Re: Kirigakure főterén

Uchiha Madara Kedd Jan. 03 2017, 02:01

Az öreg csupán állt, szinte lesokkolt a kérdésedre. Szemei felett a ráncok még jobban összeszorultak, nyakán pedig vastag ér kezdett el kidudorodni. Majd hirtelen az eddig oldalára siránkozó öreg a térdére csapva egyet, hatalmasat nevetett.
- HÁÁÁH! HÁÁÁH! Még hogy odaadjam az életművem egy idegen kezébe? A végén még meglógsz a díjjal. A nyereményt csak személyesen lehet átvenni, úgyhogy valami mást találj ki, és ne próbálj meg tőrbe csalni. Ha eljutok a versenyre, kaphatsz egy keveset, de egy petákkal sem többet annál, mint amit ajánlottam! - szögezi le, majd int, hogy segítsd fel ismét. Az öreg, miután közelebb értél, a vállbéli támogatás helyett azonban megfogta a nyakad, majd ráfeküdt a hátadra. Egy shinobinak, még ha nincs is erejének csúcsán, s fizikális állapota is jobban hasonlít egy kisgyermekéhez, akkor is képes több súlyt cipelni magán. Az öreg a nyakadba mászott szinte, majd elöl átkulcsolva a kezét, indulásra utasított.
A verseny kezdetéig ugyan talán percek maradhattak hátra, mégis, ha minden erődet beleadod, képes lehet a házak tetején ugrálva, elérni a helyszínt, ahol az öreg végre benyújthatja a remekművét. Mire elérte a színpad szélét, megigazította még egyszer a ruházatát, s megmaradt ősz hajszálait, majd elegánsan, takarva fájdalmát, az emelvényre sétált, s elfoglalta a kijelölt helyét. Egy asztalra terítette a rajzot ábrázoló tekercset, ahogyan a többiek is, majd várták, lélegzetvisszafojtva, hogy a vizsgabizottság körültekintően, egyesével végigszemlélje a műveket.
...
A győztes végül a védelmezetted lett, ki azonban állapotának súlyosbodása végett ülve kényszerült végigvárni az eredményhirdetést. Még azt sem engedte, hogy az orvosok levigyék, ott helyben kellett ápolniuk. Mikor kimondták az első helyezést elérő mű nevét, az öreg, kitépve magát az orvosok szorításából, a magasba ugrott, s hangosan éljenzett. Vastaps fogadta a művet, végül meghajolt, s miután átvette a nyereményét, visszaült, s hagyta, hogy az orvosok még idejében elvihessék. A színpad szélén mégis megállt, s feléd fordult. Az orvosok megálltak, nem erőszakoskodtak vele.
- Végül is...eljuttattál ide, s megmentetted a művemet a tolvajtól. Nesze kölyök, itt van, ami jár - dob oda egy kisebb szütyőt, melyben feltehetőleg pénz csörrent fel.
Visszaérve a Mizukage irodájába talán érdemes jelentened a feladat elvégzését, kitérve a részletekre is. A nap további részében, mely körülbelül még két-három óra a teljes napnyugtáig, kitöltheted az időt a városban, s élvezheted a fényekben úszó utcák zsúfolt társaságát, jó ételeket, vagy netalán valamiféle műsort néznél meg. A postoban itt kitérhetsz szinte bármire, rád van bízva. Már ha a városban szeretnéd eltölteni. Esetleg készleteidet töltenéd fel néhány új, egyedi eszközzel? Vagy szimplán az ágyadba dőlve aludni térsz? A te döntésed.

A kalandot itt lezárom. Gyönyörű postokat olvashattam, nagyszerű megoldássokkal. A szinteden lévő karakter mind képességeiben, mind vázolásában megfelelt. Megtehetted volna, hogy ellopod a terveket, s bezsebeled magadnak a pénzt, lehet majd legközelebb... Smile

Jutalmak:
Először is a csúszásomért kapsz 4 chakrat. A játékért, és a sikeres teljesítéséért + 15 chakrat. Továbbá az öreg cipeléséért és a harcért 5 TJPt hagyok jóvá. Az erszényben 10.000 Ryot számolhatsz össze. A következő kaland bármivel folytatódhat, tnaulás, vagy újabb küldetéssel, erről ha kapok egy pmet, vagy a postodban alul megírod, aszerint folytatjuk.

**Hirota Yukionna** Szer. Jan. 04 2017, 21:51

Kérdésem hallatára a megbízó jót nevetett. Elengedi a vállam és a térdére csap. Majd kézfejével kalimpálni kezd, jelezvén, hogy újra a mankó szerepét kell felöltenem. Ahogy közelebb értem, már felkészültem a vállamra nehezedő súlyra. De meglepetésemre (amit nem mondanék örömtelinek) megfogta a nyakamat, majd elterült a hátamon... szuper. Miután kezét elhelyezte a torkomnál, ahol egy mozdulattal meg bírt volna fojtani, indulásra intett.
Utolsó erőmmel még rávettem magam, hogy ezekben az utolsó pillanatokban eljussunk a versenyre. A házak tetején ugrálva, ami egy ekkora súllyal elég kellemetlen, de időben értünk a helyszínre.
A színpadhoz érve, végre lemászott a hátamról. Mielőtt felment volna, még megigazította ruháját, lelapította hajszálait és leporolta magát. Fájdalmát elrejtve ment fel a színpadra. Megkereste, majd elfoglalta kijelölt helyét. Az asztalra terítette a papírokat, pont úgy, ahogy azt ellenfelei is tették. Majd velük együtt, lélekvisszafojtva, idegességüket leplezve várták, hogy a bírák megnézzék műveiket.
Az elbírálók dögevőkként száguldottak végig a művek felett. Arcuk érzelemmentes volt. Nem beszéltem, csak írogattak. Mikor mindenki végzett, elvonultak, a nézők türelmét kérve. Azzal elvonultak megvitatni nézeteiket.
Hosszú körömrágó idő volt. A versenyzők nagy része izzadt, ideges volt. Míg nekem csak a pénzem miatt kelett idegeskedtem. A színpadra az orvosok rohantak fel, hogy elvigyék a megbízómat. Viszont a megingathatatlan öreget, nem lehetett olyan könnyen elcibálni. Makacsul ült a helyén, és ott ápoltatta magát. A bírák végül kivonultak, majd kihirdették a győztest. A tárcám és az én örömömre a megbízóm nyert.
Kitépte magát az ápoló orvosok kezeiből. Hangosan felpattant, ujjongott. A művet hangos vastaps fogadta, az öreg meghajolt, élvezte a rivaldavényt. Majd visszaült, és hagyta az orvosoknak, hogy elvigyék.
Lefelé bicegtek a színpadról. A fejemben már érlelődtek a különféle ötletek, hogy hogyan fogom elkérni a béremet, egy kórházban fekvő öregembertől. Mázlimra a megbízó megállt előttem. Épp kezdtem felkészülni a fejmosásra, mikor eddig számomra ismeretlen hangon szólalt meg.
Egy szütyőt dobott a kezembe, amiben pénz csörrent fel. Arcomra akaratom ellenére is kiült a mosoly, mikor arra a sok dologra gondoltam, amire ezt a pénzt költeni fogom.
A pénzt számolgatva indulok jelenteni. Igazából az összeeszkábált csapatomról semmi hírem nem volt. Az iroda ajtaja előtt, mély levegőt veszek, majd kopogok. Egy kicsit vártam majd bementem.
- Jó napot, tisztelt Mizukage! – nyeltem egyet. – Szeretném jelenteni a feladat elvégzését, és beszámolnék a részletekről. A feladatunk adott volt: Meg kellett védeni egy ruhatervezőt és a milliós munkáját. Odaérkezésünkkor a csapatot külön osztották. Míg társaim felváltva őrködtek és az ideiglenes mester, a távolból őrködött, addig az én szerepem, a szolga volt. Egyik este, kintről puffanásokat hallottam. Mikor kimentem már csak két távolodó alakot láttam. Az éppen őrködő társam megsérült, így a mester elvitte a kórházba. Amíg távol voltak én őrködtem. Majd a társam megjelent a ház mögött és bekéredzkedett a házba. Amikor bementem a megbízó ájultan feküdt és egy bandita épp a terveket kereste. A banditát megkötöztem, majd hosszas gondolkodás után, elráncigáltam a megbízóhoz. Ekkor megérkezett a másik társam. Lefolytattunk egy beszélgetést, majd ő elment segítségért. Ezután egy igazán szívélyes társalgást folytattam a rablóval. A megbízó kissé nyöszörögve ébredezett, majd „kedves” szavakat vágott hozzám. Majd történés a történést követte és a rabló meghalt, a megbízóval pedig elindultunk a verseny helyszínére. Hosszas utazás után értünk el a helyszínre. Egész odáig én voltam a mankó, majd a szekér. Végül megnyerte a versenyt. Megköszönte a segítségem, kifizetett, majd elváltak útjaink. Onnan én rögtön idejöttem jelenteni.
Miután végeztem a jelentéssel és kijöttem az épületből, elindultam egy bolt felé, hogy az elhasznált fegyvereimből ujjakat vegyek. Bekaptatok a boltba. Az ajtó csilingeléssel nyílt ki, az eladó pedig mosolyogva nézett.
- Szerbusz! Mit szeretnél?
Odasétáltam a pulthoz, vettem egy mély levegőt és elkezdtem sorolni.
- Jó napot! Szeretnék kérni 4shenbont, 1 kunait és 10m dróthuzalt.
Az eladó kedvesen bólintott majd eltűnt a raktárban.
Míg ő a kért termékeket kereste addig körbejártam a boltot. Fegyverek, fegyverek hátára voltak halmozva. Katanák, láncok, páncélok, sarlók és egy számomra ismeretlen fegyver. Ekkor egy számomra ismeretlen fegyverrel találtam szembe magam. Apró acélkarmok. A felette lógó tábla kiírta a nevét és az árát. Mivel nem volt drága, ezért kivettem belőle ötöt, majd a pénztárhoz siettem vele. Az eladó lerakta a kért dolgaimat a pultra.
- Azt az öt Nekote-t is megveszed?
- Igen- mosolygok.
Fizettem, majd elraktam a vásárolt termékeket és kimentem a boltból. A nap közben lassan lement és a fénylő világ, félhomályra váltott.
A távolban még hallottam a hangos zenéket, tapsviharokat és kiáltozásokat, amik az utcabálból szűrődtek. Végre eltávolodhattam ezen dolgoktól, és elindulhattam haza.

Utam végül az otthonom helyett, a tópartra vezetett. Mikor odaértem, lefeküdtem egy fa tövébe. A hold világította meg a tavat. Ezüstös fénye megtört a fodrozódó vízen, akár egy álomvilágbeli híd. Mellette a csillagok ezernyi pontfénye ragyogott. A szél egy pillanat alatt végighaladt a tereken, megmozgatva a fák lombjait, táncra bírva az apró fűszálakat. Tücskök hangja törte meg az éj csendjét. Végre... napok óta először pihenhettem. Ez az egyetlen nyugodt hely a rohanó világban...

// A következő kalandban, ha lehet akkor tanulnék. Elősször is mindenképp a Suiton Kaitou // Víz Elem Feloldással szeretnék kezdeni, hiszen ez az alapja az összes víz elemű jutsunak. Ez után meg (nem tudom,hogy mennyi ideig tart a feloldás, ezért írom le ezt is), majd a Suiton: Mizuame Nabara // Keményített Szirup Elfogó Mező-t szeretném megtanulni Smile

//

Uchiha Madara Hétf. Jan. 09 2017, 12:17

A küldetés, a hatalmas zsivaj, az ünnepség, az utcán masírozó emberhordák mind mind hozzátettek Kirigakure gazdag életképéhez. A háború talán csak épp, hogy most kezd a tetőfokra hágni, a városi ünnepély segített leküzdeni, s némiképp elfeledtetni azt.
Voltak azonban, akik az ünnepség helyett a magányosabb, tücskök zenéjétől hangos tóparton leltek nyugalomra. Az ifjú kunoichinek fárasztó napja volt. Első komolyabb feladatával együtt megtörtént az első vérontás is, mely bármilyen furcsa is, de hozzátartozik a shinobik napi rutinjához. Yukionna azonban úgy tűnt, vérbeli shinobi, s nem hatja meg, mint azokat, akik nem értenek egyet a shinobik alapelveivel. Az ő szemükben az élet ugyanoly fontos és egységes mindenki számára, nem pedig felhasználható fogyóeszköz. Ez a fajta irányzat azonban el van nyomva a vezetőség által.
Miután szemeid kinyitod, gyönyörű napsütés kényszeríti hunyorgásra szemeid, s miután végleg kinyitottad őket, egy nőt látsz az egyik közeli fán guggolni, ahogy feléd mered. A nőn chunnin mellény volt, nem is csoda, jouinokkal talán nem is találkozhattál szinte az elmúlt hetekben. A város katonai részének nagy százaléka hajóra szállt, hogy biztosíthassa a győzelmét Kumogakureban.
Miután felkeltél, s észrevetted őt, leugrott, majd kecses léptekkel sétált feléd. Mosolygott.
- Te vagy Yukionna? - teszi fel kérdését. - Az én nevem Keiko. A vezetőség engem rendelt ki, hogy felügyeljem a munkálataid, s elősegítsem az edzésedben való fejlődést. Mesélj magadról - kér fel téged mosolyogva. Vagy mindig ilyen boldog a nő, vagy megtanulta az évek alatt tökéletesen tartani az álarcát, mellyel oly sok embert megtéveszthet.
- Ha jól tudom, az akadémia után sikeresen elsajátítottad a Kirigakure no jutsu technikát - vett elő egy aprócska papírt, s fél szemmel olvasva, sorjában tette fel kérdéseit. - Ebben az esetben fogékony vagy a suiton chakrara, igaz? A vezetőség azt kérte tőlem, hogy kupáljalak ki téged és még néhány társad, akik később érkeznek majd, az esetleges utánpótlásba. Rengeteg energiát és embert követel a háború, most pedig, hogy a végső szakaszba érve országunk sikeresen partra szállhatott az ellenséges területeken, megkezdődhet az álom beteljesítése. Kirigakure most az egyszer végig fogja vad vizével mosni a frontot, s áradatszerűen fogja elsöpörni ellenfeleit.
A háború sajnos elkerülhetetlenül is beivódott mindazok életébe, akik részt vállalnak benne. Csak azoknál nem érezhető eme lélektani hatás, kik tudatosan kerülik az egészet. Keiko mosolya azonban képes volt másra is átsugároztatni azon pozitív energiáit, melyek erős társként lehetnek a magányosokkal, ilyen gondterhelt időkben. Számára a mosoly a leghatásosabb gyógyír.
- A vezetőség beszámolt nekem arról, mi is történt veled tegnap. Hogy nehéz döntés előtt álltál, te végül a shinobik irányát választottad, s inkább kiontottál egy életet, mintsem hagytad volna, hogy a várakozás egy fontos civil életébe kerüljön. A döntést helyesen hoztad meg, azonban vannak olyan eszközök, melyekkel képes lehetsz a két végletnél jóval humánosabb módszereket alkalmazni. Amit először fogok neked tanítani, az nem más, mint a chakrakontroll gyakorlása. Először is megpróbálkozunk egy szinte alapnak mondható képzéssel, majd utána jöhetnek a komolyabbak. A legelső feladatod, hogy besétált a tó közepére anélkül, hogy csurom víz lennél. megmutatom, mire is gondoltam.
Keiko ekkor fogja, s nemes egyszerűséggel lépve a víz felszínére, sétálni kezd, mintha a világ legszilárdabb anyaga lenne talpa alatt. Vagy talán lebeg?
- A lényeg, hogy a chakraradat kell a talpadba koncentrálnod, s eloszlatni épp annyira, hogy az egész felületet befedje. Ezután meg kell találnod azt egyensúlyt, ami képes fenntartani téged a vízen.
A technika kigyakorlása a te szinteden már nem lesz oly bonyolult, néhány fürdéssel egybekötött kifejtést szeretnék kérni. Amint ez megvan, Keiko ebédszünetet rendel el. A pihenő jóleső felfrissülése és az étel lerakódása segíthet újult erőhöz juttatni titeket, s ezzel újabb feladat elé állhattok. A Kunoichi egy magas fa tövébe sétál, s arra kér, hogy sétálj fel az oldalán, méghozzá kéz nélkül. A gyakorlati részét ebben az esetben is megmutatja, s a kellő elmélettel párosítja.
- Itt pedig a chakrad elosztását a fa kérgének pusztulásával tudod felmérni. Minél kisebb az általad keltett nyom, annál jobb a kontrollod. Eme technika elsajátításához szinte elengedhetetélen a kezdetben a lendület, így próbálj meg nekifutással feljutni. Meglátjuk, napnyugtáig meddig jutunk.

Kirigakure főterén - Page 4 Latest?cb=20131006184142

Kirigakure főterén - Page 4 Latest?cb=20131006184142

//A Suiton: Kaitou nevű technikát utólagosan elírhatod, elvégre a Kirigakure no jutsu víz elemű technika//

**Hirota Yukionna** Hétf. Jan. 09 2017, 20:43

Arcomon különös melegséget éreztem. Szemeimet kinyitottam, hogy leellenőrizzem, milyen idióta világít infralámpával az éjszaka közepén. Ahogy kinyitottam a szemem, azonnal vissza is csuktam. Majd hunyorogva tekintettem a világra. A nap felkelt, és sugarai melegítették az arcom.
- Uram isten! Reggel van? Elaludtam? – néztem ijedten körbe.
Egy közeli fán, egy nő guggolt. Chunnin mellényt viselt, és fejpántot. Miután észrevette, hogy felébredtem, leugrott, majd felém sétált. Hirtelen egy kérdést tett fel, amire szokásos stílusomban válaszoltam.
- Az attól függ.... mit tettem, amiért keresnek?
A nő mosolygott, majd folytatta a beszédet.
- Huh... A nevemet, ahogy látom, már tudja.... nem igazán tudom mit kéne mesélnem. A falut ahol születtem felgyújtották. Most egy másik genin a lakótársam... ömm... A múltkori megbízó miatt lehet, hogy a fél fülemre megsüketültem... elnézést, hirtelen nem tudom, hogy mit tudnék még mondani. – próbálok erőltetni egy mosolyt az arcomra.
Keiko elővett egy apró papírt, vetett rá egy pillantást, majd folytatta a végtelen mennyiségű kérdezgetést.
- Hát... úgy néz ki... értem... Várjunk, várjunk, várjunk! Most, lehet, hogy valamit félreértettem.. de... azok a társak később érkeznek... IDE? – sápadtam le.
A nő mosolygott, ami egy kicsit engem is megnyugtatott. Majd folytatta monológját.
- Én... egy szóval sem említettem... Hogy én tettem volna. – motyogtam – Várjunk.. mi? Vízen járás? – kerekedett ki a szemem.
A nő hirtelen besétál a tóba. A víz alig fodrozódik a talpai alatt. Olyan könnyedséggel lépkedett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. A víz, olyan volt, mintha beton volna... vagyis csak úgy sétált rajta. Majd újra szóra nyitotta a száját, és próbálta úgy elmagyarázni ezt a tevékenységet, hogy még én is megértsem.
Egy nagy sóhajjal felálltam, majd a tó felé vettem az irányt. A parton megálltam és vettem egy mély levegőt. Előre éreztem, hogy el fogok ázni.
- Oké... koncentráljunk... a talpamba koncentrálni a chakrát, majd kiterjeszteni a felületére... ééés... – motyogtam magamban, majd a tóra léptem.
Egy pillanatra megmaradtam, majd a vízbe hullottam. Szép szóval kifejezve, eláztam. A ruhám vizes lett, és ezt csak egyre jobban éreztem, miközben kisétáltam a vízből. Személy szerint indultam volna haza... de szemtanú előtt, elég gáz feladni bármit is. Sóhajtottam, majd újra megpróbálkoztam.
A vízre helyeztem a talpamat, mikor is megmaradtam azon.
- Sike... – próbáltam mondani, de mielőtt befejezhettem volna a tóba hulltam.
Ezt még egyszer megismételtem... és még egyszer. Ezután már füstölgő füllel jöttem ki a tóból. A ruhám és a hajam is, tocsogott a víztől. Még egyszer erőt vettem magamon. A talpamba koncentráltam a chakrám, és felmerészkedtem a felszínre. Sikeresen mentem négy lépést. Éppen kezdtem örülni, mire megint csak a vízbe pottyantam. Az idegesség lassan emésztette fel az agyam, mikor is, utoljára a tóra mentem. Megcsináltam ugyanazt a műveletet, majd az elázásra felkészülve, forrongtam el a tó közepén álló nőig. Körbenéztem, és végre sikerült.
- Ezaz! – mondtam halkan, kissé meglepődve.
Ezek után Keiko ebédszünetet rendelt el. Miután ettem, úgy terültem el, tocsogó ruhában a füvön, akár egy kimosott szőnyeg. Majd vártam egy kicsit, mire ismét felbírtam állni. Igazából nem is az étel felszívódását vártam... inkább a saját száradásom.
Majd elsétáltunk egy magasabb fa tövébe. A nő érdekes kéréssel állt elém. Majd miután elmondta a feladatot, meg is mutatta. Akárcsak a vízen sétálást, ezt is könnyedséggel hajtotta végre. Végül lesétált a fáról.
Hátraléptem, majd nekifutottam a fának. A lendületnek hála, mentem egy lépést, majd a hátamra estem. Újra próbálkoztam, nekifutottam majd a talpam ráhelyeztem a fára, aminek a kérge behorpadt, én pedig újra találkoztam a saras földel. Felálltam és hátraléptem....
- Na, még egyszer....

Uchiha Madara Kedd Jan. 10 2017, 19:34

Az ebédszünet alatt nem beszélgettetek túlságosan sokat mesteretekkel, leginkább ruháid száradását vártad. Szerencsére a nap erősen sütött, így könnyedén szűnt meg a többkilós nehezék.
- A következő feladatban a chakrad talán még inkább koncentrálnod kell, s meg kell találnod majd azt a tökéletes egyensúlyt, ami majd segít az elsajátításban. A lényege, hogy egy sérülékeny, mégis szilárd felületen képes legyél a chakrad oly mértékben eloszlatni a talpad alatt, hogy a tapadása ne károsítsa a felületet, csupán összekössön téged azzal. Ugyan nem egyszerű, de ha ezt a két technikát elsajátítod, sokkal könnyebb dolgod lesz majd a későbbiekben a chakra magas fokú irányításakor.
Az ebédszünetnek vége, te pedig kitartóan kezdted el ostromolni a fát. A magas fa töve igen csak megrepedezett, a negyedik próbálkozásod után, azonban valódi eredményt még nem tudtál elérni.
- Összpontosíts. Koncentrálj. Akard a sikert - segített ismét szavaival, s megpróbált némiképp biztatni - Akarj jobb lenni magadnál, múlt felül magadat. Végy egy kunait, s lássuk, mennyivel tudod túlszárnyalni a saját határaid? - úgy tűnt, Keiko érthetett valamit a lelkesítésben, ugyanis próbálkozásaiddal egyre magasabbra haladsz.
Napnyugta előtt egy fél órával talán elérheted a fa tetejét is, ha ilyen szinten szeretnéd kigyakorolni. Mielőtt elbúcsúznátok, Keiko mosolyogva eléd guggol.
- Holnap kora reggel találkozzunk ugyanitt. Megmutatom, mit is fogok neked tanítani.
Ekkor Keiko elmutogatta a Sárkány - Tigris - Nyúl kézjeleket, s mély levegőt vett. Egy nagyobb tömegű vízlabdát köpött neki annak a fának, melyet javarészt már lepusztítottál. A lövedék feltörte a megmaradt kérgét, s kiszakította azt.
- A lényege, hogy nagyobb mennyiségű suitonchakrat oldasz fel, s egyesíted, majd egy erős levegő kifújásával egyben kiáramoltatod ezt a felgyülemlett chakrat. A Sutin: Mizurappa nevezetű technika az egyik legegyszerűbben megalkotható tagja a víz elem hosszas lehetőségi listájának, s egyben magában is foglalja a suitonchakra alapvető felhasználását. Na de mindezt majd holnap. Addig is szia - integet feléd mosolyogva, aztán eltűnik a lenyugvó nap utolsó sugaraiban.
Választhatsz, hogy hazamész és pihensz, vagy esetleg nem vagy még elégedett a tudásoddal, netalán a mester által vázolt technikából eleget tudhatsz ahhoz, hogy egymagad nekikezdhess az elsajátításnak? Rajtad múlik, egy biztos. Keiko napkeltekor mosolyogva fog ülni a fűben, s élvezni fogja, ahogy a felmelegítő sugarak elérik az arcát.

//A függőleges és vízfelületen, chakraval való járást felírhatod, mint alap képesség, valamint 3 chakrat és 5 tjpt a szép postokért, valamint a kijátszásért. A technika tanulás tudatosan lett megváltoztatva, azonban ezt az ismeretet az általad kért képesség előképzéseként sajátíthatod el, akár a következő postodban, egy éjszakai gyakorlás keretein belül.

**Hirota Yukionna** Szer. Jan. 11 2017, 00:09

Nekirohantam a fának, de a földel való találkozáson kívül, különösebb eredményt nem értem el. Ezt a procedúrát még párszor megismételtem, miközben a nő lelkesítését halhattam. Ezeket a lelkesítéseket az ember sokszor hallja. Sablonosnak tűnő szavak. Amiket úgy mondunk, ahogy akarunk. Lehet mögötte igazi, bátorítás is, vagy éppen csak a rutinos szóhasználat. Az arckifejezéseket, csakúgy, mint a hangsúlyokat ki lehet tanulni. Így még a legátlátszóbb álarc, is elég, hogy elfedje a valóságot. Ezért van az, hogy az össze bárgyú kedvetlen emberbe, lelket öntenek eme szavak. És igen... bár az ő álarca, (ha egyáltalán az) vastag és átláthatatlan. Én is boldogan veszem magamra a sokszor halott szavak lelkesítő köpenyét. Mert bármilyen sablonosak, vagy átlátszóak néha, azért tudnak jól esni...
Mikor szavai végre eljutottak az agyamig, előkaptam egy kunait, és a próbálkozásaim eredményeit, megörökítettem egy fában.
Az órák gyorsan repültek... valahogy úgy mint, ahogy én a fáról. A karcolásokkal egyre magasabbra értem. Pár centi különbséggel sorakoztak egymás alatt a vágások. A ruhám, most, hogy végre megszáradt, saras lett. A hátam pedig biztos tele van ütődésekkel. Sokadszorra mentem fel a fa törzsére... majd estem le... és ezt újra, meg újra megismételtem. Szívem szerint, hagynám a fenébe... de még mindig tartom magamat ahhoz, hogy elég gáz feladni valamit akkor, ha más is látja azt. Ennek az elvnek a hitében próbálkoztam még sokáig.
A nap már lemenni készült, szürkülő fénye világította meg a tavat. Szép látványt nyújtott, mint mindig. A sebek a fán, már majdnem a tetejéig értek. Nekifutottam, majd lezúgtam. Majd megint és megint. Végül utolsó erőmből futottam neki, majd felértem a tetejére.
- Végre! Sikerült!- mondtam
A kunait kiejtettem a kezemből. Tenyereimet a fa oldalára helyeztem, majd ahelyett, hogy hátraestem volna, szépen leereszkedtem.
Mikor leértem, a nő mosolyogva guggolt elém. Tudom én, hogy alacsony vagyok... na de ez egy cseppet már bántó... Nem, nem vagyok egy érzelgős típus, tehát ezt figyelmen kívül hagyom.
A nő, még mondott valamit, ami után kissé lesápadtam. Holnap... kora reggel... megint jöhetek ide?
Keiko elmutogatta a Sárkány - Tigris – Nyúl kézjeleket, majd a végigvagdosott fa tövébe fújt. Szájából egy vékony vízsugár lövellt neki a fának. A megmaradt kéreg, végül kiszakadt.
Ezután egy ideig hallgattam eme technika magyarázatát, és közben bólogattam, mintha nagyon értenék hozzá. A nő felállt, integetett majd eltűnt a szemeim elől.
- aha, igen... ez jó terv... megmutatja technikát, aztán itt hagy. – mosolyodtam el. Valahogy, ezt egy enyhe rávezetésnek éreztem arra, hogy „ ezt gyakorold ki”... – Akkor, hogy is voltak a kézjelek? Sárkány - Tigris – kígyó... vagy Sárkány - Tigris – patkány? Sárkány - Tigris – Nyúl! – mondtam magamban, majd elkezdtem megformázni a jeleket.
Koncentráltam, arra amit a nő mondott. Felhalmoztam, a chakrát, vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. Első próbálkozásra, csak a levegő jött ki, ami olyan hatást keltett, mintha el akartam volna fújni valamit. Majd, újra csak fújkálta, és újra és újra. Aztán sikerült valamennyi chakrát is kiáramoltatnom.. ami úgy nézett ki, mintha kiköptem volna egy pohár vizet. Majd, újra pohár vízhatás, és újra. Aztán kicsit több vizet sikerült összeeszkábálnom. Sajna az a víz áramlat nem volt valami erőteljes. A víz nem ki lövellt a számból... inkább kifolyt. Ezt is vagy hatszor megismételtem. Aztán távköpő versenyt rendeztem magammal. Volt, hogy elért a fáig, de semmi ereje nem volt. Meg persze volt, olyan is aminek volt ereje. Csak ahhoz, hogy azzal az erőssel bármit is eltaláljak, annak a bárminek öt centire kell tőlem állnia. Egy jó darabig játszottam ezt. Mikor is, már majdnem sikerült... jó a majd nemtől kicsit távolabb voltam...
Sok ideje köpködtem, ezért azt a döntést hoztam, hogy lefekszem pár percre. Leültem egy még szét nem rongált fa tövébe és hátradőltem. Majd pár pillanat erejéig lecsuktam a szemem.
Mikor kinyitottam a szemeim, Keiko állt ott. A nap pedig éppen feljönni készült. A fény újra narancssárgásra váltott... ami egyet jelentett...
- Már megint? Ezt nem hiszem el! Már megint elaludtam –motyogtam

Uchiha Madara Kedd Jan. 17 2017, 01:21

A nap lassan kelt fel, ahogy mestered is feltűnt a színen. A kunoichi a tó partjához sétált, miután vidáman integetett neked. Arcát megmosta a friss és hideg vízben, majd rád nézett.
- Talán neked is jól esne egy kis hideg zuhany. Úgy nézel ki, mint aki egy hete nem aludt. Pedig ma sok energiádra lesz szükség. Amit eddig tanultunk, az csupán a bemelegítés volt. - a nő szemében megcsillant az a munkáért és gyakorlásért csillogó fény, s egy nagy mosoly után, hangosabban szólt, miközben kezeit csípőre tette.
- Úgyhogy kösd fel a gatyádat kislányom.
A nő nem várt a zuhanyra feltett ajánlatod töprengésén. Talán nem is felvetette, hanem kijelentette? Az biztos, hogy kezeivel gyors pecsétet formált, majd a tóból egy vékonyabb, körülbelül a derekaddal egyenlő vastagságú vízoszlop emelkedett ki, s kezdett gyors kígyózó mozgásban megközelíteni. Végül akár egy elszabadult slag, úgy fröcskölt szét téged, s áztatott el. Talán Keiko-senpai nem számolta tegnap össze az eséseid, s emlékezetből nem volt képes sokra visszaemlékezni.
Miután a friss zuhany megvolt, Keiko a térség napos felületére vezénylet, s az első meleg sugarakba ültetve, elismételte a tegnap mondottakat.
- Mint ahogy mondtam, a technika segítségével egy sűrített, suiton chakraból álló vízmennyiséget, jobb esetben lövedéket vagy képes a szádon át kifújni. Miután kellő chakrat koncentráltál a szádba, a Sárkány, Tigris és a Nyúl kézpecsétjeit elmutogatod, s a sűrített chakrat határozottan kifújod. Minél jobban koncentráltad a chakradat, annál sűrűbb vízchakra fogja alkotni a lövedék. S minél jobban ügyeltél az összetartására, annál inkább lesz masszívabb és strapabíróbb a lövedék, s nem esik szét még tíz méteren sem. Első körben oldd fel a suiton chakrad, majd kezd el koncentrálni a szádba. Ha úgy érzed, már nem tudod tovább sűríteni, akkor fújd ki, s szilárdítsd meg némiképp a burkolatát, hogy ne essen szét. Elvégre nem vizet hányni jöttünk - mosolyodik el, mit sem tudva az esti gyakorlásodról. Mivel az éjszaka kitartóan edzettél, s amiért saját tudásod nem állt messze a valóságtól, így jóval könnyebb dolgod lesz, s a második lövedéked már szinte hasonlíthat is Keiko technikájához. A nő azonban azt szeretné, ha ebédidőig kidöntenéd - mutat a tó melletti fák legközelebbi tagjára - azt. Két lépésre kezdesz a fától, s minden kudarcoddal Keiko egy lépéssel hátraállít, hogy onnan folytasd. Vajon hány arca lehet még a kunoichinek, aki egyre többször vesz elő edzésed során egy kisebb rizsgolyót, s kezd neki a majszolásnak, amíg te azon fáradozol, hogy teljesíthesd az elvárásait.

/Ebédidőig képes lehetsz teljesíteni a feladatot, s akár további gyakorlással, vagy előrehozott ebéddel mehet a következő kör./

**Hirota Yukionna** Csüt. Jan. 19 2017, 18:09

A nő mosolyogva sétált felém. Arcát megmosta a vízben majd rám nézett és megszólalt.
Mint aki egy hete nem aludt? Ó, nem volt az egy hét... csak pár nap... és aludtam én... jó, összesen, körülbelül ha 6 órát aludhattam... de ez most lényegtelen.
Majd valami furcsa, számomra ismeretlen fény csillant meg a szemében. Egy kicsit meghökkentem.. talán a munka utáni vágy volt az a csillanás? Hát ez borzalmas... nemrég ért véget egy fáradalmas küldetésem és máris ugráltatnak? Úgy látom, nem tudtam mire vállalkoztam..
A nő hirtelen kézjelek formálásába kezdett. A vízből egy vékonyabb vízoszlop emelkedett ki. Érdekes volt nézni, ahogy cikázott. Talán ez lesz a következő, amit megtanít?
Az oszlop egyre közeledett, majd, mint egy slag, úgy fröcskölt bele az arcomba. A ruhám megint csak elázott, és pedig tocsogtam a víztől. Nem emlékezett rá, hogy tegnap már vagy ezerszer beleestem a vízbe? Szükség volt emlékeztetni arra, hogy milyen érzés, ha az ember vizes lesz?
A zuhanyom után egy naposabb területre vezényelt, hogy legalább a ruhám megszáradjon. Ott leültetett, majd elismételte ugyanazt, mint tegnap.
Nem vizet hányunk? Örülök, hogy nem látta a tegnapi szenvedéseimet. Mert én bizony vizet hánytam, és nem is keveset. Ha még sokat gyakoroltam volna, elmehetnék vízesésnek is. Vagy én lennék a vulkánok ellentéte. Azok a tűzhányók én meg a vízhányó. Az utcán emelt fővel járkálnék, és az emberek azt mondogatnák, „ nézd! Itt jön a nagyra becsült vízhányó! „ ... heh... ezt a képzelgésemet inkább hanyagolnom kéne. Általában szeretem a humorom... de ez most több volt a kelleténél...
Visszatérve a valóságba, nekikezdtem a technikának. Elfordultam a mesteremtől, mert biztos voltam abban, hogy elsőre még csak vízesés leszek. A gyanakvásom beigazolódott, mivel tényleg csak kifojt a víz a számon. Vettem egy mély levegőt, majd újra megpróbálkoztam a technikával. Ez egy kicsit már jobban ment, de még nem hasonlított Keiko technikájára. Harmadjára már egészen hasonlított rá.
A nő egy fához vezényelt, azzal az instrukcióval, hogy ebédidőig döntsem ki azt.
Két lépésre álltam a törzsétől és úgy próbálkoztam. Elsőre kissé megkarcolódott. Én már ennek a teljesítménynek is örültem, de a mesterem hátrébb állított. Minden próbálkozásomnál egyre hátrébb álltam. Lassan már az első távolság háromszorosára voltam a fától.
A fa törzsén már látszottak a tőlem szerzett sebek, de még mindig nem akart kidőlni. a kérge már lejött és még repedések voltak benne. Az idő olyan fél tizenkettő körül járhatott. Hamarosan itt volt az ebédidő és nekem még nem sikerült a feladat. Viszont a fától már jó távol álltam. Sokszor próbálkoztam még és ennek eredményeképp egyre jobban kifáradtam. Letöröltem az izzadtságot homlokomról és így, ebéd előtt 2 perccel még egyszer nekiugrottam. A fatörzs már ténylegesen messze volt, aminek nem igazán örültem.
- Sárkány - Tigris – Nyúl! – motyogtam magamban , majd elmutogattam a kézjeleket.
Vettem egy mély levegőt, és a fára célozva, pár másodperc múlva kifújtam azt. A vízsugár eltalálta a sebzett fát, és ki is döntötte azt. Tágra nyílt szemekkel néztem, ahogy a fa kidőlt. Egy ideig el se hittem, hogy sikerült. Majd mikor realizálódott bennem a helyzetem-megszólaltam.
- Si- si – Sikerült! – Mondtam halkan, majd egyre hangosabban.
Kezeimet oldalra raktam, majd hátradőltem és lefeküdtem a fűbe.
- Sikerült... – motyogtam
Egy kicsit pihentem, majd a nőre néztem, aki a mai nap folyamán már a hatodik rizsgombócát majszolja.
- Juhú! Ebédidő! – örültem – O.. nincs ebédem... Keiko-sensei – szóltam a nőnek, kissé meghökkenve, mert nem voltam biztos abban, hogy ez megfelelő megszólítás- e. – Egy pillanat és jövök, csak veszek magamnak ebédet...Vagyis, elmehetek gyorsan venni magamnak valamit enni? – mondtam, reménykedve abban, hogy nincs ellenére...

Uchiha Madara Kedd Jan. 24 2017, 11:46

Az idős kunoichi hátrébb húzódva, elfoglalta magát, amíg te a fával vívtad véres harcodat. A feladat nem volt túlságosan egyszerű, meg kellett birkózni vele, s a lehető legtöbb sütnivalód használni, amennyiben nem akartad a teljes készleted lenullázni. A mester szemeivel néhol rád pillantott, s agyának mélyébe véste fel minden egyes megfigyelését. A jegyzetek alapján jól haladsz, s kiemelkedő tehetséged van a suiton elemben. Ezt még akkor is tudná, ha vak lenne.
- Remek, Yuki. Ügyes vagy. Gyere, ülj le enni.
Kérdésedre elővett táskájából egy kisebb dobozt.
- Ha gondolod, megkapod ezt. De ha te boltba akarsz menni, hát legyen, de fél óra múlva folytatjuk. - mondja, majd végleg helyet foglal a fűben, és egy újabb dobozt vett elő, melynek fedelét felnyitva, kiengedte a benne lévő húsos ramen gőzét. Pálcáinak segítségével hamar falni kezdte azt. A tál tartalma szépen lassan, nem is, igazából elég gyorsan, eltünedezett, míg végül teljesen kiürült. Keiko vizet vett elő, majd legurította a fél tartalmát annak, ezzel lemosva az utolsó falatot is torkában.
- Gyere, idd ezt meg - mutatott feléd kezével egy kisebb üveget, melyben láthatóan víz van. Amennyiben elfogadod, ízesített víz ízét érezheted, erősen cukros vízét.
- A Mizurappa sikerült, ám ez még mindig csak az előjáték volt. Most jön az igazi feladat, babám - mosolyodik el ismét azzal a csillogó tekintetével a kuniochi, majd egy szempillantás alatt talpára ugrott. A Mizurappa által megtanulhattad az elemi chakrada koncentrálni, s sűrítve a testeden kívülre juttatni. Most pedig megtanulod összesűríteni, de nagyon. Az előtted álló feladat egy újabb képesség lesz, mely a Mizuame Naraba nevet viseli. A technika segítségével képes vagy a suiton chakradat oly mértékben összesűríteni, hogy annak kötései végett, eltéphetetlen, ragadós felületet alkoss. A technikához jóval több chakrat kell felhasználnod majd, mint a Mizurappanál, így első fázisban azt szeretném, ha a lehető legnagyobb mennyiségű vízzel elárasztanád ezt a területet itt előttünk. Figyelned kell arra is, hogy a kijuttatott elem elvész, ha feloszlatod a kapcsolatot. Állandó kontaktusban kell lenned a képességeiddel, csak akkor tudsz tökéletesen chakrat átvezetni. Amíg fennáll a kötelék addig az áramlás folyamatos. Először is kezd el a suiton chakra feloldását, majd miután kiengeded a szádon, tartsd fenn az állandó áramlását, s vízesésszerűen folyasd a szádon. Nem elég a földre köpni. Minél jobban koncentrálod a chakradat, annál inkább válik sűrűbbé, s ezáltal eggyé. Megmutatom, mekkora területre gondoltam - fejezte be az elméleti részét, majd néhány kézpecsétet alkotva egy körülbelül 20 nm-es területet fedett le egy vízből álló masszával.

/Mizurappa felkerülhet az adatlapra újabb 3 Chakraval//

**Hirota Yukionna** Kedd Jan. 24 2017, 21:43

A dicséret jól esett... nagyon is... arcomra okvetlenül is kiült a mosoly...
Feltett kérdésemre hamar választ is kaptam. Kissé megnyugodtam, hogy kérdésemmel nem mondtam semmi rosszat. Vettem egy mély levegőt, majd a nő felé indultam.
- Köszönöm, akkor elfogadom – erőltettem mosolyt az arcomra.
Elvettem a dobozt és én is enni kezdtem. Az előttem ülő nő hihetetlen gyorsasággal falta ételét, míg én megfontolt tempóban ettem. A nő hamar be is fejezte étkezését és egy üveget vett elő. Egy mozdulattal megitta a felét. Majd felém kezdett kalimpálni, s unszol, hogy igyak egy kicsit. Jól lettem nevelve, így nem utasítok vissza ilyesféle ajánlatokat.
- Köszönöm- mondtam majd elvettem az üveget, amit felém nyújtott.
Egy mozdulattal beleittam. A víz édes volt... borzalmasan édes. Alapból sem vagyok oda a cukros dolgokért... de ez... Felért egy cukorkagyár ízével..
A nő megint csak megszólal, s szemében ismét felragyog az a rémes fény. Az a csillanás, amely azt jelezte:” Igen, jól gondolod! Megint ki fogod köpni a beled! Én pedig ezt végig fogom nézni... és élvezni fogom! „
Tehát, ez még csak a bemelegítés volt... a bemelegítés?! Már így is kellően kipurcantam... Legszívesebben hazamennék, bebújnék a takaró alá, s addig elő se jönnék onnan, amíg vissza nem nyertem azt az erőt, amit a héten elveszítettem... Vagyis körülbelül másfél hétig lennék ott... nasival meg egy jó kis könyvvel... és ha bárki zavarni merne, annak leharapnám a kezét.. heh... szép álom..
A mondat végén lévő szó értelmezése is egy kis időt vett igénybe.. babám... eddig ezt a szót se halottam. Jó, ez nem teljesen igaz, mert amikor végigrohanok az utcákon, akkor hallom, hogy „Igen, ő az én kisbabám” meg... „gyere babám indulunk haza” ... és hasonlók. Na, de nekem nem igazán szokták mondani, tehát furcsálltam. S ezzel azt akarta kifejezni, hogy a beleim mellett a tüdőmet, a gyomromat és hasonló szerveimet is ki fogom köpdösni, ez alatt az „igazi feladat” alatt?!
A nő hirtelen felpattant és máris magyarázásba kezdett. Elmondta hosszú monológját, aminél, én egy kis ideig értetlenül álltam. Tehát, ha jól értettem, most sűrűbb vizet kell hánynom..
A nő kezével néhány pecsétet formált, majd elkezdte kiköpni a vizet és egy nagyobb területet el is fedett a furcsa vízmasszával.
Na, fogjuk rá, hogy megértettem ebből valamit. Megpróbáltam, leutánozni azon pecséteket mint ő. Majd követtem utasításait.
- Akkor először is, a suiton chakra feloldása... majd az állandó kapcsolat fenntartása.. és kifolyatni a számon... – motyogtam szinte érthetetlenül halkan.
Majd megpróbálkoztam azzal amit motyogtam. A víz tényleg kifolyt a számon... már megint vízhányót játszottam.. szuper...
Hátradőltem, le a fűre, és sóhajtottam.
- sose fog sikerülni... – mondtam magamban.
Majd körbenéztem s megint fejembe ötlött az a gondolat, ami miatt idáig megcsináltam. „ Szemtanúk láttára, rettentően gáz feladni valamit...”. Azzal a lendülettel fel is pattantam és újra nekiugrottam a feladatnak...

**Hirota Yukionna** Szomb. Jan. 28 2017, 20:52

/ Tádámm.. a még egy kör megírva/

Kezeimmel újra megformáltam a megfelelő pecséteket, majd koncentrálni kezdtem.

- Először is suiton chakra feloldása- motyogtam. – majd kifolyatom a számon... állandó kapcsolat fenntartása... koncentrálj... koncentrálj... koncentrálj... – mondtam, szinte érthetetlenül halkan.

A víz kifolyt a számon, hasonló módon, mint előzőleg, de most lényegesen több. A földet elterítette a víz... de sajna nem olyan sűrűségű, ami nekem kéne.

- Hát ez hihetetlen... meg fogok őrülni...

Kezeimet magam mellé engedtem. Majd forgolódni kezdtem, karjaimat dobálva... csak egész kicsit szenvedtem látványosan. Mikor végeztem a szenvedéssel, erőt vettem magamon és folytattam a próbálkozást. Ezen esetben, a víz már egy fokkal szilárdabb volt, de sajna igen kevés... és nem elég sűrű... vagyis nem volt jó. Következőre már sűrű volt... viszont azzal a mennyiséggel egy két deciliteres poharat sem sikerülne megtöltenem. Azután a mennyiség már lényegesen több volt, és kicsit szilárdabb is... de még mindig olyan volt, mint amikor zselét akarunk készíteni, csak nem rakunk a vízbe elég zselatint... és ilyen... trutyis izé lesz. Az ötödik próbálkozás fenomenálisan jól sikerült. A sűrűség ideális volt, olyan ragadós... a mennyiség is elég elviselhető volt... ha így folytatom, hamarosan el tudok kapni vele egy macskát... huhú...

A következő próbálkozásra már távolodni próbáltam az első helyszíntől, így késztetve magam arra, hogy ne csak sűrű legyen hanem sok is. Hátra felé sétáltam, egészen egy fáig. Sajna, ez a „zseniális ötletem nem jött be... vagyis azt nem teljesen mondom, mivel ténylegesen sok vizet prüszköltem, csak hát, épp ez az... nem masszát hánytam, hanem vizet. Ennek a csodás eredménynek hatására, leültem azon fának a tövébe, ahova sétáltam. Felhúztam a térdem és kezemmel gyűrögetni kezdtem nadrágom.

- S-sose fog sikerülni... örök életemre egy vízhányó maradok – motyogtam – nem! – emeltem fel a fejem – meg tudom csinálni – majd visszahajtottam lábamra a fejem – Nem.. nem tudom.. – aztán megint felnéztem – De! Meg tudom csinálni!

Egy külső szemlélő számára, ezen vívódásom elég viccesnek tűnhet.. vagy épp idiótának nézhet... de ez lényegtelen. A lényeg az, hogy egy kis idő alatt befejeztem önmagammal folytatott diskurzusommal összekötött önsajnálatom. Majd felálltam, és mintha meg sem történt volna ez a furcsa eset, folytattam a próbálkozást.

Megformáltam a megfelelő kézjeleket, és koncentráltam. Fejemben elismétlődtek a nő szavai... majd mikor már majdnem biztos voltam a dolgomban, mint a vízhányó, kiengedtem a számon. A massza ragadós volt, és futkosásomnak hála, elég nagy területet beterített. Sajnálatomra, az állaga és a mérete még mindig nem volt olyan mint a nőé, de közelített.

– Nem fogom feladni! Meg fogom csinálni! Legalább is addig nem adom fel, amíg vannak szemtanúk! – bíztattam magam.

Vettem pár mély levegőt, majd egy pillanat alatt hátradőltem a fűbe. Szememmel a kéklő eget kémleltem, próbáltam visszatölteni az energiám egy kis darabját. A hófehér bárányfelhők lassan úsztak az égen. Ha most egyedül lennék, biztos, hogy elaludnék. A nap, melengető fénye, már megszárította elázott ruhám, ennek eredményeképp, lényegesen könnyebben mozogtam. Pár percig így feküdtem, majd felültem.

- Na, jobban vagyok. – mondtam, majd felálltam.

Kezemmel pecséteket formáltam. Halkan elmotyogtam magamban a nő szavait. Számon át kiáramoltattam a masszát, és futni kezdtem. A ragadós massza beterítette a kért területet. Mikor ezt megláttam, hirtelen torpantam meg.

- Ezaz! Sike... – kezdtem bele mondandómba.

Abban a pillanatban a ragadós mező összeesett, és vízzé vált.

- Ne, ne, ne, ne..- motyogtam magamban... – pedig majdnem megvolt...

Utolsó erőmet összeszedve próbáltam meg még egyszer a technikát. Az idegrendszerem lassan már szét akart esni, de azért még bírta. A megfelelő kézjelek után, újra futásnak eredtem. A számból kiáramló gusztusos izé, lassan elárasztotta, a területet. Sűrű volt, és a kért részt is beterítette. A technika elvégzése után, pár percig mozdulatlanul álltam, és erősen koncentráltam, nehogy megint összeessen. Mikor realizálódott bennem, a siker apró szikrája, akaratlanul is elmosolyodtam. Az általam leköpött terület, hasonlított a nő által összeköpöttéhez.

- Végre... sikerült... – töröltem meg számat.

Uchiha Madara Hétf. Jan. 30 2017, 14:17

Talán az önmagadnak szánt lelkifröccs, talán a benned rejlő tehetség és lehetőségek vezettek ahhoz, hogy Yukionna előtt igen csak nagy terjedelemben szétáradt a ragacsos massza. Keiko a háta mögé sétált, majd megveregette a fiatal kunoichi vállát. Mosolygott, mert elégedett volt a tanítványával.
- Sok lehetőség lakozik benned, csak elfojtod. Engedd szabadjára a tudatod, mert ez az egyetlen börtön ami fogva tart mindenkit. Lépd meg mindig, amit megléphetsz. - a nő chakrat vezetve a lábába, a szirup tetején kezdett el sétálni, s a hátán lévő kardot elővéve, megpróbálta felsérteni a felületét. A penge megakadt az anyagban, ám a nő egy határozott mozdulattal kiszakította a fogságba ejtett tőrt, felsértve ezzel az anyagot. A lyukból víz kezdett szivárogni.
- Ügyelj majd arra, hogy ne csak bevonni akard a vizet. Maga a víz legyen a massza. A víz sűrűségének robbanásszerű növelésével, valamint a hozzáadott és sűrített chakra elegyével alkosd meg azt, hogy kifújáskor már magát a masszát irányíthasd. De ez már csupán gyakorlás kérdése... - mosolyodott el, majd kezeit mellei előtt összefonva, rád nézett. - Még három órán át gyakorold a mai napon elsajátított technikákat. Edződj, hogy erősebbé válhass. Gyakorolj, hogy kifinomultabb képességekre tehess szert.
A monoton edzés kezdetét is veszi, s míg Keiko egy fa tövébe ült le, majd ismét valami apró golyókat kezdett el enni, addig szemeivel a lányt figyelte. Nem avatkozott közbe, azonban ha van kérdésed, megválaszolja. Feltéve ha épp nem eszik.
Körülbelül egy óra sem telhetett el, mikor egy idősebb, szürkés-kékes hajú, valószínűleg gennin, fiú rohant be a terepre, egyenesen Keiko elé, majd meghajtva fejét üdvözölte a kunoichit.
- Höhhh...höhhh - kapkodott levegő után a fiú - Keiko-sama! Höhhhh...Levelet kaptam a...vezetőségtől. Várják önt...az ihhrodában. Fontos.
- Köszönöm Mao. Yuki drágám. Ahogy hallod, el kell most köszönnöm, de...Mao addig itt marad és figyeli az edzésedet. Ő is az én beosztottam, jól ki fogtok jönni.
Az elkövetkezendő időben Yuki gyakorolhatja tovább a két technikát, vagy épp némi lazítást megengedve magának társalgást kezdeményezhet a fiúval. Mao kedves és némiképp szégyenlős típus, vagy talán csak te váltod ki azt a pirosodást az arcán? Bármit is kérdezel tőle, válaszolni fog.

- Fél óra múlva-

Keiko lép be ismét a kiképzőterep bejáratán, majd a ki csapat felé néz.
- Gyerekek, készülődjetek. Egy óra múlva mindenkit látni akarok a falu bejárata előtt. Küldetést kaptunk, méghozzá B besorolásút. A részleteket elmondom út közben. Pakoljatok fel élelmet és vizet, mert a feladat lehet, hogy ki fog venni pár napot.
A parancs után a nő eltűnt, s egy óra múlva megjelenik a bejárat előtt egy harmadik geninnel az oldalán, méghozzá egy újabb kunoichivel. Yukihoz képes némiképp magasabb és idősebb volt, szőkés haját lófarokba fogta hátra. Keikonak hála bemutatásra került Hinami, a csapat harmadik tagja is.

Kirigakure főterén - Page 4 Kiri_by_liliakuma-d586vbh

Kirigakure főterén - Page 4 Kiri_by_liliakuma-d586vbh

Kirigakure főterén - Page 4 Latest?cb=20141204000021

A technika is felkerülhet az adatlapodra (A vízszintes és függőleges chakraval való séta nem suiton ^^), valamint +5 Chakrat is jóváírok a szép tanulásodért. Kezdetét veszi a talán első komolyabb bevetésed, csapattársaid a következő körökben lesz időd megismerni, egyelőre a készülődést, esetleges vásárlást a város boltjaiban (fegyver, élelem...) és leginkább Yuki gondolatairól szóljon a következő kör, miként készíti fel magát egy nagyobb bevetésre.

**Hirota Yukionna** Hétf. Jan. 30 2017, 17:53

Kezeimet a hátamnak tapasztottam, majd hátradőltem, kiropogtatva így gerincem. A nő a hátam mögé sétált, és megveregette a vállam. Bevallom, egy cseppet megrémültem, mivel nagyban el voltam foglalva a hátam kinyújtásával, és a ropogás mellett nem halottam, amikor mögém sétált. Mikor kellően megnyugtattam a lelkem, hogy nem egy vérengző medve lopakodott halkan mögém, a nő mosolyogva belekezdett mondandójába. Majd fellépett a szirup tetejére és sétálni kezdett rajta. Elővette a hátán lévő kardot és megpróbálta felsérteni a mezőt. A penge beleragadt a szirupba. A nő egy határozott mozdulattal kirántotta belőle, felsértve így az anyagot. A vágásból víz kezdett el folyni. Majd újra belekezdett monológjába. Elmondta, hogy pontosan mit is rontottam el, és miként javíthatom ki. Összefonta kezeit és újabb három óra gyakorlásra utasított. Nemhogy azt mondaná: „Gratulálok! Ügyes voltál! Mehetsz haza aludni! Kapsz egy hét pihenőt” ... Neem... még poshadjak itt három teljes órán keresztül, annak örömére ,hogy nem köpködtem ki a szerveimet... legalább ez alatt az idő alatt megtehetem. Bár lehet, hogy most nem a kifullasztásom a célja, hanem a tényleges fejlesztésem... de nekem ez ugyanaz...
A fáradtságos órák kezdetét vették. A nő leült egy fa tövébe, és teljes kényelemből figyelte szenvedéseim. Közben ismét apró golyókat kezdett el nassolni.
Megformáztam a megfelelő kézjeleket, majd a legközelebbi fára kezdtem köpni a vizet. Én a természetgyilkos, pár próbálkozásnak hála újabb fát döntöttem ki. Mikor ez megvolt, a csodálatos vízhányó mutatványa következett. A szirupot megpróbáltam minél sűrűbbre csinálni. A két technikát felváltva gyakoroltam. Vagyis, felváltva köpködtem és felváltva hánytam... Gusztusos...
Egy óra sem telhetett el, amikor egy nálam idősebb, szürkés-kékes hajú fiú rohant be a terepre, egyenesen a nő felé. Hát ez fenomenális... egyre többen fogják megismerni ezt a helyet... Egyre többen fognak ide járni... és a tó el fogja feszíteni a nyugodtságát, a csendjét... és többé nem tudok majd egyedül lenni...
A fiú meghajította fejét, és beszélni kezdett. Lihegve beszélt, s kapkodta a levegőt. Mikor a fiú elhabogta mondanivalóját, a nő felállt elköszönt, és a fiúra bízta a felügyeletem.... Tehát, most vagy bébiszittert kaptam... vagy nem akart úgy itt hagyni, hogy senki nem figyel, mert kinézi belőlem, hogy abbahagyom... tehát nem bízik bennem... heh... Jól teszi...
Mikor a nő kilépett a látóhatáromból, kezeimet oldalra kitartva dőltem hátra a puha fűbe. Pár percig nagyokat sóhajtva pihentem és néztem az égen úszó felhőket. Amikor már kellően kipihentem és kinézelődtem magam, felálltam. Az udvariasság kedvéért, odamentem a fiúhoz és köszöntem neki.
- Szia! A nevem Yukionna, de ha nagyon akarsz, hívhatsz Yukinak is. – mondtam mosolyogva.
Ez a mondat röviden annyit tett, hogy ezen a két féleképpen hívhat. Vagy ha máshogy szólít, szívesen kitépem a beleit a helyéről és ugrókötelezek velük...
Nem igazán voltam beszélgetős hangulatban... bár igazából sosem vagyok abban. Így ha kérdeznek valamit, akkor persze udvariasságból válaszolok, de beszélgetést nem fogok kezdeményezni.
Miután, nem túl nagy kedvel, de udvariasságból bemutatkoztam, visszavonultam a tóhoz, és folytattam a nő által kiszabott gyakorlást.
Egy fél órán keresztül folytattam a vízköpést és a sziruphányást. Az idő elteltével, a nő tért vissza. Majd mindenkit elküldött pakolni. Úgy látszik küldetést kaptunk. Ha úgy vesszük... én örülök, hogy pihenhetek, és csak egy óra múlva folytatódnak a megpróbáltatásaim... másrészről pedig.. készüljetek... kaptunk... mindenkit... pakoljatok... ez mind többes szám. V-vagyis cs-csapatban kell majd dolgoznom? E-emberek között? H-hogy fogom én azt kibírni? Nem vagyok egy társas lény... Nem is a küldetés lesz a megpróbáltatás, hanem a társaság. Ezen kívül, csak pár napja jöttem vissza az előző küldetésről. Még nem is voltam otthon...
Vettem egy mély levegőt, és megtöröltem a technikáktól vizes és szirupos számat. A nő már el is tűnt, és én is erre készültem. Összekaptam megviselt holmiijaimat és elindultam haza.
- Szia! Akkor egy óra múlva találkozunk! – köszöntem el a fiútól, majd elfutottam.
Na, tehát, B rangú küldetés. Akkor nem ártana bevásárolnom. Biztos kelleni fog dróthuzal, mert azt előszeretettel fogyasztom... ezen kívül vennem kéne még pár senbont... és füstbomba sem ártana.. ja, meg pár Makibishi, robbanó cetli, Energiatabletta... nem azt majd szerzek Kabitól párat... nem kell egy egész doboznyi.. Bah... most kaptam pénzt és máris elkölthetem... jaj.. és még valami ennivalót is kéne vennem... szuper...
Miközben így kattogtattam az agyam és mentem az utca szélén, az üzletek mellett, lassan elértem a fegyverbolthoz. Akkor ez eldőlt... ott fogok kezdeni. Bementem a boltba. Az ajtó csilingelve nyílt ki.
- Jó napot! – mondtam, majd elindultam a sorok között.
Na, akkor mi is kell pontosan? A bolt tele volt mindenféle fegyverekkel, eszközökkel és hasonló dolgokkal... olyanokkal is, amikről azt se tudtam, hogy mi. Egy kis kosárral a kezemben járkáltam, és emeltem le a nekem kellő dolgokat.
- akkor hat senbon – tettem be a kosaramba – tíz Makibishi... áuu... –szúrtam meg vele az ujjam – egy szerszám szett... mert miért is ne? Öt füstbomba... – pakolok a kosaramba. – robbanó cetlim az van... nem veszek ... – azzal megindultam a pénztárhoz.
Mielőtt még fizethettem volna a sorok között egy számomra ismeretlen fegyverrel találtam szembe magam. Apró acélkarmok. A felette lógó tábla kiírta a nevét és az árát. Mivel nem volt drága, ezért kivettem belőle ötöt, majd a pénztárhoz siettem vele.
A pénztáros mosolyogva számolta össze a vásárolni kívánt dolgokat.
- Kérsz még valamit? – mosolygott.
- Igen. Szeretnék kérni még 10m dróthuzalt, és egy Shuriken tartót. – mert a mostanit már borzalmasan leamortizáltam...
- Rendben... ez így 7950ryo lesz – mosolygott miközben lemérte a dróthuzalt.
Nagy nehezen előbányásztam a pénzt és a kezébe adtam.. Majd átvettem a szatyrot, megköszöntem és kimentem az ajtón.
Na, akkor ez is megvolt... most élelmet kéne vennem... pff... még többet kell költenem... a malacperselyem... pontosítva bárányperselyem, meg fog halni éhezésben...
Elrohantam a legközelebbi kisboltig amit ismertem, és bementem az ajtón. Megint halottam egy kis csengetést. Köszöntem az eladónak és ismét eltűntem a sorok között.
- Akkor négy üveg víz... - pakoltam – két alma... két dobozos ramen... jó abból legyen inkább három... egy zacskó keksz.. – raktam be mindezt egy kosárba, majd folytattam a bóklászást. – uu mosolygós süti – akadt meg a szemem a sütis pulton. Az egyetlen dolog ami kiváltja belőlem ezt a hangot, az a süti... meg a baba bárányok... jó, ez már kettő dolog volt. Szépen levettem két mosolygós sütit, majd a pénztárhoz siettem.
- Még valamit?- nézett rám az eladó.
- Nem köszönöm.
- 2500ryo lesz.
- köszönöm. – mondtam, majd kifizettem a dolgokat és átvettem a zacskót.
A két szatyorral a kezemben mentem ki a boltból. Körbenéztem és szaporázni kezdtem a léptim egészen hazáig. Nagy nehezen előbogarásztam a kulcsom, kinyitottam a zárat és beléptem a házba.
A lakásban kellemes illat terjengett. Kabi a konyhapultnál álldogált, és éppen ügyeskedett valamivel.
- Kabiiii! Sziaaa! Hazajöttem – kiabáltam lakótársamnak.
- Na, te is hazaértél? Üdv itthon Yuki – fordult hátra mosolyogva. Ruhája csupa liszt,víz meg olaj volt.
- Mit csinálsz? –mentem közelebb hozzá.
- Főzök! – jelentette ki boldogan.
- Mit?
- Rizsgombócot. – mondta, majd egy tányért hozott elém, rajta egy gombóccal.
- Hogyhogy főzöl? Jön valaki?
- Küldetésre megyek... te? sokáig elvoltál.
- Bahh ... hosszú hetem volt... és továbbra is hosszú lesz. – dőltem le a kanapéra, kezemben a rizsgombóccal, és elkezdtem majszolni.
- Pontosítva?
- Hát az úgy kezdődött, hogy meg kellett védeni egy ruhatervezőt. Az öreg először cselédet csinált belőlem. Majd jött egy bandita, aki meg kekeckedett és az idegeimen táncolt. Ő valamilyen rejtélyes módon meghalt... majd a megbízót, aki alig állt a lábán, és összeköpködte a fejemet is el kellett cipelnem a versenyhelyszínre. Kaptam attól az embertől hideget, meleget... de legalább adott pénzt... Aztán amikor éppen készültem volna pihenni, egy nő nekiállt edzeni velem, tanultam két technikát. Vagy negyvenszer eláztam... és most haza lettem küldve, és fél óra múlva ott kell lennem a főkapunál.
- O értem... akkor csomagolok neked is gombócot... tudod, én is küldetésre megyek, azért főzök.
- Köszi – mosolyodtam el, majd felálltam, és a szatyorból kivettem egy mosolygós sütit. – mielőtt elfelejteném, hoztam neked sütit – mondtam mosolyogva, miközben az orra alá nyomtam az édességet.
- Köszi Yuki, aranyos vagy. Amúgy kivel mész küldetésre? – kezdte pakolni az ételes dobozokat. Mind a kettőbe rakott négy gombócot, a sajátjába pedig a sütit is belerakta. – nem hoztál véletlen vizet is?
- De – mondtam, majd odadobtam neki egy üveggel.- A nővel akivel eddig edzettem, a neve Keiko... egy fiúval.. a neve azt hiszem.. Mao... és gondolom még valakivel.
- Köszi.- kapta el az üveget.
- Kabi, tudnál adni öt szem energiatablettát?
- Persze, a vízért cserébe. Az éjjeliszekrényemen van a doboz, vedd ki belőle.
- Köszönöm! – mondtam majd elindultam.
Kivettem a dobozkából a tablettákat és átraktam egy másikba. Majd elkezdtem belepakolni a hátizsákomba. A zsákba ment a: vizek, az almák, a ramenek, a tabletták, a keksz és a süti. Meg persze valami takaróféleség.. mert hát, ki tudja, hogy mi kellhet. Majd beleraktam még egy kevés pénzt is., meg az elsősegély készletet, végül pedig az öt nekotet... mert, miért is ne...
Leültem az ágyra és elkezdtem fűzögetni. Öt darab Senbon végére kötöttem dróthuzalt. Levettem a lábamról a kis táskát, és a másik Shuriken tartó mellé helyeztem.
Az egyikbe került a: 10 senbon, ebből öt drótozott. 3 kunai,2 shuriken, és az energiatabletta.
A másikba pedig: 10 Makibishi, 1szerszámkészlet, 5 füstbomba, 5 robbanó cetli és maradék dróthuzal.
Kimentem a konyhába, és összeszedtem a dobozt a rizsgolyókkal, majd nagy nehezen betuszkoltam a táskámba, a maradék fegyverrel együtt, ami nem fért be a tartóba.
Ezután gyorsan elrohantam, lefürödtem, fogat mostam, átölözte tiszta ruhába és megfésülködtem... úgy se lesz ezekre alkalmam pár napig.
Majd bementem a szobámba és leültem az ágyra. felnéztem az órára... még volt 25percem... az alatt aludhatok egy kicsit.
- Kabii! Negyed óra múlva kelt fel kérlek! –kiabáltam
- Rendben – jött a válasz.
Vajon milyen lesz ez a küldetés? Teljesen ismeretlen emberek... és egy B rangú küldetés. Nem hiszem, hogy sokkal másabb lenne mint az eddigiek.. de azért remélem, hogy lesz majd időm aludni... és remélem, hogy a csapattársaim is normálisak lesznek... ezekkel a gondolatokkal aludtam el.

- Yukii! Kelj fel! 10 perc múlva ott kell lenned! – kiabált Kabi.
Nagy nehezen kinyitottam a szemeim és berohantam a fürdőbe megmosni az arcom. Majd összekaptam a dolgaim. A táskákat felpakoltam a lábamra, a hátizsákot pedig a hátamra vettem. Majd elindultam az ajtó felé.
- Szia Kabi! Elmentem!
- Sok sikert!
- Neked is! – integettem.
Lakótársam is visszaintegetett. Kiléptem az ajtón, és bezártam magam mögött. Majd futva indultam el a főkapuhoz. Ha gyorsan futok, olyan 7 perc alatt, ott lehetek. Gyorsan rohantam, kerülgetve az embertömegeket. Ügyességet próbáló feladat ez. Futás közben, neki is mentem valakinek.
- B-bocsánat – poroltam le magam, majd futottam tovább.
Nagy nehezen elértem a kapuhoz. Szerencsémre a nő még nem volt ott csak a fiú. Odarohantam, majd lefékeztem mellette. A föld kicsit csúszott alattam, így továbbcsúsztam, majd azzal a lendülettel el is estem. Gyorsan felpattantam, mintha mi sem történt volna, majd visszasétáltam a fiú mellé és ránéztem.
- Szia... –lihegtem – U-ugye, nem késtem el?
Nem sokkal ez után, a nő jelent meg, egy harmadik geninnel.

// Az ételért, bevallom őszintén, nem tudom, hogy mennyit is kellene pontosan fizetnem... ezért így körülbelül számolgattam. Ha nem jó az összeg, szívesen kijavítom.//

Uchiha Madara Hétf. Feb. 06 2017, 20:33

Miután a várost bejártad, hogy mind készleteid, mind a táskád felpakolhasd a küldetésre, s hozzájuthass a számodra fontos kiegészítőkhöz és élelemhez, hazaértél, hogy pihenhess egy keveset. A rizsgombóc illata és az elmúlt napok eseményei hamar kiütöttek téged, s társad sokszori keltésére voltál csupán képes felkelni. A csipát hamar törölted ki a szemeid közül, majd az öltözés és készülődés után, a lehető leggyorsabban akartad elérni a megadott helyszínt. A fiatal kunoichi nagy léptekkel szelte át a szinte shinobiktól mentes, civilekkel is ritkásan tarkított utcákat, így hamar elérhette a főkaput. A fesztivál befejeződött, s a népesség inkább tért vissza saját házába, mintsem az utcákat rója.
A kunoichi szinte az utolsó percben futott be a kapu szárnyai elé, mikor mestere és társai felé néztek.
- Áh, hát itt vagy Yuki. Örülök, hogy senki nem késett. Induljunk hát, út közben minden elmondok. - mondta Keiko, majd elindult gyorsabb léptekkel, elmondása szerint a kikötő felé.
- A feladatunk, hogy elutazzunk egy kisebb szigetre, majd egy ottani kereskedőt átkísérve hajójával a tengeren, biztosítsuk a biztonságát, amíg a városba nem ér. A vezetőség maga jelölte ki a célpontot, s kívánta, hogy genninekből álló csapatot küldjenek. A feladatunk szigorúan titkos, s igen csak fontos. A megfelelő álcázás érdekében alakították ki az osztagot genninekből.
Keiko gyors léptekkel haladt át a város előtti folyóparton, s kövezett utakon, a feladatról egyelőre nem kívánkozik többet mondani.
Sötétedés előtt éritek el az egyik nagyobb kikötőt, ahol Keiko gyorsabb áttanulmányozások, s a dokkszámok leellenőrzése után egy kisebb vitorlás dokkjára lép fel, majd néhány papírt nyújt át az egyik férfinak. A férfi fejet hajtva fordul meg, majd egy hatalmasat fütyült.
- Héé, munkára, feszüljenek azok a kötelek, induljon három percen belül a bárka. - köpött a földre, majd megtizedelt fogsorával elmosolyodva, előre engedte a pallón a fedélzetre a gennincsapatot és csinos vezetőjüket. Több matróz tett hangos kijelentést a csapat női tagjai felé, néhányuk füttyszóval vagy tapsolással üdvözölte a shinobiosztagot. Keiko elmosolyodott, majd közelebb lépve, megcirógatta az első félig begombolt ingű matrózt, némiképp hezitált, végül egy hatalmas ütéssel küldte a férfit egészen a fővitorla egyik keresztfájára. A megmaradtak szinte azonnal kihúzták magukat, volt, aki a rumosüveget is elejtette ijedtében. Keiko pedig a tőle megszokott mosollyal folytatta útját a kabin felé. Miután elértétek a függönnyel kettéválasztott kabinotok, mindenki lepakolhatott, s némiképp pihenhetett. Keiko nem intézett semmiféle parancsot, nem követelt el semmit a csapattól, csupán annyit, hogy kerüljétek a feltűnősködést. Ha pedig valamelyik matróz közelebb szeretne kerülni a kisebb korosztályú női egyedekhez, ne habozzanak megóvni magukat, elvégre shinobik.
A hajó parancs szerint indult el alig néhány perccel később, s alig tíz perc alatt teljesen maguk mögött hagyták Kirigakure főszigetének sziluettjét. Ha minden jól megy, másnap délelőtt fognak kikötni a sziget közelében.
Amennyiben Yuki nem érezte elégnek az otthon eltöltött pihenőjét elegendőnek, most megteheti, vagy sétálhat egyet a fedélzeten. A matrózok meghúzták magukat annyira, hogy ne kössenek bele az ifjú leányzóba, sőt, mintha néhányuk kedves mosollyal fogadnák a lányt, s nem bátortalanodnak elmesélni egy-két rémisztőbb, tengeri történetet. Java részük tengeri kalózokról és lényekről szóltak, hőstettekről, és mártírhalálokról. Egy történet azonban igen csak felkelthette a lény érdeklődését.
- A Monsai szigetek (célotok a szigetcsoport egyik tagja) rémtörténete. A matrózok igen csak elkerülik azt a helyet. Sötétség lengi be azokat a vizeket. Az apám mesélte, hogy egyszer elhajóztak a szigetre. Éles sziklák tarkítják a partszakaszt, így a kikötés is egyszerűen lehetetlen, egyetlen kikötőt leszámítva. A legendák szerint a sziget körüli vízben szellemek élnek, akik a tengerbe fulladtak. lelkük azonban nem volt képes elhagyni a Földi létet, így ott ahol meghaltak, tovább kísértenek. Sűrű ködbe burkolják a kikötőt, hogy a hajósok ne lehessenek képesek kikötni, s ne találhassanak rá a szigetükre. Apám elmondása szerint a vízbe fulladtak egykoron kalózok voltak, akik hatalmas kincseket ástak el a szigeten.
- Szerintem meg az eszedet ásták el ott, azért vagy ilyen hülye. Menjünk, vacsoraidő. A végén még halálra rémíted a baromságaiddal ezt a lányt. - förmedt rá egy másik matróz, majd intve társainak, elindult a hajó belsejében lévő kantinba, hogy nekiláthassanak a vacsorának.
Néhány másodperccel később Keiko érkezik meg, majd invitál személyesen is a vacsorára.

**Hirota Yukionna** Kedd Feb. 07 2017, 20:37

Csúszkálásom után a nő, gyors léptekkel indult el. Felpattantam, majd én is követni kezdtem. Útközben elmesélte a küldetést... nem pont a legrészletesebben... de.. fogjuk rá, hogy felfogtam... legalábbis megpróbáltam. Röviden, s tömören a küldetésben el kell hajókáznunk egy szigetre, majd egy kereskedővel hajókázunk tovább. Egészen addig kell mellette lennünk, amíg a városba nem ér. S azért jönnek geninek a küldetésre... mert csak.
A nő gyors léptekkel haladt át a város előtti folyóparton. Én pedig, mint egy jól megépített papírsárkány, lobogtam utána. A feladatról többet nem tudtunk meg... legalább is még. Bár biztos elég nagydologról lehet szó, ha „B” besorolást kapott.
Az út csendben telt... legalább is az én részemről biztos. Amíg nem köteleznek rá, nem szívesen szólalok meg. Még a végén összerombolódik az a nyugodt, s biztonságos kép, amit a másik két geninről alkottam. Vagy az is szóba jöhet, hogy amint kinyitom a számat, valami olyat mondok, amivel egy szempillantás alatt megutáltatom magam.... sőt... ez majdnem biztos... én még akkor is utálatos vagyok az idegenekkel, ha kedves akarok lenni... heh... jó tulajdonság...
Még sötétedés előtt értük el a kikötőt. A nő mindenfelé járkált, dokkszámokat ellenőrzött. Amíg ezzel a procedúrával nem végzett, én egy helyben álltam. Szótlanul vártam, hogy történjen valami. Ritkán látok hajókat, így azok nézegetése is elég érdekes látványt nyújtott.
A nő egy kisebb vitorlás dokkjára lépett fel. Miután észrevettem, hogy eltűnt eddigi helyéről, s nagy nehezen megtaláltam, én is követtem, és felléptem mögötte a hajó dokkjára. A chunin átnyújtott pár papírt az egyik férfinak. Az ember átolvassa azokat, majd fejet hajtva fordul meg. Ezután egy hatalmasat fütyült, ami súlyos merénylet volt a hallójárataim ellen. Majd, hogy a megsüketítési kísérletemet fokozza, ordibált egy kicsit... rohadék... vajon, ő mennyire örülne annak, ha most odasétálnék hozzá és beleüvölteném a fülébe: Az egész hajó jól hallott! Sőt, még a tőlünk számolva ötödik hajó legénysége is jól hallotta, s három percen belül indulnak is...
Ne, de bosszú terveimet félre téve, a mondata után a földre köpött. Majd a fogsorával... amire ráférne egy fogorvos... vagy három... elmosolyodott. Ezután előreengedte a csapatot. Szemeivel végig a nőt követte.
Több matróz tett hangos kijelentést a csapat tagjai felé... ami alól a fiú kivétel volt... igazán furcsa lenne, ha itt elkezdenének neki ordibálni... heh... biztos jót röhögnék...
Néhány ember tapssal, s füttyszóval üdvözölte a genin csapatot, s vezetőjüket. Számomra, ez az egész szituáció röhejes. Füttyögjenek a halaknak horgászat közben, s tapsolják meg egymást, amikor úgy sikerül felmosni a fedélzetet, hogy a felmosó nyele, nem esik a vízbe, vagy nem törik el azt egymás hátán. Az arckifejezésüket sem értem. Ezt a halpofát már láttam korábban... bár akkor sem értettem...
A nő egy ideig tűrte a cirkuszba való tapsvihart, majd elmosolyodott, s közelebb lépett az egyik matrózhoz. Megsimogatta arcát, majd várt pár pillanatot. Végül egy hatalmas ütést mért a férfire, aki a fővitorláig repült. Ezt a történést én halk nevetéssel reagáltam le. Tenyeremet a számra tapasztva próbáltam visszafojtani magamba a nevetést... de kiszökött... majd elszökött.
A többi matróz, szinte azonnal kihúzta a hátát. Volt, aki a kezében lévő üveget is elejtette, ami így hangosan ért földet, majd tört szét. Ezután a nő, a megszokott mosolyával fojtatta útját a kabin felé.
Mikor elértük a függönnyel elválasztott kabinokat, mindenki lepakolhatott, s kapott egy kis pihenőidőt. Különösebb instrukciókat nem kaptunk, mindössze azt, hogy kerüljük a feltűnősködést.... mert három gyerek egy hajón nem feltűnő.... ezen kívül azt is mondta, ha a halarcúak folytatják azon tevékenységeket, melyekkel üdvözölték a csapatot, teljes nyugalommal üthetjük meg őket... ez viccesnek ígérkezik...
Bementem az egyik kabinba s levettem hátamról a táskát, és a hajó falának támasztottam. A lábamon lévő kis táskák annyira nem zavartak, így azokat nem vettem le. Leültem, s nekidőltem a falnak. Szememmel az üres plafont kémleltem. Egy kis ideig pihentem, s próbáltam lelkileg felkészíteni magam az embertömegre.... sok sok ember... sok ismeretlen arc... sok idegesítő hang... sok idegesítő személyiség... vagyis, egy idegölő hajóút.
A hajó a kiadott időben indult el, s alig tíz perc alatt a kirigakurei sziget eltűnt a messzeségben.
Mikor meguntam az üres plafon nézését, felálltam s rávettem magam a sétálásra. Kimentem a kabinból, s felsétáltam a fedélzetre. A matrózok meghúzták magukat, nem mondtak semmit. Sőt, néhányan kedvesen mosolyogtak. Voltak páran, akik történeteket is meséltek. Megálltam, s hallgattam az érdekesebbnél unalmasabb kitalációkat, legendákat. Mikor a sokadik történetet hallottam, meguntam az álldogálást és leültem. Majd immár törökülésben hallgattam a kalózokról, szörnyekről, hőstettekről szóló históriákat. Egy történet, mégis kilógott a sorból... azzal a ténnyel, hogy valamilyen szinten érdekes volt, s eltért a megszokott „találkozott egy szörnnyel és legyőzte” sablon históriától. A történet a Monsai szigetek vizéről szólt. Lelkekről, akik nem léptek túl halálukon, s azóta is ott kísértenek, s gubbasztanak kincseik felett.
Mikor a matróz befejezte a történetét, egy másik szólt hozzá. Némiképp lenézően beszélt, s unszolta arra, hogy ne rémisztgessen engem... vagyis inkább utasította rá.
Bár... egy ilyen történetnél több kell ahhoz, hogy engem halálra rémisszen. Ezután elindultak az hajó belsejében lévő kantinba, vacsorázni.
Nem sokkal ezután a nő lépett oda hozzám, s invitált a vacsorára.

Uchiha Madara Pént. Feb. 10 2017, 11:56

Ahogy Keiko mögött haladtál, egyre több matróz csapódott hozzátok, vagyis csak mellétek. Keiko bemutatkozása után nem sokan akarnak vele újat húzni, csupán egy-két tengeri medve dörmögött a háta mögött. Hiányos fogsorukkal felé vicsorogtak, s nézték, ahogy a kecses kunoichi végigsétál a fedélzeten, le a lépcsőn, majd a folyosó végén befordul a kantin területére. Keiko egyszer megállt a bejáratnál, majd kecses mozdulattal fordult hátra, félig kitekerve vékony derekát, majd mosolygós arcával a mögötte lévő férfiakra pillantott.
- Ha még egyszer valamelyikőtök a fenekemet nézni, elintézem, hogy csak levest egyetek amíg vissza nem nő a fogatok.
Félelmetes egy nőszemély, az már biztos. Magabiztos, és határozott. Biztos nem most nevezték ki chunninná, s nem ez volt az első, hogy valaki kellőképp megvizsgálhatta volna teste vonalait. Kacsintott egyet a matrózokra, majd átkarolva a vállad, mint egy barátnő, úgy sétált tovább, immáron a nagyobb terem belsejében. Az étkező három hosszú asztalsorból és körülbelül harminc székkel volt kitöltve. Az asztalok nagy része egy szempillantás alatt vált foglalttá, ahogy az éhes matrózok tálcáikkal a kezükben rohamozták meg valamelyik helyet. Az ételkiadó pultnál pedig csak torlódott a sor. Mire a shinobik sorra kerültek, az asztalok nagy része már foglalt volt, ám senseietek előre ment, s a csodával határos módon talált hirtelen négy felszabadult helyet. Való igaz, Keiko érkezése előtt még hárman étkeztek, ám a kunoichi látványától úgy érezték, egy nagy falatban feltankolják a megmaradt ételt, majd odébbállnak, átadva a helyet nektek. Idő közben a társaiddal együtt sorra kerültök, majd mind a hárman kaptok egy-egy jól irányzott csapással kimért porciót a hajó napi menüjéből. Valamiféle zöldes, néhol érdesebb felületű krém, illetve halnak kinéző cafatok. Mao állt előtted, így ő kapta a legelső adagot az ötcsillagos konyháról.
- Ez meg micsoda?
- Bambuszos hínárkrém és hal.
- Hát ha ez bambusz, én megeszem a fejpántom - szólt mögüled Hinami, amikor a vállad felett behajolt, hogy megszemlélhesse.
- Akkor kezdheted enni aranyom. Itt ez van, ha nem tetszik, akkor lehet fejpántot enni. Finnyás shinobik, cöh - vágja oda a konyhásnő, majd kanalával egy újabb adagot mér ki, s vágja le a tányérodra. A zöld trutymó szétrobbanva ért szinte tányért, egy kis része a ruhádra is fröccsent.
- KÖVETKEZŐ!

A helyfoglalás után a kis csapat félve kezdi meg a vacsorát. Mao néhányszor még beleszagolt az ételbe, mielőtt hozzányúlt volna a halhoz, míg Hinami csak a tányérja szélére söprögette a falatokat, de nem emelte szájához.
- Ha valaki nem tengeribeteg, ettől a kajától biztos az lesz - undorodik el végül, majd odébb tolja a tálát. Mao eközben nagy erőfeszítések árán, de beleharap a halba. Különösmód a szájában maradt, bár látszott az arcán, nem épp szívmelengető az íz harmóniája, amint a nyelvéhez ért. Poharához nyúl, majd az asztal közepén lévő kancsó felé nyúlt.
- Remélem ez nem tengervíz - nevet fel.
A vacsora ebben a hangulatban telik, ha úgy érzed, kellően bátor vagy ahhoz, hogy megemészd az ételt, hát ne habozz, kibírható az íze, s talán jól is jön egy kis jóllakottság érzet. Nem sokat ettél mostanság. A vacsora után pedig ismét lehetőséged van sétálni egyet, akár felkeresheted az érdekes történetet regélő matrózt, hogy meséljen még a szigetről, vagy talán épp oly dajkamesét hallhattál, mint a többieké? Ha úgy érzed, hogy az idődet inkább energiád és tartalékaid feltöltésére használnád, nyugodtan aludhatsz a kabinotok szinte bármelyik, kissé kényelmetlen és kemény ágyán. Reggelig van időd pihenni.

**Hirota Yukionna** Szomb. Feb. 11 2017, 16:47

Nagy nehezen feltápászkodtam kényelmes ülőhelyemről, majd a követni kezdtem a nőt. Utunk alatt, több matróz csapódott mellénk. Dörmögtek, s vicsorogtok fogorvostalan fogsorukkal. Szólni nem szóltak, csak épp szemük dülledt ki, akár a csigáknak. Végigmentünk a fedélzeten, le a lépcsőn, majd a folyosó végén befordultunk. A nő hirtelen megállt a bejárat előtt s mosolyogva hátrafordult. A matrózok letörölték állukra folyt nyálukat, s továbbra is figyelték őt. A nő kedves hangon szólalt meg, s mondatával az összes matrózban megfagyasztotta a vért. Kacsintott egyet, s átkarolta a vállam. Egy pillanatra megszédültem... h-hozzám ért egy ember.... le fogok betegedni? Fertőző? Magamba fojtva értetlen hangom, indultam el a nagyobb terem belsejében.
Az étkező körülbelül harminc férőhelyes. Pár pillanat alatt, az üres terem zsongani kezdett az éhes matrózoktól. Úgy csaptak le tálcákkal kezükben az ülőhelyekre, akár az éhes keselyű. Hangzavar, nevetések, kiabálások, s csörgések... ilyen egy étkező. Az ételkiadó pultnál a helyzet csak még rosszabb volt. Hosszú, kígyózó sor állt, várva a jól megérdemelt főztöt. Lökdösték egymást, hogy minél hamarabb ételhez juthassanak. Mi is beálltunk mögéjük. Ha a sor még lassabban menne, lehetséges, hogy az éhes matrózok egymást kezdenék el felfalni. Az egyik leharapja az előtte álló fülét, a másik meg nyársra húzza a lábát. Szerencsére ez nem fog megtörténni. Mindenki kivárja a sorát. Mikor végre a sor elejére kerültünk az asztalok nagy része már foglalt volt. Csak elszórva lehetett látni egy- két kósza üres széket. A nő mégis talált négy szabad helyet. Való igaz, hogy nem igazán találta őket, inkább elüldözte az ott ülőket. De hát a hely, az hely. Még akkor is ha a matrózok lassan rettegni kezdenek. Idő közben mi is sorra kerültünk. Ahogy előrenéztem, a kondérban valami zöldes krémszerűség volt, s halnak titulált... hát... valami.
Előttem a fiú állt, így ő kapott először a csodás ételből. Fintorogva nézte tányérját, majd rákérdezett a trutyi nevére. Ha minden igaz, ez bambuszos hínárkrém és hal. Való igaz, se bambuszra, se halra nem hasonlított. Bár a hínár találó név neki. Mivel ténylegesen úgy nézett ki, mintha csak a tenger fenekéről, pár megdöglött szörny beleiben nőtt növény lenne összeturmixolva. A mögöttem álló lány áthajolt felettem s szóvá is tette értetlenségét, majd olyan felajánlást tett, amit nem igazán fog megtenni. Lehet, hogy ezen megszólalása csak szarkazmus volt, a konyhásnő még zokon vette, s undorodva, boszorkány módjára válaszolt. Olyan hamar kapta fel a vizet, akár egy vízforraló, majd egy megszólalásnak hála, mindannyian meg lettünk bélyegezve a „finnyás” jellemzővel. Ezután kanalával egy újabb adag tengeri trutymót mért ki és levágta a tányéromra. Ezen kiszolgálás mellé már csak a „Nesze! Egyed meg!” kijelentést hiányoltam. A zöld izé szét placcsant ahogy a tányérhoz ért, s egy kis része a ruhámra is fröccsent. Cöhh neki! Majd egy hangos „Következő” kiáltással küldött el finoman a pulttól.
Megfogtam a tálcámat, majd elmentem a nő által lefoglalt helyre, s leültem. A többiek is leültek, tálcájukat pedig az asztalra tették. A fiú sokszor szagolt bele az ételbe mielőtt még hozzányúlt volna. A lány pedig csak söprögette az ételt. Nem sokat ettem mostanság, így nem ártana egy kis étel. Ha kibírtam azt, amikor lakótársam főzni tanult... és persze mindent velem etetett meg... akkor ezt is ki fogom bírni. Felemeltem a kanalat, majd elkezdtem enni a furcsa ételt. Az íze egész kibírható volt. A lány továbbra is fintorogva söprögette az ételt, majd szóban is kifejtette nemtetszését. Én nem vagyok tengeri beteg...
- Tessék? – néztem rá mosolyogva, miközben lenyeltem a trutymót.
A lány odébb tolta a tálját... hát... éhes marad. A fiú, pedig félve, szájához emelte a halat majd fintorogva kezdte el rágcsálni. Ezek egész életükben ötcsillagos étteremben ettek? Nem értem miért kell előadni a hattyú halálát. Ez is étel, meg lehet enni. Még mindig jobb mint a cukros-borsos- égett rizsgombóc. A fiú pohárért nyúlt, majd a kancsóért. Ezután egy emberi szemmel nézve, viccesnek titulált kijelentést tett... haha.. röhög a májam. Legalább ő jót nevetett a saját poénján... az is valami...
A vacsora eltelt. Az ételt nem ettem meg teljesen, de így is kellemes érzés kerülgetett. Régóta nem ettem már ennyit. Megfogtam a tálcám, és visszavittem a megfelelő helyre. Majd kiléptem a helységből és felsétáltam a fedélzetre. A matrózok megint ott voltak, ahol a történeteket mesélték. Odamentem, s leültem közéjük.
- Kérem, meséljen még a Monsai szigetről – néztem fel a matrózra.
Nem hiszem, hogy sok igazság lenne a történetben... de hát... mit árthat, ha meghallgatom?
Miután végighallgattam a férfi regélését, felálltam és megköszöntem, hogy mesélt. Majd visszasétáltam a kabinba.
Leültem a sarokba, a táskám mellé. Hátamat a falnak támasztottam, majd kinyitottam a táskám. Széttéptem a kekszes zacskó tetejét, majd elkezdtem nassolni azt. Közben végignéztem a kabinban. Felettem egy apró kör alakú ablak volt. Felálltam, kezemben a keksszel. Lábujjhegyre álltam, s úgy néztem ki az apró ablakon. Csak néztem a hullámzó vizet, s nassoltam a kekszet.... vajon... milyen az a sziget? Igaz a történet amit halottam? Remélem csendes lesz az az ember, akit kísérgetnünk kell...

Uchiha Madara Szer. Feb. 15 2017, 17:22

A kantinban zajlott az élet. Az beszélgetések tucatjai oly mértékű alapzajt generáltak, melytől szinte alig lehetett hallani bármit is. Még az egymással szemben ülőknek is az asztalra kellett feszülni, hogy megértsék a másik kérdését. Mégis, jó hangulatban telt el a vacsora.
Az étkezést befejező legénység java része az étkezőben maradt, s némiképp hátrébb dőlt, s kezükkel jóllakott hasukat fogták. Számukra ez az eleség mindennapos volt, így már rutinból nyeltek le mindenféle ismeretlen eredetű ételt, ami a tányérjukra került. Nem igazán volt idejük pecázni, bár néha az is megesett.
A lány által felismert csoport befogadta a kunoichit, majd miután félően visszaemelték tekintetüket Keiko-samaról, úgy ültek, hogy megfelelő távolságra lehessenek a lánytól. Nehogy a sensei a végén félreértsen valamit.
- Hát mégsem vagy az a félős kislány? Mi a neved? AZ enyém Yibon. - emelte kezét feléd a magas matróz, majd gyorsan visszahúzta, mikor szemei kiszúrták Keiko éles tekintetét.
- Ahogy mondtam, a Monsai szigetcsoport egy tagja szinte örök ködbe burkolózik. Éles partszakaszát a hozzánk hasonló tengerjárók a Halálzátonynak hívjuk. Szinte lehetetlen a kikötés. De még ha sikerül is partot érni, a hullámsírba veszett kalózok és tengerjárók kósza lelkei kergetik az őrületbe. Nem tudnék elképzelni akkora összeget, amiért a vitorlákat kezeljem a sziklák között. Ugyan feltehetnéd a kérdést, ha ennyire kicsi az esélye a partraszállásnak, miért is próbálkozik meg vele. - Yibon némi szünetet tart, majd folytatja, némiképp közelebb hajolva.
- A Kekkei Genkaiok leszámolásának éveiben klánok, családok és hétköznapi civilek egyaránt menekültek az országból, menekítve mindenüket, ami birtokukban volt. Voltak, akiknek túlságosan is sokat jelentett saját vérük és erejük, s nem akarták örök időkre elzárni a megérdemelt hatalmukat. Ezek a klánok képességeiket kihasználva rengeteg pénzre tettek szert. Azonban nem csak a menekülő klánok indultak meg a nyílt tengernek, s próbáltak a fő kontinensen vagy a közeli szigetekre áttelepülni. Számos fosztogató kalóz járta a vizeket, hogy rátehessék a kezüket a menekültek kincseire. Egyikük, Wai kapitány volt talán a legfélelmetesebb. Talán több család halálát okozta, mint ahányan elvesztették az erejüket a faluban. Rengeteg hajót fosztott ki, s hagyott lángolva elsüllyedni a családokkal együtt. A gyerekeket elválasztotta a családjaiktól, és vakmerő matrózaivá neveltette. Kegyetlen kapitány volt. Az a hír járta, hogy maga a Mizukage is pénzelte a fosztogatásait, ugyanis számos családot vágott el a menekülés lehetőségétől, s ezzel megakadályozták a vértechnikák kijutását a határokon túlra. Ám mikor Wai kapitány a város kikötőit kezdte el rabolni és kizsákmányolni, a vezetőség a flottájának a felét a kalóz ellen küldte, majd egészen a Monsai szigetekig üldözték, végül elfogták. Arra a szigetre zárták élelem és víz nélkül, ahova éveken át halmozta fel a zsákmányát. S hiába volt annyi arany és ezüst, ha egy kopár szigeten kell leélnie egymagában az életét. Épp azért zárták őt erre a szigetre, hogy egyetlen hajó se legyen képes kiszabadítani, ha egyáltalán tudomást vesz róla bárki is. Története legendává vált, Wai kapitány legendás kincseit azóta sokan kutatták.
- Csónakokkal be lehetne jutni bármilyen szigetre, Yibon te is tudod.
- És mit teszel amikor a vízből előjönnek a hajótöröttek szellemei egy csónakban?
- Ne légy hülye. Szellemek nem léteznek - kezdett egy vitába a másik. Úgy tűnt, a matrózok épp olyannyira tértek el egymástól, mint a társadalom bármely más két tagja. Sohasem lesz közöttük tökéletes egyetértés. Talán itt az idő, hogy magad mögött hagyd a csapatot, majd visszatérj kabinodba. A keksz talán kitelítette a még hiányt érző gyomrod kívánságait, s immáron teljesen jóllakottan, nassolással tölthetted el az időt. A tenger vize csendesen ringott a hajó körül, a Hold és a fedélzeten lévő lámpások kellő fényt adtak, hogy néhány méterre beláthass az amúgy koromfekete víz felületén.

A következő post mehet a reggeli kelésig, ami napnyugta után két órával legkésőbb, Keiko senpai segítségével biztos, hogy bekövetkezik. Keiko a csapat ébresztése után a fedélzetre kéret mindenkit, egy kis reggeli edzés erejére még a nap legfontosabb étkezése előtt.

**Hirota Yukionna** Csüt. Feb. 16 2017, 15:23

~~~ Még a kabinba visszatérés előtt:~~~
Szépen leültem, törökülésbe, a csoporthoz. A matrózok kellő távolságra helyezkedtek el tőlem. Megértem őket... ijesztő látványt nyújthatott, ahogy az egyik társuk belerepül az árbócba. Az egyik férfi felém nyújtotta a kezét, s bemutatkozott. Bár mikor észrevette a nő rémisztő tekintetét, kezét félve visszahúzta.
- Eddig sem mutattam semmi jelét a rémültségnek... a nevem pedig Yukionna. – erőltettem arcomra egy mosolyt.
A történetet kicsit részletesebben fejtette ki. Egy ködbe burkolódzó sziget. Bár az emberek, a legkisebb állatba is képesek belemesélni egy rémtörténetet. Hát még egy ködös földdarabba. Képzelem, hogy jöhetett létre ez a történet... Egy ember észrevette a ködöt és már rohant is a családjához kiabálva: Az ott köd! Nem.. nem is köd... hanem szellemek! ... és innen, mint egy jó kis népmese, a szöveg terjedni kezdett... Mára meg már olyan rémtörténet lett belőle, aminek semmi köze a valósághoz....
A matróz szünetet tartott, majd kicsit közelebb hajolt, s folytatta a históriát. A Kekkei Genkaiok leszámolásának évei... csúnya egy idő lehetett. A klánok, képességeiket használva tettek szert pénzre. Bár ebben az időben, a civileket vivő hajók mellett, a tengeren kalózok is voltak. De nem ám a falábú, szakállas, papagájos emberek, mint a mesékben. Kleptomániás, rémisztő lények. Mindenüket, még saját társaikat is feláldozták a kincsek érdekében. Wai kapitány nevét már én is hallottam.... bár nem gondoltam volna, hogy kalóz volt. Persze... hogy áldjam azt a jó eszem... mit gondoltam?... Hogy egy ember, akinek a neve után odateszik azt, hogy „kapitány”, az egy cirkuszi bűvész? Ez a kalóz, családok haláláért volt felelős. Rengeteg hajót fosztott ki... s hagyta, hogy a fahalmazt elenyésszék a lángok, majd a rajta utazó családokkal együtt, a sötét és magányos tengerfenékre süllyedjen. Gyerekekből nevelt, robotszerű, meggondolatlan matrózokat. A történet szerint, ezt a rémet, még a Mizukage is pénzelte. Hiszen így, az erős vérképességek nem jutattak ki a végtelen tengerből. Ám ez az ember, egy idő után nem csak hajókat kezdett el fosztogatni. A város kikötőiben kezdett randalírozni. A vezetőség ezt megelégelte, s egészen a szigetig üldözték. Arra a helyre zárták, ahova a kincsit halmozta. Élelem, s víz nélkül pedig, tehetetlen. Lehetett neki temérdek pénze, ha azt nem tudta elkölteni, se megenni. A kincsét azóta sokan kutatták... de senki sem találta meg... a hiedelem szerint, a szellem miatt nem található meg. Jah... persze... szellemek... jó vicc...
Hirtelen egy másik matróz vágott a mesélő szavába. Pár mondat erejéig veszekedtek, a sziget megközelítési lehetőségeiről. A veszekedés hallgatásához különösebben nem volt kedvem. Így inkább feltápászkodtam a földről, leporoltam ruhámat majd elköszöntem.

Lábujjhegyen állva, bámultam ki az apró ablakon. Az égen fénylő hold, s a hajó lámpásai, elég fényt adtak a hullámok nézegetéséhez. Kint kellemes sötétség honolt. A csillagok ezernyi pontfényként ragyogtak az égén. Akárhol vagyok... a csillagok mindig kellemes melegséggel töltenek el... a keksz pedig kitöltötte azt az apró űrt, ami a hasamban maradt. Nem ettem meg a zacskó teljes tartalmát, így azt összezárva visszafabrikáltam a táskámba. Kiropogtattam elgémberedett hátamat, majd lassú léptekkel közelítettem meg az ágyat. Lehuppantam a kissé kemény matracra, majd becsuktam a szemem. Azt hiszem jót fog tenni egy kis alvás...
a nap, tökéletesen pontosan a szemembe sütött. Bár nekem is van annyi eszem, hogy ez nem igazán zavar. Ha nagyon szükséges, én még egy zenekar mellett is képes vagyok aludni. Fejemre húztam a takarót, így rejtve el szemem, a komisz sugarak elől. Bár sokáig nem aludhattam, mivel a nő már kora reggel becsörtetett s felverte az egész csapatot. Nem tudom,hogy milyen adrenalin gombócból van ez az ember, de az már egyszer szent, hogy rém idegesítő tud lenni. Senki sem szeret hajnalban kelni... én meg még annyira sem...
Felültem az ágyon és megtöröltem szemeimet. Gyorsan összefogtam a hajam, s elindultam a parancs helyszíne felé... a fedélzetre.
Hát igen... persze... még reggeli előtt kezdjünk edzeni... szuper...

Uchiha Madara Kedd Feb. 21 2017, 13:13

A következő kört ide kérném, a kör reagálást is itt találod egyben ^^

Ajánlott tartalom