Hirota Yukionna

**Hirota Yukionna** Szomb. Nov. 03 2018, 01:59

Nahh, most, hogy már vannak lajhárkák, be is adom a lajhárokkal való szerződéskötéses pályázatom \o/
Időbeli elhelyezés: A háború után, a Chunnin vizsga előtt.
obszcén, trágár szavakat tartalmazhat

Reggel volt még, egészen korán. A napsugarak édesen cirógatták márványosan sima bőrömet. Ma se volt dolgom. Igazából, furcsa mód, mostanában sokszor nem kell csinálnom semmit. És őszintén megmondom, rettenetesen élvezem. Nincs felelősségtudat se megfelelési kényszer se semmi bebeszélt szarság. Jól érzem magamat a bőrömben. Boldog vagyok és a világ is az. Nincsenek gondok se problémák se semmi. Leginkább... nincs küldetés. Nincs dolgom. Nem kell semmit se csinálnom, csak ücsöröghetek egész nap a formás kis seggemen. Ritkán érzem magam ennyire élettel telinek, mint a mai napon. Érzem, hogy átjárja testemet a nyugalom minden formája. Boldog vagyok és kiegyensúlyozott. Ritkán érezheti magát ilyen csodásan a bőrében az ember. Nem siettem sehová. Kényelmesen megreggeliztem. Kabi főzött természetesen.. nem én. Én ehhez azért még mindig túlon túl is szerencsétlen vagyok. Tejbegrízt, csak, hogy jól indulhasson a napom. Csoki darával ettem és epres gyümölcsitalt is fogyasztottam. Tökéletesen savanyú. Imádom. Ezt egyszerűen nem lehet nem imádni.
Mikor befejeztem az étkezést, elcsattogtam pancsizni. Jó sok habbal, jó meleg habfürdőt vettem. Egy könyvet is bevittem magammal, így még tovább tudtam ücsörögni a kényelemben. Éreztem, amint a pólusaim kitisztulnak és jómagam egy teljesen új emberként lépek ki a habok közül. Szépen megtörülköztem, majd magamra öltöttem a már teljesen megszokott öltözetem. Egy szép fehér pólót, jelenleg egy minta nélkülit kaptam magamra. Meg persze a szokásos fekete nacim. A hajamat nem fogtam össze... itthonra minek? Majd mezítláb visszacsatangoltam a szobámba, és ledőltem a még szanaszét túrt ágyikómra, egy kis szundira. Szépen a fejemre húztam a párnámat, hogy ne halljam amint lakótársam matat a lakásban. Jéghideg lábikóimra pedig rádobtam a paplanom. ezt követően, nem kellett várni öt percet, hogy már nyál csorgatva húzzam a lóbőrt. Szó szerint. Szerintem horkoltam is. Észre se vettem, hogy Kabi órákra eltűnt. Már csak arra keltem fel, legszebb álmomból, hogy becsapja az ajtót, mint valami idegbajos rozmár. De nem akartam foglalkozni vele. Gondoltam úgysincs semmi dolga velem. Heh.. rosszul hittem. Betrappolt hozzám, akár egy manikűrözött elefánt, és fennhangon kezdett el ordítozni.
- YUKKIIII! Ezt figyeld mit tanultam! – Kiáltotta úgy, hogy még a főbérlő is hallotta. Mit sem törődött azzal, hogy én a fejemre húzott párna alól kukucskáltam fél szemmel és látványosan inkább aludtam volna. – Ugye mondtam, hogy új technikát tanultam? Tudod.. ezért mentem el itthonról minden reggel.
Erre egy hümmögéssel válaszoltam. Igazából.. fel se tűnt, hogy elment itthonról. Valószínűleg az elmúlt napokat végigaludtam, mint egy mormota. Na de nem baj. Következőleg már csak azt láttam, hogy lakótársam millió kézjelet elmutogatva csapja a vérző tenyerét a földre, majd hirtelen egy puffanás és némi füst keretében egy pillangó jelent meg. Kabinak egy hatalmas vigyor ült az arcán. Kitartotta ujját és a kis lény rászállt, majd eltűnt egy újabb puffanás keretében.
- Lett saját ninjuum! Végre igazi shinobinak érzem magam. Nyaaaaa! Olyan boldog vagyook! –ugrált örömködve. – Ezt neked is meg kéne tanulnod! – mondta gyermeki örömmel – Megtanítom! – szólt, s a szemében lángolt az öröm és a tenni akarás tüze.
Én csak nyafiztam meg hümmögtem össze-vissza, jelezve, hogy hagyjon már aludni. De csak azért sem. Egyszerűen nem hagyott békén. Csak cseszegetett meg cseszegetett. Lekapta rólam a takarót meg mindem. Felültetett, s azt mondta addig nem hagy békén, amíg meg nem csinálom. Na, baszki. Kicsit sem haragudtam rá.. áhh.. én nem. Nem akartam megetetni vele a pillangóját.. áhh nem. Bár, az igazat megvallva, ennyi életenergiával és gondolati kapacitással, amennyivel én rendelkeztem, át se gondoltam, hogy mivel fog ez járni. Kabi meg szerintem túl izgatott volt. Ezeket követően elmutogatta a kézjeleket s mondta, hogy csináljam utána. Majd... megvágta az ujjam. Az én szép és csinos és cuki ujjamat. S kibuggyant a vágásnál a vérem. Az ÉN csodálatos vérem. Majd még egy ideig magyarázott, hogy a kézjelek meg a chakra áramoltatás meg vezessek chakrát a kezembe meg a technikához meg ilyenek. Az a baj ezzel, hogy a chakra áramoltatása, mint olyan, vagy épp a technikahasználat, még ha álmomból felkeltenek is megy. Basszus... nem tudom hány éve napi szinten gyakorlom, szóval ez sajna természetes. De ez esetben nagyon nem vált az előnyömre. Álmos fejjel hajtottam végre a műveletet. Én se igazán értettem miért. Gondoltam, ha megteszem, akkor alhatok. De nem így lett. Nem elég, hogy a saját otthonomban sebesültem meg... még el is tűnt az otthonom. Egy puffanás és egy fának az ágán találtam magam. Magasan, a lombkorona szinten. „Áhh, biztos álmodom” ~ Gondoltam magamban, és már szunyáltam is tovább. Tudomást sem vettem a körülöttem történt dolgokról. Pedig huh. Nem elég, hogy valahol az Isten háta mögött szunyáltam egy random faágon, nem tudom hány méterrel a föld felett, egy lombkoronaizén. Áhh. Én leszartam. Aludtam és az fontosabb mindennél. Egyszer az alvás fog megölni. Ezt előre érzem. De ami ebből az egész ramazuliból a legfurább volt, az az, hogy senki se keltett fel. Hagyták, hadd pihengessek. S erre csupán akkor eszméltem rá, amikor kinyitottam a kis szemimet. Egy elég érdekes fazon lajhár bámult a pofámba. Kalapot viselt.. és.. jájj de megijedtem. Kis híján le is estem az ágról. Oké, le is estem és épphogy sikerült megkapaszkodnom. S a felettem lógó állat csak nézett a kis kalapjában. Egyem meg de édes. Nagy nehezen visszakecmeregtem az ágra, s ott ülve néztem fel.
- Hát te, ifjú hölgy mit keresel itt? – jött az udvarias kérdés
- Hogy mi van?! –Érkezett a már sokkal kevésbé udvarias válasz és újfent lefordultam az ágról, majd az előzően már használt módszerrel másztam vissza.
- O bocsáss meg, hát be se mutatkoztam. Mizukuro a becses nevem – mondta, majd karmos mancsával felemelte az én karmos mancsom, s kezet csókolt. Izé... megint leestem az ágról. – Kishölgy, ennyire rémes lenne az egyensúlyérzéked, vagy csupán megbotránkoztál helyzeteden?
Mikor visszamásztam újfent, kicsit sóhajtoztam majd megpróbáltam a lehető legösszeszedettebben válaszolni.
- Huhh.. hát elnézést. Nem minden nap találkozik az ember egy beszélő lajhárral. Úristen lehet megőrültem. Álmodnék? –fogtam a fejem
- Ohh kisasszony, ne tessék rémüldözni mert én is megijedek. Biztosíthatom róla, hogy ez a valóság. Sose tetszett még találkozni ninjuuval?
- Őszintén.. maximum ha kétszer... de lehet annyiszor se.
- Ohh, hát akkor megértem rémüldözésének okát. De ha megérdeklődhetem, kegyed hogy került köreinkbe?
- Hát ömm.. huh. A lakótársam mutatott egy technikát.. aztán egyszer csak itt ébredtem.
- Áhá! Szóval idézett kegyed, ninjuu társ nélkül?
- Olyasmi...
- Ez esetben illetéktelenül tetszik itt tartózkodni. Ha megkérem, követne?
- Természetesen. – Habogtam megilletődve. Igazából, nem tudom, hogy erre mi is lenne a helyes reakció. Komolyan azt hiszem, hogy álmodok. Ez az egész olyan fura és zavaros nekem. Nem értem hova kerültem és miért. Kicsit félek is, hogy ki akarnak nyírni. Nem igazán értem, hogy mit is kéne tennem, hogy mit is fognak velem tenni. Meg fognak ölni, mert illetéktelen behatoló vagyok? Kérdések milliói száguldottak végig a fejemben. Nem tudtam hova tenni az egészet. Igazából minden bajom volt. Pár órája még otthon élveztem a semmittevést, most meg csupán azt remélem, hogy túl fogom élni ezt az ittlétet.
Igazából egész végig követtem a lajhárt. Ő ágról ágra ment és mászott. Furcsa.. mintha lenne egy egész kidolgozott ághálózatuk itt, a lombkorona részen. Mondhatni ez az egész úgy hatott, mint egy óriási üreges bokor. Furi volt, de tetszett. Én ugrándozva követtem őt. S végül egy fűzfaszerű ágakkal és levelekkel eltakart szobához értünk. Ott vezetőm bebocsájtást kért, s miután megkapta, velem együtt belépett. Ott, egy nála sokkalta nagyobb és idősebb lajhár ült.
- Montaro –sama, hoztam egy ifjú hölgyet. Az előcsarnok egyik ágán aludt, már több mint három órája, tudomást se véve arról, hogy figyeltem.- 3 ÓRÁN ÁT SZINYÁLTAM EGY ÁGON?! Yuki baszka... ez már tőled is ciki... de így már értem miért fáj a hátam. – Azt mondta véletlen idézte ide hozzánk önmagát. – Ez nagyon ciki lesz Yuki...
- Ohh... már rég nem járt nálunk vendég – mondta mély hangján az idős lajhár, ki nem lógott, hanem ült egy ágakból ácsolt széken. – Hogy hívnak? Melyik falu leánya vagy? – nézett rám
- A nevem Hirota Yukionna – Döntöttem meg kicsit fejem, köszönés és a tisztelet jeleképp – Kirigakuréban élek, s tengetem mindennapjaim – feleltem.
- Miért érkeztél közénk?
- Igazából... én csak aludni szerettem volna. Ez a 2.-szabadnapom, és ilyenkor az időm túlnyomó részét alvással töltöm. Azonban lakótársam erőszakoskodott, hogy hajtsam végre eme technikát.. aztán itt kötöttem ki, s aludtam tovább, amiért ezúton szeretnék elnézést kérni.
- Ohh felesleges.. mi is aludni szoktunk – mosolyodott el. – Na de mondd lányom.. ennyire kis lustácska lennél, hogy még az se zavart az alvásban, hogy egy ágon feküdtél?
- Őszintén szólva, sajnálatos módon én még akár fejjel lefelé lógva egy vízesés mellett is képes lennék aludni, úgy, hogy mellettem hat zenekar zenél – Vakartam meg kínosan tarkómat.
Az öreg erre felnevetett, a maga lassú tempójában. Fura volt egy lajhárt kacarászni hallani. Sőt.. annál sokkalta furább.
- Tetszel nekem kicsi lány! – mondta nagy mosollyal – Hasonlítasz Nishire... tudod, ő egy nagyon lusta férfiember volt.. még akkor, amikor olyan csepp voltam mint Ema. Sokat aludt, lusta volt... de mégis, hatalmas szíve és óriási tudása. Népünk minden tagja imádta őt. Nekem is nagy kedvencem volt. Te is hozzá hasonló vagy?
- Lustának lusta vagyok az biztos. Szívelégtelenségem nincs, így az sajna normál méretű. A tudásomat meg, mint minden ember, próbálom bővíteni, de sajna erről se tudok nyilatkozni – Mosolyogtam
- Jajj, milyen kis szerény vagy... édes. De hát, biztosan a sors keze, hogy nálunk kötöttél ki és nem valami egyéb fajta ninjuu faluban. Tudod, az ősi legendák úgy tartják, hogy a legmegfelelőbb embertársak mindig azok, akik magukkal hordozzák a fajta jellegzetességeit. Kicsi lány... lusta vagy, szerény és tökéletesen megmaradsz az ágakon. Otthonosan mozogsz rajtuk. Sokat alszol és látszólag kedves is vagy. Na de mekkora szív dobog benned... s milyen tudás él fejedben? Hogyha társunkká akarunk fogadni, ezt ki kell deríteni!
- Társatokká fogadni?!
- Természetesen! Ha már itt kötöttél ki, annak oka van! Vagy te nem így érzed?! – Nézett rám enyhén szúrós tekintettel. Őszintén... félek kihúzni nála a gyufát.
- Öhmm, de de pontosan! – Mondtam enyhén rémült hangnemben.
- Akkor tehát.. Kinoko fog letesztelni! Mizukuro kérlek, kerítsd elő azt a... Pernahajdert... – szólt, miközben az imént említett kalaposra nézett.
Az imént említett lajhár ekkor lehajtotta fejét, majd eltűnt. Nem telt bele egészen két percbe, mikor visszatért egy másik társával. Vélhetően azzal, akiért az öreg elküldte. Egy furcsa, kissé zöldes bundájú példány volt.. s testén kis gombácskák nőttek... Eléggé érdekes látványt nyújtott. Kicsit kótyagosnak és még magához képest is belassultnak tűnt. Pedig... itt amúgy se gyors senki...
- Mi’v...va? – mondta teljesen elnyújtva, igen lassan s mű mély hangon.
- Kinoko. Ő itt Yukionna – nézett rám – A sors küldte őt, hogy újabb társra lelhessünk benne! - mondta teljes áhítattal. – Téged bízlak meg a tesztelésében! – mondta a bölcs, a maga reszelős hangján.
- Heh? Hogy én b*szakodjak az újonccal? – Nézett rám rettenetesen kedves fejjel. Továbbra is be volt lassulva.
- Kinoko.. ez egy nemes feladat. Légy rá nagyobb tisztelettel.
- Pfubaszki... Igenis mester – bökte ki végül
- Nahh, ez a jó hozzáállás!
- Nahh kisanyám – nézett végül rám - Beszélgessünk! – Vigyorodott el – De előbb, pár perc pihi! – Nyögte ki, majd azonnal be is aludt. Ahogy a kalapos lajhár és a mester is. Mivan?! Ez azért már durva. Fél pillanat se kellett ahhoz, hogy egyszerre aludjanak be. És.. én most mit csináljak? Üljek tétlenül és várjak? Pfuhh...
Igazából, azt tettem... egészen addig, amíg a fogadtató ninjuunak le nem kezdett csúszni a kalapja a fejéről. Szépen odabaktattam és megigazítottam. Majd, a gombás lajhár kezdett el lefordulni az ágról, amin épp csüngött. S azt mégse hagyhattam, hogy leessen.. így szépen visszatuszkoltam, hogy ne lógjon az ágról, hanem feküdjön azon. Majd eltelt még tíz perc, mire mindahányan felteltek.
- Szép vó’t kiscsaj. Emberség teljesítve. Cuksa voltál, hogy vigyáztál ránk. Egyem a zúzád! – Bökte ki, mire én csak propán bután tudtam nézni. Szórakoztok velem?! Ennyiből meg lehet állapítani, hogy valaki kedves-e? Baszki, de naivak vagytok.
- E-ennyi? – Bukott ki végül számon a kérdés. Ohh baszki, Yuki azért nem kéne ennyire parasztnak lenned, hogy egyelek meg.
- Mi kéne még?
- Hát... nekem aztán tényleg semmi.
- Akkor ezt meg is dumáltuk cica. – Közölte, miközben egy a testéről letört gombát kezdett majszolni. – Folytassuk. Le akarom ezt tudni még a következő csendes pihenő előtt. – nyelt egyet – Mizu a szemeiddel? Tök furik...
- Heterokrómia.
- Fubasszus.. már azt hittem én látok szarul. – nevette el magát – Milyen céljaid vannak az élete..élete...él-e-te...
- Életeddel? –szólt közbe a kalapos
- Azzal.
- Hűha. Az Igazat megvallva, nem gyakran gondolkodom ezen. Szeretnék túlélni. Szeretnék egyszer eljutni arra a pontra, amikor már nem az anyagiak határozzák meg az életem. Szeretnék egyszer nem félni a főbérlőmtől. Szeretnék egyszer egy hónapos szabadságot. Szeretnék... Igazából.. boldog lenni. De ki nem? De ez mind rohadt sablonos. És elcsépelt. Meg nyálas. Meg uncsi. Valójában... szeretnék lustálkodni, amíg csak, lehet. Szeretnék vásárolni... rohadt sokat. Be akarok szólni valami magasabb rangú tisztnek. Le akarom csulni az öt kage egyikét. Célba dobó versenyen részt venni, köd 7 kardforgatói ellen. Meg akarom tudni, avarrejtek, miért nem söpri össze végre az őszi leveleket? S, hogy a faluk miért rejtőzködnek. El akarom szívni Kemurigakurét. S kipróbálni Kushagakure fűét. Meg akarom hallgatni, hogy zenélnek Otogakuréban. S játszani Zeusszal Kumoban. Igazából ennél nagyratörőbb álmaim nincsenek.
- Mester. Nekem szipmi. Vegyük fel.
Az öreg lajhár erre csak kacagásba kezdett.
- Nekem is elnyerte tetszésem a hölgyemény. Nem mindennapi a gondolkodása az biztos. Ezen felül, a sors küldte hozzánk. – Mondta- Áldásom rád gyermekem! Gyere, légy a csapatunk tagja! Pecsételjük meg ezt még egy esküvel! De előtte... szundi! – kiáltotta el magát, majd a körülöttem lévő összes ninjuu mély álomba merült, 10 perc erejéig. Én addig néztem a... Leveleket.. meg az ágakat... meg jahh.
Miután a mester felkelt, azonnal folytatta a szöveget.
- Gyermekem... esküdj hűséget, s mi is hűek leszünk hozzád. Mizukuro! Híd össze a klán összes elérhető tagját s hozasd ide a tekercset! – szólt, mire a kalapos lajhár azonnal elindult. Egy jó negyed órába telt, míg visszatért. Addig a mester az életemről faggatott. Sok érdekeset nem tudott meg, az biztos. Mizukuro öt másik tag kíséretében tért vissza. Számomra eddig ismeretlenekkel.
- Drága családom! – kezdett bele a vén lajhár – Ma, a sors küldött nekünk egy társat. Eme leány, különleges gondolkodásmóddal és hatalmas szívvel van megáldva – ugyanazt a szar szöveget hallgattuk? Furák vagytok. – Fogadjuk őt nagy szeretettel! Gyere Yukionna! Hallgasd végig eskünk... majd tedd le te is... s pecsétlejük meg társulásunk, eme szerződéssel! – mondta, majd egy méretesebb tekercsre mutatott, melyet az egyik lajhár hozott magával. Mikor kiterítették a földre, a tekercs függőlegesen be volt csíkozva. S két csík között, egy-egy vérrel felírt név volt. Áhh... ez nem ijesztő... nem. Nem sokkal később, az összes megjelent lajhár kántálni kezdett.
- Én, népem gyermeke; fogadom, hogy hű leszek hozzád. Társamul fogadlak, óvlak s segítelek! Nem csak társak leszünk, hanem család is, kik megvédik egymást mindentől. Fogadom, hogy bízom benned. Fogadom... hogy sose fordítok hátat a családomnak. Fogadom! – szólt egyszerre a fogadalom. Eztán én jöttem. Ehh... mit is kéne mondanom?
- Fogadom, hogy társamul, s családomul fogadlak benneteket. Vigyázom, s óvom családom. Segítem a bajban, s hű leszek hozzá, akármi is történjen. Fogadom! –mondtam én is, eléggé megilletődötten. Reméltem, hogy tetszik nekik.
- Gyönyörű volt! - szólt a kalapos és még egy könnycseppet is elmorzsolt.
- Nahh gyere csaje... szignózz nekem a véreddel ide – mondta a kissé begombázva.
Nahh fasza. Leszerződtem a valószínűleg leglustább ninjuu fajjal... de... igazából illik hozzám. Ezzel a gondolattal szakítottam fel ujjamon a reggeli sebet, s véstem oda nevem, a tekercsre. Mikor ezzel megvoltam, ujjongás és őrjöngés tört ki. Mindenki örült nekem. Be kell vallanom, én is nekik.
- Na de lányom... ideje menned. Később még szívesen fogadunk.. de falud hiányolni fog. Azonban ne félj, Kinoko majd hazakísér. S ha gondok adódnának, segít a magyarázkodásban.
- Mér’ is én?! – nézett pökhendien – Áhh... egye fene.. szimpi vagy nekem Yukkancs... hazakísérlek. Kiribe megyünk, ugye?
Erre csak bólintottam. Kinoko ekkor közelebb mászott hozzám, majd felkapaszkodott a hátamba, s úgy ült rajtam, akár egy hátizsák. Nahh... még cipelhetem is. Szuper. Annyi kedvem volt ehhez, hogy semennyi. Jut eszembe, rohadt éhes is vagyok. Hogy egye ki a fene ezt az egészet. Ezek után elbúcsúztam a mestertől, s az újdonsült családomtól, majd Kinoko útmutatásával, megindultam haza.
Fáról fára ugráltunk, fáról lemásztunk. Folyón átkeltünk, majd szerváltunk egy hajót. Valójában egy cseppnyi ladik volt, és 120ryo-ba került nekem. Jahh, és hogy ezt még fokozzuk... még mindig mezítláb voltam. Szóval elég cinkes volt a hazajutás. Útközben párszor elpróbáltam a beidézést, hogy legközelebb csatáknál azért ne süljek fel. Kitapasztaltam, hogy eme gombás szörnyhöz, emnnyi chakra kell. Szerencsétlen pici Ema-t véletlen beidéztem egyszer... de mázlimra könnyen hazajutott. Az ötödik próbálkozás után, már könnyen be tudtam idézni a kicsit se drogos, mégis kedvencemmé nyilvánított ninjuumat. Na de végül csak megérkeztünk kirihez. A kapuőr mikor meglátott, természetesen kérAdőre vont. Szépen elmakogtam mindent, sőt még egy szemléltetőeszközzel is alátámasztottam... Hiszen ott lógott rajtam egy lajhár. Végül csak bevette a mesém. Mázli, mert különben a fejemet vették volna. Otthon végleg kidőltem. Egy nap volt haza az út és úgy elfáradtam, hogy még Kabi szabadkozása se érdekelt arról, hogy mennyire sajnálja, hogy megcsináltatta velem, meg aggódott értem meg blablabla. Gyorsan elmormogtam, hogy nincsenek bajok, meg lajhárok meg he.
- Hé csaje. Állapodjunk meg. Én jövök ha kellek. Csak neked. Más parasztnak nem idéződnék be. De te is jössz, ha kellesz. Oke?
- Oké! - ökölpacsiztam össze a ninjuuval. Ezt követően hazaküldtem Kinokot. Aki egy puffanás keretében el is tűnt. S itt következett be nálam az a szokás, amíg eltanultam a lajhárkáktól... csendespihi.

// Ha lehet egy olyan kérésem, beszerkesztené a kódexbe, hogy Kinoko-t csak én idézhetem? persze, csak amennyiben lehetséges ^.^//

**Senju Tobirama** Szomb. Nov. 03 2018, 13:31

Üdv!

A Pályázatodat elfogadom, a szerződés megköttetett. Természetesen lehetséges, hisz te alkottad meg, s olyan kritériumokkal teszed, amilyennel szeretnéd. Azonban lehetséges, hogy akkor már NJK-ként kezelt, adatlappal rendelkező ninjuuként jobb megoldás lenne. Senki más nem idézheti, továbbá folyamatosan fejlődhet veled. Ezt megbeszélhetjük, hogy melyiket akarod..

További jutalom:
+6 Chakra
+120 Ryo, hogy ne kelljen ennyit levonni adatlapról.

Egy élmény volt! ^^

Hirota Yukionna

Hirota Yukionna

Re: Hirota Yukionna