PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken

2 posters

Go down

PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken Empty PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken

Témanyitás  Akihiro Jaken Pént. Júl. 05 2019, 21:49

- De Uram! – álltam idegesen, a Hokage asztalára támaszkodva – Amióta Zauki elment a küldetésére, semmi hír nem érkezett felőle. A felderítő egységek is köddé váltak, egyszerűen megszűnt velük az összeköttetés. Eljött az ideje, hogy magam álljak a küldetés élére! - vált egyre indulatosabbá a hangom.
Shikaku-sama gondterhelten figyelte az ablaka alatt elterülő, nyüzsgő Konohát.
- Shikaku-sama… Kérem… Mindössze egy bólintásra van szükségem… - mondtam kérlelve, majd ő hátrapillantott, egyenesen a szemembe, s csak sóhajtott egyet.

Nem telt bele sok időbe, hogy útra keljek, elvégre lélekben már régóta felkészültem az egészre. Aggódtam a barátomért, így elhatároztam, hogy mindenképpen megtalálom Zaukit. Otthon bepakoltam az összes megjelölt kunaiomat, megpecsételtem a súlyokat is amiket hordok magamon, hogy egy pillanat alatt eltűntethessem őket ha szükséges, majd útra keltem. Először az egyes számú eltűnt felderítőcsapat utolsó ismert helyére indultam, azonban ott a világon semmiféle nyomra nem bukkantam. Nyom nélkül eltűntek… Tovább folytattam hát utamat a kettes számú egység után indulva, s hamarosan el is értem az országhatárát, ahol megközelítettem a Tűz országa sötét múltjának egy monumentumát... Orochimaru egyik elhagyott laborját.
Lassú, óvatos léptekkel indultam meg a bejárat felé, lelépdeltem egy lépcsősoron, majd kitártam az ódon bejárati ajtót, s a hangos nyikorgást követően elárasztotta mögülem a fény a sötét folyosót.
- Huhhhhh… – sóhajtottam hosszan egy nagyot, majd visszhangzó léptekkel mélyebbre hatoltam a folyosón, míg végül teljesen el nem nyelt a sötétség.
Akihiro Jaken
Akihiro Jaken
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Ahol lennie kell


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612

Vissza az elejére Go down

PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken Empty Re: PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken

Témanyitás  Hasegawa Zauki Pént. Júl. 05 2019, 23:13

/Jaken/

 Azt hittem felkészültem... azt hittem egyedül is menni fog. Igazam volt? Nem tudom. Hetekkel ezelőtt indultam meg a magam útján felderíteni örökségem. Meglelni a helyet, ahol születtem, vagy jobb szóval... teremtettek. Orochimaru elhagyott búvóhelyeit jártam városról városra, országról országra kutatva, de végül megleltem. Érdekes, hogy pont a tűz országában találtam rá, de megtaláltam. A helyet, ahol minden elkezdődött, az rejtekhelyet, ahol talán választ kaphatok arra, hogy ki is vagyok. Óvatosan közelítettem meg, jól tudtam, miféle dolgokat rejthet, hisz nem egy hasonlóban jártam előtte. Enyhén dohos szag csapta meg orrom, mely érthető is volt, rég elhagyták már e helyet. Körbejárva a labirintusszerű építményt, irodákat találtam, feljegyzéseket, orvosi berendezéseket... ám egyik sem bizonyult az általam keresettnek. A létesítmény végében azonban volt egy terem, ahova visszagondolva... talán jobb lett volna, ha sosem lépek be.

 Egymás mellett felsorakoztatva több tucat üvegtartály volt, bennük élettelen gyermeki testek, s mindből egy-egy cső futott ki, egy üres tartályhoz vezetve. Csak az az egy volt névvel ellátva... Kirei. A nevet olvasván térdre roskadtam. Találkoztam ezzel a névvel korábban... én voltam az. Ez volt a név, melyet Orochimaru adott nekem. Nem tartott sokáig kitalálni, hogy a csövek kvázi tápanyag szállítóként szolgáltak. A "feleslegből" tápláltak. Láttam már a berendezés tervrajzát, de nem gondoltam volna, hogy pont rajtam használták. Kicsit tovább kutakodva az orvosi feljegyzések között további információk tárultak elém. A negyven fős kísérlet résztvevői voltak, mely a második kísérlet volt, mely az Első Hokage klónozására irányult. Ott eltört bennem valami. Nem igazán tudtam megemészteni a helyzetet.
~Mind miattam haltak meg..., haláluk miatt vagyok... aki vagyok? Mégis mi vagyok?~ Ragadtam meg egy kunait, melyet gyomorfalamhoz szorítottam.
-Létezésem puszta ténye felkavaró... ennyi élet csak azért, hogy egy legyen. Feláldozták őket, hogy éljek... meggyalázták testüket, csak hogy sikeres legyek... A létezésem gondolata is gyomorforgató.- Szorítottam meg másik kezemmel is a kunait.
Percekig álltam a magamhoz szegezett kunaiial, ám nem voltam képes megtenni... az életösztön győzött.
~Most is csak a gyengeség... egy szimpla ösztönt sem vagyok képes legyőzni..., de nem baj. Itt jó helyen leszek... távol mindentől, mindenkitől. Mintha nem is léteznék... elvonulok a világtól és itt rohadok el, ahol megszülettem. Ennyivel tartozom nekik...~ Ballagtam ki a fő terembe, majd vetettem le magam a trónszerűségre, melyet valószínűleg atyám használt egykoron.
-Itt... senki másnak nem árthatok már.-

Hetek teltek el, s voltak akik megtaláltak. Nem tehettem mást velük, meg kellett gátolnom abban, hogy visszavigyenek. Nem mehetek vissza... Egy nap azonban, ugyanúgy, ugyanott ülve ismét rám talált valaki. Az ajtó nyikorogva nyílt, a beszűrődő fény pedig bántotta szemem. Tenyerembe temetett arcom lassan kiemeltem, majd felszólaltam.
-Akárki is vagy, menj innét... ez a hely senkinek se való...- Állnék fel határozott testtartással, az eddig még kivehetetlen alakra bámulva. 
Hasegawa Zauki
Hasegawa Zauki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1352
Elosztható Taijutsu Pontok : 20

Állóképesség : 700 (A-alap) / 1700 (S+-senjutu)
Erő : 802 (S)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1165

Vissza az elejére Go down

PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken Empty Re: PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken

Témanyitás  Akihiro Jaken Szomb. Júl. 06 2019, 20:29

Egyre mélyebbre hatoltam a teljesen kihalt rejtekhelyen. Lépteim kongtak, ahogy egyik ajtó után nyitottam be a másikon, s mindenhol csak sötét, üres termeket találtam. Amit az egyik teremben találtam, arra viszont nem voltam felkészülve. Hatalmas tartályok sora húzódott a teremben, bennük zöldes, megvilágított folyadék, s élettelen gyermekek teste. Egyes üvegek kitörve, tartalmuk a földön…
 ~ Mégis miféle szörnyűségek zajlottak itt le? Hogy lehetett egyáltalán hagyni ilyesmit? ~ szorult ökölbe a kezem, s görcsbe a hasam, ahogy hátat fordítottam ennek a horrorisztikus látványnak. Minél előbb el akartam húzni erről a helyről, de még nem fésültem át az egészet, így még mélyebbre hatoltam. Újabb termek sorát hagytam magam mögött, mígnem egy tágas terembe nem értem, amelyben egy trónszerűség helyezkedett el, benne egy ismerős alakkal. Ahogy felállt és megszólalt, már biztos voltam benne, hogy sikerült rátalálnom barátomra, csak éppen az nem hagyott nyugodni, amit mondott…
 - Akkor talán velem kéne jönnöd, ha ez a hely nem való senkinek – indultam el felé, hogy hazavihessem. Az azonban, amit a szemében láttam Zaukinak, aggodalommal töltött el…
Akihiro Jaken
Akihiro Jaken
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Ahol lennie kell


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612

Vissza az elejére Go down

PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken Empty Re: PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken

Témanyitás  Hasegawa Zauki Pént. Aug. 02 2019, 01:51

/Jaken/

  Ismerős hang csapta meg fülem... ő, pont ő...
-Jaken, menj el kérlek, ez a hely... én ide tartozom. Nem való senkinek, de ennyivel tartozom... tartozom nekik.- Állnék fel, ökölbe szorított kezekkel. -Nem hagyhatom itt őket, szemet hunyva áldozatuk felett. Nem tehetem.- Váltana hangom zavarttá.
-De hogy is remélhetem, hogy megérted..., nem értheti ezt senki. Én se értem... senki se. Tehát gondolom hiába beszélek, nem igaz? Úgyis vissza akarsz majd vinni, minek végigjátszani a megadott forgatókönyvet, melyet előttünk már oly sokan. "Gyere vissza - Nem megyek" blablabla... Ragaszkodik az egyik fél a másikhoz akkor is, ha az tisztán eltaszítja magától. Csak tudd, nem ez a helyzet... Örömmel mennék vissza..., de maradnom kell.- Tárnám szét karom magyarázatba kezdve. -Tudod milyen az, mikor úgy érzed... tartozol valakinek? Az életeddel? Sokan azt hiszik, hogy igen... én is azt hittem, hogy tudom...- Mutatnék jobbommal a mögöttünk lévő folyosókra, megemelt hangnemben folytatva szövegem. -Százak, ezrek haltak meg itt, gyermekek, újszülöttek... csecsemők áldozták életüket. Miért? Miattam..., hogy én elkészüljek. A testvéreim véréből születtem, halott testük táplált engem míg egy csőben úsztam eszméletlenül. Összeraktak, tökéletesítettek a különböző EMBERI életek árán. Hitegettem magam egész idáig, hogy nem vagyok szörny, hogy egy átlag ember lehetek..., de így hogy lehetnék? Vétek vagyok a természet ellen, egy katona, akiért túl nagy árat fizettek. Egy ilyen nem járhat szabadon, el kell zárni, vagy... megsemmisíteni.- Nyúlnék zanbatomért, s lassú léptekben indulnék meg Jaken felé. -Vajon te... Jaken... képes vagy megsemmisíteni?-
Indítanék meg egy shunshin no jutsut, mellyel fölé ugranék, egy lesújtó csapást mérve méretes kardommal. Az elrugaszkodás közben pedig megpróbálnám felölteni a már megszokott Iwa no Yoroimat.
Hasegawa Zauki
Hasegawa Zauki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1352
Elosztható Taijutsu Pontok : 20

Állóképesség : 700 (A-alap) / 1700 (S+-senjutu)
Erő : 802 (S)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1165

Vissza az elejére Go down

PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken Empty Re: PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken

Témanyitás  Akihiro Jaken Hétf. Szept. 09 2019, 23:44

/Zau/


  - Mégis hogy érted, hogy ide tartozol? Mi keresni valód lenne neked itt? – álltam értetlenül barátommal szemben, miközben ő mások érte hozott áldozatáról beszélt. Ahogy egyre hosszasabban beszélt, értetlenségem döbbenetbe váltott át. ~ Lehetséges volna, hogy arról van szó, amire én gondolok…? ~ Zau pedig csak folytatta a szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokat, miközben tekintete egyre sötétebbé vált. S talán őrület csírázik a szemében? ~ Igen… minden világos már… ~ állt össze teljesen a kép, mire befejezte mondandóját
 - Ha… Ha valóban annyian áldozták érted az életüket, nem pont akkor fizetnéd ezt vissza nekik, ha teljes életet élnél? Elv… - szakadt félbe mondandóm.
 - Me… megsemmisíteni? Mégis miről beszélsz te? – riadtam meg, mikor előhúzta zanbatoját, s lassú léptekkel közeledni kezdett felém.
 - Tedd azt le – emeltem fel lassan mindkét kezemet, s tettem egy óvatos lépést felé – Csak gyere velem, és ki…
Befejezni már nem volt időm. Zauki egy szempillantás alatt tűnt el, majd jelent meg telibe fölöttem, hogy egy kardcsapással sújtson rám. Én hasonló sebességgel emeltem fel jobb kezemet, amelybe beleidéztem hátamról szeretett katanámat, hogy hárítsam a támadást. A két penge fülsüketítő csattanással, szikrát hányva csapódott össze, majd egyet lökve Zau fegyverén én hátrább szökkentem.
 - Hát akkor így csináljuk… - sóhajtottam egy nagyot, s döntöttem el fejemet egy roppanás kíséretében. ~ Egyszerűen nem igaz, hogy Konohában mindenkinek bele kell verni az értelmet a fejébe… ~
Azonnal ellentámadásba indulnék, méghozzá a Kenjutsu tudásomat bevetve. A Rai Mai használva felgyorsított mozgással indítanék egy támadássorozatot, mellyel leginkább a végtagjait venném célba. Valamelyest tisztában vagyok ugyan Zau képességeivel közös küldetéseink nyomán, de sosem kerültünk még egymással szemben, így először mindenképpen fel akarom mérni, hogy egy az egy elleni fegyveres küzdelemben melyikünk irányába billennek az erőviszonyok. Meglátjuk, mennyire sikeresen tudja hárítani támadásaimat…
Akihiro Jaken
Akihiro Jaken
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : Ahol lennie kell


Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612

Vissza az elejére Go down

PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken Empty Re: PvP Verseny - Hasegawa Zauki vs. Akihiro Jaken

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.