Osumi Hiroto

**Osumi Hiroto** Vas. Szept. 30 2018, 20:52

[size=13]"Igenis, Tsunade-sama!"
[/size]

A Hokage Áldásával

E szintű küldetések

3. nap:

Harmadik napomat töltöttem Konohában "szabadon", amikor első hívásomat kaptam a Hokágétól. Személyesen maga akarta átadni küldetésemet, így nagy reményeket fűztem hozzá, amik rögtön szertefoszlottak, mikor beléptem az irodájába. frissen végzett volt még ott rajtam kívül, megkapva első falu érdekeit szolgáló feladatukat, én pedig már nem is számítottam sokkal többre, mint amit ők kaphattak. Szemeteszsákokat kellett kukákból elcipelnem a szemétlerakóhelyre mások lakásaiból, illetve azok elől, hogy a falu feledje bűzüket. Ne feledjük, hogy leleplezésem előtt D, sőt, C szintű küldetéseket hajtottam végre csapatommal, bár azok sem voltak túl jelentősek. Valószínűleg azért akarta maga átadni a leírást, hogy lássa a reakciómat, ami nem maradt el. Beletörődve igyekeztem visszatartani fintorgásomat, de megértettem indokait. Nem hagyhatta, hogy elhagyjam a falut, bár nem adtam indokot a bennem való kételkedésre. A küldetést hiba nélkül elvégeztem.

5. nap:

Két nappal később újabb feladatot kaptam, ezúttal azonban nem a Hokágétól. Három anya látogatott meg kora reggel, hogy a nap folyamán vigyáznom kellene gyerekeikre, amíg ők egyéb teendőiket intézték. A gyerekek jólneveltek voltak, kettő szinte végigaludta az egészet. Az anyukák ennek ellenére hálásak voltak és aznap végre jóllakhattam a saját fizetésemből.

7. nap:

Jól bánhattam a gyerekekkel, ugyanis másnap ismét rám sóztak néhányat: akadémistákkal kellett szünetekben és valamivel az akadémia után foglalkoznom, melynek jórésze játékból telt ki, leginkább bújócskából és fogócskából. Ez volt talán egyetlen E szintű küldetés, amit kaptam: egy gyerek úgy gondolta, hogy megtréfál és Henge no Jutsuval átalakulva egy idegen ninjának adta ki magát, aki el akarja rabolni az egyik bújócskázót. Sajnos nem sikerült túl jól a jutsu, ugyanis az arcát nem tudta átváltoztatni, így hamar átláttam a trükkön. Ennek ellenére kézjelekbe kezdtem, gyorsan és sokba. Az "ellenfél" annyira megijedt, hogy valami nagy erejű támadást indítok ellene, hogy azonnal elengedte a gyereket és a földre zuhant félelmében. Utána bocsánatot kellett kérnem tőle és egy darabig nem is bíztak rám gyerekeket.

13. nap:

A következő elvégzendő jóval később jött, egy a könyvtárat kellett kitakarítanom. A legnagyobbat. Nyilvánvalóan büntetésként rótták rám, ám én nem akként tekintettem rá; szerettem a könyvtárat és így legalább jobban elmerülhettem a könyvek címei közt. Dolgom végeztél levettem két kötetet és olvasgatni kezdtem, majd ki is vettem néhányat, egy gyerekkönyvet pedig ajándékba kaptam; úgy tűnik, ezt a napot sem úsztam meg nélkülük.

17. nap:

A következő egyszerű volt. A környéken elszaporodtak és nekem és néhány másik "rendfenntartónak" a játszóteret kellett óvnom tőlük. Természetesen itt is beleszaladtam néhányba, így ez a nap sem telt mentesen tőlük. Persze nincs bajom velük, csak érdekes, hogy mindig beléjük futok.

21. nap:

Az akadémiára kellett mennem és bemutatót kellett tartanom a gyerekeknek fegyverforgatásból és technika-ismeretből. Valószínűleg azért nekem, hogy ne csak tanáraiktól lássak ugyanazokat, de örültem, hogy végre fegyvert adtak a kezembe.

Az első órán csak shurikent kellett célba dobni, így nem volt benne semmi érdekes. Az összes célt talált, nekem ez már nem volt kihívás. A gyerekek is hamar elunták magukat, ezért gondoltam viszek bele valami érdekeset; felfutottam az Akadémia oldalán, hátraszaltóztam egyet és úgy dobtam el három fegyvert három különböző célpontra. Meglepetésemre mindegyik célt talált, majdnem a közepébe, én pedig szinte hőssé váltam a gyerekek között.

Ezután az általuk ismerhető jutsukat kellett bemutatnom, ami természetesen könnyedén ment.

27. nap:

A következő volt a legérdekesebb, ha nem is a legizgalmasabb. Egy alvajáró gyerekre vigyáznom este, amíg az anyja távol volt. Az orvosok szerint az állapota el fog múlni, de többször került már veszélyes helyzetbe. Korábban fegyvert adtak a kezembe, most pedig kiengedtek este, így ezt a bizalom jelének vettem. Az éjjel nyugalommal telt, csak egy érdekesebb momentuma volt; álmában kijött egy papírkéssel a kezében és mikor elálltam az útját csak annyit mondott: "Nem állíthatsz meg küldetésemben!", majd hozzám vágta a fegyvert, megfogta mackóját és visszament aludni.

32. nap:

Első D szintű küldetésem után egy újabb E szintű jött. Ez is gyerekekhez volt köthető. Az általuk elszórt játékokat kellett a városban megtalálnom, bár nem tudom hogy kerültek fel házak tetejére néhányan. Csak egyet nem sikerült megtalálnom, de az helyett vettem egy másik, ugyanolyan játékot a fiúnak, így nem volt vele problémája.

34. nap:

Ez a nap nem a gyerekekről szólt. Persze.. Ők is voltak ott. Egy kórházban kellett segítenem, leginkább megetetni a betegeket és az ápolók felszereléseit hordozni.

37. nap:

A falu néhány idősebb embere úgy döntött, virágszépségversenyt rendez egymást közt és szinte mindegyik engem kért meg arra, hogy ültessem el őket. Remélem, nem haragudnak meg, ha egyikük fog nyerni.

39. nap:

Egy együttes koncertjére kellett volna elvinnem felszereléseiket.. Végül maradnom kellett segíteni megcsinálni a világosítást és a hangosítást. A koncert jó hangulatban telt, amiből én is kivettem a részem, így elégedett voltam magammal.

41. nap:

Egy raktárban kellett kisegítőként árukat pakolnom. A napom azzal telt, hogy megmondták, mit hogyan csináltam rosszul és mit kellene csinálnom inkább.

47. nap:

Ezen a napon végre kiengedek a szabadba; egy gazda kecskéit kellett legeltetnem, vagyis vigyázni arra, hogy ne szökjön el egy se. Nem régiben tűnt el házőrző kutyája és azóta ninjákkal végeztette el a feladatot, bár nem számított arra, hogy egy ilyen idős fiú jön el hozzá. Élveztem a természet nyugalmát, nem mintha egyébként sok veszélyben lett volna részem a napokban. Szinte már kezdtem is elfelejteni milyen "ninjának" lenni. Túl sok ilyen küldetés tesz jót az embernek.

51. nap:

Fesztivál volt Konohában, melynek során rengeteg árus is érkezett, legtöbbjük felkészületlenül. A legtöbb újonc ninja feladatot kapott ezen a napon, így köztük én is. Egy árusnak kellett segítenem eladni édességeit. A legtöbb vásárló kedves, egy lány rám is ragasztotta "az a cuki fiú" jelzőt, egy másik hölgy pedig "az a furcsa fiú"-ként utalt rám, nyilván ruházatom miatt.

54. nap:

A következőről.. Inkább nem beszélnék. Kőművesség. Meh.

57. nap:

Szintén felejthető lenne, de azért megemlítem; tehénfejés. Igazából mindig érdekelt milyen egy farmer élete, így érdekesnek tartottam a feladatot, bár már szívesebben vállaltam volna valami nehezebbet.

61. nap:

Ha már nehezebbről van szó, a birkanyírás feltétlenül az volt, bár inkább vállaltam volna valami "ninjásabbat".

63. nap:

Bár nem volt túl "ninjás" feladat, ezt a feladatot élveztem; egy festő műhelyében kellett segédkeznem, pakolnom és előkészíteni ezt-azt, amire szüksége volt. Igazából mindennek az elrendezésével baja volt, így nem igazán tudtam segíteni, de örömmel voltam a közelében és néztem munkáját.

67. nap:

Szintén egy mesterség amit nagyra becsülök; egy kovácsműhelyben kellett inasként dolgoznom és nem csak hogy segíthettem a mesternek, de a nap végén elkészíthettem első fegyveremet. Az eredmény nem volt éppen jónak mondható, de így is örültem munkám gyümölcsének; egyszer biztos használni fogom. Torimának neveztem el.

71. nap:

Lebetegedett egy futár, így faluismeretem miatt engem bíztak meg azzal, hogy kézbesítsem helyette a szállítmányokat. A címek és időpontok össze-vissza felírva, de képes voltam új listát készíteni, így feleannyi idő alatt végeztem, mint várták. Munkát is felajánlottak, de nekem vissza kellett térnek "ninjás" teendőimhez.

79. nap:

Már több mint egy hét telt, mire egy szobrászhoz kellett mennem segédkezni. Apróbb figurákat készített csak, nekem pedig inkább személyes teendőit kellett végeznem, mint a munkában segítenem, de így is élveztem a munkát, ugyanúgy, ahogy az övét is.

82. nap:

Könyvkötőnek kellett mennem, így lehetőségem nyílt bepillantani a még nem megjelent kötetek némelyikébe és már el is határoztam, melyiket fogom megvenni, amiben nagyban hozzájárult a nap végén kapott fizetés.

93. nap:

Eseménytelenül teltek a napok és már kezdtek hiányozni az E szintű küldetések, amikor behívtak a Hokage segédjének, hogy papírokat pakoljak a földszintről a falu vezetőjének irodájáig majd vissza, illetve egyéb dolgokban segédkezzek a Palotában. A Hokage közelsége bátorítóan hatott rám, bár ez még mindig csak akadémista munka volt.

101. nap:

Egy étteremben kellett ételeket előkészítenünk, zöldségeket pucolnunk, hozzávalókat megtisztítanunk. Kezdtem már unni az ehhez hasonló feladatokat, de egyelőre nem volt más.

103. nap:

Origamikat hajtogattunk gyerekeknek, majd személyesen adhattuk át nekik őket. Nagyon tetszett nekik, én pedig örömömet leltem ebben, az ehhez hasonló feladatokat szívesen végeztem.

117. nap:

Végre hosszabb idő telt el küldetés nélkül, én pedig a kiképzőterepeken képeztem magam; nem hittem volna, hogy ez lesz küldetésem tárgya. A megrongált felszereléseket kellet összegyűjteni, vagy megjavítani, ha meg tudtam, illetve eldobált fegyvereket kellett beszállítani hogy "újrahasznosítsák" őket.

132. nap:

Ez a nap volt talán a legderűsebb. Kisállatokat kellet új gazdájukhoz szállítani és átadni nekik a hozzájuk járó eszközöket és utasításokat az orvostól. Kár, hogy a mi házunkban csak egy állatnak van helye és már volt egy kutyánk, meg persze az én kismackóm.

142. nap:

Elérkeztünk végre az utolsó E szintű küldetéshez. Hasonlóan az előzőhöz, ismét kiszállítanunk kellet, ám ezúttal plüssállatokat gyerekeknek. A nap eseménytelenül telt, bár jó volt látni a mosolyukat. Jó volt néha egy-egy könnyebb küldetést magamra vállalni, de örülök, hogy a Hokage talán ismét megbízik bennem és a közeljövőben remélhetőleg nehezebb küldetéseket fog adni.

**Senju Tobirama** Csüt. Okt. 25 2018, 02:25

Üdv!

Érdekes olvasmány volt, és még jómagam is néhány ötlettel gazdagodtam tőle a végére, így lehetségesen építkezni fogok saját karakterrel ebből az élményből. Ötletes volt, mindenképpen és elég rendhagyó tagolású, mely először kicsit furcsán hatott, főként hogy pár helyre csak egy-két mondat került. Azokat legközelebb szerintem inkább csak hagyd ki és a többihez írj még, ha kell a hossz. Vagy vezesd azokat is le. Nincs maximum hossz határ.. Very Happy

Valamint persze a legfontosabb... NINCS E szintű küldetés. Amiket leírtál, mind D rangú küldetés. Kutyasétáltatás, raktári kisegítés, falun belüli postázás, stb... Ilyenek mind D rangúak.

D rangú az a küldetés, amelyben a feladatot még akár egy olyan személy is eltudná végezni (vagy majdhogynem el tudná végezni), aki egyáltalán nem képes a chakráját használni. Pl gyerekvigyázás, kutyasétáltatás.
Fontos infó: Ezek kivétel nélkül falun belüli küldetések.

C rangú amelynél már fontosabb a feladat pl: személyek kísérése országon belül vagy shinobifaluval NEM rendelkező ország kíséretében. Ide tartozhat még kisebb bűnügyi helyzetek felderítése, mint elrablás vagy civil által elkövetett gyilkosság.
Fontos infó: C szintű küldetést csak csapatban, tapasztaltabb geninként vagy egy legalább chunnin által vezetett csapatban kaphat genin. Chunninok végezhetik egyedül is.

B rangú küldetés, melynél civilekkel való ütközet szinte biztos, ám nem nagyon nagy számban, vagy a szállítandó tárgy nagy értékű, a védendő személy nem hosszú utat tesz meg.

A rangú küldetés, ahol nagy mértékű civil harc, vagy shinobik elleni harc is nagy eséllyel várható. Üldözött személyek nagy távon történő szállítása.

S rangú az a küldetés, amelynek veszélyforrása teljes mértékben kiszámíthatatlan, bármi előfordulhat a küldetés során, ám 100% hogy shinobikkal fog harcolni az egyén, kik nem kis erőt képviselnek.

Ebből a táblázatból pl tökéletesen látszik, hogy Narutoék első komolyabb küldetése C szintűként indult, ám A szintű lett belőle, később Zabuza miatt pedig még talán az S szintet is ráaggathatták volna, de mindenképp jounint vagy jounin által vezetett tapasztalt chuunin csapatot küldtek volna, mint Asumáék csapata volt Hidanék ellen. Nehéz időkben előfordulhat hogy Genint B szintűre küldenek chunnin vezetéssel vagy chunnint A szintűre jouninok mellett, de egyedül, vagy saját rangú csapatban sosem.

Tehát a küldetéseid D rangú küldetések voltak, nem E rangúak. E rangú küldetés az lenne, hogy tanuld meg a házifeladatot akadémiai órára. Viszont mivel úgy látszik van igény rá, erről egy kiegészítést elkészítek majd a szabályzatba.

Mindenesetre ettől függetlenül elfogadom irományod.

Jutalmad:
+11 Chakra
+4 TJP
+5000 Ryo
Kérlek a változásokat vezesd fel adatlapra.

Egy élmény volt! ^^

**Osumi Hiroto** Szomb. Okt. 27 2018, 19:58

"Parancsára, Tsunade-sama!"

A Hokage Áldásával II.

C szintű küldetések

A rengeteg D szintű küldetés között azért kaptam néhány C szintűt, bár legtöbbet azután, miután megbizonyosodhattak róla hogy nem elárulni jöttem ide az országot. Hogy kinek a felelőssége erről döntést hozni nem tudom, de számomra kedvezőtleneket hozott. Mindenesetre felüdülés volt komolyabb feladatokat is kapni a D szintű küldetések monoton sokasága között. Jó érzés volt némi bizalmat látni a feljebbvalóktól, bár tudtam, hosszú még az út. Kisebb feladatok elvégzésével kellett bebizonyítanom, hogy nem kívánom halálukat és képes vagyok végrehajtani a kiosztott megbízatásokat, legyen az akármilyen kicsi vagy.. igen, leginkább csak kicsi. Ezeknek kellett megfelelnem, mielőtt komolyabb kérvényt nyújthattam volna be a ninják ezen tanácsának, vagy mielőtt ők maguk járultak volna elém egy komolyabb feladattal. Örültem is volna a könnyedebb megbízásoknak, ha valami komolyabbal is megbíztak volna.

29. nap:

Első jelentősebb megbízatásunk egy ideiglenesen rám aggasztott csapat tagjaként egy jól menő üzletet vezető, de meglehetősen pöffeszkedő férfi kísérete volt az ország határáig, ahonnan már saját emberei kísérték tovább. A csoda az volt, hogy tudott két lábon járni és nem nekünk kellett cipelni. Nehéz volt így haladni, de semmi nehézségbe nem ütköztünk. Fontosnak akarta feltüntetni magát, de akkor valószínűleg nem három Geninre és egy Chuuninra bízták volna a védelmét, bár "magasrangúként" mutatták be nekünk. A legnehezebb része a küldetésnek a történeteinek elviselése volt három napon keresztül. Gyorsan nem haladhattunk, mert fájlalta a hátát és mindenben az ő igényeihez kellett igazodnunk, de a csapatvezetőnk azt mondta, hogy ez jó feladat arra, hogy megtanuljuk az engedelmességet. Hisz akárki is a megbízónk, mindenben a legjobbat kell nyújtanunk. Később ő is elárulta, hogy nem kedvelte a férfi, de alázatosan végrehajtotta a küldetést, ahogy mindannyian. Ismerkedésre a többiekkel nem nagyon jutott idő, mivel minden figyelmünket a kísért személyre kellett fordítani.

79. nap:

Az előző csapatommal kellett végrehajtanom a következő megbízatást. Néhány vadállat –vagyis a szemtanúk szerint vadállat- járta a környéket és felette a termést, valamint több házban kárt tett, ám a tulajdonosok nem láttak semmit. Mire kiértek, nem találtak semmit, ahogy az odaküldött, eredetileg D szintű küldetést kapó Geninek sem jártak sikerrel az elkövető felkutatásában.

Az estét a helyszínen kellett töltenünk, de semmi nem történt. Viszont a csapattársaimat jobban megismerhettem. Mivel hármunkat összeraktak és mint megtudtam nekik sem adtak még komolyabb küldetést, gondoltam talán hasonlóképpen jártak, mint én. És igazam volt. A fiú el akart szökni a faluból, aminek az okát nem árulta el, érthető módon, azonban elkapták és azóta ilyen feladatokat végeztettek vele. A lány egyszerűen kerülte a veszélyt, mert egyszer az egész csapatát lemészárolták és vészhelyzetben megrémül. Ugyan minket felkészítettek az ilyen helyzetekre, megértettem a helyzetét.

Az éjszaka folyamán sokat beszéltünk hétköznapi dolgokról, a ninjásdi még csak szóba sem jött; aztán végük fény derült a nagy talányra; egy férfi próbálta meg minden este betakarítani szomszédai betevőit, hogy milyen okból, azt ő sem tudta. Alvajáró volt, ráadásul a legtöbb panasz tőle érkezett, mivel az ő terményei tűntek el a legnagyobb számban. Mint később kiderült, a korábbi alvajáró fiú nagybátyja volt az, akinél most jöttek elő a tünetek. Azért nem vették észre a környékbeliek, mert bár látták arrafele ólálkodni, nem gondolták róla, hogy képes lenne ártani nekik. A férfi szinte térden állva köszönte meg segítségünket, ahogy a többiek is köszönetet mondtak.

81. nap:

Ugyancsak a közeli erdőben, ugyanazzal a csapattal, a lány nélkül, egy Chuunin kíséretében kellett végrehajtanunk a küldetést. Elhullott állatok tetemeiből kellett a még ép szerveiket és kinyerni és vérüket lecsapolni, hogy azokból a falu mérgeket állíthasson elő. A gyógynövények gyűjtése ennél jobban tetszett, valahogy hasznosabbnak tűnt –bár harcban talán ez nem érezhető- és a rothadó döghús szaga szinte elviselhetetlenné tette az egész küldetést. A Chuunin felügyeletére azért volt szükség, mert a környéken vadállatok kószáltak, ráadásul nem lehetett tudni, mitől lett baja az állatoknak, ennek felkutatását azonban egy másik csapatra bíztak, amiben ahogy hallottam egy Jounin is részt vett, bár az eredményt nem tudtuk meg soha.

93. nap:

Az első igazán veszélyesnek mondható küldetés néhány nap pihenés után jött. Közben persze folyamatosan hajtottuk végre a kisebb, D szintű megbízatásokat is, ám ez volt az első jelentősebb feladat az előző óta, ami 12 napja történt meg.

Egy bandita által vezetett csőcseléket kellett felszámolnunk, akik alig voltak felfegyverkezve, volt, aki pusztakézzel harcolt, de zavarták a környékbelieket és nem hagyták nyugodni az ottlakókat. Bár komolyan kellett venni a küldetést, nem voltam képes fegyvert ragadni az ellen, aki kezeivel harcolt ellenem, így én is így tettem. Ez lassította a küldetést, de nem róttak meg érte. Csak a banditák nem adta meg magát, akit végül ki kellett végezni. Én elfordítottam a fejem, mikor ezt végrhajtották, Ayato pedig rideg szemmel tűrte. Nem tudom hogy lehet végignézni az ilyen, ha van más lehetőség is.

112. nap:

Ismét csak banditák, ezúttal azonban nem harcról szólt a dolog. Jónéhány faluval messzebbről érkeztek és tárgyalni szerettek volna a letelepedésükről, cserébe pedig megkapnák méltó büntetésüket és ebben örömmel részt is vennének. Nekünk mint biztonsági őröknek kellett jelen lennünk két Chuunin kíséretében amíg aláírták a papírokat és távozhattunk. Egyiküket láttam még néhány nappal később a falu határain belül, a többiekről azonban nem hallottam, ahogy őt sem kérdeztem meg felőlük, egyszerűen tudomásul vettem a jelenlétét.

144. nap:

Tekercseket kellett szállítanunk az ország négy különböző sarkába. Egyértelmű, hogy miért bízták ezt egy Genin csapatra, nem volt túl bonyolult küldetés, valószínűleg a tekercsek sem tartalmaztak túl bizalmas információkat, mégis a falu határain kívül zajlott a küldetés és több napot is igénybe vett. A biztonságos útvonalon haladtunk, még ha ez hosszabb utazást is jelentett és ritkán álltunk meg, leginkább csak enni, beszélgetni is csak ekkor akadt időnk egymással. A felügyelőnk mogorva Chuunin létén ezt nem sokáig tűrte és minél inkább sürgette a továbbhaladást. Az új így nem volt túl kellemes, de természetesen kellő gondot fordítottunk arra, hogy a papírok teljesen épségükben megérkezzenek a címzettekhez.

179. nap:

A következő volt a valószínűleg legenyhébb, de legszórakoztatóbb küldetés, amit azóta is kaptam. Néhány akadémistával és unatkozó Geninnel kellett egy homokvárat építenünk, amiből aztán különböző elemekből egy föld-homokvár keverék lett. Eredetileg csak egy homokvárról volt szó, azonban a Geninek nem érték be ennyivel, ahogy én sem. Egyre tovább és tovább építettük a falakat, tornyokat, míg végül az már szinte magába roskadt. Ekkor egy fiatal tanonc föld jutsukkal is beszállt az építésbe és megkeményítette a talapzatot. Hosszú órákon át építettük a fellegvárat, aminek aztán nagy sikere. Többen odajöttek megcsodálni a remekművet, az akadémisták szülei pedig büszkén vitték haza gyermeküket. Az eredetileg D szintű küldetés azért kapott végül C szintű besorolást, mert nagyon kellett vigyázni, hogy senki ne sérüljön meg, elvégre játszadozó gyerekekről volt szó.

201. nap:

Az eddigi utolsó C szintű küldetésemen egy laborban kellett segítenünk veszélyesnek feltüntetett vegyszerek, mérgek és gyógyszerek előállításában, leginkább azzal, hogy nem voltunk útban az azt valójában elkészítő tudósoknak és tudóspalántáknak. Elő kellett készítenünk különböző anyagokat, felszereléseket és alapanyagokat, melyeket ők bezárt ajtók mögött felhasználtak. Többen kíváncsiak voltunk miért is C rangú ez a küldetés –mivelhogy meglehetősen sokan gyűltünk itt össze-, ezért többen megpróbáltak leskelődni és a jegyzeteket olvasni, mikor a kutatók mellé léptek. Én, bár kíváncsi voltam, tiszteletben tartottam a személyes terüket ezért ezzel meg sem próbálkoztam. Az egész szinte végig néma csendben telt, kiadták az utasításokat, hogy mire van szükségük, mi pedig teljesítettük.

Így zajlottak le a könnyebbnek ígérkező küldetések, kalandozásaimnak azonban ekkor még korán sem volt vége. Jöttek a nehezebb feladatok, mivel a Hokage végre bizalmat szavazott nekem és a véget nem érő, monoton feladatok helyett keményebb megmérettetések vártak rám. A C szintű megbízások bár nem voltak túl izgalmasak, meglehetősen szórakoztatónak bizonyultak számomra és sokat tanultam belőlük, bár ez igaz volt a legtöbb D rangúra is. Végül kiérdemelten állhatok elé az újabb, nehezebbnek tűnő feladatoknak és hogy mit hoz a sors az csak a Hokagén és az ezeken mutatott teljesítményemen múlik. Megbarátkoztam már a gondolattal, hogy sokáig maradok az országban, még ha szerettem volna azon kívülre is kerülni, megértettem, hogy erre még nem kerülhet sor. Szerettem volna kalandozni és más helyeket megismerni és remélem idővel ők is méltónak találnak majd erre. Addig pedig kergethetek macskákat és hajszolhatok gyerekeket.

**Senju Tobirama** Hétf. Okt. 29 2018, 16:14

Üdv!

Hosszra megvan, néhol vessző és helyesírási hiba. A formátum még mindig tetszetős számomra, s látom megfogadtad az előbbi tanácsom, viszont szerintem ne vidd túlzásba. Egyfelől mert az ilyen munka, ha ötletes is, gyorsan elkészíthető, viszonylag kis erőfeszítést igénylő, másfelől pedig negatívum, hogy a karakter jellemét csak nyomokban tartalmazza. Egyszer-kétszer rendben van, hiszen az idővel el kell számolni, és ez egy nagyon jó módja, ám több alkalommal kicsit már farmolás szaga van. Persze nem ellenkezik a szabályzattal teljes mértékben, de mégis annak határán billeg, s előbb utóbb az ellenőrzésnél egy elutasítást fogsz látni, ha túlzásba viszed. Mindenesetre személy szerint nekem tetszik a formátum, kicsit ha még csiszolnád talán még jobb lenne.

Előbbi kiküszöbölésére azt is el tudom képzelni, hogy hosszabban, egy-két bekezdésesen keresztül ecsetelsz egy sztorit, és egy élménybe hármat írsz mondjuk. Pl: A szökésre vágyó kiscsaj történetére kíváncsi lettem volna, mit érez, illetve a karakter miként érti meg és hogy reagálja le. Miként jutott oda a kunoichi, hogy ez nem az ő világa, és miért adta a fejét szökésre konkrétabban. Az a legnagyobb baj, hogy ezek vázlatok, egy-egy kész élményt lehetne mindből csinálni és némelyikből nagyon jó lenne. Ilyen formában viszont sokkalta jobban hasonlít a felmerült ötletek vázlatszerű leírására és azok egymásba ollózására. Jó ötlet, eredeti, de akármennyire is tetszik, sajnos hozzá kell raknom, hogy nem feltétlen hívnám ezt egy teljes értékű élménynek. Ez inkább tényleg arra jó, hogy az idővel elszámoljunk, hogy az időugrásokat és a nagyobb lyukakat valamivel feltöltsük, és kerekebbé tegyük a sztorit.

Akárhogy is, a jutalmad:
+7 chakra
+2 TJP
+2000 Ryo
A változásokat vezesd fel adatlapra.

Egy élmény volt! ^^

**Osumi Hiroto** Szomb. Szept. 05 2020, 19:02

Örök éj

//Akane megemlítése a történetben az ő engedélyével történt.//

Soha nem táncoltam még annyit, mint aznap este. Nem szokásom -úgy is mondhatnám, hogy utálom-, de Minoru mindig rá tudott venni, hogy valami nem kedvemre valót tegyek és végül elhitette velem, hogy mégis kedvemre való az élmény. Volt ez az ismeretlen képessége, amivel mindig belevitt valamibe, amit később megbántam. Csakhogy ezt most nem bántam meg. Bambán mosolyogtam a tükörbe - nem mintha olyan jól éreztem volna magam, de az alkohol még mindig hatással volt rám. Ezt azonban nem sajnáltam. Örültem, hogy örömet okozhattam neki - elvégre azt vallotta, egy ninjának néha el kell engednie magát, különben felemésztődik a bánatában. És tudtam, hogy örömmel töltötte el, ha ezt másokra is rá tudta erőltetni, még ha valóban szükség is volt az erőltetésre.

Nem ebben az állapotban kellett volna küldetést fogadnom. Örülhettem, hogy nem a Hokage hívatott magához.

- Örülhetsz, hogy nem a Hokage hívatott magához - jött rögtön a megerősítés a Jounin felől. - Látom, kellemes éjszakád volt az este - jegyezte meg tollát az asztalon kopogtatva, én még is láttam szemében az indulatot.

- Semmi nem érhet fel ahhoz, hogy a Hokage urat szolgálhatom - hajoltam meg mélyen. Igen, az alkohol még határozottan ott volt.

- Na ide figyelj, külhoni - ragadta meg hátul a mellényem -, örülhetsz, hogy a Hokage asszony a kegyeibe fogadott. - Hangjából megvetés hallatszott.

- Aztán pedig a Hokage úr is eltűrt. Hálásnak kellene lenned!

- Az vagyok - mosolyogtam. A Jounin kirohanása egy kissé felderített.

- Akárhogy is... - Adta fel végül. - Az éjszaka számodra nem ért véget. Úgy tűnik, hozzád illő munkát kapsz. Egy távoli faluban már napok óta táncolnak az emberek. Nem tudjuk, mi okból, mert senki nem beszél, viszont többen holtan rogytak össze a fáradtságtól. Ez azonban nem zavarja a helybelieket, láthatóan nagyon jól szórakoznak. - Morogta. - A feladatot az, hogy kiderítsd, miért tart a mulatság és véget vess neki - ez mindenképpen szükséges, hogy ne legyen több áldozat és folytatni tudják a munkájukat. Amit neked is kell. A küldetésre magaddal kapsz egy társat, egy társat, aki ismeri a környéket. Elmehetsz.

Meghajoltam és komoly ábrázatot öltöttem fel - ekkora már teljesen kitisztult az elmém. Odakint várt a társam, aki illedelmesen fejet hajtott és én is ugyanígy tettem. Hirtelen józanságom rémes képes festett elmémre, amiben újra végigjártam az imént lezajlottakat és észre kellett vennem, hogy rémes dolgot tettem.

- Mi a baj? - Kérdezte a fiatal fiú.

- Osumi vagyok - nyújtottam ki a kezem, hogy gyorsan témát váltsak.

- Mitsui. Örvendek - ráztunk kezet.

- Nos tehát, mit kell tudni a helyről?

- Egyszerű kis falu kis farmokkal, kevés emberrel. Azonban a jelentésből megtudtuk, hogy mindenki táncra perdült. Ott lakik az én nagymamám is, így személyesen is érintett vagyok a dologban.

- Értem - mosolyogtam rá bátorítóan. - Mindent megteszünk, hogy végére járjunk a dolognak.

A helység két órányira lett volna gyalog, mi azonban shinobi tempóban közelítettük meg a helyet, mert a fiú aggódott. Nem mondta ki ugyan, de én láttam rajta. Az ajkát harapdálta és a ruháját szorította - feszengett. Szó nélkül figyeltem belső gyötrődését, ám amikor észrevette, hogy figyelem, gyorsan abbahagyta cselekvéseit és erőltetett mosollyal próbált meggyőzni, hogy jól van.

A falu határához érve lassítottunk csak, ám ahogy túlléptünk a jelzőtáblán, hirtelen minden elsötétedett felettünk az ég, csillagok ragyogtak, odalent a völgyben pedig az emberek.. Boldognak tűntek. A kivilágított téren csupa mosolygó arc köszönt vissza, ám amikor megpillantottak, szemükből balsejtelem szikrázott. Szinte mintha segítséget kértek volna. Ahogy elnéztük őket, Mitsui egyre inkább aggodalmasabb lett. Egyértelmű volt, hogy genjutsuba kerültünk, amit nyilván ő is felismert, mégsem tett ellene semmit. Én pedig úgy voltam vele, hogy jobb is ez így - ha a végére akarunk járni a dolognak, alaposan bele is kell merülnünk. Csak a küldetést végrehajtani nem mindig elég - az indítékokat is tudni kell, hogy elejét vegyük hasonlóknak.

- Mi a baj? - Kérdeztem a feszült fiút.

- A nagymamám... - kezdte remegő hangon. - Nem látom sehol. - És valóban, a téren mindenki arcát meg lehetett volna különböztetni, a falu minden zugát bevilágították a lámpások és az éjszakai égbolt.

- Lehet, hogy csak bement valahova pihenni - próbáltam megnyugtatni. Még mindig semmit nem tudtunk a helyzetről.

- Itt? - Nézett rám reszkető szemekkel. - Hát nem érted mi folyik itt? Aki itt nem táncol az... - Hangja elcsuklott, ahogy szeme sötétségbe borult. Mintegy megerősítésképpen elképzelését, amivel én is tisztában voltam, két férfi közeledett hordággyal, rajta egy hullazsákkal.

A fiú rögtön odarohant és mit sem törődve a szitkozódó egyedekkel, feltépte a zsák száját. Egy másodperc sem kellett, hogy fehérebb legyen, mint a zsákból kibukó fej és össze ne roskadjon bánatának súlya alatt. Elképzelésem sem volt, mit érezhetett, de nem volt képes megmozdulni, még akkor sem, mikor az öreg hölgyet szállítók egyike belérúgott. Szerettem volna megvigasztalni, támaszt nyújtani neki, de hát még csak semmit nem is tudtam róla. Csak annyit tehettem, hogy végére járok az ügynek.

- Megfizet, aki ezt tette - tettem rá kezem a vállára. - Ha időre van szükséged, majd én..

- Nem... - Egyenesedett fel lassan. - Majd én teszek róla, hogy megfizessen. - Ökölbe szorított keze megállította remegését. Szemében elhatározás tükröződött, valamint vérszomj. Ez még problémássá tehette a küldetést.

- Először is meg kell találnunk a vezetőjüket. Körbekérdezhetnénk - javasoltam, mire elszántan bólintott.

Tervünk azonban nem tűnt túl gyümölcsözőnek. Ahogy az embereket kérdeztünk, egytől egyig csak ide-oda pislogott felelet nélkül. Legtöbbjük már ereje végét járhatta, mégis mosolyogtak. Megpróbáltam elkapni a pillantásukat, hátha az utat mutat, de mindegyik csak zsákutcához vezetett. Mitsui közben egyre feszültebbé vált. Már attól féltem, megtámadja valamelyiket, hogy úgy vessen véget a mulatságnak. De akárhogy is, shinobi volt. Végül a kudarctól csalódottan tértünk vissza kiindulópontunkra és ültünk le a domb tetejére, mely őrködött a falu felett. Eszembe jutott, hogy talán azért nem tudtunk meg semmit a falusiaktól, mert mi nem csatlakoztunk a szenvedésükhöz, nem vegyültünk el.

- El kellene terelnünk a figyelmüket. Hátha akkor abbahagyják. Legalább egy pillanatra.

- Bízd csak ide. Ismerek egy robbanószer-szakértőt. Talán egy tűzijátékkal...

Egyetértően bólintottam.

- Kérd meg, hogy indítsa be.

- Az nem fog menni... Tánc közben. Majd én.

Megilletődve ránéztem. A fiú rendíthetetlennek tűnt elhatározásában, látszott, hogy valóban a végére akar járni. Büszke voltam, bár magam sem értettem miért. Talán látni, hogy valaki felülkerekedik negatív indíttatásain nekem is reményt nyújtott.

- Én itt fogok figyelni, hátha valami változás történik.

Bólintott és elindult. Hosszú percekig semmit sem történt. Aztán egyszer csak felreppent az első fényzuhatag. Aztán a második. Hamarosan fényárban úszott az egész égbolt. Sokat használt fel. Túl sokat. Nekem azonban másra kellett figyelnem. Az emberek meglepődött arckifejezéssel, satnya mosollyal néztek fel az égre, miközben tovább folytatták elkeseredett haláltáncukat. Kivéve az egyikük. Ámulva és meglepődve csodálta az égen sziporkázó fényáradatot. De ami még fontosabb volt, hogy borral a kezében csak állt.

Utat törtem magamnak a tömegen át, akik a hosszúhajú férfihoz közeledve váltak egyre nyugtalanabbá. Ez csak megerősítette az elképzelésemet, miszerint ő indította útjára ezt az egészet. Ezért állhat meg a táncban. Mert abban biztos voltam, hogy néhány perccel ezelőtt még átéléssel mulatott. A tűzijáték tovább folytatódott.

- Ha jól sejtem, ön a falu vezetője.

- Moutsuki Amon - Szólt, majd ismét táncra perdült. - Számítottam rátok.

- Elmagyarázná, mi folyik itt? - Tettem fel az egyértelmű kérdést.

- Hogyne: tánc.

- Azt én is látom... De miért?

- Hogyhogy miért? - Ráncolta össze a szemöldökét dühében. - Azért, mert ez a feleségem akarata.

- Ki a felesége? - A férfi hirtelen magához rántotta a fejemet és éktelen haraggal a szemembe nézett. Aztán elengedett és megenyhülve folytatta kecses lépéseit.

- A feleségem meghalt - mondta mély szomorúsággal a hangjában. Olyan volt, mintha csak most fogadta volna el a történteket. - Imádott táncolni... Ez volt a mindene. Csakhogy négy nappal ezelőtt meghalt. A halálos ágyán utolsó kívánságaként azt mondta bár mindig táncolhatna. Akkor biztos mindenki mindig boldog lenne. Én csak az ő kívánságát teljesítem. - Fejezte be komoran.

- Nyilván a felesége sem szeretné, hogy emberek haljanak meg emiatt.

- Nem beszélek veled, ha nem táncolsz - felelte szárazon. - Egy italt? - Nyújtotta felém a borosüveget. Elvettem egy tiszta poharat és elfogadtam, mert másképp úgysem szedtem volna ki belőle semmit. És bár megfogadtam, hogy nem táncolok, most mégis kénytelenné váltam.. A végére akartam járni a helyzetnek. A tűzijáték abbamaradt, Mitsuinak azonban nem volt nyoma.

- Járt erre egyszer egy lány, Akane, na ő aztán tudta, hogy kell bulizni. Biztos vagyok benne, hogy ő is értékelné ezt a mulatságot. Nem ismered véletlenül?

- Véletlenül de. De ő sem értékelné, ha az embereket hullazsákban vinnék el innen.

- Ó, dehogynem. Elvégre ez adná a munkáját.

- A barátom, Mitsui... A nagymamáját most vitték el holtan.

- Nem a barátod ő, csak a társad.

- Mit kell tennem, hogy ennek az egésznek véget vessek? - Tértem a lényegre.

- Nagyon egyszerű. Győzz le egy táncpárbajban - azzal a tér közepére szambázott. A falusiak rettegő arckifejezéssel húzódtak arrébb, ám egyikük sem hagyta abba a táncot. - Bármit bevethetsz. - És már érkezett is az első ütés, ami elől éppenhogy csak ki tudtam térni. Bal kezemmel megragadtam jobb karját és egy teljes fordulat után próbáltam tarkón vágni, ám ő egyszerűen lehajolt, hátrébb suhant és onnan indította meg a következő támadásokat. A mozgása olyan kecses volt, mintha valóban csak táncolna.

Belementem a játékba. Azt mondta bármit használhatok, én pedig rövidre akartam fogni ittlétünket. Ha már tánc... A Kasumi Enbut a talpaimon kezdtem el kiterjeszteni köré, majd a ruhámból egy darabot letépve a Katon: Kaitouval próbáltam meggyújtani az összesűrűsödött chakrát, ő azonban a csuklómat megragadva megpörgetett. Most ő következett. A földből kődárdák emelkedtek, majd bújtak vissza a föld mélyébe, miközben nekem ezeket kellett kerülgetnem. Mindezalatt a taijutsura alapozott tánc is folytatódott, amíg a Ranji Shigumival el nem kaptam a lábát. A "közönség" felhördült, amint a levegőbe emeltem, ő azonban mintha csak függöny lenne, kötéltáncot imitálva felmászott rajta. Lazítottam a keménységén, mert nem akartam, hogy baja essen. Nem így akartam nyerni.

A mutatványt követően a táncoló tömeg tapsban tört ki, ám nekem a párbajra kellett figyelnem. Most én következtem. A föld megmozdult a lábam alatt és megemelkedett, én pedig egy hátraszaltót követően terpeszben érkeztem a kiemelkedő földdarabra. Ezután furcsa táncot járva három újabb földtömeg emelkedett ki, elzárva őt a külvilág elől. Én a Meisai Gakure no Jutsut használva kezdtem ezeken táncolni, majd a Bakemono Fūinnal láthatatlan chakraláncok segítségével fogtam le az értetlenkedő Amont. A jutsuk megszűntek, az ég kitisztult. Azonban már valóban kezdett esteledni. Ahogy a földdarabok visszahullottak eredeti helyükre, a mozdulatlan vezető mindenki számára láthatóvá vált. A falusiak hálálkodva rogytak össze, végül pedig Mitsui is feltűnt. Mielőtt bármit tehettem volna, előrelendített keze mentén a föld felszakadt és egy darab a szemben lévő falnak vágta a védtelen Amont. Ordító dühvel rontott volna neki, én azonban elé álltam.

- Ne állj az utamba - vetette oda.

- Vége van - jelentettem ki.

- Megmondtam... - felelte eszelősen. - Majd én teszek róla, hogy megfizessen.

- Nem csak te gyászolsz.

- Szegény ember... - Lépett közelebb egy idősebb úr a magatehetetlen vezetőhöz. - A gyász az őrületbe kergette.

- Ne hagyd, hogy veled is megtörténjen. - Néztem megértően társamra.

- Szánalmasan nézték ki.

- A feladatot elvégeztük.

Megvetése azonban nem csökkent. Soha többé nem táncolok.

Ōtsutsuki Indra Szomb. Okt. 03 2020, 01:23

Üdv!

Nagyon jó küldetés volt, kreatív alaptörténettel! Nagyon tetszett. :3
Az irományban az elejétől egészen a végéig rengeteg frappáns ötlet volt, amik végig megtartották a figyelmemet. Azonban míg a kreativitásod megalapozta a sztori potenciálját, valami miatt türelmetlennek éreztem a kivitelezését.

Sok jó dialógust használtál, amik végig szignifikánsak voltak, de olvasás alatt úgy éreztem, hogy egy-egy frappáns mondatot néhol követett egy-egy nyersebb válasz az NJK-tól, ami megtörte a beszélgetés dinamikáját.

Habár az élmény maga kerek és egész volt, egy ilyen lehetőségben-dús alapötletet jobban ki lehetett volna bontani még néhány pár száz szóval, igaz, lehet ezt már csak azért írom mert még olvastam volna tovább mikor hirtelen elértem a végét. ( Hivatalosan persze ezt nem vonhatom fel hibának hisz jóval a minimum szószám felé mentél, ez csupán a személyes meglátásom Very Happy

).
Amik még pedig szemet szúrtak számomra, azok az elírások voltak. Nem nyüzsögtek, de elegek voltak hozzá, hogy ki-ki lökjenek engem a történetből olvasás közben.
Mindezektől eltekintve élveztem olvasni Very Happy

Szép munka.

Egy szó mint száz, a küldetésedet elfogadom!

Jutalom
+9 chakra
+9 TJP
+10 000 ryo

Ajánlott tartalom

Osumi Hiroto

Osumi Hiroto

Re: Osumi Hiroto

Re: Osumi Hiroto

Re: Osumi Hiroto

Re: Osumi Hiroto

Re: Osumi Hiroto

Re: Osumi Hiroto