Kureiji Hanaro

**Kureiji Hanaro** Csüt. Ápr. 18 2019, 04:59

//Hoy! o/ Eredetileg a chuunin vizsgára íródott a poszt, de mivel úgy tudom oda már nem kell semmi, így beküldöm élményként, hogy ne vesszen kárba.//

Hazatérés

Időbeli elhelyezés: A chuunin vizsgát ért támadás és az azt követő egy-két nap

A tolvajt egyszerre megrendítette és gyönyörködtette a pusztulás látványa. Fel, s alá sétált a háborús övezetté vált, egykor dicső arénában. Emberre nem hasonlító tetemek, megcsonkított holttestek, belek és egyéb belsőszervek cukormázas zseléként keveredtek az aréna romjaival. Égett emberi hús szaga terjengett a levegőben, groteszk módon a nemrég még álló, különféle sülteket árusító standokra emlékeztetve a fiút. A halál szaga ez a rothadó bűz, ami gusztustalan édeskés aromával eszi be magát az orrodba.

Jártában keltében kicsit olyan érzése volt, hogy a világ vége is hasonlóan festhet. Tele elszenesedett emberi maradványokkal, hullakupacokkal, sírással és halálhörgéssel. Elmélye mélyéből fel-fel törtek az emlékek, s elvesztette időérzékét. Füsttől sötétlő ég, lángoló házak, egy nő sikolya.

- Hé öcsi minden rendben?!? - rázta meg egy iwagakure fickó Han vállát. - Megsérültél? - Nézett aggódva a fiú szemébe. - Gyere szerzünk neked segítséget.

- Nem... Nem kell! Rendben vagyok. – Nézett fel kábán a fiú, mint akit legmélyebb álmából ébresztett fel. - Csak elgondolkodtam egy pillanatra.

- Biztos? Van ott pár szanitéc, ha rosszul érzed magad...

- Rendben leszek köszönöm! - Ezúttal már erélyesebben válaszolt, s a fickó egyszerre rosszallóan és értetlenül tekintett rá, majd sértetten, mintha arcul csaták volna, odébb állt.

A harcok alatt "gyáva módon" pár oszlop mögé vetette be magát, s onnan figyelte az eseményeket. Pár fehér fickó így is kiszúrta, de azokat könnyedén hatástalanította bábjai segítségével. A harcok javarészét így is sikerült elkerülnie. Ha bele mászik a sűrűjébe talán Ő is cafatokban végzi, mit a többiek, akik bátran mentek szembe a halállal. Így viszont sikerült pár érdekes pillanatot elcsípnie a harcból. A yamagurei fickó, akit előszőr ellenségnek gondolt mintha a szörnyek ellen vonult volna. Ez igen csak különös volt, tekintve hogy úgy tűnt az Ő harca adta meg a jelet a támadásra. Aztán egy pillanatra szem elől tévesztette és már nem is találta sehol. Talán elesett a harcokban, vagy jobbnak látta lelépni a vesztes csatából.

Egy lány, akit felismert a vizsgázó közül, még a harcok kezdetén megrohamozta a kagék mellett megjelenő maszkost. Valamiféle fény technikával próbálta elkapni, de azon, mintha csak illúzió volna, egyszerűen áthaladt és a mögötte lévő falba égetett lyukat. Amaz motyogott valamit aztán a Hokagéval együtt eltűnt egy örvényben.

Az aréna szélein ugyanolyan vörös felhős kabátot viselő alakok jelentek meg, velük a sunai ANBU foglalkozott, s a megmaradt kagék segítségével elüldözték őket. A tolvaj minden kis apróságot, ami fontosnak tűnt lázasan firkantott fel elmélye jegyzetfüzetébe.

Majd két órán keresztül dübörgött a csata, hogy aztán helyét a holtak után sírók és a haldoklók kórusa vegye át. A levegő nehéz, szinte fojtogató. Emberi ürülék és vér szaga terjeng a levegőben. Szentségtelenül átlép egy holtesten. Lenéz rá. Egy fiatal sunai lány. Legalábbis valamikor az volt. Arca fele elszenesedett, szeme gennyes kelésként kipukkadva folyt végig arcán, a testén vájt nyílásból hentes pultra emlékeztetően meredtek belsőségei, lába kifordulva és összezúzva, lehetetlen szögben hajlott dereka irányába. Undorodva elfordította tekintetét, s végig pásztázta a terepet. Az egykor ellenséges nemzetek fiai most egyé kovácsolódtak. Egymás mellett harcoltak és haltak meg a támadók kezei által. Hát ez kell, hogy béke legyen. Fájdalom! Csak akkor fogják megérteni a béke igaz szükségét, ha valóban átélik a másik szenvedését. Aki csak hírből ismerni soha nem fogja igazán érezni. Most először érezte úgy a tolvaj, hogy nem szeretne az emberek közé tartozni. Mélységes undor fogta el, ahogy végig nézett az egymást segítő dicső nemzetek fiain. Akiket a közös fájdalom most egyé kovácsolt. Mert a szomorú igazság, hogy ez a tragédia is a múlt ködébe vész majd és újra egymás ellen fordulnak.

Hant, korára való tekintettel gyorsan kitessékelték az arénából, hiába hajtogatta, hogy ő is vizsgázó, s csak segíteni szeretne. Bár a segítség volt a legkevesebb, amiért maradt volna, sokkal inkább, hogy további információkat szedjen ki az emberekből. Útközben volt alkalma szemügyre venni a városban keletkezett károkat is. A fekete köpenyesek, az ANBU és a kagék elég szép pusztítás hagyták maguk után. Sunagakaru még nyalogatta a háború után maradt sebeit, s most ismét komoly veszteségeket szenvedett. Rájár a rúd az utóbbi időben és nem valószínű, hogy még egyet elviselne. Ha tényleg egy újabb háború veszi kezdetét, abból vélhetően nem áll fel.

További értesítésig mindenki a szobájában várakozik! – Szólt a sunai chuunin kérlelhetetlen hangon.

Az összes vizsgázót, köztük a tolvajt is, vissza kísérték a szállóra. A chuunin kísérők megérkezéséig ott kellett várakozniuk.

Han úgy érezte, mintha megint a vizsga első fordulójában csöppent volna. Csak ezúttal nem közölték, hogy mikor szándékoznak érkezni azok a bizonyos chuuninok. Gyűlöli a várakozás, ugyanakkor Ő sem szeret senkit megvárakoztatni.

Egy ideig csak ketrecbe zárt vadállatként mászkált felalá a szobájába, majd jobb elfoglaltságba kezdett. Papírt és tollat ragadott, s hosszú jegyzetelésbe kezdett.

A vizsga minden egyes momentumát, egészen a megérkezéstől kezdve mindenre kitért.

Nevek, arcok, helyek. A legrészletesebben firkantott fel mindent, amit csak tudott. Nem volt egyszerű dolga. Az első forduló beugró kérdései már mintha eonokkal ezelőtt történtek volna. Amint végre a harmadik fordulóhoz ért, keze megállt.

A selejtező mérkőzés épp hogy csak megnyerte. Keze ideges remegésbe kezdett, s üres lelkébe most mély keserűség költözött. Ha valódi harc lett volna, az a lány, Zuo talán, biztos magával rántja. Ha csak elméletben is, de nagyon közel járt a halálhoz.

Gondolatai fonalát tovább szőve érdekes, s egyben ijesztő megállapításra jutott. Az, hogy egy illúzióban harcolva majdnem veszített jobban megrázta, mint az azt követő támadás.

Akármennyire is próbálkozott, nem érzett szomorúságot, se fájdalmat az elesettek miatt. Az égett, megcsonkított holttestek és a pusztulás látványa is inkább csak undort váltott ki belőle. Jobban bele gondolva már korábban sem tengett túl benne az empátia. Csak egy ember volt, akinek az elvesztése még most is fájó pont számára. Se szülei, se új családja nem volt képes megadni azt a szeretet és törődést, amire egy korabeli gyereknek szüksége volna. Üresnek érezte magát... Talán mindig is az volt.

A nap hátra lévő részét bábjainak javításával töltötte. Csak ez az elfoglaltság képes kitölteni a benne lakozó ürességet. Végül gyakorló bábait egy nagy tekercsbe pecsételt, hogy megkönnyítse a haza felé vezető utat.

Este felé aztán kopogás hallatszott a szobája ajtaján, majd nyílt az ajtó. Egy ismeretlen kemurii shinobi lépett be, s közölte, hogy Ő kíséri vissza a faluba több másik társával egyetemben. Han szeretett volna tiltakozni, hogy inkább Ishinnel, a mesterével menne, de legjobb tudása szerint az öreg titokban érkezett a faluba, így inkább vissza fogta magát.

Egy iroda féleségben állt várt idegesen. Vaskos, tölgyfa tarkított polcok, a szoba egyik felét egy jókora asztal foglalt, rajta papír hegyek, könyvek, szélein lelógott pár kibontott tekercsbe. Mögötte panoráma ablak, melyen most az utca lámpák fényei sejtették fel.

Egy középen kopaszodó szemüveges shinobi ült az asztalnál, s vaksin olvasott néhány iratot, orra már szinte a papírt súrolta. Mellette egy magas, erőteljes fickó állt. Megunva a pápaszemes hiába való keresgélését türelmetlenül bökött ujjával a papír egy pontjára.

- Ahh igen! Kureiji Hanaro! – Kapta fel a fejét diadalmasan. – Megkaptuk az értékelésedet. Úgy néz ki megfelelően teljesítetted mind az írásbeli, mind a gyakorlati részeket. – Szódásüveg szemüvegével a fiúra nézett. – Vészterhes időket élünk fiú. – Jelentette ki tárgyilagosan. – Minden bevethető emberre szükségünk van és mivel az értékelés is rendben van, így kinevezlek chuuninná. – Egy papírt nyújtott át az asztal fölött, a fiú pedig előrelépett, s elvette. – Egy szinttel lejjebb kérd ki a taktikai mellényed. Ha bármi pluszt akarsz bele rakatni akkor arra egy-két napot várni kell. Ha nincs kérdés, akkor végeztünk.

Egyéb kérdés híján Han indult, hogy átvegye a taktikai mellényét. A lépcsőfordulóban azonban egy magas, vaddisznó maszkos, lófarokba fogott hajú fickó útját állta. Egy röpke pillanatig csak bámulta a fiút, majd mély, érdes hangon megszólalt.

- Kemurigakure teljesítette az üzlet rá eső részét. – Monoton, egyhangú kijelentés volt, mégis erőteljes. De a tolvajt nem kellett emlékeztetni. A megállapodás szerint a fiút saját színekben indítják a vizsgán, Ők pedig cserébe elintéznek egy kényes ügyet, bár hogy mi lehet az a kényes ügy, arról csak Tetsu tud. – Legyetek készen, mire a fakó nap újra felragyog!

Kemuriból még egy fél napba telet mire haza ért. Sietett amennyire csak tudott, hogy minél előbb közölhesse a jó hírt a többiekkel.

A rozoga kajiba asztalkájának csavarját elfordította, mire feltárult a csigalépcső. Sebesen szedve a lábait, szinte röpült le. Kari jött vele szembe, néhány könyvel a kezében. Nem szólt semmit, csak az edzőterem ajtajára bökött állával. A fiú a vaskos, két szárnyú ajtóhoz lépett, s várt pár másodpercet, hallgatózott, de bentről semmi hang nem szűrődött ki. Belépett hát a terembe, de az üresen kongott. Beljebb sétált, aztán megfordult a fejében, hogy Kari talán tévedett. Ekkor azonban a terem, mint a délibáb megremegett és Tetsu tűnt fel a közepén, mint egy fantom, körülötte fegyverek hevertek szanaszét a padlón.

- Tetsu... – Szeretett volna mondani valamit, de torkának nyomódó hideg penge elhallgattatta. Az előtte álló férfi, a fegyverekkel együtt eltűnt.

- ...és meghaltál! – Szólalt meg a torkához kunait szorító illető, vékony, kisfiú hangon.

- Hiru állj le! – A kunai után nyúlt, de az erősebben nyomódott a torkának, felsértve a bőrét. Nyakán széles vércsík indult meg le a pólója alá, végig a mellkasán. Felszisszent, s akaratlanul hátra szegte fejét.

Néma csend lett úrrá a termen. A levegő érezhetően nehezebb lett. A némaságot végül halk, ütemes tapsolás törte meg. A kunait tartó kéz leereszkedett. A tolvaj már fordult volna, de a penge hegye most a gerincének nyomódott.

- Nem mondtam, hogy mehetsz! – Szólt ismét a kisfiús hang.

- Kiváló! Kiváló! – Lépett be Han látóterébe Tetsu még mindig tapsolva. – Hamis Terület. Gyorsabban tanulsz, mint gondoltam.

A kunai végre ténylegesen elhúzódott, s a fiú minden megmaradt önérzetét össze kaparva vonta kérdőre az idősebb férfit.

- Tetsu, ez még mit akar jelenteni? Mi ez az egész?!?

- Kondicionált genjutsu. – A tapsolást abbahagyta, kezeit most zsebében pihentette. – Egy adott területre vetíted ki a chakrádat és hozod létre a genjutsut, majd megvárod, hogy az áldozat belesétálva a csapdába aktiválja... – kisebb szünetet tartott. – Hiru igazán tehetséges nem gondolod?

Az élet nem állt meg, mióta Han elindult a chuunin vizsgára. Hiru, a legfiatalabb tag képzése is megkezdődött, s mint kiderült igen csak tehetséges a genjutsu használatában. Tetsu kedvére való volt a dolog, lévén Ő is mesteri szintén tudja használni, ezért személyesen oktatta a fiút. Hiru nem csak a technikák elsajátításában és használatában fejlődött, hanem személyiségben is. Levetkőzte a korábbi gyerekes énjét, s igen csak megkomyodott.

Főnöke és tanítója, a felemás szemű fickó az asztalfőn ült, s a fiú álltál írt jegyzeteket olvasta. A tolvaj megérkezése után azonnal hozzá sietett, s mindenről részletesen beszámolt. A férfi nem szólt semmit, csak némán hallgatott, néha, mikor a fiú szünetet tartott bólintott, hogy folytassa. Csak üres némaságba burkolódzva meredt maga elé.

Han egyre idegesebb lett, ahogy a vizsga végéhez és saját kinevezéséhez érték. Ajkai remegtek az izgalomtól, gyomra heves görcsbe rándult. De úgy tűnt mesterét legkevésbé az érdekli. A fiú a vaskos tölgyfa asztal repedéseit bámulta, s gondolatai idegesen pörögtek. Vajon miért nem kérdez rá a kinevezése? Az miért nem érdekli, hogy Han hogy szerepelt a vizsgán?

- Mára végeztünk... – szólalt meg az idősebb férfi. – Hátra tolta a székét, s még mindig gondolkodva elindult a terem dupla szárnyas ajtaja felé. Han dühében, melyet a csalódottság váltott ki felpattant székéből, egészen a falig lökve azt. A másik, szemében a meglepetés teljes hiányával nyugtázta a jelenetet. A tolvaj dühösen az asztalra dobta a kinevezést igazoló papírt, majd elviharzott.

//Ha lehetséges akkor ide biggyeszteném a választható technikát, amiről a vizsga végén szó volt Smile

//

Harmadik szem // Daisan no Me
Kureiji Hanaro XzPeRGzn

A hasnzáló készít, vagy beültet(tet), magának egy harmadik szemet ami ugyanúgy kapcsolódik a központi idegrendszerhez. A használójának ez elöszőr furcsa lehet; hosszú gyakorlás és szokási folyamatok sora kell ahhoz hogy az agy teljesen megszokja, a harmadik látóteret.
Chakraszint: 250
Besorolás: B

Sai Csüt. Ápr. 18 2019, 21:12

A technikát felírhatod. Jutalmad + 8 chakra.

Kureiji Hanaro

Kureiji Hanaro

Re: Kureiji Hanaro