Hiroto Osumi

-Kage Shuriken no Jutsu / Árnyék Shuriken Technika-

Esős nap volt, nem is terveztem, hogy kimegyek. Aznap szabadnapot kaptunk, így élveztem a jó idő adta lehetőségeket; olvastam. Néha kell magunkra fordítani egy kis időt, hogy a kötelezettségek közben azt csináljuk, amit szeretünk, ezt talán még megengedhetjük magunknak, bármilyen önzőn is hangzik. A gond csak az volt, hogy nem volt már mit olvasni; a polcomon sorakozó izgalmas regények áradatát már többször olvastam, és most valami könnyű olvasmányra vágytam. Mit tesz ilyenkor az ember? Elmegy a könyvtárba. A dzsekimet húztam már, amikor eszembe jutott, hogy egyszer, mikor anyám felküldött valamiért a padlásra, ott rengeteg könyvet láttam. Akkor nem találtam őket elég érdekesnek ahhoz, hogy felnyissam valamelyiket, különben is siettem, mert késében voltam, ráadásul nem találtam, amit kért. Most viszont, hogy nem volt kedvem újra elolvasni a jól ismert történeteket, a könyvtár ráadásul messze is volt, inkább lementem a nappaliba, annak reményében, hogy ott találok valakit. Szerencsére, édesanyám még otthon volt, vasalt. Megkérdeztem, felmehetek-e a padlásra.
- Persze, csak ne törj össze semmit.
Így aztán felmentem. Az ajtó mögött rögtön két szekrény állt, tele könyvekkel. Levettem az elsőt, ami a kezembe akadt és olvasni kezdtem. Nagyapám naplója volt az; ahogy olvasgattam, egyre többet tudtam meg Kirigakuréról, a régi emberek szokásairól, hogy mennyivel barátságosabbak voltak akkor. Voltak megmosolyogtató részek benne, amiket szomorúak váltottak fel, hogy aztán ismét jót derüljön az olvasó a három fiatal csínytevésein. És bár szigorúak voltak az emberek, ők is csak mosolyogtak a történteken; azt a fiatalos lelkesedést és energiát idézték fel bennük, ami mindenkiben megvolt, visszarepítette őket egy pillanatra gyermekkorukba. Aztán rátért az élet borúsabb oldalára; hosszú oldalakon keresztül taglalta a ninja lét sanyarúságát, és hogy mennyivel jobb lenne földművesnek lenni, valahol távol a világtól. Erre én akkor gondolni sem mertem, élveztem az akadémiai életet, sokat játszottunk és szórakoztunk a tanulás és az esetenként belénk kötő idősebb tanulókkal való csatározások mellett. Végül elértem a kalandozásokhoz, azokhoz a részekhez, amiben elmondja, miként és vált ő Kirigakure egyik legbefolyásosabb emberévé, egy időben a Mizukage segítőjévé és tanácsadójává. És itt álljunk csak meg egy perce! Befolyásos? A Mizukage tanácsadója? Miért nem tudtam eddig erről? Bár soha nem ismertem, egy pillanatra melegség öntötte el a szívem, mindig ez van, ha nagy emberekről olvasok valamit. Ráadásul ő az ősöm volt! Ha neki sikerült, gondoltam, nekem is menni fog. Megvan bennem a lehetőség.
Mivel a napló már nem tartott sokáig, a maradék oldalak pedig nehezen olvashatóak voltak, úgy döntöttem, mégis elmegyek a könyvtárba, hátha találok róla valamit. Mikor felnéztem a könyvből, észrevettem, hogy a gyéren megvilágított, dohos padláson állok még mindig, ki tudja mióta olvasom itt ezt a könyvet, nem szívva friss levegőt, ráadásul a szemem is megfájdult. Hirtelen elsötétedett minden, én pedig majdnem összeestem. Az egész csak egy pillanatig tartott, meg kellett kapaszkodnom valamiben, hogy el ne essek. Aztán addig még soha nem tapasztalt fejfájás tört rám, eldobtam a könyvet, és két kezemmel fogtam a fejemet. Szinte térden csúszva mentem le a földszintre, anyámtól fájdalomcsillapítót és vizet kértem, aztán visszatértem a szobába. Három óráig feküdtem, aludtam, mire végre elmúlt. Akkor már álmos voltam, az agyam teljesen tompa és használhatatlan volt. A könyvtári látogatást elnapoltam.
Másnap korán keltem, hogy el tudjak menni a könyvtárba, mert még mindig érdekelt nagyapám története - ki tudja, talán ismeri is ott valaki. Megreggeliztem és elindultam.
Félúton valamikor, Juro Takashima jött velem szembe, egykori mesterem és "felettesem"; akkor még az volt.
- Á, örülök, hogy találkoztunk! - mondta hangszíntelenül. - Gyere velem, mutatnom kell neked valamit.
Szó nélkül követtem, feltétel nélkül megbíztam benne. Még abban is reménykedtem, hogy esetleg a nagyapámról mond majd valamit, de nem, ilyen csak a mesékben lenne. A kiképzőterepre mentünk, ahol nem volt még más, csak mi ketten.
- Ma egy új jutsut fogok tanítani neked. A többieknek azért nem, mert ők nem fogják hasznát venni; neked viszont az életedet is megmentheti valamikor.
Nem szóltam.
- A technika, amit ma megtanítok neked, Kage Shuriken no Jutsu, azaz Árnyék Shuriken Technika néven ismert. Nagyon hasznos kis jutsu; két fuuma shuriken kell hozzá, az egyiket a másik árnyékába kell rejteni.
Hallottam már erről a technikáról, de nekem csak egy fuuma shurikenek volt.
- Bemutatom, figyelj.
Na igen, azt nem mondta, hogy rajtam mutatja be... a szadista, mire észbe kaptam, már egy hatalmas shuriken tartott felém, eszeveszett sebességgel, bár elég nagy távolságból, hogy legyen időm védekezni. Végül csak leguggoltam alatta, de nem láttam a másikat, így a fejem közvetlen veszélybe került. Még időben hátrahajoltam, mielőtt levághatta volna a fejemet, de nem sokon múlt.
- Maga megőrült!! - kiáltottam!
- Gyerünk, próbáld meg most te. Használd az enyémet.
Dühösen húztam ki a fába állt hatalmas fegyvert, majd kivettem táskámból az enyémet - még milyen jó, hogy elhoztam magammal.
- Figyelj, a technika lényege az, hogy megtanuld szinte egyszerre, egymást követően, ugyanazon a röppályán eldobni a két shurikent. Azt már megtanultad, hogy hogyan kezeld a chakrádat testen kívüli, tárgyba való irányításakor, jutsu létrehozásakor. Gondolom, ezzel nem lesz probléma, csak oda kell rá figyelned. Sokkal izgalmasabb, hogy hogy dobod el a két fegyvert.
A mesteremnek volt egy olyan szokása, hogy mindent ránk bízott; el sem magyarázta rendesen a dolgokat, hagyta, hogy magunk jöjjünk rá. Jól van, gondoltam, most megmutatom neki, hogy nélküle is menni fog.
Először megpróbáltam a két kezemből, külön-külön eldobni, ennek az lett az eredménye, hogy míg az egyik szép ívben repült a2 fa felé, a másik szinte merőlegesen tőle, a másik irányba ment és három méterre tőlem a földbe szúródott.
A mesterem másik rossz szokása volt, hogy ha nem sikerült valami, megütött valamivel, vagy valami más, fájdalmas büntetést talált ki. Ezúttal egy bottal ütötte ki a lábaimat, én pedig elestem. A következő alkalommal megütött, de úgy, hogy az orrom is vérzett. Aztán megpróbáltam másképp; egy kézből, egymás után indítani őket. Ez sem volt túl célravezető, nem tudtam elrejteni a második fegyvert, mert nagyon kilógott az első mögül. Ezután úgy megütött, hogy elemelkedtem a talajtól, nekirepültem egy fának. Az orrom megint elkezdett vérezni, de el még nem tört - szerencsére.
Még volt néhány ilyen próbálkozásom, egyre gyorsabban dobtam el a két fegyvert, de nem volt eredménye, nekem pedig már kezdett zsongani a fejem a sok ütéstől. Akkor jöttem rá, hogy mit kell tennem, mikor egyszerre, egy kézbe vettem fel mind a két shurikent. A fejemhez kaptam, hogy hogy lehettem ilyen hülye. Hiszen teljesen egyértelmű; a kettőt egyszerre kell eldobni. Rám tört az az érzés, ami mindig, mikor valami teljesen egyértelmű dolgot valamiért nem tudok megcsinálni, aztán mikor beugrik, szitkozom magam, hogy hogy nem jöttem rá eddig.. Nem sűrűn volt egyébként ilyen problémám, az eszem gyorsan vág, és szinte az összes jutsut sikerült azonnal elsajátítanom.
Most, hogy végre tudtam, mit kell tennem, sokkal egyszerűbb dolgom volt, de még mindig nem tudtam elhinni, hogy hogy nem j9ttem rá egy ilyen egyértelmű dologra eddig. Végül néhány dobás után, sikerült a kettőt egyszerre, tényleg egymás árnyékában eldobnom, már csak egy kis chakra kellett volna, hogy tökéletesen láthatatlan maradjon a másik.
- Jól van, ennyi elég is, azt hiszem. Majd otthon gyakorlod, nekem dolgom van most - mondta Juro.
Én azonban nem akartam befejezni. Már gyűltek oda az emberek, akik szintén gyakorolni jöttem, én pedig tovább folytattam a technika kivitelezését. A legnagyobb problémám azzal akadt, hogy nem tudtam megfelelő chakramennyiséget belevinni a technikába, hol túl sok, hol túl kevés volt - egyik sem túl célravezető. Végül egy Jounin, egy, az akadémiáról ismert nő jött oda hozzám, megunva a bénázásomat, úgy döntött, segít. Elmagyarázta, hogy hogy kell belevezetnem megfelelően a chakrámat, különben soha nem fog sikerülni. Mellett sokkal könnyebb volt megtanulni, 10 perc múlva már sikerült tökéletesen létrehozni az árnyékshurikent. Megköszöntem neki, majd távoztam.
Még aznap este bemutattam a technikát Juronak, aki megígérte, megfogja nekem tanítani chakrafonalakkal irányítani a fegyvert -azóta sem történt meg-, és bár sikerült elsajátítanom, egyáltalán nem voltam büszke magamra, hogy ilyen sokáig tartott - ráadásul a könyvtárba sem mentem el.
Azóta egyébként még nem kerültem életveszélybe, ahol használnom kellett volna, sőt, még életveszélyben sem voltam azóta, bár volt egy veszélyes küldetésem a Tűz Országában - ezt a jutsut azonban még nem kellett használnom. De hittem neki, ez egy olyan jö9vendölés volt tőle, ami könnyedén teljesülhet, ezért ezt is, mint minden más technikát, sokat gyakoroltam, fejlesztettem, hogy hogy lehetne a legkevesebb chakra- és energiaráfordítással, mégis relatíve a legeredményesebben létrehozni az árnyékot, végül szinte tökélyre fejlesztettem, így egy újabb jutsuval gazdagodtam. Kicsit azért szégyelltem magam, mások az én koromban már jóval több technikát ismertem, attól féltem, le leszek maradva - ezért elhatároztam, hogy nagyon gyors ütemben elkezdek jutsukat tanulni, hogy behozzam a lemaradást. Mert még mindig nem volt késő elkezdeni, de azért rossz volt olvasni olyan ninjákról, akiknek már ilyen korban sikerült elsajátítaniuk olyan pusztító technikákat, mint a Rasengan, vagy a mindent elemésztő tűzjutsu, a Lángtorony, hogy egyet említsek - az ráadásul nem is a legerősebb. (oké, nem sok embert ismerek, aki képes lenne létrehozni, talán nem is olyan erős Katon technika, fiatalok főleg nem sajátítják el, de mégis) Az én elemem amúgy is a tűz, itt az ideje, hogy elkezdjek tanulni - a tehetségem állítólag megvan hozzá, de ha egyszer könyvet írnak rólam, biztos nem azt emelik majd ki, hogy milyen sok és változatos technikákat ismertem már gyerekkoromban.

Ranji Shigumi no Jutsu // Vad Oroszlánsörény Technika



Az előző jutsu támadó változata mellyel irányítani is tudjuk a tűszerű hajzuhatagot és a hatalmas sörénnyel csapdába ejthető, sebezhető, megfojtható az ellenfél. A hegyes hajfullánkok képesek lehetnek akár egy idézett lényt is átszúrni, hogyha a használó kellően képzett hozzá és elég chakrát fektetett a jutsuba.
Chakraszint: 350
Besorolás: B
Megkötés: Ninpo: Hari Jizou

Időbeli elhelyezés: Jelenlegi kaland, a küzdelem előtt

A mesterrel való beszélgetést követően a számomra kijelölt hálóteremben meditáltam, várva az elkövetkezendő összecsapásra. Igyekeztem megnyugtatni belsőmet, hogy tiszta fejjel, magabiztosan léphessek majd az arénába, még ha a feladatot körülölelő sejtelmesség nyugtalanítóként is hatott. Mély lélegzetvételeimen kívül semmit nem hallottam, mégis zavart valami. Mintha valaki figyelt volna, magamon éreztem a kíváncsi szemek óvatos tapogatózását. Mikor kinyitottam a szemem, Koint láttam magam előtt, bár mintha egy élettelen báb lett volna. Hogy nem lettem figyelmes a jelenlétére? Mintha csak megsejtette volna, mire gondolok, egy apró mosoly-féle görbület terült el az arcán, majd belépett a helyiségbe.
- A mester még egy feladatot rám bízott – szólt alázatosan. – Fel kell készítenem téged a küzdelemre.
Kérdően felvontam szemöldököm, mire a másik a harci állást vett fel.
- Rajta, támadj meg.
Bár nem tudtam komolyan venni, arcán láttam az elszántságot. Hezitálva álltam fel ülőhelyemről, de hirtelen minden gondolat elhagyta elmémet. Nem tudtam, mihez kezdjek.
- Ahogy sejtettem – vett fel végül alapállást Koin. – Nincs közelharci technikád, csak olyan, amivel szétégetnél ezen az apró területen mindent.
Bizonytalanul nyeltem egyet. Igaza volt, nem volt olyan támadásom, ami szét nem porlasztott volna mindent a teremben.
- Mid van hát? Van valami, amiből építkezhetünk?
Haboztam. Nem tudtam volna mivel előhuzakodni.
- Sajnálom – szólalt fel ismét mélabúsan. – De a mester azt mondta, nem bukhatod el ezt a küldetést.
Egy kunai repült felém az ajtóban álló személy felől, amire hirtelen csak a Hari Jizouval tudtam időben reagálni. Oldalra fordultam, kezemmel védve testemet, miközben hajam megnőtt és tüskékké alakulva védte testemet a bejövő támadástól.
Koin arca érzelemmentes maradt, de láttam rajta, hogy elégedett. Ekkor esett le nekem is; ha lehet ezt a sok hegyes dolgot védekezésre használni, akkor ugyanúgy lehet támadásra is. Csak rá kell jönnöm, hogy hogyan.
- Honnan tudtad? – Kérdeztem meglepődve.
- Az nem fontos – felelte mereven. – A fontos, hogy ebből kell építkeznünk.
- Tudod, hogy tehetném ezt még erősebbé?
- Nem – hajtotta le a fejét. – De te tudod.
További magyarázatot nem adott, de két további személy lépett be a terembe. Shoda és Harumi voltak azok. Nem tudtam ugyan, mit kerestek itt, de ez most nem is volt lényeges. Koin nem tudott magyarázatul szolgálni a technikát illetően, de segített ráérezni, hogyan kellene elsajátítanom. Különböző tanulási módszereket javasolt, amikkel állítólag könnyebb elsajátítani bármilyen jutsut, Harumi pedig azt mondta, nem fog sikerült, ha nem élvezem a dolgot.
Így tehát magamra maradtam. Egyedül kellett a már meglévő ismereteimre támaszkodnom. A Hari Jizouval már megtanultam a chakrámmal megnövelni a hajam hosszúságát és belevezetve azt a hajszálakba megkeményíteni az anyagot, amik így tüskés zuhatagként fedték be testemet. Ugyanezzel próbálkoztam támadás formájában is. Próbáltam a chakrát a hajszálakba koncentrálni majd kilőni azt, támadást imitálva. Nem sikerült. A hajam ugyan meghosszabbodott, ahogy vártam, de már a keményedési fázisnál kudarcot vallottam. Nem úgy működött, mint a védekezésre használt technikával. Tettem néhány újabb kísérletet, de semmi. A hajam nem engedelmeskedett, nem abba az irányba indult, amerre én szerettem volna és nem is merevedett ki, egyszerűen lehullott. Koinék fel-alá járkáltak a szobában. Végső elkeseredésemben a hajamt lóbálva próbáltam meg a támadást kivitelezni és közben végrehajtani a technikát, de majdnem megsértettem magamat. További kísérleteim újabb kudarcokba fulladtak, ahogy a lengedező haj a testemre omlott ahelyett, hogy támadásba lendült volna.
Inkább máshonnan közelítettem meg a problémát. Próbáltam abból kiindulni, amit már ismertem. A Hari Jizouval körbefontam testemet és vártam. Ezt a mennyiséget próbáltam megnövelni és irányítani az akaratommal, de az eredmény csak egy egyre hosszabbodó tüskezuhatag lett. Türelmetlenségemben ráadásul sikerült úgy irányítanom, hogy hasfalamat is súroltam vele. Nem láttam Koinék arckifejezését, de nem is vártam volna túl sok érzelmet tőlük. Olyan.. Koinos lehetett. Ha valaki ismeri, ez tökéletesen leírja őt.
Harumi azt mondta, élvezzem a dolgot.. Hát.. Akkor élvezzük. Igyekeztem ezúttal kis léptékekben haladni, az alap jutsuból kiindulva továbbfejleszteni azt. Mivel instrukciókat nem kaptam, muszáj volt a meglévő tudásomra támaszkodnom. Néhány tincset mozdítottam meg, csak kilöktem a helyükről. Majd néhány újabbat, a másik oldalon. Egyre többel és többel próbálkoztam, különböző területeken. Megpróbáltam ütemre csinálni, mintha táncolnának. Ezzel szórakoztattam a többieket. Aztán ahogy egyre magabiztosabban irányítottam kifelé a hajszálakat, egy hirtelen ötlettől vezérelve néhányaz megindítottam a vendéglátóim felé. Sikerült. A hajam engedelmeskedett, képes voltam irányítani azt. Persze csak néhány szálat. Ezután azon igyekeztem, hogy minél többet, minél több irányba képes legyek a chakrámmal vezetni. A hajszálakba koncentrálódott energiát kellett mozgatnom és apró lépésekben haladva egyre jobban sikerült kivizeleznem a technikát. Végül már képes voltam több tüskét egyszerre is mozgatni. Felhagytam a Hari Jizouval és kimerülten az ágyra dőltem.
Néhány perces némaságot követően úgy döntöttem, ideje új szintre emelnem a technikát. Már képes voltam védekezésből támadásba áthajlani, ami alapján képes voltam rögtönzött támadásokat végrehajtani. Ez úgy nézett ki, hogy hajam néhány szálátt meghosszabbítva és megkeményítve gyors támadás sorozatokat indítottam közönségem felé, akik meg sem rezdültek. Szerencsére volt elég önuralmam ahhoz, hogy ne ejtsek kárt bennük. Egyre nagyobb és nagyobb adagokkal próbálkoztam, gyors támadásokat kivitelezve. Egyre növelve a mennyiséget haladtam egyre előrébb. Ilyen apró területen nehéz volt ugyan teljesen egészében kivitelezni a technikát, mégis, úgy éreztem, ilyen apró lépésekkel jobban haladok.
Végül Koin ajánlotta fel, hogy menjünk egy tágasabb helyszínre. Ott már képes voltam egész rögtönzött sörényemet támadásba lendíteni. Csapkodtam, hadonásztam, vagdostam a hajamat mindenfelé, persze ügyelve arra, hogy senki véletlenül közelembe kerülőt ne bántsak.
Szinte már élveztem ezt a vad őrjöngést, fejemet lóbálva, nevetve gyakoroltam az új technikát.
Ideje volt újabb szintre emelkedni. Különböző méretekben, formákban és keménységgel támadtam, sőt, megpróbáltam a támadást védekezésre is használni; a hajat a levegőben irányítva eltéríteni néhány fegyvert. Nem volt kockázatmentes, de sikerrel jártam. Végül Koin hozott oda néhány gyakorló bábút, amiken gyakorlatban, jobban mondva, élesebb helyzetben is kipróbálhattam a megszerzett tudást.
Fejemet meglendítve indítottam meg a hajzuhatagot a próba bábú irányába, szétszaggatva azt. A következőt másik irányból megközelítve szintén sikerült átvágnom, még ha meg is akadtam kicsit a szöveten. Látszott rajtuk, hogy nem jó minőségűek, de a technika működött. A harmadik körbefontam sörényemmel és megpróbáltam összeroppantani.
A fennmaradó időmet –úgy, hogy még pihenésre is maradjon- arra használtam fel, hogy a technikát tökéletesítsem. Különböző harci helyzeteket gyakoroltunk, amiket Koin állított fel, én pedig mindegyiknek megfeleltem. Olyan szintre fejlesztettem, hogy már képes volta fogni, hajítani is vele. A semmiről sem tehető próba bábuk szanaszét repkedtek tehetetlenül a teremben, nem fogtam vissza magam. Minden csepp erőmet ebbe fektettem.
Végül eljött az idő, hogy élesben is kipróbáljam a megszerzett tudást. Harumi önként jelentkezett –Koin megelőzve- a feladatra, hogy letesztelje képességeimet. Néhány kunait repített felém, amiket a hajammal vertem vissza, egyet megragadva pedig visszahajítottam az ő irányába, a lány azonban már nem volt sehol. Alulról támadt volt rám egy rúgással, amit a sörényemmel próbáltam megragadni, de végül kézzel hárítottam volna. Egyrészt rájöttem, hogy a hajammal túl nagy sebet ejthetnék rajta, ami nem lett volna illő egy baráti összecsapáshoz, másrészt túlbecsültem a képességeim; ez egy valódi harci helyzetben nem sikerült volna. Ahhoz még mindig nem elég erős a hajam, hogy egy ötven kilós embert megragadjak, így valóban csak bántottam volna. Azt pedig nem akartam. Képes voltam idejében leállni.
Hogy derüljön a hangulat, a maradék időben különböző formákat vettem fel a hajammal és azokkal szórakoztam, különböző játékokat játszottunk vele. Persze sokáig nem voltam képes fenntartani, így a technikához igazodó szórakozási lehetőségeket kerestünk, de ez is növelte precíziómat és a végére büszkén mondhattam el, hogy elsajátítottam a technikát, ami nagy előnyömre lesz, ha Koinnak megint az az elmebeteg ötlete támad, hogy támadjam meg egy ilyen szűk területen.

Köszönöm az ellenőrzést ^^ A kaland jellegéből kifolyólag 5 pontot Pusztakezes Harcra, 7 pontot Ügyesség/Reflexre, 2 pontot pedig Gyorsaságra szeretnék elosztani.

Hali!


Belenyúltál és jó értelemben. A Tatsu Teichi az egyik kedvenc technikám a listából, a cirkuszos téma pedig detto magy favorit (éljen Darren Shan). Jól felépítetted, a sztori tetszett is mellé. Mindig szeretem, ha valami nem csak száraz tanulás. Jutalmad +9 chakra és +9 TJP.