Hirota Yukionna

**Hirota Yukionna** Szer. Okt. 31 2018, 21:45

- Októberi és egyben első tanulás-

Időbeli elhelyezés: A chunnin vizsga előtti kaland befejezése után, még a vizsga előtt, de már a háború után

Megtanulandó technika:
Suiton Mizudeppo no jutsu // Vízi felveszazemberegypóztamelybenakézökölbenvanésamutatóéshüvelykujjkinyújtvaéskilőegyapróvízgömbötnagysebességgelamutatóujjaelől jutsu –by Jaken//

A
A használó elegendő chakrát koncentrál egy adott ujjába, amit vízcseppé alakít, majd egyszerűen kilövi azt. A testből kilőve egy vékony, senbonhoz hasonló lövedék keletkezik, mely képes áthatolni a bőrön, és a csontokon. Rendkívül nehéz és egyben erős technika.
Magyar név: Vízi pisztoly
Típus: Támadó
Besorolás: B rangú
Chakraszint: 500
Használó: Houzuki klán

Ez a reggel is mondhatni csodásan indult. A nap szépen sütött, csicseregtek a madarak s én jó magam kényelmesen fetrengtem több kiló takaró alatt. Olvasgattam, szundiztam.. igazából élveztem, hogy semmi dolgom és csak úgy pihenhetek. Mikor végeztem a semmittevéssel, kimásztam a takarókupacomból és egyenesen a fürdő felé vettem az irányt. Megengedtem magamnak egy kád, forró vizet.. természetesen jó sok habbal, mert az csak is úgy buli. Ott áztam benne majd egy órát. Nem siettem. Megmostam a hajamat is... mindent szépen nyugodtan. Majd kimásztam, és magamra tekertem egy nagyobb darab törülközőt, meg persze egyet a hajamra is. Eztán kicsoszogtam a nappaliba. Kedves és élénk vigyorral üdvözöltem lakótársam, aki ezt eléggé furcsállta. Igazából és is furcsálltam magam. Nem szoktam ennyire vidám lenni. De hát.. szabadnapom van. Milyen legyek, ha nem vidám? Elcsoszogtam a konyhába, felkaptam egy almát és nekiálltam majszolni. Majd elbaktattam az ajtóig, hogy megnézzem a postát. Furcsa mód, egész sok levelünk jött.
- Számla, lakbér, számla, Kabi küldetés izéje, még egy számla és...NE-NE-NE-NE-NE!!!!
- Yuki.. minden oke?
- Nem... semmise oké – rogytam térdre, könnyekkel küszködve – levelet kaptam... és tök hivatalosnak néz ki...
Nahh igen.. ez volt a legnagyobb problémám. Mivel a hivatalos levél valami feladatot takar... rohadt jó. Mert ugye, köztudott, hogy én rettenetesen utálok feladatokat végezni. Legyen az küldetés, tanulás vagy egyszerű kutyasétáltatás. Fáj a szívem, hogyha meg kell moccannom. De ugye, amit kell, azt kell. Ezért kapom a pénzem. S ugye a pénz mozgatja a világot. Azzal lehet ezt a megannyi izét befizetni. Szóval jahh... nincs sok választásom... hogy én mennyire utálok élni basszus! Minek lettem én shinobi?! Lehettem volna matracpuhaság ellenőr, aki egész nap szunyál.. pfuhh... de hát ez a meló fizet a legjobban.. szóval... szar ügy Yuki.. korábbban kellett volna ezen gondolkodnod.
Félve nyitottam ki a levelet. S nem is csoda, hiszen egy tanulásra való felszólítás volt.. vagy mi a franc. Lényegében, az „Együtt a geninekért” program vagy mi a jó élet keretében szervezik ezt, hogy kicsit felerősítsék a genin állományt. mert ugye most, a háború után nem árt a vérfrissítés.. nem árt ha Kirigakure éber marad továbbra is. Meg ugye mindjárt itt a chunnin vizsga, oszt arra se engedhetik el a kis picúr gyermekeiket ilyen gyengén. Szóval jahh. Ennyi a lényege... és holnap lesz. Reggel nyolckor már a helyszínen kell lennem. Ami innen egy jó fél órára van. Hát szuper, mondhatom.. meg fogok dögleni, ebben teljesen biztos vagyok.
Oszt tádámm.. így csesződött el egy újabb napom. Ezután már nem voltam képes élvezni a szabadságot és a nyugalmat. Ideges voltam és feszült és fáradt és kb. már minden bajom volt. Egyszerűen már a Kabi által készített ebédet sem voltam képes úgy élvezni, mint kellett volna. Csak egyszer repetáztam. Vagyis, alig ettem. Csoda, hogy nem vagyok még egy csonthalmaz. Ezek után fetrengtem még egy sort. Felkészítettem az elmémet és a testemet a másnapra. Estefele összepakoltam a cuccomat. Az egyik kunai tartómba belesüllyesztettem egy palack vizet meg egy kis pénzt, a másikba meg a szokásos fegyvereket. Ezeket szépen lehelyeztem az éjjeliszekrényre, a ruhámmal együtt.. hogy azzal se kelljen bajlódnom és legyen még időm egy öt perces szundira. Ezek után megvacsoráztam, majd a pizsim felvételét követően fetrengtem tovább. Olvastam és hisztiztem amiatt, hogy a holnapom tök megerőltető lesz. Vagyis vergődtem, mint valami epilepsziás raptor. S mikor a szervezetem elfáradt ebben a vergődésben elaludtam, akár egy újszülött víziló.
Másnap korán reggel, fél hétkor szólt az ébresztő. Mivel ismerem magam, tudtam, hogy szükségem lesz egy 5 perces szundira. Ami, mint később kiderült, öt helyett, húsz percre sikerült. Végezetül arra ébredtem, hogy édes drága lakótársam, telitalppal beleugrik a gyomromba, jelezvén, hogy most már húzzak, ki de viharsebesen az ágyikómból. Erre nem tudtam nemet mondani. Fájó pocakomat simizve vonultam be fürdőbe, kezemben a ruhámmal. Gyorsan lezuhanyoztam, hogy ne úgy menjek már erre a szarra, mint egy öt hete a mosógépben rohadó zokninak az egyik fele. Ezt követően felöltöztem, na meg összefogtam a szokásos stílusban a hajamat. Magyarán elvégeztem a szokásos szépítkezési beavatkozásaimat. Végezetül felcsatoltam lábaimra a kunai tartókat, és felkaptam a ~~hétmérföldes~~ csizmám, majd a pulóverem. Loptam egy rizsgombócot Kabitól (lévén épp azt készített magának a küldetésre) majd elköszöntem, és már el is tűntem. Most nem kellett játszanom a kulccsal, hiszen lakótársam még otthon volt.. így nem kellett bezárnom ezt az izét.
Végül csak megindultam a kiképzésre kijelölt helyre. Mi is lenne ez más, mint a kiképzőterep?! Van ott ugye tó, meg céltábla meg fák meg minden szar. És tök messze van. Juppi. Na tehát, háztetőkön meg mindenen át megindultam. Siettem, mert mint arra számítani lehetett, késésben voltam. Szuper Yuki, ezt már megint jól megcsináltad. Nem lehetne, hogy csak egyszer ne késs el valahonnan?!
Kívánságom teljesült. Nem késtem el. Pontos egy perccel nyolc óra előtt értem oda és be kell valljam, nagyon örültem a fejemnek. Boldog voltam és büszke. Egészen arra az öt percre, amíg megláttam a magam körül sorakozó további 3 embert. A frász kerülgetett, hogy mennyien voltak. És ez csak a geninek.. akiket amúgy még sose láttam. Ez elég ciki.. nem? A fiatalabbakon kívül további magasabb rangú ember volt itt. Chunnin vagy Jounin... igazából ötletem sincs. Tudnom kéne.. de amilyen szerencsétlen vagyok... nem jövök rá. Pedig amúgy teljesen egyértelmű.. de szerintem csak nem érdekel, ezért nem is próbálok meg rájönni. Hmm... hát.. van ilyen.
- Szerbusztok! – hangzott el egy köszönés. Az egyik magasabb rangú szólalt meg. A nő. A férfi pedig állt továbbra is csendben. Elpofázta, hogy nekem a bal oldalra kell állnom. Ezen kívül a másik három gyereket is szólította. Ketten ballra, ketten jobbra. Mellém egy fiú került, a másik oldalon is egy lány és egy fiú volt. Őket foglalkoztatta a férfi. Hozzánk pedig a nő jött oda.
- Sziasztok. A nevem Mishida Risa. Én fogom a mai képzést tartani nektek. Szerintem nem is nagyon kell szaporítanunk a szavakat. Ugyanis.. hova tennénk meg? Nahh szóval. A mai technika amit meg fogunk tanulni, az a Mizudeppo no jutsu... vagyis a vízlövedék technika. Lényege, hogy a használó elegendő chakrát koncentrál egy adott ujjába, amit vízcseppé alakít, majd egyszerűen kilövi azt. A testből kilőve egy vékony, senbonhoz hasonló lövedék keletkezik, mely képes áthatolni a bőrön, és a csontokon. Ez egy rendkívül nehéz és egyben erős technika.. de én hiszem, hogy képesek lesztek elsajátítani – mosolyodott el. Ezt követően a nő megállt, s kinyújtotta mutatóujját és hüvelykujját, majd azokkal egy céltábla felé mutatott. - Suiton Mizudeppo no jutsu – mondta majd mutatóujjából egy apró vízlövedék indult meg hihetetlen sebességgel a céltábla felé és át is szakította azt. – Kezdjétek azzal, hogy megpróbáltok elegendő chakrát koncentrálnia az ujjatokba ahhoz, hogy abból egy vízcsepp képződjön az ujj végén. Aztán egy nagyobb löketű chakrahullámmal próbáljátok meg kilőni azt. Ezt próbálgassátok. Rá kell éreznetek a megfelelő chakra mennyiségére és az időzítésre is egyaránt. Sok sikert! Ha elakadtok, szóljatok. Szívesen segítek. – mondta, majd elvonult a legközelebbi fához és annak egy ágára ugrott, majd azon leült s onnan figyelt minket.
Ez így összességében nem is tűnik nehéznek. Tehát, chakra az ujjvégbe, annyi, hogy vízcsepp képződjön. Nem lesz gáz. Aztán elegendő chakra kell ahhoz is, hogy ezt kilőjem minél nagyobb sebességgel. Az egyikhez elemi chakra kell, hogy vízet formáljak.. a másikhoz meg sima? Wahh nekem ez bonyi. Na de a lényeg, hogy egy lökést kell neki adni, úgy hogy nagy mennyiséget koncentrálok kis helyre. Nem hangzik nehezen.. de biztos vagyok benne, hogy attól még az. De meg tudod csinálni Yukkkkiiii! Minél hamarabb elkezded, annál előbb végzel és annál korábban mehetsz haza. Na kezdjünk is neki!
- Szóval, előőször chakrát koncentrálok a mutatóujjam végébe s ebből megpróbálok egy vízcseppet alkotni – motyogtam magamban. Majd kitartottam bal kezem, ugyanabban a pózban, mint előttem a nőtől láttam. Mutatóujjam ki volt nyújtva s odakoncentráltam chakrámat, a legutolsó ujjpercembe. Egy kis idő eltelt és éreztem, hogy valami van, de úgy látszott nem volt elegendő az oda vezetett chakra mert nem lett belőle konkrét csepp. Megráztam magam és újra próbáltam. Megint felvettem eme pózt, s hasonlóan, mint az előbb belekoncentráltam mutatóujjam végébe a chakrám. Azonban most a csepp túl nagy lett és leesett a földre. Sajna a következő alkalommal is így jártam.. nem maradt elég ideig az ujjam végén. Na még egyszer. Megint. Ugyanazon procedúrát megcsináltam mint előbb.. már közeledtem a jó mérethez, de most sajna túl kicsi lett ahhoz, hogy ki bírjam lőni. S sajna ez után is ugyan ez lett a probléma. Basszus... ne már, hogy ez se megy! Vettem egy mély levegőt és megint megpróbáltam. Póz, koncentráció, chakra, csepp. S csodák csodájára a cseppnek végre megfelelő volt a mérete. Nem esett le és nem volt túl kicsi. Mosolyogva leengedtem a kezemet, konstatálva, hogy menni fog ez. Ezt a műveletet még megismételtem háromszor, csak, hogy teljesen biztosan sikerüljön legközelebb is. Boldogan konstatáltam, hogy ez a része már nem okoz gondot. így rátérhettem a következőre. De előtte ittam egy pár kortyot, mert azért ehhez a technikához nem árt a hidratáltság. Vagy nemtom. Ha ez nincs így, akkor is ittam... mert... a szomjúság nagyúr.
- Akkor most, ki kell lőnöm vagy mi. Tehát chakrát kell koncentrálnom az ujjam végébe a csepp mögé, s úgy összesűríteni azt meg kilőni, hogy kilője a vízcseppet, egyenesen és durván nagy erővel. – kezdtem el motyogni megint – na, basszus – sóhajtottam.
Vettem egy mély levegőt, kiropogtattam csuklóimat, majd újra felvettem a pózt. Ujjam végébe koncentráltam chakrámat s megalkottam a vízcseppet. Majd még több chakrát koncentráltam az előbb említett pontba, s azt összesűrűsítve irányítottam a csepp mögé és próbáltam kilőni azt. Azonban nagy bánatomra, a vízcsepp nem, hogy nem lőtt kii, még csak le se cseppent az ujjamról. Úgy érzem, ez a chakra mennyiség nem volt elegendő. ennél sokkal, de sokkal több kell ahhoz, hogy úgy menjen, mint a nőé. Így hát újra megpróbáltam. Megalkottam a vízcseppet s újfent elkezdtem koncentrálni a chakrát az ujjam végébe. Próbáltam minél többet összesűríteni, s azzal kilőni. Mikor úgy éreztem, jó lesz, megint megpróbáltam elrepíteni a cseppet. Most se sikerült. De, most már legalább lerepült az ujjamról.. igaz, hogy elém, de az már mindegy. Újra megpróbáltam. Csepp, koncentrál, sűrít, sűűrít és lő. Most is hasonlóan jártam, mint az előbb, bár most azért nagyobb íve volt. De még mindig nem volt jó. nem volt meg benne a kellő erő. Az elkövetkezendő két próbálkozásnál is hasonló volt a történés. Az ív már kezdett meglenni, de az egész olyan erőtlen volt. S én is olyan erőtlen voltam, hiszen az idő lassan ebéd körül járhatott. de még a feladat felével se végeztem. Úgy döntöttem, még háromszor megpróbálom, aztán elkéredzkedek kajáért. Így is tettem. Felvettem a pózt, koncentráltam, megalkottam a cseppet, koncentráltam a chakrám, s próbálkoztam a kilövéssel. Mindannyiszor, megvolt az az íve meg minden.. de nem volt benne erő.. csak lassan ment előre.. s nem is túl messzire. Mind a háromszor ez volt a baj. Már eléggé messze el tudtam lőni.. de nem volt benne elegendő energia s egyszerűen nem értettem miért. D e úgy döntöttem kost nem is fogok ezzel foglalkozni. Inkább elmentem a felügyelőhöz és megkértem, hogy engedjen el kaját venni. Mázlimra, nem vette zokon, hogy el akartam menni, de azt mondta, járjam meg gyorsan. Így is tettem. Sietve közelítettem meg egy kisboltot, ahol pedig vásároltam előre becsomagolt onigiriket. Azokkal a kezemben száguldottam vissza az edzőterületre. Ahol boldogan vettem észre, hogy a mellettem tanuló fiú se járt előrébb, mint én. Sőt.. neki még kajája se volt, szóval le volt maradva tőle... hehe. Egy gonosz mosoly kúszott az arcomra, de elfordultam, hogy ez ne látszódjon. Leültem a fűbe és kibontottam a kajámat. Majd egyenként, szépen komótosan nekiálltam megebédelni. Közben a technikán agyaltam. Talán túl kevés chakrát adok bele? Túl lassan robbantom szét? Nem irányítom eléggé egy helyre? Hmm.. ez megeshet. Több chakra kell és jobban egy pontra összpontosítva, tökéletesen egyszerre szabadjára engedve. Igen! ez működhet. Nyajj Yuki, te egy zseni vagy...
Wahh.. eléggé kiakasztó azért, hogy itt töltöm a szabadnapom. Tanulással. Nem tudom, hogy bírni fogom-e a nap végét idegekkel. Nagyon remélem. Mert ha nem, én megdöglök. Mert a technika menci meg minden, meg szeretem a suitonos szarokat.. csak na.. kezdek fáradni... De meg tudom csinálni! Mert minél előbb leszek kész, annál hamarabb húzhatok haza!
Lenyeltem az utolsó falatot is az ételemből, majd kiropogtattam elgémberedett hátamat, s csuklóimat. Kinyújtottam magam elé karomat, s megformáltam azt a pózt, melyben a kéz ökölben van, s onnan a mutató és hüvelykujj kinyújtva. Eztán mutatóujjam végébe koncentráltam a chakrát és megformáltam a már ismerős vízcseppet, majd nekiálltam az ujjam legeslegvégébe koncentrálni minél nagyobb mennyiségű chakrát, s mikor ezzel megvoltam, megpróbáltam kilőni, úgy, hogy kifejezetten egy pontot céloztam meg. S csodák csodájára máris jobban nézett ki az egész. A legnagyobb meglepetésemre volt már ereje s iránya is. Végre sikerült alkotnom valamit.
- Ezaz! – mondtam, s teli szájjal vigyorogtam – Még egyszer!
S megcsináltam, megint. Ugyanazzal a módszerrel mint előbb, teljesen ugyanúgy, csak kicsit több chakrát adtam bele. S most egy kicsit messzebbre ment.. de még mindig nem volt tökéletes. Még elpróbáltam egy párszor, hogy jó legyen.
Az idő már délután négy- öt között járhatott... s még mindig nem tökéletesítettem a technikát. Nem volt elég a bele adott chakra. Vagy kevés volt és így erőtlen, vagy túl sok, s így irányíthatatlanná vált. Meg kellett találnom az arany középutat, ami nem volt a legegyszerűbb. Közel 5-6 próbálkozás kellett hozzá, mire sikerült kellő erőt belevinnem a támadásba. Természetesen ezek között pihentem is.. így lehetett, hogy már este hetet ütött az óra. De végre sikerült. Mutatóujj előre, koncentráció, csepp, koncentráció, lő. S végre. Kellő ereje és szép íve volt a lövedéknek. Boldogan s annál fáradtabban dőltem hátra egyenesen a fűbe. S ott fújtattam.. pihengettem.
- Szép volt Yuki! – szólt ideiglenes mesterem – ha tízszer egymás után a tábla közepébe találsz, hazamehetsz!
HAZA. Úristen! Hazamehetek! gyerünk Yukkkiii!
Ezzel a lendülettel fel is pattantam és megálltam a céltábla előtt. Kezemet kinyújtva a céltábla felé lőttem el még egyszer a technikát. Hát.. a céltáblát eltalálta, de messze volt a közepétől. A következő már kicsit közelebb ment de még mindig nem. Az azutáni már egész közel volt. Az ötödik végül betalált. Nagyon büszke voltam magamra.. már megint. Ma már sokadszorra. De itt nem állhattam meg. Megittam a maradék vizemet majd folytattam. A következő 3 is betalált.. aztán 2 nem... aztán 3 megint igen, majd 1 nem, 1 igen és 2 nem. Kezdtem ideges lenni.
-Yuki... szuszá.. nyugodj meg.. menni fog ez.. és mehetsz haza – nyugtattam magam.
S, úgy néz ki sikerrel jártam. Az elkövetkezendő lövések mind sikeresen betaláltak... bár már szürkület volt, a táblát még jól láttam.. szerintem este hét már jócskán elmúlt.. de nem baj.. ezt az egyet még be tudom lőni.. Beálltam az eddig ismert pózba, s kitartottam ujjam.
- Bumm – mondtam kifejezéstelen arccal, s belőttem a kis vízcseppet a már lyukacsos céltáblába.
SIKERÜLTSIKERÜLTSIKERÜLT!!!! Végre hazamehetek! Hatalmas vigyorral néztem rá tanítómra, ki elmosolyodott.
- Szép volt. Hazamehetsz. – mondta, majd intett, hogy indulhatok
- Köszönöm! Viszlát! – Mondtam, majd már rohantam is haza. Rémesen fáradt voltam. Hulla és kipurcant és már mindenből elegem volt. De nem sok választott el az otthonomtól. egy röpke fél óra alatt hazaértem. Az ajtó nyitva volt, Kabi még otthon volt. Vigyorogva meséltem el az aznap történteket egy laktató vacsora keretében. Majd felvettem a báránykás pizsamámat és nekiálltam fetrengeni az ágyamban. Végre vége ennek a napnak is. Végre pihenhetek. Végre nincs több dolgom. Nincs több levél. Nincs több küldetés. Szabadnapom van. De már hamarosan itt a vizsga. Ehh, tök mindegy, az még messze van.. feleslegesen stresszelem magam már most. Igazából.. ha nem leszek chunnin se halok bele. geninként is jól eléldegélek én. No de, most már itt az ideje aludnom. Mert ha nem teszem meg, csúnya és elnyűtt leszek holnap. Ami senkit nem fog érdekelni, de azért na. Most végre pihenhetek... teljes.. nem is tudom meddig...

**Senju Tobirama** Csüt. Nov. 01 2018, 12:17

Üdv!

Szép tanulás volt, a lényeget levezetted, és inkább teret adtál magának a karakternek. Helyes, nagyon jó kis karakter, élveztem az olvasását a sztorijának. Eléggé.. érdekes, de ötletes Very Happy

Főleg Kirigakureinek, nagyon eltaláltad.

Jutalom:
+10 Chakra
+2 TJP
A technikát felírhatod!

Egy élmény volt! ^^

**Hirota Yukionna** Pént. Feb. 26 2021, 18:47

Időbeli elhelyezés: A fórumkaland előtt

Megtanulandő technika: Shoton Kaitou // Kristály elem feloldás

Az alapvető Kristály elem feloldással a hazsnáló képes chakraját kiterjeszteni és létrehozni a Kristály chakrat. A segítségével a használó képes teste köré megalkotni egy vékonyabb kristályos réteget, vagy a földből emelni egy vékonyabb rudat. Alaptechnikául szolgál mindenfajta kristály technikához, melyet csak a kreativitás és a chakra szab meg. A chakrával rendelkező személyek fizikai tulajdonságai is megváltozhatnak: Némileg nehézkesebb de erőteljesebb lesz a mozgásuk.
Chakraszint: 10
Besorolás: E
Megjegyzés: Alap feltétel bármely Shoton jutsu elsajátítása előtt!

Obszcén, trágár szavakat tartalmazhat!

Üresség

Egyedül voltam. Egyedül abban a hatalmas apartmanban amire minden egyes hónapban a gatyám is rámegy. Jó, a gatyám még rám is alig jön fel, nem, hogy egy albérletre. höhö... Még alig kezdődött el a nap és én máris szórom magamból a sziporkákat. Menő vagyok, nem? Ez költői kérdés volt, valójában nem várok választ... hiszen magamtól is tudom, hogy a világ sokkal üresebb hely lenne nélkülem. Főleg nekem, de ez már csak egy másik pont. Sokat beszélek, jár az agyam és mégis olyan nehezen jönnek a szavak. Olyan nehéz valami értelmeset kifacsarni magamból, hogy tartalmi is legyen a mondanivalómnak ne csak elegendő szószáma. Hajoljak ki az ablakon és mutatkozzak be? Oh, dehogy mutatkozok és be amúgy ez a vérköd ge*ipara. De tényleg, nem vicc. Komolyan tartok tőle, hogy lemegyek a virágoshoz venni valamit aztán letépi a fejem valamivel, hogy azt is vázába tegye. Elég kemény gyerek vagyok azt persze megkell hagyni, de nem elég kemény. Például, ha az akadémián kikellett volna nyírnom valakit a geninné válásért most teljesen biztos, hogy nem lennék itt. Nekem ott és abban a pillanatban reszeltek volna, ahogy a rajt szó elhangzik. Hirtelen elhaláloztam volna a félelemtől. Az akadémián sokkal okosabb volt kb. nálam mindenki. Hogy mentem én át a genin vizsgán? Csaltam?! Nem, nem csalhattam, azt kiszúrták volna... ugye? Vagy lehet tudtomon kívül puskáztam? Nem, ennyire már csak nem vagyok fogyi. Áhh basszus olyan régen volt már ez, hogy kifolyik az agyam a helyéről mire elkezdek emlékezni rá. Az én elmém egy idő után szelektál és öt év az mégiscsak öt és s annyit az én könyvtáram nem tart meg. De talán ez most nem is lényeges. A vérködről volt eddig szó, ugye? Na szóval a nem nyílt álláspontom az, hogy tökre nem bírom, de itt kisebb az esélye rá, hogy eltesznek lábalól szóval amíg hasznos eljátszani a hülye kis követőt addig éljen a tudomisénhanyadik Mizukage. De tényleg... komolyan... ez most hányadik?! Mert ha az előző a hatodik volt akkor neki most a hetediknek kéne lennie... de hogy ő most az első...vagyamásodik. Oké, fogalmam sincs melyik, de azt hiszem talán nemtuti az első? Vagy a második. De akkor ő most igazából a hetedik is egybe, nem? Nem ugorhatunk vissza a számozás legelejére csak azért, mert őkelme azt akarta, hogy most kezdjünk mindent élőről. Amúgy is, előröl kezdeni tök hülyeség. Nem véletlen halad az idő, nem véletlen voltak mások vezetésen... ezt hívják fejlődésnek papa. Kellett, hogy kicsit elkanyarodjunk a gyilkolászós irányból és normális kis faluvá cseperedjünk. Erre most mi van? Jó irányba haladtunk, ott volt egy kedves kis nőcike a vezetőségi székben és most hopp, gyorsan kezdjük előröl. Megnyomta a nagy piros gombot és azt hiszi ezzel resetelni lehet Kirigakurét és eltűntetni a történelmet? Azt hiszi, ha visszaállítja a terrort akkor a többi falu megint rettegni fog? Segítek: nem fognak. Kirigakure nincs tele gyilkos kis szarokkal. Ugyanolyan, mint bármelyik másik falu, csak más a fejpántjuk. Semmivel nem eszünk többek attól, hogy rettegésben és terrorban kell élnünk. Szerettem Kirigakurét mert befogadott amikor szükségem volt rá és kb. fel is nevelt. De most? Ez egy szarhalom amit hullákból építettek, nem falu.
Ki kéne mennem kicsit a külvilágba. Ki kéne szellőztetnem a fejem végre. Kicsit... elkéne csendesítenem a világot. Pihenni akarok végre és nem agyalni és nem foglalkozni ezzel a rettentően sok baromsággal, ami a lelkem nyomja. Lehet kikéne mennem edzeni kicsit. Vannak biztos valami edzőpályák az ilyen szegény szerencsétleneknek, mint én. Úgyis az a mániájuk, hogy minél erősebbek legyünk. Szóval uzsgyi...
Neki is vágtam az utamnak. Oda vettem az irányt, ahova mindig mentem ilyenkor. Igyekeztem senki szemébe se belenézni és senkit se riogatni, nehogy feljelentsen vagy kinyírjon vagy bármit is csináljon velem. Én eskü szeretek élni és semmi kedvem mások hülyeségéhez meg mehh... Na, de ez lényegtelen. Utam a lakásomtól shinobi távban mérve nem túl messzi kis tóhoz vezetett, ahol mindig gyakoroltam. Itt üldögéltem gyerekként amikor honvágyam volt. Itt ültem, miután akadémiára mentem. Ide jöttem a genin vizsgám előtt is után. Ide menekültem a világ zajától és a sok őrült embertől. Itt fedeztem fel a suitont és itt szerettem bele a víz elem csodálatos rejtelmeibe. Itt találtam rá önmagamra. Ide jöttem gyakorolni. Ide jöttem fejlődni. Ide jöttem mielőtt a chunnin vizsgára indultam. És ide menekültem mindig, ha nem akartam, hogy rám találjon a postás, aki a küldetéses papírokat dobálta be az ajtónk alatt. Egyszóval ez volt az én kis helyem. Az én kis szentélyem. Itt éreztem magam egyedül otthon.
Otthon... nem is emlékszem milyen volt már az. Olyan picike voltam amikor elkellett jönnöm onnan. Olyan apró és annyira jelentéktelen. A hely is alig rémlik már. A szüleim is már-már csak sziluettekké bomlottak szét. De még mindig élénken élt bennem édesanyám csengő hangja. Ahogy puha kezével az arcomat simogatja. Az a mozdulat, ahogy apám felé fordult mikor az valami csínyt követett el. A folyamatosan megbocsájtó és szeretettel teli szíve. És él bennem apám emléke... a flanelingjei, a nevetése. Ahogy a borostája csikizte az arcom mikor puszit adott. És a kissé dohos illata. Az, hogy mindig volt ideje velem egy kis játékra. Hogy mindig én voltam az első. Hogy én voltam a szemük fénye, a világuk közepe és én voltam a hercegnőjük. És én akkor, tényleg úgy is éreztem magam. Megvolt mindenem. Egy szerető család, egy jó szomszédság, egy barátságos kis ház, egy nagy kert és annyi, de annyi szeretet, ami egész életemre elég lett volna. És mindezt elvették tőlem egyetlen egy éjszaka alatt. Olyan sebeket okozva ezzel, amik halálom után is kísérteni fognak. De nem a testemen... hisz a bőrömet borító égések mostanra már meggyógyultak... a szívem lett tele sérülésekkel. Sőt, szerintem egy darabját a falumban hagytam. Ez egyszerűen biztos. Hiszen érzem, hogy hiányzik belőlem valami. Érzem, hogy nem vagyok teljes. Nem vagyok igazán kerek és nem tudom miért – és most kivételesen nem a pocimra gondoltam-. Pedig most is elég jól élek. Van lakásom, egy barátom, munkám, ételem, pénzem és erős vagyok... erős. Erősebb, mint amilyennek valaha is hittem magam. Ellenállóbb és taktikusabb. Keményebb lettem az évek alatt, mint legmerészebb álmaimban. Irányítom a vizet... képes vagyok rá. Hatalmam van a víz felett. Embert tudnék ölni vele, ha akarnék. Megvan hozzá a képességem, hogy gyilkossá válljak és mégse teszem. Mégis gyengének tettetem és hiszem magam. Mégis lealacsonyítom a képességeim és másokhoz mérem magam. Pedig ennél sokkal több van bennem. Megküzdöttem azért, hogy ma itt legyek! Megküzdöttem azért, hisz én irányítottam a sorsomat. És még erősebb leszek... még többre viszem... mert egyszer teljesen biztos, hogy több leszek, mint a szívemben hagyott űr.
Azzal a vízipisztoly technikával belelőttem a tóba. És újra. És újra. Idegesen lövöldöztem, nem is figyelve mit találok el. Erősebbnek akartam érezni magam. Valakinek akartam érezni magam. De nem lett jobb. Szaladtam a tó felé, be egyenesen a vízbe. Nem akartam megállni rajta. Eggyé akartam válni vele. Bele akartam olvadni. A Mizu kawarimivel ez könnyedén ment. Egy lettem a fodrozódó kék mélységgel. Csak úsztam vele. Csak hagytam, hogy az ár vigyen oda, ahova csak vinnie kell. Csak vártam, csak voltam. Sokkal megnyugtatóbb érzés volt, mint valaha bármi más. A víz volt az én mentsváram. Ez volt az a hely, ami mindig tárt karokkal várt. Olyan volt, mintha folyamatosan ölelnének. Olyan lágy és olyan kellemes. Olyan végtelen és mégis véges... megfogható. Más volt és mégis annyira olyan, mint én. Annyira én voltam. Büszke voltam magamra és jól is éreztem végre magam. Pihentem.
De ennél több kellett. Az ellazult érzés hirtelen mérhetetlen haragba csapott át. Éreztem, ahogy a chakra folyamatosan egyre gyorsabban jár a testemben. Egyre idegesebb és idegesebb lettem. A világ annyi mindent vett el tőlem. Elvették az életem, a szüleim, a boldogságom... elvették mindenem, amit addig csak ismertek és bedobtak a kínok közé. A fájdalmas edzések és küldetések közé. Megöltem egy embert! Megerősödtem és elnyomtam az érzéseim. Rangot szereztem, technikákat tanultam. A szüleim büszkék lennének rám.. felnevelhettek volna. Láthattak volna, támogathattak volna. Ehelyett két sírkőhöz járok ki beszélgetni. Nincs senkim! Nincs semmim! Mert az egész világon semmi fontosabb dolguk nem volt azokbak az árnyékoknak, csak az, hogy kiirtsák a családom és elvegyék tőlem a boldogság reményét is! Gusztustalan! És milyen igazságtalan! De egynap... egynap megtalálom őket és ugyanazt kapják majd, amit én. És végre teljes leszek. Végre talán megbékélek a gondolattal... végre, egyszer talán leszek még valaki!
Feszülten válltam ki a vízből és immáron csak a tetején lebegtem. Vadul kézjel formálásba kezdtem. A nap lassan alkonyba hajlott át. Én pedig a hideg víz tetején úsztam miközben oda se figyeltem már szinte mit csinálok. Ösztönösen formáltam a kézjeleket. Ösztönösebben, mint egész eddigi életemben bármikor. Mindent beleadtam és a tó vize egyre zabosabbá vált alattam. Éreztem, amint a hullámok maguk alá akarnak taszítani, de képtelenek rá. Végtelenül jó érzés volt, ahogy dobál a kék mélység, mintha kiakarna törni belőle valami... valami, amit én kreáltam. És ez így is történt. Szinte talpra lökött a hullám, amit a vízből kitörő sárkány okozott. Én pedig büszkén álltam a lábamon. Szerettem a teremtményeimet, hisz az enyémek voltak. Én alkottam őket és pusztíthatom is el bármikor az összeset. Csakis nekem engedelmeskedhetnek, csakis az én akaratom követhetik. Náluk én voltama az első és az is leszek! A sárkány csak úgy keringett a tó vízén teljesen felforgatva azt. Én pedig büszke voltam rá. Sose figyeltem meg igazán, hogy milyen elképesztő dolgokat lehet kreálni. És milyen egyszerű elpusztítani azokat. Azzal megszakítottam a chakra kapcsolatot és a dühöngő sárkányból nem lett más... csak sok apró vízcsepp. Vízipisztollyal lövöldöztem le az éppen eső cseppeket. Néztem, ahogy az erős lény, gyenge darabokra hullott szét és esett vissza oda, amiből teremtetett.
Fáradtam már, de alig éreztem. Tengett bennem a tenni akarás. Megformáltam a vízen mindent, amit csak ismertem. Cápát alkottam és hagytam semmivé lenni. Burkot készítettem, gömböket... és hagytam őket eltűnni. Hagytam, hogy a sution irányítson engem, és ne én azt. Tettem, ami a szívemből és chakrámból kitelt. Mindent, amit csak ismertem, könnyedén játszottam most le, mint egy régen ismert dalt. Olyan könnyen átjárta a testem, olyan megnyugtató boldogsággal töltött el. Úgy alkottam és pusztítottam el dolgokat a tó felületén, hogy semmi másra se kellett figyelnem. Nem volt oktató, nem volt ellenség... nem volt semmi csak én és a víz. Azt csináltam, úgy, és annyit amennyi kitelt belőlem. Messze voltak a fák a tótól ahhoz, hogy maradandó pusztítást okozzak. Én pedig végre kitomboltam magam, úgy ahogy azt én akartam.
Sokáig tomboltam, de végül lecsillapodtam. Elfáradtam és mégis büszke voltam magamra. Leültem kicsit távolabb egy fa tövébe és a tavat néztem. Sok chakrát felemésztettem... de kifejezetten jól esett. Tenyerembe néztem és oda koncentráltam a suiton chakrám. Kevés vizet hoztam létre. Olyan elképesztő érzés, Sokszor természetesnek veszem... mégis minden alkalommal rákéne csodálkoznom, hogy mennyire elképesztő, amit létre tudok hozni... hogy mennyire csodálatos... néha annyira különlegesnek érzem magam ettől.
A tenyeremben lögyböltem a kis vizet és közbe a tavon megcsillanó fényeket néztem. A vízre koncentráltam. A bennem tomboló dühre, örömre, hálára, bűntudatra, honvágyra, fáradtságra, bosszúvágyra, büszkeségre és a hiányérzetre. Megannyi egymással ellentétes és egymást kiegészítő érzés tombolt bennem. Minden, ami én voltam és minden, ami már sose lehetek. És csak forgattam azt a kis adag vizet. Hűtötte a tenyerem én pedig csak a megannyi torkomat szorító érzésre tudtam koncentrálni. Belemélyedtem és az ezer meg ezer gondolat a mélyre húzott. Míg valami megvágta a kezem. Az érzések eltűntek, a fejem kitisztul. A tenyeremben pedig már semmi lágy víz nem volt. Egy rózsaszín kő volt az, ami megvágta a tenyerem. Egy kristály.
Egy pillanatra megrémülve tekintettem a kezemben tartott furcsa tárgyra. Mégis.. hogy került az ide? Annyira ismerős érzés volt megfogni. Valahogy kötődtem hozzá. A tapintása is ismerős volt. Forgattam egy ideig és figyeltem mivé válik. Mi is az és miért. Értetlenül néztem. Valaki iderakta volna? Vagy... én csináltam? Lehet feltaláltam egy új suiton technikát? De.. hogy csináltam tudtomon kívül? Mégis... mit tettem? Mire vagyok még képes? Ki vagyok én ezek után? Lehet egy igazi őstehetség.. egy zseni. De rákell jönnöm, hogy mégis hogyan csináltam, hogy csinálhassak még. Gazdag leszek!
Azzal egyenesen hazarohantam. Be, a szobácskámba. És lecsüccsentem az ágyacskámra. Kezemben a kis rózsaszín éles kavicsot forgatva. Olyan fura volt és mégis annyira menő. És...annyira ismerős. Mintha láttam volna már valahol, de meg nem mondom hol. Csak ültem felette és próbálttam felidézni mit is csináltam. Vizet lögybölgettem miután kitomboltam magam. És gondolkoztam. Sok mindenen. Sok érzés keringett bennem. De kétlem, hogy az érzések csinálták ezt, fúj nemár az annyira gagyi. Nem lehetnek csak az érzelmek. Nem gondolhatok mindenalkalommal ennyi dologra egyszerre, mikor csinálni akarok egy ilyet! Kell lennie valaminek még vele. Még valami érdekesebbnek. Lehet csak 1 érzelem hozta elő. Lehet a büszkeség vagy az akarat. Vagy a düh és a honvágy. Jajj, annyi minden lehet! Meg kéne kérdeznem Kabit, ő okos... de nem! Még a végén ellopja a hiper menő technikámat. Ahh, mégis csak magamtól kéne rájönnöm. De annyira nehééééééz! Hmm... mi lenne, ha megpróbálnám újra kreálni? Hátha-hátha össze is jönne belőle valami. Na szóval. Vizecske a kézbe... uhum, oké. És akkor koncentrálj Yuki, koncentrááááál! Kristálykristálykristáááály! Gyerüüüüüüüüüünk!!!!!
-Gyerünk mááááááár – Mondogattam a kezemben lévő víznek ami semmit se változott.
Jó, akkor gondolkozzunk. Bennem volt az öröm amiért csomó dolgot csináltam. De ez hülyeség lenne. Büszkeség is volt és vágy a tenni akarásra. De ez se lesz jó. Bosszúvágy? Erre se változott semmit. Hát megzizzenek. Szomorú is voltam a családom miatt... na?... na??? De ez se jó. Miért nem válik be semmi? Lehet ez csak a véletlen műve volt... lehet soha többé nem fog menni. Egy senki vagyok. És sose fogok elérni igazán semmit...
Furcsa bizsergő érzés járta át a testem. Mintha az addig teljesen üres lelkem elkezdett volna megtelni. Mintha a büszkeségen is felül emelkedő érzés bizsergette volna a hasam. Az, hogy van bennem valami különleges, valami egyedi... hogy képes vagyok valamire amire más nem. Az öröm és az, hogy talán vagyok valaki. Minden érzés egyszerre futott végig bennem a chakrámmal keresztül. És sikerült. És ott volt. És megcsináltam. Csak eléggé kellett benne bíznom. Csak eléggé kellett látnom, hogy képes vagyok rá. Csak eléggé tudnom kellett, nem csak elképzelni. Elképesztő érzés volt tenni valamit.
-        Yuki te meg mit művelsz? – Nézett be lakótársam
-        S-semmit! – dobtam az ágy mögé a kristályokat – edzeni voltam, most megyek lassan fürdeni
-        Menj is.. büdös vagy. -Indult meg kifelé a szobámból
-        Köszi – forgattam meg szemeim – Uhm, Kabi!
-        Igen?
-        Hallottál már olyan suiton technikáról, amiben a vizet kristállyá változtatja a használó?
-        Yuki, a suitonnak nem ez a lényege, ezt te is tudod. A kristály meg nem csak vízből áll, egy suiton beállítottságúnak ez nem menne. A kristály egy nagyon kényes dolog és rettentő nehéz előállítani, ezért olyan drágák. Az ilyen képességek nem valók nekünk mezei ninjáknak. Miért, láttál valami jó kis képeskönyvet tele kekkei genkaiosokkal és azt hiszed neked is menne? – Kuncogott
-        Úgy hiszed, ez csak azoknak menne, akiknek vérvonalképességük van?
-        Édes kis lakótársam, ez teljesen biztos. Szóval inkább ne kergess ábrándokat. Maradj annál, amihez értesz... a vérvonalképesség veszélyes és kitudja mit csinálnának most azokkal...
-        Jah..igazad lehet. Köszi Kabi - Mosolyodtam el.
Utam a fürdőszobába vezetett. A tükör előtt álltam és gondolkodtam. Vérvonalképesség... kekkei genkai... nálam? Biztos tévedés lesz. A szüleim nem is voltak ninják. Levettem a pulóverem majd lenéztem a kis nyakláncomra, amit még anyukámtól és apukámtól kaptam mikor elkellet jönnöm a faluból. Megsimítottam az apró fényes követ. És mint egy villanás, úgy hasított belém az ismerős érzés. Ennek a kis kőnek ugyanolyan a tapintása, mint a kristályoknak, amiket létrehoztam. Honnan is kapta ezt apa? Ahh igen, az anyukájától... és ő is az anyukájától... és a nagyi mindig azt mondta, hogy az ő anyja egy.…Egy shinobi volt! Atyaég! De sose mondták, hogy különleges lett volna. Na várjuk... lehet nem is tudott róla. Kirigakuréban sokáig üldözték a vérvonalképességeseket. Lehet, hogy őt is megölték volna, ha tudják. Atyaég, mennyi kérdés, amire tudni akarom a választ! Tényleg vagyok valaki... !

**Uchiha Kagami** Hétf. Márc. 01 2021, 16:40

Hali!

Nos.... nagyon tetszett. Szép keretrendszere volt és kíváncsi vagyok, hogy innen miként megy tovább Yuki. Tetszettek a visszautalások, az elmélkedések és maga a "tanulás" is. Hoztad a formát, ami jellemez, a magát olvastató élményt, amelyet természetesen elfogadok és jutalmad +10 chakra és +10 TJP.

Ajánlott tartalom

Hirota Yukionna

Hirota Yukionna

Re: Hirota Yukionna

Re: Hirota Yukionna

Re: Hirota Yukionna

Re: Hirota Yukionna