Kirigakure főterén

A messziségben megpillant egy jónak látszó fát, majd megindul és elkezd felmászni rá. Nem sokáig mászik, mivel valaki megmarkolta a pólóját, majd magával húzta. Ez igen meglepte a gyereket. Csodálkozva nézett hátra, majd összezárta a két kezét és a csodálkozva bámuló embereket nézte kisebb haraggal az arcán. Ezek után a társait pillantotta meg.
- Hello .-
Szólalt fel halkan. Kis idő múlva jött a feladat.
- Most nincs időnk a hülyeségre. Küldetésünk van... közmunkát kell végeznünk.-
Szólalt fel a sensei.
~ Ezért kellett látványosan végighúznia az emberek előtt? Megölöm!~
Az arca a haragtól elvörösödött. Szemét a szőke hajával takarta le.
Egy kis idő múlva egy raktárhoz értek. A mester kinyitotta az ajtót. Senshit egy igen rossz szag csapta meg. Igen. Ez nem más volt mint a ló.
- Pakoljátok fel a ládákat. Fegyvereket fogunk szállítani a kikötővárosba, a többit majd út közben mondom el. Ja és a lovat is illesszétek be majd a szekérhez.-
~ Tessék? Pakolni? Beilleszteni?~
Tette volna fel a kérdést, de a mester addigra már eltűnt.
- Remek. Nincs ilyen szerencsénk.-

*Amint a körülötte lévő tömeget figyelte, megpillantotta mesterét, aki valamit húzott maga mögött.
Ahogy közelebb ért rájött, hogy az a valami a társa, Senshi.*

~Na Te meg mit csináltál?~

*Miután a sensei elmondta, hogy mi a mai program, elindult. A fiúk utána. Egy raktárhoz értek, ahol egy ló, jópár láda, széna, és egy szekér volt. A sensei kiadta a parancsot, majd szokásához híven eltűnt.*

~Ínnye azt a rézfán fütyülő rézangyalát neki, hogy folyton elmegy. Nekem is meg kéne tanulnom ezt a trükköt..~

-Aham. Szerintem kezdjük a ló beillesztésével.
-Egyébként valamelyikőtök ért a lovakhoz vagy a hámhoz? Csináltatok már ilyet? Mert én még soha...
Mennyi időnk is van megcsinálni? Vajon nagyon fog haragudni a sensei, ha nem illesztjük be a lovat, hanem csak a ládákat pakoljuk fel?
Apropó ha Ti sem értetek ehhez akkor légyszi pakoljátok fel legalább a ládákat a szekérre. Én megpróbálok kezdeni valamit az állattal, és a szekérrel.
Ha nem megy abbahagyom. A végén még elszúrom...

*Sawaka szétnézett, hátha talál egy hámot. Ha talál akkor megpróbálja felrakni a lóra, már ha engedi.
Igaz, még sosem csinált ilyet de ismeri a hám részeit, és látta melyik része hova kapcsolódik a lovon.*

~Szügyellő, marszíj, veseszíj, segédkötés. Össze fogok zavarodni, és vagy úgy összekötöm az állatot, hogy majd megfullad, vagy felrugdos mielőtt hozzáérhetnék, esetleg sikerül holnapra megcsinálnom.~

*Senshi hamar felfogja a társa mondatait amire bólogatással illetve nemet jelző csóválással válaszol. Ezek után Shin-re néz, majd nekiáll a ládákat felpakolni. Megmarkolja az egyiket, majd megpróbálja felemelni. Egy kicsit nehézkesen megy neki, de ez meg is érhető a sok fegyver miatt. Ha sikerül neki felemelnie a ládát, akkor megpróbálja azt elcipelni a kitűzött helyre, majd felrakni azt oda és egy nagy lélegzetvétel után megy a következőért, hogy ezt a folyamatot megismételje.*

Előzmények

Miközben elnéztem a két ütődött ámuldozását a palota boltozatán, megjelent a Sensei is. Kiderült, hogy ő várt ránk, nem fordítva, biztos itt volt a közelben, és valakivel beszélgetett, mielőtt meglátta volna érkezésünket, de ez nem igazán fontos, a lényeg, hogy nem késett. Bevonulunk a palotába, s bár voltam már benn, a Mizukage irodáján kívül, még mindig elállítja a lélegzetem a látvány. Én is lehetnék olyan naiv bolond, ki a vezetői székre pályázik, miszerint én lehetnék a következő Mizukage, de nem vonz ez a titulus. Én a klánomért vagyok felelős, és inkább az árnyakban meghúzódva szeretem irányítani a dolgokat.
Ittlétem óta másodszor csodálhatom meg a szépséges Mizukage úrnőt, Terumi Meit, bár most a könyvek takarásából szépséges mivolta nem igen látszódott. Unottan néztem magam elé, habár köszöntöttem a Mizukage-t, igazából mindegy volt a feladat mibenléte, rizsültetés, vagy gazszedés...
Gondolkodtam azon is, hogy ha csak egy D szintű feladat kiosztását bízzák ránk ismét, miért kellett az úrnő elé fáradnunk? Lehet ez komolyabb volumenű feladat lesz? Eme kérdés átgondolásának hatására a gyomromat izgalom kezdte el összehúzni, míg a számra egy naiv mosoly ült ki.
Végül szóra nyitotta gyönyörű száját Mei úrnő, és ismét majd kiugrottam a bőrömből, viszont szerencsére vissza bírtam fogni magam. Egy mosoly jelent meg az arcomon, mely elégedettségemet nyugtázta, s máris azon morfondíroztam, mi kellhet az egy hetes útra. Minél kevesebb holmi, olyanok, amik nem hátráltatnak a haladásban.
A Sensei ismét játszadozni kezdett az idegeimmel, ráadásul 3000 Ryunak megfelelő mennyiségű cigarettát kellett hoznom neki. Az száz doboz. Annyi a boltban sincs. Minek egy hétre ennyi? Viszont most nem zavart a dolog, az öröm, a tudat, hogy végre veszélyesebb küldetésre megyek eloszlatta fejem felül a felhőket, bár legközelebb megmondom neki, hogy Maruval hozassa a bagóját, vele úgyis jobban szimpatizál. Bár...ha belegondolok...lehet nem véletlenül bízza rám. Nőre nem bízunk pénzt, mint ahogy sült bolondra sem, így hát maradok én. Már érthető.
Hazafele úton be is térek a boltba, és a tegnapi fickó már hatalmas mosollyal fogad.
- Szervusz kis öreg, cigi kell Pinou-nak? - Kérdezte megőrizve tejfeles vigyorát, mire én a múltkoritól eltérően örömmel köszöntöttem őt, észre sem véve, hogy megint lealacsonyított.
- Üdv. Pontosan, ráadásul ennyiért. - Válaszoltam neki, majd letettem az asztalra a 3000 Ryut.
- Hohó kisöreg, ennyi dohányárutól még a legerősebbek is kidőlnének. Na de ő tudja, tessék tíz karton - Mondta, majd átvettem tőle száz doboznyi cigarettát, s kértem mellé szatyrot is, hiszen ezt kézben biztos nem tudnám elvinni. Út közben beugrottam egy fegyverkereskedőhöz is, és vettem tíz méter drót huzalt is, ami egy ismételten megálmodott technikám részét fogja képezni. Mostanában nagyon megy ez nekem, ráadásul az íjam nagyon sok lehetőséget kínál számomra. Kifizettem érte a száz Ryut, //amit levontam az adatlapon// majd tovább álltam.
Sietősen mentem haza, hogy elővegyem hátitáskámat, és a legszükségesebb dolgokat belehelyezzem. Egy tartalék tégely mérget, két liter ivóvizet, és három napra elegendő élelmet. Persze az inni, és ennivalót külön tettem az idegbénító kenőcstől, még a végén pórul járnék. Eltettem az arcfestéket, a zárfeltörő készletet és a méreg ellenszerét is, ha véletlen mégis visszafele sülne el a fegyverem. A szatyrot a dohánnyal a táska mellé tettem, bár azon gondolkoztam mi dolga lehet a Sensei-nek, hogy ő sosem tud elmenni a boltba. Talán haragban van a boltossal? Na, de lényegtelen. A pakolással nem telt el túl sok idő, főleg, hogy nem viszek olyan sok mindent, út közben csak akad egy falu, ahol pótolhatjuk készletünket.
Az erszényembe helyeztem ezer Ryut, s vállvértem alá kötöttem azt. Ott biztos nem keresnék, és nem is hagyom el.
A maradék időt a tegezem újrarendezésével töltöttem, kivettem belőle a kamunyílvesszőket, és élesekkel helyettesítettem, na de abból kivettem négyet, és kettő robbanó jegyzettel ellátott vesszőt, majd mindegyik végére odaerősítettem a drótot, úgy, hogy párosával legyenek. Szóval három összekötött nyílvesszőt fogok kapni párban, két méteres drótot felhasználva mindegyikhez. Ez természetesen szükséges lesz a fogságba ejtő technikámhoz, a robbanójegyzetes, dróthuzalos kettős nyílvessző pedig hab a tortán. Ezeket is megjelölöm, bár az egyes csomó a sima dróthuzalos csapda, míg az öt dróthuzalos az legvégső csapdám a robbanócetlis, dróthuzalos nyílvessző lesz. A maradék négy méter dróthuzalt eltettem az övtáskámba vész esetére, majd visszarendeztem a nyílvesszőket tegezébe, úgy ahogy voltak. //Off: Remélem érthető volt.//
Ha végeztem, és még maradt időm, azt pihenéssel töltöttem el, meditációval, hogy kipihent és felkészült legyek az utazásra. Egy órával az indulás előtt megnéztem, hogy mindent rendben találtam-e, amolyan utolsó ellenőrzés, majd elindultam az első igazi küldetésem helyszínére. Előtte azonban megálltam bekapni valamit a Ramen-es büfénél, mivel mióta felébredtem, semmi nem került a gyomromba, de még így is én érkeztem elsőnek, de be kell vallani tíz perccel hamarabb értem oda.
Ha már ott van a karaván, bólintok a lehetséges hozzátartozókhoz, majd nekidőlök az egyik kocsinak, és árnyékban várom a többiek érkezését, kik most úgy tűnik, időben érkeznek.

A faluból kiérve a lehető legrövidebb úton indult a menet a Gőz országába méghozzá az erdőségeken keresztül. Az első napi zötykölődés után az éjszaka az erdőség közepén érte a csapatot. Pino sensei ki se dugta az orrát a kocsiból csak aludt és aludt, míg a kereskedők tüzet raktak és vacsorát készítettek. Majd mikor elkészült a genineket is megvendégelték, és ők maguk is nyugovóra tértek. Másnap reggel indult el a csapat, úgy dél körül az erdőségben egy tisztáshoz ért a díszes karaván. A tisztáson egy pillanat alatt körbe is vették az egész menetet az állig felfegyverzett útonállók. És hangosan üvöltve követelték a kocsik tartalmát, miközben halállal fenyegették a kereskedőket. Első ránézésre nagyjából úgy 20-an lehettek és közepes testalkatúak.
/Bocsi a késésért de elhavazott a munka. A következő post mehet a fent megjelölt helyre./

//Chouji//

"Négyszer tíz méter drót, tessék. Még valamit?" kérdezte az eladó miközben az említett felszerelést a pultra rakta. Kinta belenézett az övtáskájába.
"Öhm...öt darab shurikent, légyszíves." mondta rövid gondolkodás után. Az eladó valahonnan a pult alól vette elő az öt dobócsillagot.
"Az összesen kilencszáz ryo lesz." Kinta kifizette a kívánt összeget, megköszönte, majd kilépett az ajtón.
"Gyere máskor is." mondta az eladó miközben Kinta kilépett az utcára. Néhány lépést tett, majd leült egy padra és az eget bámulva várta, hogy megérkezzen a jounin.
'Az első küldetésem' gondolta Kinta miközben a padon ücsörgött 'Vajon mi lesz a feladat?' Tudta, hogy a tapasztalatlan genineknek nem szoktak komoly küldetéseket adni. De csak azért mert a feladat nem volt élet veszélyes, vagy eget rengetően fontos, nem jelentette azt hogy nem lesz érdekes és tapasztalatokkal teli. 'Remélem legalább jobb lesz, mint Hikata első küldetése.' Nagybátyja első küldetése w/c pucolás volt. 'De annál bármi jobb.'

Amíg várakozott, egy ember ült le Kinta mellé. Ez nem különösebben érdekelte volna, de amikor érezte, hogy a pad a földbe süppedt, abba hagyta az ég bámulását és megszemlélte az illetőt. Persze nem feltűnően bámulta, csak úgy lopva rápislantott. Egy óriás, maci fülekkel. Egyik fele halkan kuncogni akart, a másik ott helyben kereket oldani, de nem akarta megsérteni a medvét, így hát csak ült tovább, közönyös arccal mintha mi sem történt volna.
"Kinta-kun elkezdhetjük a küldetésed?" kérdezte a medve, félelmetesen mély hangján. Neve hallatára az óriás szemébe nézett, és bólintott.
'Tehát ő a jounin.' gondolta Kinta. 'Nem ilyennek képzeltem...'
"Kuchiki Gakuto vagyok a kísérőd. Örülök, hogy megismerhetlek." mutatkozott be a medve. Kinta felállt és meghajolt.
"Én is nagyon örülök, hogy megismerhetem önt." válaszolt Kinta. Rövid szünet után megkérdezte "Szóval... pontosan mi lesz a küldetésem?"

//Misaki Kiyoko//

Ugyan egy ideje az életét a társaság hiánya jellemezte, mégis néha muszáj emberek közé mennie, még akkor is ha nem akar. Ilyen, ha küldetésre küldik vagy csak a lakásban elfogy az étel, ami néha megesik. Ugyan van két lány, akik valamikor még jelentettek nekem valamit, ma már inkább csak két bejárónő, akik velem együtt laknak a szobámtól 10 méterre a lakás emeletének másik oldalán, de most nekik más dolguk akadt, így én kényszerülök emberek közé menni, hogy bevásároljak. Semmi kedvem hozzá, mégis ha nem akarok éhen halni, akkor muszáj lesz rá vennem magam. Ugyan a győzködés folyamata sokáig tart, de végül a még emberi énem maradéka győz az emberundorom felett, ami inkább annak az emberi tulajdonságnak köszönhető, hogy nem tudok fényből energiát előállítani, mint egy növény, mennyivel jobb lenne az életem, ha ilyenre képes lehetnék. A piac, ahova a hozzávalókért küldtek a falu főterén túl található, így azon is keresztül kell mennem. Túl sok az ember, de hát ha át kell jutnom, akkor nincs mit tenni. Ahogy haladok át a tömegen egy kép ötlik az eszembe, ahogy itt állok és körülöttem mindenki vérben fekszik, nemtől és kortól függetlenül. Ugyan, ha ezt tenném, akkor a falut gyorsan kéne elhagynom, de gondolni rá nem tilos, amíg nem teszem meg. Ugyan gyűlölöm az embereket, akik a saját fajtájukat irtják, mert a másik máshogy gondolkodik vagy ellenséges nemzethez tartozik, mégsem lennék jobb náluk, ha kiirtanám őket, de az állatok, bezzeg azok nem gyilkolják le a saját fajukat, csak élelemszerzés miatt ölnek, de hát nekik nincs is bevásárló központjuk, ahova csak úgy besétálnak és megveszik az ételt. A természetben nincs jó vagy rossz, ezek a fogalmak csak az ember megjelenésével jöttek létre, de az ember legnagyobb hibája, hogy megtapasztalta azt, hogy van olyan, hogy az enyém, mert ha ez nem lenne az ember sem lenne ennyire rossz, az egyetlen dolog, ami a tiéd az az étel, amit megettél és a tudás, amit megszereztél, az eszközök csak eszközök, amit használsz és bizonyos tudást megszerezz velük.

Magamba duzzogok az emberi hülyeségen és egyéb más emberi dolgon, sajnos én is ember lennék, bár erről engem akkor sem lehetne meggyőzni, ha a Jó isten maga próbálná, hiszen saját magamról elhiszem, hogy valami felsőbbrendű lény lennék, mintsem a porban csúszkáló embernek nevezett féreg. Nem nagyon érdekelnek az emberek körülöttem, így azt sem veszem észre, hogy egy nő sétál felém és egyenesen nekem jön, aminek az eredménye, hogy a földön landolok a fenekemen. Éppen ülve szidnám le, amikor felnézek és egy hölgyet látok, aki mosolyogva a kezét nyújtja, de amellett már nem mehetek el, hogy kölyöknek hív. Ugyan elfogadom a felém nyújtott végtagot ésezzel a lenndülettel fel is húzom magam.
- Nem vagyok kölyök!
dünnyögöm az orrom alatt, annyira, hogy azért halja. Nem vagyok kölyök és ne merészeljen senki annak hívni, még ha csak 15 éves is lennék, hiszen résztvettem a hét kardforgató választáson és most jöttem vissza a Tea országából, ahol két anbunak öltözött chuunint is legyőztem és még számos dolog szól mellettem, hogy végre a falu elismerje a tetteim és ne csak genninként kezeljenek.
- Majd kikerülnek.
Nem vagyok egy beszédes típus, sosem voltam az, utálok beszélni, főleg az emberekhez, akik nem érhetnek fel valómhoz, még ha jelenleg ne teljesen vagyok 100%, hiszen a kezem, amit levágtak még csak nem rég gyógyult meg teljesen.Nem érdekel, ha a hölgy elmegy, nekem most be kell vásárolnom és minél előbb ki akarok jutni az emberek közül, akiket leginkább felrobbantanék vagy egyesével legyilkolnék, persze nem válogatás nélkül, hiszen a gyerekek és az öregek mellett a fiatal lányokat életben hagynám, ők még vagy már nem elég erősek, hogy komoly kárt okozzanak, a nőkre pedig szüksége van a világra valamilyen isteni tréfa miatt.

//Tottori Shinko//

Céltalanul lézengek Kirigakure utcáin és a múlton töprengek. Na nem a távoli múlton, hanem a közelin. Még mindig a Sensei elvesztésén rágom magam, és már lassan kezdek beleőrülni. Az eset óta alig voltam küldetésen, valamiért nem akarnak foglalkoztatni. Állítólag aggódnak az épségem miatt, de nem értem miért. Nincs nekem semmi bajom... Azt hiszem ez is kezd már őrületbe kergetni. A tétlenség, hogy napról napra nem tudok mit csinálni. Szétedzem az agyam, de soha senki nem jön a hírrel, hogy nah, gyerünk küldetésre! Tehetetlennek érzem magam, mint amikor a Sensei testét elrabolták...
Azonban hirtelen egy hang emel ki a gondolataimból. Érdeklődve tekintek az előttem álló férfira, aki egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy shinobi. Azonban feladatot ajánlj! Ez kezd picit izgalmas lenni, bár kissé azért tartok tőle, hogy macskát kellene kergetnem. Na azt pedig nem fogom vállalni! Semmilyen unalmas feladatot.
- És mégis mi lenne a feladat? - kérdezem mogorván. - Nem vállalok el akármit, arra ne is számítson! Szóval, miről lenne szó? Ezt veheti úgy, hogy érdekelnek a részletek. - mondom, majd kíváncsian várom hogy mivel rukkol elő.

Sajnos a kérdésemre nem kapok azonnal választ, ezért kezdem úgy érezni, hogy csak az időmet vesztegeti a pasas. Kissé vonakodva indulok meg vele a pad irányába, majd ülök le mellé. Érdeklődve hallgatom a kis monológját, ami nagyon lelkes, de azért annyira nem megnyerő számomra. Már éppen azon gondolkozok hogy távozok, amikor rátér a lényegre. A feladat hallatán felcsillan a szemem és most már tényleg érdeklődök a dolog iránt.
- A feladat elvállalva, Hizuki! - ugrok fel, egyenesen elé, majd kinyújtom felé az öklömet, a mutatóujjamat pedig kinyújtom felfelé. - Kirigakure leghatalmasabb Shinobija kisegít a bajból! - mondom egy elszánt vigyorral az arcomon. - Akkor a mai napra én távozok és felkészülök a megmérettetésre. Addig is viszlát, Hizuki! - köszönök el, majd hogy nagyon hatásos legyek, egy shunshin segítségével, egy pukkanást követően már el is tűnök a szeme elől.
Az utam azonnal a helyi fegyverárushoz vezet. Veszek tizennyolc shurikent(1800Ryo) és két kisméretű tekercset(100Ryo?). Olyat, amit a csuklómra tudok majd erősíteni. Ezt követően pedig távozok. A nap további részét otthon, edzéssel töltöm. Most hogy végre izgalmasabb feladatom lesz, kicsit meg kell olajoznom a rozsdás végtagjaimat. Este pedig előkészítem a tekercseket és az újonnan vásárolt shurikeneket beléjük zárom. 

Másnak reggel a megbeszélt időben találkozok vele ugyanott, ahol megbeszéltük a feladatot. Teljes felszerelésben jelenek meg: a combomon lévő shurikentartóban 6 shuriken lapul, övtáskámban 10 robbanó cetli, 5 füstbomba és 1 könnygáz bomba, a csuklóimnál pedig csuklópántok mögé rejtve a két tekercs a lepecsételt fegyverekkel. A hátamon most is ott van mindkét kardom, a Ninjato és a chakra kard, amit az elhunyt Sensei hagyott rám.
- Mikor indulunk? - kérdezem hűvösen.

/Elnézést a késői válaszért, múltkor elküldés előtt bezárt a böngészőm és csak most volt erőm újat írni. A pénzeket pedig levonom, amint jóváhagyod/felülbírálod őket  /

//A fegyverek vásárlását elfogadom úgy, ahogy írtad, mivel az azóta történt módosítások előtt írtad a posztot. A következőt az Erdőségekbe kérem, ahol némi keresgélés után meg is találjátok a kis faházat, amely lakatlannak tűnik, de végül – lesből – egy vadászt láttok bemenni az ajtaján.//

Az eső elállt én pedig lejelentettem a dolgot és már arra is volt időm, hogy kifejlesszem a saját technikámat, amivel majdnem nullára redukáltam a nálam cipelendő fegyverek számát, így akár az otthonomba is berendezhetek egy fegyverraktárat, ahol az általam megjelölt fegyvereket tárolhatom és egyszerűen csak meg kell idéznem őket, ha használni akarnám őket, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag annyi fegyvert használok, amennyire pénzem van, mégsem kell azon aggódnom, hogy túlzásba esem, mert nem kell cipelnem. Mivel a technika lehetővé teszi a dolgot, így be is ugrom a faluban lévő fegyverkereskedőhöz ahol be is vásárolok, 5 robbanó jegyzet, 20 m drót, 4 kunai és egy övtáska formájában, amire 1600 ryut hagyok ott, de nem bánom, hiszen a fegyverre mindig szükségem van, most meg aztán tényleg megengedhetem magamnak, mert nem kell cipelnem sem.

//vásárolt dolog: 5 robbanó jegyzet, 20 m drót, 4 kunai és egy övtáska (1600 ryu)//

//A Sensei és a csapat irányítását bízd csak rám //

Akahito sensei biccent egyet feléd, majd jelzi, hogy induljatok. Úgy néz ki, elhagyjátok a falut. A shinobi beszél az őrökkel, majd kint is vagytok. Eddig még senki nem szólt semmit. Az érkezésedkor természetesen köszöntek neked, de azóta nagy némaság. Viszont kb tíz perc séta után a Sensei megszólal és vázolja a küldetést.
- Nos, ma egy igazán kényes feladatot kaptatok. - mondja. - Van egy rablóbanda, akik sakkban tartanak egy kicsiny falut. A küldetésetek végezni ezekkel a csavargókkal. Nagyon fontos, hogy minél hamarabb halottak legyen, különben a falusiak nem tudják megtermelni az élelmet, ami a hadsereg élelmezéséhez kell. A vezetőség azt mondta, hogy nem avatkozhatok közbe, csak ha nagyon nagy a baj. Tehát a ti dolgotok végezni a rablóbandával. 
Ezt követően a fél napot utazással töltitek, majd egy erdei ösvényen haladva, egy hatalmas dombot másztok meg. Ezután látjátok meg a helyet, ahol végeznetek kell a célpontokkal. A dombon túl több kunyhót láttok, néhol pedig tábortüzeket. Épp valami lakomához készülhetnek, ugyanis több vadkant is sütnek. A tábor népessége nagyjából 25 fő lehet. Az csavargók többnyire rongyokat viselnek, de szinte mindegyiknek van az oldalán, vagy a keze ügyében valamilyen fegyver.
- Itt lennénk. Ez a rablóbanda tábora, innen indulnak portyázni hetente egyszer - mondja Akahito, majd rád néz. - Halljunk egy tervet. Hogyan intéznéd el őket? Ez amolyan teszt, aki a legjobban teljesít a küldetés alatt, a későbbiekben ő lesz a rangidős a csapatban. Szóval Reina, mit javasolsz a társaidnak, hogyan végzitek el a munkát?
Minden szem rád szegeződik. Fugiki és Aimi kissé aggódnak, lehet hogy nem várnak túl sokat tőled. Esetleg az is meglehet, hogy éppen attól félnek, hogy te leszel a rangidős a csapatban. Ki tudja mindezt?