félrelökte a lábamat oldalra. Még épp időben sikerült egy gyors csípőmozdulattal felrántanom az idő közben hibából hátrahagyott kezemet és kivédtem a támadást, de gyorsan visszakoztam. Nehéz volt így harcolni az új rendszer szerint. Épp ezért volt kifejezetten élvezetes. Éreztem, hogy szám mosolyra húzódik, miközben ezúttal egyenes ütéssel támadtam, majd a pörgőrúgása elől lebukva azt rögtön követte egy alsó horogütés, amit a lengőbordáira próbáltam mérni. Elvégre az ütés és a felállás erejét egybevetve képesnek kellett volna letörni a szegycsonthoz nem rögzített lengőbordákat, amik így átszúrták volna a tüdejét. Természetesen egy gyors hátralépéssel megakadályozta, de elismerő pillantást vetett rám.

- Látom nem szórakozol. Azért próbálj meg nem megölni! - nevette el magát, én pedig vállat vontam.

- A mellénynek el kell oszlatnia annyira az ütés energiáját, hogy ne tudjak túl kicsi területre koncentrálni, így elvileg túlélted volna azt is, ha bemegy.

- Elvileg. De ahhoz korábban kell felkelned kölyök! - ezúttal ő támadott, mégpedig egy szélsebes egyenes ütéssel. Ezt ugyan még sikerült kivédenem, de az azt követő könyökütés telibe talált és szépen kiterültem. Ennek ellenére felkeltem és folytattuk a harcot. Ez volt a legnehezebb rész az egészben. Egy dolog megtanulni a dolgokat, egy másik pedig ténylegesen felhasználni harcban. Kifejezetten sokáig tartott. A sokáig alatt pedig azt értem, hogy majdnem két hónapom elment rá az életemből. Igen, több, mint az első két fázisra együttvéve. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy amint kifejezetten nagy pácban éreztem magam, ösztönszerűen visszaváltottam korábbi harci stílusomra. Ilyenkor büntetésképp a nap hátralévő részére visszamentem a fatörzshöz és először a technikákat gyakoroltam, aztán formagyakorlatoztam. Végül kisebb-nagyobb kihagyásokkal tarkított két hónapnyi edzés után elkönyvelhettem, hogy teljesen átszoktam az új stílusra. Már egyszer sem váltottam vissza a régire és harci hatékonyságom is kifejezetten növekedett. Egyszer-kétszer Nemi is becsatlakozott a harcokba, de főként Kenichi-san ellen bunyóztam. Legutolsó meccsünk alatt már mindkettőnknek sikerült bevinni egy rakás ütést az ellenfélnek, de így is én veszítettem. Ám ez nem törte le a lelkesedésemet; tudtam, hogy aznap estére nem csak én leszek tele lila foltokkal. Végre használhatóvá sikerült tennem ezt a stílust is.

- Ezzel az én munkám véget is ért Misage-chan. Az elsajátítás nehézségéhez képest egész gyorsan sikerült megtanulnod. - nyújtott felém egy palack vizet a chuunin - A tökéletestől ugyan messze van még, de ahhoz évek kellenek, annyi időt meg nem vennék el az életedből. - kezdett el nevetni. Sajnálatos módon kénytelen voltam hinni neki. Ugyan megtanultam viszonylag effektíven alkalmazni a stílust, de még rengeteg időre, és még több gyakorlásra volt szükségem, hogy tökéletesítsem a dolgot.

- Köszönöm a tanítást! - köszöntem meg illedelmesen, mint ahogy elvárták, aztán rávigyorogtam Nemire, aki idő közben mellém került - Úgy néz ki, hogy sokat fejlődtem. Legközelebb majd bunyózhatunk egy jót.

- Már alig várom! - nevetett a lány is, senpaiom viszont csak a fejét rázta.

- Aztán csínján az asszonyveréssel!

- Inkább ő fog megverni engem. - vetettem egy óvatos pillantást a lányra.

- Ha te mondod. Azért az esküvőtökre majd hívjatok meg engem is! - fűzte végül hozzá Kenichi, amitől én majdnem félrenyeltem a vizet, amit idő közben inni kezdtem, Nemi arca pedig felvette egy érett paradicsom színét.

- Nem hinném, hogy az mostanában lesz! - köhögtem, a lány pedig bólogatott. Még nem voltunk együtt elég ideje ahhoz, hogy házasságot tervezgessünk.

Végül elbúcsúztunk az öregtől és elindultunk a falu belseje felé. Ugyan kellemesen sötét volt már, de semmi kedvem nem volt még hazamenni.

- És összességében minek köszönhetem, hogy találtál nekem egy mestert? - tettem fel végül a kérdést, ami már hónapok óta gyötört, de csak egy kedves mosolyt kaptam válaszul.

- Jobb taijutsus vagyok, mint te. Mivel tudom, hogy úgyis ezt az ágazatot fogod használni a jövőben, gondoltam megpróbálom bebiztosítani, hogy nem öleted meg magad.

- Hogy te milyen kedves vagy! - csókoltam meg. Belemosolygott a csókba.

//Azért hagytam ennyi időt a tanulásra, mert nem csak egy egyszerű technika megtanulásáról volt szó, hanem egy egész stíluséról.

Felhasznált források:

Naruto:

- Rock Lee vs Sasuke

- Rock Lee vs Garaa

- Rock Lee vs Kimimaro (legalábbis ameddig józan)

- Maito Guy vs hang ninják (chuunin vizsga vége)

Naruto shippuuden:

- Rock Lee vs Shira

- Rock Lee vs Gitai

- 445. rész anbu vs Naruto csapata

Naruto Shippuuden Ultimate Ninja Storm 2, 4: Rock Lee és Maito Guy moveset kielemzése

A hézagok kitöltéséhez, valamint az értelmetlen technikák magyarázatához és értelmessé tételéhez az oldal taijutsu magyarázatát, valamint 3 évnyi shotokan karate és 2 évnyi krav-maga edzések alatt gyűjtött ismereteimet használtam.//

Hyuuga Hanabi Kedd Aug. 21 2018, 21:28

Szia!
A tanulást természetesen elfogadom. Szépen kifejtetted a részeket, látszott, hogy jól utánajártál és tudtad is mit akarsz és hogy megtanulni a a karakterrel.
+3ch és+6tjp üti a markod, ezen kívül a technikáért járó +2tjp

**Misage** Csüt. Márc. 14 2019, 19:02

//Megtanulandó technika (saját justu):
Név: Szélisten Érintése // Kazekami no tacchi
Típus: Szél elem, közelharci
Leírás: A technika szinte megegyezik a fuuton kai-al. A shinobi itt is a tenyerén keresztül bocsátja ki a szélchakrát. Az egyetlen lényeges különbség a szélchakra létrehozásának intenzitása. Míg a fuuton kai segítségével maximum ruhákat, köteleket lehet szétvágni, addig ezzel a jutsuval akár sziklákat is zúzhatunk.
Előny: Szinte bármit képes szétvágni, amit a használó megérint
Hátrány: Közvetlen fizikai kontaktus (érintés) szükséges hozzá
Szint: C
Chakra: 260

Időbeli elhelyezés: Fuuton kaitou megtanulása után nem sokkal//

Éberen fetrengtem az ágyamban - a gondolataim nem hagytak nyugodni. Folyton az a bizonyos hang járt a fejemben, amit a szélben hallottam és önkéntelenül is azon agyaltam, hogy hogy érhetném el, amit mondott.
~ Egy szikla szétvágása se okoz majd gondot, mi? Ha belegondolok, hogy a kartonpapír is mekkora szenvedés volt, még csak el se akarom képzelni, hogy hogy juthatnék el a szikláig. - ugyan tudatos elmém egyből leírta a dolgot, de a tudatalattim ezzel nem volt hajlandó megbékélni és elkezdte sorrendbe rakni a tárgyakat, amiken fejleszthetem a technikát.
- Ennek semmi haszna. - ültem fel és a szemeimet kezdtem dörzsölni. Nem sokat aludtam a napokban, mert végig ezen kattogtam. Meg kell vallanom, kifejezetten csábított az ötlet - egy taijutsus sok mindent megadna érte, hogy érintéssel szeletelhesse fel az ellenfeleit és az elé kerülő akadályokat. De hogy? Ez volt az egymillió ryos kérdés.
- Úgy se megyek semmire azzal, ha csak itt fetrengek. - motyogtam magam elé és elszántam magam, hogy utána járok a dolognak; elvégre nem akartam több álmatlan éjszakát. A konyhába kiérvén kivételesen kellemes meglepetésként fogadott nevelőapám jelenléte. Az egyenruhája viszont új volt - legalábbis számomra. Még sosem láttam ANBU öltözékben. Igazából azt se tudtam, hogy tagja az ANBU-nak.
- Mit keresel fent ilyenkor? - hangjában semmi nem volt a megszokott bolondosságából; hideg volt, mint aki épp ölni készül.
~ Ez a jól titkolt harcos éned fater? Korábban kell felkelned, hogy rámijessz.
- Nem tudok aludni a gondolataimtól. Neked mitől van ilyen szar hangulatod? Örülök, hogy végre megkomolyodtál, de nem jellemző rád.
- Titkos. - vont vállat, aztán rám emelte a tekintetét - Min gondolkodsz annyira, hogy hajnali - itt az órára pillantott - fél ötkor is még engem zaklatsz?
- Titkos. - kacsintottam rá, aztán elnevettem magam - Hogy vághatok szét valamit széllel? - kérdeztem végül, mikor tekintetével nekiállt feldarabolni.
- Megtanultad a fuuton kaitou-t, nem? Tudod az alapokat. Nekem nincs szél elemem, de tudtommal a chakrapengéket a szélfúvásba szokták bújtatni, mondjuk mikor tornádót csinálnak. Vagy esetedben valami jóval kisebbet. Ugye nem akarsz máris egy saját technikát kreálni?
- Ami azt illeti, de.
- Fiam, a saját technikák közel sem olyan csekélységek, amik egy elem feloldása után egyből mennének. Hosszú évek alatt gyűjtött tapasztalat szükséges, mielőtt egyáltalán nekiállhatnál kidolgozni a saját jutsudat.
- A sensei szerint az elemem feloldása is hónapok, vagy évek munkája kellett volna, hogy legyen. Nekem pár nap alatt sikerült. És asszem kezd körvonalazódni egy terv, hogy mégis hogy csináljam a dolgot. Egyéb kérdés?
Nevelőapám nagyot sóhajtott, de fagyos arckifejezése felengedett és egy halvány, keserű mosoly jelent meg az arcán.
- Mikor fogsz végre hallgatni rám?
- Majd ha a földben leszel. Akkor nem fogsz hülyeségeket beszélni. - vigyorogtam rá.

- Szóval pontosan mit is szeretnél? - barátnőm kissé zavart arckifejezéssel nézte a földre kidobált cuccokat. Kérésemhez hűen nem öltözött harchoz - így egy sötétlila yukatát viselt a ninja ruházata helyett -, de magával hozta a szél legyezőjét.
- Tudsz valami olyan technikát, amivel lehet vágni? Akár fákat, vagy sziklákat?
- Az egész szél elem a vágásra épül. - húzta kegyetlen mosolyra a száját - Kamaitachi no jutsu megfelel?
Csupán bólintással válaszoltam és félreálltam, hogy a lány bemutathassa a jutsut. Nem is kellett várnom - egy elegáns mozdulattal meglendítette a legyezőjét és szép kis forgószelet keltett egy előre kijelölt fatönk körül. Abba pillanatok alatt mély barázdákat hasítottak a szélben lévő chakrapengék. Én eközben figyelmesen szemléltem. Mikor nem sokkal később a földre hullott a fatönk, a lány ismét felém fordult.
- Meg akarod tanulni?
- Egyelőre nem. Csak az elmélete érdekel. Jól tippelek, hogy a szellőbe bújtattad a chakrapengéidet és azon keresztül mozgatod őket?
- Nagyjából. Őszintén szólva a tornádó létrehozása szerintem egy olyan katyvaszt alkot a pengékből, amin nem lehet teljesen kiigazodni. - pirult el - De miért kell neked a jutsum elmélete?
Válasz helyett jobbnak láttam megmutatni neki, ezért felkaptam egy ökölnyi követ a fölről és jobb kezemben tartva minden ügyességemet felhasználtam, hogy félbeszeljem a szél chakrámmal. Nem meglepő módon semmi se történt.
- Ezért. Azt akarom, hogy az érintésem a sziklákat is felaprítsa. Tökéletes fuuton jutsu lenne egy taijutsu mániákusnak, ráadásul nem is lehet előre kitalálni, hogy ilyet fogok használni, mert nem jelzi előre semmi. - itt egyértelmű pillantást vetettem a legyezőjére. Láthatóan gondolkodóba ejtettem a kunoichit, mert enyhén ráncolt homlokkal bámult a semmibe.
- Szóval gyakorlatilag a feloldás technikáját akarod a lehető legmagasabb szintre emelni. - pillantása a földre esett - Így már értem, hogy mit keresnek ezek itt.
Na igen. Nem igazán tudtam kitalálni, hogy pontosan mire lesz szükségem, ezért hoztam magammal jó vastag szövésű kötelet, nevelőapám dróthuzalából úgy egy méternyit, egy régi párnát, meg több - különböző keménységű fából készült - deszkát.
- Valami olyasmi, de úgy érzem, kelleni fog valami újítás is. Ha nem kéne, akkor sokkal többen használnák.
- Akkor mire vársz még? - nevette el magát és összecsukta a legyezőjét - Egy darabig még itt maradok, hátha tudok segíteni, de még lesz egy kis dolgom később.
- Rendben, köszi a segítséget. - vontam magamhoz a lányt és rávillantottam az egyik kedves mosolyomat. Ritka madár tőlem mind a kedves mosoly, mind az illem, de a kunoichi sokat tett érte, hogy kiérdemelje mindkettőt.
- Mellesleg hordhatnál többször yukatat, mert kifejezetten jól áll.
- Észben tartom. - válaszolt egy lágy csókkal, aztán elengedett és a földön heverő cuccaim felé mutatott, mintegy szótlan biztatásként.
Elsőnek a kötelet vettem kezelésbe. A párna ugyan puhább volt, de sokkal terjedelmesebb - azzal épp az volt a célom, hogy mély vágást tudjak okozni, ami előtt ugye nem ártott volna, ha már megy rendesen a vágás.
Egy pillanatig gondolkodtam, aztán ráhelyeztem a jobb tenyeremet a kötélre és a fuuton kaitou tanulására visszaemlékezve megpróbáltam belepaszírozni az anyagba egy minél élesebb szélpengét. Az eredmény enyhén szólva sem volt kielégítő. Nekem valami olyan kellett, ami egy pillanat alatt át tud metszeni egy végtagot, vagy egy fatörzset, de a kötélnek épphogy csak egy kis darabját tudtam csak átvágni. Persze egy darabnyi gyakorlás után átmetszettem az egészet, de korábbi tapasztalataimból kiindulva új ötlet nélkül nagyjából meg voltam lőve.
~ Na akkor gondoljunk csak vissza Nemi jutsujára. Kamaitachi, vagy mi volt a neve. Nem csak a pengét hozta létre, hanem magát a szelet is és azt töltötte fel pengékkel. Gondolom nekem is valami ilyesmire lesz szükségem.
Ezt az elvet követve kis felidézésként létrehoztam egy aprócska szellőt, hogy ismét megtapasztaljam, milyen érzés az elem feloldásával szelet alkotni, majd neki is estem a kötélnek. Ezúttal tenyeremből bocsátottam ki a szélchakrát, miközben a vágásra koncentráltam. Épphogy csak jobb eredményt értem el, mint korábban. No meg extraként a légmozgás megmozgatta a kötél elvágott rostjait.
~ Legalább kedvesen meglegyezem a vágás körüli részt. - nevettem el magam és visszatértem a vagdosáshoz. Egészen estig ezzel szenvedtem, de alig javult valamit a dolog. Ez tényleg nem volt olyan könnyű, mint hittem. Gyorsan összepakoltam a cuccokat és elindultam hazafelé.
~ Így semmi értelme. Amíg nem tudom, hogy pontosan hogy a francba kéne csinálnom, addig csak chakrapazarlás lesz az egész.
Új tervem alapján inkább teljes fordulatszámon pörgetve agyamat próbáltam kitalálni, hogy hogy növelhetném a hatékonyságot. Több napom is ráment a dologra, de ez idő alatt barátnőmmel, meg néhány haladó chakraelmélettel foglalkozó könyv segítségével elég sok módszert kidolgoztam, melyek mindegyikének nagy mértékben növelnie kellett az erősséget. Már csak az volt a kérdés, hogy képes leszek-e kombinálni őket, és ha igen, akkor vajon elég hatékony lesz-e az eredmény?
Ezúttal három jól elkülöníthető lépcsőre osztottam fel a tanulás fázisait. Az első lépcső a folyamatos szélkibocsátás volt, ami közben több pengét is csempészni kell a szélbe. A második ennek a széllökésnek az összesűrítése egy vékony sugárba, pengék nélkül. Ez ment át szépen fokozatosan a harmadik lépésbe, ahol a sűrített, lehetőleg minél vékonyabb légmozgást kellett a lehető legtöbb pengével megtűzdelni, gyakorlatilag kombinálva az előző két lépést. Igen, tényleg csak ennyi futotta a híresen nagy eszemből több napnyi gondolkodás és kutatás után. De hogy érthetően fejezzem ki magam, ez csak egy nagyon letisztult tanulási program volt, amit mindannak a tudásnak a kombinálásával raktam össze, amit idő közben nyertem. Pont, mint a fizikai edzésnél. Ismerhetsz ezerféle gyakorlatot, végül úgyis csak a maroknyi legjobbat fogod felhasználni a tényleges edzéshez.
- Kezdjük az elsővel. - tudtam, hogy még messze van a cél, de ettől függetlenül a győztesek nagyképűségével sétáltam a kedvenc edzőterepem szélén csobogó patak sekélyebb részéhez. Gyorsan levetkőztem fürdőruhára és bemasíroztam a patakba. Míg annál a résznél, ahol fürödni szoktunk egészen a mellkasomig ért a víz, itt csak a combomig. Tökéletes volt a gyakorláshoz. Úgy terveztem, hogy a víz segítségével képes leszek lefelé irányítva a szélchakrámat megcsinálni a feladatot. Vigyorogva dörzsöltem össze a tenyeremet, aztán a vízre fektettem kezeimet és elkezdtem kibocsátani tenyereimből a fuuton chakrát. Mint ahogy előre sejtettem is, a víz a képembe fröcskölt, de ennek ellenére továbbra is nyitott szemmel figyeltem a cseppnyi kis lyukakat a tenyereim alatt. Hát igen, messze nem értem el olyan eredményt, mint akartam, de kezdetnek jó volt. Először próbáltam arra koncentrálni, hogy minél nagyobb intenzitással hozzam létre a szelet - ezzel gyakorlatilag az első lépcsőt is két részre bontottam. És csupán ez eltartott két napig. A pengék számának növelése újabb napokig tartott. Egy chakrapengével kifejezetten jól boldogultam, de mikor többet hoztam létre, akkor eleinte nagyon lassan sikerült az újak készítése. Ennek következtében a vágás is szinte pulzálva következett be, ahogy indultak útjukra a különböző pengék. A több napnyi gyakorlás során ezt sikerült addig finomítanom, hogy ugyanúgy több impulzusban mentek a pengék, de egy-egy szekcióban nagyon rövid időközön belül több is követte egymást - ezáltal jelentősen növelve a pusztító erőt.
- Jöhet a teszt. - húztam mosolyra a számat, miután sikeresnek könyveltem el magamban az első lépcsőt. Ismét a kötéldarabon próbálkoztam először. Lágyan megérintettem, aztán kapta, ami a csövön kifért. Ha azt mondom, hogy a kötél cafatokra szakadt azon a tenyérnyi területen, akkor még enyhén fejezem ki magam.
~ Ezzel már lehet komoly sebeket okozni, de még mindig nem az a precíz, szinte láthatatlan vágás, ami nekem kell. No mindegy, elvégre még csak egy lépcsőn vagyok túl. De azért kíváncsi lennék, hogy hogy teljesítek valami keményebbel.
Miután a kötéllel sikeresen elbántam, egy deszka következett. Ez a példány olyan puha volt, hogy a körmömmel nyomot tudtam hagyni benne, így kifejezetten reménykedtem, hogy a kötélhez hasonló sorsra jut. Szerencsére még gyerekcipőben járó új jutsum ezúttal nem hagyott cserben. A puha deszka több darabra hullott szét. Elmosolyodtam és áttértem az egyel keményebbre. Ebben viszont már csak mély nyomot hagyott a technika, de nem sikerült átvágnia.
~ Jól van, ugorjunk a második lépcsőre. Jó ötlet volt ezt a sűrítést kitalálnom. A tesztnél is világosan látszott, hogy a pengéket annyira összevissza hoztam létre, hogy a széllökésen belül mindenhol voltak, így nem koncentrálódott a vágás. De az összesűrített széllökés remélhetőleg a chakrapengéket is egy hajszálvékony vonalba kényszeríti.
Ezúttal hagytam a patakot és csak törökülésben ülve bocsátottam ki a veszélyes szelet az ég felé fordított tenyereimen keresztül. Próbáltam elképzelni, hogy a szélchakrát két üveglap közé szorítom és folyamatosan nyomom őket össze. Ehhez a technikához a locsolás adta az ötletet. Ha a slagból csak simán engedem a vizet, akkor úgy folyik, ahogy kell neki. Azonbann ha kissé összeszorítom a slag végét, akkor vékonyabb sugárban, ellenben nagyobb nyomással fog kitörni a víz. Most ezt próbáltam meg alkalmazni a szelemnél. Őszintén szólva magam sem tudom, hogy hány napot töltöttem a feladattal - teljesen összefolytak a napok; még olyan is volt, hogy kint éjszakáztam az edzőterepen, mert elaludtam gyakorlás közben. Végül csak sikerült elérnem a célomat ennél a feladatnál is. Ezúttal már képes voltam egy hajszálvékony penge alakjában kibocsátani a szelet.
~ Csodálatos. Akkor már csak ezt kell ízlés szerint megbolondítani néhány chakrapengével.
Meglepő módon ez a feladat volt a legnehezebb. Külön-külön már nem okozott gondot akár a vékony széllökés, akár a pengék létrehozása, de nagyon kellett koncentrálni ahhoz, hogy a kettő egyszerre sikerüljön. Úgy éreztem magam, mintha ismét az első lépcső elején állnék, csupán ezúttal már egy sokkal keményebb fába vágtam a fejszémet. Ennek ellenére érdekes volt látni, hogy a sűrített szél sebességével száguldó chakrapenge mennyivel mélyebben hatolt a patak vizébe, mint a sima változatnál. Mondhatni csupán egy chakrapengével sikerült olyan eredményeket elérnem, mint az első lépcső esetében többel. Ezek az eredmények igazán nagy lelkesedéssel töltöttek el és ismét napok kemény munkája segítségével sikerült elérnem, hogy a másodperc törtrésze alatt egyszerre több penge is létrejöjjön. Ehhez barátnőm megjegyzését használtam fel, miszerint ő maga sem tud teljesen kiigazodni a kis tornádójában szétszóródó pengéken. Ezek alapján pedig nekem sem kellett mindegyikre külön figyelmet fordítanom - inkább egységként kezeltem őket és így próbáltam minél nagyobb számban létrehozni a lehető legélesebbeket, amiket a sűrített szél sebességével felruházva engedtem szabadon. Az eredmény magáért beszélt - a patak vizét szinte a fenékig sikerült "szétvágnom".
~ Szóval mégsem volt annyira reménytelen, mint amilyennek hittem. Akkor nézzük, mire lehet menni az új technikámmal! - öntelt vigyorral sétáltam az előre kipakolt tárgyakhoz és vagdosni kezdtem őket. Vastag kötél? Úgy szeltem át, mint a vajat. Puhafa deszka? Nem jelentett semmi gondot. Sorra vágtam át a deszkákat és kifejezetten elégedett voltam az eredménnyel - mindegyiket egy hajszálvékony vágás szelte két darabra. Mikor végigértem a deszkákon, a párna következett. Ugyan egy picit izgultam, de mint kiderült, teljesen felesleges volt - az is úgy hullott két darabra, mintha sosem lett volna egy.
~ Már csak a drót van vissza, aztán jöhet a tényleges teszt. - szinte nevettem, miközben érintéssel elmetszettem a kifeszített dróthuzalt. Új technikám láthatóan felért már egy kunai késsel, de a nagy kérdés még mindig fenn állt: vajon szét tudok vele hasítani egy fát, vagy egy sziklát? A reklám után megtudhatjuk.
Kerestem magamnak egy viszonylag fiatal fát, amin próbálkozhatok és ráhelyezve a tenyeremet minden eddigi tudásomat latba vetettem, hogy sikerüljön széthasítani a törzsét. Nem úgy sikerült, mint ahogy vártam. Én abban reménykedtem, hogy majd nagy recsegés-ropogás közepette kidől a fa. A valóságban viszont a technikám csak jó mélyen belevájt a törzsébe, de nem vágta át.
Zavarom egy pillanatra még az arcomra is kiült.
~ Miért nem sikerült? Sikerülnie kellett volna! Szépen felépítettem a jutsut és a deszkákat is könnyedén átvágtam. Akkor miért nem boldogulok egy nyomorult fával? - a zavarodottság egy pillanat alatt csapott át haragba. Ennyi energiát beleöltem a semmibe? Ha egy fát nem vág át, akkor egy páncéllal se fog menni semmire se. Dühös voltam, mert úgy éreztem, hogy a saját technikám árult el. Egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy a sok gyakorlás mind a semmiért volt.
- Alszok rá egyet, aztán gondolkodok rajta egy kicsit. Biztos kihagytam egy fontos lépést. - motyogtam magam elé, aztán összepakoltam a cuccokat és hazamentem. Másnap küldetésre kellett mennem, így nem igazán értem rá a jutsummal foglalkozni, de visszafelé úton barátnőmmel azért próbáltunk valami megoldást keresni. Egyelőre nem vertem nagy dobra, hogy saját technikán dolgozok, mert így kevesebb embernek kell beismernem a pofára esést, ha véletlenül nem sikerülne. Igazából csak nevelőapám és Nemi tudtak róla, bár az előbbi nem nagyon foglalkozott vele - amolyan hirtelen fellángolásnak gondolta. Ennek ellenére mikor hazaértünk a küldetésről, elkaptam az öreget vacsora közben.
- Fater, kéne egy kis segítség.
- Nem tudom ki vagy, de nyugodtan oldd fel a hengét. Misage sosem kérne segítséget tőlem. - vetett rám egy pimasz mosolyt, amire válaszként csak két shurikent hajítottam felé, amiket elegáns mozdulattal elkapott a levegőben - Ezek szerint mégis csak te vagy. Na mondd, miben kéne a segítségem?
Valami nem volt rendben az öreggel. És nem csak azért, mert újabban állandóvá váltak a sötét karikák a szeme körül, hanem mert teljesen eltűnt a vicceskedő személyisége. A szemében bujkáló mosolyt felváltotta egy hideg, gyilkos pillantás, amit még nekem is nehezemre esett volna sokáig fenntartanom. Ennek ellenére nem kérdeztem róla, hogy mitől ment végbe benne ez a számomra igencsak kellemes változás - úgyis csak azt válaszolta volna, hogy titkos.
- Elakadtam a jutsummal.
- Jajj, de meglepődtem! - egy pillanatra visszatért a régi énje, de aztán gyorsan visszaváltott az újabban megszokottra - Egyáltalán milyen jutsun dolgozol?
Válaszként felkaptam egy almát az asztalról és az új jutsummal kettévágtam, majd az egyik felet nevelőapám felé dobtam.
- Ezt akarom olyan szintre emelni, hogy sziklákat is vághassak vele. De már a fánál elakadtam.
- Ha gondolod, bemutathatlak egy barátomnak, aki fuuton specialista. Én nem igazán értek hozzá.
- Szerintem elég lesz a te segítséged, de ha nem boldogulok záros határidőn belül, akkor lehet, hogy élni fogok az ajánlatoddal. Te hogy éred el, hogy a víz technikáid szétvágjanak egy fát is?
- Sűrítem a vizet.
- Azt már próbáltam. Mintha két üveglap közt vezetném ki a chakrámat. Nő a szél sebessége és kellőképp koncentrált és vékony. De ez még mindig nem elég.
- Fiam, tudod te egyáltalán, hogy mi az a sűrített levegő? - hangja annyira meglepett volt, egy pillanatra megálltak a gondolataim. Aztán beugrott.
- Tiszta hülye vagyok. - suttogtam magam elé. Ez volt a probléma. Nem sűrítettem össze a szélchakrát, mielőtt úgymond kilőttem volna. Ezért nem sikerült.
- Örülök, hogy végre neked is leesett. Pedig már mióta mondogatom.
- Köszi a segítséget! - pattantam fel és kirohantam a házból egyenesen az edzőterepre. Elvégre fáradtan, sötétben jó edzeni. Még szerencse, hogy az idő kellemes volt - azaz a legtöbbeknek egy picit hideg, nekem pedig egy picit meleg.
Menet közben össze is raktam az elméletet, aminek működnie kellett. Egy amolyan negyedik lépésként hozzátettem a tanulási lépcsőkhöz - ha majd híressé tesz ez a technika, ez alapján a módszer alapján fogom tanítani. A tervek alapján - mivel úgyis egy érintésre épülő jutsuról van szó - megpróbálom majd felhasználni a széthasításra váró felületet is. Miután megérintettem a tárgyat, az érintkező felületek közt hozom létre a szelet, gondosan behatárolva, hogy semerre se szökhessen ki, illetve ne vágja szét idő előtt a célpontot, aztán ezt a kis légpárnát sűrítem össze, amennyire tudom és egy vékony sugárban erőteljesen megtűzdelve a chakrapengékkel, kiengedem a célponton keresztül.
~ Igen, ennek így működnie kell.
Visszatértem szerencsétlen fás szárú áldozatomhoz és mosolyogva helyeztem rá a tenyeremet. Ezt követően elkezdtem létrehozni a kis légpárnát az érintkező felületek között, de eltartott egy darabig, amíg sikerült elérnem, hogy ne szökjön el a szél. Nem meglepő módon kint éjszakáztam, de reggelre már sikerült egy elég sűrű légpárnát létrehoznom - néhány perc alatt. Még nem voltam teljesen megelégedve a sűrűségével, az időtartam pedig szimplán borzalmas volt, de éreztem, hogy ez lesz az. Végül mikor megfelelőnek gondoltam a légpárnám sűrűségét, a korábban tanultakat átvezetve ebbe, kiengedtem az egészet egyetlen, hajszálvékony szélpengeként. Az eredmény több, mint meggyőző volt; a fa - akár csak legvadabb álmaimban - nagy reccsenéssel hullott a földre.
- Ezaaaz! - így, hogy senki se látott, még én is ugrálhattam örömemben. Sikerült végre összeraknom a technikámat - már csak a használathoz szükséges időt kellett volna nagyjából húsz percről lecsökkentenem úgy fél másodpercre. Mi sem könnyebb ennél. De így visszagondolva, a levélvagdosás is milyen lassan ment, mikor kezdtem a gyakorlást, most pedig már egy pillanat alatt megvan. Nos, összességében igazam volt, bár a gyakorlás időtartamát tekintve tévedtem. Mikor nekiálltam, azt hittem, hogy alig egy nap alatt kész leszek vele. A végeredmény két hét lett. Ez idő alatt teljesen feldaraboltam azt a fát, amit a negyedik lépcső elején kidöntöttem, de több növényt nem bántottam - elvégre nem voltam híve a természet felesleges pusztításának.
~ Jöjjön az egymillió ryos kérdés: szétvágja a sziklát is?
Ezen kérdés megválaszolásához felkerestem azt az edzőterepet, ahol senseiem és Hake szoktak ninjutsut gyakorolni. A terület kopár volt és több szikla borította, hála csapatvezetőm technikáinak. Egy közepes méretű kő előtt álltam meg, ami nagyjából a mellkasomig ért. Ráfektettem a tenyeremet, összesűrítettem a levegőt a tenyerem és a kő felszíne közt, aztán egy vékony pengében kiengedtem a szikla felé. Az egész procedúra csupán egy pillanatig tartott, a kő viszont egy vékony vágás mentén kettéhasadt.
~ Siker. Nem megmondtam?

Miután kettévágtam a sziklát az új technikámmal, annyira elragadott a hév, hogy módszeresen apró darabokra vágtam az egészet. Egészen addig csináltam, míg szinte teljesen ki nem fogytam a chakrából. Ez után széles mosollyal vonszoltam haza magam.
- Na hogy állsz? - mért végig fater - Nem szoktál ennyit kiadni magadból.
- Sikerült! - kezdtem el nevetni és büszkén kihúztam magam - Egy picit talán túlságosan is jól, mert nem bírtam abbahagyni a vagdalózást.
- Ez az én fiam! - veregette meg a vállamat és eltűnt valahova, csak hogy egy pillanat múlva egy üveg méregdrága vörösborral térjen vissza. Erről a fajtáról eddig még csak hallottam, de sose találkoztam vele.
- Még régebben sikerült hozzájutnom három üveghez igencsak borsos áron. Úgy gondoltam, hogy egyet megiszunk, amikor meglesz az első saját jutsud, egyet, mikor eléred a chuunin rangot és egyet, mikor jouninná válsz. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy a saját jutsud tanulása miatt fogjuk kibontani az elsőt és nem pedig a chuunin mellényed megszerzése miatt. De sose követtél másokat, szóval nem kellett volna ennyire meglepődnöm. - nevetéssel zárta a mondandóját és töltött mindkettőnknek egy pohárral az italból. Én pedig nem mondtam ellent az alkoholnak annak ellenére sem, hogy másnap egy esti rajtaütésen fogok részt venni. Csak reménykedhettem, hogy addigra teljesen rendbejön majd a másnapom.
Maga az ital egyszerűen mesés volt - nem csodáltam, hogy olcsóbb helyeken is 50,000 ryo belőle egy üveg. Bár egy ANBU ügynök fizetéséből ez valószínűleg nagyobb gond nélkül kijött.
Végezetül az egész üvegnyi bort megittuk és enyhén spicces állapotban tettük el magunkat másnapra.
Másnap kora délutánig az ágyból se keltem ki, így egész kipihenten sétáltam a csapattársaimmal való találkozó helyére. A feladatot már tudtuk - egy kisebb fosztogatótábort kellett felszámolnunk. Tökéletes lehetőségnek kínálkozott, hogy élesben is kipróbáljam az új jutsumat. Nemit beavattam a terveimbe, Haket és csapatvezetőmet azonban kihagytam belőlük. Addig nem akartam dicsekedni az új technikámmal, míg meg nem öltem vele valakit.
Este a rajtaütéshez készülve is ezek a gondolatok jártak a fejemben. Fejenként két útonállót kellett csak kiiktatnunk, így nem fenyegetett komoly veszély, ha esetleg elcseszném. Gyorsan átfutottuk még egyszer a tervet, aztán támadtunk is. Az első célpontomnak hátulról elroppantottam a nyakát, mielőtt bármit is észrevehetett volna, így szabadon kísérletezhettem a másodikkal. Egy egyszerű tanto volt nála, amivel megpróbált leszúrni. Itt jött a nagy pillanatom. Oldalra fordultam és bal kezemmel elpacsiztam a támadást.
~ Franc, besültem.
Annyira a védekezésre figyeltem, hogy nem tudtam eléggé koncentrálni az új jutsumra, így csak egy szimpla védés lett belőle.
~ Na azt már nem!
Jobb kezemmel előre nyúlva megérintettem támadóm mellkasát és ezúttal a technikát is elsütöttem. Ellenfelem egy pillanatra megtántorodott, aztán térdre rogyott - vértől lassan átázó pólója elején és hátulján is látható vágás húzódott. Ezúttal sikerült, de úgy éreztem, hogy hosszú utat kell még bejárnom, mielőtt teljes természetességgel használhatnám közelharc közben.
- Hát csak sikerült! - ölelt meg Nemi - És mi lesz a neve?
Visszaemlékeztem arra a furcsa hangra, amit érzésem szerint időtlen időkkel ez előtt hallottam, mikor megtanultam a fuuton kaitout és kaján mosolyra húztam a számat.
- Kazekami no tacchi - szélisten érintése.

**Uchiha Kagami** Csüt. Márc. 14 2019, 19:09

Szervusz!

Igen, valóban ilyen gyorsan olvasok, a Harry Potter 5. részét a megjelenés másnapján, általános sulisként egy nap alatt olvastam ki, szóval.... igen, végigolvastam hét perc alatt ^^ Nézzük is a dolgot: a technika alapjait jól levezetted, a chakraszintedbe belefér, az írás rendben volt, persze stilisztikai hibák elő-előfordultak, de ez sokszor kivédhetetlen (nem is fanfiction-t írsz, hogy bétázni kelljen, mielőtt kimegy a Merengőre....). Annyira kérnélek meg, hogy ezt a szemet bántó, mélykék színt hanyagold, ha lehet, mivel alapból sötét a háttér. A tanulás a szabályzatnak megfelelt, a jutalmad:

+7 chakra, +2 TJP, továbbá maga a technika természetesen, amit felírhatsz az adatlapodra.

További jó játékot!

Kagami

**Misage** Pént. Május 31 2019, 22:59

//Megtanulandó technika:
Acél védelem // Hagane mamori no jutsu

A Taijutsu használónak sokat kell gyakorolnia, hogy páncélok nélkül is acél védelemmel rendelkezzen. Ez a technika, olyan mint egy tánc. Akrobatikus, kiélezett mozdulatokkal tér ki a ninja ellenfele támadásai elől. Nagy koncentrációt igénylő jutsu még magasabb szinteken is. Aki képes az ilyesfajta védekezésre, azt rendkívül nehéz megsebezni. Ennek meg van az ára. A Fegyelmezett mozgás közben komolyan meg is sérülhet a ninja, hogyha rosszul próbál kivitelezni egy mozdulatot.
Besorolás: B
Chakraszint: 200
Taijutsu Pont: +5
Szükséges Taijutsu pont: 50

Időbeli elhelyezés: One touch man élmény után kb egy héttel//

- Nem jó, Misage-kun! - kiáltotta Shishi, mikor ismét sikerült az egyik bábjának megvágnia; ezúttal az alkaromon. Most már két báb ellen küzdöttem, de szerencsére a mérget kihagytuk a képletből - így is kezdtem vagdalthúsra hasonlítani, nem volt szükség még arra is, hogy a nap hátralévő részét a wc-n töltsem. Mondjon bárki bármit, annál a bizonyos méregnél gonoszabb dolog nem létezik a világon. Egyszerre működik hashajtóként és hánytatószerként.
~ Rebarbara és hánytatógyökér keveréke, ugye? Ha nem épp azon küzdenék, hogy elhagyjam a fegyvereket, akkor még az is lehet, hogy én is szórakoznék picit a mérgekkel. - gyorsan megráztam a fejem az abszurd gondolatra és figyelmemet visszatereltem a fölém tornyosuló játékszerekre. Nagy, kövér bábok voltak némi páncéllal és katanákkal. Mint kiderült, edzőpartnerem a bábhasználatot nem tekintve különösen képzett kenjutsu és nálunk kicsit képzetlenebb taijutsu használó volt. Ő állt elő az ötlettel, hogy megpróbálja kenjutsu tudását keverni a bábokkal, én pedig egyből ugrottam a lehetőségre - elvégre egy ilyen harc rengeteg teret ad a fejlődésnek. A problémám az volt, hogy mivel ezt egyre jobban sikerült megvalósítania, én fokozatosan hátrányba kerültem. Az is elég, ha egy játékkatona hadonászik feléd katanával, hát még kettő. Ráadásul meglepően könnyen sikerült kitérniük a legtöbb támadásom elől. Akihiro-sensei viszont a bénázásom ellenére nagy érdeklődéssel figyelte a harcunkat, miközben halálra dolgoztatta szerencsétlen barátnőmet. Volt egy olyan érzésem, hogy minden egyes hibámért neki kell dupla adag gyakorlatot csinálnia. Ebből kiindulva viszont nyugodtan állíthatom, hogy azért megy rosszul a harc, mert őt akarom jobban felkészíteni.
~ Kifacsart logika? Pipa. Magyarázat a bénázásra? Pipa. - kis mosoly úszott az ajkaimra, miközben ezt a gondolatot követően lebuktam egy katana elől és mellkason vágtam a velem szemben lévő bábot, ezzel átszelve az egész testét. Az teljesen mellékes, hogy ennek köszönhetően a másik báb lefejezett volna, ha nem áll meg a penge pár centire a nyakamtól.
- Mondd csak Jiro-kun, nem a hagare mamori no jutsut használtad véletlenül azokkal a bábokkal? - lépett mellénk a sensei és meglepő módon megveregette a vállamat. Pont úgy, mintha jól teljesítettem volna. Pedig nagyon messze voltam a jótól.
- Jó szeme van Akihiro-sensei. Épp azzal kísérleteztem, hogy mennyire tudok bonyolultabb taijutsu technikákat átültetni a bábokba. Mint látja, nem épp kielégítő az eredmény, de ez nem meglepő, tekintve, hogy még én sem sajátítottam el tökéletesen a technikát.
A magyarázat utána csapatvezetőm csak bólintott egyet és felém fordult.
- Mára Nemivel mindketten menjetek haza! Holnapra szerzek nektek valakit, aki hajlandó megtanítani erre a technikára. Az új jutsudhoz tökéletes párosítás lesz. - gonosz vigyorra húzta a száját - ami baljós jel volt új technika tanulása előtt - és intett barátnőmnek, hogy jöjjön oda hozzánk. Gyorsan elmagyaráztuk neki a szituációt, aztán a többiektől elköszönve le is léptünk. Így legalább Shishinek is maradt némi szabadideje - az elmúlt egy hétben rengeteg időt töltött a csapatommal és meglepően könnyen beilleszkedett közénk. Tehát ő is mentálisan beteg.
Másnap a megszokott időben, dél környékén fáradtunk ki az edzőterepre. A sensei és egy ismeretlen, szinte tejfehér hajú nő már ott vártak minket. A nő a létező leggyönyörűbb teremtés volt, akit valaha láttam - mondom ezt úgy, hogy rám nem szoktak nagy hatást tenni a nők. Miután gyorsan letudtunk a bemutatkozást, megtudtuk, hogy az ismeretlen némber Kenko és Shishi csapatvezetője és a Yua névre hallgat.
- Jól van srácok, mostantól én foglak tanítani titeket. A cél, hogy minél hamarabb elsajátítsátok a hagane mamori no jutsut. Jól figyeljetek, mert nem szeretem, ha többször kell elmagyaráznom valamit. Nem foglak kímélni titeket, ha bénák vagytok, meghaltok! - ezzel a kedves kis bíztatással - gondolom az akart lenni - kezdődött meg az egyik legnehezebb tanulásunk valaha.

Azt mondtam, hogy nehéz, ugye? Kicsit elszámítottam magam, mikor ezt a felelőtlen kinyilatkoztatást tettem. A "pokolian nehéz, már-már teljesíthetetlen" kifejezés megfelelőbb lett volna. Pedig a technika igazán nem volt egy nagy szám - csupán valami akrobatikus tánchoz hasonlóan ki kellett térni minden támadás elől. Igen, ennyi. Akkor mit problémázok a nehézség miatt? Ez kérem teljes egészében az oktatónknak köszönhető. Yua-sensei egy szörnyeteg. Ha pedig én bélyegzek valakit szörnyetegnek, akkor bizony azt el lehet hinni. Ő lett a példaképem. Reméltem, hogy valaha én is egy ilyen két lábon járó terrorrá válok, akinek a puszta látványa is remegést vált ki az emberekből. Gyilkolási vágy? A kifejezés új értelmet nyert, mikor elkezdtünk a nővel edzeni. Olyan erős gyilkolási vággyal jött nekünk, mint aki fel akar darabolni - és valószínűleg pont ezt is tette volna, ha bénázunk.
Az eleje persze még laza volt. 10 kilométer futás, meg 1000 fekvőtámasz és guggolás bemelegítésként, aztán kezdhettük is a tényleges edzést. Yua-sensei megkért rá, hogy a leghalálosabb közelharci technikánkkal támadjunk rá egyszerre, hogy szemléltethesse, milyen is az a bizonyos Acél védelem. Kifejezetten az volt a feladatunk, hogy öljünk. Mi pedig mosolyogva engedelmeskedtünk. Hiba volt. Az új technikám egyértelmű hátránya, hogy érintés kell hozzá, én pedig még a közelében sem voltam annak, hogy megérinthessem. Nemi még rosszabbul járt, mert ő még ilyen jutsuval sem rendelkezett, így a puszta ökleire kellett támaszkodnia - no nem mintha az nagy probléma lenne, csak annyira nem hatékony. Végeredményben egy darab ütést sem sikerült bevinnünk, de legalább mindkettőnket a földbe döngölt a jounin. Kék-zöld foltokkal szép az élet.
Ennek ellenére meg kell hagyni, hogy a módszere hatékony volt - annyira figyeltünk a mozgására, hogy bevihessük az ütéseinket, hogy jó alaposan sikerült megfigyelnünk. A technikája összehasonlíthatatlanul jobb volt Shishi bábjainak elmozgásaihoz képest.
- Remélem jól meglestétek, hogy mi lesz a dolgotok! Nem várom el, hogy az én szintemen műveljétek a technikát, de azt igen, hogy legalább Jiro szintjét elérjétek! Mint láttátok, az acél védelem elmozgásokkal operál. Első körben csak magukat a mozdulatokat gyakoroljátok, aztán utána majd harcban is lehet szórakozni. Egy órát az egyikőtök gyakorol, egyet a másikatok.
Megkaptuk az eligazítást, neki is láthattunk a munkának. De hogy pontosan hogy is kezdjük? Erre vonatkozóan nem láttak el minket információval, így közös megegyezés alapján döntöttük el. Én támadtam először, barátnőm pedig az elhajlásokat gyakorolta.
~ Milyen lovagias vagyok! Átvettem az első támadó szerepét, hogy Nemi viszonylag kipihenten gyakorolhassa a hagane mamori-t - már amennyire ez lehetséges az után a bemelegítés után. Tényleg sokat változtam.
Az alap ütésekkel kezdtük a gyakorlást és addig ismételgettük a monoton mozdulatokat, míg Yua-sensei jónak nem ítélte. Ekkor váltottunk egy másik alap ütésre. Nemi egy órája alatt sikerült átvennie az egyenes ütést mindkét oldalról jodan (fejmagasság) és chudan (gyomorszáj) magasságban, valamint a horogütést jobb kézzel. Ezt követően váltottunk. Jól gondoltam, tényleg rohadtul fáradt voltam, mire egyáltalán eljutottunk odáig, hogy én gyakorolhassak. Viszont rengeteget tanultam barátnőm gyakorlásából, elvégre láthattam, hogy milyen hibákat vétett és így előre kijavíthattam őket - legalábbis fejben. Már pedig a gyakorlásnak szerintem az egyik legfontosabb lépése, hogy fejben jól le tudjuk játszani magunk előtt a cselekvést. Ezzel még úgy is gyakorolhatjuk, ha valójában nem is csinálunk semmit.
Az én köröm Nemiéhez képest épphogy csak egy picivel volt jobb - sebaj, betudtam a fáradtságnak. Láthatóan a kunoichi is ki volt készülve, így kontroll híján teljes erejű támadásokkal áldott meg.
~ Egyből a mély vízbe, mi? - nem állítom, hogy elégedett lettem volna, de már ismertek - én sosem vagyok elégedett.
A végeredmény az lett, hogy a barátnőm által átvetteken kívül nekem sikerült a bal kezes horogütést is gyakorolnom amíg majdnem jó nem lett. Messze nem akkora előny, amekkorának lennie kellett volna, de ez van.
- Két perc pihenő, aztán jöhet a következő kör! - tátva maradt a szánk az utasítástól. Így is hullák vagyunk a kétórás nagyon intenzív támadás-elhajlás gyakorlások, meg a kis bemelegítése után, erre szinte egyből következő kör?
Nem mintha lett volna bármi merszünk feleselni. Inkább megpróbáltuk kiélvezni a helyzetet. Ebben a lánynak töretlen optimizmusa, nekem pedig enyhe mazochizmusom segített. Már amennyire. Estére sikerült is átvennünk az összes ütést. Hosszú ideje a mostani volt az első olyan edzés, ahonnan rohantam volna haza. Unalmas volt és mellette rohadt fárasztó.
Másnap a rúgások következtek. A bemelegítés ezúttal csak feleakkora ismétlésszámban ment, cserébe viszont ki lett egészítve a tegnapi ütések előli kitérésekkel. Mire végigértünk a bemelegítésen, már kellőképp harci üzemmódban voltunk a rúgások elleni védekezésekhez. Ugyanúgy egy órás lebontásban szenvedtük végig a napot, csakhogy estére ugyan nem tökéletesen, de meglehetősen jó technikával meg tudjuk csinálni az elhajlásokat.
Azt hittétek, hogy ennyi volt, ugye? Mi is. Épp ezért volt szinte látható a sokk az arcunkon, mikor másnap Yua-sensei katanákat dobott felénk.
~ Ezek ellen gyakorolni? Megkergült ez a repedtsarkú?
Láthatóan igen, mivel miután bemutatta, hogy hogy kéne elhajolgatni a kardvágások elől, ismét gyakorlásra buzdított minket. Mondanom se kell, nem egy vágással lettünk gazdagabbak aznap, pedig csak előre megbeszélt gyakorlatsorokat végeztünk, ráadásul nem is teljes sebességgel. Azt meghagytuk másnapra. Belegondolni is rossz, hogy mennyire könnyen feldaraboltuk volna egymást egy igazi harcban.
És ez így ment még napokig. Idő közben megtanultuk a megfelelő kitéréseken kívül azokat a mögöttes elveket is, amik alapján ezek működtek, csak hogy képesek legyünk szinte bármilyen fegyver ellen megfelelően védekezni. Elvégre eredmény szempontjából mindegy, hogy egy kard, vagy egy yari szúrása elől térsz-e ki, csak tedd meg, különben felnyársalnak. Ezzel le is tudtuk az első fázist. Legalábbis ezt hittük. Egészen addig, míg ez a címeres kínzómester elő nem horgászott egy íjat és ki nem jelentette, hogy akkor nyílvesszők elől fogunk kitérni. Mondanom se kell, ez engem enyhén szólva is érzékenyen érintett, tekintve, hogy az első komolyabb küldetésemről egy nyíllal a hátamban távoztam. Pontosabban csak a sebbel, mert a nyilat kihúzta a chuunin, akivel voltam - azóta is a szobám falán lóg a hegyes végű fadarab. Ezúttal viszont meglepő eredmények keletkeztek. Mivel tisztában voltunk vele, hogy lőni fognak ránk, valamint a megfelelő képességeknek is mondhatni birtokába kerültünk, az összes nyilat sikerrel kikerültük - arról a pár darabról pedig, amik majdnem belénk álltak, sosem fogunk beszélni. Hadd higgye majd az utókor, hogy eleve tökéletesek voltunk.
- Asszem megdöglöttem. - rogytam le fáradtan a fűben heverő barátnőm mellé. Egy cseppnyi erő sem maradt bennem. Ez persze határozottan a súlyoknak köszönhető - legalábbis a hivatalos verzió szerint
- Jól tartod magad. Én már tegnap. - még ilyen helyzetben is éreztem a hangjában bujkáló mosolyt. Meg kell hagyni, nem vagyunk normálisak. De ez bennünk a jó, nem?
- Mára ennyi! Holnaptól szabad küzdelem lesz. Megmutathatjátok, hogy mennyit tanultatok meg abból, amit próbáltam belétek verni. Ha bénák lesztek, akkor keményre veszem a figurát. - mintegy köszönésképp összezúzva a lelkünket, Yua-sensei elhúzta a csíkot. Mi egy pillanatig még sápadtan bámultunk távolodó alakja után, aztán közös megegyezés alapján elterültünk és halottnak tettettük magunkat, reménykedve, hogy ha elég jól játszuk, akkor tényleg összejön a dolog.
Lelövöm a poént, nem jött össze. Másnap ismét a kis edzőterepünkön álltunk Yua-senseiel szemben és azt az utasítást kaptuk, hogy egy percig nem támadhatunk, valamint védekezésre csak az Acél védelmet használhatjuk. Csúnya vége lett. Egyesével már jól mentek a kitérések, de éles harcban nem csak, hogy nem tudod, hogy milyen támadás fog következni, de az ellenfeled sem fog várni, hogy felkészülj. Ennek köszönhető az enyhen szólva is csúfos kudarcunk. Yua-sensei viszont nem volt elégedett. Ezt követően az életünkért küzdöttünk - minden túlzás nélkül. Mint kiderült, a sensei a gouwan stílus mestere és a csúnya bukásunk után minden egyes ütése halálos erejűvé változott. Mi persze erre reagálva ledobáltuk magunkról az összes súlyt és a frissen szerzett mozgékonyságunkból minden cseppet kisajtolva valahogy túléltük az egész napot. Shishi aki valahonnan a semmiből került elő egy palack vízzel jutalmazott meg mindkettőnket.
- Nincs szerencsétek, öregem! Velünk csak a közepes fokozatban foglalkozik, de ti a pokolit kapjátok.
- Nem lehet, hogy azért, mert mi bírjuk, ti viszont nem?
- Őt ismerve inkább meg akar törni titeket. Akihiro-sensei dicsekedett a taijutsu képességeitekkel, ez pedig nem tetszett Yua-senseinek.
- Mondd, hogy ezek ketten nem voltak régebben egy pár! - barátnőm fájdalmas hangjára Shishi megrázta a fejét.
- Tudtommal már egy jó ideje riválisok.
- Miért nem hallottunk még erről sose?
- A sensei biztos nem ítélt minket késznek egy ilyen megmérettetésre. - keserűen elnevettem magam - Nem csodálkoznék, ha ez az eszement nő edzés címszóval megölné valamelyikünket.
- Kínosan ügyel rá, hogy csak majdnem öljön. - nem volt épp egy bátorító válasz, de el kell ismerni, hogy rengeteget fejlődtünk az alatt a rövid idő alatt, amíg Yua-sensei edzett minket. Még azon is elgondolkodtam, hogy a jövőben külön edzést is kérjek tőle - biztosra vettem ugyanis, hogy annál jobb módszer nem létezik a villámgyors fejlődésre.
- Menjünk haza! - tápászkodott fel Nemi és a kezét nyújtotta.
Pár napnyi gyakorlás után jelentősebb sikereket értünk el a pusztakezes ellenfél elleni harcban, ezért katanára váltottunk. Az elején ugyan egy picit ijesztő volt - vagyis az lett volna egy átlag embernek, de mint tudjuk, én semmitől sem félek -, de hamar belejöttünk. Nem kellett hozzá sok idő, hogy elmondhassuk: sikerült megtanulnunk a technikát.

Persze az, hogy megtanultuk, nem jelenti azt, hogy tökéletesítettük is. Oroszlán alkatú barátunkhoz képest jobbak voltunk, de Yua-sensei mögött elbújhattunk volna. Na nem mintha ez újdonság lett volna - egy taijutsu technika tényleges tökéletesítéséhez hosszú évek kitartó kemény munkája és éles harcban szerzett tapasztalata szükséges. Mi csak az alapokat szereztük meg, hogy elindulhassunk ezen az úton. Épp ezért sokan beérik a "közel tökéletes" technikákkal, mivel nem hajlandók elég energiát ölni a tényleges tökéletesség elérésébe. Az én szememben ez különbözteti meg a jó shinobit a selejttől.
- Kénytelen vagyok elismerni, hogy Akihiro nem a levegőbe beszélt, mikor tehetségesnek titulált titeket. Ennek ellenére ne felejtsétek, hogy a kellő mennyiségű gyakorlás bármilyen balfékből profit faraghat! Ha elhagyjátok a gyakorlást a tehetségetekre hivatkozva, akkor meghaltok.
~ Nem mondod! Mit gondolsz hány évesek vagyunk? Ezt már az akadémián is mondták, ha jól rémlik, de Akihiro-sensei is belénk verte friss genin korunkban. - gondolataimat persze megtartottam magamnak, amit vélhetően nagyon jól is tettem. Nem akartam barátnőm feladatait még a sírom gondozásával is megtoldani.
- Köszönjük sensei! A tanácsot és az edzést is. Biztos vagyok benne, hogy nagy hasznát fogjuk látni. - Nemi olyan profin kezelte a helyzetet, hogy még a kalapomat is megemeltem volna előtte, ha hordtam volna ilyet. Én csak bólogattam és próbáltam kitalálni, hogy vajon honnan szedett a lány ennyi lelki erőt. Egyenesen állni se tudott - belém kellett kapaszkodnia -, de mégis olyan lazán és pozitívan beszélt, mintha az ég világon semmi baja nem lett volna. Yua-sensei mosolyogva fogadta a válaszunkat és az eddig előttünk álló démon képéből visszaváltozott egy gyönyörű nővé - legalábbis a szememben. Veszélyesek az ilyen kunoichik. Egy pillanatra elvakít a szépségük, aztán már fel is zabált a szörny.
Miután végre megszabadultunk az ideiglenes tanárunktól, dagadó mellkassal zsebeltük be Akihiro-sensei elismerését és elindultunk hazafelé - tehát ismét az én házamat vettük irányba. Mivel Nemi már alig bírt megállni a lábán, a tempó gyorsítása érdekében - még véletlenül sem lovagiasságból - felajánlottam, hogy viszem a hátamon. Természetesen egyből lecsapott a lehetőségre, én viszont gyorsan rájöttem, hogy fáradtan nem tudok gondolkodni. Nem vettem figyelembe, hogy mindketten visszavettük a súlyokat edzés után.
~ Késő bánat. - miután elkönyveltem magamban a veszteséget, Nemi fel is pattant a hátamra.
- Franc! Nagyon leamortizálódhattam, ha egy mázsát se bírok már el könnyedén. - nyögtem halkan. Viszont ez valahogy még elérhette barátnőm fülét, mert még egy jó nagy taslit is kaptam. Gondolom nem kell mondanom, de egészen másnap reggelig szóba se állt velem ezután.

Sai Kedd Jún. 18 2019, 07:53

Imádom a humorod Very Happy

Technika tanulása elfogadva.

+5 Chakra, +5 TJP

**Misage** Szomb. Aug. 31 2019, 23:26

// Megtanulandó technika:

Kamaitachi no jutsu

Ezzel a Jutsuval a használója képes egy nagy forgószelet létrehozni, amit tud irányítani. A forgószél telítve van a használó Chakrájával, és a forgószél területén belül fájdalmas sebeket szenved az ellenfél. Továbbá a szél képes felkapni az ellent és a használó a levegő mozgatásával képes így az ellenfelét is irányítottan nekivágni a falnak, fának, vagy az éppen útba kerülő tárgyaknak.
Magyar név: Metsző Tornádó Jutsu
Típus: Támadó
Besorolás: B rangú, fegyverhez kötött (Szél Legyező)
Chakraszint: 350
Használó: Temari//

- Tudod, nekem is voltak mélypontjaim. - barátnőm először kezdeményezett beszélgetést, mióta megtudta, hogy az összes bandita előtt megalázott anyja valószínűleg holtan hever valahol. Elsőre is nehéz elveszíteni az imádott anyádat - higyjétek el, én már csak tudom -, másodszorra viszont brutális.

- Azon csodálkoznék, ha nem lettek volna. Bármennyire próbálod is a világ legszebb részét nézni, a sötétséget nem hagyhatod teljesen figyelmen kívül.

Akaratomon kívül én voltam az a szerencsétlen, aki kénytelen volt felcsapni psziszchológusnak. El tudjátok ezt képzelni? Én, aki teljesen máshogy vagyok bedrótozva, mint az átlag ember, kénytelen voltam segíteni valakinek, aki még viszonylag normális. Ennél nehezebb feladatot elképzelni sem tudtam volna. Ennek ellenére valamit jól csinálhattam - vagy csak az állandó közelségem tette a hatását, amit barátnőm érthetetlen módon nagyon élvezett -, mert a lány egyre jobb állapotba került. Ezt egyelőre csak az vehette észre, aki eléggé ismerte, de most már hosszabb válaszokat adott és néha még egy mosolyt is megejtett, mielőtt visszatért volna az arcára a búskomor ábrázat.

- Általában megy. A világ egy szép hely. Miért nézném szándékosan a sötét oldalát? Sokkal jobban érzem magam, ha a pozitívumokra koncentrálok.

~ A kis naív. Csodálom, hogy ezzel a hozzáállással is tökéletesen hozza a szadista kunoichi szerepét. - már épp azon gondolkodtam, hogy mit mondjak erre, amivel nem sértem meg, de folytatta.

- De miuán anya... - nem akaródzott befejeznie a mondatot, ennek ellenére nem intettem le, hogy hagyja csak. Minél előbb ismeri el a szitut, annál gyorsabban lép tovább rajta. Higyjétek el, tapasztalatból mondom. Kegyetlen? Igen. Működik? De még mennyire. Akkor meg miről beszélünk? Így hát csendben maradtam és várakozó tekintettel néztem egyenesen azokba a gyönyörű smaragd szemekbe. Kis hezitálás után nyelt egyet, megrázta a fejét és egy nagy sóhajtást követően folytatta is. Mondtam, hogy hatásos.

- Miután anya eltűnt, még én sem voltam képes a szép dolgokat látni. Egy kis ideig olyan voltam, mint te - ekkor szerettem beléd.

- Hé, én igenis látom és értékelem a szép dolgokat! Például ha levennéd azt a pólót... - rákacsintottam, amivel sikerül egy halvány vigyort kivívnom magamnak.

~ Ez az, haladunk...

- Marha! Szóval csak azt akarom mondani, hogy...akkor abba a reménybe kapaszkodtam, hogy még életben van. Emiatt tudtam összekapni magam, és nem estem szét apró darabokra. Az a remény éltetett, hogy ha elég erős kunoichi leszek, akkor egyszer felkutathatom és megmenthetem. De most...most azt kívánom, bárcsak meghalt volna, mikor eltűnt. Én...valahol...örülök, hogy meghalt. Így nem kell átélnie újra és újra azokat a...borzalmakat. - itt már egy könnycsepp csordult ki a szeméből, én pedig gondolkodás nélkül magamhoz öleltem. Mint rájöttem az utóbbi napokban, ez az egyik legjobb terápia.

~ Tehát igazából a legnagyobb baja nem az, hogy most már szinte biztosak lehetünk az anyja halálában. Hanem az, hogy ő maga kívánta azt. Így már értem az önmarcangolást. Vajon milyen lehet örülni annak, hogy meghalt az egyik hozzád legközelebb álló személy?

Szinte öntudatlanul simogattam a lány haját, amíg ezen gondolkodtam, de egy hirtelen kapott csók visszarántott a valóságba. Barátnőm arcáról lerítt a felejteni akarás, miközben hátra nyomott és a pólója szegélye alá nyúlt. Én persze kényelmesen a fejem alá tettem a kezeimet és maffiózó vigyorral kísértem végig, ahogy szép lassan levette a felsőjét.

- Mondtam, hogy tudom értékelni a szép látványt.

Csak ez után voltam hajlandó megmozdulni, akkor viszont egy áldozatára lecsapó kígyó sebességével cselekedtem. Villámgyorsan felültem és míg egyik kezemmel a hajába túrva magamhoz húztam egy csókra, a másikkal könnyed mozdulattal kicsatoltam a melltartóját - bár eredetileg egy gyenge kis szélpengével terveztem elvágni a pántot. Így utólag belegondolva szerencsém volt, hogy nem ezt cselekedtem.

~ Felejteni akar? Tőlem megkapja.

Másnap reggel szokatlanul korán keltem - ismételten arra, hogy elzsibbadt a kezem. Miután nagy nehezen kiédesgettem az említett testrészt a lány alól, megpróbáltam aludni, de nem jártam sikerrel. Egy orron pöckölés rántott vissza az álom határmezsgyéjéről.

- Azt hittem még alszol. - alig bírtam beszélni ásítás közepette, de valahogy mégis összehoztam.

- Próbáltam nem felkelni a kezed mozgatására, de nem jártam sikerrel. - fordult velem szembe. Határozottan jobban nézett ki - vagy az csak a reggeli kócos haj hatása?

- Nem baj, mára úgyis programot szerveztem. - ezzel sikerült felkeltenem az érdeklődését. Ó, ha tudta volna, hogy mit találtam ki! Valami olyasmit, ami egyszerre hasznos nekem és tereli el az ő figyelmét. Igen, egy féreg vagyok. De ilyennek szerettek, nem?

Kérdő tekintetére csak egy sejtelmes vigyort kapott válaszul.

Pár órával később az edzőterepen álltunk. Barátnőm egy halványlila yukataban, én pedig egy egyszerű fekete póló-nadrág kombóban. Egyikünk sem volt harchoz öltözve, ezért a lány el se tudta képzelni, hogy mit akarok. Legalábbis addig nem, amíg oda nem dobtam neki egy tekercset, amit galád módon a szobájából nyúltam le - a legyezője volt benne.

Kissé hitetlenkedve bámult rám.

- Ezt meg minek hoztad el? És mikor nyúltad le?

- Mikor tegnap elmentem vásárolni egy ilyet. - erre, mint egy végszóra előkaptam egy tekercset és a benne lévő pecsétet feloldva a földre támasztottam az új legyezőmet. Méretes példány volt, azt meg kell hagyni. Fém kerettel és legyezőszálakkal, valamint egy általam ismeretlen anyaggal - talán selyem lehetett? - a szálak közt. Az egész eszköz fekete színben játszott, rajta pedig két oldalt két lila és középen egy piros shuriken szimbólum kapott helyet.

Mondanom sem kell, látható volt a kunoichi döbbenete.

- De nem ismersz semmilyen legyezős technikát!

- Én nem, de a kedves barátnőm igen. - kacsintásomból és gonosz vigyoromból kitalálhatta, hogy számára bizony nincs menekvés. Egy fájdalmas sóhaj után megadóan le is hajtotta a fejét.

- Mit szólsz a kamaitachi no jutsuhoz?

Jó, most mind egy igazi parasztnak gondolhattok - és nem is tévedtek sokat. És azt sem állítom, hogy nem akartam megtanulni tornádókat csinálni, mert az hazugság lenne. Mégis ki nem akar tornádókat csinálni? De a tanítás ezúttal a lány érdekét szolgálta. Rengeteget tanítottuk már egymást, így tisztában voltam vele, hogy ilyenkor teljes mértékben a feladatra kell koncentrálni. Már pedig ha az oktatásomra koncentrál, akkor legalább egy ideig nem lesz képes a problémán rágódni. És még néhány kellemes élményt is szerzünk.

- Tudsz bármit is a jutsuról? - ó ezaz, Nemi tanárnő módba kapcsolt.

- Király tornádót lehet vele csinálni, amivel felvagdoshatom az ellenfelet. - ennél azért kicsit többet tudtam a technikáról, de nagy vonalakban foglaltam csak össze.

- Ez egy nagyon leegyszerűsített magyarázat volt. - rázta meg mosolyogva a fejét - Mit szólnál ha mégegyszer bemutatnám, te meg megpróbálnád látvány alapján kielemezni?

- Úgy érzem, igazságtalan előnyöm lenne. De csinálhatjuk.

Válaszként a lány elővette a saját legyezőjét, maximumra nyitotta és suhintott vele egyet. Alig egy pillanattal később már előttünk forgott a forgószél. Érdeklődve néztem a meglehetősen király technikát, aztán saját jutsummal levágtam egy kisebb ágat egy közeli fáról és bedobtam a forgószélbe. Azt pillanatok alatt szétaprították a szélpengék.

- Megmozdítod a levegőt a legyezővel, telenyomod chakrával és chakrapengékkel, aztán elkezded pörgetni?

- Majdnem jó, de halandjunk lépésekben. Első lépésként - ahogy mondtad is - meg kell mozdítani a levegőt a legyezővel, és eközben kiterjeszteni rá a chakrádat. Ha ez megvan, a chakrapengék létrehozása már bármikor megtörténhet, de legcélszerűbb ekkor csinálni. Viszont a megmozdított levegő mennyisége nagyon kevés ahhoz, hogy egy használható forgószelet hozz létre vele. Hogy oldanád meg ezt a problémát?

Ezzel bizony feladta a leckét. Annyira még nem voltam otthon a fuuton világában, hogy egyből ki tudjam találni, ezért ráment jópár percem, mire sikerült rábukkanni a megoldásra.

~ Mi a szél? A levegő mozgása. De ha megmozdítom a levegőt, akkor nem jön létre vákuum, hanem a helyére új levegő áramlik...és csak erre az új, mozgó levegőre kell kiterjeszteni a chakrát. - mikor végre sikerült rájönnöm a megoldásra és barátnőmnek is előadtam az elméletemet, egy meglepett, de büszke arckifejezést kaptam válaszul.

- Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan rájössz. De pontosan, ez lesz az első lépés. Ha már folyamatos széláramlatot tudsz csinálni, akkor jön a második lépés, ahol egy forgó mozgást hozol létre a szélben, ezzel gyakorlatilag megalkotva a tornádót. Nem bonyolult, de nem is könnyű megcsinálni.

- Ebben az esetben csak próbálkozni kell, nem? - kérdésemre egy bólintást kaptam válaszként, így hát életemben először ki is próbáltam a szél legyező használatát. Rögtön két meglepő dologgal is szembesültem. Az első, hogy milyen rohadt nehéz nagyot suhintani egy teljesen kinyitott legyezővel. Barátnőm olyan könnyedén csinálta, hogy tévesen azt feltételeztem, nem kíván nagy erőfeszítést a mutatvány. A másik fura dolog, amin igazából meg se kellett volna lepődnőm, az a légmozgás mértéke. Irdatlan nagy mennyiségű levegőt mozgat meg már csupán egyetlen suhintás is. Nem véletlenül lett a fuuton beállítottságú shinobik választott fegyvere. De természetesen nem az értelmetlen csapkodás volt a feladatom. Ezúttal nem nekem kellett létrehoznom a szélchakrát, hanem a már meglévő légmozgásra kellett kiterjesztenem a chakrámat és átalakítva szél eleművé, átvennem felette az irányítást. Őszintén bevallva még sosem csináltam ilyet, bár ez nem is meglepő, tekintve, hogy a feloldáson kívül az egyetlen általam ismert fuuton jutsu a kazekami no tacchi, ami pedig mint tudjuk, saját fejlesztés. Még le is védettem. Na mindegy, térjünk vissza a gyakorlásra. Amíg én a világ legszexibb hímjeként hadonásztam a túlméretezett legyezővel - ami valljuk be, nem egy férfiaknak tervezett fegyver -, barátnőm többször is bemutatta a technikát, mintegy referenciaként.

Az elején nem akart menni. Ha átalakítottam a chakrámat fuuton természetűvé, azzal együtt létre is hoztam magamnak a szelet, ami viszont messze nem volt elég ehhez az egészhez. Aztán a nap végére kezdtem ráérezni a dologra. Idő közben Nemi jó tanácsokkal látott el, így igazán nem állíthatom, hogy ne lett volna jó tanár.

- Én mindig úgy képzelem el, hogy az épp csak átalakított chakrámmal mintegy becsomagolom a rendes szelet és így már lehet vele mit csinálni.

Ez volt a legjobb az általa adott tippek közül. Valamikor a délután folyamán adhatta és innentől fogva már ennek alapján próbálkoztam a gyakorlattal. Nagyot suhintottam a legyezővel, ami megindította az erőteljes légmozgást. Ezt követően kiterjesztettem a chakrámat a még mindig mozgó levegő köré és átalakítottam fuuton chakrává. Amint ez is megvolt, már gyakorlatilag érzéssel lehetett irányítani a rendes szelet is.

~ Chakra testen kívüli irányításával való mozgatás. Csak itt épp a szelet kell mozgatni.

Miután ráéreztem, még én magam is meglepődtem rajta, hogy milyen egyszerű ez a lépcső. Persze ez csak az utólagos megállapítás volt, mert a gyakorlása közben sok mindennek tűnt, de egyszerűnek nem. Na mindegy, ez nem vette kedvem, mert mehettem az első lépcső második felére. Közben persze folyamatosan konzultáltam a lánnyal, hogy ne engedjem elveszni a gondolatai közt. Így ugyan én is lassabban haladtam, mert nem tudtam folyamatosan a feladatra koncentrálni, de ezzel nem zavartattam magam - tehetséggel pótoltam ki a figyelemhiányból eredő hézagokat.

Az új feladat már nehezebb volt. Miközben a chakrámmal irányítottam a légmozgást, az átalakított fuuton chakrát ki kellett terjesztenem a megmozdított levegő helyére áramló szélre is, így azt is irányításom alá vonnom. Ez pedig azt követelte, hogy egyszerre két dologra figyeljek. Nem is sikerült aznap befejeznem.

- Menjünk haza! Mindjárt ránksötétedik. - végül a lány állította le a gyakorlást, mikor már annyi chakrát elpazaroltam, hogy alig bírtam megállni a lábaimon. Jó döntés volt, meg kell hagyni. Nem voltam biztos benne, hogy tudok beszélni, ezért inkább csak bólintottam neki és megindultam volna felé, de hirtelen úgy megtántorodtam, hogy a legyezőre kellett támaszkodnom.

~ Jóval több chakrám ment rá, mint hittem. - kissé szégyelltem magam, hogy nem tudtam megállapítani a kimerültségem mértékét, dehát ez van. Még jó, hogy volt, aki figyeljen rám.

- Mindig túlzásba viszed. - fejrázás közepette karolt át a lány és hagyta, hogy rátámaszkodjak, mialatt visszasétáltunk a faluba - És szokás szerint most is arcátlanul gyorsan haladsz.

- Csak mihamarabb a zsebemben akarok tudni minél több használható jutsut.

- Nem tanultad meg, hogy a mennyiség gyakran a minőség rovására megy?

- De igen, csak nem érdekel. - széles vigyort vetettem rá - Én nagy mennyiségű technikát fogok jó minőségben használni. Mert zseni vagyok. - kis kacsintással zárt mondandóm eredménye egy gyenge vállon boxolás lett. Nagyon elégedett voltam magammal. Sikerült annyira az oktatásra fordítanom a lány figyelmét, hogy még mindig egész jó hangulatban volt.

Másnap ébresztő és reggeli után olyan délután egy óra környékén ismét az edzőterepen álldogáltunk és készen álltam leteszteni, hogy mennyit tanultam egy nap alatt. Suhintottam egyet a szélesre nyitott legyezőmmel, átvettem az irányítást a szél felett és kissé kiterjeszte chakrámat az irányítatlan szélre is, az egészet egy farönk felé vezettem. Az szép nagyot repülve egy fának csapódott.

~ Még mindig kevés a szél. Hogy tudnám jobban kiterjeszteni rá a chakrámat? - szokás szerint nem voltam elégedett magammal, de barátnőm legalább gyorsan megválaszolta a fel sem tett kérdésemet. Kitartóan kell gyakorolni. Ennyi. Bonyolult, mi? Ha eleget szenvedsz vele, egy idő után megtanulod ösztönösen csinálni a dolgokat és utána a tudatos elmédet más irányba fordítva tovább erősítheted a szelet. Én pedig pontosan ezt csináltam. Nagyjából a délutánom fele ment rá, de végül igen nagy légtömegeket is sikerült megmozgatnom.

- Szép. Jöhet a második lépcső! A szelet önmaga körül mozgatod és folyamatosan ütközteted, így létrehozva a forgószelet.

- Miért kell ütköztetni magával?

- Mert úgy sokkal sűrűbb lesz. Ezáltal pedig hatékonyabb.

- Értem. Szóval fogom ezt az egész tömeget és egy pontnál lefixálva addig pörgetem egyre sűrűbben a levegőt, míg létre nem jön a tornádó.

- Kicsit fura megfogalmazás, de ha te így érted, akkor igen.

Az elmélet teljesen összeállt a fejemben, már csak megvalósításra várva. Viszont arra még várnia kellett. Ugyanis első próbálkozásra alig tudtam körözni a széllel - gyakorlatilag egy elnagyolt spirált alkottam a halálos szélörvény helyett. A szelemet úgy képzeltem el, mint egy pörgettyűt - eldobod és minél jobban csináltad, annál szebben pörög. Ez a módszer nem is tűnt rossznak, mert estére már elég szépen pörgött a szelem. Azt ugyan nem állítom, hogy felért volna Nemi technikájának szintjére, de minden esetre szép haladás volt.

- Holnap estére meglesz. - pillantottam a lemenő napra és szomorúan konstatáltam, hogy ideje volt hazamenni.

- Még egyáltalán nincsenek chakrapengék a szeledben. De azt leszámítva ügyes. Talán tényleg sikerülni fog holnap. - kicsit bizonytalan volt a hangja, ezért odamentem hozzá és gyengéden megcsókoltam.

- Emlékszel mit mondtam múltkor? Mindegy, hogy mennyire haladok előre, sosem feledkezek el rólad.

Kis bíztatásom után lassan hála ült ki az arcára és szorosan megölelt. Második nap vége.

A harmadik nap már nem volt egy nagy kunszt - leglábbis technikailag nem. Csak addig kellett ismételgetnem a technikát, míg a szél nem mozgott elég gyorsan, hogy tornádót alkothasson. Ezt pár óra alatt elértem. Végre kész volt a teljes forgószelem - már csak a pengék hiányoztak. De mégis hogy kéne elosztani chakrapengéket egy forgószélben? Ez ugyan feladta a leckét és tanácstalanul néztem Nemire, de aztán beugrott egy mondata még abból az időből, mikor a kazekami no tacchit fejlesztettem. "Őszintén szólva a tornádó létrehozása szerintem egy olyan katyvaszt alkot a pengékből, amin nem lehet teljesen kiigazodni."

~ Ez lesz a nyitja. Mint ahogy a saját jutsumnál sem kell kiigazodnom minden egyes chakrapengén, úgy itt is csak tele kell nyomnom velük a szelet és gyönyörködnöm a hatásban.

A chakrapengék alkotása hogy úgymondjam már rutinfeladat volt számomra - elvégre saját jutsum hatalmas számban használja őket. Most csupán annyit kellett tennem, hogy mikor felszabadítottam a szélchakrámat és irányítani kezdtem a szelet, folyamatosan alkottam bele a pengéket is, amíg úgy fel nem telt velük, hogy egy hajszálat sem dobhattál volna a tornádóba anélük, hogy apró cafatokra vágták volna a pengék. Elsőre ugyan fura volt, hogy nem a kezemnél alkottam meg őket, de mivel már megtanultam a szélre kiterjesztett chakrámat fuuton eleművé változtatni, ezért a pengealkotás sem volt akkora kihívás, mint amekkora lehetett volna.

- Úgy nézem, sikerült megoldanod. Tudod, ilyenkor én is elfogadnám a tehetségedet. Én majdnem két hétig szenvedtem ezzel a jutsuval. - kissé felfújta az arcát, de nem tudtam komolyan venni.

- Még hátravan a teszt. - motyogtam válaszként és visszahoztam a farönköt, amit korábban a fák közé száműztem. Nemi egy pillanatra régi önmagává visszaváltozva, tűkön ülve figyelte, ahogy felkészültem a jutsu végrehajtására. Nagy legyezés. Pipa. Chakra kiterjesztése a megmozdított légtömegre. Pipa. A további légmozgás irányítás alá vonása. Pipa. Ezen egész légmozgás örvénnyé formálása. Pipa. És végül a pengék. Pipa.

Szegény farönk rengeteg bemetszést tudhatott magáénak a technika után. Ugyan nem volt egy halálos jutsu, de csúnya sérüléseket lehetett vele okozni az ellenfélnek.

- Szép volt. - barátnőm szinte a nyakamba ugrott örömében - Megtanultad az első távolsági jutsudat.

Az, hogy megtanultam, természetesen egy kicsit túlzás volt. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy sikerült működőképesen végrehajtanom és még bele se döglöttem. Meg más se. Na jó, ez mindenképp siker egy új jutsu tanulásánál. Most viszont készségszintre kellett fejleszteni. Ebben pedig bájos oktatóm segített, aki kitalálta, hogy akkor megdobál shurikenekkel. Éljenek a szeretettel teli párkapcsolatok! Mondanom sem kell, elsőre még csak meg sem próbáltam a legyezőt használni - a hagane mamorival kitértem előlük.

- Most tanultál egy jó jutsut, használd is! - kiáltott a lány, aztán megint megsorozott egy adag shurikennel. Sok választásom nem lévét nagy sóhaj közepette kinyitottam a legyezőt és kellemes légmozgást keltettem vele. Aztán besültem, mikor a chakrámmal uralmam alá kellett volna hajtani a szelet, ezért kénytelen voltam a fegyver fém vázával félrecsapkodni a felém szálló csillagokat.

~ Semmi sem mehet egyből. Majd következőre. - gondolatot tett követett és ezúttal ismételten besültem. Aztán megint. De barátnőm arcára legalább mosolyt csaltam vele. Túl gyorsan ütöttek be a harci ösztönök és előbb hajoltam félre, minthogy ténylegesen használtam volna a jutsut. Mérgemben ismét a fatörzs felé fordultam és akkora forgószélbe vontam szerencsétlen fadarabot, hogy szinte felforgácsolódott - legalábbis a képzeletemben. A valóságban csak mély vágások szántották fel a fát.

- Most menni fog. - fordultam ismét Nemi felé, aki megint megsorozott egy adag shurikennel. Ezúttal sikerült létrehoznom a kamaitachit és gond nélkül megállítottam a felém szálló fegyvereket.

~ Még gyakorolni kell ugyan, de jó lesz ez. - öntelt vigyort öltöttem és kértem a következő támadást. Egész délután a felém dobott fegyverek - a végére már fuuma shuriken is volt a kupacban - és a fatörzs ellen készítettem a szélörvényeket. Estére egy cseppnyi chakrám nem maradt. Fáradtan karoltam barátnőmbe, aki lehúzott magához egy csókra.

- Köszönöm.

- Én köszönöm, hogy tanítottál. - igen, képes vagyok megköszönni valamit...Neminek legalábbis.

- Tudom, hogy mire ment ki a játék. És igazad van. Nem marcangolhatom magam éjjel-nappal. Elég, ha csak éjjel teszem.

- Jobban örülnék neki, ha akkor is inkább aludnál - sejtelmes mosoly - vagy valami mással foglalkoznál.

Barátnőm válaszként csak szomorúan megrázta a fejét és ismét megcsókolt. Hosszú út volt még vissza, míg újra a régi nem lesz, de az első lépéseket már megtette.

// Vásárolt rárgy: Szél legyező: 2000 ryo //

Sai Szer. Szept. 04 2019, 14:40

Tanulás elfogadva, vásárlás nyugtázva, +7 chakra

**Misage** Kedd Dec. 31 2019, 18:58

Juuha Shou // Rémszél Csapás

Egy különleges szél elemű, "monkjutsu" az az szerzetesek által kifejlesztett technika. A tűz templomának szerzeteseitől eredeztethető. Szükséges hozzá egy szél chakrára érzékeny fegyver, de létrehozható egy egyszerű karlendítéssel is, ám ekkor a támadás nem lesz annyira erős. Ha valaki fegyverrel használja a technikát, akkor a legalkalmasabb erre a célra egy Kumade lehet. Valamint szél beállítottság is szükséges. A használó a szél chakra manipulálásával képes a karmot, pengét meghosszabbítani, és mindent elsöprő csapást indítani akár egy karlendítéssel. A Technikába rengeteg elemi és sima chakra sűrűsödik, így a szélpenge kékes fényű.
Chakraszint: 350
Besorolás: B

- Ezt nézd meg fater! - mutattam fel a gyönyörű húst, amit nemrég szereztem a hentestől. Valami érthetetlen okból mindig büszkeséggel töltött el, ha láthatóan minőségi alapanyagokat sikerült szereznem a készülő ételhez. Bár ha azt nézzük, hogy már jó ideje én voltam a szakács otthon, akkor annyira nem is lephetett meg senkit, hogy szerettem megfelelő hozzávalókkal dolgozni. Elvégre szar minőségért nem fizetünk.
- Még engem is meglep, hogy mennyire rákaptál a sütésre annak ellenére, hogy eredetileg késsel kellett, hogy kényszerítselek rá. - hajolt közelebb nevelőapám, hogy szemrevételezze a húst, aztán elismerőn bólintott.
- Egyike volt a kevés hasznos dolognak, amit tanítani tudtál. Erre akkor jöttem rá, mikor napokig kénytelen voltam szárított kaján élni egy hosszabb küldetésen. - tettem vissza a húst a vágódeszkára, aztán elkeztem módszeresen felvagdosni a kazekami no tacchi segítségével. Mutassatok mégegy olyan elvetemült shinobit, aki képes még a konyhában is technikákat gyakorolni. No nem mintha annyi gyakorlás kellett volna ennek a jutsunak - szimplán csak szerettem használni.
- Egész belejöttél már, ahogy elnézem. De miért pazarlod a chakrádat ahelyett, hogy kést használnál, mint minden normális ember?
- Normálisnak lenni unalmas. Na meg így nem kell mosogatni. - válaszomra nevelőapám nevetésben tört ki és fejcsóválva ledobta magát egy székre. Igen, ez az ok is igencsak nagy szerepet játszott abban, hogy hanyagoljam a kést és inkább saját jutsummal vagdosódjak. A mosogatás mindigis egyike volt azon tevékenységeknek, amikkel a világból is ki tudtak volna kergetni. Idegesítő, monoton és másnap már nem is látod az eredményét.
- Nemi-chan is átjön vacsorára? - nézett fel kicsit később az öreg az addig olvasott könyvéből.
- Elvileg valami más dolga van. - barátnőm mostanában - egy szóval sem állítom, hogy az én segítségemnek hála - sikeresen elkezdte összekapni magát és még egy olyan hobbit is talált magának, amiről senkinek nem volt hajlandó beszélni - még nekem sem. Ez a bizonyos hobbi pedig úgy vettem észre, hogy segített neki, ezért nem is akadékoskodtam. Na meg egy önálló emberről beszélünk, nem kell tudnom minden egyes lépéséről. Még akkor sem, ha a területvédő ösztönöm automatikusan ezt diktálná. Ilyenkor azért elgondolkodtam, hogy abbahagyjam-e a shikyaku no jutsu használatát. Vagy hogy ezeket az állati ösztönöket egyáltalán annak a technikának köszönhettem-e, elvégre egy másik használóról sem tudtam, aki tapasztalta volna őket.
- Kár. Ha sosem alszik itt, akkor mikorra lesznek unokáim?
- Remélhetőleg azt a kort már nem éred meg. - passzoltam felé egy még mindig forró sülthúst, amit egy kunai hegyével védett ki, aztán némi fújkálás után megkóstolta.
- Egy kis sót még elbírna, nem?
- Határozottan, de épp csak egy leheletnyit. - bólogatott, miközben a hús ízét elemezgette a szájában. A kaja tökéletes módja volt, hogy eltereljem a figyelmét az unokákról. Szerencsére tényleg csak azért hozta fel mindig a témát, mert tudta, hogy utálom a gyerekeket és nem is akarok sajátot a közeljövőben, de attól még kellőképp idegesített. Hakééknál sem nagyon jártam, mióta megszületett a húga.
Egy vacsorával később nevelőapám kényelmesen elterült a padlón és egyre gyakrabban sóhajtozott, meg pillantott felém. Mint amikor mondani akarsz valamit, de túl életképtelen vagy, hogy kibökd, ezért sokáig vársz és gyűjtögeted a lelki erőt.
- Na ki vele, mit akarsz mondani?
- Ennyire látszik? - kis nevetés, aztán enyhén ideges vigyor jelent meg az arcán - El sem hiszed, hogy milyen király szülinapi ajándékot szereztem neked! - bökte ki végül és dagadó mellkassal várta az elismerést.
Ezúttal teljesen meglepett. De tényleg. Annyira, hogy a meglepettségem még az arcomra is kiült.
- Fater, másfél hónapja volt a szülinapom.
Igen, tényleg. Még buli is volt - mármint szűk körű -, meg ajándékokat is kaptam, meg minden. Ha jól rémlik még ettől a marhától is kaptam valamit. Igazából én se nagyon szoktam számon tartani, hogy mikorra is esik az a bizonyos nap, de mindig van valaki, aki emlékeztet, hogy "hé te barom, holnap szülinapod lesz". Akkor pedig előre fel tudom készíteni magam az idegesítő és emellett teljesen felesleges rokoni látogatásokra - igen, nekem is vannak rokonaim, csak rohadtul idegesítenek, ezért távol tartom tőlük magam -, meg a jókíváságokat és egyéb baromságokat tartalmazó levelekre.
- Ilyen aprórásokon ne akadj fenn. Úgyis van szülinapod minden évben. - vont vállat, én pedig tenyerembe rejtettem az arcomat (facepalm).
~ És még néhányan meglepődnek, hogy hogy lett ennyire szar a modorom, meg a humorérzékem. Pedig nincs itt semmi meglepő.
- Legalább már tudom, hogy miért nincs időérzékem. És mi lenne ez a meglehetősen késői ajándék?
- Hé, már szülinapodra meglett volna, de önhibámon kívül el kellett halasztani! Szereztem neked egy első osztályú fuuton tanárt, aki meg tud tanítani egy nagyon király jutsura.
Na ezzel már tényleg felkeltette az érdeklődésemet. Eléggé el voltam maradva elemi technikák tekintetében, aminek köszönhetően a távolsági harcmodorom messze nem volt kielégítő. Természetesen a taijutsut és a úgy magában a közelharcot semmi sem körözheti le, de egy jó shinobinak minden távon képesnek kell lennie harcolni. Elvégre mi történik, ha az ellenfél futni próbál és valamiért nem érem utol? Elengedjem? Még a gondolat is undorral töltött el. Ha fut, akkor fáradtan fog meghalni. Ennyi.
- Ki ez a fickó és mikor fog érkezni? - szinte éreztem, ahogy a vérszomjas vigyor elterült az arcomon.
- Egy vándor szerzetes barátom. Igazi zseni, ha fuutonról van szó.
- Nem is tudtam, hogy egy magadfajta szerencsétlenségnek vannak barátai.
Ezúttal csak egy apró verbális szúrást kapott, mert tényleg tetszett az ötlet. Mint később megtudtam, a fickó öt nap múlva érkezik és nálunk fog lakni, amíg a faluban lesz. A tanár rögtön a melletem lévő szobában rontja a levegőt? Ez ám a szerencse.
A várakozás nem jelentett gondot, mert erre az öt napra pont sikerült besúvasztani egy küldetést, ahol újfent szétrúghattuk a Kage no Te seggét. De erről majd egy másik naplóbejegyzésben.
Na mindegy, a sztorihoz visszatérve: a szerzetes kora délután érkezett. Be kell vallanom, nem volt benne semmi különleges: az utcán csak egy lett volna a többi közül. Mint minden szerzetesnek, neki is kopaszra volt borotválva a feje, de tradicionális ruhái talán egy kicsit elnyűttebbek voltak az utazástól, mint a templomban élő társaié. Minden esetre egy pillanatig sem néztem volna a szél elem mesterének.
~ Milyen szép is, hogy még akár egy ilyen teljesen átlagos fickó is hatalmas tornádókat hozhat létre pillanatok alatt. A leginkább shinobihoz illő harcmodor a dezinformáció terjesztése. Ahogy nézem, ebben nagyon otthon van.
Újdonsült lakótársunk Naoto-ként mutatkozott be és egy pillanatig sem pepecselve egyből a tárgyra tért.
- Ha elég képzett vagy hozzá, akkor megtanítom neked a Juuha Shout. Milyen fuuton technikákat ismersz Misage-kun? Természetesen a feloldáson kívül.
Egyelőre a mérlegem határozottan kezdett a "bírom ezt a fickót" irányba billenni. Nem szórakozik, nem beszél feleslegesen.
~ Persze azért még harcban bizonyítania kell, hogy az elismerésemet is elnyerje.
- A kaitoun kívül ismerem a kamaitachit és a kazekami no tacchit. Ez utóbbi saját fejlesztés. - a végénél nem tehettem róla, de egy önelégült vigyort is sikerült kipréselnem magamból. Elvégre nem sokan dicsekedhetnek el vele, hogy az első elemi jutsujuk saját kreálmány.
- Igen, hallottam róla. Megmutatnád kérlek ezt a kazekami no tacchit? - a jellegzetes, maszkszerű szerzetesi arckifejezése egy picit felegedett és még egy mosoly is megcsillant a szemében, mikor kimondta a jutsum nevét. Én persze enyhén laikus módon ugyan, de tanítvány üzemmódba kapcsolva felkaptam egy almát a gyümölcsöstálból és azzal a lendülettel kettészeltem. Aztán persze elkezdtem rágcsálni és még csak eszembe sem jutott megkínálni vele a másik kettőt.
- Jól látom, hogy az összetömörített szelet és chakrapengéket egy vékony pengében ereszted ki a tenyereden keresztül?
- Igen. A másik felületet felhasználva csinálok egy légpárnát, amit addig sűrítek, amíg jó nem lesz, aztán egy vékony pengében robbanásszerűen kiengedem az egészet - termszetesen megszámlálhatatlan pengével megbolondítva.
- Ügyes. - bólogatott elismerőn - Ezek után nem lesz nagy kihívás a juuha shou. Elvégre az hasonló elvet képvisel.
- Mikor kezdhetjük a tanulást? - lelkesedésem szinte látható volt. Nem gyakran vagyok lelkes valami iránt, de ha igen, akkor könnyen kikövetkeztethetjük, hogy vagy a kedves barátnőmről, vagy emberek feldarabolásáról lesz szó.
- Már el is kezdtük.

Kicsit furán néztem Naoto-senpaira, mikor ahelyett, hogy kimentünk volna a házból, leültetett az asztalhoz és egy tekercset elővéve rajzolni kezdett.
- Nagyon fontos, hogy ne csak használj egy jutsut, hanem tényleg értsd is. - beszéd közben egy pillanatra sem nézett fel a tekercsből - A juuha shout - vélhetően - a tűz templomában élő egyik testvérem találta fel, sok-sok évvel ezelőtt. Mit gondolsz, mire utal a neve?
- A neve? Rémszél csapás... a csapás rész egyértelmű. De a rémszél...ez valami olyan baromság, mint hogy milyen rémes dolgokat lehet vele elkövetni? - enyhén pofátlan kérdésem egy halk kuncogást váltott ki a szerzetesből.
- Ó, a bolond fiatalság... - nevelőapámra vetett tekintetében ezernyi kimondatlan szó lángolt. Aztán végül felém fordult, pillantása pedig szinte lyukat égethetett volna a falba is.
- A feltaláló ismeretének hiányában csak következtetni tudunk, hogy mire gondolhatott. De az én értelmezésemben nem azt jelenti. Igen, a szél szörnyű dolgokra képes. De ha nem fújna a szél, nem lenne eső sem, és a tüzet sem tudnánk életben tartani. - hatásszünet - Ismételten hangsúlyozom, hogy ez csak az én értelmezésem. De mi van, ha a rémszél csapás igazi jelentése az, hogy a szél legrémesebb alkotóelemit egybegyűjtve csapunk oda az ellenfélnek?
Kicsit gondolkodnom kellett ezen, mielőtt bizonytalanul - igen, ilyet is tudok - bólintottam volna.
~ Mégis hogy lehet összegyűjteni a szél legrémesebb tulajdonságait? Azok ugyanazok, mint a legjobb tulajdonságai. Definiáljuk a rémest. Gondolom ő a feldarabolt emberekre gondol, de nekem attól csak jobb kedvem lesz.
- Ne aggódj, nem kell még megértened! Úgysem tudnád. Nem tapasztaltál még eleget, hogy megérthesd. De bízok benne, hogy ahogy egyre csak nősz, mint shinobi, lassan rájössz, hogy miről beszélek.
~ Vagy nem. - vontam meg a vállamat. Sokat segített volna, ha kopaszkám rendesen el is magyarázza, hogy mit akar. Ehelyett inkább, mint egy témaváltás gyanánt, felmutatta a tekercset, amit rajzolt. Egy elnagyolt kéz volt rajta, körülötte örvénylő mintákkal, amik összességében megnyújtották a kart.
- Nézd el kérlek a minőséget, sosem voltam egy festőművész. Szóval a lényeg: a szélchakrát a karod köré gyűjtöd, meghosszabbítod, egy nagy pengévé változtatod, aztán útjára ereszted. Eleinte a technika csak egy egyszerű pengét fog jelenteni, de haladóbb használók képesek az akaratuk szerint irányítani az útjára engedett pengéket.
- Mármint egy akkora szélpengét kell csinálnom, mint az egész karom? - ezúttal döbbenetem tényleg valódi volt. Még az apró pengéket is szenvedés volt létrehozni, nemhogy a karhosszúságúakat.
- Nem pont, de majdnem. Majd megérted, ha csinálod. - ezzel felállt, és intett, hogy kövessem. Egy olyan edzőterepre vezetett, amit láthatóan nem nagyon használtak mostanság.
- Mikor még egyszerű konohai shinobi voltam, ez volt a mi saját kis edzőterületünk. Natsuo-san és a csapata is elég sokat jártak ide.
~ Mi a franc, a golyófej volt valaha igazi shinobi is? És ezt abbahagyta a templomért? Nem normális.
Sosem lettem volna szerzetes. Az az elszigeteltség, az a béke... szimplán undorodtam a gondolatától is. No meg Nemiről sem mondtam volna le a kopasz fej kedvéért.
- Jól figyelj! - utasított, aztán magához emelte a karját, amin látható kékes színű penge kezdett megjelenni. Egy suhintás után pedig ez a penge kettészelt egy hatalamas sziklát, aminek nem kellett volna ott lennie egy erdőben - gondolom egy doton technika eredménye lehetett.
- Ilyen egyszerű, mi? - csipetnyi gúnnyal a hangomban figyeltem a sziklát. Ez a jutsu enyhén szólva hatékonyabb volt a kamaitachinál, amivel még felszeletelni se lehetett az embereket.
~ Bár elvileg van egy daikamaitachi nevű változata, ami jó erre is. Meg kell tanulnom!
Oktatóm valószínűleg kitalálhatta a gondolataimat, mert bemutatott egy újabb technikát - egy chakrából álló, izzó kék karmos kézzel összezúzta a félbevágott szikla maradékát.
- Ez a jutsu csak egy kis ösztönzés. Juuha reppushou a neve. Nem hiszem, hogy jelenleg elég chakrával, vagy akár tapasztalattal rendelkezel a megtanulásához, de ha elsajátítod a juuha shout, akkor egy idő után elég ügyes leszel, hogy ezt a jutsut is megtanuld. - egy kicsit közelebb hajolt, mintha titkot szeretne súgni - Igazából eredetileg ez a technika motivált, hogy meg akarjam tanulni maximálisan kiaknázni a fuuton adta lehetőségeket.
Ezt az indoklást tökéletesen meg tudtam érteni. A juuha reppushou szimplán király volt. Ezt felesleges túlragozni. És persze ennek köszönhetően egyből meg akartam tanulni azt is. De először a juuha shout. Elvégre ha egy fuuton zseni szerint nem megy, akkor nem fárasztom ki magam feleslegesen egy fuuton jutsuval. Inkább gyakorlom a taijutsut a fennmaradó időben. Mégis csak az a legfontosabb.
Gondolatot tett követett; azt az utasítást kaptam, hogy próbáljam meg magamtól, az eddig látottakból kikövetkeztetve létrehozni a jutsut.
~ Hogy kéne egyáltalán nekiállni? Szél chakra kell, az biztos. Ezzel a következtetéssel már nyomozónak is mehetnék. A szelet a kezem köré gyűjtöm, megnyújtom, aztán egy nagy chakrapengévé változtatom, mi?
Első próbának tökéletesen megfelelt. Úton-útfélen alkalmazott saját jutsumnak hála már szinte úgy ment a szélchakra létrehozása, mint...nos, mint a légzés. Igen, borzalmas szóvicc volt, tudom. De legalább az első feladat szinte rutinosan ment - elkezdtem temérdek szélchakrát létrehozni a karom körül, és folyamatosan sűríteni próbáltam. Még csak neki sem álltam pengéket csempészni bele, mikor akkora nyomása lett az összesűrített szélnek, hogy szimplán egy enyhe szélrobbanással szétszóródott mindenfelé. És közben természetesen azért jól pofán is vágott. Új oktatóm ezt egy kuncogással nyugtázta és közelebb lépett, hogy felsegítsen. Természetesen eszem ágában sem volt elfogadni a felém nyújtott kezet.
- Hogy akarsz tornádókat hatalmas irányítani, mikor még egy kis szelet sem tudsz kordában tartani? - kérdezte, meglepetésemre minden gúnyt mellőzve a hangjából. Inkább kedvesnek hangzott. Mint egy madáranya, aki megfeddi a fiókáját, hogy ne repüljön, ha még nem elég erősek a szárnyai.
~ Kezdek átmenni valami nyomorult költőbe.
- Eljön az is. Hamarabb, mint hinnéd, senpai.
- Remélem igazad lesz. - enyén a távolba révedt, de aztán újfent rám fókuszálta a tekintetét - Azt mindenesetre jól kitaláltad, hogy mi az első lépés. Össze kell gyűjtened annyi szelet, amennyit nem szégyellsz. Aztán ebbe a sűrű szélbe addig kell tömény chakrát pumpálnod, amíg az egészet egy nagy chakrapengévé nem alakítod. Végül lehet vele támadni. Igazából ennyi az egész.
- Nem bonyolult, csak nehéz, mi? - egy szimpla bólintással válaszolt - Asszem ezt lassan megszokhatom. - elvetemült vigyor kúszott az ajkaimra.
~ Így még érdekesebb. Túl könnyű lenne, ha egyből sikerülne.
Persze egy dolog élvezni, hogy küzdeni kell egy technikáért és egy teljesen más dolog ténylegesen megküzdeni érte. Utólag jóval nagyobb örömet okoz, de menet közben azért nem kicsit idegesítő. Ezt viszont már nem említettem, mert felesleges lett volna. Inkább arra koncentráltam, hogy minél hamarabb sikerüljön a feladat. Elvégre még csak az első lépcsőt csináltam és nem kellett volna napokig szenvedni vele. Szóval ismételten elkezdtem gyűjteni a szélchakrát a kezem köré. Ezúttal viszont arra koncentráltam, hogy a sűrített légtömeget meg tudjam tartani anélkül, hogy elszökne. Saját technikám esetében ez nem volt ennyire nehéz, mert a megtámadandó felületet fel tudtam használni és így már csak oldalra szökhetett el a szél. Itt viszont nem volt semmilyen felület, amit erre felhasználhattam volna. És pont ez adta a technika szépségét. Egy olyan képességet gyakorolhattam, amihez eddig nem voltam elég fejlett, és ezen a képességen keresztül fejlődött a fuuton tudásom is.
Már jócskán ránksötétedett, mire sikerült elérnem, hogy az összegyűjtött - és jócskán összesűrített - szél épphogy csak szivárogjon. Nem volt egy tökéletes eredmény, de több volt, mint a semmi. Először egy szilárd falat képzeltem a fuutom chakrám köré, de ez nem tartotta meg olyan jól, ezért egy idő után a rajzra visszaemlékezve elkezdtem a kezem körül áramoltatni. Az örvénylő chakrát könnyebb volt a megfelelő irányba mozgatva visszatartani az elszökéstől.
- Ennyi elég lesz mára Misage-kun. Úgy látom, hogy az első lépcsővel nagyjából megbirkóztál. Holnap még befejezheted, és utána áttérünk a következőre.
Természetesen vitatkoztam volna senpaiommal, de annyi chakrát használtam el gyakorlás közben, hogy alig álltam a lábamon.
~ Csak a szokásos. Egyszer tényleg meg kéne tanulnom legalább annyira visszafogni magam edzés közben, hogy elég chakrám maradjon egy meglepetés támadás kivédésére. - egy pillanatra gondolkodtam, de aztán megráztam a fejem ~ Mégsem. Ha kell a chakra, akkor ott vannak a bogyók. Éljen az önsanyargatás, és a testünk tönkretétele.
Remélem mondanom se kell, de aznap - is - úgy zuhantam ágyba, mint aki napok óta nem aludt. Nem is volt gondom az elalvással, és még álmomban is ezt a technikát gyakoroltam.
Másnap gond nélkül vettem fel ott a tanulás fonalát ahol korábban abbahagytam. Sőt, talán még egy picit jobban is ment az első lépcső.
~ Ha álmomban gyakorlok, attól jobb leszek a valóságban is? Ha igen, akkor meg kell tanulnom ezt kiaknázni.
Végre valahára eljutottunk odáig, hogy egy új technika tanulása közben nem voltam elégedetlen. Ami nálam nagy szó. Lehet, hogy ténylegesen fejlődött a személyiségem a közelmúltban? Nem, olyan nem történik. Valószínűleg csak ez a lépcső ment jobban, mint hittem. Ami azt illeti, olyan jól ment, hogy alig egy óra további gyakorlás után a senpai leintett és közölte, hogy szerinte ugorhatunk a következő lépésre.
- A második lépés a szelem sima chakrával való megtoldása, igaz?
- Pontosan. Próbáld meg az egészet egy, a szél tulajdonságaival átitatott chakrapengének felfogni!
Ennek a lépcsőnek már az eleje is nehéz volt. Úgy kellett feltöltenem sima chakrával a karom körül keringő szelet, hogy vigyázni is kellett rá, hogy el ne szökjön. Ami láthatóan ismét egy olyan gyakorlat volt, amit addig kellett csinálni, míg már szinte automatikusan ment, így átfordíthattad a figyelmedet másra. Ellenkező esetben nem tudtál eléggé figyelni mindenre. Nos, büszkén jelentem, hogy én még messze nem jutottam el idáig, ezért folyamatosan kirobbant a karom körül tartott levegő, mikor megpróbáltam belevezetni a sima chakrámat. És nem kevés idő kellett, hogy egyáltalán csak kis mennyiséget bele tudjak pumpálni. Eleinte az egész úgy nézett ki, mintha egykét helyen kéken izzana a kezem - a sűrített szelet elvégre nem lehet látni. Aztán hosszú-hosszú gyakorlás után ez egyre jobb lett. Közben néha senpaiom utasításokkal látott el, hogy mit kéne jobban csinálnom, de számomra ez a rész a színtiszta gyakorlásé volt. Igazából csak ösztönössé kellett tenni a megfelelő dolgokat. Újabb nap telt el a folyamat közben, mire ismét kijelenthettem, hogy ez bizony megvan. Csak hát itt jött elő az a probléma, hogy valójában csak a második lépcső felénél jártam - ugyanis a sima chakrát bár összesűrítettem, de nem alakítottam át pengévé. Jó shinobi ilyen hibát nem követhet el. Szerencsére viszont ennek a kiküszöbölése igazán nem tartott sokáig. Mivel elég nagy gyakorlatom volt már a chakrapengék létrehozásában, így alig pár óra múltán sikerült ráéreznem, hogy miként változtassam az összesűrített sima chakrát egy hatalmas pengévé. Addig alakítgattam az összes összegyűtött chakrát pengékké, amíg egybe nem olvadtak egy darab hatalmas chakrapengébe. Ezt követően a szél elemmel való felruházásuk már tényleg semmiség volt. Másnap estére - néhány pofára esés után - könnyedén meg is oldottam.
- Úgy látom, sikerült megoldanod. - senpaiom kicsit optimistábban látta a helyzetet, mint én. Lihegve, izzadtságban úszva pillantottam a kék színben izzó karomra. Ha jól rémlik, még sosem gyűjtöttem össze annyi chakrát, hogy ilyen tisztán látsszon, mint ennél a jutsunál Érdekes volt.
- Egyelőre sikeresnek tűnik, de nagyon instabilnak érzem. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy amint útjára indítom, az egész szétrobban, mert nem fogom tudni irányítani az összesűritett szelet.
Senpaiom láthatóan nem erre a válaszra számított, mert enhén meglepődött arckifejezést vágott.
- Ez esetben kérlek próbálj meg támadni vele.
Ezt a parancsot gond nélkül teljesítettem volna bármikor. Kiszemeltem egy másik sziklát és egy karcsapással elindítottam az összesűrített szél tulajdoságaival felvértezett chakrapengét. Ami aztán jóslatomhoz hűen fel is robbant, amint elhagyta a kezemet. Majdnem két métert repültem a szélrobbanás erejétől, de a penge szerencsére nem talált el.
- Ki tudod találni, hogy mi volt a baj? - a kopasz szerzetes csupa együttérzéssel figyelte, ahogy szemöldök ráncolva próbáltam rájönni a megoldásra. Próbált rávezetni arra, hogy magamtól találjam meg a választ, aminek örültem - semmit sem tanultam volna abból, ha egyből a számba rágja a válaszokat.
- Amint szabadjára engedtem őket, a két komponens nem tartott egybe és különválásukkor a szél szétszóródott. - válaszoltam pár percnyi intenzív agyjártatás és egy megismételt sikertelen kísérlet után.
- Pontosan. És hogy lehetne ezt kiküszöbölni?
- Hogyan? - egy pillanatra eltöprengtem, de aztán beugrott a megoldás - Hát persze! Nem elég, ha külön létrehozom a szelet meg a pengét, aztán a pengét felvértemzem a szél tulajdonságaival. Elvégre ez mégiscsak egy szél technika. A kettőt össze kell olvasztani.
- Ez egy kicsit katyvasz megfogalmazás volt, de ha neked így érthető, akkor hajrá, próbáld meg.
Ez a lépcső nem valami olyasmi, amire azt mondtam volna, hogy egy jól elkülöníthető rész - inkább amolyan érzés alapú dologról volt szó. Kívülről nem látszik belőle semmi, de a mögötte lévő felfogás más. Ahelyett, hogy úgy kezelném, mintha két összekötött labdát dobnék, inkább egy két különálló darabból összegyúrt hógolyóként kell tekintenem rá. Igen, tudom, kicsit fura a megfogalmazás, de én így értem. Legalábbis egyelőre erre jutottam, de még természetesen tesztelni kellett a gyakorlatban is.
Elsőként összegyűjtöttem a szelet, ami most már könnyedén sikerült, aztán telepumpáltam sima chakrával és egy nagy pengévé alakítottam. A korábbiakkal ellentétben most viszont ahelyett, hogy a szél tulajdonságaival ruhaztam volna fel a pengét, mondhatni összegyútam a szélchakrát és a chakrapengét, amíg már nem lehetett megmondani köztük a különbséget. Ezt egy suhintás követte és a kékes szélpenge megállíthatatlanul szállva kettészelte a kiszemelt sziklát.
- Látod? Csak annyi kellett a sikerhez, hogy megváltoztasd a felfogásodat. - veregetett hátba széles mosollyal ideiglenes oktatóm.

- Technika megtanulva. - kissé öntelt vigyorra húztam a számat, de ez gyorsan át is váltott keserű arckifejezésbe - Már csak újabb pár napig kell gyakorolni, amíg rendesen képes nem leszek használni.
- Ez már csak ilyen. - olyan nemtörődöm módon vonta meg a vállát, amiből érezhető volt, többször élte már át az általam felemlegetett problémát, mint ahányszor akár az egész csapatom összeadva. De ez nem meglepő, elvégre mégiscsak fuuton mesterként tartják számon a kis drágát.
- Gratulálok, hogy sikerült, de mint említetted is, nekiállhatsz gyakorolni. - mintegy végszóra, egy doton technikával (Doton: Ganchuurou) rengeteg földoszlopot emelt a kis tisztás körül és feléjük intett - Ez egy börtönként funkcionáló jutsu, de nem fektettem bele annyi chakrát, amennyivel teljes erejében pompázhatna. A feladatod, hogy a juuha shou használatával kezdd el fentről lefelé szétdarabolni az oszlopokat nagyjából fél méteres darabokra.
Ezzel feladta a leckét. Mikor nekiálltam, közel sem volt tökéletes a technikám, aminek köszönhetően nagyjából minden ötödik-hatodik támadás sikerüt. A többi nagy szélrobbanással eltűnt a semmiben. Mire végeztem, ez az arány sokat javult. Már átlagosan minden második támadás sikerült. No, nehogy azt higgyétek, hogy egy pillanat alatt meglett - erre is majdnem ráment egy teljes napom. Nehezebb volt a technika, mint hittem - vagy csak nem tett jót, hogy az agyam minduntalan visszaugrott a nemrég végrehajtott küldetésünkre, és arra, hogy ott mennyire hasznos lett volna, ha ismerem ezt a jutsut. Elvégre akkor értettem meg, hogy miért hasznos egy távolsági támadás - míg egy túszhelyzetet közelharccal szinte lehetetlen megoldani, egy jól elhelyezett távolsági jutsu könnyedén a mi oldalunkra döntheti a mérleget. Az általam alkalmazott juuha shou pedig egyre inkább kezdett egy hasznos jutsuvá válni; létrehozása bizonytalanságának csökkenésével ugyanis a penge sebessége is egyre csak nőtt. Mire senpaiom szerint elég stabil lett a jutsum, a sebessége körülbelül ötszöröse lett az első változat sebességének. Irányítani viszont még csak enyhe ívekben tudtam, a sorozatos felhasználás pedig még messze volt tőlem.
- Szép. - ezzel az egyetlen egy szóval zárta le az egész tréningemet Naoto-senpai és miközben intett, hogy kövessem, elindultunk vissza a házunkhoz.
- Tanítasz még mást is? - kérdeztem kaján vigyorral, de legnagyobb sajnálatomra a szerzetes nemlegesen rázta meg kopasz fejét.
- Lassan indulok tovább. De mához pontosan hat hónapra visszajövök és megtanítom a juuha reppushout. Már persze, ha akkor készen állsz majd rá.
- Mához hat hónapnyira már úton-útfélen A szintű jutsukkal fogok zsonglőrködni. - kacsintottam rá, és egy nevetéssel zártuk az egész kis tanulásomat. Azt hiszem, megkedveltem a kopaszt.

**Uchiha Kagami** Vas. Jan. 05 2020, 18:23

Szervusz!

Olvasmányos kis tanulás, bár az a vörös nagyon szemet bántó tud lenni, de ez csak saját észrevétel. Jól építetted fel, a kellő követelményeknek megfelelt, innentől pedig nincs mást mondanom, csak annyit, hogy tanulásodat elfogadom és jutalmad +7 chakra.

Kagami

**Misage** Pént. Jún. 19 2020, 16:23

// Megtanulandó jutsu:

Név: Kazekami no Me // Szélisten szeme

Típus: Szél elem, kiegészítő

Leírás: A technika képessé teszi a használót a látásra, még akkor is, ha ezt szemei nem tennék lehetővé. Hogy pontosak legyünk, ez nem is igazán nevezhető látásnak, mert közelebb áll egyfajta érzékeléshez. A ninja a Fuuton Chakra segítségével egy nagyobb területre ható, kellemes, vagy éppen természetes szélfújást hozhat létre, ami töltve van Fuuton chakrával, így amivel érintkezik a Fuuton chakra, annak a formáját, alakját, stb érzékelheti a használó a szélen keresztül.

Előny: Gyakorlottság függvényében akár 360 fokos érzékelés a megadott területen belül, ami majdnem mindent lefed.

Hátrány: A dolgoknak csak a formáját állapíthatja meg, az anyagát nem, így például futóhomok, vagy víz esetében kellemetlen meglepetésben lehet része. Víz alatt sem működik. Nagyon megterheli az agyat, már rövid használat után is erős fejfájást eredményez, ami sok használat után úgy-ahogy elmúlik, illetve a shinobi megtanulja figyelmen kívül hagyni. Ezen kívül lehetetlen nyitott szemmel használni, mert túlterheli az agyat és a kibírhatatlan fejfájás egyből megszünteti a jutsut.

Besorolás:

C - A Ninja képes a fent leírtakra, de csak 10 méteres körben és csak abba az irányba, amerre a természetes szél is fúj, vagy ha éppen nincs légmozgás, akkor Ő szabhatja meg annak útját.

Chakra: 150

B - A fentiek, de itt már 50 méteres körben képes használni a technikát és normál nagyságú természetes légmozgásnál a technikára az nincs hatással, a ninja a hatása alá vont területen a kedve szerint irányíthatja a szelet.

Chakra: 300

A - A fentiek, de itt már 200 méteres körben képes érzékelni a ninja.

Chakra: 500

S - A fentiek, de itt már 500 méteres körben képes érzékelni a használó

Chakra: 800

Figyelem: az iromány olvasásához 3 napnyi hideg élelem ajánlott!

A tanulásban pár lépés nehezebb, mint maga a technika - de a korlátozásaikkal szerintem beleférnek a karakter szintjébe. Ezekkel a plusz - teljesen felesleges - lépésekkel arra akartam reflektálni, hogy nem túl egyszerű egy saját jutsu megtanulásának lépéseit kitalálni. Valamint az amúgyis nagy hossz miatt a jutsut jelenleg csak C szntig tanultam, a többi szint majd külön élményekben lesz kijátszva.

Időbeli elhelyezés: Juuha shou tanulása után

Egy Isten szemével

A lenyugvó nap utolsó sugarai könnyedén simogatták a látómezőmben elterülő dombokat. A természet igazi szépsége voltak: két tökéletesen egyforma, tökéletesen gömbölyű dombocska. Ha akartad volna sem lehet ilyen tökéletes formákat még vésővel sem kifaragni a márványból se. És nekem kényelmes faági pihenőhelyemről pont erre a természeti csodára nyílt tökéletes kilátásom.

- Már megint a seggemet bámulod edzés helyett? - barátnőm hangjában olyan gyilkos él bujkált, amit általában csak tőlem hallani. A legutóbbi - nem épp fényesen alakult - küldetésünk óta Nemi igazi rabszolgahajcsárba ment át, és képes volt leharapni az ember fejét bármiért, amit edzés helyett csinált. Mivel kis híján elcsesztük a küldetést - ami mellesleg majdnem az életünkbe is került -, a fejébe vette, hogy egészen addig megállás nélkül fogunk edzeni, amíg érezhetően erősebbek nem leszünk. Az természetesen már csak hab a tortán, hogy be is volt rágva, mert hajszálnyira voltunk attól, hogy az utolsó nyomot is elveszítsük, ami a kage no te rejtekhelye felé vezetett. Na jó, bevallom, ez utóbbi engem is eléggé zavart. Elvégre az ügy személyes volt, a bosszú pedig alapkövetelmény.

- Úgy tíz perce fejeztem be a mai edzésadagomat. Szóval igazán jogom van heverészni és gyönyörködni.

Mikor megláttam a gonosz vigyort, már előre tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgot. Miért nem lehet csak egyszer békén hagyni méltán szerénytelen személyemet, amikor épp a semmittevés fennkölt művészetével próbálom múlatni az időt?

- Ha ennyire ráérsz, akkor nekiállhatsz még egyszer.

- Nem kösz, inkább maradok. Jó itt nekem. Épp a fuuton pár alternatív felhasználásán gondolkodok. - amit mondtam csak félig volt igaz, amit biztos a lány is érzett, de szemforgatva elfordult és folytatta az edzést. Legalább békén hagyott. A fuutonon agyalás mindig jó indok, ha Nemi edzéséről akarnék menekülni. Mondjuk ilyen nem sokszor van, de jelen pillanatban már több, mint leamortizáltam a testemet, és a még több edzés csak lassította volna a fejlődést. Tudjátok, a túledzés pont ellentétes hatást ér el, mint amilyet eredetileg akartál.

És hogy mire gondolok, mikor azt mondom, hogy csak félig volt igaz? Nos, eredetileg tényleg azért feküdtem ki a faágra, hogy a fuutonon agyaljak - csak aztán elterelődött a figyelmem. Nem túl rég ismételten hallottam a fura hangot, ami első saját jutsum megalkotására ösztönzött, és mint akkor, most is szöget ütött a fejembe a mondandója. Épp azon gondolkodtam, hogy hogy láthatnék anélkül, hogy ténylegesen a látásomat használnám fel hozzá, az ismeretlen hang pedig azt válaszolta, hogy erőm teljében a szél is elég lesz hozzá. De ez így kicsit kusza. A szél sok mindenre használható, de látásra nem. Vajon a homokra gondolt volna, ami a fuutonhoz nagyban kapcsolódó anyag?

~ És egyáltalán miért gondolkodok azon, amit minden bizonnyal csak hallucináltam? El kéne mennem pszichológushoz.

- Igazán segíthetnél kicsit! - dünnyögtem, miközben szemem visszavándorolt barátnőm formás hátsó felére. Aztán hirtelen, mint mikor egy rosszul látó személy szemüveget tesz fel, tiszta lett előttem a megoldás. Mikor megmozdulsz, nem keletkezik vákuum, mert a levegő oda vándorol, ahol korábban voltál. Ha pedig a levegő mozog, az fuuton, amit akár képes lehetek érzékelni is!

~ És minderre úgy jöttem rá, hogy az asszony seggét bámultam. Könnyen elképzelhető, hogy egy ilyen infó teljesen összezúzhatná a nagy nehezen felépített szörnyeteg hírnevemet. Asszem inkább megtartom magamnak...

Tovább bámultam Nemi gyakorlatozását, de ettől fogva már egy villám sebességével forogtak a fogaskerekek az agyamban. Néztem minden egyes mozdulatát, és próbáltam elképzelni, hogy milyen légmozgások keletkezhetnek azok nyomán. Az alapötlet kezdett összeállni, de a technika összerakása - mármint fejben - ennél több időt igényelt volna. Ekkorra viszont a lány is befejezte a napi gyakorlását és ruháit úgy, ahogy van ledobva beugrott a patakba a szintén meztelen Hake és Kenko mellé. Régen ugyan még fürdőruhában áztattuk magunkat edzések után, de a shinobi katona, a katonának pedig a teste egy fegyver - nem szégyelli és nem lehet finnyás ilyen apró dolgokra. A szemérmesség és hasonló marhaságok legyengíthetnek, mert elvonják a figyelmedet a tényleg fontos dolgokról. Épp ezért egy idő után szépen elkopott a dolog. Persze mikor Kenko először csatlakozott hozzánk, elég furának tartotta, de a felesleges szemérmességét leküzdve eleinte kissé feszengve, később pedig teljesen természetesen utánozta le ő is enyhén különcködő magatartásunkat. Vele ellentétben Shishi - aki ma pont nem tudott itt lenni, mert a rejtélyes harmadik csapattagukkal gyakorolt - egyből könnyedén vette az akadályt. Őt láthatóan nem zavarták ilyen baromságok.

- Örülök, hogy ennyire összeszoktak a csapataink, de leszögezem, hogy sosem fogok többet a te felügyeleted alatt edzeni, Nemi-chan. - a Hyuuga fájdalmas arckifejezéssel masszírozta minden bizonnyal pokolian égő izmait. Nemi edzésprogramjai majdnem felérnek Yua-sensei - bemelegítésnek nevezett - válogatott kínzásaival is. Elvisznek a teljesítőképességed határáig, és kínosan sokáig ott tartanak - épp egykét pillanattal a bukás és az általa okozott sérülés előttig.

- Ugyan már Kenko-chan, ettől fejlődsz! Ha úgy lazsálsz, mint ezek a mamlaszok - itt barátnőm Hakere és rám mutatott -, akkor sosem leszel elég erős, hogy elérd az álmaidat.

Na igen, az álmok. Kenkonak is nagyon szép álmai voltak, amik valószínűleg sosem fognak valóra válni. Meg akarta reformálni a Hyuuga klánt és elérni, hogy senkit se kényszerítsenek annak az átkozott pecsétnek a viselésére. Szép álmok, de amíg az ő homlokán ott virít az a bizonyos pecsét, addig nem igazán tehet ellene semmit. Tudtommal szinte lehetetlen leszedni ezeket a szarokat.

~ Bár mint tudjuk, a ninja világban nincs lehetetlen, csak olyan, amit még senki nem csinált meg. Mindig van valami kerülőút. - sajnos ugyan nem értettem a pecsétekhez, de ez nem állított meg abban, hogy a kis fürdőzésünk időtartamának nagy részét ezen elmélkedve töltsem - egészen addig, amíg barátnőm megszokott módon orron nem pöckölt.

- Ideje hazamenni! Holnap még keményebb lesz az edzés. - kis kacsintással zárta le a mondanivalóját, de én csak a fejemet ráztam.

- Holnap ki akarok próbálni pár fuuton elemhez kapcsolódó ötletet, szóval felezem az edzésadagot. - válaszomra a lány arca enyhén elkomorodott, de nem vitatkozott. Amíg a lényegi részt hajlandó voltam rendesen csinálni, addig nem fog hisztizni egy kis elemmanipulációval való szórakozásért. Még akkor sem, ha egy igazi sárkány, mikor edzésről van szó. Az persze nem azt jelenti, hogy lazsálhatnék. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy egyelőre elég a fürdésből, menjünk haza és pihenjünk. Láthatóan a többiek is így éreztek ezzel kapcsolatban, mert ellenkezés nélkül felöltöztünk és négyen két irányba mentünk. Én újabb szokásunk szerint barátnőmnél töltöttem az éjszakát, Hake pedig Kenkot látta vendégül. Persze messze nem voltam kibékülve az apóssal, de igazából úgy táncolt, ahogy a lánya fütyült; Nemi pedig ellenkezést nem tűrő módon közölte vele, hogy ha engem kidob, akkor jön velem ő is. Ez után a kedves apuka kicsit visszafogta magát. No meg én is, mert a lány egy csúnyább beszólásom után majdnem megrepesztette az egyik bordámat. Szóval most úgy-ahogy elviseltük egymást az öreggel.

Bármilyen fáradt is voltam, este sokáig nem tudtam aludni - ami tőlem nem kicsi ritkaság. De a jutsu ötlete annyira lefoglalta a gondolataimat, hogy esélyem sem volt álomföldre lépni. Volt pár különböző ötletem a megvalósításra, de nem tudtam egybegyúrni őket. Egészen addig foglalatoskodtam ezzel, míg észrevétlenül el nem kapott az álom.

Reggel nem meglepő módon arra keltem, hogy barátnőm próbált felébreszteni. Ami annyit tesz, hogy valószínűleg pár perce már próbálkozott a felkeltésemmel.

- Na végre! Már azt hittem, hogy sose fogsz felébredni. - a lány láthatóan tűkön ült már, mire végre kinyitottam a szemeimet.

- Minden reggel ezt mondod. - nagy ásítás közepette sikerült csak végigmondanom, amit akartam. Na igen, én voltam a tökéletes shinobi. Ha valaki meg akart volna ölni, elég lett volna álmomban elvágnia a torkom - még az is lehet, hogy fel sem ébredtem volna rá.

- Mert minden reggel olyan nehéz téged felkelteni, mint feloldani az elsődleges elememet! - megjátszott felháborodására könnyed nevetéssel reagáltam csupán - nagyon jól tudta, hogy nehezen kelek fel, és ha tényleg zavarta volna, akkor rábízza a dolgot egy órára. Azok bizony démoni szerkezetek, én mondom. Pofátlan módon besétálnak a legszebb álmaidba, elkapnak a fülednél fogva, és visszarángatnak a rideg valóságba.

- És pontosan min akarsz gondolkodni, ami miatt hajlandó lennél feláldozni a csodálatos edzésemet? - valamikor öltözködés közben intézte felém ezeket a szavakat. Valószínűleg nem bízott benne, hogy tényleg gyakorolni akarok és nem csak ellógni azt a pokoltúrát, amit ő edzésnek nevezett. Ez igazán fájt...volna, ha foglalkoztam volna ilyen baromságokkal. De nem, apróságokra nem adunk.

- Majd megtudod, ha jutok valami eredménye. - kacsintottam rá, és elhajoltam a felém hajított párna elől. Igen, már előre tudtam, hogy valamit hozzám fog vágni. Széles vigyorából ítélve ő is tudta, hogy én meg el fogok hajolni előle. Asszem már egy kicsit túl jól kiismertük egymást.

- Részletes beszámoló legyen!

Náluk ugyan még nagy volt a pofám, de megszokott kis edzőterepünkön bizony tudtam, hogy a számomra kiszabott fél edzés is lesz olyan kemény, mint egy átlag shinobi teljes edzése - ha nem rosszabb. Elvégre a taijutsusok mindig 110 százalékot kell beleadjanak, hogy kiemelkedőek lehessenek. Ez pedig jelen esetben egy nagyon egyszerű, és annál fájdalmasabb edzést jelentett, ami egyszerre növelte az állóképességet, a sebességet és az erőt. És hogy mi volt ez a gyakorlatsor? Sprintek és négyütemű fekvőtámaszok sorozata. Egyszerű, mi? Nem akkor, mikor megállás nélkül csinálod őket ki tudja mennyi ideig. A sprint növeli a sebességet és erősíti, robbanékonyabbá teszi az egész testet. A négyütemű fekvőtámasz pedig csodaszer: javítja az állóképességet, az ütéserőt, a rúgáserőt, a robbanékonyságot, az állóképességet és ezek mellett izmosít és faragja lefelé a zsírt - nem mintha ebből túl sok lett volna rajtam a nem kevés edzés után.

Így hát a nap első fele ezekkel a gyakorlatokkal telt. Kenkoval felálltunk egymás mellé, és teljes sebességgel sprintelni kezdtünk, amíg el nem értünk egy kőrakásig. Ott megfordultunk, aztán sprint vissza. Eközben Nemi és Hake ott, ahol voltak leguggoltak, guggolásból kiugrottak fekvőtámaszba, csináltak egy tapsolásos és egy sima karhajlítás-nyújtást, aztán visszaugrottak guggolásba és felugrottak a levegőbe. Aztán ismétlés. Ez ment ki tudja meddig, amikor is a Nemi által hozott visszaszámláló eszköz csörömpölni kezdett. Akkor cseréltünk: Kenko és én négyüteműztünk, barátnőm és Hake pedig sprinteltek. Ez ment szinte egész délelőtt, minimális pihenőkkel. A végére Kenko már rég kidőlt mellőlem és csak én csináltam a gyakorlatokat, de ez nem volt egy nagy ár azért, hogy az egész délutánt fuuton kutatással tölthessem. Végül eljutottunk oda is. Egy szerény ebéd után a másik három ment vissza edzeni - ezúttal irreális ütés és rúgásmennyiségek voltak terítéken -, én pedig leültem egy árnyékos kis foltra a fűben és becsuktam a szemeimet.

Először az alap ötletemet akartam kivitelezni, tehát valahogy meg kellett próbálnom érzékelni a mozgás által keltett légáramlatokat. Ezt persze könnyebb mondani, mint csinálni. A szél feloldása egy dolog, de a légmozgás érzékelése egy teljesen más szint. Már a kamaitachinál is rájöttem, hogy létező széllel nehezebb dolgozni, mint a saját magad által előállított változattal. Az egyetlen ötletem pedig maga a kamaitachi létrehozásához használt módszer volt, ahol úgymond becsomagoltam a fuuton chakrámba a sima légáramlatot, és azt kiterjesztve rá vettem át az irányítást felette. Ezt viszont vaktában nem csinálhattam, így első próbaként kinyitottam a szemeimet és a gyakorlókat nézve próbáltam chakrámmal "becsomagolni" a mozgásuk által létrehozott csekélyke légmozgást. Nehezebb volt, mint hittem. Mivel nem tudhattam előre, hogy milyen irányba fognak mozdulni, ezért chakrámat várakozólag ki kellett terjesztenem, hogy az egész testüket közrefogja, és amint megmozdultak, rá kellett vezetnem a friss szellőre. Mit ne mondjak, világi szívás volt, és még csak a közelében sem jártam annak, amit akartam. Már jócskán benne jártunk az estében, mire egyáltalán odáig eljutottam, hogy egy emberre stabilan ki tudtam terjeszteni a chakrámat.

~ Ez így kevés lesz, mint faterban az értelem. Mire jó egy alternatív látásra kifejlesztett jutsu, ha először látnod KELL hozzá, hogy használhasd? - tudtam, hogy nem ez a gyakorlat lesz a megoldás, de valami belső hang azt súgta, hogy egy fontos lépcső lesz, ha sikerül tökéletesítenem. Mára viszont ennyi volt. Kimentettem magam a társaságból és miután csókkal és hajcirógatással elköszöntem igencsak leamortizált állapotú barátnőmtől, ezúttal a saját házam felé vettem az irányt. Az utóbbi időben nem kevés fuutonnal és chakraelmélettel foglalkozó könyvet vettem ki a könyvtárból, és jó gyűjtögető módjára magamnál tartottam őket amíg csak lehetett - annak ellenére, hogy már vagy kétszer olvastam mindegyiket. Most pedig harmadszorra is ezt terveztem tenni. Mikor hazaértem, egyből rá is vetettem magam a könyvekre: valami olyasmit akartam, mint a szenzor képességek, de azoknak a tanulásához már eléggé kiestem a korból. Szóval valami használható alternatíva kellett helyette. Az este nagy részében a könyveket bújtam, míg nem sikerült elaludnom az egyiken. Mármint szó szerint - jól meg is fájdult tőle az arcom reggelre. Ismét szokatlanul korai kezdésre voltunk kint a réten, és délelőtt megint a tegnapi gyakorlatokat csináltuk, csakhogy délután elszakadva a többiektől végre a fuutonnak szentelhessem az időmet. Az esti kutatómunkám eredményeként arra jutottam, hogy bizony tökéletesre kell vinnem az emberek chakrával való körülölelését és a mozgásszelük lekövetését, aztán pedig ezt a módszert kell majd kiterjesztenem körülöttem mindenhova. Csakhogy már az sem volt könnyű feladat, hogy egyszerre több embert burkoljak be a fuuton chakrámba. Persze sikeresen vettem az akadályt - az ezzel elcseszett idő mennyiségét a menőségi faktorom növelése érdekében mondjuk cenzúrázzuk egy órára -, és alig egy óra alatt ráéreztem a dologra. Az első lépcső mondhatni első fele sikeres volt. Mikor valaki, akire aktívan figyeltem a chakrámmal végrehajtott valami mozgást, az általa létrehozott szelet "elkapva" tudtam, hogy ott azon a bizonyos területen honnan hova áramlott a levegő. Ehhez csak annyit kellett tennem, hogy a körbeölelt légmozgást nem próbáltam meg irányítani, hanem hagytam a fuutonomnak, hogy szépen vitesse magát. Fura dolog ez a széllel játszadozás, azt meg kell hagyni. Olyan dolgokat kell csinálni közben, amitől leég az agyad, ha megpróbálod teljesen átgondolni. Persze ehhez még mindig tudnom kellett, hogy hol van az, akit meg akarok figyelni a jutsuval. Erre a megoldásom - a rengeteg további gyakorlás mellett - két különböző irányba vitt. Az egyiknél egy nagy chakraburkot kellett kiterjeszteni magam köré, hogy azzal érzékelhessem a mozgásukat, a másiknál viszont sok kicsivel kellett lefedni a területet. Az egy nagy chakraburkot használó módszernek annyi volt a hátránya, hogy egyetlen szellőt tudtam csak megfogni vele, aminek sok értelme nem volt. Így hát a másik megoldást kezdtem el követni. Több napnyi kísérletezgetés és szenvedés ment rá - minden nap csak a már unásig csinált fizikai edzés után foglalkoztam ezzel -, míg sikerült eljutnom arra a szintre, ahol gyakorlatilag egy aknamezőt építettem ki magam köré - természetesen a testemhez irreálisan közel -, amiben bármilyen légmozgást el tudtam kapni. Csakhogy ehhez hosszú időn át kellett egyhelyben ülnöm és folyamatosan erre koncentrálnom. A végére már nem is ezt a módszert akartam használni, hanem kitaláltam egy jobban működőt, és csak azért fejeztem be ennek a gyakorlását, mert hasznos képesség lehetett a jövőben. A másik módszert, az egy chakraburkot használót kellett továbbfejlesztenem. De nem baj, erre is volt ötletem. Az egész ötletem lényege az volt, hogy az egy nagy chakraburkot mintegy médiumként használva amint rákapcsolódna egy kis légmozgásra, ott létrehozok egy kis fuuton burkot, és azzal követem le, a nagyot pedig fent hagyva továbbra is az érzékelésre koncentrálok. Aha. Pontosan. Még az ötlet is olyan feleslegesen kacifántos, hogy minden értelmes ember csak a fejét fogja és azt kérdezi: nem lehetne ezt egyszerűbben megoldani? A válasz pedig: DE. Csak erre akkor még nem igazán jöttem rá. Hajtott a vágy, hogy valami egyedit alkossak a fuuton segítségével, és így a szükségtelenül túlbonyolított technikát akartam alkalmazni. Ami természetesen időpazarlás volt. Napjaim mentek el vele, hogy sikerüljön megcsinálnom, amit elterveztem, és az eredmény természetesen messze nem lett kielégítő. Továbbra is gyakorlatilag folyamatos meditáció volt szükséges a technika fenntartásához, és nem "láttam" vele, csak képes voltam érzékelni a mozgást. Ráadásul a sima szél is bezavart, ezért csökkentenem kellett a technika érzékenységét. Végül mire sikerült annyira finomhangolnom, hogy az egyszerű szélre már ne figyeljek oda vele, már csak a nagyobb testek nagyobb mozdulatait volt képes érzékelni.

~ Ez így határozottan szar. Csináltam egy fuuton alapú mozgásérzékelőt, amit nagyjából a háromméteres körzetemben tudok fenntartani. És Nemi is egyre többet kíváncsiskodik, hogy mit csinálok.

Nagyjából ennél a pontnál volt az első elkedvetlenedésem. Csináltam valamit, amivel sokkal elégedetlenebb voltam, mint amilyen általában lenni szoktam. Ami létrejött, az olyan volt, mint egy testi fogyatékkal született gyerek: selejt, amitől még a szülei is elszomorodnak, mikor meglátják, de túl sok energiát feccöltek bele, hogy szimplán behajítsák a folyóba.

- Holnap veletek edzek. - huppantam le az épp pihenőjét tartó barátnőm mellé, aki épp Kenko és Hake harcát felügyelte.

- Végeztél a kísérleteiddel? - kérdése közben le nem vette volna pillantását a harcoló felekről - valószínűleg a juukent elemezgette, és ellene bevethető taktikákat próbált meg kitalálni. Nagy előny volt ez, bőven megérte az árát: a Hyuuga is kielemezte a mi mozgáskultúránkat.

- Nem, de nem úgy akar működni a dolog, ahogy én szeretném, és ez egy kicsit felhúzott, szóval ki akarom engedni a gőzt.

- Ugye nem megint egy saját jutsut akarsz kifejleszteni? - szinte viccelve kérdezte, de mikor nem adtam választ, hitetlenkedő arckifejezéssel fordult felém - Komolyan?! Már van egy fuuton elemű saját jutsud, és most még egyet ki akarsz fejleszteni?

- Csak kreatívkodok egy kicsit. A legnagyobb fuuton mesterek amúgy is tele vannak saját jutsukkal.

- Mikor legutóbb néztem, még taijutsu mesternek készültél. - a lány hangja kicsit elkeseredett volt. Hova tűnt a folyamatos - és rendkívül idegesítő - optimizmusa?

- Nyugi szívem, én mindennek a mestere leszek, amibe csak belekezdek. - erre már egy igazi nevetést kaptam válaszként.

Másnap rendhagyó módon kezdtük az edzést: a sprintet lecseréltük teljes felszerelésben úszásra, a négyüteműket pedig a víz felszínén állva kellett végrehajtani. Ezúttal még Hake sem pattogott az úszás miatt - végre sikerült annyi értelmet vernünk a marhába, hogy felfogja: van, mikor nem használhatsz, vagy nem tudsz chakrát használni, és akkor bizony jól jön a gyors úszás képessége. Arról nem is beszélve, hogy határozottan jó testedzés is. Vagy csak lehet, hogy megpróbálta megreformálni a jellemét, hogy Kenko ne dobja ki? Sosem fogjuk megtudni. Minden esetre kussolt és csinálta a feladatot.

Miután letudtuk az edzés erősítő részét - amire amúgy mérget vennék, hogy csak barátnőm belső szadistájának kielégítésére lett kitalálva -, párokba álltunk, és harcolni kezdtünk. Hake Nemivel, én pedig Kenkoval. Ez murisnak ígérkezett. Eddig még nem sokszor küzdöttem a Hyuuga lány ellen - az én ellenfeleim legtöbbször barátnőm és Shishi voltak. Sajnos azonban mostanában a szőke óriás nem ért ránk a saját edzése miatt, így kénytelen voltam Kenkoval beérni. Ami persze nem jelenti azt, hogy ő rosszabb harcos lenne - sőt!

Csakhogy velem ellentétben a lány inkább a féltávolsági harcmodort kedvelte. Középtávról a suitonját bevetve fárasztotta le az ellenfelét, aztán közelharcban végezte ki. Ebből kifolyólag a közelharci képességei nem voltak kiemelkedők - a juukent leszámítva.

De még annak ellenére is több, mint felértem vele közelharcban. Szóval nem kell zseninek lenni, hogy kitaláljátok: a harcaink nagy része abból állt, hogy üldöztem, miközben kerülgettem a suiton technikáit. Ezúttal nem. Mikor a rajtjelet meghallva hátraugrott, hogy felvegye a kényelmes harci távolságát, én egy tapodtat sem mozdulva szimplán utána küldtem egy juuha shout. Ez meglepte. Annyira meglepte, hogy alig tudott időben kitérni a támadásom elől. Tágra meredt byakuganok bámultak rám.

- Mióta tudsz te ilyet is?

- Rég óta, de eddig nem akartam használni.

- Oda az előnyöm. - kicsit csalódottnak tűnt, ahogy felvette a juuken alapállását - Gondolom azért mutattad meg, hogy belekényszeríts a közelharcba.

Határozottan bólintottam. Nem hülye a lány - még annak ellenére sem, hogy Hake nője. Az ellene való küzdelem egyetlen célja jelen esetben az volt részemről, hogy tanulmányozzam a byakuganját. Pontosabban annak képességeit. Ismételten megindítottam felé két juuha shout, hogy eltereljem a figyelmét, miközben támadok. Legalábbis reméltem, hogy ezt fogja hinni. És rá is játszottam - amint kikerülte a hatalmas szélpengéket, én magam is támadásba lendültem és megpróbáltam megérinteni a mellkasát szív környékén. Egy jelzés értékű kis érintés elég lett volna, hogy én nyerjek. Arról pedig esélye sem lehetett tudni, hogy a háta mögött a két korábbi szélpenge visszafordult és egyenesen felé tartott.

Természetesen, ha el is kapták volna, akkor is csak felületes sérülést okoztak volna neki - szándékosan a szükségesnél gyengébbre alkottam meg a pengéket, mert nem akartam felszeletelni az edzőpartneremet. Ugye milyen nagylelkű vagyok? Erre viszont nem került sor. Kenko félreütötte a támadó kezemet, aztán lehajolt a pengék elől, amik így engem találtak volna el, ha nem szűntetem meg őket egy pillanattal a becsapódás előtt.

~ Nagyon szép! - pont ez volt az, amire szükségem volt - minden irányba látni. Szerencsétlen lányt sarokba szorítottam, és minden lehetséges módon próbálgattam szemeinek különleges erejét. Nem volt túl rossz közelharcban, de nem ez volt a szakterülete és ez meg is látszott - játszottam vele. Persze az is közrejátszhatott pofátlan győzelmemben, hogy minden egyes érintésemet kerülnie kellett, ami azért leredukálja a lehetséges védekezések mennyiségét. Végül mikor már úgy éreztem, hogy a legtöbb általam kitalálható módon leteszteltem a képességeit, egy csel után végighúztam kezemet a nyakán. Még csak saját jutsumra se lett volna szűkség - a shikyaku no jutsu adta karmaimmal könnyedén feltéphettem volna a nyaki artériáját, ha aktiválva van a jutsu.

Mikor végeztünk, a lány térdre rogyott és úgy kapkodott levegőért. Irigy tekintettel pillantott barátnőmre, aztán vissza rám.

- És én még azt hittem, hogy Yua-sensei edzései halálosak. Mi a frászt csináltok ti magatokkal, hogy még ez után is ilyen jó állapotban vagytok?

- Ez a szenvedélyünk. Épp ezért sokat gyakoroljuk. Pont, mint te a középtávú jutsuidat - valószínűleg sokkal jobb a nem közelharci jutsuhasználatod, mint nekem.

Úgy tűnt, hogy megelégedett ennyi magyarázattal. Mivel azonban ennyire kimerült a küzdelmünktől, az épp Hake gyengesége miatt pihenőjét töltő barátnőm felé fordultam és felkértem őt egy meccsre. Itt már messze nem volt könnyű dolgom.

Másnap újult lendülettel álltam neki a technika fejlesztésének. Az előző napi párbajnak hála már pontosan tudtam, hogy mit akartam elérni - a fuutont felhasználva egy byakugan szerű látásmódot akartam szerezni. Lehetséges? Szinte biztos voltam benne. Mocskosul nehéz lesz rájönni, hogy hogy csináljam? Ebben is biztos voltam. Akkor minek várakozzunk? Ideje volt belecsapni. A baj csak ott kezdődött, hogy tudtam mit akarok, de nem sok ötletem volt azzal kapcsolatban, hogy HOGY akarom azt elérni. Valahogy a korábban megtanult légmozgás érzékelésből el kellett volna jutnom odáig, hogy magát a levegőt, és az azt kitöltő tárgyakat érzékeljem. De a fuuton a levegő mozgásával operál, nem pedig a létezésével. Megvallom őszintén, a fejemben annyira túlbonyolítottam az egészet, hogy csak komoly gondolkodás után esett le a tényleges legegyszerűbb és leghasznosabbnak tűnő megoldás. Ne a légmozgásokat akarjam látni, hanem a légmozgással látást próbáljam meg.

~ Egy barom vagyok. Asszem Hake hülyesége tényleg ragadós. És ha belegondolok, hogy napjaim mentek el arra, hogy nem a legegyszerűbb utat választottam...

És hogy hogy jutottam el végre ahhoz a megoldáshoz, amivel kezdenem kellett volna? Végig gondoltam az eddig csinált lépéseket. Mint korábban mondtam, ha kiterjesztem a chakrámat egy nagyobb területre, hogy érzékeljem benne a légmozgást, akkor bizony bezavar a szél. Innen pedig egyenes út vezetett addig, hogy már a szél legyen az a légmozgás, amit érzékelni akarok - végül is jobb később, mint soha. Tehát az eddig csináltak fele teljesen értelmetlen volt. A másik fele viszont még jól fog jönni, mert gyakorlatilag majdnem a kész technikáról beszélünk.

~ Csupán csak egy kis szellőre van szükségem, és arra koncentrálni, hogy más légmozgás ne is zavarhasson be. De ha nincs szellő? Akkor kénytelen leszek csinálni.

Mivel épp szeles napunk volt, igazán nem okozott gondot az alapfuvallat megtalálása. Az viszont inkább, hogy ez legyen a standard légmozgás, amit követni akartam. Először kicsiben kezdtem: a chakrámat kiterjesztettem a tenyerem fölé, és mikor átfújt rajta a szél, átvettem felette az irányítást. Nem csináltam vele semmit, csak odafigyeltem rá. Beletelt némi gyakorlásba, amíg elkezdtem érezni, hogy hogy haladt keresztül a légáramlat a chakraburkomon - a feladat részben hasonlított ugyan a korábbi gyakorlatokhoz, de ez csak egy része volt a teendőknek. Komoly eredményt viszont nem is kerestem egészen addig, amíg szinte biztosra nem vettem, hogy sikerült ráéreznem a gyakorlatra. Ekkor bedugtam a szabad kezemet abba a gömb térségbe, ahova a chakrámat kiterjesztettem...és sikerült - részben. Mintha a szellő által nyújtott egyenletes képben egy halvány lenyomatát éreztem volna a kezemnek. Ez volt az első komolyabb sikerem, már ha az ilyet sikernek lehet nevezni. Már rég elvesztettem az időérzékemet, mire idáig eljutottam, így sajnos nem tudom megmondani, hogy mennyi idő telt el, amíg finomhangoltam a módszert. Kicsit olyan érzés volt, mintha gondolatban hozzákapcsolódtam volna egy medencéhez, hogy érezzem, hogy hol van belőle kiszorítva a víz - tehát hol vannak benne fizikai testek. Igen, tudom, fura megfogalmazás, de én se tudok jobbat. Egy anyaggal kitöltött térben érzékeltem a benne lévő testet, meg az általa keltett szélárnyékot.

~ Ezzel a szélárnyékkal még gondok lesznek. Terepen való használathoz gyakorlatilag használhatatlanná válna tőle a jutsu, mert mindenhol szélárnyék lenne. Na mindegy, először működjön, aztán jöhet majd ez is!

Mondani viszont könnyebb, mint csinálni. Mivel a kísérleti fázis megvolt, úgy döntöttem, hogy igazán megpróbálkozhatok nagyban összehozni a dolgot. Az elv ugyanaz volt: kiterjesztem a chakrámat egy nagy gömb alakjába, és érzékelve vele a benne mozgó szelet, megpróbálok a széllel érezni. Maga a technika ugyanaz volt, mint kicsiben, de nem akart történni semmi, mikor megpróbáltam. Egy kis ideig tanácstalanul gondolkodtam, aztán keserű szájízzel, de több chakrát öltem a technikába... és akkor egy fájdalmas ordítás keretében elájultam.

Nos, igen, ez kicsit ciki, tudom. Nem szoktam sem ordítani, sem csak úgy elájulgatni, de most mindkettő igazán szükséges volt, elhihetitek. Nos, jelentem, a jutsu működött. Egy pillanatig tényleg érzékeltem mindent, ami a közelben volt, de aztán egyből olyan elviselhetetlen fejfájásom lett, hogy - valószínűleg az - teljesen kiütött.

Nem tudom mennyi ideig lehettem a kellemes sötétségben, de szépen lassan magamhoz tértem, és az érzékszerveim is jelezni kezdtek. A sors pofátlansága, hogy elsőnek a fejfájást éreztem meg. Messze nem volt olyan vészes, mint mikor elájultam, de azért kellemesnek sem mondtam volna. Mikor a többi érzékszervem is kapcsolt, akkor vettem észre, hogy a fejem barátnőm combján pihent, aki aggódó arckifejezéssel pofozgatott, és azt hajtogatta, hogy térjek magamhoz. De szerencsére abbahagyta, mikor kinyitottam a szemeimet. Hake és Kenko nem messze álltak tőle, és ők is aggódva figyeltek.

- Mi történt? - Nemi hangjából olyan őszinte aggodalom csengett, amit szerintem még nem is hallottam tőle. Bár így belegondolva jogos reakció - általában, ha valamilyen sérüléssel is, de talpon maradok a harcok végeztéig, így kellőképp megijeszthette őket, mikor csak úgy kidőltem.

- Őrülten fáj a fejem. - húztam el a számat. Sikerült a technika, csak épp nem tudtam használni. Ami persze nem akadályozott meg abban, hogy újra próbáljam.

- Kenko, használd a byakuganod és mondd el, hogy mit látsz! - fordultam a Hyuuga felé, aztán a korábbi módszert használva kiterjesztettem a chakrámat a szélre és amint sikerült, ismét kidőltem.

Ezúttal már barátnőm dühös ábrázata köszöntött, mikor ébredtem. Asszem leesett neki, hogy kellőképpen túlteng bennem az önpusztítási hajlam. Na mindegy, ilyen apróságokért nem kérek bocsánatot. Inkább a másik lányra pillantottam, aki elgondolkodva állt ott, ahol korábban.

- Csak annyi látszott, hogy kiterjesztetted a chakrádat a szélre magunk körül.

Nos, ezzel az infóval nem mentem sokra. Ismét megpróbálkoztam a jutsuval, de ezúttal minden figyelmemet annak szenteltem, amit látok. És ekkor értettem meg a tényleges problémát. Annyi információ volt, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Mintha mindenhol ott lettem volna, és minden egyes pontban, ahol szél volt érzékeltem volna mindent. Ha csak ezen a morzsányi információn gondolkodok is, akkor is estig lett volna mit elemeznem. Ha pedig ehhez hozzávesszük azt, amit amúgy is láttam, akkor kész a tökéletes, átláthatatlan káosz.

~ A halandó nem láthat egy isten szemével. A teste nem tudja elviselni. De ahogy erősödsz, úgy közelítesz igaz, isteni valódhoz. - ismét a hang, ami erre az egészre rávezetett. Ezúttal a sötétségben lebegve ezt is hallottam, mielőtt visszanyertem volna az eszméletemet. Arról viszont tippem sem volt, hogy miről hablatyolt. Halandók, istenek, mi köze ennek az egésznek a jutsumhoz?

~ És mi az, hogy közelítek isteni valómhoz? Tudom, hogy van egy egyészséges mértékű nagyképűségem, de azért nem képzelem magam istennek. Még akkor sem, ha a kazekami no tacchi neve ezt sugallaná - az csak egy kis poén volt.

- Nem tudom, milyen technikán dolgozol, de nem lesz túl hasznos, ha minden használatnál kiüt. - jegyezte meg Nemi szárazon. Ami azt illeti, igaza volt. Gondolom onnan jött a fejfájás, hogy túl sok volt az információ, amit fel kellett dolgoznia az agyamnak - ezért aztán gyorsan lekapcsolt, amikor túlterhelődött.

- Nyugi szívem, mire kész lesz, nem fog kiütni. - olyan magabiztossággal mondtam, mintha soha szóba sem jöhetett volna az ellenkezője. A lány válaszként csak a fejét ráta - már megtanulta, hogy ha valamit kitalálok, akkor esélye nincs senkinek, hogy megmásítsa a célomat. Kellemetlen, de ez van.

Miután mindenkit megnyugtattam, hogy csak a jutsu miatt dőlök ki, és hogy beavatom őket a részletekbe, ha kész lesz, visszaküldtem gyakorolni a többieket - egyedül is el tudtam ájulni, nem kellett segítség.

A megoldás a problémámra sokkal gyorsabban érkezett, mint hittem volna. Vagyis...nos...a részleges megoldás. Mind tudjuk, hogy milyen lusta vagyok, ugye? Na, pont ez oldotta meg a gondot. Mivel nem akartam megint eldőlni, egyből kényelmesen elfeküdtem, és behunytam a szemeimet, mintha csak relaxálnék - annyi kivétellel, hogy most a jutsut próbáltam újra. Azt reméltem, hogy minél többet tudok megfigyelni belőle, mielőtt kiütne, annál jobb ötletet kapok a gond kijavítására. Így hát kiterjesztettem a chakrámat a körülöttünk ólálkodó szellőre, és minden ügyességemmel figyeltem, miközben vártam az ájulást. Ám hiába várakoztam, az csak nem akart jönni. Ó, a fejfájás pár pillanat múlva megérkezett, és egyre erősebb is lett, de nem érte el a korábbi szintet. Meglepettségemben kinyitottam a szemeimet, és ekkor jött a sötétség.

~ A nyitott szem az oka! - ez volt az első gondolatom, mikor visszatértem az önkívületből. Úgy tűnik, hogy az agy nem képes egyszerre értelmezni a szem által mutatott képet, és a jutsu segítségével érzékeltet. De ha a szemeket kivonjuk a képletből, akkor fájdalmasan ugyan, de megbirkózik a jutsuval.

Most, hogy volt egy jó megoldásom, az átlagember azt várná, hogy nekiálljak szoktatni magam a fejfájáshoz és a különleges látásmódhoz. Ami azt illeti, ezt is tettem, csak épp egyből a mély vízbe vetettem magam: felálltam, és álló helyzetben nyúltam ki a szél felé. Ha igazam volt, akkor csak némi fejfájásom lesz, ha nem, akkor jól odavágom magam a földhöz. Lelövöm a poént, igazam lett. Csukott szemmel tényleg működött a jutsu. Persze mellékhatásként egyből jött a felettébb kellemetlen, de legalább nem elviselhetetlen fejfájás. Vagy egy teljes percig álldogáltam ott, ahol voltam, és próbáltam szoktatni magam a - szélárnyékokat leszámítva - minden irányú látáshoz. Ha a jutsu miatt nem fájt volna, hát abba biztos belefájdul a fejem, hogy próbáltam felfogni magam körül a világot. Sok volt az információ és nem igazán tudtam arra figyelni, amire akartam. Valahogy mindent egyszerre kellett volna befogadnom, de erre úgy éreztem, hogy nem igazán volt módszer a megszokáson kívül. Ezért inkább az ismét a mély vízbe elvet követve tettem egy lépést előre. Igen, csukott szemmel, csak a jutsura hagyatkozva. Aggódnom viszont nem kellett, mert amint megmozdultam, már nem tudtam eléggé koncentrálni, hogy fenntartsam a jutsut - a fejfájás önmagában is rendkívül nehézzé tette, de a mozgással együtt szinte lehetetlen volt. Mert nagyszerűségem miatt könnyű elsiklani afelett a tény felett, hogy ennyi szél folyamatos érzékeléséhez pofátlanul jó chakrakontroll kell. Hát még ha majd megpróbálom részlegesen befolyásolni is, hogy eltűntessem a szélárnyékokat. Már előre láttam, hogy szép kis szenvedés lesz. Aznapra azonban ennyi elég volt a gyakorlásból: eddigre szinte teljesen kifogytam a chakrából. De nem probléma, mert végre elégedett voltam az aznapi haladásommal. Az ugyan frusztrált, hogy mennyi időt elcsesztem rossz dolgok gyakorlására, de azon javítani már nem lehet - cserébe most, hogy megvan a jó irány, megtanulhatom olyan gyorsan, ahogy csak bírom.

Másnap pontosan onnan folytattam, ahol korábban abbahagytam: annyit kellett gyakorolnom, hogy már odafigyelés nélkül menjen a jutsu, és így képes legyek mozgás - vagy harc - közben használni. A gyakorlásnak ezt a részét nem részletezném tovább: lényegében csak fent kellett tartanom a technikát, amíg tudtam, aztán újra próbálni. És ezt a végtelenségig - pontosabban amíg bírtam chakrával. Mikor éreztem, hogy elég szépen kifogytam, akkor tartottam egy pihenőt - természetesen sosem hagytam teljesen kimerülni magam, a pihenő pedig csak keveset javított az állapotomon, de így azért mégis csak tovább ment.

A fél napom ráment csupán arra, hogy megszokjam - valamennyire legalábbis - ezt az új látásmódot, és további órák kellettek ahhoz, hogy megtehessem az első lépésemet, amitől nem szakadt meg a jutsu használata.

~ Kis lépés ez egy ninjának, de nagy lépés...nos...ugyanannak a ninjának. - ez így kacifántos volt. Szóval a fizikai lépés kicsi volt, de az átvitt értelemben tett lépés hatalmas - vagy valami ilyesmi. Igazából eddigre már annyira fájt a fejem a jutsutól, és az arra való folyamatos koncentrációtól, hogy az is csoda, ha bármelyik gondolatom értelemmel bírt - arra meg a mai napig nem sikerült rájönnöm, hogy hogy tudtam egyáltalán fenntartani a technikát olyan fájdalom mellett. Na mindegy, így utólag nézve már nem is lényeges. Mivel a mozgás is sikerült, még mielőtt tovább gyakoroltam volna, hozzá akartam adni a végső simításokat: a megoldást szélcsendre és a szélárnyékok kivédését. Szerencsére ez a kettő lényegében ugyanaz volt - nekem kellet létrehoznom a szelet. Mivel szélcsend esetén folyamatosan, a chakrámmal lefedhető egész területen belül én hoztam létre a légmozgást, ezért gyakorlatilag nem létezett tényleges szélárnyék, mert az egész területen belül mindenhol megmozdult a levegő. Természetes légmozgással viszont nem tudtam ugyanezt megoldani, mert a természetes szél bezavart, a kis hézagokra koncentrálás pedig túl sok lett volna. Szóval egyelőre megelégedtem ennyivel - szinte biztos voltam ugyanis, hogy sikerülni fog az is a későbbiekben. Sok gyakorlás után.

Mivel a szél keltése volt gyakorlatilag a fuuton alapja, ezért ezt a lépést nem kellett túl sokat gyakorolnom, hogy működjön. Ugyan kicsit korán volt még hozzá, de úgy éreztem, hogy eljött az ideje egy kis tesztnek. Besétáltam az erdőbe és elhatároztam, hogy csak az új jutsu jelenlegi változatára támaszkodva fogok kijönni. Mivel az erdő fái a kinti lágy szellőt szinte teljesen felfogták, így egyből a nehezebb változattal kellet kezdenem. Első lépésként becsuktam a szememet. Ez után kiterjesztettem a chakrámat egy akkora távolságra, amekkorán belül még viszonylag kényelmesen kezelni tudtam, és könnyed szelet keltettem. Mikor ez is megvolt, jöhetett a technika lényegi része: a kiterjesztett chakrámmal "érezni" kezdtem a szélen keresztül.

Pár másodpercig semmi nem történt, aztán megérkezett az ismerős fejfájás, és "látni" kezdtem a fuutonomat felhasználva.

~ Technika elsajátítva. Már csak unásig kell gyakorolni.

Az, hogy elsajátítva, ez esetben természetesen messze nem azt jelentette, hogy tökéletesen működött is - ó, nem. Ez azt jelentette, hogy egyszer sikerült úgy használnom, ahogy akartam. Hosszú út volt még odáig, hogy ösztön szintjén menjen. Első feladatom azonban az volt, hogy kijöjjek az erdőből. Mert bár működött a jutsu, de attól még a párszáz méteres sétát nem tettem meg. Nos, mit ne mondjak, kifejezetten sokáig tartott. Egyszerre mindig csak egyet léptem, és kínosan figyeltem, hogy a sebességem ne menjen a jutsu fenntartásához használható maximum fölé. Percekig tartott az út megtétele, de sikerült anélkül végigsétálnom rajta, hogy bárminek nekimentem volna.

~ Haladunk. Ha ennél is gyorsabb leszek, már beelőzhetek egy csigát. - kis gúnnyal, de kifejezetten elégedetten pillantottam hátra, miután feloldottam a jutsut. Lényegében tényleg megtanultam a második saját jutsumat. Szóval az elkövetkezendő napokat a további gyakorlásával töltöttem. Eleinte csak össze-vissza sétálgattam az edzőterepen, meg körülötte az erdőben, folyamatosan növelve a sebességemet. Pár nap után már futottam. Újabb pár nap után már a súlyaim nélkül futottam. Igen, teljes sebességgel, csukott szemmel az erdőben. Eleinte neki is mentem egy-egy fának, mert a furcsa látásmód miatt nem vettem észre időben, hogy afelé a fa felé közelítettem. Aztán lassan ebbe is belejöttem. Ekkor visszavettem a súlyaimat, és végre társaimnak is elmagyarázva, hogy miben mesterkedtem ez idáig, párbajozni kezdtem a többiekkel. Először Hake ellen harcoltam, mert mégiscsak ő volt a legbénább négyünk közül. Ez a fázis azért tartott meglehetősen sokáig, mert egy csomó olyan újdonság jött be, ami elvonta a figyelmemet, és ezzel feloldotta a jutsut. Meg kellett tanulnom úgy használni más jutsukat, hogy ez aktív volt. Meg kellett tanulnom gyorsan reagálni a másik támadására. És meg kellett tanulnom figyelmen kívül hagyni a fizikai kontaktust, vagy akár a fájdalmat is, és fenntartani a technikát - mondhatni minden áron. Egykét napig Hakevel gyakoroltam, míg sikerült tökéletesítenem az alap harci képességeimet, aztán egy ugrással egyből barátnőm ellen szállhattam harcba. Ellene szinte esélyem se volt. Küzdőtechnikáink amúgy is hasonló szinten voltak, de az új jutsummal szemben szimplán túl gyors volt, túl jól küzdött, támadásai pedig olyan erősek voltak, hogy minden egyes elszenvedett ütés után újra kellett aktiválnom a jutsut. Napokig így ment ez, míg javulni nem kezdett. Eleinte csak apróságokban nyilvánult meg a változás: nem vesztettem el a koncentrációmat egy bekapott találat után. Ki tudtam védeni egy tényleg gyors támadást. Sikerült bevinnem az első találatomat. Ezek a történések ismétlődtek egyre gyakrabban, míg végül ezek lettek a leggyakoribbak. Akkor hagytuk abba, mikor a folyamatos edzés miatt elkezdett komolyan romlani a teljesítményünk, és a sérülések megakadályozásának érdekében pár napra abba kellett hagynunk a gyakorlás névre keresztelt önsanyargatást. Ez alatt a pár szabadnap alatt főleg a hokage kőarcok felett, és a faluban pár háztetőn üldögéltünk. Most épp az előbbi helyen voltunk: a sziklafalon, ahonnan tökéletes kilátás nyílt az egész falura.

- Nem hiszem el, hogy már megint megcsináltad! Végre elkezdtem felzárkózni hozzád, erre valamikor megtanultad azt a kék pengés fuuton jutsut, most meg kifejlesztettél egy újat magadnak. Sose fogod hagyni, hogy utolérjelek, mi? - barátnőm szavai ugyan zsörtölődésnek hangzottak, de szemeiben játékos kihívás csillogott. Versenyre hívott a kis drága. Én pedig milyen shinobi lennék, ha nem fogadnék el egy ilyen versenyt?

- Akkor azt nem is említem, hogy van egy fuuton mester ismerősöm, aki nemsokára tanít egy A szintű jutsut. - vetettem gúnyos vigyort a lányra, amire egy nevetést kaptam válaszként.

- Csak aztán ne feledd az ígéreted: várj meg, ha túl messzire elhúztál. - kacsintott rám, és nekem dőlt - És kitaláltam már, hogy mi lesz a jutsu neve?

- Kazekami no me - szélisten szeme.

// Amennyiben kapok TJP-t az élményre, akkor az omori miatti kötelező erő-gyorsaság pontokat leszámítva minden mehet a pusztakezes harcra ^^ //

Hyuuga Hanabi Pént. Jún. 26 2020, 16:23

Szia!
A tanulást szépen felépítetted és jól levezetted a kitalálás és tökélesítés folyamatát. A Nemi-vel való kapcsolat kijátszása pedig zseniális :DDDD A technikát felírhatod, további +7ch és +7tjp keretében amit ebben a topicban tudsz elosztani.

**Misage** Vas. Júl. 31 2022, 23:45

// Megtanulandó jutsu:
Hien: Godai no Iki (Természet útja)

Ha valaki csak a fegyverbe vezetett chakra elemi manipulálásával törődik, akkor a fegyvert átjáró chakra nem terjed a fegyveren kívül, azonban az elemi hatás annál erősebb lesz, a használó hosszas gyakorlattal képes lehet elemi technikákat alkalmazni a fegyveren keresztül, vagy elemi kitöréseket előidézni.
Ezen technika híres használója Raiga volt, aki a folyamatosan tökéletesített technikáját a villámchakra-érzékeny kardjai által olyan szinten használta, hogy annak aktiválásakor a környező légkör töltését is szabadon irányíthatta.

Besorolás: C
Chakraszint: 250

Bocsánat a minőségért, sajnos meglátszik az írásomon, hogy rég nem írtam semmit //

- Felkelni hétalvó! - szinte végig sem ért a mondatán, már a nyakán volt a kezem. Csak egy kis chakra feloldás kellett volna, és feje könnyedén koppant volna a tatamin. Persze esélyem se lett volna rá - elvégre ő is jounin volt, mint én. De mégis mit akarhatott? Örültem neki, hogy egyáltalán élek még a küldetésem után, és ez még megpróbált felkelteni?
- Az életeddel játszol fater... - dünnyögtem, miközben átfordultam a másik oldalamra. Hideg fém érintését éreztem a nyakamon. Erre már ténylegesen felébredtem. Csupán egy apró szellő jeleztem technikám aktiválását, és megfordulás nélkül is egyből tudtam, hogy mivel van dolgom. A gyengéd szél által lefedett térségben nevelőapám sziluettje tartott egy kényelmesnél jóval nagyobb kardot a torkomhoz.
- Mióta hordasz te magadnál ekkora fogpiszálót? - fogtam meg két ujjal a pengét, és könnyedén elemeltem a nyakamtól. Aztán végig néztem a fegyveren. Egy kissé módosított tachinak tűnt. Társaival ellenben ennek szinte semmi ív nem volt a pengéjében, ugyanakkor mérere és kialakításra továbbra is híven tükrözte egy tachi különlegességeit.
- A korábbi küldetésed után úgy gondoltam, hogy szükséged lehet egy kis nagyobb tűzerőre a közelharcban. Ha pedig így alakulna, használd ezt. - nyújtotta felém a frissen hüvelybe lökött kardot. Mind a kard, mind a hüvely gyönyörű mestermunka volt, de láthatóan nem az én méretemre lett tervezve a fegyver.
- Gyere! - a magyarázat helyett csak ennyit vetett oda, és elindult kifelé.

Egy kisebb mezőn álltunk meg. Emlékszem, gyerek koromban jártunk ide sokat - itt tanultam meg a shinobi lét alapjául szolgáló technikák jó részét.
- Ha sok ellenfél ellen akarsz győzedelmeskedni, pillanatok alatt elfogyhat a chakrád. Ezekre nyújt jó megoldást, ha egy ehhez hasonló szépséggel oldod meg a problémákat. - itt a tachira mutatott - Korábban nem adtam volna a kezedbe egy ehhez hasonló fegyvert, de a jelenlegi erőddel és sebességeddel már ki tudod küszöbölni a nagy méret és súly adta problémákat. Ha pedig elsajátítod a technikát, amit tanítani akarok neked, akkor igazán nem lesz mitől félned.
Kicsit elhallgatott, és kivont a fegyvert a hüveléyből. Pár pillanatig összevont szemüldökkel nézte, aztán egy aprót sóhajtott, a penge pedig ezzel párhuzamosan felizzott. Kellően közel álltam hozzá, hogy gond nélkül érezhessem is a belőle áramló hőt.
- Chakra érzékeny a fegyver? - vontam fel a szemöldökömet, de nevelőapám fejrázással válaszolt.
- Az az egyszerű módszer. Amit most tanítani fogok, az az igazi módja a dolognak. Ehhez csak a te tudásodra van szükség, nem valami hiper szuper fémből készült fegyverre, amit bármikor elhagyhatsz, vagy eltörhetsz. Ez a technika a hien stílus egyik eleme, a Godai no Iki, vagyis a természet útja. Sokkal előnyösebb egy chakra érzékeny fegyvernél, mert ezt a technikát bármilyen fegyverrel használhatod. Ugyanúgy bele vezetheted a szél elemű chakrádat a shurikeneidbe és kunaiokba, mint a kardba. A szél elemtől a fegyverek könnyebbek és sokkal élesebbek lesznek, magasabb szinten pedig akár erősebbé is válhatnak a támadásaid a megfelelő támogató széllökésektől. Meg persze használhatsz minden fegyver függő elemi jutsut is.
- Jó kis kártya lehet a paklimban. - bólintottam óvatosan, és alaposabban szemügyre vettem a fatert. Nem volt gyakori, hogy csak így a semmiből elrángatott volna, csak hogy egy újabb fegyvert adjon a kezembe - ezúttal nem csak képletesen értve a dolgot. Valószínűleg jobban megviselték az elmúlt hónapok eseményei, és minél biztosabb akart lenni benne, hogy túlélem akkor is, ha beüt az ennél is komolyabb probléma. Ez pedig pont az én malmomra hajtotta a vizet - elvégre minél több rejtett fegyverem van, annál könnyebben vágom ki magam a szorult helyzetekből. Így hát nem is kérdezősködtem feleslegesen, hanem egyből a tachiért nyúltam. A kard meglepően könnyűnek érződött hatalmas mérete ellenére, de hamar rájöttem, hogy ez csak az átlagnál nagyobb erőmnek köszönhetően van így. A súlyaim nélkül valószínűleg egy zanbatot is nádszál nehézségűnek éreztem volna. Mikor letámasztottam magam mellé, láttam, hogy a fegyver pengéje ér csak a homlokomig, a markolat pedig még erre tett rá jó fél métert. Még részegen se lehetett volna kicsi fegyvernek nevezni.
- Természet útja... szóval elemi chakrát kell a fegyver pengéjébe vezetni, mi?
- Pontosan. Első lépésnek tanuld meg a kardba vezetni az elemi chakrádat, utána pedig következő lépésként hagyd neki, hogy az egész penge átvegye az elem többi tulajdonságát is.
Bólintással nyugtáztam a feladatot, és egyből neki is álltam. Az elemi chakra feloldása már szinte reflex szerűen ment, elvégre úton-útfélen a kazekami no tacchit használtam. Hajvágástól kezdve, borotválkozáson át egészen húsok és zöldségek aprításáig mindenhol ezzel a jutsuval helyettesítettem a kések használatát. Ami azt illeti, ha tehettem, teljesen átálltam volna a fegyver nélküli, csak chakrára és taijutsura építő harcmodorra. De ez a hien se volt egy hülye ötlet. Ha jól emlékszem, létezik még egy alap változata, amivel a chakra méretét és alakját lehet manipulálni, ha pedig már mindkettőt ismered, akkor mind az elemet, mind az alakot irányíthatod, ez által egy bot is válhat chakra karddá, vagy egy kavics is shurikenné. Kifejezetten hasznos képesség, ha engem kérdeztek. Na, de vissza a témához. Ha őszintének kéne lennem, akkor az egész tanulást a "könnyű" szóval jellemezném. Persze mivel egy új technikáról volt szó, nem sikerült egyből, de messze nem szenvedtem vele annyit, mint amennyit hittem volna, hogy meg fog kívánni. Az első lépés, az elemi chakra kardba irányítása volt, és elég rövid idő alatt sikerült is kielégítő eredményt elérnem a dologgal.
~ A szél éles, gyors, könnyed és egy fajta folyamatos nyomás. - mantráztam fejben azt a mélyebb megértést, amit elsődleges elememhez társítottam. Mint régebben megtudtam, mindenki kicsit másként érti meg az elemet, amit használ. Ez egészen addig nem is baj, amíg a megértése teljesen kiterjed a megadott elemre, és ez által használni is tudja azt. Ha nem érné el ezt a szintet, akkor az elemi jutsuk vagy létre se jönnének, vagy csak önmaguk halvány árnyékai lennének. Persze ez a mondhatni definíciója az elemeknek nem csak szavakból, inkább érzetekből, benyomásokból állt - legalábbis az én esetemben. De a néma mantra elég volt, hogy előhozza ezeket az érzeteket és az elem felé vezető tökéletes irányba terelje a chakrámat. Ezt az elemi chakrát fogtam aztán, és a kardomba vezetve mintegy másodlagos pengét hoztam létra körülötte szélből. A juuha sho után, ahol mindezt a karomon kellett megcsinálnom, egy külső tárgyon nem igazán volt problémás a dolog. Kevéske gyakorlás után sikerült is eg folyamatos szélchakra áramlást fenntartani a kard pengéje körül, szóval léphettem át a második fázisra, ahol a szél élességét, valamint a tényleges széllökéseket kellett felhasználni. A szélchara pengékkel való megtöltése, illetve egy nagy pengévé alakítása már egyszerű rutin művelet volt a juuha sho, és a saját jutsum miatt. Mindent összevetve mondhatnám azt is, hogy a Hien: Godai no Iki nem más, mint a Juuha sho egy fajta kardra kivetített formája. Még korábbi tapasztalataimra építve is rászántam azt a napot, hogy szépen-lassan tökéletesítsem a technikát, illetve hogy minél hamarabb elő tudjam hívni, de nem a bonyolultság miatt kellett ennyi időt rászánni a dologra, hanem szimplán annyira be akartam vésni a technikát a reflexeim közé, hogy mikor ténylegesen szükségem lesz rá, már ne kelljen gondolkodni a lépéseken, hanem egyből sikerüljön. Lassan el is telt egy nap.

- Ennél jobb ma már nem lesz. - állítottam magam mellett a földbe a kardot, tekintetemet pedig nevelőapámra emeltem. Ő fél szemöldökét felvonva nézett rám, aztán felemelt egy fatörzset a mellette elterülő rakásból. Nap közben hordta oda a darabokat, amíg én az új jutsu tanulásával voltam elfoglalva.
- Akkor nézzük, hogy meddig jutottál. Vágd szét ezeket! - meg se várta, hogy felkészüljek, már dobta is az egykori fatörzs maradékát. Szép, vastag darab volt, könnyedén csontot tört volna, ha eltalál, ezért könnyedén kettészeltem - csak épp nem a jó jutsuval. Mikor éreztem, hogy a Hien-t nem tudnám elég gyorsan aktiválni, inkább a földben hagytam a kardomat és a Kazekami no tacchit használtam, hogy ketté vágjam a fát.
- Tudom, én vagyok a hülye, hogy nem specifikáltam, de a karddal kell szétvágnod! - emelt fel egy újabb fát, és ezt is felém hajította. Ezúttal már egy kicsit felkészültebb voltam, mert a szélchakra létrejött a kard körül, de a pengéket még nem sikerült létrehoznom benne, mielőtt a repülő fatörzs kitépte volna a kezemből a beleakadt kardot. Itt az elején nem volt túl jó a reakció sebességem, de egyre csak gyorsult, míg a végén már könnyedén ketté szeltem háromból két fát.
- Még nem tökéletes, de ennyi idő alatt többet értél el, mint amennyit reméltem. Ha folytatod a gyakorlást, páratlan fegyvert kapsz a kezedbe - a Hien magasabb szintjén bármi, amit a kezedbe veszel halálos fegyverré változhat, amit úgy forgathatsz, ahogy szeretnél. Ez az első lépés afelé.
- Köszi, hogy tanítottál. - mondtam röviden, aztán ismét kezembe vettem a tachit és a közeli fák felé fordultam - Még maradok egy kicsit.

//Vásárolt tárgyak: Szépen kidolgozott tachi, az eredeti dizájntól eltérő, egyenes pengével.
Ár: 20 000 ryo reálisnak tűnik rá//

Ōtsutsuki Indra Hétf. Aug. 15 2022, 17:17

Szia!

A tanulást elfogadom. Habár egy kicsit rövidnek éreztem a tanulás technikai részeit, a szintedhez képest egy egyszerű technikát tanultál. Az élmény korrekt volt, a tanulást jól felépítetted, annyira pedig végképp nem volt rossz olvasni, mint ahogy azt az elején felvezetted Very Happy

.

Jutalmad a tanult technika, a vásárlást elfogadom, a változásokat vezesd fel az adatlapodra Smile

.

Ajánlott tartalom

Misage

Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage

Re: Misage