Misaki Jobon birtoka

Kisame Szomb. Jún. 19 2021, 23:32

Misaki Jobon birtoka 83c55b5f3e0a3843badb9c82128b1a80

Misaki Jobon birtoka Takigakure no Sato közelében. Az apró birtok pecsét technikáknak hála rendkívüli rejtettséggel rendelkezik, így ennek lokalizációja szinte lehetetlen a nemkívánatos személyek számára.

Kisame Szomb. Jún. 19 2021, 23:39

//Misaki Kiyoko - Nemes vizeken//

-          Engedélyt akkor szokott kérni az ember, ha túl hivatalos fába vágja a fejszéjét. Emlékszem, még anno a nagyanyád kezéért kellett engedélyt kérnem az ő öregétől. Kellemetlen egy pillanat volt, hiszen ő már régen tudott mindenről, ami minket összekötött. – mosolyodik el, ahogy kiránt a földből egy méretes répát, s kosarába fekteti azt.
-          Eszeveszett egy kölyök voltam, aki mindig a saját feje után ment és próbálta úgy megváltoztatni az embereket, hogy saját magát jól érezze az adott környezetben. Lehet pont úgy, ahogy te próbáltad meg magad most körül írni. Talán még rosszabb is voltam, meg átkozottul jóképű. – kacsint rád, ahogy újra nekifeszül a gyomok és megtermett zöldségek eltávolításához.
-          Ment is a hírem a faluban, de végül a vén róka beadta a derekát és tudta, hogy jó dolgunk lesz egymással. És volt időnk. Egymásra volt időnk háttérbe szorítva ezt az általad, már-már megvetett shinobi létet. Persze ha a falu úgy gondolja, hogy nektek küldetésre kell mennetek, és akár egy világ választ el benneteket akkor sem kerül közétek semmilyen akadály. – a történet jóval eltért attól, amire te ki is akartál volna lyukadni, de ebben a pillanatban Jobon mélyet sóhajt és a kis ásót a földbe döfi. Cselekedetéből nem tudtad megállapítani, hogy miért is maradt abba a történet, de sosem voltál híve a túl hosszan tartó csendnek. Főleg nem a tegnapi, magányos éjszaka után ahol úgy tűnt végleg magadra maradtál. Nem csak a gondolataiddal, hanem a magány fullánkjával, mely újra és újra megforgott a nemlétező, de mégis rettentő sebben.
Folytatod a történeted, mely hallatán Jobon az egyik kinti nyugágyba ül, s szúrós szemmel hallgatja végig a történeted. Ujjait összekulcsolva tartja a szája előtt, s a fejében tekergő tekervények hangját szinte a saját bensődben is hallod.
-          Az Amegami már rég megérett arra, hogy valaki ellássa a bajukat. – vetette oda hirtelen, meglepő mód, hiszen hogyan is tudhatna a szervezetről? – Battousai pedig újra meg fog találni, ha egyszer már kiszemelt magának. Főleg, ha tisztában van abban, hogy mire is képes a Tenseigan. – hangja az előző történetmondó öregemberből gyorsan váltott át a komoly stratégára, kinek az átfogó tudása még téged is meglepett.
-          Raion jól tette, amit tett. Vezetőként ez a felelőssége, hogy az új nemzedéket és használókat megtanítsa arra, hogy mivel is bír az „Istenek ereje”. Jól cselekedtél, még ha tudtodon kívül kellett megölnöd azt a két fickót. – kezeit végül térdén nyugtatja meg, idős, ráncos ujjaival masszírozva azt.
-          Láttál volna erre más megoldást, öreg? – szólal meg váratlanul egy ismerős hang mögötted, s ahogy oda kapod a fejed Raiont találod a ház falának támaszkodva. Kisimultnak tűnik. Túlságosan is kisimultnak, mint amilyen állapotban kellene lennie a legutóbbi balhé után. Átlagos ruhát visel, egy hosszú ujjú fehér ing és egy trottyosnak nevezhető fekete nadrágot. Szandáljából kicsit mókásan kandikál elő a lábujja, de a kérdőre vont tekintet mégis komoly hangulatként ül meg még benned is.
-          Ha hamarabb kezditek el a tanulást, talán egy jobb élményben lett volna részetek és egy könnyebb, egyhangú pontot téve Battousai és társai történetének végére.
-          Szóval engem hibáztatsz azért, amit nem állt módunkban elkerülni?
-          Így állnánk? És így tartod a néped „Isten” sarjainak, hogy lenézed a saját vérképességedet? – emeli fel kérdőn tekintetét Jobon, s látod ahogy a kérdés hallatán Raion elfordítja a fejét.
-          Talán igazad van. – Raion beismerné, hogy másnak igaza van? Beütötte a fejét ahogy átszakították a falat? Vagy csak a szarhal kúra ala Kiyoko még a végén tényleg termést hoz a konok emberek fejébe? – A falért jöttem. Az anyagot elhoztam hozzá, de eszközöm az nincs. – mutat hátra a kapu elé ahol egy kisebb talicskányi deszkát és a falak eltakarására használt erős pergament pillantassz meg.
-          Hátul a fészerben megtalálsz mindent. Kiyoko, menj vele ha akarsz, gondolom úgyis vele is van megbeszélnivalód. – int feléd Jobon, majd feltápászkodik és legyint mind a kettőtöknek. Raion útnak is indul a fészer felé miközben kigombolja az ing ujjait, majd kissé feltűri azokat. Szemeivel nem próbálja meg elkerülni a tieidet, s mint jó emberismerő most újra tudsz olvasni társad gesztusaiban és mimikájában. Valami bántja Raiont, s nem is saját magát sajnáltató, de mégis meghunyászkodó módon teszi -veszi a kellékeket egy fém vödörbe, látszólag várva bármit amit készülsz a fejének vágni. Akár szavakat, akár egy ásó nyelét.

//Kedves Kiyoko. Sűrű elnézésedet kérem a késedelmekért, így kárpótlás jeléül jóvá írok neked 20 Chakrát és(!) 1 választható max B szintű technikát. A következő postodban kérlek jelezd majd melyik technikát választottad! Lehetőséged van arra is, hogy a kárpótlás chakrát 1:1 arányban TJP-re váltsd. Kérlek ezt is jelezd majd a következő körben!//

**Misaki Kiyoko** Pént. Aug. 20 2021, 00:40

Hallgattam a nagyapó meséjét, majd elgondolkodtam. Mennyi minden változott úgy, hogy észre sem vettem? Valószínűleg nem csak én, hanem mindenki körülöttem. Csak álltam, s a változás úgy jött, mint egy apró szellő, meglibegtette a magas füvet, a fák lombkoronáit, s mire kinyitottam a szemem, minden ugyanolyan volt, mégis más. Érdekes, hogy sokszor félünk a változástól, mégis akarjuk azt, de egyben állandóságra is vágyunk, a megszokottra, közben magunk mögött is hagynánk. Furcsa lény az ember, hogy semmi sem jó a jelen pillanatban, mindig többre és többre vágyunk, de aztán amint hirtelen változás jön, inkább bújnánk vissza a biztonságot nyújtó szobánkba, ahol minden állandó. Szerencsére nem így tettem. Amikor eljött a megfelelő idő ahhoz, hogy magam mögött hagyjam a falum biztonságát, egyben a zárt falakat, amik ott tartottak, én léptem. Nem tudom, melyik lett volna a jobb: ott maradni, s hagyni, hogy irányítsanak, néha-néha elmenni küldetésekre, amelyekkel bár szerzek tapasztalatot, de mindig csak annyit, amennyi ahhoz elég, hogy ne fásuljak be a már meglévő ismereteimmel, talán pénzt is kapok érte, de ehhez az kell, hogy végig egy helyben üljek és várjak a csodára, s a kimozdulás a nagyvilágba egy sétakocsikázásnak fog tűnni? Vagy ténylegesen tapasztalatot szerezni, annyit tanulni, amennyi jól esik, nem vagyok időkeretek közé szorítva, nem vagyok szabályok közé szorítva… de cserébe a bokrok tövéből leselkedik rám a halál? Mindenesetre egyik sem jobb a másiknál, mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai. Mint az állandóság és a változás.

- És piszkosul szerény – teszem hozzá, mikor nagyapó megjegyzi, hogy mennyire jóképű volt. Én már nem emlékszem ezekre az időkre, s szerintem még egyetlen egy képet sem láttam a papó fiatalkorából visszamaradóan. Persze serényen bólogatok… furcsa belegondolni, hogy bár nem vér szerint a nagyapám, mégis annyi mindenben hasonlítunk, hogy fel sem tűnne, hogy ez nem így van. Például az emberek megváltoztatása, ami viszont addig jó, míg nem erőszakkal próbálsz meg megváltoztatni valakit, egyszerűen csak jön, s mire észbe kapsz, elkezdenek hasonlítani rád. Mint Raion, aki átvette tőlem a szarhalazást.

Csak hallgattam tovább a nagyapót, ami gyerekkoromban egyfajta megrögződésem volt, annyira imádtam a történeteit, de egyszerűen nem találtam a végét. Bárhogy is próbáltam megtalálni az értelmet, valahogy nem jutott el az agyamig, hogy miből kerültünk ide. Mintha nagyon felhajtottam volna a garatra az éjszaka folyamán, és a sivatag közepén ébrednék meztelenül az előző éjszaka emlékeitől megfosztva. Ott vakartam a fejem kezemben a répával, mint egy löttyedt szarvú unikornis, mialatt realizáltam, hogy most nagyon nem megy a gondolkodás. Talán a szerelmi életem felhozatala emlékeztette a nagyapót ezekre az eseményekre? Egy a biztos, örülnék, ha nekem is olyan életem lehetne, mint neki volt. Leszámítva persze azt, hogy rejtegetnem kell a barátom gyermekét, és titkolnom a valódi kilétét évekig… el sem tudom képzelni, milyen nehéz lehetett. Szóval, igen… azt hiszem, a shinobilét megrövidíti az együtt töltött időt a szeretteiddel, legalábbis úgy, ahogyan azt elképzelnénk. Egy szép kis virágoskertről álmodok, talán pár nyuszit is gondozásom alá veszek, a következő pillanatban pedig jön egy hülye, aki úgy gondolja, hogy jó móka lesz lerombolni szegény ember birtokát, mert azzal nyer valamit. Az ilyennek tőből levágnám a tökét, just sayin’.

- De papikaaaa! – állok fel hirtelen a dzsindzsásból, hogy felszólaljak a védelmemben. – Azért én is ott voltam ám, hogy ellássák a bajom! Bár utólag belegondolva ez egy jó lecke volt ahhoz, hogy soha, de soha többé ne csatlakozzak semmiféle gagyi szervezethez, akkor sem, ha jóképű seggfejek invitálnak meg – ülök le mellé végül, miután leporolom a ruhám, és megtörlöm az arcom, amit sikerült a répával összemocskolnom.

- Megpróbálhat újra megtalálni, de akkor tuti, hogy megfordítom a seggét a szájával, ugyanis amikor a teremtői fogat raktak a szájába, elrontottak egy kiváló segglyukat – dőlök hátra teljesen magabiztosan. Persze fejben ez korántsem néz ki így; tudom nagyon jól, hogy Battousai mire képes, volt olyan kedves megmutatni a képességeit, és biztos vagyok abban, hogy ez még nem volt minden. De abban is biztos vagyok, hogy amíg időm engedi, végig arra fogok készülni, hogy úgy álljak elé, hogy én kerüljek ki győztesen, ő pedig fülét-farkát behúzva rohanjon vissza oda, ahonnan született. Vagy holtan. Kéz és láb nélkül nehéz futni.

Mielőtt bármit is válaszolhatnék, Raion végre megérkezik, s én pedig megkönnyebbülök. Tudom, hogy tud magára vigyázni, de nem is olyan régen én voltam az, aki ápolta, s végig ott volt mellette még annak ellenére is, hogy más már régen otthagyta volna meghalni, így természetes, hogy aggódom. Öltözete egyszerű átlagembernek mutatta, s meg kell hagyni, jobban tetszett ez a Raion, mint az „én vagyok az Istenek ajándéka” Raion. Néha benne is össze tudják rázni a szart, és nagyon is örülök annak, hogy erre ráébresztették. Mondhatnám azt, hogy sajnálom, de akkor hazudnék. Bele sem szólok a túlfűtött vitába, csak megmosolygom magamban, hogy Raion alulmarad egy öregemberrel szemben. Ez is mutatja, hogy mennyire bölccsé tud tenni az idő, és a sokat megélt tapasztalat, még így is, hogy talán Raion több helyen járt – ami nem feltétlenül igaz -, persze az önteltsége nem igazán engedte meg, hogy okuljon a környezetéből. Az ilyen felhőfejűeknek semmi sem jut el az agyukig.

- Legalább becsület az még van benned – állok fel a helyemről, amikor a papi megjegyzi a fészert, hogy elvezessem Raiont, s én is vele tartsak. A hozzászólásom arra vonatkozott, hogy betartotta az ígéretét, miszerint visszajön, hogy megjavítsa a falat. Intek neki, hogy kövessen a fészer felé, majd amikor odaérünk, kikészítem a szükséges eszközöket. Bár úgy látom, nem nagyon kell segítenem, mivel meglepően jártas már ezekben. Na, mi van, több falat is berúgott már élete során? Nem kerüli el figyelmem azonban bámészkodása felém, mire sóhajtok egyet.

- Mit akarsz, mit mondjak? Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy azért bámulsz e, mert igazán festői paraszt lenne belőlem, vagy azért, hogy elpicsázzalak egy sodrófával, mint egy szorgos feleség. Ismerve téged az elsőre tippelek, de már a második sem állna messze tőled – ha felém néz, akkor egy pimasz kacsintást engedek meg az irányába.

- Figyelj, Raion, nem haragszom rád, de ez a tegnapi kicsit túlzás volt – kezdek bele a valószínűsíthetően várt témába, elvégre valamikor úgyis beszélnünk kell róla, és mikor lenne a legjobb idő rá, ha nem most?

- Engem is váratlanul ért. Rájönni arra ennyi év után, hogy ki is vagyok valójában, s mindvégig hazugságban éltem… de úgy gondolom, hogy ez egy olyan dolog, amivel nekem kell megküzdenem, s nem másnak. Ha engem kérdezel, nem Morit hibáztatnám ezen események bekövetkezéséért, és mondanom sem kell, hogy kit látok a háttérben az események mögött – kezembe veszem az eszközökkel teli vödröt, majd elindulok ki a fészerből az összerúgott fal felé.

- Tettem egy ígéretet, és ezt be is fogom tartani, legyen bármi a következménye. Úgyhogy arra kérlek, hogy adj neki egy esélyt – mosolygok rá. Beszélek én, aki valószínűleg ugyanabban a helyzetben van. Talán nekem kellene könyörögnöm Morinak, hogy adjon egy esélyt, hogy megismerjen, hogy tiszta lappal kezdjünk, esetleg tekintsünk el attól a kényszercselekvéstől… aztán hátha mégis. Mégis mi? Illúziók mind. Hahh… idővel megtudom.

- Jut eszembe, nem láttad, hol bujkál ez a cukorpopó? – Mori, a cukorpopó. Soha nem lesz vége a beceneveknek.

// Köszönöm, azonban most úgy gondolom, hogy az én jelenlegi időzítésemmel nem érdemlek meg kielégítést. :"D //

Kisame Csüt. Aug. 26 2021, 20:07

//Misaki Kiyoko - Nemes vizeken//

Mielőtt megragadhatta volna a felszerelésekkel teli vödröt már meg is ragadod és elindulsz a javítás helyszínére. Amíg nem értek oda Raion csak csendben hallgatja a mondandódat, s jelen helyzetben nehéz megállapítani, hogy csak tűri e amit mondasz, vagy tényleg eljut a kiváltságos szarhal füleibe. Különös, hogy tényleg állta a szavát és eljött kijavítani a kárt amit okozott, de az még különösebb ahogy jelenleg viselkedik. Valami bántja, s a Tenseiganra sincs szükséged ahhoz, hogy áttúrd mi is jár a fejébe.
- Lehet túlzás volt. – nyögi ki végre amint megálltok a lyuk előtt. – Nem igazán gondoltam végig a cselekedeteimet és ezt talán te is tudod nagyon jól, hogy miért tettem. Ha nem, akkor megpróbállak felvilágosítani. – folytatja szavait, egyáltalán nem pimasz, vagy kioktató hangnemben.
- Tensei vagy úgy ahogy én, és amit a Fasi gyerek mondott, „cukorpopó” te vagy az örökösünk. Ha te elmész, mi lesz a klán sorsa? – dobja fel a kérdést a semmibe, mely egy ideig csak lebeg ott. Néz téged, és eldönthetetlen, hogy festői parasztnak tekint e, vagy egy olyan jövőre próbál tekinteni a személyedben ami talán már sosem válik valóra.
- Az esélyt pedig megkapja tőlem. Ha te is megadod annak az esélyt, hogy nem minden úgy fog alakulni, ahogy azt eltervezted. – ragadja meg a szerszámokat és óvatos mozdulatokkal belekezd a munkálatokba. – Ha nem jön össze popó, akkor mi van? Ha rájönnek milyen kapcsolatok állnak mögötted, vagy milyen családi háttér, hogy fognak reagálni? Lehet, hogy a régi Tenseieknek sikerült ezt megbeszélni, de ma is úgy gondolnák, hogy ez az elrendelt kalamajka egy jó dolog? – könnyed mozdulatokkal végzi a munkát, s nem tűnik úgy, hogy befolyásolná precizitását a jelenlegi téma. Zavarják a szavak, melyek elhagyják a száját és ezt te is kihallod a megannyi kérdés közepette. De mit akarhatna ezekkel Raion? Érzelmei lennének egy szarhalnak? Olyanok melyek nem engednének és nem lennének hajlandóak átélni a távozásod? Lehet tényleg ennyire közel kerültetek az elmúlt időkben egymáshoz, hogy az Istennek összeomlana a mennyországa az angyal nélkül?
- De Mori valószínűleg a szekerét ért támadást próbálja hitelesíteni a kocsissal együtt a városban. Ki tudja, van e értelme egyáltalán. – ragadja meg a vödörbe rakott kis fűrészt mellyel egy lecet próbál méretre vágni.
A kis kalapács súlyos ütéseket mér a sérült fa deszkákon, s a monoton zaj minden egyes puffanásánál összerándulsz kissé. Nem kellene ez a zaj, ennyi gondolattal és felelősséggel a fejben. A gagyi szervezetek amiről beszéltél, Raion szerint kihatással lehet az elképzelt életedre, vagy maga a származásod is ennyire belekutyulna mind abba, hogy magad mögött hagyhasd a ninja életet?
- Nem akarom, hogy meggondolatlan vágj bele ebbe az egészbe. Nem akarom, hogy a klán jövőtlenül sodródjon… - egyenesedik ki a térdelő pozíciójából, s nagyot sóhajt. – … nem akarok egyedül maradni. – törli meg az arcát a könyökébe, majd folytatja a javításokat.

**Misaki Kiyoko** Csüt. Okt. 07 2021, 17:36

Amint Raion hozzám szól, megakad a kezem a lyuk betömésében, (Hogy ez milyen szarul hangzik!) s ez így történik minden egyes megkezdett mondatnál. Mint amikor nem tudod nyitva tartani a szemed, mert minden kalapácsütésre pislognod kell. Nem, ami azt illeti, valóban nem tudom, hogy miért tette. Egyszerű kirohanás, ugyanaz a realizálás, hogy közel húsz éven keresztül hazudtak nekünk, s legszívesebben én is szétromboltam volna valamit… de nem a házon vezetném le, és nem is Morin. Mori nem tehet erről. Őt is csak ebbe a helyzetbe kényszerítették a felnőttek, és a saját országa, ahogyan én is saját bölcsőm áldozata vagyok. És a ház sem tehet róla… a nagyapó sem. A nagyapó pusztán egy eszköz volt arra, hogy ezt a titkot biztonságban tudja, vele együtt engem. Hogy sikerült e neki, azt nem tudom… talán ha Batyuszájra gondolok, mégsem volt olyan nagy titok, mint ahogy kellene lennie. De hogy hogyan tudódott ki, miközben hat éves énemhez képest szinte felismerhetetlen vagyok, az mindenki számára rejtély… hacsak nincs valahol a köreinkben egy spicli, márpedig van egy olyan sejtésem, hogy pontosan azért kerültünk ebbe a helyzetbe már a kezdetek óta, mert igenis volt egy júdás.

Raion kérdése elgondolkodtat. Mi lesz a klán sorsa? Érdekes.

- Valóban az lennék? Valóban az én klánom az, aki hajlandó volt elárulni, miközben az életemről diskuráltak anélkül, hogy beleszólásom lett volna a kimenetelébe? Kell érdekelnie egy olyan klán sorsának, akik eldobtak maguktól egy ostoba hagyomány miatt úgy, hogy engem meg sem kérdeztek arról, hogy én mit akarok? – Raionra nézek a kicsit túlmelegedett kérdéseim után, majd vissza a falra egy sóhajjal. Ismerem magam: valaki kiszívja a vérem, s még annak is próbálok még egy esélyt adni azzal, hogy engedek még egy kicsit a véremből. Hogy a Tensei-ekkel így van e? Megéri nekem egy teljes csoporttal foglalkoznom, akiknek nem csak a vérem kellett, hanem a lelkem is? Látszólag Raionnak nagyon fontos ez, hiszen mást sem hallottam tőle az utunk során, mintsem azt, hogy milyen hatalmasak és csodálatosak, isteniek a Tensei-ek. Hmm…romlott istenek, kicsit sem hangzik kecsegtetőnek. This is my legacy.

Ebben viszont igaza van. Sajnos nem minden úgy jön ki, ahogy azt én akarom. Sok elképzelésem volt már a jövőmmel kapcsolatban, és egyik sem jött össze. Valahol mindig volt egy tényező, ami megálljt parancsolt a további utamnak. Mielőtt válaszolnék, felrakok egy adag pacsmagot.

- Hozzá vagyok szokva, hogy semmi sem úgy jön ki, ahogy azt én elterveztem. S ha esélyt adok neki, akkor azt nyílt lapokkal teszem, semmi titok. Hiszen így a tisztességes, és nem mondhatja azt, hogy rejtegetek valamit. Bár van egy olyan sejtésem, hogy a dolgok nagy részével már tisztában van, elvégre akkor nem keresett volna éveken keresztül, miután azt mondták neki, hogy nagy valószínűséggel halott vagyok. Ha pedig valóban én vagyok az örökös… akkor itt az ideje összehozni a klánt és kötelékét, s lefektetni újra az alapokat. Csak együtt leszünk erősek, nem így szétszórtan – lerakom a spaklit, majd megkötöm magamon a felsőmet egy kicsivel szorosabban. Hümmögök, amikor elmondja, hogy hol lehet most éppen Mori. Itt valószínűleg nem fog sokra menni egyedül, és az is lehet, hogy még bajba sodorja magát. Megvárhatott volna a nyomozással, elvégre megígértem neki, hogy segítek… de úgy látszik, hogy egyelőre nem kér a segítségemből. Reménykedem abban, hogy nem ez a helyzet. Mi van, ha Mori a tegnapi után már teljesen le is mondott rólam, és tényleg hátat fordít, ha tudja mindazt, ami történt, hogy valójában miatta akarták az életem venni? Ha nem is miatta, de mindazért, amit a vele kötött házasság reprezentálna.

A gondolatokból a kalapácsütések zökkentenek ki. Megrázom a fejem, s inkább felállok, hogy a Raion által elvágott lécet a fal mellé rakjam. Nyugodtan folytatnám a munkát, ha nem rántana vissza a valóságba még jobban az, amit Raion mond. Teljesen meglep, amit mond. Magam sem tudom, mi történik pontosan, csak azt veszem észre, hogy előtte állok, s kezem az arcán pihen, miközben gyengéden mosolygok rá.

- Elfelejted, hogy melletted voltam még vakon is, hogy vigyázzak rád? Ha akkor és ott elveszítelek, akkor most én lennék a legmagányosabb és legcéltalanabb ember, akit a hátán hordott a világ. Szükségem van rád… talán nekem nagyobb is, mint neked rám. Nem hagylak egyedül, ne aggódj. Valamint… belegondoltál már abba, ha mindez nem valósul meg, akkor neked kell engem boldogítanod… Raion Tensei? – hangsúlyozom a nevét, hogy felfogja a kérdésem súlyát. Még magam is realizálva, hogy mire is vonatkozott a kérdésem, hirtelen emelem el a kezem az arcáról, hogy visszaforduljak a munkához. Persze nem tudom nem észrevenni az arcomba tóduló melegséget. Pff. Szarhal.

**Uchiha Obito** Csüt. Márc. 31 2022, 22:25

- Lehet összekevered a klánt a családdal, nem? – időz el a tekinteteden Raion, majd ahogy folytatja a mondandóját, egy lapos eszközzel kezdi el egyengetni a fal vonalait.
- A klán az én szememben szent. Egy csoport, akikkel összeköt a múlt és a jelen. Összeköt a vér és az a családi politika, mely szinte az egész világunkon bevett szokás. Ez nem egy család ahol mindenki a másik javát próbálja szolgálni. Ez nem egy olyan család, ahol egy rosszabb éjszakán megbújhatsz valakinek az ölén, s segítségért hullathatod elveszett könnyeidet… sajnos nem. Én így éltem eddig is, és persze meglehet, hogy a te szavaiddal éljek „nem volt gyerekszobám, hogy ne legyek szarhal.” Nem okolhatod őket a szokásaik végett. Elvégre nagyapádnak sem mondhatod már meg, hogy ne mindig a bal papucsba dugja bele először a lábát akárhányszor felveszi. – hümmög még egyet, kettőt magában, elvégre elméletileg egy sh!tfish így vesz levegőt.

- Ha tényleg össze akarnád hozni a klánt és mindenki mást, akkor elég nagy fába vágnánk a fejszénket. Persze semmi sem áll az utunkba, hogy ki is dőljön az a fa és elérjük a termését. – paskolja meg a festékes doboz tetejét, mint aki arra vár, hogy valami paca ajtót nyisson neki. Végül óvatosan vezet végig egy kést a fedél pereme alatt, mígnem egy cuppanás kíséretében láthatóvá és érezhetővé válik a doboz tartalma.
- Van még egy fiú… gondolom, immár nem kellene több titkot tartogatnunk egymásnak, így inkább tőlem tudd, mint bárki mástól. Iwagakureban él, még fiatal, de jelenleg ti ketten vagytok a legifjabbak a rangjaink között. Bármilyen esetben, ha veled történik valami, akkor az a legény lesz az új örökös. Nem igazán vagyok tisztában azzal, hogy a fiú milyen erőnek örvend, vagy hogy tudja e egyáltalán a származását, de ha végleg döntéseket akarunk hozni, akkor úgy vélem őt sem kellene kihagyni.

Raion csak áll mint egy eltört szobor, s érzed a nedvességet ahogy az arcát pihenteti kezeid tartásában. Ritka látványnak számít, ha egy férfi ennyire szabadon vállalja fel az érzelmeit, de pont ettől az embertől a legkevésbé sem várná el az ember.
Kellemes emlékképek barangolnak át a fejeden, ahogy nézed a kámpicsorodott ebihal cimborád fejét, s a fodrászkodás élménye, a közös lábadozás, a kretén dühkitörések és a viccelődések mind szavaidban manifeszálódnak, s azokkal próbálod Raiont nyugtatni, biztosítani a közös jövőről.
- Valahol belül… - szipog egy nagyot ami más esetben elég pillanat rombolóan hatna. - … remélem, hogy egy ideig nem valósul meg. És… ha el is sodorna az élet, akkor is tudd te Királylány, ott leszek, ha rámszorulsz. – húzódik végre egy halvány mosoly az ajkaira. Tökéletes alkalom lenne, ha lenne nálad egy fényképező az egyik küldetésed teljesítésére, de talán lesz még lehetőség ennek a véghezvitelére.

- Na, milyen szépen haladtok a fallal. – toppan be Jobon a szobába, majd helyet foglal a foteljében.
- Már az utolsó simítások vannak, s nem is zavarnék tovább.
- Nehogy azt gondold, hogy ennyi miatt a hátam közepére sem kívánnálak. – morog papó Raionra. – Ha akarjátok, a városban összeszedhetitek a másik legényt, aztán Kiyokoval itt tartunk benneteket vacsorára. Mint egy béke tárgyalás. Gondolom rátok férne tiszta vizet önteni a pohárba és megbeszélni, hogy mit is akartok kezdeni az életetekkel az újonnan megszerzett ismeretekkel a birtokotokban.
- Talán. Kiyoko? – merül el az ecset a festékes vödörben ahogy Raion kihúzza magát, s diadalittasan néz végig az elkészült falon. – Ettől jobb ez már nem lesz, csak ha ki akarjuk ütni a többit is, hogy úgy nézhessenek ki, mint ez az új rész.
- Azt próbáld meg te huligán, és tőlem is kapsz magadra egy újabb lyukat!

**Misaki Kiyoko** Szer. Okt. 19 2022, 20:32

// Megkésve, de törve nem... //

Kérdésére nem válaszolok, csak hagyom, hogy tovább folytassa a monológját. Útközben egy sejtető mosolyt engedek el, ugyanis az előbb hazudtolta meg Raion a saját kérdését. Klán és család, vér, családi politika, ez mind összeér. Akármennyire is vagyok tisztában azzal, hogy a szokásaikat már nem fogom megváltoztatni azoknak, akik életük nagy részét így élték le. Nem mintha eddig bárkinek is meg akartam volna mondani, hogy reggeli helyett inkább vacsorázzon.

- Ha összeköt minket a vér a klánon belül, akkor az nem egyenlő a családdal? - tudom persze, hogy a klánra, mint egészére gondolva nem a közvetlen családom, inkább unokatestvérek, rokonok, aki pedig a családhoz tartozik, azok a közvetlen véreim, a szüleim, testvéreim. De nem úgy rémlik, mintha gyerekként a szüleim nem tettek volna meg mindent annak érdekében, hogy gyereknek érezzem magam. Ha úgy éreztem, hogy egy szörny leselkedik rám az ágyam alól, akkor valószínűleg egy hamis "Szörnyölő spray"-vel az ágyam alá fújtak. Lehet ezek az emlékek is csak az én elmém képzelődései, hogy milyennek is képzelem a szüleimet, miközben egyáltalán nem emlékszem sokra. Raion elmondásai alapján azonban neki valóban nem volt gyerekszobája. Szigorú neveltetés, egy olyan hely, ahol nem mutathatja gyengének magát. A szívem meghasad egy pillanatra.

- Talán nem árt valakinek helyrekupálni ezeket a szokásokat, nemde? Ha csak ezen múlik, Raion, tudd, hogy hozzám bármikor jöhetsz kisírni a bánatod. Felbontunk egy üveg bort, amit lehet, hogy én iszok meg, de ha nagyon gyorsan ki tudod venni a kezemből, akkor hajlandó vagyok osztozkodni rajta. S utána meghallgatom a panaszaidat arról, hogy milyen volt gyerekként, milyen volt a felnőtté válás, mennyire tartod isteneknek a Tensei-eket, főleg önmagad, és mennyire örülsz annak, hogy végre az életedben vagyok - nem is tudom, mit akarok ezzel elérni, de elég erősen sulykolom belé, hogy rám aztán tényleg számíthat. Különben valóban nem lettem volna mellette annyi hónapon át még vakon is, hogy vigyázzak rá, nem éledt volna fel a szemem annak tudatában, hogy elveszíthetem az egyetlen embert, aki törődik velem - még ha ez csak a klán miatt is van -, és lehetséges, hogy most sem lennék itt mellette. Ezen emlékek tudatában, amit a nagyapó osztott meg velem, sanszos, hogy hamarabb látogatnék meg egy kocsmát, ha a nagyapó nem ismerne már annyira, hogy tudja, fel kell készülnie ezekre az esetekre, így idehaza is annyi alkohol hever elpihenőben, amiből már valóban lehetne egy kocsmát nyitni. De nem akarok ugyanarra a sorsra jutni, mint annak idején.

- Ha mindez csak egy kisebb renovációt igényelne, akkor a fa koronájánál kezdeném... de elég mélyre kell nyúlnunk, ami azt jelenti, hogy a gyökerekbe kell vágni azt a fejszét. Ezzel nem is lenne baj, mert elég könnyen lehet reformálni, a gond csak ott kezdődik el, hogy elsősorban ehhez támogatók is kellenek, aminek híján vagyunk. Te vagy az egyetlen... és persze nagyapó - lehet, még nem mondtam, de nem vezetésre születtem. Persze, más az, amikor valakit tudok csicskáztatni, és addig mondani a magamét, míg el nem hiszik, hogy az tényleg úgy van, de más ez egy egyszerű embernél, és más ez a Tensei-eknél. Biztos vagyok benne, hogy keményfejűek és nem hülyék, és jogosan tennék fel a kérdést, hogy én meg ki az anyám kínja vagyok, hogy parancsolni merészelek. Ahh... még nehezebb is lesz, mint azt hittem. Először csak arra gondoltam, hogy besétálok, egy széles vigyorral az arcomon integetek, mint egy királynő a hintójáról, hogy megérkezett a Tensei-ek örököse, mától mindenki azt teszi, amit mondok, és a nép örül, hogy újra köztük ragyoghatok... Aztán persze a valóság ennél sokkal durvább. Valóban szükség van emberekre. Nem csak Raionra, és nem csak Tensei-ekre, de olyan emberekre is, mint Mori, aki külsőleg tud támogatni a "hatalom" visszavételében. Meg kell vásárolnom a kegyeiket legyen az pénzzel, vagy olyan cselekedettel, ami az én malmomra hajtja a vizet, a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Nem mondanám magam egy stratégának sem, hogy mindezt hogyan vitelezném ki, de azt legalább tudom, hogy mire van szükségem ahhoz, hogy ez működjön.

- Áh, egy fiú. Vesszen a férgese! Akarom mondani, khm... egyrészt valahol megértem, hogy ilyen hamar lecserélnek, talán nincsenek tisztában azzal, hogy élek még, másrészt viszont valahol keserű ízt érzek a számban. Mindenképpen fel kell vele vennünk a kapcsolatot, hogy ő is tudjon a történetünkről, mielőtt olyanba kényszerítik, amit később megbánhat. Első kézből tudom, milyen az, amikor hazugságban kell élned. Ha őt az oldalunkra tudjuk állítani... akkor nyertünk egy plusz támogatót - egy ideig csak bámulom az eddig kész munkát, és arra gondolok, hogy most Morinak is itt lenne a helye. Neki is legalább ugyanannyira ki kellene vennie a részét a munkában, elvégre ő esett át a falon! Bár mindez nem történt volna meg, ha Raion nem dobja át rajta. Vajon azért tette, mert tényleg törődik velem, vagy csak szimplán a vérének büszkesége hajtotta?

Egyáltalán nem számítok a válaszra, s hogy még Királylánynak is nevez, egy pillanatra csak fürkészem az arcát, aztán furcsán felpuffasztom az arcom reménykedve abban, hogy eltakarhatom a frusztrációm. Szedd össze magad, Kiyo! Nem úgy gondolta! Nem kellene, hogy egy ilyen kizökkentsen a munkádból, még a végén azt hiszi, hogy kedveled! Amivel persze nem is lőne annyira mellé, mert valóban kedvelem. A családom része, a barátom, a bajtársam, és egyébként aranyos is a maga módján. Gyorsan tanul, hogy hogyan is kellene szocializálódni. Szerencsére nem kell sokat játszadoznom a gondolataimmal és tovább merengeni azon, hogy minek nevezhetném még Raiont, a nagyapa jelenik meg a semmiből.

- Ugye? Raion jó munkásember! Többször kellene befogni házimunkára, biztosan jót tenne neki és a lelki békéjének, s megtanulná, hogyan legyen dolgos ember! - paskolom meg Raion vállát egy óriási vigyorral az arcomon. Nem is tudja, hogy valahol ezzel a saját zavarodottságom akarom eltüntetni. Másrészt azért is, hogy ne higgye azt, hogy ezek után látni sem akarnám... vagy akarnánk. Egyébként is hova menne?

- Az nem ártana. Úgy tűnik, mintha magától nem is nagyon akarna visszatérni, szóval felkapom a hátamra, s majd cipelem. De igen, ha tovább akarunk haladni, akkor mindenképp le kéne fektetnünk egy stratégiát. És erősödni is szeretnék... amit nem fogok úgy, ha hercegeket kergetek a városban - felállok, s megtörlöm a homlokom.

- Nagyapóóó! Most pimpeltem ki nemrég Raion-t, jobban szeretném, ha nem lennének rajta lyukak! - még egyszer ránézek, majd egy elégedett bólintást engedek meg magamnak még egyszer megcsodálva a munkámat. Igen, valóban lehetnék valami divatikon.

- Egy jó fürdő, ruhaváltás, és mehetünk - fogalmam sincs, hogy úgy kell e öltöznöm, hogy ne ismerjenek fel, vagy egyáltalán próbáljam e meg eltakarni magam. Ha mást nem, akkor felveszek egy kalapot, mint egy jómódú családból származó farmer lánya. Áh, már ki is találtam!

**Uchiha Obito** Csüt. Dec. 28 2023, 16:29

- A mai napig nem fogom megérteni Kiyoko, hogy honnan szeded ezt a sok sületlenséget. - ráncolja nagyapád a szemöldökét, majd kérdően mered rá Raionra. - Remélem nem te tanítod neki ezt a sok pimpelés meg a lári-fárit?!
- Ha ebben benne lenne a kezem, higgye el már nem lennék ugyan az a férfi, mint aki most maga előtt áll. De a szarhal kifejezés, kezd a lexikonom tárgyává válni. - válaszolja, s kiegyenesedve ő is egy kendőbe törli verítékes homlokát.
- Hogy a ... figyelj rá és ne hagyd, hogy így elkanászosodjon! Még a végén bolondnak nézik a városik, mi több! Lényegtelen... Hallotta kisasszony? - fordítja vissza hozzád a tekintetét. - Valahogy hozd vissza azt a fiatalembert a puccos ruhában és akkor majd megpróbáljuk kideríteni, hogy mi is legyen a következő lépésetek. Nem tudsz egyszerre hercegnősködni és királynősködni, ez két teljesen más feladat, s nem lehetsz egyszerre két helyen! Na mozgás fürdeni, meglep de nem szaglassz a munkától, de biztos ami biztos.

A készülődésed végeztével Raion vár a ház tornácán. Nyakában egy még félig vizes törülközővel szárítgatja magát, hiszen úgy tűnik ő a gyorsabb megoldást választotta a tisztálkodásra és az új vakolat levakarására az arcáról. Békésnek tűnik innen ahogy a távolba mered. Nem isten most, csak egy egyszerű halandó aki élvezi a nyár melegét. Ha nem ismernéd csak azokból a gesztusokból amit tanúsít azt hinnéd, hogy egy tukkó paraszt, de változnak az idők. Ő is.
- Ha kibámészkodtad magad, akkor talán el is indulhatunk nem? - dobja hátra szavait a válla felett. - Bár be kell vallanom, nem ismerem ki magam túl jól Takigakure no Satoban. Így ha eltévedünk, vagy bajba kerülünk, az a te hibád.

**Misaki Kiyoko** Szomb. Dec. 30 2023, 00:44

Egy hatalmas nevetésben török ki, amikor a papó értetlenkedik. Bevallom, magam sem tudom, honnan ismerek ilyen szavakat. Talán nyelvújító leszek.

- Kötve hiszem, hogy Raion tud ezen változtatni. Ahogy hallottad, már elég sok szót tanult meg a szótáramból, így talán neki kellene vigyáznia! – oldalba bököm Raiont. Hiába, ha valakinek éveken keresztül van egy rossz szokása, akkor nehéz arról leszoktatni. Az életben csakis akkor történnek változások, ha elér hozzánk egy töréspont. Ezek a töréspontok engem is utolértek, de úgy érzem, hogy nem igazán változtam, szimplán… beépítettem ezeket a viselkedéseket a rutinomba.

Még huncutul vihogok, amikor a nagyapi megjegyzi, hogy nem szaglok a munkától. Ami azt illeti, ez engem is meglep. Lehet köze van ahhoz az isteni erőhöz, amit Raion mindig emleget. Márpedig ha minden Tensei-nek van valami speciális képessége, és az övé az elmékben vájkálás, mi van, ha az én képességem a szagtalanság? Hülyén hangzik, úgyhogy a gondolatmenetem után megvonom a vállam, és elvonulok a fürdőszobába.

Olyan ruhákra esett a voksom, amivel egy vidéki fiatal asszony látszatát keltem. Nem túl kirívó, de csinos, illetve egy fehér kalapot is a fejemre húztam. Remélhetőleg Raion sem fog kinézni úgy, mint egy szakadt farmer, de az sem lenne a legjobb, ha túl „istenien” néz ki. Ahogy megállok mellette, egy pillanat erejéig csak bámulok rá, tetőtől talpig felmérve, hogy kitaláljam, mégis kik vagyunk, ha valaki kérdezősködne. Huh… akár a bátyám is lehetne… azzal viszont nem tudnék sokat mesélni a kíváncsiskodóknak. Van egy ötletem!

- Nem bámészkodtam, csak elmerengtem, hogy a szarhalaknak milyen fürdési szokásaik vannak. Érdekes – ezt kijelentve kicsit közelebb húzódom hozzá, hogy beleszagoljak a nyakába. Kicsit sem zavartat, ha illetlenség, elvégre Raion az élő fashion-projektem!

- Milyen jó, hogy itt van melletted valaki, aki ismeri a környéket! Mit szeretnél tudni? A sötét helyeket, amiket jobb elkerülni, vagy azokat a zugokat, ahol a tiltott szerelmespárok bújnak el egymást tapizni? Esetleg hol kapható a legjobb szaké, mely helyeken vernek át azt mondva, hogy itt kapod a legfinomabb ételt, de valójában vérhast kapsz? Mindent megmutathatok! – átkarolom Raiont lelkesen, és el is indulok vele, hogy bevessük magunkat a város rejtelmeibe. Biztosan nem létezik minden, amit eddig felsoroltam neki, de szerettem volna valami érdekességgel felkelteni a figyelmét.

- Ha bárki kérdezi, mond azt, hogy házasok vagyunk. Találj ki valami sztorit – mosolygok rá a szemeimben egy pajkos fénnyel. Kíváncsi lennék tényleg, hogy mit találna ki, ha valaki kérdezősködik.

**Uchiha Obito** Vas. Dec. 31 2023, 00:05

- Lehetőleg azon helyeket szeretném felkeresni, ahol a ficsúrt találjuk. - grimaszol az arcával ahogy átkarolod és útnak indultok.
- És mégis, hogyan kellene előállnom egy ennyire abszurd ötlettel? Házasok, mikor itt valójában mester és tanítványa viszonyt is még csak kapargatni sem kezdtük. Hidd el Kiyoko, ez a terv nem fog működni. - rázza ellenezve a fejét, s kicsit szaporázza a tempót, hogy minél hamarabb elérjétek a falu belsejét.

Az utcákon pezseg az élet. Olybá tűnik, mintha a háború sosem érte volna el Takigakure falait és népét. A gyermekek hangosan hancúroznak a kisebb, biztonságos sikátorokban, s kacagásuk messzire viszi a szél. Az árusok elegendő helyet hagyva az úton járóknak árulják különféle portékáikat, s az utcai ételkészítők finomságainak illata bárki éhes gyomrát és ínyencek orrát arra csábíthatják. Raionnak igyekszel a város minden nevezetességét bemutatni, így Uroniko éttermén át egészen a Nagy vízesésig elkalauzolod, majd a Hősök vizének templománál álltok meg egy rövid pihenőre.
- Értem én, hogy ilyen hatalmas ez a város, de valójában fogalmam sincs hogyan találjuk meg Morit. - vakarja meg a tarkóját ahogy helyet foglal az egyik templommal szemben eső park egyik padján.
- Lehet van valaki aki jobban ismeri ezt a várost mint te? Lehet nem ártana valami útba iga...
- Kezít' csókolom kisasszony és boldogsággal teli napot kívánok uram. - érint benneteket egy üdvözlő szó, és némi frissen sült cipó illata. - Csak nem elfáradtak itt a csodák temploma előtt? Kínálhatnám e a drága párt valami finomsággal? - ha a hang irányába fordultok egy idős férfi emel le a hátáról egy ládát, melyben füstölgő finomságok lapulnak. - Na uram, ne legyen olyan bátortalan. Az egész városban eddig a maga képe a legfancsalibb és az egyetlen aki rászorulna egy kis édességre, ha már a párja ilyen remek képet fest maga mellett ne rontsa el a kishölgy kedvét!
- Házasok vagyunk! - vágja rá Raion.
- Ohh, csakugyan? - vonja kérdőre a szemöldökét a férfi és egy papírzacskóba helyez az egyik töltött nyalánkságból. - És mondja, hogy sikerült csapdába csalni egy ilyen bájos hölgyet? Megszánna egy korombéli férfit pár tippel-trükkel? - kacsint rád a férfi egy derűs mosollyal. Gesztusában, közvetlenségében nem vélsz felfedezni semmi ártó szándékút, csak az élet örömét.
- Vadkutyák... kutyák elől mentettem meg. - Raion sületlen makogása és a felhívó, de az öreg számára nem látható oldal bökdöséssel próbálja jelezni feléd: bajban van.

**Misaki Kiyoko** Vas. Dec. 31 2023, 01:32

- Azért többek vagyunk egyszerű mester és tanítványánál. Hidd el nekem, működni fog a terv. Persze azt is mondhattam volna, hogy a testvérem vagy, de azzal elég lapos lenne a sztori – csücsörítettem. Eléggé hasonlítunk egymásra, szóval ha a bátyámnak mondanám, akkor senki sem illetődne meg nagyon, meg egyébként is egy család vagyunk… legalábbis egy gyökérből nőttünk ki, mint azok az ostoba szőrszálak, amik egy hajhagymából akarnak kivirágozni.

Szerintem Raion már rájöhetett, hogy mindezzel cukkolni akarom, ha pedig mégsem, akkor tényleg szociálisan alultáplált.

Túlozhattam, amikor arról beszéltem, hogy itt-ott sötét zugokban rejtőzködnek a förtelmek, és a szerelmespárok, ugyanis sokkal kellemesebb volt a falu, mint bármely más, amelyekben eddig jártunk. Mindig is szerettem Takigakurét. Valahol sajnálom, hogy nem maradtam itt mindig, akkor talán most békésebb életem lehetne. Habár abban az esetben nem lenne részem ilyen kalandokban.

Már éppen nyitottam volna a szám, hogy hogyan lehetne a legkönnyebben előkeresni Morit, egy idősebb apó közelített meg minket. Megvártam, míg befejezi a mondandóját, de amint Raion kijelentette, hogy házasok vagyunk szinte gondolkodás nélkül, a szám elé emeltem a kezem, és felnevettem. Éreztem, hogy mégis működni fog az a terv, azonban nem számítottam vadkutyákra.

- Kedvesem, ne légy ilyen szerény – paskolom meg a kézfejét, majd az apó irányába fordulok. – Én balga kissé távolabb merészkedtem otthonról, hogy gyógyfüveket szerezzek a beteg nagyapámnak, és nem vettem észre, hogy egy olyan területre tévedtem, ahol furcsa alakok tanyáztak, a területet pedig vadkutyák őrizték. Szerencsémre arra járt a jóképű megmentőm. Szerelem volt első látásra, így nem volt kérdéses, hogy egyszer a férjem lesz – Raion felé fordulok, s egy kicsit rájátszok azzal, hogy a kezeimet az arcomra teszem, mintha elpirulnék nagy örömömben és csodálatomban.

- Pusztán azért ilyen lelombozott, mert nem találjuk a barátunkat. Mondja csak, nem látott egy viszonylag jól öltözött húszas éveiben járó férfit? Fekete haj, kék szemek, jó kiállású… - próbálom körbeírni Morit, miközben bátran fogadom el tőle a péksüteményt.

**Uchiha Obito** Vas. Dec. 31 2023, 14:22

Az apó ahogy a kezedbe nyomja a finomságot, lágy, meghitt mosollyal hallgatja a történetedet.
- Tudják mit drágáim, ez legyen ajándék az úr nemes tettéért és a hölgy lehengerlő bájáért. - hajol meg tisztesség tudóan, víg mosollyal hallgatja tovább a történetet a kapcsolatotok virágzásáról, majd a Morit érintő körülírás hallatán az apó elmorfondírozik egy pár pillanatra.
- Tudják volt egy hasonló férfi. Rendkívül rokonszenves fickó, kicsit magasabb, mesékbe illő megjelenéssel, akár csak maguk! Próbálta a falu vezetőjének épületét megtalálni, hogy panaszt tehessen. Nem olyan forma legénynek tűnt mint aki bármi problémát akarhatna elkövetni, vagy problémába keveredhetett volna, így én magam tessékeltem a megfelelő irányba. - jótettének történetét olyan ízesen formázta meg, mint a kezeidben gőzölgő finomság illata, s gesztusaival megpróbálta a legegyszerűbben körülírni, hogy merre is találjátok Morit.

Pár perc kutakodásotokba így is beletelt mire megtaláltátok a falu vezetőjének irodáját, mely belső tere inkább hajazott egy kisebb múzeumra mintsem egy irodára. Megannyi víz és arra utaló motívum díszíti a falakat, s különböző artisztikus kifejezések, szobrok dicsőítik Takigakure kultúráját.
- Nem hiszem azt, hogy újra el kellene mondanom az egész történetemet. Egy támadás, egy csalás áldozata vagyok, s a hintóm hiányában nem vagyok képes visszatérni abba az országba melyet apám és a jövőben én magam fogok irányítani. - üti meg a fületeket egy ismerős hang az egyik eldugott szobából. Követve a hangot hamar szembesültök Morival aki egy üvegfal mögött ücsörgő, helyi dolgozóval próbálja megértetni a helyzetet.
- Szóval maga tényleg az Erdő országának hercege, megtámadták és elvárja, hogy Takigaukre az önt ért károkat térítse meg, majd juttassák haza az országába.
- Ha jól sejtem erről volt szó az elmúlt fél óra, órában. Így ha kérhetem, próbálják meg lefuttatni az általam állított tényeket és mihamarabb bírálják el a kérésem.
- Attól tartok uram, hogy ez a papírjai hiányában lehetetlen. Ha csak nincsenek szemtanúk, hogy a története hiteles, így bárkit kiszolgálhatnánk a falu nevében.
- Hát ez képtelenség, hogy is lehetne ... Ohh, hát itt is volnátok! - fordul felétek Mori fellángolt és megenyhült kifejezéssel amint megpillant benneteket az ajtóban. - Ők! - mutat felétek. - A barátaim majd kezeskednek az ügy hitelességéért.

**Misaki Kiyoko** Vas. Dec. 31 2023, 15:03

- Nagyon köszönjük! – mondom ezt mind a péksüteményre, és az útbaigazításra. El sem tudom képzelni, hogy Mori most mibe vágta a fejszéjét, de nagyon nem örülök annak, hogy a faluvezető épületéhez sietett. Ebből még akár baj is lehet. Talán hamarabb kellett volna figyelmeztetnem Morit arra, hogy kik is vagyunk jelenleg, s hogy mennyire nincsenek… jogaink. Nem tudom, hogy az ő világában hogyan zajlanak a hivatalos ügyek, de ezek szerint úgy gondolja, hogy mindent megtehet. Hogy is gondolhattam volna másként, elvégre egy herceg! Megragadtam hát Raion karját és sietősen húztam magammal az épület felé.

Mori késlekedést nem tűrve követelte a falu segítségét. Be kell vallanom, a szavai eléggé válogatottak voltak, ami nem lep meg, gyerekkora során biztosan rengeteg diplomáciai tanulmány kerülhetett a kezébe. A hevességében volt valami csábító… oké, térj magadhoz! Szerencsémre nem voltam túl mélyen a gondolataimban ahhoz, hogy Mori hangja ne húzzon ki a szenvedélyes bőrszerkós herceg képe elől… khm.

Igyekszem nyugodtan kezelni a helyzetet, úgyhogy amint megszólít, közelebb megyek az ablakhoz, és ezúttal Morit karolom át.

- Kérem, nézze el neki, beütötte a fejét és még nem teljesen önmaga. Biztosítom arról, hogy igyekszünk rendbe hozni. Nem is zavarnánk tovább, szép napot az úrnak! – intek egy mosollyal, aztán amint elfordulok, komolyabb kifejezésre vált az arcom, ahogyan Morit húzom magammal a kezét fogva.

- Nem akarlak kioktatni, de van egy sejtésem, hogy szükség lesz rá – kiérve az épületből körbetekintek, hogy ne legyenek a közelben fültanúk.

- Egy másik országban herceg vagy. Ha nincs hivatalos papírod arról, hogy valóban az vagy, akinek mondod magad, abban az esetben itt nem minősülsz annak. És jelenleg jobb lenne elrejteni, hogy ki is vagy valójában. Tudod, nem igazán vagyunk itt hivatalos shinobik Raionnal, így ha bevontál volna minket az ügyleteidbe odabent, akkor sokkal nagyobb bajban lennénk, mint amiben jelenleg vagyunk. Attól tartok, ez a problémád most egy olyan helyzet, amit saját magunknak kell megoldanunk. Megígértem, hogy segíteni fogok, nem? Vagy ennyire nem hiszel a szavamnak? – a lakóövezethez érve lassítok a tempómon, és elengedem Mori kezét, valahol kérdően és egyszerre… mintha csalódottan néznék rá. Tényleg nem hinne abban, hogy segítek neki? Megértem, hogy siet, azt hiszem, én is így tennék, de mindeközben valahol zavar, hogy ilyen gyorsan el is akar távolodni tőlem. Vagy már nem ér semmit a tegnap olvasott levél? Ahh… azt hiszem jobb lesz, ha nem emlegetem fel, és csak arra koncentrálunk, hogy a végére járjunk a problémájának. Amennyiben persze ő nem hozza fel…

Ajánlott tartalom

Misaki Jobon birtoka

Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka

Re: Misaki Jobon birtoka